Jelenlegi tulajdonos és étteremvezető: Jankovits Dávid

Alkalmazottak:
Markovits Balázs - Pultos
Sadie Sallow - Seprűs futár

Nyitva tartás:
H-P: 11:00 – 21:00
SZ-V: 10:00 – 22:00

Noel

Arvid ugyan pompázhatott volna fehér szakácsköpenyben, vagy lehetett volna hószín kötény is a srác elé kötve, de valljuk meg, ez nem lenne túl praktikus, ha a szakács vak, és nem mellesleg úgy izgul, hogy percenként löki le a fakanalat, ami helyett az egyik szorgos manó minduntalan kénytelen tisztát hozni. Mindettől függetlenül a szőke éppen egy rellonzöld szakácsruhában pompázott, ami egyszerre volt szép, rellonos, és piszoktaszító.
Még csak alig pár napja, hogy megnyílt a hely, és ezzel arányosan ugyan csökkent Arvid idegessége is, de még koránt sem tartott ott, hogy nyugodt legyen, és képes arra, hogy egy pillanatra is megálljon. A két manó segítségével sorra készültek a finomabbnál finomabb falatok, amiket szerencsére szívesen vásároltak a betérők, így eddig úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, mégis, ennyi emberre főzni, ilyen felelősséget vállalni, új volt a fiúnak. Azonban miután a Minisztériumban a tanulmányi ügyeit intézve meghallotta, hogy van egy kiadó helyiség, ami épp alkalmas lenne étteremnek, a szőke kobakban egyre ott forgott, hogy talán ő is kibérelhetné. Miután Konnal megbeszélte, és úgy döntöttek, hogy érdemes megpróbálni, már csak hetek kérdése volt, hogy minden elkészüljön. Díszítés és üzlettér berendezése Kon és Lil segítségével, a manók felkeresése, akik majd fizetett munkaerőként segíthetnek a fiúnak a szeletelésben és az olyan munkákban, amik vagy veszélyesek voltak számára, vagy gyorsabb volt, ha más csinálja, és végül az étlap összeállítása. Arvid már nagyon várta az orosz napot, ahhoz a recepteket Kon fordította az édesanyja receptkönyvét felhasználva, és a szőke miután otthon kipróbálta őket titokban, arra várt, hogy majd egyetlenje már innen kap az ételekből hatalmas adagokat. Most azonban hétvége volt, tehát Arvid pizzát sütött, makarónit készített, és mikor már úgy vélte, hogy aznapra elegendő az élelem, levette a szakácsruhát és leült egy sarokba feltűnésmentesen eszegetni, hogy hallgathassa, hogy mit mondanak a vendégek a főztjéről, mert abból rengeteget tanulhat.

Noel

Miután a szőke megállapította, hogy bizony a pizzája már felülmúlja azt, amiket eddig mugli helyeken kóstolt, és ezt minden szerénység nélkül állíthatja, elkezdett fülelni, hogy mi történik. Az emberek jókedvűen beszélgettek, néha valaki bejött, és rendelt valamit, amit az egyik, pultba állított manó melegített meg és rakta rá a vendég tálcájára, miután az fizetett. Arvid egészen el is merült a gondolataiban, mert hát úgy tűnt, hogy nem biztos, hogy elég lesz a két manó, hiszen nekik is kell pihenőidőt adni, a szőke maga pedig érthető okokból nem tud a pultba állni. Azonban egyelőre ezzel inkább nem törődött, induljon be rendesen az üzlet, utána ráér effélén filozofálni, hiszen ha kell, akkor akár Lil is be tud segíteni sűrűbb napokon. Ugyan nem családi vállalkozás a gyorsétkezde, de a lányka lelkes volt, szalvétát hajtogatott és díszeket fabrikált, hát talán nem fog ez sem nehezére esni. Kontól pedig Arvid eleve el sem várta, hogy bármilyen szinten részt vegyen ebben a nyitás után, hiszen tudta, hogy az neki egy merő kínzás lenne, na meg úgy őszintén, ki jönne be ide enni, ha a suli és a falu réme áll a pultban, akiről mindenki azt feltételezné, hogy mérget kavar a kajákba? Azért ezzel a ténnyel még Arvid is tisztában volt, bármilyen elvakultan is szerette kedvesét.
Aztán újra nyílt az ajtó, és a szőke már kíváncsian várta, hogy mit fog az érkező kérni, de az ahelyett, hogy a pulthoz ment volna, hozzá közeledett, tisztán hallotta. Ennek ellenére igencsak meglepődött, mikor le is huppant elé az idegen.
- Én meg wifit Bogolyfalván! - hörrent föl Arvid a kijelentésre rosszallóan, mert hát milyen módja ez a bemutatkozásnak? Viszont eszébe jutott az előbbi gondolat a további személyzetről, ami arra késztette, hogy mégse küldje el azonnal a hallhatóan fiatalka diákot. - Mi a neved, hány éves vagy és miért akarsz itt dolgozni? - dőlt aztán hátra a széken megenyhülve. Végül is, legalább végighallgatni végig lehet a gyereket, abból még nem származhat semmi rossz.

Noel

- Az itt-ott akad - mosolyodott el halványan a szőke srác az elektronika felvetésére, de nem fejtette ki jobban a dolgot, hiszen nem kell mindenkinek mindent az orrára kötni, pláne nem akkor, ha azt sem tudja az ember, hogy ki ül vele szemben.
Aztán mivel Arvid érdeklődő magatartást tanúsított az ifjú pultos jelölt felé, kapott pár plusz infót is, kár, hogy a név után már alig hallott meg valamit belőle. Arcára egyre szélesebb vigyor költözött, mert naná, hogy a húga már elújságolta, hogy ki volt az tavaly, akit szerencsésen felkötöztek lógni a kandalló elé dísznek.
- Nagyon mazochista vagy te kölyök - vigyorgott továbbra is a szöszi, miközben végre lerakta a kezéből a maradék szelet pizzát. Így már egyből jobban érdekelte őt a srác mondókája.
Azonban a korán és a tapasztalatán leakadt.
- Tizenhat vagy, és már dolgoztál étteremben? - vágott töprengő arcot a srác, de aztán megrázta a fejét kissé, mint aki elhessegeti a gondolatokat. - Nem, nem érdekel, hogy miért és hol, nem fogom megkérdezni - mondta hangosan is, azonban a tapasztalat ténye önmagában igen jó pont volt.
Arvid egy darabig szótlanul mélyedt magába, azon gondolkodva, hogy vajon adjon-e esélyt a gyereknek, de végül döntésre jutott.
- Utána kell néznem, hogy milyen kitételekkel vehetlek fel téged, de mivel úgy tűnik, hogy túl sok feladat van itt, mi meg kevesen vagyunk, egyezzünk meg két hét próbaidőben. Fizetés ezért is jár, csak iskola után kell jönnöd, tehát leadod nekem az órarended, és ha hatkor van vége az órádnak, akkor nem foglak iderángatni négyre. Heti öt napot kell dolgoznod, minden második héten szabad a hétvégéd. Megfelel így?
Ez után Arvid figyelmesen várta, hogy a fiúnak megfelelnek-e a feltételek, és ha igent mondott, akkor visszavette a kezébe a pizzaszeletet.
- Kérj valamit magadnak a pultból, amíg eszek, aztán megmutatom a helyet - mormogta, mert fáradt is volt és éhes is, de aztán ha végzett, felkelt az asztaltól, és maga után intve a fiút, elindult a belső helyiségekbe azzal a gondolattal, hogy ha a gyerek tényleg itt akar dolgozni, akkor nem hal bele abba, ha még marad tíz percet.

Noel

- Pultos leszel - válaszolta Arvid, majd kicsit bővebb magyarázattal is szolgált. - Mivel ez egy önkiszolgáló étterem, mint láthatod, nem kell kivinni az asztalokhoz a tányérokat, és az emberek saját maguk viszik a tálcájukat az ablakhoz, ami mögött a mosogatás folyik. Neked az lesz a feladatod, hogy mikor rendelnek valamit a pultban, akkor azt kiszedd nekik, megmelegítsd, majd miután fizettek, a tálcájukra rakd. Hogy mekkora adagokat kell szedni, azt majd az egyik manó megmutatja. Emellett még fontos, hogy a visszahozott tányérokat és evőeszközöket bepakold a mosogatóba, majd ha tiszták, akkor tedd ki száradni, és végül hozd vissza pulthoz, hogy újra lehessen használni. A mosogatás varázslattal működik, a vizet hozzá pedig nem neked kell elkészítened, de fontos a higiénia. Nap végén te mosol fel.
Egészen belelendült a magyarázatba, de aztán észbe kapott, és inkább a munkaidőt kezdte taglalni. A fiú megjegyzésén elgondolkodott, majd bólintott egyet. Neki is van húga, tudja, hogy az felelősség, ráadásul épp a kicsi Csák az, aki hétvégente nyugodtan jöhet Noel helyett dolgozni.
- Nem probléma, megoldjuk - biccentett Arvid, aztán miután ettek, bevitte a srácot hátra, hogy megmutasson mindent.
- A manók pénzért dolgoznak - fűzte hozzá, miután bemutatta a két alkalmazottat. - Ekként is bánj velük, nem tűröm a parancsolgatást, ők egyenrangúak - figyelmeztette a fiút, mert nem tudhatta, hogy az milyen nevelést kapott.
Végigvezette a mosogató helyiségen, a konyhán, a raktárakon, és mivel fejből tudta pontosan, hogy mi hol van, végig mondta hozzá, hogy mire való a hely, vagy miket lehet ott találni.
- Még egy nagyon fontos dolog. Ha valamit az utamba raksz, vagy nem vissza a helyére, akkor előfordulhat, hogy életem párját megkérem, hogy segítsen átértelmezni a diákcsemege szót - mondta komolyan a szőke, és így is gondolta. Ahhoz, hogy minden flottul menjen egy vak szakács keze alatt, kellett a pontosság és precizitás minden egyes alkalmazottól.

Bianca

Végre eljött a nagy nap! Arvid nyugodtan főzhette Kon édesanyjának receptjei után a finom orosz ételeket, amikből már elkészültük után jócskán tett félre, hogy majd hazavigye kedvesének késői vacsora címén. Mikor már befejezte az aznapi főzőcskézést, akkor ugyanazt csinálta, mint minden nap, vagyis kijött az üzlettérbe, és hallgatta a vevőket, na meg maga is falatozott egy kicsit.
Most éppen a pult mögött állt, amíg a manó, aki ott szokott lenni, meglátogatta a mosdót. Nem szerette, ha senki sincs ott, mert ha közben érkezett valaki, akit ő ugyan nem tudott kiszolgálni, akkor is meg tudta kérni, hogy várjon egy kicsit, míg jön valaki más.
És milyen igaza van! Tényleg jött közben egy vásárló.
- Szia - köszönt vissza a lánynak, egy pillanatra összezavarodva, mert nagyon emlékeztette a hangja valakire, csak épp nem tudta volna megmondani, hogy kire.
Aztán a lány folytatta, ő pedig bólintott egyet.
- Persze, tudok. Itt minden más, mint fent, szóval nem kérsz nehezet - vigyorodott el aztán, mert bár ő azon a véleményen volt, hogy a kastélyban is jó a koszt, itt lent még a hasonló fogásokat is igyekezett másképp elkészíteni, hiszen a diákság volt a célközönsége, ők meg miért akarnák ugyanazt enni, csak pénzért?
- A szerda orosz nap, ami azt jelenti, hogy minden, amit itt látsz, az orosz konyhához tartozik. Nem tudom milyen ízeket szeretsz, de nekem egyik nagy kedvencem a podzsarka, ami egy paradicsomos húsféle - közben visszaérkezett a manó is, akihez oda is fordult a szőke - Légy szíves mutasd meg neki - kérte, a manó pedig engedelmesen rámutatott a tálra, hiszen munkaadója nem tudta volna megtalálni olyan egyszerűen.
- Burgonyával ajánlom - tette még hozzá Arvid, aztán a másodikra tért. - Utána pedig pirogot javaslok, ami van virslis töltelékkel is, de édesen, túrósan is - mondta, a manó pedig közben szorgalmasan mutogatott.

Kon
(november 10.)

Arvid csendben tette a dolgát, mint minden este. Miután a többieket már hazaengedte, ő mindig leült, és átnézte a napi számlákat, megcsinálta a kasszazárást, és összeállította a másnapi menüt az aznap következő nemzetiség alapján. Megtehette volna, hogy mindig csak váltogatja a kész menüket a hét napjain, de szerette, ha mindig volt valami újdonság is a repertoárban, mert annak örülni szoktak a vendégek, és ő sem unt bele olyan könnyen a menük készítésébe. Pedig mióta megnyitottak, már jó sokszor készítette el újra és újra ugyanazokat az ételeket, noha nála az a mondás kevéssé állná meg a helyét, hogy bekötött szemmel is tudja már mindet.
Tűnődve támasztotta hát most is a fejét az egyik tenyerében, miközben másik kezével az asztalon dobolt, és igyekezett fejben összerakni mindent, néha egy-egy szót odavetve a pennának, amit az aztán készségesen le is jegyzett a pergamenre. Úgy gondolta, hogy van még pár perce Kon érkezéséig, hát nem siette el a dolgot. Jó volt ilyenkor az étteremben lenni, még ha nagyon fáradt is minden nap végére, de maga az a gondolat, hogy valami hasznossal töltötte az idejét, elégedetté tette őt, főleg, hogy ilyenkor már csak pár perc választotta el attól, hogy újra Konnal lehessen.
Aztán persze alaposan meg is lepődött, mikor hirtelen átölelte valaki hátulról. Nem mondta volna, hogy megijedt, mert más nem közeledne hozzá ilyen hangtalanul, és nem is zárná a karjaiba, de azért kétségtelenül összerezzent egy pillanatra. A hang viszont bizonyosságot adott neki, és elmosolyodott.
- Nem kell, már végeztem - válaszolt, kezeit Kon karjára simítva, hogy aztán felé forduljon, csókot kérve. - Gyere, raktam el neked ennivalót - kelt föl a szőke az asztaltól, kézen fogva társát, és a külső helyiségbe vezetve. Út közben összeszedte a két tányérnyi ételt a tálcán, amit félretett, levest és paradicsomos tésztát, aztán az előtérbe érve megállt, hogy megmelegítse őket.
- Válassz addig édességet meg üdítőt a pultból - javasolta Konnak, majd a kellő idő elteltével az egyik eldugott asztalnál szervírozta a vacsit. Szerencsére itt az étteremben is ügyesen jött-ment, főleg ha nem voltak itt vendégek, akiknek a kitartott lábukban felbukhatna.

Kon
November 10.

- Milyen napod volt ma? - kérdezte, mikor ő is letelepedett, hogy békés nyugalomban megvárja, míg Kon megvacsorázik. Ő már evett hamarabb, meg amúgy is nagyon eltelt már ilyenkorra az ételek illatával, szóval inkább csak egy pohár szénsavas narancslevet szürcsölgetett diszkréten. Csendesen beszélt ilyenkor, nem volt szükség a hangos szavakra, hiszen már nem zajongtak körülöttük emberek, és közel is voltak egymáshoz. A szőke amúgy is szerette kihasználni az asztal adta előnyöket, hát most is csak úgy mellékesen kinyújtotta a lábát az asztal alatt, hogy vádlijával a másikét érezze. Olyan apró kis érintés, de mégis jól esett az egész napos távollét után, megnyugtató volt Arvid számára.
Elnyomott egy ásítást, miközben az evőeszközök csörgését hallgatta, aztán a karjaira támaszkodva az asztalra hajtotta a fejét. Ilyenkorra már tényleg fáradt volt, főleg hétvégén, és nem volt egyéb vágya, mint hogy egy kiadós fürdés után elterülhessen az ágyon, Kont lehetőleg kispárnának használva. Most azonban talán a cukros üdítő miatt, de még nem akart ültő helyében elaludni, úgyhogy állával támaszkodott inkább a karjára, és úgy fordult Kon felé.
- Moony-t is hoztad? - kérdezte kíváncsian, mert ha igenlő lett volna a válasz, akkor hozott volna az állatnak egy kis maradék húst a hűtőből. A szőke nagyon jól elvolt a thesztrállal, elég gyakran lehetett őt a kerti hintán ülve látni, miközben épp csak lengedezett, és a bestiát simogatta, az meg néha a vállához nyomta az orrát. Jól elvolt egymással a két nyugodt lélek.
- Egyébként arra gondoltam, hogy nem lenne kedved koncertre menni? - vetette fel aztán a szőke. - Nana mondta, hogy lesz valami rendezvény a városban, amire menni akar, és hívott minket is.
A tanulással töltött hétvégéken Nana rendszerint még mindig Arvid nyomába szegődött, hiába tudta le a lány már hét közben az óráit, így aztán a szőke folyamatosan értesült Prága eseményeiről. Egy koncert pedig neki is megfelelt, hiszen azt hallani kellett, ráadásul Kon is szerette a zenét, hát hogy is ne szerette volna.

Kon
November 10.

Elmosolyodott a finom érintéseket érezve, és egy kicsit lehunyta a szemét. El tudott volna aludni így, de talán ezt most még nem kellett volna megcselekedni, úgyhogy nem sokkal később áthelyezkedett.
- Oh, kár - jegyezte meg halkan, de annyira azért nem lombozta le, hogy Moony már otthon van, hiszen így nem kellett sietniük, reggel meg majd meglátogatja a család legújabb tagját, hogy egy kicsit megszeretgesse. A szőke nem tudta felfogni, hogy egyesek miért félnek a thesztráloktól, miközben annyira kedves lények. Bár kétségtelen, annyira nem szívderítő, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki lássa őket, de ez a kitétel őt nem érintette.
Aztán mikor Nana jött szóba, Arvid kénytelen volt visszakérdezni.
- Advik? Az mi? - érdeklődött, mert hát még ha egyre inkább otthon is volt a cseh főváros mugli világában, az olyasmik, mint mondjuk egy animecon, neki még mindig rejtélyt jelentettek, ráadásul reflexből az ugrott be neki, hogy ez a szó mennyire hasonlít az ő nevére.
Felemelkedett végül az asztalról, és újra nyújtózott egyet, aztán új ötlete támadt, szóval áthúzta a székét Kon mellé, és átölte párja derekát, miközben fejét a vállára ejtette. Igyekezett nem nagyon akadályozni az evésben, de annyival jobb volt közel lenni, érezni az illatát.
- Szerdára? - emelte meg egy kicsit a fejét a szöszi, de aztán kapcsolt, hogy bizony, az lesz a negyedik évfordulója annak, hogy találkoztak. Ha nem lenne ennyire késő, és ő nem lenne ennyire fáradt, akkor egészen biztosan azonnal tudta volna, hogy a másik miért kérdezi, hiszen ez jeles nap volt az életükben, így viszont kellett az a töredék másodperc, amit a visszakérdezés adott gondolkodási időnek. - Nem, még nem jutottam odáig - mosolyodott el aztán szélesen a gondolattól, és még inkább bújni kezdett, mert hirtelen teljes erővel tört rá, hogy mennyire szereti Kont. Mikor ilyen sokat dolgozott, mint ma is, amúgy is hajlamos volt a szentimentális megnyilvánulásokra - na nem mintha alapból nem -, és most ez abban nyilvánult meg, hogy annyira a fiúhoz simult, amennyire csak a helyzet engedte.
- Miért, neked van valami terved? - tudakolta halkan, miközben Kon fülét kereste, hogy össze-vissza szuszoghassa mögötte a tincseit, mint valami túlbuzgó kiskutya, pedig csak az illatát akarta, és itt volt a legfinomabb a bőr, itt lehetett a legjobban érezni a bársony alatt a lüktetéseket.

Kon
November 10.

Arvid először rendkívül nagy galádságnak vélte az orra előtt elhúzott sütemény falatot, mert Konnak tudnia kellett, hogy egyszerűen képtelen rá, hogy ellenálljon neki, így aztán mindig egy kicsit előbbre és előbbre dőlt, hogy elérje végre. Ha egy kicsit is éberebb, akkor valószínűleg leesik neki, hogy mire megy ki a játék, így viszont igen csak meglepődött, mikor hirtelen megérezte Kon ajkait a sajátján. Belemosolygott a csókba, és így már egyáltalán nem bánta, hogy hol is van épp az édesség, mert sokkal jobb szórakozását lelte abban, hogy puhán visszacsókoljon.
- Cseles - suttogta, mikor szétváltak ajkaik, aztán ezzel át is rendezte soraikat, és odahúzódott Kon mellé.
Kívülről nézve érdekes látvány lehetett volna, ahogy egy cirka száznyolcvanöt centi magas srác bújni próbált egy nála kisebbhez, most mégis ez történt. Néha rátört Arvidra az érzés, hogy nem akarja többé elengedni párját, és ilyenkor ténylegesen meg is próbálta ezt megtenni, minden pillanatban hozzáérve. Azt a heves késztetést, hogy állandóan valakihez érjen az ember, csak azok ismerhetik, akik őszintén voltak már szerelmesek, Arvid pedig ilyen volt, ide s tova négy éve.
A magyarázatok hallva viszont egy egészen picit kizökkent.
- És oda akar velünk menni? - kérdezett vissza döbbenten. - De hát miért? Nekem ez totál ismeretlen dolog.
Igazából valamit gyanúsnak érzett Nana szándékaiban, mégpedig esélyesen teljesen jogosan, pedig a szőkének egyelőre még semmi fogalma nem volt arról, hogy mi is az a cosplay.
Aztán egy még az előzőnél is jóval érdekesebb dolog jött szóba, Arvid pedig kedveskedéssel próbálta kiszedni a másikból, hogy mit is tervez az évfordulójukra, de ahelyett, hogy Kon ezt közölte volna vele, ismét csak a mézesmadzagot húzta el az orra előtt, ez úttal verbális formában.
- Ну, это прекрасный... - motyogta a választ nevetve, mert időközben már jócskán szedett fel ő is orosz tudást Kontól, aki ugyebár valaha régen megígérte, hogy segít a kiejtésén. - Direkt csinálod, hogy még jobban várjam - vigyorgott a szőke, és a hangjában nem volt egy cseppnyi haragvás sem, hiszen ő nagyon is szerette a meglepetéseket, főleg a Konféléket.
- Fáradt vagyok - közölte aztán, visszahelyezkedve Kon vállára, bár igazából valami sokkal rózsaszínűbb megnyilvánulásra készült, de az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy attól inkább megkíméli kedvesét.

Luca

Hosszú volt ez a mai nap, mert délután már olyan tömeg szállta meg a falatozót, hogy Arvid a két manó segítségével is alig bírta tartani az iramot főzés terén, szegény Ophelia pedig már nem győzte a kiszolgálást. Most estére viszont már elcsendesedett a környék, hiszen vizsgaidőszak volt, a diákok ilyenkor inkább tanulnak, ráadásul közelgett a takarodó ideje, úgyhogy Arvid is hazaeresztett mindenkit. Egy órát már ő is kibír a pult mögött, hiszen ilyen későn már nem készít újabb ételeket.
Mivel kint sem volt senki, így leült, hogy elrendezze a papírokat. Szeretett volna időben elkészülni velük, mert nem akart a szükségesnél tovább itt maradni, hanem inkább ment volna haza, amint megjön érte Kon. Persze az még legalább egy óra, úgyhogy munkára fel!
Már a fele papírkupaccal végzett, mire észrevette, hogy kint nyílt az ajtó, és hamarosan Cherry is vinnyogott párat, ami azt jelentette, hogy vendég érkezett. A kutya egyébként az egyik asztal alatt üldögélt az étkezőrészen, és ott pihent. Mivel a Falatozóba be lehetett hozni az állatokat, így Arvid is hozta a saját kutyáját, már csak azért is mert így biztonságosabb volt, még akkor is, ha egyedül maradt. Cherry ugyan nem volt még felnőtt, hanem egy jó hat hónapos malamut kutyus, de a méretei már igencsak jelentősek voltak most is. Igaz, sokkal inkább játékos, semmint védelmező.
Arvid közben már elkapta a rinocéroszos megjegyzést is, amin jót vigyorgott, de csak a második mondat után ért ki, hogy elfoglalja a helyét a pult mögött.
- Szia - köszönt a lánynak, aki a hang alapján nem lehetett olyan idős, hogy magáznia kelljen. Szerencsére már nagyon jól megszokta, hogy hogyan határozza meg az emberek korát anélkül, hogy látná őket. - Sajnos rinocérosszal nem szolgálhatok, de mindenféle mexikói finomságot kaphatsz. Mihez lenne kedved? - kérdezte, majd megvárta, hogy a lány végignézze a pultban található ételeket. Volt itt enchilada, zöldséges bab rizzsel vagy burgonyával, ki mit kíván, és minden egyéb finomság, ami a közép-amerikai országhoz köthető, hiszen péntek a mexikói ételek napja. Aztán ha a vendég választott, akkor Arvid végighúzta az ujjait a tárolók szélén elhelyezett Braille-írással készült feliratokon, és kiszedte egy tányérra az ételt, majd berakta melegedni.

Luca

- Ha időben szólsz, lehet, hogy készítettem volna - vigyorgott a szőke, és ráadásul még komolyan is gondolta. Szeretett újdonságokat kipróbálni, miért lett volna kivétel a rinocérosz? - Ha fűszereset szeretnél, akkor a legjobb napon jöttél. Ééés, szerintem akkor sült krumplit adok zöldséges babbal. Az nagyon jól laktat - mondta Arvid, és ügyesen szedett a tányérra. Már nagyon megszokta ezeket a mozdulatokat, nem csöpögtetett végig semmit, és egy lépés, két lépés, a vacsora már melegszik, így ni.
- Igen, minden nap más étel van. A hétvége például az olasz kajáé teljes egészében, de szerdán orosz napot tartunk. Ott van a falon az étlap, nézd csak meg - biccentett Arvid a fejével jobbra, ahol a falra volt erősítve a napok felosztása és a nyitva tartás.
Közben kész lett a lányka vacsorája, Arvid pedig a pult tetejére tette, hogy a másik elvehesse. Étkészletet, tálcát, szalvétát a pult mellett talál, elvégre ez egy önkiszolgáló.
- Cherry-nek hívják, a páromtól kaptam karácsonyra - büszkélkedett a szőke a kutyussal, aki meghallva a nevét előmászott az asztal alól, és elindult, hogy megszagolja a lány vádliját. - Nem is annyira házőrző, inkább gazdiőrző - mosolygott a fiú. - Általában bent lakik a házban, főleg mert kicsi még, de amúgy is van aki vigyázza a portát - jegyezte meg csak úgy mellékesen, mert nagyon szeretett az állataikról beszélni bárkinek. Neki öröm volt az otthonuk és minden hozzátartozó lény, úgyhogy boldog mosoly költözött az arcára már az említésétől is.
- Valamivel több, mint egy éve - válaszolta Arvid, mikor az étteremre terelődött a szó. - Nem kérsz valamit inni? Ma jó napunk volt, a ház ajándéka - mondta szőke, mert kicsit már unta, hogy csöndben kuksol hátul, úgyhogy nem bánta, ha beszélgetnek kicsit. Cserébe meg miért ne adhatna valami üdítőt? Ha nagyon szegény diákok jönnek a boltba, akkor úgyis van, hogy ingyen adja nekik a vacsorát, szóval nem fogja földhöz vágni a dolog.
- Narancslé? Vagy alma? - ajánlotta a szerinte legjobbakat, aztán ha a lány választott, akkor kivitte neki, hiszen úgysem volt más vásárló, aztán visszabattyogott és nekiállt rendbe tenni az étkészletes pultot, amíg a másik eszik.

Luca

- Szakács és tulaj. A kiszolgálást általában más végzi, de most hazaküldtem őket, hagy tanuljanak ők is a vizsgákra - magyarázta Arvid. - Egyébként sok étel elkészítése igazán nem nagy dolog. Biztos szívesen segít neked valamelyik manó. Már ha a kastélyban laksz - mosolygott Arvid, mert bár le merte volna fogadni, hogy a lányka onnan való, azért nem illik előre skatulyázni az embereket. Pláne ha nem is látja az arcukat.
- Igen, szerintem is az. Vannak otthon macskák is, de ők nem tudnak velem jönni munkába, márpedig így nyugodtabb vagyok én is - magyarázta. Arról ugye már nem is beszélve, hogy jobb volt, ha ez a kajla kutya nem marad otthon egyedül a macskákkal, mert bár mostanra már megjegyezte, hogy nem tudnak vele igazából játszani, mert sokkal kisebbek, azért mégsem ártott vigyázni egyelőre, hogy egyik se tegyen a másikban kárt.
- És neked milyen kutyád van? - kérdezte aztán Arvid, ha már a lány ennyire közlékenynek bizonyult. Így biztos hamar el fog telni az idő a zárásig, mert tényleg jó beszélgetőpartnere akadt.
- Van még kígyó, thesztrál, pók, sólyom... A párom állatokkal foglalkozik. Egyébként igen, itt lakunk a faluban - válaszolta a szőke.
Az ajándék persze rögtön elnyerte a kisasszony tetszését, úgyhogy Arvid töltött és vitte, a név hallatán pedig újfent elmosolyodott.
- Nocsak, egy Czettner lány - jegyezte meg. - Nagyon örvendek, én Csák Arvid Geminián vagyok - mutatkozott be ő is. Egyébként hallomásból ismerte a lány két idősebb testvérét, bár most nem tudta volna megmondani, hogy egy évfolyamra jártak-e, vagy később végeztek, mint ő, de annyi baj legyen. Lényeg, hogy valamennyire be tudta lőni a vendég kilétét, ha már elárulta a nevét. Egyébként az ember azt hinné, hogy ilyen munkával sokakat ismer, de mivel nagyrészt a konyhában maradt, így nem nagyon volt tisztában a diákok kilétével, sőt, még azokkal sem nagyon, akik akkoriban jártak a Bagolykőbe, mint ő, mert sosem volt egy igazán közösségi ember, és prefi korában is csak a csínytevőket ismerte.
A dicséretet hallva Arvid egyre szélesebben vigyorgott.
- És még nem is kóstoltad az én húsos spagettimet - mondta, mert az olasz és orosz ételeire volt a legbüszkébb, de hát a népnek kell a változatosság. - Ha holnap is lejössz, akkor találhatsz a pultban azt is - javasolta a lánynak, és neeeem, nem volt benne semmi rellonos hátsógondolat a vevőfogás tekintetében. Egyáltalán. Na jó, talán egy kicsi.