37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint
Bejárati csarnok - Aileen Aurora hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 11. 20:23 | Link

Levita bosszúállók Rolleyes - Niki, Runa és az áldozat Evil - Várffy-Zoller Róbert

A tusáról kiesve egy darabig nem találtam a helyem. Persze ebbe az is belejátszott, hogy megtudtam néhány egyáltalán nem kellemes dolgot a betegségemről. Ennek következtében döntöttem úgy, hogy mostantól mindent kipróbálok, bármi kerüljön is az utamba egy pillanatig sem fogok tétovázni. Megbánni pedig ráérek még. Illetve miket is beszélek, kicsit sem érek rá, pont ez a baj.
Na, de ez most cseppet sem fontos, ugyanis két társammal eltökéltük, hogy megverjük a „nagy” Várffy-Zoller Róbertet. Hogy miért? Mindannyiunknak megvannak a személyes okai, én például fájlalom, amit a fiú Alexszel próbált tenni az egyik tusás gyakorlás alatt, de persze ezt letagadnám, ha valaki kérdezné. Mint ahogy azt is, hogy kicsit Yar miatt is mentem bele ebbe. Nem szeretnék a srácok büszkeségébe gázolni és igazából nincs is szükségük rá, hogy pont én védjem meg őket, és valószínűleg már rég túltették magukat az incidenseken és egy gondolatot sem pazarolnak Várffyra. Nekem azonban szükségem van erre, már csak azért is, mert már korábban is kihúzta párszor a gyufát nálam egy-egy levitaellenes megjegyzésével. Mugli, fiú ismerőseimnek köszönhetően ezt az érzést nagyon egyszerűen körül is tudom írni: Várffy olyan, mint az enter, minden mondata után ütném.
Épp ezért a saját lelki békém miatt vagyok most itt. Hogy hol? Háát a nagyterem közelében lapulunk a lányokkal. Jah, tényleg, bár már említettem, nem én vagyok az egyetlen, akinek szúrja a szemét a fiú. Már nem is emlékszem, hogy került szóba és melyikünk ötlete volt az egész, – de egyébként szerintem közös ötletelés és bosszúvágy terméke a terv – az azonban biztos, hogy hamar egy hullámhosszon voltunk azt illetően, hogy Várffynak vesznie kell. Jó néhány tervünk volt, a legtöbbet elvetettük, de most itt vagyunk, és halálmegvető bátorsággal fogjuk leteríteni a kiszemelt vadat.
Én azért a bukásra is felkészültem, méghozzá egy ninja jelmezzel, ami csupán a szememet engedi láttatni, ezzel próbálom elkerülni a későbbi kérdőre vonást és az esetleges büntetést. Ruhám teljesen fekete, ami persze lehet, hogy nem a legjobb rejtőszín, hiszen alig múlt dél. Mi ugyanis úgy gondoltuk, hogy evés után talán nagyobb esélyünk van a fickó ellen, na meg vagyunk hárman. Most persze a legtöbben azt gondolnák, hogy ez így igazságtalan, de nekem nincs emiatt lelkifurdalásom. Miért is lenne, amikor ő sem épp az igazság és az egyenlőség első számú hirdetője. De még csak a nyolcezredik sem.
Na, szóval mi most lapulunk, és amint kilép a nagyteremből, elkezdjük végrehajtani ördögi tervünk.

Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 22. 21:28 | Link

Csajok és Várffy

Egy ideje már elég ostobán érzem magam ebben a jelmezben, de muszáj volt felzúznom, senki nem ismerhet fel. Még csak az kéne, hogy apám megtudja miket művelek a suliban. Mindigis én voltam a jókislány, aki mindent megcsinál, ami kérnek tőle, kedves, aranyos, jólnevelt. Ha apám tudmást szerezne erről, még az is lehet, hogy visszakerülne a kórházba, amit persze egyáltalán nem akarok. Ezért van rajtam a jelmez. Hogy miért is mentem bele ebbe? Talán, mert elegem van abból, hogy mindig rendes vagyok.
A lányokkal korábban ötleteltünk egy keveset, hogy mit is kéne csinálni áldozatunkkal. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy valami egorombolót kéne, vagy inkább egocsökkentőt, nem hiszem, hogy ekkorát csak úgy egyszerűen le lehetne rombolni.
Szóba került egy olyan bájital, amivel egy napig engedelmes szolgánk lenne. Az ötlet igazán tetszetős, de végül túl macerásnak bizonyult. Hogyan adnánk be neki a főzetet? Bár… volt egy olyan felvetés… még kimondani is szörnyű, illetve hát még gondolni rá is borzalmas. Na, szóval az volt az elképzelés, hogy valaki majd szájból szájba… Fúj, komolyan nem tudom, hogy is juthatott ilyesmi eszünkbe. De, ha megtartottuk volna az ötletet, milyen jól jönne a ninja jelmez, ebben elég nehéz smacizni.
Idő közben Niki meg is érkezik, válaszolni azonban nincs időm neki, mert közben megérkezik Runa is, majd szinte azonnal a kiszemeltünk is belép a csarnokba. Runa nem vesztegeti az időt, nyomban nekiáll a figyelemelterelésnek. Amíg Ruu lefoglalja a fiút, én sem tétlenkedek, előveszem a pálcám és megcélzom a srácot egy sóbálványátokkal. Remélem, hogy ennyi elég lesz, de azért a tusa alatt már megfigyelhettem, hogy nem egyszerű eset, így remélem, hogy, ha az én átkom nem lesz elég, azért Niki tarsolyában akad valamilyen megoldás.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 23. 22:33 | Link

Ruu, Niki, Robi Angel Rolleyes

Bár sejtettem, hogy nem lesz egyszerű dolgunk a sráccal, azért nem is gondoltam, hogy hármunknak nagyobb megerőltetés lenne. Nem mintha magamat olyan nagy számnak tartanám, de bíztam a csajok képességeiben. Ebből persze következik is, hogy hát persze, hogy én baltázom el a dolgot. Olyan bénán sikerül kilőnöm azt az átkot, hogy végül szegény Ruut találom el vele. Amíg én sűrű bocsánatkérések közepette a lányhoz sietek, és egy Finite Incantatem-mel megpróbálom megszüntetni a varázslatomat, addig a többiek sem tétlenkednek. Áldozatunk gyors ellentámadásba kezd, én pedig csak remélni merem, hogy Nikinek nem esik semmi baja, addig amíg én itt ügyetlenkedek. Persze azért kétségbe nem esem, elvégre Niki talpraesett lány, meg fogja tudni oldani a dolgot.
Ha sikerül Ruunak visszaadnom a mozgásképességét, azonnal sietek is az áldozatunkhoz, elvégre még semmit sem sikerült megvalósítani gonosz ötleteink közül. A pálcámat azonban nem merem használni, nem akarom most meg Nikit eltalálni valamivel. A közelharc azonban nem az én terepem, bár azt el kell ismernem, hogy ha másra nem is, erre jó volt a tusa. A felkészülés alatt sokat edzettünk, így aztán egy ideig fittebb is voltam, bár aztán meg jött a betegség, és most az orvosom és apám is azt kérte, hogy ne erőltessem meg magam. Meg egy frászt! Elegem van már abból, hogy mások mondják meg, mit csináljak! Ráadásul azt konkrétan nem mondták, hogy fiúkkal nem verekedhetek...
Próbálok visszaemlékezni azokra az időkre, amikor még fiútársaságban járkáltam, persze ez még a mugli suliban volt. Mivel a csajok nem bírtak, ezért a srácokkal lógtam, ami persze egy lánynak sokkal nehezebb, mert a fiúk legkevésbé  egy lányt szeretnének bevenni maguk közé. Tehát el kellett érnem, hogy tiszteljenek vagy féljenek tőlem. Alsóban még a tisztelet mellett döntöttem: az eszemet használtam. Később azonban nem féltem aljasabb eszközöket bevetni. Egy időben elég csúnya becenevet is kaptam a fiúktól, de hamar leszoktak róla, mert ütöttem érte. Jobban mondva rúgtam...
Egy „Bocsi Ruu!” felkiáltás után ledítem is a lábamat, méghozzá nem máshol, mint a fiú lábai között. Nem akartam nagyon kárt tenni benne, csupán meg akartam akadályozni, hogy bántsa a lányokat. Na meg mert hirtelen nem jutott eszembe jobb mód egy fiú megállítására. Ha a rúgás sikerül, akkor nagyon, nagyon sajnálni fogom szegényt...
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. augusztus 1. 18:46 | Link

Niki, Runa, Robi

Az agymosott levitás csicska – vagyis én – meglepve veszi észre, hogy a rúgás nemhogy nem sikerül, de még a mozgása is korlátozott lett. Körülnézve felmérem a harci helyzetet és örülök Niki sikerének, bár kissé kényelmetlen a helyzet, de végre sikerült elkapni a prédát, és ez mindenért kárpótol.
Most azonban mi legyen? Melyik tervünket kéne megvalósítani a sok közül? Melyik lehet közülük a legegorombolóbb? Van egyáltalán olyasmi, ami ilyen nagy szintű beképzeltséget képes amortizálni? Hm… ebben erősen kételkedem.
Mindennek ellenére azért örülök, hogy a mozdulatot nem tudtam befejezni, mert igencsak szemét húzás lett volna. Szóval mondhatjuk, hogy Niki ezúttal megmentette a fiút egy több perces kínok közt fetrengéstől. Remélem nem felejti el megköszönni.
Na, de valamit kezdeni kéne vele, így hát intek a pálcámmal és elsuttogok egy Locomotor Mortis-t remélve, hogy a lábbilincselő átok elég lesz ahhoz, hogy ne szabaduljon ki, mikor majd Niki megszünteti az Illigo-t. Egy kis gondolkodás után azért még egy Incarcerandus-t is elmormolok, mert félek, hogy hátha nem sikerül az előző, így legalább biztos lehetek benne, hogy valamelyik működni fog, vagy legalábbis reménykedek benne.
Na, most azt hiszem ki kéne állítani a srácot egy olyan helyre, ahol még ennél is többen járkálnak, hogy mindenki megcsodálhassa a legyőzött Várffy-t, na meg persze mellkasán a csinos Z betűt.
- Hova vigyük? – fordulok Niki felé – Vagy mit csináljunk vele? – bizonytalanodom el, mert igazából azt sem gondoltam, hogy eddig sikerül eljutnunk, hátha Nikinek vagy Runának van valami jobb ötlete, hogy mit is kéne csinálnunk a sráccal.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2016. január 3. 13:42 | Link

Kiss Roland

Amíg a varázslatról beszélek, nem csak a szám, de a lábam is jár. Kifejezetten jól esik az ácsorgás után megmozgatni a tagjaimat. Látom, hogy Rolandnak sincs melege, de a fiú még meg is jegyzi, hogy fázik.
Végre beérünk a kastély előterébe a bejárati csarnokba. Nekem már nem jelent újdonságot a hely, de azért észlelem Roland csodáló tekintetét, és ez büszke mosolygásra késztet. Kicsit talán még ki is húzom magam, mintha bizony én építettem volna ide ezt a termet, ezt a kastélyt.
- A baglyod? - csodálkozom rá, majd gyorsan teszem a ládát a fal mellé a varázslat megszüntetésével. - Szerintem engedjük ki, mielőtt túlságosan megharagszik a bezártság miatt - ajánlom, aztán hívok egy manót. Semmi kedvem végiglebegtetni a csomagot a Levita toronyig. A házimanó hajlong egy keveset, hiába mondom neki, hogy erre semmi szükség, aztán a ládához lép - persze csak az után, hogy Roland baglya kiszabadult belőle -, és egy pukkanás kíséretében eltűnik a csomaggal együtt.
- Ez itt a bejárati csarnok - mutatok körbe. - Innen fogsz tudni eljutni majdnem mindenhová a kastélyba. Itt láthatod a házkupát, illetve a kviddicskupát - mutatok előbb jobbra, aztán balra. - Nem tudom, tudod-e, de az iskolában négy ház van, és mindegyik diák valamelyikbe tartozik. Órai munkával, szorgalmikkal pontokat szerezhetsz a házadnak, amik végül segíthetnek megnyerni a házkupát. Rossz magatartással és a házirend megszegésével viszont pontokat vonhatnak le a háztól.
Miközben beszélek, elindulok felfelé a lépcsőn, hogy mutassam az utat Rolandnak. A lépcsősoron felérve jobbra mutatok, hogy figyelmét a homokórákra tereljem.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2016. január 4. 15:18 | Link

Kiss Roland

- Ezek a homokórák mutatják, melyik háznak mennyi pontja van jelenleg. Idén az Eridon nagyon elhúzott - mondom egy kissé szomorúan tekintve a jelenleg leghátul kullogó - bár a Navinétől nem nagyon lemaradó - levitás pontszámot elnézve. Gyorsan el is fordulok a látványtól, hogy megmutathassam Rolandnak a hirdetőtáblát:
- Itt fontos dolgokról kaphatsz tájékoztatást. Például, ha változik az órarend, vagy máshol tartják meg valamelyik órát, esetleg valami program lesz a kastélyban, azt mind ide fogják kiírni. Úgyhogy érdemes néha felé kukkantani.
Megteszem azt a pár lépést, ami még elválaszt a nagyterem ajtajától, aztán előbb a vele szemben induló lépcső, majd az ajtó felé intek.
- Arra felfelé találod a kastély nyugati szárnyát. Arrafelé találod a konyhát, a könyvtárat és például a gyengélkedőt is, amit remélem nem mostanában fogsz felfedezni. Itt az ajtó mögött pedig a nagytermet leled. A reggeli, ebéd és a vacsora biztosított, és azt minden nap közösen itt költjük el. Bár a Levitának is van konyhája, így a reggeli talán nem minden esetben itt zajlik.
Úgy érzem, minden fontosra kitértem, így a keleti szárny felé veszem az irányt, persze megvárva Rolandot is.
Szál megtekintése

Bejárati csarnok - Aileen Aurora hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint