Az étterem egy magas téglaépület földszintjén várja vendégeit. A hosszúkás helyiség kissé indusztriális stílusjegyeivel egyértelműen a fiatalabb korosztályt kívánja megszólítani, melyhez pénztárcabarát árak is társulnak. Itt találtak új otthonra az előkészítő iskola leselejtezett padjai és székei, amiktől a tulajdonos elmondása alapján még egyedibbé varázsolódik a hely. Belépve nem túl erős fények, de annál intenzívebb gyorsétterem-illat fogad mindenkit. Az asztalokon egy-egy nagyobb méretű, üres konzervdobozban találhatóak evőeszközök, szalvéta, valamint egy laminált étel-és itallap.

A menüsort elnézve hamar kiderül, hogy az étterem fő profilját a különböző kézműves hamburgerek alkotják, amelyekből rendeléskor ízlés szerint új változatok kérhetőek, egyedi feltétekkel – ennek mindössze csak a képzelet szab határt. Népszerű specialitásuk Bogoly Burger névre hallgat, de senki ne aggódjon, még nyomokban sem tartalmaz boglyokat, ugyanakkor a recept szigorúan titkos! Azoknak, akik valami mást ennének, egy üvegezett pult mögül tudják kiválasztani az aznapi ajánlatot. Állandó elemként a leveseken túl rántott- és töltött húsok, sajt, hal, hot-dog, saláták, különféle köretek találhatóak, a burgonyából is püré, csónak, steak, hagyományos, vagy éppen édes változatokkal. Desszertnek ajánlani szokták a tejszínhabbal és meggyel díszített shakeket, amerikai és magyar palacsintákat, somlóit és tortaszeleteket. Ha viszont ez se volna elég, a falnál egy mágikusan forgó gyros-hústorony tetszeleg, melyet néhány pálcaintéssel apró falatokra lehasítanak, s tálban vagy pitában szolgálnak fel.

Rendelés után egy sorszámot kap az érkező, a pult feletti kijelzőn pedig láthatja, ha elkészült a vágyott étel. Elviteles rendelés esetén csomagolási díjat számolnak fel, emellett jó hír, hogy házhoz is szállítanak, méghozzá seprűn! Az olcsó árak velejárója talán a többi étteremhez képesti alacsonyabb minőség, valamint a túlnyomórészt diákokból álló személyzet amatőrsége, emiatt ne lepődjön meg senki, ha elsőre valamit nem úgy készítenek el, ahogyan az illető kérte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=779425#post779425][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.10.30. 17:41[/b][/url]

Mérges, dühös, impulzív, bosszús és felkavart vagyok. Igen, ezek mind szinonimák, és fáj bevallanom, de jelenleg az összes szinonima eszembe jutott, ami körbe írhatja azt, hogy mennyire dühös vagyok. Erre csesztem el hónapokat. Ezért szakítottam a férfival, aki megérdemelt volna, akit talán én is megérdemeltem volna, mert ő... mert ő mindent megtett, én pedig ott hagytam. Erre most mi van? Engem is ott hagytak. Vagyis ez nem igaz technikailag, mert én hagytam ott őt, de akkor is! Akkor is mérges vagyok, és legszívesebben... ah! Határozottabban, mint kellene, dugom bele a sültkrumplimat az előttem terpeszkedő kávés pohárba. Fejemet előre biccentve sóhajtok egy mélyet és drámait, majd jobb kezemre támaszkodva kapok be egyet. Nem kértem mást, mert ez most szomorú evés, és ahhoz nem is kell más, elég a sültkrumpli. Bánatomban pizzát szoktam tömni az arcomba, de ugye, ciki lenne megjelenni a Félszeműben, így hirtelen ötlettől jöttem rajta tovább és tértem be ide. A sültkrumpli is több, mint a semmi. Az étterem ajtó kinyílik, hallom, ahogy zörög, de nem tulajdonítok neki több figyelmet, nincs miért. Vagyis nem tulajdonítanék neki többet, de az illető, aki nemrég betért szerény társaságomba, az éppen leül velem szemben, és belenyúl a kajámba. Az én kajámba. Mondom az enyémbe, és ezt nem tudom elégszer hangoztatni. Kikerekedett szemeimet emelem a férfira, de megszólalni nem tudok, mert pár másodpercig nem kapok szikrát, majd lábaimat keresztbe vetve, mosolyodom el felé kedvesen.
- Nem tudom - könyökölök fel az asztalra, hogy mélyen a férfi tekintetébe tudjam fúrni sajátomat, mert bár nem akarom, és eszembe sem jutna, de van valami alapvető vonzóerő benne, ami arra húzza a tekintetemet még akkor is, ha belenyúlt a kajámba. Halált rá! - De szívesen kiszúrom a szemed az étlappal, ha még egyszer meglátom az ujjaid a kajám környékén - vonom meg vállaimat könnyedén, karkötőmet a helyére igazítom csuklómon. - Esetleg olvassam fel, mert az sem megy? De rendelni tudsz, ugye? - emelem rá kékjeimet őszinte érdeklődéssel szemeimben. Nos igen, aki hozzányúl, az viselje a következményeket. Hajamat hátam mögé dobom, türelmesen és őszintén mosolyogva, tekintetemben érdeklődéssel várom a férfi válaszát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=779429#post779429][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.10.30. 18:31[/b][/url]

Ugyan már! Az a szem kiszúrás nem direkt lenne, hiszen úri hölgy vagyok, nem tennék ilyet, ráadásul fenn áll a veszélye, hogy a ruha, ami rajtam van véres lenne, így az ötlet el van vetve. De véletlenek ugye bár mindig történnek, esetleg megbotlok, ügyetlenkedem kicsit és hopp! A bárgyú mosolyú bájgúnárból lenne egy szemfedős kalóz. Nem mondom, megmosolyogtat a gondolat, de hamar is el is reppen a jó kedvem, amikor a kabát lekerül róla, pipiskedik még egy kicsit, majd kényelembe helyezi magát. Az asztalnál. Aminél én ülök. Tehát az én asztalomnál. De most tényleg nem talált mást, akinek leszívhatja az agyát kora délután? Tekintetem futtában jártatom körbe a helyen, és szomorúan konstatálom, hogy valóban nem lenne, mert mindenki jött valakivel, nagyobb társasággal is akár, minden asztal foglalt, az egyetlen szabad hely valóban velem szemben volt. Remek. Akkor menjen máshova!
- Ajánlom, hogy menj ki az ajtón - vonom meg vállaimat mosolyogva. - De gondolom nem áll szándékodban, bármennyire is kérnélek rá - dőlök hátra a széken. Jobbomat az asztalon hagyva kezdek el tökéletesen manikűrözött körmömmel kopogni az asztallapon.
Egyik szemöldököm ívesen megemelkedik, ahogy ismét a tányérom felé nyúl, de nem állítom meg, egyszerűen mosolyogva nézem végig, ahogy jóízűen megrágja, majd lenyeli a falatot. Érzem, hogy itt még nincs vége a dolognak, már csak azért sem, mert ennyiben biztos nem hagyom a dolgot, és ugye még hosszú a délután.
- Ha rajtam múlik éhen halsz - tárom ki kissé karjaimat, mert bizony sajnos így van. A sültkrumpli fogyóban van, én meg jóllaktam, így rám nem számíthat az analfabéta férfi. Ilyen ez, ha valaki hülye az élethez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=779446#post779446][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.10.30. 19:46[/b][/url]

A tervem felsült, hogy simán átülök máshová, hogy ismét a gondolataimba, vagyis a dühös gondolataimba merüljek és kicsit talán sajnáljam magam. Mert az előttem ülő nem elég, hogy igen pofátlan, de még tenyérbemászó is és egyáltalán nem az a kellemes társaság, amit ilyenkor kívánna magának az ember. Vagy igazából akármikor kívánna magának. Mindegy.
Másik szemöldököm is az egekbe szökken, ahogy elkezdi a mondókáját, aztán akaratlan tör ki belőlem a nevetés. Nem megjátszott, nem hamis, tényleg nevetek, amiért ennyire elhiszi, hogy jaj, mennyire ő hordja itt most a nadrágot. Ahogy elnézem nem csak most hiszi ezt, tipikusan olyan férfinak tűnik, aki mindenben dönt, mindegy, hogy mi az adott helyzet. Rendben, felőlem így is lehet.
- Először is nem vagyok a szépséged, bármennyire vonzónak hitted ezt a szádból - sütöm le pillantásomat, nehogy véletlen megint elnevessem magam, majd amikor ismét felnézek, azzal a lendülettel könyökölök fel az asztalra, hogy íriszeimet a férfiéba fúrjam. - Megengedem, hogy maradj - legyintek egyet felé, még biccentek is mellé, hogy egyértelmű legyen. Mert én bizonyosan nem fogom innen felemelni a formás popómat, akár akarja, akár nem. Ennyire könnyen nem szoktam feladni a dolgokat, és ma pont rosszkor talált meg ahhoz, hogy játszadozzunk egymással. Talán csak szánalomból hagyom, hogy itt maradjon, de ki tudja? Lehet ez egy csodálatos barátság kezdete.
- Örülök, hogy ízlett - mosolyodom el kedvesen. - De abba beleejtettem nemrég egy krumplit. Talán a só adta meg a remek zamatot a kávénak - még pilláimat is lehunyom pár másodpercre, mintha elgondolkodnék a dolgon, végül vállamat megvonva mosolygok tovább Iliánra. - Micsoda bók! - teszem kézfejemet homlokomra, mert minél nagyobb a drámai hatás, annál jobb. - Köszönöm - mosolyom nem lankad. Az is eszembe jut, hogy az istenbe nem fulladt meg? Rendben, nem volt olyan nagy az a krumpli, de azért olyan kicsinek sem mondanám. Ez a férfi mindent túl él más kárára?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=780557#post780557][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.11.11. 17:54[/b][/url]

Csak egy mellékszálon szeretné megemlíteni így elöljáróban, hogyha ilyen a viselkedése minden emberrel, akkor bizonyosra veszem, hogy majdnem mindenki meg szeretne tőle szabadulni, feltéve, ha azokat a titkos, rejtett képességeket nem használja fel, amik olyannyira a férfi előnyére válnak, és szintén más kárára. Mert szerintem Ilián alapvetően sem tud egyetlen egy olyan dolgot sem tenni, amikkel másokon segítene. Bunkó lennék? Lehetséges, kövezzetek meg érte, de az eddigi viselkedése nem enged arra következtetni, hogy ő mennyire jószívű, és kedves, és blablabla. Szóval értitek, ugye?
- Hogyne - forgatom meg szemeimet, és még fejem is szemem forgatásával megegyező irányba halad, hogy egyértelmű legyen; mennyire nem lennék rá kíváncsi, mennyire faképnél hagynám, de ugye nemigen van választásom. A hely tele van, én meg egy szomorú és melankolikus videoklipbe akartam magam képzelni, mert egy kis önsajnálat tutira belefér. - Nagyon, és szeretném, ha soha, de soha nem mennél el ettől az asztaltól - legjobb lenne, ami a mai napban történhet. Ő itt marad, én pedig felkelek, kisétálok, és élem tovább az életem anélkül, hogy aggódnom kellene amiatt, vajon hol futunk össze még egyszer? Mert majdnem biztos vagyok abba, hogy megtörténik. Ő tipikusan az a fajta férfinek tűnik, akitől nem tudsz csak úgy megszabadulni, kell még egy-két találkozó ahhoz, hogy elhiggye valóban nincs esélye, hiába futottatok össze véletlenül mindenhol. Ő tuti ebbe tartozik; gyanútlan sétálsz az utcán, amikor megszólít, te meg állsz, hogy ezt nem hiszed el. Mennyivel könnyebb lenne, ha itt maradna, nem? Na ugye!
Amikor a vanília fagylalthoz hasonlítja a kávés sültkrumplit, vagy sültkrumplis kávét, akaratlan elmosolyodom, mert azért nem vagyok hülye, azt én is szeretem. Baszki, ki nem? Ahogy a sós és az édes találkozik egymással, egyszerűen; ahw! De az, hogy a kávéval is hasonló hatást érjen el nehezen hiszem, ámbár nem én ittam meg, úgyhogy a tapasztaltabbra kellene hagyni ennek a döntésnek a meghozatalát. Ablak felé fordítom a fejemet, mert én itt simán befejeztem volna a beszélgetést, de Ilián nem tágít, és amikor meghallom, majd el is jut a tudatomig az, hogy meghívna még egy kávéra, akaratlan fordulok felé. Meglátom a mosolyt az arcán, ami olyan elemi erővel csap belém, hogyha állnék, akkor most tuti rogyadozna a térdem, és nem bírnék megszólalni. Kikerekedett szemeimet emelem rá, alsó ajkamat beharapom, tekintetemet azonban nem tudom levenni róla. Mégis mi történt? Válaszolni kéne. Talán...
- Öm... igen. Az jó lenne - ahogy Ilián előre dől, mozdulok vele, mintha csak a tükörképe lennék. Felkönyökölök az asztalra, mert érezni akarom az illatát, hallani ahogy lélegzik. Egyszerűen csak közelebb akarok kerülni hozzá. Mi az isten történt? Pár pillanat telt csak el, és én eddig nem... mi? Nem, nem, nem! Nem lehetséges, hogy véla, hiszen ők nem így néznek ki, de... kit is érdekel igazából ez?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=781212#post781212][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.11.18. 17:57[/b][/url]

Ó, hát mennyire vág az esze ennek a férfinak. Csak egy sejtelmes mosoly mellett bólintok egyet felé, mert a következő pillanatban a legtisztább és legnagyobb vonzalmat kezdem el érezni iránta, mintha nem idegesítene halálra. Ahogy közelebb hajolok orromat megcsapja az illata. Pontosan olyan illat, amelyet minden férfitól elvárnál, de csak néhányan találják el. Kevés, mégis érezhető, enyhén fűszeres, és tipikusan olyan, amit éjt nappallá téve tudnál szagolgatni és azt akarod, hogy örökre az orrodban maradjon. Tekintete megbabonáz, nem tudok eltekinteni róla, és bár vannak tisztább pillanataim, amikor ez a mérhetetlen vonzalom lankadni látszik, nem tart tovább pár másodpercnél az egész, és ugyanoda térek vissza; hogy mennyire vonzó az előttem ülő. Az igéző kék tekintetem túl a teste, ajkainak vonala, arcának éle, de mindezek eltörpülnek amellett az érintés mellett, amit hozzám intéz. Beleborzongok az érintésbe, ami arcom élénél kezdődik, majd ajkamnál ér véget, belemosolygok, lehunyom szemeimet és azt kívánom bárcsak soha ne érne véget a pillanat. De véget ér, én pedig a vágyódásommal és az illetlen gondolataimmal maradok egyedül, mert amint véget ér, Ilián el is távolodik tőlem, és a hiánya - pedig csak hátradől - szinte fizikai fájdalmat idéz elő. Azért kicsit helyrebillen az egyensúly, amikor meghallom mély, rezgő és férfias hangját, ahogy felteszi a kérdést.
Olyan sok gondolat zuhan rá agyamra, ami mindennel kapcsolatos csak a rendeléssel nem, hogy belepirulok, és alsó ajkamat rágcsálva próbálom összeszedni magamat, meg talán egy értelmes választ kicsikarni magamból. Azonban ez úgy elég nehéz, hogy közben csak az jár a fejedben, ahogy Ilián hozzád ér, ahogy megérint, ahogy beszél hozzád, és mondjuk mindezt meztelenül teszi, miközben te kéjesen nyögsz érintése alatt. Oké, szóval a kérdés, ami... mi is volt? Hogy mire is hívjon meg, ugye? Kékjeimet mindezen gondolatok közben egyszer sem szakítom el Ilián kékjeitől, mert egyszerűen képtelen vagyok rá, és nem is akarom. Magához vonzz, leláncol, hagyja, hogy elsüllyedj nélküle.
- Magadra - zavartalan eresztek meg egy mosolyt felé, és bár szívem mindjárt kiugrik a helyéről, de valahogy elveszem tekintetem Ilián arcáról és végig mérem. - Ha nem túl nagy kérés - kissé ficergek helyemen, amíg megtalálom a tökéletes pózt, lábaimat keresztbe vetem az asztal alatt, így fürkészem tovább a férfit, aki most ellenállhatatlan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=781237#post781237][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.11.18. 21:50[/b][/url]

Engedelmesen kelek fel, amikor kiküld a mosdóba. Agyam kissé kitisztul, ahogy nem néz rám az igéző kék szempár, és a feledhetetlen mosolyt sem látom. A helyiségbe lépve rögtön a tükör elé lépek, mosolyogva állok neki helyre tenni ajkamon a rúzst jobb kezem mutatóujjával. Fejemet kissé megrázva igyekszem még jobban kitisztítani az agyamat, de nem megy ez olyan gyorsan, mint akarná az ember. A férfi véla, ez már biztos, és nagyon úgy tűnik, hogy ezzel szívesen él vissza. Nem tudhatom, hogy csak engem tisztel-e meg ezzel, vagy más nőket is ilyen tisztelettel babonáz meg, de meg kell hagyni, egyáltalán nem tetszik. Mert nem tudok ellene tenni. Én, Ophelia Carolina Brown, életemben először elmondhatom magamról, hogy nem tudok nemet mondani egy férfinak. Milyen világ ez?
Gondolataimat a mosdó nyíló ajtaja szakítja félbe, és amikor odanézek, megilletődött tekintettel hagyom, hogy Ilián a falnak préseljen. Egy halk nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy meztelen vállamat érinti a hideg csempe. Automatikusan nyúlok a férfi tarkójához, de nem húzom magamhoz, csak ráfektetem tenyeremet a puha bőrfelületre. A kérdésre megemelkedik a szemöldököm, és ahogy szemben találom magam a kékekkel megremeg a bensőmben valami, amit nem tudok hova tenni.
- Nem is egyszer - mosolyodom el szemtelenül, ráharapva alsó ajkamra, hogy nehogy ennél többet mondjak véletlenül. Alapvetően őszinte embernek tartom magam, így ez alól a vélamágiával megspékelt énem sem kivétel, de az, hogy ilyen nyílt legyek egy ismeretlennek az még nekem is új. Fertelmes, hogy ennyire kiadom magam egy férfinak, akitől ráadásul minden egyes szava után a plafonon vagyok, mert annyira le tudnám csapni az egója miatt. Most mégsem tudok neki ellenállni, és ezt ő tudja. Pontosan tudja, kihasználja, élvezi, ó, de még mennyire élvezi!
- Kérlek... - ha lehetséges még jobban elmélyülök a kék tekintetben, és csak remélhetem, hogy a kilehelt szavam ajkai közé célt érnek, megszán esetleg, talán még ő is vágyhat rá. Csak most az egyszer hadd érintsem meg ajkait, utána nem érdekel semmi más többé, felőlem itt is hagyhat a csempének taszítva, menjen is. Csak ezt adja meg nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=781833#post781833][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.11.25. 17:48[/b][/url]

Az egész játéka a férfinak annyira abszurd, és annyira nem tudom mire vélni. Ha csak az egója miatt kell ez az egész, akkor gratulálok, megtörtént, semmit nem tudok tenni az ellen a vonzalom ellen, amit kiváltott belőlem. Mert kiváltotta, és jelenleg semmi másra nem vágyom, csak hogy érezhessem illatát, megtapasztaljam csókjának ízét, és ha lehet, akkor soha, de soha ne engedjen el. Ne szakadjon vége a pillanatnak, hanem ragadjunk benne örökre, mert az, hogy megérzem tarkóján állni az apró szőröket az nem véletlen. És ha én nem kapom meg, amit akarok, akkor bizony ő sem. A különbség maximum annyi, hogy én annyira vágyom arra, hogy megkaphassam, szinte már megijedek saját magamtól, és nem akarom elhinni az egészet. Hangjára lehunyom a szememet, és a hideg végig fut egész testemen, ami nem a hideg csempe érintésének köszönhető.
Lehelete csiklandozza ajkaimat, de nem csókol meg. Merlinre, pedig minden porcikám beleremeg abba, hogy hozzám érjem, hogy megízlelhessem ajkait, amik nemrég az én krumplimat fogyasztották olyan nagy bőszen. Megérzem érintését oldalamon, majd hátamon és sűrű pislogások közepette hagyja el ajkaimat egy nyögés, fejemet pedig hátravetem, amikor borostája végig simíti arcomat, de nem csókol meg, egyszerűen nyakszirtemet kezdi el csókolni. Ujjaim a férfi tincsei közé vándorolnak, jobb lábam kissé elemelkedik a földtől, végül az apró, de túl nagy jelentőséggel bíró harapás után Ilián eltávolodik és ismét ajkaim közé beszél.
- Talán - suttogom ajkai közé, majd pilláimat lehunyva hajolok közelebb a férfihoz, de a következő pillanatban már egyedül vagyok a mosdóban. Értetlen tekintetemet járatom körbe a helyiségen, majd hajam és sminkem rendbetétele után lépek ki a mosdóból, hogy elhagyjam az éttermet teljesen értetlen. Miért én fogom ki a vélát? Miért? Csak még egyszer találkozzunk. Csak még egyszer...