A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x |o
 

Egyszerűen hihetetlen, hogy ez most tényleg megtörténik! Hogy nyaralni megyünk Thomasszal, csak mi ketten – na meg persze az állataink. Ráadásul külföldre! Még sose voltam külföldön, hisz az a rövidke idő, amit a hoppanálásokhoz történő helyismeret miatt voltam itt-ott az nem számít. Most viszont itt fogunk tölteni pár napot. Egy ilyen gyönyörű helyen!
Izgatott vagyok, naná hogy. Már napok óta az vagyok, pakolgatok jobbra balra, végigmegyek a listán, hogy megvan-e minden szükséges, csak hogy aztán letorkoljam magam, hogy ne legyek már buta. Nem kell sok cucc, és ha valami ki is maradna, hát ott is be tudnánk szerezni, vagy ha olyan hát akkor hazahoppanálok érte. Boszorkány vagyok vagy miaszösz. És azért nem a világ végére megyünk. Direkt olyan helyet választottunk, ami azért nincs túl messze, viszont csodaszép, remekül lehet kikapcsolódni és van víz a környéken. Eléggé adta magát hát Horvátország. Kati néni lelkes beszámolóinak köszönhetően tovább szűkítettük a kört a Krk szigetre, egészen pontosan a Baskához közeli Stijena - varázslók lakta - településre. Ugyanis mindenképpen muglimentes helyre szerettünk volna menni, hiszen Benito eléggé feltűnő jelenség. Ez a kis falucska meg tökéletes, fehér sziklás partszakasz veszi körbe és még kiábrándítóbűbáj is védi, hátha valami kalandvágyó mugli kedvet kapna errefelé csavarogni.
Izgatottságom még a kimerültségem ellenére is jól látszik rajtam, alig tudom letörölni a vigyort az arcomról, ahogy a helyes kis varázslótelepülésen baktatunk a szállásunk felé. Nem volt kétségem affelől, hogy gond nélkül ide tudom juttatni magunkat, de tisztában voltam azzal, hogy meg fog azért viselni a dolog, főleg úgy, hogy képtelen voltam rávenni magam arra, hogy reggelizzek. Először elhoppanáltam ide Thomasszal, majd visszamentem Hercegért, akire addig Kati néni vigyázott. Pár pillanatig voltam csak csupán távol, de nem ártott azért valaki, aki ott marad a kutyussal, nehogy megijedjen, hogy hova tűnik el a gazdája nélküle. Majd a kutyus külföldre juttatása után visszamentem Benitoért. Ő most peckesen lépdel, meg-megállva folyton visszapillant ránk, szeretné ha gyorsabban haladnánk. Izgatott ő is, de hát ráérünk, meg amúgy se tudnék ennél gyorsabban menni. Már csak azért sem, mert álmélkodva nézek jobbra-balra, meg persze összemosolygunk Thomasszal. Istenem ez csodaizgalmas!
- Szerintem a következő lesz az – mutatok rá az egyik helyes kétemeletes házikóra,  majd megigazítom a hátizsákom pántját a vállamon. Nem nehéz, csak zavar ebben a melegben. A szóban forgó házikó egyébként egy kis apartman, az utcában elég sok van úgy kialakítva, hogy az épület egy része ki van adva. Ennek a földszinti része szolgál pihenőhelyként a vendégek, turisták számára, az emeleten pedig a tulajdonos lakik. A kerítés mellett hatalmas nagy fenyőfák állnak, az udvar füvesített, bokrosított. Herceg miatt is tökéletes választás, meg miattunk is.
- Annyira furák ezek az alacsony kerítések – súgom oda Thomasnak, talán ötvenedszer amióta ideérkeztünk. De tényleg azok, könnyűszerrel át tudnám lépni őket. Egy hangos levegőkifújást követően pedig már be is megyünk a kis piros kapun. Kicsit tanácstalan vagyok, hogy merre induljunk vajon, hol találjuk meg a tulajdonost, de végül nem kell eldöntenünk semmit sem. Egy középkorú mosolygós férfi igyekszik elénk, már messziről hangosan ránk köszönve, horvátul persze. Aztán megismétli angolul is, és a továbbiakban azon a nyelven folytatja mondandóját. Elkalauzol bennünket a szállásunkra, amihez terméskő járda vezet. Thomasnak magyaráz főleg, nekem csak a véleményemet, reakciómat próbálja leolvasni az arcomról. Nos, könnyű dolga van, teljesen le vagyok nyűgözve a gyönyörű kis fácskától, ami közvetlenül a kis lakásunk előtt van, a kerti kiülőktől, meg úgy az egésztől. A nyitott ajtó előtt aztán megállunk, a férfi átadja a kulcsokat a barátomnak. Biztosít még arról, hogy bármikor nyugodtan becsöngethetünk hozzá, ha valami gondunk lenne, aztán egy kacsintással egybekötött jókívánság elhadarása után magunkra hagy. Benito azonnal berohan az ajtón, birtokba véve a helyet, majd egy apró kis nevetés után belépek én is, rögtön a nappali-konyhában találva magam. Teszek pár lépést, csak hogy Thomas is kényelmesen be tudjon jönni, aztán a táskámat leteszem a kis sámlira és úgy nézelődöm tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=813739#post813739][b]Juhász Laura - 2020.07.20. 19:46[/b][/url]

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x |o
 

Egyszerűen hihetetlen, hogy ez most tényleg megtörténik! Hogy nyaralni megyünk Thomasszal, csak mi ketten – na meg persze az állataink. Ráadásul külföldre! Még sose voltam külföldön, hisz az a rövidke idő, amit a hoppanálásokhoz történő helyismeret miatt voltam itt-ott az nem számít. Most viszont itt fogunk tölteni pár napot. Egy ilyen gyönyörű helyen!
Izgatott vagyok, naná hogy. Már napok óta az vagyok, pakolgatok jobbra balra, végigmegyek a listán, hogy megvan-e minden szükséges, csak hogy aztán letorkoljam magam, hogy ne legyek már buta. Nem kell sok cucc, és ha valami ki is maradna, hát ott is be tudnánk szerezni, vagy ha olyan hát akkor hazahoppanálok érte. Boszorkány vagyok vagy miaszösz. És azért nem a világ végére megyünk. Direkt olyan helyet választottunk, ami azért nincs túl messze, viszont csodaszép, remekül lehet kikapcsolódni és van víz a környéken. Eléggé adta magát hát Horvátország. Kati néni lelkes beszámolóinak köszönhetően tovább szűkítettük a kört a Krk szigetre, egészen pontosan a Baskához közeli Stijena - varázslók lakta - településre. Ugyanis mindenképpen muglimentes helyre szerettünk volna menni, hiszen Benito eléggé feltűnő jelenség. Ez a kis falucska meg tökéletes, fehér sziklás partszakasz veszi körbe és még kiábrándítóbűbáj is védi, hátha valami kalandvágyó mugli kedvet kapna errefelé csavarogni.
Izgatottságom még a kimerültségem ellenére is jól látszik rajtam, alig tudom letörölni a vigyort az arcomról, ahogy a helyes kis varázslótelepülésen baktatunk a szállásunk felé. Nem volt kétségem affelől, hogy gond nélkül ide tudom juttatni magunkat, de tisztában voltam azzal, hogy meg fog azért viselni a dolog, főleg úgy, hogy képtelen voltam rávenni magam arra, hogy reggelizzek. Először elhoppanáltam ide Thomasszal, majd visszamentem Hercegért, akire addig Kati néni vigyázott. Pár pillanatig voltam csak csupán távol, de nem ártott azért valaki, aki ott marad a kutyussal, nehogy megijedjen, hogy hova tűnik el a gazdája nélküle. Majd a kutyus külföldre juttatása után visszamentem Benitoért. Ő most peckesen lépdel, meg-megállva folyton visszapillant ránk, szeretné ha gyorsabban haladnánk. Izgatott ő is, de hát ráérünk, meg amúgy se tudnék ennél gyorsabban menni. Már csak azért sem, mert álmélkodva nézek jobbra-balra, meg persze összemosolygunk Thomasszal. Istenem ez csodaizgalmas!
- Szerintem a következő lesz az – mutatok rá az egyik helyes kétemeletes házikóra,  majd megigazítom a hátizsákom pántját a vállamon. Nem nehéz, csak zavar ebben a melegben. A szóban forgó házikó egyébként egy kis apartman, az utcában elég sok van úgy kialakítva, hogy az épület egy része ki van adva. Ennek a földszinti része szolgál pihenőhelyként a vendégek, turisták számára, az emeleten pedig a tulajdonos lakik. A kerítés mellett hatalmas nagy fenyőfák állnak, az udvar füvesített, bokrosított. Herceg miatt is tökéletes választás, meg miattunk is.
- Annyira furák ezek az alacsony kerítések – súgom oda Thomasnak, talán ötvenedszer amióta ideérkeztünk. De tényleg azok, könnyűszerrel át tudnám lépni őket. Egy hangos levegőkifújást követően pedig már be is megyünk a kis piros kapun. Kicsit tanácstalan vagyok, hogy merre induljunk vajon, hol találjuk meg a tulajdonost, de végül nem kell eldöntenünk semmit sem. Egy középkorú mosolygós férfi igyekszik elénk, már messziről hangosan ránk köszönve, horvátul persze. Aztán megismétli angolul is, és a továbbiakban azon a nyelven folytatja mondandóját. Elkalauzol bennünket a szállásunkra, amihez terméskő járda vezet. Thomasnak magyaráz főleg, nekem csak a véleményemet, reakciómat próbálja leolvasni az arcomról. Nos, könnyű dolga van, teljesen le vagyok nyűgözve a gyönyörű kis fácskától, ami közvetlenül a kis lakásunk előtt van, a kerti kiülőktől, meg úgy az egésztől. A nyitott ajtó előtt aztán megállunk, a férfi átadja a kulcsokat a barátomnak. Biztosít még arról, hogy bármikor nyugodtan becsöngethetünk hozzá, ha valami gondunk lenne, aztán egy kacsintással egybekötött jókívánság elhadarása után magunkra hagy. Benito azonnal berohan az ajtón, birtokba véve a helyet, majd egy apró kis nevetés után belépek én is, rögtön a nappali-konyhában találva magam. Teszek pár lépést, csak hogy Thomas is kényelmesen be tudjon jönni, aztán a táskámat leteszem a kis sámlira és úgy nézelődöm tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=813943#post813943][b]Thomas Middleton - 2020.07.22. 21:00[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #vacationtimeGIF



Napok óta tiszta izgalomban vagyok, apa meg nyugtatgat. Vicces, azt hiszem, ez általában fordítva szokott lenni: a gyerek nagy vagányan beleveti magát a nyaralásba, a szülők meg lerágják a körmüket, mindene megvan-e, minden rendben lesz-e. Oké, Liam bácsi is azért ellenőriz mindent meg felmondatja velem, nálam van-e, ami kell, azonban a nyomomba sem ér a ziziséget tekintve. Aztán eljön a nagy nap és mire észbe kapok, már a horvát tengerparton vagyunk édes négyesben.
- Mennyire ügyesen idehoppanáltál, Herceg! Hát mennyire nagyon ügyes vagy! - dicsérgetem megérkező blökimet, dögönyözve őt, ő meg nyelvlógatva forgolódik, teljesen besózva. Nem mintha annyira sok érdeme lett volna ebben az utazásban, ám tény, hogy nem minden blöki viselte volna ilyen jól ezt. Hamarosan visszatér barátnőm a csodacicával. Együtt a csapat!
Soha nem voltunk még el így kettesben sehol. Jó, négyesben, de értitek. Tiszta felnőttes az egész. Mindent mi intéztünk, mi béreltük ki az apartmant, mi találtuk ki, miket csináljunk, hova menjünk, honnan szerezzük az ellátmányt és ilyenek. Szinte végig tátva a szám, ahogy bandukolunk a helyes utcákon. Fehér pólóban, világosbarna nadrágban és egy vászoncsukában bandukolok, bőröndöm előttem lebegtetem. Tökre tetszik, hogy itt minden áldott kerítés kövekből áll! Persze, Angliában is elég jellemző ez, itt viszont olyan nagyon tengerpartias hangulatúan. Már ha van ilyen. Szerintem van. Mostmár van. Olyan igazán jellegzetes, na.
- Miért furák? - kérdezem a lányt, akinek szintén a kerítések tűnnek fel, bár másért, mint nekem. Számomra ez nem igazán kirívó... mármint az, hogy ilyen alacsonyak vagy hogy nincsenek is. Odahaza ez az átlagos, idehaza meg ugye városi lakásban élek, Bogolyfalván pedig szintén nem túlozzák el az elkülönítést. Az most tök nem ugrik be, hogy bezzeg azon a környéken, ahol Lau nőtt fel, vannak szép magas kerítések dögivel. Meg igazából egész Magyarországon, csak ugye én nem járok annyit el másfele.
- Ú - szólok ennyit nagy mosollyal a tényre, hogy meglátjuk a szállásunkat. Nyitom a kaput Launak, viszont most hagyom őt előre menni, mert az apartmant ő intézte, ő baglyozta le a tulajjal. Ha őszinték akarunk lenni, akkor nagyjából mindent ő intézett. Már jön is a házigazdánk, akiről érzékelem, hogy más nyelven szólal meg, de értem, amit mond, hiszen rajtam a nyakláncom. Aztán angolra vált, derűs hálával hallgatom. Tetszik, ahogy beszél. Közben olykor barátnőmre pislogok, ő mit szól meg ért-e egyáltalán mindent. Észre sem veszem, hogy a tulaj ennyire következetesen nekem magyaráz. Én csak hallgatom figyelmesen, meg olykor megnézem, merre van Herceg, akin persze ott a póráz most is.
- Csodás. Köszönjük szépen - fogadom el a kulcsokat és már birtokba is vehetjük a mi kis tengerparti lakunkat. - Hű - ámuldozom jólesően. - Ez nagyon kellemes - jellemzem a helyes, világos, tágas apartmant. Egyelőre nem engedem még el kutyusomat kint, először majd szeretném rendesen körbejárni a kertet. Becsukok mögöttünk és kibújok cipőmből, hogy elinduljak körülnézni.
- Irtó klassz - véleményezem az alapos szemügyre vevés után.
- Mi legyen? Kicuccoljunk, aztán sétáljunk egyet a környéken? - dobok be egy javaslatot a nappali közepén állva, zsebretett kézzel. Herceg kolbászol mindenfele, aztán odajön és leül mellém, nyelvlógatva.
- Ó, a tálkád! - jut eszembe, hogy mielőtt bárminek nekikezdünk, ez a legfontosabb: veszem elő pitbullom vizes meg ennivalós edényeit feneketlennek tűnő bőröndömből és ő már lefetyelhet is hamarosan a konyhában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=814383#post814383][b]Juhász Laura - 2020.07.26. 18:49[/b][/url]

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x |o
 

Még pont hallom a kutyust dicsérő szavakat, mielőtt visszaindulnék a cicáért. Elvigyorodom, egyrészt mert tényleg nagyon ügyes volt a kutyus, nem ficergett, semmi bizonytalanság nem volt benne, teljesen nyugodtan viselte az egészet. Pedig velem még nem sokat volt úgy eleve együtt, utaztatni meg aztán pláne nem utaztattam a szürke ebet. Másrészt meg mert úgy hangzik, mintha Herceg hoppanált volna engem ide és nem fordítva. Mindenesetre nagyon örülök annak, hogy mindannyian jól viseltük ezt az ideutat!
- Hm? Ja, mert sokkal magasabbak szoktak lenni. Legalábbis a mugliknál biztosan – felelem tovább fürkészve az alacsony köveket, amíg meg nem érkezünk. Valóban én intéztem ugyan a szállást, én tartottam a kapcsolatot a mosolygós emberkével, de egyáltalán nem lep meg, hogy így személyesen nem velem kommunikál a tulaj. Elvégre Thomas a férfi, tök rendben van ez a régóta bevett szokás. Háttérbe is vonulok, mármint nem kotyogok közbe olyan kérésekkel, hogy kicsit lassabban beszéljen. Nagyjából értem, hogy miről van szó, maximum majd a barátom felvilágosít ha valami nem világos.
- Köszönjük – teszem hozzá azért én is angolul és már izgatottan fordulok is a lakunk felé. Benito felhagy az udvar felfedezésével és odarohan hozzánk, átspurizik Herceg hasa alatt, megcsikizve ezzel őt a farkával. Aztán már siet is be a csodacica, birtokba venni a helyet.
- Ez sokkal szebb, mint a képeken! – ámuldozom fennhangon. Küldött ugyanis a tulaj pár képet, amit persze meg is mutattam Thomasnak, hogy neki tetszik-e, legyen-e ez vagy keressünk másikat. Szandálom gondosan a kis cipős-szekrény szerűségbe rakom, aztán a konyha felé veszem az irányt. Kinyitogatom a szekrényeket, felmérve, hogy mik vannak, de teljesen jól felszerelt. Minden van benne, ami otthon is. Majd a nappalit is bejárom, aztán végigjáratom a tekintetem az emeletre vezető lépcsőn.
- Igen, az úgy jó lenne. Meg körbenézhetnénk az udvaron, hogy tud-e valami galibát okozni Benito valahol, vagy mehet nyugodtan amerre lát – bólintok egyet az ötletre, aztán hirtelen átsuhan az arcomon a felismerés. – Jaj, tényleg! Azt nekem is elő kell szednem!
Odasietek a táskámhoz, a pálcám hegyét éppen hogy beleérintem és invitoval elővadászom a két kis tálkát a cicának. Eszembe sincs beletúrni a táskába, azt majd csak akkor amikor ténylegesen kipakolok.  Nagyon sokat készültem én erre az útra, de valahogy egy ilyen bőröndöt nem jutott eszembe venni. Na majd legközelebb, csak el ne felejtsem! Miután gondoskodtam a bársonytalpúról elindulok a lépcsőhöz a táskámmal a vállamon, majd pár fok megtétele után visszafordulok.
- Fenn lesz a hálószoba, meg azt hiszem a fürdő is. Jössz? – mosolygok rá Thomasra, aztán felcaplatok a lépcsőn. Álmélkodva nézek körül itt is. Ez nagyon klassz! Igazán tágas, kényelmes a felső szint és berendezései is. A ruháimnak kiválasztok egyet a fiókok közül, gondosan elhelyezem őket, aztán lehuppanok az ágyra. – Hű, tök jó puha. Mármint nem túl puha, hanem pont jó, érted – magyarázom a fürdőszobai dolgaimat tartalmazó neszeszert szorongatva. Már csak azt kell elpakolnom és kész is leszek, mehetünk is felfedezni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=814543#post814543][b]Thomas Middleton - 2020.07.27. 21:00[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #thisplaceisawesomeGIF



Tök jó, én is pont arra gondoltam, hogy csak megnézném magamnak az emeletet is mostmár. Nagyon vonz ez a helyes falépcső. Fellépdelek hát barátnőm után, nem kell kétszer mondania. Benyitok a fürdőbe, bekukkantok először csak, aztán, ha már itt vagyok, beugrom kezet mosni, utána kiérve a háló rész felé fordulok, ahol Lau üldögél. Rámosolygok a lányra meg a galérián elterülő, igen kényelmesnek tűnő franciaágyra.
- Hihetetlen klassz ez a hely - közlöm is barátnőmmel, megragadva a korlátot és lenézve az alsó szintre. Mivel viszont gyakran nem tudom, milyen hangerővel beszélek, főleg, ha nagyon lelkesedem -ami sokszor van ugye-, így ez a kis kinyilatkoztatásom is inkább kiabálás lesz, semmint emelt hangú közlés. Betölti a lakunk terét. Hercegben ekkor tudatosul, hogy én bizony fent vagyok. Eddig az innijével volt elfoglalva meg mindenfele szaglászódott, figyelte a csodacicát. Most megindulna utánam a galériára, viszont a falépcsőknél megtorpan és nyüszögve téblábol. Akar engem, ezeket a fura deszkákat viszont nem.
- Nem mersz feljönni? - kérdezem tőle olvadón, ahogy ezt észreveszem. - Semmi baj, Herceg, jövünk le nemsokára - nyugtatom. - Neked úgyis lent kell majd őrizned a szállást szerintem - morfondírozom, hova tegyem a pokrócát. Közel szokott lenni az ágyamhoz, viszont akkor így sokat kéne lépcsőznie innivalóért, ennivalóért, meg nem lenne eléggé az ajtónál, pedig azt szereti. Vagy fontosabb neki, hogy körülöttem legyen? Na majd meglátom, hol pihen többet meg megy-e majd neki a feljövés. Most viszont felhívom magamhoz a bőröndömet, leengedem a fürdő melletti kis komódra és felnyitom. Nekiállok kipakolászni belőle az ággyal szemben lévő, beépített szekrénybe. Igen, letehettem volna ott előtte is a poggyászom, mondjuk a padlóra, csak éppen oda nem szeretem tenni. Inkább sétálgatok a dolgaimmal. A mosdóba is beviszem, amik oda valóak, birtokba véve pipere holmijaimmal a tükör alatti kis polc jobb felét meg a kád egyik sarkát, aztán barátnőm felé fordulok.
- Kéred a másik fiókot is vagy...? - érdeklődöm meg így, elfoglalhatom-e az éjjeliszekrény fennmaradó fakkját, egy csomag zsepit, egy szőlőzsírt meg hasonlókat szorongatva a kezemben, amikért éjjel nyúlnék oda. Mondjuk ehhez most majd át kell kepeckednem Laun, de akár el is kérhetem majd tőle, ha úgy adódik. Bár átkepeckedni viccesebb. Közben persze le-lelesek Hercegre, ám már felhagyott a szomorkodással. Megnyugtatja, hogy hallja, ahogy itt fent rendezkedünk. Meg egyébként is sok dolga van neki. Mindig sok dolga van.
Kiürült bőröndömet a szekrény felső polcára teszem, aztán jól bekenem az arcomat, karomat naptejjel és elkezdem magamhoz venni, ami a sétához kellhet. Mielőbb mobiltelefonomat a zsebembe süllyeszteném, küldök apának egy szöveges üzenetet, hogy megérkeztünk. Ez eltart egy-két percig.
- Készen áll a felfedező csapat? - érdeklődök vigyorogva, csípőmre csapva kezeimet a lépcső tetején. Kutyusom megint jön nyüszkölni, úgyhogy jobbnak látom akkor már le is menni hozzá. Nemsokára elhagyjuk az apartmant és először a kertet fedezzük fel. Csodaszép! Rendben tartott, mégis vadregényes.
- Kifekszünk majd csillagokat nézni? - dobom is be az ötletet. Olyan hívógató a zöld gyep. Leteríthetünk rá egy plédet és jöhet a heverészés, még az állatkák is csatlakozhatnak, ha gondolják.
Ahogy ezzel a körúttal megvagyunk, már lépünk is ki ismét az utcára, ahol leakasztom pólóm nyakából az odaillesztett napszemüvegemet és felveszem. Mikor máskor villogjak benne, ha nem egy tengerparti nyaraláskor? Rámosolygok benne barátnőmre, aztán kicsit előre bukok, mert kutyusom a távolból ránt a pórázon egyet. Laza csuklómozdulattal beállítom, hogy most hagyja őt szabadon mozogni inkább. Közben hátratúrom előre hullott hajam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=814551#post814551][b]Juhász Laura - 2020.07.27. 21:56[/b][/url]

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x |o
 

Szép dolog mondhatom, először mit veszek szemügyre az emeleten és próbálok ki? Naná hogy az ágyat. Mi mást? Csoda, hogy nem kezdek el ugrálni rajta, pedig amennyire be vagyok sózva még akár tehetném is. Thomas nem hiszem hogy nagyon megrökönyödne, valószínűleg inkább egyáltalán nem. A mosolyt levakarni sem tudom az arcomról, bár nem is nagyon próbálkozom vele. A hangerőmre én viszont odafigyelek, így hogy már tudom mennyire jó az akusztikája a lakásnak, vagy legalábbis a felső szintnek.
- Az! El sem hiszem, hogy itt vagyunk. Hogy tényleg itt vagyunk. Horvátországban – mondom határozottan bólogatva. Tudnám még folytatni, valahogy úgy, hogy csak mi ketten meg ilyenek, de nem hiszem hogy nagyon fejtegetnem kéne a dolgot.
- Ó, nem szereti a lépcsőket? – csodálkozom el azon, hogy a szürkeség odalenn nyüszög. Nálam gond nélkül felsiet a deszkákon, de lehet, hogy itt másmilyenek? Vagy szimplán nem tudja, hogy szabad neki? Vagy inkább menne már, felfedezni, meg dolgát intézni? Benito minden gond nélkül fel fog rohanni a lépcsőn, még ha nem engedném meg neki akkor is. De most nem akaródzik neki feljönnie, inkább csak a kutya elé vonul, farkával ismét megcsikizve őt egy kicsit. Nyugtatgatásnak is lehetne értelmezni, de látom a cica testtartásán, hogy ez inkább ilyen rendreutasító mozdulat akar lenni, mintha azt mondaná, hogy ekkora nagy létére micsoda patáliát csap pár fadarab miatt. Kedves egy macska, nemde?
– Hátha később felmerészkedik ő is – jegyzem meg, aztán rászánom magam és elindulok a fürdőbe én is. Bepakolom a dolgaim a szabadon maradt helyre, megnyitogatom a csapokat, sőt még iszom is pár kortyot, meg az arcomra is pocsolok a kellemesen hideg vízből. Felfrissülve lépek ki onnan és rögtön kapok egy kérdést.
- Nyugodtan bepakolhatsz – mosolyodom el. Nem szoktam túl sok mindent tárolni az éjjeliszekrényen, szóval bőven van még hely abban a fiókban is, amibe én rámoltam. Az viszont nem jut az eszembe, hogy ha kell majd Thomasnak onnan valami, akkor bizony rajtam keresztül vezet az út a kiszemelt tárgyért. Majd akkor fog tudatosulni, amikor ez az eset fog fennállni. Visszaülök az ágy szélére, átnézem újra a táskám tartalmát, a sétához kellőket átrakom egy kisebb, válltáskába, vagy retikülbe? Sose tudom mi a rendes neve.
- Igeeeeen – kiáltok fel majd felpattanok és szinte szökdécselve indulok el a lépcső felé. Kénytelen vagyok azonban visszafogni magam pár lépés után, hiszen nem akarom lesodorni magunkat, nem kéne úgy kezdődnie a nyári kalandunknak, hogy keresünk egy ispotályt, ahol összefoltoznak minket.
De nem történik katasztrófa, az a pár megbotlás meg belefér, mialatt a kertet veszem szemügyre. Őmacskasága egyébként nem tart velünk, mivel nem a vízpartra megyünk, így ő inkább lustálkodna odahaza. Legalább őrzi a házat.
- Oh – meglepődök az ötleten olyannyira, hogy könnybelábadt szemekkel pislogok Thomasra. Nagyon jól hangzik, sőt mi több fantasztikusan, fenomenálisan, egyszerűen … varázslatosan. – Nagyon szeretném – nyögök ki valamiféle egyértelműbb választ, ha a tekintetem nem lenne eléggé beszédes.
- Jól áll – dícsérem meg rögtön a napszemüveges barátomat. Anélkül is nagyon jól festett, de így meg aztán pláne! Még szerencse (?), hogy megbotlik a fiú, így legalább elterelődik a figyelmem. Visszapillantok, hogy megnézzem mi volt a járdán, de semmi extrát nem veszek észre. Aztán meg gondosabban megnézem magamnak az utcát, a házakat, a kirakatokat, a mellettünk elhaladó embereket. Mindenki annyira nyugodtan sétálgat, semmi kapkodás, semmi rohanás. Lépteim lassulnak is, ahogy átveszem ezt a fajta életérzést. Nem sietünk sehova. A kerthelyiséges vendéglőkből isteni illatok terjengenek, a boltok kirakatai hívogatóak, egyiknél másiknál meg is torpanok.
- Visszafele be is vásárolhatunk – vázolom az ötletem, mert most nyilván ne cipekedjünk, de nem árt ha van otthon egy kis rágcsa, meg némi alapanyag, amiből össze lehet dobni valami finomat vacsira. – Láttál valamilyen szuveníres boltot? Ú, és a mugli településre is átnézünk majd? – hadarom el kérdéseim, ruganyos léptekre váltva, kissé a fiú elé bevágva. Kis híja van csak annak, hogy nem ragadom meg mindkét kezét és kezdek el ugrálgatni vagy ilyesmi. A mugli részre is kíváncsi vagyok, ha nem olyan származású lennék akkor is az lennék. Meg mindenre is. Mindenesetre nagy nehezen megálljt parancsolok a rengeteg felvetődött ötletemnek, hogy miket lenne klassz csinálni, megnézni. Lesz idő mindenre. – Persze nem muszáj most rögtön, ráér. Bocsi, csak nagyon pörgök.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=814740#post814740][b]Thomas Middleton - 2020.07.29. 21:17[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #noplaceiratherbeGIF



Elgondolkozva vonom össze szemöldököm.
- Nem szokott gondja lenni. Szerintem csak ez a lépcső fura neki - felelem morfondírozva. Ezek a fokok nem tűnnek túl stabilnak neki, gondolom. Barátnőm csigalépcsője az tömörebb, masszívabb. Ez meg csak úgy vezet a szabadban felfele, vékonyan. Persze, nem tudhatom, mi jár a kutyus okos fejében, de én ilyenekre tippelnék. Különben viszont jól jön most Benito közbelépése, az is eltereli állatkám figyelmét. Viszont hamarosan már indulásra kész a lelkes, hármas csapat.
- Klassz - lehelem éteri mosollyal, mikor a lány egyből lecsap a csillagnézős ötletemre. Már alig várom! Na jó, mindent alig várok, ami előttünk áll a következő pár napban.
Egyenesen a központ felé ballagunk. Büszkén igazítok egyet napszemüvegemen, ahogy Lau megdicséri. Ahogy egyre több emberrel futunk össze, állítok megint a pórázon és közelebb irányítom magunkhoz Herceget. Nem kell, hogy bárki ijedezzen.
- Ó, nem hoztam zsákot - húzom el a számat a bevásárlás említésére. - De persze, lehet azt. Jó ötlet - bólogatok, hogy egyébként benne vagyok ám, csak sajnálom, hogy nincs, amiben könnyen el tudnánk vinni haza. Nem szeretek mindig új készséget venni ehhez. Hozhattam volna a hátitáskám.
- Nem, egyelőre nem láttam még - nézelődöm sötét lencséimben a boltok között. - Mehetünk, persze - megyek bele ebbe is könnyedén. Hiszen úgyis barátnőm fog oda is hoppanálni minket, ha mugli településre ruccanunk. - Ja, én nem is hittem - nyugtatom meg őt mosolyogva afelől, hogy eszembe se jutott, hogy most hirtelen akarna ilyenekbe vágni. - Semmi baj - rázom a fejem elnézését kérésére, viszont arra már nem futja, hogy kifejtsem, hogy nem hogy nem baj, hanem teljesen rendben van és hogy örülök, hogy boldog és hogy én is az vagyok. Túlságosan leköti az energiáimat az, hogy befogadjam, ami körülvesz minket. Figyelem a házikókat, a kirakatokat, az ittenieket, a nyaralókat, ügyelek a kutyusomra, közben pedig teljesen meg vagyok illetődve és oda meg vissza vagyok, csak arra már nem jut, hogy ez egyelőre napvilágra kerüljön. Már ha azt nem számoljuk, hogy a szám azóta nyitva, hogy kiléptünk a kertből. Akkor ez csak fokozódik, mikor ki-kibukkan a tenger a házak közül, ahogy sétálunk. Az egyik ilyennél egyszerűen arra kanyarodom. Persze, nézelődöm vissza Lau felé, ugye ő is jön-e. Áthaladok egy kis utcán és kiérünk egy amolyan kiugróra, apróbb magaslatra, ahonnan lelátni a tengerre.



Még egy pad is van ott, hogy le lehessen ülni, csodálni a kristálytiszta vizet, a fehér sziklákat.
- Azta - susogom ámulón. Élvezem, ahogy belekap a szél a hajamba, hozva felém a tenger illatát. Megfogom Lau kezét, oldalra nézek rá napszemüvegem takarásából, aztán vissza a tájra. Jól esik most itt megállni kicsit, kisszellőztetni a fejem és hagyni elmélyülni ezt a csomó élményt magamban, amik már értek és megágyazni azoknak, amik még fognak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=814864#post814864][b]Juhász Laura - 2020.08.01. 20:19[/b][/url]

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu| a nyári szünetben
x |o
 

Elcsodálkozom egy pillanatra, aztán rájövök, hogy mi is az a zsák, amit említ a fiú. Bevásárlószatyor, vagy talán a hátizsák maga. Mindegy, a lényeg, hogy valami amibe lehet pakolni.
- Nálam van szatyor. Az a picire összehajtható fajta – mosolygok rá Thomasra. Általában nálam szokott lenni, hiszen nem nagyobb mint egy tízes csomag papírzsepi, és mindig jól jön. Mindig. Akkora elég lesz, nem hiszem hogy hatalmas nagy bevásárlást akarnánk csapni, főleg, hogy tényleg nincs messze a szállásunktól a bolt.
- Remélem találunk egyet, szeretnék vinni valamit Kati néninek. Igaz, hogy ő már járt itt fiatalabb korában, de akkor is – csacsogok tovább, mintha magyarázatot kéne adnom arra, hogy miért érdekel engem az ajándékos bolt. Meg mintha nem tudnám, hogy Thomas is be fog szerezni pár dolgot, amivel majd tud kedveskedni az otthoniaknak. De hát izgatott vagyok nagyon, így beszélek össze-vissza. De szerencsére egyáltalán nem zavaró a dolog, legalábbis a semmi baj erre utal. Na meg látom ám, hogy a barátom is teljesen el van varázsolódva a látottaktól meg mindentől, ő sem ontja magából a szavakat.
Az izgatottságomhoz bőven hozzá tesz a sós, tengerillatú szellő. A nagyobb édesvizek is nagy hatással vannak rám, de ez más. Érzem … az egészet. Szinte álomittasan lépdelek a barátom mögött, nem tudnám megmondani, hogy őt követem-e, vagy a víz vonzásának engedelmeskedem. Igazából fel sem fogom éppen, hogy hol vagyok. Aztán magunk mögött hagyjuk az utca látképét, és a látóteremet teljesen betölti az előttünk elterülő kékség. Megtorpanok, enyhén eltátott szájjal iszom a látványt, az illatokat, a hullámok hangját. Thomas álmélkodását nem is hallom meg, a padot sem veszem észre, teljesen leköt a tenger. Az álomszerű állapotomból a barátom kezének érintése zökkent ki, rögtön meg is simítom a bőrét, lassan felé fordítom a fejemet és sóhajtok egy nagyot.
- Gyönyörű szép – suttogom többszöri nekifutás után, aztán újra a vizet kezdem el kémlelni. Jó lenne belevetni magunkat a habokba, nagyon jó lenne. De majd eljön annak is az ideje, most csak áhítatosan gyönyörködünk a látványban. Kiengedett hajamat lágyan borzolja a szellő, arcomat teljesen felé fordítom, szemeimet lehunyom. Nem tudnám megmondani, hogy meddig állunk így, sem pedig azt, hogy melyikünk mozdul meg először. De az biztos, hogy egy idő után megtesszük és csendesen baktatok vissza az utcákra, az emberek közé. Tudnék én mit mondani, ám koránt sem sikerülne úgy megfogalmazni a gondolataimat, érzéseimet, ahogy szeretném.
- Akkor ide bemegyünk? – töröm meg végül a csendet kissé rekedtesen, a kis bolt felé biccentve. Kicsit lámpalázasan lépek be az üzletbe, hiszen az áruk nevei és leírásai nem magyarul vannak, de aggodalmam teljesen alaptalan. Jó, az érmékkel elszerencsétlenkedem – legalábbis én úgy érzem, hogy kicsit bénán válogatok köztük, miközben igyekszem lefordítani magamban a fizetendő összeget magyarra -, de mindenki mosolyogva, barátságosan viszonyul hozzánk. Egyébként valóban nem csapunk nagybevásárlást, csupán pár doboz innivalót, ebédhez hidegkaját, meg pár alap dolgot - amiből egy könnyű vacsit össze tudok majd ütni, ha úgy döntünk, hogy nem valahol útközben eszünk valamit - , ó és persze rágcsákat veszünk. Herceg persze ügyesen, türelmesen vár minket a bolt előtt, hiszen be nem vihetjük. Talán érzi a szatyor mélyén lapuló sonka illatát a kutyus, hiszen beleszimatol a levegőbe, ahogy kijövünk. Hogy kap-e belőle majd esetleg, azt nem tudom, mármint én szívesen adnék neki belőle majd, de nem szeretném „elrontani” a szürkeséget, úgyhogy ezt ráhagyom a gazdijára.
Hazaérve gyorsan kipakolunk, kezet mosunk, a felvágottakat és sajtokat szépen elrendezem egy tányéron, míg Thomas megterít nekünk, aztán már falatozhatunk is. Nagyon ízletesnek találok mindent, lehet az izgalom miatti extra éhség az oka, vagy hogy nem reggeliztem, vagy mert tényleg annyival finomabbak ezek a horvát ételek.
- Fú, ez valami isteni volt! – dőlök hátra elégedetten, pukkadásig jóllakottan a széken, a számat törölgetve egy szalvétával. – Tuti, hogy most egy darabig nem fogok tudni megmozdulni! – közlöm mosolyogva, noha ez így nem egészen igaz. Mosogatni például fogok, méghozzá hamarosan, sőt a heverőig is el tudok vergődni egy kis csendes pihenőre. A tengerpart vagy a muglifalu vagy akármi várhat még pár órát. Tele hassal amúgy sem jó pancsikolni, meg hoppanálni, meg úgy egyáltalán. Az olaszok is sziesztáznak evés után, tuti a horvátok is teszik. És a mondás szerint ha Rómában vagy tégy úgy mint a rómaiak, így most mi is így teszünk. Pihizünk egy csöppet, hogy aztán újult erővel vághassunk neki mindennek is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=815149#post815149][b]Thomas Middleton - 2020.08.05. 21:17[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #thesemomentsGIF



Miután magunk mögött hagytuk a pazar látványt, lassacskán helyére kerülnek bennem a dolgok annyira, hogy ellazuljak, hogy tényleg teljesen jelen tudjak lenni mindabban, ami körülvesz minket és ki is tudjam mutatni rajongásom.
- Menjünk - bólogatok nagy mosollyal, Herceget szépen leültetem a bolt előtt, aztán lépek is be, tartva aztán az engem követő Launak az ajtót. Hosszan elnézelődöm, miket lehet itt kapni. Hasonló élményem van, mint amikor először Magyarországra érkeztem és annyi különös árutól roskadoztak az üzletek polcai. A nyakláncomnak hála el tudtam olvasni, mik azok, csak olyan formában, színben, kinézetben kínálták magukat, amikre nem számítottam. Itt is ez van. Kezembe veszek valamit, pontos elképzeléssel, mi lehet és tök nem az. Pár ilyet meg is mutogatok a lánynak, de azért viszonylag hamar végzünk, hiszen tényleg nem vesszük túl magunkat. Kutyusom meg naná, hogy pattan is fel, amint kint vagyunk, farokcsóvál, aztán meg nagyon érdeklődik, miket szereztünk neki. Derűsen nyugtatgatom, simogatom fejét, elmondva neki, hogy azok a mieink, de nyilván ő is kap finomat, ne aggódjon.
Hiába esett jól ez a kis séta, irtó jó visszaérni a szállásra, ledobni a cipőt, inni egyet és már terítünk is az ebédhez. Ahogy lebegtetem oda a tányérokat, meg szerzek magunknak szalvétát, megállok annak félbehajtásában egy pillanatra, arcomon jóleső kis mosollyal figyelve az ételeket előkészítő barátnőmet, aztán körbepillantva a szálláson, eltekintve az állatkák felé is. Olyan különleges érzés ez. Olyan lebegős. Csak mi, itt a nagyvilágban, a tengerparton nyaralva.
- Az bizony - értek egyet Lauval a finomságokat illetően. - Még jó, hogy nem is kell - nyugtatom meg, hogy nincs hova sietni a kiadós étkezés után, miután magam is sóhajtottam egyet. Nemsokára ráérősen felkelünk, éppen csak elpakolunk, aztán leheveredünk kicsit. Ugyan, mikor barátnőm lefekszik a kanapéra, kicsit mérlegelek, én is elférek-e mellette, vagy csak üljek az egyik karosszékbe, de látva elgondolkozásomat, beljebb húzódik még inkább. Rámosolygok és már terülök is el mellette. Megbeszéljük, hogyan folytatjuk majd a napot, egyelőre viszont részemről kicsit talán el is alszom, legalábbis valamilyen alfa állapotban, mélyen szuszogok a lány mellett, hátamon heverve, kezeimmel mellkasomon.
Különben, még ha nem is ettünk volna ilyen jót, én tuti nem indultam volna neki akkor sem ennek a tűző napnak így délidőben, viszont mire magunkhoz térünk, már pont szedelődzködhetünk a strandhoz. Összeszedjük magunkat és már slattyoghatunk papucsainkban a vízhez. Részemről legalábbis flip-floppomban slattyogok. Régen volt már rajtam. Valószínűleg előző nyáron utoljára. Fürdőgatyám felvettem a sortom alá, még egy póló van rajtam, ismét napszemüvegem, törölköző a nyakamban és úgy nagyjából ennyi. Bandukolunk a helyes kis utcákon, mígnem hamarosan a homokos partra érünk, ahol vígan strandol a mágusnép. Kiterítem a plédünket az árnyasba, aztán megszabadulok fölös ruháimtól, csak fekete, sárga mintás fürdőnadrágom marad rajtam. Alakom egyre formásabb, izmosabb bár az edzéseknek hála, bőröm vakítóan fehér. Majd ez most változik. Lehajolok Herceghez.
- Megnézed, milyen a tenger? - kérdezem őt és pórázával vezetem a nagy víz felé. Ahogy odaérünk, gyanakodva nézi a közelgő hullámot és ahogy lábát mosná, el is szökken előle. Nevetek kicsit, odapillantva barátnőmék felé, majd visszanézve a kutyusra, aki azért kitartóan tanulmányozza a habokat. Viszont nem úgy tűnik, mint aki nagyon bele akarna rohanni. Nem is baj, nem kell, csak meg akartam mutatni neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=815207#post815207][b]Juhász Laura - 2020.08.06. 20:31[/b][/url]

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x |o
 

Rendkívül felnőttes ez az egész, de ez a gondolat úgy igazán csak akkor kerül felszínre, amikor egyedül maradok. Például a fürdőben. Hiszen a vásárlás az teljesen normális dolog - hiába van sok ismeretlen termék, amiket egyelőre nem merek megvenni-,   a kaja csinálás szintén. Ezeknek a rutinjába nem tolakodnak bele olyanok, hogy de hát mi most itt egy teljesen vadidegen helyen vagyunk. Lefoglalnak a megszokott kis teendők. Persze időnként ugrik egyet a gyomrom, amikor kinézek az ablakokon, de ahogy teszek-veszek tovább ez már el is múlik.
A kanapén elterülve pedig az elnehezedő szemhéjaimmal küszködök, és nem a gondolataimmal. Nagyon kényelmes ez az ülő-fekvő alkalmatosság, teli pocakkal meg aztán pláne könnyű belesüppedni ebbe is, meg az álomvilágba is. Egy idegig csevegünk ugyan Thomasszal, majd elcsendesülünk mindketten. Az oldalamra fekszem, homlokomat a fiú karjának érintem és elalszom.
Kipihenten ébredek, és azonnal visszatér az izgatott zsibongás. Strandolunk! Amint összekészülünk, strandolunk! Nem vagyok egy lassan elkészülő típus, most meg aztán pláne nem, annyira be vagyok zsongva. Magamra kapom a bikinimet gyorsan, arra ráveszem az utcai ruhát, a kis tatyómba pedig a naptejet, pálcát, innivalót teszek. Benitot is felébresztem, aki az ágyat próbálta ki. Négyen lépünk hát ki az ajtón és vesszük az irányt a tenger felé. Ha nem is tudnánk, hogy merre kell menni sem tévednénk el. A sárkányleopárd dús farkincája ide-oda lengedezve mutatja az utat, jóval előttünk haladva. A strandra érve azonban nem megy be azonnal a vízbe, valami csoda folytán megvár minket. Szegénynek jócskán kell várnia, hiszen először lekerül a pléd, majd nekiállnék levenni az utcai ruháimat, de azt félbehagyom és csillogó tekintettel figyelem a fürdőnadrágra vetkőző barátomat. Persze igyekszem észrevétlenül tenni mindezt, úgyhogy közben kotorászom a táskában. Egyáltalán nem újdonság őt ruha nélkül, mármint izé, szóval fürdőnadrágban látnom, az egyre kidolgozottabb izmai, a fehér bőre is ismerős, mégsem tudom megállni, hogy ne pihentessem meg alakján a kékjeimet. Majd megtörik a varázs, amikor Herceg elinvitálódik a tenger felé. Felszalad kissé a szemöldököm, de egyáltalán nem azért, mert csak így itt lettem hagyva. Hanem azért mert a kezembe akad a keresett naptej, és nem emlékszem, hogy Thomas bekente-e volna magát otthon, vagy majd itt fogja, de később? Pislogok párat, majd megrántom a vállamat és folytatom a vetkőzést. Aztán bekenem magam, amennyire tudom. Benito a türelmetlen toporgásból egy pillanat alatt gyorsít százra, ahogy biccentek egyet felállás közben. Mehetünk, kész vagyok! Thomas pont ekkor pillant felénk, rögtön rá is mosolygok, meg persze Hercegre is, aki nagyon nem tudja, hogy mihez is kezdjen ezzel a rengeteg vízzel. A kék minitorpedó elsuhan mellette, beleszökkelget a hullámokba, majd beleveti magát a habokba. Nem felvág, nem is példát akar mutatni, egyszerűen csak borzasztóan élvezi a dolgot.
- Azt hiszem eddig ez a legszebb hely, ahol valaha jártam – mondom sokkal inkább a tényleges látványra értve, semmint a földrajzi elhelyezkedésre. Belesétálok a hullámzó tengerbe, aztán el is merülök benne teljesen. Istenien finom a víz! A hőfoka természetesen, mert az íze valószínűleg pocsék lenne. A hátamra fekszem, kibontott hajam szétterül a vízfelszínen és egy jólesőt sóhajtok. Majd egy sokkal nehezebb sóhaj következik, ahogy újra a lábaimra állok és megindulok kifelé, de csak annyira, hogy a térdemet még ellepje a víz.
- Ha a hullámok nem tetszenek neki de amúgy bejönne akkor abban tudok segíteni ha gondoljátok. De lehet, hogy ha azt látja, hogy te besétálsz akkor jön veled eleve – figyelem a szürkeséget elgondolkodva, próbálok rájönni, hogy vajon milyen lehet neki ekkora nagy vizet látni. Eddig nem nagyon elemizgettem a közelében, nem akartam ráhozni a frászt még véletlenül sem, szóval nem igazán tudom, hogy fél-e esetleg vagy csak szimplán óvatos. Mindenesetre bár nagyon szeretnék ismét belemerülni a habokba, ezúttal sokkal hosszabb ideig, de még maradok így kinn. Legalább amíg megtudom, hogy mi lesz a következő lépés. Ha úgy van akkor elterelem a hullámokat, ha nem szükséges a segítségem akkor viszont bele fogok csobbanni, az tuti. Benito visszatempózik hozzám, várva hogy idézzek neki valamit, amivel tud kergetőzni, majd Herceghez igyekszik, csuromvizesen megáll a közelében és rányávog. Na ez már hívás, méghozzá a gyere játszani fajta. Elvigyorodom a dolgon és félrebillentett fejjel figyelem a fiút és a kutyusát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=815560#post815560][b]Thomas Middleton - 2020.08.12. 10:05[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #thisviewGIF



Nem, nem kentem be magam. Ahogy visszanézek a lányra a habok meg kutyusom mellől, ez eszembe is jut. Mármint eszemben volt különben is, viszont most majdnem odaszólnék, hogy megkérjem, naptejezzen be. Viszont ehhez túl messze van, kiabálni meg nem akarok; meg ráébredek, nem fog elszaladni sehova a tégellyel, nem seprűverseny ez. Egyelőre tehát csak figyelem Herceget. Aztán felnevetek Benito vízbe vetődésén. Erre kutyusom fülei is megemelkednek az eddigi lehunyasztottság után és még farkat is csóvál, érdeklődve fürkészve, mit csinál a csodacica.
Sóhajtok egyet és bólogatok párat, eltekintve a horizonton, majd körbe körülöttünk. Csodálatos, tényleg. Ám nem hagyom abba a gyönyörködést, hiszen barátnőm beveti magát a hullámokba. Mosolyogva, elvarázsolt tekintettel figyelem, lassan pislogva. Becsukom aztán nyitva felejtett számat és nyelek egyet, továbbra is a parton álldigálva pitbullommal. Picit végigpillantok Laun, ahogy nem sokkal később vizesen lesimuló hajú, cseppekkel borított valójában felénk indul. Aztán csak figyelmesen hallgatom, mit mond.
- Hát megnézhetjük, mit szól ahhoz, ha nem hullámzik - húzom fel vállaimat, lenézve állatkámra, bár őszintén, nem hiszem, hogy ezzel lenne a gond. Szerintem úgy egészében nem hozza lázba a csobbanás. Ettől még nyilván megér egy próbát. Főleg, hogy nekiáll csóválva nyüsszögni, mikor a sárkányleopárd hívja őt. Vigyorogva nézem őket én is. Hihetetlen édes Benito!
- Esetleg... öm... - kezdek neki nyökögni valamit, visszalesve picit a plédünk felé. - Bekennél még előbb, kérlek? - mutatok is oda hüvelykujjammal a vállam mellett az előbb megvillantott naptej felé. Röhej mondjuk, hogy már megint elfelejtettem utánanézni valami jó kis napvédelmi bűbájnak, pedig tuti van valami klassz, amit magam is el tudok intézni és nem szükséges kiráncigálnom szegény lányt a vízből, aki végre már belevethette magát a tengerbe, ami annyira az ő közege. - Meg neked is kell még a hátadat, nem? - teszem hozzá a másik fontosat.
Miközben így beszélgetünk meg latolgatunk, gyakorta elpillantok a többi strandoló felé. Főleg családok vannak itt. Néhányak egyenesen felverték mágikus sátraikat és a szülők annak enyhéből figyelik a gyerkőcöket, akik a legkülönfélébb játékokat űzik: ki-ki élvezi, ahogy a felnőttek varázslattal kavarják nekik a vizet, hogy ők pöröghessenek benne vagy éppen emelgetik őket a hullámokkal; mások bemártják Tengergömb karikájukat, hogy aztán buborékot fújjanak a vízből és vagy csak nézzék, merre száll, vagy versenyezzenek is, ki tud nagyobbat; közben távolabb a parton egy hatalmas homokvár készül, kagylókkal díszítve. Az egyik apuka éppen szórja rá a bűbájokat, hogy egybe maradjon az építmény.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=815584#post815584][b]Juhász Laura - 2020.08.12. 19:47[/b][/url]

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu| a nyári szünetben
x | o
 

Nem csak a látványa csodálatos a tengernek, ezt igen hamar megállapítom. Nem érzem különösebben hidegnek, de ugye az én érzékelésem egy kicsit másképp működik, mint a legtöbb emberé. Nem bírom a nagy meleget, így ami nekik hideg víz, az nekem kellemesen langyos. Szóval lehet, hogy majd a fiú hűvösebbnek fogja érzékelni a habokat. De majd kiderül, ha becsobban ő is. Ahhoz viszont a kutyussal kell valamire jutni. Így egy rövidke megmártózás után kifelé is veszem az irányt. Szépen lassan sétálgatok ki, hatalmas mosollyal az arcomon, élvezve, ahogy a víz lecsurog rajtam, eszemben sincs megszárítani magamat.
- Rendben – felelem bólintva, noha érzékelem a bizonytalanságot a barátom szavaiban. Valószínűbb, hogy nem amiatt nem akaródzik bejönnie a szürkeségnek. De talán a csodacica jelenléte segít ebben, hiszen jó példával jár elől, megmutatja, hogy a víz nem félelmetes, hanem nagyon mulatságos, és remekül el tudnának bohóckodni benne. Fokozatosan kezdem el lecsitítani a hullámokat, vagyis hát elterelni őket, ám félbehagyom a műveletet, amikor Thomas ismét megszólal. Leplezetlen kíváncsisággal nézek rá, majd egy o-t formálnak az ajkaim mielőtt gyors bólogatásba kezdenék.
- Boldogan! – vágom rá körülbelül olyan arccal, mintha éppen az imént kaptam volna meg életem legeslegeslegeslegjobb ajándékát. Aztán meghökkenve pislogjak párat, a mosolyom szégyellősé válik és zavarodottan sütöm le a szememet. Ezt nem pont így kellett volna mondanom, hiába ez felel meg a legjobban a valóságnak. Naná, hogy bekenem, persze, természetesen, azonnal, máris … ezek akármelyike jó lett volna. Vagy egy szimpla igen.
– Szóval … aha … igen – igen, az én hátamat is be kell –  érkezik a makogó válasz a másik kérdésre is, meg talán még az előzőre is finomított változatban.
Kitrappolok a vízből és egyenesen a cuccaink felé indulok, arra koncentrálva, hogy ne essek el a nagy semmiben. Na meg persze arra, hogy megszárítsam magam mire odaérek, legalább ez a kis mutatvány elvonja a figyelmemet, meg segít megnyugodni.
Boldogan. Édes Istenem, ilyet is csak én tudok kinyögni.
- Én kezdem, jó? – mutatom fel a flakont, amit a ruháim alól vadásztam elő. Nem raktam vissza a táskába, mert tuti, hogy akkor megint hosszú percekig keresgélhettem volna, de csak úgy kinn hagyni sem akartam. A figyelmemet ekkor egy hatalmas nagy buborék vonja magára, ami összetapadt egy másikkal, majd egy harmadikkal, így az egész kezd egy hatalmas nagy átlátszó kukacformára emlékeztetni. Sajnos lerí rólam, hogy nekem ez mennyire újdonság, ahogy a profi homokvár is különlegességnek számít.
- Ezeket nekem is meg kell tanulnom! Ilyet miért nem tanítanak a suliban? Meg honnan lehet olyan izét beszerezni, amiből a nagy buborék lesz? Odahaza nem láttam ilyet, pedig nagyon klassz. Vajon még milyenek vannak? – lelkendezek ámuldozva hadarva a fejemmel az éppen szóban forgó dolgok felé biccentve. Rámutatni nem merek, azt azért nem illik. Hihetetlenül izgalmas egy ilyen varázslatos nyaralás!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=817638#post817638][b]Thomas Middleton - 2020.09.25. 21:21[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #wethairweteverythingGIF



Ah. Jól van. Örülök, hogy nem gond, hogy még bekenetem magam vele. Mármint azt valahogy sejtettem, hogy nem gond, de úgy tűnik, nagyon nem gond. Megkönnyebbülten vigyorodok el. Mondjuk azt nem értem, miért süti le a szemét. Figyelem picit, van-e valami baj. Nem rakom össze magamban az okot. Nem arról vagyok híres. Indulunk is a pléd felé és bólogatok neki, hogy rendben, bekenem akkor én is őt. Boldogan. Herceg jön velem, hiszen továbbra is pórázon tartom. De szerintem magától is jönne utánam. Ez csak olyan védőháló.
- Okés - fordulok is meg mosolyogva, mutatva benaptejezendő hátamat barátnőmnek. Vállamon pár szeplő virít. Remélem, jól elér így meg minden! Nem igazán vagyok magasabb nála, szóval nem hinném, hogy szükséges lenne berogyasztanom a térdem vagy ilyesmi. Közben a tengert meg állatkáinkat figyelem, aztán picit hátrafele fordítom a fejem, Lau felé, ahogy beszélni kezd. Csakhamar rájövök, mikre gondol.
- Tuti kapható az árusoknál - vágom rá a buborékkészítőre.
- Tengergömb a neve - árulom el ezt is. Nálunk ez ugyanolyan bevett strandolós holmi, mint náluk a polifoam vagy a vízipisztoly, amik viszont nekem lennének újdonságok. Ahogy a többiről kérdez, nekiállok morfondírozni, mik lehetnek még a kínálatban. - Mármint játék? Hm... Szokott lenni még Szipkaszivacs meeeg... Aquaszkóp és... öm... - töprengek, aztán...
- De majd megnézhetjük a bódékat! - ajánlom aztán, ahogy rájövök, nem kell nekem itt tengerparti kellékeket sorolni, amikor meg is mutathatom őket. Majd egy mártózás után. De előtte még jön a bekenés, amit inkább most élvezek is csendben tovább. Rajtam aztán a sor, én állok a lány mögé. Azt hiszem, tovább kenegetem a hátát, mint az szükséges lenne. Dehát ártani nem árthat, nekem meg tök jól esik. Ahogy aztán ezzel megvagyunk, vissza a tengerbe!
Hiába csitítgatja viszont barátnőm a hullámokat, jól sejtettem, ez kutyusomat nem hatja meg. Sétálgat csak a nedvessé lett homokon, kacérkodik a partot nyaldosó vízzel, ám több se kell neki. Úgyhogy kikötöm őt egy fához, hagyva bőven mozgásteret meg árnyéklehetőséget és mi többiek merülünk is el a habokban.
Oké, az túlzás, hogy én elmerülök. Szépen lassan haladok beljebb, derűs fintorokkal. Igen, ez azért hűs nekem. Főleg így felhevült testtel. Végre aztán nyakig alámegyek, meg utána egészen. Bár ez utóbbit csak amolyan felfrissülésül, hogy a hajam is vizes legyen, amit aztán bőszen túrok hátra mindig. Beszélgetünk, úszkálunk, Lauék magán vízi parádéval szórakoztatnak. Olykor persze elnézek Herceg felé, aki egy idő után csak fekszik és figyel minket. Meg nem tudnám mondani, meddig vagyunk bent, de aztán csak kikászálódunk végül. Tudom, hogy barátnőm megszárítana simán, de én szeretek törölközővel a vállamon flangálni, szóval így is teszek, miután már felitattam kicsit magamról a tenger sós cseppjeit.
Bedobom aztán, hogy szerezzünk valami hűs innit. El is bumlizunk az árusokhoz, megkaparintunk egy-egy jégkockás limonádé különlegességgel, és azokat iszogatva nézelődünk tovább. Minden van. Mesélem az én sellőmnek, mi mire való, aztán...
- Ezt kérem szépen - fogok meg egy égszínkék Tengergömb karikát, mutatva a bódésnek. Kifizetem, majd a lányhoz fordulok.
- Parancsolj - adom át neki, csillogó szemekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=818028#post818028][b]Juhász Laura - 2020.09.29. 20:48[/b][/url]

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x | o
 

- Szuper! – csillan fel a szemem az árusok hallatán. Aztán csak összeszedem magam annyira, hogy a naptejezésre is koncentráljak egy kicsit. Legalábbis már kerül a krémből a kezemre egy adag, a tekintetem is elszakad a tengerparttól és az előttem álló barátom hátára szegezem. Finoman megérintem, majd lassan elkezdem mozgatni rajta a tenyeremet, inkább simogatva, semmint ténylegesen kenegetve. Ám ez is abbamarad.
- Szipkaszivaaacs? – mondom utána csodálkozva. Furcsa egy név, el sem tudom képzelni, hogy mégis mit csinálhat. Ujjaim épp Thomas vállán pihennek, amíg ő gondolkozik a többi nevén. – Jó! Kíváncsi vagyok rájuk!
Félre is rakom a dolgokat magamban, és nem árasztom el kérdésekkel, pedig lenne egy pár. Inkább teljesen az előttem álló feladatra koncentrálok. A kenegetésre, és arra, hogy tényleg be is dolgozzam azt a krémet a puha, meleg … ajj … szóval a bőrébe. És próbálom megállni, hogy ne adjak egy puszit a tarkójára, vagy a lapockájára. Nem szabad most, a naptejet kell … jé, már rég beitta a bőre.
- Kész – szinte gyászos a hangom, ahogy ezt az egy szót elsuttogom, leeresztem a kezeimet és csak állok a folytatásra várva. Megforduljak, vagy majd ő jön mögém? Utóbbi egyszerűbb lenne, mert kissé nehezen térek magamhoz. És az sem segít, hogy hamarosan már ő keni az én hátamat. Szemhéjaim azonnal le is csukódnak és fel sem nyitom őket, amíg be nem fejezi a műveletet. Egy torokköszörülésre futja köszönetképpen. Tessék, tudok én csendben is maradni.
A vízben persze felélénkülök, bár kissé elszontyolódom attól, hogy a szürkeség nem jön be velünk. Kár, de hát én megtettem mindent, ami tőlem telik. Thomas mellett haladok be a vízbe, most nem sietek előre, nem úgy mint Benito, aki már szinte nem is látszik, annyira messzire beúszott. Persze amikor észreveszi, hogy mi nem szándékozunk őt követni visszafordul és rögtön kezdődhet is a játék! A víz tetejére idézett jégen ugrándozik, vagy teljesen alámerül és csak a felszálló vízgömbök jelzik az útját. Persze Thomashoz is odaúszik, sőt Herceg irányába is elindul, hátha sikerül becsábítani a kutyust. Amikor már kipancsikoltuk magunkat – oké Benito meg én olyat nem tudunk – visszatérünk a partra, Herceg legnagyobb örömére. Látva, hogy a barátom a törölköző után nyúl, én sem foglalkozom a szárítkozással, csupán felkapom a pólómat és úgy vizes hajjal baktatok mellette a bódék irányába.
- Hát ezek ezerszer jobbak, mint a mugliké – magyarázom kissé csodálkozva, megszemlélve mindent is. Mindeközben persze nagyon odafigyelek ám a magyarázatra a termékekkel kapcsolatban, de valljuk be őszintén egy kicsit sok ez az infó most. Visszaidézni tuti nem tudnám, hogy melyik melyik volt, vagy mit csinál, pedig nagyon odafigyelek. Így vagyok a felém nyújtott karikával is, amit kissé tétovázva veszek át.
- Köszönöm! Ez gyönyörű! – hálálkodok mosolyogva, hiszen naná, hogy örülök neki. Van egy igazi mágikus valamicsodám! Hát milyen klassz már! Örömömben még egy gyors puszit is adok az arcára, aztán megint átszellemült arccal nézegetem a karikát. Oké, és ezzel mit is kell majd csinálnom? – Majd kipróbáljuk ugye? – kérdezem kiskutya tekintettel. Hülye kérdés, nyilván ki fogjuk próbálni. Igazából azt akartam kérdezni, hogy majd megmutatja-e hogy mit kell vele csinálni, de hát biztos hogy megmutatja. Szóval magam sem tudom, hogy mi is a kérdés igazából. Talán az, hogy majd máskor játszunk-e ezzel vagy még most van hozzá kezdve. Ugyanis úgy sejtem, hogy már nem időzünk túl sokat itt a strandon, lehet hogy vissza se megyünk a vízbe hisz a pancsolás megvolt, a körbenézés is, talán még szerzünk valami harapnivalót. Igaz, nem érzem magam különösebben éhesnek, főleg ez után az isteni limonádé után.
- Visszasétálunk lassan? A sétálás biztos jobban tetszene Hercegnek, ha már a víz ennyire nem jött be neki – vetem fel az ötletet, a kutyus felé pislogva. Jó, igazából neki nagyjából bárhol jó, ahol ott van a gazdája is, de azért mégiscsak jobb lenne az, ha valami olyan tevékenység lenne, ami neki is tetszik. Meg aztán ott van a pompás esti programunk is, ami most hirtelen nagyon elkezdett foglalkoztatni. Lassacskán tehát összeszedelődzködünk, felébresztem a pokrócon napozva szundikáló Benitot és a szálláshely felé vesszük az irányt. Útközben előadom a tervem, miszerint én egy zuhanyzással fogok indítani, hogy lemossam magamról a sós tengervizet, na meg előkeresem a pokrócokat a csillagleshez. Vagy valami nassolnivalót készítek elő. Vagy ilyesmi, a lényeg, hogy a fejemben most nagyon ez jár. Csillagles! Sose feküdtem még ki így, kiülni ültem már ki, de mennyire másabb már feküdni a pokrócon, a barátom mellett. Ki tudja, lehet hogy még hullócsillaghoz is lesz szerencsénk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=818268#post818268][b]Thomas Middleton - 2020.10.02. 20:51[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #besideyouGIF



Szélesen elvigyorodom a karikáért kapott puszira és szendén nézelődöm körbe, éppen csak nem pirulva. Valószínűleg bárki azt hihetné, hogy még csak az udvarlásnál tart a kapcsolatunk, és amilyen nagyot tévednének, ugyanannyira igazuk is lenne: hiszen az udvarlás az tart, az örökké tartani fog. Csak közben már jó ideje egy pár vagyunk. Még ha ez a tény újra és újra boldog csodálkozásra is késztet.
Naná, hogy kipróbáljuk majd a szerzeményt! Bólogatok. Szívesen megmutatom neki, hogyan kell. Fura különben, mert nem mintha ő ne lenne képes csak úgy ilyen vízbuborékokat röptetni, azonban ez így mégis más, gondolom.
- Mehetünk, persze - nézek el a leterített plédünk felé, hátratúrva a hajamat, ami már egészen megszáradt. Noha én kutyusomért nem annyira aggódom mondjuk. Pont ezért, mert állandóan jókedvűnek látom. Nem lógatja a fülét, nem nyüsszög, csak elvan akárhol, figyeli a tájat, az embereket, minket. De minden esetre tényleg jó lesz indulni. Holnap is van nap és strandolási lehetőség!
Nemsokára már a szálláson teszünk-veszünk. Barátnőm után én is bevetem magam a zuhany alá, ahova Benito elkísér, Herceg meg addig a lány társául szegődik, farokcsóváló árnyként a nyomában járva. Frissen, tisztán megérkezem aztán és készülődöm én is a csillagleshez. Egy pulcsit veszek azért, estére hűlt valamennyit az idő. Talán ellennék nélküle is, de jól esik így. Kibattyogunk, leterítjük a pokrócot és kényelmesen elhelyezkedünk. Kezeimet tarkóm alá teszem és magam mellé mosolygok a szőkére. Szerencsénk van, nagyon tiszta az ég. Még a Tejút is látszik! Gyönyörű.
Csöndesen beszélgetve heverünk a csillagos ég alatt, összebújva. Állatkáink is mellettünk pihennek. Herceg háta az oldalamnak simul. Körbe vagyok véve.
Különleges ez a pillanat és különleges ez az egész nyaralás. Talán most először érzem azt az igazi önállóságot. Azt, hogy magunk vagyunk. Úgy, mint a felnőttek. Mégsem vagyunk azok. Csak tartunk felé. Aztán meglátjuk, elérjük-e valaha. Jelenleg én nem érzem úgy. Most is, amilyen csodás minden, annyira motoszkál bennem valami lappangó félelem is, így egyedül a világban. Csakis amiatt nem vetek rá ügyet, mert tudom, hogy pár nap múlva hazamegyünk. Hazamegyek apához. Kicsit úgy érzem, hogy ebben a tudatban akármeddig itt tudnék maradni. Ha tudnám, hogy aztán akármikor hazamehetek. Ha tudnám, hogy nem egyedül kell boldoguljak. Az önállóságtól messze áll hát mindaz, amit most teszünk, én mégis nagy lépésnek érzem és szinte büszke vagyok rá, ahogy ilyen klasszul helytállunk. Nem tudom, butaság-e ez, de nem is érdekel. Inkább csak örülök. A pillanatnak, a nyárnak, ennek a kalandnak, a csillagoknak, a kellemes esti levegőnek, a susogó fáknak, a partról érkező mulatság- és hullámhangoknak, a sós tengerillatnak, az állatkáink szuszogásának, hozzám simuló barátnőmnek. Nekünk.