Cristian

A borongós, télbe forduló idő nem szegheti kedvét kishölgyünknek, de senki másnak sem. Éppen ezért döntött úgy, hogy spontán barátkozásba kezd így az estében, és minden ismeretlen diákot le fog támadni a folyosókon. Ha egyáltalán még találkozni ilyenkor valakivel. Az egészben a legizgalmasabb az emberkék reakciója lesz, és már előre nevet a sok megdöbbent arcot elképzelvén. Ha nagy mázlija lesz, talán még a fejét sem átkozzák le a helyéről, maximum kap egy-két sallert azoktól, akik nincsenek hozzászokva a Leonie-hoz hasonló alakokhoz. Persze nem akar ő rosszat senkinek! Isten ments! Sokkal inkább csak kedve van mindenkit a keblére ölelni, hogy megmutassa, milyen sok szeretet lakozik a szívében. Kozsó valószínűleg fizetne is érte, hogy az asszisztense legyen.
Majd fél órán át válogat ruhatárában, mire kiválasztja mai öltözékét, ami nem más, mint egy virágos szoknya szürke harisnyával, mellé pedig egy fehér bárányos felső. Pont olyan puha, amilyenhez nagyon szívesen odasimul az ember, elvégre ma mindenkit végig akar ölelgetni! Fontos, hogy az áldozatok tökéletes kényelemben érezzék magukat közben.
Miután betette a két kis báránykát ábrázoló fülbevalóját (igen, neki még olyan is van), kioson a hálójából, és körbepillog. Örömtől ragyogó arccal dörzsöli össze tenyereit, mert egészen bizonyos benne, hogy remek estének néz elébe. De nem, még nem itt kezd neki az egyszemélyes akciójának. Szép lassú léptekkel, vagy inkább enyhe táncikálós mozdulatokkal hagyja el az Eridont, és az irányt egyből a Bejárati csarnok felé veszi. Nem tudja, miért hiszi, de bízik benne, hogy ott majd talál magának elfoglaltságot. És itt az elfoglaltság alatt azt értsük, hogy halálra idegesít egy embert, mert az olyan jó!
Magában tervezgeti az első találkozást, mikor lába elhagyja az utolsó lépcsőfokot, és lám! Itt bizony egy diák sincs! De még csak egy nyavalyás bogár sem keresztezi az útját, miközben ráérősen sétál végig a csarnokon. A fene! Így hogyan fogja megvalósítani világmegváltó terveit? Egészen elszontyolodik… -na, ha képes volna ilyen érzelmi megnyilvánulásra. De nem, ezért helyette inkább reménykedve behúzódik a fal mellé, hogy ha jön valaki, akkor meglephesse a feltűnésével.

Cristian

Rendíthetetlenül kitart elhatározása mellet, és bizony innen egy tapodtat sem mozdul, amíg erre nem jön valaki. Legalább egy prefektus vagy tanár! Igaz, furcsán venné ki magát, hogy a késői mászkálásért büntetést kap, cserében pedig megölelgeti azt, aki éppen leszedni készül a fejét.
Viszont vörös fejére nem jön baj, ugyanis az első érkező, a szerencsés kiválasztott egy diák. Ráadásul új diák! Vagy csak megsétáltatta bőrönd-kutyáját. Netán mosoda működik a baglyok köves földjén, és most onnan hozza haza cuccait, ha már anyuci nincs helyben, hogy mosson. Ki tudja, a lehetőségek tárháza végtelen!
Mindenesetre Leonie izgatottan várja, hogy legújabb barátja(aki még csak nem is tud státuszáról) még közelebb érjen hozzá. Azért nem árt kicsit jobban megbizonyosodni róla, hogy valóban nem egy mélynövésű tanárról van szó, mert furcsán venné ki magát, ha elé ugrana, és a legrettegettebb tanerő arcába ordítná, hogy „búúú!”.
-Szép estét! – Tör ki végül tárt karokkal fedezékéből, és pár ugrással Cristian előtt terem. Arcán olyan vigyor ül, mintha éppen most húzták volna ki a nyerőszámait a lottón.
-Íme, a fogadóbizottság! – És nagy lendülettel a srác karjaiba veti magát. Azaz… egy lépéssel elintézi a maradék távolságot, és nem számolva a következményekkel, ropogtató ölelésben részesíti újdonsült ismerősét. Nem szorongatja túl sokáig, mert azért nem akarja kihúzni a gyufát, ki tudja, kivel van éppen dolga. Az is lehet, hogy fél perc múlva már ő lesz a fiú bőröndjében, méghozzá egy Üzbegisztánba tartó vonat fedélzetén. Hmm… reméljük, nem rellonos ez a gyermek.
-Ma ölelés jár minden beköltözőnek! Ugye... Te az vagy? Mármint, visszavenni már nem tudom. De esetleg visszajátszhatjuk, és akkor olyan lesz, mintha meg sem történt volna. Hmhmhm? - Ismét kitárja karjait, és már azon gondolkodik, hogy miként fogja hátulról előre elmondani eddigi szavait, ha vissza akarnák tekerni a szalagot.

Cristian

Igazán romantikus lett volna belehalni az ölelésbe! Vörös törpénk pedig sok szőke herceges mesét olvasott már, úgyhogy igazán értékelte volna ezt a gesztust. Még így, egy ismeretlen előadásában is. De no… nincs akkora szerencséje, hogy ilyet premier plánban nézhessen.
-Ühhüüüm, becsüld is meg, mert ilyet nem kap mindenki! Legalábbis nem túl sokan. Ma például Te vagy az első. De ha elég sokáig várunk itt, talán még beesik valaki, és akkor már nem leszel ilyen kivételezett. – Már bele is kezd a végeláthatatlan szövegelésbe, mert ezt a kórt sosem fogja tudni kinőni. Olyan ez, mint valami vele született betegség. Szóf*sitisz. Még szerencse, hogy nem fertőző. Sőt! Mellékhatása inkább a másik fél hallgatása.
-Ééén Leonie Linnéa Rohr vagyok, szolgálatodra! És szólíts csak úgy, ahogy akarsz – Nevetve pukedlizik egyet, de az ölelést is igazán szívélyesen fogadja.
-Egyszer láttam az utcán, mikor varázstalan emberek között sétáltunk, hogy ingyen ölelést osztogatnak. Remek ötlet, nem? Mindenkit végigölelgettem odafelé. Aztán visszafelé is! Ezért jutott eszembe, hogy ma én is ezt fogom csinálni! Csak aztán elfelejtettem, és most jöttem rá, hogy ennek kellett volna a napi programomnak lennie. De végül is nem baj, mert így is sikerült megtalálnom legalább Téged! – Magyaráz tovább lelkesen, miközben egy helyben ugrándozik. Ahhoz képest, hogy este van, még mindig úgy pörög, mintha éppen most cseréltek volna elemet nála.
-Mostanában úgyis csak a nyulamat szoktam szorongatni. Meg a párnáimat. Nem egészséges, hogy élő emberrel nem teszem. Mert így mennyivel rosszabb mindnyájunknak! – Óóó, igen. „Egytincs” Kozsó most tényleg büszkén vállon veregethetné, amiért így árad belőle a szeretet ezen az estén. Talán még Crist is hagyja szóhoz jutni, amíg levegőt vesz a kishölgy. Vagy nem. Mert rögtön folytatja.
-Egyébként miért ilyen későn jöttél? Jobb esetben, ilyenkor már mindenki alszik. Segítsek cipelni a cuccaid? Őszintén, fogalmam sincs, merre kéne menned. És amúgy is... melyik ház egyáltalán? Ha Eridon, akkor jöhetsz velem, mert arra még én is tudom a járást. Az egyetlen hely, amit általában megtalálok eltévedés nélkül. Általában. De így sötétben... - Vigyorogva megvonogatja a vállát. Addig nincs gond, amíg akad társaság.

Cristian

Igen, ez a lány mindig így viselkedik. Menthetetlen egy kis fruska, de azért egészen szerethető tud lenni a türelmesebb emberek számára. Elvégre ő mindig csak jót akar, és életcélja a világbéke. Talán nem kéne annyi mugli tv-t néznie a nagyszülőknél, és akkor nem ismerné a szépségkirálynők levakarhatatlan jelmondatát. Vagy csak meg kéne kérdezni anyucit, vajon hol ronthatták el a nevelést. Biztos lenne mit hozzáfűzniük a témához.
-Mennyire messziről? – Érdeklődik lelkesen. Azért közben megpróbál nem belemászni Cris arcába, elvégre nem alien ő, hogy ilyet tegyen.
-Aludni? – Elneveti magát, és megértően megveregeti a srác vállát, mintha el kéne nézni neki, hogy ilyen kis butaságokat beszél. Leonie és az alvás… az egy külön tanítandó rendszer.
-Fúj, én nem szeretem a kávét! Sem az energiaitalokat. – Fintorogva rázza meg fejét, de olyan hevesen, hogy még saját magát is arcon csapja szálló hajzuhatagával. Nem él ilyesfajta káros élvezetekkel.
-A kávé büdös, a másik meg túl… fura. De ittam ma kakaót! Lehet, azért nem tudok még aludni. Amúgy is sokáig szoktam ébren lenni, csak az a baj, hogy reggel sosem tudok időben kelni. Ha nem alszom minimum tíz órát, agresszív leszek! – És most próbáljuk meg vizualizálni, amint ez a kis törpe begurul, és átváltozik tűzokádó sárkánnyá. Ami azért sem lenne túl előnyös, mert a végén még megjelenne egy Sárkánylovas a színen, a hátára ugrana, és megpróbálná betörni a következő kviddicsmeccsre.
-Eltaláltad, eridonos vagyok! De Navine? Várjunk csak, várjunk csak… - Nagy töprengésbe süllyed, aztán arcára kiül a megvilágosodás, olyan ragyogó mosollyal tekint újra a fiúra.
-Nem, fogalmam sincs, hogy az merre van! – Ezt úgy jelenti be, mintha pont az ellenkezőjét állította volna. Tény, hogy remekül járt ezzel a hölggyel Cris. Szinte a hasznára válik.
-Miért nem ácsoroghatunk itt? – Arcára kiül az értetlenség. Felőle aztán itt lehetnek egész éjszaka a sötétben. Maximum reggel majd felmossák őket a padlóról.
-A régebb óta nem elég hosszú idő ilyen sorsfordító döntésekhez. – Állapítja meg nagy bölcsen. – Különben is! Te vagy a fiú, Neked kell határozottabbnak lenned! Én csak egy gyönge lány vagyok… - Mintha komolyan is gondolná … pedig nem. – Vagyis nem olyan gyenge, mert ha adsz egy ütőt, simán elverlek vele. – Ezer wattos vigyora mutatja, hogy egy szavát sem szabad komolyan venni.

Cristian

Végül is, az volt a célja, hogy ma feldobja valakinek a hangulatát. Most, hogy dolgát elvégezte, lényegében el is tehetné magát vízszintesbe, csak furán venné ki magát, ha most sarkon fordulna, és elrohanna vissza a szobájába. Cris talán nem díjazná, ha egyedül hagyná itt az éjszakában. Bár igazából hasznára így sincs, maximum el tudja szórakoztatni reggelig. És még pénzt sem kér érte…
-De jó, hogy legalább volt melletted anyuka egész végig. Még akkor is, ha nem vér szerinti. Biztos aranyos néni lehet. – Állapítja meg derűs mosollyal. El sem tudja képzelni, milyen lenne anyuci nélkül. Elvégre anyuci mindenhez ért, ő meg semmihez.
-Óóó! Világuralomra törsz, mint hatalmas mágus? – Ezen igazán jót mulat. – Veled tartok. Leigázunk, és az uralmunk alá hajtunk minden élőt! – Akár fogalmazhatna úgy is, hogy meghágják a világot. De mivel ő még kislány, ilyen szóhasználat eszébe sem jutna. Az viszont annál inkább, hogy elmesélje, honnan, milyen családból származik.
-Jó! Üljünk le, csak aztán nehogy átessen rajtunk egy erre járó szellem. – Tisztában van vele, hogy az inkább átsuhanna rajtuk, de sebaj.
-Én Németországból jöttem… - Kezd bele a történetbe, miközben nagy lendülettel a földre veti magát, mintha az volna a legtermészetesebb dolog a világon, hogy este a csarnok közepén heverésszenek.
-De már jó ideje Magyarországon lakik a kiscsalád, és ezt jobban is szeretem. Azt ne kérdezd miért, csak… jó itt. Főleg úgy, hogy mindenki eljött. A nővérem igazán mérges és hisztis volt, amikor kiderült, hogy költözünk. Igaz… ő mindig mindenért mérges és hisztis. – Jót nevet, amint maga elé képzeli nővérének vöröslő fejét.
-Olyan igazi nő. Legalábbis apa mindig azt mondja anyának, hogy ne legyen már ennyire nő, mikor valami apróság miatt kiakad. – Megvonogatja a vállát. Tudja is ő, milyen a tipikus fehérnép! Mindig csak a nagyoktól hallja, mennyi baj van velük.

Cristian

Cris a végén még a nyakukra hozza a nagyokat, és jól meg lesznek büntetve. Eddig még úgysem került bajba, ha úgy vesszük, simán eljött az ideje ennek is. A végén még ki lesz tagadva a családból, amiért nem tartja a frontot a suliban. Bezzeg, ha kedves bátyja is itt volna…! Vagy legalább találna valakit, aki szintén olyan vicces kedvű szokott lenni, mint ő maga. Egyből sokkal könnyebb volna az élete.
-Ötven százalék? – Kezd el nemtetszést mímelni. Micsoda pofátlan ajánlat, ezt mégsem tűrheti el újdonsült ismerősétől… vagyis immár üzlettársától.
-Ez nem túl lovagias ajánlat, ahhoz képest, hogy azt akarod, mindenki urazzon Téged. Legyen inkább hetven – harminc. Elvégre még mindig én vagyok a hölgy, és lehetnél olyan udvarias, hogy nagyobb részt engedsz nekem a zsákmányból. – Rengeteg remek érve van még, miért érdemelné meg a világ nagyobb felét. Fel is sorakoztat még néhányat, hogy biztos legyen a siker.
-Ráadásul én kicsi is vagyok! Kell a nagyobb hatalom, hogy kompenzálni tudjam a kisebbségi érzésemet! Mit szólsz? Megegyezhetünk így? Különben kénytelen leszek ellened harcolni, és akkor majd meglátjuk, hogy melyikünk győz! – Harciaskodik a maga igaza mellett, de azért a vigyort a képéről nem tudja eltüntetni. Így talán nehezebb lesz meggyőzni a srácot a helyzet komolyságáról.
-A család? Ó, hát anyukám szülei muglik, de belőle boszorkány lett. Meg aztán belőlem is, mint láthatod… nem csak úgy belógtam ide – Kacsint Crisre. Bár tőle még az is kitelne, hogy ilyet tegyen.
-Mit keresel? – Kérdezi, miután már egy ideje figyeli, hogy az uraság valami után kutat a padlón.
-Elhagytad valamilyen ékszeredet? Segítsek megkeresni? Mi volt az? Fülbevaló? Te is hordasz fülbevalót? A múltkor pont találkoztam egy fiúval, akinek szintén volt, és képzeld! Még kaptam is egyet tőle! – Fecseg itt össze-vissza nagy lelkesedésében.

Keith
A beköltözés - folytatás

Rálelt legújabb kedvencére. Igen, Keith az, de mivel Trillian mellett csak nehezen férne el a fészekben, kénytelen hagyni, hogy szabadon kószáljon. Talán csináltathatna neki egy külön ketrecet, rakna be gumicukrot meg kispárnát, mindent, amire csak szüksége lehet. Igaz, ha józanul végiggondoljuk, sokkal izgalmasabb lesz természetes környezetében nyomon követni a gyermeket, mert több esélye van, hogy egészen véletlenül levarázsolja a fejét. Rá kéne kötöznie magát az úr hátára... Őrültebbnél őrültebb ötleteinek árvizét csak az fékezi meg, hogy szóba kerül az unokahúg.
-Miért hasonlítok rá? Neki is vörös a haja? Vagy fél a vakondoktól? Szereti a túrós rétest? A kislábujja furán pici a többihez képest? Van fülbevaló gyűjteménye? – Érdeklődik lelkesen, miközben elcsöpögtet magáról néhány információt, amit Keith kénye-kedve szerint felkanalazhat, ha óhajt. Bezzeg, ha a vörös törpe tudná, hogy Ririről volna szó, odáig lenne meg talán vissza is, ahogy a jó öreg Zsákos Bilbó is megírta egyszer a Nagykönyvbe. Ráadásul az is kiderül, egy háztársával áll szemben, ami még inkább fokozza vad örömét.
-Úúú, akkor tudom, hol fogsz aludni! – Lelkesen tapsikol, hiszen végre hasznos feladatot is betölthet. Megmutathatja egy eltévelyedett gyermeknek a helyes irányt. Nem rest azon nyomban elindulni, és katonásnak kicsit sem nevezhető ugrándozással vezeti be a srácot a Kastélyba, no, nem mintha olyan könnyű lenne eltévedni ezen a pár méteren.
-Menj csak bátran! – Tuszkolja maga előtt a Bejárati Csarnokba az úriembert, aztán rájön, hogy ez így kevésbé hatásos, úgyhogy miután beléptek, megrángatja a kezét.
-Várj, várj! Valamit elfelejtettünk, jajj, ne! – Elkezdi visszafelé húzni újdonsült ismerősét, hogy ismét csak a szabad ég alá kerüljenek, majd oda pattog elé, és egy lendületes ugrással Keith karjaiban terem. Mármint csak akkor, ha az el is kapja, máskülönben szétloccsan a földön, akár egy adag guanó.
-Ez az új közös otthonunk, úgyhogy vigyél át a küszöbön! – Mondja roppant komolysággal hangjában, majd villant egy hatalmas vigyort mellé. Igaz, hogy ők nem egy pár, még kevésbé házasok, de mindig irigyelte a romantikus filmekben látott hölgyeket, akiket így cipeltek be a házba. Ezen a késői órán volt itt az ideje, hogy maga is kipróbálja, milyen érzés. De a katarzis elmarad, helyette inkább mintha zavar támadna a lelkében, ahogy felpillant a szőkeségre. Mindeddig azt hitte magáról, hogy ilyen érzelemre csak nagyon szélsőséges helyzetben képes, ezek szerint tévedett. Ha Keith viszi, és nem átrúgja a bejáraton, akkor pillanatokon belül újra két lábbal a földön áll.
-A filmekben ez sokkal jobban mutat – Állapítja meg vidám vállrándítással egy szemvillanásnyi idő után, addig is alig észrevehető csodálkozás suhan át arcán. Úgy dönt, későbbre halasztja az önelemzést, hiszen most van jobb dolga annál.
-Húúú, egyébként szörnyen nézel ki! – Bókol a tőle telhető legkedvesebben, miközben rámutat a fehér köpenyre. Mintha tanyáról szabadultak volna, és ott is a röffencsek között túrták volna a sarat. De akár iszapbirkózó edzésről is érkezhettek volna, ennyi erővel.
-Anyukád biztos leszidna, ha látná, mennyire nem vigyázol a ruháidra! – Teszi még hozzá, mintha lényegében nem is tehetne róla, hogy meghempergőztek a földön.

Keith

-Szőke és öt éves? – Kérdez vissza összeráncolt homlokkal. Akkor nem is… ja, hogy szereti a túrós rétest! Így egészen más a dolgok fekvése. Máris jóval közelebb érzi saját lelkivilágához az ismeretlen hölgyikét.
-Képzeld! – Fog bele szokásos hangszálkoptatásába. – Én is ismerek ám egy kislányt, aki szőke és öt éves! Ide jár az iskolába. Azaz nem ő, hanem az anyukája jár ide. Mármint itt tanít. Az anyukája. A kis Szotyola meg itt lakik vele. Szóval érted! – Próbálkozik a magyarázattal, de mondandója elég darabosan hagyja el ajkait, és most hadd ne használjak ehhez hasonlatot… Koncentrációs képességének hiánya arra fogható, hogy ő Leonie, de per pillanat közrejátszik a Szőke Herceg varázslatos haja is, amit még maga Johnny Bravo, de Son Goku vagy éppen Medúza is megirigyelhetne, olyan csodásan áll. Száll. És a Taft hatása még mindig tart. Nem úgy, mint Leonie nyugalma. Akár a fény; tudjuk, hogy idő kell hozzá, míg elér egyik pontból a másikba, mégis olyan gyors, hogy nem érzékeljük. Vöröskénknél is tisztában vagyunk vele, kell lennie nyugalmi állapotnak, csak szabad szemmel nem láthatjuk azt.
-Nem minden lányt! – Bár mókásabb lett volna, ha ráveszi az uraságot, ezentúl minden hölgyet pakoljon át egyesével a küszöbön, valamiért mégsem érzi jó ötletnek. Cipeljen inkább malteros vödröt, attól is kicombosodik.
-Hanem az összes prefektust. Pontosabban… azokat a prefektusokat, akik éppen meg akarnak büntetni. – Azért megnézné, mondjuk Amira milyen fejet vágna, ha Keith megpróbálná felkapni, és átvinni egy küszöbön. De még ennél is jobb eshetőség lenne Noel… Bizonyára nagy visszhangot verne az iskolában, hogy az erdő környékén elásott eridonost találtak.
-Húúú, sok ajtó van ám itt! – Nyilván lelkesedik az ötletért, hogy cipeltesse magát. Legutoljára apukája vitte kézben, óvodás korában, és azt nagyon szerette. Most meg e kiszemelt Keith emelte meg, ami majdnem ugyanolyan mókásnak hatott.
-Megígérem, hogy nem eszek annyi csokit, hogy ne legyek olyan nehéz. Vagy mindig kicsit többet eszek, és egyre izmosabb leszel. – A végén a srác kész bodybuilder lesz, Leonie meg akkora, hogy kifolyik a kezei közül. Szép kilátások. Apropó szép kilátás. Mire a kis törpe feleszmél, a kis herceg már rég felfelé lohol a lépcsőn. Az sem lehetne zajosabb, ha egy tank beparkolna a kastélyba, de úgy, hogy a falon át megy be. Erre aztán kénytelen elvigyorodni, mint jó prefektus, és már lohol is áldozata után, nehogy megszökjön előle.
-Még sosem figyeltem meg őket – Vallja be töredelmesen bűneit, mihelyst a sráchoz ér. Annak kinyújtott kezét követve pedig az említett freskókra pillant. Őt magát jobban leköti az, hogy Keith mennyire lelkesedik a művészet iránt, mint a művészet maga.
-Szereted a festészetet? – Kérdezi lelkesen, merthogy erről mindjárt eszébe jut Tóni bácsi, akihez ezek szerint el kell rángatnia eridonos társát. Bizonyára nagyon jól kijönnének egymással, de miközben ezen morfondírozik, már újra más téma merül fel. Felfedezőtúra. Ajajj, ez az, aminek igazából nem tud ellenállni.
-Te most akarsz körbenézni? Nem félsz, hogy elkapnak? – Egy pillanatra megvillantja szőke énjét, majd homlokára csap nagyot nevetve.
-Igaz is! Már elkaptalak, el ne feledjem! – Villant egy sokat sejtető gonosz vigyort. Vagyis annak szánta, de nem biztos, hogy hatásos volt pandás sapkával a fején.
-Akkor nézzük meg, és megtudod, mi van arra – Indul el ugrándozva az említett folyosón, de hogy ne érje szó a ház elejét, illetve az úr se tévedhessen el a kastélyban, elkapja a karját, és már cibálja is maga után. Éljen az éjszakai túra!

"Ölelgess zöldeket!" nap

Szép napra virradt ma a kastély népe, s hölgyünk úgy döntött, eljött az ideje, hogy felvidítsa összes diáktársát, legfőképpen rellonos pajtásait, hiszen abban a csúnya-csúnya alagsorban még a napot is alig látják szerencsétlenek. Most végre ők is megkaphatják a nekik kijáró szeretetet, s beszüntethetik a téves pletykákat, miszerint ők az iskola leggonoszabb emberkéi. Hiszen gonosz ember nem létezik – Leonie felfogásában, és ezt ma be fogja bizonyítani minden kastélylakónak. Az előkészületeket már hetek óta végzi a padláson. Még Keith-t is megkérte, hogy segítsen neki egy kétméteres mosolygós, szivárványos sárkányt gyártani kartonból, amit kiállíthat majd. Emellett megannyi szórólapot, színes ruhába öltöztetett sárkányos plüsst, rellon feliratú, szívecskés karkötőt, plakátokat, s még rengeteg mókás, vidám dolgot összegyűjtött erre a napra.
Mindezt egy hatalmas dobozba pakolta, s maga előtt lebegtetve azt már lefelé ügyeskedik az eridon toronyból. Olyan izgatott, hogy képtelen bármire odafigyelni, így minden második dáknak nekimegy a hosszú út folyamán, mire végre leér a bejárati csarnokba. Fogalma sincs róla, mennyire szabad kidíszíteni ezt a helyet, de csak nem fognak érte annyira haragudni, így hamar nekikezd az ügyeskedésnek. Kiállítja, az integető, mosolygó kartonsárkányt. Elé egy nagy üveget helyez, amire a „Kedveskedj rellonos társaidnak!” felirat került, a plüssöket egy nagy kupacba rendezi, majd elkezdi kidíszíteni a csarnokot. A rellonosok zászlója alá egy nagy „Szeresd a rellonost!” feliratú lepedő kerül, s minden máshova „Ölelj meg egy rellonost, tegyél jót a világgal!”, és ehhez hasonló feliratú plakátok kerülnek. Remek móka lesz ez, már előre látja, bár egyedül igen nehéz lesz minden egyes erre haladó diákot rávenni, hogy szeretgesse meg zöld társaikat, hátha jobb színük lesz eztán.
Vidáman körbetáncikálja a helyet, miközben felkap egy plüsst, ami történetesen a mugli Süsüt akarja megszemélyesíteni - még énekel is, ha a hasát megnyomod -, majd árgus szemekkel kezdi várni első megtérítendő áldozatát. Vajon ki lesz az a szerencsés lélek?

A szeretet ünnepe

Elégedetten szemlélgeti a művét, jobbra nem is sikerülhetett volna. Mindennek olyan szeretetszaga van, hogy az ember szinte elájul tőle. Még ő maga is. Elvégre békaharcosnak készül… ja, nem is, mert ereklyevadásznak, de békés természete még jól jöhet egy-egy gonosz csapdával szemben, nemde?
No mindegy is, térjünk vissza a még hátralévő műveletekhez. Például roppant fontos, hogy az egyik nagyobbacska plüss sárkány kezében megigazítsa a színváltós szívecskét. S miközben nagy lelkesedéssel pakolgatja ide-oda a cuccokat, alig hallja meg, hogy valaki megszólítja a háta mögül. Megpördül a tengelye körül, s elmered a távolba Krisztián feje felett. Aztán kicsit lejjebb lép, s tiszta szívéből felnevet. Micsoda cuki fiúcska került a kezei közé!
-Sziaaa! – kiabálja bele az arcába roppant derűsen. – Ma meglepem a rellonosokat! Segítesz nekem? Szegényekről mindenki azt mondja, hogy olyan kis gonoszak, de ez nem is igaz, csak nincs lehetőségük kimutatni, hogy milyen aranyosak valójában! – naiv lélek. Szegény, szegény. Megfogja a fiúcska kezét, odahúzza a plüsskupachoz, és beletúr a közepébe.
-Milyet szeretnél magadnak? Kapsz te is! Ma csak adunk, és ha erre jön egy zöldecske, jól megölelgetjük. Mit szólsz? – s amint kimondja a bűvös szavakat, már meg is jelenik egy szőke leányzó. Mázli, hogy rengeteget mászkál a kastélyban, s így lassan már nincs olyan arc, akit ne látott volna még.
-Hahóóó! – odarohan a lányhoz. – Tetszik? - lelkesen tapsikolva próbál belemászni az arcába, de persze nem átall rögvest válaszolni a félig feltett kérdésre.
-Ez itt kérlek szépen a „Szeresd a rellonost” nap. Ugye te is az vagy? Meg te is? – fordul a következő érkezőhöz. Ez itt bizony a szerencsenapja. De klassz! Egyből két dinnye került a hálójába.
-Tudtam, hogy el fogtok jönni a meghívóra! Ugye milyen aranyos volt? Láttátok egyáltalán? Áhh, nem is számít, a lényeg, hogy itt vagytok – lassan fejen állva kezd pörögni a nagy boldogságban, amit érez, és egészen meg van róla győződve, hogy a többiek ugyanezt érzik körülötte. Lelkesedése nem ismer határokat.
-Van itt nektek plüss is, meg mindenféle jó! Szeretnétek színes karkötőt? Én mindig boldogabb leszek, ha ránézek az enyémre! – s mielőtt még feleszmélhetne szerencsétlen Michelle, beleveti magát a nyakába, s megöleli. Remélhetőleg nem lesz érte lerobbantva a feje a helyéről… ha nem, akkor a következő lépéssel beleugrik Máté nyakába.

Rózsaszín agyzsibbasztás

Szeretni jó. Szeretni felemelő. Szeretni kell. Csak az ilyen alapvető dolgokkal nincs mindenki tisztában. Egyelőre. Még. vörös törpénk azonban küldetésének tekinti az ige hirdetését. De ezzel már mindannyian tisztában vagyunk. A sztori ott kezd érdekessé válni, hogy miként tudja elsöpörni az ellenállást. Merthogy abból itt akad bőven. Úgy viselkednek ezek a kis zöldikék, mintha legalábbis egy csapat predátor éppen leölni készülne őket, ami azért enyhe túlzásnak bizonyul. Magára sem veszi a figyelmeztető jeleket, ugyanúgy betámadja Michelle-t. A következő pillanatban pedig lefagyva találja magát, merevebben, mint egy kalóznak a falába. No, ilyet sem él át mindennap az ember lánya, de meglepődni sincs ideje, mert kis pajtásának köszönhetően csakhamar kiolvasztják, s ő boldogan nyalja végig a padlót, merthogy a lendület addig viszi. Végül is majdnem sikerült elkapnia Mátét. Ellenben a földön fetrengve jót nevet az egész akción, tökéletesen rendellenes viselkedést mutatva egy ilyen támadás után. Felpattan, és visszaugrál Michelle-hez.
-Ez nagyon vicces volt! Még soha senki nem küldött rám ilyesmit. Vajon, ha felugranék a levegőbe, és akkor átkoznál le, akkor úgy maradnék, mint a filmekben? – be is mutatja a híres ugrást, miközben belebokszol a levegőbe. fantasztikus menő lenne, ha úgy maradhatna.
Ekkortájt jelenik meg Keiko a színen, s egyből többségbe kerülnek a melegszívű vendéglátók. Innen már nincs menekvés.
-Sziaaa! – nevet rá a lányra, miközben odapattog hozzá, és őt is megöleli, mert nehogy már neki ne járjon. Meg aztán nagyon kedveli a kis kékséget, s igen régen találkozott már vele. Miután letudja a melegszívű köszöntést, követi a kis társaságot a rajzolós asztalkához. Nos, Michelle-nek két választási lehetősége van. Vagy megy magától, vagy Leonie húzza oda. Vagy megint leátkozza a hölgyeményt. Hopp, ez akkor három.
-Úúú, van ám nektek még valamim! – kap észbe hirtelen, s elrohan egy másik kupac kacathoz, hogy könyékig merüljön bele, majd visszatér pár színes boát lóbálva – ezeket Keeftől vette el -, s nevetgélve a jelenlévőkre csavar egyet-egyet.
-Most már nem is vagytok úgy megszeppenve, ugye? – kérdezi őket derűsen, miközben letelepszik a földre, kiszórva egy nagy adag színes ceruzát.
-Mi lenne, ha csinálnánk egy nagy közös rajzot, és akkor azt utána kirakhatnátok a falatokra! Minden napotok vidáman kezdődhetne, mikor meglátjátok! - úgy mosolyog a többiekre, mintha épp a cipőjüket pucolnák az este érkező Mikulásnak.

Kifli

Szülei egyik reggel az ágy alatt találták sírva: nem akart kijönni, mondván arra vár, hogy megegye a - minden bizonnyal - ott lakó szörny. Inkább az, minthogy még egy napot eltöltsön pajtása nélkül. Két teljes hét otthon.
Ám most! Menten újra láthatja a szőkeséget, és ez olyan veszélyesen erős érzelmi káoszt idéz elő benne, hogy egy ép gondolata sincs. Lohol a kastély felé, maga mögött cibálva cuccait, s ha most rajzfilmben volna, egész alakos lyukat vágna a bejárati ajtóra. Útja rövidke, akár a TEK-esek udvarias kopogása akció közben; pár lépést elég megtennie ahhoz a bejárati csarnokban, hogy megpillantsa. Bőröndje kihullik a kezéből, agya kifolyik a fülén, szíve körbeszambázza a tüdejét, gyomra pedig bemutat egy tripla rittbergert. Itt van. Itt van!
Piciny lelke eddig egy üres vászon volt, amire most hatalmas üstökből loccsantották rá a szivárvány összes színét. Keith.
Hosszú másodpercekig csak bámul a táncoló alakra, mintha legalábbis Danxiára nyílna tökéletes kilátása. Szüksége van egy kis időre, hogy feldolgozza a látványt és a vele járó headshotot. Majd fogja magát, és egy ereje teljében lévő kos támadásához hasonlatosan rohan neki a fiúcskának, hogy arcát a mellkasába fúrja, és végre felszabadultan elnevesse magát.
-Soha többet - jelenti ki határozottan inge kivágásának. - Többet nem hagyhatsz magamra ilyen hosszú ideig! - követelőzik, mint egy gyermek, pedig valójában ő utazott el. Nyilván Keef feladata lett volna, hogy kikötözze a házában, és ott tartsa. Persze ezt utólag is bepótolhatják. Viszont neki kellett volna tudnia, mennyire őrjítő lesz ez a két hét! Felháborodását azonban csakhamar felváltja egy sokkal szelídebb mosoly, miközben ez az ügyes kislány már úgy szorítja pajtását magához, hogy kezei az inge alá csúsztak. Kedveli ezt a praktikus darabot.
-Szeretlek - mormogja felmérés közben. Egyszerűen muszáj végigtapiznia a fiúcskát, hogy biztosan megállapíthassa, mindene tökéletes állapotban van. S ha nem mászkálna erre annyi akárki-bárki, térdet hajtana Plant hagyatéka előtt.
-Annyira… - ahogy felpislog pajtására, egy villanásnyi kétségbeesés - talán elveszettség - fedezhető fel pillantásában az elmúlt hetek utóhatásaként. Nem úgy, mint Keef csodás, vibráló tekintetében. Kuncogás kíséretében ugrik rá az úriemberre, lábait átkulcsolja a dereka körül, majd süni módjára kezdi szimatolni. A nyakát.
-Hmm… miről maradtam le? - kérdi nevető hangon.

Kiflicsek

Megpróbálta. Komolyan megpróbálta. Hiszen nem hagyott el egyetlen ruhadarabot sem az idevezető úton, mint valami éjjel vetített Jancsi és Juliska feldolgozásban szokás. De már attól leveri a víz és kiszárad a szája, hogy Keef kimondja, szereti és hiányzott neki. Hát hogy az ananászos pulykamellbe ne hiányzott volna? Ezen az állapoton még maga SzalmaKeef sem tudott segíteni, pedig aztán a szülei erőteljesen átrágták, elvigyék-e miatta elmeorvoshoz, aki végre megállapíthatná, hogy egy ilyen lánynak a diszkóban helye… pardon. Szóval hogy ennek a hölgynek egy kényelmes gumiszoba dukálna, nem más.
Jelenleg is veszélyes érzelmi tornádó tombol a szívében és agyában. Leginkább üvöltene, hogy kiengedje a két hét alatt felgyülemlett feszültséget, de zokogna a felismerésen, hogy Keef nélkül már képtelen létezni, mint önálló lény, ám nevetne és kacagna, amiért újra mellette lehet, és táncolna, mert fantasztikusan csodálatos az élet az ő Szőke Hercegével.
Emlékszünk a pórul járt tauntaun szomorú történetére? Igen, ennyire közel akarja magát tudni pajtásához. Mint A székely asszony és az ördög népmesében: ”Bújj ki ördög, mert én akarok belébújni!” Vajon kinek a szájából hangzana ez hitelesebben? Végül is mindkettejükre ráfogható, hogy épp ördögi megszállás alatt vannak.
-Hm… - próbál meg értelmes beszélgetést kezdeményezni immár merőlegesen mindenhez, ami függőlegesben van éppen.
-Gondoltam - száműzi Robert Plantet a birodalomból, mint a nemzet ellenségét. - ...megleplek. - rögtönítélő bíróságot állít fel a sürgős ügyek elintézésére. - Remélem... - indítványozza a kereskedelmi hajók szabad áthaladását a határokon. - sikerült! - az országban szeizmológiai intézetet alapít, ahol a szorgos kutatók kiadják az első riasztást… és akkor hirtelen elpusztult az egész ország a természeti csapásban.
-Hm… Keef! - dünnyögi egy jóllakott óvodáshoz hasonlatosan. Legalább ő megpróbált kommunikálni egy kicsit, ha már pajtásának ezen képessége most nem minősül használhatónak. Nem. Egy cseppet sem zavarja Lencsét, hogy a szőkeség másban hoz kiemelkedő teljesítményt. Merthogy Keith csodálatos művész, roppant kreatív, tele van szeretettel, és le tudna futni egy teljes maratont, annyi energia szorult belé. Nem kell mellé még beszélni is, különben sem lehetne szavakba önteni, miként tömörül az ember fejében a teljes univerzum.
Nem akaródzik elengednie Őt, márpedig valljuk be, elég nagy az esélye, hogy egy prefektus, tanár, szellem, manó, chupacabra vagy bármi hasonló betoppan a csarnokba, és megpillantja a szabadelvű gyermekeket. Kicsit még nyúzza pajtását, a haját birizgálja, össze-vissza puszilgatja, sőt, előad neki egy teljes 1777-ben írt Mozart művet, s csak ezek után hajlandó a távozás mezejére lépni.
-Kííísz - vigyorogva, kisimulva kezdi húzni az ő bájosan szétcsúszott szívszerelmét a lépcsők irányába. - Mennünk kell a padlásra. Most! - mert a mulatság csak ott kezdődhet el igazán.