Rose Penelope Reakwood
Előzmények

Mivel Nyeste már volt a bagolyházban ezért most nem szorul nagyon társa segítségére, épp csak annyiban, hogy a teremtől rátaláljanak arra a bizonyos folyosóra, amiről fel lehet menni a toronyba. Onnantól viszont már egész jól tudja ő is az utat. Persze ezt nem tudja elmondani a másiknak, de az sem zavarja, hogy Rosie megemlíti. Csak bólint neki, ezúttal kicsit mindent tudóan, bár nem valószínű, hogy Rose megérti a különbségeket bólintás és bólintás között. A lány levelébe meg amúgy sem olvasna bele, hiszen nem illik. Így viszont úgy látszik rellonos barátja egy üres üzenetet fog küldeni. Neki végül is mindegy.
Felmennek a toronyba, minden bizonnyal együtt, aztán ott a fal tövében kezd Nyeste írni, mert neki nem sikerült olyan gyorsan levelet firkantania, mint a másik lányka. Sokáig szöszmötöl vele, gondolkodik a szavakon, hogyan is fogalmazza meg azt a sok mindent, ami történt vele, aztán összehajtja a levelet egy másik lapból pedig borítékot hajtogat, abba teszi bele, s írja rá Apuka nevét: Mezősi Pál Jákob - a biztonságkedvéért a teljeset, hátha a Pál nem lenne elég. Aztán pedig kérdőn pislog Rosie-ra mert bár tudja, hogy valahogy a bagolyhoz kéne erősíteni, de ezzel legutóbb is pórul járt. Be is harapja a száját, de végül nemes egyszerűséggel a másik lány kezébe adja a levelet, jelezve, hogy készen van, s remélve, hogy a másik szépen elküldi helyette.

Rose Penelope Reakwood

Nyeste érdeklődve figyeli mit csinál Rosie, és amikor előkerül a másik lány táskájából a dobozka, akkor úgy gondolja, érti mi volt legutóbb a baj. Nála nem volt finomság, nem tudta, hogy ez így működik. Honnan is tudta volna? Soha senki nem mondta neki. De most megjegyzi és ha nem is bagolycsemegét, majd a konyháról valami finomságot hoz a bagolynak ha legközelebb levelet ír. Apukának is meg fogja írni, hogy az kell hozzá, nem lenne jó ha az ő kezét is összekarmolná egy bagoly.
Így viszont Rosie-nak hála már biztos, hogy eljut az üzenete Apukához, és akkor a férfi sem fog aggódni miatta. Remélhetőleg. Bár az is lehet, hogy Apuka egyáltalán nem aggódik, mert bízik Nyestében. Jó lenne ezt hinni, közben mégis vágyik rá, hogy hírt kapjon otthonról. Hiányzik neki az édesapja.
Ahogy ezen gondolkozik a baglyok messzire szállnak s mivel Rose a madarakat figyeli, Nyeste teljesen magába száll. Hirtelen kapja fel a fejét a kérdésre és csak bólint egyet.
Tudta. Hogyne tudta volna? Picasso is művész, őt pedig csak a művészetek érdeklik. Még ha Picasso nem is olyan nagy példaképe, mint da Vinci, azért olvasott róla is sokat. Pont Picasso miatt nem aggódik, hogy nem olyan jó tanuló, hisz a spanyol művész sem volt egy zseni, csak akkor ha irodalomról vagy festésről volt szó. Ezekben azonban kiemelkedő tehetség volt. Nyeste pedig nem vágyik akkor babérokra, egyszerűen csak szeretne kedvére festegetni és nem rágódni a világ dolgain.
- M...m...mit...cs...cs..csi...csinál...j...j...junk? - kérdezi meg, mert a levelet már elküldték, igazán nem lenne más dolguk itt, ugyanakkor elmenni sem szeretne, van ennek a helynek egyfajta hangulata. Neki persze megfelel ha csak csendben ücsörögnek és figyelik a baglyokat, de nem biztos benne, hogy Rose is beéri ennyivel.

Rose Penelope Reakwood

Nyestét meglepi, hogy Rose ennyire könyvtárazni akar. Persze tudja ő is, hogy fontos a tanulás, de miért tanulna már most? Hiszen még házi feladatot sem kaptak! Épphogy elkezdődött a tanév. Az pedig, hogy felemlegetik neki a hiányosságait, egyáltalán nem hozza meg a kedvét. Nem, őt ezzel nem igazán lehet motiválni. Lehajtja a fejét, a haja az arcába borul. Most erre mit kéne mondania? Hogy ő jobban örülne, ha Rose inkább mesélne arról, amit ő tud? Pedig szeret ő olvasni nem arról van szó, hogy nem. Csak nem érti mi ez a nagy rohanás, meg tanulni akarás.
Mivel ezt a sok gondolatot nem tudná olyan jól elmondani, mint az előbbi kérdést, így előhúz egy lapot a mappájából és arra kanyarítja rá a betűket.
És ha csak itt maradnánk beszélgetni?
Gondolkodik írjon-e még valamit, de jobban belegondolva ez is elég kifejező. Át is adja a lapot Rose-nak, hogy a rellonos lány elolvashassa. Persze ha nem tetszik neki az ötlet, lemehetnek a könyvtárba is. Nyeste remekül elfoglalja majd magát, amíg a másik tanul. Elvégre van nála még papír, s talán talál egy érdekes könyvet is, amiből rajzolgathat. Festeni mondjuk jobb lenne, de a könyvtárban azt egész biztos nem szabad. Legalábbis a falusi könyvtárban nem engedték neki. Azt mondták össze kenné a festékkel a könyveket. Pedig ő mindig nagyon vigyáz, csak egyszer lett egy picit sárga egy könyvnek a borítója, és az is véletlenül, mert nem vette észre, hogy olyan lett az ujja.

Rose Penelope Reakwood

Ha belelátna Rose fejébe lehet kinevetné. Na jó, valószínűleg nem, mert Nyeste nem az a másokon nevetős fajta. Inkább csak megnyugtatná, hogy feleslegesen aggódik annyi minden miatt. Mivel viszont fogalma sincs róla, mi jár a másik lány fejében, nem is tudja megnyugtatni. Helyette az aktuális problémával kezd foglalkozni. Őt nem zavarják a csontocskák, na meg nincs is mindenhol bagolyürülék. Szét néz, és meg is lát a földön az egyik sarokban egy egész kellemes részt, ami viszonylag tiszta is.
Odaszalad, hogy közelebbről is megnézze. Elővesz a talárja zsebéből egy zsebkendőt, és még meg is törli ott a földet, majd int a másik lánynak, hogy jöjjön oda, mert szerinte ez a tökéletes ülőhely a bagolyházban. Épp csak megmászta a sok ezer lépcsőt, nem fog ő rögtön vissza lemenni. Itt még a levegő is más, és nem a madarak miatt, hanem mert így, hogy minden ablak tárva-nyitva bejárja a helyiséget a friss levegő. Ha pedig valami kellemetlen szagot sodor is felé a szél, azt hamar elfelejti.
Le is csüccsen, s ha csak a másik nem erősködik tovább, hogy menjenek másfele, ő bizony itt marad. Jelenleg ez a világ legjobb helye számára.
Aztán ha már ülnek, akkor egy intéssel visszakéri a lapot Rose-tól s leírja rá az újabb szavakat, hogy miről is akar "beszélgetni".
Mesélj a kviddicsről! Az egy sport ugye? Láttam a kiírást, hogy csapattagokat keresnek a Navine kviddicscsapatába.
Bizony! Nem buta ő, összerakta az egyet meg a kettőt, csak nem mélyült el benne. De tegnap látta Rose-on, hogy ő szereti a témát, így most biztos benne, hogy szívesen mesél neki. Nyeste pedig figyelmesen fogja hallgatni, még akkor is, ha a sport annyira nem az ő világa.

Rose Penelope Reakwood

Bólintot. Mert tényleg érdekelte. Leginkább azért, mert nem akart teljesen kukán ülni a klubhelyiségben, amikor mindenki erről beszél. Igaz, a ő véleményére úgysem kíváncsi senki, megvárni sem tudnák, amíg kimondja, amit gondol, de azért ha már hall ezt-azt, jó lenne tudni, miről beszélnek.
Nagyon figyel ám Rosie-ra azonban ahogy sokasodnak az információk, már nem tudja követni, hogy melyik labda mit csinál, és egyáltalán mi értelme a dolognak. Azt viszont rögtön tudja, hogy ez egy bonyolult sport, s mivel számára a seprű takarítási eszköz, azt is nehezen képzeli el, hogy azzal repkednek. Ilyet ő csak mesében látott-hallott, olyankor is mindig jót derült rajta. Persze nem tesz semmiféle megjegyzést, még csak nem is mosolyog, nehogy azt gondolja a másik, ő nem figyel rendesen.
Kérdezni sem kérdez többet a dologról, csak egy kérdés fogalmazódott meg benne, de azt sem írta le rögtön. Csak rábólintott Rosie faluba menős ötletére is. Neki végül is mindegy. Nem is hangzik rosszul a dolog, és egész biztos, hogyha látja, jobban megérti majd.
A rellonnak is van csapata? Te játszol?
Írja le végül a kérdéseket, mert barátnője elég sok mindent elmesélt, de erre nem tért ki. Nyestét viszont mégiscsak ez érdekelné jobban, mert ez olyan "iskolai" olyan "kézzelfogható" a számára. Nem a nemzeti válogatott, meg a többi nem is tudja micsoda, amit Rosie felsorolt, alig néhány perc alatt.

Rose Penelope Reakwood

Nyeste mindig is sejtette, hogy nem csak a navinének, hanem a többi háznak is van csapata. Az pedig, hogy Rose játszik, csak megerősítette ezt. Gondolkodik rajta, hogy megkérdezze-e milyen poszton játszik a másik, de nem biztos benne, hogy az előbbi magyarázat után értené is, hogy mi az, így egyelőre, csak várja, hogy Rose elmondja, amit szeretne. Az pedig egyáltalán nem kevés, de Nyeste egyáltalán nem bánja, hogy valaki ilyen sokat "beszélget" vele. Neki tökéletesen megfelel a csendes hallgatóság szerepe. A rellonos lány bármiről mesélhetne neki, figyelne mindenre. A sárkányok mondjuk jóval érdekesebbek. Azt mondjuk nem pontosan tudja, hogyan is képzelje el azokat. Süsühöz hasonló lények vagy inkább gonosz sokfejű fenevadak? Rákérdezni nem mer, nem akar teljesen butának tűnni, így csak figyel szépen csendben és elhatározza, hogy majd ha Rosie nem lesz vele, akkor elmegy a könyvtárba és utána néz ezeknek a dolgoknak. Addig csak felfirkantja magának a szavakat - visszafelé írva - közben meg figyel tovább a másikra. Időnként bólint, hogy látszódjék figyel. Aztán a jobb kezén lévő órára pillant, s meg kell állapítani, hogy gyorsan megy az idő.
Odamutatja az órát Rose-nak is, hogy a rellonos is lássa, ideje menniük. Nyestének legalábbis mindenképp. A másiknak lehet nincs most órája, neki viszont lesz, így ha kell egyedül megy, de ha szerencséje van, akkor együtt ülnek be számmisztikára.

Rose Penelope Reakwood

Úgy tűnik, hogy Rosie-nak is van számmisztikája, mert ahogy Nyeste feláll, ő is követi példáját, így együtt indulnak meg a folyosókon, nehogy elkéssenek az óráról. Ahogy haladnak lefelé a toronyból egyszer csak bagolyhuhogást hallanak, s ahogy Nyeste hátrafordul meg is pillantja azt a baglyot, amivel Rosie küldött levelet. Az le is száll a lány vállára, ami Nyeste számára nagyon furcsa, főleg, hogy utána a bagolycsemegéért kezd kutatni a madár a lány táskájában.
A navinés lányka türelmesen vár egy picit, amíg Rosie elolvassa a levelet, nem különösebben foglalkoztatja, mit írtak a másiknak, elvégre semmi köze hozzá. Azt mondjuk furcsállja, hogy barátnője pálcát húz és a levélre koppint, de ennek sem tulajdonít különösebb jelenséget. Az órájára pislant ismét, és int Rosie-nak, hogy most már sietni kell. Meg is indul tovább a folyosón.
Aztán megáll, mert még több bagoly érkezik valami nagy és biztosan nehéz csomaggal. Ez már őt is meglepi, pislog is nagyokat. Közben meg abban is biztos, hogy tévedés történt. Hiába mondja Rosie, hogy ez a csomag neki jött, csak megrázza a fejét, majd Rosie-ra mutat. Elvégre Rose szülei nem is ismerik őt, Rose-t is csak most ismerte meg. Nincsen se születés se névnapja, semmi oka rá, hogy csomagot kapjon. Főleg nem ilyen nagyot. S ha így folytatják az óráról is elkésnek.
Így hát anélkül, hogy megnézné az ominózus csomagot, csak megrázza újra a fejét, majd tovább szalad a terem felé, ahol órája lesz, mert nem szeretne elkésni. Márpedig úgy informálódott, hogy ezen az órán kevesebbet kell varázsolni, így talán még érdekes is lehet. Még akkor is, ha a számokkal sincs túl jól kibékülve.

Rose Penelope Reakwood

Nyeste megáll és figyel. De ettől még nem érti. Ha ő ír Apukának valakiről, Apuka nem fog csomagot küldeni. Apuka csak kedves szavakkal válaszolna és Nyestének az is bőven elég lenne. Őt jól nevelték és tudja, hogy az ajándékok nem hullanak csak úgy az ember markába, azokat ki kell érdemelni, s ő még igazán nem tett semmit, így továbbra is úgy véli félreértés van. Vagy Rosie írt valamit a levelében, ami nem igaz. Erre viszont Nyeste nem gondol. Nem feltételez se többet se kevesebbet a másikról, mint eddig. Most viszont nagyon rosszul érzi magát. Haragszik magára, amiért nem tud rendesen beszélni, és nem tudja megmondani Rosienak, hogy ő ezt nem érdemli meg, nincs rá szüksége, bármi is legyen az a valami a dobozban. Na meg, hogy a végén tényleg elkésnek az óráról. Mégis megáll, és ökölbe szorítja apró kezeit. Vesz egy nagy levegőt, aztán belekezd.
- N...n...nem k... k...kell! M...m...mond m...meg... n...n...nekik, h...h...hogy n... n... ne... k...k... kül...kül... kül... küldjenek... n...n...nekem... s...s...semm...semmit!
Tudja, hogy nem épp szépen köszönte meg, s utasította vissza, de ha egyszer siet, akkor nem tud még arra is figyelni, hogy azt a sok gondolatot úgy fogalmazza meg, és úgy mondja ki. Majd szépen leírja levélben. Most pedig sarkon fordul és szalad, az sem érdekli, ha Rosie haragszik rá. Be szeretne érni az órára. Apukának már egész biztos, hogy így is, úgy is csalódást okozott. De nem szeretné, ha a helyzet még rosszabb lenne.
Épp ezért, hiába fáradt és hiába macerás a rajzos mappával a kezében futni, nem áll meg, keresi a termet, az osztálytársakat, Rosieval vagy nélküle, de nem fog lemaradni az óra egyetlen percéről sem.

Caitlyn Iparis

Igaz, hogy nem rég küldött Apukának levelet, de megint szükségét érzi, sőt, úgy döntött, hogy Rosie szüleinek is küld, hogy biztos ne legyen félreértés abból, hogy nem fogadta el az ajándékot. Bár még mindig felfoghatatlan számára, hogy neki küldtek valamit, s valahányszor eszébe jut, megrázza a fejét tiltakozóan.
Apuka viszont hiányzik neki és az Annával való beszélgetés óta tudja, hogy ez így is marad. De arra is rájött, hogyha leveleket ír a szeretett férfinak, azáltal valahogy közelebb érzi magát hozzá, amint pedig választ kap, minden sokkal jobb lesz.
Múltkor megfigyelte, hogyan is kell ezt csinálni így most felkészült és hozott magával némi finomságot a madaraknak is. Ugyanakkor a leveleket még nem írta meg. Úgy gondolta a torony elég nyugodt és kellemes hely ahhoz, hogy ott írja le majd, ami éppen eszébe jut.
Kibújik a talárjából és a földre hullott tollakat azzal legyezgeti el, majd leteríti a sarokba s rácsücsül. Kivesz egy lapot és a kedvenc tollával írni kezd Apukának. Írás közben el-elkalandozik, rajzolgat is a lapra, s mivel remekül érzi magát, meg is feledkezik arról, hogy nem otthon van, és nem teljesen egyedül, így énekelni kezd.
- "Az álom szívünk vágya
Ábrándos világ
Álmodj,ha a szíved fájna,
S a bánat elmúlik,meglásd.
Csak bízz,ez a fő, és egy nap
A boldogság majd rád talál.
A szivárvány ragyog az égen,
Higgyél hát a mesékben,
S az álmod egyszer majd valóra vál!"
Hamupipőkét, mert az volt kiskorában a kedvenc meséje. Nagyon régi videókazettás változatban volt meg nekik, s a szalag többször is megszakadt, Apuka azonban minden alkalommal megragasztotta neki, így újra meg újra megnézte, míg meg nem tanulta kívülről az egészet. Fejben el is tudja mondani, máshogy viszont nem próbálkozna vele. Énekeléskor persze nem dadog. Neki is feltűnt már, de nem gondolkozott rajta sokat. Egyébként is ritkán veszi észre, hogy rendesen is énekel, nem csak a fejében, a gondolataiban.
Újra meg újra elénekli, nem figyelve a szövegre, s közben ír, rajzol, mesél Apukának. Gondolatban talán itt is van vele. S így máris nem hiányzik annyira.

Caitlyn Iparis

Elejti a tollat, amivel rajzolgatott, a rajztábla a levelével együtt a földre hullik, ahogy felpattan és ijedten a szájára tapasztja a kezeit. Egy percig sem gondolta, hogy hangosan is énekelt. Azt meg pláne nem, hogy nincs egyedül és meglátja, vagyis, meghallja valaki. Egyébként is fehér bőre, most még fehérebbé válik, s a levegő is bennreked egy pillanatra. Kedve lenne elfutni, de helyette csak kifújja a levegőt és vesz egy másikat, miközben leengedi a kezeit.
- Én... én...én...! Sz... szi...szia! - mondja ki nagyon halkan. Hiába mondták neki, hogy szépen énekel, ettől még, fura ez az egész. Zavarban van, s hogy ezt leplezze, inkább lehajol, összeszedi a dolgait, beharapja az ajkait, aztán kapcsol, hogy kérdezték s bizony nagyon illetlen, hogy nem válaszolt. Bal kezével szorosan magához ölelve az imént még földön heverő dolgait, jobb kezét előre nyújtva mutatkozik be.
- Ny...nye...nyenye...nyessss...te - ő egyébként tudja ki a másik, a neve alapján meg már biztos benne, hiszen látta a prefektusok között, meg ki is volt írva a neve, és a Tányustól kapott tájékoztatóban is szerepelt, hogyha segítségre van szüksége, akkor ehhez a lányhoz is fordulhat. Más kérdés, hogy esze ágában sem volt felkeresni senkit sem. Főleg nem most, amikor épp el akart bújni a világtól kicsit, hogy egyedül lehessen. Nem mintha baja lenne a másik társaságával, csak hát rajta kapták, hogy énekel.
- A... aapu... n...nak ír...ír..t..ttam - válaszol ha túl vannak a kézfogáson a másik kérdésre is, aztán úgy érzi, hogy neki is kell kérdeznie valamit, csak nehezen fog belőle kijönni, de megpróbálja.
- Mi..mimi...mióta v...vva...vavagy itt?
Nos ez lehet nem hangzott túl szépen, de csak arra kíváncsi, hogy mennyit hallottak az énekelgetéséből. Hosszabban kérdezni pedig igazán macerás és időigényes lenne.

Caitlyn Iparis

Megrázza a fejét. Annyit rázza mostanában, hogy félő egyszer csak leesik a helyéről. Ez viszont egyelőre nem történik meg, így csak reméli, hogy átmegy az üzenet, hogy nem ijedt meg nagyon és nem haragszik. Mert igazából nem ijedt meg nagyon a lánytól. Attól ijedt meg, hogy hallották énekelni, de ezt meg már úgy sem tudja visszacsinálni.
Egy óvatos mosollyal fejezi ki köszönetét, amiért segítenek összeszedni a cuccait. A kérdésre csak sután bólint egyet, mert hát igazából levelet írt, de rajzolás lett belőle... aztán észbe kap és ahogy tanulta szépen bemutatkozik. Kissé mondjuk furcsán érzi magát, mert a másik nagyon sokára fogja csak meg a kezét. El is gondolkodik rajta, hogy esetleg bagolypiszokba tenyerelt, le is pislant kissé félredöntött fejjel a tenyerére, de az egyáltalán nem látszik koszosnak s közben végre kezet is ráznak. Utána pedig jöhet az újabb fejrázás, hogy nem a másik miatt dadog. Csak hát nem biztos, hogy ennyiből értik is. Egyelőre viszont igyekszik minimálisra fordítani a beszédet, így a házát illető kérdésre, csak lejjebb engedi a mappáját, hogy látszódjon az egyenruhája rajta a Navine címerével, de biztos, ami biztos alapon rá is bök szabad kezével, hogy mutassa ő bizony egy házba jár a prefektussal. Kicsit örül is, hogy ezt ő tudja, a másik meg valószínűleg nem ismerte fel. Nem bánja. Elvégre próbált láthatatlan lenni, és mint azt a jelen helyzet mutatja, eddig sikerült is. Nem szereti ha beszélnie kell, és ezt a legkönnyebben úgy tudja elkerülni, ha nem veszik észre. Jelenleg persze ez már nem lehetséges.
Vesz egy nagy levegőt, aztán ismét megrázza a fejét, és megpróbálkozik egy kicsit összeszedettebb válasszal.
- Ne..nenem, zzz...zaza...zavarsz. Én-én cs...csa...csak ne...ne... - megrázza ismét a fejét, ezt nem így akarta mondani! - mmm...mm...mi..mimin...min..d...ddig
Itt unja meg ő maga is, s mivel nem a levélpapírjait akarja összefirkálni a jobb tenyerébe írja le: "dadogok", majd mutatja meg a másik lánynak a szót, ezzel megmagyarázva, hogy nem félelemből van. Ő egyáltalán nem fél. Főleg nem egy ilyen szép lánytól, aki ráadásul prefektus is, szóval biztos nagyon rendes. Máskülönben nem választották volna meg, nem igaz?