Ejnye, gyerekek!

Az, hogy rellonos prefektus lettem, olyan tipikus derült égből villámcsapás eset volt számomra. Akkorát fordult velem a világ pár hét alatt, hogy hihetetlen. Először is, már csak három nap választ el attól, hogy mestertanonc legyek, két szakkal, a nyakamba vettem a prefektusságot is, közben még mindig az Üvegházban lakom, és a lelki problémákról és az ingatag hangulatról ne is beszéljünk.
Noellel együtt indultunk a kastélyba, hogy eleget tegyünk a kötelességünknek, így menet közben neki mondtam a magamét.
- … mert nem hiszem, hogy csak az az egy könyvük volt. Szóval vehettem meg azt a félig szétrágott példányt, de azért mikor nem látta a pénztáros, vissza is csentem a fele pénzt. Vagyis… - néztem egy pillanatra a fiúra, mikor leesett, hogy elárultam magam, de aztán egy vállrándítással elintéztem az egészet.
Nem voltam jó kedvemben. Egész nap a falut jártam, hogy beszerezzem a holmikat a következő évre, és ez teljesen kiborított, már csak azért is, mert például a kastély területének az elhagyása is olyan problémákat vetett fel bennem, amikről inkább senkinek se beszéltem. Mindenesetre szerepelt köztük Iwan neve.
A Bejárati csarnokba érve viszont érdekes kép fogadott minket. Két lány egymásra tartott pálcákkal állt, miközben az egyikük egy fiúnak mondott valamit. A másik lány Amira volt, felismertem őt, hála annak, hogy minden diákot ismertem második fölött még abból az időből, mikor nekem volt szerencsém az SVK órákat tartani, és így persze azt is tudtam, hogy ő prefektus. Le mertem volna fogadni, hogy meg tudja védeni magát, de azért jobb lett volna, ha nem alakul ki párbaj a csarnok közepén. Ráadásul voltam annyira szörnyű hangulatban, hogy ne tűrjem el az ilyesmit.
- Gyere - villant a szemem Noelre, bár eddigre valószínűleg már maga is kapcsolt, aztán határozott léptekkel és zsebre dugott kézzel oda sétáltam a hármashoz.
- Mi folyik itt?! - kérdeztem komoran és végképp érzelemmentes arccal. - Pálcát leengedni! Mindketten - tettem hozzá végül, bár Amirára nézve csak a pillantásommal jeleztem, hogy ne vegye sértésnek, de ha ő nem hajlandó rá, a másik se fogja megtenni.

Problémás kölykök

Rezzenéstelen arccal vettem tudomásul, hogy Noel megelőzött, és a zsebébe vándorolt a két kérdéses pálca, amire én hümmögtem egyet. Na igen, így is lehet ezt. Aztán mikor Amira visszavette a magáét, én még mindig nem szóltam, sőt akkor sem, amikor Noel átkozódni kezdett, aztán pedig Amira is. Egyszerűen csak zsebre dugott kézzel néztem, hogy mit művelnek, várva, hogy majd csak kicsinálják egymást, de még mielőtt újabb körbe kezdtek volna, meguntam a dolgot, és füttyentettem egy hangosat. Innentől fogva egy láthatatlan hangpajzs húzódott a két fél között, aminek az volt a legjobb tulajdonsága, hogy visszapattantak róla az átkok. Na így bántsátok egymást gyerekek.
Ezt azonban az érkező tanár nem tudhatta, így az ő átka is visszapattant egyenesen rá, de még mielőtt végképp hülyét csinált volna magából tudatlanságában, elővettem a pálcám, és intettem felé némán egy Finite Incantatemet.
- Asszonyom - nyomtam meg a szót a tanár felé fordulva, miközben hideg tekintettel a szemébe néztem. - Köszönjük a segítségét, de higgye el, nincs szükség a beavatkozására. Mint látja nincs itt semmi probléma. A kis navinés pedig egy büntetőmunkával gazdagabban azonnal távozhat is - böktem oda a gyerek felé.
Nem szerettem, ha valaki beleszólt a dolgomba, azt pedig pláne nem, ha egy ismeretlen. Az más kérdés, hogy szerintem sem kellene átkozódni csak úgy, de az ügyet én is meg tudom oldani, nem kell beavatkozás. Noelt pedig estére még lehet, hogy meg is agyalom, ha ilyen meggondolatlan.

Mindenki, de főleg a tanárnő

Elmebeteg bagázs. Ez a szóösszetétel jutott eszembe, ahogy néztem a többieket, és ezért is avatkoztam be, mielőtt komolyabb baj történt volna. Persze az érkező tanár nem vehette észre a pajzsot, és ennek megitta a levét, de nem nevettem ki, mert mit tehetett ő róla? Épp ezért szüntettem meg a varázslatot is.
Közben Oph is megérkezett, amit egy fáradt sóhajjal konstatáltam, mert éppen akkor sikerült betoppannia, mikor ennek a következménye nyilvánvaló büntetés lesz. És persze a száját se tudta befogni, bár magamban jót nevettem a megjegyzésen. Némán elvettem tőle a poharat a pálcámat visszadugva a zsebembe, mert valljuk meg, egyszerűen nem volt rá szükségem, és nagyot kortyoltam a kávéból, miközben Amira és a kis szöszi lelépett, aztán pedig Noel is a nyakába szedte a lábát, ráadásul még pár prefi jelent meg a színen. Hát igen érdekes fordulat, hogy épp az eredeti szabályszegőt pátyolgatják, ezek után ne várja senki tőlem, hogy ne a navinésekre utazzak.
- Jelentse csak - biccentettem a nő felé. - Alexa bizonyára boldog lesz tőle, hogy beleavatkozik a rellon ház dolgaiba. Mindenesetre ne várja, hogy elmenjek a büntetőmunkára, mert egyrészt ha nem vagyok itt ezek már szétátkozták volna egymást, mire maga ideér, ráadásul utána még most is a földön fetrenghetne. - Egy lépéssel közelebb léptem a nőhöz. - És hagy mondjak valamit. Ezeknél a gyerekeknél most intézte el, hogy gyűlöljék magát. Gondolom nem sokat foglalkozott még az ő típusukkal. Nem kívánok önnel összekapni, de egy tanácsot fogadjon el: Előbb érje el, hogy tiszteljék, aztán rendszabályozzon!
Ezzel megpördültem a sarkamon, és Oph felé intettem, hogy kövessen.
- A többieknek átadom az üzenetét, mert szerintem is helytelenül jártak el - vetettem még oda a tanárnak, aztán menet közben szóltam oda Ophnak is. - Remélem tudod, hogy te is büntetést kapsz - közöltem, de a szememben ott villant valami cinkosság, mert nem tehettem róla, de tetszett, ahogy viselkedett.

Tanárnők

Oph elszelelt, én pedig egy mély sóhajtással vettem tudomásul a dolgot. Valahogy ebben a pillanatban jóval öregebbnek éreztem magam, mint amilyen voltam, bár ez nem először jött elő az utóbbi időben. Mindenesetre már elindultam az ellenkező irányba, mint a fiatal tanárnő, mikor meghallottam az érkező Alexa hangját. Megálltam, és visszafordultam, aztán megvártam, hogy Alexa is odaérjen hozzánk.
- Jó estét - köszöntem vissza egy biccentéssel, és kivettem a kezem a zsebemből, már csak a tisztelet miatt.
Nem szóltam bele a dolgokba, csak hallgattam, amíg Alexa és a másik nő rendezte az esetet, és csak bólintottam egyet az idegen hozzám intézett szavaira. Nem volt több hozzáfűznivalóm a dologhoz, részemről elmondtam már mindent, amit akartam.
Igazából valahol érhető volt az is, amit az újonc tanár csinált, csak annyira rosszul fogott hozzá a megoldáshoz, hogy az valami hihetetlen. Még arra sem szóltam, hogy "rátámadtunk" volna a kölyökre. Majd Alexának szépen elregélem, hogy mi is történt.
Azt viszont már nem tudtam megállni, hogy ne kússzon egy mosoly az arcomra, mikor a házvezetőm igazat adott nekem. Lehet, hogy kifejezetten szemtelennek tűnhettem, de jól esett az elismerés.
Aztán a másik nő távozóra fogta, bár még utánunk szólt. Nyilvánvalóan nem tudja elviselni, ha másé az utolsó szó, de annyi baj legyen, hagy legyen jó napja. Én pedig elindultam Alexa oldalán a Rellon irányába, hiszen nyilvánvaló volt, hogy beszélni óhajt velem.