Van egy aprócska váróterem, ahol legfeljebb 2-3 diák ücsöröghet egyszerre egy hosszú, színes párnázással ellátott padon. A pad alja könyvespolc, mindenféle újságok és ismeretterjesztő irodalommal feltöltve, de akad néhány nagyon puha pokróc is. A fal leginkább élénk színekben pompázik, ám a legtöbb berendezési tárggyal egyetemben, szereti váltogatni a színeit.

A váróteremből két helyiség nyílik - az egyik egy használaton kívüli iroda/lakrész, a másik Riley irodája. Ez utóbbi csak rá van kötve a kastélyra, egyébként a doki házában van és a faluból is elérhető. Mivel így átjárót képez, az ajtók csak Riley jelenlétében (vagy engedélyével) nyílnak.

A rendelő első pillantásra egy gyéren bútorozott helyiség benyomását kelti, egy kényelmes gaucstól, két karosszéktől és két kis asztaltól eltekintve nincs bent más, mint falba süllyesztett szekrények. Amint belép azonban valamelyik páciens, a tér átalakul - a kopár falak, a bútorok huzata, puhasága és még a szőnyeg is alkalmazkodik ahhoz, amit látni szeretne. Természetesen nagyrészt illúziókról van szó, amelyek segítik, hogy az ide látogatók ellazuljanak és biztonságban érezzék magukat. Az egyetlen változatlan pont Riley ülőhelye - egy különös karosszék és a hozzá tartozó nyúlánk asztalka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=711092#post711092][b]Lugosy Benedek - 2018.01.06. 16:06[/b][/url]

Nagyon meglepődök, egyben meg is illetődök, megpillantva fogadómat. Semmi különös nincs benne, azon kívül, hogy meglehet két méter magas is. Nem félek a magas emberektől, csak első látásra meglepő. Ettől függetlenül még feszült vagyok, mert nem nagyon jártam ilyen orvosnál. Kezet nyújt, elfogadom. Hellyel kínál, ami kezd megnyugtatni.
- Én nem tudom megállapítani mennyire súlyos a dolog, amivel önhöz fordulok. Szerintem megtudja majd állapítani ezt a beszélgetésünk után. -
Leülök az egyik babzsákra, egyre jobban kezdek megnyugodni, amit szerintem ő is lát, észrevesz.
- Azzal fordulok magához, azt érzem mindig, hogy nem jutalmazzák a munkámat, ahogy megérdemelném. Mindig a maximumot nyújtom, néha még többet is, ezért nem értem az egészet. Úgy vélem mások sokkal előrébb vannak nálam kevesebb, vagy ugyanannyi munkával. -
 Kezdek újra egyre feszélyezettebb lenni. Nem szívesen beszélek róla idegennek, de ki kell adnom magamból, és tudom, jó helyen vagyok. Kiderül majd nem sokára, mennyit kell majd hozzá jönnöm. Kérdően nézek rá, kíváncsian várom a véleményét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=711238#post711238][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2018.01.08. 20:20[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=712744#post712744][b]Dr. Riley Meyers - 2018.01.24. 22:53[/b][/url]

A mozdulataiból érzem. Nem mintha azonnal eldöntöttem volna, hogy na, akkor ő most a másik "én"; egyszerűen éles kontrasztja volt minden lépésnek, lassú, szinte vontatott - vagy talán vonakodó - mozzanatnak. Az érem másik oldala, huh? Üss vagy fuss.
Most egyre egyértelműbben az előzővel kell szembenéznem.
- Rendben. Szólj, ha meggondolnád magad.-*Teljes természetességgel mosolygok vissza, figyelmen kívül hagyva gesztusának erőltetettségét. Valóban sokan kezelték már előttem, ám nem kívántam ismét elkövetni a hibáikat - hagyom, hogy a fiú rájöjjön, hogy ezzel a színjátékkal csak saját magát ejtheti csapdába.
- Ne ijedj meg, nem történt vele semmi baj. Úgy érezte, nem találtátok meg a közös hangot, ami néha megesik, ezért megkért, hogy foglalkozzak veletek. Én Dr. Meyers vagyok, örvendek a találkozásnak!-*Érzéseim szerint nem örülne, hogy kontaktusra "kényszerítem", így kéznyújtás helyett derűsen meglengetem a jobbomat, üdvözlésképp. Nem hajolok közelebb, s mozdulataimban csak nyitottságot láthat.*
- Ha szeretnél, bele is vághatunk: kérdezhetsz vagy elmondom, amit fontosnak érzek kezdésnek. Ha úgy érzed, sok egyszerre, bármikor tarthatunk szünetet, csak jelezd nekem valahogy.-*Látom, hogy feszült, ezért kezdem ezzel - maximálisan szem előtt tartom a szükségleteit, ezzel is arra biztatva, hogy próbálja kontroll alatt tartani indulatait és a helyzetet. Választásokat adok, s akár most is mondhatja azt, hogy szüksége van még pár percre, mielőtt munkához látunk.
Első körben beérem azzal, hogy valamiféle tűzszünetet kötünk, még a háború kirobbantása előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=713233#post713233][b]Dr. Riley Meyers - 2018.01.29. 23:13[/b][/url]

A magasságom igazából csak akkor szeppenti meg az embereket, ha még nem láttak animágusi formában.
Na AZ tényleg félelmetes.
Ahogy letelepszünk, a fiú - Benedek, mint megtudom közben - némileg megnyugszik, bár szemlátomást feszeng. Hagyom, hogy saját tempójában nézzen körül és barátkozzon meg a környezettel és benne velem, elvégre nem tapossák egymást az ajtóm előtt a diákok. Van időnk, engem pedig csaknem végtelen türelemmel áldottak meg. A válaszára biccentek, barátságos mosollyal igyekezve megnyugtatni.*
- Rendben, akkor csak beszélgessünk és meglátjuk. Minden, ami itt elhangzik, köztünk marad, amennyiben nem vagy veszélyben és nem jelentesz veszélyt magadra vagy másokra nézve. Ilyen esetben kötelességem beavatkozni,-*tisztázom első körben, mert sokaknak segít, ha egyenest tőlem hallják, hogy biztonságban tudhatják titkaikat, legyenek azok bármilyen jelentéktelenek is.
- Milyen jutalmazásra gondolsz? Milyen értelemben vagy milyen téren járnak "előrébb"?-*A hangsúlyom semleges, nem felelősségre vonok és eszem ágában sincs letorkolni, mindössze szeretnék tiszta és átfogó képet kapni, elgondolkodásra ösztönözni. Első hallásra lehet önértékelési gond, de akár tanulási nehézségre utaló jel is, hogy csak kettőt említsek. A megfogalmazásában fontos, hogy tudatosítja, hogy érzésről van szó, nem puszta tényként kezeli a dolgot - emiatt hajlok arra, hogy kognitív torzítással állok inkább szemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=713274#post713274][b]Lugosy Benedek - 2018.01.30. 19:01[/b][/url]

Egy alapfeszengésem még van, hiszen még nem tudom, hogyan működik egy ilyen orvosnál lenni. Nem érzem magam betegnek, csak nagy adag düh és szomorúság van bennem. Érdeklődik, pontosan mire is gondolok, amikor beszéltem a visszajelzések hiányáról.
- Elsősorban az elismerés hiányáról beszélek. Úgy mondom önnek, hogy nem érzem ezt, vagy nagyon minimális mértékben, ahhoz képest, amit érdemelnék. Lehet, az én érzékelőmben van a zavar. Ehhez társul az is, hogy mások pedig jobban tudnak érvényesülni, ugyanazzal az eredménnyel, mint amit én produkáltam. Legpontosabban így tudnám leírni, mit érzek. -
 Feszengésem megmarad, pedig azt hittem csökkenni fog, hogy kibeszélem a problémát, ami bennem van. Kis üresség is szokott társulni hozzá, hogy én nem vagyok olyan jó, mint a többi. Jó néhány másodperces szünetet tartok, mivel nem nagyon tudok mit, vagy hogyan mondani. Összeszedem magam, és kiegészítem egy dologgal a dolgot.
- Néha szokott társulni olyan érzés ezek mellé, hogy nem vagyok annyira jó, mint a társaim. Pedig igyekszem. Ezt még hozzá akartam tenni az előbbiekhez. -
 Nem tudom, mit szűr le ebből majd, de úgyis fog mondani valamit, ebben biztos vagyok. Várom, hiszen kezdeni akarok ezzel valamit, nem jó nekem így.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=714771#post714771][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2018.02.21. 21:11[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=723184#post723184][b]Dr. Riley Meyers - 2018.05.13. 20:25[/b][/url]

Hozzászoktam, hogy méregetnek - derűs nyugalommal állom a tekintetét, nem siettetve semmit. Tudom, milyen úgy létezni, hogy napok, hetek esnek ki, de az idő mintha sosem mozdulna előre, és rémisztő a gondolat. Hogy ha egy pillanatra is lehunyom a szemem, akár az egész világ eltűnhet, átalakulhat... Volt egy ilyen törés az életemben, azonban - hogy szerencsére vagy sajnos - nem maradtak róla igazán emlékeim, annyira összemosódott utólag az egész. Az idő javarészében mintha alvajártam volna.
A hanghordozásom, a mozdulataim sallangmentesek, nem köntörfalazok, csak türelmesen felelgetek kimondott és kimondatlan kérdéseire. Azt akarom, hogy megértse, ártalmatlan vagyok és nincs oka az agresszióra, még ha semmi sem garantálja, hogy sikerül is itt és most meggyőzni.*
- Jogos, sokkal szebb és nagyon kedves. Mivel nem tud nektek segíteni, szeretné, ha tennétek velem legalább egy próbát.-*Dehogy vagyok én felsőbbrendű. Mindössze egy kicsit idősebb és tanultabb ember-lény lennék, aki útmutatást és segédkezet nyújthat, de ez nem azt jelenti, hogy én mondom a frankót. Ez közös munka, amiben csak azért osztok feladatokat, hogy a kliens fejlődjön és elég erőssé váljon, hogy elérje a saját tempójában a céljait.*
- Az egy roppant hasznos tulajdonság lenne. Sajnos, csak ilyet tudok,-*mosolyodom el, hogy aztán lassan megbillegtessem sebtében növesztett, bozontos kutyafüleimet. Nem akarom azzal ijesztgetni, hogy alakot váltok, bár ha kíváncsiságot látok rajta, akkor fontolóra veszem majd.
- Megértem, a megszokott mindig kellemesebb. Beszéltem Kirillel és aggódik értetek. Ha érdekel, elmesélhetem, milyen volt Zsombival találkozni és mit csináltunk,-*vetem fel, mert rendhagyó körülményeim lehetővé teszik, elvégre nem két különböző páciensről van szó.
Így vagy úgy, az óránk eltelik és nem marad más hátra, mint rendszerezni a jegyzeteimet, a következő találkozó stratégiáján kattogva.

//a játék aktualitását vesztette, ezért zártam//

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=731748#post731748][b]Emma Renae Weißling - 2018.08.11. 13:30[/b][/url]

Úgy bámultam kékjeimmel az előttem lévő ajtót, mintha legalább a halálos ítéletemre várnék. Olyan rémálom-szerű volt az egész... láttam, ahogy az ajtó egyre növekszik előttem, s már elképzeltem, ahogy átváltozik egy hegyes fogakkal teli szájjá és elnyel engem, ahogy minden mást is körülöttem...
Gyenge vagyok. Gyűlölöm ezt az érzést. Még mindig nem tudtam felülkerekedni mindezen, pedig ezen dolgoztak másfél évig. Fejlődtem, tény, hogy sokat fejlődtem, már nem nyúlok a fiókom mélyén tartott penge felé, ha fáj. Képes vagyok elviselni, megemészteni és nehezen bár, de tovább lépni. De ennél több nem megy... Ott ültem az ajtó előtt, tudtam mi vár rám, hisz napi szinten szemeztem hasonlóval korábban, mégis féltem belépni. Féltem meghallani bentről a saját nevem. Féltem újra és újra csupasszá tenni a lelkem valaki előtt.
Erős akarok lenni. Merni megszólalni bárki felé, kimondani, ha valami nem tetszik, ha megbántanak. Emelt fővel szeretnék járni és nem attól rettegni, hogy mikor súgnak össze a hátam mögött a múltban elkövetett hibáim miatt. Magasan, mindenki más fölött szárnyalni, a nap fényében fürdeni, tündökölni. Egyszer majd...
Lehunyt szemmel sóhajtottam és képzeletemben visszatuszkoltam az ajtót az eredeti vaskos állapotába. Sokszor elhatározom, hogy na most, igen, ma lesz a pillanat, hogy magam fölé kerekedek és nyíltan, pozitívan szemlélem az embereket, mert ha én így állok hozzájuk, ők is hasonlóképp viszonyulnak majd hozzám. Mert mindenki azt látja, amit te látni engedsz nekik. Mégis... miért ennyire nehéz ezt átültetni a gyakorlatba?
Erős akarok lenni. Mégis ahogy egyre közelebb értem a kastélyhoz, úgy párolgott el minden önbizalmam szépen, fokozatosan. Rég volt már, hogy utoljára itt jártam. Legszívesebben inkább elfutottam volna, mint régen. Olykor úgy érzem, mintha még mindig csak 16 éves lennék és lenne hová bújnom. Pedig már magam vagyok, egyedül kell valahogy rájönnöm, hogy miképp lehet csak egy picit is erősebb.
Mégis ott ültem, mégis leküzdöttem a görcsöt a gyomromban, markoltam a padot és szemeztem a nagy ajtóval, ami újra meg újra nőni kezdett előttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=731761#post731761][b]Rosemary Narcissa Fisher - 2018.08.11. 17:32[/b][/url]

Két éve kezdődött, két hosszú tanéve, amikor elkezdtem összeomlani és arra kényszerítettek, hogy itt fedezzem fel, mi vezetett odáig és hogyan lesz minden jobb. Gyűlöltem. Az elején nem is beszéltem, csak hallgattam a fejemet ingatva vagy a körmeimet piszkáltam, esetleg a hajamat. Hosszú út vezetett addig, hogy elkezdjek feltárni dolgokat, addig pedig még inkább, hogy már csak heti kétszer kelljen jönnöm. Ebbe már beletörődtem, csak tudomásul veszem, hogy ide is be kell néznem hétfőn a művészettörténet és a táncmágia óráim közötti résben, pénteken pedig a mágikus irodalom órát követően. Ez utóbbi miatt vagyok még egyenruhában. A talár legalább jótékonyan takar el mindent, amit senki másnak sem kell látnia. A kezemben két kötet is van, Eleanor Wright egyik drámája, A néma boszorkány, a másik meg a közismert Rómeó és Júlia. Mindkettőt a könyvtárból kölcsönöztem még az órát megelőzően, azzal a szándékkal, hogy majd hétvégén elolvasom őket és megírom azt a szorgalminak feladott összehasonlító elemzést róluk. Végül is csak hatvan centinek kell lennie pergamenen, az nem is olyan vészes két tragédiáról. A köteteket szorongatva érkezek meg a rendelő elé, ahol valaki már ácsorog, amitől hirtelen megtorpanok. Elkéstem volna? Vagy ma nincs is péntek? De hiszen az imént volt irodalom órám, habár igaz, hogy abból heti kettő van amúgy is. Elbizonytalanodom, ahogy a könyveket szorongatva nézek a lányra, majd az ajtóra, aztán ismét a lányra.
- Szia - köszönök halkan, szinte alig jön ki hang a számon, ezért meg is köszörülöm a torkom, hogy aztán újra megpróbálkozzam a köszönéssel, most már némileg érthetőbben és hangosabban. - Szia. Te is ide vársz? - kérdezem először is, hiszen azért van még ajtó a szomszédban, ahová várhat, csak valahogy olyan egyértelműen ül éppen a rendelő előtt, mintha csak arra várna, hogy valaki szólítsa már be.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=732304#post732304][b]Emma Renae Weißling - 2018.08.19. 14:15[/b][/url]

Szeretném én is elhinni, hogy tényleg jól vagyok. Hogy nem csak azért lehetek újra itt, szabadon, mert menthetetlennek találtak és megunták a velem való foglalkozást. Tény, hogy a világot már sokkal színesebbnek látom és nem hiszem azt, hogy mindenki ellenem van. Már nem azt látom, hogy egyféle menekülési útvonal létezik csak. Valahol tudom, hogy felül tudtam kerekedni saját magamon, de mégis... úgy érzem, hogy a saját gondolataim a legnagyobb ellenségeim. Olyan vagyok, mint egy hirtelen lecsapó vihar; mikor gyönyörű, napos időben egyszer csak elsötétedik minden és a ordító felhők könnyeikkel áztatják a földet, mik ki tuja honnan kerültek hirtelen ide. Majd amilyen gyorsan jött, akár olyan gyorsan tova is tűnhet. Saját magam gerjesztem a viharokat a lelkemben és nem kis erőbe telik, mire szét tudom őket oszlatni. De már felismerem a saját fellegeimet.
Ha tényleg jól lennék, akkor miért kellett volna ott ülnöm és várnom? Én sem bízom teljesen magamban, nem csodálkozhatok azon, ha más sem teszi ezt. De talán jobb lesz így. Talán megtanulhatok beszélni, nyíltan, újra valakinek.
Nehezen jutottak el hozzám a szavak, ahogy saját magam próbáltam egyszerre győzködni és elbizonytalanítani. Viszont, ahogy sikerült keresztüllátnom a magamban folytatott vitán, hirtelen kaptam a tekintetem a lányra és zavartan pislogtam rá. Egy pillanatra tán a gyomrom is görcsbe rándult, egyre egy huncut, kétségbeesett gondolat próbált utat vájni magának;
vajon tudja?
- Szia... öhm, igen... - Nehézkesen nyögtem ki a szavakat, majd sóhajtottam egyet és lányos zavaromban elmosolyodtam. Nem számít, hogy tudja-e... én tiszta lappal akartam kezdeni. És úgy is akartam tenni. Sőt, még örültem is, hogy megszabadított az ajtó bámulásának súlya alól.
- Vagyis egyelőre csak időpontot kell kérnem. - Nyitottam még a számat, de nem tudtam, hogy mit mondhatnék még, pedig beszélni akartam. Beszélgetni, hogy naivan megfeledkezhessek minden másról a következő pár percben.
- Renae vagyok. - Egy szusszanás után nyújtottam a kezem. A karjaimat nem fedte semmi a melegre való tekintettel, így ha Ő könnyedén észre is vehette akár a hegeket. Ez volt a bátorságom legnagyobb bizonyítéka; már nem akartam elrejtőzni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733817#post733817][b]Dr. Riley Meyers - 2018.09.10. 21:41[/b][/url]

Ma én vagyok ügyeletes a közös irodában - nyakamon a következő telihold és a hazaút, szóval igyekszem előre ledolgozni az ezek miatt kieső napokat. Szerencsére mostanában nincs nagy tolongás, messze még a vizsgaidőszak, bár már érezhető az előszele, főleg a végzősökön. Miután a napi bagolypostával már leszámoltam és Zója nekem hagyott jegyzetein is átrágtam magam, mai második bögre kávémmal a kezemben merengek egy nyitott dosszié felett. Mégsem az akta tartalmán töprengek, ám nincs, aki megfeddjen. A gondolataim messze kalandoznak, szórakozott mosollyal alsó ajkam harapdálom, s arra riadok fel, hogy egy gyanúsan sóhajszerű hangot hallok. Aminek forrása kizárásos alapon csak én lehetek. Good grief.
Le kell foglalnom magam valamivel. Ideje a rendrakásnak, határozom el, majd felpattanok és lerúgom a magassarkúmat. Egye fene, kapcsolok egy kis zenét, az mindig segít összpontosítani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733826#post733826][b]Liam Laoiseach - 2018.09.10. 21:59[/b][/url]

Egy szellem és egy diák kellett ahhoz, hogy sikerüljön megtalálnom az igazgatói irodát. Felhívott beszélgetni. Minden szülő szereti hallani ezeket a mágikus szavakat, cseppet sem okoznak gyomorgörcsöt és alaptalan stresszt. Szülő. Szülő? Mi?
Kicsit testen kívüli élménynek tűnik ez az egész. Végül semmi rosszat nem mondott, csak hallani akarta, hogy milyen az otthoni beilleszkedése Thomasnak, meg elmesélte, hogyan teljesít a suliban. Nem mintha nem tudnék mindenről, mert a fiú az utolsó részletig elmeséli a napjait, de ezt ő nincs honnan tudja. Az egész mégis olyan, mintha valaki mással történne meg. Engem behívnak egy iskolába szülői minőségben. Oké, nevelői minőségben, de az most jelentéktelen.
Mielőtt még hazaindulnék, van egy elintéznivalóm, úgyhogy egy újabb útbaigazítás után itt vagyok a rendelő előtt. Átállok a másik lábamra. Vajon még emlékezni fog rám? A családjával sem tartom rég a kapcsolatot, ő pedig még fiatal volt. Nyilván most is az, csak neki hosszabb időnek tűnhetett az elmúlt 4-5 év, mióta nem jártam náluk.
Végül csak bekopogok. Az is lehet, hogy nincs bent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733829#post733829][b]Dr. Riley Meyers - 2018.09.10. 22:39[/b][/url]

Remekül elszórakozom, mostanra kellően belefeledkezve a zenébe ahhoz, hogy duettet toljak az előadókkal, miközben random tánclépésekkel közlekedem az iroda különböző pontjai között. Most legalább nem fenyeget, hogy valaki a folyosón ácsorogva bámulja produkciómat, mint az egyetemi koleszon. Jólesik a mozgás, messze túl sokat ücsörgök, úgyhogy a szoknyám rugalmasságában bízva denszelem körbe a rendelőt. Közben rendszerezek és rendezgetek, összeszedegetve szépen a jelentéseket, teszteket, jogos tulajdonosuk mappájába terelgetve őket. Sőt, arra is marad időm, hogy két pördülés közt hörpintsek egyet a koffein-nedűből.
A kopogásra jóformán gondolkodás nélkül sasszézok a telefonomhoz, hogy karatecsapásnak beillő mozdulattal elvágjam a bulihangulatot.
- Tessék?-*ez eredetileg Tessék!, mint fáradj beljebb akart lenni, de míg felkapom a cipőmet, megbillenek és kicsit kérdőbbre sikerül a tervezettnél a hangsúlyom. Lesimítom a ruhámat és megigazítom a hajam, téve néhány lépést a az ajtó irányába, hogy ha kell, kinyithassam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733881#post733881][b]Liam Laoiseach - 2018.09.11. 18:23[/b][/url]

A benti hangok a kopogásomra hirtelen félbeszakadnak. Megzavartam a bulit. Egy pszichológusi rendelőben. Állati nagy bulikat csaphatnak itt.
Felvont szemöldökkel nézem meg újra a rendelő-táblát. Kis mosolyra húzódik a szám sarka. A mi irodánk se volt csendesebb, s a védőügyvédi szakma sem épp az a poénos-könnyed kategória. Rendszerint kínai elviteles dobozok között szlalomoztunk és vertük a ritmust a lábunkkal, miközben hangosan felolvastuk egymásnak a másnapi védést vagy óvadék szövegét. Vagy kiabáltuk. Néha versbe szedtük. Rejtély, hogy hogyan sikerült valaha megnyernünk egyetlen pert is.
Így fogad az ajtónyitás s a meglepetés a képemre ragasztja a mosolyt.
- Helló…? - köszönök, én se tudom, hogy most kérdezni vagy kijelenteni akarok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733887#post733887][b]Dr. Riley Meyers - 2018.09.11. 19:53[/b][/url]

A válasz hiánya már-már megszokott - sokan nem jutnak tovább a kopogásnál és megjuhászodva a küszöbön ácsorognak, amíg valamelyikünk beljebb nem tessékeli őket, szóval most is odasétálok, hogy kimért mozdulattal kitárjam az ajtót. Meglepetésemre azonban a látogató nem diák, még csak nem is kolléga vagy szülő. Ismerős vonásai összezavarnak egy pillanatra, ám a hangja helyére kattintja elakadt fogaskerekeimet.
- Liam!-*Hatalmas mosollyal tárom ki karjaim, gyakorlatilag meg se várva az ölelésre az engedélyét, mert elragad a váratlan találkozás öröme. Megszorongatom egy kicsit, ránevetve, ahogy elengedem, bár egyik kezem karján felejtem. Kis fáziskéséssel tudatosítom, hogy mosolya mintha az arcára fagyott volna, s gyors fejszámolásra késztet. Oh. Oh well.*
- Egész jól fogadod,-*biggyesztem le szám széleit elismerően, megpaskolva a karját, mert még mindig nem fordult sarkon és rohant el.*- Váltsak vagy..?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733888#post733888][b]Liam Laoiseach - 2018.09.11. 19:57[/b][/url]

Kitárul az ajtó és egy idegen áll odabent. Hát persze. Gondoltam, hogy nincs olyan szerencsém, hogy pont most lesz itt, amikor én is erre járok. Majd legközelebb bagolyban egyeztetünk.
Már épp elnézést szeretnék kérni, amikor a nevemen szólít az idegen lány, s a következő pillanatban a nyakamba veti magát. Összehúzom a szemem, de azért esetlenül ráteszem az egyik kezem a hátára. Aztán elenged és az arcába nézek, mire bumm, kigyúl a körte. Lehet látni a szemeim mögött a mentális fény felkapcsolódását s az egész fejem átalakul, ahogy szélesen elmosolyodok.
- Hagyhatod, jól áll - biccentek picit. Ha ezt a külsőt szereti hordani, amikor egyedül van, akkor ne érezze magát késztetve, hogy átalakuljon az én kedvemért. Egyébként meg tényleg jól áll ez a vörös porcelánbaba-stílus.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733889#post733889][b]Dr. Riley Meyers - 2018.09.11. 20:13[/b][/url]

Végre valahára elmosolyodik, én pedig lélekben fellélegzem -  óvatos optimizmussal kezelem az ilyen helyzeteket, mert elég kiszámíthatatlan, ki hogy reagál erre a furcsaságomra.
- Köszönöm,-*mosolygok vissza, mert jólesik és tudom, hogy hiába ügyvéd, nem szokása dobálózni a bókokkal. Főleg nem úgy, hogy az emlékeiben élő, majdnem két méteres alakommal próbálja összeegyeztetni a látottakat... Nekem bezzeg könnyű, mert bár szarkalábakat hagyott arcán ez a pár év, a haja és az öltözködése is sokat fejlődött. Őszintén? Magabiztosan halad cuki kiscserkésztől a dögös pasi felé. Megjelenésben mindenképp.
- Mi szél hozott?-*Kíváncsiskodom aztán, félreállva az ajtóból, hogy ne a váróban kelljen társalognunk. Amíg nincs itt senki, akivel foglalkoznom kellene, igazán belefér ennyi, de feltett szándékom munkaidő utáni közös kávét vagy sörözést is kihízelegni (vagy -zsarolni, ha máshogy nem megy) belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733890#post733890][b]Liam Laoiseach - 2018.09.11. 20:15[/b][/url]

Próbálom összeegyeztetni az emlékeimet a látványával, de nyilván esélyem sincs reális képet alkotni. A lelkesedése, a mosolya, közvetlensége azonban mind ismerős vonások. Csak mintha... magabiztosabb lenne. Alapvetően azonban ugyanaz a szimpatikus gyerek, mint akkor volt. Gyerek. Hozzá kéne szokjak, hogy már nem gyerekek a nálam tíz évvel fiatalabbak.
Nem mellesleg kellemes meglepetés, hogy nem kell kitörjem a nyakam, ha a szemébe akarok nézni. Ez az alakja enyhén magasabb nálam, de lehet, hogy csak a cipő miatt.
- Láttam a neved az iskolai alkalmazottak listáján, s gondoltam, benézek, hogy tényleg te vagy-e az - megvonogatom a vállam, de a mosoly nem tűnik el a képemről. Kicsit talán bámulom is, nem tudom, enyhén zavarban vagyok, ilyenkor meg minden, amit csinálok, túlzónak és esetlennek tűnik számomra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733891#post733891][b]Dr. Riley Meyers - 2018.09.11. 20:20[/b][/url]

Látom rajta az erőlködést és kuncognom kell, szemtelen vigyorral felvonva egyik szemöldökömet. Körbefordulok a tengelyem körül, hogy kicsodálkozhassa magát, vállam fölött hátranézve azonban ugyanaz a zöld szempár nevet rá, amit évekkel ezelőtt megismert. Ha változom is, kevésbé furcsa sosem leszek már.*
- Helyes!-*szegem fel az állam, mintha kutya kötelessége lett volna meglátogatni, pedig nem várok el semmi ilyet. Ahogy bezárom az ajtót, aktiválódik a bűbáj, ami hangszigeteli a helyiséget, bár aligha van rá szükség. *
- Mesélj! Olyan rég láttalak, alig hallani felőled,-*kérlelem, s belekarolok, hogy az ülőhelyekhez vezethessem - ami nyilván felesleges, de jólesik és nagyon kényelmesek a bútoraink. Számára amúgy sem újdonság, hogy kedvelem a fizikai kontaktust és amikor csak lehetőségem nyílik érinteni, ki is használom.
- Kérsz valamit inni?-*kérdezem aztán, mielőtt még letelepednék, hogy édes kínvallatásnak vessem alá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733893#post733893][b]Liam Laoiseach - 2018.09.11. 20:21[/b][/url]

Forogni kezd előttem, hogy jobban megnézhessem, s prüszkölve elnevetem magam, aztán elismerően ciccentgetek a nyelvemmel, s még “nem rossz”-arckifejezést is vágok mellé, lebiggyesztett szájjal, aprókat bólogatva. Igen, ő Riley.
Nagyon egyetért azzal az ötletemmel, hogy felkerestem, de ez csak természetes. Kissé félsz volt bennem, hogyha itt is van, talán már nem emlékszik rám, vagy pont a háta közepére kíván, de úgy igazából nem voltak kétségeim affelől, hogy örülni fog a fejemnek. Csak hát… mindig ott van az a bizonytalanság.
- Öhm - nyekergem, s megyek is utána, bár nincs is más választásom, húz maga után, hogy kényelmesebben tudjunk beszélgetni.
- Víz jó lesz, köszönöm - mosolygok hálásan. Megvakargatom a tarkóm, amíg várok az italainkra. Mit mesélhetnék? Az életem nagy részén egy hatalmas cenzúrázva pecsét van, a többi része meg olyan, mint egy hiányos puzzle. Elég vérszegény meséléssel tudok így előrukkolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733896#post733896][b]Dr. Riley Meyers - 2018.09.11. 20:31[/b][/url]

Jó érzés, hogy az évek és a távolság dacára sem tűnt el minden, ami összekötött valaha. Persze, húszévesen sokkal maflább voltam, csetlő-botló tudóspalántaként a felnőttek nagy homokozójában, szárnypróbálgatásaim közepette. Aa változások nagyrészt javamra váltak, de erről a játékosságról nem tudok és nem is akarok lemondani. Nem zavar, hogy amilyen könnyen nevet velem, olyan hirtelen megy el a hangja, amikor magáról kellene mesélnie - időt adok, téve egy kört, hogy az áhított vízzel térjek vissza. Én maradok a kávémnál, ami még épp ihatóan langyos. Oldalvást ülök a kanapéra, lerúgva cipőm és magam alá húzva lábaim, hogy egész testemmel Liam felé fordulhassak, miközben kényelmesen nekidőlök a támlának, ölemben nyugtatva  italomat.
- Kezdjük mondjuk ott, hogy kerültél ide. Az országba, mármint, de az iskola sem épp természetes közeged,-*gesztikulálok a kezemmel, mosolyogva. Elég régiek az utolsó információim - sajna, aki nem keresett, az könnyen lecsúszott a radaromról, a PhD és egyebek közepette. Akkor még Londonban praktizált, a barátjával közös irodában, ha emlékezetem nem csal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733897#post733897][b]Liam Laoiseach - 2018.09.11. 20:40[/b][/url]

Amikor legutóbb találkoztunk, még… hát, nem így nézett ki, de ezen túl is más volt. Fiatal, esetlen. Miből lesz a cserebogár. Persze azóta én is megváltoztam. Nem tudom, hogy javamra-e. Lecseréltem a fodrászom s megtanultam, hogy soha ne borotváljam símára a képemet, ha azt akarom, hogy komolyan vegyenek.
Biccentve megköszönöm a vizet, aztán ahelyett, hogy innék belőle, csak forgatgatom a tenyerem között. Az arcomat azért felé fordítom, miközben a válaszon töprengek.
- A londoni irodát bezártam s már semmi se kötött oda, itt meg volt egy megüresedett tanári állás, ami pont rám volt szabva - kezdek neki az én kis életem 2.0 mesélésének. - Mármint nem itt-itt, hanem kicsit odébb, az aurorképzőben, csak már minden olyan ittnek tűnik. Az ott már… odaát van, szalagvágás, tabula rasa, tudod milyen. - Igazából nem tudom, hogy tudja-e, de elvégre ő is ide került az óceán túloldaláról. Valamennyire értenie kell.
- Van egy gyám fiam - jelentem be hirtelen, önkéntelenül is felragyogó arccal. Még mindig furcsa kimondani. A gyám szót nem merem elhagyni, de úgy bántja a fülem. Az örökbefogadás lesz a következő lépés. Lesz? Nem tudom, most még nem tudom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733904#post733904][b]Dr. Riley Meyers - 2018.09.11. 20:47[/b][/url]

Figyelmesen hallgatom, s bár érdeklődésem távol áll a nálam szakmai ártalomtól, akaratlan is látom azokat az apró rezzenéseket, amik egy sokkal hosszabb történetre engednek következtetni. Mégsem kérdezek rá, tapintatból odázva a pillanatot, amikor majd kiszedem belőle, mi az, ami ennyire bántja. Csak a fejem ingatom, kortyolva kávémból. Értem, miről beszél, de elképzelésem sincs róla.*
- Nem igazán. Mármint, mikor gátolta meg anyáékat pár ezer mérföld és egy óceán bármiben?-*A hangom csupa derű, elvégre sosem volt  okom szakítani a családommal vagy az alapítvánnyal, sőt; ennyi év után sem igazán tudom elképzelni az életem nélkülük. Ha vesztettem is el embereket, aligha azért, mert szándékosan vágtam volna el a köteléket.
- Gratulálok!-*A terelés nem kerüli el a figyelmem, de őszintén örülök az örömének. A bizonytalansága viszont engem is bizonytalanságra késztet.*
- Várj, ugye nem csak szivatsz? Ember-gyerek vagy örökbefogadtál egy vombatot?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733908#post733908][b]Liam Laoiseach - 2018.09.11. 21:06[/b][/url]

Értékelem, hogy nem kezdi el a témát harapófogóval tépázni. Hazudni sem akarok neki, ahhoz túlságosan kedvelem, de a részleteket sem akarom az orrára kötni - ezt is pontosan azért, mert kedvelem. Jobb nem tudni.
A megjegyzésére elvigyorodok.
- Nem olyan fából faragták őket. - Az alapítvány nem állna most úgy, ahogy áll, illetve valószínűleg egyáltalán nem állna, ha a családját olyan apróságok zavarták volna, mint a távolság. Annál nagyobb nehézségeket is könnyedén tudnak venni. Meg amúgyis - varázslók. - A különbség számomra inkább időbeli és világbeli, ha ennek van értelme. Más itt. - Sajnos az tény, hogy fizikailag elég nehéz elmenekülni. Saját magad elől pláné.
- Kösz - rámosolygok, aztán a számhoz emelem a poharam, de a folytatástól prüszkölve nevetem el magam. - Igazi ember-gyerek, erről a bolygóról való. Bár nem lepne meg, ha kiderülne, más csillagrendszerből érkezett hozzánk. - A feltevésem persze nem komoly, viszont nem is teljesen megalapozatlan. Thomas más, mint a többi gyerek. Ártatlanabb. Mintha ő volna a kisherceg, én pedig a pilóta. Vagy a róka? Csak remélni tudom, hogy nem derül ki, hogy én voltam mindvégig a bárány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733914#post733914][b]Dr. Riley Meyers - 2018.09.11. 21:26[/b][/url]

Sosem érzem sértőnek, ha valaki nem akar valamit megosztani velem - viszont tagadhatatlan, hogy a túl hosszú vagy túl mély hallgatás aggaszt, akkor is, ha sokáig nem találkozom valakivel. Könnyen felveszem a fonalat, ha időközben nem változtak meg gyökeresen, talán mert inkább empátiámra, semmint hiányos ismereteimre támaszkodom. Tudom, hogy ez most nem alkalmas pillanat, de képtelen lennék szótlan elmenni gondterheltsége és bánata mellett.
- Még lakást is úgy kerestem, hogy legyen hova tenni őket, ha átjönnek,-*forgatom a szemem, nyilván túlozva, mert szülőktől függetlenül, nálam rendszeresen landolnak ilyen-olyan barátok, ismerősök, vérfarkasok és egyéb fura elemek. Nincs olyan, hogy nincs hely.
Mármint, akinek először lesz albérlete a baráti körében, az tutira ismeri a buli után hálózsákokkal heringszerűen tömött padló látványát.*
- Apropó, merre laksz?-*a faluban már összefutottunk volna, mert lassan az utolsó helyi gnómot is névről ismerem. A megjegyzésre bólogatok, azért kultúrsokk mai napig rámköszön még időnként. Nyelvtudatlanságtól függetlenül is.*
- Miatta jöttél be?-*rakom össze a kis puzzlet, egyaránt adva lehetőséget tovább mesélni vagy egy szimpla igennel elejét venni kíváncsisodásomnak. Igazából rengeteg kérdésem lenne, mert hatalmas ez a hír és szörnyen büszke vagyok rá, hogy ekkora felelősséget vállalt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733915#post733915][b]Liam Laoiseach - 2018.09.11. 21:29[/b][/url]

- Az jó, ha ez mindig aktuális veszély. - A veszélyt nyilván nem szó szerint értem, hangsúlyom is jelzi. Tényleg jó lehet, hogy gyakran fordulnak meg nála barátok meg család. Nem irigylem, én szerintem nem bírnám, ha a lakásom átjáróház lenne, de ott van a dojo, úgyhogy van sejtésem, hogy milyen lehet. A különbség csak annyi, hogy a dojoba nem az én társaságomért jönnek az emberek, legalábbis általában nem.
- Budanekeresden - felelem. Még mindig kicsit furcsa nem Londont mondanom erre a kérdésre.
- Is. - Azért nem csak emiatt tettem pofavizitet nála. - Ő volt az oka, hogy feljöttem a kastélyba, de nem csak miatta kopogtam be hozzád.
Hajlamos vagyok elhanyagolni az ismerőseimet, barátaimat, ezért van utóbbiból olyan sok. Ha arról van szó, hogy bajban vannak vagy szükségük van rám bármilyen minőségben, akkor nálam védelmezőbb anyamedve nincs. Merjen valaki az utamba állni. De ha minden oké, csak úgy beugrani egy kávéra, beszélgetni semmiségekről, esetleg valami normális, nem egzisztenciális katasztrófával járó eseményen részt venni, na, az annyira nem megy nekem. Ahogy Franky mondani szokta szemforgatva - mindig csak a dráma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=733920#post733920][b]Dr. Riley Meyers - 2018.09.11. 21:38[/b][/url]

- Mostanra már lecsengett az újdonság varázsa, de eleinte mindenki baromi kíváncsi volt. Eléggé derült égből költöztem, csak úgy adódott a lehetőség,-*magyarázom a bizonyítványom, mert nem vall rám túlzottan, hogy gondolok egyet és letelepszem a világ másik végén. Mégis itt vagyok és úgy tűnik, egyre inkább maradni is fogok. Mármint... szórakozottan bögrém oldalát piszkálgatom, egyik rakoncátlan tincsem a fülem mögé tűrve, míg egy fél pillanatra elkalandozom.*
- Ó, az itt van a szomszédban,-*derülök fel, mert jártam már ott egy vagy két ízben. De tényleg furcsa ezt hallani, nem csak Liam kiejtése miatt, hanem mert mindkettőnk otthonától ilyen távol találkozunk újra, mégis közel egymáshoz. Örülök, hogy eszébe jutottam, holott évek óta elkerültük egymást és könnyen megfeledkezhetett volna rólam.*
- Jó, hogy benéztél,-*szorítom meg egy pillanatra a kezét, kimondatlan is azt üzenve, bármikor kereshet. Tudom, hogy sokan még mindig túl fiatalnak tartanak munkámhoz és felelősségeimhez mérten, de egyre bátrabban mondom azt, hogy számíthat rám.*
- Nemcsak miatta? Valami gond van?-*bogozom aztán aggodalmasan összefutó szemöldökkel, rosszat sejtve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=734023#post734023][b]Liam Laoiseach - 2018.09.13. 09:48[/b][/url]

- És milyen itt? Beilleszkedtél? - érdeklődök, bár meglepődnék, ha azt mondaná, hogy nem. A jelenlegi viselkedése, az, hogy érkezésem előtt önfeledten bulizott egymagában, meg amúgy is - az egész jelleme és a képessége mind arra utal, hogy jól érzi itt magát. Nem csodálkozom. Eleinte aggódtam, hogy milyen lesz a nyüzsgő brit főváros után egy csendesebb vídékre költözni. A tömeg, a zsivaj mind olyasmi, ami ugyan zavar, de másfelől kiváló közeget nyújt, hogy az árnyékban tudjak maradni. Magánemberként, s nem csak. Mi lesz velem, ha nincs helyi maffia, vagy pont ellenkezőleg - ha a társadalom a gyökeréig romlott? Ha nem tudom átlátni a szociális csavarok apró kis mozgását, a belső törvények pszichológiáját?
Nem mondom, még mindig kicsit elveszettnek érzem magam olykor. Sokszor elszámolom magam. Gyakrabban végzem egy kukában, mint régebb. És sokkal feltűnőbb is vagyok.
Nehezen szakítom ki magam a spirálba csavarodó, egyre elkeserítőbb gondolataim közül. Belekortyolok a vizembe, legszivesebben képen önteném magam vele, de azt azért talán mégsem.
Lenézek a kezemet szorító kezére és kis fáziskéséssel, de elmosolyodom.  
- Nem nézhetek be hozzád, ha nincs gond? - kérdem, mosolyom szélesedik, de kicsit fénytelen. Nem is húzom sokat az agyát, már eddig is látta, hogy valami nem stimmel. - Thomasszal - így hívják - szóval... hát volt egy kis incidense. Amikor megtudta, akaratán és akaratomon kívül, hogy együtt vagyok egy festő sráccal - ahogy kiejtem, el is némulok. Nem tudom, hogy jogomban áll-e ezt így mondani. Együtt vagyunk. Nem tudom, mi vagyunk egymásnak. - Nem akartam, hogy így tudja meg. Hogy sértésnek vágják a fejéhez, gúnyként, ezzel próbálva bántani őt.
A probléma természetesen ennél sokkal rétegeltebb. Minek is lenne egyszerű? De lefejteni a rétegeket meg se merem próbálni. Talán soha nem érnénk a végére, de ha mégis, nem tudom, mit találnánk a legvégén. Nem tudom, hogy akarom-e tudni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=734350#post734350][b]Rosemary Narcissa Fisher - 2018.09.17. 20:04[/b][/url]

Megzavar, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki az ajtó előtt ácsorog ebben az időpontban. Nem tudom hirtelen, hogy elnéztem-e az időt, és ha igen melyik irányban és mennyivel sikerült akaratlanul is. Siettem? Késtem? Nehéz kitalálni és nincs órám. Már beláthatatlanul hosszúnak tűnő ideje csak hozzávetőlegesen érzékelem egyébként is az időt. Többnyire hihetetlenül lassan vánszorog, kínos csigatempóban, hogy úgy érzem, apró kis darabokra hullok szét közben. Mint amikor a kép szétesik a képernyőn pixelekre. Mégis itt vagyok még, mint tétlen szemlélője ennek a folyamatnak, ahogy a kis darabkáim ott ragadnak egy-egy pillanatban, én pedig már nem igazán tudom, ki is vagyok. Úgy szedegetem össze őket, egyenként, közben felfedezve azért egy-egy újabb árnyalatot, meglepő kis apróságot, amit eddig nem tudtam magamról vagy nem akartam tudomásul venni. Nehézkes útja ez az önismeretnek. Nagyon nem szerettem az elején. Most, ha őszinte akarok lenni, már egészen megszoktam. Olyan mindennapos része lett az életemnek, mintha csak csukamájolajat nyelnék reggel, vagy akár az a folyamatos fájdalom, ami nélkül már furcsa az élet, annyira hozzám nőtt a tánccal együtt. Olyan lett ez is. Meg tudnék lenni nélküle, de mégiscsak beleépült a mindennapokba. Miközben azt latolgatom, hogy elkéshettem és elmaradhat ez a nem éppen szívem csücske, de már az életem részévé kopott alkalom, a hangom is alig hallható. Mintha itt sem lennék. Olyan, mintha egy szellem lennék csupán, árnya önmagamnak. Ismét megpróbálkozom azért egy hangosabb köszönéssel és egy béna kísérlettel, hogy feltérképezzem, mennyire csúsztam meg időben, egyáltalán jó napon jöttem-e.
- Óh - szinte már megkönnyebbülten szakad fel ajkamról a röpke szócska. Azt hiszem, csak hamarabb érkezhettem némileg, ha puszta időpontkérésről van szó mindössze. A bemutatkozás aztán némileg meglep, és az első pillanatban csak az ajkam nyílik el szótlanul, mire feleszmélnem sikerül, hogy kezet nyújtsak én is. Összehúzom a vállam a mozdulat közben. A talár rejtekében kényelmes, de azon kívül ijesztőnek érzem magam. Tegnap azt mondták a hátam mögött, hogy olyan vagyok, akár egy csontváz.
- Rosie - közlöm a nevemet. Futólag az ajtó felé pillantok, majd a kezemet visszahúzva mellkasomhoz ölelem a két kötetet, akár a pajzsot. - Önszántadból vagy itt, vagy... neked is muszáj? Már ha... nem muszáj válaszolnod. Igazán, túl kíváncsi vagyok, azt hiszem - magyarázkodom máris, és leülök a padra közben. Úgyis övé lesz az elsőbbség, hiszen nem egy ötven perces beszélgetés vár rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=734380#post734380][b]Dr. Riley Meyers - 2018.09.18. 00:01[/b][/url]

- Nagyjából. Tetszik a táj, a kastély és az itteniek közvetlensége. De ismersz...-*legyintek lemondóan, mert kellő baráti kör és szekálás híján elnyel a munka, a kutatás. Keveset láttam az országból, Európából még kevesebbet és hiába álmodozom utazásról, nehezen indulok neki. Mindig van valami, ami fontosabb, amit előbb még... Gondolataim azonban elkanyarodnak, ahogy Liam testbeszédét figyelem - már egészen máshol jár, egyszerre ugrásra kész és tanácstalan, szinte sarokba szorított. Szorongást ébreszt bennem, mert még a mosolya is olyan...elveszett? Hiába viccelődik, érezni, hogy nincs a szavai mögött valódi derű, így csak pillantásommal dorgálom szelíden a feltételezésért, enyhén összevont szemöldökkel. Ne csacsiskodj.
Végül elkezd mesélni, a hallottaktól pedig összeszorul a mellkasom - minél tovább hallgatom, annál inkább elkomorodom. Kimondhatatlanul dühít és elkeserít az ilyen, de felháborodásom helyett Liam fájdalma és félelme az, ami számít. Elengedem a kezét, hogy feltérdeljek és megölelhessem, szorosan köréfonva karjaim, arcom övéhez simítom.*
- Annyira sajnálom. Téged illetett volna, hogy elmondd neki,-*úgy érzem, szüksége van most arra, hogy ki is mondjam ezt, ne csak szótlan üzenjek. Szeretném, ha csak ideig-óráig is, de biztos pontra és vigaszra lelne, hogy enyhíthessem magányát. Mert hiába makacs, mint az öszvér, nem kell mindig mindent egyedül csinálnia végig.*
- Hogy reagált?-*csak remélem, hogy tudott beszélni vele és nem okozott törést az incidens, a kapcsolatukban vagy Thomas világában. Nem ismerem a körülményeket, azonban az örökbefogadott gyerekek gyakran nagyon sérülékenyek. Főleg, ha kis herceg-alkatúak és először találkoznak ennek a bolygónak a gonoszságával.