36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 18. 16:33 | Link

Bánki Barnabás - sárkány lettem - outfit

Nem reagálok semmit, mert a mondat valahogy nem feltétlen bóknak hangzik. Nos, ez valóban így van, nem éppen arról vagyok híres, hogy mellettem unalmas lenne az élet. Kérdezzük csak meg Korit, amikor kígyóként csusszanok be a megbeszélt találkahelyre, ő meg a mai napig frászt kap tőlem, de nem baj, mert azok az arcok, amiket akkor vág, az agyamba égnek és csak nevetek rajtuk. Persze utána ő is nevet, csak na... akkor is vicces. Szegény nő, néha komolyan sajnálom.
- Ó - kerekednek ki szemeim a férfira, aki igen hamar lecsapja az együtt ebédelés ötletét. Rendben, elfogadom én, nem arról van szó, de ekkora tiltakozást és ilyen határozottan nem vártam volna. - Oké, akkor nincs ebéd - mosolyodom el szomorkásan, és próbálom elrejteni magamban, hogy igazából ez mennyire rosszul is esik most. Igyekszem normálisan viselkedni a férfival, hogy ne hibbanjak meg a közelében, mint egy szerelmes tinilány, de nem könnyíti meg a helyzetemet úgy igazából semmi. Megérkezünk a helyszínre mindannyian, Karola rögtön hozzám fut, én pedig azzal a lendülettel kapom ölbe a kis ördögfiókát. A kaputól pár méterre állunk éppen, ahol az őr már messziről kiabál és integet felénk. Vagyis csak felém, de azért most többen vagyok, szóval így illik.
- András! - elbűvölő mosolyt villantok a férfi felé, aki viszonozza azt. - Örülök, hogy látlak. Ma többed magammal jöttem, a felelősség az enyém, tudom, ne froszlizzuk a témát feleslegesen, csak engedj be, kérlek - lépek közelebb a kapuhoz egy lépéssel. - Apropó... Mihai itt van? - ha már eljöttem idáig, és tervezek is maradni pár napot, akkor nyilvánvalóan elfogom kapni az én drágámat. András bólint, a kapu nyílik, én pedig Barnabásra sandítok, türelmesen megvárom, amíg mellénk ér, majd együtt lépünk be a kapun. Az épület körül ismét nagy a zsongás, az év vége közeledtével csak még nagyobb, mintha a sárkányok is megéreznék, hogy valami változni fog, hát még az itt dolgozók.
Pár tekintet rám szegeződik, és már indulnának felém, amikor szabad kezemet felemelem és megrázom a fejem. Ma nem. Én nem dolgozni jöttem ide, hanem élvezni a sárkányok közelségét, az üvöltésükre kelni és ülni a tojás mellett éjt nappallá téve. Ez a program az elkövetkezendő napokra. A lány áll meg mellettem széles mosollyal, akit a férges eset után kineveztem jobb kezemmé.
- Volt már etetés? - indulok el a legelső elkerített rész felé, karomban még mindig a kislányt tartva, akinek szája azóta nem csukódott be, mióta beléptünk a rezervátum területére. Haláli.
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



offline
RPG hsz: 423
Összes hsz: 852
Írta: 2019. december 18. 17:17 | Link

Ophelia Carolina Brown
Kicsinálsz te NŐ* Felöltöztem*



Barnabásban többek között vicces az is, hogy amikor látszólag határozott, akkor is olyan éppen olyan összeszedetlen, mint egy több ezer darabos kirakó, melyet éppen kiöntenek. Nem kíván ennyire távolságtartó és goromba lenni, de Ophelia kedvessége valahogy ezt váltja ki belőle. Aztán még a nőkre mondják, hogy viselkedésük megfejthetetlen és labilis.. Na hát, Bánkiról szép kis esettanulmányt lehetne írni ezen a téren.
Ahogy látja Karolát a nővel, szíve egy kissé összeszorul, de ezt egy félszeg mosoly mögé rejti. Hiába nem sajátja a kicsi, annyi időt tölt vele, hogy apja helyett is apja, Ophelia meg annyira könnyedén barátkozott össze vele, hogy az valami elképesztő. Szívfacsaró.
Lassú léptekkel halad a kettős mögött, miközben jobbra balra tekintget. Számára teljesen ismeretlen egy ilyen környezet, s nem mintha nem bízna a nőben, hiszen jelenleg kénytelen, azért igyekszik résen lenni, már a rezervátumon kívül is. Aztán csak beéri Opheliat és unokahugát, míg ők a bejáratnál trécselnek, s vár. Türelmesen vár, míg a nő társalog és intézkedik, mindeközben pedig Karolát nézi, aki teljesen elvarázsolódott, pedig még aligha látott bármit is.
Végül elindul, s magában megjegyzi, hogy mennyire rohadtul tetszik neki az, hogy Ophelia amint megérkezik, mindenki körülötte forogna. Valahogy pont így képzelte, eddig is jól tudta, hogy a szőkeség magára vonja mindenki figyelmét, de nyilvánvaló, hogy itt, ahol dolgozik ez nem a kinézetének, hanem tudásának köszönhető. Jajj neked Bánki..
Karola lassacskán feléled és jobbra-balra dülöngélve nézelődik, aztán Opheliára mosolyog, tovább nézelődik, egészen addig, míg az első sárkányhoz oda nem érnek, mert akkor bizony ismét megszeppen és úgy bújik a nőhöz, hogy arcát a vállába fúrja, így gyakorlatilag semmit se lát. Barnabás pedig csak mosolyog, miközben megtartja a tisztes távolságot, mert azért ő se a legbátrabb teremtés egy ilyen állat közelében. S nem, itt nem Opheliaról beszélünk..
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 24. 14:23 | Link

Bánki Barnabás - sárkány lettem - outfit

Azért kicsit felidegesít ám a tény, hogy úgy küldtem az érkezésem előtt pár nappal levelet, hogy nyaralni jövök és élvezni a sárkányaim társaságát, nem fogok dolgozni, nem segítek, nincs sosgyereCarly, nincs semmi, ami munkával kapcsolatos, kivéve, ha én döntök úgy. Erre mi van? Meglátnak és mindenki felém jönne, de szerencsére csak a jobb kezem olyan bátor, hogy ezt leszarva jöjjön oda mellénk. Ő jöhet, mert legalább tud válaszolni a kérdésre is, miszerint nem, még nem volt kajáltatás, így elégedetten bólintok egyet, majd a kezemben ülő kislányra pillantok, amikor meglátom, hogy a lány is őt nézi. Csak legyintek egyet, majd fejemmel és kicsit szememmel is Barnabás felé intek, valami olyasmi jelzéssel, hogy az övé, csak mégsem. Érthető ez így? Mindegy. Megállok az első territóriumnál, majd Karolára nézek, aki meglátván a Romániai hosszúszarvút, inkább a vállamba fúrja fejét. Óvatosan fejtem le nyakamról a kis kezeit, majd leteszem a földre, hogy végül mellé guggoljak, és megböködjem az előttünk elterülő semmit.
- Látod? - mutatok a hullámzó felületre, amit az érintésem generált. - Nem kell félned tőle, nem tud átjutni rajta, plusz vigyázok rád - biccentem oldalra a fejemet mosolyogva, amikor elhangzik az eget rengető kiabálás és az első húsdarabok a területre esnek. Marha nap van, jókor jöttünk, így felemelem Karolát és csillogó tekintettel mesélek neki mindent a sárkányról, amit csak tudni lehet, majd amikor a sárkány végre felfogja mi van komótosan falatozni kezd. Na igen, ez a hosszúszarvú nem az idegbetegségéről híres, ő a legnyugodtabb példányunk, akit bármikor szívesen mutogatok egy két éves kislánynak is. Nem tesz hirtelen mozdulatokat, nem csinál semmit, csak van. Neki is vannak rosszabb napjai, nem szabad elfelejteni, hogy ugyanúgy egy sárkányról beszélünk, de valóban vele van a legkevesebb probléma. Fel sem tűnik, hogy az étel már elfogyott, csak akkor, amikor megérzem arcomon Karola pillantását, ami egy ideje már rajtam lehet.
- Ah, igen, bocsánat - rázom meg a fejemet kicsit, majd hátra sandítok. - Mi lenne, ha rávennéd Barnabás bácsit egy ebédre mégis? - mosolyodom el szemtelenül, és amikor látom, hogy Karola tekintete felcsillan, tudom, hogy nyert ügyem van. Leteszem a kislányt, aki rögtön Barnabás felé szalad. Komótos és lassú léptekkel követem, mint aki semmit nem sejt.
- Ennyi volt - mosolyodom el a férfi felé. - Annyira nem volt szörnyű, ugye? - kérdésemet inkább a férfinak szegezem, mintsem a kislánynak, mert Karola jobban élvezte ezt most, mint bárki már, Barnabás pedig meghúzódott a háttérben, mint egy durcás gyerek, aki csak azért sem fogja élvezni a programot, amit szerveztek neki, még akkor sem, ha a legkirályabb programnak tartja. Annyira imádnivaló.
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



offline
RPG hsz: 423
Összes hsz: 852
Írta: 2019. december 26. 12:58 | Link

Ophelia Carolina Brown
Kicsinálsz te NŐ* Felöltöztem*



Ő úgy dönt, hogy tisztes távolságból figyeli ezt az egészet. Nem azért, mert ne csodálná ezeket a lényeket, csupán jó látni azt, hogy ez a két nőnemű ilyen szinten elvan egymással. Ha valaki ezt megemlítette volna neki, kiröhögi. Karola nem könnyű eset, tud olyanokat alkotni néha, amivel bizony kínos helyzetbe tudja hozni környezetét, ám Opheliát a legelső pillanatban megkedvelte. Szerencsére. S láthatóan az érzés kölcsönös, ez pedig Bánkinak egyszerre okoz örömöt és fájdalmat.
Karola az üvöltés re megugrik, s talán ha a nő nem fogná kezei között, el is bőgné magát. Ám tartja magát, azért, hogy megmutassa milyen bátor, nem úgy, mint nagybátyja. Csillogó tekintettel nézi a falatozó állatot, s közben issza a nő szavait. Sok mindent nem ért még, mégis ámulva figyel minden egyes pillanatot megél és élvez. Barnabás pedig örül.
Mikor Ophelia leteszi egy darabig még nézi az állatot, majd elindul Barni felé, fut, hogy El újságolta, amit csak megjegyzett. Így persze mond néhány vicces dolgot is, de Barni mindent elhisz neki, hiszen annyira beleéli magát a mesélésbe. Közben Ophelia is megérkezik hozzájuk, amire a férfi kissé feszülten lesz, mint eddig.
Néz a nőre, s szíve szerint azt mondaná, hogy vele semmi sem szörnyű, de mégsem teheti meg. Barnabás elszánt ember és végsőkig képes elmenni valamiért, amiben hisz. De valahogy úgy érzi, hogy ez most nem az az alkalom. Karola öröme sokkal előbbre való ezen a napon, mint az ő kezelhetetlen érzései.
Sóhajt.
Nézi a kisebbiket, aki végre méltóztatik nála is megmaradni egy picit. Határtalan boldogság csillog a szemében és az arcán, látszik rajta, hogy Ophelia nagyon betalált ezzel, s Barnabás ezért örökre hálás lesz. Mert ez a kislány, akit az anyja folyamatosan lepasszol, az apja meg fel se vállalta, annak kijárnak az ilyen pillanatok.
- Köszönjük Ophelia, egy életre szóló élményt szereztél… Mindkettőnknek - - igen Barnabásnak is, még ha most leginkább egy durcás kölyökre hasonlít is, ő nagyon hálás. S már pörögnek az agytekervényei, hogyan és mikor fogja meghálálni ezt, ha egyáltalán kap rá lehetőséget.
- Nézd én komolyan kihagynám ezt az ebéd dolgot, viszont Karola úgysem fog békén hagyni és nincs kedvem végig hallgatni egy kettős hisztit - mosolyodik el zavartan, be kell látni, hogy ezzel a kettőssel szemben esélye nincsen, főleg hogy a két szőke külön külön is mindent elérhet nála, csak a nézésével is. - Szóval akár ehetünk is valamit - mintha annyira nehezére esne ezt kimondani, sóhajt egy hatalmasat. Holott bármennyi percet eltöltene a nővel, ebben senki ne kételkedjen. Csupán feszült, s nem kíván robbanni, azzal pedig rontani az amúgy is szar helyzeten.
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 27. 14:29 | Link

Bánki Barnabás - sárkány lettem - outfit

Kár lenne tagadni, nem is fogom, de bírom Karolát. A szívemhez nőtt a szőke kislány, akit mostanában gyakrabban látok Barnabás mellett sétálgatni, mint az anyja mellett, akit futólag láttam egyetlen egyszer. Jön, lepasszolja a gyermeket és már megy is. Nem tudom ez mióta tarthat vagy mióta sem, de az, hogy lassan én többet látom a kislányt, mint a saját anyja, csak még jobban töszködött afelé, hogy megtartsam az ígéretemet. Bármennyi sűrű a program, bármennyire nem kívántam ezt most semennyire, a kislány csillogó szeme és folyamatosan tátott szája, ahogy a Romániai hosszúszarvú elfogyasztja az ebédjét, minden pénzt megért. Talán megtaláltam az utódomat a rezervátumba. Mondjuk oké, ennyire ne szaladjunk előre, egyelőre egy két évesről beszélünk, akinek gyermek szemmel minden hatalmas és veszélyes állat a kedvence.
Mosolyogva, ujjaimat összefonom, amikor megállok Barnabás előtt, aki ámulattal hallgatja Karolát, én pedig szám elé téve a kezemet köhintek párat, nehogy felnevessek az információkra, amiket a kislány továbbad. Fantasztikus, ha ezeket elmondja majd a kis barátainak. Mosolyogva figyelem, ahogy a Karola trécsel Barnabással, a férfi pedig csendben és türelmesen hallgatja végig. Minden elismerésem az övé, amiért nem neveti el magát az infók hallatán, és tekintetében még őszinte érdeklődést is felfedezni vélek.
- Ugyan - legyintek egyet feléjük zavartan, amikor Barnabás szavait nekem intézi. - Semmiség, hiszen itt dolgozom. Vagyis... itt is - ráncolom a szemöldökömet egy pillanat erejéig. Mellkasomra rögtön rámegy ez a nyomasztó érzés, ami csak arra hívja fel a figyelmemet, hogyha visszatérek egyszer a mindennapi rutinhoz, akkor mennyi minden fog a nyakamba szakadni, de igyekszem hamar elhessegetni a gondolatot. Egyelőre a rezervátumban vagyok, hogy kiszakadjak mindenhonnan, hogy pihenjek egy jókorát, és egyelőre ezt számít. Mosolyogva tekintek fel a férfira.
- Örülök, hogy eszedbe jutott, mennyire nincs esélyed ellenünk - nevetek fel vidáman, majd Barnabás szabad oldala mellé állva, karolok a férfiba. - Van egy étterem arra - mutatok a hatalmas épület felé. - Direkt arra lett építve, ha megnyitunk a turistáknak is nagy ritkán, vagy jönnek osztályok, csoportok kirándulni, akkor lehessen hol enniük, mert nekünk van külön konyhánk az épületben - magyarázom, mint valami idegenvezető, miközben közelebb araszolok a férfihoz. - Elég jól főznek, szóóóval... mehetünk? - villantok meg egy elbűvölő mosolyt, majd választ sem várva kezdem el őket húzni a robosztus, fehér épület bejárata felé.
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



offline
RPG hsz: 423
Összes hsz: 852
Írta: 2020. január 14. 20:05 | Link

Ophelia Carolina Brown
Kicsinálsz te NŐ* Felöltöztem*



Vállat von. Többször nem köszöni meg. Barnabás az a fajta ember, aki nem szereti feleslegesen ismételgetni önmagát. Nagyon ritka esetekben nem beszél komolyan, de akkor a társaság és a helyzet is megkívánja. Hálálkodni pedig nem szavakkal, hanem tettekkel, a próságokkal szokott. Most nincsen ilyesfajta eszköze, így maradtak a szavak. Ám nem mehet el amellett a tény mellett, hogy valóban hálás. Mert nem csak a kislány számára okoz örömöt, ha pár percet eltölthet a nővel, hanem a férfinak is. Csak ez most nem az a hely, s pillanat, amikor ki tudná vagy akarná ezt fejezni.
– Teljesen mindegy, hogy én m it mondok, úgyis az van, a mit ti ketten akartok – tárja szét a karjait, s fejét kissé lehajtja. Akár akar menni enni, akár nem, úgyis menni fog. Akkor meg minek futják le a feleslegest köröket az ilyen kérdésekkel? Karola ellen nincs esélye, az oldalán meg ott a másik szőkeség is, aki ellen szintén nincsen. Kettejük ellen meg nem is próbálkozik. Felesleges.
– Úgy húzogatsz, mint egy kis gyerek. Komolyan. Karola szokott ilyet, amikor meglát valamit valahol – morran halkan, mégis szája szegletében ott ez mosoly. Már többször is vont párhuzamot kettejük közé, ez nem véletlen. Karola egy mini Ophelia, Ophelia meg egy felnőtt Karola.. Pedig nem rokonok. Remélhetőleg. Mert az igencsak gáz lenne.
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. február 6. 21:21 | Link

Bánki Barnabás - sárkány lettem - outfit

Fura lenne azt mondani, hogy nem érzem a Barnabásból áradó fezsültséget, mert, ha nagyon drasztikus példával szeretnék élni, akkor valószínűleg még Bécsben is érzik. Valamiért feszült, valami zavarja, bántja esetleg, és talán - de csak talán - van elképzelésem arról, hogy micsoda, mégsem merem neki felhozni. Mit mondhatnék neki igazából? Megbántott akkor az étteremben, ezt ő is tudja, de feleslegesen hova idegeskedjek vagy rágódjak rajta? Megtörtént, és bár nem esett jól, de nem tudnék érte haragudni, vagy ne adja Merlin, nem tudnám utálni a férfit. Mert attól én még kedvelem Barnabást, és a kimondott szavai ellenére is ugyanúgy fennáll a helyzet, csak talán már elmondható, hogy kisebb fenntartásokkal.
- Mi, Hercegnők, nem akarunk, hanem szeretnénk - forgatom meg szemeimet mosolyogva felsandítva a férfira, miközben belé karolok, közelebb és közelebb araszolva hozzá, majd meg sem várva, hogy érdemi választ kapjak kezdem el húzni őket az épület felé.
- Mert izgulok - vonom meg vállaimat, miközben lassítok lépteimen, miután Barnabás megemlíti, hogy viselkedem. Oldalra sandítva figyelem a kislányt, aki lassít velünk, de ugyanolyan csillogással a szemében sétál tovább, mint ahogy elindultunk, és ismét konstatálnom kell, hogy magamat látom benne. Remek. - De értettem a célzást, akkor abbahagyom - lassan húzom el kezemet Barnabás karjáról, kicsit el is távolodom tőle, de mellőle nem vagyok hajlandó elmozdulni, mielőtt nem is tudom. Besétál az egyik sárkányhoz véletlen. Töretlen mosolyogva, és ugyanolyan vidáman felelek Karola kérdéseire, mutogatok is neki, végül belépünk az étterembe. Az illatok rögtön megcsapják az orromat, mélyet szippantok is belőlük, majd egy szimpatikus asztal felé indulok el, ahol rögtön helyet is foglalok.
- Remélem azért annyira nem bánod, hogy végül együtt ebédelünk - pillantok a férfira, azzal a feltett szándékkal, hogy pillantását is elkapjam.
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



offline
RPG hsz: 423
Összes hsz: 852
Írta: 2020. február 13. 22:15 | Link

Ophelia Carolina Brown
Kicsinálsz te NŐ* Felöltöztem*



- Szerintem TI hercegnők, akaratosabbak vagytok mindenkinél - jegyzi meg morog a, ám ha valaki jól megfigyeli, az bizony észrevehet egy aprócska gödröt megbújni az arcán, ami egy félmosolynak köszönhetően kerül oda. Vitatkozhatnak erről bármeddig, a tényeket nem lehet megcáfolni. Mindkét szőke olyan akarattal rendelkezik, amelyek ellen akkor sincs esélye, ha csak egy fronton vetik be ellene. Ketten együtt meg talán még arra is képesek lennének, hogy leigázzák a világot, pusztán a nézésükkel. Valószínűleg Barnabás lenne az első számú követőjük, mert nem hagynának neki más választást.
- Miért izgulsz? - néz rá kissé meglepődve. Nem tudja hirtelen, hogy melyik számára a zavarbaejtőbb.. a nő izgulása vagy az, hogy huzogatja magával ide-oda. Komolyan. Ophelia olyan gyermeki jelenleg, hogy Barnabásnak jól meg kell néznie magának, hogy nem-e Karolával beszél-e éppen. - Carolina.. Én nem.. Mindegy - kezét elrejti a zsebében, s tesz oldalra egy lépést, hogy akkor már tényleg legyen közöttük olyan távolság, amelybe nem akar folyamat a másik kezéért nyúlni. Mert megtenné. Bármikor.
Végül csak tisztes távon belül követi a kicsit és a nagyot, egészen az étkezdéig, ahol Karola nyilván a nő mellett foglal helyet, míg Barnabás velük szemben.
- De Ophelia, nagyon bánom…- forgatja meg szemeit egy sóhajjal egybekötve. Nyilván ironizál, de a helyzet az, hogy nem tudja erre mi lenne amúgy a legmegfelelőbb válasz, mert nyilván az igazság az, hogy egyáltalán nincsen ellenére ez az egész, hiszen ő akarna próbálkozni. De a nőt látva.. Teljesen felesleges. Így inkább lenne máshol, mint vele egy légtérben.
- Szép helyen dolgozol - jegyzi meg végül, hogy azért mutasson valamit abból, hogy mennyire lenyűgözi a hely, meg minden, ami itt történik. Hiszen hiába minden morgás és durca, azért azt még ő is belátja, hogy ilyen környezetben dolgozni biztosan sokkal jobb, mint a négy fal között. - Hogy jöttek a sárkányok? - néz végül a nőre. Érdekli, tényleg kíváncsi a válaszra, ez nem csak olyan kérdés, amellyel terelni kíván. Szeretne többet tudni a nő ezen oldaláról.

Utoljára módosította:Bánki Barnabás, 2020. február 13. 22:18
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. február 20. 21:18 | Link

Bánki Barnabás - sárkány lettem - outfit

- Igeeen, ebben lehet valami - vonom meg a vállamat végül nevetve. Tény, hogy Barnabás szavaiban lehet némi igazság, hiszen Karola is pontosan úgy és azt csinálja, amit én tennék. Vagy tettem gyerekként, nem tudom, nem emlékszem rá. Az biztos, hogy hasonlít rám a kislány, Barnabás ezzel tisztában van, szóval nagyon dicséretreméltó, hogy nem áll neki velünk vitatkozni. Talán egy jelentőségteljes összenézés történne akkor a kislánnyal és nevetgélve elmennénk enni együtt. És nem azért, mert Barnabás itt nem fontos, mer nagyon is az - nekem főleg -, de sajnos kettő az egy ellen arány van. Fő a demokratikusság.
- Ti vagytok az elsők, akiket elhoztam ide - vonom meg vállaimat, egy már visszafogottabb mosoly mellett, majd Barnabást el is engedem. Ő is ellép mellőlem, így legalább valóban van egy olyan távolság kettőnk között, ami talán barátinak mondható, és nem kényszerít arra, hogy folyamatosan mélyebb levegőt vegyek amiatt, hogy érezzem a férfi illatát. Igen, olyanok vagyunk, mint két tizenhat éves tini, akik kerülgetik egymást év eleje óta, de még mindig nem jutottak semerre. Mindegy. Végig fecsegjük az étkezdéig az utat a kislánnyal, aki végül mellettem foglal helyet, Barnabás velem szemben. Egy szemtelen mosolyt a férfira, mert ha bánja, akkor még szerencse, hogy maradtak mégis. Bár Barnabás rám szólt, hogy talán kicsit túltolom a dolgot, a mosolyom mégis levakarhatatlan, miközben kékjeimet az övéibe fúrom, amikor megdicséri a rezervátumot. Bólintok egy aprót, mert közben Karola folyamatosan magyaráz, én pedig lehet kicsit elvesztettem a fonalat, azonban szerencsére elég, ha csak bólogatok, miközben néha oldalra sandítva fürkészem a férfi arcát, tekintetemet végül nem fordítom el róla, hanem egész testemmel felé fordulok már.
- Nem tudom - a válasz teljesen őszinte, de nyilvánvaló, hogy nem elég, így mélyet sóhajtok. - De elképzelésem van róla. Volt egy könyvem, amikor tizenhárom voltam, anyám akkor már rákos volt, apám akkortájt kezdett inni. Amikor lerészegedett mindig gusztustalan módon beszélt velem, mert anyám akkor már nem volt otthon, ő meg részeg volt folyamatosan - értetlen ráncolom a szemöldökömet, amíg eszembe jut, hogy honnan indultunk. - Szóval a könyv mentett meg mindig attól, hogy kétségbeessek, amikor apám ilyen volt. És mit ad Merlin... sárkányokról szólt. Én ehhez kötöm a mániámat - mosolyodom el őszintén a végére, ahogy Barnabás tekintetébe fúrom sajátjaimat, ám most nem engedem el őket. Szeretném, ha látná, hogy őszintén beszélek, ezek tények, és nem érzek szomorúságot miattuk, most már, ennyi idő elteltével meg főleg nem. A beszélgetés többi része kellemesen telik, ez volt talán az egyedüli kellemetlen téma evés közben, de szerencsére ezen is hamar túllendültünk, végül Barnabás és Karola elmentek.
Pár percig álltam még a hopponálási pontnál, mintha csak azt vártam volna, hogy visszajönnek, pedig tudtam, hogy nem. És mindezek után természetesen nem pihenni maradtam a rezervátumban, hanem vért izzadni a kezem alatt dolgozókkal. Pihentető volt? Aligha. Lefoglalta az agyam? De még mennyire.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2020. február 20. 21:18
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek