36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] 20 21 ... 29 ... 127 128 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2015. november 27. 17:00 | Link

Asszonyka

Nem az a nyáladzós típus, bár Annelie sem az. Vagyis a legelső találkozásukkor nem ez derült ki. Zsebre dugja a kezeit, fel akarja öltöztetni az asszonyt, egyrészt mert nincs a legmelegebb így ősz végén, másrészt pedig eleget bámulhatták amíg színpadon volt, most már aztán tartsák kordában a szemeiket. A fenyegetésre elmosolyodik, majd féloldalas vigyorra húzódnak ajkai, s megvonogatja szemöldökét.
- Pedig én aztán tudom, hogy beindulsz rá. - jó, ezt már halkabban dünnyögi, azért annyira épp nem akarja feldühíteni, még akkor sem, ha most képes lenne lefogni. Mert nem repülne a semmi közepéből egy nyíl a vállába. Baktat utána, majd mikor belépnek a meleg helységre, felszusszan egy kicsit, mert na, csak jobban esik az embernek.
- Oké. - körbenéz miközben bólint, jól megszemlél mindent. Szóval itt él az asszony. Szép. Mármint egy lakókocsihoz képest. Vagyis na, amúgy is tök szép, meg hangulatos, meg minden. Visszafordította fejér, lenézett az előtte álló Anneliere, elmosolyodott, s egyik kezével átölelve a lány derekát hajtotta oldalra fejét, s csókolta meg a lányt, közben meg nagyon reménykedett abban, hogy nem olyan nyálasak, amilyenek a párok többsége. Olyan hányingerkeltőn nyálasak, akik idegesítően összekuncognak, és minden második percben falják egymást mint a torkosborz. Pfejj, inkább lesz örökre egyedül, mint hogy ilyenné váljon. Miután vége van a jelenetnek lehuppan, s elszórakoztatja magát, ameddig a másik elkészül. Mikor Anne kilép az ajtón, ahol az előbb eltűnt felnéz, elmosolyodik.
- A barna jobban áll. - egyszerű közlés, a szőke valahogy sosem tetszett neki, mindig azok a platinára festett rózsaszín kislányok jutottak eszébe róla, azoktól meg egyenesen migrénje van.  Felállt, megfogta a kezét, s a kérdésre vállat vont.
- Keresünk egy kocsmát. Iszunk. Ilyenek. - lepillant rá, és nagyon reméli, hogy tetszik neki az ötlet, mert neki aztán nem sok kedve van változtatni. Nem sok kedve van sétálni random utcákon, és tolni a nyálas szöveget. Kimennek, elindulnak, s az újabb szavakra vállat vonva vigyorog.
- Hát na. Volt mit nézzenek. - tudja, hogy igaza van, és üszke rá. Nem fog itt szerénykedni, ha egyszer nem kell neki, a tény az tény.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Annelie Freya Merkovszky
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2015. november 30. 09:23 | Link


Londoni fellépés után
Átvetkőztem
[zárt]

Csúnyán nézett rá egy pillanatig, de nem fűzött hozzá többet. Ha Adrian folytatja a cica megnevezést, valószínűleg tényleg beváltja a most tett ígéretét és beleröpít valami éleset. Tapasztalhatta már, hogy nem cicózik.
Az öltözködéssel igyekezett, hogy ne várassa sokáig a fiút és indulhassanak. Egyébként is kíváncsi volt már a londoni utcákra, helyekre. Barna hajával máris jobban érezte magát, az öltözéket pedig úgy választotta, hogy az tetsszen Adriannek. Ezt mondjuk inkább tudat alatt tette, de na.
- Tudom. Már csak egy előadás és nem leszek többet szőke - jelentette ki miközben automatikusan emelte a fejét Adrian magassága miatt. Az elején még szerette a változást, mostanra viszont már inkább nyűgként élte meg az állandó színezést, akkor is, ha csak pálcával kellett csinálnia.
- Le fogsz itatni? Most szólok, ritkán iszok - balesetekor megtanulta, hogy ha iszik, akkor soha a büdös életben nem megy fel többet a kötélre.
Egyébként nem volt ellenére a dolog, hogy a romantikázás helyett így töltsék az időt. Sétált mellette nagy természetességgel. Felnevetett a srác magabiztosságán és a fejét ingatta meg.
- Azért...nem kell mutogatni mindenkinek - kiszólt belőle a féltékenység. Nem, azért az erős túlzás lenne, inkább csak a reakcióra volt kíváncsi.
Közben kiértek a kis utcára, ahol céltalanul folytatták a bolyongást. Egyikük sem tudta, pontosan hova is kell menniük, de ahogy a legtöbb városban, elég egyszerű volt találni egy kis sikátort, ahol emberek nem mászkáltak, de valahonnan bentről zene és jókedv szólt ki. Közelebb sétálva láthatóvá vált a pub felirat is, mire Annelie felvont szemöldökkel pillantott fel a fiúra.
- Nekem megfelel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kara Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. december 1. 23:32 | Link

Párizs - a fények városa éjjel

Örömmel fogadja a beleeegyrzést, de persze előtte még nyelvet nyújt a fényképező lencséje felé, miközben fotózkodnak. Majd ő maga is felpattan, fogja a táskát, deszkát, és rámosolyog a lányra.
- Akkor erre parancsoljon Mademoiselle.
És a szokásos magabiztos léptekkel indul meg a Szajna felé. A bár a folyó túlpartján bújik meg, egy vörös ajtó mögött. Áthaladnak egy lakatokkal sűrűn teleaggatott hídon, és máris szembe találják magukat a hellyel. Nem egy nagy diszkó, igazából kicsit olyan mint a huszas évek amerikai bárjai. Lágy jazz zene szól, franciául természetesen, és a csapos mindenkinek köszön, amint belép. Amikor beérnek az ajtón, akkor egy két fokos lépcsőn mennek lejjebb, velük szemben a bárpult van, a teremben körben szétszórva asztalok, baloldalt színpad, jobbra kissé elegánsabb környezet, bársonyborítású kanapék a falba süllyesztve, előttük a köralakú qztalkákkal. Csak néhány ember lézeng még a bárban, elég korán van még, a délutáni sötét ellenére. A tánctéren sincs senki. Zoli a falba düllyesztett kanapék felé veszi az irányt, majd megkérdezi a lányt.
- Hozhatok valamit inni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lillith Holloway
INAKTÍV


Harciusz varázsusz....izé gyíkusz
offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 2. 14:56 | Link

Párizs - a fények városa éjjel

A képet besüllyesztettem a táskámba, ami elég viccesen sikerült, de legalább van képem az estéről.
Miközben közeledtünk a bár felé, volt időm kicsit körbenézni és egyszerűen minden pontja tetszik. Egész szolid volt ez a hely, mármint a bár. A zenét furcsának találtam, de a csapos jó fej volt. Nem voltak sokan és ennek örültem, mert nem szeretek nagy tömegben lenni úgy, hogy levegőt sem kapok.
Nagy ritkán szoktam bárokba menni. A székek általában kemények szoktak lenni, de itt itt most kényelmes kanapék vannak.
Kicsit messzebb volt az Eiffel-toronytól a hely, de egész gyorsan ideértünk. Általában szokott lenni TV, de ha jól látom az itt nincs. Viszont hihetetlenül szomjas voltam, mivel nem hoztam magammal semmi ilyesmit. Most itt volt az alkalom.
-Hmmm...szerinted van vajsörük?- Kérdeztem tőle, ha már így felajánlotta, hogy hoz valamit. Nem ismerem a helyet, így nem tudom mi itt a legjobb. Levettem magamról a bőrdzsekim, mert itt most már melegebb volt. Miközben vártam az italom, találtam egy szalvétát és unalmamban hajtogattam egy eldeformálódott hattyút. Kicsit inkább egy delfinre hasonlított.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2015. december 2. 16:30 | Link

Vasil és Ők
Saint-Venant birtok, Toulouse  | Kabát és ami alatta van

Michelle maga sem hiszi el, hogy belement ebbe. Mióta Mihaelt és részben őt is kivágták otthonról, azóta nem igen kommunikál az őseivel. Inkább azt sajnálja, hogy csupán csak országhatárok és nem kontinensek választják el őket egymástól. Most mégis a hatalmas ház felé közelednek, ami kívülről nézve mintha letűntebb lenne, mint évekkel ezelőtt, mikor utoljára itt járt. Valószínűleg a család vagyona vagy megcsappant, vagy másba fektetik. Fekete üzletbe, mi másba? Túl jól ismeri mind az apját, mind az anyját és nem tudja, mire számítson. Nem akarta ide elhozni Vasilt, mert tisztában van vele, hogy a szülei soha nem voltak alkalmasak arra, hogy bárkit bemutasson nekik. Még saját magát sem.
Vasil viszont ragaszkodott hozzá, hogy beszélne Michelle családjával, megismerné őket és, bár a lány erősen bizonygatta, hogy neki csak az unokatestvérei és Mihael van, nem igazán hatotta meg a bolgárt. Elég sokáig hárította a témát, de egyik este, mikor már azt hitte, nyugta lehet, megint előkerült a téma, ő pedig egyszerűen felcsattant. "Miért kell ennyire erőszakosnak lenned? Azt mondtam, hogy nem! De tudod mit? Elmegyünk abba a koszfészekbe a rongyember szüleimhez, csak a te boldogságodért!" Azon az estén a szőke egyszerűen csak felkapta a kabátját és kiviharzott a lakásból, egyenesen Mihaelhez és haza se ment. Ha valaki, hát öccse megérti, mekkora áldozatot fog hozni a navinésért. Kimondhatatlanul nagyot. Senkit sem utál annyira, mint az őseit, ez pedig csak olaj a tűzre.
Az út során alig szólt pár szót, egész testében vibrál a feszültségtől, mert utolsó emlékképei cikáznak a fejében. Ahogyan apja félrelöki az útból és megátkozza az egyetlen embert, akiért meghalni is képes volna. A másik felét. Ezt pedig sohasem fogja megbocsájtani neki, míg él, örökké gyűlölni fogja. Talán ha ezt elmondta volna a bolgárnak, akkor minden más lenne, de képtelen beszélni az akkor történtekről, még ikrével sem teszi. Mikor néhány percben felocsúdik a rémképekből, engedi Vasilnak, hogy megfogja a kezét, de most, ahogy a járdán sétálva már csak pár lépés választja el őket, egyszerűen képtelen arra, hogy megmutassa ezeknek az embereknek, van egy fontos ember a számára. Bántani fogják és a páni félelem csak most költözik be igazán gondolataiba.
- Semmit se vegyél magadra, amit mondanak. Sosem voltak jó emberek és erősen kétlem, hogy megváltoztak volna. Biztosra veszem, hogy franciául is fognak egymás közt kommunikálni, majd én fordítok. És ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek! Bármi is legyen ennek a vége - mélykék szemeit komolyan emeli a bolgárra és egy apró csókot lehel az ajkára, majd kopogtat, kezeit pedig kabátjába rejti. Fogalma sincs, mi fogja várni, de már nem fordulhat vissza. Semmi értelme.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. december 2. 21:13 | Link

Michelle és a Saint-Venantok

Egy ideje már piszkálta Michelle-t, hogy nézzék meg a családi fészket. Mivel az ő szüleiről továbbra sincs hír, csak a másik családhoz mehetnek, meg egyébként sem biztos, hogy bemutatná a francicát az őseinek. Elég önzőn hangzik, mert a lány is folyamatosan hárított ezzel kapcsolatban, és gyorsan rossz kedve lett a témától. Még mondjuk Mihaelt is csak futólag látta, pedig igazán tarthatnának egy vacsorával egybekötött estét is, ezzel is rágta már a szép fülét a rellonos mestertanoncnak. Aztán eljött a pillanat, hogy Michelle engedett, igaz, elég viharosan távozott és eléggé őrjöngve, otthagyva őt, még bocsánatot sem tudott kérni. Aztán másnap megjelent egy nagy csokor virággal és egy nagy adag sajtkülönlegességgel, amire viszonylag megenyhült a barátnője. Jót csevegtek, és bár Mich nagyon szűkszavúan közölte, hogy akkor melyik nap mennek, Vasil mindent megtett, hogy aznap kényeztesse őt. Mivel másnap egy puszival ébresztették, úgy gondolta, hogy sikerült kiengesztelnie Őt.
Ma pedig már elindultak a Saint-Venant birtokra, Toulouse-ba. A bolgár még soha sem járt Franciaországban, és a nyelvet sem ismeri, csak néhány szót tanult meg, ami főleg a szerelemre vonatkozott, és csakis Michelle halhatta őket. Bár először elég jól szórakozott érzése szerint Michelle, de később érezte Vasil, hogy a szőkéje értékeli a próbálkozásait. Sajnos, hiába utaztak szép tájakon – mert Vasil mindenképpen a gyors utazás ellen volt, szerette volna látni a lány hazáját -, a szépség az oldalán nagyon szűkszavú volt, és a gondolataiba mélyedt, pedig ő megpróbált többször is beszélgetést kezdeményezni. Aztán egy idő után már nem zaklatta vele a párját, tudja jól, hogy nem érdemes és csak rosszabb lesz, ő pedig nem akar úgy találkozni a szülőkkel, hogy mélabúval érkeznek oda. Így aztán élvezte a tájat, Michelle – még ha morcos is volt – közelségét, és természetesen a z érintését, amit az egymásba kulcsolt kezeik lassú előre-hátra lengő tánca adott. Nem lehet minden tökéletes, mint Michelle, többször próbálta észrevétlenül fürkészni a szőke hajtincsek alatt rejlő barátnőjét, lopva pillantott rá és elégedett volt. Nem azzal, hogy sikerült rábírnia a másikat, hogy a szüleivel találkozzanak - pedig az is nagy teljesítmény -, hanem, hogy együtt mehettek egy hétvégére, legalábbis a terv ez volt. Nincsenek olyan sokat együtt a Michelle ingázása miatt, és az ilyen utazások alkalmával Vasil feltöltődhet a szőkéből, megmutathatja neki, hogy mennyire hiányzik. Nagyon nehéz neki, mert nagyon erős szerelemmel szereti, és mintha a szívét vájnák ki, amikor a lány elmegy.
Közben megérkeznek a nagy birtokra, ami Vasilnak tetszik, legalább nem olyan komor, mint az övék volt. A kedvese pedig megpróbálja felkészíteni őt, pedig tudhatná, hogy meg tudja védeni magát, és Bulgáriában sem bántak vele cukorborsóként. Kap egy csókot is, amit megpróbál egy kicsit elnyújtani, ha már nem tud belőle kérni, amikor csak szeretne.
- Hogy tudnám elfelejteni? – néz rá csillogó szemekkel és megcirógatja Michelle arcát. – Felkészítettem már magam, de ha nagy baj lesz, majd megvédesz, rendben? – próbál komolyabb képet vágni, hogy Michelle legalább a szikráját érzékelje annak, hogy komolyan veszi a szavait.
- Hát akkor, menjünk – egy pár pillanatra gyengéden megszorítja a másik kezét, hogy ha az elálmodozott volna, akkor elindulásra kényszerítse.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
A szülők nevében #önkényesmesélővagyokyolo
Írta: 2015. december 2. 22:58
| Link

Saint-Venant birtok, Toulouse

Antoine és Carla Saint-Venant


- Még nem érkeztek meg?- A nő idegesen dobol hosszú, csontos ujjaival térdén, szavai ingerült csengéssel ütődnek férje hallójáratának. Másik kezével a nyakában függő rózsafüzért csavargatja. Carla Saint-Venant türelme fogytán. Már önmagában a lánya rövid, semmitmondó üzenete is felháborította, hogy annak kedvese találkozni akar velük. Hálátlan gyermek! Pedig éveken át egyengették az útját, jó tanácsokkal látták el. Igen, lehetett volna belőle valaki, de nem! Ő inkább a semmirekellő, önfejű, alja Mihael után ment. Már attól is rosszul van, ha a fiára gondol. Mekkora szégyen, milyen lemoshatatlan, undorító mocsok a családjuk nevén. Szerencse, hogy megszakítottak vele mindennemű kapcsolatot.
- Láthatod, Carla. - Antoine Saint-Venant szokásához híven precíz nyugalommal és érdektelenséggel tűri a felesége szunnyadó, néha meg-meginduló hisztériáját. Az a néhány indok, ami a nő mellett tartja még, az Carla kellemes megjelenése, és a közös üzlet. Ha ez a kettő nem lenne, már vette volna a kalapját, kabátját, és meg sem áll egy új életig. Régóta osztoznak egyazon életvitelen, légtéren, munkán és a mindennapokat sem osztották kétfelé. Megéltek számos nehézséget, leküzdötték a muglik közé integrálódás kényszeredett, megalázó éveit, csak hogy visszajussanak a mágusvilág berkeibe. Hányszor és hányszor érezte magán Anatole szemrehányó pillantását, vélte kihallani megrovó hangsúlyát a szavak mögül. Javier ezzel szemben nyíltan kimondta: ostoba volt. Öccsét sosem sikerült rávenni a finom közlés elsajátítására.
Eltelt három év és ez alatt a családjuk széthullott. A jellemzően erős, meleg, biztonságot nyújtó kötelék valahogy mindig elkerülte őket, többet vitáztak, mint kellett volna, s ennek az lett az eredménye, hogy mind a négy (illetve neki öt van) gyermekük kirepült a családi fészekből vissza sem nézve. A fiát kitagadták ominózus húzása után, a lányait viszont mai napig büszkén számon tartják idehaza. Végtére is a jól sikerült gyermekeire hogyisne legyen büszke? Egyetlen selejt a négy közül rendkívül jó arány, ráadásul Julienből még válhat méltó örökös. Mindent összevetve úgy gondolja, van még remény a Saint-Venant család ezen ágára nézve. Talán Michelle újból fel akarja venni a kapcsolatot velük, s ezért döntött úgy, hogy bemutatja a kedvesét a mai napon. Az persze nem is képezheti kérdés tárgyát, miféle vőt fogad el magának: aranyvérűt, semmi másat. Ha kiderül, hogy egy félvér korcsot, vagy egy torzszülött sárvérűt hozott haza Michelle, egyikük sem hagyja el a házat élve. A család sok mindent megélt, de történelmük során egyetlen egyszer sem keveredett korcs vér közéjük.

Az érkező Michelle és Vasil orra előtt szélesre tárul a bejárati ajtó. Piaf, az egyik házimanójuk, tiszteletteljes meghajlással, félreállva üdvözli a hazatérő lányt és annak oldalán a fiatal férfit.
- Szép jó napot a kisasszonynak és az úrfinak! Kérem, fáradjanak be. Úrnőm és Gazdám már várja önöket. - Hangja erősen emlékeztet a nyári szellő kellemes fújdogálására, külleme tiszta, rendezett, egyszerű kötényt visel kockás ruhácskája felett. Fiatal manó lehet, az arcán még nem lóg a bőr, ráncok sem szabdalják a kis, kerekded pofit.
- Erre tessenek fáradni. Elvehetem a kabátjukat, kisasszonyom? - Nagy, ártatlan szemeivel hálásan pislog fel Michelle-re. Piaf egész a végén került ide, a többiekkel együtt, mikor véget ért a szülők büntetése. Addig semmiféle mágikus lény vagy mágia nem kapott helyet a házban. Ezzel együtt Piaf nagyon hamar "ráfüggött" a lányokra figyelmével, tiszteletével, tettrekészségével.
A manó totyogva elveszi tőlük a kabátokat, egy másik ajtót zár mögöttük, közben a kabátok helyükre kerülnek, majd a két házimanó bekíséri a vendégeket a nappaliba.
- Asszonyom, Uram, megérkeztek. - Szinkronban, földig hajtott fejjel tolmácsolják a nyilvánvalót. A szülők mintegy végszóra emelkednek fel a helyükről, a kanapé két oldaláról. Carla és Antoine Saint-Venant kifogástalan, makulátlan külsejű, jó kiállású emberekként pózolnak a közönség előtt. Nyomát sem látni belső romlottságuknak. Az ötvenes éveihez közelítő nő kellemes, de inkább udvarias mosollyal indul el feléjük. Olybá tűnik, előbbi zsörtölődésének nyoma sem maradt.
- Drágám! Annyira örülök, hogy sikeresen megérkeztetek! Gyere ide, kincsem, gyere csak! - A rég nem látott gyermek, az utána áhitozó édesanya, a viszontlátás öröme. Mesteri előadás Carla rendezésében, ahogy az elvárható egy profi csalótól és hazudozótól. Lánya minden bizonnyal tudja, mi lakozik a felszín alatt, a sötét mélyben. Míg Carla Michelle-t tartja szóval -természetesen franciául intézve hozzá mondandóját, és kéretlen csókjait fullasztó ölelésével együtt-, addig Antoine a férfihez lép oda barátságos mosolyt húzván az arcára, kezét előre nyújtva parolára.
- Antoine Saint-Venant vagyok. Nagyon örvendek, Monsieur... - Nyitva hagyja a francia nyelven előadott kis csevegést, hogy Vasil kedvére kiegészíthesse saját nevével, és indokoltság esetén elfogadja a felajánlott jobbot, vagy épp visszautasítsa.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2015. december 3. 01:05 | Link

Vasil és Ők
Saint-Venant birtok, Toulouse  | Kabát és ami alatta van

Egy ideges mosolyt villant Vasilra, ami felér egy rendbennel. Bárcsak sohase ment volna bele ebbe a cécóba. De már késő, engedett és ismét csak ő szív vele.
Kopogtat az ajtón és várja, hogy kinyíljon, hogy túlessen az egész rohadt cécón, pedig nagyon messze még a vége. Aztán nyikordul a bejárat és egy manó jelenik meg, Michelle legnagyobb meglepetésére. Olyan régen látta Piafot utoljára, hogy alig bírja elhinni. Emlékszik, mikor kicsi volt, állandóan ez a manó ugrálta körbe és teljesítette minden apró-cseprő kívánságát. Mintha csak tegnap lett volna. Kár, hogy ez nem enyhít az őt elfogó szorongáson. Hagyja, hogy levegyék a kabátját, megköszöni, azonban nem tud teljes értékűen Piafra figyelni. Nem is ez a dolga most.
Körbepillant és meg kell állapítania, hogy bár kívülről nem látszik igazán, belülről még fényűzőbb a ház, mint eddig valaha volt. Elfogja a gyomorgörcs, hogy ezekkel a sznob emberekkel kell bájcsevegnie. Szégyelli, hogy ők a szülei és hirtelen nagyon is szimpatikusnak tűnik a visszafele út, ami elviszi innen akárhová. Követik a manókat, ahogy pedig megpillantja a nappalit, elfogja a jól ismert érzés. A kényelmetlenség. Nem érzi otthonának ezt a házat, sosem tette, feszélyezi az egész környezet. Mivel azonban nincs sok választása, így be kell lépnie, hogy szembe találja magát az ördöggel magával. Nem tud Vasilra koncentrálni, még a légzése is kihagy, ahogy megpillantja azt a gusztustalan, mézesmázas mosolyt Carla arcán. Érzi, hogy az epe megindul felfelé, a negédes szavak pedig csak tovább rontanak a helyzeten. Franciául beszélnek, ahogy azt előre megjósolta, tehát fordítania kell majd. Na mondjuk kívülről is egyértelműen levehető a szívélyes üdvözlés, mely csak a látszat.
- Bonjour - tökéletes kiejtéssel köszön, azonban földbe gyökerezett lábai miatt képtelen mozdulni bármerre is. Végig anyján tartja egyik szemét, másik viszont azonnal az apjára vándorol. Legszívesebben közé és Vasil közé állna, végigfut a borzongás egész gerincén. Ezt az érzést csak fokozza Carla fullasztó jelenléte. Az őszintétlen ölelések és puszik, amikkel "megajándékozza" őt. Szerencse, hogy Mihael nincs itt és nem látja ezt. Nem éli át. Talán épp a kettejük közé toluló ellenszenvnek tudható be, hogy Michelle mereven tűri a hamis és eltúlzott fogadtatást, viszonozni azonban már nem viszonozza. Hallgatja apja szavait és igyekszik mihamarabb kibontakozni a kellemetlen összekapaszkodásból, hogy közbeszólhasson.
- Il ne parle pas français - jelentőségteljesen pillant apjára, hogy váltson angolra, hiszen párja nem beszéli a nyelvüket. Aztán a bolgárhoz fordul. - Ő itt Antoine, az apám, ő pedig Carla, az anyám - farmerje zsebébe mélyeszti kezeit, ahogy elhúzódik még jobban a nőtől, egyre inkább Vasil felé. Bármit, csak ezeket az embereket ne. A gyomra is felfordul tőlük, pedig tudja, hogy nem ússza meg ilyen könnyen: anyja sosem hagyja ennyiben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. december 3. 10:26 | Link

Michelle és a Saint-Venantok

Michelle, még mindig ideges, ami őt is feszélyezteti kissé. Kezd aggódni, hogy mégsem volt olyan jó ötlet kvázi kierőszakolni belőle. Az ő célja igazából az, hogy lássák a szülők, hogy Michelle jól megvan, méghozzá a bolgár oldalán. Michelle nem volt egyszerű eset sosem, még saját bevallása szerint sem, ő pedig majdnem mindig meglepi valamivel. Ha kell együttérez és támogat, ha pedig úgy gondolja, ellentmond neki. Bízik benne, hogy ez a hozzáállása nem fog nagymértékben változni, mert látja a lányon, hogy ha bosszús is, Vasil őszinteségét értékeli. Nagyobb, igazán nagy összezörrenésük pedig még nem volt, ami kardinális kérdéseket vetne fel, így eléggé jól érzi magát. Nagyjából ismerik egymás határait, és egyébként pedig keveset vannak együtt, azt meg inkább próbálják jól és hasznosan eltölteni. Vasil pedig nagyon is szerelmes.
Az ajtó végre kinyílik és egy apró manó jelenik meg, aki igen tiszteletteljes.
- Szép napot neked is! – villant egy kedves mosolyt a vélhetőleg meggyötört manócskára, aki bevezeti őket a házba. tudja, hogy illetlenség lenne nem odaadni a kabátját, így hát próbálja úgy odaadni az övét, hogy a kis manó kényelmesen vihesse. Végül beérnek, de Vasilt elbűvöli a hatalmas ház és a fényűzés. Persze tudja, hogy csalfa fény is lehet, de nagyon ízléses, az már biztos.
Belépnek a szülőkhöz, Vasil tiszteletteljes mosolyt ölt föl. Úgy jönnek vissza a régi emlékek, a megfelelési kényszer, mintha csak tegnap hagyta volna el a szülő házat. Michelle édesanya látszólag nagyon örül a lányának, az apja pedig tökéletes etikettel üdvözli őt.
- Dimitrov. Vasil Dimitrov. Részemről a megtiszteltetés, uram – elfogadja a kezet és megrázza úgy, ahogy kell. Nem lágyan, nem túl keményen, csak annyira, hogy a férfi ne érezhesse azt, hogy felette ál. Teljesen jó vendégként viselkedik, miközben Michelle bemutatja őt a szüleinek.
- Hölgyem! – lép el az apától és kézcsókkal illeti az édesanyát, amint megtörténik a bemutatkozás, Vasil a zsebéből két, pár centiméteres kockát vesz elő. – Udvariatlanság lett volna ajándék nélkül jönnöm. Kérlek Michelle, fogd ezt meg – nem avatta be a lányt, amiért várható, hogy kapni fog még, de nem ma. Ma Michelle is elragadó lesz feltételezése szerint. Amint kinyújtja a kedvese a tenyerét beleejti az egyik mézszín kockát. – Megengedi, Mr. Saint-Venant? – kér engedélyt, miközben pálcát húz. Amint megkapja a bólintást, rábök a pálcával a saját tenyerében nyugvó kockára, ami hirtelen átalakul egy üveg borrá. Egy nagyon régi és értékes borrá, egy 1555-ös, Paint-deMoirrá, amiből bár sokat palackoztak, olyan jó évjárat, hogy már szinte csak a gyűjtőknél van. Vasil csak simán lenyúlta annak idején otthonról, amikor a családja eltűnt, mert úgy gondolta, hogy ha szükséges, majd eladja. Gőze sincs, hogy mennyit ér, csak abban biztos, hogy akár több 1000 galleonos tétel is lehet.
- Ez az Öné uram – nyújtja át a palackot egy kedves mosollyal. – Ugye megengedi, hogy a ház asszonyát is meglepjem valamivel? – bármilyen beleegyezés jelét látja, átfordul Michelle felé, akire ravaszul rávigyorog. – Ne félj, nem fog fájni – kacsint egyet, majd rábök a pálcával és utána rögtön el is teszi a mahagóni pálcát. A Carlanak szánt kocka pedig egy különleges cserepes virággá alakul, ami jelenleg fekete színben pompázik. Aztán alakulni kezd, és felveszi a környezete, a helyiség színét, sőt az egyik szirom, mintha rápillantana a nőre és olyan színű lesz, mint Carla szeme.
- Ez egy különleges virág Bulgáriából. Mindenképpen szükséges egy varázskertész az életben tartásához. Ha össze tudna a hölgyemmel hangolódni, akkor még a kedvenc illatát is ki tudja csalni belőle – kedvesen vigyorogva adja át a nőnek a különlegességet. Kérdéses ugyan, hogy megmarad-e, de a varázsvilágban minden megoldható. Miután végzett, Michelle baljára áll, és megfogja a kezét, várja, hogy beinvitálják teljesen őket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
A szülők nevében #önkényesmesélővagyokyolo
Írta: 2015. december 3. 15:06
| Link

Saint-Venant birtok, Toulouse

Antoine és Carla Saint-Venant


Piaf nagy szemei Vasilra pattannak át Michelle-ről, arcáról eltűnik az áhítatos odaadás, helyét udvariasság és precízió veszi át: meghajol Vasil irányába, de ennél többel nem fejezi ki magát, pedig biztos volna egy-két szava. Csak a házbeliek ismerik Piaf már-már beteges rajongását Charon, Rosemary és Michelle iránt, de a férfiakat nem kedveli különösképpen. További szavakat nincs értelme pazarolniuk, hisz nemsokára elég kínos és fölösleges beszélgetésben lesz részük a kötelező családi tortúra okán.
Volt idő, amikor Carla mosolya őszinte és szeretetteljes volt, sőt az ikrek mágiájának előjövetele után is tapintani lehetett egy ideig még az anyai szeretet morzsáit. Carla nehezen nyugodott bele, hogy az ikrek okozhatnák a vesztüket, sosem bocsátotta meg igazán nekik az akaratukon kívül eső varázstehetségüket, de eleinte még próbálta menteni a menthetőt, miután Javier megállította a kis ördögűzési kísérletét. Mára viszont nyoma sincs szeretetnek vagy megértésnek. Vannak azonban elvárásai, követelései a lányai felé. Nyilván a másik kettővel nincs mihez kezdjen azon kívül, hogy folyamatosan keresi nekik a megfelelő aranyvérű férjet. Ethan és Rémi sajnos választásukon kívül esnek a túl közeli rokoni viszony miatt. Bárcsak harmadági unokatestvérek volnának... Ethan olyan tökéletes vőt jelentene számukra, sőt még Rémit is készségesen keblükre ölelnék, a többit pedig el lehet simítani.
Michelle-t más szempontból kell megközelíteni: önfejűvé, lobbanékonnyá és utálatossá változott tinédzser évei alatt. Egyszerűen megfékezhetetlen, mióta a Bagolykő martalékává lett. A legrosszabb iskola, amiről valaha is hallott, szörnyű! Ráadásul ott az a kis pondró vele, hogy folyamatosan ellenük uszítsa.
Ujjaival szinte körbefonja a lányát, karjai fojtogató kötelekként telepednek a gyermek testére az ölelésnek csúfolt kínzásban. Mikor Antoine lefoglalja néhány másodpercre a férfit, Michelle fülébe suttog.
- Remélem, nem hoztál ránk szégyent, és aranyvérű. - Hideg, tényszerű hangja borzongató. Semmi más nem érdekli, csak a minőség. A boldogság jöhet a pénzzel és a sikerekkel, nem szükséges a szerelem, de a vér minőségét meg _kell_ őrizni. Nincs oka tovább fogva tartani kedves gyermekét, így hát a tőle telhető legmelegebb és -anyásabb mosollyal végre elereszti Michelle-t, és Vasil felé fordul.
Ez alatt Antoine-nak van elég ideje felmérni a párt: erős fizikumú, jó kiállású. Meglehetősen kellemesen mutat Michelle oldalán, ez tagadhatatlan. A vére milyenségéről majd a felesége meggyőződik, felosztották a feladatokat. Az arca számára kissé bárgyú mimikáktól terhes; ez az állandó mosolygás nem túl kedvére való, csak egy szükséges rosszat jelent céljai elérésében, történetesen egy Michelle-hez illő, rangban elfogadható élettárs megtalálásában. Némi elégedettséggel tölti el, hogy nem egy alamuszi, vagy túl emberkedő kézfogással indít az idegen, ehhez méri saját, viszonozó gesztusát is. Az a kellemes benyomása, hogy talán-talán Michelle magához illő partnerre lelt, kissé megcsorbul, amint lánya közli, hogy a férfi nem beszéli a nyelvüket. Hát... nem a legjobb indítás, meg kell vallja. Persze a felesége olasz származásával igazán jogtalanul vonná felelősségre Michelle-t a választásáért, de Carla azóta ízig-vérig franciává vált. Ugyanezt az áldozatkészséget az előtte álló ifjoncról nem feltételezi. Úgy dönt, később teszi majd szóvá, ha alkalma lesz kettesben beszélgetni Michelle-lel.
A férje mellé lépő Carla érdeklődő tekintettel, sugárzó mosollyal vizslatja Vasilt, miközben kezet nyújt neki. Az első jó pont a kézcsók: a nő arcán ülő mosoly rövid időre elégedett színezetet ölt. Tudja, hogy ami jár neki, az igenis jár, és meg kell adni, ahogy a tiszteletet is.
- Carla Saint-Venant. Rendkívül örvendek az ismeretségnek, Monsieur Dimitrov. - Nem kerüli el a figyelmét Vasil egyenes testtartása, kifogástalan modora, ugyanakkor férfias kiállása. Ha fiatalabb lenne húsz évvel, és házasságtól mentes, valószínűleg lecsapna a kínálkozó alkalomra.  Carla olyan, mint egy dögevő, bár most ez még nem látszik a külső szemlélőnek: alaposan végigméri áldozatát, sokáig megfigyeli, és aztán csap le. Michelle bőven tapasztalhatta gyerekkorától, miféle szerzet az anyja. Vizslatná tovább is a vőjelöltet, feltérképezné szívesen minden részletét, ha nem kerülnének elő azok a bizonyos kockák: homlokán kis ráncok gyűlnek a szemöldökei összevonásától. Kissé közelebb húzódik Antoine-hoz, ügyelve, hogy másoknak úgy tűnjön, visszaáll a férje oldalán betöltött, jól megérdemelt helyére. Valójában persze esze ágában sincs két gyanús kocka társaságát indokolatlanul közelről élvezni. Antoine szemei is egy leheletnyivel több érdeklődést mutatnak, mint eddig, de testtartása ugyanúgy fesztelen és barátságos marad, semmi jelét nem adja, hogy feszültté tette volna a férfi hirtelen jött varázslási vágya. Vasil engedélykérésére röviden biccent, mielőtt megszólalna.
- Kérem, csak tessék. - Egyrészt gyanút keltene, ha nem engedné meg a varázslást, másrészt érzi, hogy az oldalán álló Carla készen áll bármikor likvidálni Dimitrovot, ha az gyilkossági akcióba kezdene. Munkaköri ártalom, hogy minden eshetőségre fel kell vértezniük magukat, még egy elméleti "meg akar ölni a gyerekem" esetre is.
Az igazi meglepetés csak most jön: támadás nem éri őket, csak a döbbent felismerés: az Antoine kezeibe adott bor valóságos ritkaság. Látszik az arcán az elképedés udvarias, szépen kivehető részlete, nem különben Carla kissé elnyílt ajkai. Kezd jó irányba hangolódni a Vasilról kialakulóban lévő véleményük. Azt már biztosnak vélik, hogy Michelle anyagi gondokkal nem fog küszködni.
- Ez rendkívül figyelmes gesztus öntől, Monsieur Dimitrov. Köszönöm az ajándékot, már ez is meglepetés volt a javából, de... - Rávillantja tekintetét Carla-ra, majd ismét Vasilra, mosolya kiszélesedik, határozottan apás jelleget ölt az udvariason túl. - ... nem szabok gátat semmi jónak. - Hogy is szabna? A belsőjét mardosó harácsolási vágy morogva nyújtogatja-próbálgatja körmeit; kedvére való volt a bor, a következő meglepetést pedig alig várja!
Felesége fél lépésnyit előrébb lép, tekintetét a kis, mézszínű négyzetre szegezi, hogy az átváltoztatás egyetlen mozzanatáról se maradjon le. Való igaz, grandiózus, értékes holmit sejtett mögötte, és a kis virágcserepet megpillantva lelkesedése kissé alábbhagy, igaz, ezt már megtanulta gondosan elmaszkírozni az évek során. Meglehetősen kellemetlen lett volna minden egyes rosszul eltalált ajándék során kifejezni elégedetlenségét. Ezúttal viszont nem csalódott olyan hatalmasat: sokkal jobban preferálja az ékszereket, vázákat, viszont a kis növény rövid jellemzése után hajlandó gondolatban újraértékelni az előbb alkotott véleményét. Ilyen növényt nem találni akárhol, és végül is megfelelően simogatja a hiúságát. Örömteli mosollyal veszi át Vasiltól minden habozás nélkül.
- Ön rendkívül figyelmes fiatalember, Monsieur Dimitrov. Nem is értem, hogy a mi drága, petite kislányunk hol rejtegette önt eddig? Fáradjatok beljebb, üljetek csak le. - Félreáll Michelle és Vasil útjából, előzékenyen előreengedi őket a kanapé és a három fotel kör alakjához, melyek közt ott áll középtájt a kis dohányzóasztalka. Tipikus nappali szobára jellemző elrendezés. A virágot átadja az időközben visszatért Piafnak, közben kiadja neki a parancsot, hogy hozza a teát, kávét, gyümölcslevet és az aprósüteményt. Carla kényes a részletekre.
Eközben Antoine helyet foglal a fiatalokkal szemben, lábait lezserül keresztezi, és hagyja kiszélesedni arcán a mosolyt. Egy laikus külső szemlélődő elhihetné, hogy kellemes családi csevejt készülnek folytatni. Szavait inkább Michelle-re nézve intézi a párhoz, de ha Vasil feleli meg a kérdéseit, neki az is tökéletesen megfelel. Végül is nem hiába jöttek ketten.
- Drágám, mesélhetnétek kicsit. Hogyan találkoztatok, mióta alkottok egy párt? Olyan rég beszélgettünk, azt sem tudjuk édesanyáddal, mi történt veled, mióta Magyarországon élsz. - Az említett hely nevénél jól láthatóan aprócskát elfintorodik- sosem tartotta túl sokra azt a koszfészket, ellenérzései pedig exponenciálisan nőttek Javier és a gyerekei odaköltözésével.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2015. december 3. 15:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2015. december 3. 15:41 | Link

Vasil és Ők
Saint-Venant birtok, Toulouse  | Kabát és ami alatta van

A felé közeledő anyja láttán majdnem hátrál, de Vasilra való tekintettel megállja, hogy kimeneküljön a helyiségből, akárcsak körülnézés ürügyével is. Mindenesetre nem csalódik anyjában, már ha lehet ilyet mondani, olyan érzése van, mintha éles karmok vájnának belé, egyenesen a bőre alá hatolnának és nem eresztenék. Vissza kell tartania a levegőt, hogy elfojtsa a feltörekvő pánikot, ami egyenlő azzal, hogy sosem szabadul ki innen - élve legalábbis. Ha hitte, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, hát anyja rácáfol. A fülébe suttogott kérdéstől ismét csak kirázza a hideg, szinte érzi a vibrálást bensőjében.
- Nem kell aggódnod, sosem hoznék elétek korcsot, nehogy meg találjátok ölni, drága anyám - gúnyosan szűri fogai között a szavakat franciául, ügyelve arra, hogy apja ne hallhassa meg. Tulajdonképpen a navinés most nem állhatna itt, nem engedhette volna meg, de bízik benne annyira, hogy vész esetén fogja a jeleket. Ahogy kiszabadul az ölelésből mély levegőt vesz és Vasil mellé lép. Noha nem látszik valódi szándéka, védelmezni kívánja, ugyanis ebben a házban nincs csak úgy valami, itt minden és mindenki valakié. Nos, ha ezek szerint a szabályok játszanak, akkor a fiú az övé. Amit nyomatékosítani is kívánna, ugyanis nem kerüli el figyelmét anyja mustráló tekintete. Egyik keze ökölbe szorul, de gyorsan el is ernyeszti, a feltörekvő dühöt igyekszik mélyre elzárni. Lesz még alkalma megadni ezeknek az embereknek azt, ami jár.
Az ajándékok láttán kihagy a szíve egy dobbanásnyit. A két kis dobozt megpillantva, mint valami robot, nyújtja ki egyik kezét, hogy Vasil az egyiket belé helyezze. Erről nem volt szó, ez nem volt benne a forgatókönyvben. Szinte érzi, ahogy egy pillanat alatt elfogja a rettegés: ha Carla és Antoine bármilyen gyanús dolgot látnak, azonnal képesek megölni akárkit, lelkiismeret furdalás nélkül. Hogy honnan tudja? Nem nehéz kitalálni, ha csak a múltbéli emlékképeire támaszkodik. Mondanom sem kell, iszonyatos módon megnyugszik, mikor szép lassan elővarázsolja a mellette álló az ajándékokat, amelyek telitalálatok. Apját máris lenyűgözte, legalábbis a hamis látszat ez, aztán ki tudja. A francia nyelv miatt már szerzett egy rossz pontot, apja listáján pedig nincs sok hely az ilyen kellemetlen dolgoknak. Anyja arcáról úgy olvas, mintha egy könyv lenne előtte. Látja a szemében, hogy nem teljesen elégedett és csak idővel nyugszik bele, hogy "nem is rossz", amit kapott.
Ahogy Vasil megfogja kezét, azonnal rászorít, ajkait megnyalja, hiszen az elmúlt percekben kissé kiszáradtak. A kanapé felé indul, de nem ereszti el a fiú kezét, abban keres most magának kapaszkodót. Keresztbe dobja egyik lábát a másikon és kissé merev tartással pillant apjára, amint megérzi magán a tekintetét. Nem nehéz észrevenni, hogy Michelle kifejezetten szűkszavú, a feltett kérdésre pedig most először látni arcán reakciót. Gúnyos félmosoly jelenik meg rajta, hiszen nem óhajt bájcsevegni, ezt pedig apja tudhatná a legjobban. Míg beléjük szorult annyi, hogy ne Vasil előtt teregessék ki kártyáikat, addig a szőkét ez cseppet sem érdekli. Látni akarja szülei foga fehérét és nem fog óvatoskodni, pusztán félelemből. Ugyanis nem fél tőlük: gyűlöli őket.
- Hát nem is nagyon érdekelt - nem hangosan, ellenben jól hallhatóan formálja a szavakat, majd a végén finoman csücsörít és elengedi párja kezét. Egy megnyugtató pillantást küld felé, majd végre ellazítja vállait és újra Antoine-nak szenteli figyelmét. - Mondd csak, mi érdekel egészen pontosan? Nyilván nem egy romantikus sztori, úgyhogy halljuk, biztos Vasil is szívesen válaszol a... - kis szünetet tart, mintha csak gondolkodna. - kínos kérdéseidre - egy tökéletesen szép mosoly ível arcára, csak szeméből süt a gyilkos indulat. Ha valaki nem figyel különösebben azokra az acélkék íriszekre, biztosan azt hiszi, most kedves és vicces akar lenni. Az udvarias mondatok, a finom gesztusok elárulják az egész helyzet hamisságát és leleplezik a meghitt otthon látszatát. Nem fogja sem Vasilt, sem a szüleit hamis álmokba ringatni. Neki valójában nincs családja itt, és soha nem volt engedelmes és fejet hajtó gyermek. Nem is lesz.
- Carla, gyere te is! Kérdezd meg most azt, amit a fülembe suttogtál! Biztos nem felejtetted még el! - derűsen mosolyogva hívogatja közelebb anyját, azonban direkt szólítja rendes nevén, érzékeltetve a köztük húzódó áthidalhatatlan űrt. Ha játszanak, hát legyen. Ezúttal nem ő marad alul.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. december 3. 19:21 | Link

Michelle és a Saint-Venantok

Szerencsésnek érezte magát. Tudta, hogy a bor biztosan betalál, mert a sznoboknak a különlegességek mindennél többet jelentenek. Valószínűleg le fog kerülni a pincében, így végül Vasil megnyugodott, csak az egyikből a másikba vándorol. A bókot egy könnyed biccentéssel fogadja, ha megszólalna, elrontaná a varázst. Pedig ő mindenképpen ki szerette volna nyitni, mondjuk az esküvőn. Ő nem sajnálná, hiszen egy ilyen bor nagyon is illene az esküvőjükre, már ha lesz. A sznobságot pedig azonnal észrevette, bár nem hitt el mindent Michelle-nek, de a kedves nem túlzott. Látszott az aranyvérűség mánia, szinte izzott a levegő a felsőbbrendűség parfümjében. Mivel hasonló családban nevelkedett, és mindent megtanult ezzel kapcsolatban tudta, hogy a kézcsók jó indítás, sajnos a virág… nos, azt nem tudta, hogy tetszeni fog-e. Tisztában volt azzal, hogy ez is egy ritkaság, bár nem beszerezhetetlen, csak nem túl elterjedt. De úgy tűnt, hogy a jelek azt mutatják, nagyon nem lőtt mellé, és nem nagyon tudott volna egyébként sem a ház asszonyának mit hozni mást, ami elég értékes és elég különleges. megnyugodhatott, az első körön túl vannak, sajnos a francia nyelv hiányát nem lehet áthidalni, de nem akart tökéletesnek tűnni. Talán még jobb is így, ha minden túlságosan jó, amögött addig keresnének valamit, amíg nem találnának. Így Vasil gyorsan túljutott a nehezén, van nála fájó pont, talán még rá is fognak kérdezni, de nem fogadják bizalmatlanul teljesen. Ez is valami. Na meg az is, hogy az anyuka eléggé megnézi magának, amit elfelejt észrevenni. Tudja, hogy ez dühítő, de azt is tudja, hogy a könnyű préda unalmas. Ezért is áll szorosan Michelle mellett, aki hasonlóképpen cselekszik.
- Ön túloz, asszonyom, de nagyon szépen köszönöm – hárít finoman, majd hozzáteszi. – Biztosan félt, hogy lecsapnak a kezeiről – mondja kedvesen kuncogva, de csak könnyed csevejnek szánja, még csak véletlenül sem utalásnak, amit csak nagyon nehezen lenne annak venni.
Beengedik őket, Michelle éppen töréstesztet hajt végre a kezén, amit fog, de bírja a megpróbáltatásokat. Természetesen mindenkit maga elé enged, és ő ül le utoljára. Megnézi, hogy ki hogyan ül, ő pedig egy köztes megoldást választ. Nem akar sem merevnek, sem pedig lazának tűnni. Kényelmesen elhelyezkedik, kissé nyitott lábakkal. Igazán vendégnek tűnik, és érdeklődve fordul a ház urai felé, de most már nem annyira mosolyog, csak amennyire a természete adja. Kicsit kijött a gyakorlatból, mert ez kezd neki fárasztó lenni, de nem hiszi, hogy probléma lesz a mai napon ezzel. talán egy kicsit tovább alszik majd.
A kérdés a kedveshez jön természetesen, ami rendben is van, de Michelle nem tagadja mega természetét, és eléggé rosszul reagál. Tudja, hogy bajban vannak, és hogy nem szerencsés az, amit Michelle csinál, de ő van otthon, mégis megpróbálja oldani a helyzetet.
- Elnézést Hölgyem és Uram, Michelle kissé megviselt és fáradt a sok tanulástól, nézzék el neki a kedvemért – rámosolyog a lányra és félresöpör egy tincset a hajából. – Kérlek – nem akar mondani semmit, de egy olvasztó mosolyt megvillant a háziak számára is, de tényleg csak annyira, hogy lássák, szereti a lányukat. A szemeit csak a kedvese látja, amik két mondatot sugároznak: „Bízz bennem!”, „Megoldom!” Aztán visszafordul a szülőkhöz és ő szólal meg.
- Az iskolában találkoztunk először, az odaérkezésem napján. Ő mutatta meg nekem, hogy merre kell mennem. Ha nem is ezt, de utat még mindig mutat – közli kedves hangsúllyal és vesz egy darabot a felkínált süteményből, amit meg is kóstol. Ízlik neki, tényleg figyelnek a vendégekre, úgy tűnik, de leginkább a látszatra.
- Egyébként, ha már Michelle említettet, nyugodtan kérdezzenek, hiszen könnyen lehet, hogy egy család leszünk. Ez kicsit illetlenül hangzik, hiszen Önök vannak itthon, de szívesen válaszolok a kérdésekre, nem vagyok olyan, aki a látszatért mindent megtesz, és ahogy látom Önök sem – az, hogy tudja, hogy ez nem igaz, nem zavarja, de ő is tud játszani, sőt nem is tudja senki, hogy neki mindenféle helyzetre vannak begyakorolt szerepei. Sokkal sötétebb helyeken is járt már, habár nem akar elhamarkodottan ítélkezni. Eddig azonban Michelle minden szava igaznak bizonyult, de bízik benne, hogy jó benyomást tesz majd a szülőkre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2015. december 8. 22:11 | Link

Emma
Tenerife, Kanári-szigetek | Aranypart |
~ a kényelmetlen öltöny


Annyi helyre vihette volna Emmát, de a világ összes helye közül pont ide hozta. Erre pedig nyomos indoka volt. Bár a lány nem tudta, hogy hová készülnek így a tél derekén és miért pakoltatja ki vele a téli ruhákat, mégis konokul hallgatott. Fontos volt, hogy a lány ne sejtsen semmit. Tartott tőle, hogy ellenkező esetben talán nem jönne vele, megrémülne és akkor az egész tervének annyi. Pedig fontos volt, több okból kifolyólag is. Nem csak azért, mert ki akarta szakítani a hétköznapokból, nem azért, mert úton volt a közös gyerek, hanem mert a világ legboldogabb mosolyát akarta látni az arcán.
Többször volt már Tenerifen, de mindig csak rövid látogatásokat tett ide, nem maradt tovább két-három hétnél, marasztalhatták az ottaniak bármennyire, ő konokul visszatért Magyarországra. Mégis, akárhányszor itt volt, máshogyan érezte magát. Az örök tavasz szigete volt, kellemes meleg, a világok állandóan nyíltak, az emberek nem törődtek sem az idővel, sem a pénzzel. Olyan volt, mintha kiléptek volna a való életből. Pontosan ezért volt tökéletes a helyszín. Nem voltak itt családtagjai, sem pedig ismerősei, annál sokkal erősebb kötelék húzta a szigethez. Nem volt soha az az osztozkodó típus, a társaságot sem kedvelte különösebben, de valamilyen furcsa okból az itt élő nagyobb vérfarkas csoportot bátran a falkájának merte hívni. Ők más útra léptek, mint Kornél. Összetartottak, letelepedtek, családot alapítottak és a csoport húsz, harminc fősre dagadt az utóbbi néhány évben, az etnikai különbség itt semmit sem számított, akit kitagadtak és elvégezte a próbát, azt tárt karokkal várták, ahogyan őt is. De hiába volt itt hozzávaló lány, szerető, gondoskodó család, nem kellett neki. Most azonban mégis visszatért ide, mert ha családot kellene választani, akkor ők lennének azok. Emma szüleit már hetekkel az esemény előtt tájékoztatta, sőt, külön az apjával is beszélt, mert az engedélye és az áldása fontos volt neki. Az itteniek leszidták volna, ha nem szertartásosan veszi el azt, aki mellett egy életen át ki akar tartani. Bizony, nem csalás, nem ámítás.
Mire megérkeztek, már mindenki itt volt. Az első este, a fekete parton sétálva kérte meg Emmát, aki igent mondott neki és visszatérve látszott az arcán, hogy mennyire meglepődött, hogy a vacsoraasztalnál nemcsak új ismerősök, hanem a családja is várta. Kornél családja közül senki nem volt jelen, egyedül Olivért, Lexit és Madnáékat hívta meg, más nem volt fontos.
A szertartást rá két napra tervezték, az Aranyparton, naplementében. Ez volt az az idő amit a farkasok leginkább magukénak éreztek, elemükben is voltak rendesen, alig bírták ki bekiabálás nélkül a ceremóniát. Kornél is így érezte magát, nevetett, látszott, hogy a saját közegében mennyivel felszabadultabb. Az esküt csókkal pecsételték és immáron mindkettőjük kezén ott díszelgett platina gyűrű, amitől csak esküjük megszegése árán tudtak megszabadulni. A fogadás szintén a parton volt, egyszintes hatalmas ház volt, aminek a part felőli fala teljesen üveg volt, mégis belépve az ember úgy érezte magát, mintha egy több százéves épületbe lépett volna be. A dekoráció is pazar volt, illett Emma stílusához.
Mindezek után, még a vacsora előtt Emma hivatalosan is a falka tiszteletbeli tagja lett és ezzel együtt az egyetlen ember is közöttük. Kornél számára fontos volt, hogy befogadják őket, mert ez azt jelentette, hogyha vele történik valami, akkor ők majd helyette is oltalmazni fogják. Fura szertartás volt, a nagy része kívülállók számára talán érthetetlen, de Kornélnak sokkal fontosabb volt ez, mint mikor a parton tették le az esküt. Megnyugodott, mikor az egész véget ért és leülhettek a vacsorához. Az asztalok roskadásig voltak pakolva étellel, folyt az alkohol és egészen eddig még egy szót sem tudott váltani a feleségével. Épp koccintásra emelte poharát, a tekintete az asztalnál ülő lányra siklott, aki épp az édesanyjával beszélgetett. A hangzavar egy pillanatra alábbhagyott, majd mikor Santiago megveregette a vállát, elvigyorodott és beleivott a poharába. Jó pár ilyen körön volt már túl, de nem ártott meg neki. Most viszont már szeretett volna egy kicsit Emmához is odamenni. Így megfordult, elnézést kért - máskor nem tette volna, de itt fontos volt a tisztelet - és odasétálva megkerülte az asztalt és Emma széke mögé állva lehajolva átkarolta a vállát.
- Hogy vagy?
Biztosan fárasztó lehetett neki a mai nap, hiszen nem volt egyedül, próbált figyelni arra, hogy kíméljék őt amennyire csak lehetett, de egyúttal erősnek kellett mutatkoznia, hogy méltó legyen egy farkashoz. Kornél ezt hülyeségnek tartotta, de itt egyedül volt ezzel. Sok volt a szabály és még több a hagyomány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Emma
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2015. december 9. 21:44 | Link

Kornél
Tenerife, Kanári-szigetek | Aranypart |
~ a legszebb ruha


Nyaralás a tél kezdetén? Emma egyszerre tartotta butaságnak, meglepőnek és valahol aranyosnak is. Ha próbált volna, akkor se hagyták volna, hogy ellenkezzen így természetesen végül ő is az utazás mellett tette le a voksát, ezzel maga mögé utasítva szorgalmi javításokat vagy tervezéseket. Most először talán nem volt benne emiatt akkora bűntudat, mint az esetek nagyobb részében előfordul. Boldog volt, szinte sugárzott, mindez nyilván annak volt köszönhető, hogy bizonyossá vált, hogy ott hordja a gyermekét a szíve alatt és lassan kezdtek eljönni azok a bizonyos „látható jelek” is. Persze még nem annyira, csak éppen hogy elkezdett kerekedni a pocakja, de ez bőven elég volt neki, hogy büszkén és boldogan gondoljon mindenre, ami vele történik. Tipikusan olyan kismamaságnak nézett elébe ahol egy nagy álom válik valóra így minden percének tud örülni, nem számítanak a kilók, bármennyire is megjegyzi azért, hogy biztos nem szívderítő, a fáradtság, vagy éppen a rosszullétek. Meglepő módon z indulás izgalma nem hozta ki még jobban így teljesen jó kedélyállapotban futott neki az egésznek. Nem mellesleg magát is meglepte, hogy ennyire tudatlanul - abból a szempontból hova és miért éppen most utaznak – sem volt képes nemet mondani. Ez picit talán várta is, hiszen azért itt a kastélyban, vagy akár a faluban nehéz úgy kettesben lenni, hogy ne szóljon közbe a munka, egy megoldandó gond, valami tennivaló.
Titkok, vagyis fogalma sem volt, hogy több is van-e mégis így lehetne leginkább leírnia ezt az egészet. Mikor végre megérkeztek a helyre, Emmát teljesen elvarázsolta, ő maga itt még sosem járt és ez nem titkoltan volt ráírva. Úgy szorította az első percekben Kornél kezét, hogy az már szinte neki fájt, de nem félt, csak nagyon örült és izgult egyszerre, de hogy pontosan miért még ő sem tudta. Viszont ahogy múlt az idő egyre jobban oldódott ő is és tudta élvezni a kikapcsolódást, egészen az első esti sétáig, amikor is eltört z a mécses, de a legszebb értelemben. Ha a sírásra van jó alkalom, akkor ez az volt. Egyébként is kicsit kezdte túlzásba vinni az empatikusságát Emma, szerencsére még nem Luca szinten, de ez ott, abban a percben mikor megkérték a kezét tetőzött. Persze gondolkodás nélkül mondott igent, nem is volt rajta mit. Persze hogy most ünnepelte a szülinapját, de ennyit saját bevallása szerint nem érdemelt volna. És a helyzet az volt, hogy itt még közel sem ért véget a meglepetések sokaság. Még aznap este egy vacsora volt a cél, amin visszatérve ott találta magát szembe azokkal az emberekkel, akik tényleg a legfontosabbak Persze mindenkit azonnal átölelt volna, Kornél baráti körének is nagyon örült, bár Mandával szemben voltak fenntartásai ez viszonzott-e, de az anyukája volt az első, akinek a karjaiba sétált, és az édesapja. Nagyon örült nekik, nem sűrűn találkoznak az utóbbi időben, de ezt egy olyan napnak vélte, amin nem is lehetett volna meg nélkülük. Na meg itt volt természetesen a családon kívül Zoé is. Nem tudott mit mondani, de nem is kellett.
Olyan gyorsan kezdtek pörögni körülötte a dolgok, hogy azon kapta magát, ha nem kezd el valamin gondolkodni, lemarad a saját esküvőjéről, amit pont ma, két nappal a nagy meglepetéskezdetek után tartanak. El se tudja képzelni, hogy volt képes mindezt megszervezni Kornél, na meg alig tudja elhinni, hogy ezt érte, értük mind eltervezte és véghez is vitte. Na de biztos nem okoz senkinek meglepetést, ha az egyetlen Emmára háruló probléma is kifogott volna rajta, ha egyedül van: ez pedig a ruha. Persze minden nőcis kislány már az óvodában rajzolgatja a ruháját és tervezgeti, de ez az idők során, az ízléssel együtt változik, és ahogy odakerül, sok dolog megingat egy menyasszonyt. Meg az se volt mindegy, hogy egy-két kényes helyen nem lehetett bizony szoros... De sikerült, aztán pedig már csak várni kellett, hogy eljöjjön a számára mesébe illő szertartás, kimondja újra azt a hatalmas igent, amit korábban. Majd pedig… hát ezzel ő sem számolt, de fülig érő szájjal, boldogan, energikusan és fáradhatatlanul futott neki mindennek, aminek kellett. Élvezte is, de leginkább boldog volt, hogy úgy látta vidámnak Kornélt is, ahogy előtte még nem. És ehhez pár apróság már olyan egyszerűnek tűnt. Bár tény, hogy nem keveset vett ki belőle.
Most, túl az esemény lényegi részein, látva, ahogy teljesen elsötétedett már a távolban minden kicsit fáradtan mosolygott anyukájával beszélgetve, aki aggodalmát fejezte ki, hogy Emma még most sem ült volna le, ha nem húzza maga mellé. Nem hadakozott vele, inkább csak megnyugtatta, hogy rendben van.
- Rendben vagyok. Csak kicsit éhes.
Szánta egy mosollyal megnyugtatásnak is, kicsit mindenkinek körülötte. Bírja ő, csak még nem tudja meddig, de egyelőre rendben van. Aztán édesapja el is rabolta édesanyját egy táncra éppen Kornél érkezésekor. Kezeivel megfogva férje karját húzta még lejjebb és közelebb, hogy elfordulva felé egyik oldalra csókot váltson vele, de aztán, nem engedve el a kezét fel is állt. Így pillogott rá felfelé, ugyan azzal a boldog mosolyával, amivel ott állt órákkal korábban, vagy pár napja, vagy éppen a kis vitájuk másnapján a tesztek miatt.
- Büszke vagy?
Persze hogy ott lebegett a kérdés, mióta csak véget értek a hagyományos dolgok és maga a bulizás vette kezdetét. Emma nagyon jól kijön mindenkivel, így még ha ki is lóg minden sorból általában, akkor is képes belopni magát az emberek szívébe, itt azért kicsit több kellett. Ő nagyon jól akarta csinálni és remélte sikerült is. Na egyébként válasz ide vagy oda, nem titkolt célja volt elkapni egy táncra Kornélt. Férj és feleségként, pontosan tudja, hogy áll hozzá máskor, de most minden olyan más.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2015. december 10. 17:52 | Link

Emma
Tenerife, Kanári-szigetek | Aranypart |
~ a kényelmetlen öltöny


Hagyja magát lentebb húzni, még akkor is, ha ez a méretei miatt lassabban ment, mint ahogy Emma követelné, de megoldja, úgyhogy örömmel csókol vissza a feleségének. Nem gondolta volna, hogy ez az egész majd ilyen hatással lesz rá. Ő lepődött meg a legjobban, hogy mennyivel máshogy érzi itt magát és a helyzet is a legjobbat hozta ki belőle. Képzeletbeli nagy hátba veregetés jár neki, amiért ide szervezte ezt az egészet. Az ujjai végigsimítják a csók végén a lány nyakát és mikor rájön, hogy Emma fel szeretne kelni, kicsit hátrébb áll és a kezeit felé nyújtja, hogy segíthessen a mozdulatban. Látja rajta, hogy sokat kivett belőle ez a nap, ismeri már annyira, hogy ezt megtudja állapítani.
- Büszke?
Felvonja a szemöldökét. Nem ez a legjobb szó rá. Ha tényleg őszintén be kellene vallania Emmának, mit érez most, a legközelebb a "szerelmes" szó állna hozzá. A mai napon, mikor meglátta őt a fehér ruhában érezte először ezt. Kicsit talán később, de jobb később, mint soha alapon meg van elégedve az eredménnyel, mert nem gondolta volna, hogy valaha ehhez közeli élményben lesz része, hiszen a legtöbb esetben ő üres. De most nem, talán ettől is érzi jobban magát. Miközben azon agyal, vajon milyen választ is adjon a lánynak behúzza a kisebb tömegbe a táncér közepére, az egyik kezét a derekára simítja, a másikkal a kezét fogja és hiába gyors a keze és ugrálnak körülöttük és mégis egy lassú tempót vesz fel. Ma senki nem fog emiatt rájuk szólni. Tud táncolni, csak épp nem szeret így ez sem okoz gondot neki, de legalább Emmának újabb meglepetést okozhat vele.
- Nem ez a legjobb szó rá. Boldog vagyok, hogy befogadtak, ez nagyon fontos volt nekem és egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy Constanza elfogadja a választásomat.
Az öreg nő felé sandít, aki a sarokban ülve figyelte az eseményeket, mellette két fiatal fiú állt, de egy szót sem váltottak egymással. Constanza volt az egyetlen, aki még rigolyásan ragaszkodott a szokásokhoz, a férje elvesztése után pedig csak még szigorúbb lett a "törvényeikkel" kapcsolatban. Így is elég nagy szálka volt a szemében, hogy Kornél nem él velük, most pedig, hogy egy embert választott magának még képlékenyebb volt a dolog, arról nem is beszélve, hogy Kornélnak arról is be kellett számolnia, hogy a baba is úton is van, aki egészen eddig a pontig az ő szótárában a törvénytelen szó alatt szerepelt. Sok indok közül pont ezért volt különösen fontos, hogy egybekeljenek. Mielőtt azonban folytatja az eszmefuttatást forgat egyet a lányon és utána visszahúzza magához, jó közel.
- A többieknek viszont nagyon tetszel, persze ez a fiúk körében ez természetes, de Adelita is különösen szimpatikusnak talál.
Hallani a hangján, hogy teljesen más síkon beszél a nőről, mint a falka többi tagjáról és ennek az okát valószínűleg a lány is sejtheti. A hosszú fekete hajú, magas lány egykor egészen más megvilágítást kapott az életében és ha maradt volna, akkor talán most nem a szőke szépséggel táncolna itt. Adelita nagyon szép volt, de Kornél ízlésének kissé túl vad, markáns. Nem mindig jöttek ki jól, hiába voltak annyira közel egymáshoz. Mára ennek már nyoma sincs, legalábbis Kornélban nem, a lány pedig úgy tűnt tiszteletben tartja a választását és visszavonulót fújt. Elvigyorodik, hogy egy kicsit oldja a feszültséget, igyekezett ezeket a dolgokat úgy intézni, hogy Emma ne sejtsen belőle semmit, mert akkor biztosan túlreagálta volna, az pedig senkinek nem lett volna jó. Most már túl vannak rajta, családtagnak tekintik őt is és ha valami problémája lesz, itt mindig lesz egy helye. Bár, ez nem esküvőre való téma, majd egyszer megbeszélik, de nem most.
Mikor már a második szám is véget ért elengedte a lányt és megtapsolta a zenekart, akik bejelentették, hogy a vacsora tálalva van. Megvárta, míg a tömeg eloszlik a tánctérről, csak aztán vezette Emmát az asztalukhoz. Amin megjelentek a pincérek és letették az ételt Constanza felállt, mondott néhány szót spanyolul, Kornél nagyon figyelt, mert a spanyol tudása megkopott kissé az utóbbi időben a teremben egy pisszenést sem lehetett hallani, csak a végén rikoltottak fel többen is, Kornél pedig nevetve csóválta a fejét. Jellemző. Amint az öreg hölgy helyet foglalt, a társaság, leginkább Kornél oldaláról rávetette magát a vacsorára, ő azonban hátradőlve figyelte az eseményeket, tekintete ismét Emmára vándorolt. Végigsimította a hátát és a fejével az étel felé bökött.
- Alig ettél ma, láss neki. Fontos, hogy egyél.
Kissé talán szigorú, de ennyi még ebben a helyzetben is belefér.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Emma
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2015. december 11. 00:58 | Link

Kornél
Tenerife, Kanári-szigetek | Aranypart |
~ a legszebb ruha


Bármennyire is érték sorra hideg zuhanyként az események, valahogy minden percét imádta az egésznek. Még korábban mikor elsírta magát is végig mosolygott közben. Olykor érdekes érzelem együttest tud produkálni, de ezért csak nem eszi majd meg senki. Se ma, se később. Már mikor a hófehér ruhába bújt is nagy nehezen türtőztette magát, de aztán erős maradt és csak mosoly, valamint nevetés koronázta részéről a történteket. Minden annyira tökéletes lett úgy, ahogy sosem gondolta volna, hogy hihetetlenül nagy hálát érzett, éreztetett. Nem tudott túllendülni azon, mennyi mindent kapott hirtelen, nincs és soha nem is volt ehhez szokva, minden várakozását felülmúló ez. Bár tény, hogy Kornél kérésén érezte, hogy tudja a választ, azt meg mindketten tudják, hogy Emma úgy sem fogja közölni, ha rosszul lenne sem, boldog és esze ágában sincs bárki kedvét szegni. Fárad ugyan, és éhes is lett, de ettől még nem dől össze a világ. Ráadásul most a pihenésnél sokkal jobb dolgokat is lehet csinálni. Mint a tánc. Kornél visszakérdésére csak felnevetett, nem érezte a kérdést rossznak, de abban sem volt persze ezek után biztos, hogy jól közelítette meg. Mindaz, amit tudni akart, rá volt írva a férjére is: ő is örült és boldognak látszott, ez pedig bárminemű buta kérdéshalmazt elsodort Emma fejéből. Ezt is igazából csakis azért tette fel, mert kíváncsi volt az eddigiek után. Nehéz úgy beilleszkedni valahova, hogy láthatóan szöges ellentétben vannak, alig tudnak egymásról valamit és vannak negatívabban hozzáállók is. Azonban szőkeségünk ehhez túl békeszerető és optimista, hogy megtántorodjon. Ahogy kezét Kornéléba helyezve teszi meg az első lépéseket a parketten és hallgatja a válaszait, teljes figyelmét neki szenteli. Talán kicsit megszokottan lépdel a ritmusra, de még a dalra se koncentrál úgy.
- Kicsit azért féltem az elején, mit szólnak majd. De végül senkitől nem tapasztaltam semmi rosszat. Nagyon rendesek.
Érezte azért, hogy itt a falkában uralkodik bizonyos tisztelethierarchia, amit jobb nem bolygatni. Nem mintha szerette volna, de eleinte csak a jelenléte is olyannak hathatott szerinte. Bár amennyire tőle tellett, igyekezett ezt megkönnyíteni. Aki engedte és közvetlen volt, azzal szívesen beszélt, meghallgatta, bárkire szánt pár percet, hogy ha valamit szerettek volna, az nehogy elmaradjon. Igazából élvezett is köztük mozogni, különösen felszabadultak és vidámak voltak többségben, ezt pedig nagyon szimpatikusnak vélte. Ráadásul bárhonnan közelítette meg a dolgot, Kornélt is olyannak látta velük, mint akit kicseréltek. Ebből a gondolkodásból pont egy forgás lendíti ki, könnyedén suhan, fehér ruhájában, az anyag szépen követi a mozgását, majd pár pillanat után hozzásimul a rellonoshoz.
- Örülök neki, hogy így sikerült. Még ő sem tűnt olyannak, aki rögtön idejön és elharapja a torkom.
Vigyorgott rá, bármennyire furára is sikerült nem szándékosan fejtette ezt így ki, tekintete a lányt kereste, de hamar visszafordította inkább a férjére. Korábban sokat feszengett azon, hogy ott vannak más, szebb, csinosabb, esetleg Kornélhoz jobban illőbb lányok, de a jelen pillanatnál biztosabb nem is lehetne. Nem csak örül, hanem érzi, hogy annyira szerethet, amennyire csak bír, mert elfogadják ezt tőle. Ahogy azt is, hogy sajátos módon viszonozva is van ez számára. Így pedig mitől tarthatna? Most sem ilyeneken kéne filozofálnia. Ő mégis ezt teszi, szörnyű. De lassan már annyira belebújt szegény Kornélba, hogy későn észlelte csak a szám végét, de ő is megtapsolta őket természetesen. Kivárva a tömeget vonultak csak vissza a helyükre, ahol az ételek helyett inkább a vendégeken időzött kicsit a tekintete. Tetszett neki a látvány, nem is titkolta ezt el.
Mikor megérkezett a maguk étke és felé fordult újdonsült férje, már elvigyorodott, szinte szó szerint sejtette mit fog mondani. Végigsimította Emma a pocakját, ami bár már növekedett, a ruhának köszönhetően nem volt olyan feltűnő. Tökéletesen illeszkedett a helyzethez még az is. Mindemellett viszont tisztában volt vele, hogy nem csak magára kell figyeljen és oda is akart nagyon.
- Fogalmad sincs mennyire szeretlek.
Vagyis Emma így gondolta. Kinek és mi számít, vagy éppen mit mutat ki persze, de erre az egy kijelentésére olyan biztossággal csókolta is meg, hogy azt senki nem vitathatja el tőle. Mintha valakik még éljenezni is elkezdték volna ezt, de mielőtt túlzásba esnek és visszatapsolják visszafordult az ételhez, hogy nekilásson. Bár itt ma senki nem sértődik meg, ha bármiben félbeszakítják valamivel, az egyszer biztos.
Alapvetően nem az a sokat nyámmogós fajta, nem eszik órákig, de nem szokott hozzá azokhoz az adagokhoz, amik mostanság elé kerülnek. Oké, hogy kell a szervezetüknek, de azért a gyomorhely is véges. Inkább többször (vagy leginkább sokszor) eszik keveset kategória, most azonban nem tolta el magától az ételt, teljesen illedelmesen vacsorázott meg, de kipukkadni sem akart azért. Tekintetével megtalálta közben Zoéékat, a tényen, hogy így együtt érkeztek még mindig képes volt mosolyogni, pedig pontosan tudott mindent.
- Ha most többet kell ennem, úgy cipelhetsz vissza…
Tudja, hogy nem egy nagy fenyegetés, de teljesen őszinte legalább. A támlának dőlve tolta ki magát székestől egy egészen picit az asztaltól, majd oldalra billentve a fejét figyelte Kornélt. Egyik kezét a hasára fogta, de ez lassan már kényszeresnek tűnik. Tiszta kis bolond.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2015. december 11. 22:04 | Link

Emma
Tenerife, Kanári-szigetek | Aranypart |
~ a kényelmetlen öltöny


Máskor talán nem venné ilyen könnyen a dolgot, de most felnevet. Emma félelmei alaposak voltak, ő is félt, de hamar rájött, hogy semmi értelme. Elért már itt egy olyan szintet, hogy tiszteljék a döntéseit és ha nem is fogadták volna el, de nem firtatták volna, hanem annyiban hagyják. Ettől eltekintve a legjobbat kapta, hiszen amint tisztázta a helyzetet, mindenki mellé állt.
- Ha megpróbálta volna, megöltem volna.
Von vállat könnyedén, miközben az asztalhoz sétálnak. Igazat beszél, ez kívül esik a vicc kategórián. Nem ez lenne az első eset, hogy öl, egy hullával több vagy kevesebb már igazán nem szoroz, úgyis a pokolra kerül. De legalább az odaút kellemes lesz, főleg ahogy a helyzet kinéz.
Miután leültek és előtört belőle a hajcsár ő is előredől, hogy nekikezdjen a vacsorának. Nem volt felkészülve arra, ami ezután jött. Bár már jó ideje egy pár voltak, a szerelem témát valahogy elkerülték. Talán tudat alatt, vagy épp tudatosan Emma nem akart belőle hazugságot, de még csak fél igazságot sem kicsikarni. Most viszont jött a vallomás. Egy pillanatra megdermed, hirtelen még visszacsókolni is elfelejt. Őt nem ilyen helyzetekre képezték ki, határozottan nem. Így nem csoda, hogy lefagyott, de amint a lány elhúzódik ő is lassan észhez tér. Kezeivel a lány felé nyúl, lágyan simítja végig az arcát, miközben azon gondolkodik, vajon mit mondhatna erre. Olyan hirtelen tört ki a lányból, ha legalább lenne ideje megvizsgálni ezt az érzést.
- Én is téged.
Szereti, a maga módján tényleg szerelmes belé, bár az érzés nagyon új neki, ma fogalmazódott meg benne először és nem volt kész arra, hogy ezt így ebben a formában közölje. Emma sokkal többet jelentett neki puszta érzésnél, ezt nem lehetett csak úgy egy szóval kifejezni, viszont arra, amit érez még ember nem talált ki szavakat, talán csak egy farkas tudna, de ők nem foglalkoznak ilyesmivel. Visszafordul az ételhez és befejezi a vacsorát, ami igen hosszadalmas, mert közben igyekszik beszélgetni a körülöttük ülőkkel. Vált néhány szót Emma szüleivel, Zoéval és nem egyszer előfordul, hogy átkiabálva az asztalok túlsó végére kommunikál. A vacsora végeztével hátradől, kicsit lazít a nyakkendőjén.
- Egyél csak nyugodtan, azt hiszem elfogok bírni vele.
Még egy kacsintás is kitelik tőle. Fő, hogy pótolja az energiát. De még nem végeztek, korán sem. Ezután jön csak az igazi buli. Az emberek nagy része szintén végzett az evéssel, bár vannak repetázók, de a tánctér ismét megtelik, a fények is halványodnak, a zene megint felhangzik.
- Azért remélem, hogy a torta még beléd fér.
Pillantása megállapodik a lányon, mint az este már oly sokszor. Tekintete lesiklik a lány kezére. Észrevette, hogy mostanában ez Emma szokásává vált, de nem tette szóvá, örült neki, hogy van valami ami tényleg boldoggá teszi őt, amitől kiteljesedhet. Kezét a lány kezére csúsztatja és úgy figyeli a táncoló tömeget, egészen addig, amíg meg nem érkeznek srácok, hogy elrabolják Emmát táncolni. Vált velük néhány szót spanyolul, majd felvonja a szemöldökét. Hát igen, eljön az a pont, amikor engednie kell, hogy más is hozzáérhessen a feleségéhez, de ez sokkal nehezebb, mint az először gondolta volna. Az engedélykérésre elmosolyodik és Emma felé fordul.
- Azt kérdezik, megtisztelnéd őket-e egy tánccal. Nekem úgyis beszélnem kell...mindegy, menj táncolj velük.
Felkel, majd felhúzza Emmát is a székről és a kezét jelképesen átadja az egyik fiatalabb srácnak, egy nagyon is állatias morgás keretében, ami nevetést vált ki belőlük. Majd ezután eltűnik az asztalok között.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Emma
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2015. december 22. 01:34 | Link

Kornél
Tenerife, Kanári-szigetek | Aranypart |
~ a legszebb ruha


Talán a legelső beszélgetésük óta elmondható, hogy Emma próbálja a tőle telhető legkedvesebb módon kikerülni, vagy nem meghallani a benne aggodalmakat és félelmet keltő megjegyzéseket. Ez a mostani is olyan, min alap esetben nagyot nyelne, de jobb nem belegondolnia a szavak könnyedségébe, ahogy elérnek hozzá a másiktól. Tisztában van ezekkel, de egyszerűen csak nem szeretné firtatni. Bármennyire kellene, elítélni érte úgy sem tudná még magában sem, bárhogy is álljon ezekhez a dolgokhoz, sosem volt olyan, aki ezért bárkit beskatulyázna. Még ha lenne rá oka sem. Inkább csak a mosolyt nem mellőzve megingatta kicsit a fejét a föld felé pillantva, aztán szorít a Kornél kezét a helyük felé ment, hogy leülhessenek. Persze rövidre is zárja ezután, de nem kétkedően, egyszerűen csak ő is tudja, meg optimista, mindig.
- Azt gondolom. De nincs erre szükség, mert nem lehet baj.
Nem mondhatná, hogy így tervezte a következő pillanatokat, a mondandója is igazából csak úgy elindult belőle, de nem bánta, ilyet sosem tudna megbánni, sőt, még csak meg se rezzent, könnyedén vette még a hatással együtt is, amit keltett. Igazság szerint nem várt viszonzást, de ki akarta mondani, eddig, ha ki is mutatta ő sem mondogatta, avagy célozgatott erre, de már egy ideje egészen biztos volt mindenben. Mostanra magában is tisztázta a tetteit és talán a lelkiismeretével is sikerült végre kiegyezniük. Ha nem is megalkudni. A csók közben még a remegtető gondolatoknak is vége szakad benne. Szereti, nagyon és előre haladva az időben egyre jobban. Az elején ettől is rosszul érezte magát, mintha rosszat tenne, mintha még szenvedés járt volna neki, mert nem jól cselekedett, de boldog, nagyon és ez talán mostanra kijelenthető, hogy mindent megért. Kézfejével végigsimítja Kornél karját, majd elfordul az ételhez. Örült, sőt igazából nem nagyon számolt és nem is akart válasszal, de kellemesen meglepődött. Az evésre se volt így egyszerű koncentrálni, azért pár pillanatra csak összeugrott megint a gyomra, de végig vigyorgott.
A megjegyzésen elvigyorodik, de nem firtatja. Biztos benne, hogy nem fog itt ragadni, akkor sem, erőt venne magán és elindulna egyedül is, de azért ez a veszély nem fenyegeti, így sem. Egyébként meglepő módon nincs semmi fura az étkezési szokásaiban így sem, szimplán jobban odafigyel, hogy meglegyen a megfelelő számú és éhes is olyankor, nem csak bekap valamit nap közben, ha már muszáj, mint korábban. Minimálisan mániákus ilyen apróságokban, ettől a megragadó szokások is. Pont, mint a hastapi.
- Ki nem hagynám.
Rávigyorgott Kornélra, de közben az éppen felé beszélő édesanyjára, majd Lexire figyelt. Azért van, ami nem változik, nem nagyon bírta levenni néha a tekintetét Noelről, vagy éppen Liliről, aki Mandáékkal jött. Nagyon kedvelte őket, meg egyébként is oda van a gyerekekért. Idő közben azért már sikerült mindent befejezni, ami az asztalhoz kötötte, így felállt, sőt még meglepve új arcok is érkeztek eléjük. Bár Kornél reakcióin minden látszott és igyekezett a vigyorát, amiben felismerte a problémát visszafogni, elindult a felkérőivel a táncparkettre. Visszafordult még, hogy egy puszit dobjon felé a már gyűrűvel ékeskedő kezével, majd eltűnt a tömegben.
Szemeivel azért az elején még Kornélt követte, de két forgatás után már nevetve fordult vissza a fiúk felé, kénytelen volt koncentrálni ilyen pörgés mellett. Nagyon élvezte, ez rá is volt írva, na meg aztán ő pont az, akinek egy percre sincs ellenvetése senkivel és semmivel szemben, ami ilyen kedves gesztus. Úgy nagyjából három vagy négy szám ment le, amit végigroptak, majd megjelent Manda, aki spanyolul pár szó után elrabolta a partnereitől Emmát egy pár szóra kicsit levegősebb helyre húzva őt. Mondjuk azt, hogy Emma vele valahogy nem a legszívesebben marad kettesben, pedig itt aztán pláne nincs félnivalója. Most sem volt, bár a kapott tanácsokon inkább jót vigyorgott magában. Nem rövid időbe telt, de újra egyedül maradt, viszont inkább ott ragadt a friss levegő közelében és csak boldogan figyelte a pörgést a középpontban. Kornélt kereste, de egyelőre eltűnt a látóköréből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2015. december 23. 00:03 | Link

Emma
Tenerife, Kanári-szigetek | Aranypart |
~ a kényelmetlen öltöny

Nem fűlött a foga a beszélgetéshez, de mindenképp át kellett esnie rajta. Mivel az este további részében nem akart ezzel foglalkozni, inkább most odament, hogy meghallgassa a szokásos okítást. Minden ami elhangzott számára természetes volt, de tudta, hogy türelmesnek kell maradnia, ez persze nehezebben ment, mint kellett volna. Fél szeme mindig a lányon volt, hogy esetleg közbelépjen, ha durvulna a buli. Bármennyire is megbízott a fivéreiben, tudta, hogy ha zene van és alkohol, akkor a fiatalok agya gyorsan elszáll.
Mikor végeztek, Kornél gyorsan felállt, alig láthatóan fejet hajtott, vagy legalábbis valami biccentésfélét alakított az öreg hölgy irányába és a táncparkettet kezdte kémlelni, de már sehol nem látta a feleségét. Összevont szemöldökkel indult el a két fiú irányába, akik épp sört vedeltek.
- Hol van?
Kérdezte, kissé talán túl erőszakos volt, de nem tehetett róla, folyamatos rémképek gyötörték, hiszen ismeretlen helyen voltak és mi van ha esetleg Emma rosszul lesz? Vagy elesik? Szörnyű dolgok leselkedhetnek rá egy ismeretlen helyen. Persze, rögtön megkapja a választ, hogy a barna hajú lány lekérte és valahol kint lézengenek, beszélgetés címszóval, ami nem sejtet túl sok jót. Kezdte úgy érezni, hogy ezt józanul nem fogja bírni, így mielőtt utánuk indult a sört azért elszedte az egyiküktől. Halk léptekkel indul el a utánuk, majd kellő távolságban tőlük megáll és zsebre vágott kézzel, a sörét kortyolgatva nézi a két nőt. Mindketten fontosak voltak neki, ugyan mindkettő máshogy, de hozzátartoztak az életéhez mindketten, visszavonhatatlanul. Furcsa volt őket egyszerre, egy helyen látni, ráadásul úgy, hogy beszélgetnek. Emmából bármikor kinézte volna, Mandából viszont annál kevésbé, ezért ez a húzás igencsak meglepte, mindazonáltal nem akart közbeavatkozni, amúgy sem tudta volna elképzelni magát a két nő között, de így távolról egészen szép látvány volt. Mikor Manda magára hagyta, nem engedte, hogy csak úgy elmenjen mellette, inkább odanyújtotta a sört neki, amit eddig kortyolgatott. Tudta, vagy legalábbis gondolta, hogy ezután a barnának is szüksége lesz rá, mert nem akármilyen beszélgetés lehetett. Csak eztán megy oda Emmához, megáll mellette és megtámaszkodva a korláton lenéz a nőre.
- Mit akart az a némber?
Hallani a hangján, hogy jól szórakozni, a beszólást sem gondolja egészen komolyan, de furdalja az oldalát a kíváncsiság. Vajon ki kell bármit is magyaráznia? Vagy esetleg titkos dologról volt szó? Amolyan csajos beszélgetés? Reménykedett benne, hogy nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Emma
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2015. december 23. 01:59 | Link

Kornél
Tenerife, Kanári-szigetek | Aranypart |
~ a legszebb ruha


Ahogy egyre fokozódott a hangulat a vendégek körében úgy lettek intenzívebbek is, amihez a zene is idomult, hiszen egyre pergősebb lett. Persze egy pillanatig se voltak ezen irányba ellenvetései, hagyta magát vezetni, forgatni, irányítani. Nevetett és boldogan mosolygott minden aktuális táncpartnerére, akik nagyon figyelmesek voltak vele a hév ellenére is. Hamar átadta magát a bulinak ő is, nem feszengett és nem is akarta magát kivonni semmiből, hiszen mért tette volna? Persze számos dologátfutott az ő agyán is már a nap elején, mikre kellhet vigyázni, mégis elég optimista volt mindezek mellett mély levegő után életre kelni és nem akadályozottan topogni partvonalon az este szempontjából. Mondjuk mindezek ellenére valahogy egy picit fellélegző szünetnek sikerült, mikor a parkettről félrehívták, bár azért rendesen meglepődött. Pont a nő lett volna az utolsó, akivel esetleg számol, hogy ma majd szóba akar vele elegyedni. Mégis így lett. A döbbenet miatt eleinte leginkább hallgatott, de azért nem burkolózott megsemmisült csendbe legalább. Életében nem kezdeményezte volna az elhangzott beszélgetést, viszont nem hátrált ki belőle. Önmagát meglepve vette az akadályt. Végül magára maradva nézett körbe és rövid időn belül rá is lelt arra, akit annyira keresett.
- Azt hiszem gratulált a maga módján többek között.
Mondta, miközben azért csak elvigyorodott visszagondolva az elmúlt percekre, amiről még nem tudta eldönteni, hogy kínos volt-e vagy kedves számára. Nem nagyon hallgat el dolgokat, vagy hazudik, de úgy érzi jobb, ha kerüli a részletekbe menő beszámolót, meg amúgy is, mindketten tudják, hogy bármilyen is a volt rellonos nő, Kornélnak rosszat nem akarna, így Emma meri feltételezni, hogy ezért neki se ártana. Figyelte, ahogy lassan elvész a barnahajú a tömegben, ők pedig ketten maradnak. Kornél felé fordulva nézett fel rá, majd a vendégeknek hátat fordítva kezdett kifelé bámulni. Megszorította a korlátot, majd próbált nevetni még megcsóválta a fejét. Gyűjtenie kellett azért egy kis erőt, mert nem volt meg mind, de aztán mindkét kezével Kornél arca felé nyúlt, tenyerei közé fogta majd hüvelykujjaival simította végig még közelebb húzva hosszan megcsókolta. Nem érdekelte egy percig sem ott akkor, hogy Kornél néha mennyre irtózik a szeretetkitöréseitől, mert ha jön, akkor bizony Emma ezt csinálja ma, most. Mert igen is meg akarja mutatni mennyire boldoggá lett téve. Komolyan gondolta bent, hogy szereti, de a szavakkal nem lehet igazán bizonyítani, ezt azért ő is tartja.
- Talán valami mást is mondania kellett volna?
Kérdez vissza vicceskedve még elhátrál, hogy lássa rendesen, valahol mélyen biztos Emma is feltételezhetné, miket tudnának neki mesélni, de a benne megmaradt ártatlanság és naivitás pillanatok alatt söpri általában ezeket le a gondolatai közül. de most azért nagyon kíváncsi lett mit kap válaszként.
Utoljára módosította:Reviczky Emma, 2015. december 23. 01:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kara Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. december 25. 18:16 | Link

Párizs - A fények városa éjjel

Miután megérkeznek, és kényelmesen elhelyezkednek a kanapék egyikén, Zoli meg is indul a pult felé, bólintva a vajsörös kérdésre.
- Megkérdezem.
Majd laza mozgással lép oda a pulthoz, és mosolyogva elegyedik beszélgetésbe vele. Évek óta jár ide, ismerik már egymást, azt is tudja, hogy a náluk csak pár évvel idősebb fickó Magyarországról elszármazott kvibli.
- Egy pohár rosét kérek, meg egy korsó vajsört, ha van.
És kezdődik a szócsata. "Persze, a te fajtád miatt tartunk." "Emlékeztetnélek, te is közülünk való lennél, ha nem rontanak el." Semmi gonoszság, amolyan baráti cinkelés. A srác egész jól áll hozzá varázstalan voltához. Aztán amikor Zoli végre fizet (pult alatt varázslópénzzel), akkor megindul visszafele az italokkal az asztalukhoz, és leteszi a lány elé a vajsört.
- Egészségedre!
Mondja, majd maga is helyet foglal a borával, és elkezdi csendben kortyolgatni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lillith Holloway
INAKTÍV


Harciusz varázsusz....izé gyíkusz
offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 25. 19:00 | Link

Párizs - A fények városa éjjel

Miközben vártam, hogy visszaérjen az italommal, addig csak ültem és hallgattam azt a furcsa zenét. Nem túl jó a zenei ízlésem, de ez még nekem se tetszett.
Megjött a várva várt vajsöröm és már ihattam is.
-Nagyon köszi!- És rámosolyogtam.
Azért ezt kértem, mert már rég ittam és kíváncsi is voltam, hogy egy mugli bárban van-e.
Amíg a srác kérte a rendelésünket, addig volt valami látszat veszekedésük. Úgy néz ki ár eléggé ismeri a csapost és ezt a helyet. Amit nem csodálok. Én legszívesebben ide költöznék, mármint nem ebbe a bárba. Annyira kétségbe esetten én sem szeretem Párizst.
-Sokszor jársz ide?- Kezdeményeztem egy beszélgetést. Nem szeretem a csöndeket. Közben a vajsöröm sajnos kezdett fogyni, elég keveset töltöttek nekem.
Nem mintha függő lennék.
Letöröltem az arcom, mert éreztem, hogy az arcomon lett egy kis habbajusz, ha létezik ilyen kifejezés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kara Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. december 26. 11:40 | Link

Párizs - A fények városa éjjel

Mosolyog a kis habbajuszon, ami megül a lány arcán, aztán élvezi a zenét. Majd a kérdésre vidáman válaszol.
- Régebben sokat jártam erre. De azért elég komoly papírmunka kijutni Bagolykőből. Te voltál már Párizsban?
Ránéz a vajsörös korsóra, majd ferdén felfelé néz a pultosra. Szép kis barát, kis korsót ad. Aztán belekortyol a borába, és hátradől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2015. december 27. 13:14 | Link

Emma
Tenerife, Kanári-szigetek | Aranypart |
~ a kényelmetlen öltöny


- Manda, gratulált?
Nehezen hitte el ezt a lányról, bár fogalma sem volt, hogy mi volt az igazi véleménye erről az egészről, hiába próbálta meg belőle kiszedni Kornél párszor, leginkább csak undok válaszokat és homályos szúrásokat kapott. Így aztán kénytelen volt azt gondolni, hogy Manda esetleg ironizált Emmával, csak a lánynak a felhők felett nem esett le. Vagy tévedett volna? Akárhányszor hozakodott elő a témával annál biztosabb volt benne, hogy ez a helyes döntés. Először csak maga miatt gondolta így, aztán elkezdte az egész helyzetbe belelátni a lányt is. Jót akart neki. A mai napig úgy gondolta, valahol mélyen legbelül, hogy Emma túl jó volt neki, sokkal jobbat érdemelne nála. Egy normális életet, valaki mellett aki nem élvez gyilkolni és aki mindig mellette tud lenni, mindenféle hátsó szándék nélkül. De aztán újra meg újra győzött az önzőség. Nem akarta mással látni a nőt, nem akart belegondolni abba, hogy valaki majd egyszer a helyébe a lép és abban is egészen biztos volt, hogy senki mellett nem lenne nagyobb biztonságban, mint mellette. Ismerte a saját határait, korlátait, tisztában volt a hibáival de ugyanakkor az előnyeivel is. És végül erre a döntésre jutott. Lepillantott a szöszkére, aki időközben úgy navigál, hogy elé kerüljön. Észre sem vette, talán túl mélyen leragadt a gondolataiban, de most itt van és meg kellett állapítani, hogy jól állt Emmának a fehér. De ez egészen addig tartott, amíg rá nem jött mire készül a lány. Abban a pillanatban lefagyott, mindössze csak az arcéle feszült meg, másra nem volt képes. Nem szerette az ilyesfajta közeledést, nagyon kevés embertől tűrte el, de most megpróbálta összeszedni magát és ökölbe szorítva a kezét hagyta, hogy Emma megérintse az arcát, de ennyi nem volt elég a nőnek, kísértette a sorsot. A kezét rásimította az arcára, Kornél pedig felszisszent és egy gyors mozdulattal, ahogy a pók szokott lecsapni megragadt a lány csuklóját. A szeme szikrákat szórt, de igyekezett, nem akarta bántani, így beharapta a száját, elengedte a lány és lehajolt hozzá, lassan, hogy megcsókolhass. A csók közben persze már könnyebb volt a saját malmára hajtani a vizet, a kezeket lefejtette az arcáról, és kicsit lentebb guggolva összefonta a karját a lány combján, hogy megemelhesse. Vigyázott a lány pocakjára, gyengéd volt, amennyire csak tőle telt.
- Azt hittem előadja, hogy mennyire nem tud minket elképzelni, ketten...sokszor megkérdezte mit szeretek benned.
Nem akarja nagyon részletezni a dolgot, inkább csak a tekintetével teszi hozzá a részleteket, a vigyorából pedig a maradék leszűrhető. Felröhög, majd meghallja a nevét, látja a tömegen keresztül a tortát, úgyhogy Emmával a karjában elindul befelé, hogy végre felvágják a tortát. Mikor ott vannak leteszi a lányt és felveszi az hosszú éles tortaszelő kést és félig a lány felé nyújtja.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Emma
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
LLG kirándulás - kezdetek
Írta: 2015. december 28. 23:04
| Link

LLG tanuló csibék
magyar-román határ | Kelet–Közép-Európai Sárkány befogó- és ellátó Központ
~ ruci


Miroslav
Évi
Újabb év, vele egy csomó újdonság, már amennyire. Még a tanév kezdetén elutazott egyik hétvégén tanársegédével és gyakorló tanárával, Đomival, hogy ezt a most januári kirándulást leszervezze. Két nagyon kedves ember, a gondozók vezetője Miro és egy alsóbb alkalmazott, akivel Emma együtt töltötte gyakorlatát annak idején szedresen fogadta őket és tűzték nekik napirendre a január negyediki alkalmat. A navinések vezetője meghirdette, összeszedte a kisdiákokat, majd még napfelkelte idejű korai órára kitűzte a gyülekezést, hogy az utazás és odakeveredés biztosan beleférjen.
Reggel nyolcra várták őket a zöldhatárra, ahol a rejtett intézmény helyezkedik el. A közelébe, egy magyar faluba utaztak hopp-porral Bogolyfalváról. Emma mindenki számára átadta a kellő mennyiséget, majd egyesével elindultak, hogy odaérjenek. Emma nyitotta a sort és Đomi zárta a megbeszéltek szerint, hogy mindenki meglegyen. Szerencsére nem is volt nagyobb gond belőle. Az érkezés pontjától még egy jó 10-15 perces sétájuk volt, amin a csevegésre és kérdésekre volt lehetőség, már akinek esetleg volt erre kényszere. Emma már előre ismerte a járást így rutinosan szelte az erdei utat, még nem elkezdett kimagasodni előttük a hatalmas, természetbe ágyazott fa épület, ami a központi rész. A verandán állva pedig már ott várta őket Miroslav és Évi. Emmát és Đomit régi ismerősként üdvözölték, majd köszöntötték a diákokat is. Ezután a tanárnő vette át a szót.
- Remélem mindenki felkészült, ők itt nagyon kedves dolgozói az intézménynek, segíteni fognak ma nekünk a feladatokban és a gondozói életbe való belekóstolásba. Három csoportra fogunk bomlani, egyet mi vezetünk majd Đomival, egyet Miroslav, egyet pedig Évi. Mindenkinek más dolga lesz, de senki nem fog unatkozni. - Mondja végig, aztán pedig előveszi a névsort és gyorsan felsorolja, hogy kik és hova kerülnek. – Levendula, Veronika és Rachel fognak Évivel menni, Annamária, Timi és Maris Miroslavval, Adri, Lilith és Lilla pedig velünk.
Ezután a csapatok összeállásáig váltott pár szót, hogy hova is mehetnek ők a helyi erővel, majd a csapatához indult, hogy megnézze felkészültek-e.
- Na, megvagytok, indulhatunk? Mi az intézmény keltetőjébe fogunk menni. Ebből adódik, hogy tojásokkal fogunk dolgozni. Az legyen még meglepetés, miket csinálunk majd. Itt bemegyünk, majd ki az udvarra egy kisebb épületbe be. Egyetlen dologra lesz szükségetek, kesztyűkre, ezek itt vannak. Húzzátok fel.
Mondandója közben elmutogatta a helyeket mosolyogva, majd átadva a felszerelést elindult, hogy átvezetve őket a gyakorlós helyig. Nem volt messze, így remélte, hogy ha van is felmerülő kérdés, azokra tud majd időben reagálni.
Közben a másik két csapatnál is elkezdődött az élet, Miroslav volt a határozottabb, de a vicceskedőbb is. Gyorsan a közepébe vágott a dolgoknak és elkezdett zöld köpenyeket osztogatni, na meg kesztyűket.
- Ezeket vegyétek fel, aztán akár mehettek is befogni pár sárkányt. – Vigyorogva adta át az utolsó darabot is, majd folytatta. – Miroslav vagyok, nyugodtan tegezzetek, nagyjából 22 éve dolgozom és élek itt, az összes gondozó munkájáért én felelek, de a szakterületem a befogott sérült vagy beteg sárkányok állapotának felmérése és gyors kezelése. Az Ellátó-központba fogunk menni és a mai munkát fogjátok velem végezni, illetve megismerni.
Zárta rövidre, és Emmáékkal egy időben nekiindultak szintén az épületnek, Miro végig mutatta az utat és felelt a felmerülő aggályokra. Évi csapata volt, akik utoljára indultak el, de a párbeszéd náluk is hamar lezajlott, mikor a többieknél.
- Sziasztok, Évi vagyok, bár valószínűleg senkit nem ismerek közületek mesterképzést én is a Bagolykőben végeztem, így lettem gondozó és keveredtem Szedres után ide. – Kis szünetet tartva végignéz az érkezőkön, aztán mindenkinek ad egy zöld pólót, nagyobb méretben hogy pulóverre is ráhúzható legyen, ha valaki fázósabb. Majd elindult, intve, hogy kövessék. Megkerülte az épületet és jó 5 perc gyaloglás után egy vaskerítésen léptek be, ahol egy istállókhoz hasonló épületegyüttesbe sétáltak be. – Mivel befogadó egység is vagyunk, előfordul, hogy nem csak sárkányokkal van dolgunk, hanem más, sérült lények is kerülnek be hozzánk. Értük felelek mostanság, hogy megfelelő elhelyezésük legyen. Velük fogtok ma dolgozni.
Miután minden csapatnak kiderültek az alapok, aki akart kérdezhetett, megkezdik lassan az igazi „tanulást”.




//Első hozzászólást a megérkezésről, esetleges kérdésekről, és így tovább január 3. 23:59-ig írjátok meg, egy szál legyen!
Egyéb kérdésekkel írjatok baglyot nekem! Smiley//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. december 29. 14:46 | Link

LLG kirándulás

Eléggé hihetetlen, hogy most olyan programon veszek majd részt, ami sárkányokról szól, hiszen eddigi életem során ezzel az állattal maximum a szép színes, kisgyerekkori mesekönyvem illusztrációin keresztül találkozhattam. Ezen a kiránduláson viszont igazi, élő példányokat fogok látni, amik biztosan nagyon nagyok, és gondolom erősek, meg veszélyesek. Többet nem igazán tudok róluk, mert még órán sem tanultunk ezekről a lényekről túl sokat. De most hogy itt vagyok, akarva-akaratlanul is meg fogom őket egy kicsit ismerni, és ki tudja, ha nagyon megtetszenek nekem, akkor akár még a Sárkánytan tantárgyat is elkezdem tanulni.
Hopp-porral érkeztünk, és habár azt már kipróbáltam néhányszor, még most is rendkívül rossz érzés volt mind a rövidke út, és a landolás is. Talán ez is olyasmi, amit majd csak sok-sok idő elteltével fogok megszokni annyira, hogy ne akarjak utána rögtön ágyba feküdni a hányingertől. Szerencsére a levegő friss, és üdítő volt, ezért a 10-15 perces séta után már egészen jól éreztem magam, és ezért meg tudtam csodálni a helyszínt, ahol a központ található. Egy hatalmas fa épülethez értünk először, ami tökéletesen illeszkedett a környezetébe. Már aránylag messziről is láthattuk a központi épületet és azt is, hogy a verandán egy nő és egy férfi várakozott, és miután mi is ott álltunk meg, világossá vált, hogy ők velünk fognak foglalkozni. Emma tanárnő szinte azonnal magához vette a szót, bemutatta a két segítőkész és kedvesnek látszó dolgozót, valamint elmondta, hogy hogyan fog zajlani a program. Három csoportba osztott minket. Én Évihez kerültem, de mivel sem őt, sem a csapattársaimat nem ismertem, ezért csak mosolyogtam, és odamentem, ahova tereltek. Végül aztán kialakultak a csoportok, és Évi vezetésével elindultunk mi is, miközben ő magyarázott magáról, a befogadó állomásról, és adott egy zöld egyenpólót.
- Nekem lenne kérdésem - szólalok meg, mikor eljött az erre alkalmas idő. - Milyen más állatokat fogadnak még be ide? És hányféle sárkány él itt?
Ha már itt vagyunk, akkor kérdezzünk, okosodjunk, hiszen nem hiába döntöttünk úgy, hogy eljövünk. Meg aztán azok a kérdések, amiket mi fogalmazunk meg, nagyobb benyomást tehetnek ránk, mint amit általánosságban elmondanak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

“Ha ég a házad, melegedj a tüzénél!” (spanyol közmondás)
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2015. december 29. 18:54 | Link

LLG kirándulás


Rachel izgatott volt az LLG kirándulás miatt, ez volt az első alkalom, hogy testközelből is jobban megismerhesse a sárkányokat, ugyanis idáig nem volt módja rá. Ezért is jelentkezett erre a programra, ráadásul barátnője is részt vett rajta, így nem volt ellenére a dolog, viszont a helyszínen kiderült, hogy külön csoportba kerülnek, ami egy kicsit letörte a lányt, de úgy volt vele, hogy feltalálja magát, majd beszélgetnek utána.
A lány egy világoszöld pulcsit, sötét farmernadrágot és sportcipőt viselt, direkt jól beöltözött, mert fázós volt és így nem kellett attól tartania, hogy szétfagy az út alatt. A helyszínre hop-porral érkezett meg, eléggé kellemetlen volt számára ez a fajta utazási forma, de tudta, hogy célszerű és villámgyors. Jól érezte magát a friss levegőn, egyébként is szeretett kint tartózkodni a természet lágy ölén. A vezetők első blikkre nagyon szimpatikusak voltak a Rellonosnak, a csoporttársai egyelőre semlegesek voltak számára, úgy volt vele, hogy majd megismeri őket, ha sor kerül rá, de ami nem megy, azt nem erőlteti. Egy Évi nevű személy lett a csoportvezetőjük, vele indultak útnak az istállószerű épületegyüttes felé, ahol a sárkányokon kívül egyéb lények ellátását biztosították. Rachel örült a zöld pólónak, gyorsan fel is öltötte magára, mert annak ellenére, hogy azt gondolta, hogy elég melegen öltözött fel, mégis fázott. Egyelőre csendes megfigyelője volt a történteknek, úgy volt a dologgal, hogy útközben majd kérdez, ha valamit nem ért, persze arra természetesen odafigyelt, hogy mit válaszol Évi a csoporttársa által feltett kérdésre. Kíváncsi volt rá, hogy milyen sebesült lények kerülhetnek még hozzájuk a sárkányokon kívül, továbbá az is érdekelte, hogy egyáltalán olyan kiszámíthatatlanabb lények gyógyítását is bevállalják -e, azon az alapon, hogy joguk van élni, amíg nem jelentenek rájuk veszélyt, amelyeket előtte egyáltalán nem vettek számításba, de nem akart felesleges, badar kérdéseket feltenni, így a bölcs hallgatás mellett döntött és érdeklődő tekintettel pásztázta végig az egész helyszínt, beleértve a csoportot is. Rachel könnyen teremtett kapcsolatot bárkivel, de jelenleg nem élt a kezdeményezés jogával, úgy gondolta, hogy jobb, ha előbb megfigyeli a dolgokat és a háttérben marad, aztán, ha eljön az idő, akkor ő is aktívan bekapcsolódik a témába. Jó hangulatban vágott neki ennek a kirándulásnak és kíváncsi volt, hogy milyen feladatokat fog kapni és vajon elég leleményes lesz -e ahhoz, hogy megoldja őket. Minden esetre a legjobbakat remélte és bizakodóan tekintett előre, hiszen mint mindig minden helyzetben, próbálta magából kihozni a legjobbat.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2015. december 29. 20:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 29. 19:17 | Link

Eördögh Lars Tobias
délután | Raufarhöfn közelében (Izland) | x

A pubban megbeszéltük, hogy elmegyünk valahova. Jobban mondva, én felvetettem a dolgot, ő pedig koránt sem tiltakozott. Úgyhogy most itt vagyunk. Izlandon. Karácsony ötödik napja van. Köszönt és minden jót kíván öt szélkakas, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle, egy csíz a csupasz körtefán, valamint a nyúl és a róka, akik zsupszkulcs segítségével érkeztek a szigetre. Helyi idő szerint négy óra van. A nap már fél három körül lement és fel sem kel holnap délig. Mi mást kívánhatna egy vámpír, nem igaz? Jogosan merül fel a kérdés, miért nem ilyen helyen lakom. Nos laktam. Nem is egyszer. Ám az igazság az, hogy szeretek aludni. Ezt pedig csak nappal teszem. Ha sötét órák járnak, nem érzem magamon a fáradtságot, ami arra késztetne, hogy álomba szenderüljek. Nem nehezedik rám, nem nyom el semmi. Így pedig az ágyam is eléggé kihasználatlan marad. Mármint alvás szempontjából. Ez pedig, lássuk be, elég szomorú. Úgyhogy nem értékelem annyira a hosszú éjszakát, mint azt mások hinnék és elvárnák. Túl hívogató a puha ágy, ez ellen pedig nem nagyon tudok, és nem is igazán akarok mit tenni.
Raufarhöfn mellett kötünk ki tehát, Izland egyik legészakibb pontján. A kis halászfalu fényei barátságosan világlanak, a lábaink előtt heverve, ahogy ezen a nem túl magas dombon állunk a település fölött. Ahhoz éppen elég, hogy beláthassuk a hófödte vidéket és messze eltekinthessünk az óceánon a szürkületben. Idezsuppanásunkat követően hosszan figyelem a tájat, zsebre tett kézzel, hajamat a szél az arcomba fújja. Hallgatom a környék neszeit, magamba szívom a vidék hűs illatát és élvezem társaságom testének melegét egy lépésnyire mellettem. Szinte sugárzik az itteni mínusz négyben. Mondjuk ez nem olyan vészesen hideg. Csak Magyarországhoz képest ugye, ahol éppen csak fagy. Már ha teszi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eördögh Lars Tobias
INAKTÍV


Eat the rude | bloodhound
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 3462
Írta: 2015. december 29. 20:33 | Link


Izland | Karácsony után |



A karácsonyt otthon töltötte, de az ötödik nap hajnalán összecsomagolt és visszautazott a faluba. Nem szólt semmit, csupán egy cédulát hagyott a konyhapulton, a dán szavak már nehezebben jönnek, mint gondolta volna. Elutazom északra. Újév után jelentkezem. Stílusa hivatalos, mint mindig, ha írnia kell. Indulás előtt még kiosont a ház mögé, ahol boldog csaholás fogadta. Veszélyes volt, hogy lebuktatják a kutyák, de nem hagyhatta itt szó nélkül őket. El kellett köszönnie.
A hátralevő órákat a konyhájában töltötte egy csésze rég kihűlt kávé fölött. Lába mellett egy kicsi kézipoggyász néhány csereruhával és a szükségesekkel. Mégsem mehet egy ingben, őt nem védi a halhatatlanság búrája. A hipotermia nem tartozik a legvonzóbb halálnemek közé.
Látszólag teljesen nyugodtan ücsörgött, belül azonban állt a bál, minden dübörgött és remegett, az izgalom és az aggódás váltogatta egymást. Nem tudta nem túlgondolni a helyzetet. Tudja, hogy télen minél északabbra megy az ember, annál több vérszívóba botolhat. Nem csoda, hogy olyan ritkásak a mugli települések. A helyükben ő is valahova Ecuadorba menne egy banánültetvényre, ahol este tízig süt a nap és reggel hatkor már pattognak a verebek a fákon. Tobias most mégis északra utazik. Mehetnének a Skandináv-félszigetre is, esetleg Lappföldre, de mégiscsak ragaszkodik az életéhez és szeretné megérni az újévet különösebb bonyodalom nélkül. Úgyhogy átzsuppolnak a tengeren túlra, ami talán elég lesz ahhoz, hogy nyugodtan élvezhessék az óceánpartot.
A csípős szél belekap fekete kabátjának szegélyébe, lehelete felhőként gomolyog arca előtt. Mintha újra otthon lenne. A hirtelen hőmérséklet-változás olyan érzetet kelt, mintha brokkoli lenne a gyorsfagyasztó jégszekrényben. Hiába öltözött fel vastagon, a jeges zuhany soha nem kellemes, pedig ez még egész kellemes ahhoz képest, hogy éjszaka majd mi vár rájuk. De lassan hozzászokik és ezzel egyidejűleg a táj elvonja a figyelmét saját triviális problémáiról.
Az ég a távolban még világosszürke, de már húzza magára az indigó paplant, melyre csillagok miriádját hímezték az istenek. A hófehér partokat vad ecsetvonásokként nyaldossa végig a habzó óceán, fel-le, fel-le. Néhány vakmerő sirály a távoli bójákon billeg, sikoltva üzenve feléjük titkaikat. A vidék ősi, mégis kortalan, az idő belső zsebének sarkában pihen megbújva, ahol a változás nem találhat rá. Tobias úgy érzi, mint aki egy elfeledett, szent helyre bukkant, Atlantis elsüllyedt romjai közé lépett. Atlantis azonban az otthon érzését kelti benne, mintha szíve végre megpihenhetne egy zúgban a világ háta mögött, kiesve időből, emberi emlékezettől távol.


***
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 29. 21:12 | Link

Eördögh Lars Tobias
délután | Raufarhöfn közelében (Izland) | x

Meglepő, két ennyire máshonnan érkezett, ilyen másként nevelkedett, ennyire különböző személy, más-más faj képviselője, hogyan érezheti ennyire ugyanazt. A hófődre vidéken állva, mintha nem volna más, csak a béke, az otthon. Mintha visszaérkeztem volna a kezdetekhez, és elértem volna mindennek a végére. Egyszerre olvad bele a múlt és a jövő a jelenbe, egyesülve alkotván meg az egészet. A mindenséget. Hiába állok bakancsomban a bolygó egyetlen, hideg szegletén, mégis látom a világot. Érzem minden apró rezdülését. Összes lakóját. Ott vagyok minden zugában. Hallom nyugodt légzését.
Hosszú perceken át állunk így egymás oldalán, majd ráérősen letekintek rá mellém, profilját fürkészve. A szél pirospozsgássá tette kissé arcát. Szemeibe könnyeket csalt. Vagy ez utóbbit talán nem csak a szél tette? Észre sem veszem, hogy milyen illetlenül sokáig nézem őt, mint valami ritka értékes festményt, a múzeum egyedüli, kiváltságos látogatójaként.
Márványszín ábrázatom ismét a falu fényei felé fordítom, majd kisvártatva oldalra nyúlok és megfogom a fiú kezét. Lágyan. Akárcsak ha egy szellő ölelné körbe. Tenyerem tenyerébe csúszik. Hüvelykujjam hüvelykujjára pihen. Szusszanok egyet és ismét rá pillantok, várva, hogy rám nézzen. Mikor pedig ezt megteszi, finoman biccentek a fejemmel, hogy jöjjön, és már lépek is, a falunak hátat fordítva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] 20 21 ... 29 ... 127 128 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek