A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=811429#post811429][b]Elijah Kearney - 2020.06.14. 19:39[/b][/url]

Tényleg mindenki mindenhol van, elég csak a talárokat nézni és a helyeket, ahol fel-felbukkannak. Nem akartam én nagyon csavargó lenni, de mégis, ennyi belefér. Nem szabályellenes, úgy érzem, de ha mégis, akkor bőven bele is fér, hiszen kell is, elvégre pontosan az a cél, hogy mindenki beszéljen a másikkal, ismerkedjenek, ne legyenek olyan nagy ellentétek meg minden a házak között, bár biztos akadnak, lesznek is, de én nem figyelek ilyesmikre, mert inkább szeretek jóban lenni, mint ellenségeskedni, nem is szoktam ilyesmikre figyelni, mert felesleges, inkább csak a jóra. Laurát már ugyan régebb óta ismerem és meg-megszoktam állni, hogy mi újság vele, szóval még könnyebb is, mint valami tök idegen elé leülni, hogy na, hello, mi a helyzet. Bahh. Az azért még mindig erős lenne, mert aztán ki tudja kit fogok ki, aki leharapná a fejem egy ilyenért. Kevesebbet kockáztatok inkább, a random ismerkedések mégis ilyenek.
- Eléggé mindenki mindenhol van, ami nem rossz, elvégre, kell ilyen is – nem érti, mire fintorog, de ugye megint alapzaj van, eléggé magas, lehet, hogy az zavarja? Megeshet, mert egy-két kurjongatás nekem is kicsit bántja a fülemet. Meg is rázom a fejem, bár nem leszek álszent, én is szoktam, meg ujjaimat a számba véve fütyülni, ha úgy jön ki, de most nem kezdem el itt előtte, csak a tapsba csatlakozom bele. - Amúgy nincs semmi, túléltem még egy vizsgaidőszakot, ami tök jó, szóval... lesz belőlem egyszer valami. Más nem elrettentő példa – nevetek egy sort, rám nem szállt semmi plecsni, nem is bánom, mert nekem mindig is az a cél, hogy görbüljön, vagyis a sikertelennél feljebb legyen, akár csak egy fokkal is. A többi senkit sem érdekel, én megyek előre, aztán igazából fogalmam sincs, hova tovább. Még van egy évem, persze, de hiába néztem meg, miket lehet csinálni, nos, semmi sem tetszik egyelőre. A plecsnik meglelik végül a helyüket, van, aki obégat miatta, hogy mi a franc ez, más meg csak büszkén kihúzza magát. Ez ilyen. Engem lehet zavarna, főleg, mert akkor végignéznék, ahogy megbökdösöm, hogy mi a franc ez, meg minek. Nem emlékszem tavalyról ilyenre, de lehet csak az az oka, hogy kicsit meg voltam fázva és jobban érdekelt, van-e elég zsebkendő nálam, mint hogy ki miben lett első. Ehh.
- Nem? - pedig általában a jó tanulók motivációja az, hogy az élen legyenek. Nem nevezem strébernek, mert amikor beszélünk, nem a tanulás az elsődleges téma, meg lenyomva a torkomon vagy rohan el, mert neki el kell olvasnia egy könyvet. Meg mert igazából kedvelem és az a szó sértő lenne rá, de sosem mondanám ki, hangosan sem, az indokot se, miért nem teszem. Mindegy. Ebbe bele fogok keveredni. - Hát, mindenesetre, sikerült annak lenned és tök menő. Még ha véletlen is. Nekem is egész jók lettek a vizsgák, meg is lepődtem, mert nagyon nehéz volt némely – főleg, ami gyakorlati. Bár nem tudom, mit hall a végére, mert megint zsizsegnek, beszélnek és esznek, amely miatt csörömpöl minden is. Fejem kicsit oldalba billentve nézem, hogy arcából szökik is a szín, pislogok is nagyokat. Húha. Valami nem oké.
- Tényleg? Kicsit sápadt vagy. Kevés a levegő vagy...? - oké, nem értem most ezt a választ a vizsgákra, mert láthatóan most más a gondja. Aztán meghallom a kérdését és erősen bólogatok felé. Felállva várom meg, amíg elköszön és megejti a köreit, semmiben nem siettetem, de tök jó lesz, hogy vele megyek, nehogy út közben legyen rosszul. Kell a csend, állítom. Vagy a levegő, vagy a tömeg hiánya. Egyik lábamról a másikra állok, majd amint visszaér, már indulok is. Kikerülöm azokat, akik felállnak, csupán csak azért, hogy elérjenek egy falatot, vagy mennek bárhova, majd sietve távozok az ajtón keresztül. Kiérve veszek egy nagy levegőt, bevárom, míg mellém ér ismét.
- Cseng a fülem kicsit. De minden rendben? Tudok segíteni? - már ha nem azzal tettem, hogy elhagytam vele a helyet. Körbenézek, majd döntök és a csarnok felé indulok. Nem akarok kimenni, de itt jár a legjobban a levegő, főleg, ha kicsit nyitok az ajtón is, vagy csak mert épp tágas. Nincsenek sokan a folyosón, mert a tömeg még bent van, nem is baj az. Végül megállva nézek szét a helyen és a korlátnak dőlve nyújtózok egy nagyot. Ülőhelynek nekem jó lesz a lépcső is, le is telepszem rá, miután kibújtam a taláromból és leterítettem oda. Pont elég hosszú ahhoz, hogy kényelmes távban Lau is leülhessen rá. Feltűröm az ingem ujját, majd a nyakkendőt veszem le, amit szívből utálok. Miért muszáj ezt? Egyenruha, brrr.
- Na, itt kicsit csendesebb lesz és egész szellős. Ha van kedved, ülj le, és akár később ki is nézhetünk az udvarra. Bár... ahhoz lehet késő van már, vagy lesz. Na mindegy – legyintek, hogy miattam aztán nem kell majd szabályt szegnie. Sőt. Inkább ne. Kinyújtom a lábaimat, és ha leül, ha nem, felé fordulok, megvárom, míg reagál valamit, nem akarom elárasztani mindennel is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=814846#post814846][b]Elijah Kearney - 2020.07.31. 23:42[/b][/url]

- Eeeh. Nem baj ha nem, akkor is lesz tudod, emlék rólam – nevetem el magam, mert tényleg nem zavar már. Az elején nagyon, nem vallom be, de sírtam otthon is, hogy nem akarok visszamenni, de muszáj volt, kellett, aztán elmúlt ez is. Persze, valahogy fura ezekre emlékezni, és mégsem, aztán most marha nehéz is, mert mindenkinek épp jár a szája, de nagyon. Fuhh. Nem csodálom, hogy nem bírja, amikor már rá irányul, én ilyenkor szoktam besüllyedni az asztal alá és nem létezni. De tök jól bírja, mármint süllyedés nélkül, látom mégis, hogy nem kedveli. Elhúzom kicsit a szám.
- Fene tudja, szerintem sosem volt. Aranyos amúgy, meg minden, csaaak… feltűnő – lehet az volt a cél eleve, hogy kitűntesse azokat, akikről szó van. Van, akinek szüksége van rá, meg vannak, akik nem azért csinálják, hogy sok ember figyeljen rájuk, hanem mert fejlődni akarnak, kihívás nekik, meg cél. Nekem nem tudom, tanulok, de nincs annyi motivációm meg erőm, kitartásom, hogy meg is tegyem. Nekem jó a középmezőny, kényelmes, nincsen ilyen kitűzősdi és nem bukom meg sem. Arra mindig ügyelek, csak ugye, sok mindenben nem megy.
- Persze. Anya is mindig azt mondja, nem neki tanulok, hanem magamnak. Meg na, most tök mindegy ki mit mond, ha neked így jó, akkor az a jó – rohadt sablonos, de nekem is ezt kellett elfogadnom, hogy ne akadjak ki azon, hogy valami nem megy, gyengébb, vagy akármi. Ebben mondjuk anya és Petya segített a legjobban, de mégis nekem kellett végleg elfogadni, ugyebár. De nem hiszem, hogy neki ezzel gondja lenne, sőt. Inkább a tömeggel, amit már én is érzek, cseng a fülem, mire kiérünk, miután rábólintottam, ebből ennyi elég volt. Nem kellett sokat kérnie sem, szinte felüdülés a fülnek és a léleknek. Hamar csinálok helyet is, mondjuk az egyik sütis tálcát lenyúlhattam volna és akkor most nasink is lenne, de felkelni és visszamenni már nincs gusztusom.
- Elhiszem. A zajtól, vagy előtte is fájt? – helyezkedem el úgy, hogy valamelyest kényelmesen tudjak felé is fordulni, majd a korlátnak döntöm a hátam és onnan hallgatom. Leül ő is, így azért mégiscsak kényelmesebb és jobb, mint a csupasz betonon és porban, mert az előbb csörtetett át rajta a diáksereg.
- Áhh igen. És nem nagyon van ötleted, hogy mi szeretnél lenni? Vagy van és nehéz? Nem akarlak faggatni, csak tényleg sok most így. Fejfájással főleg. Még anélkül is cseng a fülem – meg is vakarom, de csak felületesen, hátha kimászik belőle. Én se tudnék válaszolni arra, hogy mi lenne nekem jó, mert hát… semmi. Valami mugli egyetem, talán, vagy nem is tudom. Sose néztem utána.
- És tényleg, te már ott laksz. Hát na, majd mondom hogy rám figyeltél, mert sok sütit ettem és majdnem rókáztam – nevetek egy sort, hogy vicces lenne, ha egy másik prefektus épp ezért akarná letolni őt és ez lenne a mentőöv. Érdekes lenne, nem tudom, kibírnám-e nevetés nélkül. Nem hiszem. Ennyi szabályszegés meg belefér.
- Igen, jól. Szeretek otthon lenni, az olyan… én. Hiányzik a számítógépem, meg sok dolog, de egész jó itt is – bólogatok, majd megakadva pislogok párat. Kicsit zavarba jövök, ezért olyan a mosolyom is, közben egy tincsem piszkálom.
- Melyiket? Én… hát totál béna voltam, meg minden, de a csapat jó – kezdek bele, majd vállat vonok. – Nem tudom, jelentkezem, és remélem igen. A pálcás dolgok nem mennek jól, de a repülés egészen. Tetszik és nem akadok annyira le. Te nem játszottál sosem? – nem emlékszem, hogy kviddicsezett volna valaha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=818055#post818055][b]Elijah Kearney - 2020.09.29. 23:57[/b][/url]

- Hát én most nagyon szívesen mondtam – bólint egyet. – De igaz is. Most ha nem tanulok, nekem nem lesz jobb végzettségem, és a többi. Szerintem ha valakire nagyon ráerőltetik sem jó mert így… belecsömörödik – ismertem olyanokat a régi iskolámban, akik tanárok gyereki voltak és nekik igenis voltak elvárások azzal szemben, hogy mit kell nekik letenni az asztalra. Aztán meg persze, csalódás, mert csomó esetben kivételezve is volt velük. Itt ilyet mondjuk nemigen észleltem, sőt, talán nincs is? De nem merem kijelenteni. Inkább nem és akkor abból nincs semmi gond.
- Jaj, akkor kellemes lehetett már az elején is. Az időjárás? – mert anyának sokszor attól fáj, szerencsére nekem nem, nem örököltem, ahogy szokta mondani, ő se tudja honnan, a családban nem nagyon kínos a fejfájás. Persze, lehet neki is mástól, ellenben nem fogok abba belemenni, mert hát, nem köteles elmondani nekem, hogy mi van odafent, ami nyomhat. Nekem akkor szokott, ha sokat próbálok egyszerre tanulni, vagy nem alszom eleget éjszaka. Sarkalatos esetek inkább.
- Hmmm. Hát én is ezt magyarázom magamnak. Amiket szeretek, azokkal kábé itt nagyon semmit se lehet – nevetek – Lehet, hogy valami egyszerűt csinálok, majd visszamegyek, leteszem az érettségit és arra építek. Tudod, így több lábon. Hátha – vonok vállat, bár sokáig sem akarok tanulni, mert akkor meg mire dolgozhatnék, már minden leszek, csak nem fiatal. Igazából, aztán mégis, addig tanulni, míg lehet. Nem tudom mi a jó. Nagyon nem. Valahogy ez nekem elmaradt, hogy ilyen komolyan gondoljak arra, mi lesz akkor, ha elvégzem az alapképzést.
- Hát, lehet, hogy késett! Viccelek csak. Szerintem, bár rossz dolog, de nem feltétlen lehetetlen. Én év közben szoktam, amikor megyünk előre az anyagban és érzem, hogy sok. Én nem tartom viccesnek, csak nagyon remélem, hogy elmúlik – mert nem kéne így folytatódnia az évnek, ha már most ilyen stresszes, akkor később csak rosszabb lehet és az meg… Na igen. Elsős koromban volt az, hogy annyira féltem mindentől, hogy féltem egész évben, csak a végén jöttem rá, hogy ez nem is olyan rossz. Szóval, szurkolok neki.
- M-mm. Majd nagyon megnézek mindent, aztán hátha. Apukám repül, pilóta. Kicsinek az akartam lenni, de már az sem. Szóval… - tárom szét karjaimat, hogy annak is mindegy már, hát még a mostani ötleteimnek. Majd leszek valamit. Időm van rá. Még. Aztán mikor jut majd eszembe megint? Amikor ott ülök, hogy döntenem kell.
- Ó, sosem kevernél abba. Szerintem ha valaki kikísérek mert rosszul van, még meg is köszönik – vagyis, amikor valaki beteg volt, szintén a másik helyen, így volt. Aztán, hogy itt mi a szokás, nem tudom. Viszont a kérdésére kicsit elkomorodom és megvonom a vállam. Találom-e vagy sem, tényleg kétes. Nem vagyok jó mágus, mugli vagyok, de sosem lehetek totálisan mugli, mert tudok varázsolni. Ez még ennyi év után is hitetetlen.
- Nemigen. Tudod, nem azért, mert nem vagyok ügyes, hanem mert mindig van valami új, és ez jó, csak aztán rájövök, hogy itt se lesz igazán helyem. Nem tudom, valaha meg tudom-e szokni. Szerintem muglik között fogok élni, még ha mágus munkám is lesz – ezt mondjuk olyan jól eldöntöttem, nem úgy, mint a továbbtanulásom. Az lesz nekem a legjobb, ha lehet majd autóm, és nem, még véletlen sem próbálkozom meg a hopponálással. Sosem. Láttam a rossz próbálkozások alatt mi lehet.
- Igen-igen. Én Rúnakígyók között voltam – mosolygok rá, nem baj, ha nem ismeri. Itt sokan szeretik ezt a sportot, de van, aki nem. – Jaj! Nem szeretsz repülni, nincs ezzel baj. Te másban vagy jó, ennek így kell lennie. Én mondjuk sosem tanulok meg hoppanálni, így majd lesz más. De a repülés egész jól megy. Hajtó vagyok. Aki gólt próbál dobni – magyarázom, de nem megyek bele annyira, hogy összezavarjam. Persze, ha kérdez, akkor szívesen elmondom. – Jobb amúgy kicsit? Vagy hozzak ki azért inni vizet? Azt mondják az jó rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=819191#post819191][b]Elijah Kearney - 2020.10.11. 19:21[/b][/url]

- Hát, akkor nem tudom. De az mondjuk jó, mert akkor nem kínoz sokszor. Vagy… sokszor fáj amúgy? – érdeklődöm, mert az sem jó, ha igen, nekem tényleg ritka, hogy megesik, azt sem szeretném, ha neki ennyire gondja lenne vele, mert hát, nem jó az, de nem is én döntök róla. Azért beszélek neki, hogy jobb legyen, de nem fogom erőltetni sem a válaszokat, ha csendben szeretne lenni.
- Aha. Nem vagyok nagyon ügyes, elemem sose lesz, csak Duracell, így könnyű lenne. Persze, nem felejteném el ezt a világot, lehet, hogy mágusok között fogok élni végül, ezt nem tudom. De ha úgy adódik, akkor igen… Elemmel nehéz, azt úgy tudom gyakorolni kell, nem? – nem jó dolog, de nem is a vége mindennek, mivel tényleg nem tudom, ez is egy lehetőség, amelyből több akad majd, ha befejezem a tanulmányokat. A munkámtól fog majd függni, bizonyára, mert ha olyan, akkor nem lesz egyszerű muglik között végezni, szóval, előre nem temetek semmit. Ha úgy alakul, nem szeretnék megszakítani semmit sem, ott van Petya, minimum már miatta is fent fogom tartani a kapcsot a mágusvilággal. De nagyon előre van ez a dolog. Nagyon messze.
- Persze. A repülés az, így mágusoknak szerintem fura is. Nekem a seprű volt. Nagyon kíváncsi vagyok, miket tudnék kipróbálni, nem vagyok a legügyesebb, de kíváncsi igen – bólogatok is, csak adjon majd egyszer valaki tanácsot. Erre valók a tanárok, majd felkeresem a házvezetőm akár, egy tavaly végzett ismerősnek is ők adtak tippeket és lám, tök jól teljesít. Így, egyelőre ezt az ötletet elraktározom magamnak. Nem szégyen, nem szoktam ilyeneken aggódni.
- Olvastam róla, igen. Mármint arról, hogy tök sok baleset is lehet és kicsit parázok tőle, hogy na én lennék az a srác, aki elhagy ezt-azt. De tudom, ott a kandalló, meg minden ilyen izé. Meglássuk, fogalmam sincs ugye, hol leszek én akkor – mert jóslástanból szörnyű voltam, hamar le is adtam, mert nekem az álomnapló írás is sok volt, mivel ritkán álmodok bármit is, vagy ha igen, oltári nagy hülyeség. Egyelőre, én így látom a dolgokat. De minden képlékeny.
- Igen, szerintem is a legnehezebb. Mert még ott vannak a terelők is, hogy leüssenek a seprűről, meg ilyenek. Szóval… tényleg az. Meg jó is, én szeretem, viszont fejlődni kell benne, legalább az is egy cél – és amit még tudok is, mert nem kell hozzá pálca. Valahogy magabiztosabb vagyok nélküle, lehet, csak beképzelem az egészet, persze. Sosem tudni. Egyszer majd megér egy beszélgetést ez is, valakivel.
- Örülök, hogy jobb – mosolyodom el közben szavaira. – Szerintem nem, már úgy sincs érdemi, csak a kajálás meg a gratulációk. Amúgy is lassan vége lesz, nem? Sose tudom meddig tart, nem figyeltem közben az időt. De ha halljuk a zsivajt közeledni, akkor kell mennünk csendesebb helyre – nézek hátra, de egyelőre senki sehol. Nem is bánom, hogy nem vagyok ott, ha éhes vagyok, ott a konyha, megoldom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=823797#post823797][b]Elijah Kearney - 2020.12.30. 00:57[/b][/url]

Szusszanok egyet, hogy oké, ez még a jobbik eset, legalább nem kell sűrűn szembenéznie ezzel a kínnal. Nem is faggatom tovább, mert lehet a gondolkodás is kellemetlen, nemhogy még beszélni is. Örülök, hogy még nincsenek itt sokan és nem hangosak, bár úgy olvastam vagy láttam valahol, hogy ilyenkor a sötét szoba is segít, meg az alvás.
- És addig, ameddig nem tör felszínre, addig nem is lehet tudni róla? Mármint, mi kell, hogy felbukkanjon? Korhoz kötött? – mert jó kérdés, mi hoz ki egy ilyen erőt, ha egészen addig „csendben” van. A mágia is random jön, mesélte valaki, hogy egész gyerekkorában tudták, mert látszott, jött, másnak alig akart, épphogy az iskolaérettsége előtt mutatkozott meg, nekem meg nem tudni pontosan, mert nem tudtuk mi az, furcsaságok meg néha történnek. De nem volt durva, hogy megijedjünk. – Megvéd? Akkor nagyon is hasznos, amellett, hogy nagy dolog. De azért az életveszély igen ritka dolog szerencsére – és itt nem arról van szó, hogy leesne a lépcsőn valaki, vagy elvágja valamely tagját, hanem az a tipikus veszély, ahol el tudom képzelni, hogy ez az elem az, ami jön és megvédi. Érdekes, de semmi jele annak, hogy nekem lenne, és mégsem vagyok irigy. Örülök annak, ami van.
- Háááát igen, az nagyon nagy mumus. De sokaknak – bólogatok, hogy ahogy órán sem mindig megy, főleg, ha valami rém száraz és unalmas, amikor már a fele banda inkább kiterül a padon és alszik, vagy bármi mást csinál. Vannak jegyzeteim, vagy kerítek, de soknak szélén van akasztófa, firkálmányok, akármi. – Kifáraszt? És mennyire messze lehet elmenni? Azt tudom, hogy ismerni kell – azt hiszem – azt, ahova menni akarok. Tehát ha a világ másik felére akarok, akkor oké az is? – persze, belekalkulálom azt is, amit mond, hogy elfárad az ember és kidől, de ezek szerint lehetséges. Mégis lehet, hogy rá kellene gyúrnom. – Az, amikor más visz, igen. Gyors, persze, annál gyorsabb nemigen van – vagyis ott a zsupszkulcs, de azt nem lehet csak úgy, meg a kandalló, de ott meg fontos, hogy kandalló legyen a másik végen és hát, eleve nincs mind egybekötve, meg egy virágos réten nagyon hülyén is nézne ki. Felírom magamnak, hátha bejön.
- Náááh, ez csak hobbi. Itt jó, oké, megy is, de aztán lesérülnék, ismerem a szerencsém és annyi is lenne. Meg kicsit eleve veszélyes is, szóval tuti benne lenne a pakliban. Így marad hobbi, vannak hobbi csapatok, szóval ha hiányzik később, majd beállok oda – mert ezeknek már utána is tudtam nézni, nem kell a profi liga, ez is olyan, mint a foci, vannak kisebb csapatok, nem olyan komoly tétekkel, de mégis, a játék az játék.
- Hát amennyi fogás van, órákig lehet enni, kipukkadásig. Szerintem a desszertnél vannak, aztán még egy-két szó, gondolom és tipli. Még van egy kis csend-idő – nevetek halkan, nem akarok harsány lenni, hogy az is zavarja a fejfájást. – Nem hát, van a szobámban mindig valami nasi, amit be tudok kapni, ha éhes vagyok. Nem gond – nyugtatom meg, hogy emiatt ne aggódjon, se harag, se károm nem lesz belőle. – Úúú, nagyon szívesen megkóstolom. Nem is kell olyan sok fogás, ez itt más, az meg ott lesz más. Köszönöm! Elfogadom a meghívást. Maaajd… viszek desszertnek valót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=825020#post825020][b]Elijah Kearney - 2021.01.20. 22:10[/b][/url]

- Óóó, értelek – bólogatok nagyokat, hogy minden változó, főleg az, hogy mikor és hogyan jön elő. Én mondjuk azt hittem, olyan, mint a „sima” mágia, amikor csak úgy, néha random is történik valami, nem kell tragédia és igencsak rossz élmény, akár csendes pillanat, de úgy nézem, ennek a mágiának a jele igencsak drasztikus árat kér, úgymond. Jó hogy megjegyzi, hogy nem illik megkérdezni, mikor és hogyan, mert már nyitottam az ajkaimat arra, hogy megkérdezem tőle, hogyan, de becsukom és inkább mást válaszolok.
- Jaj, nem akartam én a rossz élményeket felhozni, csupán csak az érdekelt, van-e egy bizonyos kor, ameddig kijön az emberen ez, de akkor nagyon változó. Az, hogy hogyan, hát meg változó, nincs is hozzá közöm, csak mint elméleti dolog – zárom is le egyelőre, hogy végképp ne higgye azt, hogy belőle is ki szeretném hozni azt az emléket. Nagyon jó, hogy ilyeneket tud és ügyes, nincs semmi kétség, hogy ami történt, az valami jót is hozott, ha rossz volt, bár remélem, hogy ő egy kivétel és neki nem volt olyan szörnyű élménye. Az már más, hogy azért érdekelt, hátha bennem is lapul valami, az mellett, ami nem épp kiemelkedő képességként van számon tartva nálam, sőt, inkább lefelé, de mivel nem reménykedem ebben, illetve, nem szeretnék és nem is kívánok magamnak traumát, így aztán, le is „mondok” a képzelgés további részéről és rá figyelek.
- Ez mondjuk igaz. Sima pánik helyzet, igen. Én mondjuk lehet a bagolyházban kapnék „jelet” rá, mert egyszerűen már a gondolata is elborzaszt – nevetek kissé zavartan, de a fóbiám számára ismert. – Ez teljesen érthető, azért járunk eleve ide, hogy az alap mágia is biztonságos legyen, hát akkor, ami ennyire más és ennyire kijön az emberből, még veszélyesebb lehet. Akár rá is, szóval tanulni kell. Hát, nem mondom, hogy irigykedem, mert nagy felelősséggel jár – szeretem, hogy válaszol és ki is fejti, nem kell kérlelni, persze, nem is várom el, de mindig érthetően és jól mondja el, ami éppen érdekel, mert miért ne érdekelne. Ezért jó beszélgetni, nem csak az alap kérdésekből áll, hanem ilyenekből is, plusz, most kvázi tanulok is valamit, mind az elemiről, mind pedig a hoppanálásról, hátha utóbbi jelen lesz az életemben később.
- Áhháá! Tehát egyszerűbb kisebb távokat, és pihenni. Az tudom, hogy lehet veszteni végtagot is, így jobb óvatosnak lenni – fintorgok kicsit, hogy baromi rossz lenne azért elhagyni valamit, mert mohón azonnal Kínában szeretnék lenni. Brrr.
- Az is igaz, még átgondolom – mosolygok felé, hogy ez nem is rossz ötlet, de senki se venne komolyan engem, nézzen csak rám, de ki tudja, lehet be is jönne. Majd később kifejtem neki, ha találok végre valamit, amire azt mondom, na EZ kell.
- Simán – egyezek bele, hogy menjen, menjünk, mert ha az a tömeg kiszabadul onnan, akkor bizony hangos lesz megint és akkor visszatér az, ami miatt kimenekült onnan. Felállva porolom le magam, felveszem a talárt, amit leterítettem, hogy ne a kövön üljünk, majd rá pillantok.
- Rendben, várom! És jobbulást, remélem nem fog kínozni a fejfájás tovább. Bármikor ücsörgök veled idekint – nevetek egyet, majd integet én is, és fordulva indulok meg a körletem felé, ahol megvárom Petyát és jól ki fogom faggatni, hogy miről maradtam le. Addig jól elolvasom a képregényt, amit hoztam magammal. Valamelyiket.

//köszönöm a játékot <3 //