Ágoston

Apám még elutazásom előtt közölte velem, hogy havonta életjelet akar tőlem. Gyakrabban nem kell, kivétel ha vészhelyzet van, hisz egyrészt ő is elfoglalt ember, másrészt pedig még ekkora időközzel se fogok tudni valószínűleg olyan terjedelemben alkotni, hogy arra érdemes papírt szánni. Vagy pergament. Mindegy. Viszont az igaza előtt meghajtom a fejem, mert miről is áradoznék én neki? A varázsvilágról ő nem akar tudni, mert azzal túl bonyolítaná a helyzetét, mint tudós, tehát legfeljebb a "kis barátaimról" cseveghetnénk, ami meg nevetségesen felesleges volna. Úgy is hidegen hagyná, nekem pedig csak időpazarlás volna. De egy baglyot lehet, hogy be kéne szereznem, mert az határozottan könnyítene azon, hogy én is tudjak tőle kapni valamit. Ha az állat az enyém, nyugodtan elidőzhet otthon pár napig, amíg apám eljut a válaszig, egyébként viszont az iskola baglyai valószínűleg kevesebb toleranciával viseltetnének az ilyesmi iránt, már ha egyáltalán egy kicsivel is tovább maradnának a szükségesnél.
Az állattartás viszont nagy felelősség, ez pedig a másik oka annak, hogy ma erre járok. Az első üzenet mellett a madarakat is meg akarom kicsit figyelni, analizálni a viselkedésüket. Az már elég egyértelmű az eddigi információkból, hogy értelmesebbek, mint a hétköznapi példányok, avagy csak mi tudjuk megértetni velük magunkat, de a kommunikáció könnyedségén kívül mást nem igen tudnék mondani ebben a témában, ezzel a tudással pedig a szánalmas kategóriába sorolhatnám magam. Tarthatatlan állapot.
A lépcsőt megmászva egy fiúba botlok, aki valami furcsa indíttatásból a baglyok zsivaját és az ürülékek nem túl kellemes aromáját választotta levele ihletőinek. Nem bírom megállni, hogy egy ilyen logikátlanság fölött szó nélkül szemet hunyjak.
- Az egész kastély kiutált téged, hogy pont ezt a helyet választottad a legalkalmasabbnak a kisregényed megszüléséhez, vagy a baglyok súgnak neked?
Igazából semmi ellenséges nincs a hangomban, egy apró gúnyra utaló jel se, legfeljebb maguk a szavak adhatnak okot a sértődésre. A válaszra nem várok, a fiú mellett elsétálva a madarakat kezdem figyelni, bár hallótávolságon belül maradok.

Ágoston

Úgy tűnik nem lettem a srác szíve csücske a beszólásommal, de annyira nem ráz meg ez a tény, hogy mostantól álmatlan éjszakáim legyenek.
- ...Itt legalább nincs akkora mozgás, mint a szobámban...
Erre a mondat részre akaratlanul is felnevetek, bár csak halkan, és mivel elfordultam a sráctól, így csak a vállaim mozgásából szűrheti le a reakciómat, hála a baglyok általános zsivajának. Valahogy szürreálisnak érzem a megállapítását amellett a tény mellett, hogy csak fel fele kell néznem és máris baglyok egész hada kerül a szemem elé akik nem épp arról híresek, hogy egytől-egyig mozdulatlanul gubbasztanak. Bár tény, valószínűleg éjjel nagyobb az aktivitásuk - igaz, a varázsvilágban ez már egyáltalán nem biztos, hogy evidens dolog - de azért még most is élőlények és határozottan sokan vannak.
- Ahogy elnézem, neked pláne nem akadt a baglyoknál jobb társaságod. Bizonyára azzal a problémával küzdesz, amivel te támadtál nekem. Egyáltalán minek szólítottál meg, ha látszólag nem is érdekellek?
- Igazából levelet jöttem feladni, meg kicsit ismerkedni ezekkel a szárnyas élőlényekkel, de végül is igazad van... Határozottan vonzóbb a társaságuk, mint némely embernek.
Hm... Attól félek ezt már tényleg képtelen lesz nem magára venni, bár talán van benne valami. Hangomban nem érződik túlzottan gúnyosság, de ettől eltekintve még én is belátom, hogy szavaim némileg bántóak. Azt hiszem ez a beszélgetés nem lesz a mennyország, talán jobb lenne máskorra időzítenem a bagolylest, amikor egymagam vagyok itt...
- Azért szóltam hozzád, mert nem értettem milyen logika alapján jutottál arra, hogy itt jobb levelet írni, mint bárhol máshol. Gondoltam megpróbálom kideríteni és a legegyszerűbb módja ennek egy kérdés feltétele. De mivel te az eredeti terveimben nem szerepeltél, ezért közben csináltam tovább, amit eredetileg terveztem. Az én értékrendem szerint normálisabb és értelmesebb dolog baglyokat bámulni, mint egy másik srácot, de ha szeretnéd, fixírozhatlak téged is.
Az mondandóm végére már megfordulok és mereven a fiúra bámulok, nagyjából érzelem mentes arccal. Csak ugyanúgy, mintha egy állatot figyelnék meg, hisz pont ezt akarom példázni, bár valószínűleg a cselekvést hamar megfogja elégelni a diáktársam, talán fel is húzom vele... még jobban.