Van egy aprócska váróterem, ahol legfeljebb 2-3 diák ücsöröghet egyszerre egy hosszú, színes párnázással ellátott padon. A pad alja könyvespolc, mindenféle újságok és ismeretterjesztő irodalommal feltöltve, de akad néhány nagyon puha pokróc is. A fal leginkább élénk színekben pompázik, ám a legtöbb berendezési tárggyal egyetemben, szereti váltogatni a színeit.

A váróteremből két helyiség nyílik - az egyik egy használaton kívüli iroda/lakrész, a másik Riley irodája. Ez utóbbi csak rá van kötve a kastélyra, egyébként a doki házában van és a faluból is elérhető. Mivel így átjárót képez, az ajtók csak Riley jelenlétében (vagy engedélyével) nyílnak.

A rendelő első pillantásra egy gyéren bútorozott helyiség benyomását kelti, egy kényelmes gaucstól, két karosszéktől és két kis asztaltól eltekintve nincs bent más, mint falba süllyesztett szekrények. Amint belép azonban valamelyik páciens, a tér átalakul - a kopár falak, a bútorok huzata, puhasága és még a szőnyeg is alkalmazkodik ahhoz, amit látni szeretne. Természetesen nagyrészt illúziókról van szó, amelyek segítik, hogy az ide látogatók ellazuljanak és biztonságban érezzék magukat. Az egyetlen változatlan pont Riley ülőhelye - egy különös karosszék és a hozzá tartozó nyúlánk asztalka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=744453#post744453][b]Várffy-Zoller Róbert - 2018.12.30. 20:59[/b][/url]

Fellegi Nóra

Nóra állította, hogy szokott lazítani. Ja, neki biztos a könyvtárban kuksolás is annak számít. Azt már inkább meg se kérdeztem, hogy mikor randizott utoljára, ne adja ég, mikor volt utoljára férfival.
Újdonsült pszichológusom belement, hogy megfoghassam a kezét. Én azonban cseles módon előbb a csuklójától kezdve finoman végigsimítottam a tenyerén, és csak ezután fogtam meg a kezét. Ha ez nem vált ki belőle semmilyen emberi reakciót, akkor elkönyvelem, hogy egy gép.
- A nőkről van szó. - nyögtem ki végül. Egy nő előtt különösen kínosnak éreztem erről beszélni, de most már nem volt visszaút.
- Félek az elköteleződéstől, és folyamatosan alkalmi kapcsolatokba menekülök. Ha próbáltam változtatni, felsültem. - kész, kimondtam, nekem is volt gyenge pontom, oda a sérthetetlenség nimbusza.
- Most már képtelen vagyok leállni. Mióta megláttalak, csak azon jár az eszem, hogy vajon milyen színű a bugyid. - tessék, ezt akarta, rátértem a tárgyra. Számítottam rá, hogy most rögtön ki fog dobni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=744458#post744458][b]Fellegi Nóra - 2018.12.30. 22:49[/b][/url]

Róbert

Ha most tudná, mikre is gondol a srác, jól helyretenné. Nem olyan könyvtárban kuksolást is szórakozásnak minősítő lány ő, ennél azért kicsit többet látott és tapasztalt a világból, és igenis szokása társaságba járni, bulizni, még ha nem is tombol úgy, mint egy átlagos amerikai egyetemista a tavaszi szüneten. Csakhogy most itt, kérem, éppen dolgozik, a munkája pedig nem követeli meg, hogy ilyen részleteket is tudjon róla bárki, aki ide betér, de még azoknak sem létfontosságú információ, akik csak úgy az iskolából ismerik és nem neki panaszkodnak a gondjaikról arra várva, hogy majd segít megoldani. Szerencsére azonban a gondolatolvasásból nemhogy mesteri fokozatra nem tett szert, de még az alapokat sem sajátította el, Róbert pedig nem gondolkodik hangosan, hogy megkönnyítse ezzel a dolgát e téren, így ezt el is engedhetik békésen és boldogan, koncentrálva a jelen pillanatra és a fiú még egyelőre ki nem mondott problémájára, amire tőle vár megváltást. Némi hezitálás után belemegy, hogy engedje megfogni a kezét, arra a gesztusra azonban végül a száját húzza el szemét forgatva. Majdnem a kezét is elrántja, nem sokon múlik.
- Tisztázzunk valamit... foghatod a kezem, ha ez megnyugtat, de pszichológust szeretnél vagy valakit, akit hazaviszel egy estére? Nem szoktam keverni a kettőt - közli és érezni a hangján, hogy most azért felcsattant. Nem nyelt karót, de a munkája szent és sérthetetlen, márpedig már az Etikai Kódex is tiltja, hogy bármiféle személyes kapcsolat legyen pszichológus és kliens között, szóval ezeket a határokat nem is érdemes feszegetni, vagy mindjárt az ajtón fogja kirakni a fiút, aztán mesélhet Riley-nak is, ha az visszaért.
- Mi az, ami az elköteleződésben annyira ijesztő, hogy inkább a menekülés mellett döntesz? - kérdezi, majd a következő kérdésnél megemeli a szemöldökét és nagy levegőt vesz, mielőtt újfent megszólalna. - Te aztán próbára teszed az ember türelmét, pedig sose szűkölködtem benne. Egyes számú szabály: a fehérneműm színe nem beszédtéma. Kettes számú szabály: ha velem akarod megtárgyalni a problémáidat, nem vagyok egyike a meghódítandó lányoknak. Megegyeztünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=744833#post744833][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.01.03. 11:50[/b][/url]

Fellegi Nóra

Nóra nem rántotta el a kezét a simogatásra, de láthatóan zavarba jött, és erélyesen hangot adott a véleményének, hogy pszichológus és páciens között nem lehet személyes kapcsolat.
- Rendben, elnézésedet kérem, tényleg ne keverjük a kettőt. - egyet értettem vele, hiszen nem szerettem volna, ha miattam etikai vétség gyanújába keveredne. Megszületett bennem a döntés, eddig igyekeztem, de képtelen voltam túllendülni azon, hogy nem Dr. Meyers fogadott, aki pszichológusként segíthetett volna. Azzal már nem is vessződtem, hogy szavakba próbáljam önteni, vajon miért félek az elköteleződéstől.
- Hát jó. - lemondóan sóhajtottam az egyes és kettes számú szabályokat hallva.
- Nem veled fogom megtárgyalni a problémáimat. - villantottam egy lehengerlő Várffy-Zoller Róbert mosolyt. Nem tudom számított-e erre Nóra, de részemről már nem volt visszaút, meghódítandó lányként tekintettem rá.
- Inkább mutasd meg, milyen, amikor lazítasz. - ajánlottam fel egy sokkal izgalmasabb lehetőséget az agyturkászi beszélgetésnél, miközben kezem a tenyeréből a combjára vándorolt. Ismét bebizonyosodott, hogy képtelen vagyok leállni, a folytatás innentől attól függött, hogy az ajánlatom kedvező fogadtatásra talál-e vagy sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=746811#post746811][b]Andretzky Korinna - 2019.01.19. 10:45[/b][/url]

- Ugye, mennyire imádni valóak, amikor együtt vannak?!
Nálam ez az átváltás nagyon könnyen megy, mintha valóban lenne egy kapcsoló, amit ki-be kapcsolnak nálam. Főleg akkor működik villám sebességgel, ha szomorú ponthoz közelítünk, és ez az egész karácsonyi időszak az. Szomorú. Talán majd egy nap nem lesz az, bár nem nagyon hiszem. Viszont most jót is tett, hogy szóba került a Milán-Andris páros, mert el tudtam engedni a magam nyomorát. Szeretek rájuk gondolni, olyan helyesek és aranyosak együtt.
- Biztos, hogy rá lehet. Haza egyikünk sem megy szívesen ebben az időszakban, mert anyánk tesz róla, hogy pocsékul érezzük magunkat. Szóval egészen biztos vagyok benne, hogy örülni fog ennek a lehetőségnek.
Nyugtatom meg Nórit, hiszen valóban így látom. Örülni fog és én is örülni fogok, mert ez is egy újabb lépés egy szerintem nagyon tökéletes kapcsolatban. Imádom nézni is őket, elképzelni a közös jövőjüket. Ki tudja, talán egy nap, visszatérek a regényíráshoz, és megírom az ő történetüket. Még szerencse, hogy a mi világunk sokkal elfogadóbb ezen a téren, mint a muglik, bár, olvastam én már kifejezetten jó mugli irodalmat, aminek a főszereplői azonos neműek voltak, szóval úgy vélem, semmi sincs veszve.
- Jól hangzik! Új évre ott termek én is.
Elnevetem magam, amikor azt mondja, hogy ő csak a zöldségekért fog felelni. Régebben én is csak ennyit mertem bevállalni, mostanra azonban már eljutottam arra a szintre, hogy életben tartsam magam, és változatosan étkezzek.
- Viszek is valamit. Mit szerettek? Édes, fűszeres? Bármit szívesen megcsinálok. Mondjuk szerintem olyan túlfűszerezetten senki sem szereti az ételeket, mint ahogy én eszem, de vissza tudom fogni magam, szóval nem kell félni.
Kicsit el is nevetem magam, mert eszembe jut pár arc, amik már attól eltorzultak, hogy látták, mennyi fűszert készítettem egyáltalán ki, és még hús közelébe se értek.
- Köszönöm szépen a meghívást!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=747046#post747046][b]Fellegi Nóra - 2019.01.21. 22:36[/b][/url]

Róbert

- Remek - állapítja meg egy egészen elégedett mosollyal, majd ölébe véve a jegyzeteit újfent, ha már ezt ilyen szépen sikerült megbeszélni, figyelmesen pillant a másikra addig a fél percig, amíg az megint meg nem szólal visszatérve az iménti nagyon is ingoványos talajra. Fejét megrázva vesz nagy levegőt maga elé pislogva egy hosszú, nagyon hosszú pillanat erejéig, igyekezve elkerülni, hogy nagyon is szúrós tekintettel nézzen esetleg a férfira. Az nem lenne kicsit sem szakszerű, bármennyire is felháborító az, amiket mond. Sóhajt még egyet, megdörzsölve közben a homlokát, mintha ettől máris csak úgy pattognának fejéből a gondolatok, mint annak idején Zeusz koponyájából Athéné, aztán komoly arccal nézve fel végre meg is szólal.
- Figyelj... én most itt nem vagyok egy meghódítandó célpont. Ezt felejtsd el, ott van arra néhány kollégád, vagy hatvan mestertanonc és akkor még nem is beszéltem a falubeliekről, ha segítséget szeretnél, akkor engem lehagysz erről a listáról - magyarázza, közben úgy fogva össze a két kezét, mintha könyörögne a másiknak ezzel párhuzamosan, hogy őt tényleg hagyja ki ebből a sorból. Pont elég megfelelő alany van hozzá a környéken, hogy ő kimaradhasson ebből a jóból és kívülállóként figyelhesse, mi is zajlik éppen körülötte. Van ebben persze némi önzés is, de hát hol talál még egy ilyen hatalmas egóval rendelkező hímneműt egy négyzetkilométeren belül? Sehol.
- Van nővéred? Vagy húgod... esetleg unokahúgod, aki még tabunak számít? - kérdezi meg, abban reménykedve, hogy akad ilyen nő a másik életében és akkor mondjuk azt mondhatja, hogy őt is tekinthetné éppen ilyen tabutémának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=747048#post747048][b]Fellegi Nóra - 2019.01.21. 22:51[/b][/url]

Korinna

- Jaj, nagyon. El ne áruld nekik, de tisztára ilyen fura fangörl hajlamokat hoznak ki belőlem, amit utoljára szerintem a Hollófiúk váltott ki belőlem... mármint Adam és Ronan. Néhány ponton eléggé... nem mondanám gáznak, de szóval eléggé furcsa logikája van a sztorinak pár ponton, de ők valami hihetetlenül szépen felépített dinamikájú páros... - magyaráz teljesen belelkesedve hirtelen, félig-meddig abban a reményben, hogy Korinna talán osztozik is ebben a rajongásban, de ha nem, akkor majd csak ráragasztja előbb vagy utóbb úgyis.
- Uhm... hát szerintem anyáék is biztosan értékelik, ha ott van, én meg... száz százalékig örülök neki, ha már egyszer Milán olyan hihetetlenül boldog tőle - válaszolja, igyekezve nem leragadni a kellemetlen témánál, amit láthatóan a saját családja a lánynak éppenséggel jelent.
- Szuper - válaszolja széles mosollyal az újévi ígéretre. - Kérsz egy teát amúgy? Van egy rakat ízesített, de gyógynövényes is akad, ha esetleg azokat jobban szereted - ajánlja fel hirtelen, amint eszébe jut, hogy tulajdonképpen ezt eddig teljességgel el is felejtette, pedig igazán bő a választék és egy beszélgetés mellé a tea amúgy is mindig jó tud lenni. Elneveti aztán magát a túlfűszerezés hallatán.
- Jaj, velem is ez a baj. Mindenki arra panaszkodik, aki csak kóstolta a főztöm, hogy ilyen fűszeresen nem is tudják, hogy lehet egyáltalán megenni. Egyszer egy szobatársam közölte, hogy ennyi erővel lávát is zabálhatnék, körülbelül ugyanaz lenne a hatása, szóval biztos én vagyok a hétfejű sárkány, csak még nem tudok róla - magyarázza kuncogva közben, mert ezt éppenséggel nagyon viccesnek találja.
- Imádom egyébként a csípőset, szóval nekem abszolút bejön az ilyen extra erős indiai meg a magyar meg ilyenek, de ha azt szeretném, hogy a többiek ne okádjanak tüzet, akkor talán inkább valami sokkal visszafogottabb választást ajánlok, mondjuk... nem is tudom, mit szólsz rakott krumplihoz? Összerakhatnánk ketten. Meg lencséből fasírt, mert az úgyis kötelező újévi, már a lencse, és van hozzá tök jó receptem, csak felezni kell a csípős paprikát és a fokhagymát belőle. Meg nem is tudom, ami nem fűszeres, de szeretem, az ilyen majonézes sajtos kukoricasaláta... ha kéred a receptjét, szívesen odaadom. Nagyon finom ám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=749717#post749717][b]Andretzky Korinna - 2019.02.13. 13:42[/b][/url]

- Nem mondom el, de titokban mindenképpen rajonganunk kell értük együtt!
Majd kitalálunk mindenféle kódolást, hogy ne jöjjenek rá, hogy róluk van szó!
Mindenképpen így lesz, hiszem, hogy ez menni fog. Kevés lánnyal jövök ki, a legtöbb megbotránkozik azon, hogy milyen ember vagyok, de Nóri pszichológus, nem nagyon hiszem, hogy aggódnom kellene attól, milyen lesz a hozzám való viszonya, hiszen pont az ilyen emberek kezelésére specializálódott. Igen, köszönöm, nem túlzok, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok normális. De legalább élvezem.
- Nem, köszönöm, lassan muszáj lesz indulnom, mert jön hozzánk két író is, és Lara, nos, nem igazán szívleli őket, mert eléggé obszcének. Én viszont jól kezelem őket, így kell neki a megerősítés.
Nem is értem, hogy hogy van bátorságuk éppen a kiadójuknak lökni a sódert. Kár, mert amúgy tényleg piszok jól írnak, csak eléggé kiábrándító, hogy ennyire semmibe veszik az illemet, pedig szívesebben maradnék még beszélgetni, de tudom, hogy lesz alkalom, amikor egy mélyebb és nem pszichológusi beszélgetést is megejthetünk.
- Imádom a csípőset.
Mondom megnyugtatásképpen de szerintem meg sem hallotta, mert hirtelen egy csomó ételről kezd el beszélni nekem, és kimond olyan szitokszavakat, mint "megfelezni", éppen a csípőset. Nem, azt nem szabad sosem megfelezni. A csípős éppen akkor jó, ha minél inkább csíp. Vagyis tökéletes az a recept, amit ő elő tud állítani.
- Imádom a csípőset.
Ismétlem meg a mondatot mosolyogva, amikor úgy tippelem, hogy befejezte a szabadkozást.
- Akkor azt javaslom, hogy Szilveszterkor legyen egy külön kis sarkunk. Mi leszünk csípősék, és akkor nem kell senkinek elborzadnia, mert már ketten leszünk borzasztóak.
Nevetek, mert elképzelem, ahogy még egy kis válaszfalat is raknak az őrült tyúkok eledele és a normális embereké közé. Vicces lenne.
- De most tényleg rohannom kell. Köszönöm, hogy beszélgettünk, és akkor egyeztessünk az év végi mókáról!
Két puszit nyomok az arcára, mielőtt összekapnám magam. Késésben vagyok, és Lara meg fog ölni, ha előbb érkeznek meg az obszcének. Kilépve intek még egyet neki, aztán futás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=752208#post752208][b]Juhász Laura - 2019.03.18. 19:31[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=753347#post753347][b]Dr. Riley Meyers - 2019.03.27. 23:04[/b][/url]

Rövid kis cetli volt az egész üzenet, jóformán az aláírást is utolsó pillanatban szorították oda az aljára, mint egy megkésett gondolatot. Nem sok kapaszkodót adott, hát válaszként küldtem egy időpontjavaslatot, amire csupán szűkszavú megerősítést kaptam, s ettől az egésztől egyszerre vagyok kíváncsi és aggódom kissé. Hogy kitöltsem a maradék perceket, rendezgetem az irodában kószáló tárgyakat, kikészítem az innivalót és összeszedek egy újabb kis csomó macskaszőrt, amit Freudnak és a tavaszi vedlésnek köszönhetek. Az ablak résnyire nyitva, s bár nincs még kifejezetten meleg, a levegő friss és földillatú - pár pillanatra a párkányra támaszkodom nyújtott karokkal, végignézve a kastély alatti tájon.

Elkalandozhattam, mert a kopogásra riadok fel, gondolkodás nélkül fordulva ajtóm felé.*
- Kerülj beljebb!-*szólok ki, végigsimítva egyszerű ruhámon és fülem mögé igazítva egy csintalan tincset, ami kibújt feltűzött hajamból. Mosollyal fogadom a belépőt, s míg rendelőm lassan alkalmazkodni kezd vendégemhez, teszek néhány lépést felé, ám rá bízom, szeretn-e kezet fogni vagy tovább közeledni.*- Laura, ugye? Dr. Meyers vagyok, én segítek ma a felmérő beszélgetéssel. Csüccs, ahova szeretnél és mondd, ha kérsz valamit inni,-*biztatom barátságosan, a teremben elszórt ülőalkalmatosságok felé intek körben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=753378#post753378][b]Juhász Laura - 2019.03.28. 16:14[/b][/url]

Már éppen megfordulnék, amikor meghallom a beinvitáló hangot. Elnyomok egy nagy nyögést, és benyitok a szobába. Hagyom, hogy teljesen kinyíljon az ajtó, amíg én gyorsan végigpásztázom az elém táruló látványt. Oké, semmi gond, menni fog ez.
- Köszönöm! – biccentettem az engem figyelő nőnek, akit nem tudok hova tenni. Mindenesetre belépek a szobába és halkan becsukom magam után az ajtót. Az egyetlen menekülési útvonalamat. Visszafordulok és egyenesen a hatalmas nagy ablakra pillantok, ami vagy nem volt ott eddig, vagy teljesen meghibbantam és már nem veszek észre semmit sem.
- Igen, öö, köszönöm. – nem tudom palástolni a meghökkenésem, amikor bemutatkozik. Ő a doktor? Azt hittem, hogy a Riley férfinév! Annyi furcsa név van, amiről sose tudom eldönteni, hogy melyik nemhez tartozik. Ezt is felírom a kis listámra. Közelebb lépek én is hozzá, kezeimet tördelve majd kinyögöm az első eszembe jutó dolgot. – Öhm, teát kérnék szépen. – a fotelok és kanapé felé pillantok és az ajtóhoz legközelebbibe huppanok le. Biztos, ami tuti.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar időt szakított rám. Biztos, sok dolga van ilyentájt, nem szeretném nagyon zavarni. – sikerül végre valami értelmes és udvarias dolgot kinyögnöm. Azért még továbbra is reménykedem, hogy hamar túlesünk az egészen, hiszen a vizsgák elmúltával biztos vannak siránkozók, hisztériás esetek, hogy nem úgy sikerült lezárniuk az évet, ahogy szerették volna. A végzősök főleg. Szóval nem fogok sokat itt időzni. Nem akarok sokat itt időzni. Sőt, jobban belegondolva beszélgetni se nagyon akarok. Nem akarom újra feltépni a sebeket, és beavatni egy vadidegent abba, ami velem történt. Nem akarok szánakozó pillantásokat látni, sem megdöbbenőt, sem mindent tudót, sőt, még együttérzőt sem. Egyszerűen csak azt akarom, hogy múljon el az egész, elfelejtsem azt, ami történt, és soha többé ne jusson eszembe. És ne hasson ki az életemre. Vajon vállal memóriatörlést is, vagy csak beszélget?
Vetek egy zárkózott pillantást a még mindig mosolygó dokira és anélkül, hogy megakadályozhatnám kiszalad a számon egy kérdés: - És most?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=756036#post756036][b]Dr. Riley Meyers - 2019.04.21. 11:33[/b][/url]

A rendelőm apránként alkalmazkodik a látogatóhoz, lassan és óvatosan nyerve el végső formáját, míg a leányzó hasonló módon méri fel a terepet, helyet keresve magának. Látom rajta a meglepetést és az idegenkedés jeleit, de nem bocsátkozom találgatásokba - szólhat ez nekem, de a rendelőnek és a helyzetnek is. Az idő majd eldönti, mihez kezd vele.
- Máris adom a választékot,-*indulok el az asztal és a kis doboz felé, amiben a Zója által rám hagyományozott filteres teák vannak - akad benne gyümölcsös, zöld és fehér is, talán még feketét is láttam kallódni. Egy biztos, egyszerűbb vendégemre bízni a választást, úgyhogy egy vidám, pöttyös bögrét és cukor-citromot is rakok mellé az asztalra, amíg a megbűvölt kannában melegszik a víz.
- Egyáltalán nem zavarsz; ezért vagyok itt.-*Mosolygok rá, egyszerűen és barátságosan - érezhető, hogy számomra ez nem pusztán munka, de legfőképp nem kényszer. Ahogy felhangzik a jellegzetes sípolás, leöntök magamnak is egy bögrényi forró csokoládét, mielőtt letelepednék. Se túl közel, se túl távol, hogy jól lássuk és halljuk egymást.
- Most van nagyjából egy óránk, hogy csináljunk valamit. Mivel nem írtál arról, miért vagy miben kéred a segítségem, itt helyben találhatjuk ki.-*Könnyebb, ha van időm felkészülni egy-egy ülésre, összekészíteni az anyagokat, de gyakran még baglyot sem kapok, csak bekopogtatnak. Ez már csak ilyen.*- Hirtelen elhatározás volt, hogy felkeress, vagy már fontolgattad egy ideje?-*Nyitok egy egyszerű kérdéssel, ami segíthet elindulni és nincs benne igazán semmi ijesztő. Nekem viszont kapaszkodót ad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=756385#post756385][b]Juhász Laura - 2019.04.24. 19:09[/b][/url]

Hiába a kellemesnek ható környezet, csak nem tudok feloldódni. Bár az a hatalmas nagy ablak az eléggé ütős, nem is értem, hogy a diákok szobájába miért nincs ilyen. Akár az illúziója is elég lenne. Legszívesebben odasietnék és kitárnám az ablakot, hogy beengedjem a kinti levegőt, és ott telepednék le a párkányon. De nem szabad elfelejtenem, hogy miért is vagyok itt, így inkább maradok a választott fotelomban.
- Köszönöm szépen. – sikerül összehoznom egy halvány mosolyt, amikor elém kerülnek a teázás kellékei. Kíváncsian mérem fel a választékot, majd egy epres filtert választok ki, nagyon rég nem ittam már epres teát. Kibontom és beleteszem a mókás bögrébe. Valaha otthon is volt ilyen, akkor a kedvenc bögrém volt, de emlékeim szerint az anyám … öhm nevelőanyám a falhoz vágta. Arra már nem is emlékszem, hogy miért. Végül is mindegy, a bögrémnek befellegzett.
- Azért nyilván jobb elfoglaltságai is akadnának így a szünetben. – felelem felpillantva a pöttyök tanulmányozásából, kissé meghökkenve a doktor arckifejezésétől. Oké, tehát akkor tényleg őszinte, és nem csak azért mondja, hogy elnyerje a bizalmamat. Vagy mert ez a munkája. Talán tényleg jól fog elsülni ez a dolog. Gyorsan öntök a bögrémbe forró vizet, egy kevés cukrot és citromlevet teszek bele, éppen annyit, hogy ne változtassa meg túlságosan az alap gyümölcsös aromát, majd meg se várom, hogy kihűljön, aprókat kortyolgatok belőle. Ahogy a kellemes forróság szétárad bennem úgy oldódik egy kicsit a feszültség is.
- Semmi notesz és jegyzetelés? – szalad ki a számon meglepődve. Az összes filmbe amit láttam a dilidoki vesébe néző pillantással nézi a pácienst és közbe firkál valamit. Na nem mintha én ezt szeretném, valószínűleg idegesítene a dolog, és azon gondolkodnék végig, hogy vajon mit tudhat meg abból, ha azt mondom, hogy finom ez a tea.
- Tulajdonképpen is-is. Hirtelen azon kaptam magam, hogy fontolgatom, hogyan kéne helyrehozni a problémát. Aztán megkérdeztem az egyik barátomat, és ő azt mondta, hogy neki segített, hogy szakemberhez fordult a saját gondjával. Ezután már fontolgattam, és próbáltam elég bátorságot gyűjteni, hogy el is jöjjek. – válaszolom a forró bögrémet forgatva a kezeim között. Még egy hálás pillantást is vetek a doktornőre, amibe némi elismerés is vegyül. Ez jó kérdés volt, tetszik. Nem rögtön azzal indít, hogy na akkor mi bajom van, valószínűleg ha így tett volna, akkor egy órán át csak nézzük egymást. Vagy hasonló. Veszek egy nagy levegőt és szinte egy szuszra elhadarom a jövetelem okát.
– A helyzet az, hogy nem igazán viselem jól a fizikai kontaktusokat. A nőneműekét sem, bár azt azért lényegesen jobban, de az is feszélyez. A hímneműéket meg egyáltalán nem. Igyekszem is elkerülni minden olyan helyzetet, amikor ez véletlenül vagy szándékosan megtörténhetne, de már kezdek belefáradni, hogy állandóan figyelek, állandóan stresszelek ha tömeg van, és azt nézem merre tudok menekülni egy-egy szituáció elől. – fürkésző tekintettel figyelem, hogyan reagál Dr. Meyers mindarra, amit elmondtam. Nem mélyedek bele jobban a témába, úgyis rá fog kérdezni az őt érdeklő dolgokra, amikre szüksége van ahhoz, hogy segítsen. Remélem tud is segíteni. Átszalad a fejemen a gondolat, hogy most körülbelül úgy nézhetek ki, mintha én elemezném őt, nem pedig fordítva. Talán így is van, talán már megszoktam, hogy folyton nézem és analizálom a körülöttem lévőket önvédelemből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=758470#post758470][b]Dr. Riley Meyers - 2019.05.14. 23:39[/b][/url]

Elkapom az ablak felé vándorló pillantást, de nem forszírozom, mindössze megjegyzem magamban. A leányzó szöszmötöl, a filterrel és a bögrével babrálva, én pedig hagyom. Nincs okunk sietségre, szeretnék időt szánni rá, hogy minden felmerülő kételyre és kérdésre választ adjak.
- Boldoggá tenne, ha nem lenne szükség ránk, terapeutákra; viszont úgy hiszem, mindig van hova fejlődnie az embernek és nem szégyen ehhez tanácsot, segítséget kérni.-*Megkavarom a csokoládémat, aminek illata most már az epres teáéval vegyülve lengi be a rendelőt, aztán óvatosat kortyolok, megpróbálva nem megégetni a számat. Az iménti rakoncátlan tincsnek ismét sikerül meglógnia, szórakozott mozdulattal igazítom vissza helyére, elnevetve magam a meglepetésen - sokadjára látom, de még mindig mókás a megrökönyödés.*
- Szeretem a technikát és kíméli a fákat,-*emelem meg a kezemben tartott kütyümet, ami feltűnésmentesen lapul meg ölemben.*- Egyébként főleg azokat a dolgokat jegyezzük fel szakemberként, amikkel foglalkozni szeretnénk vagy amik tisztázásra szorulnak. Így nem kell félbeszakítani és nem felejtjük el,-*egészítem ki némi magyarázattal, mert a közhiedelemmel ellentétben jegyzeteink ritkán messzemenő elemzések, ahhoz jóval több beszélgetés, tesztek szükségesek. Mintha némileg oldottabbá válnának válaszképp a mozdulatai, így megkockáztatom az első komolyabb kérdést és kerek, átgondolt választ kapok rá.*
- Örülök, hogy sikerült és hogy támogatnak. Az első lépés mindig ijesztő.-*Aprót bólintok, megértően, mert élénken emlékszem, milyenek voltak az első üléseim, amikor még én ültem Laura helyén. Jó, hogy van barátja, aki meg tudta adni a szükséges löketet, mert akár egy-két látogatás is rengeteget segít - feltéve, hogy kompetens a felkeresett terapeuta.
Az itt-ott beálló szünetek, hallgatások is természetesek - engedem, hogy annyit fürkésszen, amennyit csak szeretne, nem erőltetve semmit. Úgy tűnik, ez kell ahhoz, hogy összegyűjtse a gondolatait, mert mesélni kezd, nagy vonalakban felvázolva a problémát. Nagyon árulkodó, hogy nemhez kötött a félelem, esetünkben a maguktól adódóakon túl is felvet néhány súlyos kérdést. A testbeszédem arról biztosítja, hallom és értem az elhangzottakat, s hogy nem találok benne furcsát vagy kivetnivalót.*
- Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Két dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban mondani. Az első, hogy bármikor dönthetsz úgy, hogy másik szakemberrel szeretnél dolgozni és győzködés nélkül segítek neked megfelelő pszichológust keresni. A második, hogy ha még nem tudnád, metamorf mágus vagyok és egyaránt öltök női- vagy férfi alakot. Ennek nem kell hatással lennie a közös munkára, megegyezhetünk abban, hogy mindig ugyanúgy jelenek meg az üléseken. Ha viszont zavar, esetleg nem érzed magad biztonságban, akkor az elején érdemes szerintem megbeszélni.-*Tiszta lapokkal játszom, nem zárkózva el egyetlen kérdés elől sem. A képességem egyaránt jelenthet segítséget és hátráltató tényezőt is, a döntés azonban minden esetben Lauráé. Azt hiszem, egyértelmű, hogy sértettség vagy rosszallás fel sem merül részemről, ha mégsem engem választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=758516#post758516][b]Juhász Laura - 2019.05.16. 19:42[/b][/url]

Kicsit felvonom a szemöldökömet, amikor a doki azt mondja, hogy örülne, ha nem lenne rájuk szükség. Jó persze, az lenne az ideális, ha a világon minden ember tök jól lenne, de akkor ő sem csinálhatná ezt, amit szeret. Érdekes meglátás mindenesetre, majd később eltöprengek rajta.
Így csupán bólintok és figyelem, hogy mit is csinál. Nem egészen értem, hogy miért nevet fel, de nem kommentálom a dolgot. Nem azért vagyunk itt, hogy én kérdezgessem mindenféléről. Pedig ha másban nem is, de ebben igazán profi vagyok.
- Tehát, ha jól értem, akkor a beszélgetésünk után majd meghallgatja a felvételt, és ír egy rövid vázlatot legközelebbre, amikre vissza kell térnünk? – megnyugtató, hogy nem fog körmölni, amíg én próbálom elmakogni, hogy mi is a bajom; de biztos vagyok benne, hogy valami feljegyzés majd fog készülni. Ha valami történne és máshoz kerülnék át vagy ilyenek, akkor annak az embernek is tudnia kell, hogy mi hol merre hány méter. Meddig jutottunk, meg ilyenek.
- Szerintem nekem nem csak az első lesz az – halványan elmosolyodom, szó szerint véve azt az említett lépést. Jó, tudom, hogy a doki mire gondolt, csak éppen pont találó a szóhasználat. Annak amúgy én is örülök, hogy nem teljesen egyedül nézek szembe ezzel az egésszel, bár most jut eszembe, hogy el is felejtettem mondani a fiúnak, hogy eljövök ide. Mindegy, majd akkor azt mondom, hogy milyen volt.
Nehezemre esik elmondani, hogy mi a baj. Tudtam, hogy az lesz, de nem sejtettem, hogy ennyire. Szinte félve várom a válaszát, a reakcióját a doktornőnek, hiszen most fog kezdődni úgy igazán a „munka”. Biztos találkozott már ennél ezerszer rosszabb helyzetekkel is, úgyhogy szégyenkezni nem szégyenkezem. Csak pocsék elmondani. Bólintok egyet, amikor végre válaszol, és bármennyire is izgulok azon, hogy folytatja, mégis kíváncsi leszek a fogalmazásmódja miatt. Teljesen tárgyilagos, lényegre törő. Felszalad ugyan a szemöldököm, amíg beszél, de nem szakítom félbe, ő se tette.
- Inkább kihagynám egy másik ember bevonását. Ha nem muszáj nem csinálnám végig ezt az egészet megint egy idegennel. – felelem finoman magamra mutatva, majd összeszorítom a számat, jelezve, hogy nem biztos, hogy még egyszer neki fogok tudni futni ennek az egész terapeutásosdinak. Neki képes voltam eddig ennyit elmondani, ne kísérletezgessünk azzal, hogy vajon más doki jobb lenne-e. De oké, megjegyeztem. Ha bármi bajom lenne a személyével, akkor majd szólok. Gondolom ez a lényeg.
– Nem, nem tudtam. És ugyanazt az alakot ölti mindig, vagyis csak azt tudja, vagy bármikor bárkinek a bőrébe bele tud bújni? – ez a téma viszont annyira érdekes, hogy el is felejtem, hogy miért is vagyok itt. Még a fejemet is félrebillentem, ahogy felcsillan a szemem. Tök jó ez a képesség, az elemi mágia, sőt a legilimencia az semmi ehhez képest. Aztán eljut a tudatomig, hogy az én esetemben ez miért is olyan fontos. Oh. Oké. De mi az, hogy ha nem érzem magam biztonságban? Nincs ebben semmi ha.
– Legközelebb elhozom magammal Thomast, és akkor majd nem lesz gond a biztonságérzetemmel. – felnevetek, hiszen pont ezért vagyok itt. Mert nem érzem magam biztonságban. A nagy általánosságban. Na meg mert ilyen butaság is csak nekem juthat eszembe … kísérettel járni pszichológushoz. Remélem a doki is sejti, hogy csak viccelek.
- Ameddig a doktor úr vagy doktor nő nem jön túl közel hozzám, vagy nem néz rám úgy, addig nagyjából rendben leszek. Akármelyik alakjában is van. És nem tudom, hogy zavar-e ha hirtelen váltani tetszik. Valószínűleg nem, ha nagyjából marad ez a távolság. – vonom meg a vállamat immáron teljesen a helyzetre koncentrálva. Igazából még jól is elsülhet ez a dolog, és csak mert nem teljesen átlagos a doki, attól én még nem fogok hanyatt homlok menekülni egy másikhoz. Ki kell próbálni, hogy mi lesz ha cserélgeti az alakját. A lényeg, hogy tudjam, hogy ő ő, különben nem biztos, hogy legközelebb be is lépek a szobába, ha egy vadidegent látok.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=758811#post758811][b]Dr. Riley Meyers - 2019.05.20. 00:02[/b][/url]

- Pontosan. Lehet, hogy néha leírok közben is egy-egy szót, de a nagyja hanganyag lesz.-*Ez akkor is hasznos, ha a haladást próbálom felmérni, esetleg jellegzetes, árulkodó intonációt keresek. Én is tanulom a betegeimet.
- Tény. Ám minden sikeres lépéssel egy kicsivel előrébb is leszel,-*viszonzom a mosolyt, mert csodát és megváltást nem ígérhetek, csak erőmből telő segítséget, útmutatást. Első hallásra is nehéz csomag ez, nagy árnyékot vet és látom a lány arcán a félelmet, mintha felvértezné magát a válaszomra. Ami így is készületlenül éri, sőt, mintha kicsit zavarba is ejtené; ideje bőven van viszont kibogozni.
- Nyilván, ez csak egy lehetőség.-*Bólintok, jelezve, hogy értettem. Mindazonáltal ha együttműködésünk bármelyik pontján meggondolná magát, jó tudnia, hogy nincs kizárólag rám vagy az aktuális iskolapszichológusra utalva. A döntés lehetősége is ad egyfajta kontrollt. A válasza alapján nem teljesen érti még, miért hoztam fel mindezt, de legrosszabb esetben átfogalmazom majd.
- Is-is. Képes lennék bárkinek a bőrébe bújni, ami egyrészt felhasználható a terápia során, másrészt pompás tréfaeszköz,-*lebegtetek meg szemléltetésképp két nyuszifület, amit az imént növesztettem a fejemre - elragadóan selymesek és puhák, ráadásul még billegetni is tudom őket egy kicsit. A hirtelen érdeklődésre építek, kihasználva ezt a pillanatot. Aztán volt-nincs, eltűnnek a tapsifülek.*- Én magam viszont többnyire két egyenrangú alakban létezem, amiből az egyik ez.-*Intek jelen vörösségemre. Ez egy apró ferdítés, azonban a diákoknak nem áll igazán szándékomban felfedni harmadik alakom; a pácienseim és mint olyanok, szeretném elkerülni, hogy a magánéletembe is belefolyjanak.*
- Megoldható - feltéve, hogy Thomas jólnevelt és szobatiszta,-*hunyorgok vissza, lévén fogalmam sincs, ki vagy mi is Thomas, de a feldobott labdát értem. Részemről félkomoly az ajánlat, mert nincs kifogásom olyasmi ellen, ami segít Laurának megnyílni és kevesebbet stresszelni - feltéve, hogy nem esz meg engem vagy a berendezést... Sőt, néha Freudot is behozom, mert határozottan terapeutikus hatással van a cicabarát emberekre.
- Szólíts nyugodtan Rileynak vagy dokinak,-*ajánlom fel, hogy ne kelljen a nemek körül táncolni.*- Észben tartom mindezt, s kezdetnek azt javasolnám, hogy megmaradok ebben az alakban mindaddig, amíg azt nem mondod, szívesen látnád a másikat is.-*Örülök, hogy jól vette ezt a lépcsőt, viszont egyáltalán nem kell előrerohannunk, ráérünk kitapasztalni, honnan-meddig terjednek azok a határok, amiket apránként fogunk majd eltolni a megfelelő irányba. Az első az a komfortzóna, ami megadja a teret a nyitott beszélgetésnek. Kortyolok egyet, aztán témát váltok.*
- Vannak kivételek? Teszem azt, gyerekek, családtagok, közeli barátok? Állandó vagy valamennyire változó az erőssége? Hogyan tudnád a leginkább körülírni, amit ilyenkor érzel?-*A kérdések nem egyszerre, hanem fokozatosan érkeznek - figyelem Laura reakcióit és ha úgy látom jónak, kisebb-nagyobb szüneteket hagyok köztük, gondolkodásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=759002#post759002][b]Juhász Laura - 2019.05.21. 19:24[/b][/url]

Az biztos, hogy sok elgondolkozni valóval szolgált már a doki; de egyelőre félreteszem ezeket, most inkább a jelenre koncentrálnék. Ráérek feldolgozni a többit. És tényleg nem tudom, hogyan másképp lehetne még érteni azt, hogy keresünk mást, ha szeretném. Hogy miért mondhatja, azon kívül amire én gondoltam.
- Azta! Bárkinek? Azta! – ez egyszerre írtó klassz és írtó ijesztő is. Nem valószínű, hogy nagyon tetszene ha valaki olyan bőrébe bújna, akit jól ismerek. Hiszen a kinézet az csupán egy dolog, a személyiségüket nem fogja tudni visszaadni.A nyuszifülek láttán azonban rögtön elvigyorodom, majd kikerekedik a szemem, ahogy meglibben a vége az egyiknek. Ez nagyon cuki. – Awwh.
Visszakormányozom a figyelmemet a beszélgetésre, és rögtön egy újabb érdekességgel kerülök szembe. „Két egyenrangú alak”. Ezen is el fogok gondolkozni később.
- Milyen érzés alakot váltani? Érzi egyáltalán amikor például kibújnak a fülek? – kérdezek egyet a millió kérdés közül, amivel tele lesz a fejem. Jó, tudom, hogy nem ezért vagyunk itt; viszont úgy veszem észre, hogy könnyebben feloldódom, így, hogy beszélgetünk normálisan. Ő is mond valamit magával kapcsolatban, én is. Így nem olyan dilidokis az egész.
- Persze, hogy jól nevelt, hiszen angol. Szobati..., hogy mi? – bólogatva kezdek bele a válaszba, aztán leesik, hogy miről is beszélünk. Nem állom meg vigyorgás nélkül a dolgot. Szobatiszta, ó ez jó! Szegényt állatnak gondolja a doki.
– Biztosan az. Thomas, ő nem … , szóval ő az a barát, akit említettem. De, nem gondoltam komolyan, mármint azt, hogy velem jöjjön. – felelem végül egy vállvonás kíséretében továbbra is mosolyogva. Nem, ez olyan dolog, amit egyedül nekem kell megoldanom és rendbe tennem magamban. Illetve egy kis segítséggel. Bólintok egyet, jelezve hogy akkor ezentúl egyszerűsítem a megszólítást, bár szerintem egyelőre még képtelen leszek a keresztnevén hívni a dokit. Talán majd később, ki tudja. És az igazat megvallva már most borzasztóan kíváncsi vagyok a másik alakjára, viszont kicsit tartok tőle, hogy jelenleg visszarántaná az eddig leengedett egyik védőpajzsomat. A kérdések így is eléggé ostromolják a tudatomat, hogy zárkózzak vissza, hogy ne adjak rájuk választ.
- Azt hiszem igen. Gyerekek körébe nem igazán forgolódom, így ezt nem tudom biztosra mondani. De ők őszinték és ártatlanok. Kimondanak mindent, és egyenesek. Igen, velük valószínűleg nem lenne gondom. – lassan, vontatottan válaszolok, ahogy igyekszem végiggondolni a helyzetet. Minden egyes példát alaposan végig kell rágnom magamban, hogy egy teljesen helytálló választ tudjak adni. Még soha nem merült fel bennem, hogy ennyire ki kellene elemeznem. Egyszerűbb volt menekülőre fogni. – A családtagok, hát … Apuék ők már nem közeledtek úgy igazán felém miután … szóval ... A többi rokon látta, hogy valami nem stimmel, hiszen addig az ölelések gyakoriak voltak nálunk, így ők is leálltak vele. Gondolom azt mondták nekik, hogy a hormonok vagy ilyesmi miatt nem szeretem. De amikor nagy ritkán még is összeölelkeztünk akkor nem zavart. Végül is kiskoromtól kezdve ismerem őket. – vonok vállat egy újabb szünetet tartva. Belekortyolok a teámba, ami szinte teljesen kihűlt már. Aztán rögtön egy kérdéssel folytatom. – Mi az, hogy közeli barát? Vannak az ismerősök, akikkel csak úgy összefutok itt-ott, néha eldumálunk de körülbelül ennyi. Vannak a barátok, akik hát … szóval barátok. Akikkel szeretek együtt lenni, megosztunk egymással mindenféle gondolatokat, dolgokat. Eddig ezeket ismerem. – tényleg nem értem a kifejezést. Új nekem ez az egész barátosdi is, vagyis már nem annyira, de még mindig vannak olyan dolgok benne, ami meglep. Ismét forgatni kezdem a bögrémet ide-oda, mert úgy érzem képtelen vagyok ennél többet mondani. Nem megy. Ha elmondom, hogy mit érzek olyankor, akkor … hát, attól félek, hogy elő is jönnek azok az érzések. A csend egyre hosszabbra nyúlik, majd az üres bögre alját szuggerálva halkan újra megszólalok.
- Változó. Ha lány, vagy ha csak egy pillanatnyi vagy véletlenszerű a dolog, akkor pusztán egy erősebb kellemetlen érzés. Ha nem, akkor eléggé durva is tud lenni. Minél ijesztőbb a szituáció, vagy minél idősebb esetleg ijesztőbb a pasi annál rosszabb. Olyan, mintha ki akarna ugrani a szívem a helyéről, teljesen lefagyok, pedig minden porcikám sikítva követeli, hogy meneküljek. Érzem, hogy zihálva veszem a levegőt, még se jut a tüdőmbe oxigén. Szédülni kezdek, a gyomromba mintha tonnányi súlyokat raktak volna. Olyan eset is volt már, hogy végül elájultam, de az már régen volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=762757#post762757][b]Dr. Riley Meyers - 2019.06.29. 22:32[/b][/url]

Derűsen csillan a szemem, egyelőre eszem ágában sincs megálljt parancsolni a kérdezősködőnek; ahogy jobban felém fordul és tekintete hosszabban elidőzik rajtam, úgy bátorítom nyílt testbeszéddel. Szükségünk lesz a kíváncsiságra.*
- Minél gyorsabban csinálja az ember, annál inkább érezhető, vagy minél ritkábban használja valaki a képességét. Nincs igazán mihez hasonlítani, amióta az eszem tudom, a részem.-*Kezemmel is gesztikulálok, mert nehéz mások számára megfoghatóvá tenni valamit, ami számomra természetes, számukra viszont elérhetetlen. A százfűlé-főzet vagy a pálcás transzfiguráció egészen más ízt, benyomást hagy, legalábbis miután mindhármat próbáltam, élesen elválik a fejemben a bájital kiváltotta magatehetetlen átalakulás és az animágia kezdetben oly' idegen érzése, erőltetett változása.
A megakadásnál elnevetem magam a hirtelen táguló szemeken, ahogy Laura a mondat felénél döbben rá, megvicceltem. Azt hiszem, kezdem sejteni, közös ismerősünk van, ám nem kívánok rákérdezni erre.*
- Ha mégis meggondolnád magad, az előző feltételek továbbra is állnak,-*hunyorítok cinkosan a leányra, egy apró vállvonással ráhagyva a döntést. Mert mindenkinek lehet rossz napja, amikor igenis jól jön egy barát támogatása.
Bólintok, a mondandót éppúgy figyelve, mint a szóhasználatot.*
- Ez a ritkás érintkezés megfelel vagy zavar? Megbeszélt vagy hallgatólagos egyezség?-*A hangsúlyom nem számonkérő és ítélkezésnek sincs benne nyoma; mindössze érdekelnek az összefüggések és a a véleménye, érzései, hogy be tudjuk tájolni, merre is induljunk. Egy ilyen probléma feltérképezése meghaladja az egyszeri beszélgetés kereteit.
A visszakérdezésre megérintem az állam, egy pillanatra gondolataimba merülök.*
- Közeli barátként definiálnám azt, akivel szoros, bizalmas kapcsolatod van és elérhető is. Aki mellett önmagad lehetsz, vagy úgy érzed, az lehetnél.-*Megesik, hogy az ember eltávolodik olyan társaktól, akik nélkül korábban elképzelni sem tudta az életét, vagy ellenkezőleg, hirtelen az életébe csöppen valaki, akinek mindig is ott lett volna a helye. Egy megfakult barátság is lehet kedves, ahogy egy kedves pajtás is maradhat messzi, ha valaki sebezhető és félénk.
Bizonytalansága olyan tapintható, mint az ujjai közt forgatott bögre - tisztán kirajzolódnak az alig-alig leplezett félelmének vonalai. Nyugodtan simulok karosszékembe, nem sürgetve mocorgással vagy türelmetlen feszültséggel, pusztán várok, együtt lélegezve a rendelővel, aminek mágiája részben hozzám is igazodik.
- Értem. Van vészforgatókönyved ilyen helyzetekre, esetleg kipróbált módszered? Bármi, ami javít vagy ront ezeken?-*Érdekel, hogy próbálja kezelni a kialakult szituációkat, hogy mennyire tudatosítja és esetleg küzd ellene, vagy épp mennyire taglózza le egy-egy epizód. Arra, hogy a forrását megossza velem, nincs szükség és túl korai is lenne, nem fogom erre kérni. Azzal kell dolgozni, amink perpill van, erre összpontosítok hát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=763121#post763121][b]Juhász Laura - 2019.07.04. 20:09[/b][/url]

Bólogatva hallgatom, hogy is van ez az átváltozással. Arra ugyan nem kapok választ, hogy a doki végül is akkor érzi-e vagy sem. Arra tippelnék, hogy igen, hiszen egy pillanat alatt megjelentek és eltűntek a tapsifülek. Persze még bőven lenne kérdésem, de inkább visszafogom magam. Ha sokat fogok idejárni előbb-utóbb kiderülnek azok is. Ha meg nem, nos, nem kéne tolakodónak lenni csak mert kíváncsi vagyok.
- Majd kifaggatom arról a szobatisztaságról azért – vigyorgok rá a dokira. És amúgy nem jöttem rá, hogy vicc áldozata lettem. Én tényleg azt hittem, hogy a doki arra gondolt, hogy egy állatról beszéltem korábban. Láttam én már Lujza meg Ferenc nevű macskát csak, hogy példát mondjak.
- A családommal? Hát, olyan semleges vagyis természetes. Tényleg kicsi voltam, amikor volt ez a változás. Hát, velem senki nem beszélt meg semmit sem. Egyáltalán semmit – amennyire eddig nyílt voltam, most annyira kezdek megint visszazárkózni. Mert már tudom, hogy egyáltalán nem természetes az, hogy a hozzám legközelebb állók nem érintenek meg, és az sem, hogy nem magyaráznak el semmit sem egy kislánynak. Arról sem, hogy mi történt vele. Ne beszélj róla senkinek és ennyi. Megtettem, amit kértek és nem lett jobb.
- Áh, akkor igen. Van közeli barátom, aki kivétel – bólintok mosolyogva. Azt ugyan nem teszem hozzá, hogy csak egy ilyen van. Közeli barátom van több is, ezek szerint nevezhetjük őket annak, de aki hozzámérhet anélkül, hogy pánikba essek, csak egy. És én ennek nagyon örülök, hogy legalább egy ilyen ember van.
- Hogyne, kerülöm a nagy társaságokat és folyton azt figyelem, hogy ki mennyire jön közel hozzám. Amíg megtehetem addig igyekszem fenntartani a megfelelő távolságot. A gond akkor van, amikor sarokba vagyok szorítva, vagy váratlanul ér, mert nem figyeltem eléggé – nem valami nagy forgatókönyv, de nagyjából beválik. Nagyjából.
– Rontani az ront, ha olyan szándékkal közelítenek. Javítani? Háát, talán ha én kezdeményezem az érintést? A csajokkal nagyon ritkán szoktam, vigasztaláskor meg ilyesmi. Vacak érzés, de nem annyira rémes, mintha ők ölelgetnének össze. Ez bíztató?
Végre felpillantok a bögrémről egyenesen a doki szemébe nézve. Eddig nem nyilatkozott semmivel kapcsolatban sem, de most valamiféle megnyugtatásra lenne szükségem. Hogy nem vagyok teljesen tönkremenve, hogy javíthatunk a dolgokon, hogy van még remény a számomra. Ha meg nincs, hát, legalább megpróbáltam. Most veszem csak észre, hogy mennyire feszült a testtartásom, így leteszem a bögrémet és hátradőlök a kényelmes fotelban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=764038#post764038][b]Dr. Riley Meyers - 2019.07.16. 13:08[/b][/url]

Biccentek és persze egy pillanatig sem akadnék fenn azon, hogy kifaggatja a delikvenst - még akkor sem, ha tényleg valamiféle tollas-szőrös-pikkelyes lényről beszélnénk.
A folytatás kevésbé derűs, apránként vissza is tér komolyságom és figyelmesen tanulmányozom Laura arcát, visszahúzódását.*
- Ez szomorú. Nincs olyan kicsi gyermek, akivel ne lehetne valamilyen formában kommunikálni,-*sőt, bizonyos értelemben pont ez történt - a család azt jelezte felé, hogy ami történt, szégyenletes, titkolnivaló, valamilyen formában a kislány bűnrészes, de még csak meg sem magyarázták neki. Ezt azonban csak magamban jegyzem, elégre nem célom senkit hibáztatni, s - egyelőre - elengedem ennyivel, hacsak Laura nem szeretne még hozzátenni valamit.
- Nagyszerű!-*Mosolyt villantok, nem udvariasságból, hanem mert az ilyen kivételek aranyat érnek, rengeteget számít a jelenlétük és együttműködésük, főleg a kezdetekben. Ők azok, akik nem erősítik, hanem épphogy segítenek eltörölni azokat a szabályokat, amiket a trauma írt.*
- Ez nem forgatókönyv, ez elkerülés. Amire én gondoltam, van-e olyan helyzetre terved, amikor szembe kell nézned a problémával - ha bekövetkezik a legrosszabb, a sarokba szorítás vagy maga a pánikroham. Nem baj, ha nincs, csak tudni szeretném, hol kezdjük a munkát,-*szögezem le, mielőtt még félreértésbe bonyolódnánk. Egyáltalán nem ítélkezem, azonban elengedhetetlen az őszinteség, ugyanis ha vendégem ferdít vagy szépít, sokkal nehezebb hatásosan kezelni, fejleszteni.
- Miből szűröd le, ha "olyan" szándékkal közelítenek?-*Nem fogom erőltetni, hogy kimondjon szavakat, viszont azt fontos tudni, mennyire képes objektíven megítélni mások szándékait vagy mennyire torzít az észlelése. Ráadásul ez számára is fontos gondolkodnivaló, mert a mindenki-mínusz-egy borzasztóan ijesztő szám - és mint ilyen, végtelenül valószínűtlen is.*
- Te hogy érzed? Jó vagy megnyugtató valamennyire, ha ráveszed magad a vigasztalásra? Értékelem az igyekezeted, de fontos, hogy ne erőltess magadra túl sokat egyszerre, mert ellentétes hatást érhet el.-*Ha valaki csak figyelmen kívül hagyja a saját szükségleteit, akkor előbb-utóbb felgyülemlik benne a neheztelés és keserűség, holott ha nem beszél másoknak a problémáról és a vele kapcsolatos nehézségekről, sokan tudatlanul okoznak kárt, mert nem értik a helyzetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=764486#post764486][b]Juhász Laura - 2019.07.20. 21:16[/b][/url]

Hümmögök csak egyet a doki reakciójára. Kicsit megkésve jövök rá, hogy valamiféle véleménynek adott hangot azzal kapcsolatban, amit elmondtam. Talán most először azóta, hogy belekezdtünk a témába. És igen, tényleg szomorú, bár én inkább a dühítő szót használnám rá, legalábbis most ezt érzem.
- Vagy legalább annyit elmondani, hogy semmi baj, nem a te hibád, nem tehetsz róla – fűzöm még hozzá kicsit remegő hangon. Az a furcsa, hogy dühös vagyok rájuk. Mindent elfogadtam, elkönyveltem eddig úgy, ahogy volt. Nem hagytam, hogy mélyebben megérintsen. Erre tessék, most itt van ez. Őszintén örülök neki mikor egy kicsit vidámabb irányba kanyarodunk, még ha csak röpke időre is. A barátaim felé. Azonnal újra nyugodtabbá válnak a vonásaim, ahogy rájuk gondolok.
- Tervem – ismétlem el kissé vontatottan a szót, ahogy gondolkodom. Főképp az elkerülésre szoktam figyelni, hiszen ha nem tudom elkerülni, akkor már tehetetlen vagyok. – Nyilván az lenne a jó terv, ha mondjuk újra én irányítanám az eseményeket, és visszaállítanám a normális közelséget. Mondjuk hátrébb lépek például. De hiába tudom én ezt így fejben, ha ott vagyok a szituációban akkor nem megy. Egyszerűen, megbénulok. Szóval, nem, nem igazán van azt hiszem – mondjuk inkább azt, hogy nincs. Végül is, olyan ami működne is tényleg nincs. Kezdjünk inkább nulláról, maximum kiderül, hogy tévedek. Ez a jobbik eset.
- Sokszor a tekintetükből. Vagy testbeszédből. Esetleg abból mit mondanak és hogyan. A baj csak az, hogy ezekkel mind lehet hazudni is, igaz? Szóval nem 100%-os a dolog. – nehéz rendesen összeszedni a jeleket, hiszen nem szoktam kielemezni, hogy na ez most az. Csak látom és tudom. És valljuk be, már fáradok az érzéseim, gondolataim analízisétől. Kezdek tényleg arra a pontra eljutni, hogy mindenre az a válasz, hogy nem tudom.
- Nekik nagyon jó és nagyon megnyugtató. Én meg túlélem. Nagyon ritkán csinálok ilyet, és amilyen távolságtartó vagyok a fizikai dolgokkal kapcsolatban nekik eszükbe se jut, hogy viszonozzák az ilyeneket. Vagy ha igen, akkor meg elejét veszem a dolgoknak és megmondom nekik, hogy inkább ne – vonom meg a vállamat. Értem, hogy nem jó ha erőltetem az ilyen dolgokat de tényleg eszemben sincs ezt tenni, főleg mert nekem nem annyira kellemes a dolog. Kellemetlen, de nem annyira, hogy ha muszáj akkor ne tegyem meg. Szerencsére ritkán muszáj. – Ne értsen félre, ez tényleg nem gyakori egyáltalán. Talán ha kettő vagy három ilyen eset volt. És csak azokkal fordult elő, akiket tényleg a barátomnak tartok és valamennyire megbízom bennük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=765755#post765755][b]Dr. Riley Meyers - 2019.08.02. 00:13[/b][/url]

Számtalan érzést lehetne ehhez társítani és sokat elárul, kinek mi az első szó, ami eszébe jut, mi a domináns érzés. Bólintok, mert valóban, jó lett volna, ha ezek elhangzanak, viszont jó jel, hogy Laura a tudatában van ennek.*
- Rengeteg mindent lehetett volna mondani. Ezekről is beszélhetünk bővebben, főleg, ha szeretnél a fennálló helyzeten változtatni.-*Vetem fel, még ha ez inkább megfontolnivaló is, semmint konkrét kitűzés de úgy érzem, a családjával való kapcsolata rászorul némi átértékelésre. A lehetőség mindenképp adott, mindent megvizsgálhatunk együtt, aminek kapcsán kételyei vagy nehézségei akadnak.
- Ez inkább cél, mint terv. De lebontjuk lépésekre és szépen haladunk majd felé,-*biccentek, kicsit érzékletesebbé téve a kettő közti különbséget.*- Sokféle technika létezik, amiket ha elsajátítasz, akkor ilyen helyzetekben segítenek jobban kézben tartani a dolgokat,-*vetítem előre, miket fogok többek közt tanítani. Persze, nem instant gyógyír egyik sem, ám fokozatosan lehetővé teszik majd, hogy egyre kevésbé a félelem uralja Laura cselekedeteit és gondolatait.*
- Akkor ezen is dolgozunk majd,-*írom gondolatban teendőink listájára a testbeszéd-elemzést, nem téve hozzá, hogy félreérteni is könnyű a szándékot, ha valakiből a trauma szól főként. Kell még egy vagy két ülés, hogy teljesebb képet kapjak, azonban kezd körvonalazódni a fejemben, mire, mikre lesz első körben szükség.*
- Értem,-*bólintok, hiszen a válaszomat megkaptam. A "túlélem" kezdetnek megteszi. Néhány pillanatig töprengek, belekortyolva a bögrémbe, majd Laurára nézek.*- Az elhangzottak alapján össze fogok állítani egy tesztsort, amit a következő ülésen kitöltesz. Van bármi más, amiről érdemes tudnom? Speciális képesség, rendszeresen szedett bájitalok?-*a választ követően felkecmergek, hogy a polchoz lépve az előre elkészített lapok közt válogassak egy keveset.*
- Adok némi házi feladatot, hogy addig is gyakorolhass, ha jónak érzed,-*telepszem aztán vissza, a következő tíz percben egy relaxációs gyakorlatot mutatva-magyarázva el, mielőtt útjára engedném a leányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=776729#post776729][b]Rothman Anton - 2019.10.03. 21:22[/b][/url]

Zsebrevágott kézzel baktatok végig ezen az idétlen folyosón. A fejetlenség folyosója, azt hiszem. Tisztára lavírozni kell az átkok közt. Látom ám a szemem sarkából, hogy az egyik festmény kísértet rám sikoltani készül, szóval rászegezem pálcámat és megrázom a fejemet. Nem, nem, átlátszó barátom, nem. Aztán egy tócsa terem előttem, amit kecsesen kikerülök. Megnézném, ahogy a szépség nap, mint nap megkűzd ezekkel az elemekkel. Lassítva látom magam előtt az egészet: libben a haja, miközben átszökell egy akkor a padlón keletkező repedésen.
Ép bőrrel érkezem a pszichológusi iroda ajtaja elé, ahol különben még nem jártam. Bekopogtatok, aztán nekidöntöm a vállám a falnak, miközben a bebocsájtásra várok. Remélem, nem egy agyban turkál épp! Szeret, azt tudom. Viszont most kénytelen lesz felhagyni vele. Rámosolygok pár diákra, aki elsétál a folyosón. Tétován rám köszönnek, lazán visszaköszönök, aztán még vissza-vissza néznek rám, ahogy kullognak elfele. Nem tudják, mire vélni, ki ez az ijesztő csóka itt a suliban és miért üdvözli őket ilyen lelkesen. Majd nemsokára megtudják! Meg a kedves is, ha már itt tartunk. Mármint, ő tudja, hogy ki vagyok. Ó, tudja. Azonban még ő sem tud mindent...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=777912#post777912][b]Dr. Riley Meyers - 2019.10.12. 23:28[/b][/url]

Nekem szerencsére ritkán kell a folyosón keresztül elhagynom a pszichológusi részleget, hiszen a saját rendelőmön keresztül járok, hogy időt spóroljak, egyenest a váróba érkezve, ahonnan Zója volt irodája is nyílik. Némi szomorúsággal tölt el, hogy még mindig üres, főleg az egyre szaporodó dossziékat látva érzem néha úgy, jól jönne némi segítség, de egyelőre győzöm.
A kastély most csendes - alig páran járnak be a szünetben is, úgyhogy én sem sokat tartózkodom itt, csak azokon a napokon jövök be, amikor nagy ritkán ülésem vagy tanácsadás van. Az otthoni dolgokra fókuszálok, a kutatások és tesztek kötnek le nagyrészt - egy jégkása társaságában most is az alapítvány által küldött kimutatásokat olvasgatom. Aztán kopognak, szokatlanul határozottan és vidáman, benyomásom szerint.*
- Gyere beljebb!-*szólok ki, akárki is legyen a látogatóm, majd magam alá húzott lábaimat kinyújtom és megkeresem a szandálomat, félretéve a tabletet. Felállok a fotelből és elindulok az ajtó felé, hogy üdvözölhessem a belépőt, már ha elég bátor hozzá - nem mintha ijesztő vagy félelmetes lennék, még így, nyakigláb valómban sem. Főleg nem ebben a tarka, batikolt ingben és szokásos kedves mosolyommal tetézve kócosságomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=777925#post777925][b]Rothman Anton - 2019.10.13. 01:17[/b][/url]

Ismerős hang invitál beljebb, nekem pedig nem kell kétszer mondani.
- Hello handsome - köszöntöm az én drága, nyurga hippimet anyanyelvén, ám förtelmes magyar akcentussal. Meg se próbálom, hogy ne olyan legyen. Megsimítom batikolt ing fedte hasát, miközben lazán elsétálok mellette és kezem zsebrevágva nézelődöm, mint valami átkozott múzeumban. Még az ábrázatom is műértőnek tetszik, ahogy a bútorokat, fali képeket vizslatom. A kanapén nem fekszik senki. Egyelőre. Lehet, én fogok majd nemsokára. Most viszont odaballagok az ablakhoz és a függönyt félretolva kinézek. Tovább járkálok aztán és vigyorogva a másik kijárati ajtóra mutatok.
- Te csalsz és ott jársz, mi? Nem a rémségek folyosóján - feltételezem. Ha valakinek van lehetősége és egy kis esze, kikerüli a borzalmakat. Márpedig neki mindkettőből van bőven. Kolbászolok tovább a rendelőben, mintha csak ezért jöttem volna, körbenézni, vagy mintha bárki hívott volna, vagy mintha kaptam volna rá akármilyen engedélyt.
Leülök végül a kanapéra és azzal a lendülettel el is heverek rajta. Ugye mondtam én, hogy nem marad soká kihasználatlan? Tarkóm alá teszem egyik kezem és keresztbe rakott lábaimat billegtetem ide-oda.
- Ha esetleg azt fontolgatnád, hogy hipnózist alkalmazol rajtam, tudd, hogy lehet, abba valamelyik tetoválásom bezavar, más részről pedig anélkül is bármit elárulok és felidézek neked. Azt is, amit nem szeretnél hallani - tájékoztatom a dokit, szabad kezemmel hadonászva, szokásomhoz híven össze-vissza beszélve, vidáman rabolva az emberek drága idejét olyan locsogással, amit általában csak én élvezek, és én is inkább azért, mert imádom megfigyelni, mit szól hozzá a másik. Aztán persze vannak olyan kis perverzek, akiknek szintén kedvére van a sok hülyeségem, mint mondjuk a helyes colosnak, akire jól rárontottam. Már megint. És hogy miért is vagyok itt egyáltalán? Bah, ráérünk még azt megtudni. Legalábbis én rárek és az a lényeg, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=778211#post778211][b]Dr. Riley Meyers - 2019.10.15. 23:05[/b][/url]

- Hello gorgeous!-*somolygok vissza - igazán nem szólhatok rá, a magam zéró nyelvérzékével még két év után is csak egy-két szót pötyögök magyarul, érteni sem sokkal többet értek. Az érintést annál inkább, kinyúlva megcirógatom fedetlen karját, ahogy elhalad mellettem.
Terepszemlét tart, hívatlanul és váratlanul kacsázva körbe irodámat, mindenhova belesve, mindent megvizsgálva. Csendes kíváncsisággal figyelem, amint befoglalja ezt a helyiséget is, elvégre az iskola felől még sosem törte rám az ajtót.
- Apropó, te hogy kerültél oda?-*dobom vissza a kérdést, fejemmel a folyosó felé intve, elvégre a válaszát úgyis leolvasta már. Még szép, hogy az általam külön rendelt bejáraton át közlekedem, szükségem van a szépítő alvásomra! Meg ahogy elnézem, másoknak is, mert a kedvesnél okkal feltételezem, hogy még álmában is jár a szája.*
- Azért én megpróbálkoznék vele,-*lépek a kanapéhoz, hogy Anton mellett és a támlára letámaszkodva hajoljak felé. Apró, épp csak árnyalatnyi mosollyal nézem, egy pillanatra sem szakítva meg a szemkontaktust, míg lassan közelítek. Aztán egyszerre összeér az orrunk hegye és elnevetem magam, áthelyezve a súlypontom, hogy fél kézzel megcirógathassam arcát, ujjheggyel érintve szarkalábait.*
- Mi az, amit nem akarok hallani?-*vonom fel szemöldököm, ha már így csapdába ejtettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=778352#post778352][b]Rothman Anton - 2019.10.17. 21:22[/b][/url]

Egyelőre meg sem hallom a kérdését. Még hogy én hogy kerültem oda? Hát mégis miért olyan érdekes ez, amikor itt ennyire szép függöny van? Morzsolgatom kicsit ujjaim közt, nagyon elfoglaltan. Amíg a kanapé nem hív magához ugyebár. Én meg a drágát a kanapéhoz, hiszen ha én rajta vagyok, mindjárt csalogatóbb bútordarab. Ahogy a helyes arc közelít felém, megadót sóhajtok, szemforgatok és csak figyelem. Hát legyen. Próbálkozni szabad.
Nem mondom egyébként, hogy teljesen lazán fogadom közeledését ilyen és hasonló alakjaiban. Nem hiszem, hogy valaha is fogom. Nem mondom, hogy zavar vagy feszélyez vagy nem esik jól. Nincs erről szó, hiszen immáron minden formájában őt látom. Ő pedig nem tud kellemetlenül érinteni, nem tudom őt nem jó érzéssel fogadni. Jó, nyilván lenne valami olyan förtelmes kinézet, ami azért visszakozásra késztetne, ám szerintem nem csinálna velem ilyet. Elég az hozzá, bár látni már régen nem láthatja rajtam, mert nem engedem, hogy lássa, de ilyenkor azért van bennem egy kis gát mindig. A konzervatív férfiember gátja. Igen, konzervatív. Sok mindenben az vagyok. Mivel nem hülye, úgyis tudja szerintem, viszont nem engedem magamnak, hogy tanújelét adjam. Nem esik ez nehezemre, hiszen tényleg elenyésző, és nincsen arányban azzal, amennyire nem akarom ilyen hülyeségekkel megbántani. Lehet, nem bántódna meg, viszont akkoris felesleges az egész mizéria. Dehát ezer és egy dologgal van ez így egy kapcsolatban, nem? Nem imádsz mindent a másik szokásaiból, viselkedéséből, viszont összeségében ezek nem számítanak. Ő csinálja, így hát van és kész. Megváltoztatni semmiképp nem akarnád, mert akkor az már nem ő volna. Ha ő nem metamorfmágus volna, aki váltogatja az alakját, a nemeit, az már nem ő volna. Én pedig nem akarom, hogy ne ő legyen. Amúgy is tényleg egyre jobban belesimulok ebbe a bizarr, kihívásokkal teli ügyletbe, még élvezem is az izgit.
Eddig magyarázva legyintgető kezem mutatóujját egyszerűen beledugom az egyik összegurtnisodott tincsébe és birizgálva szórakozom, miközben ő meg eszkimósat játszik velem. Ha tudtam volna, hogy ilyen egy kezelés, már rég vettem volna rá jegyet. Vagy mit kell az ilyenekkel csinálni?
- Mondjuk azt, hogy hamarosan még sokkal több lesz a fizetésem, mint neked - közlök vele valamit, amit senki nem szeret hallani. Talán ő se. Jó, szerintem őt pont hidegen hagyja az ilyesmi. Viszont átvezetésnek tökéletes lehet arra, amiért idefáradtam. Látjátok, hogy elfáradtam, rögtön le kellett dőlnöm. Elég az hozzá, sokat mondó, magamat kérető tekintettel várom, hogy vagy találgatni kezdjen, ezt meg hogy értem, vagy kérdezzen. De ne azt, hogy és én mit érzek ezzel kapcsolatban!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=778714#post778714][b]Dr. Riley Meyers - 2019.10.21. 22:23[/b][/url]

A szelektív süketség nem ismeretlen jelenség számomra, csak halk "pfff" hangot hallatok, ahogy inkább a függöny molesztálása köti le, semhogy válaszolna a kérdésemre. Szóval nagyon is lényeges, de várjam ki szépen a soromat, mielőtt megkapnám a választ, amit az orrom előtt rángat, mint a mézes madzagot.
Meg-megsejtek néha pillanatokat, amikor egy egészen árnyalatnyit máshogy reagál, s nem kell a diplomám hozzá, hogy értsem. A kékjeit fürkészem, újra és újra elveszve bennük. Bár lehetne fájdalmas pont amit rejt, apró tüske, végképp nem ez munkál bennem - sokkal inkább azt érzem ilyenkor, hogy tényleg elfogad, engem és saját érzéseit is úgy, ahogy vannak. Tiszta lapokkal játszunk, közös szabályok szerint, s nekem ennyi elég. Ad, amennyit adhat, s cserébe ugyanennyit kap viszont, egyikünk sem kér ennél többet. Néma egyezség ez.
Szeretem, amikor belefeledkezik valamibe, ami most épp az egyik csiga a hajamban - lehunyom a szemem az élvezettől, lassan övéhez dörgölve orrom, jobbra-balra. A "vallomásra" nem hagyok fel ezzel azonnal, lustán emelem picit feljebb az arcom és  pislogok rá.*
- És ezt nem akarom hallani, mert...? Bűnrészességgel fognak vádolni miatta?-*vonom fel egyik szemöldököm, szemlátomást nem kapva szívemhez a hír hallatán. Azon a fázison már túl vagyunk, hogy repülősót kelljen hozatni nekem. Na meg hallottam már párszor a történetet az ominózus szalmaszálakról, amiket a kollégák Anton segítsége nélkül nem tudnak keresztbe rakni, szóval annyira nem lenne meglepő egy előléptetés. Az egész tálalása viszont...*
- Aztán? Megünnepeljük, vagy mélyen hallgatunk róla, hogy a Minisztérium is vét iktatási hibákat?-*nézek rá, (majdnem) ártatlan, gyermetegen őszinte tekintettel. Hogy szemétkedni, ki, én?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=778977#post778977][b]Rothman Anton - 2019.10.24. 22:15[/b][/url]

Nem csukom be a szemem, ahogy folytatja az orrozást, úgyhogy érdekes látványban van részem. Csak akkor pislogok sűrűben, mikor egy-egy tincs vészesen közel csapódik. Hiába tudom, hogy elérni azért nem tudnak, hisz nem olyan hosszúak, tartok tőlük. Ezek aztán bármire képesek.
- Hát... - ráncolom meg homlokom, ál-komolyan elmerengve, megvan-e a kockázata, hogy a mágikus bíróság színe elé idézzék az ügyemben. - Csak nem... - jutok végül erre, amolyan nesze semmi, fogd meg jól módon. Ki tudja ma már, nem igaz? Mármint, hogy kit miért visznek be az aurorok. Mocskos egy bagázs. Velem az élen.
- Óóóóó! - nyilatkozom hangosan a szúrkálódás nyomán - Na nézzenek oda - folytatom a mosolygó, te-most-tényleg?-ezést, ami természetesen nem nélkülözhet egy külön arczsonglőr bemutatót sem. - Te nagyon rossz vagy, doki - közlöm vele vigyorogva, majd könnyedén kigördülök alóla és lehullok szőnyegre. Mármint főleg a lábaim, a felsőtestem az L alakú kanapé másik oldalára támaszt és így rögtön kelek is fel, alig értem még le. Mintha csak minden fekvő helyzetből így lenne szokásom állóba kerülni. Nincs itt semmi látnivaló!
- Látom már, ki nem akar új könyveket, - sétálok hátratett kézzel a polcokhoz - menő továbbképzésekre meg előadásokra eljutni, - bandukolok tovább, megigazítva pár mappát, aztán végighúzva ujjamat egy képkeret tetején és fintorogva összemorzsolom aztán - megkapni minden szükséges támogatást a szakmai fejlődéséhez - tárom szét kezeimet.
- Sajnálom, drága, ezekhez már nem lesz elég a két szép szemed, ami egyébként minden máshoz az - teszem azért ez utóbbit hozzá a teljesség kedvéért. - Ennél jobban kell pedáloznod az új igazgatónál - rázom a fejem megrovóan és lehuppanok a csupaszín székébe a csupaszín asztala mögött, egyik lábam feldobva a karfára, térdhajlatomba véve azt, a másikra meg lekönyökölve, beletámasztva arcom, szinte aggódva morfondírozván, mi lesz így vele. Hm. Különben azt hiszem, ez lesz az egyik kedvencem: mindenkihez be fogok menni és levetem magam a székükbe.

# # #

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=779030#post779030][b]Dr. Riley Meyers - 2019.10.25. 23:33[/b][/url]

Hiába is próbál kicselezni felemás válaszával, roppant elégedett arcot vágok rá, mint aki pontosan azt kapta, amit hallani szeretett volna. A hangom csupa mézes-mázos dorombolás, bár hogy ez megnyugtató-e?
- Ajánlom is, életem,-*adok cseppet sem kétértelmű félmosollyal csókot homlokára, mintha holmi kétes alvilági alak lennék, aki egy még kétesebb aurorral paktált le nagyszabású tervei kedvéért. A család már megvan, csak kicsit maffiásítani kell és nyitva előlem még a párhuzamos világok uralma is, nemhogy ezé.
Talán ez okozza, hogy őt is kóstolgatni merészelem, belecsippentve a cápa uszonyába, sőt, még csak iszkolni nem kezdek, saját épségemet féltve. Ellenkezőleg, orra előtt parádézom ál-ártatlanságomat lengetve, nem kis derültségre adva okot. Azért van bennem egy kis gyerekes büszkeség, hogy meglepetéssel tudtam szolgálni, pont annyira hatódva meg a feddéstől, mint bármelyik ötéves, akinek csínyje titkon elnyerte ám a felnőttek tetszését és ezt pontosan tudja is. Amikor végül elillan előlem - fura keljfeljancsi trükköt vetve be ennek érdekében - pár másodpercig nézek utána, próbálva kibogozni, mire is utalgat épp. Aztán elkezd bennem körvonalazódni a dolog és egy laza fordulattal lehuppanok a szabaddá vált kanapéra. Szóval ez a nagy újság? A jövendőbeli főnököm és ha jól értem, az iskola leendő igazgatója tart épp drámai felvezetőt parányi irodámban?
Inkább a lottóötöst kellett volna emlegetnem.
Ahogy a két szép szemem említi, egyik szemöldököm felvonva alakot váltok, kényelmesen elnyúlva a pamlagon, s ruhám (kivételesen) velem együtt transzfigurálódik, alakomra simulva.
- Kész szerencse, hogy az intézmény egyetlen pszichológus szakembere másodállásban egy független alapítvány munkatársa is, mely nem sajnálja egyik felsorolt területen való támogatását sem.-*Könnyedén dobom vissza a labdáját, most még komoly arccal, elvégre igen komoly, felnőttes eszmecserébe bonyolódtunk, karrieremet is érintő kérdésekben.
- Nem árt vigyázni, nehogy az a két szép szem másik állás után kezdjen kacsingatni,-*vigyorodom el, cseppet sem ijedve vagy hunyászkodva meg.
Kettőn áll a játék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=779247#post779247][b]Drinóczi Gerda Vivien - 2019.10.28. 13:10[/b][/url]

Ideges. Őszintén, ki ne lenne ideges? Kezeit tördelve ücsörgött már tegnap este is otthonában, azon gondolkodott, mi lesz majd ma. Soha nem találkozott még Riley-val, nem tudja, milyennek is képzelje el, egyelőre csak egy időpontja van hozzá. Azt rebesgetik, hogy nagyon kedves nő, általában. Ezt őszintén nem tudja mire vélni, elvégre tapintatosságból nyilván nem osztották meg vele, hogy Riley néha férfi. Az éjszakája még a szokásosnál is nehezebben telt, rémálmok gyötörték, amikor végre sikerült megadnia magát a fáradtságnak, ha azonban ébren volt, folyamatosan kattogott az agya. Tulajdonképpen a baleset napja óta azt próbálja felidézni, mi idézte elő a vitát, min vesztek össze? Nem emlékszik, nem fogja tudni elmondani. Egyáltalán mit fognak tőle kérdezni? Az nyilván badar elképzelés, hogy arról beszélgessenek, hogy is érzi magát, mert egyébként jól, leszámítva az apróságokat. Az olyan apróságokat, mint a kialvatlanság, az állandó készültség, a be-bevillanó emlékek, ahogy kirázza a hideg, hogy nem bírja elviselni, ha egy férfi próbál hozzá közel kerülni, ne adj isten megérinteni Őt. Ezek pedig csak a leggyakrabban előforduló dolgok.
Hajnalban végül feladta a küzdelmet és egy kávé társaságában igyekezett beletemetkezni egyik kedvenc könyvébe, teljesen sikertelenül. Még a szívének legkedvesebb lemezt is feltette, amelyen zongoraválogatás van, de mindhiába. A percek óráknak tűntek, míg eljött az ideje, hogy elinduljon a pszichológusi rendelőbe. Ahogy halad a kastély felé, mellkasát nyomni kezdi valami, mintha ülnének rajta, légzése is egyenetlenebb, egyszerűen pánikol. Végül az ajtó elé érve ráteszi a kezét a kilincsre és vár. Tíz óra van, most kellett jönnie, Riley minden bizonnyal már ott ül bent, talán azzal is tisztában van, hogy a nő épp hezitál. Nyel egyet, próbál mély levegőt venni, majd nagy nehezen kopog két halkat - hátha nem hallja meg a bent lévő -, azonban mikor szabad utat kap, végül megadja magát. Most már tényleg nincs visszaút.
- Jó napot - igyekszik határozottnak tűnni, mintha nem tartana a rá váró dolgoktól. Persze úgy beszél, mintha egy henteshez küldték volna, vagy vallatásra, mivel azonban még sohasem volt pszichológusnál, meg egyébként az utóbbi időben nem is nagyon érdeklődnek iránta vagy az érzelmei iránt... Nem tudja, mit kell várnia vagy remélnie. Nevetségesnek érzi magát, ahogy magabiztos nyúl módjára tisztes távolságban, pont a menekülési útvonal kellős közepén ácsorog. Pedig igazán nincs mitől tartania, erre pedig idővel ő is rájön majd.