A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

A lelki béke és a düh olyan párhuzamát, olyan aranyközépútját keresem, ami segíthet az itt létemben. Otthon elkezdtem már lelkem egyensúlyát helyre rakni, mert tudom, ha nem kattannak a dolgok a helyükre, akkor elaltatják az erőmet, elveszik tőlem, a semmiért küzdöttem eddig. Nem fogom hagyni, így is túlságosan a bögyömben van már a Minisztérium a legilimencia vizsga óta. Lorin arca lebeg szemeim előtt, ahogy a rezervátumba vezető út mellett ülök a tisztáson. Ő a megnyugvásom kulcsa a gyógyszerek rendszeres szedése mellett. A napi adag meg volt, és bár remegek a nagyobb adagért, nem hagyom magam befolyásolni. Elég volt ebből, igenis ki fogok jönni a szarságból, és ha visszatérek, tudom kihez vezet első utam.
Lorin mosolyog, nevet, ami engem is mosolygásra késztet. Szívem lassan dobban, egyenletesen, megnyugtatóan. A távolról egy sárkány üvöltése hallatszik, ami még inkább szívem nyugodalmas verését idézi elő, mosolyom szélesebb lesz. A rezervátum vezetője, és a magizoológus, akinek kellek mindennap elengednek két órára, hogy gyakoroljak. Az ő érdekük is, ha engem akarnak, mert a tűz nélkül nekem sem egyszerűbb a sárkányok közelébe kerülnöm. Kezeimet oldalirányba kitárom, hallom, ahogy tőlem nem messze, lobban a láng. Kinyitom szemeimet és a fehér margaréta, aminek helyére a lángot képzeltem az enyészeté lesz. Táplálja azt, és lassan elég. Egy gondolatfoszlány elég, hogy a láng eltűnjön. Amióta itt vagyok - ami nem sok, valljuk be - mindennap kicsiben kezdem. Két liter víz bekészítve, és hamar elfáradok, ez tény, mivel túl régen használtam tudatosan az elemeket, de csinálom. Ma már nagyobb dolgokat akarok, nem elégetni egy margarétát, mert a legmagasabb szinten már csak többre is képes vagyok. Gyakorlat teszi a mestert, és talán egy hét már elég volt az apróbb dolgok eléréséhez, amik biztonságosan mennek már. A vizes palackot ajkaimhoz emelve iszom le a vízmennyiség felét. Ha meghalok, legalább ne itt tegyem azt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=773645#post773645][b]Denis A. Brightmore - 2019.09.17. 17:57[/b][/url]

A lelki béke és a düh olyan párhuzamát, olyan aranyközépútját keresem, ami segíthet az itt létemben. Otthon elkezdtem már lelkem egyensúlyát helyre rakni, mert tudom, ha nem kattannak a dolgok a helyükre, akkor elaltatják az erőmet, elveszik tőlem, a semmiért küzdöttem eddig. Nem fogom hagyni, így is túlságosan a bögyömben van már a Minisztérium a legilimencia vizsga óta. Lorin arca lebeg szemeim előtt, ahogy a rezervátumba vezető út mellett ülök a tisztáson. Ő a megnyugvásom kulcsa a gyógyszerek rendszeres szedése mellett. A napi adag meg volt, és bár remegek a nagyobb adagért, nem hagyom magam befolyásolni. Elég volt ebből, igenis ki fogok jönni a szarságból, és ha visszatérek, tudom kihez vezet első utam.
Lorin mosolyog, nevet, ami engem is mosolygásra késztet. Szívem lassan dobban, egyenletesen, megnyugtatóan. A távolról egy sárkány üvöltése hallatszik, ami még inkább szívem nyugodalmas verését idézi elő, mosolyom szélesebb lesz. A rezervátum vezetője, és a magizoológus, akinek kellek mindennap elengednek két órára, hogy gyakoroljak. Az ő érdekük is, ha engem akarnak, mert a tűz nélkül nekem sem egyszerűbb a sárkányok közelébe kerülnöm. Kezeimet oldalirányba kitárom, hallom, ahogy tőlem nem messze, lobban a láng. Kinyitom szemeimet és a fehér margaréta, aminek helyére a lángot képzeltem az enyészeté lesz. Táplálja azt, és lassan elég. Egy gondolatfoszlány elég, hogy a láng eltűnjön. Amióta itt vagyok - ami nem sok, valljuk be - mindennap kicsiben kezdem. Két liter víz bekészítve, és hamar elfáradok, ez tény, mivel túl régen használtam tudatosan az elemeket, de csinálom. Ma már nagyobb dolgokat akarok, nem elégetni egy margarétát, mert a legmagasabb szinten már csak többre is képes vagyok. Gyakorlat teszi a mestert, és talán egy hét már elég volt az apróbb dolgok eléréséhez, amik biztonságosan mennek már. A vizes palackot ajkaimhoz emelve iszom le a vízmennyiség felét. Ha meghalok, legalább ne itt tegyem azt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=773646#post773646][b]Catherine Shayleen Black - 2019.09.17. 18:22[/b][/url]

Egy sürgős munkára invitálták eredetileg Angliába, ami egybe is csengett azon óhajával, hogy a következő pár napot Aiden társaságában töltse. Igen ám, csakhogy a hirtelen jött idillbe belezavart, hogy az ispotályba érve egyenesen Wales-be irányították, miszerint ők csak közvetítők, valójában Skóciában a helye. Nem is tudta volna palástolni rossz kedvét, ahogy hazaérve tudatta a hírt kedvesével, úgyhogy adott neki egy "nem tudom, mikor látlak legközelebb" csókot és már ott sem volt. A dolog nem tűrt halasztást, így hát nem késlekedett, az első hopp állomáshoz ment és könnyedén Wales-be jutott, ahonnan már nem kellett sokat menni, hogy eljusson az ispotályba. Egész álló nap robotolt, még arra sem volt ideje, hogy egy kicsit leüljön. Állítólag a rezervátumban történt egy kis probléma az egyik sárkánnyal, aki rátámadt a dolgozókra, többen súlyosan, néhányan könnyebben sérültek. Ez persze alapjába véve még nem volna gond, csakhogy a nap végén, mikor már alig állt a lábán és csak egy pihe-puha ágyra vágyott, közölték vele, hogy el kell mennie a helyszínre és kihallgatni a dolgozókat, illetve adott esetben, bár nem pszichológus, támogatásukról biztosítania az ottaniakat.
Így hát hajnali kettőkor hazaérve bezuhant az ágyba és potom három óra alvás után már ismét talpon volt. Nem is érti, minek feküdt le. Korgó gyomrával nem törődve készülődik, elvégre volt elég ideje rá, hogy megszokja a maró éhséget. Épp csak magára kapva, ami a keze ügyébe akad indul útnak és már csak az utcára lépve konstatálja, hogy ezeket is kifogyta. Volt is erről egy beszélgetése Aidennel, mondanom sem kell, nem túl jó hangulatban. Miután ezredszerre is megígérte, hogy nem fog tovább fogyni egy grammot sem, végre áttértek más témára. Hozzáteszem, ez kivételesen nem is állt szándékában, hanem az elmúlt időszak sok stressze tehetett az egészről, de mindegy. Betartván szavát útközben megáll egy árusnál és az éhségtől remegő kézzel veszi át a kért péksüteményt egy mosoly kíséretében és, ahogy folytatja útját, rögtön bele is harap. A vércukra sikított egy kis ételért, most pedig megkapja a magáét. Nem eszi meg az egészet, csupán pár falatot, a többit kabátja zsebébe rejti, hogy később pusztíthassa el. Ki tudja, mennyi időt kell majd a helyszínen töltenie.
A rezervátumhoz érve, gyorsan útba igazítják, így leteheti táskáját és immáron könnyedén indulhat neki a hatalmas területnek. Mivel pontos utasítást nem kap, kit keressen vagy mit csináljon, így elindul a vakvilágba, természetesen tisztes távolságban mindenféle vadállattól. Már egy ideje gyalogolhat, mikor megpillant egy fiút ücsörögni a fűben. Fejben már dörzsöli is a tenyerét, mint aki számított rá, hogy ő lesz az első alany. Olyan közel megy, hogy már hallótávolságon belül legyen, bár őszintén szólva nem áll szándékában megzavarni az ismeretlent.
- Öhm, hello, Shayleen Black vagyok, az ispotályból jöttem. Tudunk esetleg... váltani pár szót? - idegességében füle mögé tűr egy tincset és csontos ujjait nyújtja egy kézfogásra. Nem jó ő ebben, nem szeret embereket megszólítani és bájcsevegni velük. Amúgy is, melyik marhának jutott eszébe, hogy egy anorexiás lányt küldjenek ki pszichológust játszani? Nevetséges, és valahol jogos. Az majd kiderül, hogy erről az ismeretlen mit gondol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=773652#post773652][b]Denis A. Brightmore - 2019.09.17. 18:53[/b][/url]

Bár gondolatok százai cikáznak a fejemben, jelenleg nem olyanok, amik kizökkenthetnek ebből a kellemes, és igen meglepő, nyugalmi állapotból. Túl sokat szenvedtem ezért, hogy most adjam fel, hiába hallom vérem lüktetését a fülemben. Cortez jelenléte, aki ölemben gubózott össze, sokat segít, szinte ő az egyetlen, akinek most itt kell lennie. Hallom hangját, ahogy szinte dorombol. Simogatja dobhártyámat, kezeimet tarkómra téve koncentrálok a tőlünk balra lévő bokorra, ami rögtön kigyullad, majd elalszik. Szemeimet kinyitom, megdörzsölöm azokat, majd Cortezt a nyakamba téve pattanok fel. Kezeimet összecsapom, mélyeket lélegzem, hogy szívemnek ritmusa rendben legyen, senki és semmi ne zökkentsen ki.
Lehunyom ismét pilláimat. Kezeimet magam mellé helyezem. Érzem, ahogy ujjaim meg-megremegnek, miközben a szél körülöttünk felerősödik, szinte már orkánszerű. A szél adta erőből merítve minden koncentrációm - és komolyan úgy érzem, hogy lelkem egy darabja is - a tűzre koncentrálódik, ami rögtön megjelenik a forgószélben. Nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam, érzem a hőséget, érzem magamban, hogy ott van. Felpillantok és a látvány olyannyira lenyűgöz, hogy egy otromba vigyor kerül fel ajkaimra, ahogy nézem a tűz és a levegő keringőjét a talajtól pár centiméterre. Fejemet ingatva mozog a kreálmányom is, és meglepő, de gondolnom sem kell már arra, hogy eltűnjön, egyszerűen szertefoszlik, mintha soha nem lett volna. Mennyivel egyszerűbb és könnyebb az erőkorlátozó karkötő nélkül, amit az iskolában kell hordanom. Itt nem kell félnem, hogy felgyújtok valamit, hogy rám szólnak, mert rajtam kívül három bejegyzett elemi mágus tartózkodik a rezervátum területén, és bármi gebasz lenne, futnak ide. Hát mi ez, ha nem szabadság?
Régen éreztem ilyet, és olyannyira feltölt, érzem a tűz pezsgését véremben, a levegő erejét a testemben. Kezeimet kitárom oldalra, majd tenyeremet összecsapom, és amikor két tenyerem találkozik, egy hatalmas dörgés hallatszik a kék színű égből, majd egy villám követi, ami pontosan lábaim elé csapódik be. Túlfűtöttségemre tekintettel mennék tovább, amikor megszólalnak a hátam mögött. Hitetlenkedő tekintetemet járatom körbe a környéken, hátha nem nekem beszél, csak rám néz. Véletlenül. Nincs ekkora szerencsém.
- Üdv Shayleen - vágom zsebre kezeimet rögtön. Cortez elhelyezkedik a nyakamban, hogy megint, mint olyan sokszor a segítségemre siessen; elaludjon. - Mi kéne? - emelem meg szemöldökömet kérdőn. Engem itt leginkább senki nem ismer, kivéve pár rezervátumi dolgozót, és ez így is van jól, úgyhogy nem feltétlen értem miről is tudnánk mi váltani pár szót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=773676#post773676][b]Catherine Shayleen Black - 2019.09.17. 21:27[/b][/url]

Sok mindenre számít, csak épp arra nem, hogy a közeledő összecsapva tenyerét egy villámot idéz elő, mely pontosan a lába előtt csapódik a földbe. A lány meg is torpan egy pillanatra és elhűlve nézi a jelenetet. Oooooké, akkor lehet az lenne a legjobb, ha most szépen visszafordulna és olyan messzire szaladna, amilyen messzire csak tud. Mégis, ő most azért jött, hogy segítsen, abból pedig, amit az imént látott, már korántsem olyan bizonyos abban, hogy épp nem a fiú az, akinek erre szüksége van. Ettől függetlenül óvatoskodva közelíti meg őt, kezét jó előre nyújtja, hogy időben el tudja rántani, ha valami baj lenne. Nincs baja az elemi mágusokkal, de azért mikor majdnem az orra előtt csap be a villám, azért úgy megáll benne... Minden.
Bár a kezét nyújtja, az nem lel viszonzásra, amitől kissé kellemetlenül érzi magát. Lassan ugyan, de visszahúzza kezét és kabátja ujját kezdi húzogatni. Még a vak is látja, hogy zavarban van. Legszívesebben hátat fordítana, de nem teheti meg, neki most itt van dolga. Úgyhogy összeszedi minden bátorságát és felemeli fejét, hogy tekintetét Denisébe fűzze. Képes rá. Nagyon is képes rá.
- Semmi sem kéne - kissé pimaszul emeli ki az utolsó szócskát, mintegy utalva a nem túl kedves stílusra. Úgy is mondhatnánk, hogy erre a paraszt modorra, de azért annyira nem nagylány ő, hogy konkrétan be is szóljon. Előbb halna szörnyet, minthogy belekössön a fiúba. - Pár napja az egyik sárkány rátámadt a dolgozókra és a baleset körülményeiről jöttem érdeklődni - kihúzza magát, bár kezeivel még mindig kabátja ujját morzsolgatja. Még az a mázli, hogy a táskáját letette, különben már szálakra bontotta volna a vállpántját. Hiába, Shayleen sohasem volt egy bátor oroszlán, ha animágus lenne, minden bizonnyal egy kecses, törékeny hattyú lenne, netán egy őzgida. Ebben egészen biztos vagyok. - Ha esetleg valamiről szeretnél velem beszélni, azt is lehet. Többek között azért is vagyok itt, hogy támogassam a dolgozókat és segítsek nekik túllendülni a baleseten - elképesztő, hogy a korábbi illetlen és goromba modor ellenére is ilyen szelíd és kedves. Hatalmas barna szemekkel néz Denisre, miközben újra hátratűri azt a rakoncátlan tincset, pedig lehet, hogy ki se szabadult a korábbi helyéről. Nem akar kellemetlenkedni, csak a munkáját végzi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=774456#post774456][b]Denis A. Brightmore - 2019.09.22. 17:42[/b][/url]

A hatalom érzése, ami átjár totálisan elenyésző ahhoz képest, amit az elemi teljes körű irányítása nyújthat vagy fog nyújtani nekem, mint érzés. Elég volt eljönni a rengeteg szarságtól és lelkem olyan mértékű nyugalomnak adott helyet, amit soha nem hittem, hogy átélhetek. Cortez segít, Niamey itt olyan szabad, aminek mindig is lennie kellett volna, és mindezek mellé Cath Lorinnal nyaral Párizsban, tudom, hogy biztonságban vannak mindketten. Ezek összessége hatással van a lelkemre, még hozzá olyan szinten, amit nem tudtam volna elképzelni eddigi életem során, talán már azzal is megbarátkoztam, hogy nem tudom irányítani; altassák el megint, mint ahogy gyerekkoromban megtették. Minden szebb volt, minden jobb volt. De itt és most, nem akarom, hogy ez megtörténjen, mert ha ténylegesen utat engedek a dühömnek, akkor a tűz teljes mértékben irányítható, jó alap, de a nyugalom mellé szükséges, mert a levegő anélkül nem működik. Elég volt két nap ahhoz, hogy éreztessék velem mire is vagyok képes igazából, a karkötő nélkül, felügyelettel természetesen, plusz amúgy is rajtam van, ha nem használom éppen az elemeimet. Rendben, most nincs felügyelet, de nem számítottam arra, hogy megzavarnak, ráadásul ilyen fasz módon, amiért éppen "tilosban" járok. Hah!
Szörnyet halni, amiért beszól nekem? Halkan felkuncogok, majd öklömet szám elé téve köhintek párat, ha egy módja van, akkor ne röhögjem pofán az előttem állót. Zsebemből kiturkálom a karkötőt, majd immár csuklómon csillog az ezüst ékszer. Na meg ne feledkezzünk meg a gyűrűről sem, amit Westwoodtól kaptam az elemi miatt. Igen, azt is hordom. Igen, tisztességgel. Igen, utálom.
- Áh, igen - veszem elő cigarettámat vidáman. Jobb kezem belső felét fordítom felé, hogy láthassa a zúzódásokat. Ujjamból felvillan a kis láng, cigarettám vége felizzik. - A hátam is így néz ki. Maradjunk annyiban, hogy az állat kicsit hevesebben fogadta a vizsgálatot, mint számítottak rá, amikor állítólag el van kábítva - lehunyom szemeimet. Minden egyes másodperc tisztán él még az emlékezetemben. Az első hivatalos napom volt itt, és tessék rögtön bekerültem a mélyvízbe. Balszerencse? Már leszarom.
- Beszélgetni róla? - emelkedik meg szemöldököm, miközben a cigaretta füst orromon keresztül távozik. - Pszichológus vagy? - ha tényleg beszélgetnem kell vele az esetről, akkor esküszöm elfutok. Rendben, nem elfutok, de egy biccentés kíséretében hátat fordítok neki és itt hagyom a picsába, ahogy azt illik. Minek erről beszélgetni? Megtörtént és kész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=775964#post775964][b]Catherine Shayleen Black - 2019.09.29. 20:27[/b][/url]

Egyáltalán nem szimpatikus neki a srác, de ha azon múlna minden egyes beteg ellátása, hogy valakit kedvel vagy sem, valószínűleg a Bagolykő fele hiába fordulna hozzá. Persze ez egy kis túlzás, de ne felejtsük el, hogy a nő nem egyszerű eset. Túl sok gát van benne, amiket fel kell oldania minden egyes szociális eseménynél és munkája már önmagában annak számít. Éppen ezért, amikor esetlegesen sikerül neki, akkor szívesen venné, ha nem bunkóznának vele. Merthogy arra viszont nem szolgált rá.
- Tehát nem kábították el az állatot? - szemei elkerekednek, mert így viszont értelmet nyer minden. Vagy valaki rosszul végezte a munkáját, vagy éppenséggel el sem végezte. Meg is lepődött, elvégre ebben a rezervátumban szinte soha nem történik ilyesmi, a legjobb szakemberekkel dolgoznak, amire szükség is van, ha sárkányok között élnek. Ha lenne nála jegyzetfüzet, bizonyára felírná ezt magának oltári nagy betűkkel, így csak elhűlve nézi a fiú kezén lévő forradást. Nos, akármi is történt egészen pontosan, nem lehetett szép látvány - de ezt tudták is, elvégre az egyik dolgozó épp hajnalban halt bele a sérüléseibe, nem tudták megmenteni.
- Igen, beszélgetni - úgy ismétli el, mintha legalábbis Denis értelmi fogyatékos lenne. Bármennyire is hihetetlen, egy sárkánytámadás alapvetően tökéletes táptalaja lehet egy komoly traumának, amiből simán kialakulhat PTSD, ami egyáltalán nem vicces dolog. Úgyhogy bármennyire is mókás így elsőre, nem az. - Nem és ez így a legjobb mindenkinek - persze a rellonosnak nyilván fogalma sincs, miért mondja ezt a nő, de nem is kell tudnia. Mindenesetre nehéz volna elképzelni, ahogy egy ex-anorexiás, néha vissza-visszaeső ember majd lelki támasztékot és segítséget nyújt a szerencsétlen, szintén lelki sérült embereknek. Láttunk mi már karón varjút, de én amondó vagyok - és szerencsére Shayleen is -, hogy csak olyasvalaki kezdjen karriert egy ilyen pályán, aki rendben van önmagával. - Szóval szeretnél róla beszélni, vagy nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=777534#post777534][b]Denis A. Brightmore - 2019.10.08. 18:34[/b][/url]

Talán elhamarkodott kijelenteni, de akkor is megteszem; a kötelező adagokon kívül nem nyúltam eddig a gyógyszereimhez. Nincs rájuk szükségem, állandóan le van kötve a figyelmem, és talán annak tudható be, hogy túléltem a sárkánnyal való összetűzést is. Képzeljük el, ha be vagyok állva. Mennyi lett volna az esélye annak, hogy túlélem és nem csak pár zúzódással sétálok el onnan, ha az agyam teljesen homályba borul? Az elemeim teljes irányítása mentett meg, és nem más. Nem a dolgozók ordibálása egymással, amit alapból sem hallottam, egyszerű hangfoszlányok jutottak el a legtöbb sebesülthöz, mert úgy sípolt a fülünk, mintha muszáj lenne neki. A szél mentett meg attól, hogy a kerítés felnyársaljon, mert volt annyi lélekjelenlétem és reflexem, hogy tompítsam a saját és egy másik gyakornok esését. Ha a gyógyszer elkábít... ha elkábít, akkor lehet már nem élnénk, de élünk. Még inkább megerősítést nyertem, nem kell a porrá őrölt nyugtató, nincs rá szükségem. Arra van szükségem, hogy az elemeim meghajoljanak az akaratomnak, és azt tegyék, amit elképzelek. Mint a villám. Csodálatos volt, és éreztem, ahogy a tűz ereje átjárja testemet és szívemet egyaránt, éreztem, ahogy eggyé válunk, mintha mindig is erre lettem volna rendeltetve.
- Mi? - emelem megilletődött tekintetem a nőre. Kissé megrázva a fejemet próbálom felvenni ismét a fonalat. - A sárkány el volt kábítva, csak nem kellő mennyiségű bájitalt használtak hozzá, szóval az állat úgy döntött, hogy félig bebaszva körbe néz - kissé megvonom a vállaimat, mert bármelyik dolgozóval előfordulhat. A legtöbb itt dolgozó, mivel sokkal kevesebben vannak, mint kellene lenniük egy ilyen felelősségteljes munkakörben, nem nyolc, hanem mondjuk tizenkét órát dolgozik. Mind agyilag mind fizikailag nagyon megterhelő ez. Bennem is az elemeim irányítása utáni vágy tartja a lelket, mert most, hogy kiderült ezen a szinten, és tisztán, mire vagyok képes még többet akarok. A meditálás már nem csak elképzelt, nem csak a fejemben történő dolgok, hanem, mint az legilimencia vizsgán használom is, annak érdekében, hogy a vizsga sikeres legyen. Nem fogom a saját balfaszságom miatt elveszteni őket, amikor ennyit haladtam már velük.
- Ha nem vagy az, akkor nem értem mit keresel itt - emelem meg egyik szemöldökömet kérdőn, ahogy elpillantok a lányról. Cortez hasa alá nyúlva szedem le a nyakamról az állatot. - Menj, vadássz magadnak valamit - intek neki türelmetlenül, miközben cigarettámat szám szegletébe biggyesztem, majd mielőtt válaszolnék szívok belőle egy kiadósat.
- Nem, nem akarok - mosolyodom el gonoszan. - De érdekel, hogy lettél mégis pszichológus, annak ellenére, hogy mégsem vagy az - pár lépést hátrálok, majd hátamat egy fának vetve kezdem el kiturkálni zsebemből a Dustintól kapott, és az alapvetően szükséges karkötőt, hogy végül mindkettő csuklómon kössön ki. Még mindig kell. Még mindig szükségem van rájuk. És ha már nem? Pillantásom a karkötőre esik, amit Westwoodtól kaptam. Legalább ezt biztos, hogy megtartom, ha másért nem is, de emléknek nem lesz rossz. Tekintetemet ismét a lányra emelem, egy halovány mosoly kíséretében, mélyet szívok cigarettámból, aminek füstje az ég felé száll. Csodálatos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=777875#post777875][b]Catherine Shayleen Black - 2019.10.12. 21:02[/b][/url]

Szóval ezek szerint félreértette. Ajkaival talán még egy 'o'-t is formál, bár erre már nem merne megesküdni pillanatokkal később. Ettől még a fiú stílusa megüti a fülét és, ha eddig nem lett volna totálisan ellenszenves, most bizonyosan felrakta az i-re a pontot. Éppen ezért összepréseli ajkait, mielőtt olyasmi szökne ki rajta, amit nagyon nem akar. Shayleen alapvetően sem nagyon kedvelni, sem nagyon utálni nem szokott senkit, az emberek többsége semleges szereplő az életében, olyanok, mint a kis parasztok a sakktáblán. Vannak, néha okoznak károkat, de úgy amúgy pont nem érdekli őt. Érdekes, hogy ezúttal egy valódi parasztot sodort elébe az élet.
- Értem - végül csak biccent egyet. Nincs tisztában a wales-i helyzettel, hogy egyébként kevesen vannak és fáradtak. Náluk szerencsére nem nagyon akad emberhiány sehol, a nőnek pedig nem kötelessége ezzel tisztában lenni. Ő csak beugrós, kisegíti az ittenieket, ha úgy vesszük, nem az ő dolga.
- Kevesen vannak a gyógyítók és javasok, ezért megkértek, hogy segítsem ki őket. Nincs idejük eljönni a rezervátumba - ujjai közé gyűri kabátja végét, mintha csak ideges lenne, ezt azonban szándékában áll leplezni, így gyorsan zsebeibe mélyeszti kezeit. Akárha fázna úgy tesz, picit még össze is húzódik, pedig valójában ha rázza is a hideg, az nem az időjárástól, hanem a rellonostól van. Figyeli, ahogy elementálja útnak indul, de nem szól semmit, a villámok és egyéb jelek alapján bőven ki tudta találni, hogy elemistával van dolga. Az már csak hab a tortán, hogy dimágus. Nem érzi magát igazán biztonságban, elég zakkantnak tűnik a másik.
- Rendben - ő ennyivel le is rendezné, csakhogy Denis folytatja, azzal a gusztustalan, undorító mosolyával. Érzi, ahogy az indulatai felgyűlnek, de határozott levegővétellel visszanyeli, ami kikívánkozik belőle. Ezt se nevelték meg soha. - Már mondtam. Beugrós vagyok - noha hangja normális, szemeiből süt, hogy nincs ínyére a további beszélgetés. Mi több, menne már és, mivel itt úgysincs dolga, hát a gondolatok elhatározássá válnak. - Nos, úgy látom, rám itt nincs szükség. Viszlát - nem kíván jót, nem kíván sok sikert, se szép napot. Már leszokott arról, hogy olyasmit mondjon, amit nem gondol komolyan. Egyszerűen csak hátat fordít és elindul a létező legmesszebb a fiútól. Valószínűleg itt már csak nála kedvesebb embereket találhat.