28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Figyelem! Iskolai dolgozók, Bogolyfalva vezetése és felelősök kerestetnek! Ezen kívül kikerült a JV pályázat is, csekkoljátok a híreknél! Wink U.i.: ez is beleszámít a multiakcióba!

Megjelent az Edictum legújabb száma! 🎄
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 10. 12:04 | Link

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Még most sem akartam teljes mértékben elhinni a sztorit, amit elmagyarázott nekem a levélben Ian. Annyira irreálisnak tűnt, mégis biztos voltam benne, hogy nem hazugság. Mire fel találni ki valaki egy ilyen hosszú és lehetetlen történetet, csakhogy kimagyarázzon egy kínos találkozást. Nem, ennyire nem őrült senki, Ian sem. Bár azt kissé nehezen hittem el, hogy valóban van egy felesége, aki terhes. Sosem tudtam úgy gondolni erre a férfira, mint családapára, legalábbis miután elváltak útjaink, most azonban nagyon is úgy tűnt, apuka lesz. Én meg anyuka, így talán még szerencsés is, hogy találkozhatok egy olyan nővel, aki hamarosan szülni fog. Persze az is igaz, hogy annak a nőnek ott van a gyermeke apja is, aki majd segít felnevelni, és nem kívánja kisajátítani a babát. Nem úgy, mint az én esetemben. Már most tudom, mennyire komoly harcokat kell megvívnom majd.
Hosszú út volt Magyarországról Angliáig, de ezt a helyet ismertem, mint a tenyeremet. Éveket éltem le itt, és rengetegszer jöttünk vissza a London melletti Lovelace birtokra, ahol még a nagyapám élt és virult. Persze nem a fővárosban laktak Ianék, de én viszont ott kívántam megszállni, arra a pár napra, míg vissza nem megyek Bogolyfalvára. Elkerülve a saját családommal való vitákat, inkább egy kisebb hotelban szálltam meg, mintsem a régi házunkban. Előszedtem a holmijaimat, amiket másnap a látogatásom során kívántam felvenni. Estére érkeztem meg, nem hinném, hogy annyira szerettek volna látni, hogy most be is állítsak, és amúgy is a második levelemben, amit Iannek küldtem, megírtam, hogy melyik nap fogok megjelenni az ajtójukban és az bizony a holnapi nap volt. Így nekem is kényelmesebb volt, és ez azért némiképp előnyt élvezett.

***


Másnap délelőtt ébredtem csak fel, feltételezem, hogy a hosszú vonat út a felelős ezért. Különösebben nem kapkodtak, mert nem volt értelme. Nyugodt tempóban elkészültem, aztán fogtam egy taxit. A mugli módszerekre csupán azért kényszerültem, mert még nem volt papírom arról, hogy hopponálhatok is, bár azt hiszem, ment volna. Mindegy, a taxi ugyanúgy elvisz majd a kívánt helyre, és ez számított per pillanat.
Nem kellett sok, hogy meg is érkezzek a házhoz, ami ugyanott állt, ahol annak idején utoljára láttam Iant. Nem sok minden változott meg, de ez engem nem zavart. Kifizettem a taxit, majd elindultam a bejárati ajtó felé, aztán csengettem és vártam, hogy ajtót nyissanak.


outfit.
Hozzászólásai ebben a témában

ex-rellonos || évfolyamelső
2011/12-es kviddics évad őrzője

szemem fénye, Rea. || Tomom <3

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 612
Összes hsz: 1013
Írta: 2013. július 12. 10:18 | Link

Elisabeth - Anglia

Ian és Annabell tudatosan készültek a látogató fogadására: a házimanók gyönyörűen kipucolták a házat, frissítőket készítettek elő, már készült az ebéd is, és az ifjú pár a nappaliban olvasgatott csendesen. Ian ilyenkor érezte igazán, mennyire szerencséje volt Annabellel. A lány a lehető legjobb pillanatban bukkant fel az életében, és azóta mindig mellette volt, bármikor, bármiben támaszkodhatott rá. Mikor Ian rájött, mit követett el az apja, és hogy mi minden történt a múltjában, amit kellemesen elfelejtettek vele, Annabell volt az első, akivel megbeszélte. És megbeszélte vele nemcsak a múltat, hanem a kétségeit is a jövőt illetően, a félelmeit is meggyónta, hogy talán kettejük kapcsolata sem olyan, amilyennek gondolta, talán az is csak átverés. De Annabell mindig tudta, mit mondjon. Miután figyelmesen meghallgatta Iant, megnyugtatta. A több órás beszélgetés végére a férfi ismét úgy érezte, hogy rend van a világban, nem kell többé aggódnia. Aznap este a feleségét átölelve aludt el. Ezt a beszélgetést továbbiak követték, majd egy héttel később végül megírta a levelet Elisabethnek. Annabell ötlete volt, hogy hívják meg Elisabethet látogatóba - Ian felesége feltételezte, hogy a másik lány is kissé elveszve érzi magát, neki sem lehetett könnyű ez az egész.
Az olvasásnak álcázott mélázásból a kapucsengő hangja riasztotta fel. Ian azonnal felugrott, hogy ajtót nyisson, miközben megnyugtatta a feleségét, hogy ő nyugodtan ülve maradhat. Lassan akkora pocakja volt már, hogy csak gurulva tudott közlekedni: ez sok kis viccnek adott helyet kettejük között, de mindketten tudták, Ian mennyire gyönyörűnek találja a feleségét még így is!
- Szia, gyere csak beljebb - nyitotta szélesre az ajtót, hogy betessékelje Elisabethet. Mikor a fiatal nő belépett a házba, sután odahajolt, hogy megölelje, majd mire elengedte, Annabell is megérkezett. Természetesen nem tudott nyugton maradni most sem, pedig már nem kellett volna ugrálnia, mert már csak három hét választotta el őket a nagy naptól!
- Szia, Elisabeth, Annabell vagyok, örülök, hogy megismerhetlek - mosolygott barátságosan az újonnan érkezőre, majd ő is közelebb lépett, hogy megölelje.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 13. 23:21 | Link

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Nem kellett túl sokat várnom az ajtó előtt, mielőtt valaki ajtót nyitott volna. Amikor megláttam a régről ismert férfit, elmosolyodtam. A közös történetünk ott pörgött a fejemben: az udvarlás, az az ősrégi smaragdékszer, ami családi ereklye volt egyszer régen, aztán ellopták vagy valaki eladta, nem is tudom, de Ian csodálatos módon visszaszerezte, a veszekedések, az utolsó itt tett látogatásom, amikor ugyanígy taxival jöttem el Londonból, és az eltűnése. Aztán a faluban történtek. Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni azt a zavart tekintetet, amit akkor láttam, mielőtt elhopponált volna. Most pedig itt álltam újra az ajtajában és el sem akartam hinni még mindig, hogy ilyesmi megtörténhet. Még úgy sem, hogy boszorkány voltam.
- Szia - köszöntem, miközben beljebb lépdeltem az ajtóból. Aztán legnagyobb meglepetésemre Ian megölelt. Egyáltalán nem ilyen embernek ismertem meg, sőt éppen hogy teljes ellentéte volt annak a férfinak, akivel annak idején még jártam is.
- Örülök, hogy ismét emlékszel rám - mosolyodtam el szélesen, miután elengedtük egymást és mikorra megérkezett a levélben említett feleség. Mármint gondoltam, hogy ő lesz az, mert feltételeztem nem szaladgál két-három terhes nő a házban, csak úgy, szórakozásképpen.
- Szia, én is nagyon örülök - kedves lánynak tűnt, talán annyi lehetett, mint én magam is voltam. Mélyebben nem mentem bele az analizálgatásba, mert végül is nem azért jöttem, sokkal inkább hogy megismerjem ezt a fiatal nőt és persze beszélgessünk Iannel és vele.
- Tudod, nem tudom eldönteni mi a hihetetlenebb: az, hogy blokkolták az emlékeidet, vagy hogy tényleg apuka leszel! - mondtam nevetve először Ianhez fordulva, majd után Annabellnek jegyeztem meg, kissé lehalkítva a hangomat, persze úgy, hogy még a férfi is hallhassa.
- Messze nem volt ennyire kedves, amikor én ismertem meg - továbbra is mosolyogtam, mert ezzel az egésszel nem kívántam megbántani senkit, de még mindig nem tudtam elhinni, amit láttam. Túlságosan élénken élt bennem a kép, amikor odahaza a francia birtokunkon látogatott meg Ian. Akkor nem ilyen volt.
Hozzászólásai ebben a témában

ex-rellonos || évfolyamelső
2011/12-es kviddics évad őrzője

szemem fénye, Rea. || Tomom <3

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 612
Összes hsz: 1013
Írta: 2013. július 16. 17:02 | Link

Elisabeth

Ian, a mindig szolgálatkész férj az ajtót szélesre tárta, hogy Elisabeth be tudjon jönni. Miután beljebb terelte a régről ismert vendéget, gondosan megölelte.
- Nem is értem, hogy felejthettelek el - válaszolta mosolyogva. Furcsa volt belegondolni, hogy csak így elfelejthette ezt a lányt, aki iránt korábban annyi mindent érzett. De most, hogy immár az emlékei birtokában volt, és el tudott gondolkodni a dologról, Ian érezte, hogy bármennyire is szerette korábban Elisabethet, az csak fellángolás volt, és össze sem tudta hasonlítani azzal, amit a felesége iránt érzett, aki pont meg is érkezett az ajtóhoz. A férfi arcán kiszélesedett a mosoly, ahogy szemügyre vette, mennyire ragyogott a boldogságtól a felesége. A két nő megölelte egymást, és valahogy Iannek olyan megfoghatatlan érzése lett, mintha a múltja és a jelene békét kötött volna. De a csuda ért rá erre a szimbolikus maszlagra, mikor már javában zajlott a beszélgetés. Diszkréten a nappali felé terelte a hölgyeket. Elisabeth kérdésén zavartan nevetett egy keveset, hiszen ő sem tudta volna megmondani, melyik dolog volt a furcsább, hiszen össze sem lehetett hasonlítani a kettőt - mintha az ember a fagyit akarta volna összehasonlítani a madárürülékkel. Egyszerűen nem lehet.
- Hozhatok valamit inni? - kérdezte, miután megbizonyosodott róla, hogy a hölgyek kényelmesen helyet foglaltak a kanapén. Míg ő elment az italokat intézni, Annabell folytatta a beszélgetést:
- Ne is mondd! Egész mufurc volt, mikor megismertem! - emelte az ég felé a tekintetét, majd folytatta, kissé közelebb dugva a szőkés fürtjeit Elisabeth fejéhez:
- Azt hiszem, az volt számára a döntő, hogy leöntöttem egy pohár vízzel - vigyorgott cinkosan. Ian kezelhetetlen volt akkoriban, és bár mindketten tudták, hogy a másik az igazi, Ian nehezen volt csak hajlandó elfogadni az igazságot, kézzel-lábbal hadakozott ellene. A borogatás után Ian részéről jött még egy sor hiszti, közösen lenyomtak pár ordító-meccset, majd Annabell részéről jött egy sor hiszti. Akkor haraggal váltak el, de fél nap alatt lehiggadtak, és akkor leültek, és nyugodt körülmények között megbeszélték a dolgokat. Azóta még csak a hangjukat sem emelték fel egymással szemben.
- Veled mi történt az elmúlt időben? - kérdezte a szobába ekkor visszatérő férfi. Lepakolta a poharakat a dohányzóasztalra, majd ő is helyet foglalt az egyik fotelben. Pont hallotta a beszélgetés utolsó foszlányait, így mindenképpen új témára akarta terelni a szót, hiszen nem tudta, Elisabeth hogy viseli ezeket a régi emlékeket.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 16. 22:44 | Link

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Annak ellenére, hogy már semmilyen mélyebb érzelem nem kötött ehhez a férfihoz, azért jól esett, amit mondott. Többek között azért is, mert az önbecsülésemnek nagyon is szüksége volt a jelenlegi helyzetben erre. Nem mintha ez bárkinek is rosszul esett volna, sőt!
Miközben Ian a feleségével együtt beljebb terelt a lakásban, szórakozottan pillantottam körbe, kíváncsi voltam, mi változott meg az évek alatt, míg nem jártam itt. Egyértelműen látszott, hogy itt lakik egy ideje Annabell, és ez kifejezetten jót tett a háznak, sőt a férfinak is. Ahogy elnéztem boldog volt ezzel a lánnyal, és ennek örültem. Mióta a faluban találkoztam vele, nem nagyon tudtam rá haragudni a múlt miatt, ahogy ez már csak lenni szokott nálam. Egy jó indok és kész, el is felejtettem a dolgokat. De nem tagadhatom, hogy örülök, amiért ez történt, még akkor is, ha ez nem szép dolog, mert fájt volna, ha Ian csak úgy elhagyott volna.
- Mondanám, hogy vörös bort, de már nem ihatok alkoholt egy ideje, úgyhogy ha esetleg van limonádé, akkor azt kérek - feleltem az innivalóval kapcsolatos kérdésére. Ami igaz, az igaz, hiányzott már, hogy ihassak egy jó pohár bort, és valakivel beszélgethessek. Pont most kellett volna a legtöbb alkohol, és a legtöbb mámoros este, de hát a babával az ilyesmit nem lehetett. Nem akartam, hogy bármi baj történjen, így nagyon is visszafogtam magamat. Inkább kilenc hónap így, mint a nagyobb baj.
Amint Ian elhagyta a helyszínt, rögtön sikerült megtalálnom Annabellel a közös hangot. Igazán szimpatikus nőnek tartottam, s be kellett valljam, örültem, amiért egy olyan férfi, mint Ian, egy ilyen párt talált. Akárhogy is, összeillettek.
- El tudom képzelni - válaszoltam, majd csodálkozva elnevettem magamat. - Igazán? - a képzeletem azonnal életre kelt. Láttam magam előtt Annabellt és Ian, majd azt, ahogyan az utóbbi egy pohár vizet kap az arcába, feltételezem, teljesen jogosan.
- De azt kell mondjam, jó hatással vagy rá. Sosem láttam ilyennek - jegyeztem meg, pont mielőtt a szóban forgó férfi visszatért volna a nappaliban, és csak mosolyogtam a velem szemben ülő szőke lányra. Aztán megjelent Ian, és elterelte a szót, gondolom, nem értékelte, hogy kibeszéljük őt, bár sosem lehet tudni, elképzelhető, hogy más oka volt minderre. De mindegy is. Elvettem a dohányzóasztalra tett poharak közül a limonádésat, miközben egy köszönömöt is elmormoltam, majd ittam egy kortyot.
- Sok minden... - kezdtem bele, a hangomból ki lehetett hallani némi lehangoltságot, amit nem igazán tudtam kiirtani még. - De a legnagyobb dolog, az mégis csak a baba, azt hiszem - mosolyogtam, és nem tudtam megállni, hogy ne simítsam a kezemet a hasamra, ami már kezdett gömbölyödni, de még nem volt túl feltűnő.
  
Hozzászólásai ebben a témában

ex-rellonos || évfolyamelső
2011/12-es kviddics évad őrzője

szemem fénye, Rea. || Tomom <3

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 612
Összes hsz: 1013
Írta: 2013. július 19. 10:10 | Link

Elisabeth

Ha Ian kicsét fogékonyabb lett volna az apróságokra, észrevehette volna, mennyire megkönnyebbült Elisabeth attól, amit mondott, de ez egyáltalán nem volt jellemző rá - ha az lett volna, talán előbb is rájöhetett volna, hogy hogyan játszottak az emlékeivel. Pillanatokon belül már a nappaliban beszélgettek, és Ian azt próbálta kideríteni, melyik ifjú hölgynek mit hozhat inni.
- Miért, allergiás lettél rá? - kérdezte, egy hamarosan praktizálni kezdő apukához képest meglehetősen gyanútlanul, miközben Annabell szeme felcsillant, és enyhe vigyorral vette szemügyre újdonsült ismerősét. A nők valahogy jobb belső radarral rendelkeztek, így nem csoda, hogy Annabell helyesen tippelte meg az alkoholmentes lét okát, de nem szólt semmit. Úgy gondolta, Elisabeth döntése, hogy elmondja-e nekik hivatalosan.
Miután az egy szem férfi távozott a szobából, a két nő gyorsan beszélgetésbe elegyedett. Annabell csodálkozva konstatálta, hogy bár Elisabeth mennyire erősnek és magabiztosnak néz ki, mégis mennyire kedves és nyitott.
- Ennek igazán örülök. Vacak lenne, ha már most kiderülne, mennyire rossz hatással vagyok rá - nevetett fel. Mert csak nézőpont kérdése, hogy az olyan régi megszokást megbolydító változások, minthogy a férfi végre a szennyes kosárba dobja a koszos zoknijait azok pozitívnak vagy negatívnak minősülnek.
Ian visszatért az üdítőkkel, és mivel a két lány nem ihatott alkoholt, ő is szolidaritást vállalt velük és szintén limonádét ivott.
- Tééényleg? - hüledezett Ian, mikor Elisabeth bevallotta, hogy másállapotban van. Olyan meglepett arcot vágott, hogy Annabell nem bírta megállni, hogy fel ne nevessen.
- Ezek szerint férjhez mentél? - kérdezte a férfi döbbenten. Hát igen, előbb járt a szája, mint a feje.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 25. 14:26 | Link

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Akaratlanul is felnevettem, amikor Ian azt feltételezte, allergiás lettem. Ahhoz képest, hogy nemsokára ő már apaként fog tetszelegni, egyáltalán nem értette az egyértelmű célzattal mondott szavaimat. Ellenben a felesége értette és tudta. Láttam a tekintetén, a vigyorán.
- Terhes vagyok - mondtam még mindig szélesen mosolyogva. Igazság szerint már sokszor kimondtam ezt ez elmúlt hetekben, de még mindig hihetetlennek tűnt mindez. Nem gondolkodtam a babázáson egészen addig, míg ki nem derült, hogy várandós nem lettem, és kicsit még mindig meglepett a dolog. Ettől függetlenül imádtam a gondolatát annak, hogy lesz egy gyönyörű, kicsi babám.
Míg a férfi nem volt a nappaliban Annabellel beszélgettem. Nagyon is szimpatikus volt, annak ellenére, hogy az egyik exem felesége volt. Általában nem szoktam kedvelni a volt pasijaim újdonsült párjait, de valahogy sosem sikerült kikerülnöm a kínos találkozásokat, amikor jópofiznom kellett. Mégis ezzel a nővel szemben nem éreztem ellenszenvet, sőt megdöbbentő módon szimpatizáltam vele.
- Tényleg - mondtam, amikor újra a gyerekről volt szó, miután Ian megjelent a limonádékkal. Többel, mivel a feleségének nem volt sok választása, és így ő sem akart kilógni a sorból. Igaz, Annabell hamarosan túl lesz a szülésen.
- Neked... nektek még mennyi idő van vissza? - kérdeztem meg végül kíváncsiságból, bár Ian a levelében írta, hogy már nincs sok vissza, és ezért nem is utazhat az anyuka.
Aztán pár pillanattal később már nekem is csapódott az ominózus kérdés, férjhez mentem-e vagy sem, ha már gyereket várok, akkor nyilván feleség vagyok már én is. Hát nem.
- Nem. Ez kicsit bonyolultabb - feleltem megrázva a fejemet. A tekintetemen látszott, hogy kissé csalódott voltam. Akármennyire is örültem a babának, attól még rohadtul fájt belegondolni abba, hogy az apja nem velem van. Bár talán így tényleg jobb mindenkinek. Újabb kortyot ittam a limonádémból.
- És egyébként hogy vagytok? Mármint az emlékekkel való babrálást leszámítva - tereltem el a témát, nem túl jól, de ezt most mellékesnek éreztem.
Hozzászólásai ebben a témában

ex-rellonos || évfolyamelső
2011/12-es kviddics évad őrzője

szemem fénye, Rea. || Tomom <3

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 612
Összes hsz: 1013
Írta: 2013. július 30. 21:22 | Link

Elisabeth

Annabell elsőre is észrevette az apró jeleket Elisabeth állapotával kapcsolatban, de Iant teljesen megdöbbentette ez a fordulat.
- Komolyan?! Gratulálok! - vigyorodott el a férfi, majd közelebb hajolt, hogy óvatosan megölelje a volt barátnőjét. Miután elengedte a vendéget, Annabell is közelebb hajolt, és hasonlóan óvatosan ő is jókívánságait fejezte ki az örömhír hallatán.
A két nő beszélgetése közben egyre erősödött a csöndes szolidaritás érzése bennük, így a beszélgetés továbbra is zökkenőmentesen folytatódott, még az után is, hogy Ian visszatért. Ekkor kezdtek kicsit jobban elmerülni a baba-projektben.
- De hisz még nem is látszik! - hitetlenkedett a Worrington család örököse, miközben Elisabeth hasát vette szemügyre - sokadszor az elmúlt percekben. Talán egy ultrahangos felvétel kellett volna, hogy meggyőzze. Nem volt ennyire lassú, csak egyszerűen megszokta már Annabell méreteit, így a tudatalattija azt tekintette természetesnek.
- Már csak 2,5 hét! - vigyorgott Annabell, ahogy óvón a hasára tette a kezét. Az orvosa figyelmeztette, hogy nagyon vigyázzon magára, ne ugráljon - kis híján ágynyugalomra ítélte, de tisztában volt vele, hogy ahhoz ágyhoz kellene kötöznie a páciensét.
Elisabeth válasza kicsit megakasztotta a boldog párt, de az elterelés elég egyértelmű volt, a nő nem akart erről beszélni, így nem forszírozták.
- A babára készülünk, a házat megpróbáltuk bababaráttá tenni, és én meg annyi fagyit eszem, hogy egy elefánt is megirigyelné - mondta Annabell, alkalmazkodva a gyors témaváltáshoz. Ez után Ian felajánlotta, hogy körbevezeti a vendégüket, amennyiben szeretné megnézni szerény hajlékukat.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. augusztus 5. 21:23 | Link

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Széles mosollyal fogadtam a gratulációkat. Kétség sem fért hozzá, hogy amellett, hogy nincs velem a kicsi apja, attól még igenis azt akartam, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan annak lennie kellett. Szép életet akartam ennek a csöppségnek.
Ian megjegyzésén újra jót mosolyogtam. Valóban nem látszott még túlságosan, de azért már volt egy pici pocakom, persze lényeges különbség volt köztem és Annabell között, aki már a terhessége végén járt. És ez nem is volt különösebben meglepő. Azt hiszem, ezzel a babavárással egy újabb korszakot tudhatok majd magam mögött, és be kell valljam, ennek örültem. Eddig még mindig minden csak csalódás volt. Az első igazán komoly kapcsolatom óta Ian volt és Richard, és egyik sem tett véglegesen boldoggá. Persze ez nem baj, így utólag tényleg nem, csak hát, én éltem meg mindezt, és kicsit megviseltek ezek a dolgok.
- Az már nagyon kevés. Valószínű ez a baba majd csak szeptemberben jön, legalábbis a doki azt saccolta be - folytattam tovább a terhességről, gyerekről és egyéb ehhez kapcsolódó témák boncolgatását. Igazság szerint, bármiről beszélgettem nagyon is szívesen, csak ne kelljen a magánéletemet elmesélnem még valakinek. Nem az új Mr. és Mrs. Worringtonnal volt a a baj, hanem azzal, ahogyan az életem alakult. És már túl sokan feszegették ezt a kérdéskört.
- Egyelőre én a görögdinnye evészetnél tartok, és úgy tűnik, nincs ellenére a picinek sem - nevettem, miközben kimondtam a szavakat, mielőtt Ian félbeszakította volna ezt a beszélgetést, hogy körbekalauzoljon a házban, természetesen a neje kíséretében. Úgy tűnt, nem az az egy helyben ülő típusú nő.  Ittam még egy nagyobb kortyot a limonádémból, majd felálltam, és követtem a tulajdonosokat.
Hozzászólásai ebben a témában

ex-rellonos || évfolyamelső
2011/12-es kviddics évad őrzője

szemem fénye, Rea. || Tomom <3

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 612
Összes hsz: 1013
Írta: 2013. augusztus 23. 21:32 | Link

Elisabeth

A beszélgetés csöndben folydogált tovább, nyilván leginkább a terhesség és a babavárás körül forgott, hiszen minden jelenlevő számára ez volt a legfontosabb téma jelenleg.
- Hát akkor legalább nem lesz ilyen borzasztóan meleg - látta meg a szeptemberi szülés pozitív oldalát Annabell. Innen kicsit elkanyarodtak és kibeszélték a medimágusokat, illetve, hogy melyik nő hol tervez életet adni az utódjának. Ian felesége figyelmét nem kerülte el, Elisabeth mennyire gondosan kerülte a gyermeke apját érintő témákat. A Lovelace lány azonban nagyon ügyes volt, ugyanez a dolog Iannak fel sem tűnt.
- Akkor gondolom, körülbelül annyiszor látogatod meg a mellékhelyiséget, mint jómagam - vigyorgott Annabel, miközben óvón átfogta a hasát. Míg Elsabeth fokozott mosdó-látogatását a görögdinnye víztartalma okozta, Annabellét az, hogy a hasában lakozó főbérlő focizni tanult a belső szerveivel - mikor ezt a hasonlatot elmagyarázta Iannek, a férfi közölte vele, hogy örüljön, hogy csak focizik a gyerek, képzelje csak el, mi lenne, ha kviddicsezni akarna!
Ez után elindultak körüljárni a házat. Elisabeth nyugodtan nézelődhetett, hiszen közben Ian szórakoztatta apró érdekességekkel a látható berendezési tárgyakról vagy azok eredetéről. Annabell egyre csöndesebb lett, egyre lassabban és görnyedtebben sétált a másik kettő után, míg végül az egyik szobában le is ült. A férje az ajtóból fordult vissza valami magyarázat közben, mikor hátrapillantva tudatosult benne, hogy valami nincs rendben.
- Szívem? Jól vagy? - kérdezte aggódva, mihelyst odaguggolt a felesége elé, aki a rend kedvéért kipréselt magából egy gyenge mosolyt.
- Azt hiszem... be kéne mennünk Madame Beowolfhoz - suttogta Annabell, és minden erejével azon volt, hogy megpróbáljon ne összerándulni a rátörő fájdalom miatt.
- Máris, máris - motyogta Ian, majd megkérte a feleségét, hogy maradjon ott (nem mintha Annabell nagyon ugrálni akart volna!), megkérte az egyik manójukat, hogy szedje össze a dolgokat, amiket be kell vinniük az ispotályba, majd Elisabethet kezdte a kijárat felé terelni. Folyamatosan magyarázkodott, bocsánatot kért, amiért így alakultak a dolgok, de nem tett ígéreteket a következő találkozót illetően, hiszen nem lehetett tudni, hogy alakulnak majd a dolgok. Miután kipaterolta a Lovelace lányt, visszatért Annabellhez, és elindultak az ispotályba. A nagy kapkodás ellenére is gyorsan beértek: hamarosan kiderült, hogy a sok mászkálás beindította a szülést, így potom öt órával később Ian gyönyörködve vehette szemügyre a kislányát, akit Charlene-nek neveztek el. A baba és a mama is teljesen egészségesek voltak, és Ian a világ legboldogabb emberének érezte magát!
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek