28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! ✴
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Harmat Betti
Diák Levita, Elsős diák



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 30
Írta: 2019. december 24. 22:59 | Link

     Árkony Adél
A levegő igen hideg volt, így orromra húztam a sálam. A kabátom zsebeibe dugtam a kesztyűs kezeimet, és így sétáltam a korcsolyapály felé. A friss hó ropogott a lábam alatt. Nem bírtam betelni a tiszta, csillogó fehérség látványával. A Nap már kisütött, így a hó néhol olvadozni kezdett, és nagy cseppekben hullott a fák ágairól. Elhaladtam egy csapat hógolyózó gyerek mellett. Az egyikük el is talált, mire összerezzentem a hirtelen puffanástól. Megszeppenve álltak meg egymás mellett, kipirosodott pofijukkal rám meredtek. Máskor lehet, hogy morcos lettem volna egy ilyenért. Mindig utáltam ha megijesztenek. De ahogy ránéztem a hidegtől kipirult arcocskájukra, csak elmosolyodtam, s folytattam az utam.
Odaérve felhúztam a korcsolyát amely még tavaly karácsonyi ajándék volt, a jégre léptem. Egészen sokan voltak, minden korosztályból. Láttam egy nénit, ait unokái támogattak a jégen, de voltak egészen pici gyerekek is, akik vagy maguk totyogtak ici-pici korikkal a lábukon, vagy akár még szüleik hátára kötve utaztak. A pálya szélén is sokan álltak. Voltak akik csak látványosságként nézték a korcsolyázókat, voltak kifáradt korisok is. Néhányan gyerekeiket ismerőseiket kísérték el, és a pálya széléről figyelték őket. Sokat forró csokival, kürtőskaláccsal a kezükben bámészkodtak, olvasgattak valamit.
Óvatosan megindultam a jégen. Nagyon rég voltam korcsolyázni. Most is nehezen vettem rá magam, hogy a meleg klubhelyiség helyett idekint töltsem ezt a napot. Pár kör után viszont már egyáltalán nem bántam, hogy merészkedtem ide. Eleinte persze lassan, ingadozva haladtam, azok bosszúságára, akiknek véletlenül az útjába kerültem. Szépen lassan viszont belejöttem, és előjött a régi tudásom, mindaz, amit a szüleimtől vagy nagynénémtől tanultam.
Több tucatnyi kört tettem meg, mire uralomra tört bennem a fáradtság. Megkapaszkodtam a korlátban, és nekidőlve a Nap felé fordítottam az arcom.


Hozzászólásai ebben a témában

Az élet nehéz, de menni kell tovább! 🍀
Árkony Adél
Művészetis tanonc



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 10
Írta: 2019. december 25. 09:15 | Link

Harmat Betti


  Remélem nem csináltál semmi butaságot Léda, mert ma kijöttem a vásárba. Egyedül, vagyis valójában veled töltöm immár két éve az ünnepeket, mióta a szüleinket elvesztettük. Furcsa ez az egész. Nem nagyon szeretem a változásokat, de az eddigi terapeutám azt mondta az új célok, az új környezeti ingerek akár még segíthetik is a veled való együttélést. Ma bevettem a bájitalokat így csak magam vagyok a fejemben. Semmi jele annak, hogy jönnél. Ezért vastag sálat tekertem nyakam köré, sapkát húztam fejemre, puha szövetkabátot kanyarítottam világoskék pulóverem és szűk fazonú farmerem fölé, majd belebújtam bélelt bőrbakancsomba és kiléptem a ház bejáratán. A hó olyan fehér, hogy vakít. A nap rásüt és minden pihe gyémántként csillan meg benne. Igazi mesevilág. Meg is állok pár pillanatra és beleveszek a téli csodába.
 Komótosan sétálok, kesztyűs kezeimet zsebembe süllyesztve gondolkozom. Szomorú időszak ez nekem. Ilyenkor még jobban eluralkodik rajtam a bűntudat, ami depressziót szül, ami pedig szuicid gondolatokat. Mint a vászon, amire rétegenként viszed fel a színeket, de azok egyre csúfabbak, sötétebbek és felismerhetetlenebbek lesznek. Míg végül legszívesebben kidobnád inkább az egész képet. Pont ezt érzem most. Egyedül lenni karácsonykor számomra rettenetesen nyomasztó. Tudom, hogy te velem vagy Lédám, de azért az mégsem ugyanaz, mert én nem emlékszem rá, hogy ha te vagy ébren mit teszel.
 Lépteim öntudatlanul a korcsolyapályához vezettek. Mint álomból ébredő csodálkozom rá az elém táruló látványra, illatokra és zsibongásra. Rengetegen vannak a jégen. Családok, gyerekek, idősek és párok siklanak önfeledten. Boldogok, nevetnek még ha néha el is esnek, azonnal felkelnek és kacagva csusszannak tovább. Megállok a palánk mellett. Államat tenyeremben pihentetve nézem őket és vágyakozva emlékezem. Mielőtt elmentél, annyira imádtunk korizni. Órákig róttuk a köröket és annyira szerettük, hogy be is írattak bennünket a szüleink kori iskolába. Azt mondták tehetségesek vagyunk, de benned nem volt elég szorgalom én meg túl félénk voltam megmutatni magam. Aztán jött az a szörnyű nap...Azóta félek jégre lépni. Pedig nagyon hiányzik.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Ha alél Adél, Léda léha céda..."

Harmat Betti
Diák Levita, Elsős diák



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 30
Írta: 2019. december 26. 22:28 | Link

     Árkony Adél
   A pályán állva lassan felszínre törtek a régi emlékek. Amikor anyáék először vittek korcsolyázni - emlékszem, még nekem is olyan cipőre csatolható korcsolya éleim voltak. Alig mertem  jégre merészkedni, mert pont előttem esett hasra valaki. Apa az ölébe vett, és úgy indult el. Később már két oldalról megfogtak, és úgy róttuk a köröket.
Pár évvel múlva Dominik is csatlakozott hozzánk. Amikor én már egyedül tudtam haladni a jégen, az ő kezét fogták meg. Nagyon sokat jártunk korcsolyázni. Mielőtt ]elindultak  oda, elmentünk együtt. Akkor már Szófia is velünk jött. Borzasztóan élveztük. Akkor még eszembe se jutott, hogy többé nem lesz ilyen alkalmunk. Hogy soha többé nem korcsolyázhatok kézenfogva a szüleimmel, soha többet nem fognak felsegíteni, ha hasra vágódik valamelyikünk.
   Gondolataimból egy srác ugrasztott ki, mikor is belém jött hátulról. Nem tudtam volna felidézni, mikor rúgtam el magam a korláttól, de akkor épp nem ez volt a legnagyobb problémám.  Az ütéstől csúsztam egy jó pár métert, majd nekiestem a palánknak. Lehet, hogy át is bucskázom rajta, ha nem áll ott az a fiatal lány. Teljes sebességből nekimentem, s fejemmel nekiütköztem az ő fejének. Csoda, hogy a lendülettől nem esett hátra. Alólam viszont kicsúszott korcsolyás lábam, és hiába próbáltam a korlát után kapni, csak a lány sálját értem el, ezzel majdnem berántva a jégre. Ezt követően viszont hátraestem, és jól bevertem a fejem, hogy még véletlenül se ússzam meg sérülés nélkül ezt a kiruccanást.
   - Jajj ne haragudj! - siettem a lányhoz amint sikerült feltápázkodnom a jégről. Kisebb sokkot okozhattam neki az előbbi kis akcióval. - Nem volt szándékos! Tényleg! Ugye jól vagy?
   A tekintetem elég ijedt lehetett, és még kapaszkodnom kellett a korlátba, nehogy a remegő lábaim kicsússzanak alólam. Engem is elég nagy sokk ért, már mikor hirtelen belém jött valaki. Másik kérdés az, hogy a srác tovább ment egy szó nélkül.
   - Tényleg nem akartalak meglökni, csak valaki belém jött hátulról -
magyarázkodtam, bár talán inkább a saját lelkemen próbáltam könnyítemi ezzel.
 

Utoljára módosította:Harmat Betti, 2019. december 26. 22:30
Hozzászólásai ebben a témában

Az élet nehéz, de menni kell tovább! 🍀
Árkony Adél
Művészetis tanonc



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 10
Írta: 2019. december 29. 21:47 | Link

Harmat Betti


Elvágyódó, üveges tekintettel nézek magamnak előre. Az agyam mintha kiürülne és csendes lenne. Szeretem az ilyen pillanatokat. Nincs ez a zsibongás, az a furcsa nyüzsgés, amit a gondolataim okoznak. - Áúúúú! - kapok a fejemhez és tántorodom neki a palánknak egy húzást érezve nyakamnál. Léda kérlek ne most...Rimánkodok gondolatban és eltelik pár másodperc is talán mire rájövök, hogy most nem ikrem szabadul be tájfun módjára pár pillanat múlva a testembe, átvéve felette az uralmat. Hanem egy lánnyal koppant össze a kobakunk. - Hogy, mi? - pislogok bódult kábulattal és fejemet fogom, mert lüktet - Se-semmi baj, jól vagyok - nyöszörgök és megkapaszkodok a korlátban. A szeme előtt pici szikrák táncolnak, de hamar eltűnnek szerencsére. A fejem is megnyugszik és egy kis sajgás marad csak az előbbi koccanásos balesetből. - Megesik ha az ember jégre merészkedik - mosolygok megbocsátón a fiatal lányra. Zakóztam eleget, hogy ezt tapasztalatból mondhassam történnek ilyen esések. De rég is voltak azok a korcsolyázós évek. Talán meg sem tudnék már állni két élen. - Régóta korizol? - kérdezem félénken a lányt, mert nem tudom van-e kedve beszélgetni, vagy menne is inkább vissza azonnal csúszkálni. - Amúgy Adélnak hívnak. És téged? - faggatom tovább egyben be is mutatkozva neki. Ezután pedig gyorsan megigazítom a sálamat, amit kihúzott félig a nyakamból, ahogy bele kapaszkodott. Fekete hajam kiemelem alóla és így az a vállamon és a hátamon terül szét. Sötétkék szemeim csillogóvá válnak, felélénkülök, de ezzel együtt a gondolatok is újra elkezdenek zajongani a fejemben. Ki lökhette fel a lányt? Miért tette? Véletlen volt? Miért nem segítette fel? Ehhez hasonló kérdésekkel és lehetséges válaszaikkal telik meg az agyam. Meg az egyre erősödő vággyal, hogy én is csúszkáljak. De a félelem is kezd bekúszni a tudatom leghátsó szegletébe, egy rémes emlékkép formájában.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Ha alél Adél, Léda léha céda..."


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér