A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Már három hét telt el teljesen eseménytelenül. Henrik szinte elfogadta a tényt, hogy Jianyu valószínűleg soha az életben nem fog megérkezni és nem segít majd, azonban tegnap éjjel érkezett egy bagoly, lényegre törő üzenetet hozva magával. Csak egy dátum és egy helyszín. Ez pedig nem más, mint a Rezervátum hajnali négykor, ma. Mondanom sem kell, hogy Henrik szeméből teljesen kiment az álom, szinte felpattant, hogy pár holmit bedobjon egy táskába és mihamarabb hoppanálhasson. Még össze kell csődíteniük a labort, fel kell készülniük és mire el tud indulni, lesz hajnali kettő is. Nincs sok idejük.
Lilla úgy döntött, ezúttal nem osztják meg hálószobájukat, így a férfinak felesleges volt óvatoskodnia. A hidegháború, ami kialakult kettejük között odáig fajult, hogy a szükségesnél többet nem beszélgetnek. Hogy pontosan mi ennek az oka, arról talán majd később mesélek, egyelőre azonban a tény tény marad. Ők ketten úgy tűnik végzetesen összevesztek. Sohasem volt még ilyesfajta ellentét közöttük, mindig mindent meg tudtak beszélni, ez az új helyzet azonban jelentősen megváltoztatja a dolgok állását. Mégsincs most ideje ezen töprengeni, mert a sárkányok élete egyetlen paraszthajszálon függ és megígérte Opheliának, hogy segít neki. Végre itt az embere, végre itt a segítség, most nem szúrhatják el.
A Rezervátumba érve már szinte régi ismerősként üdvözlik a dolgozók, ugyanis hozzászoktak a jelenlétéhez. A legutóbb három hosszú napot töltött el ott, majd háta mögött tudott három hétben is négynaponta, illetve igény szerint látogatta az állatokat. Mindenkinek könnyedén int oda, útja pedig egyenesen a nő irodájába vezet. Nem hezitál, kettőt koppint az ajtón és már be is ront, az pedig egyáltalán nem lepi meg, hogy ébren is találja a szőkét. - Egy óra múlva itt van Jianyu. A sárkányokat el kell kezdeni lenyugtatni és elkábítani, nem tudom, mennyi időre és meddig marad, nem érünk rá - táskáját könnyedén ejti le az ajtó mellett a földre és megvárva, hogy a nő reagáljon, már el is indul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=772858#post772858][b]Ambrózy Henrik - 2019.09.13. 11:37[/b][/url]

Már három hét telt el teljesen eseménytelenül. Henrik szinte elfogadta a tényt, hogy Jianyu valószínűleg soha az életben nem fog megérkezni és nem segít majd, azonban tegnap éjjel érkezett egy bagoly, lényegre törő üzenetet hozva magával. Csak egy dátum és egy helyszín. Ez pedig nem más, mint a Rezervátum hajnali négykor, ma. Mondanom sem kell, hogy Henrik szeméből teljesen kiment az álom, szinte felpattant, hogy pár holmit bedobjon egy táskába és mihamarabb hoppanálhasson. Még össze kell csődíteniük a labort, fel kell készülniük és mire el tud indulni, lesz hajnali kettő is. Nincs sok idejük.
Lilla úgy döntött, ezúttal nem osztják meg hálószobájukat, így a férfinak felesleges volt óvatoskodnia. A hidegháború, ami kialakult kettejük között odáig fajult, hogy a szükségesnél többet nem beszélgetnek. Hogy pontosan mi ennek az oka, arról talán majd később mesélek, egyelőre azonban a tény tény marad. Ők ketten úgy tűnik végzetesen összevesztek. Sohasem volt még ilyesfajta ellentét közöttük, mindig mindent meg tudtak beszélni, ez az új helyzet azonban jelentősen megváltoztatja a dolgok állását. Mégsincs most ideje ezen töprengeni, mert a sárkányok élete egyetlen paraszthajszálon függ és megígérte Opheliának, hogy segít neki. Végre itt az embere, végre itt a segítség, most nem szúrhatják el.
A Rezervátumba érve már szinte régi ismerősként üdvözlik a dolgozók, ugyanis hozzászoktak a jelenlétéhez. A legutóbb három hosszú napot töltött el ott, majd háta mögött tudott három hétben is négynaponta, illetve igény szerint látogatta az állatokat. Mindenkinek könnyedén int oda, útja pedig egyenesen a nő irodájába vezet. Nem hezitál, kettőt koppint az ajtón és már be is ront, az pedig egyáltalán nem lepi meg, hogy ébren is találja a szőkét. - Egy óra múlva itt van Jianyu. A sárkányokat el kell kezdeni lenyugtatni és elkábítani, nem tudom, mennyi időre és meddig marad, nem érünk rá - táskáját könnyedén ejti le az ajtó mellett a földre és megvárva, hogy a nő reagáljon, már el is indul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=772884#post772884][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.09.13. 14:57[/b][/url]

Hetek teltek el azóta, hogy Henrik elküldte a levelet az ismerősének. Natrim három napon belül visszatért, és fogalmam sincs hogy csinálta, de mérhetetlen büszkeséget és megkönnyebbülést éreztem, amikor megláttam felém repülni. Kicsit megviseltnek tűnt, de ettől elvonatkoztatva épen és egészségesen tért vissza, aminek a legjobban örülök. Mert ez azt jelenti, hogy a levél is eljutott az illetőhöz, akire három hete várunk. Semmi hír nem jött, se tőle, se Henriktől, aki azóta, hogy először itt járt, majdnem mindennap fellelhető volt a rezervátum területén, és segített ott, ahol tudott. Az először megfertőződött sárkányt négy napja égettük el, nem bírta tovább a szervezete. Így is meglepő, hogy eddig húzta egyáltalán.
Az irodám ablakán besütő nap fényét nézem, ahogy a hangyányi fénycsíkban a porszemek táncot járnak, vagy versenyeznek egymással? Nem is tudom pontosan. Lábamat keresztbe vetettem, a székkel az ablak felé fordulva ülök és - szó szerint - bögrémből szürcsölöm a fekete kávét. Már nem kell bele semmi, csak tegyék elém én meg iszom. Szükségem is van a koffeinre, nélküle már az asztalomra dőlve húznám a lóbőrt, mert baszki! Nem aludtam rendesen végig egyetlen éjszakát sem, amióta ez az egész szarság beütött. Éppen egy mély sóhajt engedek ki, fejemet hátra vetve és a plafont fixírozva, amikor valaki kopog, és csak arra van időm, hogy fejemet legalább arra fordítsam.
Megilletődött pillantásomat emelem Henrikre, aki hezitálás nélkül ront rám, és istenem, én ennek még soha nem örültem ennyire! Reagálni sem tudok egy értelmeset, mert már itt sincs, hanem megindul - nem tudom éppenséggel merre -, de már nem aggódom, mert pont eléggé kiismerte magát már a rezervátumba, hogy ne kelljek neki.
Az ablakomat kitárom, pálcámat a nyakamhoz helyezem, elmormolom a megfelelő bűbájt, majd megköszörülöm a torkom, és amikor mindenki rám figyel - elég pár másodperc, szerencsére -, neki kezdek.
- Álljatok neki összeszedni a két elemi mágust, aki a rezervátumban tartózkodik és az ő segítségükkel kábítsátok el a sárkányokat - felemelem kezemet, mielőtt valaki neki állna. - Nem érdekel hol vannak az elemisek, keressétek meg őket, de rohadt gyorsan! Gyerünk, srácok, itt a lehetőségünk! - mosolyogva teszem pálcámat csizmámba, hogy Henrik után eredjek, és karját elkapva fordítsam magam felé, hogy magamhoz öleljem.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm - suttogom a szavakat, majd egy gyors csókot lehelek arcára, és futólépésben indulok el kifelé, hogy segíthessek a többieknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=772947#post772947][b]Mesélő - 2019.09.13. 21:59[/b][/url]

Nem jött, mert nem jöhetett. Megkapta ugyan Henrik levelét, melyet egy ismeretlen bagoly juttatott el a találkozóponthoz, azonban szorult helyzetéből adódóan lehetetlen lett volna, hogy mindent hátrahagyva Romániába menjen. Ha őszinte akarna lenni, tulajdonképpen a mostani időpont sem megfelelő, éppen csak azért lehetséges az utazás kivitelezése, mert jócskán napfelkelte előtt érkezik meg.
Ahogy a Rezervátumba ér, komoran pillant végig rajta. Az ereiben csordogáló vér is mintha megfagyna egy pillanatra, hisz a fekete mágia beférkőzik bőre alá, érzi a jelenlétét. Erős varázslattal van dolguk, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy tudomására jutott, alig pár napja halt bele az egyik sárkány a fertőzésbe. Sajnos tudja, ha korábban jött volna sem menthette volna meg az életét. Ezek a hatalmas állatok jóval szívósabbak, mint kisebb társaik vagy akárcsak egy ember. Csodálatra méltó a nagyságuk és kitartásuk, mellyel emelt fővel képesek átvészelni ezt a borzalmat. Némán lépked az épület felé és bár termete jóval alacsonyabb, mint a rezervátumban dolgozóké, mégis nagyobb feltűnést kelt, mint azt az ember gondolná. A maga kényelmes tempójában, megfigyelve a helyet lépdel egyre közelebb, mígnem megpillantja Henriket egy nő társaságában, aki feltételezhetően a Rezervátum vezetője. Bár megszólítja egy lótifuti, válaszra sem méltatja, egyenesen a páros felé veszi az irányt, akik láthatóan már várták. Szavait a férfihoz intézi először.
- Henrik, barátom - tenyereit összeérintve enyhén meghajol előtte, majd kezét nyújtja. Zord arckifejezését némiképp lágyítja a formálódó mosoly, amit az üdvözléshez mellékel. Csak ezután fordul a szőke felé. - Hölgyem. Remélem, hogy tudásommal a sárkányai javát szolgálhatom - Jianyu meglehetősen távolságtartó és bizalmatlan. Nem Ophelia tehet róla, hanem sok év tapasztalata és a jelenlegi kaotikus helyzet, mely nemcsak Kínát sújtja ezek szerint, hanem Európát is. Egy ilyen esetnek sohasem szabadott volna megtörténnie, s a tény, hogy ázsiai fekete mágiát ilyen messzire hoztak, semmi jóval nem kecsegtet.
- A legrosszabb állapotú sárkánnyal kezdenék - tekintetét Henrikre fordítja, gondolván ő a vezetője az itteni ténykedéseknek. S mekkorát téved! - Mivel hónapok teltek el, talán már elkéstünk a gyógymóddal, azonban a legutolsó fertőzöttek számíthatnak a teljes gyógyulásra - komor arcán egy kis derű mutatkozik meg, miközben a magával hozott szütyőt veszi le válláról. Abban van minden, ami most kellhet nekik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=773441#post773441][b]Ambrózy Henrik - 2019.09.16. 13:36[/b][/url]

Nem igazán törődik vele, hogy Ophelia fel van-e készülve a következő pár órára vagy nincs, ugyanis önmagáról sem mondhatja el, hogy teljes mértékben biztos a dolgában. Csak cselekszik úgy, ahogy a jelenlegi helyzetben a legjobbnak látja, ezért is ront be a nőhöz, ezért is ejti csak le holmiját és ezért indul meg rögtön a folyosókon mozgósítani mindenkit.
Nem telik bele sok idő és Brown is így tesz, a zúgolódás szinte azonnal megkezdődik a létesítmény falai között, mindenki talpon van és intézkedik. Épp fordulna be a sarkon, mikor egy finom női kéz kulcsolódik karjára és szinte szó szerint visszarántja. Nem tudja, hogy mi lepi meg jobban: a nő érkezése vagy a hirtelen jött ölelés? Egy pillanatig kissé dermedten állja a kirohanást, majd óvatosan átkarolja a nő derekát és enged a szituációból fakadó, őszinte gesztusnak. Amikor egy puszit is kap a sok köszönöm mellé, végül elmosolyodik és olyan könnyedén, mint ahogy magához vonta ereszti el egy pillanat alatt. Ő maga jól tudja, hogy nem kell a dolgozókkal sürgölődnie, így rohamos léptekkel lép ki a hűvös hajnali levegőre, hogy mélyen beszívja azt. Szinte érzi, hogy a férfi hamarosan itt lesz. Nem telik bele sok idő és az elemi mágusok elkábítják a sárkányokat, valamint Ophelia is megáll mellette, hogy együtt felügyeljék az eseményeket.
Egyszer csak egy alak rajzolódik ki a távolból, Henriket pedig elönti a megkönnyebbülés. Jianyu tényleg eljött és segíteni fog. Így is elvesztettek már egy sárkányt, nem engedhetik, hogy még többen pusztuljanak el. Türelmesen áll és vár, egy lépést sem mozdul, míg oda nem ér ismerőse, ekkor viszont követi példáját és szinte azonnal elmosolyodik. Számára a másik nem ijesztő, cseppet sem riad meg tőle, ami a körülötte lévő dolgozókról már nem mondható el. Furcsán méregetik Jianyu-t, egyenesen bizalmatlanul, ami a hónapok óta tartó ámokfutás tudatában nem meglepő.
- Örülök, hogy eljöttél, már nagyon vártunk - véletlenül sem célozgat, még csak szemrehányásnak sem szánja, őszintén szaladnak ki száján a szavak és csak reméli, hogy barátja nem veszi zokon. - Egyébként ő itt Ophelia, a rezervátum vezetője, róla írtam korábban - mivel érzékeli, hogy némileg ridegen viselkedik a férfi, így rögtön próbálja oldani a feszültséget. Egyébiránt ezzel a mondattal tisztázni is akarta az erőviszonyokat: itt Henrik is csak egy vendég. Bár ettől függetlenül Jianyu továbbra is hozzá intézi elsődlegesen szavait, nyilvánvalóan azért, mert benne már bízik. Ezért maradt ilyen sokáig életben.
- Természetesen. Ophelia mutatja az utat - kezével int, hogy induljon meg a szőke és vezesse őket. Tényleg szeretné, ha kívülről is látszana, ő itt az irányító és remekül csinálja. Eközben a szakértő mellé szegődik és jól hallhatóan - elvégre semmi titok nincs ebben - intézi szavait hozzá. - Hogyan akarod meggyógyítani őket?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=773534#post773534][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.09.17. 11:02[/b][/url]

Túl gyorsan történik minden. A csipa még lóg a szememből, a kávémat megint elhagytam, érzem, ahogy Henrik keze a derekamra fonódik, a mosoly levakarhatatlan arcomról, és amilyen gyorsan elkezdődött a kirohanásom, olyan gyorsan ér is véget. Már trappolok ki a rezervátumból, ahol elkap pár dolgozó. Az előcsarnok bejáratában írom alá a megfelelő papírokat, még szerencse, hogy Mihail átadta nekem ebben az ügyben teljes mértékűen a stafétát, ha most kergetnem kéne pár vacak papír miatt, akkor tuti szívinfarktust kapnék. Mosolyogva eresztem útjára a lányt, aki hálásan köszöni meg, majd a fel s le rohangáló rezervátumi dolgozókra nézek, amikor feltűnik, hogy a férfi felénk közeledik. Szavait Henrik felé intézi, és nem is különösebben zavar. Gondolataim akörül járnak, hogyha minden jól megy, akkor ez az utolsó alkalom, hogy a sárkányokat el kell kábítani, és utána mehet mindenki a saját területére, a saját egyedeihez. Nem kell tőlük elvenni a tojásokat, élhetik az életüket, ahogy a katasztrófa bekövetkeztéig tették. Egy megkönnyebbült mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy követem az eseményeket, ahogy bűbájjal eresztik le az elkábult Romániai Hosszúszarvút. Veszélyes munka ez, tisztában vagyok vele, de mielőtt azt hinné mindenki, hogy én az irodám ablakából néztem végig, ahogy a többiek güriznek; téved. Mindvégig mellettük álltam, csináltam velük, koordináltam őket, rohantam, ha segítség kellett. A segítségem hege még mindig látszik alkaromon, nem is fog elmúlni, ami nem probléma, legalább életem végéig emlékezni fogok azokra az emberekre, akik mindvégig helytálltak ebben az egész szarságban. Nevem hallatára kapom fel fejemet.
- Üdvözlöm nálunk - nyújtom felé jobb kezemet egy halvány mosoly kíséretében. - Ophelia Carolina Brown. Nem lehetek elég hálás, amiért eljött - szinte hallom, ahogy a szívemet és lelkemet nyomó mázsás súlyú sziklák legörögnek. Túl sok volt ez a pár hónap, és most végre itt áll előttem a lehetőség, hogy megszabadítsuk a sárkányokat. Szó nélkül indulok el a Romániai Hosszúszarvú felé, reménykedve, hogy a két férfi követ és nem bámészkodnak, mert nincs sok időnk.
- Helena - fogom meg a lány vállát, hogy kicsit hátrébb húzzam. - Nyugodj meg. Menj pihenj le, de előtte kérlek szólj a többieknek is, hogy innen átveszem az összeset - biztatóan mosolygok a lányra, aki szerencsére egy mély sóhaj után elindul, majd a férfi felé fordulok.
- Ő a legrégebben megfertőzött - simítom meg a sárkány fejét óvatosan. - A másikat elvesztettük - nagyot nyelek és pár pillanatra le kell hunynom a szemeimet. Az elemi mágus gyönyörűen végzi a munkáját, a sárkány testhőmérséklete megfelelő, a szívverése egyenletes. Csak tartsd melegen, amíg megoldja a problémát, kérlek.