28. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! Love
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek
Európa - Elizabeth Charlotte Vane hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2013. augusztus 19. 20:05 | Link

Gin
Az egyik otthoni hétvége, nem sokkal a vizsgák előtt
Délután 3 óra környékén; London


 Magam sem tudom elmondani, hogy miért is tűntem el az iskolából. Egyszerűen csak muszáj volt. Úgy éreztem, a falak egyre jobban összezárulnak előttem és a levegő is kezdett fullasztóvá válni. Nem voltam már önmagam, egyáltalán nem. Egy másik Elizabeth köszöntött engem minden reggel, amikor a tükörbe néztem. Nem mondanám, hogy depressziós lettem volna, mert nem voltam az, hiszen örültem annak, ami körülöttem folyt, de mégis valami más volt. Megijedtem saját magamtól és ezt a félelmet már nem tudtam kordában tartani. A mosolyom már nem rejtett el semmit, és minden kezdett a másik irányba haladni, ahelyett, hogy előre léptem volna. Megőrültem volna? Nem, csak nem találtam a helyemet, nem láttam magamat rendesen, teljesen elhomályosultam. És ezen az sem segített, ha nem is vettem róla tudomást, mert akkor minden rosszabb lett. Teljesen elvesztem, zuhantam amilyen mélyre csak tudtam, és amikor kapálóztam, még mélyebbre húztak a sötétség karmai.
Ezért döntöttem úgy, hogy elhagyom a Kastélyt és visszamegyek oda, ahol minden elkezdődött és véget ért. Nem szóltam senkinek, csendben tűntem el, hogy még csak véletlenül se tudjak változtatni a döntésemen. Hiszen, elmondtam volna bárkinek is, akkor azon lettek volna, hogy minden erejükkel megállítsanak és segítsenek rajtam. Én meg beleestem volna ebbe a csapdába, ami megint bezárt volna abba a kalitkába. A szívem mélyén bántam a döntésemet, de ezt kellett tennem. Nem mondhatnám, hogy jól cselekedtem, de mindenkinek jár a szabadság, ami által megtalálhatja magát újra. Még erősebbé akartam válni, hogy megmutathassam mindenkinek, hogy igenis képes vagyok legyőzni a saját szörnyeimet is. Hogy sikerült? Az már csak a jövő zenéje.
Ennek egy éve már. Minden egyes nap, amit távol töltöttem mindenkitől és a Kastélytól távol, nehéz volt és fájdalmas, de egy idő után már elfogadtam mindent. Nem volt olyan nap, amikor ne hiányzott volna mindenki, de megérte, másképpen nem találtam volna meg a helyes utat. Érzem, hogy újra élek, a régi önmagammá, ugyanakkor még erősebbé váltam. Most már van elég erőm, hogy visszatérjek a szeretett iskolámba, ahol felnőttem és megízleltem a szerelem és a barátság fontosságát, oda, amit az otthonomnak tekintek.
Az ajtó csengője szólal meg, majd hallgat el egy kis idő után. Becsukom a ládámat, majd egy „Megyek!” kíséretében a bejárati ajtóhoz száguldok, amilyen gyorsan csak lehet.  Megkövülten és kissé meglepetten állok az ajtó előtt, amint kinyílik. Ginnie áll előttem, teljes életnagyságban, kissé ázottan. Nem tudnám elmondani, hogy a szemei mit tükröznek vissza. Vagyis de, eltudnám, de nem akarom. Gyorsan feleszmélek és elmosolyodom.
- Rég nem láttalak, Gin! – hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem inogtam meg egy picit, abban a pillanatban, de gyorsan össze is szedtem magam. – Gyere be!
Beljebb invitálom, hogy ne ott kint ázzon és fázzon. Igazság szerint, ez kissé nehéz nekem, hiszen Ő olyan, mintha a kishúgom lenne, mégis otthagytam Őt azon a napon, minden emlékkel együtt. Tudom, hogy megbántottam és azt is tudom, hogy mérges rám, amit megértek. Hiszen, ki az az épeszű lény, aki csak úgy maga mögött hagy mindent, se szó, se beszéd? Jelezném, én nem vagyok épeszű és én vagyok az egyetlen, aki ezt megtette.
- Sajnálom! – talán nem ez volt az, amit vár tőlem, de jelen pillanatban csak ennyit tudok mondani. Szeretném, ha minden dühét kitöltené és addig ütlegelne, amíg kék-zöld nem vagyok, hiszen megérdemlem. Azt sem bánom, ha ordít velem, csak azt nem szeretném, ha sírna. De ahogy látom, ez nem fog bekövetkezni, hiszen az én „húgocskám”, felnőtt.
Szál megtekintése

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2013. augusztus 21. 16:40 | Link

Gin
Az egyik otthoni hétvége, nem sokkal a vizsgák előtt
Délután 3 óra környékén; London


  Én magam is tudom, hogy mennyire szörnyű ember vagyok, de ezzel már meg tudok birkózni. Csak úgy se szó, se beszéd leléptem és még csak egy cetlit se hagytam és üzenetet se küldtem senkinek, hogy hol vagyok vagy hogy jól vagyok-e. Túl nagy volt a kísértés, és Oscar Wilde szavaival élve: „Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.” Ha megszegtem volna minden felállított szabályt, amit csak felállítottam, akkor az egésznek semmi értelme nem lett volna. Igen, én is nagyon jól tudom, hogy ez még nem ok erre, de nem volt más választásom. Illetve volt, de én inkább a könnyebb utat választottam. Igen, tényleg egy szörnyű ember vagyok. És megérdemlek mindenféle „pofont”, amit csak kaphatok.
Amint Gint megpillantottam az ajtón kívül, rögtön beismertem mindenfajta bűnömet, amit elkövettem azzal, hogy eljöttem egy szó nélkül a Kastélyból. Elmosolyodtam, beinvitáltam a házba és csak egy egyszerű sajnálomot mondtam, semmi mást. Tudtam, hogy ezzel sikerül egy egész lavinát elindítanom, az már más kérdés, hogy vajon kiabál-e, sír-e, vagy csak egyszerűen kioktat. De amint végigpillantottam rajta, tudtam, hogy Ő már nem az kicsi Gin, aki volt, hanem Ő is felnőtt.
Nem lep meg, amikor szenvtelen hangon kér bocsánatot azért, hogy megbízott bennem. Tudom jól, hogy apróvá váltam a szemébe ez alatt az egy év alatt, és azt is tudom, hogy most nem fog soha többé megbízni bennem. És ez így van jól. Otthagytam, elárultam, pedig tudtam, mit élt át. Pontosan ugyanolyan volt, mint én. Ugyanakkor, ha nem mentem volna el, akkor Őt is magammal húztam volna és akkor Gin is ugyanúgy megsérült volna, amit egyáltalán nem akartam. Senkit nem akartam megsebezni, így esett a könnyebb útra a választásom. Nem mondom, hogy meg kell ezt értenie, hiszen ez csak arra utal, milyen gyenge és gyáva voltam, de mostanra mindez már megváltozott.
Tudom mire gondol Gin. És tudom, hogy mennyire fájt neki akkor és azt is tudom, hogy kegyetlen vagyok, még mindig. Megértem a helyzetét, hiszen én voltam az egyetlen, aki tudta, hogy min ment keresztül. De ahelyett, hogy ütlegelve üvöltözne velem, inkább egy szemernyi érzés nélkül, szinte már közömbös hangon szónokol nekem a lány. Kegyetlenség? Talán, de megérdemlem. Még szép, hogy megérdemlem. És talán nem is annyira kegyetlen, mint amennyire én voltam akkor.
Ahogy befejezi mondandóját, sóhajtok egyet és keserűen elmosolyodom. Nem tudnám én magam sem elmondani, hogy milyen érzelmek suhannak át a tekintetemben, csak annyit tudok, hogy mennyire is hiányzott a lány. De ha ezt most elkezdeném ecsetelni, nem hatná meg. Inkább kiürítem a fejem és semmi érzelmet nem mutatok a szemeimmel. Jobb így, sokkal jobb.
- Gyere velem! – megszorítom kezeit, akár engedi, akár nem és magammal húzom egy kis szobába. A székre mutatok, hogy üljön le és amint helyet foglal, én is elhelyezkedem előtte. A szoba nem nagy, de nem is kicsi, viszont annál sivárabb. Teljesen üres, csak a két szék van, ami között egy kis asztal van, azon egy cserép, amiben egy fehér nárcisz nő és egy ablak a falon. Ez az én zugom.
- Hadd meséljek neked egy lányról, aki volt olyan gyáva, hogy magára hagyta az egyik legfontosabb személyt az életében. Tudod, ez a lány akkor úgy érezte, a falak amik körbeveszik egyre jobban szűkülnek, és egyre jobban elnyelte a sötétség – egy kis szünetet tartok, amíg nekem is eljut a tudatomig a mondandóm, majd folytatom. – Ezért, úgy gondolta, hogy jobb lesz, ha mielőbb elmenekül és senkinek sem szól. Hogy miért nem szólt senkinek? Azért, hogy ne tudja meggondolni magát és ne tudjon megsebezni senkit se. De tudja, hogy szörnyű, amit tett és azt is tudja, hogy nem érdemel bocsánatot, hiszen azzal, hogy nem szólt, mégis csak megsebezte olyan valaki szívét, aki úgy szerette a lányt, mintha a nővére lenne.
Közelebb hajolok a lányhoz és merőn a szemeibe nézek.
- A lány kegyetlenséget követett el, és nem volt olyan nap, amikor ne gondolt volna erre. Marcangolta magát, és ekkor jött rá arra, hogy jobb lenne megváltozni. Szóval, ez az oka. Nem kérem, hogy értsd meg és azt sem, hogy megbocsáss nekem, de szerettem volna, ha legalább a történetet tudod. És igen, sajnálom, hogy ezt tettem, de ha elmondtam volna neked, hogy mi bánt, vagy szóltam volna, akkor magammal húztalak volna téged is, és ez volt az utolsó, amit akartam volna. – fölállok és az asztalkához lépek. – Mindennap ebbe a szobába jöttem, hogy le tudjak csillapodni és józanul tudjak gondolkodni. És ez is bizonyítja, mennyire szánalmas lény az ember. Csakis ennek a kis virágnak köszönhetem, hogy nem őrültem meg végleg, meg a szép emlékeknek, amikre visszagondoltam.
Mély lélegzetet veszek és újra a lány felé fordulok. Hangom most már sokkal lágyabb és az arcvonásaimon is kicsit lazítok.
- Jó látni, mennyire erős vagy! Most már nem az lány vagy, aki voltál, de ugyebár, az emberek változnak, csak az emlékek nem. – úgy van, az idő végtelen, de az emberi élet nem igazán, így az emberek hajlamosak a változásra. – Egyébként, gratulálok a Mágustusához, nagy érdem az is, amit elértél!
Tudom, érzem, hogy ez a délután, nem az a tipikus, "boruljunk egymás vállára sírni" délután lesz. Ilyet most már egyikünk se tesz, vagy ha mégis, akkor én kérek elnézést. De akkor is biztos vagyok az álláspontomban. Majd elválik…
Szál megtekintése

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
Európa - Elizabeth Charlotte Vane hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek