Van egy aprócska váróterem, ahol legfeljebb 2-3 diák ücsöröghet egyszerre egy hosszú, színes párnázással ellátott padon. A pad alja könyvespolc, mindenféle újságok és ismeretterjesztő irodalommal feltöltve, de akad néhány nagyon puha pokróc is. A fal leginkább élénk színekben pompázik, ám a legtöbb berendezési tárggyal egyetemben, szereti váltogatni a színeit.

A váróteremből két helyiség nyílik - az egyik egy használaton kívüli iroda/lakrész, a másik Riley irodája. Ez utóbbi csak rá van kötve a kastélyra, egyébként a doki házában van és a faluból is elérhető. Mivel így átjárót képez, az ajtók csak Riley jelenlétében (vagy engedélyével) nyílnak.

A rendelő első pillantásra egy gyéren bútorozott helyiség benyomását kelti, egy kényelmes gaucstól, két karosszéktől és két kis asztaltól eltekintve nincs bent más, mint falba süllyesztett szekrények. Amint belép azonban valamelyik páciens, a tér átalakul - a kopár falak, a bútorok huzata, puhasága és még a szőnyeg is alkalmazkodik ahhoz, amit látni szeretne. Természetesen nagyrészt illúziókról van szó, amelyek segítik, hogy az ide látogatók ellazuljanak és biztonságban érezzék magukat. Az egyetlen változatlan pont Riley ülőhelye - egy különös karosszék és a hozzá tartozó nyúlánk asztalka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=436188#post436188][b]Návay L. Viktor - 2014.12.13. 01:58[/b][/url]

Elgondolkodva hallgatom, mit mond Zója. Nem értek vele egyet mindenben, de inkább bólogatok és nem állok neki kifejteni a véleményemet arról, hogy ki kire is hasonlít. A magam részéről azt hiszem, hogy mindent, amit tanultam, amiben hiszek, amihez hű vagyok, azt a szüleimnek köszönhetem elsősorban, a nagyszüleim elég mellékes résztvevői az életemnek. Ismerem őket, hatottak és hatnak rám, de ettől függetlenül még rengeteg dolog nevelés és környezet kérdése, önbizalmat örökölni például nem szokás, és valljuk be, kinézetben is apára hasonlítok, nagyapáim közül ugyanis Egyik sem volt vörös, apám viszont az, akárcsak a nagyanyám. Na, lényegtelen, hogy működnek nálunk a domináns és recesszív gének, beleegyezősen hümmögök, igazat adva neki. Furcsa érzésem támad közben, feszültség éledezik a gyomrom táján attól a tudattól, hogy igazán lehetnék őszintébb is, de nem akarok én most ebbe belemenni és éppen a szaktekintéllyel vitatkozni arról, hogy mit is gondolok másként. Kár a gőzért. Megtartom magamnak a véleményemet, és igyekszem elhessegetni a gondolatot, hogy ez a bólogatás is hazugság volt a maga nemében. Csak nem mondtam ki a dolgokat, nem megmásítottam őket, végtére is ez nem bűn. Nem akar azért egyelőre múlni ez az érzés, csak lassan indul oszlásnak a feszültség, ahogy végre valahára más témára terelődik a beszélgetés. Ennél persze az se sokkal jobb, viszont olyan, ami különösen tud zavarni, és ami miatt nagyon is sok zavaró és nem túl pozitív kavarog a fejemben. Lezárás nélkül minden annyival rosszabb. Amikor nem tudod, hogy hányadán is álltok, mert semmit nem sikerült letisztázni, az szerintem idegesítő, mi több, őrjítő, hát nagyon is egyetértek azzal, amit mond, majd a következő mondatára elkerekedő szemekkel meglepetten pislogok rá még a szemöldököm is megemelve kissé kérdőn. Most ugye csak viccel. Keserűen nevetek fel, aztán megvonom a vállam.
—Volt már szerencséje Matthew Kinsey-hez? Bizonyára igen, hiszen ide járt mestertanonc-képzésre. Na róla beszélek... makacs, emberkerülő és meg van győződve róla, hogy neki mindenben igaza van, amihez van egyetlen elfogadható érve is. Megpróbált meggyőzni róla, hogy gyűlölnöm kellene, miután gyakorlatilag közöltem, hogy nem közömbös nekem. Inkább jobb lesz, ha megpróbálom lezárni az egészet és elfeledkezni erről az egészről – válaszolom. Keserű a szám íze a gondolattól is, hogy igazából ez a csendben eltelt két hét lehet a válasza, de ha így alakult, bizonyára ez a legjobb mindkettőnknek. Közben azonban megkönnyebbülést is eredményez, hogy valakinek kimondtam ezt, a szakkörök ötlete pedig már teljesen felvillanyoz. Ha lefoglalom magam valamivel a szabadidőmben, nem lesz gond. Nem fogok hülyeségeken gondolkodni, az pedig már nagyon jó lenne. Rá is kérdezek, hátha ez ügyben is segítségemre tud lenni, a válasza pedig biztató. Jó lesz ez így. Nekifogok még valamit tanulni, és a kviddics, és máris rendben lesz minden. Szép lassan csak eljutok a nyugalomig én is, és mosolyra húzódik önkéntelenül is a szám. Megérte eljönni, azt hiszem.
—Igen, az nagyszerű lesz úgy, köszönöm – vágom rá, majd felkelek és megköszönve a segítségét egy Viszlát kíséretében távozok is, ideje mennem a dolgomra és nem fenntartani őt sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=442339#post442339][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.12.26. 20:57[/b][/url]

- Mármint, a fiú, akivel annak idején verekedett, már halott?
Ezekbe belegondolva kezd egyre hálásabb lenni azért a kemény három kapcsolatért, amit ő az életében összehozott. Áronnal jó barátok maradtak, Tamás miatt sokat tanult az élettől, Dwayne pedig Dwayne, de legalább él és kezdenek normalizálódni a dolgaik. Ilyenkor mindig elmormol magában azért egy néma köszönömöt az univerzumnak, hiszen valaki akkor is vigyáz erre a férfire, még ha nem is határozzák meg egyetlen szóval, hogy ki/mi. Csak van egy védelmi burok, és ezért roppant mód hálás. Persze nem hangoztatja, hiszen a férfi képes lenne kinevetni, így az ilyeneket szépen megtartja magának.  
- Nem úgy értettem az úgyot, hogy úgy.
Érzékeli és igen gyorsan fel is fogja a zavart. A zavart, ami a diákévei alatt őt magát is sokszor átjárták, hiszen amíg ki nem tette innen a lábát, senkivel sem volt együtt, nem csak úgy, hanem nem úgy se. Azóta is csak a fent említett három, ám a zavart érti. Nem könnyű erről beszélni, elvégre ez elég személyes mindenkinél, bár hallott ő már cifrább dolgokat is ebben a fotelben ülve. Finoman felemeli a kezét és megrázza a fejét.
- Az első férjem pár évvel fiatalabb volt nálam, a gyermekem apja is fiatalabb, igaz csak pár hónappal. Nem hiszem, hogy a mai világban a kor már olyan sokat számítana. Vannak, akik korukhoz képest érettek, mások meg pont fordítva.
A név nem nagyon számít neki, bár lehet, hogy ismeri, de az, hogy Kata, elég sok embert lefed, nem olyan ritka, vagy különleges név, hogy az ember elgondolkozzon, vajon kit is fedhet. Inkább magát a történetet figyeli.
- Ősi vita, hogy férfi és nő között lehet-e barátság. Nem erre találták ki őket. A nő és a férfi, akik barátoknak mondják magukat is vonzódnak egymáshoz, főleg akik nagyon jóban vannak, csak nem gondolnak bele, hogy miért is barátkoznak, illetve ha igen, fontosabbnak tartják a barátságot, mint a kalandot. De attól még ez van. Ha tetszik, ha nem. Ők talán túl sokáig és túl intenzíven tagadták, az ilyen is kibuktatja a dolgot.
Apró vállvonást is engedélyez magának, de nem olyan feltűnőt, inkább csak ő lép tovább, a beszélgetés egy másik részére.
- Gondold végig a fiúkat, akikkel eddig voltál. Képzeld el, hogy most is velük vagy, mindegyikkel egyesével. Milyen lenne a kapcsolat, mit tennétek, hol élnétek? Mondjuk, lenne mindenhol két gyerek, egy fiú és egy lány. Hogyan élnéd meg a helyzeteket? Mennyire lennél boldog a helyzettel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=443520#post443520][b]Gál Adél - 2014.12.28. 18:58[/b][/url]

Utált itt lenni. Máris gyűlölte, pedig még csak néhány pillanattal ezelőtt csukódott be az ajtó a szülei után, és még annyi ideje se volt, hogy körülnézzen. Igazából nem is akart, csak ült, durcásan, maga elé bámulva, vagy épp az egyik bútor sarkát fixírozva, mindegy, csak ne kelljen ránéznie a pszichológusnőre.
Haja úgy fodrozódott, mintha víz alatt lett volna, színe hol sötétebb, hol világosabb lett, de most az egyszer nem érdekelte, mert ebből jól láthatták mind, hogy mennyire nem akarja ezt az egészet.
Ő a bátyját akarta! Arról volt szó, hogy ő is pszichológus, majd ő segít neki. Akkor most miért kell itt lennie? Mit akarnak ezzel? Mindenki tudja, hogy abnormális, nincs szükség rá, hogy még valaki megállapítsa.
Egy könnycsepp gördült le az arcán, de sietve letörölte, és úgy tett, mintha csak megvakarná a szeme sarkát. Haragudott a szüleire, amiért idehozták, és nem értette a dolgot. Miért kell újabb beszélgetés? Már megállapították, hogy mi a helyzet vele, azt mondták, hogy a varázsvilágban kell legyen, olyanok között, akik hasonlóak hozzá, csak hát ezzel az átkozott adottsággal még a seprűn repkedő, pálcáikból virágokat idéző varázslók és boszorkányok között is különlegesnek számított. És az előkészítő iskolában nem voltak különbek a gyerekek, mint a muglik között, csak ők legalább tudták, hogy mágia van a dologban, és nem akarták bántani érte. Szóval felesleges volt az egész felhajtás.
Legalábbis most így érezte. Most nem jutott eszébe, milyen sok jó dolog történt vele, mióta itt volt, nem jutottak eszébe a Levitában töltött órák a kék ház lakóival, ahol a világon semmi baja nem volt. És nem jutott eszébe Emma sem, és a többi tanár, akik fantasztikusak voltak. Mert most felülkerekedett rajta az érzés, hogy elárulták, hogy megint csak taszigálják. És ebből már nagyon elege volt.
- Mikor mehetek el? - szólalt meg hirtelen, de továbbra sem nézve a nőre. Szeretett volna határozott hangot megütni, de a gombóc a torkában kissé megnehezítette a dolgát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=443571#post443571][b]Catherine Shayleen Black - 2014.12.28. 19:42[/b][/url]

Ilyen a földön nem létezik. Végre eljön otthonról, végre nincsen felügyelet, erre valaki, legyen az akárki, szülő vagy iskola, valójában egy kutya, szól a pszichológusnak, hogy látogasson már oda Shayleen az anorexiájával. De ezerszer megmondta már, hogy nem beteg. Nincs szüksége segítségre, csak hagyják, hogy azt és annyit egyen, amit és amennyit akar, illetve az edzés ne legyen tiltva. Miért hiszi mindenki azt, hogy nála jobban tudják? Shiemi bezzeg milyen normális volt vele otthon! Jó, utált eljárni a külön bejáratú pszichiáteréhez, de valahol meg kedvelte is a nőt. A harmincas évei közepén járhatott, mosolygós, kedves és jó hallgatóság. Bármit is beszélt Shayleen, azt érdeklődve hallgatta, nem akart ráerőltetni semmit. Még tök rendes is volt, recepteket adott neki! Most meg minden mehet elölről. Ha ismételten csak arról lesz szó, hogy kajával akarják megtömni, végleges sztrájkba lép és nem fog enni egy falatot sem. Arról nem beszélve, ha ez Gwen fülébe jut! Mert hát, ha már a suli vezetősége és valószínűleg tantestülete tudja, akkor innen csak egy lépés a diákság. Shayleen fejében komplett összeesküvés elmélet születik arra vonatkozóan, hogy bántani akarják, ismét gyötörni. Felhizlalni, mint egy disznót. Retteg tőle. Bármit, csak pszichológust ne. De a levél megérkezett, kötelező elmennie.
Morcosan kel ki reggel az ágyából, előre látja a napja kimenetelét. Ebből a szempontból egyértelműen kimutatható a betegség: tiltakozik minden ellen, ami segíthet rajta, pedig nem is ismeri ezeket a dolgokat. Vagy embereket. Amúgy sem nagy evő lévén nem tesz jót neki a kialakult stresszhelyzet, így megajándékozza magát egy adag semmivel reggelire. Még futni is elmegy, csak hogy jobban érezze magát, miközben észre sem veszi, hogy a visszaesés küszöbén táncol. Egyre csak az jár a fejében, hogy az irányítás megint kicsúszik a kezéből, nem ura semminek. Dübörög benne a vágy, hogy legalább a saját testét uralhassa, miközben rég nyilvánvaló, hogy a teste uralja őt. De nem. Csak tiltakozik.
Délután a rendelőhöz érve elég fancsali képet vág. Nincs hangulata az egész cécóhoz, ami rá vár. El is határozza, hogy maximum tőmondatokban hajlandó beszélni. A magában lefestett pszichológusi kép nagyjából egy 80 és a halál között ingadozó, műfogsoros baltás gyilkos néni, aki fakanállal és egy svédasztalnyi kajával várja. És disznótorossal. Ez nála az apokalipszis, az armageddon, az abszolút végítélet eljövetelét jelenti. Fő a pozitív hozzáállás. Halkan kopog és ha megérkezik a válasz, igen indiszponáltan nyit be a helyiségbe.
- Jó napot - köszönése bár halk, azért benne van a Shayleen-i határozottság. Nem fűlik a foga ahhoz, hogy a nőre nézzen, vagy bármire is, így csak lehuppan az asztallal szemben lévő kanapéra. A hideg is kirázza a beszélgetés gondolatától. Essen már túl rajta!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=444563#post444563][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.12.30. 09:23[/b][/url]

Az  élet bizony nem egyszerű, és olykor a legrosszabb pillanatot tudja kiválasztani, hogy csúfos tréfát űzzön veled. Ilyen ez a mostani pillanat a nő számára is, aki az asztala mögött ül, és egy képet tart a kezében. Nem sok kivehető dolog van rajta, és ő is csak a kép egy halványabb foltjával foglalkozik. Igen meghatározó az a kis folt, igen sok mindent fog befolyásolni. Például a tejeskávéhoz való szenvedélyes ragaszkodását. Ami azt illeti, már egy ideje nem is iszik, mostanra teljesen kiürült a szervezetéből, és bármekkora függő is, magát is meglepően könnyű volt nemet mondani neki.
Fejét az asztallapra hajtva, nyüszítő hangokat ad ki, mint egy kiskutya, akit egy sötét helyre zártak. Valahogy most így is érzi magát, ő a kiskutya, akivel jól kibabráltak.
Végül aztán erőt vesz magán, felkel, hogy egy kicsit összeszedje magát a mosdóban. Elkenődött egy kicsit a szemfestéke, és a nagy szenvedésben a haja is kócosabb lett, így azért mégsem mehet emberek közé, pontosabban nem fogadhat embereket. Megigazítja a ruháját, melynek mintája hatalmas segítség, hiszen bár még nem nagyon van mit, azért már az érzet is, hogy segíti elfedni, megold számos kellemetlenségi érzést. Végül aztán nyújtózik egyet, kicsit megcsípkedi az arcát, hogy ne nézzen ki úgy, mint akiből minden vér elszállt. Visszasétálva az asztalhoz, kezébe veszi a határidőnaplóját, de épp csak elolvassa a nevet, az illető már be is lép és helyet is foglal a kanapén. Nem lesz könnyű dolga, sejti ő ezt, mégis igyekszik pozitívan hozzáállni.
- Jó napot.
Papírt, jegyzetfüzetet vesz magához, azt a jellegzeteset, amibe olykor lefirkant egy-egy szót, ami támpontot ad neki.  Felírja a lány nevét, majd ő is odalép, hogy a fotelben foglaljon helyet. Végigméri a sovány lányt, és elszorul egy kicsit a szíve.
- Tudom, hogy nem kellemes itt lenni, nem is erőltetném a dolgot, de vannak bizonyos kötelező körök.
Volt már dolga ilyen irányú problémával, azonban nem szereti a rákényszerített pszichológusi látogatásokat. Akarjon eljönni a másik, önszántából, mert szükségét érzi, és ne azért, mert néhányan ezt találták ki.
- Milyen érzés az iskolában lenni? Hogy indult a tanéved?
Senki se várja el tőle, hogy akkor majd célirányosan csak azzal zaklatja ezt a szerencsétlen lányt, amivel úgy gondolják kell. Eljött ide, akkor már beszélgessenek. Az ember, ha felszabadultabb, sokkal őszintébb is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=444615#post444615][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.12.30. 11:37[/b][/url]

- Rendben, szólok mindenképpen.
Mivel  még gyerek, ezért nyílván nem jöhetett egyedül. A nő csak pár percet beszélt kettesben a szülőkkel, kint a folyosón, és megállapodtak abban, hogy majd küld egy patronus üzenetet nekik, ha már végeztek. Az ülés végén majd újra szeretne beszélni velük, persze, de amíg a kislánnyal nem jut dűlőre, addig nem sok értelme van itt tartani a családot, ráadásul úgy, ha nincsenek itt, talán a lányka se lesz annyira feszélyezett.
- Forró csokit vagy kakaót?
Egy kisgyerekkel sosem könnyű, ezt Zója is tudja. Mina, bár jó gyerek volt, megvoltak a dolgai, ami miatt egyszerre nagyon nehéz is volt vele. Megérti a most vele szembe ülő kislány érzéseit is, hogy nem szeretne itt lenni, hogy nem akar beszélgetni, azonban kell, nem könnyű, nem jó, de meg kell tenni, annak érdekében, hogy előrelépés történhessen a mindennapokban.
- Egy kicsit. Ne foglalkozzunk most az idővel. Beszélgessünk.
Nem akar egyből a lényegre térni, nem is normális, ha valakit nem érdekel semmi más, csak az, amivel a gyereket idehozták. Nem akar olyan lenni, aki gyorsan le akarja tudni, csak kiállítani valamit és aztán már mehet is.
- Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy el kell jönnöd hozzám?
Nem tekint rá gyerekként, nem úgy beszél hozzá, mint a legtöbben, amikor egy gyerekről van szó. Egyenrangú félként kezeli, hiszen első és legfontosabb tulajdonsága, hogy ő is ember. Olyan ember, akinek érzései, gondolatai, problémái, öröme és szomorúsága van. Olyan ember, aki – bár nem önszántából  -, de azért jött ide, hogy egy problémára megoldást találjanak.
- Nem akarok neked rosszat, ezt meg kell értened. A bátyád se, sőt a családod egyetlen tagja se. Én azt vettem észre, hogy szeretnék, ha elfogadnád és megbékélnél a helyzettel. Mi az, ami miatt úgy érzed, ez nem lehetséges? Mi az, amiért nem érzed itt jól magad?
Most nem feltétlenül az iskolára vagy erre a szobára gondol, úgy érzi, általánosságban van itt probléma, amit meg kell oldani ahhoz, hogy a lány tovább tudjon lépni a következő szintre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=444835#post444835][b]Catherine Shayleen Black - 2014.12.30. 20:21[/b][/url]

Minden idegszála tiltakozik az események ellen, de nem futhat el. Az amúgy sem rá vall. Bár beszélni nem nagyon tervez, elviseli a kötelező raportot, azért elszökni nem fog a problémák elől. A probléma azzal van, hogy azt hiszik, probléma van. Most ekörül forog a sztori, de majd mindenki szépen rájön úgyis, hogy békében kell hagyni. Ezt reméli legalábbis.
Belépve le is csüccsen a kanapéra, miután illedelmesen köszön. Mikor a nő üdvözli, végre hajlandó megemelni a fejét és konstatálni, hogy rémképei máris sántítanak. Egy teljesen normális, rendes pszichológus ül vele szemben, aki valamelyest nyugalmat is áraszt. Függetlenül attól, hogy gyűlöl eljárni, a kezeléseken lassanként már Shieminél is feloldódott, az asszony jelenléte egyszerűen megnyugtatta. Foglalkoztak vele, ez pedig hihetetlen szükségszerű volt a számára. Egy picit megérezte ilyenkor azt, hogy sajnálják: sajnálják, mert tudatlan, mert olyan életmódot folytat, amiből nem látja a kiutat, csak a sűrűjét. Ezért vannak a kezelések, jó úton halad, de az elszakadás, az új közeg merőben más.
A kötelező körös résznél bólint egyet. Talán nem vérengző. Talán mégis beszélgetnek egy kicsit. De semmiképp se többet. Shayleen elég bizalmatlan ebből a szempontból, mert fél, ha beszél, azzal valamilyen lavinát indít el. Így inkább terel és begubózik. Az igazság sokkal nehezebb teher, mint a hazugság, ezért is fogja fel muszájnak a mostani találkozást. De nem tudhatja még ő sem, hogy fog-e később jönni.
- Most jöttem pár napja - igazítja ki rögtön a nőt, majd ezzel egy időben le is pillant a kezére. Kerüli az éles szemkontaktust, óvakodik, mint a tűztől. Megvan az a rendkívül rossz szokása a szakembereknek, hogy a veséjéig látnak a szemén keresztül. Nem hiába, amúgy is árulkodó kiskutyaszemei még inkább kifejezőek, mikor sebezhetőnek érzi magát.
- Nagyon különös a nagyterem - halkan kezd beszélni, de még így is erősnek hat a helyiségben, legalábbis számára. - Mindig mikor lehet menni enni... Néznek. Nekem pedig nincs étvágyam. Zavar, hogy néznek és várnak valamit - mondja lassan, jól megrágcsálva minden szót. Igen, tulajdonképpen ez végtelenül zavarja! Ahelyett, hogy a saját kajájukkal foglalkoznának, azt lesik, mikor emeli a falatot a szájához. Azért az itt megjegyzendő, hogy ez csak Shayleen paranoid képzete. Nem nézi senki. Ő csak fél attól, hogy mások előtt kelljen ennie. Gyűlöli, ha látják mit és hogyan eszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=444843#post444843][b]Gál Adél - 2014.12.30. 20:34[/b][/url]

Elhatározta, hogy nem fog megszólalni. Hogy egy mukkot sem fog szólni, meg se nyikkan majd, és tüntetőleg elnéz másfelé, és akkor majd akár kiabálhat is vele ez a néni, ő akkor sem fog semmit mondani. És akkor majd kénytelen lesz elengedni.
Persze ez rögtön ott megbukott, hogy az első pillanatban felhalmozódó érzéseinek hála máris elmorogta azt, ami a leginkább foglalkoztatta: hogy mikor mehet el. De miután ez a pár szó elhagyta száját, összezárta, képzeletben még be is ragasztotta, lelakatolta, és várárokkal vette körül, na meg persze sárkányokkal őriztette. Kár, hogy ezt mind csak ő látta, és a nő nem, mert akkor biztos is, hogy nyomban felhagy a hiábavaló próbálkozással!
Egy kakaót mondjuk szívesen ivott volna. Egy pillanatra felépillantott, de aztán visszarántotta tekintetét a már jól megbámult asztal sarkához, és tovább fixírozta, mintha ettől megváltozna a formája, kevésbé lenne asztalsarokszerű. Mert nem, nem hagyhatja megvesztegetni magát, majd iszik ő kakaót otthon, ha végre elengedték, és nem csinálják ezt a béna cirkuszt már megint.
Hogy mit érzett, mikor megtudta, hogy el kell jönnie? Erre csak ciccegett egyet, és megforgatta a szemét. Így szokták a nagyobb lányok is. Ő is nagy már, miért kell itt ülnie? Hát ezt érezte. Meg azt, hogy elárulják. Mintha megfésülték volna a haját, hogy aztán megint megfésüljék, pedig utána úgyis kimennek a szélbe, akkor nem mindegy, hogy egyszer vagy kétszer lett megfésülve?
Egész sokáig kibírta, aztán színészien nagyot sóhajtva, összefonva karjait hátradőlt a kanapén.
- Velem nem tud megbékélni senki! - mondta. - Tudom, hogy mit gondolnak rólam, hogy fura vagyok, meg abnormális! Folyton azt lesik szerintem, hogy mikor változom át valami.. izévé!
Megint érezte, hogy mondandója végére a gombóc a torkára ülepedik. Nincs min kiakadnia, nem fog sírni az idegen néni előtt. Hiába van kakaója.
- Azt mondták, hogy majd Boti segít, meg hogy majd ha varázslók és boszik között leszek, akkor rendbe jövök, és nem változok meg csak úgy! De az előkészítő suliban is tök ugyanolyanok a gyerekek, mint a mugli suliban voltak, csak nekik még lehetett is suvickolni a fejüket!
Némelyik varázsló a varázsbűn üldözési osztályról már jó ismerősük volt. Adél most már biztos volt benne, hogy ezzel az egész költözéssel csak annyit értek el, hogy a minisztériumnak kevesebb lett a munkája őmiatta.
- Mindenkinek csak púp vagyok a hátán! De nem olyan cuki púp, mint a tevének, mert annak örülnék - szipogott egyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=446203#post446203][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.01. 17:27[/b][/url]

Catherine

- Tudom, hogy most jöttél.
A kérdését azonban helyesnek tartja, hiszen a lánynak hivatalosan az ideérkezésével kezdődött meg a tanéve, amely lassan, alig pár hét múlva véget is ér. Jó nagy kihívás ez, hiszen egyszerre kell beleszoknia a társaságba, és felzárkóznia tanulmányilag. Meg kell ismernie a tanárokat és a tanárok stílusát, illetve a társait is. Ez sokszor a tanév elején se könnyű, nem hogy most. Amíg a lány beszél, feltűnés mentesen teszi a kezét a hasára, azonban gondolataiban teljesen a lánynál marad, talán csak a szívdobbanása árulná el őt.
- Mindig akkor mész csak oda, amikor csoportosan esznek az emberek?
Szerencse ilyenkor, hogy idejárt, mert így tud apró trükköket, amelyekkel ezt a helyzetet meg lehet könnyíteni. Az azonban nyilvánvaló, hogy megoldani ezt nem ezekkel fogja, ám mégis megkockáztatja.
- Sokan korábban mennek, hogy a legjobb falatokat kapják ki, azonban vannak páran, akik nem sietik el a dolgot, és csak az étkezések végére érnek be. Van, aki nem eszik sokat, más nem szeret nagy tömegben enni. Nekik nem marad annyi minden, de így is bőven tudnak miből választani. Tudom, hogy ez nem az, ami olyan könnyen megoldaná a helyzetet, de egy próbát megérne. Már maga az is, hogy ott vagy, csipegetsz. Van, hogy az ember azért nem eszik, mert az önértékelése nem megfelelő. Azok, akik így tesznek, nem feltétlenül tesznek jót magukkal. Ez egy gát, amit le kell rombolni, azért, hogy felül tudjon az ember emelkedni ezen. Lehet sovány, vagy telt.
A manók jól főznek, szerencsére, így ezzel nem lehet gond, ha eljutnának ide, ebből kifolyólag nem lehetne kudarc, persze itt is rengeteg a rizikófaktor. Talán tartott ettől a beszélgetéstől, már akkor, amikor megkeresték vele, de nem akart visszakozni, nem lenne képes nem segíteni valakinek, akinek szüksége van rá.
- Szerinted mit várnak?
Érdeklődik, kicsit előrébb dőlve, ujjait összefonva maga előtt, miközben könyökeit a térdeire helyezi. A válasza után újabb kérdéssel fordulok hozzá:
- Mit látsz, amikor a tükörbe nézel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=446216#post446216][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.01. 17:53[/b][/url]

Adél

- Milyen ez az izé? Hogyan írnád le a külsejét, a tulajdonságait?
A gyerekek izével kifejezett dolgai olykor fontosabbak, mint ahogy azt egy felnőtt feltételezné. Nem véletlenül vannak kifejezetten gyerekekre szakosodott munkatársai, azonban most a saját tapasztalataira kell támaszkodnia. Mostanában kicsit megingott a képességeibe fektetett bizalmában, de ezt igen jól megtanulta elrejteni. Mostanában igen sok mindent megtanult mélyen elzárni magában.
- A varázslók és a muglik gyermekként ugyanolyanok, sokszor felnőttként se tűnik fel a különbség, kiváltképp azoknál, akik egyszerű, mugli ruhákba bújnak. Ha végignézel rajtam, én se nézek ki úgy, mint egy varázsló. Vannak, akik megtanulják használni a mugli eszközöket, utazási formákat, és talán sosem jön rá senki, hogy mágikus képességekkel rendelkeznek. Azonban, és ez az igazán lényeges dolog: a gyerekek nem tudják még a képességeiket kordában tartani. Ezért van szükség arra, hogy a mágikus képességekkel rendelkező gyerekek olyan iskolában tanuljanak, ahol a tanárok, a nevelők figyelni tudnak rájuk. Fontos, hogy olyan környezetben legyenek, ahol a társaik is hasonlóak hozzájuk, ahol nem kell titkolniuk a dolgot.
Egy kis szünetet tart, ő hozott magának egy bögre kakaót. Mostanában egyre jobban vágyik az édes dolgok iránt, holott korábban nem preferálta az ilyesmit. Valószínűleg a szervezete így védekezik a kialakulni készülő depressziója ellen. Mondjuk nem bánja, mindig örömmel fogyaszt egy nagy börge kakaót vagy forró csokit. Letéve a bögrét, kicsit előrébb csúszik.
- Ez sokat számít. Az én időmben például még nem volt előkészítő. Tudtam, hogy van mágikus képességem, azonban mugli gyerekekkel jártam egy iskolába. Olykor a képességem megmutatkozott, és szörnyen féltem a következményeitől. A lányom azonban bátrabban beszél és mozog a varázslók között. Bátrabbá vált az előkészítőben, megtalálta a helyét, és ahogy látom itt is kezdni. Próbáltam mugli iskolába járatni, de sikertelenül. Úgy vélem a te szüleid is mérlegelték ezt.
A kislány következő mondata meglepi. Ösztönösen felkel, és átül mellé, hogy finoman megfogja a kezét, és megsimogassa a hátát.
- Ugyan, miért lennél púp?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=446560#post446560][b]Gál Adél - 2015.01.02. 10:58[/b][/url]

Elege volt, másra sem vágyott, minthogy elmehessen. Mondjuk világgá, megnézni, hogy vannak-e még jetik, és repülő bálnák. De nem mehetett, nemhogy világgá, de úgy tűnt sehova sem.
Itt egy újabb pszichomókus, aki azt hiszi, tudja, mi az ő baja, pedig fogalma sincs róla. Miért nincsenek metamorfmágus pszichológusok? Azok talán! Talán tudnának mondani olyat, amit még nem tudott.
- Sehogy - fordult el, és tért ki a válasz elől, vagy legalábbis próbált, de aztán duzzogva folytatta: - Másmilyen a haja. Olyan furaszínű, meg nem áll jól. És az arca is néha másmilyen. Meg nem tetszik. Mérges, ijesztő. Félnek tőle mások.
Megtörölte a szemét megint, de erőteljesen koncentrált valami másra, nem nézett a nőre, míg az beszélt hozzá. Elmondta ugyanazt, amit a legutóbbi doki is elmondott, aminek hatására ide költöztek. Hogy fontos, hogy neki, Adélnak szüksége van arra, hogy olyanok között legyen, akik előtt nem kell titkolózni, akik elfogadják őt úgy, ahogy van. De hiába nem kellett titkolózni, hiába nem volt óriási botrány abból, ha valaki előtt megváltozott, a tekintetek, melyek rászegeződtek, ugyanolyanok voltak. Zellerkét is megrémítette, látta rajta, és nemrég az az unikornisos lány is, Grace is felismerte a képességét. De ő nem látott szinte semmit, ő nem látta azt az arcát, amelyet látva a mugli gyerekek sírógörcsöt kaptak.
A következőkre csak a vállát rángatja, mert úgy érezte, a szülei csak kísérletezgetnek. Először kipróbálták ezt, aztán azt, majd emezt, végül itt kötöttek ki. Adél úgy érezte magát, mint akit zsinóron rángatnak. Nem volt ő Pinokkió, bár egyszer megnövesztette úgy az orrát, mikor eszébe jutott, hogy mi van, ha az ő orra is megnő, ha hazudozik? És megnőtt. Pedig épp nem füllentett.
Összerándult, mikor a nő hirtelen odaült mellé, és megfogta a kezét. Nyomban elrántotta, és acélkék tekintetét felé fordította. A színek kavarogni kezdtek benne, először elsötétült, majd vöröses árnyalatot, lilát, és ismét kéket vett fel, de tovább fodrozódott, mintha bájitalt kevergettek volna íriszében.
- Azért, mert ide kell küldeniük, meg egyáltalán ide kellett költözniük miattam, és mindenki másnak is csak probléma vagyok, tudom! Mert nem vagyok normális, mint a többiek! Riri bezzeg tök normális. Mármint egy idegesítő kis vakarcs, de nem csinál semmi furát, a haja mindig szép és jól áll és mindenki szereti, mert semmi furát nem művel soha. Annyira kis irritáló!
Könnybe lábadt a szeme, szóval gyorsan elrántotta megint a tekintetét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=446685#post446685][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.02. 14:57[/b][/url]

Adél

- Ha van benned valami plusz, az miért feltétlenül fura?
Sok mindent látott már, így míg mindenki más valószínűleg meglepődik, vagy hátrahőköl, ő csak ül, nyugodtan a kislány mellett, és mélyen a szemébe néz, miközben a szemek ezer színben játszanak.
- Nem feltétlenül rossz, ha van képességed, vagy ha annak is tekinted, az még nem jelenti azt, hogy másoknak nincs rosszabb képességük. Nekem is van egy képességem, amit nagyon utálok. Ráadásul nem is irányíthatom, velem született, de még mindig inkább legyen meg ez a képességem, mint hogy félóriás legyek, vagy esetleg valamelyik szülőm kobold vagy manó legyen.
Tény, hogy az, amit ő kapott nem képesség, inkább származás, de a lényege ugyanaz. Vannak dolgok, amik jöttek ezzel a félvélasággal, képességek, melyeket nem tud irányítani, és melyeket gyűlöl. Vegyük a legalapabbat, ő tiszte, őszinte szerelemmel szeret egy férfit, de honnan tudhatja, hogy a férfi valaha is szerette őt? Nem tudja irányítani a vélamágiáját, sosem tanulta, sosem volt tudatos a tette, honnan lehet biztos benne hát, hogy nem csak hatást gyakorolt. Bármennyire is akarja hinni, hogy a másik fél is azzal szerette egykor, amivel ő a mai napig, folyton ott a kétely, és ezen a közös gyerek léte sem segít.
- Az, hogy változtatod az alakod, csak akkor rossz, ha rossznak fogod fel. Járnak az iskolába más metamorf mágusok is, akik közül nem egy, szabályosan élvezi a helyzetet. Képzeld csak el, holnaptól úgy döntesz, hogy vörös lesz a hajad. Mások kísérletezgetnek, roncsolják a hajukat, te pedig csak rá gondolsz és máris más lesz. Feldobhatod a napod színes tincsekkel, felvehetsz másik kinézetet, ha nem akarod, hogy a tanár feleltessen. Nem olyan rossz ez, mint elsőre gondolod, csak meg kell találnod a pozitívumokat a dologban.
Az ujjait maga előtt összefonja, hosszan nézi az asztallap szélét, majd egy mosollyal megint a kislány felé fordul.
- Tudod, minél jobban ellenállsz, annál nehezebben békélsz meg vele, pedig ez egy életre szól. Jobb lenne, ha ez a gondlat nem zavarna, ugye? Beszélned kéne egy másik metamorfmágussal, valakivel, aki az iskolába jár. Ők is féltek egyszer ettől, ők is biztos megijesztettek valakit egykor, mégis itt vannak, és tovább léptek. A családod azt szeretné, ha te is boldog lennél. Szerintem ők magukat hibáztatják, amiért nem vagy boldog, pedig nem ők tehetnek erről. Szeretnek téged, nagyon, abból amit láttam, nem tudok másra következtetni, és szerintem nem kéne, hogy szomorúak legyenek, hiszen ez nem tragédia, nem igaz? Biztos nem kérsz egy kakaót? Nagyon finom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=447179#post447179][b]Adam Kensington - 2015.01.03. 18:31[/b][/url]

Tegnap összedobtam egy cikket Edictumba és mivel úgyis sétálni volt kedvem, kiszellőztetni a fejem, így nem bagolypostával küldtem az irományomat a kastélyba, hanem úgy döntöttem, most késő éjjel szépen felkeresem a szerkesztőséget. Legalább tiszteletemet teszem itt. Szemügyre veszem a faliújságot, majd átfutom és elrendezem az asztalomra pakolt pergameneket. Ötletek, tervek, leadott irományok. Hamar megvagyok mindennel. Kifelé indulok az üres teremből, utoljára körbenézve.
Elmerengve lépek ki a folyosóra, szokásom szerint ráérősen ballagva. Azonban gondolataim már egyáltalán nem az újság körül forognak. Hanem emberek körül. Régi és közelmúltbeli emlékképek váltogatják egymást, melyek üveges tekintetű elmélkedésre ösztönöznek. De főleg közelmúltbeliek. A szótlan séta azzal a diáklánnyal itt a tisztáson; a rozsomák alakjában üldögélő Dwayne a kanapémon; ahogy Zeph arcához simítom az arcomat a hóesésben; a vidáman cikázó vörös lány Mr. Coltrane lakásavatóján; Kíra a küszöbömön... Elmerültségemből egy festményalak zökkent ki, aki torkot köszörülve hívja fel magára a figyelmemet. Lelassítva pillantok fel rá, és biccentek neki, egyelőre nem is véve észre, hogy mindjárt a pszichológusi szoba előtt haladok el...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=447208#post447208][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.03. 19:07[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=447282#post447282][b]Adam Kensington - 2015.01.03. 21:14[/b][/url]

Egy Chaplin filmben is tökéletesen megállná a helyét a jelenet, amelynek tanúja lehet most az átrium folyosójának festett közönsége. Éppen végzek a keretbe foglalt úriember néma üdvözlésével, amikor nyílik az ajtó, nem messze tőlem. Nem nézek még oda, de már tudom, kivel van dolgom, hiszen felismerem az illatáról. Felé fordítom arcomat, még inkább lassítva lépteimen, ám ahelyett, hogy rám köszönne vagy bármit szólna, még rá sem pillantok, mikor Ő már nemes egyszerűséggel megragadja a karomat és behúz magához az irodájába. Egy fekete-fehér gegben persze mindez részemről egy néma felsikkantással és a lábam utánam lobogásával járna. Ez most sajnos elmarad.
A rendelőbe rántást követően lepillantok elbitorlómra, aki persze nem tudott volna így magához venni, ha én nem akarom és nem hagytam volna magam. Dehát miért ne hagytam volna? Hallgatom a csinos kis doktornő bocsánatkérését. Finoman megrázom a fejem, hiszen nem történt semmi. Mármint azon kívül, hogy egy nekem ez kell mozdulatsorral a szobájába kerültem, dehát ez meg kifejezetten hízelgő, akármi is legyen az oka. De úgy hiszem, hamarosan kiderül.
Nem sietek sehová. A jobb oldalon elhelyezkedő fehér ülőgarnitúrára pillantok, odasétálok és helyet foglalok a kanapén, ahogyan megkért rá. Kényelmesen hátradőlök, hosszú lábaimat szétvetve, kezeimet combjaimra nyugtatva. Ahogy így figyelem Zóját, finoman összevonom a szemöldökömet, majd egy pillanatra lesütöm a szemem, ahogy megfogalmazódik bennem egy gyanú és egy visszakérdezés. Azonban nem szeretnék tolakodó lenni, így inkább csak bólintok. Hallgatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=447661#post447661][b]Gál Adél - 2015.01.04. 11:51[/b][/url]

Egy darabig nem tudta megállni, hogy ne mutasson némi érdeklődést, és nézzen érdeklődve a nőre, aki a saját különlegességéről mesélt. De végül vissza, elrántotta tekintetét, és csak megforgatta nagylányosan a szemét. Értette ő, hogy mire megy ki a dolog, csak ellentétben ővele, Zója néni gyönyörű volt, semmi nyoma nem volt annak, hogy bármi fura lenne rajta vagy benne.
- Magának könnyű, nem fog soha úgy kinézni, mint egy sellő, csak mert felhúzza valaki. Maga nem lesz csúnya és visszataszító a képességétől, bármi is az.
Úgy tett, mintha nem is érdekelné, miféle képessége lehet a nőnek, még saját magának is elhitte, hogy nem érdekli. Bármi is az, nem olyan, mint az ő baja, nem értheti őt meg, ez biztos. Őt senki sem érti meg. Legfeljebb...
- Vannak mások is itt? Olyanok, mint én? - pislogott nagyokat. Ez új volt neki. Mivel nem volt számon tartva, ki metamorf, hiszen az személyiségi jogokat sértett volna - ezt az apukája mondta -, nem lehetett tudni hányan, és kik rendelkeznek ezzel a képességgel. De aztán megrázta a fejét.
- De én nem akarom, hogy változzak! Ilyen akarok lenni, mint most! - vörösbe forduló, összekuszálódó haja persze nem azt jelezte, hogy erre a hajszínre vágyna, épp ellenkezőleg, csupán érzelmei csapódtak ki képességén keresztül.
Felsikoltott, mikor meglátta, hogy mi történt, és megragadta haját, húzkodta, hogy kisimuljon, és közben behunyta szemét, próbált valami másra gondolni. De úgy, hogy közben magyaráztak neki, nem volt könnyű.
- Én ezt nem kértem, nem akarom! Nem akarom, hogy valami szörnynek nézzenek!
Most már sírt, hiába próbálta meg visszatartani, és haja ahelyett, hogy eredeti formáját vette volna fel, most fakó kék színt öltött, és úgy lelapult, mintha vizes hínár lett volna a fején.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=447737#post447737][b]Catherine Shayleen Black - 2015.01.04. 13:06[/b][/url]

Kissé feszeng a kanapén ülve, nem igazán tudja, hogyan oldódjon fel. Beszélnie olyasmiről, amiről még senkinek sem tette, csupa olyan kérdés merül fel, amire még maga sem tudja a választ. Fél attól, hogy valóban rájön: beteg. A következő kérdésre felkapja a fejét.
- Ez a szabály, nem? - kérdőn pislog a pszichológusra. Ő úgy tudja, hogy kötelező nagyjából egyszerre menni, szóval állandóan ha nagy nem is, de kisebb csoportok ücsörögnek a nagyteremben. Bárki láthatja, ahogy nem eszik, neki ez pedig kínos. Megszokta az elmúlt években, hogy egyedül falatozik, már amikor hajlandó arra, hogy harapjon valamit. Csendben hallgatja a nőt. Ő ezt így nem tudta. Ha mehetne korábban is, vagy inkább később, az sokkal jobb lenne. Egyáltalán miért hitte, hogy elő van írva, hogy csordaként kell kajálni? Talán csak az ismételt megfelelési kényszer készteti arra, hogy a többiekkel vonuljon, hogy ne legyen megint egyedül. Hogy tartozzon valahová. Meg sem fordult a fejében ennek ellenkezője. A nő mondandójának vége pedig gombócot szorít a torkába.
- De nekem nincsen semmi bajom - makacsul néz Zója szemeibe, annyira konok öntudattal állítja az elhangzottak ellenkezőjét, ami már veszélyes. Ijesztő. - Mindenki azt hiszi, hogy bekattantam. Pszichiáterhez járatnak, hogy meggyógyítson. De a betegség csak az ő agyszüleményük, jól érzem magam, nem vagyok éhes! - hirtelen csattan fel és rögtön keresztbe is fonja a karját maga előtt. Rögtön elzárkózik az egésztől. Azért, mert odafigyel arra, hogy mit és mennyit eszik és edz? Ez az egészséges életmód! Ezt sulykolják beléjük egy életen át, hogy kevesebbet kell enni, többet mozogni, vigyázz, mit adsz a szervezetednek. Shayleen odafigyel, gondosan ügyel mindenre. És ezért betegnek bélyegzik meg.
- Ugyanazt várják ők is, a szüleim is és valószínűleg Ön is. Hogy egyek. Hogy normálisan egyek. De mi a normális? Mi számít elfogadottnak? - teszi fel a kérdéseit immáron higgadtabban. Sosem tudta igazán, mit kéne valóban tennie. Dobálózhatnak kilokalóriákkal, meg mindenféle betegségnevekkel, de akkor azt mondja meg valaki, mi a normális és mitől lesz az? Egyáltalán miért rossz Shayleen módszere? Csak szép és vékony akar lenni. Most is ott a felesleg az alhasán és combján. Ültében össze tudná csípni a bőrt odalent és ez dühíti. Gusztustalan. Épp ekkor érkezik a kérdés, Shay pedig kissé tétován feláll és oldalt fordul a nőnek.
- Látja ezt itt? - a combját összefogja és mutatja a "sok" zsírt rajta. Mondanom sem kell, bőrt fog a lány magán. - És ha ez nem lenne elég, a hasam is mekkora... - mormogja immáron csak maga elé és most ott csípi össze a bőrt. Nagyon vékony a navinés, de egyenesen úgy érzi, hogy hájas. Csalódottan ül vissza a helyére. Sokkal szebb volt, mielőtt elkezdték volna négy hónapja a kezelést. - Borzalmasan festek - ajka lejjebb görbül egy kissé, szégyelli a méreteit, amiket ő lát. Borzasztóan reménytelen az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=450307#post450307][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.09. 12:28[/b][/url]

- Na hát szóval.
Nem olyan könnyű ezt elkezdeni, elvégre még most is, hetekkel később elég sok minden kavarog a fejében. Viszont nem akar komplett bolondot csinálni magából azzal, hogy itt hebeg-habog össze-vissza mindenfélét. Inkább leül Adammel szembe, az asztalra, elvégre most még megteheti, és a bent tartott levegőt hosszan kifújja. Bízik ebben a furcsa alakban, bár, ha végignézzük a hozzá közel álló emberek sorát, ez talán annyira nem is meglepő.
- Gondolom, az alapokat tudod. Léna itt van megint, én pedig azt hiszem egy kicsit összevesztem Dwayne-nel, amikor azt mondta nekem, hogy meg kell válogatnom, mit mondok neki, mert Nina is meg Léna is a fejében kutatnak. Undorító így használni egy képességet, legyen örökölt, vagy tanult.
Böki a csőrt a dolog, még mindig, noha azon az egy alkalmon kívül nemtetszésének nem adott hangot. Mondaná még most is a magáét, de nem akarja felhúzni magát, az ebben az állapotban különben sem egészséges.
- Mindegy.
Még a vállát is megvonja miközben sóhajt egyet. Azóta az eset óta normálisan, kicsit talán semlegesen viszonyul minden érintetthez, ami talán nem a legjobb hozzáállás, de azért jobb, mintha utálkozna.
- Volt előtte pár héttel egy terhes parám, amit Mina megtudott, így megtudta azt is, hogy az apjával volt valami, és tudja azt is, hogy most már nincs. Azt hiszem, ez az egész őt jobban megviseli, mint engem. Szegénykém.
Tényleg sajnálja a kislányt, hiszen nem akarta, hogy szomorú legyen, pont ezért igyekeztek mindent titokban tartani Dwyne-nel. Azonban kiderült, és ezt a férfi is tudja, azt persze közel sem, mennyit is tud valójában a kislány, akin a mai napig érződik a megbántottság.
- Amikor veszekedtünk, mármint Dwayne-nel, feltettem neki egy kérdést, hogy ha most terhes lennék, akkor mit tenne, ő meg faképnél hagyott azzal, hogy erről hallani sem akar. Ez azt hiszem egy felhatalmazás a részéről. Biztos utálná, ha terhes lennék.
Egy kicsit meg is áll a beszédben, eddig nem is nagyon nézett Adamre, érezhető, hogy zavarban van. A kezeit először az ölébe teszi, majd feljebb csúsztatja, és finoman lesimítja a csalóka anyagot, hogy láthatóvá váljon a pocakja, amit új ruhatárával takar.
- Én viszont – eltekintve a kis feszültségtől – nagyon jól érzem magam. Viszont nem tudom, hogy mit kéne tennem ezzel a helyzettel. Mármint, szólnom kéne neki nyílván, de akkor félek, hogy olyanra kényszerítene, amire nem is akarok gondolni. Nem akarom elszúrni az életét, de a sajátomat se. Csak félek, hogy a kettő nem haladna azonos gondolatmeneten. Mit csináljak?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=450354#post450354][b]Adam Kensington - 2015.01.09. 15:52[/b][/url]

Békés érdeklődéssel hallgatom a nőt, olykor végigpillantva rajta. Mikor taglalni kezdi a magánéletük jelenlegi állását, csak szelíden bólogatok. Igen, nagyjából képben vagyok az ügyekről. Egy mély biccentés formájában azzal kapcsolatban is egyetértésemet fejezem ki, hogy baromi ronda dolog visszaélni egy ilyen képességgel, mellyel mások fejébe lehet látni. Mondom ezt úgy, hogy ugyebár jómagam is rendelkezem ilyen adottsággal. Nem szeretem használni. Egyenesen ódzkodom tőle. Hiszen megfosztok vele másokat a szabad akarattól.
Viszont most ráébredek menet közben valamire, amivel bár barátom elmondásai nyomán eddig is tisztában voltam, csak most esik le, mit is jelent mindez tulajdonképpen: ha Léna meg Nina rendszeresen Dwayne fejében kutakodik... nos... mi kettőnkről akadnak ott sokkal érdekesebb dolgok még annál is, hogy mondjuk az exével csalja a jelenlegi barátnőjét. Kicsit talán el is kerekedik a szemem, ahogy erre rájövök, de inkább gyorsan félreteszem a bennem felmerülteket, és összpontosítok tovább Zójára, aki az asztalon üldögél előttem.
Nem igazán néz rám és meglehetősen zavart. Mi több: zaklatott. Nem csoda, elég sok történés kavarog az családi életében. Ülök csak csöndesen a kanapén, hallgatva mindazokat, amelyek nagy részéről már tudomásom volt. A férfival sokat találkozunk és elég könnyen megered a nyelve a társaságomban. Jól esik neki véget nem érően panaszkodni, tudván, hogy én aztán nem fogom se kiosztani, se hülye tanácsokkal ellátni. Csak meghallgatom és néha teszek egy-két csöndes megjegyzést.
Mikor Zója felhozza a veszekedés kapcsán a terhesség témáját, máris kiderül, már megint mennyire jó ötlet volt egy szót sem szólnom az imént. Be kell lássam, a hallgatásom tényleg sokkal inkább előny, mint hátrány. Mennyivel jobb, hogy Ő mondhatja ezt el nekem, semmint hogy én kérdeztem volna rá, miután berántott magával. Igen, rögtön tudtam, mi a helyzet. Hiszen érzem. Érzem a nőben az új, növekvő életet és azt, hogy a magzatnak Dwayne vére kering az ereiben. Így hát egyáltalán nem lep meg, ahogy a nő a hasára simít, sem az, amit közöl.
- Ugyanúgy joga van tudni, mint Neked. - hangzik fel lágy baritonom, először az este folyamán. De természetesen most sem eresztem túl hosszúra a mondandómat. Megértően, ám határozottan fénylő szemekkel fürkészem a doktornő tekintetét. Nyilván könnyebb lenne nem elmondani a férfinak, helyesnek viszont egyáltalán nem volna helyes. Ő az apja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=450557#post450557][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.09. 20:15[/b][/url]

- Nem akarom elveszíteni a babám.
Védekezőn, és némiképpen ösztönös védelemként a hasa elé teszi a kezét, mintha attól tartana, hogy most, hogy a titkát elmondta a vámpírnak azonnal el is veszíti a babáját. Pedig ez nem így működik. Zavartan néz rá, szégyentől és bánattól zavaros szemmel, majd a tekintetét elfordítva hajtja le a fejét és megrázza egy kicsit a szemét.
- Ez se számítana. Nem kellenék én neki, így se, hogy a gyermekét hordom a szívem alatt. Ő Lénával boldog, ha tetszik, ha nem. Őt választotta. Ha megtudná, hogy terhes vagyok, biztos el akarná vetetni, hogy más ne tudja meg. Hogy Léna vagy Nina ne tudja meg. Én pedig nem akarom ezt.
A ruhája szélét igazgatja, mint egy szerelmes tinilány, aki nem tudja, hogy mit is mondhatna a fiúnak, így csak ül, és zavartan játszik a ruhájával, mintha abba lenne írva a válasz.
- Boldog akarok lenni. Dwayne mellett boldog voltam. Elszúrtam, amikor elengedtem, tudom, annyiszor megbántam már, és annyi mindent tettem, hogy helyre hozzam, de az univerzum nem akar kegyes lenni hozzám azt hiszem. Vajon vannak bűnök, amiket sosem tehetünk jóvá, bármennyire is próbálkozunk? Azt hiszem ez ilyen. Bármit teszek is, sosem tudom visszacsinálni, hogy akkor elmenekültem előle. Annyira gáz vagyok.
Könyökei a térdeire nehezednek, arcát a tenyereibe temeti. Nem sír, csak szó szerint ég a képe, érzi, ahogy forróság járja át az egész arcát, ahogy a zavar egyre jobban előtör belőle.
- Nem is értem, mit hittem. Csak jó volt minden. Annyira hiányzik, hogy csak üljek mellette a kanapén, csak legyünk, kizárva a világot. Amikor erre a babára gondolok, úgy érezem, mint, egy második esélyt. Felnőttem, már nem vagyok csitri, tudom, hogy nem könnyű egyedül, Minával se volt az, de ez a kicsi, megérdemli, hogy megszülessen.
Végre felemeli a fejét, állát a tenyereibe csúsztatva néz a férfire.
- Ha Dwayne azon is kibukik, ha felmerül bármi, amit csináltunk együtt, akkor mit tenne, ha kiderülne a baba? Nem hiszem, hogy bántana, de mi van, ha mégis? Ha hirtelen történne valami? Rossz napon mondom el, összeveszünk, bármi. Én nem vagyok olyan jó már a varázslatokban, meg nincsenek olyan jó érzékeim. Mi lenne, ha az utolsó hónapokra csak betegszabadságra mennék, egy kicsit el innen. Nem lenne szabad menekülnöm, de megint itt van a késztetés, hogy elfussak. Nem akarom, hogy a gyerekem apa nélkül éljen, de azt se, hogy Dwayne meggyűlöljön, vagy kényszerítve érezze magát, vagy kényszerítsen engem. Bár ne lennék belé szerelmes, minden annyival egyszerűbb lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=450626#post450626][b]Adam Kensington - 2015.01.09. 20:49[/b][/url]

Senki nem fogja elvenni a babáját. Most legalábbis biztosan nem. Na jó, ez most nem volt túl biztató. A lényeg, hogy igazán felesleges ezen aggódnia. Tudom, ettől még teszi. Ahogyan ilyen érzelmi válságban sem kéne lennie, mégis benne van. Bánja a múltbeli tetteit és próbál ugyan feledni, ám közben ostorozza magát. Noha nem hiszem, hogy olyan bűnei lennének, amelyek miatt ne nyerhetné el az üdvösséget. Ami miatt el lenne átkozva és ne lehetne boldog. Nem erről van szó.
Némán figyelem, ahogy arcát kezeibe temeti, magába roskadva és folytatja az önmarcangolást. Szavai arra késztetnek, hogy lesüssem a szemem kissé. Combjaimon pihentetett kezeim felé pislogok. Így teszek akkor is, amikor felnéz rám és felteszi nagy kérdéseit. Csak ülök, kissé lehajtott fejjel, arcom mellé lógó hajjal.
Azt mondja, nem csitri. Már hogy ne volna az? A nők mind azzá válnak, ha bekerülünk a képbe. Ha meglátnak és megszeretnek, vagy ha éppen elveszítenek és akarnak minket vissza. Akármilyen erősnek és hidegnek mutatják magukat, ábrándokat szőnek kanapén üldögélésekről és babákról, és olyan szavakat használnak, mint a szerelmes. Kész tanulmányt lehetne írni róla, vajon mi van egy Dwayne Warrenhez hasonló halandóban, ami miatt egyik nőt képes az ujja köré csavarni a másik után. Meg hát nem csak őket...
- Nem fog bántani. - szólok mély hangon, felemelve végre a fejem és a szemébe nézve. Pár hosszú pillanatig csak tekintetébe merülve ülök, így erősítve meg magabiztos szavaimat.
- Egyedül az a helyes út, ha tudatod Vele, hogy a gyerekét várod. Tőlem persze nem fogja megtudni. - rázom meg finoman fejemet, és bár mondandóm véget ért, tekintetem és markáns vonásaim még beszélnek. Azt közlik a nővel, hogy bár mint mondtam, a titka nálam biztos helyen van, nem leszek jó véleménnyel róla, ha a két szülő eredendő jogát kisajátítja egymagának. Vannak persze különleges esetek, mikor ilyesmit lehet tenni, viszont ez most egyáltalán nem az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=450690#post450690][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.09. 21:16[/b][/url]

- Tudom. Vagyis, tudni akarom, azt hiszem. El akarom hinni, hogy nem fogja, csak...
Felkelve az asztalról, idegesen indul el egyik, majd másik asztal felé. Szegény baba, az utóbbi időben próbált pillangókra meg virágokra gondolni, és a legőszintébben mosolyogni, érezni, hogy boldog, hogy neki is jót tegyen, de biztos érződött, hogy a lelkiismeret furdalás is ott van, nem hagyja nyugodni, és hogy valakivel egyszerűen meg kell beszélnie.
- Amikor találkoztam Dwayne-nel, tudtam, hogy ő az. Ő más volt. Sosem éreztem ilyet. Nem értettem, mi a frász van. Annyira egyszerű volt minden, annyira egyértelmű. Vele megyek, lesz egy farmunk, állataink, gyerekeink. Sok gyereket akartam, ő meg nem szólt semmit. Ki tudja, ha nem vagyok egy idióta barom, most lehet ez lenne. Lehet a legnagyobb problémám azzal lenne, hogy holnap minden gyerek reggelijét időben el tudjam készíteni, mielőtt iskolába indulnak. Bár ez lenne. Bár visszamehetnék oda.
Persze, hogy vádolja magát, hiszen minden erre épül. Az összes veszekedésük, hogy Dwayne nem bízik benne, hogy nem tudna vele kapcsolatban élni. Minden arra, hogy lelépett. Az már senkit sem érdekelt, hogy szinte még gyerekként azt hitte, olyan erős a dolog kettejük között, hogy Dwayne utána megy, hogy nem tud összecsomagolni se, és már ott áll az ajtóban, vizesen, és akkor odafut hozzá, és minden jó lesz. Nem így lett, befejezte a csomagolást, várt, órákat, aztán kisétált a szobából, leadta a kulcsokat, és hazautazott. Gyerekes ostobaság volt a részéről.
- Nem bízik bennem, nem tud velem lenni, nem tud felvállalni. Nem érek annyit, hogy ezeket a kiváltságokat megkapjam tőle. Csinálhatok akármit. És tudod mi a legszomorúbb? Hogy ő továbbléphet, szerethet mást, de a vérem miatt, nekem csak egy ilyen van az életemben, és az ő. Csinálhatok akármit, elhiheted. Kétszer váltam el, tudom, miről beszélek.
Most már szabályosan dühös, ahogy megáll végül megint középen, már ő szédül el benne. A fotelhez lép és bele huppanva néz a férfire szomorúan.
- Pedig annyival könnyebb lenne, ha elmondanád. Csak úgy, simán, határozottan. "Zója terhes, a tiéd a gyerek. Ne akadj ki, nem akar rákötelezni semmire, csak nem meri elmondani, mert tart tőle, hogy nem akarnád. Nem kell csinálnod semmit, csak tudj róla. Hagyd, hogy babázzon, elvégre annyira vágyott erre." Olyan könnyű ezt kimondani így. Olyan lazának tűnik, nem? Pedig nem az. Ha itt állna most, azt hiszem bőgnék. Nem tudom neki elmondani, nem megy. Előttem van az arca, ahogy azt mondta, hallani sem akar róla, hogy terhes vagyok. Nem akar. Akkor meg minek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=451003#post451003][b]Adam Kensington - 2015.01.10. 10:00[/b][/url]

Csöndben végighallgatom. Végighallgatok mindent, mint mindig. Szemlélem a háborgó, önátkozó fel-alá járkálást, és csak lustán pislogok olykor. A nő szíve csak úgy zakatol, a pulzusa az egekben, a légzése csaknem ziháló, ahogy feltörnek a sorsfordító emlékek, és magát okolja azért, hogy rossz irányba terelődött az élet. Pedig ehhez egy párkapcsolatban mindig két ember kell. Persze, ki ennyire, ki annyira veszi ki a részét, azonban ez a dolgokon mit sem változtat: ha egyedül önmagára dühös, azzal csak örök keserűségbe lovallja magát.
Ismét álomképeket taglal tömérdek gyerekről, egy farmról és hogy boldogan, amíg meg nem. Miért hiszik az emberek, hogy ha megkaptak volna valamit az élettől, ami most nem az övék, akkor minden rendben lenne? Hogyan hiheti egy percig is, hogy abban a helyzetben Dwayne nem olyan lenne, mint most?... Hogy milyen Dwayne? Makacs, lobbanékony, hisztis, gyerekes és nagyon egyszerű. Neki csak kell egy csinos nő, aki gondoskodik róla és odavan érte. Amíg ezeknek a feltételeknek Zója készségesen megfelel, minden szép és jó lenne, amíg valaki még odaadóbban nem fordul a férfi felé. Az auror pedig koránt sem elvetemültségből válik ilyenkor hűtlenné, hanem mert nem bír nem beleolvadni az érzésbe, hogy törődnek Vele. Még akár akkor se, ha rólam van szó. Ha nem egy égimeszelő férfi lennék, hanem egy helyes, bögyös lányka, akkor -a fajom miatti tettetett utálkozások és nagy jelenetek közt bár, de- képes volna végleg nálam ragadni. Persze, kínosan ügyelve rá, hogy senki ne tudjon arról, hogy egy éjlénynek adta magát.
Érdekes, amit Zója a vélavérről mond és arról, hogy általa egyetlen emberhez kötődik szerelemmel egész életében. Tudtam én ezt, csak mindig elfelejtem. Valahogy hátrább kerül a gondolataim közt. Na igen, ez jelentősen megnehezíti a nő helyzetét. Azonban semmi nincs kőbe vésve. Én már csak tudom...
- Te is tovább léphetsz. - jelentem ki lágy, rekedtes hangomon. Tekintetemből kiolvashatja, hallottam és értettem minden szavát. Nem annak mondok ellent. Csak rávilágítok, hogy magunk alakítjuk a sorsunkat, akármilyen hihetetlen. Ha én is a fajtámra hivatkoznék, most nem a kanapén üldögélnék ilyen békésen, hanem a doktornőcske vérében fürödnék jólesően. Úgyhogy mikor azt mondom, tovább lehet lépni, nem a levegőbe beszélek. Baromi nehéz felülemelkedni saját magunkon, ez tény. De nem lehetetlen. Persze, a késztetés, az érzés, a vágy mindig ott marad. Azonban csakis rajtunk áll, mit kezdünk vele.
- Rendben. - kapok könnyedén az alkalmon, mikor lehuppan mellém és bejelenti, mennyivel egyszerűbb volna, ha én közölném Dwaynenel a hírt. Bevallom, fogalmam sincs és őszintén szólva nem is érdekel, mennyire gondolta ezt most komolyan, mert olyannyira kedvemre való az ötlet, hogy mindenképpen szeretném végrehajtani. Főleg, hogy ennél jobb megoldás nincs. A végén még nem árulná el a férfinak, hogy a gyerekét várja, én meg úgy kéne barátom szemébe nézzek, hogy közben a tudásnak ezt a jelentős terhét hordozom magamban. Persze, lelkiismeret furdalást képtelen vagyok érezni és már rég megtanultam kezelni egy ilyen helyzetet. Egyáltalán nem jelentene gondot a számomra. Ahogy az sem, ha átmennének rajtam egy kocsival vagy ha ezüsttel megkorbácsolnának. De azért lássuk be, egyik se kellemes...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=451156#post451156][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.10. 21:16[/b][/url]

- Ez _ nem_ így működik.
Az a nem, talán egy kicsit erősen lett megnyomva, és talán egy kicsit jogtalanul, hiszen ő is túllépett a saját lénységén, és itt cseveg vele, holott le is csapolhatná, talán fel se tűnne senkinek. Igazán kellemetlen a gondolat, ami átszalad az agyán és hirtelen kap oda a csuklójához. Rossz tulajdonsága, de igen alacsonyan van a fájdalomküszöbe ilyenekre, így aztán akarva - akaratlanul átérzi ezeket, és ilyenkor önkéntelenül is kifejezésre juttatja.
- Próbáltam, tényleg. Voltam férjnél Dwayne után. Próbáltam randizni, feloldódni, de elég pocsék, ha nem tudsz szabadulni az érintésétől, az ölelésétől, vagy ahogy dühösen megvillan a szeme. Komolyan, én lennék a legboldogabb, ha tovább tudnék lépni. Hiányzik, hogy valakinek én legyek az, akiért érdemes küzdeni.
De még mennyire, hogy hiányzik neki, így meg próbálkozni se mer, hiszen nem sz a fajta nő, aki becsapna bárkit is azzal, hogy elhiteti, viszonzottak az érzések, hát még azt, hogy rá vágyik. Nem képes erre, hiába nem látta akkor a férfit már vagy öt éve, amikor Tamást megismerte, mégsem tudott szabadulni tőle, és nem tud most sem, nem tudott tavaly sem, amikor elzárkózott az egész varázsvilágtól.
- Hm?
Kétkedve pillant a férfi felé, nem jó vicc, hogy azt mondja, elmondaná neki. Tényleg megtenné? Hiszen ezt Zójának kellene, de ő nem képes rá, nem mondaná el. Ha valaki, aki mondjuk éppen Adam, átvállalná tőle ezt a feladatot, valószínűleg bármit megtenne neki.
- Mit kérsz érte cserébe?
Semmi sincs ingyen, még barátoknál sem. Ezzel ő is tisztában van, és a hálálkodás helyett rögtön érdeklődni kezd, majd egy pillanattal később magyarázkodni is:
- Mármint hálás lennék, ha segítenél, de ez egy elég komoly dolog, nem kérhetem tőled csak úgy, ingyen, hogy megtedd. Hátha tudok adni valamit, amire neked van szükséged. Olyan ez, mintha az életemet mentenéd meg.
Bár valljuk be, most is átsuhan az agyán, hogy csak a beszélgetéstől lesz megmentve, attól nem, hogy Dwayne utána megkeresse és ugyanúgy negatívan jöjjön ki a játszmából.
- Félek attól, hogy mi lesz ha megtudja. Talán mégsem jó ötlet elmondani neki.
Idegességében fogait csattintja össze, majd a szájába harapva, zavartan lepillant a hasára és halvány mosoly szalad végig az arcán, ahogy megsimogatja. Ha csak a babára gondol, minden negatívuma elszáll, és csak a pozitívumokat látja.
- Már el is felejtettem, milyen jó érzéssel tölt el a terhesség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=451251#post451251][b]Adam Kensington - 2015.01.10. 23:14[/b][/url]

De. Így működik. Persze, egyáltalán nem egyszerű, hanem pont hogy eszetlen nehéz. Viszont, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. A saját érdekében. Nem tudom, belátja-e, vagy inkább még fürdőzik az önmarcangolásban meg a kínzó vágyódásban. Majdnem felsóhajtok, ahogy ismét mesélésbe és magyarázkodásba kezd. Hajlamos vagyok újra és újra elfelejteni, mennyit beszélnek a nők, meg úgy egyáltalán az emberek. Dehát jól esik nekik kiadni magukból. Érthető. Éppen ezért állom meg az ilyen bunkó megnyilvánulásokat. Hiszen belefér. Bele kell férjen. Hadd beszélje ki, ami benne van! Úgy könnyebben átlátja a helyzetet és talán rájön olyasmikre, amik eddig csak lappangtak benne.
Összevonom aztán szemöldökömet, amikor arról kérdez, mit szeretnék cserébe, ha én közlöm Dwaynenel a hírt. Mint mindig, ha felajánlásról van szó, a vér ugrik be elsőnek, azonban hamar elvetem ezt. Egy részről azért, mert abból csak botrány lenne, másrészt meg...
- Semmit nem kérek. - felelem, röpkén megrázva fejemet.
- Ha Te nem mondod el, számomra megkönnyebbülés volna, ha akkor legalább én elmondhatnám. Nem rajongok azért, hogy ezt titkoljam előle. - tisztázom a dolgot nyugodt, egyenletes hangon, le sem véve tekintetem Zójáról.
- Teljesen mindegy, hogy jó ötlet-e... - szólok aztán valamivel keményebben, mikor már megint itt tartunk. Ezt nem hiszem el...
- Te mit szólnál, ha a tudtod nélkül rendelkezne bárki a még meg nem született gyerekedről? - kérdezem Tőle, szemöldökömet erősen összevonva. Nem hittem, hogy egy felnőtt nőt, főleg egy pszichológust így kell győzködni ilyesmiről. Pont arról beszél, milyen jó érzés a terhessége. A gyerekáldás. Csak azért, mert nő, szerinte joga van ebben egyedül részesülni és döntéseket hozni? Csak mert a természet úgy döntött, az Ő hasában fejlődik ki a magzat?
- Komolyan szívesen közlöm vele, ha szeretnéd. Ha így könnyebb. - térek erre vissza, viszaszelidítve hangom a megszokottra. Közben előre dőlök, és combjaimra könyökölök, oldalvást tekintve a nőre magam mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=451356#post451356][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.11. 09:21[/b][/url]

A kérdés jogos, érezhető némi bűntudat, ahogy lesüti a szemét, és ajkai pengevékonnyá változnak. Egy kicsit bánja már, hogy behúzta Adamet, és beavatta, de jogos, amit mond. Mina, mostani állapotában leginkább az apja ellen hangolja őt, sőt szabályosan ellenezte, hogy a férfi megtudja. Úgy tűnik az, amit az apjával tesznek, elég erősen kihatott a gyerekre is, annyira, hogy nekiállt tenni ellene, hogy az ő fejébe is kutassanak. Neki magának nem állt szándékában a gyereket az apja ellen hangolni, csak elmondta, hogy mi a baj, hogy Mina megértse, miért nincsenek együtt a szülei.
- Rendben.
A beleegyezését halkan, de határozottan mondja ki, hálásan pillantva Adam felé. Nem a férfinek kellene elmondania, hanem neki, de egyszerűen nincs mersze odaállni Dwayne elé, azok után, hogy a férfi azt mondta, olyanról, hogy ő terhes lenne, hallani sem akar. Ez a jelenet újra felvillan előtte, ajkai egy pillanat alatt lebiggyesztődnek, és érzi, ahogy könnyek szöknek a szemébe.
- Egész életemben menekültem. Nincs senkim, csak Mina és a baba a pocakomban. Kezd egyenesbe jönni minden, nem akarok elmenni innen, csak mert valakinek szúrom a szemét. Már majdnem jól alakult minden.
Az utolsó kérdést nem teszi fel, nevezetesen, hogy miért kellett Lénának visszajönnie, vagy a bónusz kérdést, miért kell Ninának döntő bírát játszani olyan dolgokban, amihez semmi köze. Inkább lenne élete annak a kis kotnyeleskedőnek. Hirtelen mozdulatokkal törli le a dühtől kicsorduló könnyeket, és inkább a szemközti falon lévő kép hosszú bámulásával zárja ki a lehetőséget, hogy Adamra nézzen.
- Ha nem mondom el, akkor is tudod, ugye? Megérzed, hogy bennem van. Mit tudsz még róla?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=451373#post451373][b]Adam Kensington - 2015.01.11. 12:00[/b][/url]

Lehet, hogy bánja már a nő, hogy berántott az irodájába, azonban akármennyire fáj neki és felzaklatja, akkor is ez a legjobb dolog, amit tehetett. És szerintem ezt Ő is érzi a lelke mélyén. Később talán be is vallja magának. Most nem várok el ilyesmit. Most bőven elég az, hogy elfogadja a felajánlásomat. Már ezzel túllépet saját magán. Ez elismerésre méltó. Mert persze, mondhatnánk, hogy a könnyebb utat választotta, azonban ez koránt sem ennyire egyszerű. Megtehette volna, hogy elutasítja a felé nyújtott kezet és letilt arról, hogy bármit mondjak Dwaynenek. Aztán szépen megszüli a gyereket, és azt hazudja, hogy nem a férfié. Valószínűleg vannak ismerősei gyógyítói körökben. Nem volna túl nehéz tesztek eredményeit meghamisítania arról, kié a baba. Viszont ez a legnagyobb gerinctelenség volna. Meg rizikós is. Ami becsülendő, hogy a nő nem félelemből dönt végül a segítségem mellett, hanem jóérzésből. Jó, meg egy kis félelemből.
Ellágyult, nyugodt szemekkel figyelem, csaknem együtt érzően, ahogy elrebegi könnyekkel átitatott, bús szavait. Szusszanok egy nehezet, és lesütöm pillantásom egy kicsit, hagyva neki egy kis teret ezzel. Egy ideig nem fürkészem Őt. Csak akkor tekintek rá ismét magam mellé, mikor kérdez. Ekkor bólintok egyet. Igen, megéreztem, hogy terhes. A vér áramlása, a test belső és külső tevékenysége, a gépezet kemény és feltűnő munkája révén az emberi szervezet nyitott könyv nekem. Csak rajtam áll, beleolvasok-e. A nő most azt kéri, tegyem meg.
-  Mire volnál kíváncsi? - kérdezek vissza békésen, felfedve ezzel Zója előtt, hogy igazából bármit elárulhatok neki a benne fejlődő gyermekről, amit csak szeretne. Egészség, nem, vértípus, kedély... Bármit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=451540#post451540][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.11. 16:32[/b][/url]

Amikor bólint akkor legalább az önmarcangolás "miért is mondtam el?" része egy kicsit lejjebb nyomódik, bár roppant mókás lett volna az a helyzet, ha nem szól semmit, Adam meg gratulál Dwayne-nek, a születendő gyerekéhez. Na akkor lenne cirkusz, bár valószínűleg így is lesz. De még mekkora. Zavartan pislog párat, arcán halvány mosoly jelenik meg.
- Nem is tudom. Egészséges?
Ez az egyik legfontosabb, ha egészséges, akkor minden rendben van. Bár nem mondott mást a doktornő sem, azonban Adam képességeihez nem tud felérni. Ő olyat is lát, amit a doktornő nem. Óvatos szeretettel simogatja a kis titkot, hiszen a férfi előtt már megteheti. Ezek a ruhák, a sok minta, és nem testhez simuló fazon most még jól elrejtik a születendő csöppséget, de tudja, hogy lesz olyan, amikor ezt már nem kell és nem is tudná senki elől rejtegetni.
- És a nemét. Minát fiúnak hittem, most tippelni se merek.
Akkor hajtotta az, hogy mind a ketten fiút szerettek volna, persze, ha újra visszamehetne vagy eldönthetné, akkor is Minát kérné vissza. Kicsit makacs és önfejű, kezd úgy tűnni, hogy Dwayne vére feléledt benne, de ettől függetlenül is imádja. Sőt, kifejezetten örül, hogy a lánya nyit a világra, így végre nem olyan kis mimóza, mint korábban. Mina miatt se akar elmenni. A lány végre megtalálta a helyét, boldog és nyitott, eltekintve attól, ami most zajlik, így hát nem teheti meg, hogy megfosztja mindettől.
- Annyira jó lenne, ha én is tudhatnám, amit te tudsz. Mesélj róla, olyan kíváncsi vagyok. Vajon kire fog hasonlítani? Mina gyerekként olyan volt, mint én, most meg egyre inkább az apja, nem csak belsőre, külsőre is. Az apja egyre több vonását kezdem észrevenni rajza. Ez például nagyon érdekes.
Fecseg, igen, most jutott el odáig, hogy ha Dwayne megtudja, az azt jelenti, hogy meg kell tudnia. Akkor is, ha nem akar hallani sem ilyesmit. Majd ha megtudja, akkor már okosabb lesz, hiszen akkor látja majd a valós reakcióit, nem csak az elképzelteket, ahogy hadakozik és kényszerít. Lehet, hogy nem is lesz ennyire vészes a dolog, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=451571#post451571][b]Adam Kensington - 2015.01.11. 16:59[/b][/url]

Dr. Adam Kensington. Egyáltalán nem hangzik rosszul. Akármilyen bizarrul hangzik, nagyon sokszor felmerült már bennem, hogy orvosnak álljak. Jobban mondva, hogy orvoslással is foglalkozzak az ezer más tevékenységem mellett. Hiszen könnyedén megállapítom bárkiről, milyen az állapota, szenved-e bármilyen betegségben. Ehhez mondjuk még csak az sem kéne, hogy ismerjem a különféle kórokat és rendellenességeket. Egyszerűen bejönne a páciens, elé állnék, vagy a gyorsaság kedvéért hozzáérnék, és közölném egy hivatásos doktorral, miket észleltem nála. Ő meg ezek alapján felállítja a diagnózist. Nem kellenek se kivizsgálások és semmilyen teszt. Csak én. Egy két lábon járó orvosi csodaeszköz. Persze, menőbb volna, ha kitanulnám a gyógyító szakmát, hogy meg tudjam nevezni a betegségeket és elváltozásokat, amikre rábukkanok. Valószínűleg nem is esne igazán nehezemre, hiszen magamra szedhettem már az effajta tudásból is bőven. Két bökkenő van: egy részről a vér, ami ezzel a munkával járhat, más részről pedig az, hogy mégis ki bízná magát egy vámpírdoktorra? Már persze a mellettem ülő nőn kívül...
- Egészséges, bár kissé gyenge. És fiú. - árulom el azokat, amikről kérdez. Oldalvást figyelem Őt, továbbra is combjaimon könyökölve, előre dőlt ültömben. Kezeimet magam előtt lelógatva kulcsolom.
- Még nem igazán lehet megállapítani, kire fog hasonlítani. Ez a későbbiekben dől el. Amit még tudok róla, az az, hogy negyedrészt véla és hogy megvan benne a varázslat. Most éppen viszonylag nyugodt, de az előbbi idegeskedéssel felzaklattad. - ecsetelem tovább kellemes baritonomon mindazt, amit elmondhatok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=451599#post451599][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.11. 18:01[/b][/url]

- Fiú?
Az első gondolata az, hogy akkor talán mégsem kellene elmondani Dwayne-nek. Az indok azonbna egyszerű, a vélavérrel rendelkező kisfiúk két generációval a tiszta vérű véla után még mindig negyed részben lények, vagyis sokkal nehezebben fér össze a vérük az emberével. Emlékszik rá, hogy az anyja kész csodának mondta mindig, hogy elsőe egy félvéla fiúgyermeket szült, de emlékszik arra is, hogy a közte és Bella között eltelt idő alatt igen sok vetélése volt az anyjának, amiket nehezen viselt el. Hol a stressz, hol csak szimplán az összeférhetetlenség miatt. Nem akar veszekedni, már annyira megszokta a kisbaba gondolatát, hogy egyszerűen nem akarja, hogy elveszítődjön, és fél, ha veszekednek, akkor baj lesz.
- Azért gyenge, mert fiú. Oda kell figyelnem rá jobban.
A mosolya szélesebbé válik, érződik, hogy a közérzete egyből megváltozik. Kisfiú. Annyira vágyott egy fiúra, és tessék, most megkapta a lehetőséget, és ha nem szúrja el, akkor egy csodás kisgyerek lesz az eredménye. Nem szeretné elszúrni.
- Persze, tudom, hogy azt csak később, de akkor is annyira jó lenne tudni. Amikor Minával voltam terhes, nem voltam rendesen orvosnál, sem vámpírdoktornál.
Itt elereszt egy apró kuncogást is, most már Adamre pillant, és rendesen hozzá beszél, elvégre úgy illik.
- A nagyapám fogadott házi orvosokat, ők láttak el engem is. Kitűnő orvosok, de semmit sem mondtak nekem, mindig csak vele beszéltek.
Nem szokott erről beszélni, sem a családjáról. Nem véletlenül. a szülei kitagadták, amiért teherbe esett, anélkül, hogy házas lenne, és nem is volt együtt a gyerek apjával, a nagyapja életéből ő lépett ki, amikor a férfi "vissza akarta fordítani a kellemetlen folyamatot", vagyis, hogy a vélák vére emberével keveredik. Kerüli a témát, és talán Dwayne az egyetlen, aki valamennyit tud ezekről a dolgokról. Kemény lenne, ha a szüleivel tartaná a kapcsolatot. Most megint kitagadhatnák.
- Varázstudó, és negyed véla is. Milyen szép fiú lesz. Aggódnom kell majd a kislányok miatt is, nem csak a fiúk miatt. Persze a fiúkkal is csak addig lesz baj, amíg Mina felnőtt nem lesz, akkor ugyebár vámpírrá válik. Ezt még valahogy nem nőtte ki. Nem mintha baj lenne, csak szülőként azért nem kéne nyíltan támogatnom az ilyen irányú törekvéseit, nem?