Egy olyan hely, melyen hiába beszélsz hangosan, vagy akár kiabálhatsz is, nem sokat ér, hiszen ezek a portrék mindent és mindenkit leköröznek. Egyes privát statisztikák szerint a legtöbb célba ért hátsó támadás ezen a folyosón hangzott el, hiszen elég kimondani az átkot, a pálcáig eljut az információ a célba vett azonban mindezt már nem hallja meg. Itt mindenféle és fajta ember keveredik, vidéki képek keverednek a városiakkal, mind egymásnak kiabálnak át, nem veszik a fáradtságot, hogy kisétáljanak a keretből, náluk így is tökéletesen megy az információcsere, melyből olyan szintű keveredés van, hogy még az Edicumban se lehet megjelentetni. Az emberi hangokhoz keveredik a különböző foglalkozások, piaci kofák hangja, valamint a szabadon tartott állatok sokaságának különböző hangmagasságokon történő kommunikációja. Ezen a helyen vigyázni kell a tettekkel, hiszen sokan azt hiszik, hogy ha nem hallják nem is látják a dolgokat, pedig szinte ki vannak éhezve arra, hogy valami új dolgot kürtölhessenek szét a kastély egész területén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=506724#post506724][b]Ombozi Sára - 2015.08.18. 20:10[/b][/url]

Az egyetlen dolog, amit mostanában nagyon biztosan tud, hogy nem elégedett az életével. De még mennyire, hogy nem, semmivel. Furcsán érzi magát az iskolában, a testvéreivel, a kapcsolatában, a saját bőrében. Úgy érzi nem tart sehova, holott mindig is elérte, amit akart. De amikor nem tudja, mit akar, akkor kezdődnek a problémák.
Szóval mostanában próbálja elterelni a figyelmét, valami mást csinálni, tulajdonképpen nem válogatós pótcselekvések terén. Most éppen azt az időszakot próbálja újraélni, amelyiket a legjobban szerette életében. Amikor idekerült, gondtalanul, új lappal indult, kötöttségek és plusz felelősség nélkül. És minden olyan habkönnyű volt.
Szóval úgy döntött, előveszi a tiniőrültségeit. Túlságosan felnőtt, ez is ijesztő számára, márpedig ő soha nem is akart. Ideje ismét Csingilinggé változnia, a kis tündérré, aki mókát és szórakozást hoz mások életébe. De azért ügyel arra, hogy a saját hírnevén semmi csorba ne essen. A nagyon rég nem használt, vállig érő, csillogó fekete parókáját veszi fel. Erős sminkkel változtatja el arcát, hogy ne legyen olyan könnyen felismerhető. Na jó, aki jól ismeri és sokat látta, azt nem tudja úgysem átverni, még a bolyhos, kapucnis pulcsijában sem.
Némileg szürreális látványt nyújt, ahogy a Harsogó portrék folyosójának témájává válik. Ha a kinézete nem lenne elég, éppen egy rózsaszín kecskét próbálna húzni maga után. A csillámmal alaposan teleszórt állatnak azonban más tervei vannak, Sára pedig a kecses mozdulatok helyett inkább nekirugaszkodik, testsúlyát is próbálja bevetni, hogy úgy ráncigálja szegény kecskét.
- Gyere... gyere már! - kéri tőle egyre kétségbeesettebben, újra és újra, lassan pedig düh bukkan fel hangjában. Kilátástalan helyzetében még cicceg is az állatnak, hátha úgy kevésbé akarja makacsul lerágni az egyik függönyt. Még hasznos tulajdonsága is lesz ez az állatnak, ha végre eljuttatja a helyére, Lasch irodájába. Biztos benne, hogy a drága tanár úr imádni fogja új kedvencét. Főleg, ha ilyen falánk és a dolgozatok közelébe engedi. Javítás megoldva!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=506746#post506746][b]Ombozi Sára - 2015.08.18. 21:02[/b][/url]

Pedig jó kis terve volt. Kihasználja a pangós időszakot, amikor mindenki órán van, elvezeti a kecskét, beviszi, hagy még pár meglepetést Lasch irodájában. Megcsodálja művét, megveregeti a saját vállát, elégedetten vigyorog egész nap. Már a gondolattól is fel van villanyozva. Annyira akarja ezt az elégedett, mámorító érzést, hogy már szinte fáj neki, szóval még nagyobb beleéléssel rángatja a pórázt, ami mellesleg eredetileg kutyáknak készült. Nem kecskéknek. Talán itt van a baj.
- Óóó, szia! - pillant fel, amikor hangot hall és ösztönösen bekapcsol az agyában egy kis védelmi rendszer. Ennek hatására olyan ártatlan képpel pillant fel Ethanre, olyan ártatlanul vigyorog rá, mintha tényleg nem lenne, csupán csak pár agysejtje és azokat is legalább olyan hasznos dolgokra használná, mint a megfelelő körömlakk színének kiválasztása. Tökéletesen tudja játszani a hülye naivát, ha arról van szó.
- Ja, hogy ez? - egy könnyed kézmozdulattal mutat végig az állaton, mosolyogva. - Ajándékba lesz.
Amint ezt közölte, úgy érzi, meg van oldva a probléma. Némi méreggel tekintetében nézegeti az állatot, de lassan meglágyul a szíve. Hiszen ő egy nagyon jó ötlet, hasznos is pajtás. Tulajdonképpen még szimpatikus is neki a makacssága, elégedett sóhajjal, büszke tekintettel pillant végig. Lélekben gyermekévé fogadná, ha nem hangzana ez igazán bizarrul. Még a helyzetnél is bizarrabbul.
- Nincs kedved segíteni? Nem olyan könnyű szállítani, én majd húzom, te meg megtolhatnád hátulról - kérlelő pillogás és ártatlan mosoly jár a mondathoz, és még meg is simogatja a rózsaszín, csillogó állat fejét. Tapasztalatból tudja, hogy ilyen helyzetben ezekkel a megjegyzésekkel általában könnyedén eléri, hogy mindennel foglalkozzanak, csak azzal ne, mit csinál ő tulajdonképpen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=506770#post506770][b]Ombozi Sára - 2015.08.18. 21:30[/b][/url]

Látja Ethan arcán, hogy... lát mindent. Érdeklődőn vizsgálja a másik arckifejezését és kicsit aggódik miatta. De nem, annyira nem sikerült lesokkolni, mint gondolta, a férfi meglepő higgadtsággal és megfelelő mértékű szkepticizmussal kezeli a helyzetet, Sára pedig megeresztene felé egy elismerő mosolyt, ha nem zavarnák meg közben. Édes kis kecskéje most elégelte meg a függönyt, és annyira csábítónak tűnt Sára pulcsijának alja, hogy mindenképpen meg kellett kóstolnia. Ennyire közel pedig nem akart kerülni a kecskéhez, nagyon nem, főleg nem a szájához, nyelvéhez... a fogaihoz meg főleg nem. Így egy sikkantás kíséretében ugrik egyet, miközben próbálja elvenni a felsőjét.
- Ó, hát... a kedvenc tanárbácsimnak. Lasch úr biztosan örülni fog neki - bólogat közben, mert úgy dönt, egye fene, elárulja magát. Ajándékba viszi. Amúgy sem ismeri a másikat, valószínűleg nem ismeri fel és/vagy nem tudja a nevét. Furcsa mód nem nevet rajta. Nem tesz rá megjegyzéseket. Inkább csak áll és figyeli, és ettől valami furcsa, hideg érzés kúszik végig a gerincén. Ethan kissé félelmetes számára, legalábbis biztosan nem szívesen húzna vele ujjat. Lehet, hogy badarság és félreismeri, de hirtelen nem tud szabadulni ettől a rossz előérzettől.
- Figyelj, ha már nem segítesz, király lenne, ha nem mesélnél erről másnak. Tudod, amolyan titkos rajongó vagyok - ő is tudja magáról, hogy nagyobbnál nagyobb hülyeségeket talál ki, de zavartalan beleéléssel képes ezeket előadni. Lévén most tulajdonképpen nem Ombozi Sáraként van itt, nem kell emiatt aggódnia. Közben pedig észre sem veszi, hogy eddig két kézzel rángatott pulcsiját már nem húzza semmi. Egy pillanatig fel sem tűnik. Ez pontosan elég idő ahhoz, hogy az eddig makacsul ácsorogni vágyó állat magától, felügyelet nélkül elinduljon kalandozni a folyosón.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=506800#post506800][b]Ombozi Sára - 2015.08.18. 22:47[/b][/url]

Próbálja faképpel tovább tűrni az egészet, de ahogy Ethan lehajol a mondat közepén és pont megfelelő hangsúllyal mondja ominózus mondatát, kiszalad belőle egy jóleső nevetés és ebben a pillanatban esik le neki, hogy rég mulatott ilyen jót. Ami jobban belegondolva elég szánalmas, így nem is olyan nehéz komolyságot erőltetnie magára.
- Tulajdonképpen egész hasznos. A teje meg tök egészséges állítólag - és körülbelül ennyiben ki is merült a tudása a kecskékről. Hiába, a biológia szele nem nagyon csapta meg szegény lányt. Mázli, hogy művészlélek, nem kell azzal foglalkoznia, mennyi haszna lehet még egy kecskének. Bár még az is felmerül benne, hogy egy hosszabb előadással vagy érveléssel akár még némi elismerést is kicsikarhatna Ethanből. Talán. Bár egyáltalán nem ismeri a másikat, ilyen feltételezésekkel tulajdonképpen csak vaktávban lövöldöz.
- Az olyan lenne, mintha feladnám, vagy inkább csak újratervezés? - kérdezi végül, mert hát a másik véleménye objektívabb, mint az övé. És hiába, ő mindig is ilyen volt, nem szabadul tőle, igenis érdekli, mit gondolnak róla mások. Nem kifejezetten egyes személyek, inkább kollektíven az emberek mit gondolnának róla. Nem. Így sincs több értelme a dolognak.
Örül neki, hogy Ethan legalább azzal hitegeti, hogy nem fog mondani semmit, de nem bízik benne különösebben. Nem a rossz előérzet miatt, inkább csak mert nem ismeri és nem elég buta ahhoz, hogy vakon megbízzon mindenkiben. De aztán a másik elmutat egy irányba, és megállapítást tesz, ő pedig értetlenül pislog egy ideig, hátrafordul és nézi, amint az eddig lecövekelt drágája peckes járással indul meg felfedezni a kastélyt és húzza maga után pórázát.
- Óóóó, nemár! - egy fáradt sóhaj kíséretében szakad ki belőle a rövidke, ámbár annál kifejezőbb mondat. - Lehet, hogy csak hagynom kéne elkalandozni. Tök jó ajándék lesz valakinek, aki megtalálja, nem?
Ezek után pedig reménykedőn pillant fel Ethanre, könyörgő, zöld tekintetével egyértelművé téve, hogy némi feloldozást vár tőle. Így is megtépázott büszkesége biztos nem bírná ki, ha egy rózsaszín kecske után futkározna a kastélyon át és ha el is kapná, biztos le kéne még birkóznia. Nem. Na neeem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=506832#post506832][b]Ombozi Sára - 2015.08.18. 23:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=506916#post506916][b]Ombozi Sára - 2015.08.19. 13:18[/b][/url]

Egy idő után furcsán hatalmába keríti az az érzés, hogy mi sem természetesebb, mint itt sétálgatni Ethannel, fél szemét a rózsaszín, fogadott gyermekén tartani. Mintha tényleg nem lenne olyan hihetetlen szürreális az egész, hanem csak egy átlagos délután a Bagolykőben. Némi minőségi szórakozás, se több, se kevesebb, pont amennyi jár.
- Örülök a találkozásnak, Sára vagyok - rámosolyog még a másikra és ő is érzi, mennyire bizarr a jelenlegi szituáció. Nem, nem így szokott új emberekkel megismerkedni, de ő akart újdonságot az életébe, némi kitérőt a kétségbeejtően monoton hétköznapokból. Hát tessék, itt van. Megkapta, amire vágyott.
Éppen ezen morfondírozik csendesen, amikor érzi, hogy Ethan kissé megfeszül mellette, felpillant rá, és furcsállja a reakciót. Ha az ő kis műsora semmi ilyesmit nem váltott ki belőle... akkor mindenki levonhatja a következtetést. Nagyot nyel, miközben Ethan tanácstalan tekintetével találkozik. Kissé fél megnézni, miről van szó, ezért bámulja őt olyan makacsul, de aztán kénytelen, követi a tekintetével, amerre Ethan nézhet.
A látványt nem nehéz kiszúrni. És abszolút hatásos, sokkoló. Hasonlóan megrökönyödik, mint a másik. Az ő kis fogadott gyermeke, az a rózsaszín, csillogó remekmű, az imádott, _A_Kecske_ éppen súlyos terhet cipel. Pontosan egy Szentmihályi Norbertnyi súlyt, ami pont egy Szentmihályi Norbertnyi súllyal több, mint amit vinnie kéne... és mint amit kibír. Szerencsétlenen látja a kétségbeesést, ahogy próbál megindulni, de hiába, lábai remegnek. Sárában pedig felélednek a nem létező anyai ösztönök és iszonyatos haragra gerjed.
- Szállj le róla, de rögtön, te kecskeszomorító! - cseppet megemelt hangon szólítja fel az eridonost, mert nem érzi elég hatásosnak Ethan kérdését. Sőt, a saját fellépését sem érzi elég hatásosnak - pedig hell yeah, nagyon is az - , ezért elengedi Ethant, előveszi a pálcáját és gondolkodás nélkül átkoz. A Levicorpus tűnt elsőre legjobb megoldásnak, ami ha célba ér, Norbi már lóg is - nem kötélen ugyan, de legalább fejjel lefelé.