36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] 2 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. december 4. 23:39 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Nagy volt nap közben a sürgés, mert szerettem volna, ha ma már minden kis szép és csinos, beleértve ebbe a nagyfiút is, akit reggel megpróbáltam megfésülni, nem volt túl sikeres művelet, de pár óra után feladta, így ebédre csomó és plusz fehér pamacsok mentesen tipegett a lakásban fel és alá. Én közben masnikat kötögettem fel erre meg arra. Fehér és piros váltakozott, ahogy az egy-egy felaggatott díszecske is ehhez idomult. Ugyan még volt pár hét karácsonyig, a mikulás bizony huszonnégy órán belül leszáll a szánjával a tetőre, behupog a lakásokba és megtölti a… ó, még nem voltak kitéve a zoknik. Ennek orvoslására feltúrtam pár szekrényt, ebben a lakásban bármennyire lett volna jó, ha nem így van, de nem ismertem még mindent, így voltak felfedezetlen szekrények. A mai nap után nem lesz, azt gondolnám. Lewyre nézve is így éreztem a dolgot.
Lassan kezdett a nap múlni, már közelgett a vacsiidő, a kicsi brekilányka még szuszogott, vagyis én ezt gondoltam, mert a fehérke gyanúsan eltűnt. Legtöbbször a kiságy mellett állt őrt és bámult befelé a rácsok között, mint egy babafigyelő, aztán a legapróbb zizzenetre is morogva kereste az aput vagy az anyut, hogy valami szerinte borzasztóan polibigyógalibás. Nem mindig volt így. Megesett, hogy pocifájás miatt álmában nyüszögött a kislányunk, de aztán elszundizott tovább, meg az is, hogy valami kis fénytörés villant meg, ami a kutyának nem volt kedvére való. Nem hibáztattam, az első két napban percenként hajolgattam én is a kiságyba, hogy azért minden jó lehet-e, nem-e baj, ha csak jobbra néz a buksija, vagy a lába nincs kinyújtva, nem-e szoros a pelus? Fogalmam nem volt egy csomó-csomó dologról és ez picit ijesztő volt. Aztán itt vagyunk, elmúlt egy hónapos és imádom.
- Nyuszóóó, nálatok mikor jön a Mikulás? Este már vagy csak hatodikán reggel?
Hallottam, ahogy apró mancsok kopognak a padlón, felemeltem a fejem a kukoricából, amit éppen szálra fűztem, hiszen jó lesz ez még karácsonyra, aztán a pizsim ujjába harapva meg lettem rángatva. A fejem forgatva lestem, hol a férjecske, ekkor hallottam meg a sírdogálást is, szóval repesztettünk a mancsossal a kiságyhoz. Ő éhes volt, amit a pizsim is prezentált már éppen, szóval vigyorogva pusziltam meg a homlokát, mielőtt leültem volna vele a kanapéra. Úgy negyed órával később már a csöppség fölé hajolva csücsültem a szőnyegen, ő éppen nagyon mozgósnak látszott, Volt meg egy Mikisapin tapicskolva lesett.
- Sziiia hercilányka…
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. december 8. 23:50 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Azt hiszem, hogy mióta beléptem a nagybetűs életbe még egyszer sem töltöttem ennyi időt itthon, főleg nem társasággal. Legtöbbször kényelmetlen érzéssel itatott át, mikor túl sokáig szívták a levegőt előlem. Még akár a saját családom esetén is. Aztán jött Maja és két év alatt teljesen a feje tetejére állította az életemet, amit egyetlen egy pillanatig sem bántam. Most pedig itt volt a kicsi brekilányka, és valami olyasmit ébresztett fel bennem, ami nem is tudtam, hogy egyáltalán létezhet. Furcsa, nem?
Szerettem a karácsonyt, igazából az egész őrületet is valahol, ami december elején a kezdetét vette. Szóval az sem hatott meg különösebben, mikor az asszonyka teljesen bezsongott, ha arról volt szó, simán elillantunk vásárolgatni, de persze csak rövidebb időre, nehogy a hercegnőmnek bármi baja legyen.
A mai nap meg szinte már kész bolondokháza volt. Én kiadtam a lakást egy új embernek, miután a japcsó nagy dirrel-durral hisztibe kezdett és kilebbentettem az apartmanból, mondván, hogy az én ingatlanomat csak ne amortizálja le, mert hülye a kapcsolatokhoz. Hümmögve dugtam ki a fejem a szobából a megszólításra, még a szemöldökömet is felvonva, a szám kissé elhúzva. Az izzósor akár magától is kibogozódhatott volna, de nem akaródzott neki, így pedig szinte céltalan kupacként zuhant vissza az ölembe az egész.
- Hm? Mármint hogy... ó! Hát, nálunk... mármint, mikor én kicsi voltam, meg mikor a csapattal ovisra ittuk magunk, két éve, ötödikén este szokott jönni - vakargattam meg a tarkóm kissé grimaszolva, ami valahol félúton volt a vicsor és a "borzasztó, láttam, ahogyan elgázoltak egy galambot"- szájelhúzás között. Nem is szeretem a galambokat.
Aztán hallottam a szokásos sietős menet hangjait a nappali felől, szóval az izzósort kis sóhajjal az ágyra dobtam, a maradék két csomójával együtt és kivonultam a nappaliba, ahol a nejem éppen a lányunkat abajgatta. Az a mosoly még most is kikívánkozott a szám szélére, ahogyan a kanapé elé ültem és a fejem kissé az asszonyka térdének döntve.
- Képtelen vagyok megszokni, hogy ilyen gyors vagy - haraptam az alsó ajkamba, hogy visszafojtsam a nevetést, mert a 9. hónap végén gyakorlatilag úgy el tudtam menekülni előle, hogy gyorsabban sétáltam, ha pedig el akartam rejteni valamit, elég volt felrakni a hűtő tetejére, vagy le a padlóra. Talán tényleg az izzókkal kellett volna foglalkoznom, de kinek van arra kapacitása ilyenkor?
Volt teljes stresszben forgatta jobbra-balra a fejét, ahogyan az asszonyka Klara fölé hajolt, én pedig úgy karnyújtásnyi távolságban ücsörögtem, törökülésben.
- De kis aktív ma valaki... - Ahhoz képest, hogy tegnap körülbelül fél órát fogtam összesen úgy, hogy nem fújt rám tejbuborékot félálomban, ez pedig lebontandó öt teljes alkalomra, már legalább öt perce szórakoztatta anyut lelkesen.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. december 9. 03:20 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Igazából azoknak a táborát erősítettem, akiknél minden jóval hamarabb ütött be. Általában már november végén tudom, hogy ideje a Mikulásnak levelet írni, hogy el is érje őt, el kell kezdeni előszedni a dekorációkat, megnézni minden égő minden kicsi csatlakozója rendben van-e és átgondolni, milyen színben fog pompázni majd egy hónap múlva a fa, mert ugye az fontos, hogy a többi dísz, ami addig felkerül, passzoljon, meg hát olyan nagyon karácsonyos legyen. Ablakra matricák és világítós dolgok, a lakásban a gömbök, a szaloncukrok, a girland vagy éppen az elengedhetetlen illatos dolgok, mint a narancsba böködött szegfűszeg a radiátorok környékén, hogy a melegben jó illat legyen, vagy a fahéjrudak, amik a vaníliákhoz voltak kötözve és pici csomagként libegtek a díszek között. Igazából túlságosan is imádtam az ilyeneket mindig és ha őszinte akarok lenni, nem biztos, hogy erről bármikor le akarnék mondani, pláne, hogy most már nem is csak simán fontos, hanem olyan ohanásan. Most viszont, ami azt illeti december első hétvégéjéig egészen le voltam kötve, bár egy pillanatát se bántam, éppen ellenkezőleg. Azt hiszem minden kicsit nehezebb percet többszörösen kárpótolt az, mikor meghallottam, ahogy bizzeg vagy gügyög a mini leányzó az ágyacskájában, vagy az ölemben vagy éppen Lewyében. Olyan édes volt és pici és babaillatú. Nem tudtam, hogy ilyen tényleg van, de bizony mennyire, hogy létezik!
Éppen ezért a levélkém is csak negyedikén került a posta közé és szintén tegnap este robbantottam ki először a dekorációs forradalmat, vagyis hát nagy lelkesen kezdtem az illatos dolgok gyártásába, meg ha már bolt, egy csomó fűszer és gyümölcs hazajött, nem is véletlenül.
- Mármint mi? Áh, értem, mooondjuk nálunk is, sosem vártuk meg a reggelt, vagyis mindig mondta a nagyi, hogy megjön este a Télapó, de reggelig nem szabadna meglesni, deee - emeltem a kezeim, még ha éppen nem is biztos, hogy látta, csak úgy megtörtént. Valahogy mindig kint voltam a meleg takaró alól és a cipőimet meg a kis kiaggatott dolgaim néztem, leginkább nem is azt kerestem mi van benne, de mostanra már nem várom, hogy valaki ott álljon. Azt hiszem már itt van, akinek itt kell. Még gyorsan felkötöztem a csini karácsonyi zoknis vagy csizmás - kinek mi tetszik - puha zsákokat, félbehagyva az egy tál popcornnal csücsizést, amit éppen fűzögettem fel, egyet-egyet elcsalva belőle, hogy a kislányunkért menjek.
- Nincs meg a hasam… - mondtam neki picit méregetve magam, mert nekem inkább ilyenek voltak furák, de azok nagyon. Mármint már másnap meg harmadnap is csak úgy figyeltem, mennyire más, még járni is fura volt eleinte, most meg már leelőzném a cukorkaboltos ént, bár ez inkább a motiváción múlhat. Közben már a picike fölé hajolgattam a szőnyegen, néha kipillantva a férjecskére, ahogy a dünnyögéseire reagáltam Klaranak. - Nagyon édes… meg pici, meg kis puha. Imádom - mondtam a szám sarkára harapva, aztán a feje alá nyúltam meg a popsijához, hogy hátracsússzak és oldalra az apu felé, aztán a hátam a kanapénak döntve a felhúzott combjaimra fektessem a törpit. Az egyik kacsómmal a buksiját tartottam a másikkal meg a mini, zoknis lábait simiztem, miután egy kisebb mikulássapkát adtam volna a kezeibe. Megfogni nem igazán tudta még jól, de nézegette, szóval legalább tetszett neki.
- Köszönöm - fordultam a szerelmecském felé, hogy egy puszit adjak neki aztán csak figyelgettem a brekikét.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. december 13. 13:09 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Maja tényleg katasztrofálisat tudott alkotni, amikor a sor az ünnepekre került. A bevásárlásokkor is lehetett sejteni, hogy amelyik gyümölcs nem egzotikus, akkor abból vagy dekor lesz, vagy valami illatosító. Ezért volt tele a radiátor is szegfűszeggel teletűzdelt narancsokkal, ha nem tévedek. Persze, az is lehet, hogy ebben nincsen igazam.
Még éppen láttam, ahogyan felemeli a kezeit, hogy ő ebben ártatlan, de nem igazán tudtam hinni neki. Az ajándékok nézik meg magukat, igaz?
- Csak megtörtént, igaz? - horkantam fel, ez az életünkben talán egy kicsit többször is hangzott el, mint ahogyan azt illett volna, de mentségünkre szóljon, hogy nem direkt volt.
Asszonyka valószínűleg részben párduc, mert mint kiderült, két másodperc alatt gyorsul fel százra. Ez azóta volt skillje, hogy letelt az első hét itthon, általában sokkal gyorsabban reagált, mint én, pedig én sem voltam különösebben lassú. De addigra már a nappaliban ültek, mire feladtam a harcot az izzósorral. Ott el is helyezkedtem, a fejemet óvatosan a nő térdének döntve, figyelve őket, éppen tisztes távolságból.
- Nincs hová raknod a tányéradat. Felettébb szomorú tény - biggyesztettem le az ajkamat, mintha tényleg sajnálnám, de valahogy nem ment. Persze, gyönyörű volt úgy is, meg a feleségem, de attól még jobban örültem, hogy a kicsi lányunk itt van már velünk. És hogy Maja éjszaka csak egyszer megy pisilni, nem ötször. De ezt nem kell tudnia.
Kicsit odébb is kellett húzódnom, hogy le tudjanak költözni a szőnyegre, mert nem akartam, hogy fejbe legyek térdelve. Szóval karnyújtásnyira ültem tőlük, figyelve csendesen, ahogyan csendesen gügyörög, meg néha a kicsi kezeivel az asszonyka haja után kapott.
- Na, nem mondod Sherlock? Magamtól nem jöttem volna rá, hogy odavagy érte - mosolyodtam el kissé rosszallóan, de csak finoman piszkáltam, nem hiányzott egy sértődés. Eközben életem női kissé közelebb csúsztak, szóval a feleségem mellé ülve döntöttem a hátamat én is a kanapénak és figyeltem a kicsilányunk, ahogyan fókuszálni próbált a sapkára, mielőtt kinyújtotta volna kicsit a nyelvét.
- Köszönsz? Mit? Lemaradtam - pillogtam sűrűn, még a puszi hatása alatt állva, aztán kissé tanácstalanul szétdobva a karjaimat, hogy wait, what? - Már majdnem boldogultam az izzósorral. Csak apa elveszti a türelmét, ha ilyesmiről van szó, ugye Klara?
A vége már inkább gügyögés volt, mint rendes beszéd, kicsit közelebb is hajoltam, de aztán ráncoltam az orrom. Rémes vagyok.  
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. december 13. 19:37 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Talán egy picit olyan sárga szörnyisen éreztem magam az elmúlt napokba, főleg, mikor vásárlás közben egyszer csak elkezdtek gyűlni a nem is Lewy választotta dolgok a kocsiban. Fahéjrudak, szegfűszegcsomagok, citrusfélék, almák meg a pici, piros bogyós ágacskák. És a masnik, amik higgyétek el, hogy fontos dekorelemek. Csak úgy álltam ott, néztem rá, mert én tényleg nem akartam túlzásokba esni, de az mind kis fontos volt. Az illatok, a színek, meg úgy az egész hangulat az. A brekikénk is ennyit érzékel a világból nagyjából rendesen, akkor meg pláne megéri, igaz? Hát persze! Meg ön a Mikulás és a Jézuska is nemsokára, muszáj mindennek időben klappolnia. Életem legnagyobb vívódását még meg sem beszéltük: igazi lesz-e a fenyőfánk majd. Eleve lesz-e az azt hiszem nem kérdés. Nem maradhat ki, az a leglegleg az ünnepek alatt.
- Csak meg - tettem hozzá egészen elhalkulva, mindketten tudtuk ez mit is jelent, de én tényleg próbáltam a lehető legjobb kislány lenni mindig is, mert azt mondták a nagyiék, ők mindig megkapják, amire a legjobban vágynak. Nem éreztem mindig azt, hogy igazuk lenne, most egy picit máshogy gondolom, vagy talán mostanra lettem elég jó, hogy felkerüljek arra a kívánságteljesítős listára kacskaringós betűkkel.
- Le fog esni a csokikocka a földre - jegyeztem meg szomorúan, mert ez nagyobb baj, mint holmi tányér. Mondjuk ahogy lefelé pillogtam ez éppen nem fenyegetett, de nem tudtam, hogy ez is elmúlik-e vagy sem. Igazából még azt sem értettem teljesen, a pocimnak, hogy sikerült ilyen kisebbre összemenni. Persze, azért volt, mint egy jóllakott ovisnak, de az máskor is. Meg egy-két csíkocska, amiket nem éreztem valami csininek, de ez a legkevesebb, ha cserébe ilyen szépünk lehet, mint a brekikénk. Már evett a picilány még a kanapén csücsültem a karjaimba tartva, és kivételesen a böfi sem hordozott tejes nyálkupacokat a nyakamba, mondjuk nem különösebben zavart. Édes volt a bubiival.
- Shhh, ne bánts, szeretném, hogy tudja, ez nem csak olyan, amit mutatni kell - ráztam a fejem, hogy nem kis poénkodásra való, na nem mintha megsértődnék, nem akartam, csak szeretem neki is mondogatni. Mondhatjuk, hogy nem túl sokadik, akinek tehetem és szeretném is, és ez így jó most. Közben arrébb tendáltunk, most már az ölemben pihenő pindurikával, aki a nyelvét próbálgatta meg az arcizmait nagy lelkesen, ahogy a sapkát piszkálta.
- Ezt. Téged, ezt a kis minimanót, meg Voltbabát… az ohanát - mondtam éppen Klara pofijába motyogva a végét és rá vigyorogva nagyban, de azt hiszem belefért, hogy most nem volt időm oldalra fordulni. Kicsit olyan volt most, mintha ő lenne a mi Mikulásunk, és nem csak a sapi tette.
- Maajdnem, majd megcsináljuk később. Szeretnél az apuhoz menni? - kérdeztem most már forgatva a fejem köztük, közben a kis kacsói alatt átnyúlva a babunak megtámasztottam a hátát és az ujjaimmal a fejét, aztán felemelve nyomtam egy nagy puszit a szájacskájára nem különösebben foglalkozva a nyállal, de nem tettem le, még nem nyúlt érte a férjecske vagy maradgált nálam.
- Azt olvastam - igen, néha velem is megesik, hogy csinálok olyat - ez sokszor megmarad, Sebby furin fog nézni, ha felhívod és gügyögsz neki - nevettem fel, hogy aztán a számra harapva pillogjak felé.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. december 23. 04:04 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Azt is tudtam, hogy nem érzi magát mesésen attól, hogy a költségei kicsit megnőttek, pedig lássuk be, a bankszámlám elbírta volna azt is, ha mondjuk egy hónapon keresztül van karácsony. És ezért vennék egy házat. Minden héten. Kizárólag luxus-negyedekben. Deee nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy ez volt az első karácsonyunk így nagyon ohanásan, brekisen, gyűrűsen.
- Nem leptél meg, életem - horkantam fel, mert ő persze mindig jól viselkedett és csak a kis manók nézegették meg az ajándékokat. Gyerekkora óta komiszan ott loholtak a sarkában, hogy bajba keverjék!
Nem csak nekem jutott eszembe negatívum, ő is hozzátette a magáét, mire kissé elvigyorodtam, megvillogtattam a vámpírfogam pár pillanatra, aztán már vissza is komolyodtam, biztos, ami biztos.
- Viszont cserébe le tudsz hajolni érte... nem mintha kéne, itt vagyok én, hogy felszedjem - forgattam meg kicsit a szemem, mert azért nem pont ez volt a fő funkcióm, de a teljes pakkra előfizetett a boldogít, amíg meg nemmel, ami ezt is tartalmazta.
Kivételesen megúsztuk különösebb tejbuborék-krízis nélkül az esetet, így viszonylag hamar helyezkedett át a családocska a földre, ahol Maja szorongatta lelkesen a mikulássapit, gügyögve a kislányunknak.
- Bántani? Én? Téged? Azt érezted volna - doromboltam, még azt a bizonyos arckifejezést is felöltve hozzá, de pár pillanat múlva elnevettem, nem ment ez most.
Közben azért ők is közelebb másztak, így én is úgy helyezkedtem, hogy jól lássam a kicsi lányomat, amint a nyelvét öltögetve figyelte a sapkát. Sőt, még utána is nyúlt, de csak súrolta a kezével az anyagot, majd visszahúzta. Kaptam egy puszit is anyutól közben, amit nem igazán értettem. Egészen addig, míg Maja a lányunk arcába nem gügyögte a dolgot. Kissé le is fagytam, az ajkamba haraptam belülről és vontam egyet a vállamon lazán.
- Nem neked van köszönni-valód ebben, azt hiszem - malmoztam kicsit az ujjaimmal. Még éppen láttam a puszit, amin halványan el is mosolyodtam, aztán óvatosan a kicsilányért nyúltam. Általában szoktam élni az alkalommal, hogy egy kicsit foglalkozhassak vele, ha éppen lehetőségem adódott. Ezt az ismerősök és rokonok nem minden esetben nézték jó szemmel. Óvatosan toltam odébb az asszonyka kezét a sajátommal, a fejecskéje alá nyúlva, majd átvettem.
- Na, ki apu hercegnője? - grimaszoltam kicsit, amire egy boldog pofi volt a válasz. - Öm... hát, elég sokat látott már, szerintem valahogy túl fog lépni rajta. ugye ma nem akar senki beállítani?
Ez ugyan nem volt túl kedves, de néha szerettem, ha csak mi vagyunk és senkivel sem kell osztozni a figyelmen.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. december 24. 01:25 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Bele kellett törődjek, hogy kivételesen én is sokkal lelkesebb vásárló voltam, mint eddig talán bármikor, mióta Lewyvel összeházasodtunk. Nem mintha előtte jobban vásárolgattam volna, de azóta legalább néha én is mentem magamtól és vettem ezt meg azt. Például a brekilánykánk Angeles szerelését a szülinapjakor, igaz, hogy Hannah is kellett hozzá nekem segítségnek, de megoldottam! Meg még egyedül is jött az ötlet, biztos nem voltam teljesen jól. Fghatnám a terhességre, talán tényleg szerepe van a kislányunknak ebben az egészben, de mégis én voltam. Vannak helyzetek, amikor én is élem a helyzetet, mikor esetleg megjön a hangom, és még olyan is történt már, hogy valamiben döntöttem. Nehéz elhinni, tudom.
Elengedtem az ajándéklesegetés témáját, éreztem a férjecske hangján, hogy nem teljesen bízik abban, hogy a jók listáján volna ezek után a helyem, pedig nekem mindig ott volt, sosem kerültem még csak átmenetileg sem el onnan, igyekeztem és ennek megvolt a gyümölcse. Mióta élek, sosem kaptam virgácsot sem! Bezzeg a papa! Ő szinte minden évben… meg az unokatesóim is. Néha azt hiszem a Mikulásunk elfogult volt.
- Ha leesik - pillantottam le magamra, mert egyelőre azért még akadt akadálya, amihez, ha nem is tökéletesen de már kezdtem hozászokni, mint a nagy pocihoz. Az elillant, ez maradt. Csak a Stitches toppom után sírok kicsit, de ott van vigasznak a szülinapi ajándékom, ami szintén nagyon csodamesés.
Minden fennakadás, sírás és pocifájás nélkül lezajlott a hami és még a játék is belefért úgy nézett ki ebbe az ébredésbe, mert nem pislogott a brekikénk laposakat, ráadásul a kezeit is nyújtogatta az élénk dolgok felé, mint a Mikulásos sapi.
- Ühüm, iigaz, nem volt ebben semmi világpusztítós vicsori utáni harapás - közöltem vigyorogva, ahogy eszembe jutott a kék lény, amint a makettezett nagyvárost rombolná le Lilo szobájában. Lewy is biztos hasonlóan lelkesen döntené… fel a ceruzatartóim? Nem gondoltam ezt át rendesen. Inkább a gügyögésem végén adtam még egy nagy puszit arra a pinduri szájacskára, csak aztán fordítottam a buksim a férjecske felé.
- Bárhogy is, Nyuszó, de - ezt szerettem volna? Illik a Télapónak írt leveleket felfedni? Nem hinném, éppen ezért végül én is csak vontam egyet a vállamon elmosolyodva és szépen pislogva rá. Aztán pedig hagytam, hogy a pinduri hercegkisasszony átköltözzön az apuhoz, én csak közelebb húzódva borultam a drága oldalának és döntöttem a fejem a vállára. Volt is erőt vett magán és a fejét az ölembe dugta, ahol addig Klara pihengetett én meg lelkesen megsimiztem a nagyfiút, mert megérdemelte, nagyon ügyes és vigyáz a babával. Néha megnyomizza a mancsával a talpait, meg egyszer ráhúzta a takarót a szájával, biztos azt hitte fázik. Aggódó, ügyes nagytesó.
- Azt hiszem a hercegnő most fogja megkóstolni az ujjad, ha nem figyelsz - közöltem nevetve, ahogy láttam az elnyitott szájjal kéz felé forduló pici pofit. Azon, hogy új hercegnő került az ohanába kicsit sem voltam fennakadva, vagy letörve, nem is érteném, miért kellene. Csak ilyenkor olyan új rangok lesznek, mint a mesékben. Most már nem herceg meg hercegnő vagyunk, hanem királyfi meg királylányka, azt hiszem. Koronám van, szóval nem tudnak megcáfolni. Sebbyn meg sem lepődtem, ő amúgy is kis aranyos, bár tényleg megnézném, hogy reagál a gügyögésekre. Biztos nevetne. Tuti.
- Én nem várok senkit sem… A nagyiék majd csak az ünnepek körül, azt mondták inkább jönnek akkor. Anya meg anyukád meg nem szóltak - billentettem oldalra a fejem tanácstalanul, aztán csak visszadőltem rá a szám sarkába harapva, ahogy figyeltem őt Klaraval.
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2017. december 25. 18:27
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. december 25. 01:51 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Jó, volt abban valami, hogy hozzátette, ha leesik. Azért most is akadt még, ami esetleg meggátolhatta benne, ezt pedig Maja is szemrevételezte kicsit. El is tévedt a pillantásom egy pár másodpercre, csak miután egy nagyobbacskát nyeltem, sikerült ismét az arcára néznem.
- Milyen igaz... Ha. Szóval, ha leesik, akkor nagyon szívesen felveszem - korrigáltam magam kicsit, ha már szerinte ez ennyire fontos tényező. És igazából van benne valami, mert elég szembetűnő a változás. Ha úgy vesszük.
Viszonylag aktív időszaknak néztünk elébe, mert nem volt ásítozás, a brekilányka egészen élénken érdeklődött a felé nyújtott mikulássapi után. Egészen tündéri volt ilyenkor, ha arról volt szó, szerettem csak nézni is, ahogyan Maja elbabázgat vele.
- Nem, azt tartogatom máskorra, talán még jól jöhet - húztam fel a vállaim pár pillanatra, de aztán csak visszaejtettem őket a normál helyzetbe. Nem szerettem különösebben a nyakatekert helyzeteket. Maja meg amúgy is el volt foglalva Klaraval, meg a gügyögéssel, így nem igen kellett pluszba produkálnom magamat.  
A mondat valahogy félbemaradt, így én sem firtattam, csak halványan elmosolyodtam. Aztán inkább az ölembe vettem a kis csodababát, ha már egyszer felkínálta nekem a lehetőséget. Mondjuk nálam rendesen feküdt és nem a térdemnek támasztottam őt, de így most látta anyut is, meg engem is. Azaz, leginkább anyu körvonalait. Még egy kicsit bandzsított is néha, amire muszáj volt egy kicsit felkuncognom.
Éppen csak annyira fordítottam el a fejem, hogy egy puszit nyomjak az asszonyka hajába, mikor rám lett szólva, hogy vigyázzak, mert a hercegnőm meg fogja csócsálni a kezem. Persze, óvatosan lejjebb csúsztattam a tenyerem, jobban a fejecskéje alá, így a nyalogatásból nem lett semmi.
- Ha most mostam volna kezet még nem is zavarna, de na... majd máskor játszunk kóstolósat - közöltem most már normál hangon, de iigen, nem ez volt az első alkalom, hogy kicsit úgy maradtam a gügyögéssel. Abban biztos voltam, hogy Basti iszonyatosan kiröhögne, sőt, még az is lehet, hogy utána szívatna vele, kinyílt a csipája, mióta dobta a japcsót. Deee legalább nem volt már olyan nyomorult.
- Akkor azt hiszem, megnyugodhatok, hogy senki nem tervez berontani - szusszantam elégedetten. - Na, nem mintha bajom lenne a családoddal, tudod, csak... azért mégis jobb így.
Mióta a kicsi breki megvolt - aki nem mellesleg éppen egy elég nagy nyálbubit fújt, amit óvatosan letöröltem utána az arcáról -, néha jobban éreztem magam, ha senki nem állított be csak úgy. Az meg megszokott volt, hogy az én részemről csak anya van említve. Apámmal évente talán ha kétszer találkoztam egy ideje, akkor is csak kényszerből. A nagyszüleim meg azt mondták, idézem "majd jövőre, tél van, mit csináljon ilyenkor az ember?". Talán karácsony után beugrom hozzájuk, de még ez is kérdéses.
- És terveztél még valamit mára, anyu? - ejtettem kissé csipkelődősen a megnevezés részét a dolognak. Közben kissé ringattam a kicsilányt, nehogy túlságosan elunja magát.
Utoljára módosította:Lewy Bojarski, 2017. december 25. 01:51
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. december 25. 21:30 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Én nem igazán kötekedni szerettem volna vele, de kissé meg voltam még akadva, hiába telt el már egy hónap is azóta, hogy megszületett a breki. Nem tudom, hogy csak furcsa volt, vagy úgy megszerettem a dolgot és hiányzott is kicsit mondjuk a hasam, vagy az érzés a pocimból. Az lehet nem annyira, ahogy viselkedtem néha, most már nem volt olyan szomorú például a Szörny Rt. Vége sem. Ez haladás, azt hiszem.
- Szeretlek, tudod? Nem ezért, mármint persze, ezért is, de inkább azért mert ilyen cuuuki vagy - közöltem és biztos jól meg is ölelgettem volna, ha éppen nincs tele a két kacsóm egy pindurka kislánnyal. Nagyon édes volt, hogy ennyire éber volt most éppen, bár a napokban azért már voltak nem csak félálmos pillanatai evés meg pelus csere után két alvás között így mondjuk várható volt, hogy előbb vagy utóbb ez is eljön. Reméltem.
- Máskorra? Pontosan mikorra is? - pislogtam felé nagyokat, de én sem tudom, hogy a világpusztításra vagy a harapdálásra gondoltam-e inkább. Ezt egyelőre még magammal sem beszéltem meg, a figyelmem éppen Klara-n pihent, aki éppen a száját tátogatva emelgette a kezeit, meg kóstolgatta meg a saját öklét. Azt nem annyira szerettem, szóval szépen kihúztam a szájából a kacsócskáját még a puszi előtt, amit adtam neki, hogy aztán mehessen az apuhoz is kicsit.
Valahogy ez olyan más volt, nem tudom igazán vártam-e bármit, még cska úton volt a pici baba, de mikor a kórházban is először láttam a kezében, valahogy olyan nagyon szépek voltak. Nem csak úgy, mint mondjuk egy szépen feldíszített fa vagy egy ékszer, olyan teljesen máshogy. Nem tudtam volna körül írni, csak imádtam azt a pillanatot és mikor újra és újra vele foglalkozott mellettem, az csak jó érzéssel töltötte el. Megnyugtatott is, azt hiszem. Láttam, hogy ott van az a gyönyörű pici baba és van neki egy apukája, aki nagyon szereti is és itt van.
- Szerintem senki nem fog, biztos szóltak volna - erősítettem meg az előbbit, és bár hozzám amúgy sem sokan szoktak bejelentkezni, nem is vagyok nagyon vendéget fogadós. Jól megvagyok én itt így csak vele, velük. A nagyiék eleinte nagyon hiányoztak, és anya is, bár ő már akkor, mikor először költöztem Lewyhez, de mostanra már megszoktam, hogy ez így van jól, ez az én ohanám.
- Ők… nem csak az enyémek, akkor sem, ha baj van néha velük, az ohanához tartoznak, közösek - mondtam végül kicsit halkabban. Tudja, hogy sosem tukmálnám rá őket, pláne a nyári nagy szünet utána anyát, örültem, hogy akár a brekinek, akár másnak hála, de mostanság béke van, anya is örült nekünk és Lewyre is egészen máshogy nézett, vagy ilyesmi. De ettől még, ha arról volt szó, a papa őt se azért pumuklizta vagy hívta a fiának, mert viccelgetne. Meg a mami se süt akárkinek csak azért külön sütit, mert tudja, hogy azt szereti. Már rajtam kívül. Az unokatesóim nem szeretik a diót mégis meg kellett enni a bejglit úgy nekik, nekünk hányszor csinált mondjuk szilvás sütit? Egyszer sem.
- Hát, a zoknikat még ki kellene tenni, mert a Télapó nem lesz mibe rakja a kis dolgokat… vagyis nem is tudom mit hoz, de gondolom valamibe tennie kell, nem? - kérdeztem inkább magamtól, aztán elemeltem a fejem a válláról figyelve, ahogy a törpike lassan kezd megint laposakat pislogni, de még próbálkozik az apura figyelni. - Szóval semmi fontost, maximum jóól rád fekszem, nehogy te lesd meg a Télapót!
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. december 28. 05:24 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


A csokival nem igazán jutottunk egyről a kettőre, mert szerinte nem eshet le, szerintem meg még így is előfordulhat. Szóval valamelyest lapoztunk a témáról, közölte, hogy cuki vagyok, mire kissé értetlenül vontam fel a szemöldökömet.
- Cuki vagyok? Nem tudom, nem igazán szoktam az lenni és most sem értem, hogy miért mondod - jegyeztem meg, kissé elgondolkozva, de aztán vontam egyet a vállamon, mert annyira nem volt fontos. Helyette inkább figyeltem az asszonykát, kezében a csodálatos kicsi lányunkkal, aki kivételesen nem aludt el három percen belül. Nagyon jó gyerek volt, nem sírt sokat, elég hamar el is szundított, összességében tényleg összetehetjük a két kezünk.
- ÖÖö, hát nem tudom, ezen még nem gondolkoztam. Fontos ez? - kérdeztem, figyelve, ahogyan a csöppség éppen beburkolja a saját öklét nagy boldogan, de aztán Maja nem támogatta a dolgot, így még a puszi előtt vége lett.
Nem sokkal később a csöpp az én kezemben kötött ki, én pedig óvatosan fogtam a csodaszép hercegnőmet. Kicsit ugyan attól tartottam, hogy beront a család, de egyelőre úgy tűnt, hogy ez nem fog bekövetkezni belátható időn belül. Legalábbis, az ünnepekig biztosan nem.
- Igaz... ne haragudj, csak... szoknom kell, tudod. A sajátomat is nehezen kezelem úgy, hogy közük van hozzád. Már, anyán meg a nagyiékon kívül, de az más... - csak megráztam kicsit a fejemet, hogy inkább hagyjuk. Azzal ellentétben, hogy anno Szofi igen hamar megismerkedett apámmal, Maja összesen kétszer ha találkozott vele és ezen nem is akartam változtatni. Ha tudta is, hogy lányom lesz, akkor csak a szülei mondták el neki, vagy újságban olvasta.
A kicsi brekilányon látszott, hogy azért lassan megint kezd álmos lenni, így óvatosan ringattam egy kicsit, míg Maja megemlítette, milyen tervei vannak a jövőre nézve.
- De, valamire gondolom lesz szüksége... - biccentettem, kicsit megcirógatva Klara arcát, aki erre ismét megpróbálta megkóstolni a kezem, de csak összenyálazni sikerült, amire akaratlanul is felkuncogtam. - Szóval ha felveszem a saját sapimat, akkor a tükör elé se mehetek, rám fogsz feküdni?
Ez egy nagyon fontos kérdés volt, elég komolyan is adtam elő, mert azért elég jól néztem ki, na, néha éreztem a késztetést, hogy elücsörögjek ott. De most voltak másra is ötleteim, így Majára sandítottam kicsit, elszakítva a pillantásomat a kislánytól.
- Csíkos vagy még?
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. december 28. 23:06 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Sóhajtanom kellett egy nagyot az egészre, majd még felé is fordultam kicsit, igyekezve nem elgügyögni a mondandóm. Nem akartam én semmi rosszat se a cukival, de azzal, mikor azt mondom neki, mennyire rendes és kedves, vagy mikor azt, hogy ő a legjobb. De bármelyik is csússzon ki a számon, percek alatt hozza a kis tűt, és kipukkasztja az eleresztett lufimat. Pedig nincs is igaza, szerintem legalábbis mindig biztosan nem. Igenis sokszor tud ilyen is lenni. Szóval kicsit ugyan halkan és nem is valami határozottan, de csak belekezdtem.
- Nem játszhatunk egyszer olyat, hogy ha megdicsérlek, akkor nem indokolod meg rögtön, miért ne lehetne úgy? Szerintem, szerintük az vagy, semmi ezért vagy azért - fordultam a többesszámra korrigáláskor már Klara felé, aki éppen a vigyoromra válaszként próbált mosolyogni. Úgy szeretem mikor utánozgatja, olyan édes. Nem nagyon lehetett amúgy se panaszunk rá, mert leszámítva az egy-két pocifájós alkalmat, nem szokott keservesen sírni és egészen hamar beállt, talán egy hét sem kellett, hogy mindig ugyan akkor kéri a hamit is.
- Neeem, csak érdekelt - ráztam vigyorogva a fejemet mielőtt még közbeléptem volna, hogy valaki kannibálnak készüljön lenni. De azért kapott puszit a csodakislányka, hogy aztán átadjam a férjecskének apukáskodjon csak nyugodtan.
Valahol nagyon is értettem az aggodalmait, lehet, hogy nem voltam túl jó ember, de a kórházban sem annyira tetszett, mikor meglátogattak minket és másoknál volt éppen a breki. Még anyától meg Levendulától is visszakértem, kétszer is. Pedig nem szoktam ilyen lenni, azt hiszem mindketten jobban éreztük magunkat ilyen nagyon sajátos ohanában. Persze nem ellenük szólt, csak úgy… mindegy is.
- Jaj, ne, nem kell, mármint semmi ilyen nincs, hogy bocsánatot kelljen kérni. Én csak… szeretném, ha tudnád, hogy annak ellenére néha mik történtek, téged is szeretnek és szerintük is a család úgy egész, hogy ők meg mi így négyen. Brekistől, Voltostól, mistől. Meg anya anyukádat is kedveli. - Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha ők előbb kerülnek össze. Azóta nem is nézegetett rám Lewyé se furán, meg az enyém is jól elvan. Bár ez, hogy miattam kezeli nehezen még mindig nem volt teljesen tiszta, de megint úgy voltam vele, hogy én megkérdezem, ő meg majd mondja, hogy nem lényeges. Nem hagytam annyiban, csak várok azt hiszem. Majd egyszer biztos rám bízza ezt a titkát is, de inkább csak odabújtam kicsit.
- Iiigen, szóval azokat még ki kell tenni, de más nincs, már minden naaagyon szép itt - néztem körbe, ahogy fent voltak a fenyőágak, a kis gyümölcsös-fűszeres csodák, az égők ezen a részen és a masnik. Szeretem az ünnepeket. - A saját sapid? Akkor te leszel a Mikulás és mehetünk az öledbe csücsülni és elmondani, mit szeretnénk?
A kérdésem komolyabbra sikerült, mint szerintem az ember tőlem várná, de aztán még én is kuncogtam a végén, nem voltak ilyen terveim idén. Tavaly sem voltam már a Télapót megnézni, mikor az országban volt, de azért előtte igen. Arra viszont nem feleltem, a tükör előtt, hogy is néznénk ki.
- Ühm… - néztem magamra, aztán kicsit elhúztam a szám mielőtt bólintottam volna párat. Voltak dolgok, amikkel azért nem sikerült annyira kibékülnöm, vagy csak nem mindig. - Azt mondta a néni még egy-két hét ezzel a varázsizés kenőccsel is.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2018. január 2. 00:00 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Abban, hogy cuki vagyok-e vagy sem, nem igazán szoktunk egyetérteni. Persze, tudtam az lenni, de az életem nagy részét nem eszerint éltem. Maja természetesen nem élte, hogy én nem nagyon viseltem előszeretettel a rám aggatot kis címkét.
- A kinézetemmel kapcsolatban nem is szoktam tiltakozni - vontam meg a vállamat, de azért kicsit leszegtem a fejemet. Nem szerettem, ha miattam rossz érzése volt. - Majd figyelek.
De ezen kívül nem akartam ebben különösebben elmerülni, mert akkor megint rossz lett volna a hangulat. Pedig a breki éppen nagy lelkesen utánozta anyu mosolygását. Én meg nem terveztem egyelőre elusztítani a köryéket, szóval a fogvillogtatást sem éltem annyira.
- Majd szólok, hogyha úgy döntök, hogy kicsit harapni akarok - bólogattam megbízhatóna tűnő arckifejezéssel. Általában az ilyesmiket be is szoktam tartani, tehát fel kell írnom valahova, hogy nem ártana időben megemlíteni.
Közben átvettem a kicsilányt, akivel amúgy jóval több időt töltöttem, mint azt valaha képzeltem volna és mégis kevesebbet, mint amennyi valóságban boldoggá tudna tenni. Mert még így is voltak kisebb összetűzéseim a rokonokkal, hogy már négy teljes perce fogják a lányomat, lassan, ha lehet, már szeretném visszakérni.
Nem tudtam pontosan hova tenni ezt a jelenlegi helyzetet, egyelőre minden nagyon új volt a számomra, talán a bocsánatkérés is ezért csúszott ki. A családja Tihanyban lakó részét pedig tényleg úgy éltem, mint a saját Ohanát, csak az anyukás részleg... hát.
- Igen, feltűnt már. Bár, nem mondhatnám, hogy túl sok dologban értenek egyet - nevettem el kicsit magam, mire a breki hatalmasat grimaszolt. Azt hiszem, hogy szerette, mikor érezte, hogy jó a kedv a családon belül.
A saját sapi létezésének ténye mintha kissé meglepte volna, pedig megvolt és még volt is rajtam, csak éppen kissé el volt merülve a mesében amit nézett. Mint ahogyan én, most a kicsi lányka ringatásában, meg az arcának a cirógatásában. - Iiiigen, végülis megoldható az is. Majd beülök a fotelbe.   
A kuncogás meg sem lepett, nem vette annyira komolyan a dolgot, mint amennyire én tettem, pedig nem vicceltem a mikulás-sapkát illetően. Azt hiszem, hogy aztán el is engedtem az egész Szent Miklós témát, mert annyira nem feküdt, meg is kérdeztem inkább, hogy vannak a csíkjai. Amikkel mellesleg semmi gondom nem volt, sőt, egészen szerettem, még azokat is.
- Zavarnak, igaz? - kérdeztem kissé olyan nyomottan, a számat is elhúzva, de aztán csak adtam a kicsi breki homlokára egy puszit, majd tovább ringattam. Nem szerettem, hogy Maja nem élte a saját testét. - Akkor, ha gondolod, én nagyon szívesen... feldobom kicsit. Nem olyan régen láttam a neten valamit...
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. január 2. 03:59 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Vettem egy nagyobb levegőt, aztán csak megvontam a vállam végül. Ő is tudta, hogy nem éppen arra gondoltam, ha azt mondom neki, hogy szép a haja, akkor azt megcáfolná. Itt inkább olyanokról van szó, amiket szerintem ő nem annyira érzett a sajátjának. Egészen máshogy látta magát, mint én őt. Lehet, hogy ez minden emberre igaz, de én nem annyira éreztem jónak, mikor akár ő, akár más nem fogadta el azt, ha valami jót lát benne más.
- Nem fontos, csak tényleg tudsz az lenni és szeretem - mondtam elmosolyodva, hogy aztán ezen túl is tipegjünk. Nem akartam, hogy a hangulatot esetleg valami butasággal le is romboljam itt fél pillanat alatt. Annyira kis csinos volt minden, itt volt Lewy és a brekike is én pedig boldog voltam a karácsonyias és télapós dekor és illatok között kuporogva a földön. Szerettem, hogy itt vagyunk négyen, családiasan. Hiszen Volt is ohana-tag, ráadásul elég hamar csatlakozott is hozzánk. Előtte mondjuk azért még a Stitches szokásait kicsit felemlegettük, na nem mintha én annyira azt szerettem volna, hogy minden tervét meséljen el előre, hiszen a meglepetések is lehetnek jó dolgok, egyszerűen csak most éppen érdekelt a csinos fogsorával mire készül. De úgy tűnik éppen semmire.
Nem különösebben jelentett magunk között problémát az, hogy éppen ki és mennyi időt van a pici lánykával, szóval boldogan hagytam abba a kis babusgatást és adtam át apunak a pindurit. Én szerettem őt nézni vele és örültem, mikor azt láttam, hogy ettől tényleg boldog, én pedig megelégedtem a magam idejével. Csak csendesen odaaraszoltam az oldalához és hozzá bújva dőltem a vállára. Nagy ohana vagyunk, ezt ő is tudja, én is tudom, a nagyszülők és anyukáink is tudják, semmi okunk nem lett volna rá, hogy úgy véljük, nem ez a helyzet. Nem vettem rosszul tőle, csak azt hittem úgy érzi, a család valahogy nem család, azt meg a legkevésbé se szeretném.
- Az lehet, biztos nem ugyan az a kedvenc festményük és szerintem még a tv műsoruk sem - mondta kis gondolkodás után, bár sejtettem ezután a kuncogásból, hogy ő közel sem csak erre gondol.
Szóba került a Télapó, én pedig lelkesen érdeklődtem, hogy ha már ő lenne a Mikulás a csini sapival, akkor nála kéne-e kívánni is, ha úgy adódik. Igazából a levelem már megírtam és feladtam, szóval nem mintha lenne bármi, amit szeretnék kérni, a brekikénk pedig nem igen tudja elmondni. De azért biztos jó lenne. Végül csak kuncogtam magamban a fotelos ötletén.
- Lehet - pillantottam rá billegtetve a fejem, igazából úgy téve, mintha nem annyira érdekelne, de valahogy úgy volt, ahogy kérdezte. Tudom, hogy nem a világ vége, meg még viszonylag szerencsés is vagyok, mert a pocim sem maradt valami nagy és ezekből sincs olyan ronda, sok és piros, de nem hittem, hogy ettől valami szép lennék. Pedig nem akarok csúnya lenni, azokat a lányokat nem szeretik és nem is szokták megtartani.
- Mit? - néztem rá érdeklődve, mert nem igazán tudtam, hogy tudná ezt feldobni.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2018. január 3. 20:09 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Még egy aprót bólintottam, hogy persze, mindenki szereti, mikor aranyosak vele az emberek. Azaz, hogy majdnem mindenki, én a kívülállóktól jobban szerettem, ha békén hagyott és nem aranyos próbált lenni.
- Én meg téged szeretlek - vontam meg a vállamat elég lazán, nem  szerettem volna, ha most ezek után rossz a hangulat, csak mert én nem élem a rám aggatott jelzőket. Pedig ez elég gyakran meg szokott esni.
Az, hogy éppen mit készülök szétrágcsálni, vagy elpusztítani, elég hamar közkedvelt téma lett, de egyelőre nem terveztem semmit, nem éltem túlságosan a romboljunk dolgot ma. Bár tény, hogy az izzósorral lettek volna ötleteim, hogy mit tudnék csinálni... Helyette még meredtem Maja arcára egy pár pillanatig, mielőtt kicsit megrágcsáltam volna a vállát. Aztán ismét ragyogó mosolyt villantottam életem nőjére.
Átvettem tőle a kicsi hercilányt, aki amúgy magához képest egészen lelkesen kalimpált, meg tolta ki a nyelvét, illetve, ha éppen úgy alakult, a nyálát is a szájából. Imádta volna megkóstolni az én kezemet is, miután anyu az előbb nem igazán engedte neki, de még rám is rám lett szólva, így nem hagytam neki.
Hagytam, hogy a vállamra hajtsa a fejét, ha lett volna szabad kezem, egész biztosan meg is simizgetem egy kicsit, de most fognom kellett a kicsilányt, így csak egy nyakatekert puszira futotta tőlem.
- Azért a TV műsorra ne vegyél mérget! Lehet, hogy mind a ketten asztro tv-t tolnak lelkesen - húztam el kissé a számat elgondolkozva. Mert hát, azért mind a ketten élték az ilyesmiket, még úgy is, hogy az egyik kvibli, a másik mugli. Engem mondjuk zeuszmágus taccsra tudott vágni idegileg.
Előadtam azért az ötletemet azt illetően, hogy felveszem a kis sapit és utána mehet is a kívánságosdi a fotelből. Válasz mondjuk nem érkezett rá, de én éltem volna a helyzetet.
- Még a lengyel mezem is felvehetem, az is piros meg fehér! Csinos lennék, szerintem tetszene neked - közöltem széles vigyorral, mire még a pici breki is tolt egy pár nyálbubit. Szerette, amikor mosolygás és boldogság volt.
A csíkokra vonatkozó kérdésem után egyértelmű volt, hogy őt azért az az egész eléggé zavarja, még ha úgy is próbál csinálni, mintha nem lenne vele gond. Klara eltolt egy hatalmas ásítást, majd félig lehunyt szemmel nézegetett még felém, de aztán lassan tényleg lecsukta a kicsi pilláit.
- Hááát, volt egy ilyen kéééép, ki lettek festve a tigriscsíkok! Nekem tetszett, aranyos kép volt. Gondoltam tetszene neked a dolog... apu szeret,
kicsi Klara...
- Lassan fel is tápászkodtam, hogy egy kicsit sétálgassak a látszólag már szuszogó kislánnyal, ringatva, halkan dúdolgatva neki. Csak akkor fektettem be a kiságyba, mikor már biztos voltam benne, hogy mélyen alszik.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. január 4. 18:59 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Ugyan megint kicsit ingatag talajra tévedtünk, de szerencsére ez nem tartott olyan sokáig, aminek örülhettünk. Vagyis gondoltam én, hogy mindketten így érzünk. Voltak dolgok, amikkel nehezen boldogultunk, nem csak ő, én se voltam könnyű eset. Nem kedvelem különösebben, mikor néha bókol, mert vagy nem gondolom úgy, hogy igaza lenne abban, hogy mondjuk mennyire is vagyok csinos, meg az is megesik, hogy nem szeretnék beleolvadni a padlóba, ha valami annyira szépet mond és még néz is rám a kék szemeivel. Csak nehéz. Őt viszont sosem tartottam olyannak, akit ennyivel zavarba lehetne hozni, ezért is tudtam nehezebben megérteni, mi történik ilyenkor. Végül a kijelentésre elmosolyodva haraptam a számra, hogy aztán megerősítésként nagyon szépen nézzek felé egy én is őt kíséretében. Az a helyzet, hogy nem csak szeretem. Egyenesen imádom, úgy egészben, teljesben.
Bár talán én néha jobban is élem a Stitches dolgokat, mint kellene, ezúttal sem lett rossz vége, vagy ellenkezés a dolgokra, így, ha nem is derült ki, hogy lennének tervei - vagy ha nincsenek, akkor az kiderült, hogy az a terve, hogy nincsen terve -, akkor is mókás volt belegondolni. Kicsit nézegettem a dekorációt, ahogy a vállamba kóstizott, amire felnevettem. A pindurka a kezeim között egyből rám is nézett nagy grimaszolva, aztán a száját tátogatva. Hang az nem jött, de minibubi annál több. Teljesen szerelem volt minden kis ilyen pillanata. Sikerült átadnom is őt lassan az apunak én pedig csak átkuporodtam melléjük az oldalának borulva a Drágának. Élveztem, ahogy gügyög neki, simizgeti vagy éppen csak letörli a kifolyt nyálacskát. Azt hiszem nem láttam még ennél cukibbat, vagyis olyan pillanatot, amit ennél jobban imádtam volna. A puszi is csak dobott ezen még egy kicsit. Szeretem mikor csak így vagyunk, saját ohanásan.
- Aaaz mondjuk lehet, anya néha nagyon furi dolgokat néz. Ha meg Levendula is szereti ezeket, akkor még az is lehet, hogy a festményekről is tévedtem - gondolkodtam el az asztro tv és a Munkácsy művek közti összefüggésen, de azon túl, hogy vannak elvontságok, nem igen leltem rá a fonalra.
Valahogy a télapós dologét is kicsit elvesztettem, de mikor már a mezéről beszélt, akkor sikeresen el is vigyorodtam. Igen, értettem már a piros-fehér szerelést, a sapit, meg mindent. Van itthon egy Télapónk, hát én nekem ez túlságosan is tetszett hirtelen azt hiszem.
- Iiiigen, igazából tetszene az egész - mondtam picit babrálva a kezeimmel, de mire észrevettem magam, vagy abbahagyhattam volna, már rajtam feküdt félig a nagyfiúcska. Szeretem Voltot egy igazi tündérbogyó, é a sapi neki is jól állt.
Lassan a babuka Álomország felé indult, én még picit simikéztem a férjecske ölében a puha talpijait, aztán hagytam, hogy csak ő babusgassa és ringassa már. Talán azért is, mert a felmerült csíkos dolog nem annyira érintett jól. Persze biztos nem volt ez világtragédia, de mikor reggel is láttam a tükörben, akkor is sok dolog ugrott be nekem, de az, hogy csinos lenne, vagy jól mutatna ott kicsit sem.
- Színesre? És szép volt? - kérdeztem bizonytalanul a dolgokat, kicsit a lábaim meg voltot karolva magamhoz. Figyeltem, ahogy felkelt és altatgatta a pindurit, majd el is indult vele befelé a szobába. A fehérke ekkor emelkedett meg és a mancsaival a vállaimra pakolta magát, hogy jól megszeressem. Meg is történt, beletúrtam a puhi bundába meg megvakargattam itt-ott, ő pedig lelkesen nyalt meg, majd egy vonyítás után betopogott a babaszobába a halacskájával. Szerintem ő is éli a pihenőt.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2018. január 6. 08:51 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Vannak dolgok, amik nem egyszerűek, egyikünk esetében sem. Ilyen volt az egész bókolósdi, vagyis, nem hiszem, hogy az én esetemben annak szánta, de valami olyan jellegű volt a végeredmény. Nem szerettem, ha számomra fontos emberek jelzőkkel illetnek, amit nem érzek a magaménak. Elvégre próbáltam felé az érzelmeim a létező összes módon közvetíteni, de ettől még nem lettem édes pasi. Az megint más. Azzal viszont, hogy azt mondta, ő is szeret, azt hiszem, ezt mára le is zárhatjuk.
Lehet, hogy tényleg az volt a tervem a pusztításra, hogy nincsen tervem, de egész biztos, hogy kiprovokált belőlem egy kisebb harapdálást azzal a csalódott arccal, amit vágott. A kívánt eredményt sikerült is elérnem, kitört belőle a nevetés, amire válaszul én is elvigyorodtam. Azt már meg sem említve, hogy Klara is egészen lelkesen reagált. Már amennyire azt a grimaszból és a nyálbuborékokból meg lehet állapítani.
Nem sokkal később átvettem tőle a babát, ezzel egy időben ki is jött rajtam a gügyögős-apás Lewy. Ez egy olyan dolog, amit nem fog tudni senki elmagyarázni neked, egészen addig, ameddig a saját kicsi babádat nem tartod a kezedben. Még attól is a legboldogabb pasinak éreztem magam a földön, hogy letöröltem a nyálcsíkot az álláról.
- Nem tudom, miért van oda értük annyira, de már mikor bejöttek a divatba is nézte őket. Közvetlenül azután, hogy kimentek a divatból a betelefonálós nyereményjátékok. Azok még léteznek? - kérdeztem egészen bután meredve a szemközti falra, éreztem, ahogyan a két szemöldököm közt elmélyülnek a ráncok az agyalástól.
Kicsit le is kellett állnom ezzel, így jöhetett fel a fejemben az egész mikulásosdi. Na, meg persze úgy, hogy Maja a babahaja első szálától a talpa utolsó négyzetcentijéig bele volt esve a decemberi ünnepekbe. Épp eleget kellett tolnunk a kampányok során ezt a megjelenést, azt hiszem, hogy ez már belefér pluszba, ha az asszonykáról van szó.
- Sejtettem. Majd megbeszéljük, hogy legyen - fojtottam el a felkívánkozó kuncogás kezdetét. Volt eközben a teljes fehér valójában Maja ölébe pakolta magát, hiszen én is fogtam a lányunkat, akkor neki miért ne járna? Neki is kijár majd a szeretetadag, amit éppen a simizgetéssel, meg az ölelgetéssel a kisebb gyerek felé közvetítettünk, de egyszerre a kettő nem megy.
Mivel éppen ismét felpillantott a kicsilány, már csak azért, hogy szinte azonnal vissza is csukja, csak bólintottam válaszképpen a színes kérdésre. Sokan nem hinnék el, de szerettem a színeket, szinte az összeset, csak... a lakberendezés és az öltözködés világában általában nem preferáltam őket.
- Nekem tetszett, ha gondolod, van lementve kép róla a telefonomon - böktem az állammal az asztalon pihenő kütyü felé, miután felkeltem a földről. A kislányt halk dúdolgatással ringattam, nem szerettem annyira a gyerekdalokat, éppen az aktuálisan eszembe ötlött butácska slágerek dallamát szoktam nyünnyögni. Aztán mikor úgy éreztem, hogy most már tényleg alszizik, bevittem a helyére, mert a kiságy mégiscsak kényelmesebb.
Volttal éppen váltottuk egymást, fogta a halat és betopogott a szobába, de előtte megállt mellettem és megvárta, míg megvakargatom a fejét.
- Hol tartottunk, szívem? - kérdeztem végül, mikor kitopogtam a nappaliba.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. január 7. 14:27 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Nem akartam rosszat ezt ő is tudta és azt hiszem a végére inkább el is engedtük az egészet. Szerintem nehéz volt velem neki néha és ezt tényleg sajnáltam, bár azért tudom, hogy egyikünk se túl jó abban, mikor valami dicsérgetésszerű kerül elő. Bár vannak helyzetek, mikor ő is örül neki és én is, ha tudatom, mennyire szuperséges tud lenni. Meg hát egy jó szurkoló teli torokból erősíti ezt meg a pálya széléről, nem? Én is szeretem ezt csinálni, meglepően olyankor nem zavar annyira, ha harsány vagyok, bár akkor más is az körülöttem.
Szeretem őt a puha talpától egészen a legfelső, szürke hajszáláig, van amelyik részletében jobban is, mint illene, de pont ettől jó az egész. Azt is imádom benne, hogy ő az én Stitchem, vicsoris, néha rombolós hangulatú és S-alakú pofinyalathagyó szörnyikés. A harapdálásain meg sosem tudok nem nevetgélni, most sem volt ez máshogy és azt hiszem ez a hangulatunk átragadt elég hamar a brekire is, bár lehet csak a hangunkra ilyen lelkes, de ha csak arra, akkor is imádnivalóan csinálja és tündérien a bubijaival. Azt hiszem, mikor a férjecském éppen Klarara pillogott még én is megpróbáltam bubit csinálni a törpillának, de mikor majdnem köpködős lett a dolog csak lenyaltam az ajkaim és befejeztem a napi… jó, inkább ebben az órában járó undiskodásom. Távolabbi időre nem merek ígérni, mi van, ha életem szerelmének arcába hajolok? Máris borul az egész, főleg, hogy hamar átkerült a babuka az apucijához én pedig boldogan, mosolyogva bambiztam rájuk nagy szemekkel. Nagyon szépek így.
- Betelefonálós? Nem tudom, anyu csak fura török meg spanyol sorozatokat nézett, de azt sokat. Bár volt, aminek a zenéjére legalább lehetett táncolni - nevettem el magam, mert ez általában így nézett ki. Anyu leült én meg ott riszáltam a popómat a nappali másik pontján. Hol egy plüssmaci ölelgetve, hol mást. Néha még be is tipegtem a képbe a TV elé, ha nagyon akartam valamit mutatni. Azt nem mindig értékelte, de nekem legalább örült. Én ezeken mindig elaludtam, főleg mert este mentek, de mindegy is.
- Iiigen? Miből? Mert szeretem a pirosat? - pillogtam rá, mintha nem érteném, mire is gondolt, rá is kellett harapnom a nyelvemre, mert de, értettem én. Hát, ha egyszer szerintem nagyon csinos Télapó lenne, akkor azzal mi a baj? Elcsücsülök az ölében, még megvitatjuk jó voltam-e idén. Azt magamtól úgysem tudom eldönteni.
Közben szóba jöttek a pocimra szökött vonalkák, még a picike babánk beszuszizott, a nagyfiú meg engem használt ágyikónak. Szeretem a puhi, szőrös és tappancsos drágácskát, csak nem mindig kényelmes helyen nyomiz meg a mancsaival. Most is elhúztam a mancsát a mellemről, mire bután nézett rám, de aztán megnyalta a szám és rendben voltunk. Ő is igen undi nagyfiú már most is, bajban leszünk vele azt hiszem! Lehet érezte a gondolataim, mert hamar visszavonulót is fújt az apu meg a pici breki után tipegve én meg csak ücsörögtem ott. Bámultam kicsit Lewcsi telefonját, de mire a kezemben volt és feloldottam valahogy a pónis appban lyukadtam ki, ahol megetettem a piroskáját, meg megsimizgettem, amitől fel is ment az életkedve szép mosolygósra. Ami engem illet, a hét elején azt mondta az orvosdoktornénibácsi, hogy most már szabad lesz újra könnyű dolgokat csinálni edzés terén és lassan a tánci is, ennek meg örültem, mert rám fért. Nagyon is.
- Üüüühm, ott, hogy mintha szerettél volna nekem adni egy puszit…. Vagy kettőt. Nem emlékszem a számra - néztem kicsit hunyorogva magam elé, mintha nagyon gondolkodnék, pedig nem így volt. Észrevettem magam, így kiléptem a pónikból és csak bámultam a hátterébe. - Nem találtam meg a képet - meg nem is kerestem, más kérdés, de neki elhiszem, hogy ez majd jó lesz… Valahogy.
- Olyannal, amivel Volt villámkáját szoktam festeni? - kérdeztem rá végül, mert bár nem tetszettem magamnak minden centimben éppen, ez legalább olyan kis aranyosnak meg mókásnak tűnt. Azt meg szeretem.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2018. január 9. 11:43 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Ugyan a figyelem középpontjában a kicsi bubis lány volt, attól még figyeltem Majára is, nem téve szóvá, ahogy éppen bubit próbált fújni ő is, csak kicsit megingatva a fejemet. Elvégre neki kell érezni, hogy hogy jó. Az anyukák témája kissé kényesebb volt, mint az ember gondolná, de nem voltak annyira elviselhetetlenek, mióta összecuccoltak. Nekem nem magyarázzák meg, hogy anyám majd gondol egyet és hazamegy.
- Jaj, azok borzasztóak, nekem nem adják be, hogy azok nem egy sablonra készülnek különböző karakterekkel - ingattam meg a fejemet, de még mindig mosolyogva és kicsit megfogtam Klara pici kezét. Azaz, inkább ő az enyémet, mert nekem tartani is kellett, de ez részletkérdés, a kézfogás ténye volt a pont. - Miért nem lep meg,hogy arra is táncoltál?
A mesélt dolgok alapján ő mire nem? És akkor csodálkoznak, ha kimegyek a fellépéseire, még akkor is, ha tudom, hogy idegzsába lesz a vége. De hát szereti! Akkor meg? Nem az lenne a dolgom, hogy támogassam a céljai elérésében... is? Kicsit közelebb hajoltam a pötilányhoz, a nózim hegyét az övének érintettem, mire ismét fújt egy jó nagy buborékot.
- Eeeegyértelműen, Tak. Nem azért, mert írtál neki levelet, ez olyan abszurd. A pirosból. - Nyomatékosítottam a mondanivalómat még egy határozott bólintással is, miután végre rávettem magam, hogy felegyenesedjek. Persze, nem piszkálni terveztem ezzel, csak játszotta az értetlent, így rávilágítottam.
A telefonom ugyan ott hagytam neki, de hallottam is a pónis app zenéjét, mire a szemem forgattam kicsit. Úgysem láttam, szóval még egy sóhajt is megengedtem magamnak. Nem egyszerű ezzel a nővel az élet néha. Mondom, hogy nézzen meg egy képet, erre? Na, nem mintha baj lenne, csak... Inkább lefektettem az ágyába ezt a gyönyörűséget, hogy békésen alhasson. Volt is becuccolt ide, nem tudom, hogy mert ennyire szeretett a kicsilánnyal lenni, vagy mert tetszett neki a szoba illata, de biztos, hogy ki se lehetett robbantani.
- Hm, hát nem tudom, ez nehéz kérdés, szerintem kettő lehetett, az egy olyan kevésnek hangzik - torpantam meg tőle pár lépésre és még a számat is elhúztam, olyan alpakkás fejet vágva. Meg sem fordult épp a fejemben egyik sem, de kompromisszum-kész voltam, ha ő erre vágyott. - Ühüm, hallottam.
Nem akartam emiatt piszkálni, szóval nem is tettem hozzá mást, csak vontam egyet a vállamon lazán. Helyette inkább kivettem a telefonomat a kezéből és zsebre vágtam. A kérdésre egy pár pillanatig vártam, elgondolkozva, aztán bólintottam egy párat, még a hajam is belemozdult.
- Aha, olyannal. Az most hol van? - kérdeztem, kettőnk közül ő szokta tudni, az ilyesmi épp merre hever a lakásban.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. január 10. 18:07 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Mikor meghallottam a nyilvánvaló ellenérzését csak a számra harapva próbáltam nem nevetni, de már rendesen rázódott a pocim meg a buksim is. Nem hiszem, hogy máshogy lenne, én mindig azt hittem ugyan az megy, csak néha újítják a zenét, aztán anya elmagyarázta, hogy nem, csak hasonló néni énekli az Esmeralda meg a Vadangyal egyik zenéjét is, meg még ki tudja mit nézett ezek mellett. Ezekre is csak az angyalosság meg az ilyen nevű disney lányka miatt emlékszem. Azt hittem, hogy csináltak filmet belőle, de kiderült, hogy nem, csak félreértettem.
- Nem értem miről beszélsz, azért akármire én sem! Vagy inkább akármit… azt hiszem így mondják. Szóval például a hula-táncot sosem próbáltam rendesen, csak utánoztam néha Liloékat. Nem volt ilyen tanítás a környéken - meséltem el, pedig az is érdekelt volna a sok másik mellett. Igazából nem is tudom, hogy kötöttem ki a hip-hop, rocky meg fashion vonalon, de ugye volt közben egy kis hastánci meg rúd próbálkozás, a társas és a néptánc csak részben tetszett, ha már ilyen, akkor a modern vonal. A balettből is jobban éltem, mint a klasszikust. Bár lehet azért, mert a bácsi, aki tanította viccesen csinálta.
- Milyen levél? - meredtem rá naaagy szemekkel. Mármint persze, nem baj, ha tudja, gondolom, anya is tudta meg a papa mindig, hogy szoktam írni, segítettek feladni, de azt hittem ügyesebben dugtam el a postában, hogy csak feladja és készen van. A papi mindig tök gyorsan elintézte ezt, egyszer még posta zárás után is, gyanús is volt, de hát mindig azt mondta értem mindent. Lehet ismerte a zárós postás bácsit és kért egy szívességet. Döbbent voltam kicsit, baj az nem volt vele. - Te sosem írtál neki levelet?
Lehet butus kérdésnek tűnik, de engem érdekelt mindig, hogy más gyerekek mit csináltak, az unokatesóim se szoktak, vagyis az unokanővérem olyan kilenc éves koráig csinálta, aztán azt mondta meggondolta magát. Meg olyasmit is mondott, hogy szerinte ez kamu. Én nem hiszek neki, járt is a Télapó Magyarországon, el is vittek a papiék még képem is van vele, nekem csak ne kammeroljon Dia. Volttól elbúcsúzva rátapicskoltam Lewy telefonjára, de a képig nem jutottam el, talán mert nem annyira szívesen gondoltam a csíkokra. Tudtam, hogy nincs velük nagy gond, hogy elmúlik, meg azt is, hogy annyira nem lettem tőle csúnya, de mikor magamra néztem nem illet az egészbe, így azok az eleinte vörös, most éppen fehéres csíkok nem illetek a Majás képembe. Egyelőre a Stitch - vagy Angel mikor mi - se csücsült vissza a köldökömbe.
- A kettő sokkal jobban hangzik, el is kérhetem? - érdeklődtem meg kicsit felsóhajtva a csíkos dolog után és még el is vigyorodva. Éppen csak nem csücsörítettem felé jelezve, hova szeretném kapni, ha szabad. - Jó, a póni éhezett, mikor etetted meg utcsóra? És megint nem váltottad be a kupont, pedig van ilyen sörényápoló, amitől csillog nekik csutakolás után, olyan…mit mond Hannah? Gyémántosan…
El kellett gondolkodjak az életemen egy percre, miért próbálom mások hasonlataival illusztrálni, aztán mindig rájövök, hogy próbálok csak érthető lenni. Nem annyira szégyelltem magam, mint kellett volna az app miatt, de cserébe elég gyorsan eltepertem a dolgokért.
- Ühm, milyen legyen? A fényes, a mattos vagy a csillámos készlet? - kérdeztem meg, hogy aztán ha eldőlt, kivegyem, meg ecsetet, a vizesedényt, meg a színkeverő lapot is, hátha kell. Visszaérve lecsücsiztem a kanapéra, aztán lestem fel a drágaságra. Persze, elmondta már, hogy neki aztán semmi baja velem, a breki előtt sem volt, közben sem és most sem, de… valahogy úgy nem stimmeltem még magammal. - Lewy… biztos nincs baj velük?
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2018. január 12. 05:04 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


A spanyol sorozatok mind egy tematika szerint készülnek, csak eltérő helyszínen és időben. Van, hogy még a szereplők is megegyeznek és csak a nevük más egy kicsit. Az sem túlságosan, mert mindenkinek legalább négy van belőle és nehéz lenne mindig újat megjegyezni belőle.
- De ezen kívül nincsen kifogásod, hogy miért nem próbáltad, igaz? - vontam fel a szemöldökömet. Szerintem, ha lett volna, első sorban ugrált volna azért, hogy megtanulhassa.
A mikulásos leveles piszkálódásra előadta az ártatlant, hatalmas bambi szemeket meresztve rám, amik most is olyan mogyoróbarnák voltak. A kérdésre megvontam a vállamat, mert bőven akadtak gondjaim, amik miatt valahogy a Mikulás kikerült a fókuszpontból.
- Talán kilenc vagy tíz voltam, mikor megírtam az utolsót. - Nagyon régnek tűnt már, nem tudtam volna felidézni, hogy mi volt benne, vagy hogy tényleg akkor volt-e. Másokkal ellentétben nem azért, mert mondjuk a szüleim lebuktak, a válasz inkább abban volt keresendő, hogy akkor kezdtem az életem hangsúlyos részét a kviddiccsel kitölteni, hogy ne folyton az otthoni veszekedések járjanak a fejemben.
Kis kitérőt tettem a nagylány szobájába, ahol óvatosan le is fektettem, figyelve, hogy minden úgy legyen, mint ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Egy pár pillanatig még rajta nyugtattam a tekintetemet, majd büszkén elmosolyodtam, mielőtt vissza indultam volna az asszonykához.
- Hát nem is tudom... esetleg, ha szépen kéred, elgondolkozhatok a dolgon - ismét az alpakka arc került elő, de lassan odalépdeltem a kanapéhoz és leültem mellé. Jogos szemrehányás volt, nem igen figyeltem a pónira, de most hirtelen annyi minden más dolog volt, amire időt szerettem volna szakítani. - Szánom-bánom, talán öt napja néztem rá utoljára, de mentségemre legyen mondva, hogy elfoglalt voltam. Te tudod ezt a legjobban.
Majd máskor figyelek a sörényfényre...

És már el is illant, hogy előszedje a dolgokat, én meg a látványt figyeltem elégedett szusszanással. Nehéz volt már elképzelni az első pár napot, amikor szabályszerűen eltévedt a lakásban, még csak nem is a jó irányba topogott el a formás lábain. Most pedig itthon volt.
- Talán a matt lenne a legjobb - feleltem, majd törökülésben dőltem kicsit hátra, a hátamat a párnának vetve. Most először merült fel a fejemben, hogy az asszonyka - amúgy iszonyúan cuki -, egyberészese egy kicsit útban lesz. - Nem akarsz átvenni valamit? Nem akarom, hogy megfázz.
A tekintetem akaratlanul is az alakján felejtettem, így a kérdésére csak kissé késve kaptam fel a fejemet. Olyan lehettem, mint aki álomból ébredt.
- Hm? Jaj, ne kezdd, szívem. Az első csíkodtól az utolsóig az összeset szeretem, külön-külön is. Gyönyörű vagy - simítottam el a tincseit az arcából, hogy aztán egy halvány mosollyal hajoljak közelebb és nyomjam az első puszit a puha ajkaira. Itt tudtam volna felejteni magam egy pár órára.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. január 12. 19:46 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Csak mosolyogva vonogattam a vállam pillogva felé, mert ami tény, az tény. Nem tudott volna olyan táncot mondani, mait ne próbáltam volna már ki, vagy estem volna neki szívesen. Tulajdonképpen innen lehet tudni, hogy hazudnék, ha azt mondanám utálok tanulni, egyszerűen csak a sulis dolgok, vagy keretek, honnan vesszük nem jöttek be soha. Sok volt az elmélet, amit a buksimba kellett volna szuszakolni, ami csordultig volt mindig, mindennel. Nem végtelen ládikó, mint a Stitches táskám, mióta csináltak nekem bele ilyen varázslatot.
Tudtam, hogy a Mikulásnak szánt levelemet nem kéne szégyellni, de azért mégis csak neki írtam nem pedig másoknak. Valahogy azt vele szerettem volna megtárgyalni, mint a legtöbb dolgot.
- Mi történt utána? Valamit nem kaptál meg? Vagy csak úgy te is… tudod… „nincsen Télapó” - mutattam a nyuszifüleket, még talán kicsit gúnyos is voltam. Tény, hogy én is tudtam, hogy a legtöbb csokit meg ilyen-olyan dolgot anyuéktól kaptam - jó, nem is régóta, de tudom! Ettől még voltak kérések, amikkel tudtam, hogy csak az igazi Mikuláshoz illik fordulni. Eleve azt hittem, hogy a drágaság majd kinevet, hogy jól van, aztán annyi, de nem pont így lett. Ez azért egy kicsit meg is nyugtatott. Pár éve, azt hiszem mikor elsős voltam a bagolykőn, vagy másodikos, nem is tudom, de írtam levelet. Meglátta az egyik háztársam, mikor a borítékra rajzoltam és címeztem, aztán elkezdett beszólogatni. Azóta sokkal jobban vigyázok a dolgaimra. Majdnem el se küldtem inkább akkor a levelet. De most, hogy itt csücsültem a saaaaját ohanám után pillogva, akik elvesztek a szobában, tudom, hogy bántam volna, ha az akkor kimarad. Biztos vagyok benne, hogy egy kicsit a Télapó is közbenjárt az ügyemben.
- Ühhüm, tudom, az enyém is kicsit kihalós volt egy időben, shhh, de már jól vannak - pisszegtem le, még az ujjam is a szám elé emelve, aztán csak akkor vettem el, mikor elindultam a dolgokért. Kiszedtem a matt dolgait meg, ami még kell, majd vissza is igyekeztem hozzá ugrándozva. Egy egészen kicsit sokkal könnyebb volt így, mint mondjuk az utolsó brekis hónapban. Pedig én akkor is próbáltam, csak elfáradtam tőle. Nagyon. Ahogy felnéztem rá elhúztam a szám olyan nagyon nem tetszik ez nekem módon, de aztán csak kelletlenül bólogattam, hogy meglátom mit tehetek.
- Jól van - mondtam kicsit esetlenül, persze jól esett, amit mondott, fel is lélegeztem, ha úgy tetszik, csak azért nem mindegy. Tudom, hogy elmúlik ezért nem aggódtam jobban, de egy darabig még látni fogja ő is, ha csak nem bújok mindig olyan ruhába. A puszi után elmosolyodtam, aztán elloptam repetázva azt a másodikat is, majd ahogy elhajoltam szinte szaladtam is a szobába, mielőtt annyit mondhatna hu vagy bu vagy Boojiboo. Bármit. Kerestem egy sportmelltartót, nem mintha futni készülnék, de tényleg ezek voltak egyedül kényelmesek már pár hónapja, szóval, ha muszáj valamit, ez lesz, aztán kibújva a kezeslábasból letűrtem szépen a csípőm alá, az ujjakat meg megkötöttem, mint egy pulcsit szokás a derékra, aztán visszatotyogtam. Ha megszárad visszavehetem, nem?
- Így jó lesz? Tényleg, nyuszóka, karácsonyi valamire megyünk vagy jönnek? Mármint az anyukat tudom, de más? - érdeklődtem elgondolkodva. Ritkán beszélünk, vagy inkább soha másokról. Nálam is, de mondjuk ott már ismer is mindenkit, mert az esküvő előtt anya ragaszkodott egy ilyen vacsihoz az uncsiimmal meg mindenkivel. De ezen kívül… Nálam nyilván nincs is más, csak az anyukám családja.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2018. január 17. 00:34 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


A kérdés arról, hogy mi történt, miért nem írtam többé a Mikinek, nem ért váratlanul. Maja, persze, hogy mindent tudni akart. Főleg, ha gyerekkorról vagy olyasmiről volt szó, ami befolyásolta az ünnepeket. Szóval az ajkamba haraptam pár pillanatra, hogy is kezdjek neki.
- Abban az időben... kezdtek el a szüleim veszekedni és mire tíz lettem, már szinte mindennapos volt. Ha tehettem edzésen voltam, eljártam futni, a nagyszüleimnél... "felejtettem magam". Elvesztettem valahol út közben azt a lelkesedést az ünnepek iránt, csak akkor raktam össze magam, mikor beadtam a papírt a nagykorúsítás miatt - böktem ki. Annak is már tíz éve volt lassan, szóval nem mondhatom, hogy olyan, mintha "tegnap történt volna".
Legalább a póni ügyet sikerült kimagyarázni nála, szerencsém, hogy nem szívtelen, különben most egész este hallgathatnám, hogy de az én felelősségem volt. Kinek hiányozna az?
- Majd figyelek én is jobban - ígértem meg végül kis mosollyal, aztán valahogy a csíkjai jöttek szóba, amiket nagyon nem élt. Tudom, mert alapvetően nem volt egy takargatós lány és mégis, mióta megvoltak, ha tehette, így vagy úgy, de eltüntette őket az ember szeme elől. A puszim után kaptam még egyet, ő pedig el is rohant a szoba felé, én meg elővettem egy jónak tűnő ecsetet, meg a matt festéket is felpattintottam. Elég hamar vissza is jött az asszonyka, most már kissé kevésbé túlöltözötten. Elégedett hümmögéssel mértem végig párszor, mielőtt intettem volna,hogy jöjjön csak vissza ide.
- Öm, nem hiszem, a csapatosra meg lettünk hívva, de ha jobb szeretnél itthon lenni Klaraval, én nem ellenkezem. Ezen kívül azt hiszem semmi fontos. Sebbyék gondolom majd huszonötödikén vagy hatodikán beállítanak. - Kicsit megcsapkodtam a combom, hogy üljön csak az ölembe. - Ha gondolod így féloldalasan rám pakolhatod magad, vagy leköltözhetünk a szőnyegre, ahogy érzed babám. Apámékhoz is meg lettünk hívva, deee... oda nem megyünk.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. január 17. 02:40 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


- Jahj, ez olyan nem szép, mikor baj van az ohanákban - pillantottam kicsit szomorúbban magam elé, aztán csak hallgattam szépen tovább. - Akkor csak elmaradt. És ha tehetted volna később, mert van időd, vagy hasonló, írtál volna neki? Vagy szerinted is időpazarlós dolog?
Igyekeztem a legtöbbször nem olyan lenni, mint azok a furán kérdezgetős és még az alsónaci méretedet is elkérős lányok, akiket táncon is ismertem, mégis sikerül talán néha átesnem a paci túloldalára. Na én nem ruhaméretet szeretnék tudni persze, azt amúgy is megnézhetem, ha érdekel, inkább olyasmiket, amik életem férfijával történtek. Lehet másoknak fura, hiszen a múlt, de sokszor rájövök, hogy én se lennék biztos olyan, amilyen, ha nem történnek meg események. Sokszor érzem Lewyn, hogy nem tudok eleget, ez lehet nem azért van, mert titkolózna, csak róla kevesebbet esik szó. A családi drámám közepén zuhant ez az egész barát-barátnő dolog gondolata az ölembe és talán picit el is késhettem a kérdéseimmel. Persze vannak olyanok, amiket meg hiába tettem fel.
A pónik kérdése nem tartott sokáig, meg szerencsére a csíkoké sem, mert ő is érezte azt hiszem, hogy nem voltam egy kis ideje annyira boldog attól, amiket láttam. Bárki, bármit mond, nem szép, mikor vörösen izzó, majd elfehéredő furán nem egyenes csíkok megjelennek azon a pocin, amin korábban csak Stitch meg kék foltok maximum. Nem voltam biztos benne már az elején sem, nem-e azért mondja csak az apuci, hogy rendben vagyunk vele, hogy engem megkíméljen, meg ne legyen rossz kedvem, de nem szokott hazudni, elég őszinte, szóval lassan, de kezdtem elhinni, hogy neki így is tetszik a pocim is. Ez azért megnyugtató.
- Elmehetünk, ha gondolod. Egy ilyen biztos nem olyan nagyon nagy dolog - vontam picit a vállamon, ahogy már kicsit vidámabban elé csámborogtam az újított szerelésemben. Bólintottam párat a szőkéékre, mert én is sejtettem, hogy ők jönnek, aztán megigazítva a felsőm elé topogtam, a kézmozdulatra meg a számra harapva az ölébe csücsültem, vagyis csak a lábára, hogy hozzá is férjen a hasamhoz, ahogy kihúztam magam. Így legalább olyan nagynak sem látszik. Ehm.
- Jó lesz így. Vagy ha nem megy, majd szólsz, és leülök, lefekszem, elterülök, mint Patrik, a tengericsillag. Nem tudom, hogyan kell - mosolyogtam rá, bár nem tudtam figyelmen kívül hagyni, amit mondott.
- Nem megyünk? Amúgy sem nagyon szoktunk, meg még sosem jött el meglátogatni se minket… mármint, nem mintha kellene, az ő dolga, tudod. Csak… téged sem szokott? Mérges valamiért?
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2018. január 17. 16:06 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


- Tényleg nem a legjobb, de van, amikor nem lehet mit csinálni - vontam meg a vállamat, aztán ismét elgondolkoztam a levél dolgon és lassan megráztam a fejemet. Nem, előtte sem írtam és utána sem volt már tervben. - Addigra elég messzire kerültem a jók listájától, azt hiszem, késő lett volna. Talán még négy-öt éve írtam egyszer, de ennyi. Nem időpazarlás, szeretem, hogy írsz neki, aranyos.
Ilyenkor kell mindig rájönnöm, hogy nem, nem igazán beszélek neki a dolgaimról, legalábbis az olyanokról, amik régen voltak. Persze, ennek  megvan az oka, mert nem egy vidám mese és ha lehet, akkor soha nem is mondanám el, de mégis a nejem, megvan a maga kockázata, hogy előbb vagy utóbb ez is, az is szóba kerül majd.
A csíkokról nem akartam túlságosan sok szót ejteni, nem volt velük elégedett, nekem meg nem volt semmi gondom vele. Ha túl sokat emlegetem, még a végén azt hiszi, hogy zavar, csak azért nem mondom, mert ő Maja.
- Semmi égbekiáltó, egy-két fotó, szokott lenni zene, vagy műsor, meg vacsi. Tuuudod, mint tavaly, asszem talán tizenkilencedikén volt - intettem a kezemmel, hogy nem esküdnék meg rá mikor, de tudom, hogy egy nem túl hosszú látogatást tettünk ott tavaly. Az ajakharapdálásra felvontam kissé a szemöldököm, azzal a mindent tudó vigyorral, de aztán csak megvártam, míg elhelyezkedik, a pillantásom a festékeken tartva.
- Szólni fogok, ha nem jó, de egyelőre úgy tűnik, meg tudom oldani - a hangom olyan megnyugtató tónusban csengett, miközben felvettem a már kiválasztott ecsetet és a kék festék után nyúltam. Mikor elégnek tűnt, lassan, óvatosan az egyik szélesebb csíkhoz érintettem. A tekintetem teljesen a műveletre összpontosítottam, így nem kellett felnéznem rá. Úgy tűnik, előbb, mint utóbb.
- Nem, engem sem szokott, most már kereken tizenegy éve, sőt, további négy évig nem is fogja megtenni, mert fél hogy rendőrt hívok rá és lecsukják - közöltem pár apróbb ecsetvonás után, egy apró félmosollyal figyelve a művem. Szép lesz ez. - Azért nem megyünk hozzá, mert a látványától is rosszul vagyok. És igen, mérges, van oka, de nem rám.
Utoljára módosította:Lewy Bojarski, 2018. január 17. 16:06
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. január 17. 18:30 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Sajnos elég jól értettem, mit ért az alatt, hogy nem tudna mit tenni a helyzettel, ha akarna se. Én próbáltam még akkor is változni, reménykedni vagy éppen megoldást keresni, mikor már mindenki szerint felesleges volt, így, ha nem is ugyan azt a cipellőt vettük fel, de a fél pár zoknik biztos hasonló. Nem tudtam megállapítani, mert nem tudtam eleget, sokáig azt hittem, mert nem igazán van mit. Van anyuka, apuka és Lewy és megvolt a család, mint másoknál. De aztán darabokban ez-az kiderült, és csak sejtéseim voltak, hogy ő sem volt igazán boldog soha, az meg kinek jó?
- Ez nem iiigaz, sosem késő - ráztam meg a fejem, magamhoz képest elég határozottan kijelentve, hogy szerintem bármikor fel lehet a jók listájára mászni. Minden csak tettek kérdése azt hiszem. Van olyan, hogy két jó kiüt egy nagy rosszat is, nem? Szerintem biztos. Végül csak kicsit elpirulva elmosolyodtam a mondandója végén, még a vállaim is felhúzva, amibe egészen belecsúszott a fejecském. Ilyenkor olyan kis labdává is tudnék zsugorodni, ha akarnék. Mindegy.
- Azt hiszem emlékszem… sok helyen voltunk, nem mindig tudom melyikre, miért - vallottam be neki kicsit elhalkulva, mert ugye lehet ennek nem fog örülni. Én azért igyekszem mindent, ami fontos, azt megjegyezni. De neki sok helyen van dolga és kötelessége, arról nem beszélve, hogy egyszer megszámoltam, hogy egy hét alatt legalább huszonhárom levele jött, amikben csak különböző ide meg oda hívó dolgok voltak. Mondjuk az elég mókás, mikor nagy dobozokat kap, nemrég küldtek neki brekis ajándékot is, vannak, akik nem csak elhívogatják elvonva az idejét.
Közben elkezdte a hasam pingálni, én meg előbb akaratlanul is behúztam azt, mikor az ecsettel hozzáért, aztán felkacagtam, mert eléggé csikizett a dolog. Igyekszem én magam visszafogni, de nem egyszerű. Mondjuk most kicsit éreztem, hogy nem kedves a téma, így hamar elhalkultam.
- Rendőrbácsikat? De… miért? Mit csinált? - pillantottam felé, ahogy kérdeztem, igazából nem is volt sok elképzelésem. Az egyik táncos társam apukája eljátszotta a család pénzét pókeren, rá is mérgesek, érthető, de nem hallottam róla, hogy a férjecske családja kártyázna mondjuk.
- Ilyen rossz ember? Ránk mérges?
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2018. január 18. 13:20 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Nem tudom mennyire volt meg neki a kép a családomról és rólam, ha ejtettem is infókat, akkor sem biztos, hogy mindenre emlékszik. Talán egyszerűbb lett volna, ha csak mindent elmesélek elejétől a végéig, de ez olyan téma volt, amit nem szívesen emlegettem, leginkább úgy semmikor sem.
- Azt mondod? - szusszantam fel kissé kétkedve, tipikusan a fekete, zöld szemű szörnyit idézve vele. Azzal a kis eltéréssel, hogy én nem csináltam semmit a szőnyeggel, foltmentes és száraz volt. Elég határozottnak tűnt, de lehet, hogy csak azért, mert nem tudja, hogy hol is vannak az eddigi levelei. Eddig papi fiókjában csücsültek, most az én tanári asztalom fiókjában időzött az első.
Megint emlékeztetett egy kicsit arra a halálosan aranyos gekkóra, ahogyan felhúzta a vállait, csak a nyelve hegyét nem dugta ki. Muszáj volt elvigyorodnom egy kicsit, mert még mindig imádtam, ahogyan elvörösödött.
- Cssssss, nem is kell mindre, jó ez így, legalább nem fogod unni magad- nyomtam egy apró csókot az arcára. Túl sok helyre kellett mennem ahhoz, hogy elvárjam tőle, hogy tényleg megjegyezzen mindent. Ott voltak az öltönyök, a Bee Happy, a válogatott, a klub, az azzal járó szponzori hirdetések. Minden.
Elkezdtem kis ecsetvonásokkal kékre festeni az első csíkot, ami lássuk be, nem volt egyszerű, mert Maja elkezdett mozogni, de legalább egy kicsit jobb volt a hangulat, mint amúgy lett volna, ha a témát vesszük. Mikor kb a feléig elértem, a kupakból kiszedtem egy sötétebb kéket, majd folytattam a festegetést, mikor Maja abbahagyta a nevetéstől való fetrengést.
- Hm? Ja, igen. Rendőrök. Hát, miután lesérült kviddics közben, elkezdett inni.- szegeztem a pillantásomat erősen a csíkra, meghúzva a végét is.
- Rossz embernek tényleg az, de nem ránk mérges, hanem magára. Akart veled is találkozni, meg Klaraval is, a nagyszüleim pletykásak. Csak közöltem, hogy ha megpróbálja, nem biztos, hogy a saját lábán hagyja el a helyszínt - próbáltam érzelemmentes hangszínt megütni és mivel elég sokat gyakoroltam már, főleg a munka miatt, elég jól is ment. Különben most szarban lenne a haza. - Szóval elkezdett inni és megverte anyám. Aztán ebből rendszer lett. Aztán ő nem volt kéznél, én viszont igen... ennyi a történet.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. január 18. 18:03 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Pont úgy bólogattam, mint a azok a ráncos kutyusok, amiket régebben a kocsik szélvédőjéhez pakoltak és mikor ment az autó, akkor mozgott a buksijuk. Ritmusosan és jó nagyokat. Komolyan gondoltam, és nem azért, mert, ha majd a Télapótól kér teszem azt egy kocsit, akkor biztos meg is kapja, de valahogy mégis hittem benne, hogy minden teljesül, ha a vágyunk olyannak meséljük el, aki valamit előre is mozdíthat. Nekem ez a Mikulás volt, és bár csalódhattam volna, mondhattam volna azt, mikor iskolába kezdtem járni, hogy nem hozta vissza nekem az apukámat, nem tudta megállítani a piszkálásom a suliban vagy éppen egyszer-egyszer elrontotta az ajándék színét, na meg később, mikor már nem is azt akartam, hogy meglegyen az igazi apukám, csak tesókat, vagy azt, hogy anyut is nagyon szeresse valaki úgy, mint az osztálytársaim anyukáját a férjük. Én azért nem adtam fel. Ahogy néha az érdeklődést sem.
- Nem is szoktam unatkozni - tettem hozzá még gyorsan. Persze, nem minden esemény volt izgi, volt, ahol csak fotózták Lewyt, meg kikérdezték erről-arról, aztán fura emberekkel beszélt lengyelül én meg csak kivártam a sorom. De a csapatos bulik viccesebbek, ott azért ott van Sebby is, meg többeket ismerek, és úgy nem olyan kellemetlen, ha magamra kell maradnom és több ember között kell lenni.
A csikizős dolgot leszámítva egész nyugodtan ültem az ölében, a kezem a vállán pihent, ott simizgettem őt, ahogy próbáltam elvonatkoztatni tőle, hogy a festék hideg, az ecset meg nem lett kevésbé csiklandozó. A kis festékekre néztem, a pirosat magamhoz is vettem kicsit forgatva a kezemben, valamiért mindig az fogy el elsőre, most viszont elég sok volt benne, persze nem sokáig tudtam erre figyelni, a barnáimmal leginkább a lehajtott buksi ezüstös tincseibe tudtam nézni, a kezem is megállt a vállán egyhelyben.
- De ha ennyire rendőrös a helyzet… az nagyon rossz - zártam le végül, pedig leginkább csak bután nézve ráztam volna a fejem, hogy még nem egészen értem. Tudom, hogy azért ő tudott az apjáról, ha nem is járkáltak össze, de biztos látta vagy hallott róla, vagy érdeklődött, de… persze én is kerestem az enyémet, de ő nem tett bűnt anya szerint, olyat nem, amit büntetni kell. Csak nem viselkedett illendően, mikor elhagyott. Bár amikor nem fizetett, az már olyan bűnös dolog volt.
- Levendulát... Bántott téged? Sokszor? - kérdeztem, lehet picit kétségbeesetten is, mert lehet, hogy ő már ezt feldolgozta, vagy fogalmam sincs, hogy tudja ilyen nyugodtan mondani. Sokszor mondok butaságot, és tudtam, hogy most az nem hiányzik, akkor sem, ha nem tudtam eldönteni hogyan áll ezzel az egésszel. Éreztem a csomócskát a hasamban, pedig csak elmesélte, de ettől még bennem is rossz érzés lett, szomorúság, bánat, meg ilyesmik. Amitől sírna az ember. Óvatosan dőltem oldalra a kezemhez a vállára. - Úgy sajnálom, ilyet nem szabadna senkinek, nemhogy egy apukának…
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2018. január 21. 03:54 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Nem mintha szólna, ha esetleg mégis unatkozna. Ennyire azért már ismertem, akkor sem említené meg, ha éppen a belét unatkozza ki szerencsétlen. Azt hiszem, hogy ez a berögződés már megmarad nála.
- Ühm, te soha - jegyeztem meg szórakozottan. Vannak olyan rendezvények, ahol még én is unatkozom, nem hogy ő! Egyszerűen néha csak szeretnék hazajönni, az egészet elfelejteni és Volt nyálas némóját a fejem alá gyűrve tévézni. Kiégtem volna?
Inkább a festéssel kezdtünk foglalkozni, ami azért nem ment rosszul, csak Maja egyszer kétszer megugrott, mert lehet, hogy talán, egy kicsit csikizte az ecset, ahogy lassan végighúztam. De most nem emiatt csináltam, csak azért, hogy egy kicsit színesebb legyen és magát is jobb színben lássa. A maradék kéket egy teljesen másik csík végére kentem el, majd kitisztítottam az ecsetet és egy rózsaszínbe mártva kezdtem ismét pingálni.
- Igen, tényleg nem túl jó - közöltem fel sem pillantva, próbálva figyelmen kívül hagyni, ahogy a keze megtorpant egy helyben a vállamon. Így sem volt túl könnyű Krysztofról beszélnem, mert azért valahol még mindig az apám volt, csak közben meg mégsem. Van ilyen? Normális ilyet érezni egy ember irányába?
A hangjából kisütött az a pánik, ami kicsit az elképzelésre elfogta, én pedig felpillantottam, hogy azért lássa, nincs baj, itt vagyok, nem haltam bele semmibe.
- Csak amikor ivott... heti egy-kétszer - vontam meg a vállam. Talán néha többször is, de ebben nem akartam jobban elmerülni. Azért éreztem azt a keserű szájízt még most is, ha rá kellett gondolnom, így csak hagytam, hogy Maja kicsit a vállamnak dőljön. - Nem, tényleg nem. Nem akarom őt a közeletekben látni...
Talán kicsit meg is reszketett a hangom, de aztán csak lassan kifújtam a levegőt és folytattam a festegetést a rózsaszínnel. Egészen szépen alakult már.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. január 21. 14:26 | Link


ruci & sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Éreztem, hogy nem olyan komoly az a kijelentés, sőt, leginkább csak megrázogattam a fejem jobbra-balra, mert talán mégis. Kivel nem esik meg, hogy unatkozik? De, ami azt illeti, még mindig jobb volt ott ácsorogni és csak nézelődni, vagy kerülgetni a helyzetet, hogy bárki hozzám szóljon, mintha tanulni kellett volna. Vagy rosszabb, órán csücsülni. Nekem nem mondja, hogy van annál rosszabb.
Nem mindig vagyok annyira izgága, ha arról van szó, ügyesen tudok mozdulatlan is maradni, de most a festős dolognál voltak azért akadályaim, leginkább az ecsetet éreztem közellenségnek. De hát belefér, azt hiszem.
- Tényleg elég szépek a színes csíkok…
Ahogy néztem a koncentrációját, meg amennyit láttam a csíkokból, amit felfestett, azok tényleg szépek voltak, szeretem a színeket, csak… igen, ami most alattuk bújt meg, azt annyira nem úgy érzem. De ezt el tudtam most engedni, már majdnem mindent, amíg elő nem került az, amiről eddig leginkább fogalmam sem volt. Csendesen figyeltem, a rendőrbácsisra már csak nem is mondtam semmit, ahogy a kezem lassan megint a vállát cirógatta én meg picit a fejem is nekidöntöttem. Nem számítottam arra, amit elmesélt, talán sosem gondolkodtam ilyeneken.
- Csak? De… már egy is sok - mondtam magam elé, hiába nézett rám, ettől nem került minden jó irányba egy pillanat alatt. Az ő apukája nagyon rosszat tett, hiába volt neki, az enyém sem jobb, ez sehogy sem volt szép és ohanás. Talán érezhettem volna, hogy ha nem beszél róla, ott se volt mindig boldogság, nem csak a válás miatt. A keze után nyúltam, de csak annyira, hogy az ecsetet picit elfordítsam, így át tudtam karolni a nyakát, hogy jól magamhoz szorítsam. Még pár puszit is adtam az arcára, mielőtt elengedtem volna. Értettem, miért nem akarná, azt hiszem én se szeretném, ha a pici brekink bárki olyan közelében lenne, aki akár csak elméletben is, bármi rosszat akarhatna neki. - Én nem tudtam, hogy miért… nem akartam kérdezgetni, tudom, hogy csináltam, ne haragudj. Én szeretlek, helyette is, mindenki helyett is meg jobban is.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2018. január 24. 04:04 | Link


sapi | december 5. | Otthon♥, München, Németország


Én tudtam, hogy tetszeni fognak neki, már akkor, mikor először küldte nekem a képet az unatkozó panda. Már, nem az oldal, hanem Sebby. Szóval mikor kijelentette a második kék csík befejezte után, hogy egészen szépek, elégedetten elmosolyodtam.
- Igen, tudom, hogy azok. Nekem mindig - húztam most már a világos rózsaszínt végig az egyik csíkon. Biztos voltam benne, hogy valami kis átmenet majd kell oda is, esetleg egy sötétebb árnyalattal, akár pinkkel, de még előtte akartam egy kicsit ezt a színt használni.
Az ilyen mesedélutánokat sose szerettem, nem volt bennük nagyon semmi vidám és ezt onnan is éreztem, hogy elkezdte a vállam simizni, majd nekem döntötte a fejét. Már korábban is elmondhattam volna, de azt hiszem, nem igen létezik jó hely és idő egy ilyen sztorihoz.
- Az - böktem ki, helyeslésképpen, mert nem volt normális család az, amiben akkor éltem, nem is kívánom senkinek, hogy átéljen hasonlót. De ez már a múlt része volt, részben hozzátett ahhoz, hogy az legyek, aki vagyok és már nem volt rám hatással. Hagytam, hogy elfordítsa az ecsetet, sőt, le is tettem a papírra, ügyetlenül átkarolva Maját, az arcomat a hajába fúrva. Azért kellettek azok a puszik hozzá, hogy valahogy egy mosolyt csiholjak az arcomra. - Honnan kellett volna tudnod? Más se tudja. Csak Hannah, Sebby és Max, de ő is csak a kórtörténetem miatt. Nem verem nagydobra.
Lássuk be, ez a szóhasználat most elég morbidra sikeredett, még úgy is, hogy nem szántam annak. Grimaszoltam egy sort, ez így annyira nem volt vicces, de közben mégis.
- Tudom, hogy szeretsz, különben most nem lennél itt. Akarod hogy folytassam? Már hogy a festést. A történet nem igen van tovább, egy durvább este után összeraktam a cuccaim és nem mentem haza.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] 2 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek