Dorian
Szerkó
októberi péntek, Braga, Portugália

Amanda

Mondhatni soha nem voltam egy elkötelezett, helyhez kötött jellem. Nem befolyásoltak erkölcsi dolgok, sem semmi ilyesmi. Az életem elég furcsa és váratlan fordulatokkal volt hajlamos meglepni, ilyen volt például az is, hogy bandám lett... De újabban ez az egykor oly sok meglepetéssel teli valami... hát... kezdett ellaposodni. Nem mondhatnám, hogy érdekes volt az élet a kastélyban, legalábbis a számomra nem eléggé, így újabban, mikor kezdtem ráébredni, hogy az életemben semmi pozitív nincsen, semmi, semmi, azaz nulla, mondhatni tényleg elhagytam magamat. Nem jártam el, nem buliztam, nem kerestem Kiliánt. Ugyan minek is kerestem volna? Ha annyi nincsen benne, hogy néha egy rühes bagollyal megdobjon, mikor jóformán egy köpésre lakunk egymástól, akkor nekem miért kéne keresnem?
De a mai nap kivételesen valami pozitívat tartogatott. Valami jót, amire tényleg érdemes volt várnom az elmúlt hetekben. Szóval reggel, amikor felkeltem, a gyomrom labdányira szűkült, azt hiszem, egy kicsit talán még szédültem is, de amint tudtam, rendbe szedtem magam és már útra is keltem.
Mondhatni, Portugália nem éppen a szomszéd falu, ezért is pozitív csalódás, ha az ember fia varázsló. A megbeszélt hely megtalálásához ugyan igénybe kellett vennem pár helyi lakos segítségét, de végül csak időben értem oda.
Amanda már itt volt, szóval kissé kínosan éreztem magam, kicsit megigazítottam a hajamat, majd az ajkamba harapva, a lépteimet megszaporázva siettem a menedzser elé.
- Rémesen sajnálom, kicsit megkeveredtem a városban. Amúgy nem  szokásom késni, csak most... valahogy belebonyolódtam az utcákba - néztem hátra, majd vissza a lányra... nőre...?, bocsánatkérő arccal.
Hatalmas gubancot éreztem a gyomrom helyén ez pedig szokatlan volt. Mégis mi ez az érzés?

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály
~öltözet

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály
~öltözet

Dorian
Szerkó
októberi péntek, Braga, Portugália

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály
~öltözet

Amanda

Általában nem volt gondom a tájékozódással, de a mai nap más volt, valahogy nem találtam a helyemet a világban, kicsit talán azért is mert izgultam. Szóval szégyen vagy sem, a helyiektől kértem útbaigazítást és késve bár, de törve nem, csak odaértem! Amanda már itt volt, szóval első dolgom volt bocsánatot kérni, amiért elkeveredtem, de megnyugtatott, hogy semmi baj, mert bőven időben vagyunk.
Én halványan elvigyorodtam, mikor közölte, hogy legelső alkalommal neki is legalább fél órájába telt megtalálni az edzőközpontot. Valahogy ezen nem tudok csodálkozni.
- Azt hiszem, átérzem a helyzetet, én is lassan tizenöt perce korzózok itt fel-alá... Legalább három embert megállítottam, hogy idetaláljak. - mondtam végül elgondolkozva és próbáltam nagyjából megnyugodni. Ez az érzés sok minden, de nem nyugodt. Ez látszott is rajtam, mert rákérdezett, hogy rendben vagyok-e. Elvigyorodva zsebre vágtam az enyhén remegő kezemet és bólintottam.
- Szerintem minden okés, már amennyire ezt meg tudom állapítani. Néha nem jutok magammal egyről a kettőre. - mondtam szórakozottan, aztán visszaköszöntem a két ismeretlennek, érdeklődve figyelve, hogy ezek mégis kik lehettek. Nem sokáig kellett ezen törnöm a fejemet, mert Amanda a segítségemre sietett és elmagyarázta, hogy az egyikük a csapat őrzője, a másik pedig egy felépülőben lévő hajtó. Bólintással konstatáltam, aztán a kijelentésére halkan elnevettem magam.
- Valahogy a rosszalló pillantásoktól nem tartok egy ideje, megszoktam már fellépések után, mikor a pasik ki vannak akadva, hogy az adott barátnő éppen benyögi, hogy imádja a bandát. - nosztalgiáztam el egy kicsit, de persze követtem M(r)s Poltert lelkesen, aztán az útmutatását hallgattam, mintha pont az életem múlna rajta. Jézusom, tudok figyelni...
- Aaazt hiszem, eddig minden tiszta.

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály
~öltözet

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály
~öltözet

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály
~öltözet

Skócia, Falkirk, Nemzeti Varázs- és Sportnyavaja Kúráló Ispotály
~ zárás ~

A könyvet már másodszor említi Zephyrine, ami feltűnik a fiúnak és kicsit furcsállja is. ~ Nem volt még barátja, vagy hosszabb kapcsolata esetleg? Nem tudnám elhinni. ~ Azért abban reménykedik - miközben óvatosan próbálgatja magát, de nagyjából minden mozdulat fáj -, hogy vele másképpen lesz, főleg saját maga miatt. kicsit talán önzőnek hat, de ha már belevág valamibe, akkor az legyen jó és tökéletes. Aztán persze, hogy a hibák ellenére mennyire tudja majd tartani a az eredeti célt, azt majd az idő úgyis megmutatja. Catherinával is hasonló volt a helyzet, egy ilyen szituációt nem tudott elképzelni soha előtte, mégis egy szikra elég volt és Yarista úgy lobbant be, mint egy benzinnel leöntött fáklya. Ezek után ki nem értené meg, hogy az eddig magánéletét sutba dobva, szerelmesen mosolyog a lányra, annak ellenére, hogy most egy darab törött legóként fekszik.
Nem tud és nem is akar felkelni, nem beszélve arról, hogy a fenyegető Zephyrine arcvonásait nagyon szexinek tartja, így csak korlátozott ideig próbálja a felkelést imitálni.
A sérülésekről továbbra is úgy beszél, ahogy eddig, az élete részeként, még ha azok nem is pozitív részek. Kellenek, szükségesek, motiválóak számára. Egy-egy ilyen mindig arra sarkallja, hogy még jobbá váljon, legközelebb pedig talán elkerülheti a sérülést. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan szituációk, amikor ezek kikerülhetetlenek, mint most ez… hacsak, még jobbá nem válik az ember.
- Ó, milyen szerencsés lennék, ha másokat hibáztatnának helyettem. Nyugodj meg, nem fognak, hiszen amióta ismerlek… te vagy az én katalizátorom. Főleg mostantól – szó, mi szó, inkább a Cath-tal való hazugságai miatt gyötrődött és a figyelmetlenségét is ennek tudja be. Más logikus magyarázatot nem talált a kiegyensúlyozatlanságára. Most viszont – bárhogy is, de – elhárult az akadály, hogy mellette legyen, nincs több titok és bujkálás. valószínűleg az elméje is nyugodtabb lesz és újra teljes figyelmével tud a pályán érvényesülni. Figyeli a lányt és a csókját veszi, elraktározza magának, illatát újra beszívja, hogy mikor felébred és a barna bőrű szépség nem lesz vele, szemével próbálja megőrizni magának.
- Igazad van, de nem szeretnék. Még egy kicsit… - mosolyog, de lehunyja a szemét azért, és fogja a lány kezét, ujjait a másikéba kulcsolja. Így alszik el, nem kell hozzá egy perc. Ha szelleme frissebb is, a testének ez még kimerítő volt. Elalszik és a rémálom ezúttal nem tér vissza.

Zsani
Norvégia - Oslo - November

Egy bagoly kopogtat az ablakomon és nem kissé lep meg, de persze beeresztem, egy kis csemegét is kerítek neki, aztán leoldom a levelet a lábáról. Láthatóan hosszú utat tett meg, s örül a csemegének, én meg még inkább meglepődöm. A levél Zsanettől jött, s mosolyt csak az arcomra. Nem tudtam, hogy Norvégiába megy, de rögtön megragadom az alkalmat, hogy válaszoljak is neki.


Kedves Zsanett!
Örülök, hogy írtál. Köszönjük szépen, de te is kellettél ahhoz a házkupához! Természetesen mindenkinek átadom az üzenetet és a jó kívánságokat. Amennyire tudom mindenki jól van.
Egyébként... Novemberben én is elmegyek 2 hétre Norvégiába, gyakorlatra. Már csak egy-két aláírás kell, hogy biztos legyen. Leszel az idegenvezetőm az első pár napon? A többit majd még tisztázzuk a későbbi üzenetekben. Addig is, vigyázz magadra!
Üdv,
Bálint

-----
Az első levelet, még jó néhány követte, és most végre megérkeztem Norvégiába. A hopp-hálózaton keresztük utazni, nem éppen kellemes, főleg nem  akkor, ha ilyen messzire megy az ember, de csomagokkal együtt még mindig ez volt a legjobb megoldás. Most pedig csak nézek körbe-körbe a tekintetemmel Zsanit keresve, mert ha minden igaz, akkor kijött elém ide, az osloi minisztériumba ahova megérkeztem. Leporolom még egyszer a ruháimat, aztán tovább nézelődök. Az órámra is rápillantok, még van pár perc a megbeszélt időpontig, így bizonytalanul megindulok a folyosón és próbálom felmérni a terepet, amíg bele nem futok Zsanettbe.

Párizs - a fények városa éjjel


Kellemes tavaszvégi este van, és ő éppen most lép ki egy gyönyörű lány társaságában a nyilvános kandallók egyikéből. A ruhája elég egyszerű, egy rövidujjú póló, az egyik kedvenc zenekara logójával, egy szürke farmer, és deszkás cipő. És hátán a zsák, a zsákon pedig a deszka. Elmaradhatatlan, még akkor is, ha épp egy lánnyal van Párizsban. A kis utca, ahova kilépnek a boltból kellemes hangulatú, színes zsalugáterekkel az ablakokon. Már sötétedik, és egyre több helyről szűrődik ki lámpafény.
- Nos, merre menjünk?
Mosolyog rá a szőke leányra, és várja, hogy döntsön.

Párizs - a fények városa éjjel
Kara Zoltán

Kissé hideg az éjszaka, de ez nem állít meg, hogy ne egy srác oldalán lépjen ki a kandalló melegéből. Nem szeretek puccosan öltözködni, így csak egy sötétebb farmer, egy gyárilag szaggatott pólót és egy bőrdzseki van rajtam. Pár kiegészítő is, de ez nem lényeg.
Olyan gyönyörű éjszaka Párizs és egyszerűen nem lehet betelni vele. Örülök, hogy nem hagytam ezt ki. A srác hátán egy szimpla deszka van, bár abban nem annyira vagyok biztos, hogy tényleg szimpla.
-Szívesen megnézném az Eiffel-tornyot.-
Válaszoltam neki, és visszamosolyogtam rá. Mindig is látni akartam teljes fényében, az alkalom megadatott. Eddig csak filmekben láttam.

Párizs - a fények városa éjjel

Nem bizony, ez a deszka nem szimpla. A hűvös sosem zavarta, de azért a biztonság kedvéért bedobott a táskájába egy dzsekit.
- Oké, gyere, erre van.
Mondta, majd kézen fogta a lányt, és mosolyogva vezetni kezdte az utca baloldali vége felé. A vakációi alatt eleget volt már itt, kiismeri magát a környéken. Apró kis utcácskák következnek, majd szélesebb, sétaterek. Elhaladnak néhány palacsintázó, és rengeteg kis toureiffelt árusító alak mellett, majd kiértek egy füves területekkel pettyezett parkba, és előttük ott magasodott a híres torony, a maga teljes pompájában kivilágítva.
- Sajnos felmenni már nem tudunk, hétig volt nyitva.
Mondta Zoli, aki az előbb nézett rá az órájára, hátha még felengedik őket, de túl későn értek ide. Azért gyönyörködni most is lehet a világkiállításra készült csodával.

Párizs - a fények városa éjjel



 A srác hirtelen elkapta a kezem és végigvezetett szűk kis macskaköves utcákon. Elképesztő illatok szálltak, ugyanis pékségek és cukrászdák mellett haladtunk el. Megfogadtam, hogy valamit muszáj megkóstolnom.  
Egy füves terület feküdt el előttünk, ezt követte a híres nevezetes Eiffel-torony. Kivilágítva, és végre élőben. Szörnyen elkeseredett lettem a hír hallatán, hogy már nem lehet felmenni, pedig az lett volna az igazi.
- Kár, szívesen megnéztem volna felülről Párizst.-
 Jellemző, itt vagyok Párizsban és ráadásul az Eiffel-torony előtt, és még fel sem mehetek, de még így is tökéletes az este. Az ég csillagos, a társaság is jó és itt vagyok Párizsban. Ez nekem nagy szám, mivel nem nagyon jártam még itt.
Csak akkor láthatnám felülről, ha mondjuk tudnék repülni, de mivel nem volt nálunk seprű és nála is csak egy deszka volt, így erre nemigen van lehetőség.

Párizs - a fények városa éjjel

- Na igen, szép a kilátást. De szerintem sokkal jobb lentről nézni, amikor már fényes. Meg persze az egész város gyönyörű ilyenkor.
Közben már kezd kissé sötétedni, így nemsokára megvilágítják a tornyot. Közben Zoli már elengedte a lány kezét, eddig azért fogta, hogy a turistaáradatban ne veszítsék el egymást. Most azonban kissé megcsappant tömeg, így már kényelmesen álldogálhatnak egymás mellett. Közben egy magas, kopasz figura indul meg feléjük egy csomó kis eiffeltornyot lóbálva, reménykedve, hogy vesznek tőle valamit.
- Non, merci, on l'a déjá.
Majd amikor a fickó a többedik ilyen kijelentésre sem tágít, akkor erélyesebben is rászólt.
- Laissez-nous! On n' en a pas besoin.
Végre békén hagyta őket, és Zoli visszafordulhatott a lány felé.
- Mindjárt felkapcsolják. Nem szeretnél addig leülni?
Mutat a padok felé, amik sorra kezdenek kiürülni, ahogy az emberek elindulnak a klubok, vagy az otthonaik felé.

Párizs - a fények városa éjjel

-Ha te mondod.-
Ezzel elengedte a kezem, ami meg kell mondjam már elkezdett izzadni. És remélem nem érezte, mert én sem szeretem, ha fogom valakinek a kezét és így izzad.
Hirtelen egy kopasz alak jött felénk apró kis dolgokat árulva. Általában az ilyen árusok elég akaratosak. Van aki vesz egyet csak azért, hogy eltűnjön innen, de a srácnak másodjára már sikerült elküldeni melegebb tájakra. A francia kiejtése nagyon jó. Valamennyire én is tudok így beszélni, de nem nagyon szoktam használni.
Végül bele törődtem, hogy nem láthatom fentről, mivel ő megígérte, hogy innen is nagyon szép tud lenni.  Én meg elhiszem, mivel még világítás nélkül is gyönyörű.
-Te már voltál fönt?- Kíváncsiskodtam, de biztos fel ment már, hiszen a környéket is eléggé ismeri. Majd pont azt fogja kihagyni.
-Miért is ne?- Elég kevesen voltak már a környéken, de még mindig maradtak itt néhányan rajtunk kívül.
-Allons-y- Itt elmosolyodtam, ugyanis egyszer néztem egy sorozatot amiben ezt sokszor említették. Na mindegy, én elindultam és odafordultam hozzá, hogy ő is jön-e.

Párizs - a fények városa éjjel

Végül csak leülnek egy padra, és Zoli egyből ledobja maga mellé a földre táskáját. Csendben vár, és figyeli, ahogy a fények a torony aljától a tetejéig kigyulladnak. Majd amikor az utolsó reflektor fénye is belehasít az éjszakába odafordul a lányhoz.
- Igazából a legtetején még nem járnak. Mindig hatalmas a tömeg, és egy ideje nem is próbálkozom.
Mosolyog a lányra, majd egy olyan 5-10 perc után megszólal.
- Szeretnél elmenni valahova? van a környéken egy kellemes mugli bár. Elég sokáig nyitva van, és remek a kínálat.
Meg kiadják az alkoholt tizennyolc alatt is. Vidáman várja a lány válaszát. Ez a város mindig valami különös boldogsággal tölti el, így aztán semmi le nem fagyaszthatja a vigyort a képéről.

Párizs - a fények városa éjjel

Elég kényelmetlen volt a pad, mivel kemény volt és az este alatt hideg is lett. Jó kis párosítás mondhatom. Hirtelen kigyulladtak a fények és már nem igazán érdekelt a pad. Így még szebb volt és már az sem érdekelt, hogy nem mehettem fel.
Elő vettem a táskámból azt a régi módi fényképezőt a táskámból, amit még a nagyimtól kaptam. Ezt szeretem, mert amint fotózok egyből kiadja a képet és így könnyebb. Le is fotóztam gyorsan, aztán magunkat is lefotóztam. Persze csak ha hagyja.
-Hát igen, egy idő után kicsit nyomasztó a tömeg.- Nem csodálkozom, hogy nem próbálkozott tovább, azon se , hogy ilyen sok ember van a tetején. El tudom képzelni.
A következő pillanatban felálltam az ajánlata hallatán. Mosolyogva válaszoltam, amit úgy látszok sokszor csinálok ma.
-Miért is ne?-
Bármit megadnék, hogy újra valami meleg legyek és ne itt kint fagyoskodjak. Szorosabbra húztam magamon a kabátom és beleleheltem a kezembe, hátha ez segít.

Asszonyka
- London - Anneliefellépés -
- jelenleg sátor -
Önerőből, teljesen magától akkor sem jött volna el, ha az élete múlik rajta. És lám, mégis itt van, amit amúgy több ok is szolgál. Egyrészt az az erdős kaland mégsem sült el annyira rosszul, másrészt pedig ha egyszer olyan szépen a kezébe nyomták azt a páholyba szóló jegyet, hát ő csak nem olyan hülye, hogy ne jöjjön el az asszony produkciójára. Szóval rövidre fogva az elmúlt pár órát: ő felutazott, beült a VIP helyére, és hátradőlve figyelte az eseményeket, ha tehette volna, még a lábát is felrakja valahova. Odabent mintha az idő megállt volna, egy teljesen más világ, s mikor az egésznek vége lett, némelyek sóhajtottak, arra vágytak, bárcsak tovább tartott volna, mások pedig még mindig letaglózva a látottaktól lódultak meg, hogy képeket csináljanak, autogramot kérjenek a fellépőktől. A fiú pedig büszke, féloldalas vigyorral arcán állt fel, s zsebre dugott kézzel indult meg a tömeg után, mert igen, az a szőke ott az övé, és igen, ő ezt most ki is fogja nyilvánítani. Csak hogy mások is tudják. Csak hogy ne vessenek szemet rá. Cseppet sem féltékeny típus amúgy, nem tudom miért gondolja ezt bárki is (azért ha valaki hozzáérne Anneliehez, minden hiba nélkül állítaná be a falba).
Ahogy megérkeznek, előre engedi a csődületet, ő maga az ajtófélfának dőlve vár pár percet, hogy azért legyenek olyanok, akik kiélvezik a helyzetet, hogy az elsők között lehetnek. Meg amúgy is, imádja húzni a csaj agyát, és tökre élvezné, ha Anne elkezdene idegeskedni, hogy az ígérete ellenére el sem jött. Most valami izgatott szemű ficsúr van soron az az igazi kinyalt fajta, amelyiknek már csupán a jelenléte ingerli, nem hogy még az, hogy hogy úgy méregeti az ő barátnőjét, mintha.. Mintha. Ezt a mondatot inkább ne fejezzük be.
Adrian érzi, hogy most jött el az ő ideje, ellöki magát a fától, s valami bocsánatkérésféléket dünnyögve tolakszik előre. Tulajdonképp meg sem hallja a rosszalló szitokszavakat, bár ha eljutnának a füléig, jelen esetben amúgy sem foglalkozna velük. Megforgatva szemeit áll meg a srác mögött, majd ismét morogva valamit teszi mindkét kezét vállaira, s egy határozott, ám - még - nem agresszív mozdulattal tolja arrébb.
- Jajj, Miss Black, annyira izgatott vagyok maga miatt. - elvékonyított hangon produkálja ki magából a gúnyolódásnak szánt megnevezhetetlen akármit, majd valami olyan vigyor terül szét a képén, mintha már most nyert volna. Akaratból szólítja Blacknek, amin páran meg is lepődnek, viszont neki meg így esik jól és kész. És amúgy is, tudják már a népek, amit tudniuk kell. Főleg ezek a felnyalt képű selyemfiúk. A hideg is kirázza tőlük.
- Alá tetszik írni nekem? - és ezzel a mozdulattal, fél kézzel, teljesen lazán és gátlástalanul húzza fel a fekete póló alját, felvillantva ezzel az összes izmát. Szinte reagálási időt sem hagy a lánynak, közel hajol hozzá, egész közel, még a bőre illatát is érezheti. Másik kezével megemeli Anne állát, hogy egyenesen rá nézzen, csak rá.
- Fizetek érte. - újabb vigyor, az az igazi 'most megvagy', miközben lehunyva szemeit csókolja meg a lányt. Mert az övé. És megteheti. És ne hajtson rá senki, még gondolatban se. Meg mert felvágós.

Londoni fellépés
[zárt]

Az előző este feszülten indult, egymás szidásának vége mégis az lett, hogy az utolsó előtti turnéállomásra szóló felesleges jegyét átadta ennek a félig ismeretlen, de annál vonzóbb - minden szempontból - srácnak. Neki kora délután indulnia kellett vissza Londonba, hogy még az utolsó gyakorlás meglegyen. A budanekeresdi balesetében keletkezett sérülései mára már teljesen rendbe jöttek, így a mosolyt az arcára varázsolva újra Alíz szerepébe bújhatott. Szőke fürtjeit annyira megszokta már, hogy eszébe sem jutott, vajon az új fiú meg fogja-e ismerni. Pedig eszében volt még az előadás elején is, hogy vajon eljött-e, vagy csak mondta.
Az előadás végezetével vigyorogva hajlongott a közönség előtt, akik tartják benne a lelket még akkor is, mikor már nagy nyűgnek érzi a turnét. Integetett és tényleg boldog volt, hogy ott állhat a sátor közepén fényes csillagként.
- Persze...igen-igen...akkor egy újat...köszönöm...én köszönöm...szép estét - minden egyes aláírást kérő személyre mosolyogva nézett, tette a dolgát és hagyta, hogy fotózzák. Még a nyomulósabbaknak sem szólt oda csúnyán, mert nem szabad a rosszabbik énjét mutatnia a családban*. Pedig ez az, amit Adrian megismerhetett.
Felkapta a fejét a közeledő férfi gúnyos hangjára, szemöldöke magasabbra szaladt és akaratán kívül is elvigyorodott. Még befejezte annak a pasinak az aláírást, akin átfurakodott a srác és aztán felé fordult. Néhányan akik még vártak a képükre szintén felé fordították a fejüket és kuncogás, meghökkenés hangja, meg hümmögés hallatszott abban a pillanatban ahogy felhúzta a pólóját.
Anne amolyan "az igen" arcot vágott, a kockák számlálásából zökkentette ki amikor felemelte a fejét. Váratlanul jött az a csók, de lábremegéssel viszonozta. Belemosolygott a csókba, az emberek felől pedig füttyentések, különböző biztatások érkeztek, na meg a fiatal lányok részéről a lemondó sóhajok.
Jobbját a derekára csúsztatta, a csók végezetével pedig széles vigyorral nézett Adrian szemébe. Ez a srác az övé.
- Százszor is - válaszolta, majd hív a kötelesség alapon elhúzódott tőle. Persze a kockáira ráfirkantotta a nevét, majd oldalra nézett a bátyjai felé. Megingatta a fejét, hogy semmi gond, nem egy rajongó csókolta meg akaratán kívül.
Még pár percig beállt az emberekhez egy-egy kép kedvéért, majd fáradtságra hivatkozva elbúcsúzott, Adrian kezébe csúsztatva a sajátját távozott a sátorból.
Kiléptek a friss levegőre, ahol mély levegővétellel fordult vele szembe. Kezét elengedte, maga előtt összefonta. A kis kék ruhában novemberben nem volt éppen kellemes a lánynak.
- Szóval...hogy tetszett? Jó, hogy eljöttél.


*a család - a cirkusz

Asszonyka
- London - Anneliefellépés -
Elégedett mosoly terül szét arcán, az akárki felé fordul, akit most bizonyára esz az irigység - ahogy mindenki mást is -, kacsint egyet neki, majd lenézve szemléli meg, ahogy a barátnője felfirkálja a kért aláírást a hasán levő dombocskákra, majd követi a lány tekintetét, s megemelve kezét produkál ki valami intésféleséget. Kissé hátrébb áll, teret hagy a megmaradt rajongóknak, kezeit zsebre dugja, ahogy nézelődik és vár. Néha megvakarja a tarkóját, hátratúrja a haját, majd mikor az egésznek vége, kinyújtja jobbját a sztárkodó asszony felé, hogy szépen kigyalogoljanak, és azzal a lendülettel meg is szűnjön a kontaktus, ő pedig visszadugja mancsait a fekete farmerba.
- Azért vagyok még itt, mert nem tetszett. - felvonja szemöldökét, majd megrázza fejét.
- Jó volt. - elmosolyodik, és felőle ez ki is merült, mert ha ő azt mondja valamire, hogy jó, akkor az más, normális emberek felfogásában elképesztő, csak ő épp soha nem volt az ilyen kifejezések híve. Szóval jó.
- Ünnepelünk. - kijelentés, nincs nemleges válasz. Amúgy fogalma sincs hova mennek, csak reménykedik abban, hogy valahol a közelben találnak egy jó helyet. Bár ha rajta múlik, akkor akár Temze partján is űzhetik, majd bemennek egy boltba, és vesznek üzemanyagot. Csak lenne nála mugli pénz. Tök finom innivalójuk van, és még üt is, hát tudnak valamit. Bár igazából kevésbé tisztességes módon is megoldhatják, ha nagyon akarják, azért van a pálca, hogy használják. Aztán, hogy mennyire büntetik meg őket, az már más kérdés.
- Nna. Öltözz át cica. - igazából lehet adna rá valamit, ha lenne nála vastag pulóver, de jelenleg egy kabát meg egy póló takarja a felső testét, szóval nem akar a saját kárára adakozni.

Londoni fellépés után
Átvetkőztem
[zárt]

Mintha elvágták volna őket, a közvetlen kapcsolat megszakadt amint kiléptek a sátorból. Azért a lány még tartotta a kedvességet, bár Adrian előtt nem kell produkálnia magát. Valószínű, hogy nem lenne itt vele, ha nem fogadná el úgy is, hogy néhanapján nyilat lő belé.
- Kösz - mosolyodott el a véleményre. Egyszer majd ő is szeretné megnézni, hogy milyen amit csinál, de amíg csinálja, ez nem fog összejönni.
- Hm...oké - bólogatott párat, majd vacogva végigsimított a karján. Libabőrös lett a hideg levegőtől és még mielőtt a srác kiadta volna a parancsot, ő már megtett pár lépést a lakókocsijuk irányába.
- Még egy macskázás és esküszöm, beléd vágok egy kést - morrant rá halkan. Azért ezt nem kellett volna másnak meghallania. Gyorsabb léptekkel sétált a lakhelyük felé, ami egyelőre még üresnek bizonyult. A család többi tagja a sátorban volt még.
- Itt lakunk. Ülj csak le, nekem meg adj öt percet és jövök - mindjárt kellemesebben érezte magát a melegre belépve, így még egy mosolyt is megengedett Nózi felé. Sőt. Mielőtt bármerre mentek volna, elé lépett, lábujjhegyre állt és ajka, meg a szeme között cikázott a tekintete. Egy csók, csak ennyit akart mielőtt még beszaladt volna saját szobájába. A tértágító bűbájos kocsiban minden elég nagy ahhoz, hogy egy négyfős családnak kényelmes legyen.
Az öt percből lett tizenöt, de végre végzett a zuhannyal, felöltözött és a haját is visszaváltoztatta, na meg szolidabb sminkre váltott. Így is elég gyors volt, ha meg Adriannek kifogása lenne...ne legyen inkább.
- Hogy fogunk ünnepelni? - kérdezte odalépve mellé. Kicsit igazított csizmájának szárán, aztán innentől a fiúra bízta magát.
Indulás után odaintett a kint levő húgának, hogy lelépnek, Karah pedig majd átadja a fiúknak, meg az anyjának. A csókjelenetet amúgy is végignézte mindhárom bátyja, a bemutatással várni akart még.
- Hallod...azok a kis csajok majdnem maguk alá pisiltek amikor meglátták a kockáidat - vigyorodott el már menet közben Annelie. Nem kicsit élvezte a helyzetet, hogy rá irigykedtek.