A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Shayleen megbékélt. Továbbra is távolságtartó ugyan szüleivel, de már szóba áll velük és nem tagadja meg őket. A kapcsolatuk már sohasem lesz normális, nem fognak ragaszkodni egymáshoz, mint az anyja és a karjában csimpaszkodó gyermek. De megbocsájtott. Sok évébe, a végén pedig még keményebb hónapokba telt, hogy végre higgadtan le tudjon ülni velük beszélni. Igazán őszintén. Az első mondatok nehezen, pár szóban szakadtak fel belőle, az utolsó mondatok viszont már barokkosan záporoztak ajkai közül. A gyógyulás legnagyobb lépése az volt, mikor az egész találkozó végén anyja beismerte: hibázott. Kétség sem férhetett hozzá, mennyire igazak is szavai, elvégre azt a tekintetet, Shayleen míg él, nem felejti el. Már egy hónapja egészséges. Néha meginog, néha elfelejt enni, néha túlságosan odafigyel arra, mit fogyaszt. Mégis sokkal kiegyensúlyozottabb. Kapcsolatai nem nagyon vannak még. A régiek elsorvadtak, újak pedig nem köttettek, bár tulajdonképpen nem is volt rá lehetőség, hogy kialakuljanak. Egyedül öccse maradt meg örökös tényezőként életében.
Most, hogy itt a karácsony, beleegyezett, hogy hazautazzanak és otthon töltsék az ünnepeket, márpedig ha Anglia, akkor London és karácsonyi vásár. Nincs is jobb, mint a forralt bor illatában fürödve megízlelni az ételkülönlegességeket és apró, ámde figyelmes ajándékokat vásárolni a zsúfolt standoknál. A csoda itt is ugyanúgy jelen van, mint az otthonokban, vagy akár az iskolákban és munkahelyeken.
Felhőtlen kedve meglátszik rajta, mosolygósan köszön oda azoknak, akiknek portékáját szemügyre veszi és néha meg-megáll, hogy a szakadó hóesésben gyönyörködjön. Rövid, barna haján csillognak a fehér pelyhek, lehelete pedig párafelhőt von köré. Ez a pillanat nem is lehetne tökéletesebb, ekkor viszont megcselekszi azt a szörnyű dolgot, amit vélhetően egész életében bánni fog. Ahogy ismét a tömeget kezdi kémlelni, balra fordítva fejét megpillantja Őt. Nem látta már jó ideje, tulajdonképpen az öltözős incidens óta igyekezett kerülni a férfit. Mégis, most, ahogy megpillantja a szikár alakot, a markáns arccsontot és a mindig tökéletesen álló hajat, a régóta pihenő szíve furcsán erősen, szinte szédítően dobban meg. Újra és újra. Észre sem veszi, hogy már jó pár pillanat eltelt, mióta figyeli, így mikor a férfi felé fordul, gyorsan elkapja fejét. Talán túl gyorsan. Természetesen azonnal elvörösödik és elindul az ellenkező irányba, hiszen tudva levő, hogy Aiden gyűlöli őt. Attól tart, az ex-rellonosra talán nem érvényes a "karácsonyi megbékélés" sztereotípia, neki pedig most nincs szüksége arra, hogy ismét ripityára törjék a szívét. Szóval ideje kereket oldani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710014#post710014][b]Catherine Shayleen Black - 2017.12.19. 14:35[/b][/url]

Shayleen megbékélt. Továbbra is távolságtartó ugyan szüleivel, de már szóba áll velük és nem tagadja meg őket. A kapcsolatuk már sohasem lesz normális, nem fognak ragaszkodni egymáshoz, mint az anyja és a karjában csimpaszkodó gyermek. De megbocsájtott. Sok évébe, a végén pedig még keményebb hónapokba telt, hogy végre higgadtan le tudjon ülni velük beszélni. Igazán őszintén. Az első mondatok nehezen, pár szóban szakadtak fel belőle, az utolsó mondatok viszont már barokkosan záporoztak ajkai közül. A gyógyulás legnagyobb lépése az volt, mikor az egész találkozó végén anyja beismerte: hibázott. Kétség sem férhetett hozzá, mennyire igazak is szavai, elvégre azt a tekintetet, Shayleen míg él, nem felejti el. Már egy hónapja egészséges. Néha meginog, néha elfelejt enni, néha túlságosan odafigyel arra, mit fogyaszt. Mégis sokkal kiegyensúlyozottabb. Kapcsolatai nem nagyon vannak még. A régiek elsorvadtak, újak pedig nem köttettek, bár tulajdonképpen nem is volt rá lehetőség, hogy kialakuljanak. Egyedül öccse maradt meg örökös tényezőként életében.
Most, hogy itt a karácsony, beleegyezett, hogy hazautazzanak és otthon töltsék az ünnepeket, márpedig ha Anglia, akkor London és karácsonyi vásár. Nincs is jobb, mint a forralt bor illatában fürödve megízlelni az ételkülönlegességeket és apró, ámde figyelmes ajándékokat vásárolni a zsúfolt standoknál. A csoda itt is ugyanúgy jelen van, mint az otthonokban, vagy akár az iskolákban és munkahelyeken.
Felhőtlen kedve meglátszik rajta, mosolygósan köszön oda azoknak, akiknek portékáját szemügyre veszi és néha meg-megáll, hogy a szakadó hóesésben gyönyörködjön. Rövid, barna haján csillognak a fehér pelyhek, lehelete pedig párafelhőt von köré. Ez a pillanat nem is lehetne tökéletesebb, ekkor viszont megcselekszi azt a szörnyű dolgot, amit vélhetően egész életében bánni fog. Ahogy ismét a tömeget kezdi kémlelni, balra fordítva fejét megpillantja Őt. Nem látta már jó ideje, tulajdonképpen az öltözős incidens óta igyekezett kerülni a férfit. Mégis, most, ahogy megpillantja a szikár alakot, a markáns arccsontot és a mindig tökéletesen álló hajat, a régóta pihenő szíve furcsán erősen, szinte szédítően dobban meg. Újra és újra. Észre sem veszi, hogy már jó pár pillanat eltelt, mióta figyeli, így mikor a férfi felé fordul, gyorsan elkapja fejét. Talán túl gyorsan. Természetesen azonnal elvörösödik és elindul az ellenkező irányba, hiszen tudva levő, hogy Aiden gyűlöli őt. Attól tart, az ex-rellonosra talán nem érvényes a "karácsonyi megbékélés" sztereotípia, neki pedig most nincs szüksége arra, hogy ismét ripityára törjék a szívét. Szóval ideje kereket oldani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710140#post710140][b]Aiden Ward - 2017.12.20. 23:26[/b][/url]

A legkevésbé sem vagyok oda a csiricsáré, túlértékelt ünnepekért, és mégis, épp a világ egyik legnagyobb csődületének – a.k.a. londoni karácsonyi vásár – közepén igyekszem megőrizni hidegvérem a folytonos lökdösésben. Az idióta csilingeléssel túltolt, gyomorforgatóan nyálas zenei aláfestés, az ezt szüntelenül túlharsogó izgatott csevegés, a teljesen váratlan pillanatokban arcomba nyomott kapucniszőrmék, és a lábfejemen oly’ természetességgel átgázoló óvodáscsoport (kerek kettő, anyjuk által sietősen rángatott kölyök). Ez mind a kontra listához tartozott, és emlékeim szerint egyetlen érv sem szólt amellett, hogy mégis miért érné meg nekem unokatesóstól a lehető legzsúfoltabb helyen hódolni a nyomorult vásárlási kényszernek. És lám, mire kettőt pislogtam volna, bugyuta holmik itt, totál haszontalan vacakokkal roskadásig pakolt bódé ott, persze mind pofátlanul túlárazva. Blöeh.
Unottan lépdelek, becsmérlően végignézve a standokat, amik mellett elhaladunk; nem telik bele húsz percbe, hogy szem elől tévesszem kuzinékat, úgyhogy telefonom előhúzva gyorsan gépelem be az üzenetet, hogy mikor és hol találkozzunk, aztán zsebre vágott kezekkel kanyarodom le jobbra, kihúzódva ezzel a tömegből.
Amint túlélek öt másodpercet anélkül, hogy oldalazva kéne kikerülnöm valakit vagy nekem jönnének, előkotrok a zsebemből egy szál cigit, és a következő forraltborosnál lehorgonyzom. Ha van valami jó a karácsonyban, az a túlfűszerezett, túlcukrozott, túlfőzött gyümölcsökkel megspékelt vásári forraltbor. Látványosan grimaszolva sorolok vissza a kényelmesen sétálgató áradatba, szinte azonnal védekezőn mozdulva, hogy kikerüljek néhány gyereket, akik megfelelőbb helyet nem is találhattak volna a fogócskához. A forró ital jó része a kezemre löttyen, de a fogaim közt szűrt szisszenés szinte nyomban bent reked, mikor felnézve egy túlságosan is ismerős barna szempárba ütközöm. Épp csak egy pillanatra nézünk egymásra, és talán el is bizonytalanodnék, Őt láttam- e, hisz… úgy megváltozott. Aztán villámgyorsan elkapja tekintetét és hátat fordítva menekülőre fogja. Vigyorogva kortyolok bögrémbe, és felmérve, merre tart, egy bódé mellett elslisszanva nyerek egérutat.
Jóval előrébb kerülök a tervezettnél, tökéletesen látom, ahogy tétován a válla fölött hátrales; mikor a következő standnál megáll nézelődni, mellé lépek.
 - Ah, igen, ez határozottan pofás kis ajándék lenne Kevinnek, jó választás – emelek fel egyet a nagyobb kupacból ítélve trendinek minősülő önismereti-önsegítő könyvből, majd mintha komolyan elkeserednék, ciccegve rakom vissza. – Bár lehet, hogy már megvan neki. - Pislogok ártatlanul, mosolyomat a bögrével elrejtve, ahogy a gőzölgő italba szürcsölök.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710142#post710142][b]Catherine Shayleen Black - 2017.12.20. 23:43[/b][/url]

Ő tényleg, de tényleg mindent megtesz, hogy elkerülje Aident. Olyannyira igyekszik, hogy természetesen egyből le is bukik, mégis bízik a tömeg jótékony hatásában és elslisszol az emberek között. Néha hátrasandít és, mikor már nem pillantja meg a férfit, kiereszti a benn tartott levegőt. Ezen is túl van. Mégis hogy történhetett ez meg pont vele, mikor nem szolgált rá, jó kislány volt, tulajdonképpen rendbe tette az életét. No igen, egy dolgot leszámítva: Aiden Wardot. Apropó, ha már itt tartunk...
Összerezzen, ahogy ismét meghallja a mély hangot, amely szinte simogatná lelkét, ha értelme nem egy ízes, ám semmiképp sem frappáns beszólás lenne. Shayleen összepréseli ajkait és némán figyeli, ahogy az ex-rellonos - nem titkolva, mennyire jól szórakozik - felemeli az önismereti könyvet és Kevinen kezdi köszörülni a nyelvét. Jellemző.
- Nem értem, miért hiszed azt, hogy egy fikarcnyit is vicces vagy - unottan pillant fel Aidenre, majd mintha csak most venné észre, kiemel egy könyvet a sok közül. Talán ez az egy példány van az egész standon, de nem is baj, épp kapóra jön neki. - Hogyan változtassunk meg egy nárcisztikus embert? - eltöprengve olvassa fel hangosan, majd oldalra fordítja fejét, Ward irányába. - Bármily nagy tudásúak is legyenek e könyv írói, biztos vagyok benne, hogy még életükben nem találkoztak veled. Ha a könyvre nézek, majd rád gondolok, egyértelművé válik számomra, hogy ez az iromány egy bullshit. Javíthatatlan vagy - visszahajítja a könyvet, majd rögvest a tőle jobbra lévő bodega felé lép, ahol különböző karácsonyi portékákat árulnak. Egyik sem tetszik neki, de még ezek is jobbak, mintha Aiden feleslegesen kötözködne vele. Mivel gyanítja, hogy ennyivel nem fogja tudni lerázni, mert hát a férfi egyik kedvenc időtöltése Shayleen idegösszeomlásba hajszolása, eme hobbijának pedig igen rég hódolt utoljára, így ismét megszólal. Csak azt tudnám, minek...
- Semmi közöm Kevinhez, úgyhogy leugorhatsz a témáról egyszer s mindenkorra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710146#post710146][b]Aiden Ward - 2017.12.21. 00:30[/b][/url]

Szinte már el is felejtettem, milyen végtelenül egyszerű a levitást felbosszantani. Talán puszta jelenlétem is elég lenne hozzá, de mivel mind tudjuk, hogy képtelen vagyok befogni, főleg, ha ekkora lehetőség adódik bárminemű beszólásra, eszem ágában sincs magamba tartani a kritikát. Tudni illik, ebből építkezhet az ember.
Miközben Shay megpróbál visszavágni, tekintetem az arcán időzik. Megváltozott. Úgy értem, a bosszús szájpréselés és az egész biztosan nem a hideg levegő okozta halványpiros árnyalat teljes mértékben a régi, és mégis olyannyira más. Nagyon rég találkoztunk utoljára, feltehetőleg került, és remekül csinálta, a bogolyfalvai látogatásaim alkalmával sem futottunk össze. Fényévekkel kiegyensúlyozottabbnak tűnik, mint valaha, élettelibbnek és boldognak. Már nem most, nyilvánvalóan, utálja, hogy a sors ilyen marha ironikus, hogy abban a kis porszemnyi faluban nem találkoztunk, és itt, a legnagyobb tömegben pedig…
Egy másodperccel később fogom csak fel szavai értelmét – a haját is levágatta –, mikor a következő stand felé lép. Halkan felnevetve követem, a legkevésebb figyelmet sem szentelve a reflexszerűen felemelt karácsonyi dísznek.
 - Ennyit a naaaagy, elmés visszavágásról – görbül lefelé ajkam, mintha valóban sajnálnám; végül is, majdnem sikerült megérintenie ezzel a… wait. Nem. Mégse. – Egy tízkötetes sorozat se lenne elég ahhoz, hogy belefoglalja ezt mind – mutatok végig magamon. – És amúgy is, pontosan ezt szereted bennem, ne is tagadd.
A hatalmas kontrasztot kihasználva fenséges lényem és …Kevin közt, épp újra szóbahoznám valami „mi a különbség Kevin és egy hegyi troll közt” kezdetű viccel, de Shay megelőz. Egyetlen röpke pillanatra őszinte meglepetés fut át arcomon; fel sem tűnik, milyen szinten tudsz mindent mindenkiről az iskolában, míg ki nem kerülsz a körforgásból. Arról meg már említést se tegyünk, hogy Adrian milyen ügyesen hallgatta el ezt az információt.
 - Nocsak – a jól ismert tenyérbemászó, féloldalas mosolyom villan. – Szóval nem vált be a kigyúrt selyemfiú. Pedig úgy láttam, nagyon is jól működik a dolog.
Felvonom fél szemöldököm, némi kérdő élt adva mondandómnak, bár nem is kifejezetten számítok magyarázatra, nem vagyunk abban a helyzetben. Mindenesetre máris egy arzenálnyi beszólás várakozik a fejemben, hogy tovább pocskondiázhassam az eridonost, mégis mi sülhetett félre a kapcsolatukban. Vagy épp mi nem…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710153#post710153][b]Catherine Shayleen Black - 2017.12.21. 09:43[/b][/url]

Félreértés ne essék, rengeteg kritika érte Kevint, míg Shayleen úgymond együtt volt vele. Az már más kérdés, hogy "szerelemről szó sem volt", legalábbis részéről, meg hát csóknál tovább nem is nagyon jutottak. Ebben közrejátszott persze Shayleen betegsége, hiszen egy kecske hamarabb vetette volna magát bármilyen férfi nyakába, minthogy a lány bármit is megkívánjon. A hormonjai takarék üzemmódba kapcsoltak, mindennek a tetejében a szervezete bármi áron hajlandó volt megakadályozni, hogy egyáltalán az esély felcsillanjon arra, hogy Shayleen képes legyen szexuális életre. Lásd az anorexia során fennálló kóros soványság következtében a havi vérzések elmaradnak, ezzel óvva az amúgy haldokló szerveket attól, hogy egy gyermek is megfoganjon és "gondoskodni" kelljen róla, hiszen nemcsak a baba, de az anya halálát is okozhatja. Így tehát bensőséges idilli kapcsolatuk sohasem bontakozhatott ki, végül pedig Shayleen képtelen volt tovább próbálkozni, hogy szerelembe essen: szerette a fiút, de közel sem érezte azt, amit Aiden iránt. Úgy tűnik ez a keresztje. Megkönnyebbült, mikor megbeszélték, hogy vége az egésznek és jóba vannak, ám egyre kevesebbszer találkoznak. A barátságuk akkor ment tönkre végleg, mikor összejöttek, már nem lehetett visszacsinálni.
Viszont Aiden... Ő más tészta. Ők ketten sosem voltak normálisak. Voltak már együtt, külön, se veled, se nélküled. Minden létező formációt kipróbáltak, tulajdonképpen az elmúlt pár évben (szerintem közelítünk a 3-4 év felé) kapcsolati státuszuk egyszerűen csak bonyolult. És ne röhögj, kedves olvasó, ha valaki, hát Shayleen nem szórakozott jól ezen.
- Tudom, hogy a te világodban mindenki odavan érted, istenít téged és minden nő ledobja a bugyiját csak attól, ha rád gondol, a látványod instant orgazmus. Csakhogy abba a peches helyzetbe kerültél, hogy én már nem tartozom ezek közé a nők közé - óóóóó dehogynem! Shayleen a no.1. rajongód Aiden, ezt te is tudod. Viszont imádod, mikor letagadja, ugye? Szegény kicsi leányzó, még mindig azt hiszi, hogy hihetően képes előadni a "többé már nem szeretlek" előadást és a "találok nálad ezerszer jobbat" lemezt is akadozva igyekszik pörgetni. Mindhiába. Még a vakok is tisztán láthatják, hogy ez a kettő fülig szerelmes egymásba, csak hát... Nyomorékok. Aiden mondjuk egy érzéketlen paraszt, de soroljuk most Őt is a korábban említett kategóriába.
Ahogy kinyögi a tényt, hogy Kevin nincs többé, nem mulasztja el figyelni Ward reakcióját és mi tagadás, némi nemű elégedettséggel tölti el. Most már több hónapja erős, független nő, meggyógyult - igaz segítséggel - és éli a normális emberek életét. Szocializálódik, befejezi a tanulmányait és küzd a céljaiért. Aiden most egy egészen más Shayleennel áll szemben. - Részéről működött, részemről nem. Egyébként sem jött jókor az egész, de most, hogy már egy ideje egészséges vagyok, máshogy látom a dolgokat. Jó egy kicsit egyedül, kapcsolatok nélkül - nem néz Aidenre, miközben beszél, csak a különösen ronda árut vizsgálgatja. Nem kéne őszintének lennie, csakhogy megtanulta, a legegyszerűbb kimondani az igazat. Kivéve, ha arról kérdezik, szereti-e Aiden Wardot. Akkor a válasz egyértelmű nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710167#post710167][b]Aiden Ward - 2017.12.21. 20:25[/b][/url]

Az időközben teljesen kihűlt gejl ital maradékát is felhörpintem, majd fintorogva hagyom az üres bögrét a mellettünk lévő magasított asztalon, amihez padok nem járnak. Néhány pillanatra nekidőlve figyelem, ahogy a lány apró kezébe veszi és halvány mosollyal tanulmányozza a soron következő pavilon termékét. Ellököm magam támasztékomtól, vigyorogva hallgatom, ahogy kifejti gondolatait velem kapcsolatosan, közben hanyag mozdulattal túrok hajamba, hogy a hó áztatta tincseket visszaparancsoljam a rendezett káoszba, majd kurtán felnevetve csóválom meg fejem.
 - Ó, ha csak a nők… - ez a tény rendkívül kettős érzéseket kelt minden alkalommal; egyfelől tovább fényezi egómat, másrészről meg eléggé kiábrándító. Milyen szerencse, hogy nincs alkalmam komolyabban a témára fókuszálni, mivel Shay olyasmit jelent ki, ami azonnal minden mást eltaszigál gondolataim útvesztőjéből, és egy challange accepted vigyor és tesemgondoltadkomolyan szemöldökhúzás egyvelege váltja fel az épp terebélyesedni látszó undorodó grimaszt. Hogy szinte azonnal idegesítő, mindettudó mosollyá szelídüljön. – Hát persze, hogy nem tartozol közéjük…
Alsó ajkam sarkát harapva próbálom visszafogni a gúnyos röhögést, és a jobbnál jobb beszólásokat, amiket az emlegetett eridonossal kapcsolatban el tudnék sütni – remélem csuklik. Tekintve, hogy pontosan ismerem a körülményeket, már a lány egészségügyi állapotával kapcsolatban, egy önelégült-lesajnáló horkantásban kimerül a dolog.
 - Szóval te ejtetted a partit, mhm. Szegény Kevin – elgondolkodva bólintok. Indokolatlan elégtétellel tölt el ez a lényegtelen információ, hanglejtésemből szinte ordít, mennyire sajnálom a gyereket. – És igen, a szingli lét örömei… - bólintok vigyorogva, holott pontosan tudom, ez kettőnknek mennyire mást jelent. Egy túl hosszúnak tűnő pillanatra elhallgatok, minden eddigi cinikus él eltűnik arcomról, ahogy kezembe veszek valami kézzel készült izét, és bár szórakozottan méricskélem, feltehetőleg könnyedén leolvasható tekintetemről, hogy teljesen máshol járok, meg sem próbálom elrejteni.
 - Örülök, hogy jól vagy – halkan szólalok meg, az őszinteséget nem lehet nem észrevenni, teljesen elüt az eddigi szarkazmustól csöpögő hangnemtől. Elég vérszegény jelzése annak, hogy igenis feltűnt, és jó így látni a lányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710169#post710169][b]Catherine Shayleen Black - 2017.12.21. 20:57[/b][/url]

Aiden elejtett megjegyzésére elkerekedett szemekkel fordítja felé a fejét. Ugye nem azt akarja mondani, hogy Adrian is odavan érte? Érti ő, hogy családban marad, de mielőtt még jobban sokkolná magát, lehűti kedélyeit azzal, hogy biztos Colton volt az a nagyon értelmes, aki kifejezte plátói érzéseit a férfi felé. Barokkos túlzás lenne, ha más személy tette volna ugyanezt. Bár a rellonosokból kiindulva már ezen sem lepődne meg.
- Nem értem, miért vagy ilyen cinikus - vöröslő arccal villantja rá a szemét Wardra, aki láthatóan jól szórakozik, kvázi minden mondaton, ami Shayleen száján kibukik. Lehetetlen alak, de éppen ezért sz... Szemtelen. Nem jutott eszembe hirtelen jobb improvizáció, de ugye tudjátok, hogy mire gondoltam?
- Néha nem tudom eldönteni, hogy tényleg ennyire rosszindulatú vagy, vagy egyszerűen csak élvezed, hogy cukkolhatsz - hitetlenül mered a fölé magasodó férfira, még meg is csóválja a fejét. Ahogy Aiden ismét megszólal, már fel van készülve valami roppant kedves mondatra, egy egészen frappáns megszólalásra azzal kapcsolatban, hogy ő mennyire élvezi és kihasználja a szingliséget. Hiszen a legyeskedő nők, a túlfűtött szexualitás, a függetlenség... Ez az ő világa. Már szinte hallja lelki füleivel, csak hogy nincs a mondatnak folytatása. Kérdőn pillant oldalra és, mikor meglátja a férfi arckifejezését, azt hiszem meglepődik. Nem tudja nem látni azt az arckifejezést, amit vág. Mivel szóhoz nem tud jutni és nem érti, hogy mi történik, így csak Ward arcát fürkészi egészen addig, míg meg nem szólal.
Ez az a pont, ahol Shayleen szíve óriásit dobban. Esélyes, hogy Skóciában is hallották, ott is az ország északabbik területén. Igyekszik sulykolni magába, hogy ez nem jelent semmit, de Aiden most komoly és őszinte. Most nem akarja őt bántani. Lehet, hogy most kéne végre rendezniük a kapcsolatukat vagy így, vagy úgy?
- Én... - ahogy belekezd, megakad. Nem, ezt a mondatot most nem kezdheti úgy, hogy én. Nyolc évig élt az énben, eljött az ideje az ő-nek. - Köszönöm. Elég sokáig mellettem voltál, nagyon sajnálom, hogy... Mindent - arcán szomorúság suhan át, mert képtelen kimondani, hogy sajnálja, hogy Aiden rá vesztegette az idejét. Életének egyik legrosszabb mondata lenne, mert nem sajnálja, ő segített neki levegőt venni, mikor fuldoklott. Nélküle halott lenne. Ettől a gondolattól kirázza a hideg és láthatóan összerezzen. Soha többé nem akar olyan állapotba kerülni, bármit, de azt többé soha. - Az a baj, hogy annyi mindent kéne mondanom, de azt sem tudom hol kezdjem vagy hogy érdekel-e - felnevet, de hallatszik hangján, hogy borzasztóan ideges és zavarban van. Annyi mindent akar mondani, annyi mindent akar kérdezni, ami lehetetlenségnek tűnik. Akárhogy is legyen, ezúttal megéli a pillanatot, hogy végre egy olyan Aidennel beszélget, akivel már rég nem találkozott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710174#post710174][b]Aiden Ward - 2017.12.21. 21:54[/b][/url]

Jóízűen nevetek fel a riadt arckifejezésre, amit Shay produkál – fogalmam sincs, miféle gondolat döbbentette le ennyire, de nem is szándékozom belemenni a témába, talán ez az aprócska megjegyzés is több volt, mint szükséges lett volna, nem pont most szeretnék Coltonra gondolni. Máskor sem, fúj.
Az elvörösödő arc bőségesen elegendő alátámasztása a nagy tagadásnak, így nem fűzök hozzá semmilyen kommentárt, csak jókedvűen mosolyogva hümmögök egyet. Hogy ez most éppenséggel a rajtakapásnak tulajdonítható, vagy terelném a témát az amúgy nagyon is jól ismert stílusom kritizálásáról, esetleg fel sem fogtam a duzzogó szavakat, amiket hozzám vágott, azt majd a levitás eldönti.
 - Is-is – vallom be nemes egyszerűséggel. Tudvalevő, hogy nem kedvelem az említettet, ha más nem, az ominózus verekedésünk az egyik eridon-rellon meccs után igazán nyilvánvalóvá tehetné véleményem. Bár most, hogy kikerült a képből és főleg el Shayleen közeléből, határozottan kevésbé antipatikus a bamba feje, és… nem, mégse.
Mindegy, én megpróbáltam.
Kérdőn emelkedik magasba szemöldököm, ahogy a lány megszólal, szinte azonnal értetlenül megrázom a fejem. Sajnálja? Mégis mit?
 - Az égvilágon semmit sem kéne sajnálnod, én… - lennék az, akinek bocsánatot kellene kérnie. De bent reked, egy az előzőhöz hasonló, annál azonban jóval enyhébb fejrázással fordítom tekintetem a tömeg felé először azóta, hogy megláttam a lányt. A következő pillanatban kattan az öngyújtóm, a füstöt a csillagtalan égboltra nézve fújom ki; nagyon rég volt, és még mindig szörnyen élénken él az emlékeimben, ahogy az élettelen testet gyógyítók távolinak tűnő hangjának kavalkádjában helyezem az egyik ispotályi ágyra, hogy aztán remegő kezekkel az üres folyosón eszméljek.
A hangja ránt vissza a jelenbe, kábán pislogok kettőt, mire felfogom szavait, amik szokás szerint mosolyra késztetnek, és ahelyett, hogy válaszolnék, megragadom a kezét, és finoman húzni kezdem a vásár kevésbé zsúfolt szeglete felé.
 - Forraltbor és süti mellett. Addig gondold át, nem érünk rá egész nap. De ha elfogadsz egy javaslatot… az elején – mellékelem némi magyarázatként, hova is ez a nagy sietség, de már láthatja is a vásár szélén elhelyezkedő különböző ételeket kínáló bódékat és az asztalokat. A féloldalas mosoly és hangom is egyértelművé teszi, hogy csak a megszokott cukkolásról van szó, bár valóban nem lenne elegáns egy padra dermedve eltávozni az élők sorából – aztán majd kuzinékat is össze kéne kaparni, illetve Shaynek is biztosan dolga van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710175#post710175][b]Catherine Shayleen Black - 2017.12.21. 22:18[/b][/url]

Megforgatja szemeit, nem mintha meglepte volna a válasz. Tudvalevő, hogy Aiden nem egyszerűen szereti, hanem egyenesen imádja cukkolni a lányt, ami teljesen érthető, látva Shayleen roppant édes reakcióit. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez sohasem fog változni.
A be nem fejezett mondat kettejük között lebeg. Érzi, hogy mondania kell valamit, de egyetlen hang sem jön ki a torkán. Csak nem azt akarta mondani, hogy ő sajnálja? Be sem kellett fejeznie és a levitás mégis érzi a kimondatlan szavak súlyát. Akkor, abban a pillanatban mindketten ugyanarra gondolnak: arra a vacsorára, a veszekedésre, ahogy Shayleen összeesett, a kórházra. Aiden a sokkra, az ijedtségre, az élettelen testre és a sürgő-forgó sokaságra emlékszik, míg Shayleen egy egészen más oldalát látta. A csendet, az ürességet, a semmit. Aztán a fájdalom a könnyek és a kétségbeesés maradt csak meg számára, valamint a gyűlölet, hogy túlélte. Fogalma sincs, hogy lehetett ilyen kegyetlen saját magával.
Végre veszi a bátorságot és kinyögi, hogy beszélni szeretne. Erre pedig meglepetésére nem az a reakció, hogy Aidennek dolga van, hanem hogy megfogja a kezét (!!!) és húzni kezdi a lányt, aki sokkos állapotban igyekszik felfogni a testi kontaktus tényét. Tiszta szerencse, hogy nem éri tényleges áramütés ettől, mert akkor már halott lenne. Némán követi a férfit, mintegy beleegyezően, majd a sütit és a bort beszerezve - Shayleen persze szigorúan diabetikusat választott, azért még nem tart ott, hogy bepakoljon valami ötezer kalóriás csodát - leülnek egy asztal végébe, egymással szemben. Zavartan kortyol bele a forralt borba, majd úgy dönt, ideje valamit mondania, ha már ő dobta fel, hogy beszélni kéne.
- Nem tudom, hol az eleje. Azt sem tudom, hol vesztetted el a fonalat. Minden összemosódik. De szinte hihetetlen, hogy a kórháztól eddig jutottam. Két napja volt pontosan egy hónapja, hogy azt mondta az orvosom, egészséges vagyok. Felfoghatatlan volt a számomra. Azt hiszem aznap kezdtem új életet - oldalra pillant a tömegre, beharapja alsó ajkát, mert nem tudja, mi az az érdemi információ, amit érdemes kimondania. Végül úgy dönt, mindent feltesz egy lapra. - Kevinnel jóval a gyógyulásom előtt szakítottam. Nem bírtam hazudni neki és magamnak sem. Minden csak egyre rosszabb lett, mert ő akarta, de én viszont azt hiszem, sosem gondoltam ezt komolyan. Úgy volt fair, ha nem kapaszkodom belé, hanem megpróbálok magamtól talpra állni. A suliban is halasztottam, kicsit úgy érzem, sose végzek. Minden összefolyik. Nem nagyon maradtak kapcsolataim, de Annabeth és James... Vagyis a szüleim... Furcsa ezt mondani - el is felejti, mit akart mondani, annyira különös ráeszmélnie, hogy újonnan így is hívhatja őket. Nem szokta meg és nem is fogja egyhamar. Ahogy bambul és ezen töpreng, ráeszmél, mennyit fecsegett feleslegesen. - Ne haragudj, azt hiszem ez kicsit sok volt egyszerre - legyintget és belekortyol borába, aminek hatását könnyen megérzi. Nem száll a fejébe, nem csíp be, de érzi, hogy valamennyi alkohol, ha nem is sok, kerül a szervezetébe. Jó lesz ez.