Ha néhány szóval kéne jellemezni a bagolyházat, márpedig el lehet néhány szóval intézni, csak nem érdemes, akkor azt mondanád róla így első látásra, hogy büdös, zajos és túl sok a levegőben szálló, gazdátlan toll a helyiségben.
Persze hosszasabb elidőzés során felfedezheted a kedves, törődést igénylő szárnyasok tömkelegét, akik izgatottan várják, hogy feladj egy kisebb csomagot, vagy legalább megvakard a kis tollas fejük búbját, mert azt nagyon szeretik. A helyiség az elhullajtott tollakat és pihéket leszámítva egy széltől védett félig kő, félig fa építmény a kastély oldalában. Tágas ablakait gyakran tárják nagyra a kellemetlen percek elkerülése végett. A magasban, egy-két méterrel a fejed fölött megannyi farúd szeli keresztbe a magas helyiség belső terét, úgyhogy vigyázz, hova állsz! Azonban a falak mentén is sok kis kuckó található a remetelelkű baglyoknak, akik inkább talajközelben szeretnének pihenni vagy aludni. Közvetlenül az ablakpárkányok alatt sárga szalmával bélelt hosszúkás tálak találhatók, tele magokkal, olykor rágcsálótetemekkel, és hasonló finomságokkal, amik ellenállhatatlan falatoknak tűnnek a tollasok számára. Friss víz is mindig akad oldalt, folyamatosan zubog alá az ablakpárkánynak támasztott, miniatűr szikláról, amely alatt egy tál vezeti el a fel nem használt vizet.
Miközben óvatosan sétálsz a gerendák alatt, minduntalan gyanakvón felfelé nézve, egy-egy bátrabb bagoly repül oda hozzád és telepszik a válladra, hogy jusson neki valami finomság, vagy csak ujjcsipkedés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=786555#post786555][b]Elijah Kearney - 2019.12.29. 01:14[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=786886#post786886][b]Elijah Kearney - 2019.12.30. 18:05[/b][/url]

Megrekedtem. Eddig olyan simán ment, pedig még üzentem is vele embereknek, de azt hiszem, nem megy az nekem, hogy küzdjem le meg ilyenek. El kell egyelőre fogadni, hogy nem és ahogy itt ülök, már legalább tiszta. Nem, sosem akartam mindenben a legjobb lenni, mert amúgy sem tudok, de azért az kicsit talán sok, hogy a bénázó mágiám mellé még ez is becsúszik. Mindig van rosszabb, én tudom, de nagyot sóhajtva sem könnyebb. Nem sírok, szerencsére abból kinőttem, de eléggé megkezdtem már a csomag madzagját, amivel átkötöttem, még a végén tökre feleslegesen jöttem ide, mert tönkreteszem és fel se lehet adni. Így inkább a farmerom térdén pihenő kis szakadásból kiálló cérnát vadászok le és nyúzom, tökéletes időhúzás megint a semmire, legalább kicsit lemegy bennem ez a sok furcsa dolog és hátha még ma sikerül befejeznem azt, amit elterveztem. Azt hiszem, a vérnyomásom már egész jó, minden más a véletlenre bízva, lesz ez még így sem. Nagyon „férfias” dolog, nagyon. Ó, kicsit el kéne süllyedni.
Főleg, mert nem terveztem, hogy ide mások is jönnek, amíg itt vagyok. Basszus. Újratervezés? De mire felpattanhatnék, betör két térd meg a többi tartozéka a látómezőben, vagy én vagyok nagyon útban, vagy ő nem figyelt, nem is hibáztatom. Felfele nézek immáron rá, realizálom, kicsoda ő és tudom is, mert azért totál süket és vak se voltam eddig.
- Szia Thomas! - kicsit talán erőtlen a hangom, gyors nyelek egyet, köhintek és erőt csalok bele. - Semmi gond, én ülök rossz helyen – állok is fel gyorsan, fogom a kis motyóm, leporolom a hátsó felem, mert még mindig a lépcsőn és nem szőnyegen ültem és úgy fordulok immáron felé. Szuper, ha most rá figyelek, egész jó.
- Aha, csak kicsit ööö... leesett a vércukrom meg ilyenek. De már tök faja, ettem egy kis nasit, minden szuper – mert még a fiúk se vallanak be egymás között olyanokat, hogy frászt kapok a gondolattól, mi van az ajtó mögött.
- És veled amúgy mi újság? Minden szuper?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=791411#post791411][b]Elijah Kearney - 2020.02.02. 19:35[/b][/url]

Nekem nem gond, ahogy hív, nem gond, hogy itt van, semmi sem gond, hanem csak a hely, de hát, ez nincs rám írva, de fel sem szólalok, hogy a teljes nevem, mert úristen. Amúgy is megszoktam, hogy rövidítik, a magyarban jobban ki lehet mondani, nem kell agyalni rajta, hogy így van írva de nem úgy ejtik, megszoktam már, hogy sokan néha küzdenek vele, ahogy én is küzdöttem anno a „dzs”-vel mondjuk, meg hát, úgy sok mindennel is, hogy ne legyen érthetetlen, mit is akarok kimondani, mit kellene. Szerencsére. Legalább ezzel nem kellett annyi küzdeni, mint mondjuk a tananyaggal, meg ezekkel, de azt már mondjuk azelőtt megtanultam, hogy idejöttem. Persze, akkor még nem tudtam, hogy a sok furcsaság azért van, mert tudok varázsolni, érdekes időszak volt, annyi szent, most pedig ugyanúgy történnek dolgok, csak már tudom, hogy miért. Ez igen nagy haladás, ha egyszer tudom irányítani, akkor minden rendben lesz.
- Az szuper, igazából szerintem ritka erre a rossz, a sok tanuláson kívül – vagy én nem találkozom vele, vagy ilyenek. Persze, mindenki másképp fogja fel az életet és a dolgokat is, mind a kastély, mind a diákok körében is, nekem meg biztos nem dolgom az, hogy bárkire ráerőltessem a véleményem vagy nézőpontom, szóval remélem, nem hiszi, hogy ilyenre kényszerítem, de az se jó, ha ő rosszul érzi magát. Nem ismerek mindenkit annyira, de ha valakinek lóg az orra, az nem kellemes látvány.  
- Óóóó! De azt már lehet e-mailben is, nem? - nem, nem nevetem ki, látványos, hogy úgy fogom fel, mintha az anyukájának írna. No, látom én rajta, hogy kicsit zavarja a dolog, mármint az, hogy hangosan kimondta. Meg tudom érteni, engem is szokott zavarni a dolog, ha csak mondom és mondom, nem gondolkodok hogy na, ennek fura a hangzata, nem úgy mint a fejemben.
- Nyugi, nem szólok senkinek róla, meg ilyenek – biztatom, hogy ne tűnjön el a mosolya, meg amúgy is, annak és akkor ír, amikor akar. Ha ő ebben hisz, akkor ebben. Ugyan az, mint az Istenhit, vagyis nem teljesen de hasonló, mindenki eldöntheti, akarja-e. A kérdésére kicsit piszkálom a magam dolgát, és sóhajtok. Ha már ő őszinte volt, ugye...
- Igazából minden tök klassz, az iskola is pedig első évben nem szerettem – és ez még könnyű kimondani, múlt idő, nem kell ragozni, mert sejteni, hogy azóta már másképp vélekedek. Még mindig nem az igazi, de nem is kell teljesen annak lennie. Aztán megint nagyot sóhajtok.
- Csupán az a nagy baj, mármint nem, a vércukromnak sincs semmi baja, hanem hogy... hogy.. - kicsit elakadok, nehéz erről beszélni, mert ciki. Fiú vagyok, meg ilyenek. - Hogy nem merek oda bemenni. Nagyon nem bírom a... baglyokat. Sőt, semmiféle... madarat nem – és valahogy mégis könnyebb, egy fokkal, hogy kimondtam. - És nekem ehhez mindig erőt kell... gyűjtenem. Anyáéknak minden nap írnék, de így nem megy... - sütöm le a tekintetem, mert hát, tényleg, írtam nekik az elején, hogy mi van és megértik, de... sok mindent leírnék nekik.