36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. október 15. 20:54 | Link

Lepsényi Zalán



Nem igazán volt alkalma új ismeretségeket köttetni, ezért nem is erőltette az emberi kommunikációt. Az iskolás évei alatt volt néhány barátnője, akik mindig kitartottak mellette, szóval mindig számíthatott rájuk. Már egész jól eligazodott az iskolán belül, de igazából sosem érezte magát biztonságban az intézményen belül. Igazából a konyhába akart elindulni, de valamiért képkiesése volt, szóval esélye sem volt a célzott hely irányába megérkezni.
- A fene! Hol vagyok? Nem igaz, hogy mindig eltévedek!- bosszankodott Rach.
Nem igazán szívlelte, ha nem ért oda időben a megbeszélt helyre, mert szerette tartani magát a szavához, azt pedig annál inkább utálta, ha sokat késett valahonnan, de végtére is rájött, hogy a bejárati csarnoknál kötött ki.
A lány örült, hogy sikerültek a vizsgái és túlestek az évnyitón, bár sajnálta, hogy a legjobb barátnőjével, Lillával egyre kevesebbet beszéltek. Igaz, hogy egy szobában laktak, de mostanság alig volt idejük egymással beszélni, pedig régebben mindent megosztottak egymással, de el kellett ezt fogadnia. Ő is sokat tanult, hogy sikerüljenek a vizsgái és úgy tűnt, hogy az erőbefektetés megért mindent, mert nagyon szépen teljesített a vizsgákon. Mindig beleadott anyait-apait és remélte a legjobbakat, nagyon teljesítményorientált volt, szóval sok energiát adott bele a tanulmányaiba.
~ Remélem, hogy a következő tanulmányi időszak is ilyen sikeres lesz, mint a mostani ~ - reménykedett a lány, aki sokat tanult, hogy sikeres legyen, emellett valóban abban hitt, hogy még sokra viheti ebben az iskolában.
 

Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. október 16. 13:04
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. október 15. 22:12 | Link

Rachel Octavia Amber


Futok, vagy csak gyorsan sétálok, magam sem tudom eldönteni, de lelkiekben az előbbi. Futok, vagyis menekülök a valóság elől. Pár órával később sikerül csupán felfognom, mekkora baromságot műveltem és bár elsimítottuk a problémát és nem mérgesen váltunk el egymástól, ez nem segít a rádöbbenésen. Ennek az egésznek nem így kellett volna lennie, tudtam jól, hogy eljön ez a nap is, mégis mindent elcsesztem. Én nem akartam verekedni, főleg nem a hozzám szó szerint legközelebb álló hím nemű személlyel, akit szeretek és sosem bántanék meg akaratosan, most mégis ez történt. Ezelőtt még nem verekedtünk, persze voltak kisebb korunkban szívatások és játékból is elszórakoztunk egymás ütögetésén, vagy birkózásán, de most teljesen más történt. Visszafogtam magam egy darabig, de kiprovokálta belőlem, nekem pedig előbb járt a testem a szám helyett. Jobban fáj ez mentálisan, igaz nem esett jól találkozni a fallal vagy az öklével, melynek hegét magamon hordom a jobb halántékomnál még néhány zöld folttal együtt másutt. Már nem vérzik, de eléggé látszik, persze aligha törődök vele. Sosem kellemes senkinek sem, ha két testvér komolyan verekedik, a résztvevőknek pedig főleg nem. Ricsit is olyan kevésszer láttam eddig sírni és ezúttal miattam kellett neki könnyeket hullatnia, noha én sem voltam különb.
Nem bírok aludni, se tanulni. Rosszul vagyok, szerintem émelygek, ám megérdemlem. Féltem Ricsit, remélem jól van. Tudom, hogy most mellette kéne lennem, az igazság - tehát az, hogy valójában csupán féltestvérek vagyunk - elég nehéz szembesülés, nekem is az volt, amikor megtudtam. Viszont nem bírok most mellette lenni és szerintem neki is jobb egyedül gondolkodni kicsit, már csak magamból kiindulva gondolom ezt és sok esetben hasonlítunk. Úgy döntök, lemegyek Gwenhez a faluba, talán nála is maradok reggelig, hisz nincs is megnyugtatóbb nála, beleérve a sütijeit és magát a lányt, az ölelését. Eljutok a főbejárathoz, ahol még egyszer elgondolkodok azon, hogy ez-e a helyen döntés és ne menjek-e vissza inkább a tesómhoz. Magam sem tudom, mit akarok, de egy biztos: rettenetesen érzem magam.
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. október 15. 22:28 | Link

Lepsényi Zalán


A lány remélte, hogy gyorsan helyreáll a kapcsolata majd a barátaival, mert mostanság nem éppen az aktív kapcsolattartás mintaképe volt. Mindig meghallgatta azt, aki valamiféle problémával fordult hozzá, de egyre inkább úgy érezte, hogy kilóg a sorból és nem ide való. Remélte, hogy idővel rendeződik a helyzete, már csak azért is, mert hiányoztak neki azok az idők, amikor a legjobb barátnőjével minden megbeszélt. Nem történtek vele mostanság olyan eget rengető dolgok, de azért az érezte, hogy jó lett volna, hogyha megoszthatja az észrevételeit valakivel. Hirtelenjében azt vette észre, hogy egy srác enyhe zöld foltokkal az arcán elé keveredik, majd megáll.
- Hm... szia! - köszöntötte félénken a fiút, hiszen mégiscsak jó modorra nevelték a szülei.
- Segíthetek valamiben? - tette fel a maga számára is váratlanul jött kérdést, hiszen így tudta hirtelenjében lereagálni a fura helyzetet. Azt gondolta, hogy a fiú vagy illendően válaszol a kérdésére vagy elküldi melegebb éghajlatra, ha olyan fajta. Igazából mindenre felkészült és egyik lehetőségtől sem rettent meg. Ő maga is volt már úgy régebben, hogy zilált lelki állapotban volt, majd valaki felajánlotta a segítségét és ő nem utasította azt vissza. Remélte, hogy a fiún is tud segíteni valamilyen szinten. Igaz, hogy nem ismerte, de azért mélyen belül reménykedett benne, hogy a segítségére lehet, hiszen eleve benne volt a segítő szándék és nem vette volna jó néven, ha a fiú elutasítja a közeledését. Nem tudta elképzelni, hogy mi történhetett a sráccal, de remélte, hogy a hasznára lehet, mert senkit sem szeretett cserben hagyni. Így aztán türelmesen várt, nem akart tolakodó lenni, de ott sem akarta hagyni a fiút egyedül a slamasztikában.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. október 16. 13:05
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. október 15. 23:02 | Link

Rachel Octavia Amber


Borzasztó volt látni, ahogy a bátyám valóban felidegesíti magát és dühében, avagy tehetetlenségében már ő sem tud mit tenni, csak az erőszakhoz folyamodni. Nyilván az egész miattam van, de talán most hogy tudja az igazat, így már megérti és elfogadja, hogy mit miért tettem, valamint hogy miért voltam annyira ideges, nem mintha most nem lennék az. Kinyögtem az igazat neki, könnyezve fájdalmasan, de ez mégsem segített az állapotunkon és tán ez zavar a legjobban, ebből is látszik, hogy nagyon elrontottam az egészet, noha Dai esetében eléggé könnyen ment. Tán túl könnyedén is és lássuk csak, ő sincs jelen pillanatban sehol és már lassan őt is fel tudnám pofozni, amiért szó nélkül eltűnik napokra. De nem, még egy testvéremet már nem bírnék megütni, elég nagy mentális sokkban vagyok jelenleg is és azóta próbálom feldolgozni a történteket.
A főbejáratnál még egyszer megtorpanok és hátratekintek, hogy vajon jól döntöttem-e akkor, amikor elindultam Gwenhez le a faluba. Ketté kéne szakadnom: egyik fél szívem Ricsihez repülne vigasztalni őt és mellette lenni a nehéz időkben, a másik fele pedig a barátnőmhöz szállna, aki engem nyugtatgatna minden bizonnyal. Tekintetem nem túl határozott, bár valószínűleg akkor sem tudnám eltüntetni íriszeimből a riadtságot és a fájdalmat, ha igen erősen próbálkoznék. Nem figyelek a környezetemre, pontosabban kicsit sem érdekel most, hogy kik vannak körülöttem. A dilemmámból lassan evickélek ki és mikor tán már sikerül eldöntenem, hogy tartom magam az eredeti célomhoz és lemegyek Bogolyfalvára, egy számomra ismeretlen lány lép oda hozzám. Felé fordítom arcomat és igyekszem beazonosítani, hogy honnan is ismerhetem, netán ő honnan ismerhet engem hogy csak így lazán ilyeneket kérdez. Nem ugrik be senki, lehet csupán nagy volt az az ütés, amitől amnéziás lettem. Valószínűleg holnap nem megyek be órákra, vagy legalábbis azt az első asztrológiát kihagyom, a tanárt úgysem érdekli ki van az óráján. Kezdek pánikba esni, hogy tényleg megőrültem, de ez a csaj továbbra is optimistán néz rám. Mi a franc?
- Nem. Kösz - mondom furcsállva az egészet. Mármint nekem sosem jutna eszembe csak úgy odamenni másokhoz és megkérdezni, hogy segíthetek-e nekik valamiben, még akkor sem, ha friss hegekkel van teli az arcuk, elvégre az ő dolguk, az ő problémájuk, oldják meg, vagy nyissák ki a szájukat abban az esetben, ha segítségre szorulnak. Én azonban nem szóltam ezúttal senkinek. Még prefektusként is kerültem az ilyet és csak akkor beszélgettem a diákokkal, ha ők kezdeményezték azt. Látszik, hogy nem minden ember egyforma.
Utoljára módosította:Lepsényi Zalán, 2016. október 15. 23:04
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. október 15. 23:21 | Link

Lepsényi Zalán


Sajnálta a fiút, bármi is történt vele, mert annak a nyoma bizony durván ott maradt az arcán.
- Oké, de szerintem le kéne fertőtleníteni a sebeidet és a horzsolásokat - válaszolta kedvesen, hiszen tudta, hogy a sebek és a hegek nagyon gyorsan elfertőződhetnek. Nem akart tolakodó lenni, de nem is gondolta úgy, hogy ne kéne törődnie ezzel a dologgal.
- Egyébként Rach vagyok, bár tudom, úgysem érdekel, a helyedben engem se érdekelne - tette hozzá lazán a lány, hiszen ami a szívén, az a száján típus volt. Pont ezért mondta ezt, mert látta a fiún, hogy bizalmatlan és egyelőre az érdektelen ember szerepét játssza.
Még mindig bosszantotta, hogy nem találta a helyes utat a kiszemelt helyhez.
- Meg tudnád mondani, hogy merre van a konyha? - kérdezte Rachel a fiútól, hátha legalább ebben tudna segíteni neki. Úgy gondolta, hogyha a srác ezt a kérdését is elutasítja, akkor nincs mit tenni, egyedül kell megtalálnia a konyhát, ami nem igazán volt az ínyére, mert egyáltalán nem tudta, hogy hirtelenjében merre is induljon el.
- Te is elég elveszettnek látszol - tette hozzá a Rellonos élcelődve, hiszen nem igazán értette, hogy a fiú miért ennyire zárkózott, bár tudta, hogy vannak ilyen típusú emberek is, nem igazán tudta kezelni őket.
- Itt van egy kis fertőtlenítő szer azért, szerintem most nagy hasznát vennéd - nyújtotta át kiszedve a zsebéből a kis flakont. Mindig magánál tartotta, mert az őszi-téli időszakban tudta, hogy minden tele van baktériummal és beteg emberekkel, ezért erőteljesen azon volt, hogy mindig fertőtlenítse a kezét, ha hozzáér valamilyen közösen használatos eszközhöz. Nem szeretett volna lebetegedni, ami érthető volt, ezért is tett ellene mindig, hogy ne következzen be ez a kellemetlenség.
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. október 16. 10:58 | Link

Rachel Octavia Amber


Érdekes, hogy vannak olyan emberek, akik önszántukból leszólítanak idegeneket, de lehet ez csak nekem ennyire különös és az én logikámmal van a baj. Mégis azt tanítja minden szülő a gyerekének, hogy ne állj szóba idegenekkel, bennem ez pedig alapból megragadt, mivel pesti srác vagyok. Igaz, nem amiatt vagyok ennyire magamba forduló típus, sosem szerettem az emberek közelségét, nehezen ismerkedek és kevés barátom van, de akik azok, velük szoros a kapcsolatom és semmiképpen sem rövidtávú. Ezt a lány viszont még nem láttam, vagyis biztosan elmentünk már egymás mellett a folyosókon, de több száz diáknak nem tudom megjegyezni az arcát és nem is akarom. Természetesen észreveszi a hegeket, hogy a viharba ne tenné, mikor ennyire feltűnőek és csak számomra olyan picik és jelentéktelenek, nem csoda, hiszen valóban nem törődök a testi sebeimmel, ugyanis sokkal nagyobb figyelmet fordítok jelenleg a lelki problémáimra, de mondhatnám úgy is másképpen és kissé durvábban, hogy egyszerűen leszarom mennyire vertem be a fejem, most az nem érdekel, ellentétben a mellettem álló személlyel. Nem értem, hisz mondtam neki, hogy nem kérek segítséget, akkor meg mit erősködik? Nem válaszolok, azaz nem tudok erre mit mondani, mert igaza van, le kéne kezelni a sebeket, de erre most nincs idő, majd Gwen úgyis kezelésbe vesz, ha leérek hozzá, valószínűleg ez lenne az első dolga. Magam előtt bámulom csupán a padlót, újra emlékképek törnek szemem elé, de próbálom elfojtani őket és ezúttal jókor jön a lány hangja. Bemutatkozik én pedig újra felé fordítom tekintetem. Tudja, hogy nem érdekel a neve és ezt meg is jegyzi, úgy tűnik kezdi sejteni, hogy ez most nem a legalkalmasabb pillanat. Szörnyű passzban vagyok, ilyenkor nagyon bunkó tudok lenni, de alapjáraton csak zárkózott vagyok és nem szemét.
- Zalán - mutatkozok be én is halkan, ami lehet meglepi a csajt. Hajamba túrok és lassan fontolgatom, hogy lelépek és elindulok a faluba. Már biztos vagyok, hogy ezt fogom tenni, ám ettől még nem fáj kevésbé a szívem a tesómért.
- Egyenesen, majd jobbra a harmadik ajtó. - Volt prefektusként jól ismerem a kastélyt, jó emberhez fordult és szerencséje van velem. Meglehetősen gyorsan és lazán nyögöm ki az irányzékot, pont úgy, mint aki nem először igazít útba egy rászorulót. Én kevésszer szólítok le másokat, de ez ellentétes irányba nem így volt, sokszor kérdezték meg mi merre található az elmúlt évben, én pedig többnyire gyorsan letudtam a szituációkat. Azt hiszem, hogy ezzel vége is a beszélgetésnek és megy a konyhába, én pedig Gwenhez, de további szavaira nem tudok nem megtorpanni. Ha tudná Rach, hogy ez most mennyire rosszkor mondta... Szemeim üvegessé vállnak egy kis ideig, arcom is kétségbeesettebb, mint eddig, de próbálom leplezni, mert nem tartoznak senki másra az érzéseim. Nem vagyok elveszett, pontosan tudom hova tartozom és ki vagyok! Ja, hát éppen hogy nem! Akaratlanul is ezzel a kijelentéssel rávilágít a legnagyobb problémámra, ami az egész bonyodalmat elindította, ami miatt nem mertem egykönnyen elmondani Ricsinek, hogy mi valójában csak féltestvérek vagyunk. Fogalmam sincs, hogy akkor én most melyik családhoz tartozom, az eddigi anyai ághoz, vagy az alig ismert apaihoz, vagy Dai családjába. Félek, egyikhez sem és jelenleg nagyon is erre mutat a mérleg, elvégre Ricsivel most veszekedtünk és verekedtünk, Dai pedig eltűnt és nem jelzett vissza semmit nekem.
- Ne dobálózz ilyen meggondolatlanul a szavakkal! - mondom különösen nyugodtan és szomorúan, ebből pedig érezheti, hogy most nem kéne ilyen témára eveznie, mert nem ismer és nem tudja hogyan érint engemet a legártatlanabb szó is. Mikor felém nyújtja a fertőtlenítőszert, megnézem milyen terméket tart a kezében és konstatálom, hogy a megszokott kézfertőtlenítő. Látszik rajta, hogy sokat használja, mert már nincs sok benne, nekem meg nem áll szándékomban elfogyasztani a maradékot, mivel a faluban úgyis lekezel Gwen valódi sebfertőtlenítővel.
- Hagyd, megoldom - őszintén válaszolom és elhiheti, hogy nem haragból vagy kedvtelenségből utasítom vissza. Csupán minek használjam az övét, ami nem is teljesen az, amire nekem van szükségem és van helyette más, csak el kell jutnom oda.
 
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. október 16. 13:21 | Link

Lepsényi Zalán


Rach látta, hogy a srác kissé zavarban van és valamiért úgy tűnt, mintha minél gyorsabban akarna szabadulni tőle és a helyszíntől. Arra gondolt, hogy biztosan valami sürgős dolga akadhatott, de nem volt biztos benne, hogy nem-e rá haragszik valamiért, bár ő nem tett ellene semmit csak felajánlotta a segítségét. A lány túl közvetlen jelenség volt, bele sem tudott gondolni, hogy másnak milyen fura lehet, hogy idegenként rögtön segítséget akar nyújtani.
A Rellonos meglepődött, amikor a fiú is elárulta a nevét, mert nem számított rá, hogy egyáltalán szóba áll majd vele.
- Örvendek, Zalán - válaszolta Rachel egy mosoly kíséretében, majd végighallgatta az eligazítást. Ezek szerint a srácnak jó helyismerete volt, mert rögtön tudta a választ, hogy merre van a konyha.
A következő mondat, ami elhagyta a fiú száját váratlanul érintette a lányt, majd rögtön kapcsolt, hogy valószínűleg megbántotta ezzel a kijelentésével Zalánt, ami egyáltalán nem állt szándékában, emiatt pedig eléggé röstellte magát.
- Ó, sajnálom, nem akartam - szaladt ki a száján pironkodva, majd lesütötte a szemét és a padlót bámulta. Sajnos sokszor mondott ki olyan dolgokat meggondolatlanul, ami másra nézve esetleg sértő lehet. Utána mindig megbánta az egészet, de igazából sosem tanult belőle.
- Rendben, ahogy gondolod - válaszolta a Rellonos, mert látta, hogy a fiú már nagyon igyekezne valahova és nem is akarta tovább feltartani vagy faggatni. Visszatette a fertőtlenítős flakont a zsebébe, majd gondolkodott, hogy mit mondhatna még a srácnak, de úgy érezte, hogy jobb, ha most inkább hallgat és útjára engedi a fiút. Valami azt sugallta neki, hogy nem most látta utoljára Zalánt és a közeljövőben találkozni fognak még. Rachel mosollyal az arcán távozott a helyszínről és sietős léptekkel megindult a konyha felé.

Köszönöm a játékot! Smiley
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint