36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 14. 04:39 | Link


hétfő délelőtt, 11 óra



Mondogathatom naphosszat, hogy semmi szükségem mások segítségére a problémáim megoldásában, de azt hiszem, ez az egész már kezd túlnőni rajtam. Úgy terveztem, hogy beiratkozom az egyik legjobb fellelhető magyar intézménybe az aurorképzésre, hogy majd egyszer anya nyomdokaiba lépjek, ha már a katonasággal nem igazán sikerült boldogulnom. Ez így igazán szép és egyszerű lett volna, és semmi okom panaszkodni rá, hogy elviselhetetlen lenne az élet, mert ez nem igaz, mégse egyszerű. Vannak faktorok, amik kisebb-nagyobb intenzitással bonyolítják. Ott van például kezdetnek Matthew. Még érkezésem előtt megtudtam, hogy a közelben lakik az az ember, aki valaha életem egyik legmeghatározóbb alakja volt, legalábbis akkor így gondoltam még. Azóta rájöttem, hogy még mindig akkora hatással van rám, mintha nem is maradt volna ki az a pár év aközött, hogy elhagyott és újra találkoztunk. Az egyes számú vitánk határozottan ezt bizonyítja. Rá kellett jönnöm, hogy még mindig mennyire fontos nekem, ahogy arra is, hogy konfliktuskezelésből megbuknék. Ez azonban még messze nem a teljes történet, ami miatt a pszichológus felkeresése mellett döntöttem végül. A második találkozás alkalmával, napokkal később, megpróbáltam elérni, hogy egy kicsit úgy érezze magát, mint ahogy én éreztem magam általában. Visszagondolva aggasztó jele ez is annak, hogy képtelen vagyok a soraimat rendezni vele, még mindig a meglévő érzéseim irányítanak. Mindennek a csúcsa természetesen nem más, mint Dioméd, akivel Halloween este találkoztam a bálon, és azóta már bizonyára Matthew-hoz is visszajutott, hogy vele léptem le az említett rendezvényről rögtön a rémkirály megválasztását követően, ráadásul egyenesen a Rellonba mentünk. Ijesztő mértékben gondolom újra ezeket az eseményeket, hiába tudom, hogy ez már nem változtat semmin sem. Próbálom kielemezni a részleteket, rájönni, miért is nem tudok normálisan viszonyulni a helyzethez, racionálisan, objektíven. Annyi ember van még a világon, de nekem a legelérhetetlenebb kell, mintha csak ez lenne a természetes, és ezt a legutolsó próbálkozást, hogy bármiféle vélemény kinyilvánítására bírjam, egyenesen aljasnak látom, az elveimhez cseppet sem méltónak, végső, elkeseredett lépésnek, úgyhogy nincs mese, irány a pszichológus. Kell egy külső, objektív vélemény, aki talán rávilágít összefüggésekre, amiket hiába keresek, így nem tétovázok, az első szabad időpontban, amit az órarendemben fellelek, befordulok a Fejetlenség folyosójára és megállva a pszichológusi rendelő előtt bekopogok annak ajtaján.  Remélem, hogy itt van az iskolapszichológus és még rá is ér, de ha nem, visszajövök később is akár, ez a beszélgetés ugyanis már elkerülhetetlenné vált.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 17. 10:46 | Link

Viktor
Hétfő, 11:00

A mai napon Szaffi az, akit érvényesülni hagy. Bent volt ugyan az első órán, amit ma a másodéveseknek tartott a lány, de mivel cukik voltak, és azután is azok maradtak, hogy úgy hitték, kiment a teremből, arra következtetett, hogy a Rellonos lányka meg fogja állni a helyét, az elsőévesek között is. Úgyis ezer dolga van, mivel a negyedéveseket „megjutalmazta” egy dolgozattal, tekintve, hogy nem tudtak normális emberi keretek között viselkedni. A sértődöttség pedig utána akkora volt, hogy még az is, aki csak ott van és néz ki a fejéből az órán, még az is képes volt egy oldalt írni. Fogadás kéne kötnie a trágár szavak számára, hiszen biztos, hogy tele lesz vele.
A rendelőbe lépve leteszi a táskáját a kanapéra, majd a cipőjéből kibújva lépked az asztalához, hogy a mappákat is letegye. Mielőtt nekiállna azonban, muszáj csinálnia egy nagy adag tejeskávét, mert az fix, hogy kelleni fog az idegnyugtató. Amikor kész, csen bele egy kicsit abból a porból is, amit a faluban vett, és ami igazából karácsonyi ízesítésűvé varázsolja a kávéját. Hihetetlen, hogy mennyire benne van már a köztudatban a karácsony, pedig több, mint egy hónap van addig, mégis az emberek már most egymást tapossák az ajándékokért.
Nem mintha ő nem lenne hasonló hozzájuk, igaz még nem vásárol, de már elkezdett listát írni, szépen összegyűjtötte a mostanában kijött katalógusokat, amik már ezzel foglalkoznak, elkezdte szépen elterezni, hogy idén milyen legyen a csomagolás, de másokkal ellentétben, még nem tornyosulnak ott halom szám az ajándékok. Az elkészült kávéba egy kis mosollyal szagol bele, majd kortyolna is, de ekkor kopognak. Az ajtóra fordítja a tekintetét, majd a kávéra, megint az ajtóra, és megint a kávéra. Végül csak iszik egy gyors kortyot, és indul is, hogy felhúzza a cipőjét gyorsan, majd ajtót nyisson az érkező előtt.
- Üdvözlöm, fáradjon be.
Ellépve az ajtótól enged utat a fiúnak, a kanapéhoz kísérve őt, ahonnan gyorsan felkapja a táskáját, és az asztalhoz viszi, majd tollal és egy jegyzetfüzettel lép vissza, hogy a fotelba ülve a fiúra nézzen.
- Miben tudok segíteni?

Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 18. 02:48 | Link


hétfő délelőtt, 11 óra


Az új lakótárs volt az utolsó csepp a pohárban, aminek eredményeként most hezitálás nélkül kopogok be a pszichológushoz. Nem kell sokat várnom, hogy kinyíljon az ajtó, de még mielőtt belépnék, ledöbbenek rendesen a látványra. Magam sem tudom, miért számítottam öregedő anyókára, akiről ránézésre azt mondja az ember, hogy olyan, akár egy kotlós, a jó értelemben. Talán mert ott a neve előtt, hogy Dr., nem tudnám megmagyarázni Az ajtóban gyönyörű nő áll minden várakozásomat cáfolva. Megkockáztatnám, hogy némi véla vérrel az ereiben, mert különben nem szoktam ekkora figyelmet szentelni az ellenkező nem tagjainak, legyenek bármennyire vonzóak is. Már a szám is eltátom épp, mire észbe kapok, hogy khm, igen, azért vagyok itt, mert ő a pszichológus és szeretnék segítséget kérni tőle, miután már nem érzem, hogy egyedül is tudnék boldogulni.
- Jó napot kívánok - köszönök végre egy féloldalas mosoly kíséretében és belépek, majd becsukom mögöttem az ajtót, és helyet foglalok a kanapén. Egyszer már jártam pszichológusnál, bár határozottan zavarosak az emlékeim. Annyi rémlik, hogy nagyon nem akartam elmenni, de a csapatkapitány megfenyegetett, hogy különben kitesz a csapatból. Haragudtam is rá rendesen. Most azonban más a hangulat. Önként jöttem, saját döntésem eredményeként ülök itt. Körbepillantok, még mielőtt a jegyzetfüzetével a kezében le nem ül a fotelba velem szemben, aztán felteszi a szokásos kérdést. Miben is segíthet, lássuk csak. Fáradt sóhaj az első válasz részemről, ösztönös reakcióként a kérdésre, aztán előre dőlök és öklömre támasztva az állam a padlót kezdem pásztázni.
- Az az érzésem, hogy be fogok kattanni szép lassan, ha nem tudok valamit kezdeni a helyzettel... de... borzalmas vagyok - újabb sóhaj, és felemelem a fejem, majd ránézek. Még bemutatkozni is elfelejtettem. Bűnbánó arckifejezéssel szólalok meg ismét.
- Ne haragudjon, annyira belegabalyodtam ebbe az egészbe, hogy már szinte teljesen elfeledkeztem az illemről is. Viktor vagyok - mutatkozom be, és most hátradőlök a kanapén, két kezemet a térdemre ejtem, és folyamatosan csavargatom az ujjaimat, miközben dőlni kezd belőlem a szó újra.
- Nemrég érkeztem mesterképzésre... tudja... dehogy tudja... apám katona, anyám auror, lehettem volna kviddicsjátékos, de elszúrtam az esélyeimet az utolsó iskolai évben, a hadseregben nem igazán ment a beilleszkedés varázslóként a muglik közé, pedig a fél családom fogadni mert volna rá, hogy amiatt hamarabb érnek kellemetlenségek, hogy meleg vagyok, de nem... azt teljesen normálisan képesek kezelni sokan, de mégis ez a probléma gyökere. Az iskolát azért választottam, mert van magyar nyelvű oktatás és aurorképzés, erre amikor már beiratkoztam, kiderült, hogy Bogolyfalván lakik a srác, akivel még az iskolában együtt voltam, de egyszer csak fogta magát és lelépett... és még határozottan érzek iránta valamit, és zavaró, hogy képtelen vagyok normálisan kezelni a konfliktust, és akkor még ott a kvázi-szobatársam is, aki még hasonlít is rá, és ez az egész olyan mint valami nagyon-nagyon rossz vicc, vagy rémálom, vagy nem tudom mi már, a lényeg, hogy ha nem tudok valamit kezdeni a helyzettel, akkor falnak fogok menni, márpedig nyilvánvaló, hogy egyedül már nem megy, mert túlnőtt rajtam az egész - vettem azért közben levegőt is, de kiselőadásnak is elmehetne, amit itt most összefoglalta egyetlen kérdésre válaszul neki. Megfeszítve a csuklómat hangosan roppantok egyet azon is a végére, és segélykérőn pillantok rá. Nagyon reménykedem benne, hogy ő látja valahol a töréspontot az ördögi körön, amit én még nem, mert nagyon jó lenne kikerülni ebből az örvényből.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 18. 02:49
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 21. 11:32 | Link

Viktor

Figyelmesen hallgatja a fiút, az első körben nem szól közbe, csak szinte észrevétlenül lefirkant pár szót a papírra. Ezek a kis megjegyzések az ülések jegyzőkönyvéhez kellenek, illetve ahhoz, hogy rápillantva tudja továbbvinni a beszélgetést, ha esetleg elakadna. Vannak, akik nem csinálnak ilyeneket, azonban ő kiemelten fontosnak tartja, kifejezetten, ha többször is eljön hozzá valaki, illetve, ha az igazgató úr rákérdez, tudjon valamit mondani. Természetesen utóbbi esetében áll a titoktartás, inkább csak egy körvonalazott képet tud adni arról, aki itt járt. Persze, ez eddig még nem fordult elő, ami egy kicsit meglepő, hiszen vannak itt elég érdekes, már – már hihetetlen esetek is.
- Zója.
Bár ezt már elolvashatta kint is, meg hát a szülei voltak olyan kegyesek, hogy nem egy sima névvel illették, elvégre lehetett volna Erzsébet is, de nem az lett. Talán ennek köszönhető, hogy a lánya se kapott normális nevet. Nem rossz a Mina amúgy, meg a Zója se, csak errefelé nem annyira elterjedt. Meg hát, régebben mindenképpen, de manapság annyira nem is divatos, így mindenképpen veszélyforrás lehetett volna egy ódivatú név, akkor már mindenképpen jobb az új, ismeretlen.
- Szóval, az iskola végén a hadsereget választotta, ami egyfajta kilépés a varázsvilágból, ahova eddig tartozott. Ezt hogyan élte meg? Nem könnyű döntés kilépni egy viszonylag megszokott közegből egy ismeretlenért.
Ő már csak tudja, a nagyapja elintézte, hogy közel tíz évig ne is forduljon a varázsvilág felé. Utána se akart, csak éppen jött egy visszautasíthatatlan ajánlat, amit aztán megbánt, és bár elmenekült, addigra a gyereke és annak apja között kialakult kötelék miatt, nem hagyhatta figyelmen kívül ezt a világot, most pedig ismét itt van.
- A családja hogyan élte meg, hogy ön a saját neméhez vonzódik? Milyen körülmények között tudták meg?
Ez mindig érzékeny pont. Ő maga igen elfogadó, nem zavarja, ha Mina bejelentené, hogy barát helyett barátnőt hoz haza, azzal se lenne baj. Elméletileg. Azonban legyen bármennyire is megértő, a gyakorlat nem biztos, hogy ezt mutatja. Így aztán mondani bárki mondhatja, hogy baja nincs a dologgal, de ezt akkor tudja csak igazán őszintén vallani, ha hozzá közelálló is részesül benne.  
- Szóval ez a fiú, az iskolai szerelme volt. Hogyan végződött a kapcsolat?
Feltételezi, hogy nem jól, de persze ennél azért pontosabb képet kellene kapnia, és remélhetőleg a fiú meg is adja neki a kívánt választ. A többire majd utána kérdez rá.
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 21. 22:51 | Link



A történet közepébe vágok azonnal, közbe ékelt szünetként csak a bemutatkozást iktatva be, és egész kiselőadást tartok hirtelen arról, hogy mi is a gondom. Befejezve tanácstalanul, segélykérőn pillantok rá, mint aki most a csodára vár, hogy majd egycsapásra helyrekerül minden, mert a jó tündér megoldja. Nem várok ilyet egyébként. Tisztában vagyok vele, hogy a pszichológus csak más nézőpontot ad és rávezet a lehetséges pontokra, ahol kiszállhatok a körhintából. Nem kell sokat várnom, hogy kérdést is tegyen fel. A kijelentésre bólintok, majd megvonom a vállamat a kérdés hallatán és lebámulok a bakancsom orrára, aztán ismét vissza rá.
- A tanáraim nagy jövőt jósoltak kviddicsjátékosként, csak az utolsó évemben túl agresszív taktikát folytattam terelőként és kispados lettem, de gyakorlatilag eltiltottak. Ezután döntöttem úgy, hogy kell egy hely, ahol dolgozhatok az önfegyelmemen. Apa mugli és katona, amióta az eszemet tudom, kicsit belátok ebbe a világba is, és mindig is vonzott a gondolat, hogy apa nyomdokaiba léphetek. A fegyelemmel nem volt gond, nem néztek ki, álltam a sarat. Az egyetlen nagy probléma az volt, hogy én varázsló vagyok és iszonyatos tehernek éreztem végig, hogy ezt nekem titkolni kell. Ki nem állhatom a titkokat - sóhajtok egyet, és már ismét a földet bámulom. Olyan idegesítőek tudnak lenni ezek az apróságok, amikor az ember elás magában. Én szeretek önmagam lenni, így hát ez nem jött össze. Az újabb kérdésre felpillantok ismét, majd már sokkal lazábban dőlök hátra. Kevésbé feszélyez a kérdés, mint a kudarc tudata, mert végül is kudarcnak éltem meg, hogy nem sikerült apa példáját követni, akkor is, ha tudom, hogy aurorként legalább nem kell eltitkolnom egy olyan jelentős információt magamról, mint az, hogy varázsló vagyok. Az úgynevezett másságom olyan téma már ehhez képest, amit lazán veszek. Nem probléma, és ez a testtartásomon is meglátszik.
- Tizenöt évesen közöltem a családdal, és nem lepődtek meg különösebben. Jó, anya nem küldött örömében körbaglyot a rokonságnak, hogy mi is van, ünnepeljük már meg, de azt hiszem, valahol sejtették már előtte is. A nagybátyáim meg úgy a tágabb család már más kérdés, de a szüleim meg a húgom egész jól elfogadták és egyáltalán nem kezelik gondként, sokkal inkább támogatni igyekeznek - válaszolom, és még egy félmosoly is megjelenik az arcomon. Szerintem nagyszerűbb családom nem is lehetne. Nem tökéletes, de jó ez így, ahogy van. A fekete leves viszont most jön csak, a harmadik kérdés alakját öltve. A kapcsolatunk vége... szusszantok egyet, és rágni kezdem az alsó ajkam, körbe-körbe pislogva a szobában, miközben igyekszem összerakni valamiféle választ. Már megint csavargatom az ujjaimat is, időnként hangosat roppantva ujjperceimen.
- Az a baj, hogy szerintem nem is ért véget. Mármint úgy értem, hogy sose zártuk le. Egy évvel fölöttem járt, de szobatársak voltunk. Amikor végzett, nálunk töltött pár napot, mielőtt hazautazott volna, és felhoztam, hogy legalább a szüleim tudhatnák, hogy mi a helyzet, erre másnap hajnalban már sehol sem volt. Egyszerűen köszönés nélkül lelépett... pedig még a vak is látta, hogy van köztünk valami. Az akkor hét éves húgomnak is feltűnt, de ő el nem fogadta volna... most meg azzal jött, hogy könnyű nekem bátornak lennem, mert megvan mindenem hozzá, meg hogy ő biztos benne, hogy gyűlölni fogom, ha megismerem... hogy a jó fenébe tudok egy olyan embert szeretni még mindig, akinek olyan sok titka van, hogy meg se próbálom számon tartani, rémesen megkeseredett és még folyton el is taszít. Fogalmam sincs, mihez kezdjek vele. És állítólag még a nők zavarják össze az embert. Matthew mindenkin túltesz - morgom a végére, már szép lassan fel is hergeltem magamat azzal, hogy végiggondoltam, mi bajom van vele, a hozzáállásával, meg úgy egyáltalán, de ettől még mindig nem változott semmi. Grimaszolva hajolok előre kicsit, meggörnyedek, mintha ennek az egésznek a súlya ténylegesen a vállamra nehezedne és még mindig a számat rágom. így a kérdésre adott válaszként valamennyivel jobban látom legalább ezeket a részleteket, de még mindig nem lettem sokkal okosabb.  
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 22. 20:49 | Link

Viktor

- Történt személyi sérülés, esetleg komolyabb dolog, ami miatt a kispadra küldték?
Figyelmesen hallgatja a fiút, észrevétlenül bővül a szavak listája a papíron. Mondatokat sosem ír. Ez talán az ő ösztönös reakciója. Ha csak szavakat ír, az sok minden lehet, ha mondatokat és a másik esetleg látja, talán félreérti, vagy olyan irányba tereli a beszélgetést, ami miatt a jelen problémától eltérnek. Ezt pedig egyelőre nem szeretné.
- Miért kellett volna elmondania? Miért gondolt a mágiára, ha el akart távolodni tőle? Vannak varázslók, akik pálcája évtizedek óta egy szekrény mélyén porosodik, ők maguk pedig csak akkor vagy akkor sem fedik fel a titkukat, ha az utóduk mágikus képességek birtokosa. Az, aki le akar számolni ezzel a világgal, meg tudja tenni. Magát viszont úgy érzem, hogy valami itt tartotta. Egy lezáratlan ügy talán.
Ő maga is megtette, kerek tíz évre. Nem voltak ingadozások, nem volt megbánás, nem volt semmi. Az elején egy kicsit hiányzott, de a végén már azon is el kellett gondolkoznia, hogy hol a pálcája. Ha Mina nem örökölt volna mágikus képességeket, nem is biztos, hogy valaha felmerült volna a visszatérés a varázsvilágba, még ha ez azzal is járt volna, hogy soha többet nem láthatja Dwaynet. Talán könnyebb lett volna így mindenki számára. Most viszont, ha választás elé állítanák, ugyanúgy belevágna a visszatérésbe, miatta. Furcsa dolog ez a szerelem, és egy nagy szemét is.
- Vagyis szerencsésnek mondhatja magát. Az ön helyzetében kevesen kapnak semleges vagy pozitív visszhangot a családtól. A szülők a legtöbb esetben kétségbe esnek és oktalanul szégyenkeznek a gyermekük miatt, aki más lett. Pszichiáterekkel, gyógyszerekkel próbálják elhitetni, hogy ez nem más, csak bolondéria, és lehetnek még „normálisak”.
Az utolsó mondatnál felemeli a két kezét, mutató - és középső ujjaival idézőjelet formázva a levegőbe. Hiába a nyitottabb társadalom, ez a világ valahogy elítélőbb, mint mikor ezek a dolgok nem voltak kimondottak. Mikor a férfiak nősültek, és a nők férjhez mentek, majd titokban a négy fal között önmaguk lehettek. Más volt a világ, de kérdés, hogy jobb is, vagy csak nem tudjuk megfelelően használni a mostanit.
- Feltételezem ez az ok, amiért visszatért. A tudatalattija nem a varázsvilág titkolását tartotta főleg bűnösnek, hanem, hogy van egy lezáratlan ügye, hogy meg akarja tudni, mi miért történt. Megtudni, hogy miért nem tudta felvállalni a kapcsolatukat. Biztos, hogy csak a magyar nyelvű aurorképzés okán jött ide? Csak ez volt a motiváció? Nem hallott semmit azóta Matthewról?
Elég érdekes véletlen, bár a véletlen ilyen fokú megnyilatkozása nem ismeretlen az ő számára sem, hiszen járt már ő is igen kellemetlenül emiatt. Azonban le kelle ezeket is tisztázni.
- Képzeljük el, hogy Matthew itt áll most, ott a falnál. Mit mondana neki? Bármit mondhat, egy percig hallgatja magát, mit akarna közölni vele?

Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 23. 03:56 | Link



Válaszolok a kérdésekre, azokat viszont újabbak követik. Nem mintha gond lenne, bár egy-kettő alapján kicsit az az érzésem támad hirtelen, hogy félreérthetően fogalmazhattam. Az okozott sérülések számát illetően nemtörődöm módon vonom meg a vállam, mintha egy pillanatra ismét ott lennék a másik pszichológusnál, akihez a kviddics miatt kellett elmennem. Na és, ha voltak? Elég sokan, pedig csak két meccsen játszottam végig, de azért számolni kezdek magamban, mire is emlékszem, noha pontos válasz így se lesz, hát szusszantok egyet lemondóan és válaszolok.
- Több, mint kellett volna. Nem is emlékszem mindre, de annyira agresszíven játszottam, hogy pszichológushoz küldtek - vonogatom a vállam, mintha nem is lenne semmi jelentősége az egésznek. Szerettem kviddicsezni, pontosabban szeretek kviddicsezni, volt annak azért jelentősége, csak már tényleg nem különösebben érdekes, sokkal inkább az viszont a következő kérdés. Meglepetten pislogok a felvetésre, majd meg is rázom a fejem.
- Bocsánat, félreérti... nem akartam feltétlenül távol lenni a mágiától, csak olyan környezetet kerestem, ahol muszáj gyakorolnom az önfegyelmet. Soha nem akartam leszámolni azzal, hogy varázsló vagyok, és éppen ez volt a baj. Megszoktam, hogy mágiával intézem, amit lehet, nehezebben boldogultam a sokkal körülményesebb mugli megoldásokkal, és elmondani meg... egyszerűen csak utálom a titkokat, ha magamról van szó. Folyamatosan az az érzésem tőle, hogy nem vagyok önmagam, ha titkaim vannak, márpedig ott titkaim voltak - válaszolom elhúzva a szám egy kissé a végére, nem tudom, honnan ered ez az egész, de tényleg nem, hogy nem szeretem a titkokat, egyenesen irtózom tőlük. Amint rátérünk a szüleim elfogadó magatartására, eltűnik a feszültség érzete, ismét ellazulok és bólogatok egyetértően. Tényleg jól jártam velük. Ez a nyugodt állapot azonban nem tart sokáig, újra megfeszül a vállam, amint Matthew kerül szóba és idegesen dőlök előre, és nem sűrűn pillantok fel, inkább számat rágva hallgatom végig némileg furcsának tűnő következtetéseit.
- Nem tudtam róla, hogy itt lesz. Matthew Londonból származik, igazán nem volt okom azt gondolni, hogy éppen egy magyar intézményt választ továbbtanulásra és még utána is a közelében telepedik le. Már be voltam iratkozva, amikor a tudomásomra jutott a dolog. Négy éve nem hallottam róla az égvilágon semmit sem.  - rázom meg a fejem, majd felpillantok kissé kételkedve benne, hogy jól hallottam-e a kérést, és sóhajtok egy nagyot.
- Nézze... én megtehetem, de már elmondtam neki mindent, igazából kétszer is. Sőt, még meg is csókoltam, hátha az majd egyszerűbben érthető, mint amit mondok, de nem úgy tűnik. Nem tudom. Ha hinnék a végzetben, azt mondanám, hogy ez biztos Fortune, vagy hogy hívják azt az istennőt... szóval az ő műve, de nem hiszek benne, szóval nem tudom hová tenni. Igazából azt se tudom, haragudnom kellene-e még rá, vagy inkább kerüljem és akkor jobb lesz, az viszont érdekes lenne, mert még egy bögre Earl Grey-ről is ő jut eszembe. Ez egyszerűen szánalmas - hördülök fel a végére, haragszom is érte magamra, elvégre nem kéne nekem ezt csinálni. Túlléphetnék az egészen és élhetném az életem is akár, csak akkor meg min is rágódnék én naphosszat? Még a végén unatkoznék, vagy tudja a fene.
  
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 23. 12:10 | Link

Viktor


- Úgy érezte, hogy a mágia világában nincs mód az önfegyelem gyakorlására?
Érdeklődik a fiú arcmimikáját tanulmányozva. Kicsit olyan, mintha ez a védelmi mechanizmus még most is, a beszélgetésük alatt is igaz volna. Persze ez természetes, főleg, hogy most találkoznak először, nem sokan bíznak meg az emberben azonnal, és már az is szép, hogy ilyen sok mindent azonnal elmondott neki. Elgondolkodón tartja a szemét a fiún, miközben beszél hozzá.
- Ez kicsit menekülésnek tűnik mégis. Hiszen egy olyan helyre menekült, ahol nem lehetett önmaga. Ez azt mutatja, hogy mégis menekülni akart, kizárni ezt a helyet. Nem tudom, ez így mennyire érthető? Vannak a világunkban olyan intézmények, iskolák, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a fegyelemre, szigorúbbak, mint mások. Nem lett volna tanácsosabb inkább egy olyan helyet választani, amelyben önmaga lehet, ám az ilyen esetekre nem adnak lehetőséget?  
Nem sok Matthew rohangál itt, még kevesebb, aki idősebb a fiúnál. Mivel pedig ő maga is falulakó, sőt van egy Adam nevű kedves családi barátja, aki történetesen egy Matthew nevű fiúcska tulajdonostársa a boltban, ahol már maga is megfordult, így tudja, kiről van szó, ám ezt nem feltétlenül köti a vele szembe ülő orrára.
- Illetve a szobatársáról is. Nem gondolja, hogy túl sokat foglalkozik a problémával. Nem kis probléma, én ezt megértem, hiszen a szívügyek sosem könnyűek. A helyzet számomra sem ismeretlen, de tudom, ha folyton görcsöl valaki azon, hogy tisztán lásson, akkor elmegy mellette az élet és a lehetőségek is. Törjön ki. Keressen valamit, akármit, amivel lekötheti magát. Valamit, amit eddig nem tett, ami szöges ellentétben van a korábbi szokásaihoz, melyek köthetők Matthewhoz.
Egy kicsit fellelkesült, érzi, hogy a nyelve is gyorsabban pörög. Emlékszik rá, hogy amikor ő elindult ezen az úton, pár nap alatt milyen felszabadult lett. Aztán persze visszatért, a probléma megint megjelent az életében, de sokkal jobban kezelte és kezeli a mai napig. Már nem görcsöl, nincsenek álmatlan éjszakái, egyszerűen olyan, mint régen, mint amikor megismerkedtek. Újra nevet, kedves, egy könnycsepp se hullott mostanában az férfiért, és tudja, hogy törékeny az egész, ami közöttük van, óvja és félti ezt a viszonyt, ám nem ragaszkodik görcsösen, és talán ezt már a másik fél is érzi.
- Tudja, ha valamire rákoncentrálunk, begörcsölünk, akaratlanul is. Hiába próbálunk nyitottak lenni. Azt az egy valamit látjuk mindenhol, legyen az egy vizsga, vagy egy lezáratlan kapcsolat. Fel kell nőni a feladathoz. El kell engedi a múltat, lehetőséget kell adni a jövőnek, új dolgoknak. Sok választ csak az után kap meg az ember, ha már továbblépett. Mint amikor keresünk valamit, de nem találjuk. Aztán amikor már nem lényeges, szinte azonnal a kezünkbe akad. A világ furcsa fintora ez, komoly és mély a problémája van, idővel szembe kell néznie vele, de amihez elég erősnek is kell lennie, hogy sikerüljön. Arra pedig készülnie kell.

Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 23. 22:41 | Link



Még mindig az az érzésem, hogy elbeszélünk egymás mellett egy kicsit a pszichológussal, elvégre nem azzal a problémával jöttem ide, hogy mi volt két hónappal ezelőttig. Fáradtan sóhajtok egyet és megvonom a vállam, még mindig ugyanazt a nemtörődöm stílust részesítve előnyben, mint imént a kviddics során szedett áldozataim számát illetően.
- Nem tudom. Lehet... legyen menekülés, sose gondoltam így rá. Valahogy abszolút természetes döntésnek tűnt, hogy ezt válasszam, ha már egyszer láttam, hogy apa ennek a világnak a része. Csak apa mugli. Na mindegy, nem is ez a lényeg, csak azt hittem, lehetek olyan, mint ő, és azért kicsit pofára esés volt, hogy mégse jött össze - elhúzom a szám, ahogy kimondom az utolsó mondatot is, de valahogy azért már egyre kevésbé zavaró így visszahallva, vagy nem is tudom. Nem támad az az érzésem tőle, hogy kellene néhány kör futás a pályán, vagy netán a seprűm meg egy ütő gurkóval együtt. Az újabb felvetés már nem lep meg. Igaza van. Újabb sóhaj a reakcióm, ez már inkább a beletörődő fajtából, és hajamba fúrom az ujjaimat, végighúzom tincseim között, aztán ölembe ejtem a kezem és rábólintok a kérdésre.
- De. Tudom, hogy túl sokat foglalkozok vele. Hogy őszinte legyek, lezárni akartam az egészet, mert az valahogy mindig is hiányzott. Azt se szeretem, ha a dolgok csak úgy lógnak a levegőben. Meg akartam tudni, hogy mi a fenéért lépett le minden szó nélkül, aztán meg rájöttem, hogy nem tudom, és talán nem is akarom lezárni, pedig le kellene. Nagyon le kellene. Csak folyton szembejön valami, ami miatt aztán eszembe jut ezeregy dolog és... na... volt előtte egy barátnőm, Kinga, de vele annyira nem működött igazából semmi. Végül barátok maradtunk. Matthew... hah... olyan, mint egy sündisznó, de valahogy mégis közelebb engedett, mint másokat és amikor újra találkoztam vele... pont olyan volt az az egész veszekedés, mintha ott folytatnánk, ahol évekkel ezelőtt abbahagytuk -  felpillantok rá, majd újra hátradőlök figyelmesen hallgatva a szavait. Van abban valami, amit mond. Ahogy kezdem látni az összefüggéseket az alapján, amit kimondok, mintha más megvilágításba kerülne minden. Jobban belegondolva igaza lehet. Utolsó szavai hallatán már bólogatok is párat. Kezdtem belefáradni ebbe a folyamatos hajcihőbe, és egyre kevesebb értelmét látom annak is, hogy győzködjem én bármiről is Matthew-t, amit egyébként sem akar elfogadni.
- Lehet... talán tényleg csak keresnem kellene valami elfoglaltságot és hagyni az egészet a fenébe - jelentem ki, és a kezdeti bizonytalanság ellenére a mondat végére már egészen határozottan beszélek. Azt hiszem, megszületett a döntés a fejemben az egész kérdést illetően. Egyelőre kell valami, ami lefoglal és nem gondolkodok hülyeségeken, aztán majd úgyis beleszokok ebbe és nem is lesz gond a sok apró részlet, ami amúgy az őrületbe tudna kergetni, főleg, ha még töprengek is rajta naphosszat. Ismét térdemre támasztom a könyököm, tenyerembe pedig az állam, de ez már cseppet sem a feszültség eredménye, inkább csak a hagyományos gondolkodó testtartás.
- Honnan tudhatnám meg, milyen szakkörök vagy órarenden kívüli képzési lehetőségek vannak az iskolában? Legilimencia, patrónus-bűbáj, ilyenre gondolok, ami majd úgyis jól jön, ha auror leszek - teszem fel a kérdésem. Úgy tűnik egyelőre számomra, hogy az időm kitöltésére az ilyen ráadás tanulási lehetőség nem csak remek, de hasznos is lenne.    
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 23. 22:41
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. december 9. 21:40 | Link

Viktor

- Ha szigorúan nézzük ezt a részét a dolognak, mármint, hogy olyanok vagyunk, mint a szülők. Nagyon sok buktatót találunk az elméletben. Az, amit mi magunkban hordozunk, leginkább a nagyszüleinktől öröklődik, és a gyermekeinket megnézve vélhetünk fel olyan tulajdonságokat, mint amilyenekkel a szüleink rendelkeztek. Én például az apai nagyanyámra hasonlítok a leginkább, a gyermekemben pedig leginkább az anyámat látom viszont. Persze vannak ismeretlen vonásai is, melyeket az apai nagyszülőktől is örökölhetett. Ő is olyan, mint minden gyerek, hasonlítani akar valamelyik szülőjére, esetünkben az apjára, ám mégsem jön össze. Ez szerintem egyiküknél sem pofára esés. Nem másolhatjuk le egy szülőnk életét kottára. Mind mások vagyunk, és ez így helyes.
Még jó, hogy van példa, akit maga elé állíthat, mert bár nem hangoztatja, különösképpen Minának nem, de azért szokott kisebb-nagyobb megfigyeléseket végezni rajta. Egy részről megnyugtatja magát az esetleges feltevései miatt, mert persze nem is ő lenne, ha nem a legrosszabbakat feltételezné, más részről meg újabb és újabb pontokat talál, ami miatt aggódhat. De legalább rengeteg apró hasonlóságot vél felfedezni a gyermeke és annak apja között, melyek leginkább az együtt töltött idő válthatott ki, és nem az, hogy örökölte tőle.
- Lezárás nélkül az ember sosem tudja igazából lezárni a dolgot, ez igaz.
Ő maga erre az élő példa, meg a ki tudja milyen viszonya Dwayne-nel, vagy az érzelmei, melyek újra és újra felszínre törnek. Nem zárták le soha rendesen, ami volt, és most már nem is bánja. Nem is akarja talán, hogy lezárják, mert egyszerűen nem tudja, részéről nem.
- Gondolkodott már azon, hogy elé áll, és folytatást kér? Érezhetően nem akarja lezárni, elengedni őt. A múlt, még ha a negatív része is, de a felszínre tört, és maga élvezte. Nem lehet, hogy esélyt akar a folytatásra?
Kis szünetet tart, miközben a fiú arcát fixírozza. Fejében gyorsan összeszedi, mit is szeretne mondani, mert nem akarja, hogy a másik fél félreértse.
- Nem azt mondom, hogy kampányoljon amellett, hogy menjen vissza magához, csak mondja el neki. Mondja ki, ne nekem, ne a falnak, vagy a zuhanyfüggönynek, hanem neki. Higgye el, ha megteszi, megkönnyebbül, nem is hinné el mennyire. Sokkal jobb, ha az ember nem a fejében gyárt elméleteket, hanem megtudja, mi a helyzet. Mi magunk hajlamosak vagyunk sokkal sötétebben látni a lehetőségeket, és így nagyon sok mindenről lecsúszunk, pedig lehet csak ki kell mondani. Ha mégsem jön össze, akkor is kint van, nincs feszültség. Egyszerűen, mintha elpárologna.
Ő maga tudja milyen ez, nem véletlenül ajánlja a fiúnak. Régebben nem tette volna, ám most más a helyzet már.
- Megnézem önnek, hogy van-e erről egy lista, körbeérdeklődöm a tanáriban, és bagolyban elküldöm, ha már okosabb leszek. Van, ahol több opció is van szerintem, például a patrónus. Mondjuk a következő hét elejéig kérnék haladékot, ha ez megfelel önnek, addigra okosabb leszek, rendben?

Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 13. 01:58 | Link



Elgondolkodva hallgatom, mit mond Zója. Nem értek vele egyet mindenben, de inkább bólogatok és nem állok neki kifejteni a véleményemet arról, hogy ki kire is hasonlít. A magam részéről azt hiszem, hogy mindent, amit tanultam, amiben hiszek, amihez hű vagyok, azt a szüleimnek köszönhetem elsősorban, a nagyszüleim elég mellékes résztvevői az életemnek. Ismerem őket, hatottak és hatnak rám, de ettől függetlenül még rengeteg dolog nevelés és környezet kérdése, önbizalmat örökölni például nem szokás, és valljuk be, kinézetben is apára hasonlítok, nagyapáim közül ugyanis Egyik sem volt vörös, apám viszont az, akárcsak a nagyanyám. Na, lényegtelen, hogy működnek nálunk a domináns és recesszív gének, beleegyezősen hümmögök, igazat adva neki. Furcsa érzésem támad közben, feszültség éledezik a gyomrom táján attól a tudattól, hogy igazán lehetnék őszintébb is, de nem akarok én most ebbe belemenni és éppen a szaktekintéllyel vitatkozni arról, hogy mit is gondolok másként. Kár a gőzért. Megtartom magamnak a véleményemet, és igyekszem elhessegetni a gondolatot, hogy ez a bólogatás is hazugság volt a maga nemében. Csak nem mondtam ki a dolgokat, nem megmásítottam őket, végtére is ez nem bűn. Nem akar azért egyelőre múlni ez az érzés, csak lassan indul oszlásnak a feszültség, ahogy végre valahára más témára terelődik a beszélgetés. Ennél persze az se sokkal jobb, viszont olyan, ami különösen tud zavarni, és ami miatt nagyon is sok zavaró és nem túl pozitív kavarog a fejemben. Lezárás nélkül minden annyival rosszabb. Amikor nem tudod, hogy hányadán is álltok, mert semmit nem sikerült letisztázni, az szerintem idegesítő, mi több, őrjítő, hát nagyon is egyetértek azzal, amit mond, majd a következő mondatára elkerekedő szemekkel meglepetten pislogok rá még a szemöldököm is megemelve kissé kérdőn. Most ugye csak viccel. Keserűen nevetek fel, aztán megvonom a vállam.
—Volt már szerencséje Matthew Kinsey-hez? Bizonyára igen, hiszen ide járt mestertanonc-képzésre. Na róla beszélek... makacs, emberkerülő és meg van győződve róla, hogy neki mindenben igaza van, amihez van egyetlen elfogadható érve is. Megpróbált meggyőzni róla, hogy gyűlölnöm kellene, miután gyakorlatilag közöltem, hogy nem közömbös nekem. Inkább jobb lesz, ha megpróbálom lezárni az egészet és elfeledkezni erről az egészről – válaszolom. Keserű a szám íze a gondolattól is, hogy igazából ez a csendben eltelt két hét lehet a válasza, de ha így alakult, bizonyára ez a legjobb mindkettőnknek. Közben azonban megkönnyebbülést is eredményez, hogy valakinek kimondtam ezt, a szakkörök ötlete pedig már teljesen felvillanyoz. Ha lefoglalom magam valamivel a szabadidőmben, nem lesz gond. Nem fogok hülyeségeken gondolkodni, az pedig már nagyon jó lenne. Rá is kérdezek, hátha ez ügyben is segítségemre tud lenni, a válasza pedig biztató. Jó lesz ez így. Nekifogok még valamit tanulni, és a kviddics, és máris rendben lesz minden. Szép lassan csak eljutok a nyugalomig én is, és mosolyra húzódik önkéntelenül is a szám. Megérte eljönni, azt hiszem.
—Igen, az nagyszerű lesz úgy, köszönöm – vágom rá, majd felkelek és megköszönve a segítségét egy Viszlát kíséretében távozok is, ideje mennem a dolgomra és nem fenntartani őt sem.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium