36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ne feledjétek! 2024. március 16.  23:59-ig várjuk a tanári, képességoktatói és házvezetői pályázatokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony
Bagolyház - Szakács Ágota-Beáta hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Szakács Ágota-Beáta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2012. december 21. 22:25 | Link

Endre cicu


Legalább három napja vagyok a nyomában egy fiúnak. Persze ez a fiú navinés, a saját házamat gazdagítja, néha szó szerint. Eddig 20 darab ponttal. Amúgy meg az égvilágon semmi szerelem dolog nincs az egészben, csupán az én féltő prefektus énem gondoskodó része. Vagy inkább az, hogy ha nem fogja befejezni a szokásos esti tevékenységét akkor irtóra rosszul fog járni.
Komolyan, az ég áldja már meg ezt a fiút! Még ilyenkor sem hagy aludni. Pedig az éjszaka egy rellonossal róttam a folyosókat, igazán kijárna már nekem a pihentető alvás, minimum egy kicsi. Szinte már hallom ahogy elhagyja a körletet. Ennél gyorsabb tempóban nem tudok öltözni. Amúgy is szinte fejre esek az egyik tankönyvemben mialatt a farmeromat próbálom felráncigálni magamra. Legelső pulóvert rántom magamra. Zoknit majdnem elfelejtem a nagy sietésben, de végül az is kerül bakanccsal egyetemben. Ez a kedvencem, fekete, fűzővel, amit legalább két percig kell kötni. Most ebből lesz egy és már robogok is ki. Hajamon átszántom ujjaimat, jó lesz most ez, nincs idő itt divatbemutatóra és hasonlókra. Az ajtó melletti tükörben konstatálom, hogy a drága pulcsimon a "Kiss me" felirat díszeleg. Hát egye fene, már nincs idő jobbat keresni ennél. Amúgy is, ha erre lesz valaki vevő, majd szépen vissza küldöm a klubhelyiségébe keresztrejtvényt fejtegetni egy kakaó társaságában.
Lemaradtam. De aztán rendesen. Percekig csak körbe nézek, hallgatózom. Mégis merre mehetett? Egy segítőkésznek kinéző vén csoroszlya mondja el, hogy a harmadik folyosón jobb fordult. Ez az Északi szárny felé vezet. Ott mégis mi a fészkes fenét kereshet? Mindegy, szedem lábaimat az elmondott irányba. Innen két felé ágaz, az alagsorba és a toronyba. Már megint ugyan az a vénasszony segít ki, úgy látszik ő is velem együtt jött. Csak gyorsabb. Toronyba ment fel. Áh, még egy golyóstollat is találok a torony felé menet. Szóval csakis abba a bűzbarlangba mehetett, amibe én jó esetben kétszer ha beteszem a lábam egy évben. Most lesz a harmadik, valaki írja már fel a naptárjába legyen szíves.
És megvan! Oscar, Nobel meg mindenféle díjat ide nekem! Elvégre egy félig meddig kocsmatölteléket üldöztem egészen idáig, remélem nem vett észre. Amúgy tisztes távolságból figyelem azt amit csinál. Beszélget a baglyokkal, levelet akar írni. Csupán nincs mivel. Nem találhatja meg a zsebében a tollat, mert elhagyta út közben amin őszintén szólva nem is csodálkozom.
- Ezt keresed esetleg Endre? -
Mutatom feléje az előbb említett tollat. Illetve közelebb is sétálok, kerülgetve ügyesen az ürüléket és egyéb finom dolgokat. Nem is hallom mikor rálépek valami ebéd maradékra, csak a csontok törését érzékelem a bakancson keresztül. Komolyan, erre a helyre ráférne már egy takarítás, ebben azért megegyezhetünk. Ha esetleg szüksége volna Endrének a tollra, mosolyogva nyújtom felé, ha meg nem akkor köszönöm szépen csak úgy fogom. És figyelem ezt a sok vijjogó masinát. Leginkább azért, mert nem akarom, hogy valamelyik közelebbről is megismerkedjen a hajammal vagy akár a bőrömmel. Utálom ha egy madár megcsíp és itt nem egy ilyen idegbeteg, vadállat példány van.
Szál megtekintése
Szakács Ágota-Beáta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2012. december 22. 17:00 | Link

Endre cicu


Ha tudtam volna, hogy egy fiút kell bámulnom ahogy egy tollas képződményt vakargat akkor biztosan maradtam volna ágyban. Vagy legalább a szobában, mert oda is mostanság csak aludni járok. Mi másra használnám? Tankönyveket a könyvtárban is lehet találni ha olthatatlan tanulási vágy törne rám, ami nem valami sűrű. Aludtam volna tovább, ez a lényeg az egészben.
Na ne! Ilyet, ez igazi szentségtörés! Engem nem ismerni?! Hol él ez a fiú? Az őskorban? A pokolban? A középkorban? Mindegy, akárhol is az számára nagy kihagyás, hogy nem ismer. Engem aki prefektus, néhai csapatkapitány és színjátszós. Na meg a kastély népe úgy gondolta én vagyok a legfélelmetesebb prefektus a 165 centimmel. Ha még így sem ismer akkor nem tudom mit csinálhatnék. Ja, majdnem el is felejtettem. Én vagyok az őrangyala, aki majdnem minden este ott volt a csárdában. Csupán annyira jelentéktelen voltam. Amúgy lassan már azt is tudom, hogy kivel mit csinált ott. Például utoljára Janey nevelt fiával szórakozott, vagyis nagyon közel hajoltak egymáshoz, valami olyat beszéltek meg amit nem hallottam. Viszont az láttam, hogy egy 13 éves gyereknek vajsört adott. Valahogy ezt a tettét elítélem, de semmi köze ahhoz, hogy ismer-e vagy nem.
Kábultság. Nagy erőkkel tör rám amint újra a fiúra nézek. Komolyan ott kellett volna maradnom az ágyban és nem ilyen hülyeségeket művelnem. Sokkal jobb lett volna. Pár pillanatra félre nézek, egy hóbagolyra ami éppen most repült be az ablakon egyenesen felém tartva. Ijedten lépek tovább, túlélve szerencsésen ezt a bagoly támadást. Következő alkalomkor le fogom onnan átkozni a fenébe, az biztos. Nem fog egy tollas borzadály rettegésbe tartani, ez is biztos.
Amúgy én nem loptam el semmit se! Csak egyszerűen túlságosan el volt foglalva Endre azzal, hogy ide érjen. Ez idő alatt eshetett ki az a toll, aminek én lettem a megmentője. Nehogy itt nekem alaptalan vádak vagy pletykák terjedjenek rólam, mert mérges leszek. És hiába vagyok ennyire kicsi - persze ez nézőpont kérdése - attól nagyon nagyon mérges tudok lenni. Na és, hogy valakinek a farzsebében nyúlkálok, ez aztán tényleg képtelenség. Mert ha én valahova benyúlok azt tudják, általában. És Endre hátsó felét elnézve nem nyúlkáltam volna én ott csak úgy, a tudta nélkül.
- Szívesen. Az elágazásnál találtam rá. -
Adom át az íróeszközt mialatt a kezünk is összeér. Olyan érzés fut át rajtam mintha ismerném valójában és nem csak a csárdában eltöltött esték után. Amúgy oda csak a felelősségem vitt, az, hogy tegyek már valamit ennek a fiúnak a májáért. Mert előbb utóbb a tömény italok le fogják teljesen bontani azt a szervet és sokkal előbb lesz az, mint ő gondolná. Legalább én ezt gondolom, jó pár év biológia tanulás után.
Furán nézek a fiúra, mert ő is furán néz a bagolykára. Lehet tudni sem akarom mi játszódik le éppen a fejében. Még a lelkivilágom is megsérülne a végén, amit aztán nem akarok. Kábán pillantok fel rá mikor közelebb lép hozzám. Mért kell mindenkinek ilyen nagyon magasnak lennie?! Közben olyan érzésem támad, mint a legelső színjátszó bemutatón Viktort figyelve vagy elnézve edzéseken Benjámint és azelőtt Kristófot. Összeszorul ettől a szívem, de még mindig csak Endrét figyelem. Komolyan miért is nézem? Rápillantva veszem észre az egész bagolyház megszépülését, nem foglalkozva a sok huhogó állattal. Na meg a csontokkal, maradványokkal, csemegével. Nem tudom megállni, hogy ne lépjek még ennél is közelebb a fiúhoz, így már nagyon kevés távolság van köztünk amit másodpercek alatt le lehet küzdeni. Ez viszont rá vár, én már nem bízok a lábamban nagyon. Túl kevés alvás, kábultság. Csoda, hogy még nem estem össze.
Úgy látszik feladták a szolgálatot a hangszálaim. Hiába is akarnék bármit is mondani, szerintem abból semmi érhető nem lenne. Csak gagyogás amit a babák szoktak csinálni. Nem kell tovább keresnie Endrének csokoládé barna tekintetemet, anélkül is az övéibe fúrom, hogy akarná. Sajnálom, most ez van. Amúgy meg nem tudom mit csináljak az egész helyzettel, szakadozottan veszem a levegőt, nagy kortyokban és csak nézem. Valaki csináljon már valamit, mert nem tudom mi lesz! De ha teret engedek annak amit tényleg akarok semmi jó nem lesz. És úgy érzem annak amit talán szabadjára engednék nem a legjobb hely a bagolyház. Áh, dehogynem, hisz ez a legjobb amit csak eddig láttam.
Szál megtekintése
Szakács Ágota-Beáta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2012. december 22. 23:15 | Link

Endre cicu


Légzésem végre normális szakaszba ért, nagy örömömre. Rossz lett volna pont most elájulni, mikor talán éppen megtaláltam azt amit már jó ideje keresek. Észre sem veszem a toll elpakolását, túlságosan el vagyok foglalva azzal, hogy minél kevesebbszer tévesszem szem elől a szürke tekintetét. Kissé olyan érzés kerít hatalmába mintha valaki vagy valami varázst szórt volna rájuk. De valahogy most ezt képtelenségnek tartom. Senki nem követett engem, a baglyok pedig ilyenre nem képesek ha nincsen köztük animágus. Ezt is kétlem, mert mindenki be kell legyen jegyezve a listába és mintha láttam volna egy ilyet még régebb a pihenőhelyen kifüggesztve. Igaz nevekre nem emlékszem, de arra igen, hogy senki nem volt aki a bagoly alakját tudta volna felvenni. Áh, mindegy, úgy is mellékes az, hogy milyen módon is találtunk mi egymásra.
Megint észre sem veszem a távolság drasztikus csökkenését. Ha Endre ennyire el tudta venni az eszem akkor mi lesz később? Őszintén bele se merek gondolni. Kis bagoly szárnycsapkodására figyelek fel ahogy távoznia kell az eszményi férfi válláról. Szegény, csak ennyi adatott most meg neki. Hátha én jobban járok nála, csak egy kicsivel is.
- Nekem is. -
Suttogok én is vissza, mintha itt valaki meghallhatná. Piros vérem csak végig siet ereimen, vissza a szívemhez majd újra lejátsszák ezt a ciklust. Komolyan, kicsit lassíthatna a tempón, mert lassan érezni fogom az életben tartó szervem minden egyes ütését. Ez a megjósolt pillanat is eljött amint Endre ujjai végig simítanak arcomon, még gyorsabban kezd verni a kis szívem. Még több érintés és a szívinfarktussal közeli ismeretségbe fogok kerülni. Kivételesen nem húzódok hátrább amint közelebb jön hozzám, ez nálam sima védekezési mechanizmus a magasságából adódóan.
- Tedd meg! -
Alig van köztünk egyetlen egy leheletnyi távolság és ilyet mond nekem. Megérteném ha még olyan világot élnénk mikor a lányok kezének megfogását is árgus szemekkel figyelték, de ez nem olyan. Nincs is nagyon szüksége az engedélyemre, megteszi anélkül is. Ajkaink összeforrnak, hosszú szempilláim összeérnek és végre kiélvezzük egymás közelségét amennyire a bagolyház engedi. Hogyha neked szabad játszani velem, szó szerint akkor nekem is szabad, állapítom meg magamban. Felfedező útra engedem nyelvemet, miután beleharapva alsó ajkába emlékeztetem ez valóság és nem Disney land ahol elég volt egyszer járnom, megutálni a helyet. Játszom tovább, szórakozom, nem foglalkozva semmivel és senkivel, még akkor sem ha néha egy kevés vagy éppen több fájdalmat okozok neki. Megteheti velem is, nem fogom zokon venni, az biztos.
Szál megtekintése
Szakács Ágota-Beáta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2012. december 24. 23:51 | Link

Endre cicu


Érzékeimnek már rég búcsút mondtam, kizárva teljesen a külvilágot. Már ami itt létezik belőle, a baglyok, a kék ég, a megmaradt faldarabok. Bár egy két huhogó masina kifejezi nemtetszését vagy éppen tetszését amellett, hogy mit csinálunk, csupán én nem tudom eldönteni melyiket is tette. Lehet meg kéne tanulnom előbb utóbb bagolyul...
Egyetlen egy személy létezik most számomra, a magas negyedéves akinek már rég nyakában vannak karjaim. Most cseppet sem zavar a magasság különbség, amúgy is lassan ezzel is megbarátkozom. Apránként kettőnk között annyi hely sincs, hogy egy  pergament át lehessen csúsztatni, aminek valahol örülök. A levegő is kincs számba megy, nehézkesen vesszük egy két, jobb esetben három másodpercig. Három darab másodperc már tényleg igazi kincsnek minősül, mivel még ennyi ideig sem vagyunk képesek elszakadni egymástól illetve egymás ajkaitól. A szárnyas félisten nagyon jó munkát végzett, annak ellenére, hogy egy Valentin nap alkalmából ki akartam tépni a szárnyacskáit.
Sokkal régebb intettem búcsút a gondolatoknak, mint az érzékeknek. Ez mostanra se változott egy cseppet sem. Na jó, talán annyit, hogy a tüdőm szépen lassan felfogja adni a szolgálatot, mert nem elégszik meg azokkal a kis korty levegőkkel amit veszek. Ettől függetlenül űzzük egymással a macska egér játékot, néha felcserélve a szerepeket. Rájövök, hogy csak élvezem a pillanatot, ami megadatott számomra ezen a helyen. Sodródom az árral és Endrével együtt, karjába simulok amint csípőmhöz ér. Csak éreztetem, hogy semmi nincs ellenemre. Követve a mozdulatait indulok el vele az ajtó felé, rálépve ki tudja hány darab csontvázra és ki tudja hány madár étkezését megzavarva. Nem maradnak viszonzatlanak azok a kis harapdálások amiket véghez vittem, egy kisebb fájdalom érzet után el is válnak ajkaink. Ő mosolyog, én is mosolygok, olyanok vagyunk, mint két beszívott akiknek a világ ott is rózsaszín ahol fekete kéne legyen. Eltelik csiga lassúsággal a pár másodperc, ami alatt még egy morgás is elhagyja a negyedéves ajkait. Újra a kalóriaégetés mezejére lépünk, egymás ajkait becézgetjük egyre hevesebben, megtűzdelve hátsimogatásokkal illetve részemről, hogy párszor végig simítok arcán amit meglepően puhának érzek.
- Az önkontroll jó dolog, de most elítélem mélységesen. -
Kissé bánom az elválás tényét, főleg, mert levegőt is lehet kapni a tevékenység közben rendesen. Homlok puszira csak mosolygok és remélem tisztában van a jelentésével Endre, mert keményen be fogom hajtani rajta. Tanácsát megfogadom, hátrább lépek sikeresen beleütközve egy  faldarabba, felszisszenve konstatálom, hogy szét is kéne nézni.
- Törzsvendég leszek a csárdában miattad lassan és prefektusként könnyű volt utána nézni annak, hogy ki járkál annyit a faluba. -
Lehet nem kéne ennyi mindent megosztanom róla, de már úgy is mindegy, elmondtam. Csárdához talán hozzá kéne fűznöm, hogy a szabad estéimen voltam ott és nem akkor mikor be voltam osztva. Ó és még az iskolában betöltött szerepemet is elárultam, asszem tényleg valami érzelem kialakult a szárnyas félisten nélkül is bennem.
- Beáta vagyok, de hívj Beának. -
Amennyit elmondtam neki abból könnyen tudhat meg rólam dolgokat, nem szükséges az egész nevemmel rendelkeznie ahhoz. Gondolataim még mindig, ekkora 'nagy' távolságból is csak körülötte forognak, komolyan mi lett velem?!
- Nem szoktam vadidegen emberekkel csak úgy csókolózni, az az igazság. De attól érdekel, hogy mi lesz velünk miután innen elmentünk? -
Visszatért a józan eszem annyira, hogy kimertem mondani helyesen két épkézláb mondatot, halleluja. Következő lépés talán az lenne, hogy fejezzem be a bámulást, mert idegesítő lehet számára. Amúgy ez jól működik elméletben, de gyakorlatban semmit sem ér. Pont úgy bámulom őt, a szemeit, a száját, az egész háztársamat, mint percekkel ezelőtt. Felé tett lépések lehet nem a legjobb dolog amit valaha tettem, de ez van. Felnézek, rá, pontosan bele azokba a szép szürke szemekbe az én csokoládé barnáimmal. Amúgy akárki akármennyire nyuszinak néz, de én félek attól, hogy csak úgy simán itt fog hagyni. Sokan megtették már, nem akarom még egyszer átélni azt az érzést.
Utoljára módosította:Szakács Ágota-Beáta, 2012. december 25. 16:34 Szál megtekintése
Szakács Ágota-Beáta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2012. december 28. 03:09 | Link

Endre cicu


Van már annak is egy ideje, hogy hiába reagál a testem különböző ingerekkel a fiú közelségére nagyon nem tudom felfogni. Ilyenek például az állandó gyorsult szívverés, ha ez sokáig megy így nem biztos túlélem, vagy az ott megjelenő libabőr ahol hozzám ér a negyedéves. De legalább biztos vagyok abban, hogy mindkettőnkkel hasonló dolgok történhetnek, sodródunk rendesen az árral és egymással abból ítélve, hogy egyikünk se állítja le a másikat. Hajajj, levegőt is kéne kapnom valamikor, ordít bele a tüdőm az egészbe, emiatt veszek egy nagyobb korty levegőt majd űzzük tovább a macska egér játékot.
- Mégis van ha nem jöttél utánam. -
Hiába nevet, attól még tudom, hogy minden egyes porcikája közel akar lenni hozzám és nem ott ahol éppen ő van. Nem mintha velem nem hasonló lenne, de ha én egyszer azt mondom, hogy nem, akkor lehet bármi, sose lesz belőle igen. Kissé meglepődöm a hirtelen jött vidámság eltűnésén, de annyira nem akadok fent. Mostanában gyakoriak a hangulatemberek, lehet kifogtam én is egyet a fene nagy szerencsémmel.
- Megpróbálom nem megtenni. -
Szinte tökéletesen felesleges ezt elmondanom, mert amúgy sem tehetek erről. Ám egy szóval nem mondhatja azt, hogy nem próbálom megtenni amit mondtam, íriszeim valahol úgy mellkasa tájékán állapodik meg. Hiába néz végig rajtam, úgy is csak oda, abba az egy pontba bámulok, legalább nem bele a szemeibe. Ez megy addig amíg nem érdeklődik meglepődve, mert akkor már muszáj megnézném magamnak milyen is a meglepődöttség a szürke szemekben. Amúgy nem egészen úgy van ahogy ő gondolja. Faluban tényleg jártam, először nem is miatta, ez csak olyan szép mellék tevékenység lett a szabad estéimre. Azok pedig elég sűrűek lettek tekintve, hogy bevállaltam az ünnepeket is. Mellesleg csak annyit akartam, hogy változtassak rajta határozottan jó irányba. Kevesebb csárda, kevesebb bódító ital, több alvás, több óra és talán még a több szorgalom is belefér. Persze ezt szépen lassan, fokozatosan, nem bele ugorva a közepébe. Illetve még talán az is bekerülhet, hogy kerülje ki Janey fiát. Nem félek attól a nőtől, de attól igen, hogy egyik pillanatról a másikra neki esne annak aki ilyen ügyesen és fondorlatosan elrabolta a kis szívemet. A szívem pedig még az orromnál is előbb való, pedig mindkettőt össze lehet rakni. Utóbbit tapasztaltam is, tavaly a gyengélkedőn maga az eridonosok házvezetője rakta össze a kis orromat.
Egyáltalán nem akarok válaszolni kérdésére. De a csend ami köztünk lép fel kezd kínossá válni. Emiatt muszáj kitalálnom mit mondjak neki. A prefektusi szememmel jobban megnézve van rajta mit változtatni, de valahogy jobbnak gondolom azt ha nem itt és most fogom megosztani vele mind amiket tenni akarok vele. Amúgy itt semmi rosszra nem kell gondolni, én csak jó irányba akarom befolyásolni, de nagyon.
- Prefektusként látok egy két formálható dolgot benned, kevesebb csárda, több idő velem és nem lesz többet szükséged arra a koszfészekre. -
Talán nem ez a válasz amire számított, de ezt kapta. Talán valami elutasítót, lekezelőt várt tőlem. Valószínűleg más lettem volna ha azelőtt nem veszi el teljesen az eszem, borítja minden egyes érzékszervemet rózsaszín ködbe ahol még tapogatózni is nehezen lehet a sok vattacukortól. Kedves voltam vele, ezt is írja fel valahova. Mással simán bunkóztam volna, lehordtam és tovább álltam volna vigyorogva. Másképp viselkedtem, valahogy úgy ahogy egy prefektushoz illik.
Hiába nézett körbe a fiú többször, mint a pohara aljára, engem úgy sem láthatott meg. Először is boszorkány vagyok, másodszor pedig a 'Segíts magadon és Isten is megsegít!' elv alapján tündököltem ideiglenesen szőkén, kék szeműen a csárdában. Ráncokat már nem akartam magamnak, pedig erre az eshetőségre még egy mugli kozmetikai reklámot is felkutattam, a Garniert aminek a mottója, hogy megérdemlem. Hát én nem tudom mit érdemlek, de ott a csárdában jó párszor leöntöttek ki tudja mikkel, kaptam megjegyzéseket és utolsó látogatásomkor pedig elátkoztam az egyik kétes kinézetű férfit, mert azt mondta, hogy a cicája vagyok. Ne hívjon engem cicának akárki, főleg olyan ne aki még a saját anyját is eladná ha megvennék a vén csoroszlyát.
- Hasonlóan örvendek, de máskor később akarj levelet írni, mert 2 órát aludtam az éjszaka a járőrözés miatt és utálom ha valaki felébreszt csak, mert idegbeteg baglyot akar hazaküldeni. -
Lehet nem ez volt a legjobb megnyilvánulásom ittlétünk alatt, de istenem, legalább őszinte voltam. Amúgy lépések össze vissza, távolság már vészesen fogy köztünk aminek én kifejezetten örülök. Még a fodrászom is készül lenni, félre söpri az útban lévő hajszálakat, talán mégis jobb lett volna két perccel később érni ide, de legalább ember kinézetűen. Rám néz, én vissza, bele azokba az íriszekbe amikben a saját tükörképemet látom, de attól még tetszik a látvány. Megkapom az elmaradt csók adagomat amit a felesleges mondatokkal, szavakkal fecséreltünk el. Számomra csak ő van most itt, meg a tollas jószágok, ha vannak még itt ilyenek. És követelhet ilyet, boldogan teljesítem számára, hogy csakis ő létezzen nekem. Ha ezzel le kell mondjak egyről, másról is. Lehunyt szemekkel élvezzük egymást, ám én, mint valami kíváncsi kislány nyitom ki idő előtt szemeimet, nézem az ő szorosan lezárt szürkéit és gyönyörködöm benne.
- Ezt visszafelé megbeszéljük, mert takarodó lassan és jogom van büntetőmunkára küldeni, ugye tudod? -
Mosolyára én is azzal válaszolok, még ha éppen azon vagyok, hogy megnézzem a rég említett golyóstoll meg van-e még. És igen, meg van. Egyébként szépen, csendben elhagytuk a bagolyházat, ami távozásunk után pontosan ugyan olyan silány lett, mint volt a sok madárkával. Vacsorára egyáltalán ne nézünk be, mert minek? Inkább kiélvezzük még egymás társaságát míg szó szerint elküldöm az ágyáig, majd elvánszorgok a sajátomig is. Elég lesz később megtudnia neki, hogy a jelen helyzet alapján én már nem rendelkezem szülőkkel, ám egy rakás féltestérrel igen. Azok közül kettő is bele szeretne szólni a kis életembe, amit az én nem engedek csak úgy meg akárkinek.
A jövő pedig bizonytalan, főleg számunkra. Ki kell várni mit hoz a holnap, a napfelkelte és nem elrohanni, inkább kiélvezni a pillanatokat.
Utoljára módosította:Szakács Ágota-Beáta, 2012. december 28. 03:09 Szál megtekintése
Bagolyház - Szakács Ágota-Beáta hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony