28. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Még akadnak nyitott pozíciók a Bogolyfalvi Tanácsban, csekkold a híreknél! Wink
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 2 ... 16 ... 24 25 [26] 27 28 ... 31 32 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Kornai Viktória
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 3. 12:00 | Link

Elkerekedett szemekkel meredt egy pillanat erejéig a lányra a rengeteg kérdés hallatán. Talán csak akkor kérdeztek tőle ennyit, mikor feleltették.
- Persze, hívj nyugodtan Vikinek - felelte, miközben elindultak. - Szóval nem én vagyok az egyetlen, aki késett?
Általában gyors felfogású, de túl tömény volt az információáradat és ahogy azt a szőke lány is említette, elég hideg szél fújt.
- Te hányadikos vagy Borbála?
Viki őszintén remélte, hogy válaszokat fog kapni, még mielőtt a lány megunja és világgá nem megy miatta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hunyadváry Borbála
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 3. 12:09 | Link

Az új lány
Kornai Viki


Elmosolyodott, bár ez inkább afféle kínos kis vonalacska volt a száján. Az az arc, amit a másik vágott, megint arra engedett következtetni, hogy túl sokat járt a szája hirtelenjében.
 - Bocsi, sok volt így egyszerre? – kérdezett rá, reménykedve, hogy talán nem olyan vészes a helyzet.
Közben Rapidot igyekezett rávenni, finom nonverbális jelekkel, hogy ne akarja mindenáron Vikit szaglászni, és felugrálni se akarjon a lányra, miután a földön tapicskolt.
 - Nem hát. Nyugi, ki ilyen, ki olyan – igyekezett nyugtatni az újdonsült ismerőst, mielőtt még pánikban törne ki. – Nem fog senki megenni egy kicsi késésért.
- Rapid, nem! – szólt rá most már erélyesebben az állatra, végül úgy döntött, inkább ölébe veszi a kis padlócirkáló, keverék ölebét. – Bocs, még szokja a környezetét, nemrég fogadtam örökbe.
- Elsős, még a szünet utolsó hetében érkeztem – felelte Viki kérdésére.
Megindult a kastély irányába, majd jelzett a ház – és évfolyamtársának is, hogy kövesse bátran.
Valahányszor belépett a bejárati csarnokba, egyszerűen lenyűgözte a látvány. Az oszlopok, a homokóra, a díszes kupák, és az a tömény fehérség, ami szinte ragyogóvá tette a helyiséget.
Vajon mi munka lehetett ezt mind rendben tartani, a kastély többi részéről nem is szólva?
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kornai Viktória
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 3. 12:30 | Link

Nem zavarta a kutya, sőt, örült, hogy végre találkozhatott egy kedves ebbel. Az otthoni környéken lakott egy, de az a sátán előfutárja volt. A hangszálaival valami probléma lehetett, így elég érdekes hangot adott ki ugatás helyett, illetve jól bevált módszere volt, ha valaki elsétált a kapu előtt, eszeveszett hörgésbe kezdett és nekirohant az illetőnek. Ha szerencsés volt, el tudott menekülni veszteség nélkül, de ellenkező esetben a kutya kimászott egy lyukon és elcsent ezt-azt. Vikinek így lopta el az egyik táskáját, illetve fél pár cipője is valahol ott lehetett.
Megrázta a fejét, hogy elűzze a gondolatot, de nem sokáig kellett próbálkoznia. A kastélyba beérve nem tudta megállni, szájtátva bámulta a mesterművet. Minden olyan ragyogó és fehér volt, úgy érezte magát, mintha a mennyországba érkezett volna. Annyira elámult, hogy még a beszélgetés fonalát is elveszítette.
- Ez gyönyörű - suttogta. Nem mert hangosabban beszélni, félt, hogy bármikor elillanhat a csoda.
- Korábban kellett volna bentlakásos iskolába iratkoznom.
Kimért léptekkel indult el előre, ujjait a sima márványon felejtette.
- Tényleg itt fogunk tanulni? - kérdezte boldogan. Mosolyában ott volt minden reménye.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hunyadváry Borbála
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 3. 12:58 | Link

Az új lány
Kornai Viki


Szerencsére Borinak ilyen gondjai nem akadtak, mivel mugliktól elzárt, és kellő védelemmel ellátott birtokukon eddig Rapidon és az anyjuk új macskáján, Sagittán kívül semmilyen állat nem fordult még meg, amelyik ádáz lehetett volna, még a levelezésre használt baglyok sem viselkedtek csúnyán. Csak néha csipkedtek, ha nem kapták meg a kellő csemege-mennyiséget.
Borcsa nem bírta megállni, hogy a szokott száz wattos vigyorát ne villogtassa, látván Viki csodálkozását a kastély szépségén. Hát igen, neki is leesett az álla, azt hitte, valami lepukkadt hely lesz, és ilyen menő a berendezés. Pozitív csalódás, de maga a tanulás ténye annyira nem igazán lelkesítette, azt már inkább szerette volna elkerülni, de hát ha muszáj, akkor muszáj.
Fellépésekre meg táncházakba szívesebben járt.
 - Megvan a maga hátránya, hidd el. Főleg, ha hárman kétfelé vagytok pakolva, amennyiben van tesód. Nekem a két nővérem Franciaországban tanulnak, tök rossz, hogy külön vagyunk. – magyarázta, ezúttal kissé lassítva a beszédtempóján, hogy ne érezze soknak a másik. Lassan érnek csak oda a baglyok, és itt sincs nagy különbség, mert eléggé vegyes köret vagyunk, mindenféle nemzetiségből van itt bőven
- Ja, itt – bólintott megerősítésképpen. – Ha gondolod, akár fel is kísérhetlek a mi részlegünkhöz, imádni fogod az összképet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kornai Viktória
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 3. 13:09 | Link

Az új lány
Hunyadvári Borcsa


- Az nagyszerű lenne - mondta Viki még mindig bámészkodva. - Mármint ha megmutatnád, merre leszünk. Azt hiszem, itt könnyen el lehet tévedni egyedül.

- Sajnálom, hogy nem lehetnek itt a nővéreid - néztem rá szomorúan, miután kigyönyörködtem magam.
Nekem nem voltak testvéreim, így nem tudom pontosan, milyen lehet közöttük a kapcsolat, de biztos nem lehet könnyű, ilyen távol tőlük.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi Norbert Dávid
INAKTÍV


#FiftyShadesOfNorbi
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 547
Írta: 2016. október 9. 11:53 | Link

Izabella
veled maradok

Képes lett volna elindulni és a háta mögött hagyni a lányt, ennyi szenvedés után. Hogy ő szerelmes, hogy ő bevallotta, hogy ő milliószor bevallotta, hogy megcsókolta, hogy kívánta, hogy vágyott rá, de csak elutasítást kapott. A szívében tátongó űr - te jó isten, milyen magaslatokba emelkedem - lassan befoltozhatatlanná növekedett és a remény sugára, mely még a levitáshoz fűzte, kihunyni látszott. Úgyhogy nem, beleunt a játékokba, hallani akarja, hallani akarja, ahogy azaz édes száj megformálja a szívének legkedvesebb szavakat. Amire már közel egy éve vár.
És igen. Egy kellemes, csilingelő, ellenállhatatlan "szeretlek" csalogatódik ki a lányból. Norbert szíve egyből felébred, olyan hevesen kezd el dobogni, hogy még a Levita tornyában és a Rellon pincéjében riadónak hihetik. De még nem tudja elhinni, annyira tökéletes, annyira új, annyira... Szemeit összehúzza és úgy méregeti Izabellát, akinek aranyos pír játszik arcán, csillognak a szemei és ugyanolyan gyönyörű, mint amire emlékezett. De most ezek a mámoros érzések nem látszanak arcán, csak az, hogy jól megnézi magának a lányt, hogy tényleg igaz-e, hogy elhiheti-e, hogy legálisan a karjába kaphatja-e.
- Szeretlek - olyan könnyedén és magától értetődően felel a kérdésre, mintha csak azt mondaná, süt a nap odakint. Egyetlen szempillantás alatt kapja fel a lányt két kezével, bőröndje el is dől úgy, ahogy van. Kit érdekel? Arcát a lány hajába fúrja és szorítja magához, mintha sosem akarná elengedni. Az események végtelenül gyorsan történnek, mert megperdíti a levegőben a lányt, aztán talpra is állítja, hogy magához húzva megcsókolja. Nem olyan kis aranyos, finom csók ez, hanem éhes és szenvedélyes. Amiben benne van az, hogy mióta vár erre. Kezei a levitás derekán nyugszanak és addig csókolja a szőkét, míg csak lehetséges.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek... - sorolná még de képtelen, mert meg sem várja Izabella reakcióját, ajkával ismét betapasztja a lányét. Hjaj, olyan cukik most együtt!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 21096
Írta: 2016. október 9. 12:42 | Link

Norbert
de meddig?

Egy pillanatig tényleg elhiszem, hogy itt akar hagyni. Hogy teljesen elereszti a derekam, ujjai ráfonódnak a bőröndje fogójára és vissza sem nézve kilép a kastély ajtaján, én pedig itt maradok egyedül. Úgy, ahogy mindig maradnom kellett volna. Túl sokáig várt rám, majdnem egy évig, ami nagyon sok idő, ahhoz viszont épp elég, hogy kihunyjon az a bizonyos láng. Nem kellett volna ennyi ideig elhúznom, és félek, hogy pont az történt, amit nem akartam, hogy megtörténjen.
Kimondom. Kimondom, amire olyan nagyon régóta vár már, és amire mélyen belül én is várok. Nézem a szemeit, szeretném, ha mondana valamit. Bármit mondhatna, még azt is, hogy rendben van, kimondtad, de nekem meg megy a vonatom, szóval csá. Egy kicsit még ennek is jobban örülnék, mint a közénk beállt csendnek. Engedek a szorításon, kicsit el is hajolok tőle és lesütöm a szemem, mikor összehúzza az övéit, komolyan megijedek egy pillanatra, hogy ez akkor ennyi volt és most tényleg el fog menni. Tudom, hogy nagyon régóta akarta már ezt, de nem szeretném, ha ennek itt most vége lenne.
Aztán megszólal. Kérdőn pillantok fel, majd fel is sikkantok, mikor megemel. Karjaimat a nyaka köré fonom és hozzásimulok, elsősorban azért, mert most komolyan félek attól, hogy elejt. Most mondhatnám, hogy tudom ez nem fog megtörténni, de nem mondom, mert a nagy örömködés közepette itt még bármi megtörténhet. Lábaim aztán ismét a földre kerülnék, de megszólalni még mindig nem tudok, Norbi ugyanis úgy dönt, ennek nincs itt az ideje. Teljesen belesimulok az ölelésébe, ujjaim összefonom a tarkóján, és épp oly hevesen csókolok vissza, mert ennek már itt az ideje. Az érintésétől egészen felforrósodik a testem, szívem hevesebben kezd el dobogni. Úgy viselkedem, mint az első alkalomkor.
- Le fogod késni a vonatod - hosszú idő után elszakadok tőle, homlokom a mellkasának döntöm és belesuttogok a felsőjébe, azt sem tudom igazán, hogy meghallja-e. De tudjátok mit? Nem is érdekel. Karjaimat lejjebb csúsztatom és ezúttal a hátán fonom össze ujjaim, lehunyom szemeimet és halkan szuszogva élvezem ki az utolsó pár pillanatot, amíg nem kell még elszakadnom tőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. október 15. 20:54 | Link

Lepsényi Zalán



Nem igazán volt alkalma új ismeretségeket köttetni, ezért nem is erőltette az emberi kommunikációt. Az iskolás évei alatt volt néhány barátnője, akik mindig kitartottak mellette, szóval mindig számíthatott rájuk. Már egész jól eligazodott az iskolán belül, de igazából sosem érezte magát biztonságban az intézményen belül. Igazából a konyhába akart elindulni, de valamiért képkiesése volt, szóval esélye sem volt a célzott hely irányába megérkezni.
- A fene! Hol vagyok? Nem igaz, hogy mindig eltévedek!- bosszankodott Rach.
Nem igazán szívlelte, ha nem ért oda időben a megbeszélt helyre, mert szerette tartani magát a szavához, azt pedig annál inkább utálta, ha sokat késett valahonnan, de végtére is rájött, hogy a bejárati csarnoknál kötött ki.
A lány örült, hogy sikerültek a vizsgái és túlestek az évnyitón, bár sajnálta, hogy a legjobb barátnőjével, Lillával egyre kevesebbet beszéltek. Igaz, hogy egy szobában laktak, de mostanság alig volt idejük egymással beszélni, pedig régebben mindent megosztottak egymással, de el kellett ezt fogadnia. Ő is sokat tanult, hogy sikerüljenek a vizsgái és úgy tűnt, hogy az erőbefektetés megért mindent, mert nagyon szépen teljesített a vizsgákon. Mindig beleadott anyait-apait és remélte a legjobbakat, nagyon teljesítményorientált volt, szóval sok energiát adott bele a tanulmányaiba.
~ Remélem, hogy a következő tanulmányi időszak is ilyen sikeres lesz, mint a mostani ~ - reménykedett a lány, aki sokat tanult, hogy sikeres legyen, emellett valóban abban hitt, hogy még sokra viheti ebben az iskolában.
 

Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. október 16. 13:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. október 15. 22:12 | Link

Rachel Octavia Amber


Futok, vagy csak gyorsan sétálok, magam sem tudom eldönteni, de lelkiekben az előbbi. Futok, vagyis menekülök a valóság elől. Pár órával később sikerül csupán felfognom, mekkora baromságot műveltem és bár elsimítottuk a problémát és nem mérgesen váltunk el egymástól, ez nem segít a rádöbbenésen. Ennek az egésznek nem így kellett volna lennie, tudtam jól, hogy eljön ez a nap is, mégis mindent elcsesztem. Én nem akartam verekedni, főleg nem a hozzám szó szerint legközelebb álló hím nemű személlyel, akit szeretek és sosem bántanék meg akaratosan, most mégis ez történt. Ezelőtt még nem verekedtünk, persze voltak kisebb korunkban szívatások és játékból is elszórakoztunk egymás ütögetésén, vagy birkózásán, de most teljesen más történt. Visszafogtam magam egy darabig, de kiprovokálta belőlem, nekem pedig előbb járt a testem a szám helyett. Jobban fáj ez mentálisan, igaz nem esett jól találkozni a fallal vagy az öklével, melynek hegét magamon hordom a jobb halántékomnál még néhány zöld folttal együtt másutt. Már nem vérzik, de eléggé látszik, persze aligha törődök vele. Sosem kellemes senkinek sem, ha két testvér komolyan verekedik, a résztvevőknek pedig főleg nem. Ricsit is olyan kevésszer láttam eddig sírni és ezúttal miattam kellett neki könnyeket hullatnia, noha én sem voltam különb.
Nem bírok aludni, se tanulni. Rosszul vagyok, szerintem émelygek, ám megérdemlem. Féltem Ricsit, remélem jól van. Tudom, hogy most mellette kéne lennem, az igazság - tehát az, hogy valójában csupán féltestvérek vagyunk - elég nehéz szembesülés, nekem is az volt, amikor megtudtam. Viszont nem bírok most mellette lenni és szerintem neki is jobb egyedül gondolkodni kicsit, már csak magamból kiindulva gondolom ezt és sok esetben hasonlítunk. Úgy döntök, lemegyek Gwenhez a faluba, talán nála is maradok reggelig, hisz nincs is megnyugtatóbb nála, beleérve a sütijeit és magát a lányt, az ölelését. Eljutok a főbejárathoz, ahol még egyszer elgondolkodok azon, hogy ez-e a helyen döntés és ne menjek-e vissza inkább a tesómhoz. Magam sem tudom, mit akarok, de egy biztos: rettenetesen érzem magam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. október 15. 22:28 | Link

Lepsényi Zalán


A lány remélte, hogy gyorsan helyreáll a kapcsolata majd a barátaival, mert mostanság nem éppen az aktív kapcsolattartás mintaképe volt. Mindig meghallgatta azt, aki valamiféle problémával fordult hozzá, de egyre inkább úgy érezte, hogy kilóg a sorból és nem ide való. Remélte, hogy idővel rendeződik a helyzete, már csak azért is, mert hiányoztak neki azok az idők, amikor a legjobb barátnőjével minden megbeszélt. Nem történtek vele mostanság olyan eget rengető dolgok, de azért az érezte, hogy jó lett volna, hogyha megoszthatja az észrevételeit valakivel. Hirtelenjében azt vette észre, hogy egy srác enyhe zöld foltokkal az arcán elé keveredik, majd megáll.
- Hm... szia! - köszöntötte félénken a fiút, hiszen mégiscsak jó modorra nevelték a szülei.
- Segíthetek valamiben? - tette fel a maga számára is váratlanul jött kérdést, hiszen így tudta hirtelenjében lereagálni a fura helyzetet. Azt gondolta, hogy a fiú vagy illendően válaszol a kérdésére vagy elküldi melegebb éghajlatra, ha olyan fajta. Igazából mindenre felkészült és egyik lehetőségtől sem rettent meg. Ő maga is volt már úgy régebben, hogy zilált lelki állapotban volt, majd valaki felajánlotta a segítségét és ő nem utasította azt vissza. Remélte, hogy a fiún is tud segíteni valamilyen szinten. Igaz, hogy nem ismerte, de azért mélyen belül reménykedett benne, hogy a segítségére lehet, hiszen eleve benne volt a segítő szándék és nem vette volna jó néven, ha a fiú elutasítja a közeledését. Nem tudta elképzelni, hogy mi történhetett a sráccal, de remélte, hogy a hasznára lehet, mert senkit sem szeretett cserben hagyni. Így aztán türelmesen várt, nem akart tolakodó lenni, de ott sem akarta hagyni a fiút egyedül a slamasztikában.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. október 16. 13:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. október 15. 23:02 | Link

Rachel Octavia Amber


Borzasztó volt látni, ahogy a bátyám valóban felidegesíti magát és dühében, avagy tehetetlenségében már ő sem tud mit tenni, csak az erőszakhoz folyamodni. Nyilván az egész miattam van, de talán most hogy tudja az igazat, így már megérti és elfogadja, hogy mit miért tettem, valamint hogy miért voltam annyira ideges, nem mintha most nem lennék az. Kinyögtem az igazat neki, könnyezve fájdalmasan, de ez mégsem segített az állapotunkon és tán ez zavar a legjobban, ebből is látszik, hogy nagyon elrontottam az egészet, noha Dai esetében eléggé könnyen ment. Tán túl könnyedén is és lássuk csak, ő sincs jelen pillanatban sehol és már lassan őt is fel tudnám pofozni, amiért szó nélkül eltűnik napokra. De nem, még egy testvéremet már nem bírnék megütni, elég nagy mentális sokkban vagyok jelenleg is és azóta próbálom feldolgozni a történteket.
A főbejáratnál még egyszer megtorpanok és hátratekintek, hogy vajon jól döntöttem-e akkor, amikor elindultam Gwenhez le a faluba. Ketté kéne szakadnom: egyik fél szívem Ricsihez repülne vigasztalni őt és mellette lenni a nehéz időkben, a másik fele pedig a barátnőmhöz szállna, aki engem nyugtatgatna minden bizonnyal. Tekintetem nem túl határozott, bár valószínűleg akkor sem tudnám eltüntetni íriszeimből a riadtságot és a fájdalmat, ha igen erősen próbálkoznék. Nem figyelek a környezetemre, pontosabban kicsit sem érdekel most, hogy kik vannak körülöttem. A dilemmámból lassan evickélek ki és mikor tán már sikerül eldöntenem, hogy tartom magam az eredeti célomhoz és lemegyek Bogolyfalvára, egy számomra ismeretlen lány lép oda hozzám. Felé fordítom arcomat és igyekszem beazonosítani, hogy honnan is ismerhetem, netán ő honnan ismerhet engem hogy csak így lazán ilyeneket kérdez. Nem ugrik be senki, lehet csupán nagy volt az az ütés, amitől amnéziás lettem. Valószínűleg holnap nem megyek be órákra, vagy legalábbis azt az első asztrológiát kihagyom, a tanárt úgysem érdekli ki van az óráján. Kezdek pánikba esni, hogy tényleg megőrültem, de ez a csaj továbbra is optimistán néz rám. Mi a franc?
- Nem. Kösz - mondom furcsállva az egészet. Mármint nekem sosem jutna eszembe csak úgy odamenni másokhoz és megkérdezni, hogy segíthetek-e nekik valamiben, még akkor sem, ha friss hegekkel van teli az arcuk, elvégre az ő dolguk, az ő problémájuk, oldják meg, vagy nyissák ki a szájukat abban az esetben, ha segítségre szorulnak. Én azonban nem szóltam ezúttal senkinek. Még prefektusként is kerültem az ilyet és csak akkor beszélgettem a diákokkal, ha ők kezdeményezték azt. Látszik, hogy nem minden ember egyforma.
Utoljára módosította:Lepsényi Zalán, 2016. október 15. 23:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. október 15. 23:21 | Link

Lepsényi Zalán


Sajnálta a fiút, bármi is történt vele, mert annak a nyoma bizony durván ott maradt az arcán.
- Oké, de szerintem le kéne fertőtleníteni a sebeidet és a horzsolásokat - válaszolta kedvesen, hiszen tudta, hogy a sebek és a hegek nagyon gyorsan elfertőződhetnek. Nem akart tolakodó lenni, de nem is gondolta úgy, hogy ne kéne törődnie ezzel a dologgal.
- Egyébként Rach vagyok, bár tudom, úgysem érdekel, a helyedben engem se érdekelne - tette hozzá lazán a lány, hiszen ami a szívén, az a száján típus volt. Pont ezért mondta ezt, mert látta a fiún, hogy bizalmatlan és egyelőre az érdektelen ember szerepét játssza.
Még mindig bosszantotta, hogy nem találta a helyes utat a kiszemelt helyhez.
- Meg tudnád mondani, hogy merre van a konyha? - kérdezte Rachel a fiútól, hátha legalább ebben tudna segíteni neki. Úgy gondolta, hogyha a srác ezt a kérdését is elutasítja, akkor nincs mit tenni, egyedül kell megtalálnia a konyhát, ami nem igazán volt az ínyére, mert egyáltalán nem tudta, hogy hirtelenjében merre is induljon el.
- Te is elég elveszettnek látszol - tette hozzá a Rellonos élcelődve, hiszen nem igazán értette, hogy a fiú miért ennyire zárkózott, bár tudta, hogy vannak ilyen típusú emberek is, nem igazán tudta kezelni őket.
- Itt van egy kis fertőtlenítő szer azért, szerintem most nagy hasznát vennéd - nyújtotta át kiszedve a zsebéből a kis flakont. Mindig magánál tartotta, mert az őszi-téli időszakban tudta, hogy minden tele van baktériummal és beteg emberekkel, ezért erőteljesen azon volt, hogy mindig fertőtlenítse a kezét, ha hozzáér valamilyen közösen használatos eszközhöz. Nem szeretett volna lebetegedni, ami érthető volt, ezért is tett ellene mindig, hogy ne következzen be ez a kellemetlenség.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. október 16. 10:58 | Link

Rachel Octavia Amber


Érdekes, hogy vannak olyan emberek, akik önszántukból leszólítanak idegeneket, de lehet ez csak nekem ennyire különös és az én logikámmal van a baj. Mégis azt tanítja minden szülő a gyerekének, hogy ne állj szóba idegenekkel, bennem ez pedig alapból megragadt, mivel pesti srác vagyok. Igaz, nem amiatt vagyok ennyire magamba forduló típus, sosem szerettem az emberek közelségét, nehezen ismerkedek és kevés barátom van, de akik azok, velük szoros a kapcsolatom és semmiképpen sem rövidtávú. Ezt a lány viszont még nem láttam, vagyis biztosan elmentünk már egymás mellett a folyosókon, de több száz diáknak nem tudom megjegyezni az arcát és nem is akarom. Természetesen észreveszi a hegeket, hogy a viharba ne tenné, mikor ennyire feltűnőek és csak számomra olyan picik és jelentéktelenek, nem csoda, hiszen valóban nem törődök a testi sebeimmel, ugyanis sokkal nagyobb figyelmet fordítok jelenleg a lelki problémáimra, de mondhatnám úgy is másképpen és kissé durvábban, hogy egyszerűen leszarom mennyire vertem be a fejem, most az nem érdekel, ellentétben a mellettem álló személlyel. Nem értem, hisz mondtam neki, hogy nem kérek segítséget, akkor meg mit erősködik? Nem válaszolok, azaz nem tudok erre mit mondani, mert igaza van, le kéne kezelni a sebeket, de erre most nincs idő, majd Gwen úgyis kezelésbe vesz, ha leérek hozzá, valószínűleg ez lenne az első dolga. Magam előtt bámulom csupán a padlót, újra emlékképek törnek szemem elé, de próbálom elfojtani őket és ezúttal jókor jön a lány hangja. Bemutatkozik én pedig újra felé fordítom tekintetem. Tudja, hogy nem érdekel a neve és ezt meg is jegyzi, úgy tűnik kezdi sejteni, hogy ez most nem a legalkalmasabb pillanat. Szörnyű passzban vagyok, ilyenkor nagyon bunkó tudok lenni, de alapjáraton csak zárkózott vagyok és nem szemét.
- Zalán - mutatkozok be én is halkan, ami lehet meglepi a csajt. Hajamba túrok és lassan fontolgatom, hogy lelépek és elindulok a faluba. Már biztos vagyok, hogy ezt fogom tenni, ám ettől még nem fáj kevésbé a szívem a tesómért.
- Egyenesen, majd jobbra a harmadik ajtó. - Volt prefektusként jól ismerem a kastélyt, jó emberhez fordult és szerencséje van velem. Meglehetősen gyorsan és lazán nyögöm ki az irányzékot, pont úgy, mint aki nem először igazít útba egy rászorulót. Én kevésszer szólítok le másokat, de ez ellentétes irányba nem így volt, sokszor kérdezték meg mi merre található az elmúlt évben, én pedig többnyire gyorsan letudtam a szituációkat. Azt hiszem, hogy ezzel vége is a beszélgetésnek és megy a konyhába, én pedig Gwenhez, de további szavaira nem tudok nem megtorpanni. Ha tudná Rach, hogy ez most mennyire rosszkor mondta... Szemeim üvegessé vállnak egy kis ideig, arcom is kétségbeesettebb, mint eddig, de próbálom leplezni, mert nem tartoznak senki másra az érzéseim. Nem vagyok elveszett, pontosan tudom hova tartozom és ki vagyok! Ja, hát éppen hogy nem! Akaratlanul is ezzel a kijelentéssel rávilágít a legnagyobb problémámra, ami az egész bonyodalmat elindította, ami miatt nem mertem egykönnyen elmondani Ricsinek, hogy mi valójában csak féltestvérek vagyunk. Fogalmam sincs, hogy akkor én most melyik családhoz tartozom, az eddigi anyai ághoz, vagy az alig ismert apaihoz, vagy Dai családjába. Félek, egyikhez sem és jelenleg nagyon is erre mutat a mérleg, elvégre Ricsivel most veszekedtünk és verekedtünk, Dai pedig eltűnt és nem jelzett vissza semmit nekem.
- Ne dobálózz ilyen meggondolatlanul a szavakkal! - mondom különösen nyugodtan és szomorúan, ebből pedig érezheti, hogy most nem kéne ilyen témára eveznie, mert nem ismer és nem tudja hogyan érint engemet a legártatlanabb szó is. Mikor felém nyújtja a fertőtlenítőszert, megnézem milyen terméket tart a kezében és konstatálom, hogy a megszokott kézfertőtlenítő. Látszik rajta, hogy sokat használja, mert már nincs sok benne, nekem meg nem áll szándékomban elfogyasztani a maradékot, mivel a faluban úgyis lekezel Gwen valódi sebfertőtlenítővel.
- Hagyd, megoldom - őszintén válaszolom és elhiheti, hogy nem haragból vagy kedvtelenségből utasítom vissza. Csupán minek használjam az övét, ami nem is teljesen az, amire nekem van szükségem és van helyette más, csak el kell jutnom oda.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. október 16. 13:21 | Link

Lepsényi Zalán


Rach látta, hogy a srác kissé zavarban van és valamiért úgy tűnt, mintha minél gyorsabban akarna szabadulni tőle és a helyszíntől. Arra gondolt, hogy biztosan valami sürgős dolga akadhatott, de nem volt biztos benne, hogy nem-e rá haragszik valamiért, bár ő nem tett ellene semmit csak felajánlotta a segítségét. A lány túl közvetlen jelenség volt, bele sem tudott gondolni, hogy másnak milyen fura lehet, hogy idegenként rögtön segítséget akar nyújtani.
A Rellonos meglepődött, amikor a fiú is elárulta a nevét, mert nem számított rá, hogy egyáltalán szóba áll majd vele.
- Örvendek, Zalán - válaszolta Rachel egy mosoly kíséretében, majd végighallgatta az eligazítást. Ezek szerint a srácnak jó helyismerete volt, mert rögtön tudta a választ, hogy merre van a konyha.
A következő mondat, ami elhagyta a fiú száját váratlanul érintette a lányt, majd rögtön kapcsolt, hogy valószínűleg megbántotta ezzel a kijelentésével Zalánt, ami egyáltalán nem állt szándékában, emiatt pedig eléggé röstellte magát.
- Ó, sajnálom, nem akartam - szaladt ki a száján pironkodva, majd lesütötte a szemét és a padlót bámulta. Sajnos sokszor mondott ki olyan dolgokat meggondolatlanul, ami másra nézve esetleg sértő lehet. Utána mindig megbánta az egészet, de igazából sosem tanult belőle.
- Rendben, ahogy gondolod - válaszolta a Rellonos, mert látta, hogy a fiú már nagyon igyekezne valahova és nem is akarta tovább feltartani vagy faggatni. Visszatette a fertőtlenítős flakont a zsebébe, majd gondolkodott, hogy mit mondhatna még a srácnak, de úgy érezte, hogy jobb, ha most inkább hallgat és útjára engedi a fiút. Valami azt sugallta neki, hogy nem most látta utoljára Zalánt és a közeljövőben találkozni fognak még. Rachel mosollyal az arcán távozott a helyszínről és sietős léptekkel megindult a konyha felé.

Köszönöm a játékot! Smiley
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 523
Összes hsz: 2248
Írta: 2016. október 30. 21:39 | Link

Hercegh Kriszpin



A tudomásromra jutott, hogy a bejárati csarnoknál elhelyeztek egy adománygyűjtő ládát, ezért úgy határoztam, hogy adományozok néhány könyvet, amiket már úgyis kiolvastam és csak porosodna a polcomon. Úgy gondoltam, hogy másnak is jól jöhetnek, kidobni pedig sajnáltam volna őket, de annak sem volt semmi értelme, hogy csak a helyet foglalják. Az intézményben én is sokat nélkülöztem, úgyhogy tudtam, hogy milyen az, hogyha nem engedhet meg magának valamit az ember és ha nem áll úgy anyagilag, hogy legalább egy könyvre fussa. Jó ötletnek tartottam ezt az adománygyűjtő dolgot, úgyhogy nem is hezitáltam, összeszedtem a könyveimet és a bejártati csarnok felé vettem az irányt. Egész gyorsan odaértem, volt időm megtanulni, hogy mi merre van, úgyhogy nem okozott gondot a tájékozódás. Rá is találtam a ládára, amely elég nagy és magas volt, hiszen derékig ért. Felnyitottam a tetejét, és egy gyors mozdulattal belehelyeztem a könyveket, majd arra készültem, hogy lecsukom, de olyan ügyesen próbáltam kihúzni a karomat még mielőtt lehajtottam volna, hogy beleakadt a felsőmbe a zárókapcsa és rázáródott a karomra. Kétségbeesetten próbáltam kiráncigálni a karomat, de nem sikerült, mert nagyon erősen fogta a ruhám anyaga, amibe beleakadt, úgyhogy esélyem sem volt szabadulni.
~ Istenem, de ciki! Remélem, hogy nem lát meg senki, amíg ki nem szabadítom innen magam! Ez is csak velem történhet meg, ilyen nincs! ~ - bosszankodtam magamban és miközben erőteljesen ráncigáltam a pulcsim ujját, nagyon reméltem, hogy senki sem lesz a közelben, mert nem akartam nevetség tárgyává válni. Tudtam, hogy nem nyerhetek a ládával szemben, de nem adtam fel, hittem benne, hogy előbb vagy utóbb ki tudom szabadítani a karomat, de egyelőre ez lehetetlen küldetésnek bizonyult.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 145
Összes hsz: 294
Írta: 2016. november 2. 19:38 | Link

Széplaki Alíz
késő délután az adománygyűjtő ládánál

A konyhába tartok. Szeretnék megkérni néhány házimanót egyre, s másra. Bár ők jobban szeretik, ha utasítom őket, nem pedig kérem. Nekem viszont már az is nehezemre esik, hogy bárkit úgy igazán alárendeltemként kezeljen. Ők pedig ezt szinte elvárják. Azért meg lehet találni az arany középutat, de már rég tervezem, hogy jobban elbeszélgessek néhány manóval. Sok kutatást olvastam róluk, de mint a varázslényjogok egyik élharcosa, nem könnyű elfogadnom, hogy nekik jó, ha szolgaként kezelik őket.
A bejárati csarnokba érek és elpillantok a láda felé, ahol észreveszem, hogy valaki szorult helyzetbe került. Gyorsítok lépteimen, hogy mihamarabb ott legyek nála. Igyekeztük pedig a lehető leghatékonyabb bűbájokkal ellátni a ládát, de főleg arra figyeltünk, hogy a belerakott ingóságok jól elférjenek vagy éppen, hogy könnyű legyen majd szállítani, üríteni. Az ilyen esetekre nem gondoltunk.
- Várj, segítek! - érek oda a lányhoz és felemelem a láda tetejét. Hirtelen nem értem, miért nem húzza ki rögtön a karját. Aztán meglátom, hogy beakadt a ruhaujja a kapocsba. A szabad kezemmel kiakasztom hát.
- Fáj? - kérdezem, miután sikeresen kiszabadult. Nem láttam, milyen magasról vagy hogyan csukódott a fedél a karjára. Márpedig nem egy könnyű darab.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 523
Összes hsz: 2248
Írta: 2016. november 2. 21:08 | Link

Hercegh Kriszpin



Egyre csak ráncigáltam a karomat, de ezzel csak azt értem el, hogy fájdalmat okoztam magamnak. Forrt bennem a vágy, hogy nem adhatom fel, nehogy már egy ládika kifogjon rajtam... de úgy tűnik kifogott. Elég ciki volt, hogy ott álltam elveszve és tehetetlenül, karom az adománygyűjtő láda szájában... Az volt a szerencsém, hogy senki sem járt erre, de tudtam, hogy a helyzet még változhat és akkor tuti, hogy közröhej tárgya lehet. Kicsit megpihentem az újabb próbálkozások előtt, hogy erőt gyűjtsek magamnak. Amikor már azt hittem, hogy nem lehet rosszabb, bebizonyosodott, hogy nagyot tévedtem. Hirtelen egy alak körvonala rajzolódott ki a távolból, aki sietős léptekkel tartott felém.
- A fenébe, gyere már ki! Engedd el a karomat, te...! - vinnyogtam magamban, de hiába ráncigáltam a karomat, a láda nehéz fedele nem engedett a szorításból. Elkeseredettségemet már csak az tetőzte, amikor megláttam, hogy aki felém tart az nem más, mint az iskolánk új igazgatója.
~ Nagyszerű! ~ - morogtam magamban, hiszen most a suli feje előtt égek le. Meglepetésemre az volt az első szava, hogy segít. Nem ilyennek képzeltem el őt, hanem azt hittem, hogy az intézeti nevelőkhöz hasonlít és majd még ő teremt le engem, hogy hogyan mertem beleszorítani a karomat a "szent" ládába. Nagyon szimpatikusnak tűnt első blikkre, amikor közelebb ért, de legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Mérlegeltem gyorsan a helyzetet és rájöttem, hogy egyedül bizony nem fogok innen kiszabadulni, úgyhogy muszáj engednem, hogy segítsen rajtam az iskolaigazgató. Sose gondoltam, hogy egy ilyen furcsa helyzetben fogok majd összetalálkozni vele, de hát az élet már csak ilyen ironikus. Sikeresen kiszabadította a karomat a ládából és a ruhám ujját is kiakasztotta a kapocsból. Akármilyen hülyén is éreztem magam, végre felszabadultam, hogy többé nem voltam a láda foglya.
- Csak egy kicsit, tulajdonképpen csak egy kis karcolás - mondtam neki, bár az igazat megvallva eléggé fájt, de nem akartam ezzel is terhelni.
- Köszönöm! - mondtam neki hálálkodva, hiszen ha nem jön erre, akkor ki tudja mennyi ideig tartana, mire ki tudnám szabadítani a karomat a láda fedeléből. Tulajdonképpen jót tett velem, csak maga a szituáció volt kellemetlen számomra.
- Széplaki Alíz vagyok - nyújtottam felé bemutatkozásként azt a karomat, amelyik nem fájt.
- Pár könyvet dobtam csak a ládába, nem akartam bonyodalmat okozni, tudom béna voltam, sajnálom - mondtam neki, és rögtön elkezdtem magyarázkodni, mert megszoktam már, hogy a nevelőintézetben anno kérdőre vontak mindenért és amiről nem tehettem azért is én voltam a hibás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 145
Összes hsz: 294
Írta: 2016. november 4. 11:50 | Link

Széplaki Alíz
késő délután az adománygyűjtő ládánál

Látom rajta, hogy nem csak hogy fájdalmai vannak, de kellemetlenül is érzi magát az egész helyzet miatt. Pedig nem kéne. Vele történt meg a baleset, nem mással. Ő a szenvedő alany és akár önhibájából történt, akár önhibáján kívül, itt ő az áldozat. Megkönnyebbülök, amikor sikerül ilyen gyorsan kiszabadítani őt a láda fogságából. Annak viszont kevésbé örülök, hogy megsérült. Minden bizonnyal sokkal jobban fáj neki, mint azt mutatja. A szavai ellent mondanak kínlódó vonásainak, testtartásának.
- Hercegh Kriszpin. - mutatkozom be mosolyogva, és finoman kezet fogok vele, ha már ilyen illemtudó. Igazából túlzottan az, hiszen ő nyilvánvalóan tudja, ki vagyok, nekem meg elég azt tudnom, hogy az egyik diákom. Akárhogy szeretném, nem fogom mindőjük nevét megtanulni. Talán jó, ha a felét. De szerintem nem is szükséges. Az se zavarna, ha ők se tudnák az én nevem. Ezek csak formalitások.
A navinés nekiáll magyarázkodni. Mosolyom megmarad, de szemöldökömet egyre jobban összevonom. Így hallgatom őt. Alig tudom megállni, hogy félbe ne szakítsam azzal, hogy ne is gondoljon ilyen sületlemnségekre. De végül kivárom a mondandója végét, a sajátomat meg egy hitetlen fújtatással kezdem.
- Bonyodalmat? Ugyan már. Én sajnálom. - teszem a mellkasomra a kezem. Más esetben talán csak annyit mondanék, hogy ne butáskodjon, azonban ezen a lányon látom, hogy teljesen komolyan gondolja, hogy amit ügyetlenségében művelt és ami miatt szorult helyzetbe került, az egy súlyos vétek és hogy gondot okoz vele. Biztosítani akarom róla, hogy ez egyáltalán nincs így. Ő csak jót akart és eközben egy szerencsétlenség történt vele. Ennyiről van szó.
- Teszünk majd még néhány bűbájt a ládára, hogy mással ilyesmi ne történhessen meg. Sajnálom, hogy veled megtörtént. - bólintok szomorkásan és látszik rajtam, hogy őszintén így gondolom. Nem mindig szükséges az ennyire egyértelmű kinyilatkoztatás, azonban akadnak olyan megtört vagy megfenyített lelkek, akik talán még úgy sem hiszik el, hogy nem ők a hibásak, ha valaki ilyen tisztán közli ezt velük.
- Biztos ne kísérjelek el a gyengélkedőre? - ajánlom fel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 523
Összes hsz: 2248
Írta: 2016. november 5. 20:23 | Link

Hercegh Kriszpin



- Örvendek. Hú, hát magának aztán elég rendhagyó neve van! Honnan ered ez a név? - csúszott ki a számon, amikor meghallottam a férfi nevét. Gyorsan a szám elé tettem a kezem, aztán egy mély sóhaj után villámsebességgel elvettem onnan és hozzátettem:
- Bocsánat, nem akartam tolakodó lenni!
Időnként elgondolkodtam saját magamon, hogy vajon miért vagyok ilyen meggondolatlan, hiszen sokszor jobban tenném, ha előbb gondolkodnék mielőtt cselekszem vagy kiszalad valami a számon. Most meg mégiscsak az igazgatóval beszélek, úgyhogy nem szabad elragadtatnom magam. Miután végiggondoltam ezt megütötte a fülemet a "sajnálom" szó, amit nem igazán tudtam hova tenni. Furcsa volt, hogy az esetek nagy részében én voltam mindig rossznak beállítva és most meg ő szabadkozott. utána még afelől is biztosított, hogy újabb bűbájokkal fogják ellátni a ládát, hogy ne történhessen meg újra ez a kínos eset.
~ Ezek szerint mégsem olyan, mint a nevelőintézeti emberek nagy része. Sőt, egész jó fejnek tűnik, szóval talán mégsincs tőle félnivalóm... ~
Még azt is felajánlotta, hogy elkísér a gyengélkedőre, ami extra rendes volt tőle, de nem akartam visszaélni a kedvességével és különben is azt mondtam neki, hogy nem fáj annyira a karom és csupán egy karcolás az egész, úgyhogy most már nem mondhattam ellent magamnak.
- Köszönöm, de igazán nem szükséges, tényleg alig érzem a fájdalmat - válaszoltam neki miközben mosolyt erőltettem az arcomra, már amennyire a fájdalmam ellenére sikerült.
- Meddig lehet még adakozni? - kérdeztem tőle, mert volt még néhány felesleges holmim, ami csak arra várt, hogy megszabaduljak tőle. Sajnáltam volna kidobni őket, de az adománygyűjtő ládának hála nem is volt erre a drasztikus lépésre szükség és örömmel töltött el a tudat, hogy másoknak is segíthettem ezáltal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 145
Összes hsz: 294
Írta: 2016. november 6. 12:11 | Link

Széplaki Alíz
késő délután az adománygyűjtő ládánál

- Crispin római cipészmester volt, akit a katolikus egyház szentként tart számon. Ingyen készített lábbeliket a szegényeknek. A Crispus meg egyébként latinul göndörhajút jelent, szóval... - hagyom befejezetlenül a mondatot és helyette sötét fürtjeim felé mutatok derűsen, így jelezve, hogy szerintem illik rám a nevem. A kérdése miatti bocsánatkérését figyelmen kívül hagyom, hiszen teljesen felesleges. Nem volt tolakodó, csak érdeklődő. Egy tanulónál különben is csak az előnyére válik, ha kíváncsi és vannak kérdései.
- Ó, ez most már itt marad. - teszem a kezemet a láda tetejére.
- Mindig lesz mit adományozni és mindig lesz, aki szívesen fogadja. - magyarázom meg, miért nem csak ideiglenesen helyeztük el ide ezt a gyűjtőt. Nem kell, hogy bárki határok közé szorítva vagy siettetve érezze magát. Ha van olyan holmija, amire neki nincsen szüksége, de sajnálná kidobni, hiszen még bőven használható, akkor bármikor jótékony célra fordíthatja. Ha rajtam múlna, minden intézményben lenne egy ilyen tároló alkalmatosság.
Ahogy beszélgetünk, érkezik egy levitás a ládához. Elhúzódom onnan, hagyva őt érvényesülni, de a szemem sarkából figyelem, ő miként boldogul vele. Látom rajta, hogy nem nyitja ki olyan egyszerűen, mint amilyen egyszerűen lehetne és a zárásnál is figyelnie kell, hogy finoman érkezzen a fedél, miután belehelyezett pár ruhadarabot. Végignézem a folyamatot, majd amikor a diák már elsétált, visszalépek a ládához. Próbálgatom kicsit a nyitását, aztán előveszem a pálcámat és ellátom néhány alapvető bűbájjal. Könnyítek a tetőn, hogy ne legyen semmilyen szinten megerőltető feltárni és lassítom a lecsukódását. Aztán kipróbálom ismét. Sokkal jobb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 523
Összes hsz: 2248
Írta: 2016. november 6. 22:05 | Link

Hercegh Kriszpin



- Értem, tényleg különleges neve van - válaszoltam neki a magyarázatát meghallgatva, majd arra gondoltam, hogy az én nevemet csupán a nevelőnők adták de szerencsére elég kreatívak voltak.
- Ennek igazán örülök, akkor lesz még időm kiválogatni a dolgokat, amiket majd bele fogok tenni - mondtam az igazgatónak lelkesen.
Közben jött egy levitás diák, aki a kelleténél nehezebben helyezte bele az adományát a ládába, ezt látva Crispin rögtön különféle bűbájokkal látta el a tárgyat, majd tesztelte is rajta a varázslatot.
- Hol dolgozott idáig? - kérdeztem tőle, mert kíváncsi voltam rá, hogy hol tevékenykedett idáig és miért pont erre az iskolára esett a választása. A nevelőintézetben is gyakran cserélődtek az igazgatók, bár ők talán az ottani légkört nem bírták kellőképp, amin nem is csodálkoztam, hiszen a nevelők igazi fapofák voltak. Reméltem, hogy sikerül neki helyesen dönteni és jól fogja irányítani ezt az intézményt, de láttam rajta, hogy már tapasztaltabb, így biztosan megtapasztalta már az élete során, hogy milyen egy intézetet vezetni. Gondoltam, hogy nem lehetett egyszerű dolga, mert ez hatalmas felelősséggel és odafigyeléssel jár, nem említve a sok papírmunkát. Eltűnődtem rajta, hogy vajon milyen származású lehet, tiszta vérű varázsló, esetleg félvér, de ezt nem mertem tőle megkérdezni, mert túl tolakodó lett volna. Azt láttam, hogy ügyesen varázsol, de ez nem jelentette azt, hogy esetleg aranyvérű családból származna. A karom egyre jobban sajgott, de még mindig volt annyi lélekjelenlétem, hogy áruljam el ezt neki, inkább úgy voltam vele, hogy megoldom majd én magam ezt a gondot.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2016. november 6. 23:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 145
Összes hsz: 294
Írta: 2016. november 8. 22:00 | Link

Széplaki Alíz
késő délután az adománygyűjtő ládánál

Amilyen zárkózottnak és elnyomottnak tűnik a lány egy részről, más részről annyira nyitott és érdeklődő. Nem sok diák áll le így a tanárával beszélgetni. Pláne nem az igazgatóval. Tény, ami tény, nem olyan vagyok, mint amilyen kép a legtöbbekben él az igazgatókról. Talán ez teszi. Meg a navinés kíváncsisága.
Elárulom neki, hogy ezelőtt önkéntesként tevékenykedtem a világ különböző pontjain, valamint Remus Lupin Mágusképzőjében dolgoztam az elmúlt években. Ez még természetesen nem vonná egyből maga után, hogy megfelelő legyek egy iskola vezetésére, ám a feladataim, amiket vállaltam és elláttam, mind kellő tapasztalatot adtak és alkalmassá tettek rá.
Miután elmeséltem Alíznak, miket csináltam eddig, érzékeny búcsút veszek tőle, hiszen mennem kell. Azért távozóban még javaslom neki, hogy keresse fel a gyengélkedőt, ha esetleg mégis fájni kezdene a karja.
Örülök neki, hogy a ládának különben ilyen sikere van. Nyilván szerepet játszik a kezdeti lelkesedés is abban, hogy ennyi adomány gyűlik össze hétről hétre. Azonban nem hinném, hogy eljönne az idő, amikor ne találnánk benne legalább néhány kedvességet, amikor a kiürítésre kerül a sor.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eszterházy Lili Athalie
Független boszorkány, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


KisVajdá(n)é <3
offline
RPG hsz: 378
Összes hsz: 906
Írta: 2016. november 10. 19:49 | Link

Leonóra

Saci néni azt mondta, hogy feljöhetek vele a nagy iskolába. Bevallom, ettől elég rendesen féltem, mert mi van, ha csak még jobban elveszi a kedvemet a nagy iskolába járástól az, hogy idő előtt be kell mennem oda? Nem akarok elítélő lenni, ne értsen félre senki, egyszerűen csak nem tudom elképzelni magam, hogy ilyen sok év után fel kell mennem majd abba a nagy intézménybe, és ezentúl oda kell majd járnom. Nagyon feszengtem addig, amíg el nem hagytuk a falut, és rá nem tértünk az ösvényre, ami felvisz a kastélyhoz.
Egyrészt még sosem jártam ezen az úton, elvarázsolt az őszi természet és az ismeretlen táj, másrészt nagyon jó és könnyű beszélgetni az útitársammal, így mire ráeszmélhettem volna, már be is zárult mögöttünk a hatalmas tölgyfaajtó. Azt hiszem a hidegből a kellemes melegbe érkezés térített magamhoz. Megborzongtam a hőmérséklet változásra, a testem viszont eddigre már engedelmesen követte Sárát, és felsétáltam mellette a nagy lépcsőkön a hatalmas bejárati csarnokba. Képek, házpontokat jelző nagy homokórák, rengetek emelet magasságát jelző lépcsősorok, folyosók jobbra és balra. Minden olyan hihetetlenül nagy volt, és annyira más, mint amit az előkészítőben megszoktam. A következő tanévtől hatalmas változások jönnek az életembe. Eddig csak sejtettem, de most már tudom is, és be kell vallanom, nem félek kevésbé, mint eddig.
A kérdésre, hogy bemegyek -e vele az igazgatóhoz, csak megráztam a fejem, majd szóban is megerősítettem, hogy én inkább itt várnám meg kint, ha nem akkora baj. Ő csak kedvesen mosolygott, megértően, és elindult befelé. Egyedül kell megtennem itt az első lépéseket. Kicsit megint azt érzem, mint az első varázsvilágbeli napomon. Árva vagyok, de harcos is, megoldom majd ezt a gondot is. Azt a néhány tincset, melyek makacsul előre tolakodtak, hátralendítem, miközben a pontversenyt jelző nagy homokórák felé sétálok. Különleges, ahogy hullanak le, és emelkednek fel a kövek. A levont és adott pontok. A kastély mágiájának egy része, hogy abban a pillanatban, hogy változás áll be a pontversenybe, egyből megjelenik itt. Ez csodálatos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018 \o/
Iskolaelső 2019 tavasz
Hegyi Leonóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 86
Lili
Írta: 2016. november 10. 20:49
| Link

Lili

Ez a nap egyre egyre rosszabb és rosszabb lett. Nem elég h szétszakadt a táskám a folyosó közepén, vagy hogy majdan kitörtem a nyakam a kviddics edzésen( ráadásul esett az eső is), még egy halom leckét is kaptunk. Nem mintha máskor nem lenne mit tanulni de mindig van egy kis szabadidőm felfedezni a kastélyt, olvasni vagy szorgalmizni. De most csak pont annyi időm van hogy átfussak a bejárati csarnokon és megnézzem a pontokat. Aztán mehetek is föl a klubhelyiségbe olvasni ( persze nem azt amit szeretnék). Ahogy rohantam lefelé a lépcsőn, meg botlottam a saját lábanban és gurultam egy kicsit lefelé.,,áhh,,, szisszentem fel. Most már a könyökömre is lehorzsoltam. Nem mertem tovább futni mert féltem hogy újra eleshetek vagy hasonló olyan dolog történhetne velem ami csak egy ilyen teljesen pocsék napon. Mikor végre megérkeztem egy lány ált a terem közepén. A pontokat nézte. Közelebb mentem hozzá és megszólítottam.
- Szia, melyik házat nézed?-mondtam minél több jókedvet erőltetve a hangomban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

HeGyI LeOnOrA
Eszterházy Lili Athalie
Független boszorkány, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


KisVajdá(n)é <3
offline
RPG hsz: 378
Összes hsz: 906
Írta: 2016. november 10. 21:04 | Link

Leonóra

A pontokról a szemem egy idő után továbbsiklott, a helyiség többi részére. Rengeteg festmény, rengeteg sustorgó festmény. Ez nem újdonság számomra, hiszen láttam már mozgó - beszélő festményeket, és tudtam azt is, hogy nem szabad bámulni őket, mert akkor nagy valószínűséggel megszólítanak. Én pedig nem akartam sem azt, hogy leszidjanak, amiért nézem őket, sem azt, hogy beszédre kényszerítsenek. Félek, hogy a hangom olyan erőtlen, egérhang lenne. A szívem még mindig a torkomban dobog, és érzem, hogy az ujjaim vége egészen hideg. Izgulok, de nem tudom miért.
Hallgatózom, hátha hallok valami mást is, nem csak a festményeket, de nem, rajtuk kívül síri csend honol a környéken. Valószínűleg óra van, vagy talán ilyenkor már mindenki inkább a hálókörletében van. Fogalmam sincs, de be kell vallanom, egy kicsit örülök is, hogy nincs itt nagy tömeg, mert nem veszek el, és nem is néznek rám furcsán, hogy ilyen kicsi gyerekként mit keresek itt.
Ahogy várok, és kémlelek, tekintetem folyton visszavándorol a pontokra, így aztán egy idő után megint ott találom magam, nézve a szépen csillogó kövek vándorlását. Olyan bámulatosan gyönyörű a mágia, hogy nagyon, elveszek benne egészen, így hát nem csoda, hogy egy kicsit megugrok, amikor megszólítanak.
- Igazából egyiket se, vagyis mindegyiket. Nagyon tetszik, ahogy változik az állás.
Bár nem drukkolok egyiknek sem, fogalmam sincs például, hogy én melyik házba illek bele, vagy, hogy melyik házba tesznek majd. Nem drukkolok senkinek, és mégis mindenkinek. Idén még szabad ugyebár.
- Szia, Lili vagyok, az előkészítőbe járok.
Nyújtom a kezem a lány felé, hogy kezet foghassunk. Azt már látom, hogy nagyon szép szeme van, és azt is, hogy nagyon fáradtnak néz ki. Biztos nagyon hosszú napja volt. Néha én is elfáradok, pedig mi nem is varázsolunk, vagy repülünk seprűn. Valószínűleg, mint itt minden, ez is sokkal nagyobb itt. Fejemmel a homokórák felé bökök, miközben felteszem a legegyszerűbb kérdést:
- Melyik házba jársz?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018 \o/
Iskolaelső 2019 tavasz
Hegyi Leonóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 86
Lili
Írta: 2016. november 12. 18:37
| Link

Végre valami jó a mai napban.
-Én eridonos vagyok, de tényleg az előkészítőbe jársz?- ez lehet, kicsit hülyén hangzott de nagyon megörültem. Mivel én nem ismertem milyen lehet egy ilyen előkészítő alig vártam hogy kérdezhessek.
- És az milyen? Tudod én félvér vagyok és eddig, vagyis tavalyig mugli suliba jártam. Ott mennyire tanuljátok azt amit mi vagy te aranyvérű vagy és nem tudod - ezt mondjuk lehet hogy nem kellett volna még kérdeznem hiszen alig három perce ismerem. -És ti mennyire tanultok varázsolni.
Lehet ez kicsit túl sok kérdés volt egyszerre de a kíváncsiságom az egekbe szökött.
-Amúgy én Leonóra vagyok de hívj csak Leának -gondoltam ha én is közvetlenebb vagyok akkor adok neki egy kis bátorságot.
- Tényleg hány éves vagy?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

HeGyI LeOnOrA
Eszterházy Lili Athalie
Független boszorkány, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


KisVajdá(n)é <3
offline
RPG hsz: 378
Összes hsz: 906
Írta: 2016. november 15. 13:09 | Link

Leonóra

- Én mugliszármazású vagyok. A szüleim és a testvérem varázserő nélküliek, nem örültek neki, hogy nekem van.
Egy kicsit érzem, hogy ösztönösen elhúzom a szám. Azt persze nem mondom el a lánynak, hogy anyáék már nem is emlékeznek rám, mert, hogy kitöröltettek az emlékezetükből. Így könnyebb mindenkinek, ezt mondták Elisa néninek, amikor eljött, hogy elmondja anyáéknak a dolgot. Végül – bár szerintem nem így tervezte – velem együtt távozott az életükből.
- Olyan, mint itt, csak mi nem varázsolunk. Mugli dolgokat is tanulunk, mint a számolás és a környezetismeret, vannak szakkörök, például tánc, meg foci, de van mágiatörténet is és elméleti bűbáj és bájitaltan. Utóbbin a múltkor már gyakoroltunk is, de pálcát csak akkor vehetünk, ha már elég idősek vagyunk hozzá, amikor már kijártuk az előkészítőt.
Ez az én egyik nagyon nagy szívfájdalmam is. Nagyon szeretnék már pálcát, de még mindig túl kicsi vagyok hozzá. Mondjuk állítólag már nem sokáig, szóval bízok a legjobbakban, ha már ilyen sok év eltelt, akkor ez az egy tanév már nem oszt, nem szoroz.
- Tizenhárom. Jövőre kezdem meg itt a tanulmányaimat itt.
Ezt a mondatot mások biztos nagyobb lelkesedéssel mondják, én viszont egy kicsit ijedt vagyok inkább. Ez egy olyan nagy hely, és bármennyire is elbűvölő, mégis inkább ijesztő egy olyan kislány számára, mint én.
- Milyen az Eridon?
A házakat már ismerem, tudom, hogy melyik milyen vérmérsékletű. Azt is tudom, hogy én nem vagyok alkalmas rellonosnak, és nagyon meglepődöm, ha végül oda osztanak be.
Utoljára módosította:Eszterházy Lili Athalie, 2016. november 15. 13:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018 \o/
Iskolaelső 2019 tavasz
Hegyi Leonóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 86
Lili
Írta: 2016. november 15. 17:27
| Link

Szóval ők ilyen vegyesen tanulnak, akkor végül is nem is olyan nagy baj hogy ên mugli suliba jártam. Persze az is jó lett volna ha itt kezdek. Tényleg tizenhárom éves, pedig nem valami tűnik annyinak, ezt semmiképpen sem akartam volna a szemére vetni.
-Hát az én apukámnakk se tetszett annyira-jegyeztem meg halkan.
- Ó! Jövőre màr idejársz. Az tök jó.-olyan furcsa volt. Itt ez a kis gyerek, és jövőre már ide jár. Ráadásul a hangja is elég félénknek hangzott. Én ilyenkor még azt se tudtam hogy létezik a varázsvilág. Tényleg miért nem gondoltam én erre hamarabb, azokra a furcsa dolgokra amik történtek velem.
- Az Eridon amúgy elég jó, persze a többi házróla nem annyira tudok nyilatkozni. Na meg kinek mi számít jónak hol érzi otthon magát.
- Tényleg te melyik házba szeretnél majd jönni?-kérdeztem barátságosan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

HeGyI LeOnOrA
Eszterházy Lili Athalie
Független boszorkány, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


KisVajdá(n)é <3
offline
RPG hsz: 378
Összes hsz: 906
Írta: 2016. november 16. 20:10 | Link

Leonóra

- Őszintén megmondom, fogalmam sincs...
Egy kicsit el is húzom a számat, hiszen ez még mindig nem vigasztal meg. A kezeimet a zsebembe rejtem, és szembefordulok Leonórával.
- A helyzet az, hogy hiába meséltek már minden házról, úgy érzem, hogy nem illek sehova. Olyan, mintha mindegyik lennék, és mégis egyik sem. Mindenhova el tudom magam képzelni, és ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy bárhol is helyem lenne.
Nagyon sóhajtok a mondat végén. Kár, hogy nincs egy ötödik ház a fogalmam sincs ki vagyok embereknek, akkor nem aggódnék annyira, hogy hova is kerülnék, hiszen ha ide, akkor mondjuk azt jelentené, hogy még ki kell forrnia a személyiségemnek, hogy még nem vagyok száz százalékosan felkészülve arra, hogy házat választhassak magamnak. Még nagyon bizonytalan vagyok ezzel az egésszel kapcsolatban, és fogalmam sincs arról, hogy egyáltalán jó ötlet volt - e belekezdeni ebbe az egészbe ezelőtt öt évvel.
- És milyen érzés ide járni? Mennyire nehéz? Milyenek a tanárok?
Mindent szeretnék tudni, azért, hogy amikor már ide jutok, akkor mindent tudjak. Vannak tanáraink innen fentről, ők ott lent rendesek, de lehet, hogy csak azért, mert itt fent szokták magukat kikiabálni, vagy mert az igazgató bácsi megkérte őket, hogy velünk, kicsikkel ne kiabáljanak. Elég sok mindennel lehet magyarázni azt, hogy kedvesek, de szeretném tudni az igazságot. Ha mondjuk itt fent is kedvesek, akkor az már egy kis nyugalmat ad.
- Alig várom már, hogy megkapjam a pálcámat.
Ez az, ami tényleg a legjobban megmozgat. A múltkor, amikor ott voltunk a nagyfiúnál, akkor teljesen elbűvölt az, ahogy Alíznak keresik a pálcát, aztán végül meglett, éreztem, hogy még engem is megmelenget az egymásra találás öröme, és ezt szeretném már én is átélni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018 \o/
Iskolaelső 2019 tavasz
Hegyi Leonóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 86
Lili
Írta: 2016. november 19. 13:05
| Link

Most már teljesen látszott hogy fél attól hogy ide kell majd járnia. Nem érdekelt már a sok tanulnivaló, elhatároztam segítek neki és megpróbálok egy kis önbizalmat adni neki.
- A tanárok kedvesek, és egyátalán nem nehéz, vagyis csak annyira mint amennyire egy sima iskola nehézedik minél idősebb vagy.- mondtam és igyekeztem nem vészjósló lenni.
Csak hogy több időm legyen ki gondolni mivel fogok bátorságot adni neki. Aztán támadt egy ötletem.
- Figyelj csak-kezdtem óvatosan- mit szólnál ha egy kicsit körbevezetnélek, most úgy is mindenki a könyvtárban vagy a klubhelyiségben van. Sőt biztos forrásból tudom hogy a kviddicspályán sincsenek.
Hát igen miután majdnem lezuhantam lefújták az aznapi gyakorlást. Csak azt nem tudom mi lesz ha valaki meglát minket, sőt mi lesz ha egy tanár az. Nem szívesen kevertem volna bajba hiszen így is izgul az idejövetel miatt. De miért is lenne baj ha egy kicsit csatangolunk a kastélyban. Végül is ha itt lehet a bejárati csarnokban akkor.. Tényleg miért van itt.
-Amúgy te mit keresel itt a bejárati csarnokban ? -ez hogy nem tűnt fel eddig. Ha előkészítős mit keres itt. Persze nem kell mindjárt rosszra gondolni. Nekem is ezer egy olyan indokom lett volna ami egyátalán nem nevezhető szabály ellenesnek.
- Talán a szüleiddel jöttél?-talán ez volt a legegyszerűbb magyarázata annak hogy itt találkoztunk.
Utoljára módosította:Hegyi Leonóra , 2016. november 19. 13:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

HeGyI LeOnOrA

Oldalak: « 1 2 ... 16 ... 24 25 [26] 27 28 ... 31 32 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint