A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Átlagos, húsz perces kis rutinmelónak indult a dolog. Hittük mi, legalábbis. Aztán a mellém beosztott srác nem hallgatott rám és még alá is becsülte a szituációt. Így történhetett meg az, hogy egy elátkozott objektumnak köszönhetően a fájdalomtól elhomályosult tekintettel csak annyit fogok fel, hogy hoppanálunk. Talán. Valahogyan utaztunk. Vagy huzamosabb időre elvesztettem az eszméletem, mert a következő, amit eltompult érzékeimen túl felfogok, hogy a helyszín jóval sterilebb, és emberek vannak körülöttünk. Sokan. Az átriumban lévő páciensek és hozzátartozóik rémülten, aggódva fordulnak felénk, a gyógyítók pedig azonnal kézbe veszik a dolgot.
Valami bénító és brutális fájdalmat generáló átok lehetett, elsőre nehéz megállapítani, hogy valódi fizikai ingerektől van konstans ájulás közeli állapotban, vagy mentális eredetű a tárgy mágiája keltette hatás. Szemhéja félig lecsukódva, néha megremeg, ahogy küzd azzal, hogy nyitva tartsa a szemét. Egész teste görcsösen feszül az őt átjáró kínoktól, hol erőtlenül nyög, hol zihál, hol egész konkrétan artikulálatlanul ordít.
Tompán, messziről hallom az ismerős hangot; a saját hangomat. Mindenem lángol, szúr, olyan, mintha ezer kicsi karom marcangolna apró miszlikre, nyúzná a bőrömet, a húsomat különös kegyetlenséggel. Megint el fogok ájulni. Homályos minden. Fehér plafon, egy köpeny szegélye, szőkés tincsek, aggódó barna szempár… Shayleen.
Elveszíti az eszméletét.
Az átok a gyógyítók számára valószínűleg nem ismeretlen és nem is a legbonyolultabb művelet megszabadítani az ex-rellonost kínjaitól. A testét ostromló mágia fájdalomsokkot okozva közvetetten le is bénítja az áldozatot; brutális dózissal indít és ciklikusan gyötri a szervezetet, gyors közbenjárást igényel, a keringési rendszert rövid idő alatt teljesen kicsinálja, oxigénhiányos állapotot idézhet elő, a központi szerveket érintve végzetes kimenetelű is lehet. A fiatalember legnagyobb szerencséjére a mágikus orvoslásban minden eszköz adott a megfelelő kezeléshez, és a társa is időben kapcsolt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=744784#post744784][b]Aiden Ward - 2019.01.02. 17:33[/b][/url]

Átlagos, húsz perces kis rutinmelónak indult a dolog. Hittük mi, legalábbis. Aztán a mellém beosztott srác nem hallgatott rám és még alá is becsülte a szituációt. Így történhetett meg az, hogy egy elátkozott objektumnak köszönhetően a fájdalomtól elhomályosult tekintettel csak annyit fogok fel, hogy hoppanálunk. Talán. Valahogyan utaztunk. Vagy huzamosabb időre elvesztettem az eszméletem, mert a következő, amit eltompult érzékeimen túl felfogok, hogy a helyszín jóval sterilebb, és emberek vannak körülöttünk. Sokan. Az átriumban lévő páciensek és hozzátartozóik rémülten, aggódva fordulnak felénk, a gyógyítók pedig azonnal kézbe veszik a dolgot.
Valami bénító és brutális fájdalmat generáló átok lehetett, elsőre nehéz megállapítani, hogy valódi fizikai ingerektől van konstans ájulás közeli állapotban, vagy mentális eredetű a tárgy mágiája keltette hatás. Szemhéja félig lecsukódva, néha megremeg, ahogy küzd azzal, hogy nyitva tartsa a szemét. Egész teste görcsösen feszül az őt átjáró kínoktól, hol erőtlenül nyög, hol zihál, hol egész konkrétan artikulálatlanul ordít.
Tompán, messziről hallom az ismerős hangot; a saját hangomat. Mindenem lángol, szúr, olyan, mintha ezer kicsi karom marcangolna apró miszlikre, nyúzná a bőrömet, a húsomat különös kegyetlenséggel. Megint el fogok ájulni. Homályos minden. Fehér plafon, egy köpeny szegélye, szőkés tincsek, aggódó barna szempár… Shayleen.
Elveszíti az eszméletét.
Az átok a gyógyítók számára valószínűleg nem ismeretlen és nem is a legbonyolultabb művelet megszabadítani az ex-rellonost kínjaitól. A testét ostromló mágia fájdalomsokkot okozva közvetetten le is bénítja az áldozatot; brutális dózissal indít és ciklikusan gyötri a szervezetet, gyors közbenjárást igényel, a keringési rendszert rövid idő alatt teljesen kicsinálja, oxigénhiányos állapotot idézhet elő, a központi szerveket érintve végzetes kimenetelű is lehet. A fiatalember legnagyobb szerencséjére a mágikus orvoslásban minden eszköz adott a megfelelő kezeléshez, és a társa is időben kapcsolt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=744793#post744793][b]Catherine Shayleen Black - 2019.01.02. 19:18[/b][/url]

Soha nem hitte volna, hogy egyszer majd egy ismerőse kerül gyógyító kezei alá, azt pedig pláne nem, hogy Aiden Ward. Várjatok csak, előre szaladtam? Bocsássatok meg, kezdem az elején.
Eltelt két év, mióta végzett, barna fürtjeit szőkére cserélte, csont és bőr testét egy továbbra is vékony, ám most már egészséges rétegbe csomagolta. Munkamániás lett. Idejének nagy részét vagy a Szent Mungoban, vagy a laborban tölti, ezen a csodaszép napon pedig épp az előbbiben. Különösebb gond nélkül látják el a betegeket nap, mint nap, mígnem ma egy sürgős eset érkezett. Ő és két társa voltak épp ügyeletben, hirtelen mindenki a jövevényre koncentrált. Shayleen maga is gyanútlanul, egy profit meghazudtolóan indult az ellátóba, amikor megpillantotta Aident. Eszméletlenül. Most tehetnénk ide jelzőket, hogy eszméletlenül sármosan, vagy eszméletlenül szexin, ezzel legyezvén a hős egóját, de nem. Ezúttal minden viccet és kétséget kizáróan, jelzők nélkül volt eszméletlen, a lehető legnegatívabb értelemben. Shayleen, bár a két év alatt látott egy s mást, ilyesfajta átokkal még nem találkozott. Kénytelen volt hát átadni a feladatot gyakorlott, szinte már vén rókának számító társainak, azonban nem tágított Aiden mellől.
Ahogy a férfi néha-néha magához tért és megrebbentette pilláit, vagy két roham között néhány tiszta pillanat érte, mintha hallani vélte volna, ahogy az ő nevét suttogja. Talán csak képzelődött, vagy valóban megtörtélnt, de mindvégig mellette maradt, s mikor végre valahára végeztek és megszabadult az átoktól, mindannyiunk legnagyobb meglepetésére - se - Shayleen maradt a férfi mellett. Nem vesződött azzal, hogy széket húzzon az ágya mellé, óvatosan felült a nyugvó férfi mellé és valamelyest hűvös kezét saját, meleg ujjai közé fogta. Végre egyenletes volt a légzése, nyoma sem volt azoknak a féktelen ordításoknak és kínoknak, amiket nemrég még átélt. Hogy mindez kinek a hibája, már nem igazán számított a lánynak, csak az, hogy kedvese - aki nem is a kedvese - már jobban van. Annál is inkább, mert az ébredező Aiden látványa emlékeztette a tényre, hogy ő most épp egy ápoló és nem illenék molesztálnia a beteget. Mégsem tudja elengedni a kezét.