A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Az álmos angliai kisváros még épp csak ébredezik, de az egyetlen nagyobb dombján álló gyógyintézményben már másfél órája megkezdődött a reggeli műszak. A nővérek már most elkönyvelhettek két hisztériás rohamot, egy depressziós összeomlást és egy, a közre veszélyesebb elementalista is pont ma gondolt arra, hogy jól rájuk hozza a frászt. Általában nem szokott ennyire nagy lenni a nyüzsgés, de ma bizonyára a bennfekvő páciensek is megérezték, hogy valami történni fog. Az itteni betegek amúgy is nagyon érzékenyek a változásokra, még ha azok kisebb volumenűek is, és talán őket nem is érinti. Mindazonáltal észlelhették az előkészületeket, az összesúgó nővéreket és az igazgató úr virágos jókedvét. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a doktor úr, vagy, ahogy kollégái hívják, Stiles professzor mindig igencsak boldognak tűnik, a legtöbbször külső szemlélők számára indokolatlanul. A bennfentesek azonban mindig tudják, hogy épp mitől olyan mosolygós a doki. Általában nem nehéz elérni, hogy fogát mutogatva lágyan felnevessen, és aztán ezzel a kacajjal bearanyozza a saját és mások napját is. Elég egy aprócska figyelmesség, egy jól előadott vicc, vagy egyszerűen csak az, hogy ma is felkelt a nap. Biztos van, akit az efféle mentalitású emberek irritálnak, de az intézet dolgozói és lakói nagyon is kedvelik a doktort, és vallják, hogy sokkal jobb a közérzetük, ha látják őt mosolyogni, mintha a professzor vidámságából beléjük is átszűrődne valamennyi.
Mostanában John Stiles nemcsak boldog, de izgatott is, hiszen egy régi évfolyamtársa hozzá küldi gyakorlatozni egyik tanítványát. Mellesleg elképzelni sem tudja, hogyan lett Ádámból tanár, főleg azok után, hogy milyen zabolátlan diákja volt a Roxfortnak. De azt elismeri, hogy az elemi mágiához már régen is különösen értett, még ő, John is tudott tanulni pár dolgot tőle diákkorukban. Most azonban neki már saját kutatóintézete van, ami egyben boldogságának legalapvetőbb és legfőbb forrása.
John jelenleg azonban nem tartózkodik szeretett intézetében, helyette a település vasútállomásán áll, és a láthatárt lesi szinte kisfiús lelkesedéssel. A vonatot megpillantva széles vigyort villant a közlekedési eszközre, majd türelmesen megvárja, míg az megáll. Most már csak a lányt kell meglelnie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=286199#post286199][b]Merkovszky Ádám - 2014.05.02. 15:42[/b][/url]

Az álmos angliai kisváros még épp csak ébredezik, de az egyetlen nagyobb dombján álló gyógyintézményben már másfél órája megkezdődött a reggeli műszak. A nővérek már most elkönyvelhettek két hisztériás rohamot, egy depressziós összeomlást és egy, a közre veszélyesebb elementalista is pont ma gondolt arra, hogy jól rájuk hozza a frászt. Általában nem szokott ennyire nagy lenni a nyüzsgés, de ma bizonyára a bennfekvő páciensek is megérezték, hogy valami történni fog. Az itteni betegek amúgy is nagyon érzékenyek a változásokra, még ha azok kisebb volumenűek is, és talán őket nem is érinti. Mindazonáltal észlelhették az előkészületeket, az összesúgó nővéreket és az igazgató úr virágos jókedvét. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a doktor úr, vagy, ahogy kollégái hívják, Stiles professzor mindig igencsak boldognak tűnik, a legtöbbször külső szemlélők számára indokolatlanul. A bennfentesek azonban mindig tudják, hogy épp mitől olyan mosolygós a doki. Általában nem nehéz elérni, hogy fogát mutogatva lágyan felnevessen, és aztán ezzel a kacajjal bearanyozza a saját és mások napját is. Elég egy aprócska figyelmesség, egy jól előadott vicc, vagy egyszerűen csak az, hogy ma is felkelt a nap. Biztos van, akit az efféle mentalitású emberek irritálnak, de az intézet dolgozói és lakói nagyon is kedvelik a doktort, és vallják, hogy sokkal jobb a közérzetük, ha látják őt mosolyogni, mintha a professzor vidámságából beléjük is átszűrődne valamennyi.
Mostanában John Stiles nemcsak boldog, de izgatott is, hiszen egy régi évfolyamtársa hozzá küldi gyakorlatozni egyik tanítványát. Mellesleg elképzelni sem tudja, hogyan lett Ádámból tanár, főleg azok után, hogy milyen zabolátlan diákja volt a Roxfortnak. De azt elismeri, hogy az elemi mágiához már régen is különösen értett, még ő, John is tudott tanulni pár dolgot tőle diákkorukban. Most azonban neki már saját kutatóintézete van, ami egyben boldogságának legalapvetőbb és legfőbb forrása.
John jelenleg azonban nem tartózkodik szeretett intézetében, helyette a település vasútállomásán áll, és a láthatárt lesi szinte kisfiús lelkesedéssel. A vonatot megpillantva széles vigyort villant a közlekedési eszközre, majd türelmesen megvárja, míg az megáll. Most már csak a lányt kell meglelnie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=286636#post286636][b]Katie Runa Blackwood - 2014.05.03. 10:56[/b][/url]

Projektmunka 1. nap, 9:30, Megérkezés, körbevezetés, eligazítás
Anglia, Elementalisták Lelki Egészségét és Mentális Erejét Kutató Intézet (pontos helymeghatározás nem lehetséges)

Elemista képzésének megkezdése óta igyekszik szorgalmasan tanulni és minden apró részletre odafigyelni. Rengeteget olvasott a négy elemről, valamint a keleti és nyugati összehasonlításokról, hogy tisztább kép álljon benne össze saját erejét illetően. Nincs neki sem könnyű dolga (ahogy a többi tanoncnak sem), hiszen Ádám is elmagyarázta már az első órán, hogy a levegő a legszabadabb a négy közül, így elég zabolátlan is. Pusztító mértékét tekintve még mindig a tüzet tartja a legveszélyesebbnek és valahol mélyen örül, hogy nem pyromágia tört fel bensőjéből azon a balszerencsés délutánon édesapja, mostohája és Ádám színe előtt. Azt nehezebb lett volna eltussolni, mert Claire fél a tűztől és biztosan sokkot kap helyben.
Oktatásának része, hogy gyakorlatoznia kell egy hetet egy tapasztalt elemi mágus szárnyai alatt. Az, akihez ő jelentkezett szülői (illetve esetében gondviselői) engedéllyel, ha jól értette, egyfajta pszichológus, vagy inkább pszichiáter a mágikus világban. Az intézet természetéből fakadóan érthető, hogy kellett az engedély, és nagyon is örült, hogy megkapta Ádámtól. Alaposan felszerelkezett az útra: bepakolt néhány súlyosabb könyvet a lelki egészség témaköréből (Tilda nagyon aranyos, megengedte, hogy kivigye őket az iskola területéről egy hétre), egy termosznyi teát, kapott szendvicset és felpakolták a vonatra. Párizsban váltott, Calais-ben ismét, majd Londonban is átszállt és ebben a szent percben gördült be a kis vasútállomásra, ahol John Stiles elméletileg várja.
Gyors mozdulatokkal összeszedi a holmiját, nevezetesen a táskáját (amit Ádám megáldott egy kis tértágítással a könyvei miatt) és a kabátját, majd a többi leszállóval együtt óvatosan letipeg a peronra, hogy a vonat tovább indulhasson: a füttyszó felhangzik, a kerekek görögni kezdenek és a szerelvény előbb csigalassúsággal, majd fokozatosan felgyorsulva kigurul a vasútállomásról. Odahaza volt annyi sütnivalója, hogy megkérdezze Ádámot, nagyjából hogyan néz ki Stiles professzor? A leírás szerint magas, barna hajú, mosolygós férfit kell keresnie, akiből árad a jókedv. Ezt elég pontatlan leírásnak tartja, mert a szemszín, a nagyjábóli testfelépítés és néhány egyedi jellemző, mint a ruházat, értékes szűrőkként funkcionálnának a félreértések elkerülésében. Ádám azonban csak ennyi információra korlátozta le az ismertetést, a többit pedig rábízta. Az egyetlen ember, akire most kapásból illik, hogy derűs a hangulata, magas és barna hajú, ott áll a peronon nem messze tőle és láthatóan senkit nem közelített meg, pedig a vonat már elkezdett haladni. Úgy dönt hát, hogy próba-szerencse alapon megközelíti a férfit és legrosszabb esetben információt kér tőle, elvégre egy olyan faluban vannak, ahol elemi mágusokat kezelnek egy intézetben- nem lehet mindenki mugli, valaki csak ismeri John Stiles-t így vagy úgy.
- Jó reggelt kívánok! Elnézést, ... hogy megszólítom a semmiből, de ... keresek valakit és... nos esetleg hátha ismeri. Helybéli elméletileg, a neve John Stiles professzor.... Volt szerencséje hozzá? – Nagy szemeket mereszt, mint mindig, ha egyszerre információt is kér és zavarban van, ráadásul az egyik lábáról a másikra álldogálás jelzi, hogy tényleg nem érzi komfortosnak ezt a kérdezősdit, sőt ildomosnak sem, de valahol el kell kezdeni a mesét. Tegyük hozzá, hogy eléggé fáradt, ordít ez az arcáról is, mert hosszú vonatozáson van túl, még ha mágikus szerelvényeket is váltogatott, hat óra az hat óra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=288238#post288238][b]Merkovszky Ádám - 2014.05.06. 10:44[/b][/url]

Bár Ádám küldött képet a hozzá érkező lányról, az most nincs nála, talán nem meglepő, hogy bizonyos esetekben nagyon szórakozott tud lenni. Mikor ezt kollégái hébe-hóba a szemére vetik, mosolyogva megjegyzi, hogy, ha nem lenne az élet egyes területein szétszórt, nem is nevezhetné magát igazi professzornak. Persze a kép hiánya nem akadályozza abban, hogy felismerje a tétován ide-oda pillantgató kislányban potenciális gyakornokát. Éppen elindulna felé, amikor láthatóan a lány is őt nézi ki magának, így hát várja, hogy Runa odalépegessen hozzá, és feltegye az őt érdeklő kérdést.
- Hát nem tudom, hogy szerencsének lehet-e nevezni. Tudod eléggé mogorva egy ember, és a legtöbbször kiabálva kommunikál az emberekkel. Szerintem a kollégái is utálják. Ott a domb tetején van az intézete - mutatja meg szeretett intézményének épületét, miközben magában már olyan széles a mosolya, hogy, ha azt most a valóságban is produkálnia kéne, valószínűleg nem állna meg a füleinél, hanem körbeérne a fején. Persze azt még nem is említettem, hogy a prof imád viccelődni, ami miatt az általa kezeltek odavannak érte, a kollégái meg Pókembereset játszva idegileg a plafonon vannak tőle. Na, persze ettől függetlenül kedvelik Johnt, de néha már túl erősnek érzik a "vicceit".
- Ha gondolod, felkísérlek. Vagy netán nem oda készülsz? - néz kérdően a lány csomagjára, és még azt is megkérdezi, hogy viheti-e helyette a nehéznek tűnő táskát. Ha a lány beleegyezik, akkor elvéve tőle, a vállára is dobja azt rögtön. Reméli, hogy nem ijesztette meg nagyon saját maga erősen eltorzított jellemzésével, de persze az is sokat elárul Runáról, ha megrémült a szörnyű emberként lefestett igazgatótól.
Johnt egyedül az komorítja el, ha arra gondol, hogy Ádám akár már fel is készíthette a lányt egy effajta tréfára, elvégre a volt kviddicsesnek is egyik kedvenc stratégiája volt ez, hogy új emberek megismerésekor másnak adta ki magát, közben pedig kiderítette, hogy az illető mit gondol róla. Gyakran voltak belőle aztán sértődések, de ezzel a technikával Ádám könnyen távol tartotta magától azokat az embereket, akik képmutatóak, kétszínűek voltak, és csupán az ő sikerén akartak feljebb jutni az iskolai hírességek létráján. Persze ezekhez az akciókhoz kellett neki egy megbízható ember, meg egy üstnyi százfűléfőzet is, mindkettőt maga John biztosította a srác számára. Csak egyszer buktak le, amikor Ádám úgy döntött, ő fogja megtartani az elsősöknek az első repülésórájukat. Nem lett volna rossz óra egyébként, ha a tanár szerette volna az eperhabos süteményt. Sajnos azonban nem ette meg a többek között altatóval ízesített édes krémest, így hát hamar feltűnt neki, hogy kettő van belőle.
A régi emlékek felidézésétől szélesen vigyorogva a kislány felé fordul, hogy oldani próbáljon Runa megszeppentségén.
- Ha nem túl titkos, megkérdezhetem, hogy mi dolgod van neked azokkal a népekkel? - Direkt veszi olyanra a szerepet, hogy a lány kívülállónak gondolja, kíváncsi rá, hogy mit fog reagálni. Persze ez nem vizsga, vagy valamilyen teszt, Johnnak esze ágában sincs ilyesmit végezni rajta, csupán próbálja megismerni a levitást.