36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. szeptember 18. 01:14 | Link

DR. MEYERS
a vizsgaidőszak vége felé egy délután | x

Lehet, hogy nem feltétenül ez a legalkalmasabb pillanat felkeresni az iskolapszichológust, hiszen ugyan már a végén járunk a vizsgázásoknak, azért van még néhány hátra, tehát biztosan akad bőven zaklatott páciense. Viszont én nem akartam a szünet utánig várni ezzel a dologgal, amit a fejembe vettem. Eltökélten, ám egyben rémesen izgulva érkezem meg a rendelője elé.
Körbenézelődöm a folyosón és húzom még az időt a bekopogással, ameddig tudom. Megigazítom a prefektusi jelvényemet a taláromon, kifújomon az orromat, elrendezem kicsit a táskámat, szóval fontosabbnál fontosabb dolgokat ejtek meg, mielőtt ténylegesen az ajtóhoz fordulnék. Aztán már én is érzem, hogy ezt nem húzhatom tovább. Sóhajtok egy nagyot és bekopogok. Innen már nincs visszaút. Persze, így van ez jól. Eléggé átgondoltam végülis, nem hirtelen felindulásból jöttem ide. Sokat töprengtem rajta, mi legyen és erre jutottam. Úgyhogy nincs okom szökni tőle. Csak helyezgetem meg markolászom táskám pántját vállamon, várva, bejutok-e a dokihoz.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. szeptember 18. 08:44 | Link

Thomas

A vizsgákból alig pár nap van hátra, ami furcsamód azzal jár, hogy már csak az örök halogatók egyike-másika téved be, ha épp nem a könyvei felett ül,
órák alatt próbálva behozni hetek, néha hónapok elmaradását. Utána megkezdődik a nyári szünet és furcsa belegondolni, hogy szeptemberig alig lesz mit csináljak.  Jó, ez nyilván nem igaz, de a túl sok szabadidő általában ahhoz vezet, hogy teljesen beleásom magam a kutatásba és önkéntességbe. Most mégis egészen máshol járnak a gondolataim, farkasok helyett inkább cápák körül körözve. Vicces lehet kívülről nézve, ahogy hol mosolygok magamnak a bajszom alatt, hol merengek,
hol komolyan ráncolom homlokom. Emilyvel írogatok az üresjáratban, kérdései perdítik érzéseim szélkakasát erre vagy arra. Aztán kopognak és felriadok, kapkodva elköszönök.*
- Máris!-*kiáltom, mielőtt odatrappolnék kinyitni, teljes 190 centis, bohém és szőrös szépségemben. Egy kócos, jelvénye alapján Navines prefektus néz vissza rám, de ez kevés számomra ahhoz, hogy felismerjem. A küszöbön álló, megszeppent srácra mosolygok, ellensúlyozandó a magasságom okozta nyaktekergetés kellemetlenségét.*
- Miben segíthetek? Ha tanácsadásra jöttél, kerülj bátran beljebb,-*ajánlom, kezemmel a fotelok felé intve. Ültömben negyedennyire se vagyok ijesztő.
Utoljára módosította:Dr. Riley Meyers, 2018. szeptember 18. 12:12
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. szeptember 18. 17:09 | Link

DR. MEYERS
a vizsgaidőszak vége felé egy délután | x

Jön. Máris jön. Jól van. Bólintok magamnak, és nemsokára nyílik is az ajtó. Van hova felnéznem, az egyszer biztos. Eleve nem vagyok egy magas srác és nem is tűnök úgy, mint aki hajlandó lesz nagyon nőni az elkövetkező évtizedekben. Engem ez mondjuk nem zavar, mint ahogy úgy nagyjából semmi. Csak egy-két dolog, és az egyik ilyen dolog miatt vagyok most itt.
- Szép jó napot - köszönök rá az úrra.
- Igen, arra jöttem - mondom, kicsit lassan és bizonytalanul. Hiszen én azért érkeztem, hogy beszélgessek vele valamiről és kikérjem a véleményét, meg a segítségét, hogy megoldjuk. Gondolom, ez a tanácsadás.
- Köszönöm - biccentek és beljebb lépdelek. Mielőtt leülnék a fotelbe, visszanézek még rá, ez-e az, amit elfoglalhatok, és mikor úgy látom rajta, hogy igen, leereszkedem rá, taláromat magam alá simítva. Leveszem a táskámat, magam mellé téve. Miközben húzom le a pántját, még jobban összekócolom a hajam. Megpróbálom kicsit rendezni. Miközben várom, hogy leüljön ő is, igazítok még nyakkendőmön meg egyéb ruhadarabjaimon. Sokan élnek a lehetőséggel, hogy ne viseljenek állandóan uniformist az iskolában, és lekapják magukról, amint tehetik, de én szeretem. Egy prefektusnak szerintem főleg nem árt, ha hordja.
Töprengek rajta, vajon elkezdjem-e mondani, amiért itt vagyok, de inkább úgy döntök, megvárom, hogy ő kérdezzen. Lehet, elő kell készülnie valahogy, vagy felírni az adataimat, egyéb jegyzeteket, vagy szeretne előbb más dolgokat tudni rólam. Elképzelésem sincs, soha nem jártam még pszichológusnál.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. szeptember 18. 23:25 | Link

Thomas

A jó hír, hogy nem rémül azonnal halálra tőlem, inkább egyfajta szelíd rácsodálkozással méreget. Halk, de rendíthetetlen és ez egy nagyon pozitív kvalitás. Válaszára biccentek, elállva az ajtóból, hogy kényelmesen el tudjon haladni mellettem.*
- Nagyszerű, foglalj csak helyet. Kérsz valamit inni?-*meglehetősen lazára hagyom az ilyen üléseket, talán mert annyira merevnek érzem a tanárkollégák többségét. Persze, megvan a tétje, hogy jól sajátítsák el az alapokat a diákok, mégsem érzem, hogy ugyanezt a hivatalos, szigorú vonalat kellene másolnom. Jelenleg vízzel, teával, némi forró csokoládéval és kávéval szolgálhatok, bár az utóbbi nem igazán opció, vendégem szüntelen ficergését és idegességét tekintve.
Választásának megfelelően megtöltött pohárral - vagy épp anélkül - térek vissza, hogy ne is húzzam tovább az időt.*
- Szólíts csak Rileynak, ha jólesik,-*villantok mosolyt felé, ahogy letelepszem, odakészítve ketyerémet. Kézzel csak akkor jegyzetelek, ha tényleg minden kötél szakad, mert lehetetlen elolvasni az írásomat, szóval mindenki épelméjűségének megőrzése érdekében inkább pötyögök.*
- Szabad a neved és az évfolyamod?-*veszem fel a kötelező adatokat, csak hogy túlléphessünk a formaságokon.*
- És innentől csupa fül vagyok,-*jelentem be, felpillantva rá.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. szeptember 19. 00:05 | Link

DR. MEYERS
a vizsgaidőszak vége felé egy délután | x

Ahogy így kérdezi, rájövök, milyen szomjas vagyok.
- Egy forrócsokoládét kérnék. Köszönöm - ragadom meg az alkalmat, ha már ilyen pompás a választék. Nem mintha itt a suliban, vagy otthon ne kaphatnék bármikor hasonlót, azonban mégis más, ha eleve felkínálják. Arról ne beszéljünk, hogy nem egy túl hatékony szomjoltó. Azonban minden egyébre kifejezetten alkalmas. Többek közt arra, hogy összekend magad vele, amit én most egyből meg is teszek, amint rögtön belekortyolok, aztán szorgosan nyalogatom meg törölgetem a számat. Úgy döntök, inkább most félreteszem a bögrémet itt a mellettem lévő kisasztalra. A nevével kapcsolatos felajánlására pedig bólintok bár, azonban nem nagyon hiszem, hogy képes leszel lerileyzni. Majd meglátjuk.
- Thomas Middleton, első évfolyamos navinés - diktálom be neki az adataimat, ölemben összevont kezekkel, bólintva egyet-egyet minden információblokk után. Aztán pedig eljön az én időm. Előhozakodhatok azzal, amiért felkerestem.
- Igen. Szóval... - kezdek hát neki, egy kis helyezkedés közepette.
- Azért jöttem, mert szeretnék egy kicsit... vagyis hát nem akarok ennyire... öm... - keresem a szavakat összeszedetlenül. Mindig ezt csinálom. Még ha pontosan is tudom, mit akarok, az meg sem fordul a fejemben, hogy szépen, alaposan átgondoljam előre, legalább vázlatosan. Mindezzel nem lenne baj, ha legalább ahhoz lenne tehetségem, hogy bármilyen spontán és helyzetben zavartalanul kifejezzem magam, azonban nincs. Viszont legalább annyi van bennem, hogy mikor érzem, csak jobban belebonyolódnék a mondandómba, inkább fogom és kezdem előről, tökéletesen máshonnan közelítve meg. Egy mély bólintással jelzem mind magamnak, mind a dokinak, hogy ez sztornó és nekilátok máshogy.
- A bácsikám harcművész. Mármint sok minden más is, de harcművész is. Ő a gyámom, vele élek a tanév eleje óta - ered meg a nyelvem és kezd el csillogni a szemem, ahogy Liam bácsiról kezdek mesélni, megalapozva azt, amiért jöttem, a személyében most is, mint mindig, fogódzót találva. Arcomra lelkes kis mosoly kúszik és egy darabig most biztos ott is marad.
- Szóval nagyon otthon van mindenféle önvédelmi sportban meg közelharcban, olyannyira, hogy edz is embereket - taglalom tovább teljes lelkesedéssel.
- És nagyon szeretném, ha engem is tanítana, csak... csak hát én... nem igazán bírom az erőszakot - komorulnak el gyermeki vonásaim. Élénkségem elfakul, szemem lesütöm kissé. Iszok egy kortyot inkább a forrócsokiból erősítőül.
- Tudna nekem segíteni abban, hogy ne féljek tőle? - teszem fel neki a nagy kérdést, elé tárva látogatásom fő célját. Nyilván nem a legjobban fogalmaztam meg, miben is kérem a támogatását, az útmutatását, azonban valószínűleg érti, mit szeretnék. Nem megbarátkozni akarok az erőszakkal és nem érzéketlenné válni -jó ég, soha nem is menne-, csak klassz lenne, ha nem rázna meg annyira, mint jelenleg teszi. Vagy jó lenne, ha el tudnám különíteni a harcművészetet és a valódi bunyót. Most nem nagyon tudom szerintem.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. szeptember 22. 22:20 | Link

Thomas

Kiosztom a csokoládét - helyes kis pöttyös csuporban, hagy legyen mivel piszmognia - és felírom az adatait, a maszatolás láttán szabad kezemmel előhalászva a papírzsepis dobozt, amit eredetileg sírás esetére tartok kéznél, de nem hiszem, hogy túlzottan ragaszkodna a munkaköri leírásához.
- Csak nyugodtan, nem sietünk,-*tárom szét kezem derűsen, ezzel is jelezve, hogy ez nem seprűverseny, na meg az ajtóban se toporog senki. Amíg gondolkodik, csendesen tanulmányozgatom arcát, testtartását és gyakorlottan csak befelé mosolygok. A legtöbb úriember - legyen öreg vagy fiatal - nem rajong érte, ha aranyosnak tartják. Pedig határozottan az; szinte rajongást súroló lelkesedése, őszinte ragaszkodása, ahogy az arcára van írva minden.
Történetét hallgatva motoszkál bennem, hogy mintha már hallottam volna valahol, furcsán ismerős. Pár pillanatig elgondolkodva dörzsölöm hüvelykujjammal a csuklómon lévő anyajegyet, mivel azonban nem és nem tudom hová tenni, átmenetileg ignorálom a nyaggató érzést.
Bólintásokkal adom jelét, hogy figyelek a szavaira, itt-ott feljegyezve egy-egy szót, de nem szakítom félbe. Csak a legvégén hajolok előre, hogy finom mosollyal bólintsak kérdésére. Azért vagyok itt, hogy segítsek.*
- Beszélgetni tudunk, hogy esetleg új szemszögből láss dolgokat, ha úgy érzed, valamivel nem bírsz egyedül; illetve módszereket tudok neked tanítani, amik segítségével könnyebben leküzdhetsz konkrét helyzeteket.-*Ez meglehetősen tömör összefoglalása annak, amit csinálok, de szeretném, ha értené, hogy magát a félelmet nem tudom megszüntetni. Nem is kell.*
- Egy bizonyos szintű agresszió mindenkiben van, mert ez teszi lehetővé, hogy kiálljunk magunkért, a közösségünkért; hogy megvédjük magunkat. A félelemmel ugyanez a helyzet, segít felismerni az erőnket meghaladó fenyegetést és elmenekülni,-*fejtem ki, hogy kicsit enyhítsem azt a szégyent, amit lesütött szeme mögött éreztem. Egyáltalán nincs egyedül és teljesen természetes, amit érez; egyike az emberiség ősöreg eszköztárának. Fight, flight, freeze, fawn.*
- Hogy szoktál általában reagálni? Tudod esetleg, van-e valamilyen konkrét oka vagy forrása a félelmednek?-*kínálja magát a kérdés, mert már nem annyira gyermek, hogy az ismeretlentől féljen; sokkal inkább az ismert riasztja meg, azt hiszem.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. szeptember 22. 23:08 | Link

DR. MEYERS
a vizsgaidőszak vége felé egy délután | x

Megnyugtató a kisugárzása. Nem mintha engem nagyon zavarni tudna bármilyen kisugárzás. Legalábbis nem tudatosul bennem. Csak néhányak társaságában azt veszem észre, hogy összeszedetlenebb vagyok, vagy esetleg igyekszem minél hamarabb elmondani, amit akarok, mert nem akarom feltartani. Bár igaz, a jellemem alapvető része, hogy kicsit mindig úgy tűnök, mint aki izgul vagy izgatott vagy aggódik. Ez talán így is van, azonban egyik sem azon a kellemetlen módon. Egy szó, mint száz, rajta azt érzem, hogy tényleg ráérünk. Hogy nem kell gyorsan beszélnem. Hogy lassíthatok kicsit. Akik közel állnak hozzám, azoknál mind ilyesmit érzek. Liam bácsival is, Zsombival is, más navinés társaimmal is. Szeretem ezt az érzést.
Bólogatva hallgatom mindazt, amiről tájékoztat. Közben megmasszírozom combomat kicsit, vagy éppen karomat vakarom meg, esetleg ujjaimmal babrálok. Nem vagyok idegesítően örökmozgó, de nem is ülök soha igazán nyugodtan, mozdulatlanul.
Amikor azt említi, hogy mindenkiben van bizonyos szintű aggresszió, picit összevonom a szemöldököm és talán össze is húzom magam. Mint aki el akarja kerülni, hogy észrevegyék. Mint aki nem akar lebukni. Hiszen az a helyzet, hogy én magamban egyáltalán nem érzek semmiféle aggressziót, amit jelen pillanatban némileg szégyellek is. Kéne legyen bennem? Az lenne a természetes? Ezen való röpke elmerengésemből kérdései zökkentenek ki. A padlót nézve töprengek a válaszon, aztán a dokira pillantok.
- Ha látom, hogy valakit bántanak, akkor eléggé rosszul leszek. De mindig próbálok tenni valamit, hogy abbahagyják. Ha meg engem bántanak, akkor... hát... magam elé húzom a kezem meg ilyesmi. Próbálom védeni magam - mutatom is be valamilyen szinten, mit szoktam csinálni, ha veszélyben vagyok, vagy lökdösnek, vagy egy ütés akar betalálni.
- Mindig nagyon rossz és félek, hogy megint rossz lesz vagy még rosszabb - ecsetelgetem fancsali arccal, mit tartok a félelmem forrásának. Közben a felkaromat dörzsölgetem, mintha valaki bepancsolt volna oda egyet.
- Nem is pont a fájdalom, ami elszomorít - teszem hozzá elgondolkozva, megint a szőnyeget meg a férfi foteljának a lábát tanulmányozva, révetegen.
- Hanem az, hogy bántanak. Hogy nem értem, miért teszik és miért jó nekik ez. Nem értem, miért akarna bárki ártani valaki másnak - magyarázom búsan, immáron ismét Dr. Meyers szemébe nézve, közben észre sem véve, hogy csaknem felfedem a titkomat, amit az imént rejteni próbáltam. Hiába, nem az erősségem a tettetés és hazugság. Mondjuk nem is szándékom.
- Viszont a harcművészet pont azért tetszik, mert ott nem ez a lényeg. Inkább az önvédelem. Meg ott ellenfelek vannak és nem ellenségek. Liam bácsi sem azért csinálja, hogy ártson másoknak, hanem megtanítja az embereket megvédeni magukat - lendülök bele megint egy kifejtésbe, már nem is gondolva arra, miket kérdeztek tőlem eredetileg. Csak ontom magamból mindazt, ami a fejemben kering, mintegy magamat is győzködve saját okaimról. Hiszen, valljuk be, a természetemhez nem feltétlenül ez a sport illik. Viszont mivel engem minden érdekel, a bácsikám életének pedig fontos része ez, így adja magát, hogy bele akarjak vágni.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. szeptember 24. 00:50 | Link

AZ a Thomas

A harc nem feltétlen verbális vagy fizikai, lehet egészen jogos harag vagy épp másokkal való néma szembeszegülés is. A nemet mondás is bátorságot igényel és azt jelenti, hogy ki kell állnunk önmagunkért.*
- Szerintem ez jó. Lehet rá építeni,-*biccentek egy mosollyal, mert ennyire szükség van - ha ez is hiányozna, akkor joggal gyanakodnék rá, hogy Thomasból kiölték az önzésnek ezt az egészséges szintjét.
- Hallottál már a négy F-ről?-*vetem aztán fel, hogy kicsit jobban megmagyarázzam, merre és hogyan lehet még fejleszteni a konfliktuskezelést. Ha tényleg ilyen szelíd és ennyire zavarja az erőszak, könnyen lehet, hogy a diplomatikus módszerek jobban feküdnének neki; s ha ezeket megbízhatóan tudja alkalmazni, nem fogja úgy érezni, szükséges vagy elkerülhetetlen a harc, csak mert módjában áll.*
- Néha nincs racionális magyarázat. Sok esetben az emberek azt teszik, amit a szüleik tanítottak nekik, legyen az bármily értelmetlen is.-*Valóban szomorú, s ha a saját bőrömön nem is tapasztaltam, láttam elégszer, hogy pontosan tudjam, miről beszél. Ezen kívül azonban nem ugatok már közbe, hanem türelmesen várom, hogy lelkes meséje végére érjen. Aztán elhangzik egy név, amire pislogni kezdek. Ahogy kikristályosodik bennem a felismerés, mielőtt még észbe kaphatnék, felvinnyogok. Liam bácsi.
- Ne haragudj, ez nem a mondandódnak szólt,-*rázom aztán meg a fejem, mert jobb elkerülni a félreértést,*- de elég régóta ismerem Liamet ahhoz, hogy el se tudjam képzelni bácsiként.-*A mosolyom széles és más árnyalatú, mert akaratomon kívül is változtat a kapcsolatunkon ez az ismeretség. Szusszanok, azon derülve, vajon ha frissen borotválkozva látja gyámját, akkor is bácsizná-e...*
- Bevallom, hogy nem ismerem ki magam a különféle harcművészetekben; mindazonáltal biztosra veszem, hogy találnánk olyat, ami megfelelne neked is és Liam szívesen tanítana rá. Ahogy a mágia vagy a pszichológia, az is csak eszközt adna a kezedbe, ám a használata teljesen rajtad múlna. Lehetne puszta edzés, lehetne filozófia, de ha örömöd leled benne, akár barátságos versengés is.-*Egyelőre nem mélyedek el jobban ebben, csak megerősítem, amit megoszt velem. Hagyom, hogy kibeszélje magából mindazt, ami mozgatja és érdekli, mert érzem, hogy bőven van még mit mesélnie.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. szeptember 24. 20:13 | Link

DR. MEYERS
a vizsgaidőszak vége felé egy délután | x

Nagyon bizkodó velem kapcsolatban és azt látom rajta, egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy alkalmas legyek belevágni valamilyen harcművészetbe. Igazán nagy reményekkel hallgatom. Mikor arról a 4 F-ről kérdez, gondolkozom kicsit, aztán megrázom a fejem. Elképzelésem sincs, mi lehet az.
Lesütöm picit a szemem, mikor a szülőket említi. Hiszen az enyémeknek nem volt idejük nekem bármit tanítani. De ha lett volna sem tanítottak volna engem arra, hogy bántsak másokat. Szerintem. Amennyire tudom, jámbor emberek voltak. A nevelőim meg folyton azt hozták föl, hogy a nyugalom a véremben van. Oké, mondjuk inkább nevezték mujaságnak meg tesze-toszaságnak, sőt, talán még életképtelenségnek is, csak én az ilyeneket nem jegyzem meg és nem is figyelek rájuk.
Rendesen felszalad a szemöldököm a felvinnyogásra, és kiváncsian várom ki a doki magyarázatát. Mikor kisül az ok, arcom egészen felragyog. Széles mosollyal figyelem őt.
- Ismeri a bácsikámat? - kérdezem rajongva, olyan végtelen örömmel, mintha most derült volna ki, hogy ugyanaz a kedvenc együttesünk, a kedvenc színünk, a kedvenc lényünk, a kedvenc ennivalónk és a kedvenc illatunk is egyszerre. Ezután persze próbálom kicsit rendezni magam, hogy visszatérjünk a komoly tárgyra, dehát ez nagyon jó hír. Ismeri Liam bácsit, akkor mostmár ért mindent. Legalábbis én így képzelem. Érti, miért akarok tőle tanulni. Hiszen fantasztikus. Ezt mindenki tudja, aki ismeri.
- Ilyesmire gondoltam én is. Szívesebben tekintenék rá sportként, jellemfejlesztőként, komolyabb időtöltésként. Nem az erőszakra koncentrálnék, hanem a technikákra és az egész eszmére - ontok ki magamból nagy hévvel olyan szavakat, amikről talán nem is gondoltam, hogy ismerem őket, legalábbis hangosan még soha nem mondtam ki őket, az biztos. Pedig az, ahogy most megnyilvánulok, talán inkább megfelelne a korommal szemben támasztott elvárásoknak, mint azok a kifejezések, amiket általában használok és az a hangszín, amiben általában beszélek. A vonásaim és az alkatom még csak-csak megfelel tizenöt éves létemnek, a lelkem viszont közel sem. Mármint a közmegítélés szerint. Én nem érzem, hogy gond lenne velem és akik szeretnek és törődnek velem, szerintem ők sem. Más meg nem számít, igaz?
- Csak attól tartok, hogy amint sor kerül az első küzdelemre, ki fogok hátrálni. Vagy ha nem is elsőre... még ha bírom is kicsit, de... később kiszállok és... és akkor szégyent hoznék Liam bácsira - térek vissza aggályaimra, az utolsó szavakat szinte már csak elmotyogva, alig érthetően, lesütött szemekkel. Picit megköszörülöm aztán a torkom és visszanézek a férfira, várva, mit gondol.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. szeptember 30. 21:16 | Link

Thomas

Csendesen fürkészem a fiút, újraértékelve a látottakat a Liam által meséltek fényében kicsit. Tudom, hogy a vele való barátságunk ellehetetleníti, hogy semleges legyek Thomasszal szemben, tehát nem fogom kezelni; azonban ha egyszerű ismerősként vagy pajtásként a segítségére lehetek, szívesen vállalom ezt a szerepet.*
- A négy lehetséges módja annak, hogy megküzdj egy nehéz helyzettel. Kiharcolhatni, hogy a te akaratod érvényesüljön. Elmenekülni, hogy erőt gyűjts vagy elkerüld a sérülést. Ledermedni, hogy megfigyelőként tapasztalatot gyűjts vagy hogy elemezd a helyzetet. Vagy hízelgéssel megbékíteni, lecsillapítani a kedélyeket. Lehet őket kombinálni is és együtt teszik lehetővé, hogy rugalmasan reagáljunk,-*fejtegetem, hogy apránként talán más árnyalatot kapjon a félelme. Egyik reakció sem rossz vagy jó, de mint a legtöbb dolgot, ezeket is lehet túlzásba vinni.
Roppant méltatlan hangot hallattam, nem is csodálom, hogy a szemöldöke elbújik a hajvonalában; a közös nevező viszont egy pillanat alatt megbékíti, sőt, meg merem kockáztatni, hogy elragadtatja magát. A ragaszkodása szívmelengető.
- Tegezz nyugodtan. Igen, még ügyvéd korában barátkoztunk össze,-*fűzök rövidke magyarázatot hozzá, mert csak mostanában kezdtünk újra közeledni, így a harcművészkedése nekem is újdonság. Majd vallatóra fogom alkalomadtán, úgyis terveztem egy rajtaütéses látogatást a közeljövőben. De vissza a beszélgetéshez.
- Ez is egy megoldás, jó ötlet,-*bólintok rá, mert a perspektívaváltás remek skill, nemcsak ehhez, de gyakorlatilag bármilyen probléma vagy konfliktus megoldásánál hasznos lehet. Kortól és küllemtől függetlenül ítélem meg az embereket - abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kevés kivétellel önmagukhoz kell csupán mérnem szavaikat és reakcióikat, nem másokhoz. Onnan kell elindulnunk vagy folytatnunk, ahol épp tartanak; ahogy a tempót és a módszereket is az diktálja, ki ül velem szemben épp.
- Hmm. Ha valakinek tanítanod kellene valamit, hogyan csinálnád? Valami nehezet vagy összetettet. Meddig biztatnád és mikor mondanál le róla?-*fordítom meg a szituációt, mert valahogy indokolatlanul szigorúnak tűnik magával. Persze, ez csak megérzés, de rövid beszélgetésünk alatt többször mutatta szégyen jeleit, szótlanul összehúzva magát, mint aki a puszta gondolatért is valamiféle megtorlást vár. Szeretném hallani, hogy ha nem saját maga felett ítélkezik, mennyire tér el a véleménye.
- Miből gondolod, hogy Liam szégyent érezne?-*megyek aztán egy lépéssel tovább. Mindenkinek van belső hangja, morális iránytűje, de gyakori, hogy előbb a szülők által rátestált hangoktól kell megszabadulnia.
Utoljára módosította:Dr. Riley Meyers, 2018. szeptember 30. 21:18
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. szeptember 30. 22:16 | Link

DR. MEYERS
a vizsgaidőszak vége felé egy délután | x

Nagy hozzáértőn, homlokráncolón bólogatva hallgatom, ahogy kifejti a 4F-et, közben pedig azon vagyok, hogy felfogjak belőle bármit is. Sejteni sejtem meg érezni érzem, miről szólhat mindez, azonban egészében nem jutnak el hozzám az egyes monentumok. Hosszú perceket kéne elidőznöm egy-egy mondatán, hogy megfejtsem. Nem mondanám magamat butának, azonban lángelmének sem igazán. Annak egyáltalán nem. Mondjuk nem is mondanám magam semminek, mert nem szoktam a szellemi képességeimen töprengeni. Meglehet, ez a tény talán jellemzi is őket.
Elmosolyodom, amikor méltatja az ötletemet. Örülök, hogy tetszik neki, mert szerintem is ez lehet a járható út, hogy ha nem az jár a fejemben végig, hogy mindazzal, amit csinálok, árthatok valakinek, hanem az, hogy fejlődök tőle és olyan képességeim kerülhetnek felszínre, amelyekről nem is hittem volna, hogy léteznek. Vagy éppen olyan dolgok tetszenek meg, amikről nem is gondoltam, hogy tetszhetnek. Na jó, ez nem feltétlen, hiszen pontosan tudom, hogy nekem bármi képes tetszeni.
- Türelmes lennék vele és figyelnék rá, hogy fokozatosan haladjunk, az ő tempójában - felelem egy kis gondolkozás után, miközben olyasmit képzelek magam elé, hogy mondjuk megtanítom egy nálam fiatalabb háztársamat zongorázni. Nem mintha én tudnék, vagy egyáltalán értenék ilyen szinten a zenéhez, valamint az sem elmondható rólam, hogy bármiben kiemelkedő lennék. Pont ezért választottam hasraütésszerűen egy példát magamnak. Mert valósághoz közelit nem tudnék, viszont valami fogódzót csak kellett találnom.
- Nem hiszem, hogy bármikor is lemondanék róla. Csak akkor, ha abba akarja hagyni - válaszolok a másik kérdésre is eltöprengve. Nem tudom elgondolni azt a helyzetet, amikor én bármikor is azt feltételezzem valakiről, hogy nem képes valamit elérni, főleg azt nem, hogy ehhez ne kapja meg tőlem a maximális támogatást.
- Hát... öm... - pislogok a Liam bácsis kérdés után.
- Igazából nem tudom - mosolyodom el zavartan.
- Mindig azt látom rajta, hogy... hogy büszke rám - válik a mosolyom őszintévé, megilletődötté és a torkomban egy kellemes gombócot érzek megnőni. Igen, van olyan is, hogy kellemes gombóc.
- Talán csak félek, hogy ez megváltozhat - vonok vállat, komolyabb arccal.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. október 26. 00:16 | Link

Thomas

Nem baj, ha nem érti meg itt és most; sőt, az se baj, ha csak átérzi, amit közvetíteni próbálok. A lényeg mindössze annyi, hogy békét és szövetséget kössön a saját érzéseivel, mert mindegyiknek megvan a maga helye, szerepe és fontossága. Elnyomni vagy kigyomlálni lehetetlen és veszélyes próbálkozás is. Egyelőre azonban azt hiszem, nem fenyeget ilyesmi, elvégre olyan nyíltsággal mosolyog rám, mintha nem majdnem-idegenek, hanem régi ismerősök lennénk. Ahwww. Szórakozottan söpröm ki homlokomból a hajam, pedig nem is lóg a szemembe - afféle pótcselekvés, ha elhessegetek egy alkalmatlan, kikívánkozó gondolatot.*
- Nagyszerű,-*mosolygok rá, ahogy kifejti az elképzelését, mert tetszik az empátiája, amivel áthidalja a tapasztalatlanságát. Jó megközelítés, a gyakorlatiasságot pedig majd meghozzák mellé az évek. Örülök, hogy az én bolygómon is landolt, jól elleszünk mi.
Nyugodtan, aprókat biccentve biztatom folytatásra - van ideje elgondolkodni, ha nem tudja azonnal a választ, vagy ha bizonytalan benne. Fontos, hogy ezeket a vakfoltokat is felfedezze és megpróbálja megfogalmazni, kitapogatni. Értem az aggodalmát, valahol természetes is, tekintve, milyen friss még a kapcsolatuk Liammel. Hiányzik még belőle az a bizalom, amit Thomas talán nem is ismer; a feltétlen szeretet magától értetődő jelenléte, ami nem kérdőjelezi meg a szerethetőséget és nem állítja mérlegre a másikat, hogy érdemei arányában adagolja a törődést.*
- Nézd, ez biztosan nem matematika. De ha most büszke rád, akkor ha megpróbálsz megtanulni valamit, ami neki kedves és tudja, hogy nehéz számodra, akkor éppen több oka lesz büszkének lenni, nem?-*csavarok egyet a történeten, mert attól, hogy nem lesz belőle harcművész, a közösen töltött idő, a tanultak még nagyon sokat jelenthetnek. Ebbe az irányba terelem tovább a gondolatait.
- Success is not final, failure is not fatal. Mi jut eszedbe erről?-*Szeretnék lehetőséget adni, hogy még azelőtt kialakítsa a saját véleményét, mielőtt belefognék a saját kis magyarázatomba és észrevételeimbe.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. november 10. 20:41 | Link

DR. MEYERS
a vizsgaidőszak vége felé egy délután | x

A doki okfejtését hallgatva tekintetem még az eddiginél is áthatóbban kezd csillogni, ezt pedig a remény teszi vele, amit ő táplál belém most. Igaza lehet. Sokkal valószínűbb, hogy Liam bácsi értékeli majd az igyekezetemet és örülni fog annak, hogy érdekel, amit csinál, semmint rögtön ostoba elvárásai lennének velem szemben. Lesütöm kicsit a szemem és egészen komolyan elgondolkodom ezen az egészen. Még a homlokomat is ráncolom hozzá. Elképzelem, ahogy bejelentem bácsikámnak, hogy kipróbálnám a harcművészetet, és lepörgetem magam előtt a lehetséges reakcióit az alapján, amiket eddig tapasztaltam tőle. Egyik válasza sem olyan, amitől tartanom kéne. Úgyhogy lassan, de biztosan bólogatni kezdek.
- De. Igen. Igaz - nézek vissza rá, hálásan elmosolyodva.
Aztán megkapom a kis elgondolkodtatót tőle. Megnedvesítem kicsit a számat, és miközben elmélkedek ezen, helyezkedek ültömben, ruhámat is igazgatva kicsit.
- Az, hogy a sikerért folyamatosan dolgozni kell, mert nem marad meg csak úgy. Meg, hogy mindent ki lehet javítani. Helyre lehet hozni, ha hibázunk - húzom fel a vállamat, fejtegetés közben. Tudom, hogy igazából csak kibővítettem ezt a mondást a saját gondolataimmal, de ez jutott eszembe.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. november 25. 20:03 | Link

Thomas

Mókás, ahogy folyton ficereg - nem fegyelmezetlen, csak könnyen elmerül a gondolataiban és miközben töpreng, a tagjai önálló életre kelnek. Látom rajta, hogy mindent mennyire átél, szinte gyermeki komolysággal és őszinteséggel fogadja be a dolgokat. Értékes tulajdonság, s remélem, képes lesz megtartani.
A fejtegetésére bólintok, főleg a helyrehozós részre, bár valójában nem tartom helyrehozandó hibának vagy gyengeségnek, ha valaki kudarcot vall. Persze, diákként nehezebb elvonatkoztatni valószínűleg, elvégre pont az iskolarendszer büntet minden botlást, néha az egészen lényegteleneket is.*
- Sem kudarc, sem siker nincs életreszóló. Attól, hogy egyszer nem sikerül, egy vagy két évvel később, másik tanárral, más módszerrel összejöhet. Az én szememben a lényeg az, hogy mindenképp tanulsz, fejlődsz és gazdagodsz. Ha mást nem, megtudsz valami hasznosat magadról,-*mosolygok, elvégre az is értékes infó, hogy az embernek nincs nyelvérzéke... Annyi minden van, amiben valaki remekelhetne, ha tudna róla, de a kudarctól tartva inkább bele sem kezd. Pedig egyetlen vereségtől sem lesz valaki kevesebb, ahogy a győzelmek sem feltétlen teszik többé. Mindenesetre, azt hiszem, mai csevejünk a végéhez közelít.*
- Szerintem ezen a ponton jó lenne elbeszélgetned Liammel, mert ő tud útmutatást, gyakorlati tanácsokat adni. Ám ha kételyeid vannak vagy elakadsz valamivel, keress nyugodtan!-*Javasolom, mert úgy érzem, valami kézzelfogható, konkrétabb terv is sokat segíthetne abban, hogy ne féljen attól, ami előtte áll. Ha vannak lépcsők, lépések, mindig könnyebbnek, megvalósíthatóbbnak tűnnek az ilyen vállalkozások.
Még váltunk pár szót, mielőtt útjára engedném. Sokáig mosolygok a mögötte bezáródó ajtóra, majd nekifogok, hogy lejegyzeteljem a találkozót.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium