28. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Még akadnak nyitott pozíciók a Bogolyfalvi Tanácsban, csekkold a híreknél! Wink
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 85 86 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Dwayne Warren
KARANTÉN


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3608
Írta: 2014. április 7. 20:42 | Link

Almásy Léna
Erdély, Sárkányrezervátum


   -  Idióta barmok.
A fogai közt sziszegi a szavakat. Dwayne lojális és kutya módjára védelmező ember, legszívesebben nekiugrana annak, aki a balesetért tehet. Magában azonban tudja, hogy ő épp annyira felelős, mint bárki más - elvégre a nő védelmére küldték, Léna pedig összetörve kever mellette. Nem csoda tehát állati agresszivitása sem.
   -  Hozzá ne nyúlj, te majom.
A mozdulatára ő is mozdul, gyűlölködve néz a férfire, aki egyedül Léna segítségére sietett. A pálcáját a zsebébe csúsztatja majd a nőével is ugyanígy tesz, ami valahol mellette hever a porban.
A karjai közé fogva emeli föl Lénát, végtagjai rongybaba módjára ernyedten lógnak, mintha halott lenne. Mindkettejük ruházatára nedves homok és egyéb kosz ragadt, most látszik mindössze, hogy a nő haja alól vér apró csíkja fut végig a tarkója felé. Dwayne nehézkes léptekkel indul el vele a kijárat irányába, tehetetlen idomárok gyűrűjében. Egyikre sem néz menet közben, a száját összeszorítja, bár akaratlanul is kibukik belőle néhány ízesebb káromkodás az anyanyelvén.
Keskeny ösvényen sietnek végig. A legközelebbi épület ajtaját, mely személyzeti pihenőként szolgál, az oldalával löki be, óvatosan egyensúlyozza be mindkettejüket a szűk bejáraton. Az ablak mellett párnázott székek állnak sorban, azokon fekteti végig a nőt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. április 7. 22:13 | Link

Dwayne
Erdély, Sárkányrezervátum

- Küldtem... baglyot... - zihálva érkezett vissza az imént elnyargaló férfi, jelentve, hogy segítségért küldetett. Ez volt a legalapvetőbb és talán az egyetlen dolog, amit értem tehettek ők a sárkány elintézése után. A továbbiakban mindenki csak megszeppenve állt ott, mint a bűnösök, egyik sem mert Dwayne-hez szólni. Valahogy nem akartak a végtelen haragjával találkozni, éppen elég volt mimóza lelküknek, hogy mindenféle idióta barmoknak elhordta őket. Csendben vártak, aztán kísértek, hűséges pincsik módjára, hogy ha kellett volna esetleg valami, rögtön ugrani tudjanak.
Mindent körülölelt a csend. Meg a kínzó fájdalom.
Szörnyen fájt a fejem és azon kívül minden porcikám. A levegőt csak apránként, felületesen tudtam venni, de minden egyes be- és kilégzésnél megjártam a poklok poklát. Lassan, nagyon lassan nyitottam ki a szemeimet. A fénytől csak még inkább hasogatott a fejem, de muszáj volt... muszáj volt látnom valamit a külvilágból is. Egy szobában feküdtem, ezt mind sikerült megállapítanom, mielőtt újra becsuktam a szemeimet. Ajkaim elnyíltak, mondani akartam valamit, de apró nyöszörgésen kívül semmi más nem hagyta el a számat. Mindenem, mindenem fájt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
KARANTÉN


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3608
Írta: 2014. április 7. 22:30 | Link

Almásy Léna
Erdély, Sárkányrezervátum


Látja, hogy a nő mocorog, mintha mondani próbálna valamit, ám hang nem jön ki a torkán igazán. Ő itt többet egyáltalán nem tehet. Tényleges bevetéseken mindenkinél van egy bizonyos mennyiségű főzet, amivel ellátható a sebek egy része és stabilizálható a legrosszabb állapot is. Jelenleg ilyesmivel azonban nem rendelkezik. A szenvedést azonban látja a vonaglásban. A tenyerébe fogja a nő hűvös kezét, megszorítja, szabad kezével pedig előveszi a pálcáját a zsebéből.
Szusszan egyet, a pálcát Léna homlokához szegezi és elmormolja az igét, mellyel hosszas, nehéz álomba küldi. Mélybe, akár a kóma, amiben nem érezheti a fájdalmat és a félelmet. Ellenőrzi a pulzusát, ami a varázslat hatására nagyon sokat lassul.
   -  Baglyot...
Hűvösen ismétli a szót, mintha maga sem fogná föl. A pálcát vontatott mozdulattal csúsztatja vissza a zsebébe, fölemelkedik a többieknek háttal. Behunyja a szemét. Szóval küldtek egy hibbant madarat a ki tudja milyen messze lévő ispotályba, aki legjobb esetben is eltéved vagy késik.
Hirtelen fordul meg, ökölbe szorított kezével pedig teljesen váratlanul vágja állkapcson a hozzá legközelebb állót.
   -  Egy baglyot! - a dolgozó a földre esik, ő nekilendülve rúgja gyomorszájon - Egy idegbeteg - rúgás - idióta - rúgás - megveszekedett baglyot!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. április 8. 09:45 | Link

Dwayne
Erdély, Sárkányrezervátum

Fel akartam kelni, be akartam fejezni a nyomozást, aztán haza akartam volna menni úgy, mintha az ég világon semmi különös nem történt volna. Tudtam, hogy Dwayne mellettem van. Meg akartam neki köszönni, el akartam neki mondani, hogy jól vagyok, hogy vigyen haza és maradjon velem. De nem tudtam, egy árva, értelmes hang sem hagyta el a számat. Mindenem lüktetett, mintha egy ménes feldühödött kentaur vágtatott volna keresztül rajtam.
Még éreztem, ahogy a férfi megfogta a kezem. Finom melege átjárta az egész kézfejem... aztán csend lett. Teljes csend és sötétség. A fájdalom is elmúlt, én pedig visszazuhantam ismét a tudattalanságba.
Attól a pillanattól kezdve semmit sem éreztem, pedig ha láttam volna a külvilág történéseit... Dwayne agya elborult, és ez még gyenge kifejezés. Nekiesett a bagolyküldőnek. Az idomárok gyűrűje egyszerre hördült fel, de egyik sem mert közbeavatkozni. Féltek a férfi haragjától, sőt egyenesen rettegtek. Eddig is félelmetesnek tűnt, de most... az arca teljesen eltorzult a dühtől, és egyáltalán nem kímélte a már földön fekvő, szenvedő egyént is. A tétova bagázs csak ordítozott, nem mertek pálcát fogni rá, féltek, hogy még egy eljárást a nyakukba akasztanak és akkor aztán ténylegesen végük lenne.
A hátsó sorban azonban valaki megelégelte a verekedést. Egy határozott mozdulattal félrelökte az előtte állókat.
- Locomotor mortis! - hangzott az ige, ami a férfi lábát volt hivatott összebilincselni, megakadályozva ezzel a további rugdosódást. Ezen ügyön felbuzdulva még mielőtt Dwayne a hátsó zsebéhez kaphatott volna, egy másik rezervátumi még egy kötöző bűbájjal is "megajándékozta" őt.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. április 8. 11:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
KARANTÉN


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3608
Írta: 2014. április 8. 15:26 | Link

Almásy Léna
Erdély, Sárkányrezervátum

Még egy sikeres rúgást bevisz teljes lendületből.
Dwayne kifejezetten hajlamos arra, hogy az agyát elborítsa a vörös köd, ha pedig megtörténik, jobb inkább fedezékbe vonulni, nem csillapodik le addig, amíg bármin ki nem adta a haragját. Ennek esik áldozatul a férfi, aki a földön összekuporodva a karjaival igyekszik védeni magát, hiába.
A lábbilincselő átok valahol egy újabb kegyetlen rúgás felénél találja el.
Szinte azonnal elveszti az egyensúlyát, ahogy a láthatatlan béklyó a bokájára csavarodik térdre zuhan. Dühös szitkozódással tápászkodna fel, mielőtt azonban a keze pálcát érinthettek volna, hogy megbosszulja ezt a gyalázatot, vastag kötelek szorítják ölelésükbe. A karjait a törzséhez kötözi a varázslat, ő pedig vonaglása egyetlen eredményeképp az oldalára esik.
   -  Te szemét, rohadt mocskos kis...
Tehetetlenül feszegeti a köteleket, a pálcája elgurul a földön. Káromkodások olyan ízesen válogatott formáival él, amibe egy valamirevaló dokkmunkás is belepirulna, ám szabadulni minden jel erre mutat, képtelen.
Ártatlan áldozatát hárman segítik föl és ültetik azonnal biztonságok helyre. Ha az ember fia két idősebb fiútestvérrel nőtt föl tudja, hová kell a rúgásokat irányítani ahhoz, hogy bomba biztosan érzékeny szerveket találjon. Talán egy második gyógyítóra is szükség lehet.
Utoljára módosította:Tolland Clotan, 2014. április 12. 23:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. április 8. 17:30 | Link

Dwayne
Erdély, Sárkányrezervátum

A földön fekvő férfi minden egyes rúgásnál hangos nyögéssel adja a többiek tudtára, hogy egyáltalán nincs jól. Már rég feladta a próbálkozást hogy felálljon és ellenálljon, karjait maga elé emelve, magzatpózba görnyedve várta, hogy Dwayne dühe alábbhagyjon. A feldühödött férfi nyilván nem tudhatta, hogy a legközelebbi ispotály alig pár kilométerre van a rezervátumtól, pontosan ilyen esetek miatt, így a bagoly ha nem is pillanatok alatt, de elég gyorsan képes volt célba juttatni az üzenetet.
Végszóra nyílt ki az ajtó. A gyógyító rosszalló pillantással nézett végig a bagázson, de leginkább a megkötözött auroron, aztán pillantása megállapodott rajtam.
- Miért nem figyeltek rá egy kicsit jobban?! - megingatta a fejét, majd letérdelt mellém. Az első dolga volt, hogy pulzust és légzést vizsgáljon, majd ő is végigtapogatta az időközben háromszorosára duzzadt és teljesen megfeketedett oldalamat. Gyakorlott mozdulatokkal vizsgálta végig az egész testemet további törések után kutatva, közben motyogott és morgott magában. Miután a vizsgálatot befejezte, a többiekre ügyet sem vetve nyúlt a táskája után, hogy mindenféle kencés tégelyeket, bájitalokat, de leginkább a pálcáját elővegye és nekiállt, hogy szállítható állapotba hozzon. Félő volt, hogy a törött bordák valamiképpen fontos szervet érnek, komolyabb belső vérzéseket okozva ezzel.
Nem sokat tehetett értem a helyszínen, így amikor végzett, az ajtón kilépve intett a kint várakozó betegszállítóknak. Ránézett gyors a megrugdosott gondozóra, akinek a csillapíthatatlan hányáson kívül szerencsére nem lett nagy baja, aztán még egy utolsó jócselekedetként feloldotta Dwayne-t mindennemű mágia alól, remélve, hogy az nem fog még egyszer nekiesni a többieknek.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. április 8. 18:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 8. 22:34 | Link

Katkó <3
Svédország, Stockholm, Yarista bérelt lakása

Azért tényleg mindennek van határa, és tudja jól, hogy ez szándékos volt Katitól. Persze, hogy kiakad, mint az ingaóra, de hiába üvöltözik, semmi sem jön ki belőle, még egy árva nyikkanás sem, de lehet, hogy mindenki így jár a legjobban. ~ Miért kell így kiakadni? Mit gondolsz? ~ Teljesen kikészül agyilag, ez volt nála a hab a tortán, és fél, hogy meggondolatlanul fog cselekedni hamarosan. Ezért gyorsan megpróbálja magát lehűteni valamivel, és az újabb kérdés végül is segít rajta. Végigméri Katin a talárját, és csak legyint. ~ Maradhat, ha fázol. ~ Az, hogy Kati mennyire tud szájról olvasni, már nem tudja, de nagyjából nem is érdekli. Hirtelen jött az indulat lehűlése nála, nem tudni, hogy mi okozhatta. Újabb cselekedetre sarkallja magát ötletszerűen, ezért elveszi az italt és nem törődve a mennyiséggel inni kezdi. Aztán csak bámulja a lányt, hátrébb lép, hogy még egyszer megcsodálhassa a talárt, és elismeréssel adózhasson a mesternek aki készítette, hiszen még úgy is jól áll Katin, hogy jóval nagyobb rá. A tudata azonban hátraszorul, olyannyira, hogy el is veszti az eszméletét szinte az egyik pillanatról a másikra.
***
- Ne, hagyjatok! - a rajongók viszont csak egyre közelítenek, hiába a tiltás, az emelkedett hangnem. Nem tud elmenekülni előlük, pedig végül is van köztük csinos lány is, aki még tetszene is neki, de nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy most belemenjen egy ilyenbe. Főleg, hogy utána elég sok sorban álló lenne. Hirtelen szúrást érez a mellkasán és odakap, de el is múlik. Azonban a kis késlekedés és megállás előnyhöz juttatja az üldözőit és körbeveszik őt.
- Mit akartok? – kérdezi a kék szemű, beindult nőt, aki körbenyalja az ajkait, hang nélkül mondva, hogy mit is szeretnének. ~ Remélem nem vámpír… ~ Fut át az agyán, de egy újabb mellkasi fájdalom, könnyeket szöktet a szemébe. Mire kitisztul a látása, már elkapják, és a fölre teperik. Kezeit lefogják, majd a kék szemű rámászik, és megcsókolja. Fulladozni kezd, ez már nem játék…

***
Érzékeli a puha ajkakat, de felette nem egy kék szemű nő van, hanem Kati. Köhögni kezd, ahogy visszatér belé az értelem, habár a bor most más fogaskereket mozgat meg az agyába.
- Megmentettél – szólal meg, ha már elmúlt a melodimágia hatása, különben pedig továbbra is tátog, amit ő nem érzékel jelenleg. nagyjából annyit tud, hogy kimentette őt Kati a rajongók közül és megcsókolta, hogy mint Csipkejózsika, felébredhessen.
- Elmentek? – kérdezi, és a mellkasát fájlalja, még a kezét is rá teszi, de szinte kitörő boldogsággal nézi, a felette lévő barátját.
- Köszönöm – suttogja, majd visszahúzza egy mozdulattal Katit és megcsókolja jutalmul. Közben észreveszi, hogy nem is olyan hideg ez a kő, ahol fekszik, biztos, hogy sok energiájába került a barátjának ez a kis akció. Hiszen aurornak készül. Az ajkait nem ereszti a lányéról, kivéve, ha ő másképp nem dönt, de nagyon nagy szeretettel gondol rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 9. 21:21 | Link

Yaricsbogyó<3

Azonnal elhúzom a fejem, amint érzékelem, hogy Yarba magához tér. Látszik rajta, hogy eszméletvesztés közben átértékelte a dolgokat. Legalábbis már nem az tükröződik az arcán, hogy képes lenne megfojtani egy kanál vízben. Némi fáziskéséssel szüntetem meg a némítást, most valahogy már sokkal nehezebben összpontosítok a feladatra, ami részben a bornak, részben a kavargó gondolataimnak köszönhető. De azért csak sikerül visszaadnom Yar hangját. Kicsit zavartan pillantok rá, nem nagyon tudom hová tenni, hogy "megmentettem". Ez olyan nagy szó. Úgy hangzik, mintha minimum egy kiéhezett baziliszkusztól mentettem volna meg. Pedig én nem csináltam semmit. Amennyire megijedtem, amikor összeesett, most épp olyan természetesnek tűnik, hogy nem történt komoly baj, magához tért és minden rendben. Ennek így kellett lennie, nem is lehetett volna másképp, teljesen elképzelhetetlen, hogy tényleg veszélyben lett volna az élete.
- Kik mentek el? - húzom össze a szemöldököm értetlenül. Közben nem kerüli el a figyelmem, hogy a mellkasára húzza a kezét. Lehet, hogy túl nagy erővel csináltam...
- Ugyan már...a lényeg, hogy... - suttogom vissza egy legyintés kíséretében, de hogy mi a lényeg, azt már nem sikerül kifejtenem, mert Yar közben ismét magához húz. Ezzel pedig újabb hajtűkanyart vesz az érzelmi hullámvasút, amin már azóta zötykölődünk, hogy kirángattam a pubból. Örvényként kavarognak a gondolataim, az emlékeim, valahol az agyam egy távoli szegletében erőtlenül még tiltakozik is egy hangocska. Azonban amint összeérnek az ajkaink, mintha áramütés ért volna, ismerős, kellemes bizsergés fut végig a testemen. Megszűnik a fejemben lévő káosz, hirtelen minden annyira egyszerű. Csak ő van és én és a pillanat. A pillanat, ami bár soha ne érne véget. Teljesen felszabadultnak érzem magam, vadul csókolom a fiút, minta erre vártam volna egész este, jelenleg úgy érzem ezt akarom, Yart akarom. De nem olyan kényelmes ám mellette térdelni, úgyhogy anélkül, hogy elszakadnék az ajakitól, ráfordulok a fiúra. Hosszúra nyúlik a csókunk, de végül azért elhúzom a fejem. Néhány másodpercig kényelmesen elücsörgök rajta lovaglóülésben, szótlanul, mosolyogva figyelem őt. Hirtelen megint megrohannak az emlékek, gondolatok és máris oda az előbbi pillanat varázsa. Zavartan pislogok párat, lesütöm a szemem, lemászok a fiúról és széttárt karokkal elterülök mellette a padlón.
- Hogy nem volt még időd kipakolni?  - kérdezem szórakozottan, a történtekkel való mindennemű összefüggés nélkül, csupán azért, mert a kinyúló ujjaim egy dobozba ütköznek, és felmerül bennem a dolog. Na, meg azért is, hogy egyáltalán megszólaljak, kicsit legyen időm rendbe tenni a vadul cikázó gondolataimat és eldönteni, hogy hogyan értékelem a fejleményeket. Hiszen azért ne felejtsük el, hogy hogyan indult ez az este, már nem haragszom Yarra, de azért nem is tudok úgy tenni, mintha nem viselkedett volna teljesen lehetetlenül. Azt se fejtsük el, hogy barátok vagyunk. Egyébként pedig az sem tisztázott dolog teljesen, hogy szakítottak-e Viko-val vagy nem, az, hogy a lány eltűnt hirtelen és Yar teljesen kiborult, még nem jelenti feltétlen, hogy a másik elhagyta. Egyáltalán minek foglalkozok ezzel? Egy árva csók nem jelent semmit. Pont. Még Yarral sem. Pont. Nevetséges vagyok. Hát szeretném, ha többet jelentene? Egyszer bőven elég volt átrágni magam ezeken a kérdéseken és további, nem létező problémákat gyártani. De hiába minden józannak számító gondolat, hiába kattog az agyam, hiába próbálom figyelmen kívül hagyni, legyűrni, száműzni az érzést, azért mégis arra vágyom, hogy megint hozzásimulhassak.
- Egyébként, nehogy azt hidd, hogy minden el van felejtve. Még mindig tartozol egy bocsánatkéréssel - fordulok felé kacéran vigyorogva, majd ismét a plafonra emelem a pillantásom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 9. 23:06 | Link

Katkó <3
Svédország, Stockholm, Yarista bérelt lakása

Felébredve megnyugtató érzés tölti el, főleg azért, mert ha nem is mosolyog rá, de biztonságban érzi magát Kati mellett. Ha ő itt van, baj nem lehet, és ma is milyen szép ívű a mogyoróbarna szeme. Úgy érzi, hogy megmentette, és nagy valószínűséggel ő pedig elájulhatott, hiszen semmi más magyarázata nem lehet annak, hogy most a lakásában vannak. Még azért sem haragszik, hogy meglátja a kviddicstalárt a lányon, végül is egész jól áll neki, hogy ilyen bő, inkább csak sejteti a vonalait. Bár, hogy a csókra mi szükség volt, csak találgatni tud, de egyáltalán nem bánja, a kis világában, amire az alkohol leszűkítette a tudatát.
- A kék szeműék – pislog a lányra, miközben a mellkasát masszírozza. Jól helyben hagyták őt valószínűleg, mert nem akart belemenni a beteg játékukba. Viszont itt van ő, aki megmentette tőlük, minimum nem szabad, hogy zavarban legyen, és ne higgye azt, hogy a csók, amit kapott viszonzatlan maradt. Az ő emlékeiben még elevenen él az a régi dolog ott a kívánságok termében, mindig is kitüntetett helyett foglalt el a virtuális almanachjában. Főleg azért, mert túltették magukat a történteken, és a barátságuk is szorosabbá vált, ráadásul sosem hozták fel témának, sosem fordította rosszabbá a kapcsolatukat. Ezért magához húzza a csodás ajakakat, Kati pedig nem ellenkezik, hanem még kényelmesebb pózra is vált, hogy könnyen elérhetővé váljon. A csókok sorozata lassan áll csak le, és nem azért mert valaki megszakítaná, hanem mert Yar úgy érzi, hogy itt kell véget vetni ennek, pont annyi volt, amennyi kellett. Mintha elpirult volna Kati közben, és ő is felélénkült, az egészben. Mosolyogva követi a lány szemeit a sajátjával, miközben a barátja mellé fekszik, és aki váratlan dolgot kérdez tőle.
- Nem vagyok már egy pedáns, amióta kikerültem MissMiss karmai közül. Valahogy az edzések, és az utána való sziesztázás jobban érdekelt. Nem beszélve arról, hogy szinte alig száradt meg a tinta a papíron, hogy végeztem a Bagolykőn. Amúgy sincs túl sok cuccom, majd valamelyik hétvégén kipakolászok – miközben beszél, felkönyököl és féloldalt Kati felé fordul, úgy bámulja a taláros lányt. Tudja, hogy most akár be is próbálkozhatna, de milyen dolog lenne már az? Túlságosan kihasználhatná a helyzetet, de ez a lány nagyon jó barátja, még akkor is, ha az előbb csókot váltottak, ami nem volt nevezhető baráti, vagy éppen színpadi csóknak. Hirtelen ledöbben, mert nem tudja, hogy miért kéne elnézést kérnie. Csak fürkészi a lányt, fogalma sincs, hogy mi történt vele az ájulás előtt, csak arra emlékszik, hogy valamiért elviharzott otthonról, ami fájt neki.
- Hát… ö… ne haragudj, bocsánatot kérek! – továbbra sincs halvány segédfogalma sem, hogy mi is történt vele, de azt sem érti, hogy ha valami rosszat csinált, miért csókolta meg őt a lány, miért mentette ki? Talán ő keveredett bele hülyén az egészbe, és valami baja lett Katinak tőle? Bár a kacér vigyor, amivel mondta mást sejtetett, de a hangsúlyban mégis megbújt egy kis rosszallást. Közelebb vonszolja magát, és beletúr a lány hajába. Csak bámulja a lányt, és olyan gondolatai támadnak, amit eddig mindig is próbált elnyomni vele kapcsolatban. Abban, hogy megmaradjanak a jó barátságuk, muszáj volt visszafojtani az ilyen irányú érzéseit, vágyait, de most nem józan, és nagyon nem megy neki. Egyre inkább azt érzi, hogy túl messze van tőle Kata, ezért hirtelen újra megcsókolja őt, és nem fogja vissza magát a továbbiakban. Teljesen elengedi magát és átadja magát egy bizonyos érzésnek.

***

Jólesően, tárt karokkal fekszik a puha szőnyegen, miközben Kati haja legyezőszerűen takarja be a mellkasát. A szíve még mindig hevesen ver, és ha a lány hallgatni szeretné, nyugodtan megteheti, hiszen az ő feje a mellkasán pihen, Yarista pedig épp azzal foglalatoskodik, hogy betakarja kettejüket. Nem túl jó ötlet lenne a hétvégi edzés előtt megfázni. Már lenyugodott, de még mindig furdalja a kíváncsiság, és, most, ahogy végigrajzolja a Kati hátán lévő takaró mintáját az ujjaival, meg is kérdezi.
- Hogy mentettél ki közülük? És… - itt egy kicsit megáll – mit mondtam neked, hogy elnézést kellett kérnem? – mosolyog a lány hajába, és kíváncsian várja a válaszokat. ~ Ki kéne pakolnom. ~
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 10. 00:12 | Link

Yaricsbogyó<3

Félrebeszél. Könyvelem el magamban a dolgot, mert nem sok értelmet vélek felfedezni Yar válaszában. De hát az legyen a legnagyobb gondom, hogy nem tudom követni a gondolatmenetét. Meg aztán ki akarja azt követni, amikor követhetem az ajkai őrjítő mozgását is? A csókunk teljesen kizökkent, olyasmit mozgat meg bennem, ami...jó, amiről azért mindig is tudtam, hogy ott van, de amiről az esetek többségében könnyűszerrel megfeledkezek. Most már azt hiszem kezelhetném tényként, hogy igenis vonzódok Yaristához. De nem is én lennék, ha ezt ennyiben tudnám hagyni, örülni tudnék neki, és aggasztana máris ezernyi körülmény, részlet és apróság. Azért mégis meglátszik, hogy egyrészt nem tudok teljesen tisztán gondolkodni, amikor még szinte érzem az ajkai ízét, másrészt meg van bennem egy fél üveg bor. Nem tudok rendesen a problémára koncentrálni, felmérni, hogy milyen következményekkel kell számolnunk, és hogy akarok-e velük számolni. Elkalandozik kissé a figyelmem, a dobozokat érintve kipakolást hozom szóba. Már korábban is feltűnhetett volna, hogy a rendszerető Yarista Palarnnak miért vannak szanaszét a cuccai.
- Oké, ez jogos. Amúgy ideje volt már, hogy ne legyél pedáns, mert elég frusztráló, mikor nagyobb rendet tartasz, mint én - felelem nevetve, a fejemmel felé fordulva. Találkozik a pillantásunk, és szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ugyanaz jár az agyunkban. Felemlegetem a korábbiakat, de várt felháborodás, csipkelődés, esetleges védekezés helyett döbbent, szinte már értetlen arccal fogadja a szavaimat, és kissé tétován eleget is tesz a kérésemnek. Erre aztán már a magasba szökik a szemöldököm, valami itt nincs rendben.
- Bocsánatkérés elfogadva...de minden oké? - kérdezek is rá a dologra kissé gyanakodva. Ez sokkal kedvezőbb helyzet, mintha megint kiakadt volna esetleg, ugyanakkor aggaszt a hirtelen váltás. Az aggodalmaim azonban gyorsan semmivé foszlanak, amikor közelebb húzódik és a hajamba túr. Még egy erőtlen, elkeseredett, reménytelen próbálkozás a makacs lelkiismeretem részéről, még egy tovaszálló pillanat, amíg megállíthatnám a fiút és legfőképpen magamat. Minden pillanatban elhúzódhatnék, azt kellene tennem, igen, akár most is, de telnek a másodpercek és nem mozdulok. Yar fogva tart a tekintetével. Érzem, hogy emelkedik a pulzusom, Yar ismét megcsókol. A stockholm vikings rögtönzött divatbemutatóm pedig hamarosan véget ér...

***

Yar szívverését hallgatom, a légzéséhez igazítom a légzésem, élvezem, ahogy Yar a takarón keresztül a hátamat cirógatja. Csak a jelenre, erre az édes nyugodt jelenre gondolok, félek másra gondolni, szeretném minél későbbre halasztani, hogy el kelljen számolni a lelkiismeretemmel. Aprót sóhajtok, amikor a fiú megtöri a csendet, úgy tűnik eddig sikerült elodázni a beszélgetést.
- Kik közül? Yar, nem tudom, miről beszélsz. Elájultál... - nézek fel a fiúra kíváncsian. Most fordul meg először a fejemben a gondolat, hogy azt sem tudja, mi történt vele. A második kérdése alapján pedig még az előzményekre sem emlékszik. Visszaengedem a fejem a mellkasára, próbálom összeszedni, hogy mik is voltak este legfontosabb mozzanati, amit azért illene tudnia.
- Komolyan nem emlékszel semmire? - kérdezem tétován, csak hogy tudjam, mennyit is kell mesélnem. Beharapom az ajkam, nem is tudom, hogy kezdjem, nem akarok kíméletlen lenni, nem akarok belemenni a részletekbe. De azért hazudni és elhallgatni sem akarok semmit. Noha elég nehéz rávennem magam, hogy ott kezdjem, ahol ténylegesen indult ez az egész este.
- Verekedtél Bogolyfalván a pubban, mert...hát...úgy tűnik, hogy Viko egy szó nélkül eltűnt - nem nézek fel a fiúra, de tartok egy kis szünetet, hagy eméssze a dolgot, még nekem is emésztenem kell, hogy ez mit is jelent rám nézve.
-  Én meg elrángattalak. Összevesztünk és ööö mindketten mondtuk csúnya dolgokat a másiknak, annyira nem fontos  - foglalom össze röviden.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 5183
Írta: 2014. április 10. 12:33 | Link

Lin
-Párizs-

Azt elfelejtette közölni az emberrablás előtt, hogy két nap, két éjjel lesznek francia területen, de voltaképpen hova a sietség? Bőven ráér közölni ezt az apró információt és úgyis fel fog tűnni, ha ma este nem mennek még vissza Bogolyfalvára. Lesz elég idejük bejárni a mugli és a varázsló Párizst, elmenni a Louvre-ba, kávét inni a Champs-Élysées-n és megfelelő mennyiségű bajba keveredni (öt percnél tovább nem bírja ki az idilli nyaralásokat baj nélkül) . Szeme sarkából figyeli Lin minden arckifejezését és magában veszett jól szórakozik azokon a hatalmas, csodálkozó szemeken. Mintha legalábbis Csodaországba hozta volna Lint, bár nem is érti, min ámul mennyire, mert Párizs messze nem a reklámokból ismert szerelem városa. Lehet, valamikor tényleg gyönyörű volt, de mára sokkal inkább koszos és zajos, tele van tolvajokkal és lókötőkkel, sötét alakokkal (kezeket fel, Saint-Venant, rólad beszélnek), akiket az éjszaka még jobban buzdít a kézen-közöni ügyleteik nyélbe ütésére.
A cabaret mai műsoráról is elfelejtett nyilatkozni: nem éppen hagyományosnak számító és évente csak párszor kerül megrendezésre. Nem véletlen, hogy pont ma szöktette meg a kék királylányt. Elég csak megéreznie azt az egészen enyhe megremegést és arcán máris egy elégedett félmosoly tűnik fel. Eszében sincs elengedni azt a derekat, főleg hogy a kisasszony úgy néz ki, magától is elég lelkesen simul hozzá. Mulatságos nézni a zavarát, és ez kitűnhet mosolya gonoszkás színezetéből.
- Én sem, de érdekes is volna, ha százvalahány éves lennél és még mindig így festenél. Gyanakodnék, hogy sikerült elkészítened a Bölcsek Kövét. – Mielőtt Aileen elereszthetné őt, elkapja a kezét, de mielőtt bármi mást tehetne, teljesen elsötétül a tér. Ez a faragatlan fiút nem akadályozza meg semmiben, mert előzőleg bőven volt ideje kinézni a helyüket és félig-meddig számított is valami ilyesmire, úgy hogy további ölelések helyett most már tényleg kézen fogja a lányt és elkezdi vezetni egy adott irányba a sötétben.
- Gyere utánam és tapadj sorosan hozzám. – Nem gúnyolódásból mondja ezt, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy ha Lin elkalandozik valamerre a koromsötét teremben, nem fogja tudni csak úgy megtalálni, pálcát pedig nem szívesen rántana ennyi ember között, hogy aztán kihívják az aurorokat félreértésből. A következő percben Lin érezheti, ahogy egy székre kormányozzák, ujjai alatt pedig simuló anyag terpeszkedik el, az asztalterítő, de eddig foglalt keze továbbra sem szabadul fel.
Míg haladtak, dobpergés töltötte be a termet az álmélkodó sustorgások mellett, leülésük után pedig egy pillanatra az egész termet vakító fény árasztja el, mintha egy kviddicspálya összes reflektorát bekapcsolták volna. A következő pillanatban mintha eltörölték volna a gravitáció törvényeit, sőt magát a helyiséget is: milliónyi csillag, sőt maga a világűr veszi körbe az összes bámészkodó, hüledező boszorkányt és varázslót, köztük őket. Lin érezheti, ahogy a srác egy fokkal erősebben (de még nem fájón) megszorítja ujjait. Zene csendül a lüktető, intenzív fajtából, előttük két tűzcsóva spirális szalagokként körbeölel egy tucatnyi embert... és a műsor kezdetét veszi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

>Év terelője 2015-16 ősz-tél< | Gyakorló apuka
David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 12. 12:35 | Link

Oroszország.
É-K-re Szentpétervártól

Egerszegi Nina, Mihael Gérard Saint-Venant
+ Mesélő



 Lassan állítottam le az autó doromboló motorját, amely az út alatt egyszer sem viccelődött velünk és ezért valahol hálás voltam, valahol csalódott. A szinte érezhetetlen remegése az Peugeotnak azon nyomban megszűnt, magunkra maradtunk a sötétségben a kietlen pusztaságon észak-keletre a szülővárosomtól. Át jöttünk Szentpéterváron, ahol legalább egy 1 órás kis szünetet beiktattunk, sétáltunk, úgy néztünk ki, mint a turisták, akik valami teljesen érthetetlen, kihalt nyelv utolsó képviselői. Oroszországban nagyjából azt sem tudják, hogy mi az a Magyarország. És bár egy árva alkalommal sem mondtam ki, tudták, ahogy én is, hogy nem csekély az esélye annak, hogy nem nézhetünk meg még egyszer egy csodálatos várost az esti fényeiben, és Szentpétervár az egyik legcsodálatosabb ilyen tekintetben. Az orosz hideg ellenére az egész utat napfényben tettük meg, ami kellemesen felmelegítette a levegőt annyira, hogy elég legyen a pulóver is rajtunk. Amint leszállt az éj, úgy jelent meg a hideg és kellett felvennünk a már majdnem elcsomagolt dzsekiket és pufis kabátokat.
 Hajnali 3 múlt néhány perccel, egyik kezem átvetettem az anyósülés támláján és hátrapillantottam a mindössze egyetlen ottani utasra. Egyébiránt könnyű dolgunk volt, hogy a láthatatlanná tévő autóknál az égben nincs forgalom, így csak egy éjszakára kellett megállnunk valahol Ukrajnában. Előző nap délután 3 körül szálltunk fel a vonatra, 7 körülre értünk ki a muglik világába és egész jól haladtunk, hogy másik országban kellett szállás után néznünk egy estére. Mindketten úgy festettek, mint akik pontosan tudja, hogy mire készülnek, hogy kikkel kell felvenniük a harcot, hogy mindezt miért. És valóban, miért is? Miattam? Ki vagyok én ahhoz, hogy az életüket tegyem kockára az enyémért? Hogy jövök én ahhoz, hogy feláldozzam őket egy olyan akcióért, ami már az elején bukásra volt ítélve? Még ha ki is szöktetjük Ginnyt - ha egyáltalán még életben van - ugyanúgy fognak üldözni! Szóval valahogy ennek kapcsán merült fel a lehetőség, hogy robbantsuk fel az egész épületet. A semmi kellős közepén állt ugyanis egy monstrum "erődítmény", melyet erdők vesznek körül és csak egy földúton megközelíthető. Most itt állítottam le a kocsit, egy kanyarban, amely még nem látható onnan. Előnnyel rendelkezünk: ők csak és kizárólag muglik. Hátrány: nem varázsolhatunk, úgyhogy ennyi.
- Tudom, hogy minden órában megkérdeztem, de ez az utolsó. Ha most elindulunk ellenük.. nem tudom lesz-e visszatérés. Akinek megjött az esze, az szedje elő a csomagtartóból a takarót, az elviszi Amerikába.
 Tudom, hogy megbeszéltük, hogy ez a zsupszkulcs lenne majd a megmenekülésünk tárgya,  amennyiben nem tudjuk felrobbantani az építményt, de.. Ismét megfogtam a kormányt, de már alig izgultam. Magam elé meredtem és próbáltam kitalálni, hogy vajon mióta tud a maffia a jelenlétünkről.
- Na menjünk.
 Elég rövid monológ volt, mielőtt bekopogtunk a halál ajtaján, de ők sem várnak többet, akkor én minek mondjak. Kellemetlenül éreztem magam, még mindig, hisz a vásárra viszem az ő bőrüket is - bár ők kértek. A távolság csökkenésével a adrenalin szintem párhuzamosan emelkedett, és bár nem mutattam, volt bennem egy olyan érzés, hogy én nem hagyom el többé ezt a terepet élve. Kinyitottam az ajtó, kiszálltam és a csomagtartót felnyitva konstatáltam, hogy azért van miből gazdálkodnunk. Berettám egész úton, már a vonaton is az övembe volt csúsztatva alul és most egy egész kincsesbánya terült elénk csempészett fegyverekkel. Felvettem pár shotgunt, de lapultak ott Combatok, Lucznikok, Parabellumok, de Beretták is a könnygázzal, tárakkal, késekkel egyetemben. Meg volt egy pár gránát is C4-essel egyetemben. Hagytam, hadd szemezgessenek kedvükre, attól pedig egy pillanatig sem tartottam, hogy nem tudnák használni őket.
- Öhm.. Te, én.. áh, hagyjuk.
 A Rellonos lány mögött megállva nagyon el akartam neki mondani egy szót. A nyelvem hegyén volt, de.. elkéstem vele. Mostanra már úgy is mindegy, épp most írjuk alá a halálos ítéletünket. Magam is befurakodtam hozzájuk, és bár valóban majdnem elszóltam valamit az érzelmeimről, eszembe jutott az a csók Amiráék buliján köztük. És én meg itt vagyok velük ezt a lányt szeretve, aki igazság szerint tesz magasról rám.
 Mostanra lehiggadtam egészen. Feltankoltam magam kézifegyverrel, pár shotgunnal, gránátokat a dzsekim zsebeibe, C4-est a berettám mellé, majd megkerülve az autót kiélesítve a Remington 870 MCS-t a bal kezemben és elindultam. Ginny. Csak őt szabadítsam ki és meneküljön el élve a másik kettővel, ha én itthagyom a fogam, az nem számít. 8 éve félelemben tartanak az egész családommal, de csak én tehetek róla, én vethetek csak véget ennek. Ha én végre meghalok, onnantól mindenki nyugodtabb életet élhet: a húgom, Ráhel és Réka, az iskola, de még Kristóf és az ő leendő családja is. Igen. Ez ésszerű megoldásnak tűnik, hatásosnak. Mindent megoldana, mindenki problémáját. De nem adom magam könnyen, ezt tudják, és ha mindenképp az én véremmel akarják beszínezni a falukat, ahhoz meg kell ölniük. És tulajdonképpen nem is félek a haláltól, valahol olyan kecsegtetően hangzik, olyan hatalmas ereje van ennek az egy szónak, és ijesztően hívogató. De nem félek tőle. Már nem.

 
hol is vagyunk?
Utoljára módosította:David Bennett, 2014. április 14. 23:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elliot A. J. Wayne
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1062
Írta: 2014. április 12. 19:28 | Link

~ Bastian <3 ~


Elfogadás… Mindig is nehéz volt az ilyesmi. Sokan vélik úgy, hogy ez nem helyes, hanem valami betegség. Szeretem Bastian-t, de elszomorít az, hogy a szülei nem biztos, hogy jól fogadják a dolgot. Őket is meg tudom érteni, hiszen biztosan egy helyes lányt képzeltek a fiúk mellé, akivel majd szépen összeházasodnak, és családot alapítanak. Ehelyett féltett Axelük egy vele egykorú sráccal jött össze, akit ráadásul még ismernek is… némileg. A másik gond Bastian húga lesz, Harriet. Elég nagy fába vágtuk a fejszénket, de a szerelemnek van egy erősebb hatása, és nyert. Bastian kezét fogva, mosolyogva bólogatok szavaira.
– Az elég váratlan bevallás lenne. S ne aggódj, tudok magamra vigyázni, nem lesz abból baj, ha Apa nem fogad el ilyennek. Csak nem akarja, hogy a fia boldogtalan legyen. –bíztatóan szorítottam meg egy kicsit a kezét, és ugyanígy mosolyogtam is mellé.
– Meg, én hiszek ebben. –jól estek Bastian szavai. Kell lennie olyan megoldásnak, ami mindenkinek jó, bár tény, hogy nekünk az a legjobb, ha együtt vagyunk, és a családjaink ezt el is fogadják. Jamie tudja, hogy szerelmes vagyok Axelba, de azt még nem, hogy össze is jöttünk. Neki is be kell ezt adagolni, de hiszem, hogy jobban fogadja majd, mint apáék.
A beszélgetés után megmutattam neki a házat, és legvégül a szobámban kötöttünk ki. A párkányon ülve néztem ki az udvarra, miközben Ő az ágyra ült le. Szavaira felé fordítottam a fejemet, és mosolyogva néztem rá. A tó felemlegetése is jó ötlet volt, mert mosolyom máris szélesebb lett. Az a nap volt az egyik legrosszabb, de ugyanakkor legszebb napom is. Hogy miért volt rossz: mert nagyon magam alatt voltam édesanya halála miatt, meg azért, hogy ide kellett jönnöm, ezzel elhagyva a régi barátokat. De ugyanakkor jó is volt, hiszen újra láthattam azt a srácot, akiért most dobog a szívem, és aki nélkül képtelen lennék élni. Az ottani ölelése gyújtotta be a parányi szikrát, ami megkongatta a harangot: Ő kell nekem.
– Szerintem is szép. Persze. Ott a nagy fa, amit 5 évesen másztam meg elsőnek, és le is estem róla fél perc után. Többet nem is mentem a közelébe, ameddig meg nem tanultam repülni. Az a kis halastó, amibe 7 évesen beleestem, és Dwyn mentett meg. Ott a seprűtároló, meg a többi kviddicses holmi. –mutogattam lelkesen, kicsit húzva Bastian agyát. Tudom, hogy arra célzott, hogy menjünk ki, és úgy mutassam meg, nem pedig így, de azért így is oké volt. Persze, miután nyomtam egy apró csókot az ajkaira, lemásztam a párkányról, és elindultam lefelé, hogy lábbelimet magamra véve, kiinvitáljam a kertbe. Kint megfogtam a kezét, és húztam először a fához. Odaérve, felnéztem az ágak közé, és szemeimmel egy bizonyos vésést kerestem. Amint megtaláltam, mint egy kisgyerek, úgy mutogattam felfelé. Kb másfél – két méter magasban lehet a vésés, ami ma már nem tűnik olyan magasnak, de 5 évesen még igen.
– Onnan pottyantam le. Fogalmam sincs hogyan, de azt tudom, hogy kómában voltam egy darabig. Csak mentem felfelé, azután hirtelen lent találtam magam, csukott szemekkel. Fura volt, de hát kicsi voltam még, hajtott a kalandvágy. Most már nem esnék le, legalábbis reménykedem. –meséltem tömören a történetet. Anyu tisztára megijedt, hogy el fog veszíteni, és azóta varrta a nyakamba Dwynt, hogy vigyázzon rám. Jól is tette, hiszen két évvel később megint baj volt. A tó felé haladtam, s mikor megérkeztünk, leültem a fűre, lehúzva magamhoz Bastiant.
– A tó már más történet. Itt megcsúsztam a köveken, és beleestem. Dwyn varázsolt ki belőle, anyu meg ismét kész ideg volt. Na, és neked van valami ilyen történeted? Nyugi, nem foglak kiröhögni. –mosolyogva nyomtam puszit az arcára, és ismét az ölébe hajtottam a fejemet, hogy felnézhessek rá. Jó itt feküdni, és ha tehetném, soha nem kelnék fel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gabriel Garaf
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 13. 01:03 | Link

Nathaniel
[Románia, sárkányrezervátum]

Átéreztem Nathaniel landolását - az első néhány utam nekem is hasonló módon ért véget, és a hopp-hálózattal is meggyűlt párszor a bajom, főleg a román kandallók nem szerették a kiejtésemet. Mindenesetre, sem a srácnak, sem kedvencének nem esett nagyobb baja, úgyhogy amíg ők összeszedték magukat, én megszereztem a belépőnket - bár erre a környékre egyébként sem lehet véletlenül tévedni, a jelszót még így is elkérik és ha nem előre egyeztetett érkezésről lett volna szó, akkor még a patrónusommal is azonosítanom kellene magam.*
- Benézünk a konyhára, ha nem maradt a közös vacsorából, összeütünk valamit. Akkor mentem érted, amikor véget ért a szolgálatom, szóval akik velem végeztek, azóta ettek.-*Magyarázom, bár a munkaidőnk elég rugalmas, valamennyi rendszer van azért benne, van egy maximum óraszám, amit egyhuzamban lehet lehúzni, ha épp nem történik semmi. Jómagam azok közé tartozom, akiket gyakrabban ugrasztanak, ha valami történik, úgyhogy megszoktam, hogy alkalmazkodom a helyzethez.*
- Gyere mögöttem és nézz a lábad alá!-*Javaslom, ahogy két kisebb tűzgömböt gyúrok, egyet magam előtt, egyet nem sokkal mögöttem lebegtetve, hogy bevilágítsák a keskeny ösvényt, amit taposunk - érezhető, hogy nemrég eshetett, így a talaj csúszós és sáros, nem árt résen lenni. Ez persze nem akkora akadály, hogy ne lehetne közben beszélgetni, így ha kérdések érkeznek a hátam mögül, nyugodtan megválaszolom őket, kitelik az időnkből.*
- Holnap, ha minden jól megy. Éjjel nem szívesen vinnék magammal olyat, aki nem ismeri a terepet. Épp a világ legnagyobb rezervátumának területén lépkedsz, szóval el tudod képzelni, milyen óriási a hely.-*Most épp csak a legszélén járunk, mivel ide a legegyszerűbb behozni az élelmiszert és a tartalékokat, itt összpontosul a vezetés és a rezervátum többi részén elszórva vannak még őrtornyok, amik között kandallón át lehet közlekedni, de a rendszer zárt - nem lehet kijutni, hoppanálással és zsupszkulccsal sem.*
- Reggel körbevezetlek, addig majd mutatok térképet. Hét sárkányfaj él itt, és a jó ég tudja, hány nemzetiség képviselői, eléggé nemzetközi a csapat, meg kutatók is érkeznek. Az angoltudás aranyat ér, de néha egyszerűbb a kézzel -lábbal módszer, mert egek, egyesek akcentusa egyszerűen ellehetetlenít mindenféle kommunikációt.-*Igazán vicces helyzeteket tud az ilyesmi szülni, főleg kívülről nézve, bár szerencsére a terepen használt vezényszavakat mindenki megtanulja, idővel pedig összecsiszolódott a csapat, csak az új jövevények okoznak néha fejtörést.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 13. 02:42 | Link

Riell
[Románia, sárkányrezervátum]

- Nekem megfelel - válaszolta Nath, és az aggodalmai rögtön elszálltak, legalábbis részben, amint ételről esett szó. Akármennyire is kellemetlenül érezte magát, addig csak közvetlenül az év végi események után jutott, hogy ne legyen még éhes sem.
Követte Riellt az utasítások szerint, hálásan fogadva a világító gömböt, aztán menet közben már Hanabi is újra kidugta az orrát cipzár résén, hogy ő is ismerkedjen az új környezettel, ahová csöppent. A fiúnak nagyon kellett figyelnie, hogy hova lép, hogy ne botoljon meg, de egész ügyes volt, csak egyszer akart hátulról Riell nyakába esni, ami azért valószínűleg dobott volna egy mínuszt a szimpátia szintre.
- Hű, az rengeteg - ámult el a fiú, mert ennyiféle sárkányra azért nem számított. - És te mindegyik fajtával dolgozol, vagy specialista vagy? - kérdezte, ezzel elindítva a rendes ismerkedési folyamatot, mert már nem csak Riell próbált beszélgetni, hanem őt is elkezdték érdekelni a dolgok. Tényleg jót tett neki a levegőváltozás, talán azért is, mert a kastélyban túl gyakran érezte azt, hogy még a falnak is füle van, ami tulajdonképpen így is volt. Nem mintha olyan nagy titkai lettek volna egyébként, csak éppen frusztrálta néha ez a környezet az utóbbi időben.
- Remek, angol az anyanyelvem - közölte Nath, bár úgy gondolta, hogy Riell a nevéből erre már bőven rájöhetett, igaz, a Bagolykőben annyiféle nemzet képviseltette magát, hogy teljesen lehetetlen lett volna egyesek felmenőit
- Milyen állatok élnek még az erdőben? - kérdezte, mikor valami fura hangot hallott, és ettől kíváncsi lett rá, hogy más mágikus lényekkel is összefuthatnak-e a napokban. Persze, mindenképp a sárkányok lesznek a fő attrakciók számára, főleg, ha még meg se eteti magát velük, úgyhogy már nagyon várta a reggelt.
Utoljára módosította:Lipovszky Dóra Villő, 2014. május 6. 13:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gabriel Garaf
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 13. 03:58 | Link

Nathaniel
[Románia, sárkányrezervátum]

- Van valami, amit tudnom kéne? Allergia, vegetariánus vagy, esetleg rühellesz dolgokat?-*Érdeklődtem, puszta megszokásból, mert nem árt ezt is számításba venni, ha esetleg nekem kell kotyvasztanom. Errefelé nem tartottunk házimanókat, mindenki csinálta a maga dolgát és rendben tartotta a maga körletét, úgyhogy nem szorultunk rájuk. Általában kisebb szobákra voltunk osztva, mert a számos bestia és egyéb, véletlen által kijátszott események alaposan meg tudták kavarni az amúgy isrugalmas munkaidőt. Mindenkinek jobb, ha csak egy ember jövés-menése zavarja meg a pihenését, és nem egész falkák vándorlása.*
- Választhatsz amúgy, hogy a vendégszobában, vagy az enyémben akarsz-e aludni. A vendégszobák kicsit extrásabbak, de nagyobbak és valószínűleg nem leszel egyedül. Nálam viszonylag rend van és bármily hihetetlen, be tudom fogni a csőröm.-*Villantottam egy mosolyt hátrafelé, amíg egyenletes tempóban haladtunk előre - most még épp csak zöldültek a bokrok, némelyik virítani is kezdett, de az időjárás meglehetősen szeszélyes errefelé. Lehet, hogy még havat is látunk, ha folytatja ezt a rapszodikus váltakozást.*
- Mindegyikkel, bár fokozatosan tanultam meg bánni velük. Időszakonként változik, mi a dolgom. A költési időszakban a tojásokat felügyelem, mert a keltetőkben fenn tudom tartani a megfelelő hőfokot, aztán a kölykök is az én gondomra vannak bízva, ha úgy adódik. De ha valami gebasz van a terepen, akkor ott a helyem, hogy ne gyújtsák fel az erdőt, és hogy minél kisebb veszélyt jelentsenek. De szállítani is szoktam, mivel több nyelvet beszélek.-*Egyféle mindenes vagyok, mágiámnak, nyelvtudásomnak, gyakorlatomnak köszönhetően és bár fárasztó tud lenni, élvezem. Sosem bírtam huzamosabban a négy falat, szeretek kint lenni, mozogni, de elég ember van itt, hogy ne legyek teljesen magányos és mindentől elszigetelt. Jó így és remélem, hogy Nathnak is kedvére lesz ez a pár nap, amit itt tölt, még ha elsősorban nem is üdülni jött.*
- Az jó, azt beszélik a legtöbben. Ha meg nem válna be, akkor mutogass.-*Javasoltam, mert időről időre akadtak csoportjaink, akikkel meggyűlt a bajunk, nem mintha megoldhatatlan problémát jelentettek volna. A rezervátum a kezdetektől fogva így működött, úgyhogy ritkán fordult elő, hogy valami első esetben történt volna meg, a bejáratott rendszer általában ismert legalább egy megoldást.*
- Rengeteg. A varázstalan lények közül minden, ami erdei, szarvas, őz, vaddisznó, mókus, bagoly és társaik. Bestiából minden, amit a kastély környékén láthattál, van itt is: kertitörpe, jarvey, nogtail, knarl, tündér, pixi, bowtruckle, griffek, szárnyas lovak és még több is. Elég sok tűzróka van errefelé, de akad sárkányróka és coronus is. Szerintem órákig tudnám sorolni, inkább majd megmutatom - az utolsó este kimehetünk bestialesre.-*Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy lesz-e még ereje ilyesmire egésznapos edzések után, de a lehetőség adott. Napközben is össze fogunk futni lényekkel, de főleg hajnal és alkonyat táján mocorognak, amikor jól megfigyelhetőek, éjjel inkább a hangok alapján lehet megismerni őket. A csalogányok nemrég érkeztek, most tőlük hangos az erdő, nincs konkurenciájuk. Közben elérjük az erdőrész szélét és előttünk, még kicsit távolabb, láthatóvá válnak apró, szögletes fényfoltok, rendezett sorokban.*
- Az ott a végállomás.-*Intek előre, ahogy a nyílt részen már nem kell olyan gondosan figyelni az utat, bár mostanra épp csak kivehetőek az épület körvonalai, így nem sokat látni belőle. Bár, ha tippelhetek, Nathanielt úgyis a beltere, különösképp a konyhája érdekli, semmint építészeti szépségei.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 13. 13:40 | Link

Riell
[Románia, sárkányrezervátum]

- Bármit megeszek, ami még nem zöld, és nem mászik le a tányéromról - mondta a vörös, abszolúte igazat állítva ezzel, mert igen kevéssé érdekelte őt olyasmi, mint az állott szó jelentése. Alapvetően az volt nála a helyzet, hogy minden jöhetett, amíg a penész nem kezdte el helyette megenni, csak a mennyiség a lényeg, de persze ő is szereti, ha valami finom, ízes, úgyhogy ha nem muszáj, akkor nem maradékon tengeti a napjait.
A szobákhoz kapcsolódó lehetőségeken elgondolkodott. Szívesebben ment volna vendégszobába, de ha nem egyedül lesz, akkor teljesen mindegy, hogy hol alszik, márpedig ebben az esetben előnyösebb, ha legalább olyannal van, akivel tud beszélni is.
- Nálad maradnék - döntött, miközben halványan ugyan, de visszamosolygott, aztán ahogy tovább haladtak, a másik lépéseit kezdte figyelni maga előtt. Ruganyos, erős léptek voltak, ideiglenes tanárának minden mozdulata arról árulkodott, hogy valóban otthon érzi magát a terepen és ide is való.
Közben Riell mesélni kezdett, Nathaniel pedig fülelt és elraktározta magában az információkat, elvégre nem árt, ha legalább pár alap dolgot tud a másikról. Tulajdonképpen úgy tűnt, hogy szerencséje van, mert talán másféle képzést kap majd így, mintha a projektmunkát is egy képzett tanár vezetné, ráadásul a sárkányok menők, lesz mivel dicsekedni, ha visszaér a kastélyba.
- Értem - bólogatott a fiú, bár ezt a másik nem láthatta. - És egyébként milyen nemzetiségű vagy? - érdeklődött, mert valahogy nem passzolt a fejében a fiú neve és arcvonásai, de ez persze nem jelentett semmit, simán lehet, hogy vegyes családból származik. Nem akart egyébként túlságosan személyeskedő lenni, de sajnálatos módon csak részben működött nála az a gát, ami még az illik-nem illik kérdezni dolgokat jelezte, úgyhogy eszébe sem jutott, hogy nem kellene máris a férfi családi hátterében kutakodnia.
- Bestiales! - csillant föl Nath szeme a szót hallva. - Nagyon jó lenne! - lelkesedett be egészen, mert kíváncsi volt, érdekelte az ilyesmi, még akkor is, ha ő magáról nem tudta volna elképzelni, hogy huzamosabb ideig a vadonban dolgozzon.
Közben egyre közelebb értek az épülethez, Hanabi is mocorogni kezdett, Nath pedig próbálta valahogy a lába csattogásával elnyomni a hangot, ahogy korog a gyomra. Evett pedig, mielőtt elkezdett összepakolni, de hát az már annyira régen volt...
Mikor beértek az épületbe, a vörös levette a hátizsákot és kiengedte Hanabit, hagy szaglálódjon a kicsi, még ha nem is mert elmozdulni a lába mellől.
- Tetszik a hely - jegyezte meg Nath, miközben körbenézett, aztán csalhatatlan megérzésével a konyha irányába fordult (bár ő nem látta, de Hanabival együtt), de nem indult el, mert nem akart pofátlannak tűnni, úgyhogy inkább Riellre nézett, várva, hogy mi lesz a következő lépés, elvégre lehet, hogy a férfi előbb lepakolna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gabriel Garaf
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 13. 15:46 | Link

Nathaniel
[Románia, sárkányrezervátum]

- Ilyenek nem fenyegetnek. Ilyenek szerintem egyetlen ételt sem fenyegetnek errefelé, semmi nem marad sokáig a hűtőben.-*Pontosítottam, mert bár volt mód arra, hogy a saját kis lakrészünkön is tároljunk elemózsiát, a többség beérte a közössel, és aki éhes, az nem sűrűn válogat. Legfeljebb az olyan dolgokat övezte némi gyanakvás, ami külföldről érkezett - például az occamys likőrt, amit az utolsó kínai csapat hozott ajándékba, de általában mindig akadt egy-két elvetemült figura, aki megkóstolta és vagy megette, vagy körbekínálta. Juteszembe...*
- A konyha elég nemzetközi, mert felváltva főzünk, plusz a vendégeskedők is beszállnak néha. Szóval lesz módod belekóstolni sok fura dologba.-*A kastély után ennek már nem kellene meglepetést okoznia, azonban még élénken él az emlékezetemben, mekkora eltérés, ha a manók válogatnak a külföldi ételekből és ha egy echte onnan származó ember áll a kondér felett. Eddig mondjuk többségében kellemes meglepetések értek, de akadt néhány elrettentő példa is.*
- Oké.-*A vérszegény mosoly is mosoly, úgyhogy némi haladást elkönyveltem, ami nem rossz ilyen rövid időn belül. Még mindig idegen vagyok számára, de talán a környezet majd segít, hogy kicsit elengedje magát és feszengés helyett inkább élvezze, hogy sokszínű emberekkel találkozhat. Nyilván, ezt az sem könnyíti meg, amit a professzor említett, de mivel nem ismerem a teljes történetet, nem bocsátkozom találgatásokba.
- Szlovákiai magyar. Az egyik nagyszülőm japán, ezért nem passzolhat a név meg a fizimiska.-*Egyáltalán nem szokatlan a kérdés, rengetegszer feltették már, de néha sokkal problémásabb elmagyarázni, mi is a szlovákiai magyar, Trianon és ezek, mintsem azt regélni el, hogyan is keveredett nagyapám Európa ezen furcsa pontjára. Nálam furábban csak az unokaöcséim hatottak, akik nővéremék révén javarészt Angliában nevelkedtek, bár gyakran hazalátogattak. Multikulturalitás a köbön.*
- Majd meglátjuk, hogy bírod a gyűrődést.-*Nevettem, nem gúnyosan, csupán mókás volt a hirtelen lelkesedés, mert ugyanerre a lehetőségre sokan egy egész napos kószálás után már csak párnába mormogott, érthetetlen szavakkal reagáltak. Az pedig hiábavaló reménység, hogy nem fogom a lehető legtöbbet kihozni ebből az egy hétből, amit gyakorlatra kiszabtak neki. Lehet, hogy nem vagyok hivatalos oktató, de ettől még nem lazsálással fogjuk tölteni az időt - sőt, meg merem kockáztatni, hogy egyes tekintetben még megterhelőbb is lesz.*
- Otthonos. Tartsd magad mellett Hanabit, errefelé többen birtokolnak különféle lényeket.-*Figyelmeztettem, mert bár igazi veszély nem fenyegette Hanát, azért akadhatott gond abból, ha a neveletlen hercegnő összefut az itteni bestiákkal. Ráadásul ha elkószál, mivel nincs nyakörve, sem azonosítója, még bajba is kerülhet, mivel nem ismerik. Ezt sem ártana majd orvosolni, de ez valószínűleg a holnapi program része lesz.
Csendes derűvel figyeltem, hogyan fordulnak csalhatatlan irányítűként a konyha felé.*
- A helyedben előbb leraknám a cuccom, megmosnám a kezem és levakarnám a sarat.-*Javasoltam, a folyosó felé indulva, úgyse volt messze a "szobám" - egy kényelmes, két ágyas, fürdővel és parányi előszobával ellátott zug. Az ajtót nem zárja semmiféle bűbáj, így egyszerűen kitárom, előreengedve vendégem, míg néhány pálcaintéssel meggyújtottam a fényeket. Én csak a kabátomat akartam lerakni, meg a bakancsot lecserélni valami könnyebbre, aztán a bejáraton kihajolva még felpucoltam a nyomainkat pár varázslattal, hogy ne legyen széthordva a kosz.*
- Szólj, ha kész vagy!-*Mondtam fennhangon, miközben ellenőriztem, hagytak-e számomra üzenetet, bagolypostát vagy bármi hasonlót. Eléggé futtában távoztam, egy zuhanyra szakítva csak időt, így ami napközben érkezett, az az asztalon várt rám. Ezeket olvasgattam várakozás közben, a bútordarabnak dőlve és lélekben egy tea után sóvárogva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 13. 16:06 | Link

Katkó <3
Svédország, Stockholm, Yarista bérelt lakása

Ezek a svéd szőnyegek igen kényelmesek. Ez az okos gondolat foglalkoztatja éppen, miközben Kati el van terülve rajta, mint a Nagy-Alföld. Csak nézi a lányt, és még mindig nem gondol semmi másra, csak kettőjükre, mert nem jut el a tudatáig más gondolat. A blokkolt részek, nem tudnak betörni a tudatába, a finom vörösbor jótékony homályba borítja az elméjét. A jelen pedig igen kellemes, immár másodjára történik a dolog velük, de ebből is csak azt szűri le, hogy Kati fejlődött, és most milyen jó vele itt heverészni, a fantasztikus svéd szőnyegen.
- Volt ott egy kék szemű nő, nagyjából el akartak kapni, de örülök, hogy jöttél. Kezdek kételkedni benne, hogy nem álom… Elájultam? – kerekedik el a szeme, semmi ilyenre nem emlékszik. Próbálja elkapni a lány tekintetét, de nem látja őt, a barátja az arcával pihen a mellkasán, esélye sincs, hogy a pókhálóként őt beterítő hajszálakon kívül mást is lásson. Így viszont, csak nyugtalan lesz, mert összesen arra emlékszik, hogy elment a pubba, mert Viko… eltűnt, megint. ~ Ittál, te barom, tuti, hogy ittál… ~ Ez is csak azért jut eszébe, mert Kati mondja, és halványan tényleg emlékszik néhány pofonra, mag valami italra, valami rövidre, de tüzesre.
- Erről rémlik valami – kitapogatja az arcát, és felszisszen néhányszor az érintéseknél. Be is gyógyíthatná, ha éppen a közelben lenne a pálcája, de halvány segédfogalma sincs, hogy éppen hol van a tiszafa varázsszerszám.
- Erre nem emlékszem. Nem voltam túl bunkó, ugye? – simítom meg az arcát, és hirtelen elég rossz kedve lesz attól, amit felfog. Megint elhagyták, de ami a legrosszabb, hogy utána még veszekedett is a legjobb barátjával, de a pozíciójukból ítélve nem haragszanak egymásra. Nem hiszem, hogy bosszúból heverészett rajta Kati és csókolta meg, amikor kimentette… ~ Az valami álom lehetett, vagy… Nem tudom. ~
- Akkor megint miattam vagyunk… így? – most már szuggerálja, hogy nézzenek rá. Oké, hogy egyszer volt az a dolog, de másodjára már fura. Azt tudja, hogy vonzódik a lányhoz, és ez fordítva is így lehet, ráadásul jól össze vannak hangolódva, ahogy mindig is voltak. De nem érti, hogy miért tett volna Yarista ilyet Katival még egyszer, hacsak a lány nem szerette volna. Még mindig sok minden ködös, annyit tud, hogyha tényleg elhagyták, akkor semmi baj… talán. De ha nem, akkor… óriási nagy baromságot műveltek. Főleg, hogy azt sem tudja, hogy Katának van-e valakije. ~ Fejezd be, mert ha túl sokáig kombinálsz, csak rosszul jössz ki belőle. ~ Rója meg magát, majd rámosolyog Katira.
- Figyelj, bármit mondtam, ne haragudj. Lehet, hogy jobb, ha nem is tudom meg. De meg fogom, mert előbb-utóbb eszembe szoktak jutni a dolgok. Hánnyal jövök neked? Mennyire súlyos voltam? – ezt már félve kérdezi, viszont a vére megint kezd felpezsdülni, a pihenés jót tett. Felhúzza a lány bal kezét és kispárnának használja, még rá is dönti a fejét, úgy várja a válaszokat.
Utoljára módosította:Lipovszky Dóra Villő, 2014. május 6. 13:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 13. 17:04 | Link

Yaricsbogyó<3

Beigazolódik a gyanúm, Yar valami álomról, meg kék szemű nőről beszél, és valóságról nem igazán vannak meg az emlékei. Nekem meg nem sok kedvem van ehhez a beszélgetéshez, nem is nézek fel rá, csak úgy foglalom össze néhány mondatban a történteket. Szeretném kitörölni az előzményeket, szeretném elfelejteni az egészet, szeretném, ha csak nyugodtan fekhetnénk itt tovább. Ha nem kellene gondolkodnom, ami amúgy is elég nagy feladat így, még kissé kótyagosan a bortól és Yartól.
- De igen, az voltál - a nyers őszinteségtől függetlenül azért könnyeden ejtem ki a szavakat. Igazából én sem tudom mit akarok ezzel. Nem haragszom már rá, ezért aztán nem is kellene arra hajtanom, hogy rosszul érezze magát. Elvégre nem is tudott magáról, inkább örülnöm kellene, hogy legalább arra sem emlékszik, amit én csináltam vele. De másrészről igazságtalannak érzem, hogy csak én tudjam, mi történt és csak nekem kelljen megbirkóznom vele teljes egészében úgy, ahogy van.
- Nem. - nem tudom tovább kerülni a tekintetét, kénytelen vagyok felnézni rá, picit még a fejemet is megrázom, hogy nyomatékosítsam, nem miatta vagyunk így.
- Az én hibám - alig hallhatóan suttogom a szavakat, majd azonnal elfordítom a pillantásom és visszahelyezkedek Yar mellkasára úgy, hogy ismét ne lássa az arcom. ~ Hiba?~Nem tudom honnan jött ez a szó a nyelvemre, nem tudom, miért ezt mondtam. Tényleg hiba volt? Egész mostanáig nem éreztem annak, most viszont iszonyatos súllyal nehezedik rám a tudat: igenis az volt. De az egész biztos, hogy nem Yar miatt történt. Nekem kellett volna gondolkodnom, nekem kellett volna felmérnem a helyzetet, nekem kellett volna józannak lennem. Nem szabadott volna hagynom, hogy Yar teljesen elvágja magát Vikotól. ~Szörnyű vagyok. Yar meg fogja bánni, és meg fog utálni. ~ Erre az elképzelésre azonnal gombóc gyűlik a torkomba, de igyekszem nem foglalkozni vele. Szerencsére Yar kérdései elterelik a gondolataimat, egyelőre még mindig nem megy, hogy rendesen a problémára koncentráljak.
- Na jó, akkor elmesélem az egészet, mert elég súlyos voltál. - a hangomban nyoma sincs a korábbi elgondolkodásnak, már teljes egészében arra koncentrálok, hogy a veszekedésünket elmeséljem helyes kronológiai sorrendben. Közben úgy helyezkedek, hogy megint lássuk egymás arcát.
- Szóval, előadtad, hogy ki akarlak használni, el akartál küldeni, beszóltál arra, hogy auror akarok lenni, felemlegetted a gyengélkedőt, lehülyéztél és szemtelen voltál. Ja, meg beletuszkoltál a kádba és aztán lehánytál. - sorolom vigyorogva, bár az én válaszaimat valahogy kihagyom a felsorolásból.
- De nem kell aggódni, mert a végén elnémítottalak - fejezem be végül, mert erre összességében büszke vagyok.
- Gyakrabban kéne innod - jegyzem meg nevetve, a nevetésem azonban nem teljesen őszinte, mert közben már megint azon kattog az agyam, hogy mégis mi lesz most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Simfel Kristóf
INAKTÍV


Büfékocsis Vadalma úr
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
Írta: 2014. április 13. 17:16 | Link

Vanda
"Lóma"
avagy hogyan értessük meg magunkat magyarul egy olyan országban, ahol azt tudjuk csak olaszul, hogy "pizza"


Szép, verőfényes tavaszi délután van, az utcák kellőképpen zsúfoltak turistákkal és itt élő olaszokkal, ő meg kellőképpen nem érti a térképet, amit most a kezében forgat ide-oda. Megvakarja a tarkóját, majd borostás arcát is, felnéz az előtte lévő Colosseumra. Hatalmas jószág, ez tény, biztosan jó kis műsorok mehettek odabent, de határozottan nem ezt keresi. Minek is kellett neki elfogadni ezt az utazást? Még ha szabadságot vesz ki, akkor sem megy külföldre, kifejezetten eleget utazott gyerekkorában az apjával ide-oda. Sajnos ez is vezetett oda, hogy most őt küldték el erre az üzleti útnak nem nevezhető valamire. Nem is tud olaszul!
- Eszközémoá, szenyor...! - próbálná megszólítani az egyik megtermett, bajuszos formát, aki végignézve Kristófon, olasz káromkodások közepette küldi el.
- Hát ez nem az a vendégszeretet, amit a prospektusban ígértek! - kiáltja utána magyarul, majd inkább visszatér a hatalmas autóstérkép kibogarászásához. Nem is érti, hogy ezt miért tervezték az autókba, félvér lévén nem egyszer az anyja vitte ide-oda a fémmasinában, úgyhogy nagyon jól tudja, nem szerencsés útközben kicsomagolnia ezt a sofőrnek. Néhány húzott szemű turistalány nagy mosollyal az arcukon mutogatnak a Colosseumra, de mivel Kristóf pont előttük van, így először azt hiszi, őt akarják lefotózni.
- Ó hát persze hölgyeim, tessék csak! - Vigyorodik el a férfi, kitárja karjait, s mivel a lányok szintén nem értenek olaszul, és ezt inkább valami vidéki tájszólásnak hiszik, rögtön mennek is oda hozzá, hogy lekapják magukat egy őshonos spagettizabálóval.
- Szí, szí, merszi mádámok, jó utat hazafelé, akárhol is legyen az. - Búcsúzik el végül, mikor kifotózták magukat a diáklánykák, ő pedig végre visszatérhet a térkép kisilabizálásához. Csak tudná, hogy merre van ez a szökőkút, ami az itteni minisztériumba viszi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 14. 21:43 | Link

Riell
[Románia, sárkányrezervátum]

- Az tök jó! - jelentette ki boldogan, mert ennél jobb hírrel nehezen szolgálhatott volna egyelőre a másik. Ha a kaja jó, akkor már meglesz, nem lesz probléma, lesz sok energiája ésatöbbi, ésatöbbi.
Aztán nem sokkal később már Riell felmenőinél tartottak, és Nath kerek szemekkel nézett rá, mert eltartott egy darabig mire egész képpé varázsolta a fejében az információkat, mert a szlovákiai magyar dolgon neki bizony el kellett gondolkodnia, de aztán elkezdett bólogatni.
- Értem, akkor ezért - mondta, de a pillantása azért még egy darabig időzött a másik arcán. Ha nagyon nézte, akkor tényleg látszottak az európai vonások is, de elsőre nem jött volna rá, hogy nem tisztán ázsiai a férfi. Nem mintha amúgy annyira számítana, csak szimplán kíváncsi volt rá.
- Hm - hümmögött egy sort, mikor oda lyukadtak ki, hogy mennyire fogja bírni a kiképzést. Valójában egyelőre még mindig attól tartott, hogy semennyire sem, mert ha megmakacsolja magát az ereje akkor bajban lesz. Persze, egyelőre még nem tudja mi fog történni, de elég kevéssé vágyja, hogy használnia kelljen, hiába ez az ok, amiért itt van. De majd kiderül mit hoz a holnap.
- Rendben van. Amúgy is szeret az emberek mellett maradni, nem hiszem, hogy elkószálna. - A róka még mindig nem volt felnőtt, még nőni is fog valamennyit és okosodni, de egyelőre még az volt a legkedvesebb időtöltése, ha a gazdája vagy valamelyik szobatársa után koslatott, és közbe szimatolt, nézelődött. Valószínűleg úgy érezhette, hogy nagyobb biztonságban van, ha valaki van mellette.
A javaslatra Nathaniel megfordult, és kedvencét is terelgette, hogy eleget tegyenek Riell óhajának, és követték őt a szoba ajtajáig. Kicsit meglepődött rajta, hogy semmiféle kulcs vagy bűbáj nem került elő a bejutáshoz, mert ez azt jelentette, hogy nincs zárva, de nem szólt, feltételezte, hogy itt ez így szokás.
Miután lepakolt a vendégágyra, leült és lehámozta magáról a cipőt, viszont miközben előkaparta a papucsát, szétnézett a szobában. Kellemes helynek tűnt, otthonosnak és kényelmesnek.
- Naaa, nem illik egyből az ágyra mászni - fedte meg Hanabit, aki közben már kapaszkodott is a fekvőhelyre, majd visszatette őt a földre. - Legalább megmosnád a lábad, te - dorgálta, amiből a róka persze mit sem értett, de azért leült a földre, és bámulni kezdte.
- Kész vagyok - jelentette aztán kicsivel később Nath Riellnek, immár sármentes állapotban és tiszta kézzel, készen a vacsorára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 14. 22:32 | Link

Oroszország
(ÉK-re Szentpétervártól)
David és Mihael + Mesélő

    Néma csendben ültünk egész úton odafelé. Mindannyiunknak megvoltak a maga gondolatai, de valahogy nem mertük elereszteni őket. Megtehettük volna, hogy megállás nélkül beszélünk, de csak újabb vita kerekedett volna mindenből, amit már olyan sokszor átnyálaztunk. Tántoríthatatlanul küzdöttem azért, hogy idáig eljussunk és nem ez lesz a pillanat, amikor majd közlöm, bocs, mégsem. A tájat bámulva rengeteg dolog cikázott a fejemben. Először is megpróbáltam magam megnyugtatni, hogy hiába a többszörös túlerő, nekünk sikerülni fog az, ami lehetetlen, mégpedig azért, mert sikerülnie kell. Nem engedhettünk meg magunknak egyetlen botlást sem, mert ha túl nagyot esünk, akkor többet nem kelünk fel. A másik gondolatom a volánnál ülő David volt. Borzalmasan restelltem még mindig azt a csókot Mihaellel és tudtam, hogy nem felejtette el. Pedig az ő szájára akarom tapasztani ajkaimat, pedig tényleg őt akarom ölelni. Miska a barátom, az egyik legjobb, de nem több. Történt, ami történt, de egyszerűen képtelen vagyok többet adni magamból Davidnek, ha megszakadok se megy. Hogyan értethetném meg vele, hogy nem számít más? Persze sehogy. De az is lehet, hogy a szíve Ráhelhez húzza és ahhoz az édes lányhoz, aki a szerelmük gyümölcse lett. Miért is akarna egy kőszívű, felvágott nyelvű, szarkasztikus és kiállhatatlan nőszemélyt egy boldog, idilli család helyett? A választást én döntöttem el a partin. Amikor látott Mihaellel, akkor dőlt el, hogy nem engem fog választani, de talán sose tette volna.
    Az autó megállt, ezzel egy időben pedig a gondolataim is. Ahogy David hátrafordult és beszélni kezdett én makacsul bámultam a sivár semmit és némán hallgattam a mondandóját. Csak azért sem pillantottam rá, bármennyire is jól esett volna. Miután kiszállt még vártam pár másodpercet a járműben, de éreztem, hogy ez sem tart örökké, így végül kiszálltam, az ajtó pedig halkan csukódott mögöttem. A hátsó fegyvertárhoz sétáltam és kapásból elvettem pár kést, egy shotgunt, meg ami még elfért nálam. Mindenből egy kicsi. A halk megoldások emberének tartom magam, így ha lehet egyszerűbb késsel nekiindulni valaminek. David hangja rántott vissza a valóságba és ekkor ráemeltem a tekintetem. Fájdalmat láttam benne és mérhetetlen kétséget. Odaléptem hozzá és tenyereimbe fogtam arcát, nem érdekelt az, hogy mit mondott.
- Félek… - suttogtam, de nem mondtam többet. Helyette olyan puhán érintettem ajkaimat övéihez, mintha egy lágy párna simogatná. Életem egyik legérzékibb csókja volt ez, remélhetőleg pedig nem az utolsó. – Minden rendben lesz – mondtam, azzal elengedtem Davidet. Visszahajoltam a csomagtartó fölé és folytattam az eddig megkezdett tevékenységet. Ha Mihael is mellém ért, végigsimítottam a vállán. Nem búcsúzni készültem, de még csak feszültséget kelteni sem akartam. Egyszerűen csak jobb volt így tovább menni. Mondjuk abban azért reménykedtem, hogy a két srác nem borul egymás nyakába, mert sírógörcsöt kapok és kimenekülök az országból. Futva.
    Elléptem a járgány mellől és a tájat figyeltem. Egyetlen árva lelket sem láttam, még egy hangyát sem, ami jelezhette volna, hogy itt élet is van. Kissé ijesztő volt, hogy tényleg nincs segítség. Nem hívhattunk senkit, csak és kizárólag mi maradtunk, egymagunkban. Ha itt megtámadnak minket, védtelenek vagyunk. Szippantottam egy mélyet a levegőből és szinte dögszagot éreztem. A miénket.
Utoljára módosította:Egerszegi Nina Viktória, 2014. április 15. 14:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 5183
Írta: 2014. április 15. 03:38 | Link

Oroszország.
É-K-re Szentpétervártól

- Egerszegi Nina, David Bennett + Mesélő -

Az egész egy nagyon elfuserált vicc volt. A javából, ha őt kérdezték volna. Az a fajta sötét kriptapoén, amit a beteg gyilkosok és agyilag hibásan működők értenek csak. Eleve akkor már elkezdett lüktetni a dühér a halántékán, mikor David előadta a sztorit. A család téma azon kevesek egyike, ami különösen érzékenyen tudja érinteni, így aztán azt hallván amit, nem is volt kérdés, Daviddel tart-e vagy sem. Igent mondott és pont, ennyi.
Az ide út viszonylag zökkenőmentes volt, turistákként még jól el is vegyültek volna a többi ember között... ha nem éjjel ejtik meg a manővert. Egyáltalán nem biztos benne, hogy csak úgy elfogadják az oroszok az esti városnézést excusez moi-nak. Mindegy, amíg nem támadnak nekik, addig jó.
Tűrhetetlenül éjjel van már, mikor végre megérkeznek a cél közelébe és David leállítja a kocsit a földúton. Egész végig alig beszéltek, egyikük sem volt olyan hangulatban, hogy kisregényeket osszon meg másik két társával, de talán míg a többiekben gyűl a félelemmel elkevert adrenalin, addig benne valami hajszálnyira más csapong. Persze, ott az izgalom kémiai lökete, de ahelyett, hogy azon filozofálna, visszajönnek-e élve, mindene bizsereg az előrelátható összecsapásért. Egyszerűen képtelen arra gondolni, mi lesz, ha elpatkolnak menet közben. A természetes félelemérzete csak annyira terjed ki, hogy ne koncolják fel Ninát és Davidet, de ezt leszámítva élvezni szeretné az összecsapás minden pillanatát. Hát, sosem állította senki, hogy épelméjű volna.
A levegő szinte áll a kocsiban és megállítja rendőr módjára David szavait is, csomósítja, rágóssá teszi őket, de őt ez nem zavarja. Lusta válaszolni, inkább kifele bámul a szélvédőn és jól látható, hideg, állatias vigyorra húzza a szája szélét. Rögtön utána kinyitja a kocsi ajtaját, kiszáll és halkan beteszi maga mögött a lehető legkevesebb zajt csapva. Nem lenne áldásos hivalkodó belépőt megejteniük.
A csomagtartó egész arzenált rejt magában; némi megnyugvással tapasztalja, hogy a számára jobban csúszó darabok is bekerültek a repertoárba, ezért elsősorban azokból tankol fel, sőt mi több, a Domitól kapott darab is nála van a derekára erősítve biztos, ami biztos alapon. Elhozta magával, ha már egyszer nagy bulira készülnek. Kerül még hozzá pár acélosabb eszköz is, hogy a vashiányos maffiózókat első kézből gyógyíthassa majd, mert úristen, szegények biztos nem mennek elégszer vasat felírattatni az orvosukkal.
Elég egy pillantást vetnie a másik kettőre és máris levágja a fő gondolatot, hogy most nem kell odanézni, hadd intézzék a dolgaikat. Elvacakol a töltéssel, extra tárakat helyez el a zsebeiben könnyen elérhető helyeken, kis játékszereit is felaggatja magára, így mire Nina és David lerendezik saját köreiket, már ő is harcra kész. Nina simítására csak egy rövidke biccentéssel felel, amolyan „No para, chill out, baby!” üzenettel, Davidre vet egy hosszabb pillantást, aztán felé is megejti a fejét, hogy akkor induljanak. Kattan a fegyver élesre, jöjjön, aminek jönnie kell. Legalább egy a háromból biztosan élvezni fogja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

>Év terelője 2015-16 ősz-tél< | Gyakorló apuka
Aileen Csillámhercegnő Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. április 15. 13:49 | Link

Mihael - Párizs

Egészen tudathasadásos érzés Mihael karjaiban lenni, mert egyrészről szívesen maradék még, sőt közelebb is kerülnék hozzá, másrészről viszont egy belső hang szemrehányón kérdőre von, hogy mégis mi a fészkes fenét művelek én. Élvezem, hogy vele lehetek, de ugyanakkor félek is, talán attól, hogy szívesen vele maradnék.
Nem akarok az arcára nézni, anélkül is sejtem, hogy eléggé önelégült fejet vághat most, én pedig éppen lelkileg őrlődöm, szóval nincs hangulatom ahhoz, hogy ne csak elképzeljem, de lássam is az arcán a "megvagy kicsi lány" arckifejezést. Érdekes módon agyam nem ellenkezik Mihael ellen, pedig alapesetben azt gondolnám, hogy eszem távol tart a veszélyes kalandoktól és a Mihaelhez hasonló srácoktól. De nem, talán azért nem, mert tisztában vagyok vele, hogy ő nem szerelmes belém. Neki én csak egy vagyok a sok közül, épp ezért sokkal veszélytelenebb vele lenni, mint mással. Nem fogok hiányozni neki, nem hagyok űrt a szívében, amikor majd mennem kell. Az én érzéseim pedig nem igazán számítanak ebben a helyzetben, hiszen, ha úgyis eltávozom, egyáltalán nem fog számítani, hogy Mihael sosem szeretett viszont.
Az eszmefuttatás logikus, épp ezért fogalmam sincs, hogy miért fáj ennyire a gondolat, hogy megint egy olyan fiú után vágyakozom, akinek nem jelentek annyit, mint ő nekem. Kínzó a gondolat, hogy Mihael csak úgy túl fog lépni a halálomon, sőt már jóval előbb le fog lépni, és még csak nyomot sem fogok hagyni az emlékeiben. Egy leszek a sok közül, egy állomás csupán, egy jelentéktelen pillanat, egy hangsúlytalan szó.
Még szerencse, hogy hirtelen sötét lesz, mert így, míg a fiút követem, összeszedhetem magam, nem kell könnyes szemekkel ránéznem, nem kell látnom lesajnáló vagy szánakozó pillantásait. Bár valójában nem is tudom, hogyan reagálna, ha hirtelen, minden látható előzmény nélkül elsírnám magam. Valószínűleg meglepődne, de vajon aggódna is? Vagy napirendre térne fölötte azzal, hogy eddig sem tűntem túl normálisnak? Egy ilyen egyszerű kérdésre sem tudok válaszolni vele kapcsolatban, valójában nem is tudok róla túl sok mindent, és amit tudok, az is nagyon elhanyagolhatónak tűnik ahhoz képest, hogy milyen hatással van rám.
Mihael egy székhez vezet, úgyhogy végre helyet foglalhatok, de kezem nem szabadul fel. Ez jó, mert így érezhetem tenyere melegségét, de rossz is, mert félek, hogy megérzi, milyen erősen lüktet a csuklómon az ér, észreveszi, milyen hevesen dobog tőle a szívem. Ez utóbbi problémámat azonban megoldja az elkezdődő előadás, innentől kezdve majd a zene lüktetésére fogom meglódult szívverésemet. Egy pillanatra fény villan, ami elvakít, és utána is csupán ködösen látok egy ideig. Aztán megjelenik körülöttünk az űr, olyan sötéten, és mégis ragyogón, ahogy elképzeltem. Megszorítom Mihael kezét, mert félek, hogy elveszítem, ezúttal nem csak képletesen értve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 15. 14:03 | Link

Katkó <3
Svédország, Stockholm, Yarista bérelt lakása

Katitól nem érkezik válasz az álmára, úgyhogy nem is erőlteti ő sem tovább ezt a kérdést. Fogalma sincs, hogy hogyan jött oda az az álom, hiszen semmi előzménye nem volt, és még nem akkora sztár, hogy bármi ilyesmi megtörténhessen vele. Az álmok sokszor a valóságból építkeznek, de Yarista még sosem került ilyen helyzetbe, és nem is nagyon szeretne. Nem a jelenlegiről van szó, hanem az álmáról. Miután Kati elmondta neki, hogy veszekedtek, nagyon reménykedik abban, hogy nem volt túlságosan durva vele. A lány viszont gyorsan szétfoszlatja ebbéli reményeit azzal, hogy szokásához híven elmondja a keserű igazságot.
- Sajnálom – túr bele Kati hajába, és két ujja közé fog egy kevés hajszálat és azzal szórakozik. Nem érez neheztelést tőle, de attól még nem lehetett kellemetlen. Biztos abban is, hogy ő sodorta a másikat ilyen helyzetbe, amiben éppen vannak, meglepetésére viszont nemleges válasz érkezik. Furcsának találja, Kati soha sem volt ilyen, hogy kihasználna efféle helyzeteket, márpedig ha ő nem erőltette, akkor csakis a másik tehette. Ő pedig nem állt ellent, erre nagyon is jól emlékszik, mert eszébe sem jutott ilyesmi. Sőt, most, hogy visszagondol az egészre, erősödni kezd a szívverése, mégiscsak egy csinos lánnyal osztja meg a takaróját.
- Nem hiszem, hogy hiba lett volna. Akkor csak szóltam volna érte, neked tudok, mert te megértesz engem – süti le a szemeit. Kata mindig is a legjobb barátja volt, és úgy szeretné, hogy ez így is maradjon. Ennek érdekében maga gondoskodott róla – azt az egyet kivéve -, hogy a helyzet elkerülhető legyen. Viszont még soha sem kérdezte meg a másikat, hogy bejön-e neki, mert fordítva elég egyértelmű volt a dolog mindig is. De mindig azzal nyugtatta magát, hogy Kati annyira ismeri, hogy soha nem lenne annyira elvetemült, hogy párjának válassza, mert csalódhat benne, hiszen Yaristában benne van, hogy elborul az agya és meggondolatlanságot csinál, bárhol, bármikor.
Igyekszik újra bocsánatot kérni, Kati pedig elmondja neki, eléggé részletesen, hogy miket művelt. Bár állja a tekintetet, d e szégyen gyorsan kiütközik az arcára, nagyon röstelli magát. Azokból, amit Kati említett egy is elég lett volna, nemhogy ilyen sok. Tényleg kifordult önmagából, és most nem tud megszólalni sem, csak az ajkait harapdálja. Hiába vigyorog rá a lány, amit újból a megbocsájtás jelének vesz, akkor sem tudja feldolgozni magában azt, hogy mekkora egy szemét lehetett. Még szerencse, hogy nem emlékszik semmire.
- Elnémítottál? Megértem. Sajnálom, örülök, hogy nem emlékszem rá. De legalább Ákost nem emlegettem fel – mégsem lehetett annyira tapló, hogy minden tőrt megforgasson Kati csinos bordáiban. Már az is valami, ha kihagyott dolgokat, bár, mint előbb is gondolta, végül is tök mindegy már. Kati pedig valamiért megbocsájtott neki. Felhorkan arra, hogy többször kéne innia, nem tudja összekapcsolni a veszekedéssel, mint pozitív összhangot. Ő inkább nagyon úgy látja, hogy semmiképpen sem szabad innia.
- Szereted, ha kínozlak, vagy miért? – érdeklődik, de még mindig a kicsi világába van beszorítva. Mi lesz akkor, ha mindenre ráébred majd, nem tudja, és azt sem, hogy rá fog ébredni a dolgokra. Ezek nem a mai nap dolgai, ma csak ez a szoba és a legjobb barátja létezik. Barátja, vagy valami több? Nem tudja, hogy mit gondoljon, csak azt, hogy jól érzi éppen magát.
- Remélem, legalább visszavágtál, ha már képes voltam lehányni téged – a kezébe veszi Kata fejét és odahúzza magához. Apró csókot próbál adni a lány ajkaira, majd hirtelen ötlettől vezérelve szorosan megöleli őt. Talán bocsánatkérésnek szánja, talán csak megerősítésnek, hogy álmodik-e még, vagy éppen annak, hogy megint egyedül maradt.
- Kezdjek el gondolkodni dolgokon, vagy hagyjam inkább holnapra? – kérdezi, mindezt Kata fülébe suttogva. Mindenesetre mozgolódni kezd, mert már nem tud nyugton maradni.
- Itt maradsz ma? Kérlek! – nagyon bajlósak az előérzetei a jövőt illetően, és szüksége van egy emberre, akiben tökéletesen megbízik. A mondanivalójának hamarosan végére ér, kékjeivel a mogyoróbarna szempárt keresi. Abban biztos csak, hogy most nem akarja hagyni, hogy Kata itt hagyja, sőt jó lenne az is, ha nem lustálkodna tovább. A hormonok újból kiszabadulnak, hogy mozgásra bírják a heverő pár férfitagját. Ő pedig nem tud ellenállni a kísértésnek, ha erőlködne sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 5183
Írta: 2014. április 15. 18:15 | Link

Lin – Párizs

Még alig kezdődik el a műsor, mikor érzi, hogy Lin keze elkezd kicsúszni az övéből. Nem tudja mire vélni a dolgot, jelenleg koromsötét is van és csak a színes-hangos-zenés műsort lehet látni, az embereket nem. A következő pillanatban valami vagy épp valaki súrolja a karját és Lin keze végképp kitépődik az övéből, mi több, a dulakodás félreérthetetlen hangjai szűrődnek át az általános zajon, de ekkor már ő is talpon van és behunyt szemmel –hogy az egész túlragozott műsor ne zavarja teljesen össze az érzékeit- , lassan haladva, de elvitorlázik az akadályok között, hogy a függönyön túl, ami eltakarta az előteret a benti világtól végre kinyithassa és szembesüljön a ténnyel, alkalmi barátnőjét épp most nyúlta le fél tucat eléggé gyanús alak. Már csak annyit sikerül elkapnia az egészből, hogy elhoppanálnak Linnel és az egyikük feltűnően sántít... Eddigi életében nem sok emberben tett kárt, de arra az egy alkalomra még mindig nagyon tisztán emlékszik, amikor Bogolyfalván elkapták és az egyik támadó kereket oldott az ő kis játékszerével. Akkor Davidnek hála úszta meg, de most magára van utalva csak. Hát ez remek lesz....

A pukkanást követően Lin érezheti a köldöke tájékán a hoppanálással járó kellemetlen érzést, mintha egy kampót akasztottak volna belé és áthúznák egy gumicsövön. Nagyon zavaró, sőt hányingert is okozhat az érzékenyebbeknél, főleg első hoppanáláskor. Érkezési pontjukról az első szembejövő információ, hogy meleg. A helyiség légköre kellemes a viszonylag hideg idő ellenére, maga a tér esztétikusan bebútorozott és rendeltetését tekintve minden bizonnyal dolgozószobaként funkcionál. Az asztalnál unott képű, húszas éveiben járó fiatalember ül féloldalasan; két lábát egymáson átvetette és az asztalra pakolta fel nyilvánvaló hanyagságról és némi szándékos neveletlenségről téve tanúbizonyságot. Mikor Lint elétessékelik nem éppen kedves, kirláylányhoz méltó módon, leveszi a lábait eddigi helyükről és feláll az asztaltól, megkerüli, majd a lány elé áll.
Szőke haja van, nagyjából olyan magas, mint Mihael és csokoládébarna, meleg szemekkel áldotta meg a genetika. Mindkét fülében apró kristályból készült tűs fülbevalókat visel, szája körül pedig kedves, majdnem bocsánatkérő mosoly húzódik.
- Bonsoir, mademoisselle. Sajnálom, hogy iderángattuk minden előzetes bejelentés nélkül. A nevem Xaviér Besson. Kér egy teát? Esetleg más innivalót? – A modora simulékony, könnyed stílust diktál, mégis érezteti, hogy ő áll a ranglétra tetőfokán akárki akármit is mondjon. Nem mellesleg angolul folytatja a bevezető csevejt erős francia akcentussal.


A vendéglátó
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2014. április 15. 18:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

>Év terelője 2015-16 ősz-tél< | Gyakorló apuka
Aileen Csillámhercegnő Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. április 15. 19:58 | Link

Mihael - Párizs?

Nem vagyok egészen biztos benne, hogy mi is fog történni az előadás alatt, hiszen kísérőm igencsak titokzatos volt az esténkkel kapcsolatban, így aztán mikor valaki megérinti a vállam, azt gondolom, ez is része a szórakoztatásunknak. Nem is nagyon ellenkezem az ellen, hogy felállítsanak a helyemről, bár azt némileg fájlalom, hogy el kell engednem Mihael kezét. Ösztönösen szorítom meg még jobban, és makacsolom meg magam, mert semmi kedvem nélküle elmenni, főleg, hogy fogalmam sincs, hol vagyunk. Ha ezt ő tervelte ki, hát nem tartom túl viccesnek.
Az engem valahova elkísérni igyekvő embereket azonban nem igazán érdekli, hogy én mit szeretnék, erőszakkal távolítanak el a fiú mellől. Kiáltani esélyem sincs, egy pálca hidegét érzem a tarkómon, aztán nem jön ki hang a torkomon: elnémítottak. Próbálom elérni Mihaelt, de sosem tudtam verekedni, ráadásul túlságosan erős sem vagyok, a pálcám pedig nincs kéznél, nem hittem, hogy szükségem lesz rá. Ez így utólag ostobaságnak tűnik, hiszen nem gondolhattam komolyan, hogy Mihael mellett nem lesz szükségem varázslatra.
Elrablóim társas hoppanálással visznek magukkal, ami egyáltalán nem tetszik, hiszen így a fiú akkor sem tud követni minket, ha netán feltűnt neki, hogy elvittek mellőle, ami nem is olyan biztos. Talán majd, ha vége lesz az előadásnak, és újra fény árasztja el a termet, ráeszmél, hogy nem vagyok mellette, de akkor már késő lesz, sőt lehet, hogy már most is az.
Kicsit émelyítő érzés a hoppanálás, de már korábban is volt benne részem, ezért enyhe szédülésen kívül, ami eredhet a betegségemből is, semmi bajom nem lesz. A szoba, ahova érkezünk, bizalomgerjesztő lenne, ha nem akaratom ellenére kerültem volna ide. Túl sokáig azonban nem hagynak nézelődni, nem túl finoman egy srác elé lökdösnek, aki nem sokkal tűnik idősebbnek nálam. Angolul szól hozzám, de nem tudom, hogy azért-e, mert tudja, hogy beszélem a nyelvet, vagy egyszerűen csak próbálkozik egy közvetítőnyelvet találni, mert nem gondol franciának. Fogalmam sincs, hogy tudja-e ki vagyok, de azt sem értem, hogy miért pont én lettem a célpontja. Az egyik a mögöttem álló fickók közül visszaadja a hangomat, és ezt kis is használom.
- Nem vagyok szomjas, és valahogy úgy érzem, hogy nem teadélutánra lettem meginvitálva. Kaphatnék esetleg valamiféle információt arról, hogy miért is tette tönkre az estémet? - Próbálom éreztetni a neheztelésemet, ugyanakkor nem akarok rontani a helyzetemen sem, és természetesen én is angolul szólok hozzá, bár egy pillanatra megkísért a gondolat, hogy úgy tegyek, mintha nem ismerném a nyelvet. Egyszerűbb azonban, ha együttműködök, és már az elejétől kezdve értjük egymást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2014. április 15. 20:11 | Link

[Kristóf]

Róma, Colosseum

Az utazás lényege, hogy váratlan dolgok történjenek.
Ez a kívánatos, ettől érdekes az egész.
Alkalmazkodj a helyzethez,
és próbáld meg kihozni belőle a maximumot.

Olaszország, a legszebb hely az egész Világon, legalábbis számomra. Imádom az itteni életvitelt, az emberek temperamentumát és úgy mindent. Amikor csak tehetem és van rá pénzem, akkor elutazom ide egy kicsit kikapcsolódni. Túlzásba sajnos eddig nem vittem, mivel ez csak a negyedik római utam, de egy ilyen kiruccanást minimum 1 hétre szoktam tervezni, de inkább 2. Róma minden utcasarkán van valami látnivaló, így az ember mindig talál valami újat.
Viszont én most nem csak kikapcsolódni vagyok itt, hanem sokkal inkább anyagot gyűjtök az új tantárgyamhoz, amivel majd következő félévben szeretnék előrukkolni. Reményeim szerint az iskola vezetősége is ugyan ilyen lelkesedéssel fogja fogadni, mint amilyen lelkesedéssel én nekiálltam a dolognak. Hogy mi is lesz az a tantárgy, nos az egyelőre még nem publikus.
Itt tartózkodásaim alatt sikerült felfedeznem egy fagyizót, ami nem messze van a Colosseumtól, és egész jutányos áron adják a finom olasz gelatot. Éppen azzal a kezemben sétálok vissza a Colosseum felé, amikor ismerős beszédre leszek figyelmes. Vagyis, hogy ismerős nyelvre. Valahol a közelben egy magyar férfi magyaráz valamit erőteljesen. Megtorpanok és forgolódni kezdek, így keresve az illetőt, aki magyarul hablatyol valamit. Hamar meg is lelem, akit keresek. Méghozzá két, szintén külföldi nő fogja közre. Felnevetek a gondolattól, hogy nyilván olasznak nézték a férfit, és ezért fotózkodnak annyira vele. Miután a fotók elkészültek, én pedig abbahagytam a nevetést, az ismeretlen magyar férfi felé veszem az irányt, aki háttal áll nekem. Odalépkedek mellé, majd megállok közvetlen mellette. Vállaink majdnem összeérnek, és én is elkezdem vizsgálni a térképet amit annyira bogarászik. Közbe nyalok egy-kettőt a fagyiból, mert elég gyorsan olvad.
- Itt vagyunk most, de amúgy fordítva fogod a térképet! Gondoltam szólok. - közlöm a fontosnak tartott információt, miközben mutatóujjammal rábökök az adott helyre a térképen, így megmutatva, hogy hol is vagyunk éppen. Újabb nyalás a fagyiból.
- Mit is keresünk? - nézem mereven a térképet, majd pedig egy széles mosoly mellett felpillantok a fiatal férfire, aki nemén belül a mutatósabb példányok közé tartozik.
- Esetleg tudok segíteni? - ajánlom fel az a kevés tudásomat, amim van a várossal kapcsolatban. Egy-két helyre lazán elnavigálom, és ha szépen meg is kér, talán meg is mutatom neki az utat, nem csak elmagyarázom.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2014. április 15. 20:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Simfel Kristóf
INAKTÍV


Büfékocsis Vadalma úr
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
Írta: 2014. április 15. 20:32 | Link

Vanda
"Lóma"
avagy hogyan legyünk kreatívak, de ne fedjük fel magunkat egy muglivéla előtt




Ilyenkor jönne jól veszettül, ha előkaphatná a diófát és betájolhatná magát, de hát nem ért ő a térképekhez! Meg aztán, mint hivatalos minisztériumi alkalmazott, igazán nem tehet meg olyan ostobaságot, hogy lóbálja itt a pálcáját ekkora nyilvánosság előtt. Erőteljes tarkóvakarás közepette próbálja megfejteni, hogy a térképen hol is lehet most, mikor végre leesik neki, hogy a Colosseum is fel van tüntetve rajta.
~ Jaaaaaa, hogy ez nem a helyi kviddics pálya! ~ - kap a fejéhez, aztán elhúzza a száját. Hogy is gondolhatta, hogy ez a kör itt kviddicspálya? Mondjuk tény, hogy nem erőssége a seprűs sportág, de azért ennyire... Amíg szerfelett bogarássza, hogy merre lehet az az átkozott szökőkút, egy női hangra lesz figyelmes a háta mögül, de ebben az a legmegdöbbentőbb, hogy még érti is, amit mond.
- ... sünk? - Pislog egy párat bugyután, végül megfordul, hogy szembenézhessen a csilingelő nesz tulajdonosával.
~ Tyű... ~ - Ez az első gondolat, ami az eszébe jut a szőke hajú nő láttán, de igencsak meg kell emberelnie most magát. Egy angyal sietett a segítségére, és még magyarul is tud! Viszont vigyázni kell ám, nem lehet minden angyal boszorkány, az viszont biztos, hogy valahol vagy egy véla rejtőzött el ebben a nőstény egyedben, vagy csak feltűnően jól tartja magát pár ezer éves szárnyas létére.
- Hú... ööö... khm, persze. - Csal vigyort rögtön borostás a képére, de úgy dönt, a szemöldökhúzogatást most lehagyja a szokásos megszólításából. - Azt a szökőkutat keresem, ahova a pénzérméket szokták bedobálni. Aaaa kívánság-kutat, vagy mi a fenét. Egy kicsit elkavarodtam... de ebből nem derül ki, hogy az merre van.
Felemeli a kezében tartott, már bőven kibontott autós térképet, amit a gyenge tavaszi szellő lustán lobogtat.
- Ha esetleg tudna...nál...na segíteni, meghálálnám... - A szőke angyal viszont fagylaltot nyal, ami csak most tűnik fel neki, úgyhogy arra már nem lenne szerencsés befizetni. Gondolkozz Kristóf, gondolkozz...! - mondjuk egy kávémeghívással.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 85 86 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek