36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] 2 3 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 18. 23:59 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Pámpárám. Valakinek születésnapja van ma, bizony! Akkor is, ha ennek lehet Maja jobban örül, és lehet jobban készül, de bizony nem a sajátja. Az mééég egyelőre odébb van, de ez most mit sem számít. Az egyik kezében szorongatja a fura pálcikákat, félig pedig a kisebb fehér dobozt, amit a másikkal tart stabilan. Úgy tervezte, hogy pontosan kis éjféli meglepi lesz, de kicsit csúszik. Négy perce kevereg az utcában, de végre megvan, merre is kell menni. Ez is valami. Sötétben nehéz ám tájékozódni! Ennek ellenére a piros masni nagyon szépen vigyorgott a csuklóján és a derekán is, bár az ajándék nem ő volt, de azért járt a csomag mellé.
Ami a dobozkát illeti bizony torta pihen benne, aminek lehet a látványa is cukormérgezést okoz, annyi tejszín meg krém van némi eperrel - az egészséges! - spékelve. Tekintetével próbált a lába elé nézni, közben néha a fekete sporttáska pántjára pillogva, ami keresztben pihent rajta. Mikor megérkezett letette a dobozt, a táskát, előhúzott a zsebéből egy doboz gyufát és meggyújtotta a kis csillagszórót kopogás után. Kiemelte a tortát tálcástól, ezerwattos vigyor és a meglepeeetés.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 19. 00:23 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Ez a nap is éppen olyan hamar ment el mint a többi. Szemem sem rebbent, nem volt semmilyen különleges terv. Túlestünk az edzésen, aztán elmentünk közösen egy pár italra. Igazából csak egy átlagos este volt, éppen elkényelmesedtem volna a kanapén, mikor kopogás hallatszott az ajtó felől. Zavarodottan pillantottam az órára, mielőtt felkeltem és arra indultam. Ki a fene akar éppen ilyenkor meglátogatni? az ember nyugodtan bambulna a kikapcsolt tvre, erre valaki beugrik! Fürdeni indultam volna, de nem jutottam el odáig, elfogyott az energia.
A hajamba túrtam kicsit, aztán kitártam az ajtót hogy pár pillanatig döbbentem meredjek a leányzóra.Ha ezt tudom, valószínűleg mégis erőltettem volna a fürdést.
- Te nem vagy normális Schatz! - nevettem fel tanácstalanul.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 19. 00:27 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Pár pillanatig izgatottan bámulta az ajtót, mire végre úgy tűnt, hogy végre ki is nyílik! Ha lett volna szabad két keze tapsikolni, már megtette volna, vagy a nyakába borul. Helyette csak a tortával egyensúlyozott egyikkel, a másikkal meg kicsit lóbálta a félig leamortizálódott csillagszórót. Szerencsétlennek nem sok esélyt hagyott a nap túlélésére, de ez volt a dolga.
- Gyorsan kívánj valamit, mert leég! - Nem akart ő parancsolni, csak látva a helyzetet ezt gyorsan minden elé kellett helyezni, azon meg csak nevetett, hogy nem normálisnak lett titulálva. - Boldog születésnapot, szívecske!
Mert ugye erre ez a kis... na jó, Maja azért így se csinált kicsit, de viszonylag visszafogott ahhoz képest, amit levághatott volna. Felé tartotta a mosolygós epres minitortát, amit bizony - kisebb segítséggel - ő csinált ám! Aztán várta, hogy feldolgozza a sokkot.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 19. 00:33 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Azt hiszem bizton állíthatom, hogy még sosem fogadtak így a saját ajtóm előtt. Jó, volt már elég bizarr nyitó-mondat, mint mondjuk "helló cica, van gazdád?", de akkor például be is csuktam az ajtót azonnal. Nem szeretem a fura meglepetéseket, de ez kivételesen egész kellemesnek bizonyult.
Szóval kivételesen szót fogadtam, pár pillanat és egy gondolat elteltével elfujtam a Klein lángot. Ha ő nem mondja, le sem esett volna, hogy az a bizonyos nap van ma. Így azonban...
- Igazán nem kellett volna, életke. De köszönöm, igazán örülök, hogy itt vagy - vettem ki a sütit a kezéből, mielőtt megmerényli magát és beljebb tessékeltem. Nem számítottam az érkezésére, különben rendet raktam volna. Vagy eleve elugrottam volna érte, mert utálom a gondolatot, hogy egyedül jött ide.
- Máskor ne császkálj egyedül! - tettem le a tortát az asztalra, majd visszasiettem hozzá, a derekát átkarolva pedig csókot nyomtam az arcára. - aggódom ám érted, az enyém vagy...
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 19. 00:37 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Kellett-nem kellett. Csak egy pillanatra rosszallóan ingatta a fejét Maja, aztán inkább átadta a tortát, jobb a biztonság, ő is érezte. Gyorsan felkapta a széthajtogatott dobozt meg a táskáját, aztán be is libbent az ajtón. Amíg lepakolt, Maja is így tett és a kardigán szerű felsőjét kikötve zuttyant a táskája a fal mellett. Törékenyt régóta nem hord magánál, mert miindig megfeledkezik róla!
- Igenis, apu - motyogta, de mire felnézett, már ott állt mellette, amire csak rávigyorogva bújt hozzá. - Deee nem volt semmi baj, szépen idejöttem, nem kalandoztam...annyit. Hiányoztál. Nagyon.
És tényleg így volt, ügyeskedett viszonylag. Közben szembefordult vele teljesen, hogy átkarolva a nyakát közelebb húzza magához. Aztán mikor már összeértek a nóziik Maja elnevette magát, végül még egyszer elmormogta a boldog szülinapot és megcsókolta.
- Én csináltam ám, szóóval muszáj leszel enni belőle!
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 19. 00:39 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Ameddig én biztonságba helyeztem azt a bizonyos cukrászati remekművet, addig Majus megszabadult pár felesleges cucmótól, nagy sikerrel. Ezt azért pozitivumnak éltem meg, hiszen nem kellett azzal nyüglődnöm, hogy tudatosítsam benne: érezze itthon magát. Hiszen, ha minden jól megy, elég sok időt tölt még itt velem.
Azonban a megszólításra ledermedtem egy pár pillanat erejéig és mély levegőt véve igyekeztem ellazitani a befeszült izmaim.
- Ezt ne halljam többet! - húztam közelebb, miközben azt a mély, dorombolós, de határozott hangot ütöttem meg. Nagy kegyesen hagytam, hogy közelebb húzzon, míg végül az ajka az enyémet súrolta.
- Oh, jól hangzik. De egyelőre téged szeretnélek, baj? - érdeklődtem, miközben az ajkaim lassan a nyakát súrolták. - gyönyörű vagy... mint mindig.
Persze attól még úgy érzem jó, ha tudatositom benne. A kezem közben kissé lejjebb csúszott a derekáról.
- És amúgy milyen napod volt?
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 19. 00:42 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Maja máskor sem zavartatja magát sehol, talán kéne, de most nem is nagyon forogtak azok a fogaskerekek odafent, így ez fel sem merült benne. Kicsit lebiggyesztette az ajkait, de aztán nem tartott ez olyan sokáig, csak bólintott. Ő igyekszik majd, miiint mindig ugye. Kisebb vagy nagyobb sikerekkel. - Öhm, nem, nem fog elszaladni, szóval az úgy is megvár.
Nem mintha Maja ne várná fordított esetben, de azért mégis csak elég nagy képtelenség lenne, hogy fogja magát a torta és kiszaladjon meginni pár italkát. Bár aztán ki tudja... Lehet kettőt pislog és eltűnik.
Mosolyogva préselte össze ajkait egy apró sóhajt követően, még kezeivel előbb Lewy tarkóját cirógatta aztán a haját. Egy picit még a fejét is félrebillentette, bár ez egyáltalán nem volt szándékos a figyelme ugyanis a kérdés helyett kicsit másfelé tévedt el. A lejjebb csúszó kezekkel hirtelen nem nagyon tudott mit kezdeni, ez volt nála az a "de ne" talán, ha akarta volna mondani. Deeee jól megvolt így jelenleg.
- Hm? Öhm uu unalmas picit, de az elmulasztható. - Ebben legalább biztos volt, másban annyira már nem. Közben nem húzódott el csak baljával az arca irányába nyúlt, ahol a masni pihent a kezén, na meg ugye ott van egy a derekán is. Szereti a masnikat. Aztán elvigyorodott. - Ha ajándékot nem is akartál kicsomagolni, ezeket leszedhetnéd.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 19. 01:14 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Néha az ember komolyan azt hiszi, Maja csak nonszensz dolgokról képes beszélgetést kezdeményezni, de ez nem feltétlenül igaz. Bár tény, ami tény ez a torta dolog megint fura lett volna idegenek számára.
- helyes, én is pont így gondoltam! - horkantam fel, hiszen jelen pillanatban ő sokkal jobban megmozgatta a fantáziámat, mint bármi fajta cukros nyalánkság. Más esetben már lapátoltam volna magamba a felesleges kalóriákat, de most a menyasszonyomról volt szó. Éppen ezért inkább azzal voltam elfoglalva, hogy apró csókokkal borítsam el a nyakát.
- Jobb szeretem, mikor hangosabb vagy, tudod? - vigyorogtam szélesen, talán kicsit pimaszabbul is, mint kellett volna. De tény, hogy ez a hang igen is a kedvemre volt, szerettem volna még hallani egy párszor. A kezem eközben kissé lejjebb siklott és finoman a fenekébe markoltam, talán kicsit jobban el is terelve a figyelmét, mint terveztem.
- Jaj, Maja, én kicsi szívem... most nekem adod magad? Átgondoltad te ezt? - kérdeztem édesen pillogva párat, megrebegtetve még a szempilláim is, miközben őt figyeltem, de aztán határozottan még közelebb húztam. Fél kézzel elengedve a derekát húztam meg a masnit és dobtam le, hogy aztán csókot nyomjak a tenyerébe.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 19. 01:55 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Majácska a köszöntés után igyekezett magát összeszedni, mert eredetileg mégis csak úgy tervezte, hogy ez a köszöntés nem fél percből áll és az emberek előbb esznek aztán… aztán köszönetet nyilvánítanak. Na, ez valahogy, mint mindig, most is felfordult kicsit. Miután kifejtette, hogy egyáltalán nincs ellenére a dolog picit ő is lazábban kezelte ezt az egészet. Ami azt illeti legalább annyira boldog volt, hogy a karjaiban lehetett és minden újabb csókot feltöltődésnek érzett. Kezdi érezni mennyire hiányolja minden újabb nappal, amikor nem látja és nem csak őt, de minden apróságot is, és ez bizony nehéz.
- Háát, már igen? – Elég furcsára sikerült ez, ő se tudja, hogy kijelenti vagy kérdezi-e, de képtelen volt csúnyán nézni rá, pedig nagyon akart, már a homlokán is megjelentek azok a ráncocskák, de aztán huss, minden gondolattal együtt lazán kitessékelte az ajtón ezeket Lewy nála. Egy sóhaj után saját ajkait harapdálva pillogott rá. - Öhh. Ez… ez…
Már éppen hiánycikk volt a zavarba jövetel mostanában, vagy legalábbis az, ami ilyen belepirulósan jár. Majáról, ha nem is volt nyilvánvaló, de voltak nála is pontok, amikor az agya úgy teljesen lekapcsolva veszett el, és minden más után ment, ami benne volt. Felemelve a mutatóujját kettejük közé húzva, aztán a csitítás után el is húzta. Különben is, egyszer már igent mondott egy nagyobb kérdésre, ha az nem volt egyértelmű, mi az.
- Cssss. Egyébként hoztam csini pizsit is ám… Szóval át. - Ezt már egészen halkan tette hozzá, aztán közelebb hajolt, hogy egy rövid csókot nyomjon az ajkaira, miközben a repülő masni után pillantott.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 19. 22:51 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Minden nőnél eljön az a pillanat mikor megpróbál csúnyán nézni rám ilyen vagy olyan nagyon gagyi indokkal. Általában nem jön össze nekik, csak az igen öntudatos réteg veszi rá magát, hogy tényleg megtegye. Maja ebből a szempontból félsikert ért el.
Nem különösebben akartam feszegetni életem konfortzónáját, de annyira jól állt neki a zavar... arról nem is beszélve, hogy amikor az ajkába harapott, nekem is ingerem támadt rá. Na, nem a sajátomba.
- Ez már rendesen hiányzott - jelentettem ki vigyorogva, finoman vegighúzva a mutatóujjam a kipirosodott arcán. A masnitól nagy kegyesen megszabadítottam, s figyeltem volna, hogyan is ér földet, ha nem foglalt volna le túlságosan is a mondandója. De sikeresen belém fojtotta a szót egy pár pillanatra, míg az ujjaim a hajába futtattam és birtoklón magamhoz szorítva viszonoztam azt a bizonyos csókot.
- Hogy mit csináltál, életem? - kérdeztem halkan, a pillantását keresve, remélve, hogy valamit rosszul hallottam az imént. Azaz, csak a lelkem egy része reménykedett.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 19. 23:37 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Félszegen mosolygott, és mikor a hihetetlen érdekessé vált pontra pillantott el inkább a falra, csak akkor vigyorodott el egy picit. Ő annyira nem volt oda érte, mikor így elönti a meleg és új színben pompázhat, mert a vér felszalad az arcába, hogy jelezze, valami kicsi - vagy nagyon -  más éppen. Az arcához érő ujj felé döntötte egy picit a fejét, aztán nézett vissza csak Rá. Látható csalódottsággal pillogott, mikor véget ért a csók. Élvezte, szereti és ez csak úgy jó, olyan, amit nem szívesen enged el.
- Hoztam csini hálóruhát. - Másképpen már nem igazán tudta volna elmondani, kicsit furcsa is volt neki ez, általában ő az értetlenkedő, most mégis olyan volt, mintha a vőlegénye tenné ezt. - Azt mondtad, ha ünnepelni akarnál, ezt szeretnéd. Én meg ünnepelni akarok veled.
Magyarázta is meg a dolgot menten, bár nem szorult volna arra, ezt ő is tudja. Kivételesen minden bizonytalanságot és kétkedést mellőzött belőle, és éppen csak addig kerülte el a tekintete Lewyét, még a táskájára nézett, majd vissza. Abban volt, meg még hozott pár ruhát, már kezd felkészült lenni rá, hogy ha bárhova érkezik hozzá, onnan nem megy sehova egy pár napig… hétig. Végül csak hozzábújt és egy puszit adott a vállába. Mindig kívánságteljesítős tündér akart lenni szülinapokon, most legalább lehetőség is van. Bár a tortát nem tudta milyen legyen, de az eper jó döntésnek bizonyult végül.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 20. 00:55 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Hirtelen nagyon érdekessé vált a falam, amit nem tudtam megérteni. Persze, a koleszban más a helyzet, hiszen ott a sok post-it meg fotó  miatt néha még én is egészen elbambultam. Itt azonban! Ez nem biztosithatott kifogást, hiszen csak a szobámban volt kint rólunk közös kép. De ott legalább több is.
A mondatra azonban csak nyeltem egy nagyot és igyekeztem nem nyüszítve elsunnyogni a fürdő felé. Nehéz feladat volt.
- Mit takar a hogy csini pizsi...? - érdeklődtem nagyokat pislogva. Még könnyen megeshetett, hogy nem is egy az értelmezési tartományunk ebben a dologban. A haját megcirógatva hagytam, hogy az arcát a vállamba fúrja. Szélesen elmosolyodva nyomtam csókot a vállára, majd kissé elhajoltam tőle.
- Akarsz tortázni? Vagy mást szeretnél? Nekem mondjuk nem ártana egy zuhany... asszem. Vagy maradjak? - nevettem fel kissé eltanácstalanodva.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 20. 01:40 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


A bambulása inkább időnyerés volt saját magának, még a kerekek megfelelő ütembe nem jöttek a buksijában. Ez nála időigényesebb folyamat, igazán előfordul. Nem volt hiányérzete, vagy nem kutatott, keresett semmit, csak az a pár pillanat úgy kellett neki, de mintha meg sem történt volna szentelte aztán minden figyelmét a kviddicsesnek. Aztán somolyogva harapdálta a száját még kereste a jó szavakat végül azonban nem törte magát tovább.
- Hááát, szép, úúgy eléggé nagyon csini. Megmutassam most?
Még megerősítésként a jelzőknél bólintott is, a kérdés után pedig csak kíváncsian várta, hogy ezzel mit is akar. Benne fel sem merült, hogy esetleg baj lehetne, vagy nem ugyan azt értenék alatta, kivételesen eléggé igyekezett, szóval nagy baj nem lehet. Annyira.
- Nem tudom, bármit, szóval azt csinálunk, amihez kedved van, ezért is jöttem, na. Szóval, mi a kívánság?
Kicsit hintázott a sarkain az ölelésben miközben beszélt, aztán nevetve pillogott a tortára is, meg rá is. Hát az utolsóban egészen biztos volt, hogy szeretné, hogy maradna. Ez gondolatolvasói képességek nélkül is egyértelmű lett abból, ahogy kapaszkodott szerelmébe. Plusz még csinálta az édességet, folyamatosan kóstolgatott meg evett, így a torta nem neki lenne nagyobb élmény, éppen ezért döntse csak el Lewy.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 20. 11:11 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Hiába is mondtam volna, hogy most fejezze be az ajakharapdálást, meg hogy nem akarom látni a pizsit és vissza akarom kapni a Karácsonyi egyberészest, egyrészt ahhoz meleg van, másrészt meg megígértem, hogy minimalizálom a de nek számát. Ez pedig így nem számított volna úgy, hogy betartottam a szavamat.
- Hát, izé. Megmutathatod, ha gondolod, én nem fogok semmit ráderőltetni. Ha akarod mutatod, h nem, nem - vontam meg a vállamat lazán, ismételten kamatoztatva a színészi tehetségem, elvégre a lelkem éppen szenvedett.
- Te, jó-tündér keresztanya... - csóváltam meg rosszallóan a fejemet, hogy aztán az ajkam még párszor súrolja a nyakát - sőt, talán egy egész kicsit ki is szívtam-, mielőtt kiböktem a mondanivalóm - Na, muti azt a pizsit, te csoda!
Akkor most vessünk kétszer keresztet és reménykedjünk a legjobbakban.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 20. 12:05 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Kifejezetten közlékeny volt mostanra már, bár ez nem hozta meg a határozottságát vagy a döntésképsségét, oda se neki. Nem különösebben zavarta ezek hiánya sosem, eddig legalábbis. Most elég furcsán nézett, hogy így rá van hagyva és csak megrázta a fejét végül. Ráerőltetni? Vélhetően, ha egy ruhaarab akkora problémát okozna, nem hozta volna ide és nem is csicseregne róla. Neki ez legalábbis nyilvánvaló.
- De nem is teszed. Egyébként már felpróbáltam és kényelmes meg minden szóval csak a megmutizásra vár ott bent.
Mutatott egy pillanatra a táskára, minden továbbit meg megtartott magban. Az egy dolog, hogy persze igen csinos, sőt, egy ilyen, de azért nagyon furcsa volt neki. De egyszer mindent el kell kezdeni valahol. Aztán még mielőtt a nevetésen túl bármit reagálhatott volna igencsak lefoglalta Lewy, így már csak a felszólításra eszmélt. Aztán nagy lelkesen csókot nyomott a lengyel arcára miközben elhúzódott tőle, ha így ácsorog itt tovább, abból semmi nem lesz.
- Jóóóóóó!
Szépen levette a piros felsőt, ami a hidegtől ugyan óvta, de itt már közel sem voltak ilyen gondjai, aztán a táskáért nyúlva totyogott beljebb báár kicsit bizonytalanul. Házon belül sem illik eltévedni.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 20. 12:31 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Közben elmesélte, hogy hja amúgy minden rendben van, a ruha az kényelmes meg szép is, szóval nem erőltetem rá, mert nincs vele gond. Szóval lemondóan szusszantam a nyakába, mert hát legalább addig is kellemesen foglalom el magam. Szerettem ezt a zakkant nőt a magam módján, éppen ezért nem akartam azt sem, hogy esetleg para legyen bármiről. Aggódtam a kicsi lelkivilágáért, amitől meg kiráz a hideg.
A csókra halványan elvigyorodtam, majd figyeltem, ahogyan a maga bizonytalan tájékozódási képességével eltotyogott a folyosó felé. Elmosolyodva csóváltam meg a fejemet.
- Nem arra, nyuszkó! - tettem a kezem a vállára, majd megforditottam és finoman eltoltam a szobám ajtajáig.
- ez lesz az. Csak okosan. A fotókat ne piszkáld
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 20. 13:08 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


- Másodikra meglett volna - vagy majdnem, de mindent megtenne az ügy érdekében más esetben. Aztán lassan elindult a kínos incidensre válaszul adott mosolyával együtt az új irányba, aztán mielőtt benyitott volna még hátrapillantott. Mert ugye azon túl, hogy azt el kell ismerni, ha elküldték volna tájfutónak, sosem kerül elő, ettől még fegyelmezni tudja magát. Ha akarja.
- Nem iiis szoktam bizergálni semmit… - amit persze még ő sem hisz el, bár tényleg mindig moderálja magát és nem tesz semmit tönkre. Meg figyel arra, hogy nyoma se legyen, ha valamit összetapizott.
Aztán utána a vízözön címen vonult be a szobába éés kereste meg az ágyat, hogy letegye rá a táskát, nyilván képtelen lett volna arra koncentrálni, amiért bement, szóval pár percig nézelődés ment meg nagy vigyorgások közt fedezte fel a szobát. Végül a táskájában kutakodott, hogy a nem kellő holmikat arrébb túrva kihúzza a leginkább fehérneműnek is beillő szettet. Ezen mondjuk nem akadt annyira fent, volt fellépőruhája, amihez képest ebben volt anyag. Megesik.
Viszonylag hamar kihámozta magát a fekete ruhájából, az öltözködéssel sem volt baj. Egy darabig még igazgatta a felső részt, aztán a haját, amibe úgy húsz vagy harminc alkalommal azért elakadt, mint mindig, végül a rendesnek kevésbé nevezhető táskájába eltette, ami nem kell és egy szimpatikus sarokba helyezte egy jól irányzott lendítéssel. Na, gyors munka.
- Amúgy kéészen vagyok. - Fogalma sincs meddig öltözködött, de végül kidugta a buksiját az ajtón és vigyorgva pillogott még beszélt.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 21. 01:10 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


- Persze életem, ebben nem is kételkedem. Csak gondoltam előzékeny leszek és megkíméllek a keresgéléstől! - vágtam ki magam a helyzetből, mielőtt azzal jönne nekem, hogy amúgy ne becsüljem le az értelmi képességeit. Nem akartam volna, hogy ilyesmi miatt kiakadjon. Bár Maja alapból nyugis természet volt. Szóval becsuktam utána az ajtót és addig is vissza sétáltam a nappaliba, hogy megigyam a maradék gyümölcslevem.
- Te aztán sosem! - morogtam magam elé kis vigyorral, miközben a poharat meglötyögtetve igyekeztem felkavarni a rostokat. Kellett egy kis kikapcs, elvégre mostanság nem voltam a toppon az utóbbi időben. A suli, a tananyag, meg a zűrök a válogatottban kicsit... nem könnyítette meg a dolgom. De ma nem akartam ilyenekről beszélni vagy ezekre gondolni. Hiszen itt volt Maja, bőven jobban lefoglalt, mint ahogy az rendben lett volna. Ilyenkor tényleg megfordul néha a fejemben, hogy talán kicsit felboritottam az egyensúlyt, de...
A gondolatmenetet hála az égnek a kisasszony hangja szakította félbe. A folyosóra lépve a falnak döntöttem a hátamat és a felbukkanó buksijára pillantottam.
- Na, muti, ne húzd a fantáziámat, légy szíves! - biccentettem oldalra a fejem.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 21. 01:43 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Egy pillanatra elhúzta a száját a megkímélés szóra, de aztán csak bebattyogott a szobába inkább. Na szép, bár ő is tisztában van remek készségeivel, azért igazán elhihetik, hogy mindent elkövet a legtöbb esetben. Például a címre milyen szépen idetalált! És a szomszédot itt fel sem verte az éjszaka közepén! A fejlődés fél év alatt megkérdőjelezhetetlen!
Bár komolyan nem akart semmit bántani, azért pár fényképnél elidőzve fogdosott, deee semmit nem mozdított el, szerencsére. Nem tudta megjegyezni mi és hogy van, képtelenség lett volna letagadni. Mindegy is, inkább átöltözött. Nem akart sokat időzni se vele, bár nem kapkodta el a dolgot. Végül aztán utolsó simításokon is túlesve a ruha terén az ajtóhoz indult. Még kicsit ujjaival bontogatta az összeakadt hajtincseit, ahogy kinyitotta, és mikor Lewy ránézett vigyorogva egyenesedett fel.
- Nem terveztem… - aztán kisétizett. A kezeit az égnek emelve fordult körbe maga körül egyszer vagy kétszer, el is nevette magát. Bár mikor elindult még próbálta komolyan venni a dolgot, mégis csak ilyen Majás lett belőle. Megesik. A kék anyag eléggé stimmelt a navinésre, így nem libbent a pörgéskor olyan nagyot, igazgatnia se kellett legalább maga után.
- Tetszik? - Érkezett meg a legfontosabb kérdés és amire a leginkább kíváncsi volt, ha már eddig nem tudta eldönteni mi a csini meg mi nem, ideje lesz beletanulni. Közben el is indult Lewy felé, hogy lecsökkentse a távolságot kettejük között.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 21. 02:06 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥




Azt hiszem az időből ítélve az a pizsi vagy most lett pókhálóból méretre fonva az alakján, vagy hiába mondtam, hogy ne piszkálja a képeimet. Persze, nem mintha gond lenne, elvégre a legtöbbön vagy ő volt, vagy mi ketten, joga van bizergálni őket. Valahogy mégis jobban tetszett volna, ha éppen velem van elfoglalva.
Szóval addig is nagy nehezen más irányba tereltem a figyelmemet - mert ha meg is vádolhatnak valamivel, az nem a lesz, hogy nem tudok koncentrálni -, míg ő sikeresen átvedlett.
- Igazán köszönöm, nagylelkű tőled - vigyorogtam rá halványan, miközben ő többször is megpördült a tengelye körül. Nagyot nyeltem egy mély levegő kíséretében, de aztán bent is tartottam, miközben végigmértem. A kék anyag több, mint tökéletesen illett a leányzó alakjára. Fogalmam sincs, hogy a választása volt ennyire pöpec, vagy engem ért gyenge pillanatomban, de az ajkamba harapva fordítottam el kissé a fejem.
- hogyne tetszene... gyönyörű vagy... - köszörültem meg a torkomat halkan. Tettem felé egy lépést és csendesen a derekára csúsztattam a kezemet. Onnan kissé feljebb, a gerince mentén, a finom anyag alatt.
- Imádlak szívem... - jegyeztem meg halkan, miközben eltűrtem egy kósza tincset a homlokából. - Tudod mennyire akarlak most?
Ezt már félig nevetve mondtam, a vállára ejtve a fejem óvatosan.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 21. 02:38 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Senkit nem illik siettetni, de Majánál ez szükséges. Lévén néha milyen lassú, még a végén elfelejti mit is akart és ott marad és vár. Na jó, nem kell túlzásokba esni, de még bármit is ki lehet a navinésből nézni. Most viszont kifejezetten összeszedett, amivel saját magát is meglepte. Határozottan furcsa volt neki ez, de jól érezte így magát.
Miközben megfordult párszor, mikor éppen arra felé dőlt próbált valamit leolvasni a Drága arcáról, de ez valahogy nem volt egyszerű. Sok felé akart figyelni. Nem akart felborulni, elszédülni és félrebeszélni se, szóval tényleg maradt annál, hogy szóban várta, sikerült-e vagy sem meglepni. Azért remélte, hogy igen. Ahogy pedig választ kapott hatalmas mosollyal figyelt rá még picit oldalra billentette a fejét.
- Szerintem is csini, mondtam, látod! – Túlzás lenne azt mondani, sőt, nem evilági, hogy Maja biztos volt a dolgában, de a siker az siker. Azt meg melyik sportoló nem szereti? - Én is téged.
Örült, hogy ilyennek látta Lewyt. Szerette akkor is, ha rámorrant, vagy mikor éppen csak nagy komolyan nézett rá, de mikor mosolygott, vagy nevetett, az nyilván sokkal szívderítőbb. És csak jó. Aztán a kérdéssel nem annyira számoló Maja egy pillanatra zavartan pislogott, még vigyorogva azért megint lett egy kis színe is, végül felemelve kezeit karolta át a nyakát és puszilta meg.
- Nem, de érdekel.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 21. 02:56 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Talán az egyik fő dolog, ami az elején megfogott Majában, az volt, hogy tényleg tudott lelkesedni. Tény, én sosem voltam az a ember, aki az arcodba dörgöli, hogy ja éppen ez meg ez az érzelem járta át a lelkem. Ebből a szempontból Czettnerék legkisebb lánya határozottan jó hatással volt rám.
Szóval megvillantottam egy kis vigyort, mielőtt megsimitottam az arcát óvatosan.
- Igaz, te mondtad. Egyedül shoppingoltad, vagy kértél segítséget? - ez most határozottan foglalkoztatta a fantáziámat. Mármint azt a kicsi részét, amit nem valami teljesen más kötött le, pár szobával odébb, kicsit kevesebb beszéddel.
Szóval a kezem a csípőjére csúszott és közelebb húztam kicsit, hogy aztán kiszivjam a nyakát két-három helyen is. - Ennyire nagyon. Mit gondolsz édes?  
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 21. 03:16 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Büszkén vigyorodott el, aztán csak elgondolkodott pár pillanatra. Igazság szerint csak próbált valami válaszra koncentrálni. Meg helyes szórendet tenni a gondolatai között. A vásárlás az ő esetében sosem egyszerű, nem igazán szokott különösebb funkció nélküli keresgélésbe csapni, most mégis így volt. Végül a tanácstalanságából azonban csak kihúzták.
- Hááát, tulajdonképpen egyedül, de nehéz volt dönteni melyikek a legszebbek, abban segítettek. - Merthogy több is bizony próba alá került, csak elképzelése nem volt ott és akkor, hogy melyik lenne a tökéletes. Bizony igyekezett azt a darabot megtalálni.
Csak hagyta magát közelebb vonni, miközben Lewy hátán és tarkóján simított végig. A száját összepréselve fojtott vissza egy kisebb nyögést, aztán sóhajtva vigyorgott rá. Hát, gondolni... nem sok dolgot, a feje nagyjából üresjárat jelenleg, arra kár szót is pazarolni. A szíve majd kiugrik a helyéről azt tudja, és nyelt is egy nagyot, végül csak annyira húzódott el, hogy megkereshesse ajkaival a lengyelét. Már egész kis kezdeményező volt ebben az utóbbi időben, most azonban nem is nagyon akarta ereszteni.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 22. 00:25 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Igazából nem volt túl fontos, hogy kivel ment vásárolni, ha nem egyedül. Valószínűleg úgysem maradt volna meg az infó hosszú távon, hiszen maga a ruhadarab sokkal érdekesebb volt, mint a története. Azaz, egész pontosan a lány volt érdekes, aki viselte.
- Jó választás, nagyon tetszik... - leheltem a nyakába a választ, különösebb erőfeszítést nem téve rá, hogy megtartsam a két lépés távolságot. Sőt. Az ujjaim finoman, de határozottan simultak a derekára, ahogy közelebb húztam. Még mindig nagyon rosszul toleráltam, hogy nincs jó viszonyban a saját hangjával, ami nekem annyira tetszett.
Már majdnem kétségbeesett pillantással fürkésztem az arcát, mikor elhúzódott tőlem, ám az indok bocsánatos bűnné tette magát a cselekedetet. A hajába túrva viszonoztam a csókot, lágyan az alsó ajkába harapva. Végül kibontakoztam a karjaiból és az egyik kezemmel a térde alá nyúltam, a másikkal a hátát támasztva kaptam fel és a szoba felé navigáltam, egy pillanatra sem terelve más felé a figyelmem. Az ajtót csak berúgtam magunk mögött és finoman fektettem végig az ágyon Maját.

***


Ez az éjszaka teljesen más volt, mint bármelyik eddig a pontig. A Varsóban töltött éjjeleim mindig csak homályos foltok voltak, Pécs volt az a bizonyos hely, ahol megnyugvást találtam, Párizs attól lett emlékezetes, hogy ráébredtem, nem akarok már nélküle élni. München pedig örökre hozzá fog kötni. Bármi is történjen, lesz az életemnek egy apró szakasza, egy kis részlet ami visszavonhatatlanul az övé.
A légzésem még mindig akadozott, de ez lényegtelen apró információ volt abban a pillanatban. Túlságosan is lefoglalt, hogy a szíve minden egyes dobbanását figyelmesen hallgassam.
Halványan elmosolyodva simitottam végig a kezén, hogy aztán a fejem felemelve pillantsak az arcára.
- Szeretlek, kicsilány... - jegyeztem meg halkan, kissé rekedtes hangon. Ott és abban a pillanatban felhőtlenül boldog voltam.
Utoljára módosította:Lewy Bojarski, 2017. március 22. 00:26
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 22. 02:28 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Igazán fontosnak nem érezte a ruha beszerzési kérdését, így nem is nagyon tudott mit kezdeni a kérdéssel. Persze nem hallgatott először, csak képtelen volt rendes feleletet adni. Aztán hagyta is már. Mosolygott, boldog volt, de ez a reakciója is bőven elégnek bizonyult. Nem nagyon volt már képes igazán a beszéddel törődni, és bár ez máskor is megesett, most egészen más okai akadtak. A teljes figyelmét lekötötte Lewy és valahogy meg sem próbált másra koncentrálni, mint minden apró csók, vagy érintés. Mikor már az utolsó, leheletnyi helyet is le akarta köztük csökkenteni a lengyel, akkor Maja egész testén érezte, ahogy végigszalad a libabőr.
Nem engedte el és jelét sem adta, hogy ezt szeretné, éppen ellenkezőleg. Amennyire tudta szorította magához még vége nem szakadt a csóknak. Ahogy a hajába túrt kipréselte a tüdejéből az összes maradék levegőt egy sóhajba sűrítve, majd felnevetve kapaszkodott belé, ahogy a karjaiba került. Egy percre sem vette le róla a szemeit a szobáig, ott is csak éppen annyira még figyelte, ahogy az ajtó becsukódik. Ezzel egyidejűleg valahogy nála is minden más kizárult, csak ketten maradtak, egymásnak.

~


Valami más, valami új, valami boldogság. Nem tudta, de nem is akarta ott és akkor behatárolni, egyszerűen csak élni akarta a percet. Rengeteg pillanat volt már, amiért mindent odaadna, hogy az övé maradhasson Lewyvel kapcsolatban, és most eszmélt rá arra, hogy azok még nem is teljesek és véglegesek. Még mindig van olyan, amitől csak még szebb minden. Az arcáig húzott takarót lejjebb tolta, hogy a szájának szabad útja lehessen végre levegő után, nem sikerült egyelőre normálisan venni újra. Még mindig ütemtelenül, össze és vissza kalapált a szíve, ahogy feküdt a vőlegénye mellett. Oldalra fordította a fejét, hogy azokba a szép, kék szemekbe nézhessen, aztán lassan görbült felfelé a szája a simogatásra és a látványra.
- Én is nagyon Szívecske. - Húzódott közelebb, hogy végighúzza a mutatóujját a vőlegénye arcán, aztán a tenyerébe fogja egy pillanatra. Közelebb csúszott, aztán lehunyt szemmel bújt hozzá.
- Így maradhatunk? - Buta kérdés volt, ő is elvigyorodott, de nem akart volna elmozdulni, bár mondjuk az éhség biztos kiszólította volna, meg egy zuhany se ártott volna.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 22. 11:09 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Azt hiszem, hogy ez a rendezzük össze magunk, mintha mi sem történt volna, nem lesz a mi műfajunk Majával. Én ziháltam, mint aki most futotta le a maratont oda meg vissza, ő meg kapkodott a levegő után.
A mutatóujját végighúzta az arcomon én pedig halkan felnevettem. Jó érzés volt, amúgy meg mindennek jobban örültem most a kelleténél. Talán egy kicsit tovább húztam az időt az első alkalom előtt, mint ahogyan azt máskor szoktam. De ez nagyon első volt, mentségemre legyen mondva.
- Azért megmaradsz, hercegnő? - kérdeztem piszkálódósabb hangnemben kicsivel. Az ilyen kérdéseket sosem szabad komolyan feltenni, abból mindig csak a baj van. Szóval míg az érdeklődés száz százalékig eredeti, talán a kérdésből nem így tűnt.
Ahogy közelebb csúszott, a kezem a karjáról a hátára siklott és finoman átkaroltam, miután megigazítottam a takarót rajta.
- Ha szeretnéd, schatz... - nevettem el magam, hiszen biztos voltam benne, hogy nemsokára eszébe jut valami, ami miatt majd ki kell mászni az ágyból. Egyelőre azonban jól volt ez így, szerettem a menyasszonyom a karjaim közt tudni.
- De ha bármi van, szomjas vagy, vagy ilyesmi, szólsz, ugye? - vontam fel a szemöldökömet kissé, miközben finoman cirógattam a hátát. Nem kell neki rögtön futkosni jobbra-balra. Azt a bizonyos vigyort viszont nem tudtam lekaparni az arcomról, elvégre... most már minden értelemben az én hercegnőm.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 22. 11:57 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Pár pillanati kicsit úgy érezte magát, mintha valakit, aki soha életében nem mozgott, sportolt hirtelen egy egész olimpiai felkészítés alá vetettek. Na nem teljesen így véve, csak nehezen sikerült összekapni magát. Bár ez határozottan kellemesebb volt, mint a hasonlata lenne. Az első alkalom minden módon, minden sallang és elvárás mentesen a maga részéről. Agyában a kerekek azért működtek már, miközben belülről harapdálta finoman a száját, de ahhoz képest, ahogy lehet erre reagálnia kéne könnyedén vett mindent. A vőlegénye mellett biztonságban érezte magát és egy pillanatig sem ingott ebben meg. Boldog, örül, szereti és meg is könnyebbült, ahogy Lewyre nézve azt látta ő is vidám. Látta a reakciót ő is szélesebben mosolyodott el, majd kisvártatva bólogatással egyetemben felelt.
- Ühhüm. Teljesen egyben meg rendben vagyok, nem adtál el tevékért se… szóval azt hiszem nincs okom panaszra. - A tevés résznél viszont már csak nevetgélt a dolgon. Meg azért nem olyan könnyű ám kiiktatni sem a saját véleménye szerint, ezt már nem tette hozzá. Ezen kívül viszont be kell vallani néha pofon egyszerű a kis rendszerét megzavarni, vagy éppen átmenetileg fagyasztani. De már egész jól fejlődik, szinte már stimmel a korához minden kis aprósággal. Furcsa volt még, meg azért egy egészen picit az, hogy zavarban volt halványan jelenlétét tette.
- Mivel általában két óránként éhes is vagyok, megállni se tudnám, hogy ne szóljak… - És ez sajnos hatalmas igazság, viszont most valahogy ezzel nem volt képes ennél behatóbban foglalkozni. Sokkal jobban tetszett neki, hogy most nem egy félig jegesmaci félig embert ölelgethet maga mellett és a fenntartásoknak sem érezte halvány füstjét sem. Végigsimított a mellkasán, aztán egy puszi erejéig megemelte a fejét, de vissza is borult. Lusta ő ahhoz, hogy ezután itt pörögjön, az ráér később is. - Imádlak.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 23. 00:27 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Megbeszéltük hogy hát igen, ő jól van egyben és velem, akkor nem lehet gond. Amúgy sem adtam volna el tevékért, mert büdösek, barátságtalanok és nehéz őket tartani. Ellenben vele, aki többnyire cukorpofi és nem rendelkezik nagy igényekkel. Na, nem pont ezért döntöttem mellette, de ez is egy indok.
Szóval csak elégedett és széles mosollyal elsimítottam az arcából pár tincset és csókot nyomtam a homlokára. Rettenetesen jól éreztem magamat itt és vele, most már az az egyetlen kicsi probléma is elhárult, ami eddig zavart.
- Ha úgy gondolod csak szólj és kerítünk valamit. Még úgyis meg akarom kóstolni azt a tortát... - filozofáltam el róla komolyabban, de semmire nem jutottm, hiszen ahhoz meg kellett volna mozdulni és Maját odébb pakolni magamról. Kinek hiányzik az most?
A puszit persze egy hasonlóval viszonoztam, halkan felnevetve, mert én nem voltam sosem az a bizonyos cukifiú, akivel cuppanós puszit lehetett váltani.
- Én is téged, kiscsillag... elfáradtál? - kérdeztem a vállát cirógatva lágyan, hogy aztán apró puszit nyomjak a feje tetejére.
Mélyen beszívtam a haja illatát és elgondolkozva kezdtem az egyik tincsét az ujjam körül csavargatni. Valahogy olyan megnyugtató volt ez így.
- Oh, ja igen...még tartozom neked valamivel... - eszméltem fel rövidesen.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 23. 01:25 | Link

my only one 💗
kinézési
Nálad *-*, München, Németország ♥


Egyre jobban tudott örülni annak, hogy erőltette legalább egy kicsit a szülinap ünneplésének lehetőségét. Igazság szerint már az elején se akarta elhinni, hogy ez is ugyan olyan nap kell legyen, mint a többi. Úgy nem, hogy ebbe a körforgásba bizony már itt van ő is. A nyugodt és lusta alapvető mozzanatai mellett kifejezetten lelkes és aktív tud lenni, ha arról van szó. Elég csak belegondolni mi lenne most, ha annak idején nem fogja magát és totyog be a kollégiumba a madártejjel…
- Úhm, jól hangzik, de ráér. Bááár ha te is ennél, akkor ehetünk. Ú és torta, kíváncsi vagyok mennyire ízlik majd - vigyorodott el mindeközben. Igazság szerint tényleg nagyon az, a saját véleményét ismeri róla, meg hát ugye Vesznáét tekintve, hogy azért nem hagyták totálisan magára. Mondjuk az anyukája kezdi elhinni, hogy nem fog egy egész házat leégetni, ha a konyhába megy. A puszi után csak nyünnyögött Lewyn fekve még, aztán a kérdésen kicsit elgondolkodva grimaszolgatott. Aztán a kezét felemelve a hüvelyk és mutatóujjával szemléltetett is még beszélt.
- Talán egy ilyen kicsit… - kezdett bele, de végül csak elnevette magát. - Igen, de azért még maradt energiám.
Kicsit felfelé emelve a fejét figyelte a kapott puszi után. Nem igazán akaródzott ennél többet mozogni, valahogy nem volt indíttatása ebből az éppen legjobb pillanatból kiszakadni. De ki hibáztatná ezért? Az ujjbegyeit sétáltatta fel s alá a lengyel karján, még meg nem állt a mozdulatban a hallottakra. Érdeklődve emelkedett meg, hogy a kezén támaszkova figyelhessen rá.
- Nekem tartozol? Mivel?
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2017. március 23. 03:20 | Link

Die einzige Frau 💗
kinézési
Nálam :3, München, Németország ♥


Maja nagy ritkán volt kis aktív és kezdeményező, de amikor igen, akkor bizony százhúsz százalékban. Most már a csók is olyasmi volt, amiben hajlandó volt kezdeményezni és ezt nagyon élveztem. Ha valami a kis konfortzónáján belül esett, akkor azt készséggel csinálta és nem nagyon hezitált. Nem akartam felkelni mellőle, mert ma sikerült átlépnem egy olyan határt, amit szintén saját magam húztam. Az pedig hogy már nem volt több magam állította akadály, olyasfajta szabadságot jelentett, amelyet a legtöbb ember sosem él meg. Talán éppen ezért ki akartam élvezni az utolsó pillanatig.
- Akkor pihenjünk még egy kicsit és csak utána menjünk ki, mit szólsz? Ami meg a tortát illeti, tuti jó lesz... - érdeklődtem halvány mosollyal csavargatva az ujjam körül azt a bizonyos tincset továbbra is.
Érdeklődve figyeltem a szemléltetést, bár fogalmam sem volt, hogy Maja ennyi fáradtsággal mire képes. Én így még lenyomok három edzést vagy pár szenvedélyes éjszakát. Attól függ, éppen mire van igény. Szóval csak nagyon koncentrálva figyeltem.
- Maradt? Ez bizti? - kérdeztem, miközben az ajkam a bőrét súrolta. Nem sokkal később ébredtem rá, hogy hát igen, a de ne hanyagolásán kívül mást is ígértem neki. Amit mostanáig nem igazán tartottam be.
Kis mosollyal figyeltem, ahogyan az ujjai fel-alá járva cirógatták az alkarom. Az ajkamba harapva sóhajtottam fel halkan, lehunyva a szemem, de nem sokáig. Éreztem, hogy néz.
- Egy pillanat édes... - tartottam fel a mutatóujjam és az éjjeliszekrény fiókjában kezdtem mutatni. Végül az ujjaim rásimultak a keresett tárgyra, amit aztán Maja nózija elé helyeztem. Egy apró fekete bársonydobozka volt. Halvány félmosollyal figyeltem a menyasszonyom. 
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] 2 3 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek