36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 739
Összes hsz: 1095
Írta: 2020. szeptember 19. 17:30 | Link

Odry Elizabet és Daróczy Konrád részére


Ismét olthatatlan vágy ébredt benne a kínai ízek iránt. Képes ugyan elkészíteni pár fogást erről a tájról, de csuda tudja sosem olyan az eredmény, mint a nagyüzemi verzió. Ezért jött ma el otthonról kicsit korábban. A műsora csak este tízkor kezdődik és az előkészületek gyakorlott rádiós műsorvezető lévén sem tartanak soká, azonban ahhoz, hogy kényelmesen elfogyaszthasson egy menüt elég időt szán magának. Ki szeretné élvezni az ízeket, az illatokat és az aromákat. De kávét azt itt nem iszik okulva a legutóbb elé került fekete lötty borzalmaiból. Az időjárás kisebb lehűlésére tekintettel farmert, kapucnis pulóvert és felette bőrdzsekit visel. Hajának egy részét tarkójánál egy kis csattal fogta össze, a többi leomlik háta közepéig. Smink csak minimális mennyiségben van rajta, hiszen az éterben úgyis csak a hangját hallják, melyre a nyaka köré kötött vékony selyemsállal vigyáz. Imolára otthonában ügyel ma Elektra édesanyja, aki nagyon szereti a már lassan négy éves kislányt. Hősnőnk tehát teljes lelki nyugalommal és bűntudat nélkül lép be a Falatozó ajtaján. Odasétál a pulthoz és leadja rendelését, ami egy adag bambuszrügyes-gombás kacsából, fokhagymás sült burgonyából, csípős káposztasalátából és egy szerencsesütiből áll. Mellé egy üveg ribizlilevet kér és pálcikát. Szeret elbíbelődni vele. Autentikus érzetet kelt benne, hogy a botocskák segítségével fogyassza el az ételt. Ezután kiválasztja azt a helyet ahonnan egyaránt látja az érkezőket, a távozókat és az ablakon át a kint járókat, majd leül. Az étel kisvártatva meg is érkezik elé és ő elkezdi fogyasztani kissé kései ebédjét. Miközben eszik, fejben elkalandozik. Visszapörget néhány találkozást és eltervez pár másikat, mégis a gondolatai folyton visszatérnek egy valakire.
Utoljára módosította:Rothstein Elektra, 2020. szeptember 19. 17:34
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. szeptember 19. 17:34 | Link

Elektra és Konrád
Ruhám


Sosem voltam az a barátkozós típus, mindig leginkább a tanulmányaimnak éltem, és ha ki is jöttem valakivel, rendszerint hímnemű volt. Három nővérrel a hátam mögött nyilván nem is vágyok másra, mint, hogy ne körömlakkok és aktuális szoknyatrendek vegyenek körül, hanem tudjak beszélgetni érdekes dolgokról. Kutatásokról, tudományos cikkekről. Aztán az egyik nővérem férjhez ment, majd a másik is, és amikor már csak ketten voltunk otthon Pamínával, valahogy egyszerre voltunk összetartóak és mentünk egymás idegeire. Végül csakhamar ő is férjhez ment, és az esküvőjét követően nem sokkal engem is menyasszonnyá tettek, és akkor, amikor elkezdődött az esküvőm szervezése eszméltem rá, hogy nincsenek barátnőim. Persze, ott vannak az unokatestvéreim és sokat is segítenek, de nincs olyan, akivel titkokat oszthatok meg, akivel péntek este megihatnánk egy pohár bort. Hirtelen a szeretett magányom nyomasztó magánnyá vált, én pedig, mint szomjazó rohantam az első emberhez és szinte ittam a szavait, miközben csiviteltem.
Éppen ezért nagyon készültem a mai alkalomra, mintha egy randevúra mennék, csak éppen a másik fél nem a vőlegényem, de még csak nem is férfi. Imeldával lesz újabb találkozóm, és ki tudja, talán még azt is el tudom majd intézni, hogy odaférjen az egyik asztalhoz. Tudom, tudom, már nincs sok vissza, ilyenkor nem illik ülésrendet módosítani, de nagyon szeretném, hogy ő is ott legyen. Utolsó simítások, és már megyek is, izgatottan, még gyorsan írok egy sms-t Konrádnak, hogy később találkozzunk, mert ha már erre járok, jó lenne látni, és megbeszélni még pár dolgot. Igen, olyasmiket, hogy fehérben várom majd az oltárnál, mert pont előtte lesz egy négy napos konferencia, amire szeretnék elmenni, és szó szerint az esküvőmre jövök majd vissza. Nekem a lánybúcsúm a modernkori üstötvözetek alkalmazása a középkori főzetek megtartásával lesz, de nagyon fogom szeretni.
- Szia!
Lelkesen lépek oda hozzá, még rendelni se rendelek, csak örömmel látom, hogy itt van. Gyorsan lepakolom a táskám, a kabátom, és egy bocsánatkérő kéztartással jelzem, hogy mindjárt jövök, és gyorsan megrendelem a magam pirított zöldséges tésztáját fafülegombás csirkével és mert szépen kérem, három szem szezámmagos csípős csirkével. Utóbbinak nagyon nehezen tudok ellenállni. Ahogy kész is, már repülök is vissza, hogy leülhessek végre vele szemben.
- Örülök, hogy újra látlak.
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 739
Összes hsz: 1095
Írta: 2020. szeptember 19. 18:15 | Link

Odry Elizabet és Daróczy Konrád részére


A vágy ugyan erős mozgatórugó Elektra életében. Nem is tudna létezni nélküle éppúgy, ahogyan nagyobb cél nélkül sem. Mégsem csak ez hozta ma ide és nem csak enni tért be a falatozóba. Örül, hogy kellemest a hasznossal alapon találkozhat a város leendő első asszonyával és patikusnőjével. Odry Elizabet, a nemesi sarj, az elrendezett nász ara része és ezeken túl egy ambiciózus és eddigi ismeretei szerint rendes ember. Furcsa fintora az életnek, hogy egészen megkedvelte. Riporter létére szimpatizál vele, akiről épp ennek ellenére az igazságot veti mindig papírra elhatározása szerint. Teljesen gondolataiba feledkezve ül az asztalnál és eszi néhány perce kedvenc kínai ételeit, amikor meghallja a köszönést. - Szia!  - pillant fel mosolyogva, tekintetén még az előzőleg látott belső film képeinek felhőivel. A felszínen határozott és nagyszájú újságírónő ugyanis lelke mélyén szinte folyamatosan érzelmi viharok dúlnak. Viselkedésével csupán ezeket igyekszik palástolni. Az érkező nővel kapcsolatban is vívódni kezd, ahogy figyeli miként adja le rendelését a pultnál. Talán mégsem kellene félre vezetnie, hiszen úgysem tud tőle információkat kicsikarni, mert a nőnek más szerepe lesz férje oldalán. Jobban belegondolva Daróczy sosem osztana meg semmi neki érdekeset a nejével és saját esze szerint ő sem tenné. Van-e ezek után értelme mégis tovább játszania Imeldát az átlagembert? Magában épp ezen tanakodik, amikor a szóban forgó visszatér. - Én is örülök - jelenti ki őszintén, mert valóban jól esik neki a társaság. Sosem volt az a csajos fajta, így barátnői sem igazán vannak. Az unokatestvérével állnak a legközelebb egymáshoz, de ő már férjnél van és messze él Bogolyfalvától. Tőle tanult meg egy kicsit hackerkedni, a zárak feltörésére viszont már ő tanította meg Klárit. Kamaszos csínyek felnőtt hasznai. Így szokta nevezni ezeket a régi dolgokat. - Hogy haladsz a patika újranyitásával? - érdeklődik figyelmesen nézve Elizabet mozdulatait és arcát. Immár teljesen visszatért gondolatainak fókusza és készen áll rá, hogy még egyszer utoljára a hétköznapi embert adja a másik előtt. Ahogy azt is eldöntötte ebben a pillanatban, hogy legközelebbi találkozásukon fel fogja fedni magát a nő előtt, vállalva annak kockázatát, hogy ígéretes jó ismerős helyett veszélyes ellenséget szerez magának.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. szeptember 19. 19:12 | Link

Elektra és Konrád


- Gondolni se tudok rá.
Felelem egyszerre kis boldogsággal és szomorúsággal a hangomban. Boldog vagyok, mert ha kínosan lassan is, de vánszorognak a napok, és már nincs sok ahhoz, hogy Daróczy Elizabetté váljak, ugyanakkor szomorú is vagyok, mert szeretnék foglalkozni az említett patikával. Annyi mindent megálmodtam már benne, de türelmet kell tanulnom, nekem ez a legnagyobb gyengeségem. Sokan nem értették, hogy miért is az Eridon lett a házam annak idején, mert a Levitába vagy a Navinébe jobban illettem volna, de magamban mindig tudtam, hogy miért döntött így a sámánbot.
- Az édesanyám és az anyósom egymásra hangolódtak az esküvőnk megszervezését illetően, ennek köszönhetően pedig olyan sokat fogytam, hogy lötyög rajtam a ruhám, de már nem lehet szűkebbre venni.
Ezért most idegességemben eszek, nagy adagokat, és olyan sokat, amennyit csak lehet, de természetesen egy dekát sem híztam. Ez nem szerencsés testalkat, ez extra stressz. Azt hittem, hogy nem fogok izgulni miatta, mármint Konrád nem fog nemet mondani, ott lesz velem, ott fog állni mellettem, hiszen már van egy közös otthonunk is, és terveink a jövőre nézve. Nekem nagyon fontosak a tervek, hogy azok mentén haladjak, és szeretem, hogy ő is hasonlóan előre gondolkodó ember.
- Előbb tényleg jobb lesz, ha lemegy az esküvő, utána összeköltözünk, és aztán nekiállok a tervezésnek. Egyelőre semmi másra nem vágyok jobban annál, hogy Konrád felesége legyek.
Nem csak, hogy a stressz elmúljon és a ruháim újra jók legyenek rám, hanem mert nagyon szeretném érinteni őt, szeretnék mellette kelni, és azért csak kelni, mert tudom, hogy néha olyan sokáig fog dolgozni, hogy már nem találkozunk. Szeretném érezni, hogy milyen meleg is a bőre, mennyire puhák az ajkai, és csak a puszta gondolattól is jólesőn megborzongok.
- Veled miújság?
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 739
Összes hsz: 1095
Írta: 2020. szeptember 19. 19:47 | Link

Odry Elizabet és Daróczy Konrád részére


Elizabet szavait hallgatva, mert áradnak belőle ahogy várta, saját esküvője jut eszébe. Kicsi volt de csodálatos eseményként gondol rá vissza mindig. Ahol férje elegáns és megnyerő, ő maga pedig fehérben pompázó szépség volt, aki a világ legszerencsésebb nőjének érezte magát. Örök hűséget és szerelmet fogadtak egymásnak, míg a halál el nem választ mondattal zárva esküjüket. Vak hittel tették mindezt. Ma már jól tudja, de keserű és nagy árat fizetett ezért a tudásért. Az ember azt hiszi örökké él és míg nem éri veszteség fel sem fogja szavai valódi súlyát. Tőle a sors elvette a férfit, akit tisztelt, becsült és mindenek felett szívből szeretett. Mint nő a nőnek, lelke mélyén azt kívánja a vele szemben ülő soha ne tudja meg milyen az, ha már nincs vele akinek az életét egykor a kezébe tette. Legyen az Bogolyfalva Lex-e vagy épp az ő Zoltánja a lényegen nem változtat. Ha meghal akit szeretünk, egy részünk meghal vele és visszavonhatatlanul megváltozunk. Tekintete egy másodpercre elfelhősödik a szomorú emlékektől, de ezt a csevegésben vehemens nő valószínűleg észre sem fogja venni, ha mégis hát Elektra majd a csípős káposzta erejére fogja. - Szerencsés ez a mi polgármesterünk, hogy ilyen elkötelezett és odaadó nő lesz a felesége - jegyzi meg mosolyogva és gondolatban nem tudja nem hozzá tenni kissé élcelődve, és hűen bájos önmagához, hogy csak nehogy a szolgájává váljon bálványának ez a kedves és naiv nő, mert akkor a történet csúnya véget is érhet - Milyen lesz a ruhád? - teszi fel a minden arából a legjobbat kihozó kérdést, hiszen ki ne szeretne áradozni a fehér viselet szépségéről, anyagáról, díszítéséről. Eldöntötte nem fog semmi olyat kérdezni, ami a férfira vonatkozna. Csak beszélgetni fog vele, mintha tényleg barátnő szerűségek lennének. Nem bánta meg, hogy az elején faggatta, de a lelkiismerete és igazságérzete annál fejlettebb mint, hogy olyan ajtókat verjen be ököllel amik mögött semmi érdemlegeset nem talál. Az pedig nőként mégis csak érdekli egy egész kicsit, hogy mit fog látni a lapokban még azelőtt, hogy a képek egyáltalán megjelennének a menyegzőről. - Semmi érdekes, csak mennek a napok egymás után én meg igyekszem lépést tartani velük - válaszol a neki feltett kérdésre egy újabb Elektrás féligazságot. Mert valóban nincs igazán említésre méltó dolog az életében, illetve aki van is, róla csak gondolataiban mer elmélkedni, ahogy tette éppen azelőtt is, hogy Elizabet megérkezett volna. Emészti magát a férfi miatt a szíve mélyén, de erről sem az illető, sem senki más nem tud, és tesz róla, hogy ez így is maradjon. Ebben szerencséjére erős akarata és konok természete segíti.
Utoljára módosította:Rothstein Elektra, 2020. szeptember 19. 20:22
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. szeptember 19. 21:14 | Link

Konrád


Mosolyom szélesebbé válik, amikor azt mondja, hogy Konrád szerencsés lesz velem. Csakugyan az lesz? Én az utóbbi napokban rengeteg ellenérvet hoztam fel magam ellen. Először is, nagyon alacsony vagyok. Láttam más polgármesterek feleségeit, ők olyan magasak és áramvonalasak, na ezek nálam nagyon nincsenek meg. Aztán hörcsögfejem van, pufók, egy manóorral. Nem vagyok szép szőke, a szemem se nem kék, se nem zöld. Mi van, ha azt hiszik, ez csak egy vicc? Vagy, ha Konrád sosem lát majd igazán nőnek, mert nem úgy nézek ki, mint egy igazi nő? Nincsenek rövid szoknyáim, sem olyan rövidnadrágom, amiből a fél fenekem kilóg. Aztán ott van az, hogy nagyon sok mindent tudok, de félek, hogy egy idő után untatni fogom így is. És ott van az anyám, hát ki szeretne olyan anyóst, mint az én anyám? Szeretem a sárga színt, de mi van, ha ő meg utálja? Szóval jelen pillanatban az, hogy ő szerencsés, nálam nem szerepel a szótárban, mert nem szerencsés, hanem vak, aki éppen egy alacsony hörcsögfejű manóorrot készül feleségül venni, aki ráadásul eléggé magának való. Mondtam már, hogy a gardróbba szereltettem egy hintafotelt, mert olyan jó ott lenni? Ugye. Istenem, le fogja mondani az esküvőt, ha ezekbe belegondol! Na, íme az ok, hogy miért fogyok úgy, mintha muszáj lenne.
- Nagyon egyszerű, zárt. U alakú nyaka lesz, egy kicsit szabadon hagyja a kulcscsontomat. Az ujjai külső része végig csipkés, hosszúujjú. Uszályos, ami ilyen redős. Azt hiszem, van róla képem!
Tényleg, hát próbán készült kép, amin ezer wattos vigyorral nézem a ruhában magam. A telefonom elővéve gyors mozdulatokkal keresem az átküldött képeket, és elégedetten fordítom a nő felé, amikor megtalálom a képet, ami azon a próbán készült, amikor még nem fogytam ki belőle.
- Magasabb lányokra van, de magassarkúban leszek, szóval úgy rendben vagyunk. Szeretném, ha Konrádnak nem nagyon kellene lehajolnia.
Mert van közöttünk egy nem kis különbség, amire azt mondják, hogy a megfelelő helyeken kiegyenlítődik, de most az a lényeg, hogy jelenleg próbálok minél inkább a kedvébe járni, leginkább azért, hogy ne jöjjön rá, tényleg hörcsög fejem van. Ahogy felpillantok rá, akaratlan is arrébb sodródik a pillantásom, és megáll a minket néző Jolika nénin, aki a csak nyugdíjas maffiaként elhíresült helyi szervezet feje. Ők azok, különösen ő, aki jó nagy fejtőrést okoz a jövendőbelinek, és akit feladatul kaptam, csak éppen ez a feladat nem könnyű.
- Volt már összetűzésed velük?
Fordulok vissza végül, ahogy Jolika hazaindul. Még kint, az ablakból visszanéz ránk, és én úgy érzem magam, mint akit rajtakaptak.
- Konrád megkérte, hogy próbáljam megpuhítani őket, de Jolika és Bözsi néni nagyon keménynek és ellenállónak tűnnek. A bácsik Ernő és Béla nagyon kedvesek, de nem tudom, hogy Jolikával mit kezdjek.  
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 739
Összes hsz: 1095
Írta: 2020. szeptember 19. 21:57 | Link

Odry Elizabet és Daróczy Konrád részére


Szép ruha. Állapítja meg Elektra. Tiszta vonalai és szabása illik ahhoz a fajta nászhoz, melyen a vele szemben ülő viselni fogja. A sellő szabás kiemeli az alakot és ha az nem tökéletes akkor az összhatás romba tud dőlni. Szerencsére az arának ezzel nem lesz gondja. Nemrég járt hősnőnk műsorában egy esküvőszervező, tőle tudta meg ezeket a dolgokat. Egykor az ő ruhája váll nélküli volt, finoman ráncolt derék és csípő résszel, oldalán masnival, combközéptől átlósan ívelve, A-vonalú szoknyával és kis uszállyal rendelkezett és az egész ruhán pezsgőszín hímzés díszelgett. Arcát fátyol takarta, haját csak részben tűzték fel így látszott hosszúsága és méltón keretezte arcát. Ha Elizabet tudná róla az igazat ő is meg tudná mutatni neki, mert a pénztárcája egyik rejtett zsebében őrzött néhány kép egyikén meg van örökítve benne, de így inkább csak bólint és mosolyogva hallgatja őt tovább. - Biztosan nagyon szép leszel benne. Illik hozzád ez a letisztult elegancia - mondja biztatóan a képet és a nőt nézve, de arra megint nem reagál inkább, amit Daróczy hajlási görbéjének és a ruhához viselni szándékozott cipőjének egyenesarányával kapcsolatban mond. Hősnőnk és elhunyt férje közt nagyjából fél fej volt, azzal pedig, akinek az árnyékában manapság néha állni szokott, megvan majd egy egész fejnyi magasságkülönbség is, de eszébe sem jutna csak amiatt magassarkúban imbolyogni, hogy neki ne kelljen lehajolnia hozzá. Talán sosem fog persze, de ha mégis megtörténne sem ezen múlna...Ráadásul amióta anya lett amúgy sem hord sűrűn öt-hat centisnél nagyobb sarkú cipőket. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tette vagy nem tudná felvenni akár most is, ha arról lenne szó, de a döntés az övé kell legyen és az ok is a saját igényéből kellene, hogy fakadjon. Az elv itt a lényeg. - Velük? - pillant abba az irányba, ahová Elizabet az imént nézett - Ugyan, dehogy - mosolyog és magában teszi hozzá, hogy az egész faluban ezek az idős emberek a legjobb informátorai a maga fajta firkászoknak. Szemük és fülük mindenütt ott van és mindenről mindent mindig tudnak. A riporterek álmai, akiknek érdemes odafigyelni a szavára. Persze akadnak köztük, akik néha köpönyegforgatók vagy kiszínezik a híreket és olyanok is, akik áskálódnak, de neki eddig még szerencsére nem voltak rossz tapasztalatai velük. - Szerintem mindegyikük szívéhez meg fogod találni az utat - mondja két finom falat közt és megint csak belső hangján teszi csak hozzá, hogy ha nem akkor a férje biztosan nem lesz elragadtatva. Neki könnyebb dolga van. Egyrészt olvas az arcokról, másrészt ott van Imola. Ezeknek az időseknek a többsége szeretik a gyerekeket és amikor a boltban összefutnak mindig csevegnek kicsit. Például Erzsikével is a múltkor váltottak pár szót a befőzni való őszibarack felett, aki a legkedvesebb idős asszony a Holdfényben.
Utoljára módosította:Rothstein Elektra, 2020. szeptember 22. 22:44
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. szeptember 20. 13:27 | Link

Elektra


- Köszönöm.
Nagyon remélem, hogy tényleg így lesz. Amikor először húztam fel, akkor az örömtől sírtam benne, most meg az idegtől, hogy egyszerűen lóg rajtam. Két hetem van visszahízni, de jelenleg úgy érzem magam, mint egy szerencsétlen, aki lassan eltűnik. Csak egyszer van egy életben esküvője az embernek, legalábbis nekem csak egyszer lesz, szóval szeretném, ha tényleg tökéletes lenne. Ez a mi nagy napunk, az igazi közös életünk első útjára külön érkezünk, de együtt távozunk majd. Imádom, hogy együtt. Már most odáig vagyok. Csakhogy vannak kihívások az életben, mint a most távozó néni, aki miatt alsó ajkamba harapok.
- Nem tudom, mármint tényleg próbálkozom, hogy hátha, de aztán amit először előrelépésnek érzékelek, az utána hátra ugrás lesz.
És a lépés meg az ugrás között nagy különbség van, szóval így csak még rosszabb a helyzet. Vannak ezzel kapcsolatban gondolataim, de nem tudom, hogy meg merjem-e osztani. Nem, nem Imeldával van a baj, azt hiszem a gondolataim olyanok, hogy nem vagyok bennük biztos. Végül mégis elnyílnak ajkaim, mert, ha neki nem, akkor ugyan kinek mondanám el.
- Tudom, azt mondtam, hogy nem szeretnék Konrád munkájába beleavatkozni, se most van egy lehetőség, ami nagyon tetszik, viszont nem tudom, hogy mit szólna hozzá, ha nem csak a házastársa lennék, hanem tanácstag is.
A hangom a végén kicsit lehalkul, és nem is tudom, hogy rendesen hallotta-e, de ösztönösen közelebb hajolok hozzá, hogy a nagy nyüzsgésbe körülöttünk ne hallja meg más az amúgy valószínűleg kapitális baromságot, amit kitaláltam. Jaj szegény fejem, hogy nem tudok normálisan döntéseket hozni.
- Most sokan távoznak a tanácsból ilyen-olyan okok miatt, és arra gondoltam, hogy indulnék a választásokon, mint képviselő, mert nagyon tetszik, hogy a szociális ügyekre nagyobb rálátásom lenne. Csak, ha elbukok a nénikkel, akkor tudom, hogy alkalmatlan vagyok, viszont, valahogy annyira felkeltette a vágyódásom, amikor Konrád mesélt róla, és olyan jó lenne segíteni neki, tényleg hasznosnak lenni, belelátni a dolgokba, és nem csak a feleségének lenni.
Elég idealizált kép él így is bennem a házasságunkról, arról, ahogy minden reggelt és a legtöbb estét együtt töltjük, hogy majd kicsit könnyes lesz a szeme, amikor gyermekáldás elé nézünk, de én úgy csinálok majd, mint aki nem veszi észre. Hogy mindig mondja, hogy fiút akar, de ha lányunk lesz, akkor a hercegnője lesz, ahogy az apró ujjak szorosan bújnak majd a nagy kézbe az első iskolai napon. Hogy néha magához ránt, miközben húst panírozok a vasárnapi ebédhez, és lisztes táncot leejtünk. Sok olyan kép van a fejemben, amihez az kell, hogy ne legyek láb alatt, ugyanakkor viszont...
- Láttam, hogy mennyire rosszul érinti, hogy egy jó és megszokott gárda oszlik fel, és egyszerűen az van bennem, hogy gyerünk Lizi, ezt kell csinálnod, jó lennél benne, de, mindig, amikor ránézek, elfog a félelem, hogy nem szeretné, ha a családunkat a politika határozná meg, és valahogy, ha ránézek, félek tőle, félek a reakciójától. Szerinted... elmondjam neki?
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 739
Összes hsz: 1095
Írta: 2020. szeptember 20. 16:11 | Link

Odry Elizabet és Daróczy Konrád részére


Mint egy rózsa az esőtől. Megnyílik, kitárul és virágában pompázik. Csak itt ezek éppenséggel szóvirágok. Elektra sem veti meg a beszédet alap esetben, azonban most inkább csak hallgat és figyel. Radarjait a nő apró rezdüléseire irányítja és úgy érzi, hogy tényleg több van a másikban, mint elsőre gondolnák. Minden nemesi és hagyományőrző kliséje után most először mond olyasmit, ami tabudöntögetően hangzik és újfent felkelti hősnőnk riporteri érdeklődését. - Ha valamit ennyire szeretnél én a helyedben nem hezitálnék. A férjed pedig, ha látja, hogy elkötelezett vagy és ez nem mond ellent a bevett szokásaitoknak, minden bizonnyal támogatni fog, de legalábbis nem tesz ellene semmit. - mondja most először csempészve némi firkászi éleslátást szavaiba. Daróczy Konrád nem egyszerű eset és akkor most nagyon finoman fogalmazott, de a feleségével talán csak nem bánna el és nem törné derékba ambícióit. Ha azonban jottányit is hasonlít arra, akinek mostanában hősnőnk nevezi magában, akkor erre nem merne azért teljes lelki nyugalommal mérget venni. - Mond el neki szerintem. Egy házasságnak az őszinteségre kell alapulnia - folytatja, de szavai megint árulkodóak. Elizabet felfedezhet bennük olyan fajta csengést, hogy Imelda talán tapasztalatból beszél - Mit teszel, ha mégis mondjuk megtiltja? Megtehet ilyet a tradícióitok szerint? - kérdezi kíváncsi fénnyel sötét szemeiben. Bár van némi fogalma a dologról azért ennyire mélyen még nem ásta bele magát a varázsló nemesség szokásrendjébe. Kutatási energiáit jelen pillanatban másra koncentrálja éppen, de amikor eljön az ideje bele fogja ásni magát ebbe a témába is, mert nagyon is egybecseng a muglik világára érzékenyítő cikksorozatával. Az elrendezett frigyek és hasonlók nagyon is hasonlítanak a varázstalanoknál is előforduló érdekházasságok módszertanára. Még sem különbözünk annyira, nem igaz? Ha Elizabetnek elmondaná az igazat magáról, talán még segítene is benne. Talán mégsem kellene tovább húznia és színt vallhatna, hogy nyíltan beszélhessenek. Ezen jár az agya míg a vele szemben ülő válaszát várja, a keze és a szája pedig egyelőre a tányérján lévő étel elfogyasztásán munkálkodik.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

Daróczy Konrád
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 121
Írta: 2020. szeptember 20. 18:07 | Link

Elizabet és Rothstein kisasszony

A Tanács megbeszélése egész egyszerűen nem tűrt halasztást, mivel egyik pillanatról a másikra rengeteg kérelem érkezett be, hogy telket vásároljanak az új utcában, ezen felül a Minisztérium újabb ellenőrzést rendelt el látva, hogy a város milyen ütemben fejlődik. Minden bizonnyal úgy vélték, fekete pénz lehet a dologban, ám a helyzet épp ellenkezőleg zajlik: a férfi elődei annyi pályázatot hagytak figyelmen kívül, ennek tetejében pedig olyan kevés változtatást eszközöltek, hogy másuk sincs, csak erőforrásuk, ráadásul a telekadók és vételárak összegéből lassan két új utcát is felhúzhatnának. Ha ez nem volna elég, Machay kisasszony állapota továbbra is stagnál, Fisher kisasszony pedig menyasszonyként és jövendőbeli feleségként férjével tart Olaszországba, így lemond eddigi tisztségeiről. Finoman fogalmazva is fejfájást okoznak így Konrádnak, s a papírmunka a legkisebb kellemetlenség jelen pillanatban, hiszen új embert kell találni e két posztra. Az, hogy Adrian már időtlen idők óta tulajdonképpen nincs jelen, csupán Mesternek köszönhetően nem feltűnő, aki a szociális ügyek mellett az egészségügyet is rendkívüli módon menedzseli. Abban már megállapodtak, hogy posztváltások lesznek, s már van is olyan jelentkező, illetve lehetséges jövendőbeli tanácstag, akire mindannyian egyetértően bólintottak.
Még tartott az ülés, mikor Elizabet írt neki egy SMS-t, hogy találkozzanak, ő azonban nemes egyszerűséggel ignorálta azt, egészen a tanácskozás végéig. Ekkor elolvasta, s mivel még csupán húsz perc telt el annak érkezése óta, így azzal a szándékkal, hogy kiszellőzteti fejét, megindul az étterem felé. Különben sem reggelizett, mivel égetőbb a munka egy pár falatnál, így legalább ihat egy kávét és ehet valami apróságot.
A vendéglátó egységhez érve könnyed mozdulattal nyitja ki az ajtót és különösebb keresgélés nélkül pillantja meg menyasszonyát és a jelenleg még neki háttal ülő nőt, akit egyből nem ismer meg. Egyik kezét zsebébe mélyesztve sétál közelebb és egy kedves mosolyt küld jövendőbelijének, hogy az asztalukhoz érve egyik szemöldökét kérdőn megemelje. Tekintete először Elektrára, majd Lizire vándorol, ám egyelőre nem kiolvasható belőle semmi, csak az, hogy találkozásuk kezdete nem a legjobb pont a mai napon. Úriemberként kiveszi az eddig nadrágjában pihentetett kezet és kedélyes, szinte már szívélyes mosollyal ajándékozza meg mindkét nőt.
- Kedvesem, Rothstein kisasszony - biccent egyet, hiszen bemutatkozniuk már nem kell, túlságosan is jól ismerik egymást. - Csak nem egy újabb izgalmas interjú? - Konrád mosolya kedves, mégis kifürkészhetetlen, s bár sokan gondolnák, hogy kérdése csöpög a szarkazmustól és rosszindulattól, akik jobban ismerik, tudják, hogy úriember. Az persze nyilvánvaló, hogy ő maga fricskának szánja, azonban amíg sem hangján, sem testbeszédén nem érződik, ugyan ki mondaná meg az igazat? Tán Elektra a földöntúli érzékeivel? Ugyan.
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. szeptember 20. 19:12 | Link

Elektra és Konrád


Jogos, amit mond, és tényleg nem szép dolog, hogy egyből leírom a megmozdulásomat, mert lehet, hogy Konrád örömmel venné, ha csatlakoznék, és segítenék. Talán a nénik egy vizsga, nem csak, hogy mint a családi tűzhely őrzője, hanem mint egy tanácstag, hogyan tudom ellátni majd a dolgokat, és talán nem is feltétlenül kell a teljes győzelem, elég, ha csak részeredményeim vannak. Elég, ha csak az elégedetlenkedés halkabbá válik, ha a nénik nem mindig vannak jelen, és talán, ha kevesebb cukorkát lop Béla bácsi. De nem tudom, ez a fele lehet, de a maximalizmus, az maximalizmus, akárhogy is nézzük.
- De ugyanakkor meg ott van az, hogy nem akarom, hogy a küszöböt átlépve munka legyen otthon. Az az otthonunk lesz, és nyilván az elején erre figyelnénk, aztán jönnének a mondatok, hogy "ugye nem felejtetted el a keddi megbeszélést", meg "hány szoctám kérvény futott be?", aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a vacsoránál a legújabb kiviteleket mustráljuk. Meg amúgy is, egy férj örül, ha a feleségével dolgozik? Szerintem nem.
De persze, ott van az, hogy csinálni szeretném, mert fontos. Én elmennék minden eseményre, ami szociális, látogatnék időseket, gyerekeket, lenyűgöz az önkéntesség és annak szociológiai és pszichológiai folyamatai is. Bár alapvetően a reál tárgyakban jeleskedtem mindig is, azért néhány szösszenet órára én is beültem, mert érdekeltek. Aztán abból lett az összehasonlító vallástudomány, például.
- Én mindig őszinte vagyok.
Tényleg, soha életemben nem hazudtam, és erre nagyon büszke vagyok. Sosem teremtettem magamnak olyan helyzetet, hogy füllentenem kellett volna, hiszen, bár nem akartam, de volt, akinek szívesen elmondtam azt is, már a korai szakaszban, hogy Konrád felesége leszek. De soha, semmiben sem hazudtam. És itt engedjük meg azt a kis megjegyzést, hogy erre légy nagyon büszke, Lizi, mert alig pár hónap, és megtudod milyen az, amikor az ember jobb, ha nem azt mondja, ami a valóság, hanem azt, ami fogyasztható.
- Megteheti, ő lesz a férjem. Amikor esküt teszünk, felvesszük a férjünk nevét, a hozományunkat, az életünket és a döntési jogunkat a férjünk kezébe adjuk, onnantól ő az, aki áldását adhatja, vagy tilthat.
Szeretem a hagyományainkat, nekem nincs bajom velük, ebben nőttem fel. Ez olyan, mint amikor azt kérdezik, hogy neked nem hiányzik mondjuk az autóvezetés, és a válasz az, hogy nem, mert sosem csináltad, nem tudod, hogy milyen az élmény, amit jelent. Szeretem, hogy meghatározza az életem, és bár kevés ember uralmát bírom elviselni - ilyen anyám is -, Konrád az a férfi, akit nekem szánt az ég. A tökéletes, akit nem csak elfogadok, de akit akarok is, hogy felettem álljon. Rá vártam, akárcsak a tündérmesékben. A családomban olyan vagyok, mint Belle, a Szépség és a Szörnyetegben, és habár Konrád nem szörnyeteg, mégis, magának valóbb, mint más férfiak, és ezt imádom.
- Szeretném, csak... Konrád!
Váratlanul ér, hogy itt felbukkan, de az eddigi aggodalom az arcomról egy pillanat alatt, és helyette a boldogság tagadhatatlan ténye kerül át, ahogy meglátom a jövendőbelimet, és meg kell állapítanom, hogy igazán jól néz ki még egy hosszú megbeszélés után is. Már éppen üdvözölném illőbben is, amikor megüti a fülem a név és a kérdés. A mosolyom eltűnik, őzike szemeimbe zavar libben, ahogy tekintetem Korádról a velem szembe ülőre, majd vissza a férfira vándorol.
- Rothstein? Mint a hölgy, aki az interjút készítette veled?
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 739
Összes hsz: 1095
Írta: 2020. szeptember 20. 20:31 | Link

Odry Elizabet és Daróczy Konrád részére


A kínai étel lassan elfogni látszik tányérjáról, ahogy a ribizlilé felét is megiszogatta már, enyhítendő a csípős káposzta szeretett marását. Míg a másik beszél figyel rá, de kezében ott van a szerencsesüti, amit babonából mindig csak az étkezés végén bont ki és olvassa el a beleírt, sokszor csacskaságnak tűnő szöveget. - Szerintem egy olyan intelligens pár mint ti vagytok képes az ajtó előtt letenni a munka terheit és nem becipelni a hátán, mint egy csomagot - mondja mosolyogva. Mert az tagadhatatlan tény, hogy a felek módfelett birtokában vannak az említett tulajdonságnak. Míg megosztotta nézetét oda sem pillantva bontotta ki a csomagolást és törte ketté a kis kekszet. A bele írt szövegen egy pillanatra elgondolkozik. "Akit szeretnek, abban lennie kell szerethetőnek" Valami hasonlót mondott egyszer a Mulder ügynököt megformáló színész is, villan be hősnőnknek. Tekintete a cetlitről a vele szemben ülőre siklik. Ha ez a nő képes ennyire hinni és bízni Daróczyban, akkor lennie kell benne valaminek, ami erre okot ad neki. Tűnődik tovább. Nem lehet elvakult. Ennyire nem. Hiszen okos nő és bár naiv, megvan a magához való esze. Ezalatt sok dolog elhangzik Elizabet szájából, amiktől mint teljesen más környezetben szocializálódott és nevelkedett embernek megakad Elektra gondolatmenete. Elizabet lemond a nevéről, ez még hagyján, bár ő anno kötőjellel vette fel férjéét. De hogy lemondjon a döntési jogáról? Egek, ez nem a XIV század! Mégis tiszteletben tartja az elhangzottakat és nem fakad ki mint ékesszóló szüfrazsett. Nem egyformák és ezt el kell fogadnia. Nem ítélkezhet. Ahogy ez végigfut agyán szinte a homlokához kap, persze keze nem mozdul meg, az túl feltűnő volna. Óriási hibát vétett és erre csak most jött rá ebben a szent minutumban. Riporterhez és úgy egyáltalán emberhez méltatlan módon a róla keringő pletykák, saját megérzései és rossz első benyomása alapján sikerült teljesen démonizálnia magában a leendő polgármestert. Hová tűnt az objektivitásod Elektra?! Kérdezi magában és már a megoldáson jár az esze. Tiszta lapot kell nyitnia a férfinak, jut döntésre néhány másodperc alatt. Ez lesz a helyes döntés, elvégre még a szerencsesüti is erre utalt, amit ökölbe szorult baljában tart. - Remélem, hogy támogatni fog, mert veled a város csak nyerne - szólal meg végül és sötét szemeiben őszinte biztatás fénye csillan meg. Már épp folytatnák a beszélgetést, amikor asztaluk mellett megáll Konrád és kedvesen rájuk mosolyog. Hősnőnk ereiben megfagy a vér, de nem azért mert bármit feltételezne a mosoly mögött rejleni, hiszen épp az imént döntötte el, hogy lesöpri negatív megítélését és új esélyt ad magában a város vezetőjének, hanem mert a szóban forgó személy egyetlen mondatával zúzta porrá álcáját. Eljött hát az igazság pillanata. - Jó napot Polgármester úr! - köszönti a férfit és egy halvány, de valóban kedvesnek szánt mosollyal az ajkán néz fel a nevezettre. - Valójában csak beszélgetünk - folytatja és igyekszik a lehető legkisebb sebeket ejtve Elizabeten felfedni alteregója mögött lévő igazi valóját - Igen, Rothstein Elektra Imeleda, a riporter, aki civilben szeret kávézni és kínait enni, és aki a véletlenek összjátéka folytán ült le a város leendő első asszonyának asztala mellé - néz a nőre bocsánatkérően. Hazudott, igaz. Az elején csak érdekből cselekedett bár ezt a másik nem tudhatta. Először tényleg csak faggatni akarta, de rájött nem olyan mint amilyennek hitte és meg is kedvelte. Most meg csupán remélni meri, hogy a másik nem érti majd félre a helyzet látszatát. Úgy tűnhet az elmondottakból, hogy Elektra egyszerűen arra vágyott, hogy civil lehessen egy kicsit és ez részben valóban igazzá is vált, hála a nőnek. Érdekes volt az élmény, hogy van egy barátnőszerűsége, akivel beszélgethetett mindenféléről.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

Daróczy Konrád
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 121
Írta: 2020. szeptember 20. 20:50 | Link

Elizabet és Rothstein kisasszony

Valamiért Konrádra és Elizabetre tekintve egy kedves mesefilm jut eszembe, a Lecsó. Ahogy Rémi, a főszereplő mesél bátyjáról és apjáról, így jellemzi őket: "Ő itt Emil, a bátyám, könnyű lenyűgözni... Ő pedig az apám. Semmi se nyűgözi le." Valahol Ők ketten pontosan ilyenek: a naiv, mindenben csodát lelő nő, aki nyitott szívvel fordul a világ felé és az érzésektől teljes mértékben mentes, hideg számításokat végző férfi, akiből elismerést közel lehetetlen kicsikarni. Talán ezért is van az, hogy mikor megérkezik, menyasszonya teljesen megdöbben a hallottakon, ez pedig egyértelműsíti Konrád előfeltételezését is, miszerint Elektra becsapta és nem fedte fel valós kilétét. Érzékeli, ahogy Lizi hatalmas, barna, őzike szemeivel mellette áll, válaszra várva néz fel rá, mintegy esdeklően kérve, hogy mondja azt, csak viccelt. Mert csalódott. Annyira kiszámíthatóak az emberek, oly könnyű olvasni bennük, főleg az ilyen angyalarcú, szelíd teremtésekben, akik képtelenek rosszat feltételezni másokról. Hát persze, elhitte, hogy amit lát, valós, meg sem kérdőjelezte. Ez az első dolog, amin villámgyorsan csiszolniuk kell, ugyanis a férfiben azonnal felmerül a kérdés: mit kotyoghatott ki ebben a nagy barátnői csevejben?
- Oh, hát be sem mutatkoztatok egymásnak rendesen? - kérdőn, teljesen ártatlanul kanyarintja kezét a nő hátára és mosolygósan pillant le rá, szinte már szeretettel telve, hogy aztán Elektrára nézzen és kifejezéstelen arccal hallgassa meg a magyarázatot.
Véletlen. Hogy is ne! Annyi bizonyos, hogy Konrád sem tudhat mindent, de igen magas összegben merne fogadni arra, hogy firkászunkat nem pusztán kedves szellő sodorta Elizabet mellé, mi több, busás hasznot remélt eme ismeretségtől. Valahol mélyen belül teljesen logikusnak is tartja a döntést, hiszen onnantól kezdve, hogy ágyát, házát és magánéletét megosztja valakivel, lényegében sebezhetővé válik: lesz egy rés a pajzson, mert nem lehet mindig a felesége mellett, nem mondhatja meg, mit szabad elmondania és mit nem. Nem szabhat gátat semminek, ami hatáskörén kívül esően történik, így számolnia kell azzal, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetek bizony elő fognak fordulni.
- Akkor bizonyára jó barátnők lettek. Én sem hiszem, hogy szánt szándékkal vezetett volna meg - pillant Elizabetre. - Esetleg, ha ilyen jóban vagytok, elhívhatjuk az esküvőnkre is. Tudja, ez egy kis összejövetel lesz, kerüljük a felhajtást - ezúttal ismét Elektrára emeli tekintetét és menyasszonya hátát némiképp megszorítja a lapockánál, csak annyira, hogy éreztesse, ne rendezzen jelenetet. Akkor sem, ha akar, márpedig akarni fog, mert az igazságérzete és az őszintesége töretlen, így bizonyára nem állja majd meg szó nélkül az incidenst. Ami pedig a meghívást illeti, ismerjük a mondást: tartsd közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb.
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. szeptember 20. 23:15 | Link

Elektra és Konrád


Azt mondják, hogy irodalmi túlzás látni azt, ahogy egy ember szemében kihuny a fény, az a tiszta, őszinte és ártatlan fény, mellyel minden ember születik. Én szinte érzem, ahogy a magamé kihuny, ahogy megszűnik csillogni, és ha a jövendőbelim éppen jókor pillant rám, akkor megfigyelheti, ahogy a kedves csillogást felváltja a mély, szomorú sötétség. Mert én hittem, én bíztam, én igazán bíztam benne. Mert szerettem volna barátokat, mert szerettem volna ide tartozni, mert nem idegenként akartam elfoglalni a nekem kijelölt helyet. Ezért vagyok képtelen megbízni a nőkben, mert nem létezik náluk olyan, hogy véletlen. Miért nem voltak soha barátnőim? Mert az ármány nem az én asztalom. Nem tudtam felmutatni egyetlen nem női rokont, aki koszorúslány lehetne.
- Nem hiszek a véletlenek közjátékában.
Felelem csendes határozottsággal, és most először ismeretségünk alatt mind a ketten érezhetik, hogy megváltozott a légkör, máshogy rezeg a levegő körülöttem. Feszült, ideges. Ahogy az ajkaim szorosan egymásnak préselődnek, ahogy érzem, hogy fogaim az alsóba harapnak, hogy ne mondjak olyat, amit megbánnék. Gyerekként folyamodtam ehhez a művelethez, amikor órákon át kényszerítettek a hangszeres zene elsajátításához, pedig mondtam, hogy nem vagyok rá képes. De megcsináltam. Mert kell. Egy úrilány legyen művelt minden téren.
- Nem éreztem szükségét.
Ami egy óriási hiba a részemről, mert azt hittem, hogy az emberek megbízhatóak. Én mindenkiben a jót látom, és bár érzem, ahogy Konrád keze a hátamon pihen, ahogy a kimondott szavak nélkül utasít, agyamban a lila ködön túli kisördög azt súgja, hogy még nem a férjem, még nem kell engednem az akaratának. Nyilván a másik hang azt mondja, hogy szeretném, ha a férjem lenne, hogy nem akarom egyetlen rossz lépéssel elbukni mindazt, amit elértünk, hogy bár hosszú és nem kevésbé fáradságos út áll előttünk, ami során meg kell tanulnunk egységként gondolkozni, jobban összeomlanék az elvesztésétől, mint azt bárki képzelné, aki ismeri, hogy hogyan is indulunk el ezen az úton. Érzem, ahogy az állam megfeszül, ahogy a szorítását érzem.
- Ha nem lenne vesztenivalóm, és ha nem kéne attól félnem, hogy a férjem megítélésére negatívan hatna, akkor te lennél az első ember a világon, akit felpofoznék. Az ilyen pillanatok miatt remélem, hogy csak fiam születik a jövőben, és nem lesz lányom.
A hideg él a hangomban talán riasztó lehet, én magam mindenképpen megijedek attól, hogy ilyenre is képes vagyok, és remélem, hogy soha többet nem hallom így beszélni magam. Most először és remélem, hogy utoljára bánom azt, hogy Konrád a közelben van, hogy emberek vesznek körül, hogy számít mindaz, amit teszek. Én tiszta szívvel nyitottam, de bár ne tettem volna. Eltolom a tányért, jelezve, hogy elment az étvágyam. Érzem, ahogy az előbbi beszívott és beharapott alsó ajkamból a vér finoman szivárog, próbálom nem mutattatni az apró sérülést. Ahogy a szerencsesütit is csak elmorzsolom, az üzenetet, mely szerint minden a legnagyobb rendben van, csak finom felhorkanással fogadom.
- Nem kívánom tovább a társaságodat élvezni.
Sosem, tényleg sosem utasítottam el senkit, és most is tudom, hogy mosolyogva kéne tovább lendülnöm, de az a Lizi, aki akkor volt, aki ott volt reggel, aki izgult a találkozó miatt, már nincs sehol. A táskámat felvéve állok fel, mókás a párosunk, ahogy Konrád mellett szinte elveszek magasságban és szélességben. Vonásaimat rendezve, emelt fővel pillantok le rá mégis.
- Nincs jogom megtiltani, hogy elfogadd a meghívást, ha Konrád szívesen lát, szívesen látlak.
Teszem hozzá még, és ha senki sem ellenzi, akkor elhátrálva a párosuktól a kijárat felé indulok, friss levegő kell, máskülönben, ha maradnom kell, maradok. Ahogy a jövendőbeli férjem jónak látja, simulékony vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 739
Összes hsz: 1095
Írta: 2020. szeptember 21. 07:35 | Link

Odry Elizabet és Daróczy Konrád részére


Adós, fizess! Itt a törlesztés ideje! Elektra látja a nő szemében lejátszódó változást, ahogy a bizalom fénye kihuny és átveszi helyét a csalódottság üressége. Ez igazság szerint lelke mélyén elszomorítja, de ennek tanújelét nem adja egyelőre. Hagyja, hogy a férfi kérdését majdani neje válaszolja meg. Valóban csak keresztneveiket mondták bemutatkozáskor. Amikor belekezdett ebbe az egészbe, ott a kávézóban és Imeldaként mutatkozott be, vállalta a kockázatot, hogy akár ilyen fordulatot is vehetnek az események. Talán ha ő mondhatta volna el az igazat és nem lebuktatják másként alakultak volna a dolgok. De már így történt és ebből kell a legjobb végkifejletet kihoznia. A maga részéről hisz a véletlenekben és a Deus ex machina elvben. Saját életén tapasztalta hatásukat. Erre a szituációra is ezek szüleményeként tekint. Csendben figyeli a felek közti kommunikációt és a hozzá intézett szavakat, de csak azután reagál rájuk, hogy némi szünet áll be bennük. - Az irántam érzett haragod teljesen jogos, de nem olyannak ismertelek meg eddig, mint aki nem képes más nézőpontjából is megvizsgálni egy adott helyzetet - mondja Elizabetnek és hangján hallatszik, hogy őszinte meggyőződéssel teszi mindezt - Bárhol a városban, ha meghallják a nevemet azonosítanak a hivatásommal. Riporter vagyok. Ez igaz, és sohasem szégyelltem egy percig sem. Ugyanakkor ember is vagyok, ezt viszont a legtöbben elfelejtik - utal ezzel arra, hogy épp úgy jól esett neki is egy kicsit csak nőnek lennie, még ha nem is így indult fejben a dolog. Ha csak pár órára is, de Clark lehetett és levethette a piros-kék gúnyáját és ezért hálás Elizabetnek és erre, bízik benne a szóban forgó is rá fog jönni egyszer. Ezután Konrád felé fordul, felnéz a magas és északi isteneket idéző küllemmel megáldott városvezetőre. Valós érzelmeket, főként keserűséget olvashat ki tekintetéből a másik, ha veszi erre a fáradtságot - Köszönöm a szíves invitálást, de a sajtó képviseletében nem tisztem részt venni, civilként pedig tiszteletben tartom Elizabet érzéseit és esküvőjük szűkkörű mivoltát. Ez az  ő és az ön legszebb napja - miközben beszél maga is felkel az asztaltól és teljesen odafordul a nő felé, aki az előbb felállt és már menni készül - Sajnálom - ezt az egyetlen szót mondja ki olyan mélyről a szívéből, hogy azt bárki megértené és sötét, kifejező szemeiből őszinte szomorúság sugárzik. A nevezett távozása után ő sem szívesen maradna már tovább, így felveszi holmiját - Előzetesen is sok boldogságot kívánok önöknek. A jövendőbelije igazán nagyszerű ember - intézi szavait Konrádhoz és a helyzet fanyarsága ellenére egy halvány mosolyt mégis megenged magának  - Viszont látásra Polgármester úr! - búcsúzik és kisétál a falatozóból. Az utcán már nem látja a majdnem barátnőjévé vált nőt ezért egyenesen a rádió épülete felé veszi az irányt. Innentől minden Elizabet nemes jólelkűségén múlik. Amit eddig megtudott róla az alapján van egy cseppnyi hite a megbocsátásában, de ha mégsem kapja meg, azt is el fogja fogadni. Ha a nő képes lesz az ő szemén át és helyzetéből végiggondolni a történteket, talán megérti miért Imeldát a hétköznapi nőt ismerte meg és nem Elektrát a riportert, akit úgy az első alkalom, tehát a kávézó után jórészt teljesen háttérbe vonultatott magában. Míg munkahelye felé halad csak az jár a fejében, hogy aki kockáztat az néha veszít. Ez is a csomag része.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed