36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. augusztus 28. 16:18 | Link

Norbert
- a hazautazás napján

Két napja nem alszom, ami elég rendesen meg is látszik rajtam. Egész éjszaka forgolódtam, hallgattam a szobatársaim békés szuszogását, még az is megfordult a fejemben, hogy kimegyek egy kicsit sétálni. Képtelen voltam elaludni, és amikor reggel fél hét felé azt hittem volna, hogy sikerül egy kicsit pihennem, a rasekom mozgolódni kezdett. Szóval nem volt egy csodás éjszakám, ráadásul ma van a költözés napja, ami azt jelenti, hogy rövidesen ki fog ürülni a kastély - de ami a még fontosabb, hogy Ő is hazamegy. Én pedig itt ülök a szobámban egyedül és próbálom kitalálni, hogy hova tudnék menni, ami nem a szüleim háza. Otthon áll a bál miattam, mert nem beszélek a szüleimmel már hónapok óta és Vivien miatt, aki hirtelen el lett jegyezve. Igen, én is csak így hirtelen tudtam meg. Ezzel kapcsolatos dolgok járnak a fejemben, de bármire is gondolok, mindig ugyanoda lyukadok ki: hogy hazamegy. Látnom kell, beszélnem kell vele, ha kell haza is megyek, hogy felszállhassak a vonatra, hogyha így szóba áll majd velem. De az az igazság, hogy nem igazán tudom, mit tegyek. Frayec-re pillantok, a rasek erre megmozdul és megbökdösi a combom, mintha jelezni akarna így valamit. Nem is tudom miért hallgatok rá, de felpattanok az ágyamról és elhagyom a Levitát. Leszaladok a lépcsőkön, konkrétan letámadok két másodikos eridonost, akik készségesen elárulják nekem, amit tudni szeretnék, majd folytatom az utam. Talán még nem késő. A bejárati csarnokban érem utol.
- Norbi! - utánakiabálok, hangom megremeg a neve közepén. Megtorpanok és veszek egy mély levegőt, a bejárati ajtót tartó ismeretlen srác erre kilép a szabadba, bizonyára felfogta, hogy az, akinek segíteni akart, egy ideig még nem megy utána. A hatalmas ajtó hangosan vágódik be, mire összerezzenek egy kicsit, de ez juttatja eszembe, hogy miért is jöttem most le ide. Mielőtt bármit mondhatna vagy akár csak eszébe jutna, hogy most akkor továbbmegy, mert lekési a vonatát, elindulok. Halvány mosollyal az arcomon szaladok le a lépcsőn egyenesen felé, és eszem ágában sincs lelassítani. Gyorsan csökkentem kettőnk között a távolságot, és mikor elég közel érek hozzá, kinyújtom a karjaimat. Pólóját a nyakánál ragadom meg és ahogy közelebb rántom magamhoz, testünk hirtelen összeütközik. Lefelé húzom a fejét még mindig a felsőjét szorítva, és amint közelebb kerül hozzám, még belenézek a szemeibe, majd pilláimat lehunyva megcsókolom. Ne menj még.
Hozzászólásai ebben a témában

Szentmihályi Norbert Dávid
INAKTÍV


#FiftyShadesOfNorbi
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 547
Írta: 2016. augusztus 29. 00:10 | Link

Izabella
pedig nagyon mennék

Ideje végre hazamennie, illetőleg meglátogatnia Alfonzt és drága menyasszonyát (hoppáka!), aki már a kilencedik hónapban van és bármikor világra hozhatja a kis porontyot, akit majd Norbert úgy kezel, mint az a pávián az Oroszlánkirályban. Jaj de nagyon fogja imádni az unokaöcsit, hát már odáig van, meg vissza. Szinte látja szemei előtt, ahogy a teletojt pelenkájában vigyorogva totyog. Ne persze messze van az még, de jó elmerengenie azon, milyen lesz majd egyszer, ha nagy lesz.
Húzza maga után a kis bőröndjét - mert tényleg kicsi - és éppen azon elmélkedik, mit hagy maga mögött (a kastélyt, oc), mikor rájön, nem szabad a múltban élnie. Sikerült ez az év is, nincs nála boldogabb ember, kivéve egyetlen személyt, aki miatt még néha napján fájdalom hasít szívébe. Fel is sóhajt, majd elhatározza, ezen a nyáron biza kiveri a fejéből. Olyan gigapartykat fog nyomni, hogy bele is szédül és az alkoholmámoros éjszakákon, mikor majd lecseréli egynapos ágymelegítőjét egyórásra, csak azon jár az esze, hogy kinek kellenek a nők? Még akkor is, ha olyan tökéletesek, mint...
Izabella? Kérdőn fordul meg, elvégre fogalma sincs, mi a fene folyik itt. Jól körül is néz, nincs-e másik Norbi a környéken, mert szerinte már ez is elképzelhető, azonban legnagyobb megdöbbenésére szó sincsen alteregóról vagy egyéb jelentéktelen hímről. Mi több, nagyon is őt keresik! Szeretne valamit reagálni, de egyik meglepetés éri a másikat, mikor a levitás úgy ragadja meg pólója nyakát, mint egy éhes ragadozó és... Megcsókolja? Mi a gurkó, miről maradt le? Próbál racionális lenni, de nem nagyon megy neki. Már csókolta meg a lányt, s ő viszonozta is azt, de ez nem is hasonlítható hozzá. Mintha ez lenne az első. Érdekli is a bőröndje, vigye, aki akarja, ő most itt nagyon férfi és dolga van. Egy laza mozdulattal karolja át a lány derekát és mélyíti el a csókot, lehetőleg annyira, hogy Izabella szinte bele is szédül. Merthogy Norbert már padlón van. Miééééért kellett erre ennyit várni asszony? Hát még Merlin is egymásnak szánta őket!
Aztán csak illene valamit mondani is, így nagy belső viaskodás árán elhúzódik az eridonos és cseppet zavartan pislog lefelé. - Öhm, nem mintha nagyon tiltakoznék, de ezt miért kaptam? - fél szemöldökét felvonja, mert várja a vallomást, a dicshimnuszt szerény (hogyne) személyéről. Hogy mennyire csodás, hogy Izabella álmatlanul hánykolódott szobájában éjjeleken át, mert nem tud nélküle élni, ilyesmi... Na jó, egy szeretlek is megteszi. Csak mondja mán!
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. augusztus 29. 00:33 | Link

Norbert
itt akarsz hagyni, tudtam én

El sem hiszem, hogy utolértem. Az a két szerencsétlen eridonos, akiket még a lépcsőnél támadtam le, valószínűleg nem is sejtették, hogy milyen sokat segítettek a "nem tudom" és az "pár perccel ezelőtt ment el" válaszokkal. Remélem azért nem lesznek rémálmaik tőlem, azt túlságosan is a szívemre venném és lelkiismeret furdalásom lenne, de mivel fogalmam sincs kik voltak azok, nem igazán tudnék most már elnézést kérni tőlük.
Aztán megpillantom. Itt áll velem szemben és láthatóan fogalma sincs róla, hogy mi a nagy helyzet. Pedig nagyon is tudnia kéne, de én nem fogom az arcába üvölteni, mert az nagyon bunkó és ijesztő volt legutóbb is. Én inkább csak magamhoz rántom és megcsókolom, ujjaim valószínűleg elfehérednek a kapaszkodás közben, annyira szorongatom a pólója szélét. Igazából fogalmam sincs, hogy mit fog erre reagálni, de jó pontnak veszem, hogy nem tol el rögtön magától. Ahogy megérzem karját a derekamon, még jobban hozzásimulok, pedig már lassan nincs is hova simulni, a bennem élő lepkék - csak hogy olyan klisésen fogalmazzak - őrült csapkodásba kezdenek. Megremegnek a térdeim és nagy szerencse, hogy Norbi fog, mert úgy érzem azzal nem sokra megyek, hogy itt szorongatom a pólóját. A pulzusom rögtön megugrik, a futástól vagy a heves csóktól arcom kipirul, de mindez nem érdekel: még az sem, hogy úgy érzem, el fogok ájulni. Csak el akarom húzni a dolgot, a karjai között akarok lenni, hozzásimulni, megölelni, beszívni az illatát. Olyan jó így.
Mikor elhúzódik, nem válaszolok rögtön a kérdésére, előtte még mély levegőt veszek, hogy egy kicsit csillapítsam hevesen dobogó szívem.
- Búcsúajándék - halkan mondom ki, szinte suttogok, smaragdjaim eszeveszettül csillognak, ahogy ránézek. Egyelőre nem engedem még el a pólóját, mert attól félek abban a pillanatban már tényleg összeesnék, de tudom, hogy amíg tart engem, addig ez nem fog bekövetkezni. - Tudod úgy gondoltam, hogy ha ezt most nem teszem meg, akkor bánni fogom - rámosolygok, de egyelőre még nem mondok semmi konkrétat. Valószínűleg már úgyis tudja, ha meg nem, akkor jó lesz még egy kicsit húzni az agyát, még biztos van legalább tíz percünk a vonat indulásáig. Addig pedig szeretném kiélvezni a pillanatot, hogy itt vagyunk, így, együtt.
Hozzászólásai ebben a témában

Szentmihályi Norbert Dávid
INAKTÍV


#FiftyShadesOfNorbi
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 547
Írta: 2016. augusztus 30. 20:03 | Link

Izabella
azt azért talán nem...

Mit is mondhatnék? A döbbenetet lassanként felváltja az élvezet. Mert igen, Norbert határozottan odavan a gondolatért, hogy Izabella kezdeményez. Szerinte ennek már bőven eljött az ideje, így bár megtehetné, mégsem nehezíti meg a lány dolgát - mondjuk ennek legfőbb oka, hogy olyan szerelmes, hogy nem is bír ellenállni a lánynak. Na mindegy, szóval jól magához öleli a levitást, ajkaikat úgy forrasztja össze, mintha attól tartana, ez az utolsó alkalom, hogy megízlelheti. No de egyszer minden jónak vége, így ő is felteszi a maga ötmillió dolláros kérdését.
- Búcsúajándék - ismétli meg töprengőn, de látszik rajta, hogy ez a válasz nagyjából addig elég, míg vesz egy újabb levegőt. Ő az igazságot akarja hallani, érezni akarja az imádatot iránta. Igen, egocentrikus, egy nyominger, de ő már annyiszor kimondta és csinált magából totális idiótát, hogy a soron következő hülye legyen a Nemes lány. Jogos, igaz? Igen, ma valahogy minden jogos, amit Norbert gondol.
- Hát ez felettébb romantikus, de nem ez volt a kérdés - fél szemöldökét ismét felvonja, vár valamire. Mert oké, ő nyilván tudja, hogy azért, mert Izabella odavan érte és fülig és nagyon, de ezt azért ennyi szenvedés után hallani szeretné, tök jogosan. Szóval lehet itt ködösíteni, meg szórakozni, sosem rontja el az efféle próbálkozásokat, csak ez már nem annyira vicces. - Remélem tudod, hogy a konkrétum nélkül nincs is miért maradnom... - már fordítja is el fejét, a szorítás Iza derekán csökken, mintha valóban indulna is tovább. Egyik kezét még rá is teszi a bőröndje húzójára. Mert ha itt most nem lesz vallomás, megy Merlin hírével.
- Szóval Izabella, még egyszer megkérdem. Miért kaptam?
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. augusztus 30. 21:22 | Link

Norbert
nekem a talán nem elég

Nem eresztem a pólóját és a szemem sem veszem le róla, de arcomról lassan lefagy a mosoly, ahogy felfogja a szavaimat. Bátran kijelenthetem, hogy egy ideig még nem áll szándékomban elárulni neki azt, amit amúgy is tud, de ahogy látom a kétkedést a tekintetében és a homlokán feljebb kúszó szemöldökét, kicsit meginog ez a "bátran kijelenthetem". Már nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jó lenne-e ezt hosszú ideig húzni, elvégre a vonata hamarosan indul és még le is kell gyalogolnia a faluig.
Valószínűleg most jönne az a rész, hogy én kétségbeesek és mindent bevallok neki, csak hogy ne menjen, de a fejemben nem ez a forgatókönyv él. Teszek még egy lépést felé, mikor elfordítja a fejét és megkeresi a bőröndjét, egyik kezemmel elengedem a pólóját és az állánál finoman magam felé fordítom a fejét. Belenézek a szemeibe és várok pár másodpercet, a kérdésére egy apró biccentéssel válaszolok. Tulajdonképpen még magam sem tudom, hogy mi akart ez lenni.
- Mert szeretlek - ha ő nem is, én mindenképp elmosolyodom, arcomon egy apró pír jelenik meg közben. Nem gondoltam volna, hogy ezt ennyi minden után ilyen könnyedén és ilyen halkan -khm - ki tudom majd mondani. Érdeklődve figyelem Norbit, várom, hogy erre mondjon vagy tegyen valamit, bármit csak ne menjen még el egy kicsit. Talán két-három percünk lehet még addig, hogy kényelmes tempóban is elérhesse a vonatát. - Szóval nem tudom, ez elég konkrétum neked? - összeszűkítem a szemem, szabad kezemmel ismét megragadom a pólóját. Egyértelműen jó nekem most itt így, hogy foghatom a felsőjét és még a körülöttünk a kastélyt elhagyó pár diák sem izgat.
Hozzászólásai ebben a témában

Szentmihályi Norbert Dávid
INAKTÍV


#FiftyShadesOfNorbi
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 547
Írta: 2016. október 9. 11:53 | Link

Izabella
veled maradok

Képes lett volna elindulni és a háta mögött hagyni a lányt, ennyi szenvedés után. Hogy ő szerelmes, hogy ő bevallotta, hogy ő milliószor bevallotta, hogy megcsókolta, hogy kívánta, hogy vágyott rá, de csak elutasítást kapott. A szívében tátongó űr - te jó isten, milyen magaslatokba emelkedem - lassan befoltozhatatlanná növekedett és a remény sugára, mely még a levitáshoz fűzte, kihunyni látszott. Úgyhogy nem, beleunt a játékokba, hallani akarja, hallani akarja, ahogy azaz édes száj megformálja a szívének legkedvesebb szavakat. Amire már közel egy éve vár.
És igen. Egy kellemes, csilingelő, ellenállhatatlan "szeretlek" csalogatódik ki a lányból. Norbert szíve egyből felébred, olyan hevesen kezd el dobogni, hogy még a Levita tornyában és a Rellon pincéjében riadónak hihetik. De még nem tudja elhinni, annyira tökéletes, annyira új, annyira... Szemeit összehúzza és úgy méregeti Izabellát, akinek aranyos pír játszik arcán, csillognak a szemei és ugyanolyan gyönyörű, mint amire emlékezett. De most ezek a mámoros érzések nem látszanak arcán, csak az, hogy jól megnézi magának a lányt, hogy tényleg igaz-e, hogy elhiheti-e, hogy legálisan a karjába kaphatja-e.
- Szeretlek - olyan könnyedén és magától értetődően felel a kérdésre, mintha csak azt mondaná, süt a nap odakint. Egyetlen szempillantás alatt kapja fel a lányt két kezével, bőröndje el is dől úgy, ahogy van. Kit érdekel? Arcát a lány hajába fúrja és szorítja magához, mintha sosem akarná elengedni. Az események végtelenül gyorsan történnek, mert megperdíti a levegőben a lányt, aztán talpra is állítja, hogy magához húzva megcsókolja. Nem olyan kis aranyos, finom csók ez, hanem éhes és szenvedélyes. Amiben benne van az, hogy mióta vár erre. Kezei a levitás derekán nyugszanak és addig csókolja a szőkét, míg csak lehetséges.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek... - sorolná még de képtelen, mert meg sem várja Izabella reakcióját, ajkával ismét betapasztja a lányét. Hjaj, olyan cukik most együtt!
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. október 9. 12:42 | Link

Norbert
de meddig?

Egy pillanatig tényleg elhiszem, hogy itt akar hagyni. Hogy teljesen elereszti a derekam, ujjai ráfonódnak a bőröndje fogójára és vissza sem nézve kilép a kastély ajtaján, én pedig itt maradok egyedül. Úgy, ahogy mindig maradnom kellett volna. Túl sokáig várt rám, majdnem egy évig, ami nagyon sok idő, ahhoz viszont épp elég, hogy kihunyjon az a bizonyos láng. Nem kellett volna ennyi ideig elhúznom, és félek, hogy pont az történt, amit nem akartam, hogy megtörténjen.
Kimondom. Kimondom, amire olyan nagyon régóta vár már, és amire mélyen belül én is várok. Nézem a szemeit, szeretném, ha mondana valamit. Bármit mondhatna, még azt is, hogy rendben van, kimondtad, de nekem meg megy a vonatom, szóval csá. Egy kicsit még ennek is jobban örülnék, mint a közénk beállt csendnek. Engedek a szorításon, kicsit el is hajolok tőle és lesütöm a szemem, mikor összehúzza az övéit, komolyan megijedek egy pillanatra, hogy ez akkor ennyi volt és most tényleg el fog menni. Tudom, hogy nagyon régóta akarta már ezt, de nem szeretném, ha ennek itt most vége lenne.
Aztán megszólal. Kérdőn pillantok fel, majd fel is sikkantok, mikor megemel. Karjaimat a nyaka köré fonom és hozzásimulok, elsősorban azért, mert most komolyan félek attól, hogy elejt. Most mondhatnám, hogy tudom ez nem fog megtörténni, de nem mondom, mert a nagy örömködés közepette itt még bármi megtörténhet. Lábaim aztán ismét a földre kerülnék, de megszólalni még mindig nem tudok, Norbi ugyanis úgy dönt, ennek nincs itt az ideje. Teljesen belesimulok az ölelésébe, ujjaim összefonom a tarkóján, és épp oly hevesen csókolok vissza, mert ennek már itt az ideje. Az érintésétől egészen felforrósodik a testem, szívem hevesebben kezd el dobogni. Úgy viselkedem, mint az első alkalomkor.
- Le fogod késni a vonatod - hosszú idő után elszakadok tőle, homlokom a mellkasának döntöm és belesuttogok a felsőjébe, azt sem tudom igazán, hogy meghallja-e. De tudjátok mit? Nem is érdekel. Karjaimat lejjebb csúsztatom és ezúttal a hátán fonom össze ujjaim, lehunyom szemeimet és halkan szuszogva élvezem ki az utolsó pár pillanatot, amíg nem kell még elszakadnom tőle.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint