36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 6. 23:45 | Link

Tanja


Fel se tudom fogni, hogy milyen időszakon vagyok túl. És még nincs vége. Tanja bevezetett a korcsolyázás művészetébe - többek között. Emellett szépen zajlanak a táncórák, állítólag nagyon ügyesen fejlődöm. Órák után is egyre többet futunk össze, még ha sok is a dolgunk délután, azért jut idő egy-egy sétára, beszélgetésre, aztán rohan mindenki a dolgára. Legutóbbi nagy mérföldkő, hogy az újonnan nyílt korcsolyapályára is levitt, ahol remegősen ugyan, de helytálltam. Persze számomra természetes, hogy ő áll a dolgok mozgatórugójaként a háttérben. Ki más lehetne az a személy, aki ennyi mindenre rá tudna venni? Segítségével olyan oldalamat ismerhetem meg, amelyről eddig nem is gondoltam, hogy létezik.
Olyan jól sikerült a találkozónk a kívánságok termében, hogy szerintem azóta rózsaszínben látom a világot. Jó lenne valaki, aki figyelmeztet, hogy esetleg rossz irányba kezdek el haladni, az ítélőképességemet ugyanis nem kívánom elveszíteni. Minden egyes vele eltöltött perc szorosabbra fűzi viszonyunkat. Ráadásul azt hiszem, mi példaértékű párt alkotunk. Nem vagyunk képmutatóak, nem szállunk el önmagunktól, nem nyaljuk-faljuk egymást még négyszemközt sem. Azért nem kiáltom ki a tökéletes kapcsolatnak, de... szerintem jók vagyunk. Még ha tudom is magamról, hogy fárasztó lehet Tanjának azt a sok aggodalmaskodásomat hallgatnia, vagy csak a hosszú kérleléseket, hogy még többet találkozhassunk. Szerencsére még nem emelte fel a hangját emiatt, de ha így folytatom, könnyen megeshet. Nem véletlenül próbálom meg kiengesztelni őt.
Már a második alkalommal látogatunk le a faluba, kifejezetten a korcsolyapálya miatt. Legalábbis ő úgy tudja, hogy ez a nap szintén egy kellemes csúszkálásról fog szólni. Én már régen kitaláltam valami mást is. Valamelyest pech, hogy annyira a belső talpélemre nehezedik korizás közben a testsúlyom, hogy a végére már fáj, no meg sikerült meghúznom valamelyik izmomat, de ilyen apróság nem távolíthat el a célegyenestől. A körözgetések után előállok tervemmel. Szeretném, ha nem mennénk vissza rögtön a kastélyba, hanem eltöltenénk egy kis időt még a gyorsétteremben. Úgy tudom, ők is lázasan készülnek az ünnepekre. Van karácsonyi dekoráció, meg különleges menü, így ezt a helyet választottam ki már jóval előtte, a Pillangóvarázs helyett. Neki is mondom, hogy nem egy nagy luxus, de csak ennyit tudok megengedni magamnak a spórolt zsebpénzemből. A többi része másra ment el.
Mindezek után a helyiségbe tévedünk. Már jócskán besötétedett, így nagyon hangulatos idebenn. Nem utolsó sorban alig vannak itt. Felakasztom kettőnk kabátját az asztalunkhoz közeli fogasra, aztán a pultok felé vesszük az irányt, hogy kiválasszuk a vacsoránkat.
- Mit szeretnél? - össze kell húzzam magam a kérdés után, mert hiszen nem gyerek ő már, én pedig nem az apja vagyok, talán megalázónak tartja, hogy közvetítek az alkalmazott és ő közte, amikor egyedül is tudna ételt kérni. De... Talán ez a jómódú férfitól elvárt viselkedés, nem?
Hozzászólásai ebben a témában
Tanja Gitta Polter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 13. 05:41 | Link

Léni


- Nagyon fáj a lábad? - érdeklődik kitartóan, miközben beérnek a Falatozóba. A fiú kezét fogva sétál mellette kipirult arccal, kissé összekócolódott hajjal. Másik kezében fűzőinél fogva lóbálja a korcsolyáit, és mosolyogva pillant körbe az éppen aktuális dekoráción. Javasolta ugyan, hogy menjenek inkább vissza a kastélyba, de a fiú láthatólag teljesen más tervekkel indult ma útnak, és azért ő is örül az egésznek. Nem bánja ő, dehogy, mert szép ez a rózsaszín világ, amibe együtt csöppentek. Saját kis csodaország, ahol Léni az ő szőke hercege. Igazán nagyszerűnek találja, hogy egymásba botlottak, hiszen Léni nem szokta kinevetni, táncol vele, szereti a macikat, na meg Bonbont is, és ennél igazán mi kellene több?
- Majd adok gyógypuszit, ha visszaértünk a kastélyba, jó? - suttogja a fiúnak lábujjhegyre állva, hogy kiegyenlítse kicsit a magasságbeli különbségeket kettejük között, és ne hallja más, hogy mit is mond. Mások előtt legfeljebb Léni kezét fogja, és ez így tökéletes is, az a bizonyos puszi ugyanis egyáltalán nem tartozik esetleges közönségre. Fúj, nem is érti, hogy lehet ezt nyilvánosan csinálni. Szereti, hogy ezt egyébként Léni sem értékeli nagyra és olyan nagyon egyet tudnak érteni ebben, mint ahogy még sok más dologban is. Akad persze olyan is, amiben nem, mert a hercije valahogy nem igazán óhajtja elhinni például, hogy nagyon ügyesen táncol, de nem baj, majd meggyőzi egyszer róla, ha elég kitartó. Minden esetre ez most nem az az alkalom, amikor ennek nekikezd, úgyhogy térjünk is vissza a jelen helyzethez. Már kicsodálkozta magát, hogy Léni mikre nem gondol, és nagyon is örül neki, hogy még nem sietnek haza, hanem együtt töltenek egy kis időt. Valahogy úgy van ezzel, hogy minél több időt töltenek el kettesben, annál többhöz lenne kedve, csak nem mindig mondja ám, mert még a végén megelégeli a fiú is, hogy folyton a nyakában lógna, az pedig nem lenne jó. Tetszik neki a hely, pár pillanatig csak ámul-bámul a díszeken, miközben meglazítja a nyakába tekert vastag sálat, aztán felpillant Lénire.
- Ez nagyon szép - jelenti ki, és szándékosan nem hasonlítja a Pillangóvarázshoz, ha már az is szóba került útban ide. Biztos nagyon szép az is, ám itt most Lénivel van és ez az igazán remek ebben az egészben. Még a konyha is jó hely a fiúval, csak Tanja tudja magáról, hogy ha ő oda beszabadul, ott kő kövön nem marad nagy valószínűséggel. Nem túl tehetséges, no, ez van. A kabátja a fogasra kerül, amint ujjába gyömöszölte a sálat, a korcsolyák meg kapnak egy reducio-t még gyorsan. Hogy ez eddig miért is nem jutott eszébe? Vicces volt lóbálni a lábbeliket egész úton, most azonban jól lesznek a kabátja zsebében, amíg haza nem érnek. A pálcáját is visszarakja a zsebébe, ahonnan előszedte, és megy is Lénivel szétnézni, hogy mit is lehet választani. Végigpillant a választékon, majd visszafordul Léni felé.
- Együnk pizzát - javasolja. Ha már úgyis viszonylag egész egészségesen étkezik a kastélyban, leszámítva az édességadagot, amit magába bír tömni - bár mostanában osztozik Lénivel, az úgy mégis csak kevesebb -, most belefér valami ilyen is, meg aztán úgyis biztos finom lehet. Kinézni legalábbis jól néz ki. Ezzel csak annyi van, hogy ő egyedül egyet biztos nem tudna megenni, úgyhogy inkább megvárja, mit enne a fiú, és akkor annak alapján majd biztosat mond ő is menten.  
Hozzászólásai ebben a témában
Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 14. 02:11 | Link

Tanja


- Nem vészes - közlöm ezt olyan fajta nemtörődömséggel, mintha az űrlények gazdasági krízisének mélységéről kérdezett volna. Szorgosan szedi lépteit mellettem, miközben próbálok nem sántítva járni. Aggodalomra semmi ok. Némi ücsörgés utána kutya baja lesz a lábamnak. Majd nyújtom eleget az asztal alatt, ha más nem, Tanja megmasszíroz a kastélyban.
Tökéletes... Eddig minden a terv szerint halad. A megbeszélt korcsolyázás után új programmal állok elő, még mielőtt visszamennénk. Nagyot is néznék, ha nemet mondana. Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy nincs saját korcsolyám. Árban is jobban megéri, hogy igénybe veszem a kölcsönzőt, amikor arra járok. A bérelt lábbeliket a körök után visszaszolgáltatom, és nem kell úgy cipekednem velük, mint azt Tanja teszi épp. Azért csak jobban szorongatom a kesztyűn keresztül a kezeit, hogy egy kis erőt és lelkesedést adjak neki. És a keringésemet is javítom ezzel, mert főleg éjszaka necces, ha kinn fagyoskodom.
Megérkezésünk pillanatától már csakis az arckifejezéseit fürkészem. Rendkívül kíváncsian várom a reakcióját, hogy mit szól a helyhez. Még nem tud mindent, sajnos elég árulkodó az a feszültség, ami feltehetőleg a megfelelni akarástól van, s a belépéstől megötszöröződött bennem. De csak sóhajtok egy nagyot, megszabadulok minden felesleges téli ruharétegtől, és próbálok az evésre koncentrálni. Egy napja a mostani étkezésre koplalok, mégse vagyok farkaséhes. Különös...
- Örülök, hogy így látod. - mondom, miközben szépen lassan az ételpulthoz sétálunk, hogy szemügyre vehessük a választékot. Megkérdezem, hogy tulajdonképpen mit is óhajt enni, amire azt a választ kapom, hogy pizzát. Hát mi mást, ha nem az olaszok egyik mesterhúzását? A pizza egy igazi joker, mindig és mindenhol jó. Ötletét egy nagy bólogatással díjazom, és tolmácsolom is kérésünket az alkalmazott felé.
- Kólát kérünk mellé,... igaz? - fordulok oda bizonytalankodva, de mivel szeretnék hamar túljutni a rendelésen, azt választom. Tanja nem az a lány, aki annyira vigyáz az alakjára, hogy naponta rááll a mérlegre a kőkemény diéta mellett. Jönnek az ünnepek, ilyenkor amúgy is alap, hogy mindenki felhízik pár kilót. Nem fog megártani neki ez a kis étkezés. A további szöszmötölések elkerülése végett ketchup, mustár és majonéz kerül a tányérkák szélére. Elveszem a szalvétákat is, hogy legyen tartalékunk. Kapkodósan elrendezem a tálcáinkon, és miután mindent letudunk, az asztalunk felé veszem az irányt. Visszacsüccsenek a székemre, lábamat pedig a korábbiakban elgondolva oldalasan kinyújtom, hogy jobb legyen. Csak itt jövök rá, hogy éles helyzetben vagyok, zavaromban pedig a szalvétákat kezdem el rendezgetni.
- Tessék, így jó? Mit szólsz? Eddig tetszett a programunk? Most itt vagyunk... Azt mondják, finom kaja van itt. Főleg a pizza. Remélem ízleni fog. De ne edd meg, ha nem. Ugye nem forró? Vagy túl hideg? - nyúlnék oda, hogy engedelmével a szelet szélét megtapogatva tájékozódjak hőfokáról. Egy nagy és mély sóhaj után nyugszom le. A megfelelő pillanatra kell várjak. De mikor jön el az? Nem tudom... A pizzámat nézem, lassan hozzáláthatnék, de előtte még beszélgetni szeretnék vele teleszáj üzemmód nélkül.
- Voltál már itt?
Hozzászólásai ebben a témában
Tanja Gitta Polter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 23. 19:47 | Link

Léni


A válasz hallatán kissé kétkedve pillant fel Lénire. Valami furcsa megérzés részéről, hogy a fiú kevesebbet vall be, mint ami az igazság, pedig nem valami szégyellni való dolog Tányus szerint, ha fáj a lába. Különben is körvonalazódik az agyacskájában, hogy majd egyszer akár gyógyító is lehetne, ott aztán foglalkozhat emberekkel és gondjaikkal, meg segíthet sokaknak, szóval tetszik érteni, nem is lenne munka, ha nem lennének emberek, akiknek néha itt-ott ez meg az fáj. Még egy pillanatig fürkészi a fiút keresve bármiféle jelét annak, hogy igazat mond, bár a nemtörődöm válasza rettenetesen gyanús, aztán mégis feladja arra a döntésre jutva, hogy nem piszkálja. Biztos, ami biztos, azért a kastélyban ad majd gyógypuszit, és csak rendbe jön. Nem szereti, ha az emberek elhanyagolják az ilyen apróságokat, ebből lesznek a nagy bajok, de csak nem kerül a fiú betegszobára a végén, legalábbis nagyon reméli. A falatozó ugyan nem vonja el teljesen a figyelmét a problémáról, a díszítés azonban lassacskán mégis eléri ezt a hatást, ahogy az is, hogy végeredményben ketten vannak itt, csak jó lenne már le is ülni, hogy a fiú ne erőltesse a lábát. Ki tudja, mi húzódott meg, a pihentetés viszont mindenképp jót fog tenni, bármi miatt is fáj. Korcsolyái elhelyezésének kérdését gyorsan megoldja, megszabadul a kabáttól, sáltól, és még mindig körbe-körbe nézelődve követi a fiút. Tetszik neki a karácsonyi díszek sokasága, még akár jó ötleteket is meríthet ebből az otthoni nagy díszítéshez, amire minden évben sort kerít. A pulthoz érve meglehetősen gyorsan dönt a pizza mellett, a Cola-ra is rábólogat mosolyogva, hamarosan meg is kapják a rendelt enni- meg innivalókat, és a kiszemelt asztalnál is helyet foglalnak pillanatokon belül. A pizzának igazán jó az illata, ám egyelőre még nem fog neki enni, mert megakad a szeme azon, hogy Léni olyan kitartóan piszkálja a szalvétát.
- Minden rendben? - pillant kérdőn a hercijére, és az asztalra támaszkodva kicsit közelebb is hajol hozzá érdeklődve. Léni ma nem is volt ekkora zavarban, nem igazán érti, mi történik hirtelen, hogy ekkorát változott és ilyen idegesen igyekszik beszélni.
- Nem voltam még itt, de nagyon tetszik. Szép hely, és nagyon tetszik a díszítés is. Majd akarok az ablakra én is rajzolni ilyen szép hópelyheket, ha a szobatársaimnak nem lesz ellenvetése... - körbenéz ismét elmosolyodva, megtalálta a számára érdekes ötleteket, amiket felhasználhat szobarésze díszítéséhez is, majd visszafordul a fiú felé.
- Te jártál már itt korábban? - kérdez vissza, majd belekortyol az innivalójába, miközben a válaszra vár, de addig se veszi le tekintetét a fiúról.
- Jobban van már a lábad? - fűzi hozzá aztán előbbi kérdéséhez emezt is aggódó hangon, amint felfüggesztette a Cola pusztítását egy időre.
Utoljára módosította:Tanja Gitta Polter, 2014. december 23. 20:03
Hozzászólásai ebben a témában
Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 24. 00:47 | Link

Tanja


Azt hiszem, nem oszlattam el minden kétségét a lábfájásommal kapcsolatban. Tény, hogy az egyik merész mutatvány során a kelleténél jobban meghúzódott, és persze a testsúlyom sem a legegészségesebb mód helyeztem alsó végtagjaimra, de mégsem hiszem, hogy ez a kellemetlen érzés tartós lesz majd. Elvégre nem is szenvedek olyan nagyon. Olykor-olykor egy különös érzés nyilall belé, meg olyan, mintha begyulladni készülne, de ezeket az apróságokat leszámítva szerintem bátran mondhatom, hogy a kellemetlenségek javát csak az aggodalom váltja ki, s valójában nem is léteznek. Egy percig sem emésztem magam a dolgokon, hiszen a lényeg az, hogy végre kettesben lehetek a szerelmemmel, és végre megvalósíthatom azt, amit már hosszú ideje nagy gondossággal elterveztem. Csak ez tud érdekelni... És ha ennek az az ára, hogy bedagad a lábam, ám legyen. A legvégén úgyis meggyógyítja Tanja.
A falatozóban a reméltnél hamarabb kerülök kellemetlen helyzetbe. A rendelés után helyet foglalunk a kiválasztott asztalnál. Előnyös részén helyezkedik el az étteremnek. Jól lehet látni a pultot, és a karácsonyi díszeket is. Úgy látom, neki legalább annyira tetszik, mint nekem. Öröm látni, ahogy végigszemlél a dekoráción. Mellesleg a kaja is finom az illatából ítélve, még ha nem is vagyok annyira éhes, aminek persze megvan az oka.
- Persze, miért? - szörcsögök néhány kortynyit a kólámból. Nem is értem, miért hoz ilyen kérdésekkel még nagyobb zavarba... Egyáltalán nem szeretném, ha miattam aggódna. Még ha idegesnek is látszódom, azért spóroltam, hogy itt lehessünk, ő pedig sokkal fontosabb, mint az én hangulatállapotom. Azért őszintén bevallom, hihetetlenül jólesik, hogy megkérdezi. Még ezt is leszűri a legapróbb jelekből. Hihetetlen, mennyire egymásra tudunk hangolódni... Vagy tényleg ennyire feltűnő volnék? Egy dolog biztos, előtte nincs titok, úgyhogy nem is érdemes tovább szórakoznom.
Arcomon halvány mosoly jelenik meg, amint az ablakába tervezett hópehelymintákról mesél. Úgy megnézném egyszer, remélhetőleg a közeljövőben alkalom nyílik erre is.
- Csak futólag. - pöccintem meg ujjammal a kóláspoharat, épp elég sejtelmesen ahhoz, hogy Tanja figyelmét magamra irányítsam. Egy határozott torokköszörülés után feljebb ülök a széken, és végre egy normálisabb ülésformát veszek fel, a korábbi nyújtott lábas kényszerpóz után. Egy aprócska mozdulattal jelzem neki, hogy a korábbiakhoz képest már sokkal jobban van. De persze lehet, hogy csak a fokozódó izgalmam miatt jutottam el addig a pontig, hogy ne érezzem.
- Figyelj, Tanja. - szólítom meg a kezéért nyúlva, amit az asztal közepén helyezek le, féltő gondozásomba vonva, miközben tekintetem az övéibe fúrom - Ha nem most vagyok túl rajta, akkor attól félnék, elájulok. - mondom ezt iróniával átszőtt hangon, valamelyest komikussá varázsolva ezt a rettentően kínos szituációt. Egyedül puszta közelségéből merítek erőt, úgy hiszem.
Szabadon árválkodó kezemmel a zsebemben kezdek el türelmetlen matatásba. Eredményként másodperceken belül egy kis dobozkát helyezhetek az asztalra, épp a kezeink mellé. Az ajándék letételét egy nagy sóhajtás kíséri párhuzamosan, és valóban szemtanúja lehet annak, ahogy megkönnyebbülök, mert a szívemen csüngő óriási kődarab egy része lehullik. De még mindig nem lélegezhetek fel teljesen, elvégre a reakciója csak most következik.
- Nyisd ki, ne aggódj, nem gyűrű. - pirulok újfent, még mielőtt ő pirulna el más miatt. Ha kap az alkalmon, és úgy dönt, enged a kíváncsiságnak, a szív alakú doboz rejtekében egy nyakláncot talál. Különlegességét csak azok érthetik, akik kellően jól ismerik Tanját. Úgy hiszem, én beletartozom ebbe a rétegbe.
- Hogy tetszik? Nem tudtam otthagyni... - magyarázkodom lámpalázasan, még ha mérget is mernék rá venni, hogy váratlan húzásommal levettem a lábáról.

Hozzászólásai ebben a témában
Tanja Gitta Polter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 25. 02:17 | Link

Léni


Aggódik ő még Léni helyett is a fiú testi épségéért, ha kell, de azért a kelleténél tovább nem piszkálja hangosan a témát, pusztán csendben figyeli a lépteit és fellélegzik megkönnyebbülten, amikor végre leülnek. Remélhetőleg jót fog tenni az a kis pihenés a hosszú séta után, mert szívre venné, ha Léni a gyógyítóig jutna, miután ő vette rá a korcsolyázásra is. Meg amúgy sem örülne a dolognak. Azonban nem sokkal azután, hogy helyet foglalnak, máris az tűnik fel neki, hogy Léni milyen látványosan ideges, hát rögvest rákérdez, hogy minden rendben van-e.
- Olyan nagyon idegesnek tűnsz - jelenti ki, miközben kitartóan fürkészi a hercije arcát. Arra a következtetésre jut, hogy a fiú biztos azon aggódik, hogy tetszik-e itt neki, úgyhogy végül átnyúl az asztalon és megfogja Léni kezét. Rá is mosolyog. Neki igazán tetszik itt, meg amúgy is akárhol jó, amíg a hercije a társasága. Egy pillanatra elkalandozik a figyelme a dekoriációnak köszönhetően, felemlíti, hogy majd ő is tervez ilyesféle hópelyheket a szobája ablakára, mint amik itt láthatóak, aztán viszont gyorsan vissza is tér és újra Lénire figyel. Bólogat a kapott válaszra, jelezve, hogy figyelt, értette, majd elengedve a fiú kezét enni is nekilátna, ha nem szólalna meg újra az eridonos. Az a "figyelj"... az valahogy mindig baljóslatúan cseng Tanja fülében, olyan, mint a "beszélnünk kell", hát felkapja a fejét és nagy szemekkel kérdőn pislog Lénire. Figyelni figyel ő, annyira, hogy még levegőt is elfelejtett éppen venni. A folytatás hallatán csak még nagyobbra nyílnak szemei, ijedten pislog, és minden ellenállás nélkül engedi, hogy Léni megfogja a kezét. Elképzelése sincs, mi következhet, amikor a fiú egy dobozkát helyez elé. Ijedelmét most meglepettség váltja fel, és hitetlenkedve pislog hol a dobozra, hol a fiúra. Alig meri kézbe venni, és erőfeszítésbe kerül kinyitnia, pedig az imént hallotta is, hogy nem gyűrű. Az amúgy is túlságosan gyors lenne, és nem sietnek ők semerre sem. Ráérnek szép nyugodtan mindennel. Óvatosan nyitja fel a doboz tetejét, pedig abban is biztos, hogy nem robban fel, majd eltátja a száját. Fokozatosan ül ki az öröm az arcára, miközben hol a nyakláncot nézi, hol a fiúra pillant.
- Ez... ez csodaszép. Köszönöm - szólal meg végre halkan, mosolyra görbülő arccal. Nagyon kevesen tudják, hogy a málna nála abszolút kedvenc, Lénin kívül csak a családtagjainak van ilyesmiről fogalma, hercije azonban úgy tűnik, nagyon figyelt, és a lehető legszebb ajándékot választotta neki karácsonyra. Még egy fél percig bámulja az ajándékot, aztán olyan hirtelen áll fel, hogy az asztal is megmozdul tőle, a tányérja a poharának koccan, de ez érdekli a legkevésbé. Különben is, a lényeg, hogy nem borította fel, amekkora lendülettel állt fel éppen, hogy nemsokára meg Léni nyakába vesse magát.
- Köszönöm - mondja még egyszer, pontosabban belemotyogja a fiú vállába, miközben szorosan öleli át a nyakát és bal praclijában ott szorongatja a dobozkát. Még arra is veszi a bátorságot, hogy örömében egy puszit nyomjon az arcára.
- Le se fogom venni többet - jegyzi meg végül elengedve a fiú nyakát, és a kezébe nyomja a dobozt.
- Tedd fel nekem, kérlek - fűzi hozzá a magyarázatot is kérés formájában, és összefogja a haját is, hogy ne akadjon bele a nyaklánc még véletlenül sem. Icipicit ugyan zavarja, hogy ő nem hozta magával az ajándékát Léninek, de nem is gondolt rá, hogy ma ilyen szépet fog tőle kapni. Na de majd a kastélyban odaadja, addig is felhőtlen boldogságát ez az apróság nem árnyékolhatja be.
Hozzászólásai ebben a témában
Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 26. 01:44 | Link

Tanja


Nem tehetek róla, hogy nem tudom teljesen leplezni izgatottságomat. Még ki kell tanulnom annak a módját, hogy hogyan füllentsek drága Tanjám előtt. Máskülönben oda lesz a jövőre tervezett összes meglepetésem... Nagy kár lenne, hiszen pont ettől meglepetés a meglepetés. Az a kis izgalom egyszerűen lételeme, az izgalomhoz pedig titok kell. A titoktartás pedig a viselkedésemen múlik, az pedig sok gyakorláson. Még nem találtam megfelelő alanyt arra, hogy gyakoroljak, de távolabbi ismerőseim között vélhetően akad majd olyan, akinél kísérletezhetek. Ha más nem, odaállok a fürdőszobatükör elé, és önmagamnak leszek közönsége.
Megjegyzésére kénytelen vagyok egy jó nagyot sóhajtani, majd zavaromban hangosan kifújni a levegőt. Egyszerűen szörnyen érezném magam, ha tovább kellene játszanom előtte a teljesen átlagos randi című felvonást a darabban. Muszáj a tettek mezejére lépni, felhívásommal pedig el is érkezünk a tetőponthoz. Kezének érintése régóta hiányolt nyugalmat ad. Ha szívem gyorsabban is ver tőle, a lelkemben irigylésre méltó harmónia üti fel fejét.
Előkerül a doboz, amit egészen eddig a pillanatig a zsebemben rejtegettem. Hogy pontosítsak, egy darabig a kabátomban utazott, aztán pakoltam csak át egy óvatlan pillanatban, amikor Tanja bámészkodó tekintete túlságosan elfoglalt volt a környezete alapos tanulmányozásával. Ez, mint tudjuk, gyakran megesik, legalább ilyen téren könnyű dolgom volt, még csak az kellene, hogy mindent előre szúrjon ki.
Se pislogni, se levegőt venni nem merek, oly mereven tapasztom szempárom Tanjára és az elé helyezett ajándékára. Ha nem egy étteremben lennénk, s nem olyan gyorsan peregnének előttem az események, komolyan mondom még a körmömet is elkezdeném rágni. Elvégre számos mód reagálhat a gesztusra, ezen verziók közül pedig a legpozitívabbakat igyekszem kívánni magamnak: sikerrel.
Ugyanis szemei felcsillannak az örömtől és a meglepődöttségtől, hangjából pedig hallom, hogy szívből örül a kapott nyakláncnak. Tudom, hogy a málna a kedvence, így hát remek ötletnek tűnt beszerezni ezt, a többiről nem is beszélve. Elvégre még nincs karácsony, pont ezért tartottam jó ötletnek váratlanul odaadni neki az ékszert. Nem túlzás, nem csekélység, esküszöm ideális tárgyacska, amire vélhetően sokáig emlékezni fog majd.
- Ugye? Örülök. És nincs mit. - pirulok, és magam is kicsodálkozom a látványon, ahogy gyönyörködik benne, aztán összerezzenek a felugrása hallatán. Nyúlnék az asztallaphoz, hogy fel ne borítsa, s a rendelt ételünk se vesszen kárba így, de szerencsére semmi katasztrófa nem történik. Szorosan megölel, én pedig mélyen magamba szívom jellegzetes illatát, válaszölelésemmel kiadva magamból az előbbi percek izgalmait.
- Ahogy óhajtod. - szólok délcegen, kezembe véve a szép kiegészítőt -
Még sose csináltam ilyet, szintén csak a filmekben láttam, amikor nyakláncot tesz fel a fiú egy lánynak. Azt viszont tudom, hogy nagy megtiszteltetés, így mindkét fél számára sokat jelent. Ügyetlenkedve bár, de eleget teszek kérésének, ami számomra ugyebár parancs, elvégre ilyenek a jó hercegek. Már csak azon aggódom, hogy nem-e csikiztem kissé a nyakát, de csak nem.
A procedúra végeztével újból a megszokott módon ülök a helyemen, alig várva, hogy megtudjam, hogyan áll rajta. Elvégre az, hogy a dobozban jól mutatott, még nem jelenti azt, hogy Tanján is ugyanannyira jól fog.
- Nagyon szép vagy. Nyaklánccal és anélkül is. - suttogom a látványtól elragadtatottan, majd evőeszközeimért nyúlva nekikészülök a pizzaszeletem elfogyasztásához, még mielőtt kihűlne - Együnk, mit szólsz?
Hozzászólásai ebben a témában
Tanja Gitta Polter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 22. 05:22 | Link

Léni


A mai nap igazán különleges. Már azzal is tökéletesen boldog volt, hogy eljöttek korcsolyázni, bár icipicit azóta is aggódik, hogy Léni lába rendben van-e. Aztán kiderült, hogy ezt lehet fokozni, a hercije ugyanis a várttal ellentétben nem hazafele indult el a korcsolyázás után, hanem a Falatozónál kötöttek ki, és ha mindez nem lett volna még éppen elég, az imént egy kis dobozkát rakott elé, amitől Tányusnak hirtelen hatalmas sereg pillangó kezdett szállingózni a gyomrában, hiába közölték, hogy nem kell félnie, ez nem gyűrű. Nem félne ő igazából attól sem, legfeljebb korainak tartaná. A nyaklánc viszont, amit a doboz rejt, csodaszép szerinte, ráadásul málna. Kiül az öröm az arcára, és csillogó szemmel veti magát Léni nyakába nem törődve a közönséggel. Még szerencse, hogy van annyi türelme, hogy kikerülje az asztalt előtte, így minden épségben marad, semmi nem borul, ő pedig hosszasan öleli a fiú nyakát, még egy hálapuszit is nyom az arcára hirtelen, aztán kicsit pironkodva rejtőzik szőke tincsei mögé mielőtt összefogná őket, hogy a hercije nyakára csatolhassa a nyakláncot a medállal. Amint felkerült az ékszer, visszaigazítja a haját, és mosolyogva pislog le az ajándékára, amiről most ugrik csak be, hogy igazából nem is tudja, mire kapta. Még nincs karácsony, már nincs születésnapja. Megilletődve pislog a fiúra, és igazából meg sem meri kérdezni, mivel érdemelte ki, hogy ez a gyönyörűség az övé lehet.
- Nagyon köszönöm. Csodaszép - mosolyog, és ellepi az arcát a pír, amikor rájön, hogy milyen szép bókot kapott az imént. Szórakozottan kezdi csavargatni ujja köré egyik hosszú szőke tincsét, mielőtt még bólintana a fiú javaslatára, hogy egyenek. Lassan még nekilátni is sikerül, amint elillan végre valahára gyomrából az összevissza szálldosó lepkék, amik ma minduntalan előbukkannak csak úgy a semmiből és megnehezítik, hogy nyugodt maradjon. Amint végére értek a vacsorának - mert csak sikerül megenni azért a vacsoráját, elvégre nagyon finom - , éppen ideje visszatérni a kastélyba is. A beígért gyógypuszi után, na meg, ha biztosan tudja, hogy Léni lába tényleg rendben van és nem okozott maradandó sérülést a mai korcsolyázás, akkor még belefér az estébe egy tea és talán némi olvasás is, de inkább a nyakláncában való gyönyörködés meg hosszas töprengés, hogy mi széppel lepje meg a hercit ő is ezek után.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed