36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. november 15. 22:17 | Link

Zselyke

Lili épp a lépcsőn lépdelt lefelé, tekintetét és pálcáját előreszegezve, nem törődve a mellette fel- és lesiető diákokkal. Nem nézegette a homokórákat sem most, pedig a Levita épp vezetett a házversenyben, figyelmét egyedül a varázslat fenntartására fordította. Egy nagyobbacska zsákot lebegtetett ugyanis maga előtt, és bár bizonyára vicces kis felfordulást okozott volna vele, ha tartalmát szétborírtja a bejárati csarnokban, úgy gondolta, talán mégis inkább mellőzi ezúttal a káoszt.
Nem az övé volt ugyanis, legalábbis nem teljes egészében. Volt pár holmi az alján, amit ő tett bele ugyan, de a javát háztársaitól gyűjtötte be. Elkérte, természetesen, csak úgy semmit nem vett el, mert még ha jó szándék is vezérelte, azt tudta, hogy lopás lenne.
Megérkezett a csarnokban elhelyezett ládához, lepottyantotta mellé a zsákot, és nekiállt, hogy kibontsa a száját. Csupa olyan cuccot hozott, melyet eladományozhatott a rászorulóknak. Igazából nem tudta, kik is a rászorulók, és hogy mire is szorulnak rá, csak azt, hogy olyan dolgokkal kellett "etetni" a ládát, amire már a gazdájának nem volt szüksége. Könyveket, ruhákat hozott főleg, de volt nála néhány játék is, varázs sakk készlet, és elvarázsolt jo-jó is.
Nem sűrűn látott bárkit is a ládához járulni, és arra gyanakodott, hogy ez nem azért van, mert mindenkinek minden régi dolgára szüksége van állandóan és örökre, csupán senkinek sincs kedve ide lehozni azt. Így hát Lili úgy döntött, tesz egy körütat, és rászán egy délutánt erre.
Azzal fel is nyitotta a láda tetejét, és a tértágító bűbájjal ellátott tárolóba kezdte dobálni a zsákból a mindenfélét.
Hozzászólásai ebben a témában

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2020. november 15. 22:50 | Link

Lili


Zselyke izgatottan lépte át az ajtót, s ámulva nézett körbe a hatalmas bejárati csarnokon. Nem érkezett olyan túl sok holmival egyelőre, úgy döntött, hogy majd meglátja, mire lesz szüksége még, és megoldják, igaz, eléggé nagy meglepetésként érte a családot, hogy van egy varázslásra alkalmas személy közöttük: ő.
Rózsaszín egybe ruhája felett egy valamivel vastagabb kabátot viselt, a kötött sapkáját már levette és a zsebébe gyömöszölte, ahogy tudta.
Egy hátizsák volt a hátán, és egy gurulós bőrönd, benne a legszükségesebb ruháival és a tanszereivel.
Tanácstalanul nézett körbe, fogalma sem volt, merre kéne elindulnia, és annyi látnivaló tárult szeme elé, hogy nem győzte kapkodni a tekintetét. Tényleg szép volt a helyiség, és örült azért annak is, hogy itt a kétnyelvűsége nem fog gondot okozni, hallotta már, hogy eléggé nemzetközivé bővült az intézmény, szép számmal jártak külföldről diákok ide mind alap, mind mesterszintű képzésekre, az őket informáló boszorkány mesélt erről.
- Öhm, bocsi, ne harargudj, most érkeztem és hát… nem nagyon szeretnék eltévedni, nem tudod, merre van az Eridon? – szemelt ki egy szőkés hajú diákot, akit egyedül látott valami ládánál. – Oh, ez a láda mire jó?

Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. november 15. 23:27 | Link

Zselyke

Nem azért foglalatoskodott a Süveges lány ilyesmivel, hogy megveregessék érte a buksiját, vagy büszke legyen magára, amiért jót tett. Egyszerűen csak bosszantotta, hogy ki van téve egy láda a bejárati csarnokban, és nem használják elegen. Ha salátafejeket kellett volna beledobálni, akkor bizony Lili salátafejeket gyűjtött volna egész délelőtt, hogy most azokkal dobjon kosárra. Ehelyett azonban rászorulóknak szórta bele a külölféle régi, vagy megunt ruhaneműket, és olyan könyveket, melyeket gazádáik remélhetőleg nem azért adtak Lilinek, hogy legyen kifogásuk arra, hogy miért nem tudtak készülni a vizsgára, és majd jól ráfoghassák a lányra.
Ezen való töprengéséből egy hang szakította ki, egy fiatal, keleti lány lépett hozzá, ránézésre, mint aki eltévedt, de talán csak most érkezett. Lili meg is állapította, hogy a bejárai csarnok már csak ilyen, ide gyakran érkeznek emberek.
- Ó! Szia! - köszöntötte a szőke mosolyogva, magában bólintva, hogy bizony duplán is igaza volt, a lány most érkezett, és ha nem is tévedt még el, lát rá esélyt a szavaiból ítélve.
Arról viszont, hogy merre van az Eridon, épp nem sok fogalma volt. Nagyjából sejtette ugyan, mert több barátnője is onnan érkezett, de ez volt az egyetlen ház, amiben ő maga még sosem járt.
- Az Eridoooon, aaaz, azt hiszeeem.. - elkezdett forgolódni, de közben a másik észrevette a ládát is, amit Lili az imént még lelkesen tömött, szóval felfüggesztve a magában keringőzést nekiállt elmesélni legutóbbi felfedezésének tárgyát.
- Ez itt egy adománygyűjtő láda. Feneketlen, vagy legalábbis nagyobb belül, mint kívül, hogy sok-sok minden beleférjen, és mint látod.. hoztam mindenfélét, amit bele lehet dobálni. De szemetet nem lehet, meg szerintem romlandó dolgot se, pedig van egy szendvicsem, amit már nem akarok megenni, csak félek, hogy kiköpné a láda.
Így aztán a szendó helyett inkább még egy pulcsit hajított a tárolóba.
- Szóval elsős vagy? És Eridon? Tök jó! Az a második kedvenc házam! Vagy a harmadik? - egy pillanatra elmerengett a kérdésen. Túl sok mindenkit kedvelt túl sok helyről. - Én a Levitába járok amúgy, és Lili vagyok.
Úgy gondolta, ha már fellép idegenvezetőnek, nem árthat be is mutatkoznia.
Hozzászólásai ebben a témában

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2020. november 16. 17:22 | Link

Lili^.^


Zselyke kíváncsian méregette a ládát, ilyet ő a mugli iskolában még nem látott. Ezt egy tök jó ötletnek tartotta, mert így akkor kevésbé szerencsés diákok is hozzájuthatnak olyasmikhez, amivel könnyíthetik az életüket: ruhák, tanszerek, stb…
- Ó, ez mugli körökben is jó ötlet lenne, akkor nem menne kárba annyi sok jó állapotú holmi – bólogatott bőszen. – És egész aranyos is ez a kis láda.
- Ez se rossz. És faliújságotok is van? – kezdte kérdésekkel bombázni a másikat. A tapasztaltabb diák máris szimpatikus volt a szemében, még ha ki is derült, hogy másik házból való.
- Oh, helló! – köszönt, lelkesen nyújtva a kezét illem szerint. – Én Molnár Zselyke vagyok. Friss főnixfióka. Segítesz felfedezni a sulit? Mi mindent lehet itt még csinálni, ami nem csak tanulás?
Sok kis apró gondolat fogalmazódott meg a fejében, és legszívesebben minden kérdést egyszerre tett volna fel, de vérmérsékletéhez igazodva próbált nem a másikra zúdítani mindent. Tapasztalta már, mennyire riasztó tud az lenni, pláne, ha véletlenül kínaiul sikerült megszólalnia.
- Milyen szakkörök vannak?
Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. november 18. 16:27 | Link

Zselyke

Lili is egészen pofásnak találta a ládikót, úgyhogy csak bólogatni tudott helyeslése jeléül. Zselykének abszolút igaza volt, és nem csak abban, hogy aranyos a láda.
- Faliújság? Ahol a sok hír meg bejelentés, meg elveszett plüssmaci felhívás van? Persze - nevetett. És valószínűleg nem csak a Levitában, hanem valamennyi házban volt ilyen, bár mikor lent járt a Rellonban, pont nem figyelt olyasmire föl. De lehet, hogy csak azok láthatják, akikre vonatkozik, ő pedig ott betolakodó volt, csúnya szóval élve.
- Persze, segítek - bólintott Lilkó, és megszaporázta a pakolászást, a végén már fogta a zsákja alját, és úgy rázta bele a ládába a tartalmát. Majd a zsákot is korábbi tartalma után hajította.
Dolga végeztével belekarolt a másik lányba, és elindult vele keresztbe.
- Szemben van a nagyterem! Ott szoktunk többnyire mindenféle étkezést, ünneplést csinálni, bálozni, évnyitózni, évzárózni, egyszóval mindenféle egész iskolás dolgot.
Nem is nagyon jutott ennél tovább, mert el kellett méláznia Zselyke másik kérdésén. Szakkörök?
- Hát ööö.. ja! Tudom! - csapott a homlokára. - Van például színjátszó szakkör, ha szeretsz színészkedni! Meeg az nem tudom, szakkör-e, de lehet újságírással is foglalatoskodni nálunk.
Több más nemigen jutott eszébe, pedig törte a buksiját.
Hozzászólásai ebben a témában

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. január 10. 13:38 | Link

Lili

A ládikó már most elnyerte tetszését, és örült is neki, hogy ebben a suliban ilyen lehetőség is van. Ő maga viszonylag jó anyagi helyzetben volt, de az nem jelenti azt ,hogy más is, és így, ami jó állapotú, de neki már nem kellő holmi nem a szeméttelepen landol, hanem valaki más örömet találhat benne.
Ezt több helyen is bevezethetnék – gondolta.
- Ú, akkor azt gyakrabban fogom nézegetni, nem akarok a legjobb programokról lemaradni – lelkesedése egyre jobban megnyilvánul, szemében kis csillogás jelenik meg.
- Á, értem. Akkor itt van gyakrabban élet a kastélyban – bólogatott, jelezve, hogy figyel. Annyi minden látnivaló van, hogy nem győzi a nyakát nyújtogatni, merre is nézzen.
- Az újságírás annyira nem vonz, inkább olvasom. De jó tudni, hogy van suliújság. Nagyjából milyen gyakran jelenik meg új szám? – már el is döntötte, hogy előfizet rá, hogy innen is értesüljön a legfrissebb hírekről, eseményekről.
- A kviddicsről hallottam, hogy az is van, az még érdekelne. De én mugli sportot űzök, díjlovaglást – jegyezte meg, imádott erről a sportágról csacsogni.
- És tényleg igaz, hogy lehet állatot tartani a kastélyban? – elég hihetetlen dolognak tartotta, elvégre órákra kell járni, és van, akinek bizonyára szakköri elfoglaltságai is vannak, talán az idősebbek még melóznak is… - Milyenek engedélyezettek?

Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. február 10. 13:38 | Link

Zselyke

Helyeslően bólogatott Zselyke minden megállapítására, némelyiket pedig ki is egészítette. Mint például a nagytermi témát, az még igényelt némi plusz információt.
- Ha ide betérsz, gyakorlatilag mindig találsz bent embert, én még sosem láttam teljesen üresen - mondta, és eszébe jutott, hogy volt, hogy tanulni jöttek be nagyobb csoportok, vagy csak olvasni, esetleg beszélgetni, vagy gyülést tartani valami kapcsán, szóval nem csak enni, vagy bálozni, évet zárni vagy nyitni lehetett. - Ha mégis üresen találnád, lehetséges, hogy éjszaka van, és tilosban jársz, erre majd figyelj oda, mert büntit adnak érte.
Nem tapasztalatból beszélt persze, ő nem szeretett az éjszaka közepén egyedül bóklászni. Jobb volt társaságban, csak nem igazán talált hozzá partnert, aki ne félt volna a prefektusok vagy tanárok haragjától.
Vagy attól, hogy bekerülnek az Edictumba.
- Havonta jelenik meg az iskolaújság, zömében diákok szerkesztik, szóval időnként pletykák is vannak benne, amik nem feltétlenül igazak, de nagyon viccesek tudnak lenni. Meg sok izgi érdekességről is olvasni lehet benne, még mugli dolgokról is.
De persze nem dolgozott ő az újságnak, hogy reklámozza azt, Zselyke valószínűleg anélkül is rátalált volna előbb-utóbb, ha senki nem is szól róla. Az Edictum kézről-kézre járt, a tartalmát pedig gyakran traccsolták ki a diákok csoportokba verődve. Vagy épp a nagytermi asztaloknál ülve.
Mivel Lilkó imádta az állatokat, és a lovak lényegében szarv nélküli unikornisok voltak, az eridonos lány infójára jól fel is kapta a fejét. Közben tovább indult vele, hogy egy-egy karlendítés közepette mutassa, mi merre van. Időnként mondott is olyanokat, hogy "konyha" vagy "lejárat az alagsorba és a kínzókamrákba" de a díjlovaglás témája sokkal izgibb volt.
- Úúú, erről mesélned kell! Hogy kell díjpacigolni? És van saját lovad meg minden? Ha van, azt mondjuk azt hiszem, nem hozhatod be, de a kisebb testűeket engedik, cicákat, patkányt, egeret, baglyot, kutyát esetleg, ilyeneket.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. február 10. 13:38
Hozzászólásai ebben a témában

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. március 9. 09:56 | Link

Lili


- Akkor mondhatjuk, hogy a Nagyterem a társasági élet központja, ugye? – kérdezett vissza, hogy biztosra menjen. – És mikor vannak a főbb étkezések? Csakhogy időben beérjek.
Zselyke nem szeretett késni, és pláne lemaradni a legnagyobb eseményekről. Ő aztán minden, csak introvertált nem, imádta a társasági életet, még ha nem is ő volt éppen a központban, és néha csak szimplán hallgatni az embereket felemelő érzés volt, sőt, sokszor inspiratív is. Volt már, hogy így olvasott el könyvet, vagy nézett meg egy filmet, hogy hallotta, hogy arról beszélgettek, és felkeltette az érdeklődését.
- Attól ne félj, éjszaka én úgy alszok, mint a bunda, ha egyszer bezuttyantam az ágyikómba – főleg, ha aznap edzése is van, márpedig neki elég gyakran volt, tekintve, hogy versenyzett is, és lassan a szezon is újra kezdetét veszi.- Hát, a pletyka hidegen hagy, szóval azt a részt majd átugrom, de az érdekes, hogy diákok szerkesztik. Úgy hallottam, sok külföldi diák is van, és tök izgi lehet, ha valaki a saját kultúrájáról ír. Tényleg, te beszélsz idegen nyelveket?
Máris szimpi volt neki ez a levitás leányzó, a kedves segítőkészségével, és hogy nem nézett át rajta, csak mert máshova tartoznak. Jó, igaz, elirányítani nem tudta, de legalább egy csomó mindenben segítette, ami a kastélyt illeti. – Ó, mugli filmekről is? Tényleg, szereted a Disneyt?
Ő szerette ezeket a meséket, a Mulan volt a kedvence.
- Hát, ha gondolod, egyszer eljöhetsz egy edzésemre, vannak nyílt napjaink, de úgyis átjelentkezem ide a helyi lovardába, úgyhogy közelebb lesz, nem kell sokat utazni hozzá. A lovam neve Örvény, fekete fríz. Hát, kisebb nincs. Anyáék szerint még nem állok rá készen, de ha jó lesz az év végi bizim, talán kaphatok egyet. Szerintem faira ajánlat, te mit gondolsz?
Ó, ez kezdett egyre érdekesebb lenni. Talán belőle is lovas fangirlt csinál. – Ja, és van még egy előnye a sportágnak: sok a helyes pasi is ám.
Hozzászólásai ebben a témában

Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. március 12. 16:01 | Link

Zselyke

Kicsit el kellett gondolkodnia, mert bizony bár segítőkész volt, különösebben felkészült már kevésbé, épp ezért lehetett, hogy már eleve az Eridon felé sem tudta elirányítani szegény lányt.
- A reggeli aaaz.. talán hétkor van. Nem vagyok biztos benne, mert többnyire lekésem vagy legalábbis akkor érkezem, amikor a többség már távozik - rántotta meg vállát nevetgélve. Ő is szeretett aludni, na. - Az ebéd délben, a vacsi meg hatkor van, legalábbis ha hatkor odamegyek, szoktak ott lenni sokan. Igazából bármikor, ha odamegyek, vannak, akik épp esznek, szóval igen, mondhatjuk rá, hogy ilyen társasági bigyó központ.
Szóval nem volt kizárt, hogy bármikor is érkezzék az ember fia-lánya, lesz mit tömnie magába, ha mást nem, mások uzsonnáját. Legalábbis Lilivel ilyen már megesett, de szerencsére Polli nem haragudott meg nagyon.
- Igeen, nagyon sokan vannak itt, akik nem idevalósiak. Mármint az országba. De vannak varázslatok, amik segítik az egymás közti megértést, mert különben bajban lennének. Illetve én is, mert nem igazán tudok más nyelven, mint a sajátomon. Még tudok nyávogni, ha az számít, csak nem vagyok biztos benne, hogy mit mondok olyankor. - Illetve elvileg tudott angolul is, de nem sűrűn kérkedett vele, mivel csak elvileg tudott, gyakorlatilag inkább volt az manglish vagy eng-gyar.
Úgy rémlett, filmekről is esett szó már az újságban, legalábbis szuperhősökről biztos. Azokról pedig sok filmet forgattak mostanság.
- Azt hiszem, igen, de Disney-s mesékről nem rémlik, hogy olvastam - rázta meg a fejét, de aztán elvigyorodott. - Persze szeretem őket, a kedvencem a Lilo és Stitch! Azt már vagy negyvenhatezer-tizenkétszer láttam!
Érdeklődve hallgatta az eridonos beszámolóját a lováról, és a terveiről, hogy miként fog majd kiskedvenchez jutni. Bólogatott, hogy abszolút fair ajánlat, bár mit tudta ő. Neki akkor se engedték volna meg, ha csupa K mindenből.
- Mondjuk nekem is tuti felajánlanák ezt szüleim, úgyse félnek attól, hogy mindenből Kiváló leszek - nevetett egyet saját magán.
Az apró visszakanyarodással a pacigoláshoz egy pillanatig nem tudott mit kezdeni. Aztán zavartan megvakargatta a fejét.
- Miért, te már pasizol is? Vagy csak jó megnézegetni őket? A pacik azért csak szebbek.. nem? - Nem igazán értett a lovakhoz - hehe - szóval tényleg őszintén kérdezte.
Hozzászólásai ebben a témában

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. április 18. 21:32 | Link

Lili

Hát, peches, de majd csak elvergődik valahogyan a klubhelyiségig, ez van, így járt, de legalább már az első nap megindította a barátkozási projektet, és nem csinált annyira nagyon hülyét magából. Ez azért jó kezdet, nem?
- Akkor igyekszem többet itt lenni, de kevés esélyt látok erre. Elég sokszor és sokat edzem, de a versenysport már csak ilyen – jegyezte meg kissé lemondó sóhaj kíséretében. Hát igen, valamit valamiért, ha jó verseny-eredményeket akart, akkor bizony a pályán a helye, Örvénnyel, a lovával együtt.
- Az igen. Kajak megy a nyávogás utánzása? – nevetett fel vidáman. Szimpatikusnak találta ezt a felsőbb éves leányzót, a dumái is viccesek.
 - Azta, jól ráfüggtél, de nem baj, szuper az. Stich olyan cuki – vigyorgott, hüvelykujját felfelé mutatva.
 - Ó, ehhez van némi hatékony módszerem, hogyan tanulj jól, de mégse ilyen stréber módra. És gyorsabb is ez, meg tovább megmarad. Muszáj volt a sport miatt összehangolni így a tanulást, mert különben testileg és lelkileg is kipurcannék, ha még utána annyit kéne magoljak. Nem cink a tanulás, de lehet azt úgy is csinálni, hogy ne őrölje fel az embert – lelkesedett, és igen, Zselyke, meglepő módon nem szeretett tanulni annyira, ahhoz képest, mint amilyenek általában a jegyei, de ugye, ami kötelező, azt sajnos muszáj megcsinálni.
- Hm, is-is. Vannak helyes srácok, aki meg még ügyes is, az duplán jó szórakozás. De alapjáraton a legtöbb lovas jó fej. Na, lassan a kkor megpróbálok eltalálni, kicsit furi lenne, ha egész végig a pakkommal rohangásznék – ideje volt, hogy szedelőzködjön, ha még be is akart rendezkedni.


//Köszöntem a játékot, és bocs, hogy eddig húzódott. Cheesy Köszönöm a türelmed és a kitartásod.//
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint