36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. április 2. 00:52 | Link

Keith
A beköltözés - folytatás

Rálelt legújabb kedvencére. Igen, Keith az, de mivel Trillian mellett csak nehezen férne el a fészekben, kénytelen hagyni, hogy szabadon kószáljon. Talán csináltathatna neki egy külön ketrecet, rakna be gumicukrot meg kispárnát, mindent, amire csak szüksége lehet. Igaz, ha józanul végiggondoljuk, sokkal izgalmasabb lesz természetes környezetében nyomon követni a gyermeket, mert több esélye van, hogy egészen véletlenül levarázsolja a fejét. Rá kéne kötöznie magát az úr hátára... Őrültebbnél őrültebb ötleteinek árvizét csak az fékezi meg, hogy szóba kerül az unokahúg.
-Miért hasonlítok rá? Neki is vörös a haja? Vagy fél a vakondoktól? Szereti a túrós rétest? A kislábujja furán pici a többihez képest? Van fülbevaló gyűjteménye? – Érdeklődik lelkesen, miközben elcsöpögtet magáról néhány információt, amit Keith kénye-kedve szerint felkanalazhat, ha óhajt. Bezzeg, ha a vörös törpe tudná, hogy Ririről volna szó, odáig lenne meg talán vissza is, ahogy a jó öreg Zsákos Bilbó is megírta egyszer a Nagykönyvbe. Ráadásul az is kiderül, egy háztársával áll szemben, ami még inkább fokozza vad örömét.
-Úúú, akkor tudom, hol fogsz aludni! – Lelkesen tapsikol, hiszen végre hasznos feladatot is betölthet. Megmutathatja egy eltévelyedett gyermeknek a helyes irányt. Nem rest azon nyomban elindulni, és katonásnak kicsit sem nevezhető ugrándozással vezeti be a srácot a Kastélyba, no, nem mintha olyan könnyű lenne eltévedni ezen a pár méteren.
-Menj csak bátran! – Tuszkolja maga előtt a Bejárati Csarnokba az úriembert, aztán rájön, hogy ez így kevésbé hatásos, úgyhogy miután beléptek, megrángatja a kezét.
-Várj, várj! Valamit elfelejtettünk, jajj, ne! – Elkezdi visszafelé húzni újdonsült ismerősét, hogy ismét csak a szabad ég alá kerüljenek, majd oda pattog elé, és egy lendületes ugrással Keith karjaiban terem. Mármint csak akkor, ha az el is kapja, máskülönben szétloccsan a földön, akár egy adag guanó.
-Ez az új közös otthonunk, úgyhogy vigyél át a küszöbön! – Mondja roppant komolysággal hangjában, majd villant egy hatalmas vigyort mellé. Igaz, hogy ők nem egy pár, még kevésbé házasok, de mindig irigyelte a romantikus filmekben látott hölgyeket, akiket így cipeltek be a házba. Ezen a késői órán volt itt az ideje, hogy maga is kipróbálja, milyen érzés. De a katarzis elmarad, helyette inkább mintha zavar támadna a lelkében, ahogy felpillant a szőkeségre. Mindeddig azt hitte magáról, hogy ilyen érzelemre csak nagyon szélsőséges helyzetben képes, ezek szerint tévedett. Ha Keith viszi, és nem átrúgja a bejáraton, akkor pillanatokon belül újra két lábbal a földön áll.
-A filmekben ez sokkal jobban mutat – Állapítja meg vidám vállrándítással egy szemvillanásnyi idő után, addig is alig észrevehető csodálkozás suhan át arcán. Úgy dönt, későbbre halasztja az önelemzést, hiszen most van jobb dolga annál.
-Húúú, egyébként szörnyen nézel ki! – Bókol a tőle telhető legkedvesebben, miközben rámutat a fehér köpenyre. Mintha tanyáról szabadultak volna, és ott is a röffencsek között túrták volna a sarat. De akár iszapbirkózó edzésről is érkezhettek volna, ennyi erővel.
-Anyukád biztos leszidna, ha látná, mennyire nem vigyázol a ruháidra! – Teszi még hozzá, mintha lényegében nem is tehetne róla, hogy meghempergőztek a földön.
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 2. 02:16 | Link

Leonie
beköltözés, 2. felvonás, március 29. éjjel fél 12 körül.

- Váuhuhuhuhu...- Suttogja izgatottan, miközben egyre közelebb érkeznek a Kastélyhoz. A haja ennek megfelelően kel életre, és néha úgy látszik, hogy még a ládája is meg-megemelkedik egy pillanatra. Az a néhány csendes másodperc közöttük, amíg csak a tücskök zenéjét, a ritmusos lépteiket és a ládája kereke alatt ropogó kis kavicsokat hallgatták, elég volt neki, hogy ismét átjárja a beköltözés tüdőt feszítő izgalma. Őszintén szólva,  míg Leonie beszél, nem nagyon tud másra koncentrálni, de lehet, hogy ez azért van, mert a vörös folyamatosan előtte ugrál.
- Szőke és öt éves...úgy tudom szereti a túrós rétest, de nem beszélgettem vele a vakondokról. - Újra elvigyorodik és rápillant a mellette rohangáló lányra. Igazából nem is bánja, hogy elterelik a figyelmét a gyönyörködéstől, mert Leonie legalább olyan érdekes élményt biztosít.
- Szuper...mázlim van. - Jegyzi meg nevetve. Simán el tudja képzelni, hogy Leonie csak egy lökött falulakó, aki valahonnan szerzett egy jelvényt, és most poénból össze-vissza fognak császkálni a kastélyban anélkül, hogy bármelyikük is ismerné a helyet - aztán eljön a napfelkelte, Leonie eltűnik, ő meg felébred a vonaton, mert a szemébe sütött a lenyugvó Nap, és rájön, hogy az egészet csak álmodta.
A legkisebb ellenszegülés nélkül tűri, hogy a prefektus szó szerint betuszkolja őt a csarnokba és már jönne az újabb ámuldozós O, mikor -ma már sokadjára- megragadják a karját, és igen erélyes módon elkezdik kifelé húzni. Már éppen örülne, hogy legalább a ládája a kezében maradt, mikor eléri a gömbvillám, ő pedig reflexből elengedi a ládáját, hogy az jó nagy visszhangot kelthessen az egész csarnokban. A jó hír az, hogy legalább talpon maradt, Leonie pedig éppen hogy, de elkerülte a márvánnyal való kellemetlen találkozást.
- Szóval errefelé az a szokás, hogy a lányokat a karunkban visszük át a küszöbökön? Kellemetlen, állítólag még másik 500 lánnyal lakok egy helyen. - Kérdezi vigyorogva, miközben egy apró kis igazító dobás után hősiesen belép a csarnokba. A Hold szépségesen megvilágítja őket, a csarnokban csak a portrék békés szuszogását hallani, Keith pedig állatira örül, hogy Leonie nem nehezebb a súlyánál, mert komoly bajban lenne, ha egy 60-65 kg környékén járó lány vetődött volna rá ilyen hirtelen.  
- Nem sok filmet láttam életemben, de ígérem, hogy ezentúl minden küszöbön át foglak vinni. - Ehhez természetesen kijár egy katonás szalutálás, csak a tenyerét a halántéka helyett a szívére helyezi, de még ez a rövid fegyelmezettség se tart sokáig, mert megint felhangzik csengő nevetése.
- Legalább többen felfigyelnek rám és van ürügyem beszélgetni velük. A szokásos segítségkéréses duma már úgy is unalmas, így mondhatom, hogy épp most verekedtem át magamat egy csapat sárkánytojás-csempészen. - Magyarázza lelkesen, miközben beljebb húzza a ládáját, ami eddig félig kilógott a kastélyból.
- Anyának nem is valószínű, hogy feltű...azta! - Itt természetesen helyet kell szorítani a Kviddics és a Házkupa megcsodálásának, meg a freskóknak, a tudósok portréjának, a hirdetőtáblának és legfőképpen a pontversenyt jelző homokórának - Keith időközben felrohan a márványlépcsőn, zajosan maga után vonszolva a ládáját.
- Ezek a freskók a kastély alapítását ábrázolják? Gyönyörű munka. Nézd csak, Leonie... - Kérdezi ragyogó arccal, áhítatosan felfelé bámulva. Sajnos a rossz fényviszonyok miatt csak egy-egy apró jelenetet lát rendesen, de azok körvonalát lelkesen rajzolja a levegőbe, jó magasra kinyújtva bal karját és hosszú mutatóujját, mintha csak cirógatná a képeket. Ilyenkor már nem nagyon tud mit csinálni, önkéntelenül is feltör belőle egy gyönyörködő sóhaj, és valószínűleg ugyanebben reménykedik a lány esetében is, mert a neve említésekor féloldalasan rámosolyog. A művészsuliba járó összes barátjának elmesélte, hogy ahová megy, ott olyan sokat fog tanulni a festészetről, mint eddig soha, mert itt valódi, rég elhunyt művészekkel beszélhet majd.
- Arra mi van? - Kérdezi végül felocsúdva, csillogó szemekkel a nyugati kastélyrészhez vezető folyosó felé mászkálva. Most, hogy bent van, meglehetősen felfokozódott a mászkálási vágya/kényszere, és feltett szándéka, hogy Leonie-t is elcipelje magával.
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. április 2. 03:58 | Link

Keith

-Szőke és öt éves? – Kérdez vissza összeráncolt homlokkal. Akkor nem is… ja, hogy szereti a túrós rétest! Így egészen más a dolgok fekvése. Máris jóval közelebb érzi saját lelkivilágához az ismeretlen hölgyikét.
-Képzeld! – Fog bele szokásos hangszálkoptatásába. – Én is ismerek ám egy kislányt, aki szőke és öt éves! Ide jár az iskolába. Azaz nem ő, hanem az anyukája jár ide. Mármint itt tanít. Az anyukája. A kis Szotyola meg itt lakik vele. Szóval érted! – Próbálkozik a magyarázattal, de mondandója elég darabosan hagyja el ajkait, és most hadd ne használjak ehhez hasonlatot… Koncentrációs képességének hiánya arra fogható, hogy ő Leonie, de per pillanat közrejátszik a Szőke Herceg varázslatos haja is, amit még maga Johnny Bravo, de Son Goku vagy éppen Medúza is megirigyelhetne, olyan csodásan áll. Száll. És a Taft hatása még mindig tart. Nem úgy, mint Leonie nyugalma. Akár a fény; tudjuk, hogy idő kell hozzá, míg elér egyik pontból a másikba, mégis olyan gyors, hogy nem érzékeljük. Vöröskénknél is tisztában vagyunk vele, kell lennie nyugalmi állapotnak, csak szabad szemmel nem láthatjuk azt.
-Nem minden lányt! – Bár mókásabb lett volna, ha ráveszi az uraságot, ezentúl minden hölgyet pakoljon át egyesével a küszöbön, valamiért mégsem érzi jó ötletnek. Cipeljen inkább malteros vödröt, attól is kicombosodik.
-Hanem az összes prefektust. Pontosabban… azokat a prefektusokat, akik éppen meg akarnak büntetni. – Azért megnézné, mondjuk Amira milyen fejet vágna, ha Keith megpróbálná felkapni, és átvinni egy küszöbön. De még ennél is jobb eshetőség lenne Noel… Bizonyára nagy visszhangot verne az iskolában, hogy az erdő környékén elásott eridonost találtak.
-Húúú, sok ajtó van ám itt! – Nyilván lelkesedik az ötletért, hogy cipeltesse magát. Legutoljára apukája vitte kézben, óvodás korában, és azt nagyon szerette. Most meg e kiszemelt Keith emelte meg, ami majdnem ugyanolyan mókásnak hatott.
-Megígérem, hogy nem eszek annyi csokit, hogy ne legyek olyan nehéz. Vagy mindig kicsit többet eszek, és egyre izmosabb leszel. – A végén a srác kész bodybuilder lesz, Leonie meg akkora, hogy kifolyik a kezei közül. Szép kilátások. Apropó szép kilátás. Mire a kis törpe feleszmél, a kis herceg már rég felfelé lohol a lépcsőn. Az sem lehetne zajosabb, ha egy tank beparkolna a kastélyba, de úgy, hogy a falon át megy be. Erre aztán kénytelen elvigyorodni, mint jó prefektus, és már lohol is áldozata után, nehogy megszökjön előle.
-Még sosem figyeltem meg őket – Vallja be töredelmesen bűneit, mihelyst a sráchoz ér. Annak kinyújtott kezét követve pedig az említett freskókra pillant. Őt magát jobban leköti az, hogy Keith mennyire lelkesedik a művészet iránt, mint a művészet maga.
-Szereted a festészetet? – Kérdezi lelkesen, merthogy erről mindjárt eszébe jut Tóni bácsi, akihez ezek szerint el kell rángatnia eridonos társát. Bizonyára nagyon jól kijönnének egymással, de miközben ezen morfondírozik, már újra más téma merül fel. Felfedezőtúra. Ajajj, ez az, aminek igazából nem tud ellenállni.
-Te most akarsz körbenézni? Nem félsz, hogy elkapnak? – Egy pillanatra megvillantja szőke énjét, majd homlokára csap nagyot nevetve.
-Igaz is! Már elkaptalak, el ne feledjem! – Villant egy sokat sejtető gonosz vigyort. Vagyis annak szánta, de nem biztos, hogy hatásos volt pandás sapkával a fején.
-Akkor nézzük meg, és megtudod, mi van arra – Indul el ugrándozva az említett folyosón, de hogy ne érje szó a ház elejét, illetve az úr se tévedhessen el a kastélyban, elkapja a karját, és már cibálja is maga után. Éljen az éjszakai túra!
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. április 2. 04:15
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint