36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2017. február 13. 19:32 | Link

Nádja
Nagyvárad



Míg balja nadrágzsebének mélyén pihen, addig jobbjában pezsgőspoharat tart, s azzal kering a hatalmas, gyönyörűen kivilágított körteremben. Akármerre néz, mindenhol ablakot lát; azok plafontól padlóig érnek, és szinte mindegyik feldíszített, ragyogó erkélyt rejt maga mögött. A besötétedett, fekete égen megannyi csillag figyeli, hogy odabent, az idei évi sárkánytani kongresszuson hány nevesebbnél nevesebb kutató és tanár lép a katedrára.
Noel belekortyol a drága, ízletes italba, majd udvariasan nevetni kezd az aktuális előadó egyébként igen gyenge viccén. Ő, Nádasdy, aki jegyzetei között keresgél, és lámpalázasan köhécsel, végigkísérte a mestertanonc egész gyakorlati idejét, amit itt, a romániai rezervátumban töltött, és eltagadhatatlan, hogy a fiatalember nagyon sokat köszönhet a középkorú, kopaszodó férfinak.
Arcán szolid mosollyal pillant el oldalra, és bár nyomban vissza is fordul, a piros ruha, ami ezalatt az egyetlen pillanat alatt a látószögébe került, nem hagyja nyugodni. Fejét kérdés nélkül fordítja ismét balra, mire az arcán pislákoló mosoly azonnal kiszélesedik.
- Mi ez az ősz hajszál itt, hm? Csak nem öregszünk, kedves Nádja? - dörmögi előrébb hajolva a nő fülébe, miután korántsem feltűnően mögé lopakodott, s igencsak gyerekesen meghúzta egy vékonyabb fürtjét, hogy a piros ruhás, hihetetlenül vonzó exeridonos úgy érezze, mintha épp kitépett volna egy oda nem illő, ősz szálat. - Jó látni, hogy a rénszarvasos pizsamádon kívül van más is, amit néhanapján felvehetsz.
Halkan beszél, egészen közel a barnasághoz, de még csak véletlenül sem rá, hanem a pulpitus felé nézelődik. Nem akar tiszteletlen lenni kedvenc tanárával, és noha megpróbálja, az egyre csak mélyülő vigyort képtelen elfojtani. Aztán féloldalasan, leplezetlen huncutsággal lepillant a nőre.
- Helló - köszön kissé megkésve, és hangjába szemtelen élt csempészve folytatja. Homlokát kérdése közben ráncolja, mintha erősen gondolkodna. - Bocsáss meg a kérdésért, de... téged ki hívott? Látványelemnek jöttél, vagy...? Őszintén bevallom, elképzelésem sincs, mi másért jöhettél volna.
Borostás arcán továbbra is ott ül a vigyor. Nagyon széles, nagyon pofátlan. Valószínűleg pontosan tudatában van annak, hogy ez az elegáns, piros ruhás nő nem fogja megütni egy ilyen rendezvényen. Ha meg mégis... nos talán az sem jelentene számára nagy problémát.
Hozzászólásai ebben a témában

Nadine Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2017. február 13. 20:27 | Link

Noel
az a bizonyos piros

Nagyvárad

Idegesen simít le egy ráncot a ruháján, mielőtt kilépne a mellékhelység ajtaján. Hatalmas biztató sóhaj a tükörképének címezve, utolsó simítás a vörösre rúzsozott ajkakon, hogy lágy mosollyal az arcán lépjen ki a tömegbe. Az ismeretlen masszába, ami magával ragadja, sodorja, magassarkújában óvakodva tipeg, nehogy valaki lábára taposson. Az felettébb kínos volna. A legtöbb jelenlévő arcot itt még sosem látta. Nem is igazán érti, hogy egy röpke irat miatt szükségét érezték a meghívásának. Persze úgy érezte udvariatlan lenne visszautasítania, így kénytelen volt előkeresni a szekrényéből valami elegáns darabot. Persze csak ideérve érzi igazán úgy, hogy ez a piros nos… egy kicsit talán sok. Éppen ezét kínosan feszengve próbál elbújni a tömegben, ami egy ilyen feltűnő színben nehezebb feladat, mint azt a nő elsőre gondolná. A férfitekintetek akaratlanul is végigsiklanak a ruha finom anyagán. Egy gyorsan elsuhanó tálcáról kap le egy pezsgőspoharat, hogy abba kapaszkodva átkozza magát, amiért eljött. Nem illik ide, soha nem is fog.
A pohár tartalma rekordsebességgel csökken a felére, amint Nadine próbál koncentrálni arra, amit a lámpalázas úriember mond a kedves közönségének. Egy újabb kortyra emeli a poharat, ám a mozdulat megáll félúton, amint egy ismerős hangot hall meg. A férfi meleg lehelete csiklandozza a bőrét, aminek hatására enyhe borzongás fut végig a nő testén. Tekintetét gyorsan a másikra kapja, amint összeráncolt szemöldökkel méregeti. Baljában a pohár, jobbjával végigsimít az emlegetett tincsen, hogy tekintete elé emelve vegye szemügyre. Ősz hajszál? Az lehetetlen.
- Hol? Én nem látom? - hangja enyhe kétségbeesésről árulkodik. Nemrég múlt huszonnégy, ennyi idősen még nem kéne őszülnie. Noel tovább beszél, a barna számára pedig világossá válik, hogy a rellonos csupán nem talált jobb szórakozást ennél az ártatlan viccnél.
- Az egy nagyon kényelmes pizsama - motyogja maga elé, egészen enyhén felhúzva az orrát, hogy immár ő is a beszélőt figyelje. Nem enged a kísértésnek, hogy a mellette szemtelenül vigyorgó fiatalemberre nézzen, de érzi, egészen belül tudja, hogy Noel remekül szórakozik rajta. Amint kékes szemei találkoznak azokkal az átható zöldekkel egy egészen picit felvonja a szemöldökét.
- Látványelem? Nos, köszönöm a bókot, más is mondta már, hogy remekül festek ma este - a kiszélesedő mosoly mellé megemeli a poharát is Ombozi felé, igyekezve tudomást sem venni arról, hogy egyébként szégyenpír önti el arcát arra a feltételezésre, hogy csupán a kinézete miatt van itt, ez kifejezetten sérti kifinomult intellektusát. - De tudod, engem itt az eszem miatt szeretnek - feleli ködösen somolyogva a poharába, hogy aztán visszaforduljon előre. Bosszantja a rellonos szemtelensége, valószínűleg jobb lesz vele vigyázni, még akkor is, ha legutóbb ő segítette ki a bajból.
- Amit azonban nem értek, hogy mit csinálsz te itt egyedül? Azt hinné az ember, hogy Ombozi Noel olyasvalaki, aki ki nem hagyná, hogy egy ilyen eseményre meghívjon egy csinos hölgyet, aki majd eldicsekedhet a nagy estével - ajkai széle rögtön felfelé kunkorodik, ahogy szemei a tömegben keresik valamelyik bagolyköves diáklány arcát. Azért a barna nem teljesen mulya, tulajdonképpen elég csak végignézi az Ombozi gyereken, minden ujjára jutna egy hölgy, ha úgy akarná. Mikor egyelőre nem találja meg a keresett személyt, inkább ismét a pezsgőnek szenteli a figyelmét.
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2017. február 13. 21:19 | Link

Nádja
Nagyvárad



A feje meg sem mozdul, nem pillant oldalra, csakis maga elé, a szónoki emelvény felé néz, de azt azért komoly badarság volna állítani, hogy nem is figyel Nádjára. Sőt. Az igazság az, hogy mióta kiszúrta őt a piros ruhájában és a megjelenésével ellentétes, kissé határozatlan, nagyon is ártatlan vonásaival, egyedül csak rá képes koncentrálni. És habár látja, hogy Nádasdyt egy külföldi, talán francia agg követi a pulpituson, a felcsendülő szavai már nem jutnak el hozzá. Szeme sarkából, és fülének minden apró kis porcikájával is Nádjára figyel; szavaira, mozdulataira,  somolygására, vörösre festett ajkainak el-elhúzódó szegletére. Nádja úgy vonzza, mint még soha senki, és az, hogy otthon várja valaki, ezen mit sem változtat. Nádja egyetlen pillantása elég ahhoz, hogy forrni kezdjen a vére, és képtelen legyen uralkodni önmagán.
Pedig muszáj lesz.
A pizsamás válaszra csak egészen halkan, és csak egészen rövid ideig kuncog, amiből éppen annyi látható, hogy az álla megremeg kiszélesedett ajkai alatt. Majd csücsöríteni kezd, hogy gátat szabjon illetlen viselkedésének. Végtére is, ő a későbbiek során még itt, ezekkel a nagy szakértelemmel bíró kutatókkal és professzorokkal szeretne együtt dolgozni!
Azután, Nádja csípős válaszára felé pillant, de csak pimasz tekintetével üzen. Száját észrevétlen harapja be, zöldes szemei a nőét keresik.
- Felesleges keresgélned - feleli, ahogy követi a nő tömegben kutakodó kék szempárját. - Nem találsz senkit. Egyedül jöttem.
Hazudjon? Ne? Mit mondjon? Letagadja Kamillát? Ne? Egyáltalán, ő most kapcsolatban van? Nem? Szereti a háztársnőjét? Ha igen, hogyan? A lány nemrég bemutatta az apjának. Ez... bonyolult. Kétségtelen.
Érzi, hogy a fejében cikázó gondolatoknak időt kell nyernie, hogy amennyi csak tud, válaszra leljen. Egyetlen dologban biztos: Kamilla nem érdemli meg, hogy bántsa. Esze ágában sincs, nem, az volna az utolsó, amit szeretne. Az viszont, hogy az exeridonosba éppen itt botlik bele, olyan, mintha valaki előre elrendelte volna.
Belekortyol az italába, tekintete közben végigsiklik a meghívottakon. Mit csináljon? Legyen önmaga? Hiszen a mellette álló piros ruhás nő már . Felnőtt, megvan a magához való esze. Ha úgy veszi, utolsó kérdésével épp az imént kérte fel keringőre.
Végül Nádjához fordul.
- Van kedved csatlakozni hozzám ma este? Persze, csak ha neked sincs partnered - az alkalomhoz, s azzal együtt Nádjához méltó, komoly szándékú íriszekkel pillant rá, még poharát is az övéhez emeli, hogy ha a válasz igen, koccinthassanak. Közben azért ő is keresgélni kezd a tömegen, hátha megpillant valami jól öltözött, fess úriembert, akiről már messziről lerí, hogy Nádjával érkezett.
Mekkora arcon csapás lenne az, nem igaz, Noel? Rosszul esne.
Hozzászólásai ebben a témában

Nadine Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2017. február 13. 22:09 | Link

Noel
az a bizonyos piros

Nagyvárad

Tulajdonképpen számíthatott volna rá, hogy összefuthat itt ismerőssel. A bagolyköves diákok ha nem is gyakran jönnek ide, azért időnként ellátogatnak a rezervátumba, hosszabb-rövidebb időre. De azt kicsit furcsállja, hogy megint a szemtelen rellonossal hozta össze a sors. Persze valójában megdobban a szíve, hogy belekapaszkodhat egy ismerősbe az immár látott, mégis idegen arcok tengerében. Tudja, hogy húgával Noel közelebbi ismeretséget is kötött, mialatt egymás testében éltek, és habár neki szerencsére ilyeneket nem kellett átélnie ebben az óriási teremben mégis talán a mellette álló ifjút ismeri a legjobban.
Nagyot nyel, amint szemei belevesznek a kavargó ruhák, illatok, személyek karneváljába. Gyomrában érzi az ideges gombócot, miközben valahol agya egy hátsó szegletében mélységesen megveti magát, amiért rögtön egy lány után kutakodik. Mintha… féltékeny lenne. Nyilvánvaló, hogy nem így van, ezért ezt a butaságot rögtön száműzi is a fejéből. Valahol mélyen azért megnyugvást kelt benne, amint a férfi kimondja, hogy egyedül jött. Tekintetét elemeli a tömegről, csak egy röpke pillantás erejéig néz Noelre, hogy aztán szemeit lesütve figyelje a poharat szorongató kezét. Egyedül jöttem. Értelemszerűen kiszakadna belőle a kíváncsiság örökös kérdése, felkapná a fejét, hogy fuldoklóként kapjon a válasz után, hogy megtudja a miértet. Ám az önuralma és büszkesége ennél jóval erősebb. Nem engedi meg magának, hogy buta tinilány módjára csüngjön a mestertanonc szavain; azok az idők - ha voltak is valaha - elmúltak. Ő már azóta felnőtt, ideje ehhez méltóan viselkednie.
- Értem - emeli fel pilláit halvány mosolyt varázsolva arcára, hogy a férfi szemeibe pillantson.
Alig észrevehetően hőköl hátra a férfi kérdésére. Csak magát okolhatja, ő kezdte az egészet, habár semmi ilyesféle szándéka nem volt. Nem akarta magát Noelre tukmálni. Tudatosan biztosan nem.
Nem néz a másikra, halogatja a választ, a tömeget kutatja. Az igazság az, hogy az ajtóban összefutott egy igazán megnyerő férfiúval, aki… nos, két pillantásra méltatta csak, most mégis elég ideig időzik rajta a tekintete ahhoz, hogy a férfi megérezze. A barna gyorsan kapja el tekintetét az ismeretlenről, hogy Noel szemeibe nézve lassan, nagyon lassan bólintson.
- Nos, történetesen én is egyedül érkeztem… - habozva, lassan ejti ki a szavait, érezhetően nem biztos a dolgában. Végül megköszörüli a torkát, hogy aztán a pohár üvegét a másikéhoz érintse.
- Igazán megtisztelő a társasága, fiatalember! A diákéveimre emlékeztet - A korábban Noel arcán látott szemtelen mosolyt átvéve ejti ki a magázó mondatokat. Ha már a rellonos a korával heccelte ezt ő is éppúgy megteheti. Elvégre itt ő az idősebb, a felelősségteljes. Neki kell észnél lenni, habár Ombozira korántsem használná a fiú szót. Ravaszkás mosollyal lép közelebb a másikhoz, hogy kérdés nélkül karoljon bele; itt ők most már tulajdonképpen egy társaság, még akkor is, ha a másik fiatalabb. De miért is lenne ez akadály, jöhetnek ők ide, mint két barát, nem? Teljesen természetes jelenség.
Aztán a nő az utolsó kortyot is kihörpinti a pohárból, amint a francia férfi befejezi a beszédet. Udvarias taps hallatszik.
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2017. február 14. 16:42 | Link

Nádja
Nagyvárad


A levegőt elnehezítő, azt egyszerre fülledté és sűrűvé tevő mozdulatlan feszültség észrevétlen lengi körül őket. Kéretlenül kúszik be a mestertanonc zakóujja alá, és bizsergeti végig makulátlan, hófehér ing takarta felsőtestét. Az ébredező libabőr végigszalad gerince mentén, mikor résnyire nyitott ajkai levegő után kapnak, s zöldjei egyetlen kósza pillantásra összeérnek Nádja kékjeivel. Noha még nem vallotta be magának, imádja ezt a szégyellős, mégis mindig kihívást rejtegető szempárt. És habár ő szeretné tartani a szemkontaktust, a nő még azelőtt visszafordul poharához, hogy ezt tudtára adhatná. Persze, könnyen lehet, hogy tudja ő enélkül is. Noel rajta ragadó, vizslató szemei árulkodóak, hiába, ha akarná sem tudná levenni őket Nádjáról. Talán csak a piros ruha, talán a külföldi kongresszus, a kivilágított terem vagy a pezsgő az oka, de minduntalan emlékeztetnie kell magát arra, hogy a pulpitus nem balra, sokkal inkább előre lett felállítva. Elfordul, csillogó tekintetét az előadóra vezeti, s egy rápillantó idegen számára akár még úgy is tűnhet, hogy visszafogott mosolya a francia tudósnak szól.
Aztán újfent balra pillant, és újfent kérdez. Nádja azonban nem válaszol azonnal, habozik, s eddig lesütött szemeivel most egy, a bejárati ajtóban, kisebb társaságban álló férfira pillant. A mestertanonc követi a kék szempár útját, és amint meglátja a másikat, gyomra összeugrik, szíve felhevül, ereiben fokozódni kezd az adrenalin.
- Áh, értem - feleli halkan, és noha mellkasát meghatározhatatlan csalódottság feszíti, amennyire az lehetséges, nem mutatja ki. Bár zöldjeiben kissé megfakult az eddigi csillogás, ugyanazzal a pimasz mosolyával fordul Nádjához, mint az est folyamán bármikor tette. Poharát hozzákoccintja a nőéhez, majd kiissza belőle a maradékot, hogy az egy perccel később mellettük elsuhanó pincér tálcáján lévő újabbra cserélje. Közben jobbra fordul, vet egy mosolytalan, komor pillantást a másik férfira - akit egyáltalán nem hibáztat azért, mert tekintete újra meg újra visszatéved Nádjára -, hogy tudja: jobb, ha észnél marad, és más vadat szemel ki magának, mert ehhez a nőhöz itt, ő mellette, ma biztosan nem lesz köze. És ha rajta múlik, máskor sem.
- Pardon! - a döbbenettől elnyíló szájjal fordul a belekaroló exeridonoshoz. Megkeményedő vonásai elárulják, hogy nem akar hinni a fülének, és biztos abban, hogy az imént rosszul hallott. Csakhogy Nádja szemtelen kis vigyora éppen az ellenkezőjéről tanúskodik; nagyon is jól hallott. - Hú, de kikapsz még ezért...
Az ő ajkai is hasonló mosolyra húzódnak, ám mielőtt még befejezhetné gondolatát, a teremben elégedett taps hangzik fel. Noel az emelvény felé pillant, ahol most a rendezvény feje, a rezervátum igazgatója kér szót. Őt személyesen is jól ismeri, hiszen egy évvel ezelőtt tőle kapott engedélyt az egyéni terepgyakorlatának megkezdésére, és azután is többször beszélgettek, még mielőtt idekerült volna. Többek között a fiatalember pyromágiájáról is, és annak sárkányok és más veszélyes lények közötti hasznosságáról. Azután pedig, hogy öt hónapig itt élt, minden nap volt alkalma összefutni a férfival.
- Őt tartják az idei Ezüst Merlin-díj egyik nagy esélyesének - kissé oldalra dőlve suttogja oda Nádjának, hátha sikerül olyat mondania, amit nem tud. A mestertanonc személy szerint a támogatók táborát erősíti, hiszen nemcsak hatalmas példaképnek, de jó embernek is tartja a sárkánygyógyító férfit.
Hozzászólásai ebben a témában

Nadine Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2017. február 14. 19:42 | Link

Noel
az a bizonyos piros

Nagyvárad

A kutató zöld szemek kereszttüzében kezdi egyre kényelmetlenebbül érezni magát, nem csoda hát, ha saját kékjeit gyorsan el is kapja a szikrázó smaragdokról. Nemes egyszerűséggel tudja, hogy nem engedheti meg magának, hogy tovább bámuljon Noel szemeibe, hiszen már így is éppen eléggé elvesztette a fonalat, ami nem jellemző az általában összeszedett Rohr lányra.
Ugyan már akkor tudta, hogy az ismeretlennel nem lesz semmi, mikor először meglátta, most mégis felmerült benne a lehetőség, a mi lenne ha érzése. Ám ez elég gyorsan tovaröppen, amint figyelmét inkább a mellette álldogálónak szenteli. És az idegent ezzel a döntéssel száműzi is a fejéből; talán majd máskor.
Gondolatban vállon veregeti magát, a kifejezetten szemtelen, csipkelődő mondatáért. Kevin és Leonie melle dagadna a büszkeségtől, ha tudnák, hogy nővérük ilyenre is képes, nem csak a dorgálás jön a szájára.
A poharak koccannak, a két ital elfogy, és a rellonoshoz hasonlóan a nő is kicseréli a kiürült talpast egy telire. Ez még csak nem árt meg, igazán elengedheti magát egy picit, Noel már úgyis hazavitte egyszer tudtán kívül, ha bármi baj lesz, csak megteszi még egyszer érte ezt az apróságot. Szemöldöke megemelkedik, amint felpillant a másik arcába.
- Kikapok? Csak nem fenyegetni próbálsz, kölyök? - pontosan jól tudja, hogy Noel és közte csupán pár év különbség van, ő azonban mindig is remekül játszotta az idősebb szerepét és ezúttal meglehetősen jól szórakozik azon, hogy a mestertanonc milyen érzékenyen reagál a kis tréfára. Pontosan úgy, ahogy Nadine az idősödésre. Micsoda fura páros, az egyik fiatalabb lenne, a másik idősebb. - Van ám egy titkos fegyverem, úgy hívják Leonie, ha nem vigyázol bevetem - kacsint rá a másikra, aztán tekintetét ismét a pulpitusra emeli, ahova a rezervátum igazgatója érkezik meg. Talán illene egy kicsit csöndben maradniuk és odafigyelni, nem úgy viselkedni, mint két kiskamasz, aki nem tud megülni a popsiján egy helyben. Csendben figyeli, amint az igazgató elfoglalja a helyét. Ismeri őt, habár nem közelről, de találkozott már vele, ami a nőnek elegendő is ahhoz, hogy megjegyezze egy életre az arcát.
Amint Noel kissé oldalra dől ösztönösen húzódik közelebb, hogy hallja a mondanivalóját; kék szemei végigsiklanak a férfi ajkának ívén, hogy aztán összerezzenve térjen magához és udvarias távolságba húzódva válaszoljon a frissen megtudott információra. Torkát köszörüli, cseppet zavartan pirulva mielőtt megszólalna.
- Nos, ezt eddig nem tudtam. Te jól ismered őt? - állával az emelvény felé bök, de kék szemeivel fürkészi a másik arcának minden rezdülését. Igazság szerint most döbben rá, hogy azt tudja, őt miért hívták, ám arról fogalma sincsen, hogy Noel mit kereshet itt. Persze, a húga mesélt már róla, hogy a rellonos sárkánypárti meg ilyenek, de, hogy miért jött ide, arról halvány lila gőze sincsen - árulja azt bárki is. Morfondírozása közben még az orrát is összeráncolja egy picit, hogy aztán végül vigyorogva forduljon a mestertanonchoz, felpillantva rá - hiába van rajta magassarkú, még így is alacsonyabb, mint a férfi.
- Igazából nem is tudom, hogy te miért vagy itt. Bár van egy olyan sejtésem, hogy csak belógtál. Vonzott az ingyen pia vagy a nők, ki tudja… - szemeit forgatva húzza a vigyorát még szélesebbre, hogy aztán belekortyoljon a pezsgőbe. Már régen nincs fogalma arról, hogy mi folyik az emelvényen; habár testével arra felé néz, szemeit Noelen felejtette, ahogy figyelmét is a férfi birtokolja. A pezsgőben meg csak egyenletesen szállnak felfelé a buborékok, ahogy múlik az idő. Az idő, ami hirtelen már nem is olyan fontos a nő számára. Már nem azt várja, hogy túl legyen az egészen, már nem számolja a perceket, már beleveszett valamibe... valami zöldbe.
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2017. február 17. 18:52 | Link

Nádja
Nagyvárad


Hogy tessék? Mi van?! Mi az, hogy kölyök? Noel éppen csak egy árnyalattal indulatosabban fordul a szemtelen nő felé, mint azt a heccelő megszólítás önmagában megkívánná. Valószínűleg még a vaknak is nyilvánvaló lehet, hogy számára ez egy különösen érzékeny pont, amire rövid időn belül már másodjára tapint rá az exeridonos - tehetséges a kisasszony, kétségtelen. Érzékeny pont, főleg, hogy egy ideje - épp azóta az éjszaka óta, hogy bekísérte a kanapéjára - már másként néz Nádjára. Erről persze még nem tud, csak a belső, csontjaira tapadó inakat és izmokat marcangoló feszültséget érzi, ami a szokottnál jóval ingerültebbé és nyughatatlanabbá teszi. Mintha nem találná a helyét. Nem találja, hiszen csak most kezdi kapiskálni, hogy egészen mostanáig rossz helyen kereste.
- Nem vagyok kisfiú, Nádja - jegyzi meg válaszul, a hangjából kihallható éllel finom nyomatékot adva kijelentésének. A kék szempárba ivódó tekintet egy múló pillanatra villámokat szór, de mire a nőt megrémíthetnék, addigra azok bele is simulnak a zöld fényekbe. Noel ajkai kiszélesednek, homlokáról eltűnnek hirtelen jött mérgének jelei. Elmosódnak, akárha soha nem is léteztek volna. A szempár ismét puhává, ismét élénkké, ismét csillogóvá válik, amit le sem tud venni a karjába karoló nőről. - Ne... - elhaló hangon nyögi aztán, Leonie neve hallatán, s tettetett félelemmel, látványos, nagy mozdulatokkal pillant körbe a termen. Hangját visszafogva, majdhogynem suttogva folytatja. - Azt ne mondd, hogy ő is itt van!
Mikor ugyanis legutóbb találkozott a bongyorkával, a lány nem volt rest rámászni, és nyálas puszikkal kimutatni iránta érzett, múlhatatlan szeretetét - mindezt a kastély zsibongó előcsarnokában, ebédidőben, természetesen.
- Ühm - hümmögi egy halvány mosoly kíséretében, s közben az emelvényen álló, tehetséges szónokot fürkészi, issza annak minden szavát. Látványos büszkeséggel figyeli a közeli rezervátum igazgatóját, szíve nagyot dobban, mikor a férfi ajkait kedvenc sárkányának neve hagyja el: Daria.
- Ismét tévedsz – elégedett mosolyával fordul Nádjához, és mielőtt még válaszolni kezdene, oldalán a nővel az egyik kivilágított erkély felé indul. Kitárja előtte az ajtót, előreengedi, majd be is húzza maguk mögött az ajtót, ezzel odabent hagyva az előadók mágikusan felerősített hangját.
A csend élesen telepedik rájuk.
Noel a korláthoz sétál, rákönyököl, kezei között tartja a félig még teli pezsgős poharat. Kíváncsi tekintetét a tóról a nőre emeli, szája szeglete megremeg.
- Nemrég itt töltöttem öt hónapot szakmai gyakorlaton – szólal meg néhány pillanattal később. – Azalatt az idő alatt az itt lévők többségével volt szerencsém találkozni. Tamássy úrral, a rezervátum igazgatójával pedig szorosabb kapcsolatot is kialakítani.
Kis szünetet tart, visszafordul a táj felé, a kéz meleg poharat kiszáradt ajkaihoz emeli.
- Szóval tévedsz, se pia, se nők - jegyzi meg végül, de csak következő szavai mellett pillant Nádjára. - Bár... hazudnék, ha azt mondanám, hogy rossz a pezsgő, vagy a társaságod.
Hozzászólásai ebben a témában

Nadine Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2017. március 2. 12:12 | Link

Noel
az a bizonyos piros

Nagyvárad

Villanó zöld tekintet, egy leheletnyi fenyegetés és Nadine szíve egy pillanatig máris hevesebben ver. Túl messzire ment volna? Ám mielőtt ebből a gondolatból bármi is lehetne a villámló pillantásnak nyoma sincsen, csak emlékként él a nő fejében.
- Nadine - ösztönösen javítja ki a másikat. Ugyan mikor a férfi megszólította halványa tudatában volt, hogy nem teljesen a nevét mondja, de sokkal jobban lefoglalta az ősz hajszál gondolata, mintsem foglalkozzon ilyen apróságokkal, mint a neve. A nő nem bírja megállni nevetés nélkül, mikor Noel arcára pillant. Ugyan sokakat idegesít a húga, és néha tényleg nem könnyű vele, de azért összességében nagyon is szeretnivaló a vöröske.
- Nem, ne aggódj, nincs itt. Arra már felfigyeltünk volna mostanra - szemeit forgatva mondja az utolsó mondatot, miközben arca még mindig piroslik az előző, egy egészen cseppet hangosabbra sikeredett nevetés utóhatásaként. Pár rosszalló szempárral találkozva kicsit összehúzza magát a nő, igyekezve úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
A férfi hümmögése után annak arcát fürkészi, a vonásait tanulmányozza, miközben az az igazgatót figyeli. Tényleg nem kisfiú már. Az agyán átfutó gondolatra összeráncolja szemöldökét, és lepillant a padlóra. Kérdőn vonja fel a szemöldökét, tekintetét visszavezetve a másikra. Téved? Miben téved? Ám mielőtt bármit is kérdezhetne Noel megindul az erkély felé, Nadine pedig el sem mozdul mellőle. Az erkélyre érve nagy levegőt vesz, már igazán kezdte nyomasztani a tömeg, meg a bezártság. A családban Leonie és Kevin a nagyon társasági ember, Nadine nem a nagy partik híve. A halk mormogás, a beszédek hangjai, a taps mind eltompulnak és csak a csend marad. A néma éjszaka. Lágy szellő libbenti meg a nő fürtjeit, ahogy megborzongva sétál oda a másik mellé.
- Hm - meglepett tekintete elismerésről árulkodik. Nem sokat tudott Noelről, de az, hogy itt volt gyakorlaton olyan céltudatosságról mesél, amit Lencse néhány kusza mondatából nem lehetett kihámozni, mikor Noelről beszélt.
- Megkérdezhetném, hogy szerettél-e itt lenni, de fölösleges lenne, olyannyira egyértelmű a válasz - mondja, miközben ajkaira ismét odakúszik a megszokott mosoly.
- Errare humanum est - vonja meg a vállát, a latin közmondással válaszolva, kékjei belemélyednek a zöldekbe, és arcát ismét elönti a pír. - Nos, ez igazán kedves tőled, azt hiszem az én társaságomat általában unni szokták. Legalábbis nem gondolom, hogy olyan szórakoztató lennék, mint a testvéreim - húzza el a száját egy féloldalas mosolyféleséggel. Aztán szemeit elkapja Noelről és inkább kihörpinti az imént megdicsért pezsgő maradékát.
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2017. március 2. 16:17 | Link

Nádja
Nagyvárad


Azzal, hogy tudatos jövőképével láthatóan meglepi a nőt, érdekes, de egyáltalán nem foglalkozik. Noha előbb még kifejezetten rosszul esett neki, hogy a másik szemében talán nem más, csak egy mindent akaró kamasz, pillantásából - habár várható lehetne - most mégsem süt gőgös elégedettség, vagy arrogáns pökhendiség. Tekintete csendben találkozik Nádja elismerő íriszeivel, majd mosolytalan, komoly vonású arcát az előttük elterülő mozdulatlan erdő felé fordítja. Poharát ajkához emeli, kortyol, és csak azután, hosszú másodpercek múltán néz ismét a mellette álló nőre. Nádja idilli látványt nyújt. Nem giccses, nem túl sok, egyszerűen csak szép.
- Azt hiszem soha nem voltam olyan boldog, mint itt - feleli végül a költői kérdésre, de a szavak kiejtése közben elszorul a szíve. Hiába mondja az igazat, kényelmetlenül érzi magát, egész lényét uralni kezdi valami bizarr kettősség. Boldog, de... lelkiismeret furdalása van. Hiszen jó pár boldog éve volt Annelie mellett, amit eszében sincs letagadni, de az, amit a sárkányok és a rezervátum iránt érez, összehasonlíthatatlanul több annál. Mert ez jelent mindent. Felülmúlhatatlannak tűnik. Mintha azelőtt vakon élte volna az életét, mintha képtelen lett volna érzékelni; tapintani, szagolni, ízlelni, látni... csak mióta legelőször betette a lábát a rezervátumba, azóta érzi, hogy él.
Mennyire jól gondolta álmatlan éjszakáin, hogy nem szabad vissza mennie Magyarországra. A zsigereiben érezte. Igaza is lett, kár volt.
- Hoppá - meglepve pillant fel Nádjára, vonásaiba és szája szegletébe visszaköltözik a felhőtlen jókedv. - Azt hittem, rólad csak pletykálják, hogy okos vagy, közben meg... tudod, más módszerekkel törsz a csúcsra. Már szakmai szempontból, természetesen.
Mosolya kihívó vigyorrá erősödik. Ravaszul csillanó szemeit le sem veszi a várhatóan pirulni kezdő orcácskákról. Imádja cukkolni Nádját, és imádja figyelni   olykor kislányos, máskor mindenáron visszavágni akaró reakcióit. Közben olyan tiszta és ártatlan. Fenséges.
- Nem azért, hogy megbántsalak, de szerintem a testvéreid már nem a szórakoztató kategóriába esnek... - bocsánatkérő mosollyal pillant az exeridonosra, de nem bírja ki, mikor Leonie ismét az eszébe jut, csakhamar elneveti magát. - Ne haragudj - orrnyergét masszírozva fordul el, és lehunyt szemekkel próbál úrrá lenni az újra meg újra rátörő nevetéshullámon. Azután kortyol, és az eget kezdi bámulni.
- Zavarna, ha Nádjának hívnálak? - kérdezi kis idő elteltével, szinte a semmiből térve vissza a nő nevére. Nem tudta, hogy a keresztneve Nadine, és bár tetszik neki, ha szabad, mégis inkább Nádjának szólítaná. Mert az az övé. És valószínűleg az övé is marad.
A végére csak kiderül, hogy valóban nem más, mint egy mindent akaró, önző, bűnös fiatalember.
Hozzászólásai ebben a témában

Nadine Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2017. március 5. 20:10 | Link

Noel
az a bizonyos piros

Nagyvárad

Újra és újra rádöbben, hogy mennyivel több lehet ebben a férfiban, mint első pillantásra hinné az ember. És ezek az apró meglepetések, rádöbbenések észrevétlenül lopják bele magukat a nő lelkébe. Csupán jelentéktelen epizódok, amik összeillesztve előbb-utóbb megmutatják a képet, mint ahogy a kirakós darabkái is lassan, kockáról-kockára kerülnek a helyükre. A lágy, festői mosoly az ajkain még mindig ott virít, mintegy elengedhetetlen kellékként. Határozottan jól érzi magát; jobban mint amire számított. A hangulathoz persze hozzájárult az elfogyasztott pezsgő is, de nem tagadhatja, hogy Noel társasága üdítőleg hat rá, még akkor is, ha elég sokat hozza zavarba őt a másik.
A férfi válaszát szó nélkül hagyja, csak szemeivel fürkészi az arcát. Kíváncsi. Mindig kíváncsi, és egyszer majd talán megkéri Noelt, hogy meséljen arról milyen volt itt, miket élt át, mit érzett. De ez talán még túl személyes lenne, habár az érdeklődés csak úgy sugárzik a kék íriszekből. Ő is végigpillant az elterülő tájon és egy kicsit rögtön megérti miért érezte magát itt olyan jól a rellonos. Most minden olyan nyugodtnak, békésnek tűnik.
A szemlélődéséből a férfi szemtelen válasza rezzenti fel. Elkerekedett szemekkel és - ahogy számítani lehetett - egyre pirosló arccal fordul a másik felé, pár pillanatig szóhoz sem jutva a meglepetéstől.
- Hogy mi? Én nem mondom, hogy okos vagyok, de… de, hogy más.. módszerek? Khm.. nem, semmiképpen - a dadogó, zavart válasz azt sejtetheti, hogy a mestertanoncnak igaza van, holott valójában csak a tény hozza zavarba, hogy ilyet feltételezhetnek róla. - Tudod, ez igazán sértő, hogy ilyeneket feltételezel rólam - sértetten felhúzott orral pillant el. Az az átkozott büszkeség, Nadine! Azt bizony sérti a feltételezés. Mérgesen fújja ki a levegőt, majd hirtelen a másikra néz.
- De most komolyan. Van aki ilyet pletykál rólam? - az aggodalom kihallatszik a hangjából, ahogy összeráncolt szemöldökkel igyekszik rájönni, hogy most Noel ismét csak jót szórakozik rajta, vagy netán tényleg van valami alapja a dolognak. Az ember azt hinné, hogy ennyi idősen Nadine már megtanulta, hogy ne érdekelje őt mások véleménye, és igyekszik is így tenni, ám a mellékelt ábra szerint még mindig túlzottan ad a jó hírére.
Ami a testvéreit illeti maximálisan azonosulni tud a mestertanonc azon álláspontjával, hogy néha már messze nem szórakoztatóak. A komoly-felháborodott-kétségbeesett arcon ismét a mosoly lesz uralkodó, a nő vonásai ellágyulnak.
- Ugyan, semmi. Szerintem sem annyira szórakoztató, mikor én vagyok a tréfa elszenvedő alanya - forgatja meg szemeit felnevetve. Persze sokan vannak akik szerint viszont tényleg érdekesebbek a kisebb Rohr-ok. Nadine kékjeivel a másik zöldjeit keresi, hogy percekig el se szakadjon tőlük. A kérdés után pont egy minutával tovább marad csendben, mint kényelmes lenne.
- Hm… Még nem szólított senki Nádjának eddig - morfondírozik a kezében forgatva az üres poharat, pillantásával kísérve az üveg mozgását. - De azt hiszem nem zavarna - bólint végül egyet visszapillantva a férfi arcára, hogy aztán zavartan elkapja tekintetét ismét a tájat szemlélve. Nádja. Egy leheletnyit libabőrös lesz amint kimondja magában az „új nevét“. Kényelmetlenül fészkelődik, valahogy kezd ráébredni, hogy nem tudja ezt az egészet hova tenni magában.
- Talán lassan vissza kéne mennünk - szólal meg halkan, még mindig kezében szorongatva a rég kiürült poharat, éppen csak egy pillantást küldve az ajtó felé, hogy aztán ismét belemerüljön azokba a bizonyos zöldekbe.
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2017. március 7. 21:25 | Link

Nádja
Nagyvárad


Nádja elkerekedő szemei és vörösbe boruló arca először megmosolyogtatja; oldalra húzódó ajkai között előbukkannak fogai, borostás orcáin pedig megjelennek az úgy utált gödröcskék is. Tessék, ilyen az, mikor őszintén, mindenféle sallang vagy kötelezettség nélkül mosolyog. Egyszerűen, önmagaként.
A nő zavart válaszát meghallva viszont az ő arcára is odafagy a jó kedélyű gesztus. Pislogás nélkül, összeszaladó szemöldökökkel mered rá. Tekintetében értetlenség és kezdődő riadalom fedezhető fel, hiszen hirtelen nem tudja eldönteni, hogy Nádja csak nem értette előző, humorosnak szánt csipkelődését, vagy direkt játssza el a kis naivát, hogy aztán ajkai gonosz, győzelemittas vigyorban végződjenek.
- Nem, nem - lehervadó mosollyal rázza a fejét, és a korláttól eltávolodva tesz egy tétova lépést a vörös ruhás nő felé. - Félreértesz. Én csak arra céloztam, hogy... - váratlan csend ékelődik szavai közé, s megtorpanva a kimondásra váró szóra gondol. A szíve nagyot dobban, talán mert a fejében visszhangzó gondolat most valódi jelentőséggel bír. Kiszáradó alsó ajkát megnedvesítve pillant fel a nőre. - Gyönyörű vagy. Megtehetnéd. Ha ilyen alkalmazottam lenne, mint te...
Nem fejezi be, szavak helyett sokatmondóan vonja meg vállait. Szemeit az előttük elterülő tájra süti, száját elhagyja egy félhangos sóhaj. Egészen kényelmetlenül kezdi érezni magát, amiért ilyen tisztán kinyilatkoztatta a nővel kapcsolatos, koránt sem publikus véleményét. Ismét szembefordul a hatalmas, erdélyi farengeteggel, és pezsgőspoharát kezei között tartva rákönyököl a korlátra.
- Nem tudom, pletykálnak-e rólad ilyesmit - mondja, rekedt hangját a hűvös szél messzire sodorja. - Nem érdekelnek az ilyesmik. Kis emberek nagy szavai... nevetséges.
Futólag oldalra pillant, zöldjei találkoznak Nádja kékjeivel, majd az ajtó felé sandít és beleegyezően bólint. Poharát a szájához emeli, kiissza belőle az utolsó kortyot, utána vet még egy pillantást a fák felé, és ellökve magát a korláttól, csendben az ajtóhoz sétál.
- Otthon lenne kedved beülni valahová? - kérdezi már a nő előtt kitárt ajtónak támasztva vállát, tekintetével újra meg újra bejárva Nádja arcvonásait. Kérdése hirtelen, mégsem nevezhető átgondolatlannak. Ujjai megreszketnek a kilincsen, de ezt szerencsére nem láthatja az exeridonos, hiszen a testével tökéletes takarást biztosít. A szíve dübörög a hófehér ing alatt; tart az elutasítástól, azonban abban is biztos, hogy örökké bánná, ha nem kérdezett volna rá. Akkor ugyanis ez sem volna más, mint egy elszalasztott lehetőség, talán élete legfontosabb, legigazibb lehetősége.
Hozzászólásai ebben a témában

Nadine Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2017. március 8. 19:00 | Link

Noel
az a bizonyos piros

Nagyvárad

A meglepett tekintet, és pirosló arc mögött azért van módja szemügyre venni a Noel arcán elterülő vigyort is. Amikor feltűnnek neki a gödröcskék a másik arcán, furcsamód késztetést érez, hogy megérintse legalább az egyik oldalt. Gyorsan fordítja el a fejét, mindkét kezét a pohár köré fonva. Nem.
Aztán amint lehervad a férfi arcáról a mosoly rögtön tudja, hogy már megint megtörtént. Már megint behúzta a csőbe, és hiába a fotografikus memória, ha nem elég okos, hogy felismerje, mikor hecceli őt a másik és mikor gondolja komolyan azt, amit mond. Érzékeli amint Noel felé lép, vesz egy mély levegőt, de csak marad a helyén, várva, hogy ebből most mi fog kisülni.
- Hogy? - kérdezi rögtön, türelmetlenül várva a választ. Mire? Mire célzott? És különben is, ne célozgasson. Nem állítanám, hogy kifejezetten morcos lett a kis epizódtól, de valami nyugtalanság üli meg lelkét, amit nem tud hova tenni. Feszültség, aminek eredete egyelőre ismeretlen előtte. Aztán pár percig pislogás nélkül mered a zöldekbe. Most egészen biztos benne, hogy rosszul hallotta, valamit megint félreért. De Noel vállrándítása és sóhaja azt sugallja, ezúttal minden pontosan az, aminek látszik, és a fiú egy egészen mély gondolatát adta most tudtára. Zavartan köszörüli meg a torkát, szemeit ő is a táj felé fordítva, kezeivel idegesen babrál a poháron.
- Nos, ez öhm… - keresi a szavakat, nem tudja mit is mondhatna erre, majd inkább csak a legelső mondatra reagálva sóhajt fel. - Köszönöm - mondja halkan, szemeit az egyre ismerősebbé váló vonásokon nyugtatva.
- De engem érdekelnek - feleli a férfi szavaira, szemeit lesütve, már-már suttogva. Nem tagadhatja, ez az igazság. Mélyen, belül irigyli az olyan embereket, akik fittyet hánynak másokra. Mert ő nem tartozik közéjük. Határozott véleménye van bizonyos dolgokban, de túlzottan törődik ahhoz az emberekkel, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjon másokat.
Éppen indulna kifelé az ajtón, mikor elhangzik a férfi kérdése. Megtorpan és lassan emeli fel a fejét, hogy a zöld íriszekbe tekintsen. Miért? Miért kell Noelnek mindig kínos helyzetbe hoznia? Mintha ez lenne a specialitása.
- Noel, nem hinném, hogy ez… - kezd bele bocsánatkérő mosollyal, de nem bírja belemondani a másik szemeibe, így elhallgat. Lesüti pilláit, felsóhajt, majd egy kósza tincset is kisimít az arcából. Arcára igyekezne mosolyt erőltetni, olyan igazit, ha nem kúszna fel ajkaira az magától. De dobogó szívvel, mosolyogva változtat a korábbi hangnemen. Nyilvánvaló tény, hogy nem tud nemet mondani, tehát igent kell kell felelnie.
- Dehogynem, persze, menjünk - bólint egyet, majd folytatja útját vissza a terembe, nem néz hátra Noelre, nem figyel rá, csupán a szíve dobolását hallja a fülében, amint keveredik cipősarkainak koppanásával. Most már eleget volt itt, lassan ideje hazamenni. Ő döntött, megmondta. És utána az özönvíz.

//Köszönöm szépen a játékot! Love Kiss//
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek