29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 75 ... 83 84 [85] 86 87 88 89 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Bremzay A. Eugén
KARANTÉN


Lovardatulaj
offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 78
Írta: 2019. december 30. 20:05 | Link

Wallace
Termékbemutató | France >>A Zayongó Fogadóiroda büszkén prezentálja...


Nem szívesen beszélek a részvényes időszakomról, annyira nem voltam oda érte. Érzelmileg sivárrá és nagyon pesszimistává tett, meg persze gazdaggá. Ettől függetlenül nem tudom, hogy mennyire érte meg az egész, mert nagyon taccsra tett idegileg. Legalábbis, a papírjaimban ez áll, akárhogy is nézem.
- Isten adta tehetség - állapítottam meg, nem minden ember képes egyszerre bókolni és vérig sérteni, ez pedig így van rendjén, szerintem örüljünk neki, hogy nem történik ez napi szinten.
- Is? Mindkettőben elég otthonosan mozgok - közöltem rezzenéstelen arccal, de érezhető volt a hangszínemen, hogy nem mondom teljesen komolyan. Bár tény, ha árkinek van a pokolban helye, akkor az egészen biztosan én voltam. Láttam rajta, hogy nem akar túl sokáig itt maradni.
- Biztosan nem. Egy lovas sosem lesz akkora összhangban a lovával, ha más gondozza, mint az, aki saját maga - ráztam meg a fejemet, mert ismertem már magam, a dinamikám Admirallal, Edleréket, Lindemannt a németeknél, ők mind nagyon értették a dolguk.
- Valóban nem - ingattam meg a fejemet, aztán csak megvártam míg aláírta a szerződést, aztán a belső zsebembe csúsztattam a tollat és el is tettem a dolgokat. - Egy kalappal, Wallace.


//köszöntem//
Utoljára módosította:Bremzay A. Eugén, 2019. december 30. 20:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ariana Roxanne Payne
Független boszorkány, Végzett Hallgató


Payne 5.0 | pultoslány | önző dög
offline
RPG hsz: 46
Összes hsz: 344
Írta: 2019. december 30. 21:36 | Link

Dédike in the house
x ariana

Összeszorítom az állkapcsomat, hogy még véletlenül se nyithassam szóra a számat. Annyi mindent válaszolhatnék arra, amit mond, de mégse teszem. Vele nem.
Az agyamban a gondolatok mégis ide-oda cikáznak, mintha az egyik pillanatban hirtelen ki akarnának repülni a fejemből és rávetni magukat a velem szemben ülő idős hölgyre, hogy végre belássa, nem mindenben van igaza az unokájával kapcsolatban. A kezeim görcsösen szorítanak a villára, miközben a dédi megkérdezi, hogy nekem mégis mi okom van haragudni az apámra, mikor a húgom egyelőre az egyedüli, akinek elrendezett a sorsa.
- Szerintem meg is válaszoltad a kérdésedet, dédi - helyezem le a villát a tányérom mellé, és visszaemelem a tekintetem az arcára. A hangom nyugalmat áraszt, mégis minden szavam érzékelteti az álláspontomat az apámmal kapcsolatban, amitől sosem fogok eltérni - Sokak állítása ellenére én tudom, hogy nem körülöttem forog a világ. Én nem csak azért haragszom Maxwellre, mert bezárt a dolgozószobájába, és addig nem engedett ki, amíg Arie rá nem húzta a gyűrűdet az ujjamra - sóhajtok egyet - hanem azért, mert nem csak az én életemet próbálja megkeseríteni, hanem a testvéreimét is. Attól még, mert Cath végül elfogadta ezt, nekünk nem kell.
A kezeimet leejtem az ölembe, tekintetemet a borospoharamra szegezve. Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek akit megszidtak, és most büntetésből végig kell hallgatnia a kioktatást. Nem értem, miért nem értenek. Tényleg nekik lenne igazuk? Hagynunk kéne, hogy ilyen szinten beleszóljanak az életünkbe az akaratunk ellenére, és még köszönjük is meg? Mindezt azért, mert az apánk nem létező szellemek elől menekül? Mégis mi az, amitől meg kell óvnia minket?
Annyi kérdés kavarog a fejemben ebben a pillanatban, mégis úgy érzem, nincs értelme megkérdeznem, ráadásul a következő kérdésével teljesen kizökkent a gondolataimból.
- Nem túl változatos az életem mostanában. Egyetem, munka a pubban, alvás aztán kezdődik előről. De mire gondolsz? - emelem meg a szemöldökömet kérdőn.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ward Weaver
KARANTÉN


#freedomformen #teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 257
Összes hsz: 614
Írta: 2019. december 31. 16:54 | Link

Princess
#weaver | It begins to look a lot like christmas

Az idő nem feltétlenül a kinti korzózáshoz készült, de asszem, ennél többet nem várhatunk el tőle, hiszen tél van. Nem, mintha nem adnám, én szeretem a tele, még ha nem is mindig találkoztam vele, mert egyes időszakaimban a fehér karácsony max úgy lett volna elérhető, ha szétszabok egy párnát és a bélését magamra okádom, mint hótakaró.
- Van pár a táskámban, ha érdekel - mosolyodtam el, megszorongatva a nő kezét finoman. Olyan szürreális volt, hogy soha életében nem járt még egyetlen vásáron sem. Én nem voltam oda érte, de jártam már, nem is egyszer. Csak ugye az ünnepek már lassan egy évtizede nem igazán az én asztalom. - Sejtettem. Akkor hogy mennél haza?
Nem nagyon piszkálódtam, csak egy egészen kicsit, hogy érezze a szeretetemet. Hozzám tartozott ez is, ha nem így lett volna, szerintem nem is ismerjük meg egymást anno a cukrászdában.
- Nem, ez minden évben van és legtöbbször ugyanezek az árusok annak, ugyanezeken a helyeken. Enni szeretnél, vagy nézelődni? Mert aszerint megyünk - pillantottam rá érdeklődve, mert ugye nem mindegy, hogy egészen pontosan mit is élne inkább. - Vannak hógömb árusok, karácsonyfadíszesek, illatgyertyások, de vannak csak ilyen nasis pultok is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rea Liebhart
KARANTÉN


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6633
Írta: 2020. január 3. 16:38 | Link


- szeptember 8., Marseille, Franciaország -
×××


Nem akarta elkeseríteni Liebhartot, hogy Keve gyakorlatilag mindig ilyen volt. Képregények, akcióbabák, balhék és barátok terén. Sosem volt semmiből elég, ami volt. Mindig kellett a még. A nő ezt megtapasztalta az együtt lehúzott kviddicses évek és iskolai idő alatt. Úgy gondolta ezt a férje is tudja, csak szeret külön dologként tekinteni a család és gyerekkérdésre. Valahol megérti, saját magából sem nézte ki Rea, hogy egyszer nem csak kutyája lesz, de tényleg komolyan gondolt gyűrűk az ujjain, egy fia, egy nevelt lány és egy férje, aki még csak nem is áll tőle tovább. Legutóbbi lepte meg legelsőként.
- Ezt inkább oknak mondanám - tette még hozzá a nő lassan halkítva el a szavait, de ő lesz az utolsó, aki ebbe bele akar menni. Szerette, mikor a férfi boldog, kiegyensúlyozott és gondtalan. Sokkal szebb úgy az élete és azt akarta ez is legyen, főleg mióta ez a bizonyos "élet" közös volt. EGY FÁNKAUTOMATÁNÁL! Ezt ne felejtsük el, lényeges pont, nem csak az édesség, a tény is, hova hozták.
- Egyszer ettem olyat, amire azt mondták citrusos, de rendesen WC illatosító íze volt. Érted, sosem kóstoltam, de olyan - döntötte a mininő oldalra a fejét, és szerencsére hamar ment minden az apróval és a kisfiúval is. Kivéve a "tökföldet". A nő nevetett is megsimogatva a göndör, világos hajat, majd mutatva a fánkokra elsorolta neki az ízeket. A létezőeket.
- Vagy kettőt, a gyomrom szerintem sok rosszat látott már így vagy úgy, egy elrontott fánk már nem sok neki, maximum csúnya véleményt fogok hirdetni erről  - mutatott is rá a fémdobozra, kicsit meg is csapkodva az oldalát, hogy végül ahogy megvolt az apró, a gombok a kiadott fánkért nyúljon, hála a férjének. És kiderüljön minden...
- Hát, jobb, mint az a zacskós a Tescoban, de kicsit szárazabb, mint a válogatós a pékségben, de legalább nem tocsog az izéban, tudod, amiben sütöd - magyarázta Rea, amennyire tudta. Azért nem házi, ez nem az otthoni, és nem az a szerelem csokis a menő boltból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15054
Írta: 2020. január 3. 17:17 | Link

Ezra
Killarney rezervátum, Írország | február 2.
~ a ruha


- Vannak szervezete, jogszabályok, egyre több intézkedés és sok dolgot foglaltatnak a jogvédőink törvénybe, de rengeteg állat, lény és ügy kapcsán állnak még sorba a minisztériumi dolgozóknál, így viszonylag lassú folyamatok - meséltem el, ha már a megállításról beszélünk. Mondjuk kétlem, hogy a trófeavadászokat megállítaná, hogy lehet a jövőben pénzbírság jár a csonkításért. Nem is akarom kimondani, néha mi fordul meg a fejemben. Nem kedvelem a szemet szemért elvet, de vannak emberek, akiknél új értelmet nyer mi is az igazságszolgáltatás. Sajnálatos és elkeserítő. - Van nekik is klasszikusan vett fészkük, vannak akik vájatokba helyezik, akadnak sziklás vermekbe, barlangokba és olyanba is tojást rakók, mint a rendes madaraké. Ez is tényleg mind terület és fajta függő.
Nagyon érdekes egyébként, hogy mennyire jellemző a nevükhöz a térség, ahol éppen ezt megteszik, nem csak vadászterületet, de otthont is gondosan választó állatok a sárkányok. Biztonságra és kényelemre egyszerre törekednek. Az élelem hátrébb sorolódik, de nem kerülnek távol a fő prioritásoktól.
- Marad, van, hogy kifejletteket várnak egyes rezervátumok, így a felnövekedést itt követik végig, ezért is nem vagyunk egy-egy fő típusúra specializálva, itt a lényeg inkább az, hogy naprakészen álljunk bármilyen problémához. Egyébként vannak hibridek és fajok, akik tarthatóak együtt, különösebb gond nélkül, nem teljesen elzártak - mosolyogtam rá, ahogy kicsit a betekintőn felejtettem magam. Szerettem nézni az ennyire fiatal példányokat, olyan szépek és még tanulnak mindent. Látni az első repülési próbálkozásokat, hogyan készítik el a maguk otthonait és így tovább. Megvolt a maga varázsa, ahogy a tojásoknak is.
- Elvisszük a bölcsibe - nevettem el magam, de félig volt csak vicc. - Van külön szárny számukra, az nem látogatható, mert vannak még kitapasztalatlan hibrid bébik is. De jó soruk van, ott ellenőrzik az egészségüket, az épségüket és szedik össze a faji keveredések jellemzőit; a fajtiszták esetén pedig csak a rendellenességek kiszűrése megy ilyenkor, még el nem érik azt az időt, hogy mehessenek a többiek közé vagy az új rezervátumokba.
A mese közben én már elindultam, hogy kimenjünk és a függőhídról megnézzük az elkerített sárkányokat, akik éppen mutatják magukat nekünk remélhetőleg. Meg is vártam, hogy Ezra kövessen, aztán a keze után nyúltam az enyémmel, hogy az ujjaim az övéi közé csúsztatva rámosolyogjak és vezessem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kreßler Stella
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2020. január 3. 19:56 | Link


január 19. ¤ Innsbruck, Ausztria ¤ outfitElla


- Erre nem lehet tartani valakit, mint mások a takarító nénit? - néztem rá teljesen értetlenül állva a személyzet hiánya előtt. Nem, tisztázzuk le, hogy sosem voltam olyan gyerek, akit kiszolgáltak. Csúsztam és másztam, Bubuval mindig be kellett segíteni, takarítani a szobánk, mosogatni, meg minden. A konyha mondjuk nem lett a terepem, de ettől még én megértem, akikhez nem az anyukájuk, hanem más áll be és dolgozik. Az anyukáknak is kell a pihenés, meg bárkinek. Én igazából féltem is magamtól a helyeket, ezért sem állok neki semminek. Vagy megoldja valaki, vagy... vagy majd.
- NEM TUDOM - duh. Nem kiabáltam, csak olyan kicsit erőteljes voltam kétségbeesetten meredve magam elé. Csak édeset, valamit. Nem is tudom mi a kínálat, minden csalódás lenne, ha előre elképzelném mit akarok és nem lehet. Ez nem működik így, már túl sok pofont kaptam táskáktól és cipőktől. A legnagyobb szívfájdalmaim. - Felvegyem én? Uh, add ide, majd jól megbeszélgetem én a Bencével, merre van a Hold meg London - bólogattam is nagyokat önegyetértésben, hogy még a kezem is kitárjam felé mozgatva az ujjacskáim. Persze értettem volna ha nem adja, de ha igen, magamhoz veszem. Ezen nem múlik, tök jól elbeszélgetek bárkivel, bármiről.
- Rééészlet - vigyorogtam szélesen kicsit közelebb húzódva, aztán abbahagytam a felé való nagyon mosolygást és inkább magunk elé néztem. - Neki - néztem hunyorogva, aztán nagy fenntartással el is fordult tőlünk. Nem szeretem a néniket, főleg az ilyen nem túl nénikorúakat, akik megkérdezik, miért hozott el a bátyám; nagybátyám; édesapám csak úgy. Duh. Uuuundorííítóak. A doritótól bocsánatot kéne kérjenek, hogy egy szóban vannak velük.
- Akkor kövesd a lila színt, arra taperolunk elsőre, a kékhez majd jövünk, az úgyis erre van a kijárat felé, bele fog férni. A borostyán egész csinos, babáknál használják mostanában. Azaz ottani ékszernek, de nem hiszem, hogy túl okos rájuk tenni. Meg is fulladhat - néztem értetlenül magam elé még hadonásztam is beszéd közben, de már egész gyorsan be is értem a lila pultot. - Látod ott azt? Az az egyik kedvencem. Ametiszt, tökre stresszoldó, lehet kéne az irodádba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kreßler Stella
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2020. január 3. 20:37 | Link


november 11. ¤ The lovely leaf café, Lisse ¤ #outfitElla


Szerintem a világon senki sem szent, azok a lányok sem, akik ha klasszikusan nézzük is, ártatlanok. Vagy van egy gyűrűjük, amire ráfoghatják minden kételkedésük, félelmük és szülői vagy társadalmi nyomásuk. Nem vagyok buta, pontosan ismerem és látom ezt, egyszerűen szerencsére nekem ez kimaradt. Nyilván az én múltam sem kéne büszkeség legyen, lehet nem mindent kellett volna így csinálni, de nem bánom, hogy mire eltaláltam Gabehez tudtam, hogy merre van az arra, és tudtam, hogy mit keressek, aminél semerre nincs tovább, mert így tökéletes. Emberileg is szeretem azt,amilyen, ez nem csak kémia. És én azt hittem múlt hétig, a környezetemben mindenki ilyen. Aztán hirtelen eltűnt Gin, én meg lestem, mit néztem be. Azt hiszem semmit és közben mindent.
- Én nem ítéllek el, nekem is vannak fura baleseteim - néztem el grimaszolva magam mellé, majd vissza rá. Van aminél ma sem értem magam, már a próbálkozási kísérletem sem. Nyeltem is egy nagyobbat a sztorira, mert ahogy összeraktam éreztem vele, helyette vagy ahogy tetszik azt a görcsös rosszat a gyomromban. Nem cserélnék vele.
- Miii, dehogy, nem így értettem - nyúltam is a keze felé először, hogy elhúzhassam az arca elől és lásson belőlem valamit, aztán csak feltehénkedtem a székre meg kicsit a pultra, hogy átölelhessem a holland csajszit, mert ez nem úgy működik, hogy csak nézek ki a fejemből és hagyom ennyiben. - Shh, nincs baj, nézz ide. Sok dolgot reagálnak...unk, néha én is túl. Nem szeretünk nem tudni és azt se, ha valami, amit szeretünk olyan rosszul áll. Azt látták, hogy Igor van és eltűntél. Mérgesek, mert azt hitték olyan lány vagy, mint az elhagyósok - mondtam el nagy sóhajjal, de ez egészen más. Egy ilyennel, főleg, hogy ez aztán tényleg nem olyan, amit Ginny akart volna, egész más a fekvése. Igazából nem tudom mit tennék a helyében, hogy reagálnék. Talán most kéne hálát adnom, hogy sosem voltam vagy lehettem hasonló esetben a helyében. Van, hogy valami pozitív lesz hirtelen.
- Sajnálom, nagyon sajnálom ami történt - szorítottam meg még egyszer szomorúan hajolva hozzá közel és megsimogatva a hátát. Nem azért kérdezgettem, hogy ennyire megbolygassak mindent.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Jasmine A. Jhaveri
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2020. január 3. 23:53 | Link


#JasMineFit #Bécs #december 14.


Az ünnepek nekem mást jelentettek eddig, azt hiszem nem csak hogy az első ilyenem, de igazából a télbe tenni ezt is élmény nekem. Nálunk jó idő van ehhez képest, a havat is csak nyomokban, tél végén szoktam látni, mikor visszautazok. Sosem foglalkoztatott behatóan mi történik, még én máshol vagyok, de idén meg sem fordult a fejemben, hogy elutazzak. Mondjuk talán hozzájárul az is, hogy már nem is utazhatok egyáltalán annyira messze, hiszen minden naposak leszünk a jövő héten, az itteni karácsonyra pedig ha minden igaz már hárman.
- Esetleg egy vagy kettő - néztem rá kicsit csücsörítve is mielőtt boldogan nevettem volna felé és csak kapaszkodtam volna a kezébe. Nem zavart a néhol csúszós járda a parkolótól, itt biztonságos, meg amúgy is itt van és tudom, hogy figyel, még ha úgy is tesz, mintha nem. Meg is forgattam a szemem. - Ha lenne jogosítványom, akkor mi lenne a kifogás? - kérdeztem vissza ahogy belegyűrtem a zsebembe az üres, csillanó papírokat, majd a szabad kezem a hasamra is csúszott kicsit megsimogatva. A napokban nem volt a kislány annyira éber vagy aktív. Biztos sokat pihen, hogy majd itt legyen élénk, vagy csak ennyire nyugodt. Bárhogy is legyen, nem sok okom van a babavárásra panaszkodni. Az éhséget és az alvási nehézségeket leszámítva, ami vagy négy hónapja állandó.
- Előbb szeretném megnézni, rengeteg a fény, olyan szépek - mutattam is fel a bódék felett lévő égősorokra is. Nem teljesen tudtam - volt szerencsém eddig hozzá - milyen okkal, de sejtettem azért a tanulmányaim miatt. Képen már láttam is! - Karácsonyfadíszesek? Mármint? Ez van ahhoz, hogy fát kell állítani, ugye?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nikolai Weißling
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


Csárdavezető
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 2118
Írta: 2020. január 5. 21:04 | Link

Kishúgom
kiruccanáson Velencében

- Tudom. Épp ezért velem kell először - vigyorogva öleli magához a húgát.
Jól érzi magát, mint már nagyon rég. Nem is tudná megmondani, mikor volt ennyire a föld felett lebegős, minden hülyeséget megtevős. Az élet sok, a történés sok. Mindig van valami, amit ki kell heverni, aztán visszatér és arra már nincs idő, hogy a kiheverés után új életre keljen. Ez azonban most más és nem akarja, hogy vége legyen. Jó tudni, hogy Emma a közelében van, jól van és együtt is jól vannak.
Sugárzik belőle a magabiztosság és a büszkeség. Büszke arra, akinek a kezét fogva lép be a pubba. Bár sosem tartotta igaznak, azt mondják, le sem tagadhatnák, hogy testvérek. És ő a kedvenc testvére elé tolja az áttetsző italt, majd a pincérlánynak int. Kér hozzá még egy rövidet és egy-egy pohár sört, persze azt nem szeretné, hogy rosszul legyen a madárkája.
- A legszebb napunkra - emeli poharát a levegőbe.
Erre inni kell, aztán tarkóját átkarolva közelebb húzza magához. Puszit nyom a homlokára és úgy néz rá, hogy szavak nélkül is megértse, milyen boldoggá teszi a jelenlétével és azzal, hogy végre mosolyogni látja. Hogy őt látja és nem egy roncsot.
- Szólnod kell, ha rosszul vagy, oké? - mutatóujjával mutat rá, apja helyett apja most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- De a szövetséges sose árt.
- Abban nem sok köszönet van. Én azt vallom, hogy amit akarok azt egyedül szerzem meg.
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 692
Írta: 2020. január 5. 22:37 | Link

Denis
Második éjjel otthon

Fekszem az ágyban, csend vesz körül, még a szél se libben, nem zizzen a fa, nem történik semmi sem, mintha az idő is megállt volna egészen. Fekszem, az agyam üres, és fáradtságot érzek, pilláim lassan lecsukódnak, majd újra kinyílnak, érzem, ahogy a szemem alatti táskákon húzódik a bőr. Láttam anyán ma reggel az aggodalmat, ahogy némán ültem az asztalnál, a tányéromon az étellel, és én csendben hallgattam őket. Megint nem vagyok éhes. Vajon mikor jön a falási roham? Miért nem érzem jól magam? Megint a mélyén vagyok, megint minden összeomlik. Megint mindennek vége szakad, amit felépítettem. Kocsival jöttünk, Cath vezetett, nem szólt semmit, nem szóltam semmit, még a zene se szólt. Hajnalban indultunk, háromszor álltunk meg csupán, és a megállások is némán teltek. Kizárok mindenkit, megint. Tudom, hogy elmondta anyának, hogy lent vagyok, anya meg apának, és most azért nem szól senki, amiért nem eszek. Majd fogok. Csak most nem kell.
Hallom az óra kattogását a szobában, órák óta, és csak most jut el a tudatomig, hogy mennyire zavar. Tudom, hogy mire van szükségem. Csendre. Megállíthatnám az órát, ám helyette amikor felkelek a kilincsre téved a kezem, és bármennyire csendesen is próbálom kinyitni az ajtót, nyikorog. De remélem, hogy ezzel senkit se keltek fel A szüleink messzebb alszanak, szóval Denis az egyetlen, aki tetten érhet szökés közben. A papucsomat fel se véve, mezítláb indulok el a folyosón, legalább osonni jól tudok. Telefonommal világítom az utat, még csak az kellene, hogy kapcsolgassam egymás után a villanyokat. A folyosó végén lévő kép előtt állok meg, és előre hajolva megsimogatom a fába vésett szív alakú mélyedést, mire az addig mozdulatlan festményen megrezzen a fa, és megnyílik az aprócska átjáró. Anya boszorkány, és valahogy kapcsolódnia kellett egymáshoz a két házrésznek. Így jött át hozzám észrevétlen.
És most így megyek vissza én is a szobámba, és ahogy belépek, egyből felkapcsolnak a fények, nekem pedig összeszorul a torkom, mégis megnyugszom attól, hogy itt vagyok. Mindig is itt éltem, nem tudok a ház másik felében aludni. Az ablakhoz lépve felkucorodom a kiülőre, magamra terítve egy pokrócot, az egyik párnát az ölembe véve, kezdek el kifelé nézni. Csak ez kellett. Hogy újra itt legyek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 478
Összes hsz: 3564
Írta: 2020. január 6. 20:34 | Link

Hóvirágom – Brightmore birtok – téli szünet

Ő is csendben ül. Én is csendben ülök. Mint a körülöttünk lévő táj. Csendben van minden, kint repkednek a mínuszok, csak néha-néha hallom, ahogy a közeli istállóból a lovak prüszkölnek egyet-egyet. Az ablakban állok jó ideje, ajtóm résnyire nyitva van, hogy anélkül mehessek ki, hogy nyikorogna. Mert még mindig nyikorog. Ugyanabba a szobába költöztünk, amikor megérkeztünk, automatikusan indultam az emeletre, Lorin pedig a saját lakrészébe, de ugye már mindenki tudja, hogy él, így megkapta azt a szobát, ahol akkor élt volna, ha velem nő fel. Csak erre nem került sor. Mélyet sóhajtva hunyom le szemeimet, amikor meghallom a jellegzetes ajtónyikorgást. Pontosan ugyanolyan a hangja, mint az enyémnek. A csikket elpöckölöm, még a levegőben foszlik semmivé, miközben elfordulok az ablaktól és az ajtóhoz indulok. Rendesen kinyitom azt, majd ki is lépek, figyelve arra, hogy a nyikorgó deszkára ne lépjek rá. Mosolyogva követem végig, ahogy a folyosó végére megy a telefonja fényének segítségével. Egész végig ott volt. Pár lépésre tőlem rejtegették előlem a húgomat. Anyámmal és apámmal a mai napig nem vagyok hajlandó beszélni a dologról, lehet mondani gyerekesnek ezt a viselkedést, de az ő érdekükben. Tudom, hogyha nagyon mélyen belemennénk a témába, ha ki lennének mondva az okok ismét, csak most az arcomba, nem bírnám türtőztetni magam. Hangtalan lépkedek húgom után, majd az ajtóban megállva, csendben nézem végig, ahogy elhelyezkedik, majd az ajtótól pár méterre direkt lépek rá egy recsegő deszkára. Arcát nyugalom szállja meg, így az én szívem sem ver olyan hevesen, pedig nagyon tiltakozott, hogy eljöjjünk. De nem volt rossz ötlet. Ez kellett neki. Elutaztunk.
- Tényleg nincs vattacukor illat – mosolyodom el halványan bajszom alatt, miközben beljebb lépek a szobába. – Megbántad? – csak remélhetem, hogy a kérdés nem szorul magyarázatra. Kellemetlenül érzem magam. Életidegen, mégis, mintha én is itt éltem volna éveket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 692
Írta: 2020. január 6. 21:01 | Link

Denis

- Nem.
Felelem csendesen, a szemem még sokáig legeltetve a növekvő holdon. Olykor egész közel van, szinte fényessé téve a helyet, máskor fohászkodok, hogy csak egy kicsit kapjak belőle. Ahogy Denisből is. Néha azt érzem, olyan, mintha ő meg én egyek lennénk, máskor meg azt, hogy egy kis szelet is jó, Aztán beárnyékolja a sötétség. Fáradt vagyok, de nem álmos. Kedvetlen és szótlan. Mégis tudom, hogy nem akarom, hogy mindent a fejemből szedjen ki, és tudom, hogy ő sem ezt akarja.
- Gyere, ülj le.
Nyújtom ki felé a hűvös, nyirkos kezem, hogy érezze, valóban szeretném, ha csatlakozna hozzám, hogy megosztom vele a kiülőt, a takarómat, a párnákat, melyeket anya készített. Minden születésnapomra egyet. Minden párna egy-egy túlélt év, így bármennyire is vigyáztam rájuk, vannak elnyűttebbek is. Szeretem a párnáimat, és remélem, hogy ha eljön a végtisztesség napja, akkor párnáim is elkísérnek majd az utolsó utamra. Anya tudja, hogy így szeretném, már megbeszéltem vele, régebben egy rohamom után.
- Itt szoktam veled beszélgetni. Vagyis, régebben itt beszélgettem. Mikor még nem tudtam, hogy milyen a hangod, milyen az illatod, amikor még csak minden a képzeletemben létezett. Mindent elmeséltem neked, nem voltak titkaim előtted. Te hallgattál, többnyire. De néha meséltél, arról, hogy milyen lovagolni, hogy mennyire nehéz egy-egy nap. Hogy szerelmes vagy, de a lány nem képes felvállalni titeket, mert a barátnői nem szívlelnek. A tetoválásaid miatt.
Rámosolygok, halványan, de biztatóan.
- Mesélnél nekem? A dolgokról, amik most benned vannak. Az iskoláról, a lányokról, hogy reggel mész-e lovagolni?
Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt kötünk ki, hogy tényleg itt van, a szobámban, az életemben, és mégis. Most itt van, a hús és vér testvérem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 478
Összes hsz: 3564
Írta: 2020. január 6. 21:23 | Link

Hóvirágom – Brightmore birtok – téli szünet

Halványan elmosolyodom a válaszra. Ezek szerint mégsem rontok el mindent, ami a körülöttem lévőekkel kapcsolatos. Melegség jár át, behunyom a szemeimet pár pillanat erejéig csak, mert folyamatosan ide-oda jár a tekintetem, hogy mindent lássak, ami itt van. Itt élt éveken át, a tudtom nélkül. Pár lépésre volt csak tőlem, egyetlen egy szoba választott el minket egymástól, és nekem még csak sejtésem sem volt róla. Kékjeim a felém nyújtott kézre vándorolnak, óvatosan fogom meg a kezet, de nem ülök le mellé, csak mögé állok, kezét egy pillanatra sem engedve el. Kifelé bámulok, és ahogy az én szobámból is, úgy Lorinéból is - mert ez az ő szobája - csak a semmi látszik. Mert semmi nincs kint. Nincs szél, mozgás, hangok. Csak a semmi, amit a majdnem kiteljesedett hold fénye világít be.
Kikerekednek a szemeim, ahogy beszélni kezd, de végül csak a féloldalas mosoly marad meg ajkaimon. Emlékszem a lányra. Mennyi is lehettem? Tizennégy? És akkor még bőven kevesebb tetoválásom volt, mint most van, a lány barátnői meg állandóan frászt kaptak tőlem, pedig akkor egy gyerek voltam még. Mit gondolnának most rólam? Mintha érdekelne egyáltalán, mert a csaj tényleg a barátnői miatt dobott. Mélyet sóhajtok, ahogy jön a kérés. Meséljek. Mit mesélhetnék? Hogy milyen az egyetem? Hogy szívem szakadt meg, amikor elrohant a bálról? Hogy nincs senki az életemben rajta, Cath-en és Beliánon kívül? Hogy majdnem Olaszországba mentem? Hogy bármit megadnék azért, hogy normális bátyja legyen? Olyan, akit megérdemel, aki mindennap hercegnőként kezeli, sőt! Királynőként. Királynőként kezeli mindennap, mert annál kevesebbet nem is érdemel.
- Nem tudom mit mesélhetnék - felelem halkan kifelé bámulva az ablakon. - Nem megyek reggel lovagolni, mert... - mosolyodom el szélesen, ahogy kicsit rászorítok a kezére. - Mert arra gondoltam, hogy most mehetnénk - végül is, majdnem reggel van. Hajnali három, az valakinek már reggel, nemde?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 692
Írta: 2020. január 6. 21:38 | Link

Denis

- Bármit.
Éppen ez a mese lényege, hogy bármit elmondhatsz, ami a szívedben van, hogy mindent, ami neked lényeges, egy másik ember tudtára adhatod, hogy minden tökéletessé válik, csak mert ő apró dolgokat is megoszt. Mivel nem ül le, homlokomat továbbra is a hideg üvegnek nyomom, és nem tudom, hogy lehet egyetlen test ennyi féle hővel. A fejem forró, szinte ég, a nyakammal együtt, onnantól lefelé azonban minden hűvös, minden fázik. Mintha nem is egyetlen ember lennék.
- Te és én?
Kérdezem csendesen, még ha ez egy teljesen felesleges kérdés is volna, hiszen valljuk be, pont erről van szó, és én tudom is. Javasolták már a lovakat, terápiás célzattal, de nem mertem sosem belekezdeni. a terápiás célzat is csak valami, ami hitet ad, reményt, de igazából nem azért mert javulna az állapotom. Az én állapotom olyat már nem tud.
- Ha nem zavar, hogy én csak hátráltató erő vagyok, akkor rendben.
Velem nem haladhat a saját tempójában, velem nem mehet akárhogy, és én nem akarok teher lenni. Senki sem érezteti velem, hogy teher lennék, az elején úgy bántak velem a Payne-ek is, mint a hímes tojással, aztán idővel az én dolgaim miatt is fel-felemelték a hangjukat, pont annyira, mint egymás felé. Kellett, mert így ismertem meg a határaimat. Nem karok tehet lenni. Egyszerűen nem. ÉS ha nem is kezelnek úgy, ha nem is mondja senki, mégis azt érzem, hogy az vagyok. Hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy egy átlagos lánynál lehetne, és a környezetem is elfárad, nem csak én.
- Idefelé nem beszélgettünk Cath-tel. Egy szót se. Egy napon át, teljesen csendben jöttünk. Jobb vagyok, mint te, én el tudom hallgattatni.
Nem mintha ez most olyan jó háttérrel rendelkező tény lenne, de gondoltam, ha ő nem, akkor én mesélek valamit. Valamit, ami talán mosolyt csal az arcára, talán nem. Fogalmam sincs.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 478
Összes hsz: 3564
Írta: 2020. január 6. 21:52 | Link

Hóvirágom – Brightmore birtok – téli szünet

Megvonom vállamat, tekintetemben tudatlanság villan, mert tényleg nem tudom mit mondhatnék. Túl sok minden van bennem ahhoz, hogy azt valahol elkezdhessem, még akkor is, ha tudom, most lenne itt a lehetőség, hogy megbeszéljük azt, ami a bálon történt. Vagy előtte. Utána. Ez a lehetőségünk arra, hogy mint testvér a testvérrel kommunikáljunk egymással mindenről, ami bennünk van, amit érzünk, ami történt velünk, valamiért mégis képtelen vagyok szavakba önteni azt, így csak mélyet sóhajtok, miközben rászorítok jéghideg kezére és letérdelek mögé. Államat vállán pihentetem.
- Te és én - felelem a kérdésre, mert mégis ki más? Tökéletes idő van ahhoz, hogy egy kis éjszakai kiruccanást tegyünk a lovakkal, még akkor is, ha egyáltalán nem volt tervben. De mintha feketém megérezte volna, és erre fel a hangoskodása. - Nem vagy hátráltató erő. Egy lóval menjünk, vagy külön szeretnél? - másik kezem is mozdul, hogy átöleljem hátulról, miközben a szavak elhagyják ajkaimat. Mindkettőt bemerem vállalni, mert bár évek óta nem ültem lovon, így is biztos vagyok magamban, ha pedig külön szeretne menni, akkor is tökéletesen biztos vagyok a döntésemben. És ebben senki nem tántoríthat el.
Megemelkedik szemöldököm, ahogy hallgatom, kékjeim Lorin tükörképéről az ablakban tovább vándorolnak a holdra. Ismét. Cath csendben volt. Meglepő fordulat, ámbár ennek most cseppet sem tudok örülni, mégis elmosolyodom. Halványan, de ha nagyon jól megnézzük, akkor látszik az a mosoly. Oka van annak, amiért Payne csöndben volt, és én éppen az okot ölelgetem. Vagy kapaszkodom belé. Arcon csókolom, óvatosan megszorongatom, majd felpattanok.
- Öltözz fel melegen, lent várlak - csókolom még egyszer arcon, majd mutatóujjammal simítom végig arcát, hogy végül hátráljak pár lépést, végül hátat fordítva húgomnak lépjek ki a szobából, le a lépcsőn az előtérbe. Ott kapom magamra bőrdzsekimet, ami nem elég jó egy ilyen túrához, de most megfelel. Farmerem meg csak túlél egy alkalmat a lovon.
Ujjamból tör fel a láng, cigarettám vége felizzik. Az első füstfelhő a hold felé távozik, miközben várok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 692
Írta: 2020. január 6. 22:09 | Link

Denis

Egy kicsit azért elbizonytalanodom abban, hogy Denis érti-e, hogy mit is jelent az, hogy hátráltató erő, mert ha valaki, akkor én, aki sosem ültem lovon, és sokszor még az egyensúlyom se teljesen biztos, éjjel lovagoljak ki vele. Végül is, a birtokhatár és vissza se egy rövid táv, de azért remélem, hogy tovább is megy, ha már ezt szeretné. Irigylem a tettvágyát, bennem ez nincs meg. Én inkább csak ülök és figyelem a világot. Csak nézem mindazt, ami körülöttem van, és kortyolom a teámat.
- Legyen.
Egyezek bele végül, és fogalmam sincs, hogy miért kérdezi meg, hogy külön lóval szeretnék-e menni, hiszen az lenne a logikus lépés, ha egy lovon mennénk, a tapasztalt meg a tudatlan. Mégis, valahogy ez szöget üt a fejemben, és összehúzom kicsit a szemöldökeimet.
- Külön.
Talán így akar elhagyni az erdőben? Azt mondani, hogy ő próbált meggyőzni, de én makacs voltam? Mondjuk nem rossz ötlet, az erdőig úgyis megfagyok kétszer. Mindenesetre bólogatok, hogy rendben, legyen így, és amikor kilép, még mindig zavartan nézek utána, mivel nem értem a helyzetet. A párnát - ő volt a hatodik - megsimogatom, és ahogy felkelek, a helyemre ültetem. Lassan lépek ki, majd visszapillantva még egyszer, fogadalmat teszek.
- Visszajövök.
Pedig ha valamit, akkor jövőbeli dolgokat nem fogadok meg, mégis, még van itt dolgom. Ez a szoba az itteni otthonom, és nekem itt kell laknom, tudom, mert a másikban képtelen vagyok. Annyira idegen ott minden. Ezek itt az én holmijaim, az én emlékeim. A ruháim azonban a másikban vannak, így visszasétálok oda, és próbálok minél gyorsabban és praktikusabban öltözködni, noha nem tudom, hogy egy lovagláshoz mi kell. Egy fekete nadrágot húzok végül, ami bűbájjal van kezelve, így a derekam  és a medencém védve van, az egész nadrág meleg, mintha egy kandalló mellett ülnék. Húzok hozzá egy fehér ujjatlant, arra egy zöld hosszú ujjút, és egy nagy zöld pulóvert is. Talán ez elég lesz. Lent felhúzom a csizmám, a sálat, sapkát és kesztyűt, meg a hófehér kabátom, és abban lépek ki, hogy végül odasétáljak Denishez, és kicsit megrökönyödve nézzek rá.
- A dohányzás öli a spermákat. Csak szólok. Veszélyes.
Olvastam nyugi, nem ilyen jól tájékozott vagyok, csak egy dobozon láttam. Szörnyű milyen képek vannak egy-egy olyan dobozon. A tüdő meg a halott férfi. Nem értem, hogy ezeket hogyan engedhetik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 478
Összes hsz: 3564
Írta: 2020. január 7. 19:39 | Link

Hóvirágom – Brightmore birtok – téli szünet - Frederick

Biccentek egy aprót arra, hogy külön, majd lerobogok, felöltözök és rágyújtok. Meglepően hamar ér ki húgom, a mondatára csak felnevetek, szám szegletébe tolom cigarettámat, ahogy vállánál fogva vonom magamhoz közelebb, és lassan indulok el az istálló felé. Mázli, hogy nincs messze, szinte már az ajtóban éreztem a szalma és széna megnyugtató illatát, de ahogy közeledünk csak erősödik, engem pedig megszáll a mérhetetlen nyugalom. Ahogy mindig is. Ahogy gyerekkoromban. A csikket az istálló előtt égetem el, majd elengedve Lorint feszülök az ajtónak, hogy elhúzzam azt, hogy végül a meleg megcsaphassa arcomat, beljebb terelem húgomat, végül behúzom magunk után az ajtót.
- Nem úszod meg, segítened kell – mosolyodom el, ahogy elhúzom az állás reteszeit, majd kitárom az ajtót. Frederick prüszkölve lépked kijjebb, fejét rázva lép oda hozzám, fejét vállamnak nyomja, míg én megcirógatom fülének tövét. Halványan elmosolyodom, majd Lorinhoz fordulok. – Gyere – indulok el a nyerges felé. Az ajtó még mindig szorul, egy nagyobb rántással nyitom azt ki, hogy bemehessünk, és mélyen beszívhassam az igazi bőr illatát. Mélyet szívok belőle, majd két kantárt lekapva nyomom azokat Lorin kezébe, végül a nyergek felé fordulok és kettőt egymásra pakolva emelem meg őket. Lovam felé lépkedek, aki türelmesen várja, hogy végre elinduljunk, fekete szemeiből süt az őszinte öröm, ahogy az enyémből is. Megbabonáz, nyugalma átragad rám is, attól függetlenül, hogy van bennem félsz amiatt, hogy Lorinnal lovagolok ki a sötétben, bármennyire is bízok benne. És most nem Lorinban. Az alsó nyerget a földre teszem, a felsőt dobom rá lovam hátára, és mielőtt bárki megijedne van alatta pokróc. Az összes nyereghez tartozik egy, automatikusan emeled fel a nyereggel. Eligazgatom, a hevedert meghúzom, majd húgom felé fordulok.
- Felteszed rá a kantárt? – mosolyodom el felé, majd magam elé terelem. Frederick érdeklődő pillantással pillant húgomra, lehajol hozzá, orrával böködi meg arcát, majd visszaegyenesedik. A szárat füle mögé teszem, majd óvatosan, de határozottan kezdem el lefelé húzni, hogy Lorin elérhesse. Mögé lépek, majd megfogva jéghideg ujjait segítem beleigazítani a zablát a ló szájába, végül a fejére húzni a szíjakat. Beállítok mindent, visszalépek a nyereghez és még egyet húzok a hevederen. Hah, meg vagy te kis fasz! Nem baszol át megint, hogy laza legyen a heveder, és essünk-keljünk ismét. Túl jól ismerlek.
- Jó lesz – pillantok Lorin felé mosolyogva, odalépve hozzá simítom meg arcát. – Készen állsz? – ha nem, akkor sincs baj, Frederick éppen türelmes hangulatában van, én sehova nem sietek, így jelenleg a világ összes ideje a mienk. És amennyire Lorinnak szüksége van, addig fogunk itt állni, mert ha nem érzi magát késznek, akkor nem megyünk. Ez ilyen egyszerű.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 692
Írta: 2020. január 11. 16:55 | Link

Denis

Kétkedve pillantok rá, amikor azt mondja, hogy segítenem kell neki. Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogyan kell ezt csinálni, és valahogy sosem terveztem úgy, hogy megtanulom, mert hát lovagolni sem terveztem. Mégsem szólok semmit. Mindent el kell valahol kezdeni, ezt is. Viszont nem szorosan követem, egyelőre csak nézem, ahogy a viszontlátás pillanata megtörténik kettejük között, sőt, a nézés csak egy pillanatig tart, utána lehajtom a fejem. Nem szeretek intim pillanatokba beletaposni, és most ez is olyan. Tiszteletben tartom a kettejük közötti kapcsolatot, és csak akkor indulok tovább, amikor Denis mozdul, jelez, hogy menjek.
Elhaladva mellette, biccentek egyet Fredricknek, mert nem nagyon tudom, hogyan másként kellene kezelnem. Kicsit a hippogriffek oldaláról közelítem meg a dolgot, és gondolom ezzel rosszat nem csinálok. Az állatokkal többnyire megértem magam, gondolom, mert érzik, hogy nem vagyok veszélyes rájuk, hiszen nem vagyok egészséges. Azt olvastam, hogy az ilyet megérzik, sőt, ki lehet őket képezni arra is, hogy a különböző daganatokat megtalálják, ami nem semmi, valljuk be.
- Nem tudom, hogyan kell.
Szólalok meg végül csendesen, mikor már terel maga és a lova közé, én pedig szörnyen zavarban vagyok ettől, mert olyan, mintha közéjük állnék, pedig, ha valaki, én biztosan nem ogok. Kivált belőlem némi mosolyt az, ahogy az arcomhoz ér, és biztos vagyok benne, hogy ő is érzi. Az állatokkal nehezebb, mint az emberekkel, utóbbiak simán csak azt hiszik egy-egy rosszabb napomon, hogy nem volt időm összerakni magam, bele se gondolva, hogy az volt a maximum, amit aznap kihozhattam a dologból.
- Furcsa ez. Ennyi mindent rápakolni, mintha béklyóba kötnénk. Akadályoznánk a szabadságában.
Próbálok minél óvatosabban bánni vele, hogy ne érezzen fájdalmat, bár nem nagyon tudom, hogy egyáltalán jó-e, amit csinálok, mert tényleg csak próbálok nem útban lenni, miközben inkább Denis dolgozik helyettem is. De legalább csökken  az esélye annak, hogy amiatt töröm ki a nyakam, amiért valamit nem jól raktam fel.
- Persze, de ez egy ló. Nem kellene még egyet összerakni?
Elvégre mindenből kettőt hoztunk és külön megyünk, még ha nem is tudok lovagolni, szóval nyilván kelleni fog még egy ló és felnyergelés az elinduláshoz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 478
Összes hsz: 3564
Írta: 2020. január 12. 16:26 | Link

Hóvirágom – Brightmore birtok – téli szünet - Storm

A hatalmas fekete ló szemében megértés csillan, ahogy Lorin arcához érinti puha orrát, én pedig elmosolyodom. Megérti. Nagyon helyes, sok dolog vár még rájuk ma, így ez csak jól jöhet, ha kooperatívan szeretném, ha együtt dolgoznának. Csak pár másodpercig nézem őket, majd ahogy a zabla lovam szájába kerül és irányítom lovam kezét, meghúzom a szíjakat, végül a hevedert ismét, majd Lorinra emelem pillantásomat.
- Felőlem lovagolhatsz minden nélkül is – vonom meg vállaimat, de agyam már azon kattog, hogyha ezt szeretné, akkor hova az anyám kínjába tehették a voltizshevedert. Anélkül csak nem engedem el, nem vetemednék rá, kell egy biztos pont a lovon, amibe kapaszkodhat, ha az nem a sörénye. Szerencsére Fredericknek nem áll ki a gerince, hogy esetleg feltörje húgom fenekét, így emiatt sem kell aggódnom, de… hol az a kurva voltizs? Végül csak vállat vonok és ellépek húgomtól, hogy szabadon mozoghasson. Még egyszer leellenőrzöm a hevedert, elégedettet szusszanok, majd Lorinra pillantok.
- De – bólintok egyet. – De amíg én összerakom Stormot – lépek mögé, hogy hónalja alá nyúljak és fellendítsem a hatalmas feketére. – Addig ti sétálgattok kicsit – engedem el húgomat immár a lovon, majd innenső lábát a nyereg elé téve állítom be a kengyelt, hogy utána ugyanezt megtegyem a másik oldalon is. – Így jó? – pillantok fel rá, majd ha igen, kezébe adom a szárat, ha nem, akkor igazgatom még egy kicsit a kengyeleket, és csak utána nyújtom felé a vezető szárakat. Amint megfogja azokat, elindulok az istálló ajtaja felé, hogy kitárjam azt, és nem kell hátra néznem ahhoz, hogy tudjam, Frederick követ. Lassan mozog, óvatosan, mintha lábujjhegyen közlekedne ez a robosztus állat. Elhúzom az ajtót, a hideg levegő berobban az istálló melegségébe, majd lovam előtt állok meg, hogy kezemet orrára tegyem, és fejemet pár másodpercig az övének döntsem.
- Ha balra húzod a szárat, balra megy, ha jobbra, akkor jobbra – állok neki magyarázni húgomnak az alapokat, amik most kellenek csak neki. Nem fogom éppen most kioktatni lovaglásból, ráérünk még arra, hogy megtanulja rendesen, ha egyáltalán megszeretné. – Ha megütögeted a sarkaddal az oldalát, gyorsít; ügetés, majd vágta, de elég ha mondod neki, megérti – szemöldökömet ráncolva szólalok meg újra. – De inkább ne csinálj ilyesmit. Frederick nem hülye, valószínűleg amúgy sem engedelmeskedne, de ne kísértsd a sorsot – mosolyodom el halványan. – Indulhattok – intek nekik egyet, majd mint aki jól végezte dolgát indulok vissza az istállóba, hogy felnyergeljem a másik delikvenst. Storm szinte kirobban az állásból, izgatottan toporog, amíg rárakom a nyerget, majd a kantárt, hogy végül fellendüljek rá. Seggem még nem is éri a nyerget, amikor a ló már elrugaszkodva ront ki az istállóból. Na, már értitek a nevet, ugye? A szárat magam felé húzva igyekszem megálljt parancsolni neki, míg végül pár erőltetett ügetéses kör után sikerül megállnunk Lorinék mellett.
- Oké – szusszanok egyet megpaskolva a ló nyakát. – Mehetünk?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 692
Írta: 2020. január 12. 20:06 | Link

Denis

- Lovagolni se tudok.
Nem, hogy minden nélkül csináljam. Én nem nagyon vagyok az az amazon-típusú lány, aki aztán megy, mint az őrült, és az sem számít neki, hogy éppen nincs felszerszámozva a ló. Nem. Nekem biztonságot ad, csak nem pártolom, hogy ilyen létezik. Sosem terveztem egyetlen álltra se ráülni, mert nem értem, hogy mi benne a jó. De majd biztos lesz valami, mi miatt azt mondom, hogy hű meg ha, csak egyelőre még sajnálom őt, mert bármennyire is nyugodtan tűri, hogy éppen teleaggatják mindennel, nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb dolog az életében. Ennek hangot is adnék, ha lenne rá lehetőségem, de mire észbe kapok, már konkrétan Fredrick hátán ülök. Arra se volt időm, hogy riadalmamban sikítsak, most meg, mikor már a lábamnál matat, és valamit igazít, igazán nem lenne sok értelme annak, hogy elkezdjek sikonyálni, hogy mégis mit csinál, meg, hogy azonnal tegyen le. Nos a sétálgatást valahogy nagyon nem így értettem, és meg kell vallanom, most egy pillanatra nem tudom azt se, hogy mi a jó válasz, csak ülök meredten, és fentről kémlelem az istállót. Oké, ez így nagyon magasan van, de semmi vész, megoldjuk.
- Gondolom. Mármint, igen, jó.
Nem vagyok benne biztos, hogy jó, de nem rossz, szóval akkor lehet, hogy egészen rendben van, nem? Remélem, hogy igen, mert különben oltári nagy bajban leszek, ha ezen múlik az életem. Viszont azt ne kérje tőlem senki, hogy most hirtelen kiderül, hogy díjugrató bajnok vagyok, mert, ahogy haladunk kifelé, még mindig természetellenes merevséggel ülök a lovon, és úgy sejtem, ez újdonsült partneremnek is feltűnik, mert hihetetlen finomsággal halad velem. Azt viszont tudom, hogy többnyire ennél jobb tempóban indulnak el.
- Okos.
Állapítom meg csendesen, majd, ahogy magunkra maradunk és ketten próbálunk meg összecsiszolódni, nyitni próbálok, és bár kapaszkodom, mint akinek az élete múlik rajta - haha, és tényleg -, közben a bal kezemmel megpróbálom megsimogatni a nyakát.
- Menni fog ez, ne aggódj.
Oké, a legfontosabb, hogy ne legyek ennyire merev, érezzem át a ritmust. Mint mikor táncolni tanultam, át kell adnom magam az élvezetnek. Egészen lakul, lazulok, de aztán Denis és a lova gyakorlatilag kirobbannak az istállóból, én meg riadalmamban majdnem leesek. De csak kicsit gyorsabban kapkodom a levegőt. Minden rendben lesz. Csak nyugalom.
- Elég vad.
Talán jobb lett volna, ha mégis inkább együtt megyünk, egy nyugodt állton, mint Fredrick és nem külön, de azért bólintok.
- Persze.
Csak ne legyen baja, csak ne történjen semmi végzetes, mert sosem bocsátják meg nekem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 478
Összes hsz: 3564
Írta: 2020. január 13. 10:01 | Link

Hóvirágom – Brightmore birtok – téli szünet - Storm

Talán senkinek nem meglepő, ha azt mondom, mennyire bennem van az ideg. Százszázalékosan megbízom a lovamban, nem erről van itt szó, de mégis csak a húgom ül rajta, aki életében először ül lovon. Vagy egyáltalán bármilyen állaton, így szerintem érthető, hogy bennem van egy alap félsz, és pontosan ezért nyergelem fel olyan gyorsan Stormot, amennyire csak tudom, hogy végül kirobbanjunk az istállóból. Bah, soha nem fog megváltozni ez a bunkó, még Frederickkel sem volt ennyi gondom csikó korában, mint ezzel a két éves ördögfajzattal. Felbasz amúgy.
- Dehogyis – legyintek egyet Lorin felé, majd elmosolyodom. – Storm csak… fogyatékos. De nem lenne képes ártani neked vagy nekem, egyszerűen kilométer hiánya van mindig – vonom meg vállaimat, miközben ismét megpaskolom a ló nyakát, jobb kezembe fogom a szárat, hogy másik kezemmel Lorin kezéért nyúljak és megfogjam azt. – Majd lehiggad, nyugi – szorítom meg kezét bátorítóan, egy halvány mosolyt is megengedek magamnak, majd végül az istálló felé fordulok. Storm engedelmeskedik, meglepően nyugodtan – lesz ennek még böjtje -, és az istálló ajtaja mellé lépegetve, kissé noszogatva a lovat húzzuk be azt. Ezt nevezem én csapatmunkának. Tökéletesen látom Lorint, ahogy olyan mereven ül a lovon, mindjárt elnevetem magam, de egy visszafojtott mosolyt engedek csak meg, majd visszaügetünk melléjük. Nem tudom, hogy utolsó mondatom vajon kiről szólt leginkább. Lehet Lorinnak címeztem, hogy Frederick hátán aztán valóban nem kell idegesnek lennie, vagy tényleg Stormról volt szó, aki türelmetlenül topog alattam, és győzi kivárni amíg megindulunk. Hát nincs benned semmi empátia, baszod?
- Akkor hajrá – szorítom meg lábammal a lovat, ki készségesen indul meg, Frederick pedig követi, de nekem ez így nem tetszik. Egyáltalán nem tetszik az, hogy a hátam mögött vannak, így kissé jobbra húzva a szárat állítom meg magunkat, hogy besoroljak mögéjük, és egy elégedett sóhajjal mosolyodjak el. Na, így azért sokkal jobb a lelkemnek, hogy látom őket, már csak azért is, mert hátulról Lorin merevsége még viccesebb.
- Engedd el magad – hangom megemelkedik, hogy biztosan meghallja. – Hagyd, hogy Frederick lépései mozgassanak téged is, hidd el, sokkal kényelmesebb lesz – szemöldökeim ráncba szaladnak. – Neked is és neki is – nevetek fel halkan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 614
Írta: 2020. január 14. 20:05 | Link

Ophelia Carolina Brown
Kicsinálsz te NŐ* Felöltöztem*



Vállat von. Többször nem köszöni meg. Barnabás az a fajta ember, aki nem szereti feleslegesen ismételgetni önmagát. Nagyon ritka esetekben nem beszél komolyan, de akkor a társaság és a helyzet is megkívánja. Hálálkodni pedig nem szavakkal, hanem tettekkel, a próságokkal szokott. Most nincsen ilyesfajta eszköze, így maradtak a szavak. Ám nem mehet el amellett a tény mellett, hogy valóban hálás. Mert nem csak a kislány számára okoz örömöt, ha pár percet eltölthet a nővel, hanem a férfinak is. Csak ez most nem az a hely, s pillanat, amikor ki tudná vagy akarná ezt fejezni.
– Teljesen mindegy, hogy én m it mondok, úgyis az van, a mit ti ketten akartok – tárja szét a karjait, s fejét kissé lehajtja. Akár akar menni enni, akár nem, úgyis menni fog. Akkor meg minek futják le a feleslegest köröket az ilyen kérdésekkel? Karola ellen nincs esélye, az oldalán meg ott a másik szőkeség is, aki ellen szintén nincsen. Kettejük ellen meg nem is próbálkozik. Felesleges.
– Úgy húzogatsz, mint egy kis gyerek. Komolyan. Karola szokott ilyet, amikor meglát valamit valahol – morran halkan, mégis szája szegletében ott ez mosoly. Már többször is vont párhuzamot kettejük közé, ez nem véletlen. Karola egy mini Ophelia, Ophelia meg egy felnőtt Karola.. Pedig nem rokonok. Remélhetőleg. Mert az igencsak gáz lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 692
Írta: 2020. január 24. 22:40 | Link

Denis


- Fogyatékos?
Húzom össze zavartan a szemöldökeimet, mert nem tudom, hogy miért engednek egy lovat embert szállítani, ha az elméje nem tiszta. Nem ismerem annyira a fiatal szlenget, mint illendő volna, és ezért néha fogalmi krízisem van. Ilyen ez a fogyatékos is, korábban meg a Betlehem meg Pásztorjáték volt zavaros a számomra. Tudom, hogy mostanra már behozhattam volna a lemaradásomat, de néha annyira lenyűgöz egy-egy dolog, hogy képes vagyok napokig csak azzal foglalkozni. Most a Betlehemes is ilyen volt, csak olvastam és olvastam róla, míg nem úgy éreztem, hogy már elég információval rendelkezem, vagyis a következő találkozásunk alkalmával meg tudom majd kérdezni, hogy mennyire tetszett neki ez a bizonyos  pásztorjáték.
- Rendben.
Mosolygok vissza, kicsit megszorítva a kezét. Azért az én lelkem nem annyira nyugodt, mint az övé, mert ha tényleg történik vele valami, én nem tudok segíteni. Szaladni se tudok, orvos sem vagyok, és hazacipelni sem tudom. Szóval tényleg nagyon szeretném elhinni, hogy majd lenyugszik. az alattam lévő ló sokkal szelídebb, és ez megnyugtató, mert így is félek attól, hogy ez nekem nem fog menni, és szerintem ő is érzi, mert nyilván Denisszel így csinálja. Vele szerintem sokkal aktívabb, de talán nem bánja, hogy én jutottam neki. Nem hiszem, hogy olyan sűrűn lovgolni fogok, mert jelenleg semmi élvezetes nincs benne.
- Jó.
Motyogom, ezt meg még sok minden mást is, mint, hogy mondani könnyű, de mivel ő jól csinálja, így neki már tényleg könnyű, csak nem biztos, hogy emlékszik rá, hogy honnan indult. Én meg már majdnem, hogy nagykorú vagyok, eléggé bennem fog maradni ez az élmény.
- Jobb lenne, ha inkább egymás mellett mennénk.
Miközben beszélek, oldalra fordítom a fejem, mert eléggé bénának érzem, hogy mögöttem jön, és hátulról nézi, ahogy megyek előtte, így beszélgetni se lehet, meg semmit, csak megyünk némán? Ennyi erővel bent is maradhattunk volna.Nem tudom, hogy hogyan kellene elengednem magam, meg felvenni a tempóját, de gondolom nem úgy, ahogy jelenleg csinálom. Frusztrál, hogy mögöttem, és nem mellettem halad, így nem tudom, hogy tényleg ott vané-e még, illetve, ha mond is valamit, hiába válaszolok, nem hiszem, hogy ő meghallja, mert a hang meg előrefelé terjed és azt nem szeretném, hogy a fejemben mászkáljon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 478
Összes hsz: 3564
Írta: 2020. január 26. 17:04 | Link

Hóvirágom – Brightmore birtok – téli szünet - Storm

Gyerekkorom legjobban és legszebben eltöltött időszaka volt, amikor lovon ülhettem. Mindegy, hogy egyedül, vagy csatlakozott hozzám anyám, olykor-olykor még apám is felkerült egy hátasra, pontosan ugyanolyan mereven, mint Lorin. De a legszebb napjaim voltak. Órákat képes voltam a birtokon caplatni, amikor elkapott a hév, reggel indultam és sötétedésre értünk haza, bejártuk az egész környéket, felfedeztünk új ösvényeket, az eltévedés nem volt opció. Az, hogy ebből Lorin kimaradt, pedig neki is ugyanúgy egy lovon kellett volna ülnie, amikor mi tettük, megszakasztja a szívemet. A család része volt, de mégsem. Túl sok mindenből kimaradt, én pedig nem tudom, hogyan hozhatnám be az elpazarolt éveket, úgy, hogy közben felnőtt. Anyámék nem segítenek sokat, egyszerűen elfogadták a tényt, hogy a gyermek, akit titkoltak előlem éveken át, felnőtt. Persze, hogy elfogadták, mert ők nem maradtak ki az élete elejéből. Ott voltak neki, amikor kellettek, amikor szükség volt rájuk, míg én? Kint rugdostam a pöttyös labdát mit sem sejtve, hogyha bemegyek a szobámba átöltözni, egy szobával arrébb kuksol a halottnak hitt húgom. Egy karnyújtásnyira, pár lépésre, és én mit sem sejtettem.
Megrázom a fejemet, ahogy rápillantok, mert visszakérdez, majd elmosolyodom, kékjeimet emelem rá. – Kicsit ketyós, de nincs vele baj – paskolom meg az alattam lépkedő állatot. – Jó ló ő is, ez csak egy szófordulat arra, hogy több odafigyelést igényel, mint Frederick – azzal a lendülettel, ahogy mögéjük kerültem ügetek be melléjük, mert ha ezt szeretné, akkor megkapja. Valamit elrontottam a bálon, aminek még mindig nem jöttem rá a miértjére, de talán már nem is fontos, soha nem is fogom megtudni az okot. Nem baj, nem kell. Most nem engedhetem meg magamnak, hogy bármit is hibázzak, mert ha gondol egyet és elindul visszafelé a hatalmas fekete hátán, lehet nézek bután. Nem kockáztathatok.
- Komolyan Lorin – sandítok oldalra széles vigyorral. – Csak engedd el magad, mintha egy fotelbe ülnél bele, aminek van masszázs funkciója is, azért mozog – vicces nézni, ahogy igyekszik megtenni, amit kérek tőle, de nemigen megy neki, csak amikor leszáll a lóról, olyan merev lesz mindene megmozdulni sem fog tudni, és ezt szeretném elkerülni. – Vagy nem is kell a fotel, mintha egy egyszerű széken ülnél – legyintek egyet végül, mert ne bonyolítsuk, már az is haladás lesz, ha nem totálisan mereven ül szerencsétlen lovon, hanem egy pöppet elengedi magát. Vagy ha nem, akkor majd leszedem a merev tagokkal valahogy az állatról. Vicces lesz, előre látom.
- Olyan vagy most, mint apád… - halvány mosollyal ajkaimon közlöm a tényt, ahogy ismét eszembe jut az emlék. Ugyanígy mozgott a lovon, bár ő húsz perc után kezdte érteni a lényeget és már nem volt probléma. Vajon Lorin is ilyen lesz? Kell egy kis idő, amíg feloldódik? Lehetséges, időnk rengeteg van éppenséggel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 692
Írta: 2020. január 27. 09:22 | Link

Denis

- Én ülni is egyenes háttal ülök.
Próbálom valamivel kimagyarázni, hogy miért vagyok merev, de lássuk be, az egész azért van, mert nem vagyok egy született lovas, sőt, ami azt illeti, most először ülök lovon, szóval nem pont most lesz az a pont, amikor majd hirtelen elengedek, és szárnyalok majd a holdfény világította mezőn.
- Mindjárt.
Ez a szó egy olyan szó, amit makacs időszakaimban használok, és felbosszantok vele másokat. Cath legalábbis erre egyszer azt válaszolta, hogy: "Még egy mindjárt és szájon váglak." Utána persze nevettünk, de egy pillanatra nagyon megdöbbentett, és tudom, hogy az volt az a pont, amikor tényleg túlzásba estem. Kellenek az ilyen pillanatok, amikor nem úgy bánnak velem, mint egy hímestojással. Mert többnyire ez a nagy helyzet, hogy mindenki óvakodva viselkedik, mert minél óvatosabb vagy velem, annál tovább élek. Ez baromság.
- Legalább valamiben haszonlítok rá.
Felelem csendesen, rákoncentrálva arra, hogy a ló mikor mit csinál, hogyan mozdul, hogyan lehet eggyé válni vele. Láttam már Cathet is lovagolni, sőt, még Cody is jobban lovagol, mint én. Biztos van ennek valami technikája, csak még nem jött el az a pont, hogy erre ténylegesen ráérezzek, de majd nyilván meglesz az is.
- Apa nem nagyon volt jelen, nálam. Nem tudott azonosulni a helyzettel, azt hiszem. Sosem jött anya nélkül, és ha ott is volt, akkor sem beszélt, csak ült a fotelben, és nézett, mintha csak egy kötelező rendezvényen venne részt. Azt hiszem, ő tényleg várta, hogy vége legyen, és nem tudom hibáztatni ezért.
Most is néha csak ül, nem beszél, csak néz, míg kínossá nem válik a csend kettőnk között, és valami átlátszó kifogással el nem sétálok valahova máshova. Ezért nem szeretek itthon lenni, mert nem tudok része lenni valaminek, amivel valaki nem tud azonosulni. Tudom, hogy apa vár. A pillanatra, amikor vége lesz, és én is erre vártam, de most már valahogy más irányba indultam el. Valami mást érzek. Valahogy mást érzek. Maradnék még.
- Az utóbbi időben sok időt töltöttem a könyvtárban.
Nem mintha ezt el kellene mesélnem neki, hiszen a kis barátja is ott bukott le előttem végleg, és ott történt az a bizonyos csók is, amit azóta se bántam meg, és nem is hiszem, hogy meg kellene bánnom. Nem volt rossz csók, de olyan hosszan tartó, elmélyült sem, hogy abból bárki bármit kikövetkeztethessen.
- És találtam egy módot, amivel azt hiszem meggyógyulnék.
Oké, ez így egy nagyon, nagyon, nagyon nagy blama, és nagyon nem szép indítás, de azt tanultam, hogy a rossz híreket jól kell felvezetni, és hát mi szebbet nem mondhatnék a testvéremnek, mint azt, hogy meggyógyulhatok? Ugye! Csak aztán...
- Csak egy kicsit meg kellene halnom.
Na ez meg a másik véglet a túl nagy dráma, azon se csodálkoznék, hogyha Denis most elvágtatna mellőlem, és a mező túloldaláról is tisztán hallanám az üvöltését.
- Jó nem teljesen, csak eléggé haldoklás közelébe kellene kerülnöm, vérveszteséggel. Kell hozzá egy vámpír, aki megitatja velem a vérét, és akkor lehetnék, um, dampír... damfír. Igen! Damfír! Semmi nagy változás nem lenne, szépen megöregednék, lehetnének gyerekeim, meg férjem, dolgozhatnék, futhatnék, és csak annyi lenne a plusz, hogy bájital helyett vért iszok. Szerintem Will simán tudna szerezni, és Cath is adna, te is adnál, megkérdezném Thomast, hátha ő is. Ellennék látva. Persze van egy kis kockázata, hogy nem sikerül és meghalok, de hát, ez egy vállalható kockázat.
A hangom végig olyan, mintha csak egy kirándulásról vagy egy új ruháról csacsognék, mintha nem éppen azt vázolnám fel neki, hogy félig vámpír leszek, vért iszok és milyen jó is lesz az nekünk. Finoman oldalra sandítok, hogy megvan-e még.
- Nagyon kiakadtál?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Ötödikes diák


Birdie
online
RPG hsz: 417
Összes hsz: 1548
Írta: 2020. január 29. 08:32 | Link

Masa Love
London, Abszol út

- Gyere már, visszafelé veszünk azt is, megígérem. És idén még haza szeretnék érni – húzkodom Masát széles mosollyal rátekintve, aki vagy nem volt még itt sosem, vagy megint elvarázsolta ez a hely. Megértem, mert én is csak párszor jártam még itt, hiszen Budapesten is van hasonló utcácska, ahol be lehet szerezni mindenféle dolgot. Ja, hogy mit keresünk itt, távol a Bagolykőtől? Kitaláltuk, hogy kellene nekünk kettőnknek egy külön bejáratú bagoly, amit be fogunk tanítani, hogy csak nekünk hordja a levelet.  Kérdezhetné bárki, hogy minek, hiszen már van telefonunk is… ö, csak, mert sokkal varázslósabb és és és… szeretjük a baglyokat! Meg Bagolykő, érteeed? Követ találunk, de kell rá egy bagoly, aki majd ott fog üldögélni rajta. Amint bementünk a Foltozott üstből, mindketten teliszájjal vigyorogtunk, mindig elvarázsol ez a hely! De tényleg, viszont, Masát meg legalább triplán, és ha lenne rá pénzünk, szerintem megvennénk az egészet, és felpakolva nyögnénk hazáig a hátunkon a sok cuccal. De most baglyot jöttünk venni, el lehet gondolni, hogy már mennyivel kevesebb pénzünk van, mire ideértünk, az Uklopsz bagolyszalonhoz. Az én számban egy félméteres nyalóka, a kezemben Masa keze… és a csengettyű pedig dalolni kezd, ahogy belépünk.
- Az… ta – döbbenek le és fagyok oda a bejárati ajtó elé. Van pár vendége a boltnak, az egyik épp engem akar kerülgetni, de észre sem veszem, mert annyiféle bagoly van itt, hogy azt el sem hiszem! Vannak kuvikok, füles- és macskabaglyok, uhuk és ki tudja még mik, tarka színkavalkád az egész bolt és hangos a bagolyzsivajtól.
- Kiengedne fiatalúr? - kérdezi a nem túl öreg varázslóhölgy, amikor megrázom a fejemet és nyögök valami persze-félét, majd arréb lépek.
- Ö… melyik legyen szerinted? – hát… én hirtelen nem tudok dönteni, szóval elindulok az egyik uhu felé. Amint megközelítem, odacsap a csőrével a kalitkája szélére. – Jól van kis harcias, nem bántalak ám – mosolyodom el, de a bagoly, mintha értené és pökhendien elfordul. – Tetszik neki – mondja az eladó hölgy, aki épp akkor toppan mellénk, ha még Masa ott van mellettem.
- Cuki kis Bubó – mondom a hatalmas állatra vigyorogva, legalábbis, az egyik legnagyobb méretű bagoly, tudomásom szerint. - Még nem döntöttünk – ingatom a fejem, a fel nem tett kérdésre, és nézem tovább a kínálatot. – Jaj, ez is cuki – olvadozok a kis kuvik mellett, és kezdek bajba lenni, mert nem nagyon van olyan bagoly, ami nem tetszik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Zippzhar Mária Stella
Diák Levita (H), Levitás blogger, Animágus, Edictum szerkesztő, Világalkotó, Levita úrhölgy, Ötödikes diák


Minden lében villa
offline
RPG hsz: 562
Összes hsz: 5917
Írta: 2020. január 31. 23:07 | Link

Bencus
abszolút az Abszol út

- Jóóó - csapok le az ötletre hirtelen, de aztán még fordultamban visszapillantok, megpillantva a kis cetlit ami addig elkerülte a figyelmemet. - Azaz nem, ne engedj a seprűbolt közelébe visszafelé, megláttam az árát - nyöszörgöm rögtön keservesen, szomorúan drámai sóhajtozások közepette véve fel Bence lépteinek ritmusát. Inkább tényleg nem nézelődök, vagy lehetek a leghíresebb kviddicsjátékos se tudok összekuncsorogni annyi pénzt, amennyiből mindent megvehetnék. Lehet be kéne kopognom a Szentmihályikhoz, nem adnának-e egy kis zsebpénzt fűnyírásért. Vaaaagyis minek oda fűnyíró... ott a kecske.
És ekkor, mint derült égből a tetanuszinjekció ugrik be, hogyhát ezért dolgoznak a többiek is itt-ott. Pénz. Wow, ha dolgozok, lesz pénzem! Zseniális összefüggésekre döbbenek rá, pedig még nincs is dél, aztán máskor ilyenkor még lila szarvasokat számolgatok álmomban. Agancsosakat, mielőtt bárki félreértené.
- Úristen úristen úristen - kamillázok nagyokat a kirakatra, picit meg is rázom Bence kezét, meg megszorongatom, nem fájdalmasan, csak olyan atyamerlingatya izgatottan. Arrébb mozdulok én is, hogy kiengedjem a nénit, de igazából fel sem fogom, hogy itt volt, annyira lekötnek már a madarak.
- Mindet, mindet nézzük meg, mindet - suttogom áhitatosan, és már toporgunk is beljebb, sorra véve az állatokat. Bence is kommentel, én sem maradok hát el tőle, egymás szavába vágva mutogatunk egyikre-másikra, miközben összefüggéstelen kifejezéseket hadarunk (de én biztosan).
- Ennek pillangós a bundája, tudod olyan szemüveges, annak ott van egy mandarinalakú foltja, jajj egyemmeg hát ennek itt piros a szeme, fhúúú az a fekete ott felül milyen félelmetes, o-o ez itt milyen furcsa képet vág, u-u-u látod azt ott fent amelyik olyan kis bozontos?
Nem akaródzik elengedni Bence kezét, úgyhogy egyszerűen azzal együtt hadonászok tovább, picit előre lépek, picit hátra, néha ha eszembe jut halkítok a hangomon, egyébként hangos vagyok. Utólag pótlom az üdvözlést a bagolyszakértő felé, aki látva izgatottságomat azt hiszem meg is bocsát... Vagy csak mosolyog, hogy ne harapja le a fejem, mert udvariasabb mint én.
- Te hallod, szerinted átszínezhetjük őket varázslatokkal? Mert akkor ne a színt nézzük - próbálok valamin elindulni. - Melyik csipog a legszebben? Vagyis huhog, huhog. Jesszum pepito, hogy fogunk így egyet választani? - esem teljesen kétségből kétségbe, és már húzom is elő a pénztárscámat, hogymegszámoljam amúgy hányra lenne pénzem...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 478
Összes hsz: 3564
Írta: 2020. február 2. 10:51 | Link

Hóvirágom – Brightmore birtok – téli szünet - Storm

Én mindig azt hittem, hogyha valaki lóra ül, akkor automatikusan tudja, hogy hogy kell rajta elhelyezkedni, hogy nincs más dolga, csak követni a ló mozgását. Apámnál dőlt meg ez az elméletem még gyerekként, mert valahogy ő inkább mereven ült, aztán húsz perc múlva engedett fel, és mintha mi sem történt volna ült ugyanúgy a lovon, mint én vagy anyám. Bár ennek lehet az az oka, hogy legelőször a csávó határozottan kijelentette, hogy ő márpedig Storm apjára fog ülni, akinek a személyisége ezerszer elviselhetetlenebb volt, mint a fiáé. Aztán zuhant. Jaj, de még mekkorát, hogy aztán seggre érkezzen a puha fűre és földre, elpoénkodja, mi meg kinevessük. A vége az lett, hogy lovat cserélt anyámmal, és nem féltem, hogy ő leesik. Ó, de még mennyire, hogy nem, esélye sem lett volna az állatnak, mert anyám kisugárzása mindig helyre tette, ha vele ment valahova. Mint én és Frederick. Szoros kapocs, amit senki nem érhet meg, és vehet el tőled.
- Sok mindenben hasonlítasz apádra – mosolyodom el oldalra, hogy pont elkapjam azt, mennyire koncentrál. Talán ezért mondják azt, hogy nem lehetünk testvérek. Ég és föld. – Én semmiben, anyádtól is csak a szemét kaptam meg – vonom meg vállaimat. Ez a téma engem nem érint annyira mélyen, mint a szülőket, esetleg más gyerekeket, azok testvéreit szoktak. Én elfogadtam, hogy nem hasonlítok egyik szülőmre se, mert Lorin ezt megteszi. Olyan, mint apánk, de pontosan olyan gyönyörű mellé, mint anyánk. Tökéletes kombó, szóval engem fogadtak örökre.
- Én sem tudom – hunyom le tekintetem egy pillanatra, majd visszafordulok Lorin felé. – Bár elképzelésem sincs mit gondoltak akkor, mert ugye – szusszanásnyi szünetet tartok, mielőtt folytatnám. – Én semmit nem tudtam, azóta sem beszéltem velük erről. Nem akarok – vonom meg vállaimat, mert remélem, hogy ennyi elég ahhoz, hogy lezárjuk a témát. Mégis mit beszéljek velük erről? Hogy azért tanulok és tanultam is egész életemben, hogy azért foglalom le az agyamat mindig valamivel, amíg össze nem esek a fáradtságtól, hogy kordában tartsam a démonjaimat? Nehezen mondod ezt a szüleidnek. Nem is értenék meg. És ahogy oldalra sandítok húgomra, aki durcásan hagyott faképnél a bálon, tényleg nem akarok róla beszélni. Túl szép és túl jó, most minden. Szólásra nyitnám a számat, de megelőz. És ahogy egyre előrébb és előrébb haladunk a történetben úgy ráncolódik a szemöldököm, úgy kerekednek ki a szemeim, úgy engedem a szárat, hogy csak lovam sörényét szuggerálva haladjunk előre. Hogy damfír legyen, mert az megkönnyíti, akkor is meghal, ez tény, de csak kicsit, hogy aztán sokkal könnyebben és boldogabban éljen tovább. Baromság. Nem-nem-nem és nem!
- Hogy… hogy juthat ilyen eszedbe? – állítom meg a lovat, Frederick automatikusan megtorpan. – Normális vagy?! Persze, hogy kiakadtam! Jézusom, Lorin! – homlokomnak támasztom jobb kezemet, ahogy Lorin és az erdő között zizeg tekintetem, mert nem tudom, hogy melyik lenne a könnyebb nekem; a szemébe nézni és elmondani, mekkora baromság, vagy egyszerűen úgy tenni, mint aki meg sem hallotta, menni tovább, beszélgetni arról, hogy mennyire hasonlít a Brighmore-ok fejére. Lehunyom kékjeimet, megszorítom orrnyergemet, majd összeszűkült szemekkel, összeráncolt szemöldökkel tekintek húgomra.
- Nem kérhetsz emberektől olyat, hogy adják oda a vérüket, mert nem vagy többé ember! – hangom remeg, az agyamban folyamatosan kergetőznek a rémesebbnél rémesebb képek. Hogy jutottunk el idáig? Tekintetem gyűrűs ujjamra esik, ahol az arany karika kacsint vissza rám. Payne, te tudsz erről? Megforgatom az ékszert ujjamon, majd mélyet szusszanva fúrom tekintetemet Lorinéba.
- Utálhatsz most, ki nem állhatsz, megvethetsz majd, de nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen, vagy egyáltalán megforduljon a fejedben még egyszer – egy pillanatra sem engedem el húgom tekintetét. – Nem voltam jó bátyád, mert fogalmam sincs, hogy kell annak lenni, felnőttél közben, pedig éppen hogy csak visszakaptalak gyermekként még. Sok mindent nem tudok Lorin, de abban biztos vagyok, hogyha valaki hozzád ér, akkor megölöm – hangom elmélyül a végére, tekintetemet a mondat befejezte után pár másodperccel szakítom el húgoméról, majd elindulunk megint. Frederick óvatosan kezd el lépegetni, én pedig Storm sörényét bámulva ismét meredek magam elé. A könyvtár, mi?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Ötödikes diák


Birdie
online
RPG hsz: 417
Összes hsz: 1548
Írta: 2020. február 2. 15:35 | Link

Masa Love
London, Abszol út

- Nem akartam előre elvenni a kedved, már utánanéztem egy seprűnek én is a Mágusweben… és nem tetszett az ár – küldök neki vissza egy biztató mosolyt, de ki nem engedném a kezemet az övéből, most már célirányosan kell mennünk. Így is egész délelőtt elvoltunk az Abszol úton, már nagyon bagolyvehetnékem van, de a kis attrocitás után máris betoppanunk oda. Masa és én is kiaakadunk szó szerint a látványtól, szívembe egyszerre költözik gyönyörűség és… szomorúság. Rengeteg bagoly van itt cuki gazdára várva, de mind be van zárva… vagyis sok, több, mint kéne.
- Megnézzük – vigyorgok rá, majd beszállok a felsorolásba. Hát ilyenkor szeretem a legjobban, amikor igazán elengedi magát és szárnyal a szíve és a lelke. Miatta nekem is és kiegészítjük egymást.
- Annak meg sonka alakú a farktolla, odanézz, az meg az egyik lábával tojássárgába lépett, az pedig fakórózsaszín fülű! Bozontos? Tényleg, az milyen már! Biztos mérges volt a nénire, aki kiment és felborzolta a tollait, mint egy macska wáááá – kapok a szabad kezemmel macskakarmokat utánozva Masa felé. Most hagyom, hogy ő vezessen, szinte táncolunk a boltba, Masa ritmusra. Az eladó asszony érdekesen néz ránk, de egyelőre nem szól, hiszen még nem vertünk le senkit, és nem ejtettük túszul, hogy kiengedjük az összes baglyát. Még. Erről jut eszembe…
- Szerintem igen, és biztos, hogy örülnének neki. Én örülnék… majd befestheted a hajam, ha van kedved, úgy kipróbálnék valami más színt – mosolyogok rá. Masa csúcson járatja magát, lelkesedése magával ránt. Előveszem én is a pénztárcám és az eladó hölgyre nézek, majd egyszerűen kiborítom az összes pénzem a pultra.
- Segítene abban, hogy ebből hány baglyot tudunk megvenni? – nézek Masára, gondolom, tetszik neki az ötlet és a kis kupacomat nagyobbra fogja emelni. – Nos – szól az eladó, de én ebben a pillanatban a kupac tetejére helyezem a nyalókámat. Először megakad az idős hölgy a mondandójában, de szerintem eléggé kétségbeesve nézhetünk, mert kedvesen elmosolyodik és megszámolja a pénzt. Tűkön állva állok és átkarolom Masát, izgatottan pillantok hol a számolóra, hol pedig rá. Végül befejezi a pénzkupac számolását és ítéletet hirdet. A nyalókát, egy kicsit arrébb teszi azért.
- A nyalókával együtt pont kilencet – végignéz rajtunk. – És nem fogadok el több… ajándékot – mondja mosolyogva, majd körbe mutat, szerintem. De valójában az egyik oldalára mutat a boltnak. – Onnan válasszatok kilenc darabot, rendben? – 1000 wattos vigyort kap tőlem minden hölgy, aki éppen bent tartózkodik a boltban és szorosan megölelem Masát. - Rendben, rendben! Na gyerünk! – nevetem el magam, miközben azon gondolkodom, hogy mi a francot fogunk kilenc darab bagollyal kezdeni. Valamit biztos, de nem lesznek ketrecben!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 692
Írta: 2020. február 4. 23:20 | Link

Denis

Hümmögök egy aprót, amikor azt mondja, hogy sok mindenben hasonlítok apára. Én ezt annyira nem tudom megállapítani, de egy külső szemlélődőnek hiszek, még akkor is, ha csak ezzel mondjuk felvidítani akar. Bár nem tudom, hogy azt akarja-e, vagy, hogy azt érzi-e, hogy oka lenne rá. Nem annak szántam a történetet, pusztán csak elmondtam, hogy hogyan volt, és hogy hogyan van. A dolog nem sokat változott, nem tudunk igazán kettesben lenni, és lehet, hogy pont azért van, mert annyira hasonlítunk egymásra. Azért nincs közös témánk, és azért feszélyez minket annyira a másik jelenléte, mert egyszerűen nem tudjuk elfogadni, hogy van belőlünk még egy. Ráadásul, hogy ennyire közeli rokonok vagyunk. Sosem ment, és így, hogy Denis azt mondja, sok mindenben hasonlítunk, talán a megoldás kulcsát adta a kezembe. Ez lehet a probléma, hogy ennyire hasonlítunk.
- Az én szemem rejtély.
Válaszolom vidáman, mert ilyen nagy, szinte már ufó szemekkel, melyek ráadásul zöldek, nem rendelkezik senki a családban. Megnéztem a nagyszülők képeit sem, és nem. Mondanám, hogy elcseréltek a kórházban, de annyira be voltam biztosítva, mint a koraszülött, haldokló gyerek, hogy nem igazán volt esély rá, hogy elcseréljenek. Nem olyan ez a betegség, hogy minden második sarkon belefusson az ember.
- Én sem. Annyira kínos lenne ez a beszélgetés, mintha leültetnének minket, és elmesélnék, hogy mi a szex, majd mint akik jól végezték a dolgukat, kezünkbe nyomnának egy-egy óvszert.
Valahogy így tudom elképzelni a beszélgetést arról, hogy tizenhat évig picit hazudtak arról, hogy halott vagyok, és hogy úgy nőttünk fel egymás mellett, hogy igazából sosem érintkezhettünk. Furcsa lenne ott ülni a kanapén, a merevvé váló arcokat nézni. Apa biztos sóhajtana egy hatalmasat, és a cipőjét fixírozná, Denis elmerülne egy korábban soha meg nem nézett kép precíz ecsetfonásaiban, és én lennék az, aki egy cukorkapapírral zörög. Anya pedig várna, apára, hogy kezdje el. Apa pedig úgy kezdené, hogy: “Denis Albert, a húgod Lorin Annie él.” Mi pedig, egymás mellett ülve, apára fordítanánk a tekintetünk, gondosan ügyelve arra, hogy ne nézzünk a másikra, mert akkor bizony elnevetnénk magunkat. Az élet nagy igazsága lenne ez akkor. Él. Később pedig átformálódna azzá, hogy: Élt. Hacsak…
… Denist hallgatva, a kiakadását, úgy tűnik, nincs olyan, hogy hacsak. Egy teljesen jól felépített érvrendszerrel jöttem hozzá, mert tudtam, hogy ki fog bukni ezen. Mondjuk nem értem, hogy miért, mert ez igazából egy csodálatos megoldás, és amikor felfedeztem az egyik beadandóm írása során, azt olyan volt, mintha Göthe Salmander ült volna mellém, és mondta volna, hogy “nincsenek furcsa lények…” Akkor nagyon éreztem, hogy ez egy hatalmas súgás az univerzumtól, és igazából még most is elég biztos vagyok a dolgomban.
- Cath is ezt csinálja, forgatja a gyűrűt, ha ideges, mintha azon keresztül tőled várna megoldást. De nem, nem tud róla.
Nem kell legilimentornak lennem, hogy tudjam, mit gondol most. A két Brightmore közé szorult Brightmore-rá avanzsált nő, aki próbál egyensúlyt teremteni, teljesen ki lett ebből hagyva, mert a bál után úgy tartottam tisztességesnek, hogy hozzá jövök, és nem ő lesz az, aki utoljára megtudja a dolgokat.
- Nem utállak, önzőnek tartalak. Neked van kivel leélned egy életet, évtizedeket érsz még meg, én lehet, hogy egyetlen évet sem. Egy kis halál az életért nem akkora áldozat, mint feláldozni egy életet amit meg sem élhettek igazán.
Nem szakítom meg a szemkontaktust, egészen addig, amíg ő nem teszi azzal, hogy tovább indul, így hát folytatom az utam mellette én is.
- Azt hittem, mindent megtennél azért, hogy együtt öregedjünk meg, de tévedtem. Felejtsd el, és tedd ezt is arra a polcra, ahol azokat a dolgokat tartod, amikről simán csak nem beszélsz.
Hogy én se vagyok jobb, mint ő? Lehet, de hát ezt akarta nem? Hogy megmutatkozzon, mennyire Brightmore is vagyok. Szavakkal fájdalmat okozni? Nos Denis, remélem, elégedett vagy. Azonban öröm az ürömben, hogy tényleg apám lánya vagyok, mert miközben egy kényes témát feszegetünk, észrevétlen simulok hozzá a ló mozgásához, és a merevségem pillanatok alatt válik semmivé.
- Úgy döntöttem, hogy fotográfiára adom be a jelentkezésemet. Nem hiszem, hogy az egyetem nekem való lenne, a Bagolykőben már megszoktam.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 75 ... 83 84 [85] 86 87 88 89 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek