A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

LIAM BÁCSI
egyelőre még a BUD reptéren reggel | a nagy kaland | #airportadventuresGIF


Miután végre indulásra készen álldogállunk otthon, apa hamarosan elhoppanál minket a pályaudvartól nem messze, hiszen innentől mugli tömegközelekedés lesz és mugli minden. Kapkodom a fejem ide-oda már az első pillanattól. Rileyval járok csak nagy ritkán a varázstalan közegben, viszont Budapest azon részein, amiken most haladunk át, még soha nem voltam. Úgy szorítom néha bőröndömet, hogy zsibbadni kezd a kezem. Ilyenkor átteszem a másikba.
Ámulattal figyelem, ahogy Liam bácsi jegyet vesz az automata kiadó masinából és hagyja, hogy én dugjam be a gépnél. Megrezzenek az éles, trillázó pittyenésre, de aztán nagyot nevetek. Ez csak azt jelenti, hogy elfogadta. Még a zöld kis fény is rám kacsintott. Jó ég, csomó minden történt már és még csak most lépünk be a reptérre.
- Hűha - folytatom egyik kedvenc tevékenységem, a gyermeki rácsodálkozást mindenre, miközben feltekintek a hatalmas táblákra a nagy-nagy, fehéres-fémes térben. Városok nevei meg mindenféle számok és információk a beszállásról. Ahogy eddig is, apa most is elmagyarázza nekem az alapvető tudnivalókat. Csillogó szemekkel hallgatom és próbálok minél több dolgot elraktározni. Mivel itt aztán végképp sokan vagyunk, útitársam ingujjába kapaszkodom, megcsípve egy kicsit azt. Legszívesebben belekarolnék vagy megfognám a kezét, csak nem tudom, azt lehet-e. Mondjuk ez a csimpaszkodás sem túl elegáns, noha igazából alig veszem ám észre, hogy kapaszkodom. Ösztönös egy mozdulat. Elveszek kicsit a fent a falakon villódzó hatalmas, mozgó képekben, amelyek ugye nem újdonságok, ez nálunk megszokott jelenség, csak éppen itt mindez nem mágiával történik, hanem mindenféle elektrotechnológiával. Lenyűgöző!
Azt mondja apa, nekünk nem kell becsekkolni, sem csomagot leadni.
- Nekünk miért nem kell? - kérdezek vissza, miközben az a helyzet, hogy elképzelésem sincs, mi az a becsekkolás. Mármint a szót értem, csak hogy egy reptéren az mi és főleg, hogy nekünk miért nem szükséges, na az rejtély előttem. Közben pislogok a sor felé, amerre Liam bácsi mutatott, miközben mondta ezt a dolgot. Ő nekik akkor ezek szerint mind kell. És a mi cuccunk miért maradhat nálunk? Tőlünk miért nem veszik el? Ú, látom is, ahogy a pultoknál leadják a többiek és kész, a poggyászuk már utazik is el tőlük valahova. Nyújtogatom a nyakam, vajon hova.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=812086#post812086][b]Thomas Middleton - 2020.06.22. 19:02[/b][/url]

LIAM BÁCSI
egyelőre még a BUD reptéren reggel | a nagy kaland | #airportadventuresGIF


Miután végre indulásra készen álldogállunk otthon, apa hamarosan elhoppanál minket a pályaudvartól nem messze, hiszen innentől mugli tömegközelekedés lesz és mugli minden. Kapkodom a fejem ide-oda már az első pillanattól. Rileyval járok csak nagy ritkán a varázstalan közegben, viszont Budapest azon részein, amiken most haladunk át, még soha nem voltam. Úgy szorítom néha bőröndömet, hogy zsibbadni kezd a kezem. Ilyenkor átteszem a másikba.
Ámulattal figyelem, ahogy Liam bácsi jegyet vesz az automata kiadó masinából és hagyja, hogy én dugjam be a gépnél. Megrezzenek az éles, trillázó pittyenésre, de aztán nagyot nevetek. Ez csak azt jelenti, hogy elfogadta. Még a zöld kis fény is rám kacsintott. Jó ég, csomó minden történt már és még csak most lépünk be a reptérre.
- Hűha - folytatom egyik kedvenc tevékenységem, a gyermeki rácsodálkozást mindenre, miközben feltekintek a hatalmas táblákra a nagy-nagy, fehéres-fémes térben. Városok nevei meg mindenféle számok és információk a beszállásról. Ahogy eddig is, apa most is elmagyarázza nekem az alapvető tudnivalókat. Csillogó szemekkel hallgatom és próbálok minél több dolgot elraktározni. Mivel itt aztán végképp sokan vagyunk, útitársam ingujjába kapaszkodom, megcsípve egy kicsit azt. Legszívesebben belekarolnék vagy megfognám a kezét, csak nem tudom, azt lehet-e. Mondjuk ez a csimpaszkodás sem túl elegáns, noha igazából alig veszem ám észre, hogy kapaszkodom. Ösztönös egy mozdulat. Elveszek kicsit a fent a falakon villódzó hatalmas, mozgó képekben, amelyek ugye nem újdonságok, ez nálunk megszokott jelenség, csak éppen itt mindez nem mágiával történik, hanem mindenféle elektrotechnológiával. Lenyűgöző!
Azt mondja apa, nekünk nem kell becsekkolni, sem csomagot leadni.
- Nekünk miért nem kell? - kérdezek vissza, miközben az a helyzet, hogy elképzelésem sincs, mi az a becsekkolás. Mármint a szót értem, csak hogy egy reptéren az mi és főleg, hogy nekünk miért nem szükséges, na az rejtély előttem. Közben pislogok a sor felé, amerre Liam bácsi mutatott, miközben mondta ezt a dolgot. Ő nekik akkor ezek szerint mind kell. És a mi cuccunk miért maradhat nálunk? Tőlünk miért nem veszik el? Ú, látom is, ahogy a pultoknál leadják a többiek és kész, a poggyászuk már utazik is el tőlük valahova. Nyújtogatom a nyakam, vajon hova.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=814474#post814474][b]Liam Laoiseach - 2020.07.27. 13:54[/b][/url]

Olyan ez, mint biciklizni. Ha furcsa is kissé, mikor hosszú szünet után újra felpattansz, hamarosan már vadul tekered. Nem mintha én az a nagyon biciklizős fajta volnék, de az érzést ismerem. Most is átjár.
Megállok egy pillanatra az óriási kijelzők alatt, gyorsan kiszúrom a mi járatunkat, amiről még nem írták ki, honnan indul majd, aztán szétnézek a tömegen. A kapcsolódás helye ez. Az utak eleje és vége, az új izgalma és a hazatérés öröme. Frankyvel repülőztünk sokat, még egyetem alatt s rögtön utána.
De az már rég volt, az a Liam már talán fel se ismerne. Ideje új hagyományokat teremteni, olyanokat, amiket szívesen megtartunk s örömmel nosztalgiázunk majd.
A régi rutinnal veszem sorra a repülőtéri mozdulatokat, bár újra s újra megállok s én is rácsodálkozok egy újításra, frissen nyílt kávézóra, a legújabb utazási célpontokra. Azerbajdzsán!
- Olyan sokan utaznak... Heyderbe? - Hirtelen kiolvasni is nehezemre esik, s vigyorogva megcsóválom a fejem. Nekünk most a jó öreg London az úti cél.

Thomas kérdésére megemelem a táskámat, ami nem kis erőfeszítést igényel azért. - Mindenki felvihet egy ekkora vagy kisebb csomagot, meg egy retikült, ha van, ez pont elfér a székek fölött vagy azok alatt. Ha nem lenne belül tágasabb, akkor egy nagy bőröndöt is kellene cipelnünk magunkkal, azt viszont a repülő rakodóterébe vinnék, ott, látod? - mutatok arra a sorra, ahol méretes poggyászaikkal állnak az emberek s mérés, ellenőrzés után viszik is el a csomagokat. A mágia előnyei.
- A mi csomagunkat ott fogják megnézni - mutatok a jóval hosszabban kígyózó sorra. Meg is indulunk arra, a kapunál a jegyeinket ellenőrzik, majd zölden felvillanva átenged a sorompó. Jöhet az izgalmasabb része. A fiút próbáltam valamelyest felkészíteni, hogy ki fog kelleni tenni a folyékony dolgokat, hogy a fémet elveszik, hogy zokniban kell átmenni a detektorok alatt, de biztos vagyok benne, hogy mégis minden nagyon érdekes, esetleg egyenesen szürreális lesz. Különösen az a része, amikor a csomagjainkat átvilágítják és teljesen más belsőt látnak majd, mint ami valójában benne lapul. Megbűvölt táskák, másképp a gépeik nem tudnák értelmezni a mágiát s valószínűleg mind kisülne. Igazából nem tudom, mi történne, mert eddig nem próbáltam tértágítózott táskával átmenni, de az extra adag bűbájnak rajta védenie kéne a muglik elől. Ha pedig valaki beledugná a kezét, csak egy normális táskát tapinthatna ki. Remélem a valódi súlyát sem fogják érezni.
Végül sorra kerülünk mi is, zakóm, övem, órám, telefonom, cipőm mind bevándorolnak egy tálba, egy másikba a táska, egy harmadikba meg minden folyékony a táskából. A pálcám a táskám aljában, mágus pénzünkkel és valódi igazolványainkkal együtt. Mikor a tálak átcsúsznak a gépben, egy pillanatra visszatartom a lélegzetem. Csak akkor engedem ki lassan, mikor tovább hajtanak, várva Thomast mögöttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=814667#post814667][b]Thomas Middleton - 2020.07.28. 21:55[/b][/url]

LIAM BÁCSI
egyelőre még a BUD reptéren reggel | a nagy kaland | #securitycheckGIF


London. Mintha egy élet telt volna el, mióta utoljára ott jártam és egyúttal, mintha tegnap lett volna. Tegnap szálltam vonatra, hogy apa felé robogjak és -jóságos ég- mennyire izgatott voltam és boldog és mennyire féltem. Reméltem, hogy minden klassz lesz nála, viszont hogy így egy csapásra a családommá lesz, azt nem hittem volna! Most meg itt vagyunk. Fura belegondolni ebbe. Amikor utoljára ott jártam, ahová most visszatérek, még nem ismertem apát. Oké, London csak egy megálló most, de akkor is. A szülőföldemre lépünk. Egy helyre, ami örökké az otthonom marad.
- Rakodótere? Hol a repülő rakodótere? - kérdezgetek tovább, meg persze nagyon figyelek is közben. Azt hiszem, értem. Nem férnénk ott el nagyobb csomagokkal, a mienk meg kívülről kicsi szerencsére.
- A reptéri biztonsági ellenőrzés... - lehelem úgy, mint egy rejtélyes könyv címét, ahogy révetegen elnézek a kígyózó sorok felé. Nagyon próbáltam mindent megjegyezni, hogy miket kell csinálnom, levennem, a tálcába raknom, viszont most, hogy itt vagyok, úgy érzem, mindent kiszívtak a fejemből. Úgyhogy elkezdem leutánozni Liam bácsit. Öv, oké. Zsebem kiürít, oké. Meg kell válnom a nyakláncomtól is, talán ez a legnehezebb. Ráadásul így hirtelen elkezdem nem érteni, amiket beszélnek körülöttem. De megpróbálok most nem törődni ezzel. Nekiállok tapogatni magam, nincs-e rajtam semmi más, amit le kell adnom. Hamarosan már haladnak el tőlem a dolgaim, követve apa cókmókját. A reptéri alkalmazott int nekem, hogy álljak meg. Szinte vigyázzba vágom magam. Aztán meg mutatja, hogy jöhetek. Átsétálok a fémkereten, ami nem kezd sipákolni. Ez jót jelent, ugye? Már lépnék apa után, amikor megkérnek, hogy húzódjak félre. Legalábbis gondolom.
- Excuse me? - kérdezek rá így, kicsit aggódó tekintettel, mit csináljak meg mi történik, ám szerencsére elmondják angolul is: ez csak egy ilyen szúrópróba szerű átvilágítás. Be kell állnom egy nyitott dobozba, ahol a falon egy emberalak rajza mutatja, hogyan helyezkedjek el. Innen kilépve megkeresem apa tekintetét és rámosolygok, hogy jól vagyok. Utána egy ilyen hosszú fémkütyüt húznak fel és le előttem. Sercegő hangot ad. Végül utámra bocsátanak. Nem mondom, azért eléggé megkönnyebbülök, bár nem volt titkolnivalóm. Rajtam legalábbis nem, a tértágítós bőröndömben annál inkább. Vidáman bandukolok Liam bácsihoz és szerzem vissza a cuccaimat. A nyakláncomat veszem fel legelsőként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=815197#post815197][b]Liam Laoiseach - 2020.08.06. 18:54[/b][/url]

A nagy kalandot igyekeztük úgy megtervezni, hogy azért maradjon helye a véletleneknek, a spontán élményeknek. Elsőre Londonban lesz alkalom arra, hogy csak úgy legyünk a vonat indulásáig, s kicsit kíváncsi is vagyok, vajon lesz-e olyan hely, ahova elszeretne menni, amit újra meglátogatna. Érdekel minden a múltjából, de nem szeretném, ha kellemetlen emlékeket hozna elő ez az út, így nem is erőltettem, hogy egy Thomas-centrikus körsétát is beiktassunk.
Ahogy közeledünk az első nagy próbatételhez, elmagyarázom neki, hogy a rakodótér az a repülő gyomra, az utastér alatt van és képzelje, még állatokat is szoktak ott szállítani. Végignarrálom a következő lépéseket is, a nyaklánca levétele után angolul, vaskos ír akcentusommal. Nekem is még szükségem van általában a saját nyakláncomra, de azért már elboldogulok anélkül is.
Ahogy öltözködök s pakolok sietősen a kapu másik oldalán, kissé aggódva lesem Thomast - pedig nincs miért, nem követünk el semmi illegálisat. Vagyis semmi olyasmit, amit észre tudna venni egy mugli kütyű.
Egy alapos ellenőrzés után megérkezik mellém egy vidám Thomas, s már suhanunk is tovább a neonfényes folyosón.
Míg gépünkre várunk, sétálgatunk a dutyfree és a könyves stand polcai között, a magam részéről be is szerzek egy mugli olvasmányt, egy Grishamot, amiket soha nem tudok megunni. Nem vagyok az a boltban mászkálós fajta, de tudom, hogy ezeknek a reptéri üzleteknek megvan a maga bája, így szívesen koslatok Thomas után, ha ő nézelődni szeretne.
- Mehetünk lassan a terminálunk fele - bökök a kijelzőkre, ahol a 2B kapunál már megkezdték a beszállást.
Számomra maga a repülés nem tartogat különösebb izgalmakat, de a fiún keresztül én is úgy érzem, mintha először ülnék gépre. Boldog izgatottságban állunk be a sor végére, ami döcögve halad előre, a kapunál álló egyenruhás személyzet fele. Azon túl pedig már ott áll az Airbusunk, a mágus szemmel monstrumnak minősülő égi járgány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=815351#post815351][b]Thomas Middleton - 2020.08.08. 22:10[/b][/url]

LIAM BÁCSI
indulás a BUD reptérről reggel | a nagy kaland | #ibelieveicanflyGIF


Tágra nyílt, ámuló szemekkel lépkedek apa mellett, elmerülve a reptér közegében, néha lelassítva, meg-megállva képernyők vagy éppen boltok előtt. Mikor Liam bácsi a könyvek közé veti magát, én is megyek nézelődni és furcsállva lapozok végig egy mesegyűjteményt: semmi nem mozdul benne, nem szól ki belőle, nem érint meg, nem kavarog ki. Csak tele van sok szép, színes képpel meg szövegekkel. Mind ilyen? Felnyitok pár felnőttebb irodalmat is. Azok meg aztán végképp csak lapok és írás. Mindegyik oldalon. Elsandítok egy idős hölgy felé, aki szintén belenéz egy könyvbe. Azt lesem, ő mit szól ehhez, ám úgy tűnik, neki ez természetes. Hát ez nagyon izgalmas! Csak írás és ennyi. Milyen egyszerű és nagyszerű!
Bizony, hogy én nézelődni szeretnék. Elkujtorgok mindenfele, mutogatva közben utitársamnak ezt-azt, közben próbálva nem feltűnően tesztelni a varázstalan holmikat. Legalábbis nem túl furán. Főleg a szuveníres izgatja a fantáziámat, azért megtorpangatok még más boltoknál is. Venni semmit nem akarok. Arra ocsúdok aztán, hogy mehetünk is a repülőgépünkhöz. Továbbra is nagyon összpontosítok, hogy mindent jól csináljak. Az igazolványomat egyszer azért elejtem, amikor próbálom átadni, de az ellenőrző úr igazán kedves, nem nincs belőle gond. Mélyeket lélegzek, ahogy haladunk a szűk folyosón, ám rendre összemosolygok apával. Szerencsére ő intézi a csomagjaink elrakását. Beültet aztán az ablak melletti helyemre. Jó sokan utaznak egy ilyen vasmadárban és jó szorosan egymáshoz. Szerencsére nekem csak Liam bácsihoz kell simulnom. Oké, nem lenne tragédia máshoz sem, de azért ez így mégis klasszabb.
A légiutaskísérők elkezdik megtartani a biztonsági bemutatót, amihez a figyelmünket kérik. Rögtön nyújtogtom a nyakam, hogy minél többet lássak belőle. Közben észreveszem, hogy igazából az utazóközönség nagy része oda se pillant. Összevont szemöldökkel pislogok erre kettőt, azonban nem érek rá velük foglalkozni. Figyelnem kell. Van is mire. Nagyon hasznos dolgok hangzanak el a sonorusos stewardesstől, amire a többiek be is mutatják, mit hogyan kell. Felnézek magunk fölé, ahonnan ezek a levegőadó maszkok esnének ki baj esetén, viszont már éppen nekiállnék elkeseredni, hogy nem tudom megjegyezni, mit kell azzal a felfújható mellénnyel csinálni, amikor kiderül, az előttünk lévő ülésre oda van írva minden. Felcsillan a szemem és a bemutató után el is kezdek tanulmányozni.
- Eléggé felkészültek. De nem gyakran van ezekre szükség, ugye? - merül fel azért aggodalmam, vajon mennyire biztonságos ez az utazás. Nem komoly ez a félelem, csak most így az ismertető alkalmával le is peregtek bennem az események, amik miatt ezen eszközök használatára kényszerülnénk.
Mindenkit megkérnek, hogy üljenek le és csatolják be az öveiket. Meghúzom magamon, nem túl szorosan, és ahogy észreveszem, hogy a légiutaskísérő jön megnézegetni, direkt kihúzom magam, hogy jobban rám lásson. Hamarosan elindul a gép, én pedig az apró ablakra tapadok. Egyelőre csak gurulunk a földön. Ráébredek aztán, hogy a többiek is csak itt láthatnak ki mellőlem, szóval picit hátrébb dőlök.
Kiérünk egy nyíltabb részre, a vasmadár erős berregésbe kezd és megindul, egyre gyorsulva. Nyelek egyet és apa keze után nyúlok mellettem. Rápillantok, nem baj-e. Ahogy pedig egyre nő a sebesség, úgy döcög a jármű alattunk egyre jobban, a gyomrom pedig, mintha az ülésem háttámlájához akarna tapadni. Végül egyszercsak minden más lesz. Olyan könnyű. Felemelkedtünk. Megint odahajolok az üveghez és észre se veszem, de szorítom Liam bácsi kezét. Ez a hatalmas fémtömeg felszállt. Tényleg felszállt velünk!