A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

A mai napon is egész unalmasan indult. Még mindig a csárdában hesszelek, de most vessen meg érte valaki. Tök jól elvagyok ott, az én szobám patyolat, szóval… A vizsgák természetesen simán mentek, sosem okoztak gondot, tulajdonképpen. Idén viszont rá kell mennem a portfólióra, ha már ennyi okossággal áldottak meg, amit felhasználhatok hozzá. Viszonylag gyorsan elérem a kastélyt, diákok sokasága tarka ruhákban szaladgál a dolgára. A lényeg, hogy engem hagyjanak békén. Sajnos Kimoriah nem fog belém botlani, pedig rá mindenképpen szükségem van az egész portfólióhoz. Oké, megígérte, hogy részt vesz benne, de nem tudom, hogy valóban megtartja-e a szavát. Ez egy kritikus része a beadandómnak év végére, szóval még kell találni több lányt is. Na, de kit? Nézegetem a tömeget, de csak fintorgok. Olyan kellene, akit ismerek, de Izát megkérni necces, Odett… gőzöm sincs, pedig ő aztán rendben van. Brigit, Piroskát azóta nem láttam… talán Michelle? Ő jó bőr, és biztos benne lenne egy kis fotózásban. Jules! Az ajkaim vigyorra nyílnak, ahogy elhaladok a homokórák mellett, csak rápillantok… még mindenki ugyanott áll. Szóval Jules, biztosan felhőtlen boldogsággal állna a kameráim elé. Ahogy a gondolataim Jules felé, a szemeim a homokórák felé kalandoznak el, hirtelen ütközök bele valakibe. Egy alacsonyabb illetőbe, aki éppen lehajol, mert kivertem a kezéből a dolgait. A segge mindenesetre jó, így felülről, lehetne az egyik alanyom, öcsém! De az arc lesz a fontos. valamit magyaráz is, de eddig azt nem figyeltem, de, ahogy felpillant, meghűl bennem a vér, öcsém! Ő hogy kerül ide?
- Nadia – a hangom kérdőn és hitetlenkedve szól, de mást nem tudok mondani. Csak állok ott előtte és nézem az öt éve nem látott lakótársam, akit faképnél hagytam egy este, amikor már…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=799628#post799628][b]Farkas Zétény - 2020.03.21. 12:36[/b][/url]

A mai napon is egész unalmasan indult. Még mindig a csárdában hesszelek, de most vessen meg érte valaki. Tök jól elvagyok ott, az én szobám patyolat, szóval… A vizsgák természetesen simán mentek, sosem okoztak gondot, tulajdonképpen. Idén viszont rá kell mennem a portfólióra, ha már ennyi okossággal áldottak meg, amit felhasználhatok hozzá. Viszonylag gyorsan elérem a kastélyt, diákok sokasága tarka ruhákban szaladgál a dolgára. A lényeg, hogy engem hagyjanak békén. Sajnos Kimoriah nem fog belém botlani, pedig rá mindenképpen szükségem van az egész portfólióhoz. Oké, megígérte, hogy részt vesz benne, de nem tudom, hogy valóban megtartja-e a szavát. Ez egy kritikus része a beadandómnak év végére, szóval még kell találni több lányt is. Na, de kit? Nézegetem a tömeget, de csak fintorgok. Olyan kellene, akit ismerek, de Izát megkérni necces, Odett… gőzöm sincs, pedig ő aztán rendben van. Brigit, Piroskát azóta nem láttam… talán Michelle? Ő jó bőr, és biztos benne lenne egy kis fotózásban. Jules! Az ajkaim vigyorra nyílnak, ahogy elhaladok a homokórák mellett, csak rápillantok… még mindenki ugyanott áll. Szóval Jules, biztosan felhőtlen boldogsággal állna a kameráim elé. Ahogy a gondolataim Jules felé, a szemeim a homokórák felé kalandoznak el, hirtelen ütközök bele valakibe. Egy alacsonyabb illetőbe, aki éppen lehajol, mert kivertem a kezéből a dolgait. A segge mindenesetre jó, így felülről, lehetne az egyik alanyom, öcsém! De az arc lesz a fontos. valamit magyaráz is, de eddig azt nem figyeltem, de, ahogy felpillant, meghűl bennem a vér, öcsém! Ő hogy kerül ide?
- Nadia – a hangom kérdőn és hitetlenkedve szól, de mást nem tudok mondani. Csak állok ott előtte és nézem az öt éve nem látott lakótársam, akit faképnél hagytam egy este, amikor már…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=799650#post799650][b]Nadia Rosales - 2020.03.21. 15:45[/b][/url]

Végre, eljött az első tanítási nap, amit már azóta vártam, hogy megkaptam az igazgatóság pozitív visszajelzését, s megkaptam az állást. Hetek óta erre készültem, tantervet írtam, anyagokat gyűjtöttem, kicsit felturbóztam a ruhatáramat is, hogy még se topisan állítsak be a munkahelyemre. Anyám is azt mondta, hogy ha tanítok, akkor azért legyen egy megjelenésem, mert ha úgy sétálnék be, mint aki kosármeccsre készül egy pofa sör kíséretében, akkor nem biztos, hogy komolyan vennének.
Emiatt magassarkút is húztam, melyhez szoknyát és egy blúzt párosítottam, a talárt azonban elhagytam. Néhány kollégát láttam, hogy viseli, s talán nekem is magamra kellett volna öltenem, de úgy éreztem, hogy addig, míg nem szólnak rám, addig nem kell ezzel törődnöm. A tárgyam amúgy is közelebb állt a muglik világához, s azt hiszem, talárban kevésbé tudtam volna átadni nekik mindazt, amit szerettem volna.
Az iskolán belüli közlekedést még szoknom kellett, hisz hatalmas volt ez az épület, s elsőre nem tudtam minden egyes pontját megjegyezni. Talán emiatt lehet az, hogy egy kör után ismét a bejárati csarnokban bukkantam fel, s magamhoz szorítva az órához szükséges jegyzeteimet, sietve indultam neki újra, hogy ezúttal csak megtaláljam azt a tantermet. Nem akartam késni az órámról a legelső napon, de még ez is benne volt a pakliban. Olyannyira siettem, s annyira izgatott voltam, hogy pechemre nem vettem észre a szemből érkezőt, s már csak arra eszméltem, hogy valakibe beleütköztem. A holmi természetesen azonnal kicsúszott a kezeim közül, így fel sem nézve, automatikusan hajoltam le a lapjaimért egy káromkodás kíséretében.
Sietve kapkodtam össze a szétszórt lapokat, s csak ezután egyenesedtem fel, de talán jobban jártam volna, ha nem pillantok a fiatal férfire. Ahogy viszont láttam magammal szemben Zétény vonásait, hirtelen érzelmek armadája öntött el, de leginkább a düh volt az, mely elborította az elmémet. Nem tudtam visszafogni magam, túl sok minden bántott vele kapcsolatban.  
- Mierda! Carajo! - haragosan törtek fel belőlem az érzelmek, először szóban, spanyolul, ezt követően dühösen léptem előrébb, s két tenyeremmel fogva löktem a mellkasán egyet, miközben folytattam.
- Vete a freir espárrágos! - s ha nem állított le, akkor tovább folytattam a lökdösését. Ennyit a legelső, várva várt tanítási napomról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=799663#post799663][b]Farkas Zétény - 2020.03.21. 16:07[/b][/url]

Öt év. Öt év kellett, hogy valaki megint felszakítson egy régi sebet, és ez a valaki most én voltam. Persze kiabál, lökdös, káromkodik. Igen, ezeket a szavakat ismerem, nem tud meglepni vele, hiszen szórakoztunk is nála egyszer ezen. Megtanított spanyolul káromkodni, de ez most hót mindegy, öcsém! Nadia itt van, Magyarországon a Bagolykőben. MI a fityfenét keres itt? Miért futunk egyáltalán össze, mi ez az egész, ki akar kibaszni velem, velünk? Annak idején ott kellett hagynom őt, bár nagyon nehezemre esett. Izával beszéltem meg és ő igent mondott. Igaz, csak a fényképével, de tudtam, hogy így helyes az egész, de az élet kegyetlen. Az arcom meg falfehér, ahogy döbbentem hallgatom az édes hangját, az ajkaiból nem kedvesség és mosoly fakad, csak simán kiadja magából a feszültséget, ahogy ő azt szokta. IM a szart csináljak? Fogjam le? Így is már egy csomóan minket néznek, gondolom, d enem merem elvenni a szemkontaktust, mert azzal szítanám a gyűlölete tüzét. Igen, gyűlöl, látom, mert otthagytam egy olyan éjszaka után, egy rövid, semmitmondó levéllel. De mit írhattam volna? "Bocs, de kezdelek megszeretni és nem akarom, hogy bajod essen, ezért elmegyek. Ugye megérted?" Nem, jobbnak láttam, ha nem tud rólam, kihever egyszer, és éli az életét, amit megérdemel. Nagyon naiv vagyok úgy néz ki, öcsém. Mi a szart kezdjek most ezzel?
- Mit keresel itt Nadia? - kérdezem továbbra is hitetlenkedve, és nem, nem akarom átölelni, remélem csak egy délibáb, vagy bármi. Nem érdemlem meg, hogy lásson, nem akarok több fájdalmat okozni neki, de mégsem lököm el a kezeit, hagyom, hogy rongybabaként bánjon velem. Egyelőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=799675#post799675][b]Nadia Rosales - 2020.03.21. 16:53[/b][/url]

Annyira gyűlöltem, hogy ezer darabra tudtam volna szétszedni őt! Képes volt lelépni, ott hagyni egy hülye cetlivel, mintha csak egy olcsó nő lettem volna, akit leakasztott valahonnan. Ott mert hagyni, amikor már úgy éreztem, hogy ez az egész több is lehet köztünk, mint egy különleges barátság. Mikor annyira jól kijöttünk egymással, képes volt ez a baromarc ott hagyni! Persze, mit is vártam tőle? Anyám is megmondta, ő tipikusan az a pasas volt, aki megbízhatatlan. Jön, ha segítség kell, beteszi a lábát az életedbe, megmelegszik, eszik a kajádból, élvezi a tested, felcsinál és ott hagy. Gratulálok kedves Zétény.
Az érzések nem csitultak bennem, nem csak magam miatt voltam rá dühös, de végtelen haragot éreztem, amikor arra gondoltam, hogy a kislányomnak nem volt apja, nem volt mellette, amikor ott kellett volna lennie, még csak nem is tud róla. Vajon mi lett volna, ha közlöm vele? Nem hiszem, hogy maradt volna. Még az is lehet, hogy ráérzett, ki tudja, hogy miféle képességei voltak ehhez. Ráérzett, beparázott és inkább eltűnt a francba.
A kérdésével mit sem törődve, löktem még rajta egyet, így a falhoz került, s mikor már nem volt tovább hova lökdösnöm, ütni kezdtem a mellkasát.
- Te egy igazi..egy igazi seggfej vagy! - szitkozódtam, ahogy apró ökleimmel elkezdtem ütlegelni a mellkasát. - Miért kellett lelépned, mi? Miért?- sziszegtem dühösen, de halkan, hisz már nézőközönségünk is akadt.
- Mi van, nincs jobb dolgotok? - morrantam rá az ott lebzselő, kósza lelkeknek, s azok erre már szét is széledtek. A francba, hogy így cseszem el a karrieremet, egy ilyen alakért...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=799698#post799698][b]Farkas Zétény - 2020.03.21. 18:22[/b][/url]

Teljesen bepörög a spanyol ajkú barátom, akit ha így neveznék, lehet, hogy le is fejezne érte. De minimum három-négy átok kilátásba lenne helyezve nála, már csak a miheztartás végett is. Teljesen érthető a kifakadása Nadiának, de nem tudok változtatni semmin. Akkor az tűnt a legjobb megoldásnak, és bármennyiszer visszagondolok, ugyanezt tettem volna. Talán hamarabb, talán később? Nem, később nem, ez volt a fordulópont. A gyengéd szálak elkezdtek sarjadni irányában, már nem csak egy kedves lakótársra, egy felhőtlen vad leányzóra kezdtem tekinteni rá, hanem néha elgondolkodtam, hogy milyen jó lenne vele. De Iza fényképe mindig kijózanított gyengébb pillanataiban, és muszáj voltam ott hagynom őt. Kegyetlen, tudom, de nem akartam, hogy apáméknak újabb célpontja legyen, így is elég fájdalmas volt ez, minden szinten. Most pedig már azt érzem, hogy a falnak simulok, miközben egy ádáz leányzó nem bír a vérével, és most kivételesen nem a jó értelemben.
- Állj le, Nadia - kérlelem, eszembe sem jut beleállni a szavaiba. teljesen egyetértek most vele, tényleg az voltam az ő szemszögéből. Persze kérdezgetni kezd, hogy miért megyek el, végre valami olyan, amire talán kaphat választ, és értelem. Nem mondom, hogy ha tudtam volna, hogy itt van és találkozunk, nem erre számítottam volna. Szerencsémre mindkettőnket váratlanul ért a találkozás, így nem tudta felépíteni a nyárson sütésemre a tervét. Elzavar pár diákot, amire majdnem elmosolyodok, csak megrebben az ajkam egy pillanatra, de visszafogom magam. Viszont valamiért kettesben maradunk, mintha megérezték volna, hogy hagyjanak minket békén. Esetleg elkezdődött az órájuk, ki tudja.
- Azért mentem el, mert... - én, Farkas Zétény, megszégyenülve sütöm le a szemeimet. - ... nem akartam, hogy bajod essen - fejezem be végül. Gondolom nem lesz elegendő ez a válasz, de megvárom, hogy milyen állapotban lesz ettől. Nem biztos, hogy folytatni fogom vele a beszélgetést, ha úgy látom, hogy nincs értelme.
- De te miért vagy itt? - kérdezem meg újra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=799744#post799744][b]Nadia Rosales - 2020.03.21. 21:42[/b][/url]

Leállni. Mintha olyan könnyű lenne leállni, amikor a düh vezérli minden porcikádat, s szíved szerint kikaparnád a másik szemét. Zétény ezt érdemelte volna, hogy nekiessek és apró darabokra szedjem, amiért pofátlan módon lépett le, egy nyamvadt sort hagyva maga után. Mintha ezt érdemeltem volna azok után, hogy amikor bajban volt, segítő kezet nyújtottam neki, otthont biztosítottam számára, hogy összeszedje magát. A barátságomat adtam, megnyíltam neki és azt hittem, hogy ő más. De nem volt más, ugyanabba a kategóriába tartozott, mint az összes többi. Bárcsak hallgattam volna az anyámra annak idején, aki óvva intett tőle, s nem egyszer hívta fel a figyelmemet arra, hogy vigyázzak az ilyen csavargó félékkel. Pechemre túl nagy volt a szívem, és megsajnáltam mindenkit. Még őt is.
- Ne mond meg nekem, hogy mit csináljak Qué te foller Culó! - olyan ideges voltam, hogy ismét keveredtek szavaim, s újra cifra káromkodás szökött ki a számon, amit nem tudtam magamban tartani. Újra és újra lesújtottam öklömmel a mellkasára, miután kibuggyant belőlem a kérdés. Tekintetem haragos szikrákat szórt felé, amint kékjeibe fúrtam azokat. Ekkorra már belefáradtam a csapkodásba, kezeim fáradtan estek le a testem mellé, s most már legfeljebb csak a harag volt az, mi tombolt a mellkasomban.
- Hogy bajom essen...hogy bajom essen? Zétény, ne, ezt ne - míg néhány perccel korábban még veszett düh vezérelt, szavai hallatán úgy éreztem, hogy hülyének néz. De ha azt gondolta, hogy beveszem ezt az olcsó dumát, tévedett.
- Egyszer hülyére vettél sikeresen, most ne traktálj ezekkel a hazugságokkal-megcsóváltam a fejem, kínomban már erőltetett mosoly ült az arcomra, csak hogy ne lássa, mennyire rosszul esik még most is az, amit tett velem. S hogy még ennyi idő után is rosszul esik ez a hazugság.  
- Tudod mit? Nincs neked tököd! Soha nem is volt...mert ha lenne, akkor nem hazudnál. Még hogy féltettél, persze. - csalódottan ráztam meg a fejem, nem is értem, miért hittem azt, hogy majd valódi magyarázatot kapok a kérdéseimre. Az elmúlt öt évben kismilliószor pörgettem le a fejemben, hogy mi lenne, ha találkoznék vele, hogy mi lenne az a válasz, ami megnyugtatna. Ez viszont csak olaj volt a tűzre, s csak növelte a bennem parázsló gyűlöletet. Egyszer ugyan elképzeltem, hogy mesélek neki Natalieról, de ezek után nem volt az a pénz, amiért én bemutattam volna a lányomnak.
- Én itt dolgozom, ez a munkahelyem! De te mi a francot keresel itt? Miért kellett neked itt felbukkannod, éppen most, éppen ma? Mi? Nem tudtál volna másfelé kóborolni? - a kérdése újra felhergelt, így dühösen böktem mutatóujjammal a mellkasára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=799754#post799754][b]Farkas Zétény - 2020.03.21. 22:34[/b][/url]

Hiába minden, a drága kis Nadia pörög és egyre idegesebb lesz. Ettől féltem, de mit tehetnék? Ellökhetném a francba és otthagyhatnám... megint. Mivel az elsőt sem érdemelte meg valójában, így nem tehetem meg ezt vele, nem valahogy ki kell bírnom ezt a "beszélgetést", elküld még párszor a picsába, aztán majd lenyugszik. Öt év alatt biztos lett új pasija, meg 4 gyereke és jól van. Csak hát ha ő ezt nyugodtan viselné, az már nem Nadia Rosales lenne, hanem valaki más. Ennek így kellett lennie. Hagyom, hogy verjen, de elfárad benne... komolyan megsajnálom. Rossz látni, hogy ennyire elgyengül, és szeretném ha még ütne egy kicsit, mert ez semmi ahhoz, amit én okozhattam neki. Igaz, már kezdett fájni a mellkasom, és már majdnem megszüntettem őt, egy jól irányzott csapással, de nem bántok nőket... csak ha megérdemlik. Őt nem fogom, soha sem bántott meg, most pedig még igaza is van, egészen addig, amíg hazugnak nem hív. Na, ez az, amit tudnia kellene, hogy nem így van...
- Én soha nem hazudok, querida - nem tudom, hogy az a kevés spanyol tudásom mennyire fog betalálni, de ezzel is emlékeztetni szeretném, hogy nem felejtettem el igazán őt. Sokszor eszembe jutottak a felhőtlen esték, a borzogatások a csöppnyi erkélyén, a divatbemutatója, amit tartott nekem, vagy a vad éjszakák... jó volt az a fél év, de el kellett jönnöm. Lehet, hogy életem lehetőségét hagytam ki akkor, de ezt már soha sem fogjuk megtudni. Meglep. Itt dolgozik, akkor tanár? Hát ez egyre rosszabb, öcsém!
- Én pedig itt tanulok. Hidd el, ha tudtam volna,hogy idejössz... - nem fojtatom, csak hátrabólintok a fejemmel és vagy háromszor a falhoz verem. Nem kell ide más, megverem én magam. Tudom, bármit mondanék, úgysem használna, talán majd egy másik alkalommal.
- Sajnálom - emelem rá a kékjeimet, amikből, most őszinte megbánás sugárzik felé. - Ha akarod, kiiratkozok, nem akarok az utadban lenni, vagy gondot okozni - nézek rá szomorkásan, de a kezeim nem indulnak felé... pedig szívesen megölelném. Hiányzott, most döbbenek rá igazán, de nem tehetem meg vele, hogy megölelem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=799762#post799762][b]Nadia Rosales - 2020.03.21. 23:32[/b][/url]

Felpiszkált. Képes volt azt mondani, hogy nem hazudik, ráadásul spanyollal vágott vissza, mintha ezzel akarná kiváltani a szimpátiámat. Dühített, s ez a harag csak még jobban megült a tekintetemben.
- Te soha nem hazudsz, csak amikor megszólalsz. De tudod mit? Nem is érdekel, tényleg nem. Neked egyszerűbb volt az, hogy eltűnj egy szó nélkül, amikor már komolyra fordult a dolog. Mert az volt, és ezt te is tudod! De a Szőke miatt léptél le, tudok róla. Nehogy azt hidd, hogy nem láttam azt a képet - hogy féltékenység lett volna? Nem, ennyi év távlatából már csak a harag volt bennem, akkor talán meg akartam érteni, hogy ki lehet az, akiről soha nem mesélt. S ki tudja, talán miatta lépett le. De még ez sem lett volna baj, ha legalább őszinte velem. - Vagy ki tudja, lehet hogy ő is csak egy áldozatod volt...mindegy is. Jobb is, hogy kiderült, milyen alak vagy, így legalább nem...- itt egy pillanatra megtorpantam, s elharaptam a mondat végét, mert rájöttem arra, hogy majdnem sikerült kikotyognom neki azt, hogy van egy lánya. Vajon mit szólna hozzá, ha tudná, hogy van egy gyereke? Nem, mintha megérdemelné azt, hogy tudjon róla. - Tanulsz? Hány éves vagy te? - nem is akartam hinni a fülemnek, amikor azzal állt elő, hogy itt tanul. Volt némi gúny a kérdésemben, amire egyébként tudtam a választ, s inkább csak odaszúrtam, mintha ezzel is bántani akarnám. Eközben már összefűztem mellkasom előtt védekezően a kezeimet, mintha ezzel akartam volna jelezni felé a határaimat. Nem igazán értettem, hogy miért üti a fejét a falba, ahogy azt sem értettem, miért mondta azt, hogy sajnálja. Olyan őszintének tűnt, túl igaznak tűnt, s éppen ez volt az, ami bosszantott. Hogy mondhat valaki ilyen szavakat oly őszinteséggel, ahogyan ezt ő tette most, miközben valószínűleg mindez nem is igaz?
- A gondot azzal okoztad, hogy felbukkantál Prágában Zétény. Nem kellett volna megszólítanod, és akkor nem lenne ez az egész...- megint. Megint csak úgy kellett elfojtanom a gondolataimat, pedig oly szívesen dörgöltem volna a képébe, hogy mit hagyott maga mögött. Egy részem vágyott arra, hogy az orra alá dörgölje, egy másik részem azonban védte azt a csöppséget, aki nem érdemelte meg azt, hogy egy ilyen alak feldúlja a kis életét, hogy aztán őt is pofára ejtse.
- Nem, még csak az hiányzik, hogy miattam iratkozzál ki. Nem kell kiiratkoznod, csak lehetőleg kerülj el. - sziszegtem még mindig haragosan, ahogy kékjeibe fúrtam a pillantásomat. Nehéz volt keménynek mutatkoznom előtte, nehéz volt megállnom, hogy ne engedjem szabadjára a bennem kavargó érzéseket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=799770#post799770][b]Farkas Zétény - 2020.03.22. 00:11[/b][/url]

- Nem volt egyszerű - támadok vissza ingerültebben, mint szerettem volna. Nem, nem tudhatja mi volt akkor és amíg csak a saját oldaláról nézi a dolgokat és a tényeket nem is fog megnyugodni. Le sem esik egy darabig, hogy miről beszél, de aztán az utolsó mondattal megvilágosodom.
- Izabella? Láttad a képet? - ledöbbenek, de nem sokáig tudok döbbentgetni, mert egyre nagyobb butaságokba hajszolja bele magát. - Nem volt áldozat és te sem, hagyd már abba! Azért mentem... így legalább nem? - egymás szavába vágdosunk, de megragadta a fülemet az elharapott mondat. Mi nem? Nem lettünk férj és feleség, vagy mi? De aztán megint bepörög és szurkálni kezdi a kését, ami már valljuk be, nem túl lovagias, még tőle sem.
- Miért? 26 évesen már nem lehet tanulni? És amúgy is tudod te - hát rohadtul nem értem rá tanulni az okklumencián kívül semmit,és azt sem sikerült tökéletesen befejeznem. De mindegy, persze, bántsál még a bejáratnál, nincs ennél jobb hely... Inkább elmegyek, de megígérem neki, hogy akár az egész kócerájt itt hagyom, ha az megnyugtatja a lelkét. Utálom így látni, sokkal jobban fáj, hogy ennyire mérges rám, mint az, amikor csapkodta a törékeny kezeivel a mellkasomat.
- Ha tudom ,hogy így alakul nem szólítottalak volna le. Ezt akarod hallani? Meg mi az, hogy nem lenne ez az egész? Van valami azon kívül, hogy felnégyelnél itt helyben? - kezdek ideges lenni és ez nem tesz jót a beszélgetés ívének. Még a végén kirúgnak, mert felrúgtam egy tanárt, azt azért mégsem kéne, öcsém!
- Ha megmondod mit tanítasz, nem fogom felvenni a tárgyat és elkerüllek. Sajnálom, ígérem nem leszek a terhedre soha többé - mondom már kissé dacosan, csak engedjen el. De mivel csak úgy nem fog, muszáj intézkedéseket tennem az ügyben.
- Elmehetek? - kérdezem tőle, kissé lehiggadva már, hátha a szavaim hatására legalább elüldöz innen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=799791#post799791][b]Nadia Rosales - 2020.03.22. 11:08[/b][/url]

Mindkettőnk egymás szavába vágva próbálta lenyomni a másik torkán a maga igazán, már Zétény sem volt higgadt, de ne is legyen az! Ha sikerült elrontania a napomat a jelenlétével, s felidegesítenie, akkor neki sem jár a nyugalom.
- Szóval így hívják. Igen, láttam, nem, mintha nem sejtettem volna azt, hogy egy nő is van a dologban - jegyeztem meg, s bár soha nem mesélt róla, és én sem akartam kutatni a holmijai közt, a fotót véletlenül találtam meg a holmijai közt. Ideges voltam, így történhetett meg az, hogy majdnem elárultam neki az igazat, visszakérdezése azonban megtorpanásra késztetett. Ne légy eszetlen Nadia, nem szabad. Magamat megrovásban részesítve, sietve kattogó agytekervényeim próbáltak választ találni a kérdésére.
- Így legalább...legalább nem maradtunk együtt - vágtam rá azt, ami először az eszembe jutott, de lehet, hogy ez a válasz nem elégítette ki őt, s átlátott a szitán. De ha még át is látott, akkor sem voltam köteles elmondani neki az igazat. Nem, kizárt, nincs az a pénz, hogy meséljek neki Natalieról.
Az igazság helyett inkább szurkálódni kezdtem, jól esett hogy egy kicsit odaszúrhattam, ami fáj, s amúgy is, azt gondoltam, hogy ez még mindig nem volt számára kellő büntetés. Kerékbe törve kellett volna aszalódnia a napon!
Harag. Ismét, újra elöntötte elmémet a düh köde, megint többet mondtam a kelleténél, így ráeszmélve erre, erővel préseltem össze az ajkaimat, miközben szikrázó tekintetem a kékjeibe fúrtam.
- Nincsen semmi! - csattantam fel hangosan, bár legszívesebben az  arcába vágtam volna, hogy van egy gyereked Vete a la mierda! Ezt azonban nem tehettem, meg kellett védenem a kislányomat, távol tartanom Zéténytől. Az idegességtől már úgy remegett minden porcikám, hogy sietve, védekezően fontam magam köré a karjaimat. Meg kellett nyugodnom, nem hagyhattam, hogy ennyire uraljanak az érzéseim, s hogy az első napon kicsapjanak a munkahelyemről.
- Mugliismeret, és nem akarlak meglátni az órámon. Mi nem ismerjük egymást - sziszegtem dühösen a szavakat, homlokom még mindig a méregtől volt ráncos.
- Sajnálhatod is! - vetettem oda a szavakat haragosan, s úgy éreztem, hogy nem tudom majd tovább tartani magamat előtte. Ekkor azonban a kérdésére kínomban nevetés tört fel belőlem.
- Engedélyt kérsz? Milyen édes, hogy megkérdezed, legutóbb simán csak leléptél-vetettem oda a szavakat, s bár a kín szülte arcomra a mosolyt, egyáltalán nem volt jó kedvem. Az érzelmi kavalkád könnyeket préselt a szemeim sarkába, de nem hagyhattam, hogy ezt Zétény lássa, nem érdemelte meg, hogy előtte törjek össze.
- Menj csak, de most nem lesz szükség cetlire, édes - az utolsó szót megnyomva próbáltam vele érzékeltetni, hogy mennyire gyűlölöm is őt. Ezután fordultam sarkon, s magamhoz szorítva a holmijaimat, sietve indultam meg az uticélom felé, mely a tanterem helyett a női mosdóra változott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=799820#post799820][b]Farkas Zétény - 2020.03.22. 13:06[/b][/url]

- Nem tudod miket beszélsz, Nadia. Izabella itt tanít egyébként, szóval majd kikérdezheted, ha annyira érdekel a tanáriban. Úgyis hiába mondok bármit neked. De annyit elmondhatok neked elöljáróban, hogy a legjobb barátom - vonok most már vállat, hiszen az eddigi beszélgetésekből pontosan lejött, hogy úgysem mondhatok semmit, ami neki jó lenne, szóval még hagynom kell magam. Legközelebb már nem így lesz, most meglepett, de ha újra találkozunk, nem hagyom, hogy ő irányítson.
- És én vagyok a hazug, rendben - halvány, gúnyos mosoly, majd gyorsan elharapom, nem szeretném, ha infarktust kapna, mert annyira felhúzom. Csak gyorsan végezzünk is, ebből már úgysem lehet happy end. Megint elejt egy mondatot, majd erőszakosan elvágja a szálat. Oké, felfogtam, nem akarod elmondani, legyen így. Próbálom terelni a témát, és kiderül, hogy mit tanít. Jó, azt úgysem vettem volna fel, és azt sem tudom, hogy MT szakokon felvehető-e. Ennél jobban nem hiszem, hogy alakulhatott volna a dolog.
- Hmm, az jól áll neked. Oké, nem veszem fel. Azt már nehéz lesz kimagyaráznod, hogy nem ismerjük egymást - intek a fejemmel oldalra, ahol számtalan diák hallgatózik és leskelődik. Pálcát húzok és feléjük mutatok, az arcomon szemernyi kétség nincs, hogy ha nem tűnnek el, akkor átok rájuk. Szó szerint. De értenek a szóból és elmennek, legalábbis most még.
- Oké Nadia, elérted, hogy felbosszants - két kézzel lököm arrébb, az arcomon látszik, hogy ideges vagyok. Na, most ne nagyon jöjjön a közelembe senki, ha jót akar. Az utolsó mondata már nem is érdekel, csak gonosz gondolatokkal a fejemben távozok, hiszen az óra elejéről már biztos lekések. Kelevitz majd röhöghet rajta.