36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 5. 14:45 | Link

Annabell

Hőség. Sok mindennel kellett megküzdenie eddigi élete során, de mind közül ez volt a legrosszabb. A hőmérséklet változás mindig kihozta belőle az állatot és az ő esetében ez nem volt épp kedvező sem magára, sem másra nézve. De a mostani helyzet egészen más volt, nem érzett fáradtságot, sem melankóliát, még az agresszió is messzire elkerülte. Boldog volt. Ezeket a szavakat ritkán merte még magában is kimondani, hiszen általában amint valami ilyesmi ütötte fel a fejét az agyának egy rejtett részében többnyire rossz vége lett. Ma viszont van oka rá, hogy félretegye az összes hátán cipelt képzeletbeli súlyt és csak a táskájával foglalkozzon. Két év után visszatérhet a kastélyba. Hosszú ideig volt távol, túl hosszú ideig. Útközben megfogalmazódott benne, hogy talán már nem is tud varázsolni. A szigor, a fegyelem amit a katonák között kapott végleg kiölt belőle mindent, legalábbis mosolyogni már biztosan elfelejtett. Unott tekintettel nézett végig az egyre sokasodó fákon, pedig a helyet az otthonának tartotta, inkább, mint Sopront, vagy a laktanyát. Miután hazajött Ausztriából, néhány napot otthon maradt, tiszteletből, majd amint lehetett már indult is ide. Mugli eszközöket választott, halogatta a dolgot ameddig csak lehetett, magának sem merte bevallani de azért egy kicsit tartott a viszontlátástól. Már biztosan mindenki elfelejtette, pedig neki az a célja, hogy maradandót alkosson. Mikor meglátta  a kastélyt türelmetlenül felgyorsította a lépteit, mély levegőket vett, hogy egyenletesen tudjon haladni, már nem érdekelte mi várja odabent. A tölgyfaajtó után nyúlt és egyetlen lépéssel szelte át az utolsó egy métert. Megérkezett. Megvárta, míg az ajtó hangosan csapódik be mögötte, majd néhány lépést még tesz és az utolsó lendülettel dobja le a megviselt terep zöld hátizsákját, amitől megfosztotta a laktanyát utólagos engedelmükkel. Hirtelen azt sem tudta mihez kezdjen annyi minden kavargott benne, úgy érezte felrobban. Diákokat nem látott, de nem is nagyon nézett körbe, ez az ő pillanata volt senki másé és az elégedett fintort a képén nem is kellett látnia senki másnak. Visszatért.
Hozzászólásai ebben a témában

Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2013. július 5. 16:57 | Link

Kornél

    Unalmas nap, unalmas órákkal, nulla adrenalin. Ez a péntek. Egész nap csak ültem, nem csináltam semmit, ímmel-ámmal dalt írogattam, esetleg válaszoltam pár a szobatársaim által feltett kérdésre. De ennyi. Kéne valami izgalom, ami felpörget. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdek kutakodni a ruhásszekrényemben és az egyébként sem rendben lévő cuccaimat még jobban széttúrom. Úgy öt percnyi kutakodás után elégedetten húzom elő a görkorcsolyámat. Oh, azok a régi szép idők, mikor utoljára ezek a lábamon voltak… Itt az ideje gyakorolni egy kicsit, de ezúttal nem kint a terepen, hanem a kastélyon belül. Így máris lesz értelme a dolognak. Kész akadálypálya lesz: ott vannak a lépcsők, a tanárok, a prefektusok, de még a diákok is, plusz nem törhetek össze semmit. Ez ám a kihívás!
    Gyorsan csőfarmert kapok magamra és egy fekete inget, ami kicsit bő is rám. Ujját letűröm, mert nem szeretem ha fel van hajtva, a felső gombot pedig szabadon hagyom.  Amíg magamra szerelem a korit, Lin figyelmeztet, hogy legyek óvatos. Persze csak legyintek, mert mit is mondhatnék? Épp összetörni készülök magam, a fél diáksereggel együtt. Attól tartok nem életbiztosítás, hogy régen profin ment.
    Kipillantok, hogy jön-e valaki a folyosón, de mivel sehol senki, így bátran kigördülök a szobánkból és kivágtatok az Eridonból. Minden teljesen flottul megy, alig lézeng pár ember a suliban, ők meg tolerálják a hóbortomat, sőt jót is mosolyognak rajtam. Aztán jönnek a lépcsők, ahol nagy nehezen sikerül megállnom. Épp a nyugati szárnynál járok, ami azt jelenti, elég hosszú távot tettem meg pillanatok alatt. Lepillantok a korira és eltöprengek, vajon hol van ezen fék? Lehet, hogy előbb újra rá kéne jönni és csak aztán továbbindulni, mert a lépcső meredeknek tűnik és van egy olyan érzésem, hogy baleset lesz a vége.
    Lehajolok, hogy jobban szemügyre vegyem a lábbelimet, de a mögöttem elhaladók közül az egyik meglök és elindulok egyenesen lefelé. Pompás. Pillanatok tört része alatt egyenesedem fel és iszonyatosan szorítok azért, hogy mielőbb megálljak. Amikor véget érnek a lépcsők újra talajt ér a lábam, csakhogy továbbra is eszméletlen sebességgel száguldok a kapu felé. Felnézve észreveszek egy srácot és mintha benyomnák a pánikgombot, elüvöltöm magam.
- Vigyázz! Nem tudom hogyan kell… - és késő. Teljes lendülettel száguldok neki az ismeretlennek és mindketten a földön kötünk ki. – fékezni. – fejezem be a gondolatot. Amint kicsit magamhoz térek, legurulok róla és fölé hajolok, hogy megnézzem él-e még, vagy most repülhetek az iskolából a görkorcsolyámmal együtt.
- Ne haragudj! Igazán sajnálom! – szorítom össze a számat és olyan aggodalom ül ki az arcomra, hogy azt lehetne hinni, ha a fiú nem, én biztos meghalok.
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 6. 13:08 | Link

Annabell

Azt hitte, vagy legalábbis úgy tervezte és reménykedett benne, hogy ez a pillanat az övé lesz. Nem ronthatja el senki. Belép az iskola kapuján, mint valami rég nem látott hős, vállán a táskájával besétál a klubhelyiségbe, mintha soha semmi nem történt volna. Nem akart belebukni senkibe, reménykedett benne, hogy senkivel nem fog összefutni. Kár volt elkiabálni. Alig néhány percet tölthet csak egyedül, amikor egy igencsak hisztérikus hang ütni meg a fülét. Arra nincs ideje, hogy realizálja, vajon mit is mond, mert hirtelen a földön köt ki. Elég rendesen beveri a fejét és a hátán is érzi, hogy bizony nem szimplán elesett, hanem valaki rajta landolt. Nem lett volna annyira kellemetlen a dolog, ha csak simán nekimegy valaki, a svung amivel valószínűsíthetően betámadta a srácot nem lépéstempó volt. Néhány másodpercre lehunyja szemét, mély levegőt vesz és kinyitja a szemét, a válaszhoz viszont nincs már birkatürelme.
-Jól vagyok, szerencsétlen. Mi lenne ha odafigyelnél és nem száguldoznál?
Teszi hozzá félhangosan majd nem épp kedvesen odább taszajtja a lány a látóteréből, persze nem erősen, inkább gyöngéden, de határozottan. Ilyenkor az a legjobb, ha senki nincs a közelébe, mert egy esetleges önkéntelen reflex folytán kárt tesz valakibe. Lassan felül, megropogtatja a nyakát, majd egy gyors mozdulattal már ismét talpon is van, szerencsére jó messzire a lánytól.
-Mit csináltál volna, ha nem kelek fel? Lenyarvogtad volna ideáig a gyógyítót? Szerencse, hogy nem egy kis taknyost gázoltál el.
Fújtat néhányat, kiropogtatja az ujjait néhány percig nem is figyel a földön ülő lánykára. De a lovagiasság ami mélyen eltemetve leledzik csoffadt kis lelkében arra inti, hogy legalább segítsen felállni a lánynak. Szem-forgatva sóhajt fel lehajol a lányhoz és a hóna alá nyúlva felállítja, akár egy kisdedet.
-Ez itt a fék, ha meg akarsz állni billentsd hátra a lábadat.
Adja ki az instrukciót, miközben lehajol, hogy megmutassa pontosan hogy is kell ezt csinálni. Bár ő soha nem volt jó ilyen dolgokban, az elméleti részével még csak-csak tisztában van.
Hozzászólásai ebben a témában

Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2013. július 6. 13:39 | Link

Kornél

    Szerencsére puhára érkeztem, de ez engem sem nyugtatott meg igazán, mivel a tény, hogy valakit elgázoltam, elég lesújtó. Oké, hogy nem vagyok nehéz, de ilyen lendületnél ez édes mindegy. Így is úgy is baleset lett volna, de így legalább a fiú nem lett lapos.
    A srác elég rendesen ledorombol, pedig nem vagyok már gyerek. Viszont mivel én vagyok a ludas, egy szót sem szólok, mert igaza van. Ha jobban belegondolok, én is ugyanígy reagálnék. Kicsit hátrébb lök, ebből nagyjából fel tudom mérni az erőviszonyokat annak ellenére is, hogy egész finom volt. Ha most elkapná a grabancomat, azt hiszem nem kelnék fel többet. Kicsit megrémít, hogy kibe szaladtam – illetve görkorcsolyáztam – bele, de megemberelem magam és inkább ülve figyelem, ahogy felkel. A nyakát és az ujjait ropogtatja, én pedig hálás vagyok, hogy nem lett nagyobb baja.
- Tudom, sajnálom… - szólok halkan és most már bűntudatom is van rendesen. Úgy érzem magam, mintha négy éves lennék és valami rosszat csináltam volna. Mindenesetre kicsit megrázom a fejem és megsimítom a hasam. Nekem sem esett ám jól az ütközés, de ha belehalok se szólok egy szót sem. Az én hibám, az a minimum, hogy hallgatok. Aztán egyszer csak felém nyúl és felemel, mintha legalábbis egy dossziét rakna a legfelső polcra. A helyzetben az a legmegalázóbb, hogy a hónom alatt ragad meg, mint ahogy a bátyók szokták a hisztis kishúgukat. Többször csinált velem ilyet Adam és nagyon utáltam érte, de most újra talpon voltam és ez volt a nap egyik legjobb híre. Kicsit leporoltam a ruhámat, aztán rápillantottam, mikor beszélni kezdett.
- Áhá! Tényleg – jövök rá kissé későn. – Elég régen görkoriztam és kicsit megfeledkeztem róla… - vallom be. Hozzá akarom tenni, hogy a lépcső tetején épp a fékezési mód kiderítésén dolgoztam, csak meglöktek, de aztán meggondolom magam. Felesleges mentegetőznöm. Ha annyira érdekelt volna, megnézem a szobámban, elővigyázatosságból. De nem tettem.
- Megmaradsz? – nézek rá és talán egy kis mosoly is van az arcomon. A hangom meglepően halk és kedves, de fogalmam sincs miért. Ez még a lelkiismeret furdalás utolsó szele lehet.
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 7. 00:48 | Link

Annabell

Még mindig halálosan mérges volt. Nem szerette ha valaki ilyen hirtelen ekkora erővel csapódik neki. A lányok meg nem szokták csak így levenni a lábáról, szóval ez duplán borzasztó testi és lelki megaláztatás volt neki egyaránt. Megrázza a fejét, ökölbe szorítja a kezét, számol tízig, ahogy tanították neki az óvodában - na meg a pszichológusnál - és igyekszik valami kellemesebb hangnemet megütni, tekintve, hogy a lányka eléggé megrémült. Nem ez volt a célja, egyszerűen csak nem ura a cselekedeteinek, és olykor-olykor - valójában elég gyakran - elszáll az agya. Akkor pedig fusson, ki-merre lát.
-Semmi gond.
Nem volt valami meggyőző, de mentségére legyen szólva, igyekszik szerencsétlen gyerek. Nem tudja elfogadni a bocsánatkéréseket, olyankor még az illetőről és lekapja a tekintetét, borzalmas és felkavaró számára látni a sajnálatot a másik arcán. Amint megadja az instrukciókat, rögtön három lépést hátrál, mielőtt még bárki félreérti a dolgot, elsétál a táskájáért, felkapja a hátára és visszasétál a lányhoz, biztos távolban állva meg tőle de nem messzebb egy karnyújtásnál, hogyha üt a szükség órája és a kislány megint palacsintásat akar játszani, akkor ott legyen és elkaphassa.
-Mégis ki engedte meg neked, hogy ön és közveszélyes szórakozást folytass pont itt? A kastély teli lépcsőkkel, te meg elég szerencsétlennek nézel ki.
Végigvezeti rajta a tekintetét, a végeredményt pedig egy nyögéssel konstatálja. Tényleg elég sutának tűnik, vékony karok, vékonyka testalkat, jön egy fuvallat és lefújja a szegényt a körlépcső tetejéről.
-Ne félts engem, volt már rosszabb is.
Megrántja a vállát, de inkább a távolba néz, véletlenül sem akar ránézni a kori bajnokra, de nagy sokára megszólal a fejében az édesanyja hangja. Így nincs mit tenni, mindenféle lelkesedés nélkül, unott, monoton hangon kérdez vissza ő is.
-Te? Te jól vagy? Nem ütötted meg semmidet?
Kényelmetlen lenne, ha el kellene vinni a gyengélkedőre, de ahhoz képes elég eredményesen áll a lábán, úgyhogy őszintén reméli, hogy nem kell sehová sem kísérgetni.
Hozzászólásai ebben a témában

Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2013. július 10. 11:00 | Link

Kornél

    Bár azt mondja, semmi gond, látom rajta, hogy majd’ felrobban. Meg tudom érteni. Lehet, hogy más helyzetben hízelgő, ha az embert leveszik a lábáról, de azt nem ebben a pillanatban tekintjük kellemesnek. Tulajdonképpen nem levettem, hanem legázoltam, esetleg ledöntöttem. A lényeg mindenképp a negatív végeredmény.
    A következő megszólaláson tágra nyitom a szememet. Az első felével nem is volt gond, a második kicsit sértő volt. Akkor is, ha nem annak szánta. Becsuktam a szemem egy pillanatra és mérlegeltem a válaszadási lehetőséget. Nagyon mérlegeltem. Végül kinyitottam és úgy döntöttem megszólalok.
- Nem kértem rá engedélyt senkitől, hogy őszinte legyek, bár így utólag nem volt rózsás ötlet – eme megjegyzésem teljesen tárgyilagos, szerintem még helyénvaló is. Miért kéne bárkitől is megkérdeznem, hogy csinálhatom-e azt, ami akarok? Szabad ember vagyok, úgyhogy ebbe senkinek sincs beleszólása. Az meg, hogy valami rosszul sült el… Mindenkivel megesik néha. Bár a fiúra nézve kételkedem ebben, mert nagyon úgy tűnik, ritkán hibázik, vagy egyáltalán nem.
- Egyébként nem vagyok szerencsétlenebb az átlagnál. Csak azért, mert úgy nézek ki, mintha a szél elfújhatna, nem azt jelenti, hogy el is fog – húzogatni kezdtem az ingem ujját és nem néztem rá a srácra. Jó ideig artistáskodtam, és ezt csak Alex tudta rólam, mert nem szoktam világgá kürtölni. Én akkor hozzászoktam egy életformához, egy táplálkozási módhoz, egy bizonyos testsúlyhoz. Meglehet, hogy már nem csinálom, de továbbra is jó a kondícióm, hízni meg képtelen vagyok. Pedig próbáltam. Az emberek rögtön azt hiszik, hogy törékeny vagyok és szerencsétlen, ami nagyon dühít. Előítéletek RULZ.
- Értem, még egyszer sajnálom – mondom és ezzel úgy döntök, többet nem fogom ezt hangoztatni. Mondtam már vagy háromszor-négyszer és szerintem megértette az áldozatom. Azt azért megfogadom magamban, hogy soha többé nem görkorizom a kastélyban. Ez volt az első és utolsó alkalom. Amikor megkérdezi, jól vagyok-e, tétovázom a válasszal. Ránézek és kiegyenesedem, majd rájövök, mit kell felelnem.
- Nos, volt már rosszabb is – mosolyodom el. Nem volt mesterkélt, csak kicsit fájdalmas. Nem fájt úgy semmim, hogy gond legyen, de azért a hasam nem érezte jól magát. Ha visszaértem a szobámba, majd kezdek vele valamit.
- Egyébként Lucy vagyok – fogalmam sincs, hogy érdekli-e, de valamiért kicsúszott a számon. Talán a jólneveltség, hogy be kell mutatkozni, vagy nem is tudom. Hezitáltam, vajon kezet nyújtsak-e, de végül úgy döntöttem, nem teszem. Lehet, hogy udvariatlanság, de nem szabad álszenteskednem, mivel mindig is megvolt a magam stílusa. Nem vagyok jó kislány típus – bár kifejezetten rossz sem -, így nem is fogok úgy viselkedni. Így is eleget rontottam a rólam kialakult képen, ráadásul ha most nem változom vissza magammá a visszafogottból, később se nagyon lesz már rá esélyem és nem akarom még átverni is a fiút. Elég, hogy okoztam neki egy balesetet.
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 15. 13:48 | Link

Annabell

-Ideje volt erre rájönni...
Továbbra is morog, holott már semmi baja sincs. Mindig is szeretett az ilyen dolgokon hosszasan elzsörtölődni akár egy öregember, mert lelki szemei előtt szép egymásutánban játszódtak le a mi lett volna ha jelenet. Egy extrémebb esetben akár még ki is törhette volna a nyakát. Ennyire azért nem aggódik mások testi épségért, de a sajtjáért igen. Szívesebben marad távol az ilyen dolgoktól.
-Ohh szóval te azt hiszed, hogy iszonyatosan talpraesett lány vagy. Az ilyenek szoktak a legnagyobbat koppanni.
Határozottan unja a beszélgetést. Jobb dolga is van, mint egy az érdektelen csevegést hallgatni, amit igyekszik egyoldalúra csökkenteni, elindul, tesz néhány lépést előre, de a lány csak mondta, nem akar továbbállni.
-Mondtam, semmi baj. Csak vedd le a görkorcsolyádat és menj szépen vissza oda, ahonnan jöttél.
Elfintorodik. Mondhatott volna csúnyábbat is, a kastély viszontlátásának örömére, de nem akart felesleges szitkozódásokba bocsátkozni, főleg úgy, hogy a lányka valójában nem érdemelte meg. Fentebb dobja a hátán a táskát, menni készül, toporog, türelmetlen, nem akar itt lenni.
-Igyekezz, hogy ne legyen legközelebb, mert nem biztos, hogy itt leszek, hogy feltudjalak szedni a padlóról.
Bólint, még egy hamiskás mosolyra futja, de ez számára a végszó. Utoljára végignéz a lányon, megcsóválja a fejét, beletúr a hajába és elindul a Rellon felé. Innentől a lány mehet, amerre csak akar, Kornél hivatalosan is leveszi róla a szemét, már ha egyáltalán lehet ilyet mondani. Ráérős lépteinek szünetei között még hallja a lány nevét, megtorpan, megfordul, de egy addig, amíg kimondja a sajátját.
-Kornél vagyok.
Ilyennek is lenni kell. Elárulta a nevét, ám ennél többet nem hajlandó kiadni magából. Gyorsabbra veszi a lépteit, mert egyre közelebb érzi magához a célt, a Rellont.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint