36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. szeptember 30. 11:13 | Link

Osztrovszky Katherine
Erdély, Gyilkos tó
Szeptember 20. éjjel



A gondolatok százszámra kavarognak fejében, ahogy a vendégház mellett álló régi, faragott padon ül, s kezében egy üveg jó, erdélyi sörrel a híres Gyilkos tó szokatlanul nyugodt víztükrét figyeli.
Most szélcsend van.
A pad támlája élesen roppan meg, mikor hátradől. Az üveget szájához emeli, a keserű sör gyorsan csúszik le torkán. Hát megnősült.
- Katherine - szól hátra, nem túl hangos hangját a túlpart felé sodorja a víz. - Ide tudnál jönni?
Szabad ujjai a nyakát fojtogató elegáns kendőt lazítják, az esküvőn viselt öltönyzakója még mindig rajta van.
A víztükör megmozdul, ugráló halak hangjait erősítik fel a körülöttük meghúzódó hegyek.
Soha nem gondolt bele, milyen lesz majd a nászútja, hiszen azt sem hitte, hogy egyáltalán megadatik neki. Körbenézvén viszont, kezében egy hűvös itallal, oldalán a nővel, aki addig szunnyadó érzéseit felébresztette, őt pedig olyan - másnak talán magától értetődő - lépésekre ösztönözte, melyekről mindig csak hallott, tökéletesnek érzi.
Az üveget a pad sérült karfájára állítja, majd feláll és közelebb lép a tóhoz. Szürke tekintete a sötétségbe réved, kiszűrhetetlen gondolatai között néhány fontos, a jövőt mindenestül megváltoztató foszlány tűnik ki. Most, hogy Katherine a nevét viseli, több kérdés merül fel köztük, mint valaha. Hogy bár a törvény és néhány aláírt, s az állam nevében lepecsételt papír eggyé tette, a vér még nem köti össze őket.
Karjait mellkasa előtt fűzi össze, száját beharapja. Lelki szemei előtt felrémlik lánya képe, meg Célestine aggodalmaskodó szempárja is. A vére.
Hozzászólásai ebben a témában



Osztrovszky Katherine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. szeptember 30. 11:23 | Link

Konstantin
Erdély, Gyilkos-tó



Esküvő, esküvő, esküvő…
Ekörül forogtak a gondolataim az elmúlt két hónapban. Szinte biztos voltam benne, hogy ha egy évem, vagy annál több időm lett volna készülődni, szabályosan belebolondulok a dologba. Hogy miért? Bőven elég volt hatvan napig rágnom magam azon, hogy vajon szép lesz-e a hely, anyámnak megfelel-e a menyasszonyi ruhám, mit fognak gondolni a vendégek, és hogy lesz-e mindenkinek mit ennie. Lesz-e az ízlésének való.
Az elejétől a végégi kiborító volt ez az egész. Örültem, hogy már magunk mögött tudhatjuk és túlléphetünk azon, hogy vajon mások mit gondolnak. Innentől kezdve bíztam benne, hogy Konstantin sem fog aggódni azon, bízhat-e bennem, magára hagyom-e. Reméltem, hogy a tudat, hogy hivatalosan is elköteleztem magamat mellette, elégnek bizonyul.
Szóval, röviden összefoglalva Nottingham szép volt, a vendégek elégedettek voltak és múltam egy darabkájaként megjelent egy üzenet Lyrától, amelyben biztosított róla, hogy még mindig épp olyan jó barát, mint volt… elvégre ki más hullázná le az arát épp az esküvője napján? Na, meg az üveg vérről ne is beszéljünk. Ilyen barátok mellett, minek nekem ellenség, nem?
Konstantin felé pillantottam, valamivel távolabbról figyeltem a víztükröt. Határozottan groteszk látványt nyújtottam a Gyilkos-tó partján a hófehér menyasszonyi ruhámban, kontyba fogott hajjal. A hívásra azonnal mozdultam, mintha csak muszáj volna és emberi tempóval mögé léptem, hogy átkaroljam a derekát.
-Valami baj van? –érdeklődtem egészen halkan. -Nagyon elgondolkoztál.
Ez igaz.
Mióta magunk mögött hagytuk a vendégsereget csöndbe burkolóztunk. Aggódtam a rengeteg kimondatlan kérdés és a közöttünk lebegő bizonytalanság miatt. Én vámpír vagyok, ő pedig ember; jó ember. Nem szerettem volna veszélybe sodorni, mitöbb, az életem áldoztam volna érte.
Mégis én voltam a legnagyobb fenyegetés, ami itt, a sötét tófelszín mellett rá leselkedett.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. szeptember 30. 11:58 | Link

Osztrovszky Katherine
Erdély, Gyilkos tó
Szeptember 20. éjjel


Katherine lépteinek finom hangjára egy törékeny pillanatig még az ütő is megáll benne; szíve kihagy egy dobbanást, majd felfokozva, sebesen kezdi verni mellét. Belepislog a tóra telepedő sötétségbe, s lélegzetvisszafojtva várja közeledő kedvesét. A bent tartott levegőt csak akkor engedi ki, mikor a vékony, hófehér karok átfogják derekát, és az úgy vágyott hang megszólítja. Felsóhajt. Ujjai ráfonódnak a még mindig menyasszonynak tűnő éjlény csuklóira, feje lebillen, s tekintete az újasszony ujjait figyeli.
A kérdésre elmosolyodik, ajkai mögül előbukkannak túlságosan is emberi szemfogai. Fejét csendesen megingatja, majd óvatos mozdulatokkal, egészen lassan megfordul, hogy végre őket fürkésző tekintetek nélkül nézhessen szembe feleségével. Tekintete belefúródik az őt néző kék szempárba, jobbja Katherine arcához emelkedik. Kissé megdöntött fejjel simít végig a hűvös arcon, hüvelykujjával érintve a vastag ajkak szélét.
A nyugalom, amit a hegyek és a közeli tó áraszt magából, már nagyon hiányzott a férfinak. Noha még soha nem járt Erdélyben, mellkasát átjárja az otthon kellemes, anyai érzete.
Fejét lehajtva a hófehér, gyönyörű ruhát nézi, s egy lágy, már-már félő mozdulattal hozzá is ér az anyaghoz. Úgy áll a nő előtt, akár egy kezdő fiatalember, vagy mint egy kisfiú, aki bár mindennél jobban vágyik a kezében tartott játékra, nem tudja mit tegyen vele. Ujjai fel-le szánkáznak a ruhán, míg végül, nagy sokára meg nem állapodnak deréktájékon. Aztán a megfontoltságát egyre inkább elveszítő tekintet visszatalál az óceánszínekhez, és úgy tűnik, lassan az oly régóta kikívánkozó gondolatok is feltörnek a férfi torkán.
- Azon gondolkodtam, hogy... - lepillant a menyasszonyi ruha mellrészére, láthatóan keresi a megfelelő szavakat. - ...itt vagyunk a semmi közepén. Senkit nem tudnék bántani. Ha... egyek lennénk.
Nem jellemző rá, hogy ne találja meg rögvest azokat a kifejezéseket, melyekre az adott pillanatban szüksége van. Mindig tudja mit mondjon, tudja, hogy kivel hogyan kell beszélnie, ha célt akar érni. Most viszont a vágyak keverednek a józan ésszel, a szíve a fejével tipródik.
- Befejezhetnénk, amit elkezdtünk - mondja tekintetét visszavezetve Katherine szemeihez. Számára nem is kérdés, hogy a lánykérés, az esküvő csak az élet kezdete volt. Számára egyértelmű, hogy ez befejezésért kiált. Jobbja a kedves keze után nyúl, először finoman ér hozzá, később erősebben szorítja meg. Szürke fényeiben biztosság, érzelmeiben örök érvényű bizonyosság ül.
Hozzászólásai ebben a témában



Osztrovszky Katherine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. szeptember 30. 12:26 | Link

Konstantin
Erdély, Gyilkos-tó


Egy röpke pillanatig fogva tartottam a tekintetét. Addig a pillanatig, amíg meg nem értettem, mit is vár tőlem pontosan. Természetesen azonnal a helyére kattant minden, mindössze időre volt szükségem, hogy feldolgozzam a kérést –márpedig abból nekem tényleg rengeteg volt; időből.
Időből, ami csak és kizárólag az enyém volt. Eddig élveztem, most pedig rájöttem, hogy van mellettem valaki, akivel minden pillanatát szeretném megosztani. De én nem magam választottam ezt, és ha tehettem volna, visszacsinálom az egészet. Bár tizenéves fejjel nem gondoltam volna, most azonban, hogy itt állok azzal a férfivel szemben, akit annyira szeretek, már teljesen más nézőpontból figyeltem az életemet. Családot akartam, igazi családot, de tudtam, hogy ez már sohasem történhet meg. És ez borzalmasan fájt.
Elpillogtam a fodrozódó tó irányába, hagytam, hogy a hűvös szél végigfusson rajtam és észhez térítsen, mielőtt ismét a férjemre néztem volna. Istenem, férjnél vagyok… ennél hihetetlenebb dolog be sem furakodhatott volna a gondolataim közé.
-Mondd, hogy nem arról beszélsz, amire gondolok! –kértem és akaratlanul is hátráltam egy lépést.
Az életemet nem így terveztem felépíteni és mindenképpen meg akartam védeni Konstantint attól, hogy komolyabban belelásson ebbe a világba. A világba, ahol tulajdonképpen minden a vér körül forog. Bár szeretem őt és közel áll hozzám, mindent feladnék érte, mégsem voltam hajlandó közelebb engedni őt ehhez a Katherine-hez. A lányhoz… a vámpírhoz, aki csak a vérre tud gondolni, estétől reggelig, majd újra.
Mert ilyen voltam. Gyilkos. Egy vérszívó… egy hulla… bár valószínűleg a barátnőm ezt sokkal jobban meg tudta volna fogalmazni; és sokkal nyersebben is.
-Mit vársz tőlem? –susogtam ujjaimat az övébe fonva, már-már értetlenkedve fúrva íriszeimet az övébe.
Utoljára módosította:Osztrovszky Katherine, 2015. szeptember 30. 12:26
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. szeptember 30. 12:49 | Link

Osztrovszky Katherine
Erdély, Gyilkos tó
Szeptember 20. éjjel


Olybá tűnik, hogy fésületlen szavai megrémítik az előtte az élet legtisztább színében, makulátlan fehérben álló nőt. Pedig komolyan beszél. Fejét oldalra dönti, keze a hátráló nő után nyúl. Még mindig fogja ujjait, nem engedi, hogy bizonyos távolságon kívül kerüljön. Miért is engedné? Már hozzá tartozik, nem mehet el.
- Miért, a te fejedben még soha nem fordult meg a gondolat? - kérdezi halkan, hangja mégis sokkal erélyesebben szól, mint eddig. Nem vádló, de ha felesége nemleges választ ad, minden bizonnyal összeszorul majd szíve. Neki ugyanis egy ideje csak ezen jár az agya, kattog, lehetőségeket vesz sorra, kiutat keres saját édes kis, virágkoszorúkkal kirakott poklukból. Pillantása talán fenyegető, mozdulatai határozottabbak. Követi a nőt, utána lép, és vállánál fogja meg, hogy eszébe se jusson tovább távolodni.
Most, mint férj, mint férfi újra érezteti a feleségével, a nővel szembeni fölényességét, és egy pillanatra még magának sem engedi meg, hogy beférkőzhessen elméjébe a tudat: Katherine mérhetetlenül erősebb nála, és ez csak egyetlen esetben változhat.
Szüksége van arra, hogy ha csak néhány percig, vagy egy-egy órán át, de érezze, hogy döntésének súlya, annak ereje van, hogy a szeretett nő felett áll, hogy lehet önző, lehet erőszakos, akaratos, döntésképes. Éreznie kell, hogy Katherine számára ő jelenti a férfit, és mint férj, valóban ereje van. Ha megvédeni nem is tudja, valamicske még neki is jutott.
- Csak beszélgetni szeretnék - feleli némi angol akcentussal, ami esetében csak a legritkább esetben bújik elő. Tagadhatatlanul ideges, feszült, szíve hevesebben ver, mint első együttlétük során. - Ne mondd, hogy így akartad. Hogy ezzel, így legyen vége.
Korántsem a kapcsolatuk befejezéséről beszél, sokkal inkább a kezdetről, ami náluk furcsa ellentétekbe bocsátkozik. Egy szabad élet vége, egy kötöttségektől hangos kezdete, benne ez mégis fordítva él; neki most kezdődik a szabadság, és az eddigi volt mindennél kötöttebb. Házasságuk célt adott, valamit, ami egy más, új és igen, ismeretlen élet kapuit nyithatja meg. Szavait elkövetkezendő halálára érti, hogy míg felesége üde marad és mindig gyönyörű, ő szépen lassan elrothad mellette. Belesüllyed az öregségbe, és ezzel, így lesz vége.
Utoljára módosította:Osztrovszky K. Konstantin, 2015. szeptember 30. 12:52
Hozzászólásai ebben a témában



Osztrovszky Katherine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. szeptember 30. 13:02 | Link

Konstantin
Erdély, Gyilkos tó


-Persze, hogy megfordult! –sarokba szorítva éreztem magamat, ezért a kelleténél valamivel hangosabban szakadt ki belőlem a kissé dühös kijelentés. -Te is tudod, hogy nem akarlak elveszíteni, de ezt nem vagyok hajlandó megtenni. Még érted sem.
Azt kívántam, bár érezné a vérszomjat –csak egy röpke pillanatra- és akkor megértené, mit is kíván tőlem. Egy olyan életet akart kicsikarni, amit még a legrosszabb ellenségeimnek sem kívánnék –és nem csak azért, mert akkor sohasem szabadulhatnék meg tőlük. Ez nem élet volt, ahogyan azt Lyra is jó párszor a szememre vetette. Most, hogy itt álltunk, csak egy dologra tudtam gondolni, a barátaim is halottnak láttak. Miért akarnám, hogy a férfi, akit szeretek, ugyanígy szenvedjen?
Mert ez erről szólt. A végtelen szenvedésről, a tudatról, hogy sohasem jön el a megváltás és a tényről, hogy mindenkit elveszítek, aki valaha fontos volt nekem. Az anyámat, az édesapámat, a bátyáimat, a legjobb barátaimat… mindenkit, aki csak egy kicsit is kedves volt nekem.
Megtorpantam, ahogy a férfi elkapta a vállaimat, annak ellenére, hogy tudta: gyűlölöm, amikor megpróbálnak irányítani. Bár ő volt a férjem, az egyetlen személy, akire kicsit is hallgattam, és akiben kicsit is megbíztam, most mégis úgy éreztem, hogy erőszakosabban lépett fel velem szembe, mint az feltétlenül szükséges lett volna.
-Ez még semminek sem a vége. –vágtam közbe gyorsan. -És nem, nem beszélgetni akarsz. Te már pontosan tudod, hogy mit is vársz tőlem. Gondold át, kérlek! Fogalmad sincsen róla, mivel jár ez a… lét. Én tudom és gyűlölöm!
Észérvek.
Bíztam, benne, hogy ezekkel talán meggyőzhetem őt.
Nem menekültem tovább, de nem is próbáltam meg úgy tenni, mintha tetszett volna a helyzet. Keretek közé szorított a szó minden értelmében. Elvárta tőlem, hogy megtegyem ezt a dolgot, amit soha, senkinek sem szabadott volna. Vele akartam lenni, mindig, de nem így.
-Ne szoríts ennyire. -tettem még hozzá egészen halkan.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. szeptember 30. 16:54 | Link

Osztrovszky Katherine
Erdély, Gyilkos tó
Szeptember 20. éjjel


Még érte sem. Önmaga visszafogására, fújtatva pislog néhányat, tekintetét nyomban elválasztja felesége vágyébresztő szempárjától. Feszültsége egyre nagyobb testet ölt, az már nemcsak mellkasát nyomja, de torkába is beköltözött; hatalmas, maró gombócként csitítja el őt, hogy ha akarna, se tudjon megszólalni. Mert semmi értelme, tudja jól.
Alig egy napja még szerelméről vallott a rokonok, közeli barátok és a fogadott anyakönyvvezető előtt, szavakba öntötte a lehetetlent, és miután Katherine, ő is igennel felelt. A jóra, a rosszra, az egészségre, a betegségre, a békére, a harcokra, boldogságra és szomorúságra. Ígéretet tett hűségről, kitartásról, elfogadásról. Megértésről.
Elfordított arcán a vonások haragban tobzódnak, bordái alatt fékezhetetlen indulatot érez, holott pontosan tudja, hogy ennek a hétnek nem erről kellene szólnia. Nem ronthatja ezt el, főleg nem a rajta elhatalmasodó önzőséggel. Hiába lebeg előtte saját vagy egy szem gyermeke élete, úgy tűnik, ezekben a pillanatokban könnyedén eldobná mindkettőt. Többé nem fontos munka, sem a minisztérium, mert míg nekik él, a drága percek telnek, és még azelőtt elfogynak, hogy elég időt tölthetett volna nejével. Hogyan is választhatna a normális és a vágyott élet között?
- Azt kéred tőlem, hogy ennyivel, ilyen egyszerűen fogadjam el esendőségemet?! - kiabál, érdes-mély hangja betölti az éjszakát. Nem néz Katherine-re, talán nem is bírná elviselni menyasszonyi ruhába bújt, kontyos kedvesének törékeny látványát. Ennek nem így kellett volna történnie. Szeretkezniük kellene, nem vitatkozni. Sajnos még maga előtt sem tagadhatja le, hogy az ő hibája. Ő kezdte, és egyelőre nem is akarja abbahagyni. Változni akar, változást, lehetőséget, szerelmet, örökkévalóságot. Katherine-t akarja, és ezért még nászútjuk első hűvös éjszakáját is képes feláldozni. Elengedi a nő vállait, arrébb, a ház irányába lép, és néhány pillanatnyi csend után félig-meddig visszafordul. - Tíz év. Tizenöt. Negyvenöt éves leszek. Akkor már késő lesz.
Hozzászólásai ebben a témában



Osztrovszky Katherine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. október 1. 09:16 | Link

Konstantin
Erdély, Gyilkos tó


Értetlenül álltam csak a férfi előtt, akit pár órája fogadtam férjemül és nem tudtam biztosan eldönteni, hogy én őrültem meg, vagy ő áll hozzá nagyon rosszul a helyzethez. Persze, az én fejemben is megfordult a gondolat, elvégre szeretem és nem akarom elveszíteni, de eszembe sem jutott volna közvetlenül az esküvő után, épp a nászutunkon felvetni a témát. Ennek nem így kellett volna történnie. Így nem helyes.
Csak néztem Konstantinra és szerettem volna tudni, pontosan mi játszódik le benne, azon kívül, hogy kimondhatatlanul dühös és tele van gyűlölettel. Irántam. Mit mondhatnék? Mit tehetnék? Miért kellett ennek most így történnie? Sohasem beszélt erről, miért éppen most kellett mindent tönkretennie?
Az eltelt idők alatt –mióta azzá váltam, ami vagyok- rengetegszer kaptam pofont. Rengetegen hagytak el és rengetegen próbáltak megölni. Egy ilyen kis apróság, mint hogy a szeretett személy nekem áll és magasról tesz arra, hogy éppen nászúton vagyunk, aminek kettőnkről kellene szólnia, már nem tudott padlóra küldeni –nem a francokat. Igyekeztem megőrizni a hidegvéremet, de úgy tűnt, ez reménytelen vállalkozás. Sohasem viseltem jól, ha üvöltenek velem, most mégis teljesen higgadt tudtam maradni… nem kis munka árán.
-Azt kérem, hogy gondolkozz reálisan! –vágtam közbe hidegen. –Van egy lányod, egy munkád és egy életed. Mindezt eldobnád? Miért ilyenek az emberek? Miért akartok mindig többet és többet még akkor is, ha tudjátok, hogy ostobaság? –nem emeltem fel a hangomat, csak megforgattam a szemeimet.
Tessék, itt álltunk most. Újdonsült férjem távolodott tőlem néhány lépést, mintha legalábbis én lennék a gonosz boszorkány, aki nem engedi, hogy azt tehessen, amit akar. Mintha én akarnám őt visszafogni, mikor legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy „Helló! Öngyilkosságot akarsz elkövetni. Tedd meg, de én nem asszisztálok hozzá. Soha senkit nem változtattam át azelőtt. Vigyáztam, óvatos voltam, mert nem akartam, hogy a lelkemen száradjon valakinek a szenvedése.
-Késő? –nevettem fel cinikusan. -Akkor lesz késő, ha gondolkodás nélkül megteszem, amit kérsz. Menj, keress valakit, aki hajlandó rá, de kíváncsi leszek, mit szól a lányod édesanyja és mit gondol majd az apád. Nyilván mindannyian rám fogják. Engem támadnak majd, te csak áldozat leszel.
A víz a hülye, mert a kacsa nem tud úszni…  hát persze.
Utoljára módosította:Osztrovszky Katherine, 2015. október 1. 09:17
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. október 1. 10:22 | Link

Osztrovszky Katherine
Erdély, Gyilkos tó
Szeptember 20. éjjel


Csak azt teszi. Minduntalan ingázik a realitás talaja és saját, elérhetetlennek tűnő magaslatokban figyelő vágyai között. Pillantását feleségére emeli, akinek dühéről egyedül jéghideggé hűlő hangja árulkodik. Fleur említésére összerándul a gyomra, a kérdésekre nemcsak, hogy nem tud, nem is akar válaszolni.
- Valaha te is ugyanolyan ember voltál, mint én - szűri a fogai között, remélve, hogy Katherine megérti a szavak mögött rejtőző érzéseket. Hogy észreveszi a férfi emberi mivoltjából eredendő esendőségét, erős érzelmi kötelékeit és azt az ostobaságot, amivel múltját egy tollvonással végezné ki. Tekintetét az őket ölelő sötétségbe vezeti, és a ház irányába sétál. Mozdulatai tétovák, minden rezdülésében benne van a vágy, hogy visszaforduljon és elfelejtve ezt a néhány percet, onnan folytassák az éjszakát, ahol abbahagyták: az Igen után.
- Keressek mást? - felvont szemöldökei alatt vonásai is megkeményednek, arcán értetlen, gunyoros grimasz jelenik meg. - Ha nem téged szeretnélek, soha még csak meg sem fordult volna a fejemben ez a marhaság.
Rohadt jó. Elneveti magát, de hangjából hiányzik az őszinte öröm, az a boldogság, amivel máskor nevetni szokott, ha Katherine közelében van. Gyorsan szedi a levegőt, igyekszik elengedni a testében áramló feszültséget. Bántja, hogy úgy látszik, csak őt foglalkoztatja ilyen mélységekben a kettejük közt tátongó szakadék. Tesz még néhány lépést a tölgyfa bejárat felé, gondolataiban tisztán hallja, újra meg újra visszaismétli felesége szavait, cinikus nevetését.
- Senki nem gondol áldozatnak. Bőven kinőttünk már a kamaszkorból - mondja még, háttal a tóparton álló nőnek. - A lányom is felfog nőni, és ha pár év múlva úgy dönt, hogy legyek bármilyen, ő akkor is látni akar, hidd el, végső esetben megoldja úgy, hogy az anyja ne tudjon róla. De erről szó sincs. Igazad van.
Célestine-t akkor sem hagyhatná ki döntéséből, ha akarná, de sokkal jobban tiszteli őt annál, mintsem kész tényekkel állítson elé. Felelősséggel tartozik irántuk, mint ahogy munkája és a körülötte élők iránt is. Száját összeszorítja a felismerés, hogy feleségének igaza van. Bár a hely alkalmas, az idő nem.
- Sajnálom, hogy elrontottam az első estét - nyakkendőjével babrálva fordul vissza, dühös tekintete úgy változik egyre bűnbánóbbá, ahogy végigvezeti azt a hófehér ruhán. - Majd helyrehozom.
Hozzászólásai ebben a témában



Osztrovszky Katherine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. október 1. 10:38 | Link

Konstantin
Erdély, Gyilkos tó


-Voltam. –ismételtem utána, jelezvén, hogy rátapintott a lényegre.
Nem akartam ezt tovább folytatni, nem akartam veszekedni és nem akartam vérre menő csatát vívni, hogy megtudjuk, melyikünk is az erősebb. Komolyan mondom, értelmetlen volt ez a kakaskodás. Ő a férfi, én a nő és ezen az sem változtat, hogy vámpír vagyok. Szerettem őt és tiszteltem, mégis valamiért úgy érezte, azzá kell válnia, ami én vagyok, ha bármit is el akar érni a szemembe. Mintha legalábbis éreztettem volna vele, hogy semmit sem ér azért, mert csak egy egyszerű ember, nem pedig egy vérszívó szörnyeteg, egy gyilkos.
Sebzetten néztem csak rá, amikor a fejemhez vágta, hogy tulajdonképpen az én hibám az egész. Én voltam a szörnyeteg, aki azzá tette, ami most. Az én hibám, hogy itt áll és olyasmiért könyörög, amit ő maga nem is akar igazán. Csak miattam. Mert nem akar elveszíteni.
-Persze, az én hibám! –megemeltem a hangomat, bármennyire is harcoltam ellene. –Mert én akartam vámpír lenni, én akartam örökké élni és én akartam, hogy mindenki meghaljon körülöttem, mert önző vagyok!
A szél belekapott a ruhámba és hátrálnom kellett egy lépést, nehogy valami ostobaságot műveljek. Feldühített, ha pedig most a vámpír fejével gondolkozom, ha dacolok, akkor nyilvánvalóan úgy is cselekedtem volna, ahogy az egy vérszívótól, egy hullától elvárható. Azelőtt haraptam volna, hogy bármi mást kérdezek.
Szerettem volna reális magyarázatot adni, szerettem volna, ha megérti, hogy az amit kitalált, az amit tőlem vár, őrültség. Neki van egy jól felépített élete és hajlandó lett volna mindent eldobni magától csak azért, mert mellettem akar maradni. Ez így nincsen rendben.
Felhúztam magam. És tudtam, hogy őszintén meg kell neki mutatnom, mire is vagyok képes.
Egyetlen pillanat alatt álltam ott előtte, mint egy őrült, halott menyasszony és megvillantottam a szemfogaimat. Közelebb hajoltam a nyakához és tekintetem nem eresztette az övét.
-Sohasem láttad még, ki is vagyok igazából. Angliában talán kaptál egy darabkát, de ott kimerült voltam. –fogaim súrolták a bőrét, de mielőtt bármit is tettem volna egy óvatos csókot leheltem rá és ismét eltávolodtam tőle.
Lecsüccsentem a földre, egyáltalán nem érdekelt, hogy csupa mocsok lesz a fehér ruhám és csak a fodrozódó vízfelszínt bámultam. Nem érdekelt, mit mondott. Visszafojtottam a lélegzetemet, mielőtt valami ostobaságot csinálok és nem fordultam felé, amikor megígérte, hogy rendbe fogja hozni a dolgokat. Megrántottam a vállamat, de más jelét nem adtam, hogy hallottam volna, amit mondott.
Utoljára módosította:Osztrovszky Katherine, 2015. október 1. 10:44
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek