28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 20. 04:15 | Link

Norvégia, Oslo
július 20., 23:51

Kath

A pesti váróban állva próbálta kisilabizálni, most akkor pontosan merre is tart a gép, amelyre látta Kath-et és az ismeretlen srácot felszállni. Nem tudta, hogy az idegen szintén vámpír-e, és ezért használják a mugli közlekedést, vagy nem tud elég jól hoppanálni ekkora távolsághoz - valóban nem egyszerű -, mindenesetre a gép felszállt, Seren pedig továbbra is a kiábrándító bűbáj hatása alatt mustrálta a feliratokat.  
Nem volt hülye, egy percig sem gondolta komolyan, hogy Kath betartja az ígéretét és tényleg nem megy semerre engedély vagy díszkíséret nélkül, de abban azért reménykedett, hogy legalább egy kis időt kibír anélkül, hogy tényleges hullát akarna gyártani magából.
A férfi abban kételkedett, hogy a rellonos puszta kéjutazást tervezett Norvégiába - igaz, a dögmeleggel szemben meglehetősen hívogatóan hangzott a lehetőség -, de még ha ez is lett volna a célja, választhatott volna jobb időpontot is.
Dehoppanált, a következő pillanatban pedig a birtok határán állt, s visszatért a lakosztályába, ahol összeszedett néhány hasznos holmit, azzal viszont gondban volt, hogy mi legyen Eirivel. Nem szándékozta csak így itt hagyni, de a gép még hosszú órákig repült, s mire neki is érdemes volt odaérni, már bőven le kell feküdnie a kicsinek, úgyhogy nem bízhatja rá Alexára vagy Kahlilra. Persze, megkérhette volna őket, hogy nézzenek rá időnként éjszaka, de akkor el kellett volna magyaráznia, hogy hová megy, és mint tudjuk, Seren nem kifejezetten az a típus, aki örömmel veszi a faggatózást.
Végül úgy logikázott, hogy egy-másfél óránál tovább nem fog tartani ez az egész, Eiri észre sem fogja venni, hogy nincs itt, és egyébként is hagy neki egy üzenetet, ha a lányka esetleg keresné Serent az éjszaka folyamán.
Gyorsan eltelt az a néhány óra; a hoppanálási ponthoz érve céltudatosan beleejtette magát a semmibe, majd kisvártatva halk, pukkanó hang kíséretében megérkezett a kiszemelt sikátorba. Néhány kóbor macska megriadva szaladt fedezékbe, ő pedig megindult a reptér felé. Út közben vett egy kávét az egyik éjjel-nappal üzemelő standnál, majd a kijárat közelében elhelyezkedett az egyik kültéri padon. Ujjait a papírpohárra fonva várta, hogy a két jómadár kilépjen az ajtón, s nem is kellett sokáig ücsörögnie tétlenül: néhány perc múlva felbukkantak, és kénytelenek voltak elhaladni Seren előtt.
 - Mit gondolsz, mit csinálsz? - kérdezte, hangjában némi kevéssé palástolt ingerültséggel. Felfoghatatlan volt számára, Kath miért nem képes megülni egy hónapig anélkül, hogy ne kísérelne meg passzív öngyilkosságot; hihetetlen színvonalat produkált, és ez a legkevésbé sem elismerő megjegyzés.
 - Ez meg ki? - kérdezte elővéve a jobbik modorát, a Kath-nél némiképp idősebbnek tűnő srácra pillantva, nem különösebb érdeklődéssel, de nem is megvetően, inkább csak érzékeltetve, mennyire mélységesen feleslegesnek gondolta a másik jelenlétét.
Merthogy akármit terveztek, ebből hazaút lesz, bizony.
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 20. 12:37 | Link

Norvégia, Oslo


Seren

Ezt az utazást egyáltalán nem terveztem meg. Tulajdonképpen minden csak egyetlen levélen múlott, még pedig azon, ami pontosan két nappal ezelőtt landolt a szobám ablakán, a faluban. Amikor kibontottam a szépen megcímzett levelet minden eshetőséget számba vettem, csak éppen azt nem, ami a szemeim elé tárult. Mostanában mintha lényegesen romlott volna a reakcióidőm.  Egymás után háromszor futottam végig a sorokat, mire felfogtam a lényeget. Nem volt túl bonyolult; a klán a nyomomban volt és nem terveztek sokáig életben hagyni. Ez egyáltalán nem tetszett. Persze, az egy dolog, hogy felhívtam magamra a figyelmüket, de egyetlen percig sem hittem benne, hogy megpróbálnak majd utánam jönni. Elvégre, a kastélyban biztonságban voltam, nem igaz?
Két perccel később már Keith felé száguldozott a baglyom, aki a lehető legrövidebb időn belül válasszal is szolgált. Egyetlen cím állt csupán a papíron és a repülőgép indulásának időpontja. Mint utóbb kiderült, a bátyámnak is éppen Osloban akadt dolga, ezért elkísért –volt egy olyan érzésem,hogy fél szemét szeretné rajtam tartani; csak a biztonság kedvéért.
Nem szóltam senkinek sem arról, hogy távozni készülök, de hagytam egy levelet Sofi éjjeliszekrényében, vészhelyzet esetére –elvégre, ha meghalok, legyen valaki, aki tudja, merre is kell keresni a hullámat és az sem hátrány, ha ez az egyén tagja egy maffiaszervezetnek.
Nem terveztem pár óránál többet a helyszínen tölteni és vámpír képességeimet kihasználva sokkal gyorsabban oda érhettem volna, mint repülőn, de Keith miatt jobbnak láttuk beolvadni a tömegbe, elvégre mégiscsak gyilkosságra készült éppen.
Mindig is gyűlöltem repülni és ez az érzés azóta sem változott meg, hogy tulajdonképpen meghaltam. Nem okozott volna bennem komolyabb károkat, ha menet közben lezuhanunk, de azért az érzékeim maximálisan ki voltak éleződve az egész út alatt, miközben Keith csak mondta a magáét arról, hogyan is kell eltűnnöm, ha valami baj lenne és merre is bukkanhatok rá a testvéremre.
Fellélegeztem, amikor végre leszálltunk a gépről és tekintetbe véve, hogy kézi poggyászon kívül semmivel sem rendelkeztünk azonnal el is hagyhattuk a helyszínt; illetve hagyhattuk volna, ha nem üt be a legrosszabb, amire szintén álmomban sem gondoltam volna. Mint azt már feljegyeztem a mentális naplómba, Seren körüli pályára voltam állva, ez pedig azt jelentette, hogy ezer közül is kiszúrtam a szívverését, így ha nem is lett volna éppen az utamban, akkor is megtalálom.
-Követtél. –döntöttem el, amikor elé értem és a kávé felé nyúltam, jelezvén, hogy koffeint akarok, már csak a színjáték kedvéért is. Nem igazán foglalkoztam vele, hogy önszántából odaadta-e, mindenképpen megszereztem, miközben igyekeztem elrejteni a gyors mozdulatokat, amivel a papírpohár felé nyúlkáltam.
-A bátyám.
Láttam, hogy itt vér fog folyni, ha így haladunk tovább. Keith nem a hidegvéréről volt híres, pláne nem akkor, ha az egyetlen kishúgáról volt szó. Tenni akart egy lépést előre, hogy elém álljon, de én kinyújtott kézzel megállítottam és magam felé fordítottam, szándékosan figyelmen kívül hagyva Seren kérdését.
-Vigyázz magadra! –kérte, miközben az övével tökéletesen megegyező íriszeimbe fúrta tekintetét.
-Mindig. –egy puszit leheltem az arcára és átvettem a jobbomba csúsztatott kártyát, ami az általa megszerzett címet tartalmazta.
Tekintete egyértelművé tette, hogy nem örül, amiért kettesben kell hagynia Serennel, ennek ellenére gyorsan és feltűnésmentesen távozott. Seren felé fordultam és átadtam a papírost, amin a Sofies Gate 68 felírat állt.
-Kaptam egy levelet, két napja. –adtam végre magyarázatot. –A klán egyik élője küldte, aki ezen a címen lakik. Körül akarok nézni és nem, nem fogok veled visszamenni a kastélyba, itt pedig nem hinném, hogy okos ötlet lenne falhoz vágni, elvégre mégiscsak körül vagyunk véve emberekkel.
Körbepillantottam magunk körül, de be kell vallanom, hogy azért némiképp valahol nagyon-nagyon mélyen hízelgett, hogy Seren nem hagyna csak úgy meghalni. Ez a dolog közvetlenül a múltkori folyosós akció mellett helyezkedett el, éppen ezért igyekeztem kirázni a fejemből a gondolatot, mert nem tetszett, amikor épp a férfi mellett képtelen vagyok maximálisan koncentrálni.  
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. július 20. 12:41
Hozzászólásai ebben a témában
Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 20. 13:55 | Link

Norvégia, Oslo
július 20., 23:51

Kath

Mindenféle különösebb reakció nélkül hagyta, hogy Kath átvegye a poharat és igyon belőle - csak tudná, minek, a koffein rá valószínűleg nem sok hatással van, de ha ez a lány szíve vágya, megkaphatja.
 - Japp. És jogosan - válaszolta, rámutatva a tényre, hogy Norvégiában voltak, nem pedig a sarki kisbolt előtt futottak össze, és fogadni mert volna, hogy a lánynak semmi keresnivalója itt. Az ő fogalmai szerint legalábbis semmiképp.
Egy bólintással elraktározta magában a bátyjáról szóló információt, valóban hasonlítottak egy kicsit - a tekintetük mindenesetre ugyanolyan volt, legfeljebb a fiú némiképp harciasabb szikrával nézte a világot -, de Seren felől a lány norvég szeretője is lehetett volna a jelenlévő, csak annyira foglalkoztatta a férfit, hogy detektálta jelenlétét és elkönyvelte, hogy az agyahagyás családi vonás.
Pillantásával követte a srác mozdulatát, de nem rántott pálcát vagy akár emelkedett fel a padról, amelyen ült - a kakaskodás nem az ő stílusa -, ellenben olyan hidegen nézett rá, melytől jobb napjain szó szerint megfagyott a levegő. Kath azonban gyorsan hárított, lényegében lefogva kissé forrófejű bátyját, majd útnak indította a fiút, Seren pedig meglepve látta, az milyen engedelmesen tűnt el a norvég éjszakában.
Átvette a papírt, hallgatva Kath hozzáfűzését; szürke íriszei gyorsan futottak végig a sorokon, és nem kellett géniuszi tehetség ahhoz, hogy megértse, mi folyik itt.
A felfedezés heveny önpusztítási ingert váltott ki belőle: nehezen döntötte el, hogy fejelje le a falat, vagy inkább ragadjon pisztolyt és lője magát fejbe, de ez az egész már fizikailag fájt.
 - Hidd el, a muglik nem különösebben zavarnak - rántott egyet a vállán, mielőtt még bármit is reagált volna a pergamenen olvasott sorokkal kapcsolatban. Igaz, még egyszer biztosan nem fog villámeregetésbe fogni varázstalanok orra előtt, de gondolkodásmódja nem sokat fejlődött. Legfeljebb törli az emlékeiket, nem nagy cucc, a minisztériummal meg foglalkozik utólag.
 - Briliáns terv, olyan jól megkomponált. Látszik, hogy időt és energiát fektettél abba, hogy minden részlet a helyén legyen, és semmi bukkanó ne jöhessen közbe. Hihetetlen, mennyit fejlődtél a legutóbbi alkalom óta - jelentette ki, hangjában mélységes gúnnyal. Nem értette meg, hogy lehet ilyen hülyeséget csinálni.
 - Szavamat adom, hogy nem káros az egészségre az esetenkénti gondolkodás. A bátyáddal most együtt próbálhatjátok ki, biztos van családi kedvezmény - tette még hozzá, ugyanis az egy dolog volt, hogy Kath fejjel fut a falnak, ráadásul teljesen önként teszi mindezt, az pedig egy másik, hogy bátyja - akinek elvileg vigyáznia kellene rá, vagy mifene, úgy hallotta, ez a testvéri felosztás működik - mindezt nemcsak hagyja, hanem asszisztál is mellé.
 - Előbb teszünk egy kis kitérőt...úgy hallottam, Norvégiában a börtönök és az elmegyógyintézetek is nagyon kényelmesek és biztos van vámpírrács, választhatsz, és monddcsak, te teljesen megvesztél? - kérdezte, csak amolyan marginális információként, elvégre mi sem normálisabb, mint rohanni azok felé, akik többen vannak, tapasztaltabbak, erősebbek, és főként: határozott céljuk, hogy ide gyere. Ennyi erővel csinálhatna magának egy transzparenst "ölj meg, járókelő!" felirattal, az valószínűleg gyorsabb lenne és kielégítőbb volna az eredmény is, de ki tudja, szemmel láthatóan Kath-nek nagyon tetszik, ha kínozzák, úgyhogy lehet mégiscsak ügyesebb volt itt kikötni.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. július 20. 14:04
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 20. 14:37 | Link

Norvégia, Oslo


Seren

Hitetlenkedve bámultam Serenre. Nos,az én szótáramban a jogosan mindenféle dolgot takart, de például azt, hogy az ember lányát ellenőrzés alatt tartják már nem soroltam volna ebbe a kategóriába. Ittam egy kortyot a pohárból és visszanyújtottam a férfinek, mielőtt még a nyakába borítom az egészet.
-Jogosan? –visszhangoztam. –Szerinted tényleg képtelen vagyok megvédeni magamat úgy… egy órán keresztül?
Jó, tényleg volt ebben valami, elvégre jó párszor kellett már Serennek áldozatot hoznia értem, függetlenül attól, hogy milyen mértékű is ez. Rendszeresen próbáltam megöletni magamat; hivatalosan is ön- és közveszélyessé nyilváníthattak volna; Sofi már meg is tette.
Jobbnak láttam Keith-t kihagyni az ügyből, elvégre ismerve Serent tudtam, hogy ennél a helyzet már csak ezerszer rosszabb lehet, a testvérem pedig köztudottan előbb lőtt és csak azután kérdezett, nekem meg semmi szükségem nem volt rá, hogy ezek ketten egymás torkának ugorjanak. Egy rövidke másodpercig még figyeltem Keith eltűnő alakját, mielőtt a férfihez fordultam volna, hogy valamiféle magyarázatot szolgáltassak.
-Persze, hogy nem. –jegyeztem meg mintegy mellékesen. –Nincs ott senki. –fontam össze a karomat a mellkasom előtt. –Az élő három órával ezelőtt hagyta el a lakást és hosszabb vakációra indult. Firenzébe. Nem hinném, hogy az elkövetkezendő pár napban eszükbe jutna engem itt keresni.
Ez tény volt, hiszen a férfi nem adta meg nekem a lakcímét azzal a felirattal, hogy „Én vagyok a titkos levélíró, keress meg!” Ha Seren komolyan azt gondolja rólam, hogy ennyire ostoba vagyok, akkor miért is jött utánam? Elvégre, lényegesen könnyebb lenne engem magamra hagyni és megvárni, amíg véletlenül lemészárolnak, mint folyton a nyomomban lenni. Serennek legalábbis biztosan.
Gyorsabban mozdultam, mint szerettem volna és egészen közel hajoltam Serenhez. Ebben a pillanatban tökéletesen hidegen hagyott, hogy milyen hatással lesz rá a közelségem; egyszer már elviselte, viselje el most is. Mögötte támaszkodtam a padon és nagyon komolyan néztem a szemébe.
-Ne sértegesd a bátyámat! –suttogtam. –Sok mindent elviselek, de ezt nem. Még tőled sem.
Ez egyfajta vallomásnak minősülhetett volna, mivel épp most közöltem vele, hogy nyugodt szívvel átléphet bizonyos határokat velem szemben, kicsi az esélye, hogy eltöröm a nyakát –nem csak azért, mert erre képtelen lennék. Viszont a család szent dolog. Csak mi maradtunk egymásnak, elvégre az apánkra nemigen számíthatunk.
Felnyögtem, de nem húzódtam hátrébb. A tény, hogy ebben a pillanatban én álltam Seren felett kicsit megnyugtatóbb volt, mint mikor Firenzében én voltam matricaként felhasználva.
-Jól vagyok és átgondoltam mindent. –mondjuk. –Oda fogok menni és megvárom, amíg te ebben megakadályozol!
Azzal ellöktem magam a padtól és vissza sem nézve indultam meg a megfelelő irányba. Kíváncsi voltam, hogy Seren utánam jön-e, közelebbi ismeretséget kötök-e az aszfalttal, vagy egyszerűen csak magamra hagy. Ez az opció sem lepett volna meg, de jobban meggondolva szükségem volt a segítségére, tekintve, hogy egy egész ház átkutatásáról beszéltünk.
Hozzászólásai ebben a témában
Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 20. 15:23 | Link



Norvégia, Oslo
Kath

A választ egy szemforgatással díjazta; Kath úgy beszélt, mintha még soha, semmi nem történt volna az ilyen kiruccanásai alkalmával, és csak Seren csinált volna az egészből nagy ügyet, akire egyébként is jellemző volt, hogy túlféltette a diákjait, mert annyira törődő és decens lelkületű ember volt.
 - Miért, igen? Amint kiteszed a lábad a birtokról felügyelet nélkül, véres roncsként jössz vissza, bocs, hogy megvannak a kétségeim - mutatott rá, mert ez tényleg tendencia volt.
Az elregélt kifogások, melyek szerint mégis most volt a legideálisabb időpont a vámpírvadászhoz tett vizitre, nem különösebben hatották meg, lévén nem kellett feltétlenül ott lennie ahhoz, hogy tartósított húspogácsát varázsoljon a lányból.
 - Te pedig tényleg azt hiszed, hogy semmiféle védővarázslat vagy jelzőbűbáj nincs a házán, csak úgy elutazgat, anélkül, hogy bármi biztonsági intézkedést tenne az esetleges betolakodók ellen - nézett rá kétkedőn. Feltételezte, hogy az illető, akiről szó volt, nem volt teljesen eszköztelen a szakmában, még legálisan is rengeteg randa dolgot lehetett védekezésként használni, és még ha nem is értett hozzá, voltak cégek, amelyek ezt potom pénzért megcsinálták. Ha Kath képes is volt ezeken a bűbájokon észrevétlenül átjutni, ami erősen kétséges, lévén nem tudta hatástalanítani őket varázstudás nélkül, még akkor is belefuthat egy-egy megfigyelőrendszerbe, amelyek nem ordítozzák, hogy "most megvagy", épp csak közvetítik az információt a tulajdonos felé, aki igen gyorsan felbukkanhat. Akár többedmagával is.
A bátyjáról valóban nem ejtett több szót, ennek ellenére továbbra is megvolt a véleménye, s ez cseppet sem volt hízelgő, de nem tette szóvá. Az mindenesetre megfogalmazódott benne, hogy érdemes volna felvenni a kapcsolatot a sráccal, és átadni neki egy összeállított listát, mely a "Hogyan nem hagyjuk, hogy a vámpír kishúgunk temetőtöltelékké váljon" címet viseli.  
 - Elképesztő vagy - csóválta meg a fejét, és nem, ezúttal ez sem dicséret volt.
A lány hátat fordított neki és elrobogott anélkül, hogy visszanézett volna, ő pedig ezt kihasználva lovagias lelkülettől vezérelve nemes egyszerűséggel utánaküldött egy átkot, mégpedig az Illigót, ami nem túl feltűnő mugliszemmel sem, lévén mindössze annyi a hatása, hogy nem engedi a lányt egy másfél méteres körből kilépni.
De legalább most nem kellett megállapítania, hogy vajon mennyiben különbözik a norvég beton a magyartól, esetleg az olasztól.
Egy-két mugli kérdő pillantásától kísérve - az átkot kísérő fényt nem lehetett eltüntetni, de könnyen betudható volt annak, hogy szimplán káprázott a szemük, Serent pedig egyébként sem érdekelték túlzottan - belopta a közöttük húzódó távolságot, majd megállt Kath mellett.
Kedve lett volna közölni vele, hogy rosszabb, mint egy tizenkét éves hercegnő, már ami a hisztit és az akaratosságot illeti, de végül csak összefonta maga előtt a karjait, s némán várta, hogy a vemp felfogja az üzenetet: nem rohanhat fejjel a falnak.
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 20. 15:49 | Link

Norvégia, Oslo


Seren

-Majd legközelebb messzire elkerüllek, ha így térnék vissza! –csattantam fel.
Igen, én magam is beláttam, hogy sikerült úgy viselkednem, mint egy tizenegy éves hisztikirálynő, annak ellenére, hogy felnőtt nő vagyok, de ez tökéletesen hidegen hagyott. Gyűlöltem, hogy Seren csak erre az egy momentumra hajlandó visszaemlékezni. Ha az elmém nem csal, amikor először jártunk Firenzében mindketten túléltük az utazást és még egészen ügyesen helyt is álltam, pedig az már régen volt.
Véleményem szerint tökéletes időpontot sikerült kiválasztanom, nem is értettem, hogy Seren miért van ezen annyira fennakadva. Elvégre, az élő nem tartózkodik otthon, az én érzékeim meg ezerszer jobbak, mint bárki másé, mégis mi baj lehet? Persze, tisztában voltam vele, hogy közel sem ennyire egyszerű a dolog, de úgy döntöttem, hogy ezen ráérek majd akkor aggódni, amikor már ott leszek.
-Természetesen nem hiszem ezt. –forgattam meg a szemeimet. –Amennyiben el tudnak kapni, hát meg is érdemlik.
Nem ez volt életem legjobb terve, de határozottan jobb volt, mint mikor megpróbáltam beépülni a firenzeiekhez. Akkor kicsit messzebbre merészkedtem és éppen ez lett a vesztem. Nem hinném, hogy egyáltalán megfordulna a fejükben, hogy ismét felbukkanhatok. Elvégre, ki olyan ostoba, hogy visszatérjen azok közé, akik köztudottan el akarják tenni láb alól?
Örültem, amiért Keith-ről nem esett ismételten szó. A bátyám volt a mindenem és még a hozzám legközelebb állóknak sem –Sofi és Seren; ami azért elég nevetsége– engedtem meg, hogy akárhogyan beszéljenek róla az én társaságomban. Az már hidegen hagyott, hogy Seren mit gondol róla, nem tartozott rám.
-Ezt most bóknak veszem. –villantottam egy gyors mosolyt.
Ellöktem magam a padtól és azzal a határozott szándékkal indultam meg, hogy én most ott hagyom Serent, de természetesen őt nem ennyire egyszerű lerázni. Erre abban a pillanatban rájöttem, ahogy hátat fordítottam neki, de amikor gyakorlatilag falba ütköztem szerettem volna két kézzel neki esni.
Jó kislány módjára megvártam, amíg elém ér és összefontam a karjaimat magam előtt, mert esélyes volt, hogy más esetben agyon csapom.  Vettem néhány mély levegőt és elnéztem valahová Seren válla felett, csakhogy ne kezdjek el vele üvöltözni a nyílt utcán.
-Miért ilyen fontos ez neked? –érdeklődtem halkabbra véve a hangomat. –Ha meghalok, neked legalább nem kell az őrzésemmel foglalkoznod. Nem teljesen mindegy, mi van velem? Megígérem, hogy nem fogok az ajtódban toporogni és segítségért könyörögni, majd kitalálok valamit. Nagylány vagyok már!
Ez persze nem volt igaz.
Abban az esetben, ha tényleg olyan rossz bőrben kerülök haza, mint amire számítani lehetett, nem tudtam volna mit tenni. Még egy olyan sokk, mint Firenzében és menthetetlenül megváltoztam volna, mert előbb-utóbb mindenki beletörődik, hogy képtelen jobbá válni. Az önértékelésem már így is a tengerszint alatt volt, semmi szükség sem volt rá, hogy tovább rontsuk.
Könyörgően néztem Serenre és már szinte csak suttogtam.
-Ne tarts te is bezárva!
A legtöbb ember ezt tette velem, én pedig egyre inkább úgy éreztem, hogy tényleg okuk van rá. Talán elmegyógyintézetbe kellene záratni; lehetett valami abban, amit Seren mondott.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. július 20. 15:50
Hozzászólásai ebben a témában
Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 20. 18:49 | Link

Norvégia, Oslo
Kath

 - Az nem jutott eszedbe, hogy esetleg ne úgy gyere vissza?! - csattant fel ő is, a lány hangneme egyszerűen irritálta. Kath pillanatok alatt képes volt úgy felhúzni, mint senki halandó eddig, de tekintve, hogy a lány nem is tartozik az említett kategóriába, talán nem is annyira meglepő. Mindenesetre határozott késztetést érzett rá, hogy a maradék kávét ne magába öntse, hanem a lány haját díszítse vele, vagy csak szimplán hozzávágja, de végül uralkodott magán, és csak ujjvégei fehéredtek el a papírpohár szorongatásától.
Elképesztő, hogy Kath még a firenzei eset után is képes volt lényegében vakon berontani egy vadidegen országba, hogy ő most itt mindent helyretesz, noha szemmel láthatóan gőze sem volt róla, hogy ezt milyen módszerrel fogja megtenni, de azért ő megy, elvégre mi baj történhetne?
Igaz, tényleg semmi, egyáltalán nem jellemző az ilyesmi.
 - Ezt te sem gondoltad komolyan - fortyant fel ismételten, bár nagyságrendekkel nyugodtabban, mint az előző alkalommal. - Halhatatlan vagy, nem ölhetetlen - tette hozzá egy szemforgatás kíséretében, annyira egyértelmű volt, hogy Kath meggyőződése, hogy a vámpírsága közel mindentől megvédi, pedig korántsem ez a helyzet.
 - Nem annak lett szánva - forgatta a szemeit, nem igazán akarta hagyni, hogy elviccelje a témát, egyszerűen nem volt rá vevő. Valahogy meg akarta értetni Kath-tel, hogy ha valakik vadásznak rá, egyszerűen nem az a megoldás, hogy a kezükre játszik és kirohan a nagyvilágba, mert így készpénznek vehette, hogy nem éri meg a húszat.
A rellonos láthatóan nem volt elragadtatva a ténytől, hogy nem mehet tovább, ahogy attól sem, hogy márpedig Serent nem lehet ilyen könnyen lerázni, akkor nem, ha nem tervezett önszántából is távozni, márpedig most nem készült csak úgy lelécelni. A kifakadást hallgatva megcsóválta a fejét, egyszerűen hihetetlen, mit le nem vágtak az utca közepén; még szerencse, hogy éjféltájt annyira nem volt nagy tumultus, hogy mindenki őket nézze, de kaptak néhány kérdő pillantást.
 - Ne legyél már ennyire gyerek, hogy lenne mindegy? - kérdezte felvont szemöldökkel. Ő nem készült nagymonológgal arról, hogy Kath fontos-e vagy sem, sőt, rendes esetben egy ilyen megszólalás után nemes egyszerűséggel hagyná is a másikat, had rohanjon a vesztébe, de...de a folyosón történtek után nem tehette ezt meg, ennyivel tartozott a lánynak. Akármennyire is profin tett úgy, mintha az ég világon semmi nem történt volna, nem felejtette el, hogy Kath min segítette át.
 - Értsd már meg, hogy nem az a lényeg, képzeld el, nem az éghajlat miatt hoppanáltam Norvégiába - válaszolta arra a megjegyzésre, hogy Kath nem készült a küszöbén toporogva a segítségéért esedezni, mert egyértelműnek vette, hogy a férfi számára ez teher.
Kedve lett volna megjegyezni, hogy márpedig jót tenne Kath-nek, ha néhány napra cellába dobnák és eltüntetnék a kulcsot, de volt egy olyan érzése, hogy a lány nem díjazta volna a humorát.
 - Amint lehiggadsz, elengedlek. Ha tiszta fejjel átgondolod, nem pedig dacból rohansz el, és úgy is menni akarsz, ám legyen, én nem fogok könyörögni - jegyezte meg. Tudta, hogy ezzel ultimátumot adott Katherine-nek, de nem érdekelte, a lányra bízta a döntést, hogy mit csinál, ő pedig ennek megfelelően készült reagálni, noha lehet, ennek az egésznek semmi értelme nem volt, és a lány bele sem gondol a helyzetbe, csak megy tovább.
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 21. 15:34 | Link

Norvégia, Oslo
Seren

De. De igen, eszembe jutott, csakhogy én ismerem magam. És Seren is ismer engem, tökéletesen tisztában van vele, mennyit bírok elviselni és mikor érzem úgy, hogy elég volt. Most pedig éppen ezt éreztem. Nem akartam tovább menekülni olyan vámpírok elől, akiknek még csak annyi agyuk sincsen, mint egy borsó. Komolyan mondom, talán idősebbek és brutálisabbak voltak nálam, de határozottan én voltam az ész a csapatban.
-Nem lesz semmi baj! –ígértem, bár valószínűleg teljesen feleslegesen.
Egy másodpercig sem hittem, hogy Seren ezek után belenyugszik és hagyja, hogy eltűnjek. Persze… kettőnk közül csak ő léphet le, amikor kedve tartja. Szerettem volna többek között ezt is a képébe vágni, de ebben a pillanatban sokkal jobban zavart, hogy szépen lassan kifutok az időből. Keith találkozni akart velem később, ha pedig nem érek oda a megfelelő időpontban, akkor nekem végem.
Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy engem is épp olyan könnyű megölni, mint bárki más, de a világért be nem ismertem volna. Éppen ezért, csak megrántottam a vállamat Seren megjegyzésére. Mégis mit mondhattam volna? Teljesen igazad van, máris visszafordulok? Ugyan, az nem én lettem volna.
A legutóbbi kis firenzei kiruccanásom borzalmasan sikerült, ezt még én is aláírom, de ez nem jelentette azt, hogy minden egyes alkalommal, amikor elutazom, darabokban fogom végezni, miközben a férfi kapargat össze a padlóról. Nem voltam én annyira magatehetetlen, mint ahogyan azt Seren hitte; csak a nap huszonnégy órájából átlagosan huszonháromban... de erről nem feltétlen kell szót ejteni.
-Tudom. –hagytam rá, elvégre én magam sem gondoltam komolyan ezt a bók dolgot, csak hát reménykedtem benne, hogy Seren egy kicsit megenyhül.
Nem enyhült meg. Nem, hogy kicsit, egyáltalán nem. Erre abból jöttem rá, hogy gyakorlatilag oda lettem szögezve az utca közepére minden előzetes figyelmeztetés nélkül.  A kirohanásom borítékolható volt. Meg sem lepődtem volna, ha az erre tévedő emberek megállnak egy jó kis verekedés reményében, mivel az arcomat elnézve erre bármelyik pillanatban sor kerülhetett –volna, ha nem vagyok éppen bezárva.
-Miért is vagyok gyerek? –hitetlenkedtem. –Ha emlékeim nem csalnak, te zártál be ide, ahelyett, hogy egyszerűen csak megállítottál volna. Nem futok sehova, nem úgy, mint általában te! –hívtam fel rá a figyelmet, bár az utolsó félmondat csak kicsúszott.
Tulajdonképpen Seren egyetlen szavába került volna és megállok, de neki feltétlenül szükséges volt engem sarokba szorítania. Nem reagáltam semmit a kis megjegyzésre Norvégia időjárásáról, amit én személy szerint sokkal jobban kedveltem, mint a kastély környékén lévőt, de most nem voltam olyan állapotban, hogy erről cseverésszek.
Hallgattam rá. Tényleg.
Vettem egy mély levegőt és valahová Seren mögé fókuszáltam. Szerettem volna legalább egy kicsit megnyugodni és reálisan nézni a helyzetet. Önmagában a tény, hogy Seren itt volt, már régen felrúgta a fizika minden törvényszerűségét.
-Miért vagy itt? –jó, persze, a lényeget értettem, de nem erre voltam kíváncsi és reméltem, hogy ezt ő is tudja. –Tudod, hogy úgy sem fogok elmenni, mert nem akarok olyat tenni, amit te ellenzel.
Ez tény volt, a kérdés mindössze az, hogy Seren rájött-e már, hogy én így működöm, ha pedig nem, akkor a későbbiekben fel fogja-e használni ezt a tudást ellenem.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. július 21. 15:53
Hozzászólásai ebben a témában
Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 21. 17:15 | Link

Kath

Megcsóválta a fejét, de nem szólt; a szócséplés felesleges lett volna, nem lett volna értelme magyaráznia, ha Kath nem jött rá magától. Megkérdezte volna, hogy mégis mi erre a biztosítéka - mi garantálja, hogy nem lesz semmi baj? -, hiszen a dolgok egyáltalán nem így működnek, ám végül nem tette. Hiábavalónak érezte ittlétét, valószínűleg akkor is több eredményt érne el az észérveivel, ha a talpuk alatt futó macskaköveket próbálná meggyőzni.
 - Hallottad mit mondtál? Mi ez a "ha meghalok legalább..." duma? - kérdezett vissza ahelyett, hogy megmagyarázta volna, pontosan miért gondolja, hogy Kath úgy viselkedik, mint egy gyerek. Könyörgöm, ilyet senki nem mondhat komolyan, mert ez már tényleg üti a hiszti kategóriáját, attól pedig Seren villámgyorsan heveny orrvérzést fog kapni, ha Katherine folytatni kívánja.
 - Te teljesen menthetetlen vagy. Ez a mániád, vagy mi? De ha szeretnéd, hogy ahelyett, hogy bezárlak, inkább megismertetlek a norvég betonnal is, még bepótolhatjuk, az megfelelő megállítási módszer lenne? - vonta fel a szemöldökét. Most őszintén az volt a baj, hogy milyen módszerrel állította meg? Az volt a lényeg, hogy megállt.
 - Pedig azt mondják, egészséges - jegyezte meg. - Általában? - akadt meg a kifejezésen; ha emléke nem csalt, márpedig nem szokása, ez eddig egyszer fordult elő, és akkor igen jó indoka volt rá, úgyhogy nem értette a rágalmazó hangnemet.  
- Már megbocsáss, de felsorolnál nekem három alkalmat, amikor elfutottam bármi elől is? - vágott vissza, mert ez azért mégiscsak sértette a büszkeségét, ő nem szokott elfutni, vagy legalábbis nem olyan gyakran, mint ahogy azt a lány állította. Oké, hajlamos volt kerülni embereket - és a velük járó kényelmetlen helyzeteket -, de ez korántsem számított menekülésnek, és főként nem olyan gyávaságnak, mint ami a lány szavai mögött rejlett.  
Mégis, miért lenne itt?
 - Hát nem a kávéért, az biztos - húzta el a száját a fekete löttyöt szemlélve. -  Meg akartam nézni a fjordokat, úgy hallottam, nem rossz program. Szerinted miért vagyok itt? - dobta vissza a kérdést, lévén...tényleg...miért is volt itt?
Kath következő kijelentését hallva hitetlenkedve pislogott - na ez a vonulata a lány cselekedeteinek még nem kifejezetten hívta fel Seren figyelmét, úgyhogy némiképp nehezére is esett befogadni.
 - Kicsit más benyomást tettél, amikor megfordultál és elrobogtál azzal a kijelentéssel, idézem, "oda fogok menni, és megvárom, amíg te ebben megakadályozol". És ha éppenséggel tudni akarod, igen, baromira ellenzem, hogy folyton ezt csinálod - mondta, megnyomva az egyik szót. Ha esetleg nem fejezte volna ki eddig magát elég ékesen, mostanra Kath biztos lehetett abban, hogy a férfi nem akarta, hogy egy ilyen kaliberű meggondolatlanságba keverje magát.
 - Viszont nem vagyok senkid, hogy megszabjam, mit csinálhatsz - jegyezte meg, és elengedte a varázslatot, ami eddig fogva tartotta a rellonost. Eddigre úgyis rájött, hogy meggyőzni nemigen fogja a másikat - a bűbáj azt szolgálta volna, hogy Kath álljon meg és hallgassa végig -, annak pedig nem lett volna értelme, ha most fogja a lány kezét és elhoppanál: ideig-óráig talán eltünteti a problémát, de biztos, hogy nem lesz tartós.
 - Menj, ha akarsz. Ez az utolsó alkalom, hogy figyelmeztetlek, többször nem fogok beleszólni, sem követni. Te döntesz - mondta, de nem fordult meg, hogy elmenjen - merthogy nem fut el -, csak összefonta a karjait maga előtt, s várta a másik reakcióját.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. július 21. 17:18
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 21. 23:03 | Link

Seren

Sikerült alaposan felhúznom Serent és ennek egyáltalán nem örültem. Talán az elején még én magam is elhittem, hogy minden rendben lesz, de mire eljutottunk arra a pontra, hogy ezt ki is mondjam, már régen nem hittem benne, csak szerettem volna, ha a férfi nem harapja át a torkomat, de úgy tűnt, hogy ezt a csatát már elveszítettem.
Tökéletesen értettem az álláspontját és semmilyen körülmények között sem szerettem volna úgy tenni, mintha átsiklanék minden apróság felett, amit mondott; tekintetbe véve, hogy gyakorlatilag szó szerint vissza tudtam volna idézni az összes beszélgetésünket.
-Nem akarom, hogy az egész iskola azon csámcsogjon, hogy rád akaszkodtam. Voltak már páran és hidd el, nem kellemes, amikor a tekintetükkel felnyársalnak! –vettem vissza egy picit, mert szerettem volna elejét venni a tömegmészárlásnak.
Valójában nem Serenre voltam dühös, sokkal inkább a körülményekre. Mindenre, ami azóta történt, hogy összetalálkoztak az útjaink. Gyakorlatilag nem volt olyan hét, amikor nem kellett megmentenie az életemet, és bár én roppantul hálás voltam érte, az iskolában suttognak. Az a tény pedig, hogy én nem is olyan régen Seren szobájából csámpáztam elő, már okot adott rá, hogy első számú közellenségként kezeljenek.
Figyelmen kívül hagytam a kérdését, mert egészen biztos voltam benne, hogy ebből csak még csúnyább veszekedés lesz. Egyszerűen csak összefontam a karjaimat a mellkasom előtt és várakozóan néztem a férfit, egészen addig, amíg nekem nem szegezte a nyilvánvalót.
-Igen, általában. –bólintottam rá. –Amikor csak őszinte lehetnél velem, mindig menekülőre fogod, én pedig ennek ellenére minden egyes alkalommal ott vagyok, mert ez most bármilyen hülyén hangzik is, te vagy az egyetlen biztos pont az életemben. –jé, tényleg hülyén hangzott. –Csak tudod, előbb-utóbb bele fogok őrülni ebbe az érzelmi hullámvasútba és most persze jöhet az a monológ, hogy nem akarod, hogy bárki is foglalkozzon veled, de igenis szükséged van rá! –fúrtam tekintetem az övébe. –És nekem is.
Nem akartam felhozni a folyosón történteket, ezért nem határoztam meg konkrét időpontokat, és ezért nem mondtam meg azt sem, honnan tudom, hogy szüksége van rá. Rosszabb voltam, mint egy kullancs és egészen biztos voltam benne, hogy Seren a következő pillanatban beleveri a fejemet a falba, vagy csak szimplán közli, hogy baromságokat beszélek és nekem nincsen igazam, ő remekül megvan egyedül, köszöni szépen. Ezek a tipikus körök, amiket lefutunk minden beszélgetés alkalmával.
Nem szóltam egyetlen árva szót sem, csak figyeltem Serent, amíg el nem tűntette a varázslatot és ismét szabadon nem mozoghattam. Egy pillanatig őt figyeltem, majd mellette elsétálva tettem pár lépést, hogy kiszellőztessem picit a fejemet. Megértettem az álláspontját és mérlegeltem a lehetőségeimet, amik határozottan nem a legjobbak voltak.
-Seren! –lassan fordultam felé. –Sajnálom, teljesen igazad van. –adtam meg magamat. –Elismerem, hülyeséget csináltam, veled vitatkozni pedig még nagyobb hülyeség volt. Én csak… nem akarlak elveszíteni téged is. Annyian hagytak már egyedül és annyian szúrtak hátba, hogy mindig úgy érzem, meg kell védenem magamat. –tettem egy óvatos lépést felé, de nem mertem közelíteni. –De veled szemben nem akarom, csak nehéz levetkőzni a megszokásaimat.
Úgy éreztem, hogy hamarosan menthetetlenül szét fogok esni. Szinte egészen biztos voltam benne, hogy kapni fogok egy csípős megjegyzést, vagy egy sötét poént, amivel el lehet ütni a helyzetet, de ez most nem érdekelt. Akaratlanul is az jutott eszembe, amikor átöleltem, és ugyan semmi pénzért nem próbálkoztam volna meg vele még egyszer –féltettem a testi épségemet–, azért ott motoszkált az agyam egy rejtett zugában. Akkor minden sokkal egyszerűbbnek tűnt.
Hozzászólásai ebben a témában
Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 24. 02:15 | Link

Norvégia, Oslo
Kath


- Nyársald őket vissza - ajánlotta a lehetőséget egy vigyorral. Őt személy szerint teljesen hidegen hagyta, min csámcsognak a kastélylakók, elvégre valami mindig akad, ő pedig többször kerül a célkeresztbe, mint ahányszor nem, tehát sokkal könnyebb az élete úgy, ha az egészet egy az egyben ignorálja.
 - Nem elfutok, csak olyan elvárásokat raksz elém, amelyeket egyszerűen nem tudok teljesíteni - rázta meg a fejét. Voltak dolgok, amiket nem tudott másik embernek elmondani, vagy bevallani, gondolatok és emlékek, melyek megfoghatatlanul s talán észrevétlenül, de mindig ott vannak, Kath pedig valami sokadik érzéktől vezérelve hajlamos volt rájuk tenyerelni. Érzések, melyekre nem volt képes - bizalom, empátia, őszinteség -, mégis, mintha elvárás lett volna. Ezek előtt Seren tehetetlenül állt: nem tudott, nem akart változni, Kath pedig vagy elviselte, hogy falakba ütközik, vagy csak még több akadállyal találta szemben magát.
 - Tényleg hülyén hangzik - állapította meg egy vigyorral. - Mellesleg te döntöd el, része akarsz-e lenni a hullámvasútnak, vagy sem. Bármikor kiszállhatsz - vonta meg a vállát, lényegében szabad utat adva a lánynak, hogy ha kedve úgy tartja, nyugodtan lépjen ki Seren életéből, a férfi képes lett volna élni a gondolattal.
 - Ahogy te nem szereted, hogy eldöntik helyetted, mire van szükséged és mire nincs, én sem. Majd ha úgy határozok, hogy szeretnék én lenni a társaság középpontja, szólok - mordult fel kicsit, de nem volt ingerült, egyszerűen csak elege lett belőle, hogy mindenki erre koncentrál, mintha egy nem túl értelmes ötéves lenne, és nem lenne képes rájönni, hogy mivel tehetné fantasztikussá és páratlanná a létezését. Valószínűleg nem azért nem érintkezett az emberekkel, mert annyira hatalmas kedvet érzett hozzá, csak nem tudta, hogy ez lenne a kulcs a boldogságához.
Arra, hogy Kathnek mire van szüksége, nem tudott mit mondani - mert hogy abban biztos volt, hogy nem Serenre, az is tuti, de nem szólt, hallgatásával jelezve csak a lánynak, hogy ezzel a kijelentésével nem tud mit kezdeni. Ha szüksége van emberekre, keressen magának néhányat.
A bocsánatkérést egy biccentéssel fogadta; ő is pontosan így gondolta, hát nem csodálatos?
 - Nem készülök sehová menni - jegyezte meg félvállról, amikor Kath kifakadt, hogy nem akarja elveszíteni, s csak magában tett róla jelzést, hogy a lány nem veszíthet el valamit, ami soha nem volt az övé. Igen, bírta a lányt, igen, jó volt vele beszélgetni, vagy oda-vissza szájkaratézni, de kötelességtudaton kívül semmit nem érzett az irányába.
Semmit nem érzett senki irányába.
 - Nem foglak hátba szúrni, sőt, gyomorszájon se, és még karót sem akarok magamnál hordani - vigyorodott el. - Viszont a vempek igen, ha sokáig maradunk itt, a kastélyon kívül - világított rá.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. július 24. 02:17
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 29. 22:13 | Link

Norvégia, Oslo
Seren


Úgy döntöttem, hogy a mások életének nyárs által való kioltására tett megjegyzést figyelmen kívül kell hagynom. Seren pontosan tudta, hogy mire is gondolok és szokásához híven egy poénnal ütötte el a helyzetet. Jobban belegondolva, minden egyes alkalommal, amikor beszélgettünk valamelyikünk igyekezett kerülni a kényes témákat és ezt morbid humorral érte el. Nem mintha bánnám, nekem ez így tökéletesen megfelelt, elvégre nem kellett olyasmiről beszélnem, ami túlságosan mély és fájdalmas lett volna.
-Rendben. Talán, de csak talán, igazad van. –adtam meg magamat.
Valahol odabent én is tisztában voltam vele, hogy nem várhatom el tőle azt, amit éppen most elvárok, éppen ezért igyekeztem fedezékbe húzódni. Ezért, meg azért, mert amikor a legutóbb elkapta az őszinteségi roham betörtem az orrát. Most valahogy nem volt kedvem még egyszer végigzongorázni a jelenetet –bár, jobban belegondolva…
Arra jutottam, hogy nem érdemes tovább feszegetnem a témát, elvégre semmi szükségem nem volt rá, hogy Seren az elkövetkezendő időszakban messzire elkerüljön. Őszintén, ha ő nincs, én már legalább háromszor meghaltam volna. Vagy többször. Egy ideje már nem is tartottam számon.  
-Jól van, sajnálom! –léptem egyet hátra. –Esküszöm, hogy többé nem aggódom érted!
Majdnem megforgattam a szemeimet, de végül ismét a béke mellé tettem le a voksomat. Seren sok mindent megtett már értem, tehát az volt a minimum, hogy befogom és igazat adok neki, amikor jogos. Ezúttal jogos volt. Főleg, mivel éppen az én jellememet hozta fel példának. Én sem bírom elviselni, ha megmondják, mit tegyek, ennek ellenére rá akartam kényszeríteni a férfit, hogy azt tegye, amit én jónak látok. Nem szép dolog. Főleg nem tőlem.
A bocsánatkérésem egyértelműen a várt eredményt hozta. Serent megerősítettem abban, hogy neki van igaza, magamban pedig elkönyveltem, hogy a férfiakat hihetetlenül egyszerű irányítani, hatni rájuk, sőt úgy összességében abba a hitbe ringatni őket, hogy nekik bizony mindenben tökéletesen igazuk van. Még, ha nem is így volt. Minden esetre nekem most megfelelt így a helyzet, hadd legyen boldog, én meg legalább nem halok meg. Ez is egy eredmény.
-Nos, tekintve, hogy elszúrtuk a meglepetésszerű felbukkanásomat, már teljesen mindegy, mit csinálok. –mutattam rá. –Valószínűleg már tudják, hogy itt vagyok, tehát akár mehetünk is… hacsak nem akarunk sétálni egyet! –vetettem fel vigyorogva a képtelennek tűnő ötletet.
Nem voltam boldog, de kit érdekel? Seren talán elnézi nekem, hogy ismét le akartam harapni a fejét, nekem pedig még számtalan alkalmam lesz megszökni –vagy nem, elvégre most is lekapcsoltak. Komolyan úgy éreztem magam, mint egy szökött rab és Seren módszerei, amik a visszatartásomra irányultak csak tovább erősítettek ezen hitemben.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. július 29. 22:23
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek