36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2014. április 7. 15:16 | Link

Dwayne
Erdély
Sárkányrezervátum

Még álmosan, kótyagos fejjel ültem az irodában és kortyolgattam azt a szörnyen rossz kávét, amit az egyik gyakornok hozott nekem. Fel sem ébredtem rendesen, de már ott topogott idegesen egy válaszra váró bagoly az ablakomban. Unott képpel oldottam le a lábáról a levelet, nem gondoltam, hogy fontos lehet. Pedig nagyon is az volt. Az erdélyi sárkányrezevátumból írtak, hogy gyilkosság történt a területén és az ügyet minél előbb ki kell vizsgálni. Nem sokkal később befutott Dwayne is, akit pedig kísérőként rendeltek el, úgy hiszem azért, hogy ha sürgős beavatkozásra lenne szükség, akkor mint a kommandó tagja, intézkedni tudjon.
A férfi biztosan nagy örömére a hopp-hálózatot használtuk, így nem sokkal később már a rezervátum fenyvesében ütöttünk tanyát.
Az igazság az, hogy eddig talán egyszer volt dolgom sárkányokkal, az az egy alkalom is a kiképzés során volt és már akkor sem igazán szimpatizáltam velük. Túl nagyok voltak, túl erősek és így túlságosan félelmetesek is. Összerándultam, amikor a közelben felüvöltött egy.
A helyiek szerint valakik besurrantak az éjszaka folyamán a területre és a megkötözött áldozatot egy felpiszkált Mennydörgő elé vetették, ami hát... nem igazán kímélte meg az életét.
Valószínűleg nem voltam eszemnél, amikor elindultam erre az útra és ez akkor tudatosult bennem, amikor odakísértek a láncra vert sárkány mellé. Szépen kifejlett példány volt, csak hatalmas szemekkel bámultam rá és egyre azt hajtogattam magamban, hogy én bizony oda nem megyek. Dehogynem... muszáj volt. Azt mondták, elkábították rendesen. Nagyokat szuszogott, én is mély levegőt vettem és odalépdeltem hozzá.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. április 7. 15:41
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 7. 15:37 | Link

Almásy Léna
Erdély, Sárkányrezervátum

Reszkető tagokkal mászik ki a kandallóból, azonnal le kell ülnie. Nem bírja. Sosem bírta. Legyen bármekkora szégyen, erről azt mondják, nem tehet, vannak emberek, akiknek szervezete akármennyi utazás után sem képes hozzászokni a hopp-hálózat kellemetlenségeihez.
Azonban tartania kell magát. Nem hagyhatja, hogy Lénán kívül a rezervátum komplett vezetősége végignézze a szenvedését. Mélyeket lélegzik, behunyt szemmel. Azonban, még így is tizenöt percbe telik, mire biztonságosan fel tud állni annak a veszélye nélkül, hogy lehányja a saját cipőjét. Mert hogy jó kis cipő, kér lenne érte.

Hűvös szél támad, elfordítja az arcát. Karba font kezekkel támaszkodik a kifutó kerítésénél, néha a válla fölött elpillantva a nő felé, aki odabent ügyködik. Mellette az egyik idomár kapaszkodik a rácsba, a tegnap eseményeit ecseteli és azt, milyen formában találták meg a hullát. Ő azonban nem igazán figyel rá.
   -  Maga nem megy be?
   -  Egy fenét. Utálom a sárkányokat.
Megrántja a vállát, jobb keze az övtartóban pihenő pálcán pihen, puszta megszokásból. Sötétszürke egyenruhájának szegélyét a szél babrálja, ő pedig türelmesen vár, elvégre semmi más dolga nincs. Tekintete a fenevad masszív, lassan mozgó oldalán pihen, mely néha megremeg, mintha csiklandoznák.
Gyűlöli ezeket a bestiákat. Vérengző, ám teljesen haszontalan állatoknak tartja őket, ő maga pedig véletlenül sem közelítene meg egyet sem.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2014. április 7. 16:31 | Link

Dwayne
Erdély, Sárkányrezervátum

Orrfacsaró bűz. A sárkány maga szörnyen büdös volt, valószínűleg a gyomortartalma miatt, hát még az áldozatból megmaradt testrészek. Nem is igazán testrészek, csak cafatok, semmi sem árulkodott egykori emberi létéről. A sárkánytól körülbelül három méterre lehettem, ott, ahol a földet vörösre festette a vér. Ismét nagyot sóhajtottam és beletúrtam a hajamba. Szörnyen émelyegtem és bár reggelizni nem reggeliztem semmit, mégis úgy éreztem, hogy végig tudnám hányni az egész kifutót. Semmi kedvem nem volt ott lenni, a vérben matatni a gyilkostól alig pár lépésnyire.
Leguggoltam. Valami fémesen megcsillant a homokban fellelhető ruhafoszlányon. Remegő kézzel ráfogtam a jelvényre, egy minisztériumi dolgozó jelvényére. Pontosan nem tudtam megállapítani, melyik osztályhoz tartozott, egy eléggé vészjósló hang kizökkentett.
Még mindig guggoló pozícióban emeltem fel a fejem, hogy szemügyre vehessem az előttem szunnyadó sárkányt. Ezzel a legnagyobb problémám az volt, hogy bestia közel sem szunnyadt. Egyenesen belenéztem az én fejemnél kétszer akkora zöld szemekbe. Egy pillanat alatt levert a víz. Ledermedtem és nem tudtam, mit kellene csinálnom. Ha mozdulni próbáltam volna, azt a sárkány azonnal támadásnak vette volna, az én életemnek pedig az jelentette volna a végét.
Megpróbáltam a lehető leglassabban felállni, de a teljesen felegyenesedést a szörnyeteg már nem várta meg. Szörnyű ordítást hallatott és nekem csak arra volt időm, hogy az utazótalárom zsebébe süllyesztett pálcámra ráfogjak. Végig a hatalmas zöld szemeket bámultam, közben elfelejtettem, hogy ezek a bestiák mozgékonyak és legnagyobb fegyverük a farkuk. Úgy tűnt, a kiképzésemen nem igazán fedett le minden egyes pontot, ami a veszélyt és az ilyen varázslényeket illeti.
Próbáltam volna menekülőre fogni a dolgot, remélve, hogy a lánca kifejezetten rövid, de nem jutottam túlságosan messzire. Hangosan felnyögtem, amikor a vaskos hátsó tag az oldalamat érintette.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. április 7. 17:14
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 7. 16:59 | Link

Almásy Léna
Erdély, Sárkáyrezervátum


A saját körmeit szemléli egyesével. A dolgozó unottan rugdossa a földet mellette, ő maga néha pillant csak hátra. A nyomozásokat végtelenül unalmasnak találja, hiszen általában a ilyen helyszíneken nincs semmi menthető: ez a szegény bolond is, csak egy vöröslő folt maradt utána a homokban, neki más egyáltalán nem segít ha rá is jönnek, ki tette ezt vele.
Vészjósló morajlásra emeli föl a fejét. Mintha távoli égzengést hallott volna, az ég felé tekint, ekkor azonban megismétlődik. Hangosabban, gonoszabban. És valahonnan mögüle.
Az arcából azonnal kifut a vér.
A kerítés megcsörren, ahogy ellöki magát tőle, megpördül és szinte azonnal hátra is hőköl a látottaktól. A sárkány, amely eddig édesdeden szunyókált a sarokban, felemelkedve bámul lefelé a mellette apró játékbabának tetsző nőre. Farka lassan imbolyog, megzörgetve a lábára nehezedő vaskos láncokat, orrából vékony füst csíkja gomolyog fölfelé.
   -  Ó hogy a...
A pálcát tehetetlenül szorongatja elfehéredő ujjai között, fejét oldalra kapva látja, hogy az idomár épp olyan dermedten bámul mellette. Távolabbról kiáltásokat hall, ám mindez pusztán valahová, agya rejtett mélységeibe jutnak el. Csak a sárkány látványát fogja fel.
Látja, ahogy a nő lassan, óvatosan felegyenesedik. Tenyerével a kaput szorítva figyeli, szívesen odarohanna, ám ezt nem lehet. Keservesen lassú másodpercek telnek el. Hallja a szívverése ritmusát a fülében, látja, ahogy a bestia a fejét ingatja és látja Lénát is védtelenül, teljesen egyedül vele szemben.
És akkor a tüskés farok lecsap.
Gondolkodás nélkül rántja fel az ajtót és rohan keresztül a széles kifutón. Lába nyomán besüpped a homok, néha apró állatok fehér csontjaira tapos. Nyomában idomárok futnak be, akik a felbőszült bestia felé sietnek, mindannyian pálcát rántva.
Őt azonban nem nagyon érdekli a fenevad.
Több, mint húsz méterre lehet, mikor a roppant farok ismét támad. Megtorpan, a pálca egyszerre lendül a tüskékkel.
Léna körül felvillan a pajzs, mennydörögve hárítva el a minden bizonnyal halálos csapást.

Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. április 7. 17:02
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2014. április 7. 18:47 | Link

Dwayne
Erdély, Sárkányrezervátum

Egy pillanat alatt játszódott le minden, mintha az első lánccsörgés és a támadás között egyáltalán nem telt volna el idő. Lett volna lehetőségem védekezésre, de semmi semmi értelme nem lett volna. Egymagamban nem tudtam volna elkábítani, minimum még két ember lett volna szükséges ahhoz, hogy biztonságban kijussak onnan.
Behunytam a szemem, amikor a hatalmas tüskés farok eltalált. A fájdalmon kívül csak a sárkány hörgését érzékeltem. Aztán elterültem. Földhöz vágott, mint valami rongybabát. Szorító érzés fogott el, apránként, zilálva tudtam csak levegőt venni. Valahol a távolból hallottam az idomítók ordítozását, mintha be lett volna dugva a fülem. Mintha aludtam volna.
Egy újabb nagy csattanás, közvetlen közelről. Dwayne volt, hallottam a hangját. Szerettem volna kinyitni a szemem és a szám, szerettem volna elmondani, hogy jól vagyok. Szerettem volna hazudni, de valami láthatatlan erő nem engedte és egyre csak húzott le az öntudatlanság boldog állapotába.
Csak feküdtem ott eszméletlenül, kitekeredve, semmit sem érzékelve a külvilág harcából. Nem sok kellett hozzá, hogy a szakemberek összefogva leszedálják a bestiát, akinek eleve nem kellett volna felkelnie.
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 7. 19:17 | Link

Almásy Léna
Erdély, Sárkányrezervátum


A bestia dülöngél majd a kábító átkok hatására mennydörgő puffanással terül ki. Dwayne zihálva nézi pár pillanatig, mintha megbűvölte volna a jelenet, majd tovább fut a földön heverő nőhöz.
Léna összetörten hever a homokban, a csontok és pikkelydarabok között. A pálca kiesik a kezéből, ahogy letérdel mellé, kétségbeesetten néz végig rajta.
Óvatosan megérinti a vállát, rekedten, sürgetően szólongatja, hátha. Megmozdítani nem meri, nem tudhatja, milyen sérüléseket szenvedett. Maga mögött hallja a kiabáló emberek moraját, jobb kezével pár néhány fölösleges másodpercre ellenőrzi Léna pulzusát, mely szapora, ám szabályos és erős.
Amennyire látta, valahol az oldalát érte a tüskés farok roppant ütése. Határozottan végigtapogatja az oldalbordák és a lágy hasi rész területét, az egészséges csont rugalmassága helyett teljesen mást érez, mely biztossá teszi a bordatörést. Fölemeli a pálcáját a homokból, egy intéssel eltépi a pólót és a pulóvert a varrásnál. Tudja, mit kell tennie, mire kell figyelni ilyenkor, hiszen nem először lát sérülést. Mondhatni tapasztalt a harctéri balesetekben, ez az egyetlen oka, amiért, bár a hidegvérét nem is, az ép eszét sikerül megőriznie.
A nő oldalán a bőr majdhogynem teljes egészében sötét színűvé vált. Végighúzza rajta a kezét, a tapasztalt ember pedig ennyiből képes megállapítani, mekkora a baj.
   -  Mégis hogy történhetett ez, mi?!
Ingerülten néz föl az idő közben köré gyűlőkre. Cifra amerikai káromkodások között tapogatja végig a nő tarkóját, ellenőrizve, szenvedett-e nyaki sérülést majd nagyon, nagyon óvatosan fölemeli a fejét a homokból.
   -  Most itt fogtok bámulni vagy mi a p***?!
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2014. április 7. 20:00 | Link

Dwayne
Erdély, Sárkányrezervátum

Az egész olyan volt, mint egy valósággá vált rémálom. Egy gyilkosság az éjszaka folyamán, aztán még egy ilyen hatalmas gikszer is történt a kivizsgáló testi kárára. A rezervátum munkatársai minden bizonnyal egy alapos fejmosáson fognak átesni a közeljövőben, ami a sárkányok kábítását illeti.
- Nem tudjuk, uram. Biztosak vagyunk benne, hogy rendesen végeztük a dolgunkat - rebegte a választ az egyetlen olyan ember, aki hozzá mert még szólni Dwayne-hez az eset után. Mindegyik csak állt ott, mint egy nagy rakás szerencsétlenség és várták a megváltást, vagy legalábbis az ébredésem. Én viszont semmit sem tudtam az egészről és a sötét erőnek esze ágában sem volt elengedni.
Az előbb szóló jól oldalba könyökölte a balján lévőt, aki a bambulásból átváltott eszeveszett rohanásba, hogy baglyot találjon és gyógyítót hívjon, bár azt mindenki tudta, hogy ezek nem azonnal gyógyuló sérülések.
- Hogy... Mit segítsek? - a másik oldalamon térdre borult egy másik férfi is. Teljesen zavarban volt, nem mert hozzám érni. A vállam felé nyúlt, majd vissza is rántotta a kezét és kétségbeesetten pillantott Dwayne-re. Tudta jól, hogy ezért szörnyen meg lesz hurcolva, nem is igazán tudott másra gondolni abban a pillanatban, csak arra, hogy ha sokáig tétováznak, előfordulhat, hogy a sárkány ismét felébred ideiglenes kábaságából.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. április 7. 20:01
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 7. 20:42 | Link

Almásy Léna
Erdély, Sárkányrezervátum


   -  Idióta barmok.
A fogai közt sziszegi a szavakat. Dwayne lojális és kutya módjára védelmező ember, legszívesebben nekiugrana annak, aki a balesetért tehet. Magában azonban tudja, hogy ő épp annyira felelős, mint bárki más - elvégre a nő védelmére küldték, Léna pedig összetörve kever mellette. Nem csoda tehát állati agresszivitása sem.
   -  Hozzá ne nyúlj, te majom.
A mozdulatára ő is mozdul, gyűlölködve néz a férfire, aki egyedül Léna segítségére sietett. A pálcáját a zsebébe csúsztatja majd a nőével is ugyanígy tesz, ami valahol mellette hever a porban.
A karjai közé fogva emeli föl Lénát, végtagjai rongybaba módjára ernyedten lógnak, mintha halott lenne. Mindkettejük ruházatára nedves homok és egyéb kosz ragadt, most látszik mindössze, hogy a nő haja alól vér apró csíkja fut végig a tarkója felé. Dwayne nehézkes léptekkel indul el vele a kijárat irányába, tehetetlen idomárok gyűrűjében. Egyikre sem néz menet közben, a száját összeszorítja, bár akaratlanul is kibukik belőle néhány ízesebb káromkodás az anyanyelvén.
Keskeny ösvényen sietnek végig. A legközelebbi épület ajtaját, mely személyzeti pihenőként szolgál, az oldalával löki be, óvatosan egyensúlyozza be mindkettejüket a szűk bejáraton. Az ablak mellett párnázott székek állnak sorban, azokon fekteti végig a nőt.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2014. április 7. 22:13 | Link

Dwayne
Erdély, Sárkányrezervátum

- Küldtem... baglyot... - zihálva érkezett vissza az imént elnyargaló férfi, jelentve, hogy segítségért küldetett. Ez volt a legalapvetőbb és talán az egyetlen dolog, amit értem tehettek ők a sárkány elintézése után. A továbbiakban mindenki csak megszeppenve állt ott, mint a bűnösök, egyik sem mert Dwayne-hez szólni. Valahogy nem akartak a végtelen haragjával találkozni, éppen elég volt mimóza lelküknek, hogy mindenféle idióta barmoknak elhordta őket. Csendben vártak, aztán kísértek, hűséges pincsik módjára, hogy ha kellett volna esetleg valami, rögtön ugrani tudjanak.
Mindent körülölelt a csend. Meg a kínzó fájdalom.
Szörnyen fájt a fejem és azon kívül minden porcikám. A levegőt csak apránként, felületesen tudtam venni, de minden egyes be- és kilégzésnél megjártam a poklok poklát. Lassan, nagyon lassan nyitottam ki a szemeimet. A fénytől csak még inkább hasogatott a fejem, de muszáj volt... muszáj volt látnom valamit a külvilágból is. Egy szobában feküdtem, ezt mind sikerült megállapítanom, mielőtt újra becsuktam a szemeimet. Ajkaim elnyíltak, mondani akartam valamit, de apró nyöszörgésen kívül semmi más nem hagyta el a számat. Mindenem, mindenem fájt.
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 7. 22:30 | Link

Almásy Léna
Erdély, Sárkányrezervátum


Látja, hogy a nő mocorog, mintha mondani próbálna valamit, ám hang nem jön ki a torkán igazán. Ő itt többet egyáltalán nem tehet. Tényleges bevetéseken mindenkinél van egy bizonyos mennyiségű főzet, amivel ellátható a sebek egy része és stabilizálható a legrosszabb állapot is. Jelenleg ilyesmivel azonban nem rendelkezik. A szenvedést azonban látja a vonaglásban. A tenyerébe fogja a nő hűvös kezét, megszorítja, szabad kezével pedig előveszi a pálcáját a zsebéből.
Szusszan egyet, a pálcát Léna homlokához szegezi és elmormolja az igét, mellyel hosszas, nehéz álomba küldi. Mélybe, akár a kóma, amiben nem érezheti a fájdalmat és a félelmet. Ellenőrzi a pulzusát, ami a varázslat hatására nagyon sokat lassul.
   -  Baglyot...
Hűvösen ismétli a szót, mintha maga sem fogná föl. A pálcát vontatott mozdulattal csúsztatja vissza a zsebébe, fölemelkedik a többieknek háttal. Behunyja a szemét. Szóval küldtek egy hibbant madarat a ki tudja milyen messze lévő ispotályba, aki legjobb esetben is eltéved vagy késik.
Hirtelen fordul meg, ökölbe szorított kezével pedig teljesen váratlanul vágja állkapcson a hozzá legközelebb állót.
   -  Egy baglyot! - a dolgozó a földre esik, ő nekilendülve rúgja gyomorszájon - Egy idegbeteg - rúgás - idióta - rúgás - megveszekedett baglyot!
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2014. április 8. 09:45 | Link

Dwayne
Erdély, Sárkányrezervátum

Fel akartam kelni, be akartam fejezni a nyomozást, aztán haza akartam volna menni úgy, mintha az ég világon semmi különös nem történt volna. Tudtam, hogy Dwayne mellettem van. Meg akartam neki köszönni, el akartam neki mondani, hogy jól vagyok, hogy vigyen haza és maradjon velem. De nem tudtam, egy árva, értelmes hang sem hagyta el a számat. Mindenem lüktetett, mintha egy ménes feldühödött kentaur vágtatott volna keresztül rajtam.
Még éreztem, ahogy a férfi megfogta a kezem. Finom melege átjárta az egész kézfejem... aztán csend lett. Teljes csend és sötétség. A fájdalom is elmúlt, én pedig visszazuhantam ismét a tudattalanságba.
Attól a pillanattól kezdve semmit sem éreztem, pedig ha láttam volna a külvilág történéseit... Dwayne agya elborult, és ez még gyenge kifejezés. Nekiesett a bagolyküldőnek. Az idomárok gyűrűje egyszerre hördült fel, de egyik sem mert közbeavatkozni. Féltek a férfi haragjától, sőt egyenesen rettegtek. Eddig is félelmetesnek tűnt, de most... az arca teljesen eltorzult a dühtől, és egyáltalán nem kímélte a már földön fekvő, szenvedő egyént is. A tétova bagázs csak ordítozott, nem mertek pálcát fogni rá, féltek, hogy még egy eljárást a nyakukba akasztanak és akkor aztán ténylegesen végük lenne.
A hátsó sorban azonban valaki megelégelte a verekedést. Egy határozott mozdulattal félrelökte az előtte állókat.
- Locomotor mortis! - hangzott az ige, ami a férfi lábát volt hivatott összebilincselni, megakadályozva ezzel a további rugdosódást. Ezen ügyön felbuzdulva még mielőtt Dwayne a hátsó zsebéhez kaphatott volna, egy másik rezervátumi még egy kötöző bűbájjal is "megajándékozta" őt.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. április 8. 11:03
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 8. 15:26 | Link

Almásy Léna
Erdély, Sárkányrezervátum

Még egy sikeres rúgást bevisz teljes lendületből.
Dwayne kifejezetten hajlamos arra, hogy az agyát elborítsa a vörös köd, ha pedig megtörténik, jobb inkább fedezékbe vonulni, nem csillapodik le addig, amíg bármin ki nem adta a haragját. Ennek esik áldozatul a férfi, aki a földön összekuporodva a karjaival igyekszik védeni magát, hiába.
A lábbilincselő átok valahol egy újabb kegyetlen rúgás felénél találja el.
Szinte azonnal elveszti az egyensúlyát, ahogy a láthatatlan béklyó a bokájára csavarodik térdre zuhan. Dühös szitkozódással tápászkodna fel, mielőtt azonban a keze pálcát érinthettek volna, hogy megbosszulja ezt a gyalázatot, vastag kötelek szorítják ölelésükbe. A karjait a törzséhez kötözi a varázslat, ő pedig vonaglása egyetlen eredményeképp az oldalára esik.
   -  Te szemét, rohadt mocskos kis...
Tehetetlenül feszegeti a köteleket, a pálcája elgurul a földön. Káromkodások olyan ízesen válogatott formáival él, amibe egy valamirevaló dokkmunkás is belepirulna, ám szabadulni minden jel erre mutat, képtelen.
Ártatlan áldozatát hárman segítik föl és ültetik azonnal biztonságok helyre. Ha az ember fia két idősebb fiútestvérrel nőtt föl tudja, hová kell a rúgásokat irányítani ahhoz, hogy bomba biztosan érzékeny szerveket találjon. Talán egy második gyógyítóra is szükség lehet.
Utoljára módosította:Tolland Clotan, 2014. április 12. 23:29
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2014. április 8. 17:30 | Link

Dwayne
Erdély, Sárkányrezervátum

A földön fekvő férfi minden egyes rúgásnál hangos nyögéssel adja a többiek tudtára, hogy egyáltalán nincs jól. Már rég feladta a próbálkozást hogy felálljon és ellenálljon, karjait maga elé emelve, magzatpózba görnyedve várta, hogy Dwayne dühe alábbhagyjon. A feldühödött férfi nyilván nem tudhatta, hogy a legközelebbi ispotály alig pár kilométerre van a rezervátumtól, pontosan ilyen esetek miatt, így a bagoly ha nem is pillanatok alatt, de elég gyorsan képes volt célba juttatni az üzenetet.
Végszóra nyílt ki az ajtó. A gyógyító rosszalló pillantással nézett végig a bagázson, de leginkább a megkötözött auroron, aztán pillantása megállapodott rajtam.
- Miért nem figyeltek rá egy kicsit jobban?! - megingatta a fejét, majd letérdelt mellém. Az első dolga volt, hogy pulzust és légzést vizsgáljon, majd ő is végigtapogatta az időközben háromszorosára duzzadt és teljesen megfeketedett oldalamat. Gyakorlott mozdulatokkal vizsgálta végig az egész testemet további törések után kutatva, közben motyogott és morgott magában. Miután a vizsgálatot befejezte, a többiekre ügyet sem vetve nyúlt a táskája után, hogy mindenféle kencés tégelyeket, bájitalokat, de leginkább a pálcáját elővegye és nekiállt, hogy szállítható állapotba hozzon. Félő volt, hogy a törött bordák valamiképpen fontos szervet érnek, komolyabb belső vérzéseket okozva ezzel.
Nem sokat tehetett értem a helyszínen, így amikor végzett, az ajtón kilépve intett a kint várakozó betegszállítóknak. Ránézett gyors a megrugdosott gondozóra, akinek a csillapíthatatlan hányáson kívül szerencsére nem lett nagy baja, aztán még egy utolsó jócselekedetként feloldotta Dwayne-t mindennemű mágia alól, remélve, hogy az nem fog még egyszer nekiesni a többieknek.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. április 8. 18:22
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek