Egy olyan hely, melyen hiába beszélsz hangosan, vagy akár kiabálhatsz is, nem sokat ér, hiszen ezek a portrék mindent és mindenkit leköröznek. Egyes privát statisztikák szerint a legtöbb célba ért hátsó támadás ezen a folyosón hangzott el, hiszen elég kimondani az átkot, a pálcáig eljut az információ a célba vett azonban mindezt már nem hallja meg. Itt mindenféle és fajta ember keveredik, vidéki képek keverednek a városiakkal, mind egymásnak kiabálnak át, nem veszik a fáradtságot, hogy kisétáljanak a keretből, náluk így is tökéletesen megy az információcsere, melyből olyan szintű keveredés van, hogy még az Edicumban se lehet megjelentetni. Az emberi hangokhoz keveredik a különböző foglalkozások, piaci kofák hangja, valamint a szabadon tartott állatok sokaságának különböző hangmagasságokon történő kommunikációja. Ezen a helyen vigyázni kell a tettekkel, hiszen sokan azt hiszik, hogy ha nem hallják nem is látják a dolgokat, pedig szinte ki vannak éhezve arra, hogy valami új dolgot kürtölhessenek szét a kastély egész területén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=604914#post604914][b]Rothman Anton - 2016.06.25. 21:35[/b][/url]

- Mégis, miért tenne ilyet bárki is? Mégis miért? - veszik bele lélekszakadt sopánkodásaim sora a térben fellelhető, még számtalan zajba. Hiszen hiába a késő délután, ez a festmény népség csak mértékkel csendesedik bármikor. Nekem viszont ez most pont kapóra jön, hiszen nem az én jajveszékelésemtől zeng minden. Bár jól tudjuk, engem az se nagyon érdekelne.
- Egyáltalán ki talál ki ilyet? - áramlanak tovább fintorgó, grimaszokkal teli, magamból egyre jobban kikelt kérdéseim, miközben cowboyszerű járásommal haladok a márványlapokon, és rágódom valamin. Mármint nem az, hogy agyalok, hanem tényleg rágódom valamin. Kezemben egy kis doboz, amiből újabb és újabb cukorkát veszek elő, a számba nyomva, és folytatom utam, valamint szörnyülködésemet.
- Miért kell, hogy ez történjen? - csapok át egyre drámaibba. Nagyjából már csak az hiányzik, hogy térdre rogyva rázzam az öklömet a mennyezet felé. Egy-egy mellettem elhaladó diák furcsállva mér végig, azonban odáig már nem merészkednek, hogy megkérdezzék, mégis mi bajom van. Igazából tökéletesen beleillek ebbe a harsogó, diliházszerű környezetbe. Szerintem némelyikük azt hiszi, hogy valamelyik képből pottyantam ki és azért bolyongok itt, mert nem jutok haza a festményembe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=604984#post604984][b]Rothman Anton - 2016.06.26. 11:10[/b][/url]

Két fő módon lehetsz láthatatlan mágia nélkül: baromi szürkén és elhanyagolhatóan viselkedsz, vagy éppen hogy kellemetlenül kirívóan. Az emberek mindkét esetben úgy tesznek, mintha nem is léteznél. De most olybá tűnik, mégsem vagyok láthatatlan. A kis Hanna-hasonmás legalábbis észrevesz. Igen, ő volt az, akit a múltkor összekevertem a lányommal.
- Neked is, édesem. - üdvözlöm viszont és fordulok egy amolyan balerina mozdulattal a kölyök felé, hiszen már majdnem eltrappoltam mellette. Egyelőre nem ingatom meg azon hitében, hogy még mindig tanár lennék. Különben is, ez hasonló, mint egy elnöki poszt, nem? Ha egyszer az voltál, mindig az maradsz. Egy diák szemében biztosan. Akár tanítottad, akár nem.
- Ha nem mindenízű, akkor feltétlenül. - vágom rá a kérdésre.
- És te ilyet? - nyújtom felé a kis dobozt, egy orr ráncolós fintor közepette.
- Ha nem kell több ilyet ennem, akkor igen. - bólintok a kedves érdeklődésére a hogylétemről. Mintha bárki kényszerített volna rá, hogy egymás után tömjem magamba a mindenízű drazsékat, amiket most a leánykának kínálok nagy kegyesen. Bizony, ezek miatt szitkozódtam. Miért készítenek ilyesmit? Ez valami élet metafora? Falod és falod, miközben néha -szó szerint- rosszul leszel attól, amit kapsz, de nagy reménykedve haladsz tovább, hiszen néha igazán kellemes élményekben lehet részed.
- Sőt, tessék, a tiéd! Kínálgasd vele az ellenségeidet! - csukom be egy gyors mozdulattal a dobozt, mielőtt a navinés kis mancsa elérne hozzá, hogy vegyen magának belőle. Inkább övé az egész, aztán csinál vele, amit akar.
- Boldog szülinapot! - kívánom a dobozka átadása mellé. Hiszen nyilvánvalóan ezt ünnepli ilyen szánalmas magányban a mi kis hősünk. Vagyis már nem, hiszen itt az ő megmentő lovagja. Kicsit görnyedt, kicsit alacsony, kicsit idős már hozzá, de a mienk.
- Szóval? Milyen torta? - terül szét egy bájos... nak nehezen nevezhető, de annak szánt mosoly az arcomon, miközben egyik kezemet zsebre vágva érdeklődöm. Mindezt némileg emelt hangon teszem, hiszen a festmények nevükhöz híven csak harsognak és harsognak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=605024#post605024][b]Rothman Anton - 2016.06.26. 16:19[/b][/url]

Étcsokis? Tökéletes. Keresve se találhattam volna jobbat az iménti percekben elszenvedett ízek leöblítésére. Amint megkapom tehát a remekbe szabott szeletet, már marom is magamhoz és lehuppanok a diák mellé. Török egy darabot a tortámból és a számba dobom, hogy aztán bólogatva hümmöghessek. Jó. Nagyon jó.
Aranyos a lánykától, hogy bizonygatta itt nekem a süti finomságát. De látta, nem nagyon kellett tukmálnia. Már csak azért sem, mert első pillanattól tudtam, hogy igazat mond. Végülis ez a szakmám. Az már más kérdés, hogy az ő igaza nem az enyém. Jelesül: könnyen lehetne, hogy ő tényleg finomnak tartja, míg én abszolúte nem. Relatív ügy. Azonban egy csokitortával nehéz mellélőni. Ezzel itt nem is sikerült.
- Csak azt ne mondd, hogy ez a legjobb ajándék, amit eddig a szülinapodra kaptál! - mormogom csücsörítve, a falattól dudorodó arccal a diáknak, közben a dobozka felé bökve. Az egy + sok festett személyes bulija nyomán még az is kitelne, hogy tényleg senki nem köszöntötte fel rajtam kívül.
- Hányadik különben? - érdeklődöm meg ilyen illetlen kendőzetlenséggel a korát. Aztán észreveszem befordulni a sarkon az egyik felügyelőt, akinek biccentek és szélesen rávigyorgok a csokis fogaimmal. A köszöntést viszonzó bólintása félbemarad és az a csekélyke mosolya undorodó kifejezésbe fordul. Kényelmetlenül torkot köszörülve halad tovább. Nézek még utána, aztán tömöm be az újabb falatot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=605287#post605287][b]Rothman Anton - 2016.06.27. 21:50[/b][/url]

Ráijeszthetnék a kis sárgaságra egy jól irányzott besértődéssel, amiért a csodás ajándékom nem érdemelte ki nála az aranyérmet. De a születésnapjára való tekintettel ettől most eltekintek és inkább a maradék tortára tekintek, hogy a tekintélyem ne csorbuljon.... oké, befejeztem.
- Hát ha már így kínálod, kipróbálom, villával is ilyen jó-e. - dünnyögöm, még éppen az utolsó falatot nyelve lefelé, de már nyújtom a tányéromat az újabb adagért, és szalvéta helyett szórakozottan a lány egyik csodás rajzát markolom fel. De mielőtt az arcomhoz emelném, észreveszem ezt. Mondjuk olyan szempontból már késő, hogy az ujjaimtól tiszta csoki lett.
- Bocs. - kérem elnézését ékesszólóan.
- Mik ezek különben? - érdeklődöm az alkotásai felől, amiket most így jobban megnézve, talán még jót is tesz nekik az én barna ujjlenyomatom rajtuk. Abból a színből úgyis kevesebbet használt. Viszont ettől még mindig csupa maszat vagyok. Egy nagyon idétlen mozdulattal, két ujjal fogva előveszem a pálcám és egy hasonlóan idétlen suhintás után már csillogok-villogok is. Ám remélem, ez nem tart sokáig, hiszen már kapom az új vércukorszint emelő csokibombát. Ugye kapom?
- Szóval tizenhét. Az nem rossz. - huppanok vissza mellé.
- Vártad? - kérdezem, nagy komolyan összevont szemöldökkel, mintha valami tudományos felmérést végeznék. Bár végülis én mindig azt teszem. Minden esetre a csitrik egy része odavan, hogy már végre nagy és erős felnőtt lehessen és csinálhasson mindenféle korhatáros dolgot, míg mások a hátuk közepére sem kívánják, vagy éppen teljesen hidegen hagyja őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=606371#post606371][b]Rothman Anton - 2016.07.02. 19:28[/b][/url]

Csalódott vagyok. Mélységesen csalódott. Minden elképzelésem dugába dőlt. Minden számításom falsnak bizonyult. A csokitorta ugyanis villával is pontosan ugyanolyan finom, mint kézből majszolva. Se nem rosszabb, se nem jobb. Na nem baj. Ez a csalódottság nem szegi kedvem. Tömöm magamba tovább. Mivel pedig a lány meggyőzött arról, hogy nem haragszik, amiért a műalkotásival törölköztem, így továbbra is azt használom szalvétának, amit az előbb már összemaszatoltam. Egyáltalán nem kár érte.
- Ez nem igaz, de nem baj. - legyintek, szintén a villámmal.
- Ha örülsz, az a te dolgod. Az én lányom nem fog neki örülni. Gondoskodom róla. - adom elő itt a kemény, zsarnok apát, aki az ő kis hercegnőjét semmi esetre sem engedi majd jöttment szőke hercegekkel meg fehér lovakkal lófrálni, hiába engedi meg a törvény ezt is a sok más mocsokság mellett. Az igazság persze az, hogy egyetlen dolog érdekel: az, hogy ő boldog legyen. De pszt! Ez titok.
- Tényleg, ismered őt? Tudod, ugyanolyan, mint te. - emlékeztetem az első találkozásunkra, amikor azért rikácsoltam utána, mert a gyerekemnek hittem. Azóta már a második vagy hanyadik évét tölti itt a tanodában.
- Kémkednél nekem utána? - vetem fel egy szájtörlést követően, amolyan mellékesen, hátha simán igent mond nekem, és máris volna egy remekbe szabott téglám az iskolában. A kis navinésnél tökéletesebbet nem is találhatnék, hiszen egyáltalán nem kelti fel senki figyelmét. Még egy halom csokitortával is alig.
Apropó csokitorta: amint a szülinapos előáll ezzel az ajándékot a manóknak őrültséggel, félrenyelem a süteményt és fuldokolva köhögök pár morzsát a kezembe. Még a szemem is könnybe lábad.
- Eszedbe se jusson... - ragadom meg a lány karját, mintha az élete múlna azon, amit mondok. A drámai pillanatot fokozandó a hangom még elég elhaló és érdes az iménti köhögéstől, ennél fogva igazán vészjósló. De ez tényleg nem játék. Ha valóban ilyen hálás annak a manónak, vagy levegőnek nézi, vagy belerúg párat, vagy kihasználja és rendel még tőle ezt meg azt, azonban egy túlcsorduló köszönöm vagy egy ajándékot biztosan kikészítené szerencsétlent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=606559#post606559][b]Rothman Anton - 2016.07.03. 20:55[/b][/url]

Elvileg az én sarjam is messze van tőlem az év nagy részében. Ezelőtt azért volt így, hiszen a jó édes anyjával él, most meg már bagolyköves, úgyhogy ezeket a folyosókat és padokat koptatja. Ennek ellenére folyton a nyakába lihegek. Legalábbis egyesek szerint. Különben viszont csak pár hetente esz erre a fene, amikoris találok valami ürügyet a környéken koslatásra. Most például a minisztériumi kollégák néhányának meglátogatását. Ha meg már itt vagyok, mindig ránézek a lányomra.
Pedig nem vicceltem. Komolyan fel akartam bérelni a szülinapost, hogy kémkedjen Hanna után. Amit persze sokkal kevésbé teszek azért, hogy a kis tinédzser életébe vájkáljak, mint inkább, hogy bosszantsam kicsit és figyeljem, hogyan reagál. Hogy tényleg képes vagyok-e még a saját véremen is kísérletezni? Ó, még szép.
Hát nem hallgat rám a navinés semmiben. Mindenről azt hiszi, hogy a bolondját járatom vele. Mindegy, majd tanul a maga karán. A manóknak pedig komolyan veszélyes kedveskedni. Ha nem csinálsz semmit, abból nem lehet baj. De majd rájön magától. Vagy nem.
- Ez jó volt. - adom vissza neki az üres tányéromat.
- Igazán lehetne gyakrabban szülinapod. - vélekedek eképpen, miközben alaposan megtörölközöm a rajzok és valós szalvéták hadával. Bár még így se tökéletes. Úgyhogy megint előveszem a pálcámat és azzal megoldom a továbbiakat. Mégse csokoládéban úszva térjek vissza a parancsnokságra. Hiszen még odamegyek, természetesen. Munkamániás vagyok. Ez van.