36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. november 24. 20:46 | Link

Ethan R. Saint-Venant


A péntek estéim sosem unalmasak, mert ha valami okból véletlen nem is lenne programom, csinálok magamnak. Ilyen egyszerű. Így hát ezen a péntek estén is kénytelen leszek kimozdulni az ágyamból, amin egész nap hemperegtem gyakorlatilag. Lassan nem ártana dolgoznom valami kiállításanyagon, mert szép és jó, hogy meztelen pasikat rajzolok, de asszem' a legtöbb embert ez nem érdekli. Hát, nem tudják, mit hagynak ki.
Persze, nyilván inspiráció nélkül az ember lóf***hoz nem kezd, ilyenkor indulok el sétálgatni az üres folyosókra, vagy le a faluba (bár ebből mindig csak a fent említett témában születnek képek, szomorú). Úgyhogy nagy nehezen ráveszem magam, hogy megmozduljak, innentől már könnyebb amúgy - a szokásos festőszett megy a hátizsákba, aztán indulás, és majd lesz valami.
Többnyire csak rovom a folyosókat, nézegetem a nulla művészeti értékkel bíró portrékat (mert igen, utálom a portrékat, semmi izgalmas nincs bennük), és lustán kifújom a füstöt. Jaj, nem lenne szabad dohányoznom. De kár.
Az egyik alsóbb folyosón járok éppen, amikor észreveszem, hogy az egyik portré engem bámul. Mármint, szabályosan - egy rendkívül ízléstelenül megfestett, vörös hajú nő csak meredten néz engem, úgyhogy megállok, és visszabámulok.
- He? - kérdezem illedelmesen, mire a nő csak arrogánsan lesüti a szemét.
- Te vagy a festő gyerek - mondja, én meg felvonom a szemöldököm.
- Ja.
Amióta ezen a folyosón akcióztam Adriannal, pár festmény tisztábban van vele, hogy tudok rajzolni, bár mondjuk úgy, nem mindegyik örül neki. Valamiért ezek az idióták potenciális veszélyforrást látnak bennem, csak tudnám, miért.
Aztán a nő magyarázni kezd, én meg lesz*rom, és indulnék is tovább, de ez az idióta követ. Úgyhogy fogom magam, és visszamegyek az eredeti hátteréhez.
- Ez a szerencsenapod, banya - közlöm hanyagul, s mire pislogna, valami csoda folytán sikerül bezárnom a keretébe. - Ma megújulsz, tuti örülsz majd neki.
Azzal előásom az ecsetem, s hamarosan már viszem is fel az új színt. Elegem van az igénytelen képekből. Amúgy is festeni indultam, nem?
Hozzászólásai ebben a témában


Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2016. november 24. 22:15 | Link

Allan Colton Fisher
-megjelenés-

Még jó, hogy a közelben járt. Igaz, hogy nem feltétlenül Colton szemszögéből jó hír (bár még lehet az is) - inkább a szerencsétlenül járt festmények örülhetnek a prefektus érkezésének. Majdnem későn fordult be a harsogó portrék folyosójára. Majdnem.
Így viszont még pont elcsípi az utolsó beszélgetésfoszlányokat, azok közül is a "ma megújulsz" részt, ami nem hagy maga után sok félreérteni valót.
- Késő este festményeket zaklatni nem szép dolog, még egy festőtől sem. - Szólal meg nem messze a másik fiútól, majd mielőtt még az felvihetné az első "végzetes" ecsetvonást, finoman megfogja a rellonos csuklóját, és elhúzza, távolabb a képtől.
- Szerintem mindenki jobban örülne egy tiszta, fehér vászonra felvitt, egyéni Fisher képnek, mint annak, hogy átpingálsz egy idős hölgyet.
Udvariasan odabiccent egyébként a még javában puffogó és hápogó festménynek, de ez még mindig jobb, mintha holnap az egész iskola a szörnytettől zengene. Ettől függetlenül esze ágában sincs túl szigorúan bánni Cole-lal sem, a feddő él helyett derűs mosollyal köszönti a kései órán.
- Ebbe futok.. pedig még csak nem is mostanra vagyok beosztva járőrözni - sóhajt fel, közben elengedi az általa tartott csuklót, visszaadva a mozgás teljes szabadságát ezzel a másiknak.
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. november 26. 22:26 | Link

Ethan R. Saint-Venant


A hang irányába fordulok - hirtelen fel sem ismerem, ugyanis elmerültem a fejemben -, s az, hogy Ethant pillantom meg, a lehető legjobb és legkevésbé kedvező fordulat. Azért kedvezőtlen, mert már most sejtem, hogy ismét a kevésbé nyilvános képgyűjteményem fog bővülni ezután a találkozás után, másrészt pedig mert felcsillan a remény, hogy értelmes dolgokkal fogok tudni foglalkozni ezen az éjszakán.
- Ugyan már, nézz rá, dilettáns munka. - Intek a hölgy felé, aki szemlátomást iszonyatosan felháborodik, de azért még mindig meg van rettenve, úgyhogy nem ébreszti fel a többi portrét. Hála a jó istennek.
A csuklóm viszont csapdába került (mint a múltkor... haha), úgyhogy sajnos nem tudok nekilátni a munkának. Ezt most megúszta a némber, na mindegy.
- Elhiheted, én is örülnék, ha lenne ihletem hozzá - sóhajtok rezignáltan. Tulajdonképp nincs sz*rabb dolog számomra, mint az ihlethiány; ennél borzalmasabb dolgot kb. elképzelni nem tudok. Ez az elmém megfeneklése, a gondolatstopp. Az ihlethiány azt jelenti, hogy ismét belesüllyedtem a teljes érzelemmentességbe, így nincs is mit lefestenem.
- Szegény te - nézek rá, ugyanazzal a visszafogottsággal, mint amivel a pubban köszöntöttük egymást. - Kellemetlen lehet, hogy lázadozó művészeket kell büntetned esténként. Bár lehet, hogy a kreativitásod miatt ez tartalmas szórakozás számodra.
Közben zsebre is vágom az ecsetet, úgy néz ki, azt ma nem használhatom. Igencsak szomorú tény ez.
- Ha nem járőrözni vagy, akkor hogyhogy ilyenkor erre jársz? - kérdem, s a kezemet is zsebre vágom közben. Micsoda balszerencsés véletlen, ugye, hogy Ethan pont erre járt. Fáj a pici szívem.
Hozzászólásai ebben a témában


Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2016. november 26. 23:17 | Link

Allan Colton Fisher
-megjelenés-

Fájdalmasan felsóhajt. Nehéz megállapítani, hogy Cole vissza-nem-fogott sértése váltja ki ezt belőle, vagy az ezt követően szinte azonnal felhangzó sápítozás, éles hangú átkozódás és egyéb hangi elemek, amiket nem kívánt magának így éjnek évadján.
- Jobb, ha elmegyünk innen, bántja a fülem ez a hangos zaj. - Nos, talán ez részéről sem volt a legudvariasabb, de még mindig mérföldekkel kevésbé szókimondóbb, mint a másik rellonos. Hogy szavainak nyomatékot adjon, megérinti Cole hátának közepét, illetve valamivel lejjebb, derékrésznél a gerinc mentén. Kívülről egyszerű mozdulat, mintha csak terelgetné a fiút.
- Bizony, szegény én. De nem kell aggódnod, valóban sokféle büntetési mód közül tudok válogatni, biztosan kitalálok valamit neked is. - Burkolt heccelődés, egyben műsor is a festményeknek, akik egy "festényként" mellé állva biztatják arra a sárkányok házának prefektusát, hogy "adja meg a vandálnak, ami jár neki". Magában rendkívül jól szórakozik ezen.
Ha tudnák, mihez szurkolnak.
Amennyiben Colton nem ellenkezik, akkor rendes sétatempóban el is indulnak, hogy kikerüljenek a festmények uralta folyosóról, és egyúttal átvonuljanak egy csendesebb szegletére a kastélynak. Nem olyan rossz, ha talál társaságot magának, még mielőtt leülne a faluban a pubban vagy valahol, valamelyik másik vendéglátóipari egységben.
- Ha tudok segíteni valamiben, hogy megjöjjön az ihlet, nyugodtan fordulj hozzám. Úgyis a faluba tartok.
Utoljára módosította:Ethan R. Saint-Venant, 2016. november 26. 23:18
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. november 27. 00:09 | Link

Ethan R. Saint-Venant


- Eh - csak ennyit mondok. Igen, a legtöbb festmény gondolom nem viseli jól a kritikát. Még szerencse, hogy az enyéim nem mozognak, különben asszem' a legtöbb harakirit hajtana végre depressziójában, amennyit oltom őket, meg magamat.
Ethan érintése, hát, meglep, ez viszont nem látszik az arcomon; az enyhe "terelő" érintés (domináns kviddicsposzt, értitek... visszautalás), amikor a derekamra csúszik, egyszerűen oldalra döntöm a fejem, amolyan "ó, Ethan, ne már"-pillantással fűszerezve. Tény, nem hittem volna ezt róla. Hogy csak így... terelgeti az embert, értitek. A végén még megilletődök, haha.
- Bedobsz majd egy párduc elé. Persze, nem akarok ötleteket adni... - Csupán egy ártatlan megjegyzés, ugye. Képtelen ötlet, hogy szétszedjen egy párduc, nem? Milyen balga ötletek! - Nyilván ez csak akkor lehetséges, ha véletlenül találsz egy párducot a közelben.
Tekintetem egészen szolidan és mérhetetlenül finoman (tehát, csak Coleosan) veszi szemügyre Ethan inge színét, és csak és kizárólag azt. Festői elemzés, ugye.
El is indulunk végül, lassú tempóban haladunk, miközben a rellonos továbbfűzi a beszélgetést, apró félmosoly jelenik meg a szám szélén.
- Egy olyan kiállításanyagot próbálok összehozni, amiben nem anatómiai szempontú férfiábrázolásokat mutatok be. Ebben is tudnál segíteni? - Pillantásom ráemelem, szememben valami fény csillan; biztosan félek a büntetéstől, ugye.
- Mondjuk nem annyira ragaszkodom ahhoz, hogy elvessem ezt a tematikát. Talán egy nagyon kicsit szomorú lennék, de... azért ezt lehet orvosolni. - Szegény szomorú festőművész. Röhögnöm kell.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2016. november 27. 00:33
Hozzászólásai ebben a témában


Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2016. november 27. 00:39 | Link

Allan Colton Fisher
-megjelenés-

A feddő pillantásra csak egy félszeg bocsánatkérő vállvonással válaszol, de azért ott van az a mosoly a szája szegletében, ami inkább játékossá, semmint lemondóvá teszi magát a gesztust. Nem is tart az érintés sokáig egyelőre, ez főleg úgyis csak műsor a festmények számára. A lényeg, hogy úgy távozzanak innen, hogy a mázolmányok meg legyenek győződve a vandál kegyetlen büntetésének tényéről. Egy ideig szemsarokból még látja, hogy egy-egy figura lopakodik utánuk keretről keretre, de aztán vagy feladják, amikor nem történik semmi - vagy elvágja az útjukat a tény, hogy egy festménymentes folyosószakaszra érnek át a harsogó portrék fenségterületéről. Magában valósággal fellélegzik. Nem szereti, hogy a varázslóiskolákban gyakorlatilag a falnak is füle van.
- Gondolkodtam ezen is többet között, igen, nem rossz javaslat. Csakhát manapság nagyon trükkös ilyen nagymacskákat felhajtani, főleg ezen az éghajlaton - sóhajt fel gondterhelten. Aztán ahogy Cole tekintete elkalandozik (szigorúan művészeti szándékból, nyilván), a végén elkapja a pillantását.
- Ettől függetlenül teljesen biztos vagyok abban, hogy megoldom.
Nem mellesleg magát azt a szándékot, információt tényleg elraktározza, hogy Colton szeretne összehozni magának egy kiállítást, nem lehet rá azt mondani, hogy ne lenne figyelmes hallgatóság. Talán, ha majd hall valami hasznosat a faluban vagy a városban, amit előnyként fel lehetne használni ehhez, illetve hasznos lehet Cole-nak, akkor eszébe fog jutni a fiú.
- Sajnálom, abban nem tudok segíteni. - Ch. Hát, ennyit erről, mondja a kis hangocska, mikor csettint a nyelvével.
- De ha úgy döntenél, hogy megtartod ezt a témát... talán ellensúlyhatom a veszteségérzet feletti gyászt.
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. november 29. 21:44 | Link

Ethan R. Saint-Venant


Nehéz a festők élete. Ezek az unalmas, unalmas péntek esték, ejj... sajnálatos, hogy e éjszakát a büntetésem lerovásával leszek kénytelen tölteni. És pont Ethan Saint-Venant, aki kétségtelenül valami irtózatosan megerőltető, izzasztó büntetőmunkát fog kiötölni, ő talált rám. Borzalom.
Tehát a prefektus oldalán indulok el ki tudja merre (valószínűleg a büntetőmunka színhelyére - mondjuk a faluba, esetleg), miközben folytatjuk a szóváltásunkat. Fel kell nevetnem.
- A globális felmelegedés előcsalja a nagymacskákat a legszokatlanabb helyekről is, azt hiszem. Igaz, Magyarországon így is páratlan példány a párduc... - "-od"... Szinte ki is csúszik a számon, de persze visszafogom magam, kultúrember módjára.
- Nos, úgy néz ki, te talán tapasztaltabb vagy ebben, mint én, Ethan. - Enyhén felvonom a szemöldököm, talán még egy apró mosoly is játszik az arcomon (amivel persze a borzalmas büntetőmunkától való félelmem igyekszem palástolni).
Végül persze a képekre terelődik a szó - meglepően jó átterelőtémának bizonyul ez egyébként -, Ethan lemondó mondatára pedig egy "dühöset" csapok a levegőbe. Hát, a fenébe, ma nem jártam sikerrel ebben a kiállítás-témában. Macska rúgja.
Elgondolkodva emelem meg a tekintetem, mérlegelve magamban az ajánlatot - mindezt nyilvánvalóan túljátszva, persze -, hogy akkor most hogy is legyen. Adjam fel szegényes művészi kis terveim ma éjszakára, és halasszam el az alkotást későbbre? Dilemmák, dilemmák.
- Na jó, talán ez esetben kivételt teszek - nézek rá végül - és könnyek közt elgyászolom a ma este meg nem festett képeim. Bár...
A szememben talán tényleg ihlet csillan, talán kissé elgondolkozva nézek Ethanre.
- ...bár talán nem feltétlenül kell veszteséget elszenvednie az alkotó énemnek. - Fejezem be végül a mondatot, ismét egy apró mosollyal megtoldva.
Hozzászólásai ebben a témában


Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2016. november 29. 22:43 | Link

Allan Colton Fisher
-megjelenés-

Talán ezt egészen bátran elkönyvelheti egy hízelgő bóknak, már ami a párducokat és a páratlan példányokat illeti. Nem ő lesz az, aki szerénykedve elhessegeti ezeket a megjegyzéseket. Illetőleg de, van olyan szituáció, amikor a szerénység tünteti fel a legjobb képben mások előtt, olyankor gondolkodás nélkül fogadja a dicséreteket egy csendes, de udvarias mosollyal megtűzött hárítással.
- Vegyem ezt úgy, hogy igényt tartasz arra a példányra? - sandít oldalra séta közben Coltonra, ugyanakkor nincs kétsége a valódi válasz felől. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy erős megérzései vannak, de az sosem baj, ha kap egyfajta megerősítést. Mint ahogy másnak, neki sincs kedve fejjel nekifutni a falnak, aztán megszégyenülten hoppon maradni.
- Tapasztalatot nehéz szerezni, ha nincs hozzá partner. Viszont mikor akad, meglepően gördülékenyen megy. - Már ami a büntetőmunkákat illeti, minél több diákot kap rajta valami szabályszegésen, annál könnyebben és gyorsabban jönnek az ötletek a szankciót illetően. Ugye.
- Természetesen nincs sok választásod, minek után épp prefektusi felügyelet alatt állsz, ami már a szankció része. Nevezzük előkészítésnek. - Ez már annyira szemtelen megjegyzés, hogy ő sem bírja ki komoly arccal, a mondat lezárásához érve, szélesen elvigyorodva néz Cole-ra, még talán halkan és röviden fel is nevet. A testtartásban és gesztusokban nehéz bármi árulkodót találni, csak a tekintete marad végig a fiú arcán, kérlelhetetlenül. Már ez a tény is önmagában felér egy mozdulatsorral.
- Nocsak, az alkotásra kiéhezett művész mégiscsak feltalálja magát valahogy? - Ha már úgyis megszabadultak az idegesítő festményektől, futólag tesz magukra csendesen és gyorsan egy jelentéktelenség bűbájt, nehogy egy éjszaka császkáló diákon bukjon el a jó híre. Így viszont már sokkal kényelmesebben és bátrabban csúsztathatja a kezét Cole derekára, hüvelyujjával egy kis kört leírva rajra a póló anyagán keresztül.
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. november 29. 23:44 | Link

Ethan R. Saint-Venant


Apró, de annál sokat sejtetőbb mosoly szökik az arcomra Ethan kérdésére. Kissé felemelem az állam, úgy viszonozom a pillantását.
- Hát, így is mondhatjuk. - Sőt, tulajdonképpen pontosan ez a helyzet, de talán az előbbi (tőlem egyébként szokatlan) bókom asszem' már épp eleget sejtetett, sőt, a hangsúlyom is elárulja a választ; persze, nyilván a kreativitásáról van szó a büntetőmunkát illetően. Ugyan, volt valaki, aki másra gondolt?
- Sőt, kellő felügyelet mellett nagymértékű lehet a tapasztalatszerzésből származó mentális kielégülés. - Egy pár pillanatig még képes vagyok teljesen komoly arcot vágni, hiszen bólogatva mondtam ezt a mondatot, de aztán majdnem elvigyorodok - de csak majdnem. Ennél szebben szerintem még sosem foglaltam szavakba az ilyesmi üzeneteim - hogy milyen szép dolog a másiktól tanulni, ugyebár...
Aztán felszalad a szemöldököm, ahogy Ethanre pillantok, ugyanis meglepő mértékben lojális a házirendhez, hogy előkészít a büntetőmunkára egy olyan szabályszegő diákot, mint én. Mindenesetre látni az enyhe meglepettséget az arcomon, amit egy pillanat múlva felvált a viszonzott vigyor.
- Milyen rendes prefektus vagy, Ethan! Köszönöm, hogy felkészítesz rá - egy halk nevetést is hallatok, amiben benne van az is, hogy érzem a helyzet komolyságát, de egy adag... hát, megilletődöttség is van a hangomban, meglep ugyanis, hogy a másik ilyen nyíltan fogalmaz nyilvános helyen (a borzalmas magatartásomat illető szankciókkal kapcsolatban oc). A helyzetet 'kellemetlenségét' fokozza, hogy a férfi tekintete egy pillanatra sem vándorol el az arcomról - meglepettségemben hallgatok el, miközben eszembe jut, hogy utoljára mikor viselkedtem így.
- Muszáj. Nem mindig van lehetőség a vászonhasználatra, sajnos. - Az utolsó szócskánál már Ethan kezére terelődik a tekintetem, ahogy varázsol.
Tulajdonképpen a férfi ennél jobban nem is tudott volna meglepni. Ahogy keze a derekamra csúszik, arcomon ismét csak a pillanatnyi meglepettség látszik (és szerencse, hogy amúgy sem túl kifejezőek a mimikáim), ahogy rá pillantok és megtorpanok. Hát, ezzel a helyzettel nehéz hirtelen mit kezdeni. Alapból az ilyen nem lep meg, de azért, érted, ez mégis más.
- Hát, most megleptél - mondom ki a nyilvánvalót - de végül is, örülök neki.
Néha elgondolkozom azon, hogy normális vagyok-e - aztán, amikor rájövök, hogy ezen tök felesleges gondolkodnom (úgysem), abba is hagyom. Talán az az egyetlen szerencsém, hogy az arcom nem olyan kifejező, nem közvetíti hűen a dolgaimat, mert ha így lenne, baromi hülyén néznék most ki. Jó, gondolom így is szórakoztató...
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2016. november 29. 23:45
Hozzászólásai ebben a témában


Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2016. november 30. 00:36 | Link

Allan Colton Fisher
-megjelenés-

- Igyekszem eleget tenni a prefektusi teendőknek, mint például, hogy a büntetés legyen tanulságos és egyben maradandó élmény.
Mihael mindig mondja neki, hogy visszavehetne az arcából, mert még a végén nem fog beférni valahová, de nagyon nehéz egy ilyen kérésnek eleget tenni, amikor a most hallottakhoz hasonló visszajelzések érkeznek. Legyen magával szemben is álszerény? Kérdőjelezze meg a saját karizmáját?
Szívesebben használja ki inkább.
Kifejezetten könnyed a hangulat közöttük, nincs ott az első találkozás túlzottan feszült puhatolózása, és bár nem is olyan élénk az adok-kapok, mint két közeli barát között, mégis az ismerős közeg fesztelensége jellemzi mindkét oldal szavait. Szereti ezt az állapotot. Kényelmes, könnyű. Ilyen kiindulási alapból számtalan irányba elindulhat, és a választásnak ez a színes skálája szemet gyönyörködtető. Colton érdekes, mert már a pubos találkozásuk óta látszik rajta, hogy sokmindent elfojt, nem ordító módon, de a figyelmes szemnek feltűnik; még ha megfejteni nem is tudja. De pont ez a játék az egészben. Jó érzés látni egy kicsit kibillenni azokból a középre határolt reakciókból, amiket hajlamos adni.
Ahogy Cole megtorpan, ő sem lép tovább, és csak egy futó pillantással méri fel, hogy melyik szakaszán is lehetnek a kastélynak. Bőven sötét van már, vagy nevezzük inkább félhomálynak, pont azért, hogy a járőröző prefektusok se bukjanak fel valami elöl hagyott tereptárgyban.
- Már épp kérdezni akartam, hogy kényelmetlen-e. - Nem dísznek hozza fel, meglepő módon. Nem híve a kérdés vagy a bizonyosság nélküli rohamoknak, túl sok is a kockázat benne, és mindkét fél részéről zavaró élményekkel zárulhat. Az "örülök neki" megnyilatkozást hallván viszont ismét kiül arcára a halvány, de annál magabiztosabb és árulkodóbb mosoly. Ezt akár engedélyként is elkönyvelheti.
- Csak mert legutóbb nem láttam - Ellép, ám csupán azért, hogy szembe kerülhessen a másikkal. A márkás cipő sarka tompa koppanással érkezik le a lépés végén a folyosó kövein. - hogy túlzottan zavart volna.
Jó érzékkel egyensúlyoz az intim szféra határán, már be-bekíváncsiskodik, próbálgatva Cole reakcióit, de még pont megmarad azon a határvonalon, ahonnan egyetlen udvarias és diszkrét utalás visszabillentheti anélkül, hogy kínossá válna a szituáció.
Amennyiben ilyen nem történik, továbbviszi a korábban (alig néhány másodperce) eltervezett mozdulatsort, és a másfél méterre tőlük magasodó fal árnyékába vonja magával a fiatalabb mestertanoncot. Nem szorítja le, nem taszigálja, nincs egyetlen igazán erőszakos mozdulata sem az általános határozottságon túl, és a másiknak is meglehet az a kényelmes és biztonságos érzése, hogy "igen, ebből a mozdulatból könnyedén ki tudnék lépni". Nem is támaszkodik meg a falnál Colton két oldalán a kezével, amivel azt a benyomást keltené, hogy elzárta az útját mindkét irányban - helyette az egyikkel visszatér a derekához, a másik kézfejének külső élével pedig a póló által szabadon hagyott íven szalad végig, ahol a nyak és váll találkozik.
Határozottan szándékában áll megcsókolni a fiút, meg is fogja, hacsak nem tapasztal különösebb ellenállást, mégis húzza még egy kicsit, csak egy picit a pillanatot, hogy megnézhesse magának a reakcióit. Az az előbbi zavartság kifejezetten látványos volt (legalábbis Colehoz képest), kíváncsi, ezúttal milyen változást idéz elő a szavaival.. de főleg a mozdulataival.
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. november 30. 10:41 | Link

Ethan R. Saint-Venant


Az emeber azt hinné, hogy nekem (személyes okokból) a "büntetés" szó ebben a kontextusban zavaró lehet, esetleg megijedek tőle, vagy legalábbis feszélyez, hogy alá-fölérendeltség, meg ilyenek. Nos, azt kell mondjam, hogy ha egy 120 kilós nigga állat szájából hallom ezeket a szavakat, egy pislogás múlva már ott sem vagyok, akármilyen prefektus vagy anyámkínja, engem az életben többet nem fog látni; sőt, ha esetleg neadjisten egy nő mondja ezt, vagy ha csak felmerül a gondolat, hogy komolyan lekötözni és megkorbácsolni terveznek (mivelhogy borzalmas házirendkihágást tettem), az fix, hogy "itt-van-Colton-hol-van-Coltont" játszok. Ethan azonban annyira karizmatikus és valahogy biztonságos, hogy teljesen egyértelmű, hogy ez csak egy játék. Kissé elb***ott, és más esetben nagyon is kockázatos játék; de mint mondtam, Ethanről beszélünk, így bár felmerül bennem a távozás halvány gondolata, el is felejtem, mire válaszolnom kell.
- Azt hiszem, kénytelen leszek letesztelni ezt. De ne aggódj, majd jelentem a házveztőnek, hogy eleget teszel a... kötelességeidnek. - Kedvelem megfordítani a szituációkat. Mert nézzetek csak ránk; eddig csak Ethan becsületessége jött szóba, és hogy nem bújhatok ki ez alól, de így már mindjárt másként hangzik, hogy "kötelesség", hiszen egy leheletnyivel nagyobb is volt rajta a hangsúly. Kettős a mérce, kedves Ethan.
Egyébként pedig, baromi érdekes látni, hogyan nyiladozik a másik; ugyanis ha ő nem mondja el, fogalmam sem lett volna róla, hogy, nos, szereti a kviddicset, és ő pont attól lesz különleges, hogy az ember sosem tudja, meddig mehet el. Ő nem az a mentálisan sérült, vagy legalábbis nem ép standard, akik általában körbevesznek, hanem egy abszolút normális valaki, akitől szinte megtiszteltetés, ha beenged a személyes terébe, az életének egy olyan szegletébe, amiről konkrétan senki sem tud az iskolában (kábé). Van egy olyan hülye "titkos" érzésem, mint mondjuk a gyerekeknek karácsonykor, és ez nem megszokott nálam.
És persze sikerül meglepnie, látom is rajta az óvatosságot, ami nagyjából ismét megnyugtat - na, nem mintha egy kósza derékéintéstől megrémültem volna (lol, ugyan már), mindenesetre a megilletődöttségem kvázi felét sikerül eltüntetnie ezzel. Figyelmes, úgymond, szal' let's move on, nem zavartatom magam. Érdekes, hogy tényleg viszonylag hamar el tudok siklani gondolatban afölött, hogy Ethan mennyire meglepett most, de nem kell aggódni, az élményt elraktároztam. Az alkotó sosem pihen, mg minden, és van is egy olyan halvány megérzésem, hogy hamarosan eléggé ki leszek fulladva.
Az apró mosolyra még nem változik meg az arcom, ki tudja, mi fog következni; a másik belép elém, mindezt persze a legkevésbé sem tolakodóan teszi, aztán folytatja mondandóját. Elvigyorodok, és a megilletődöttség maradéka rögtön feloldódik bennem. Hazai a terep. Ha tudnátok, hány vizsgálódó pasival találkoztam (magamban őket egyébként csak a "pszichomókus" kategóriába sorolom - a mókus egy szapora állat ugye), asszem' még el is szégyellném magam. Az enyhe - mondjuk ki - flört, amit Ethan csinál, annyiban különbözik az átlagos pszichomókusi magatartástól, hogy ő nem bizonytalanságból óvatoskodik, hanem mert ilyen a természete. Sokan szinte megrémülnek attól, aki vagyok, a dominanciájuk illúziója marad csak meg, és átveszem az irányítást, ők viszont gyakran azt hiszik, a helyzet magaslatán állnak, pedig nem, haha. De Ethan, úgy tűnik, nem egy ezek közül - na, majd mindjárt meglátjuk. Őszintén szólva nem is annyira kedvelem a passzív-domináns szerepkört, de hát, mindenkinek megvan a maga keresztje. Azért bízom Ethanben.
Na de térjünk vissza a jelenbe; tehát oldalra von, vigyorgok, aztán megérint. Vigyorom még szélesebbre nyúlik, izgalmas, jó, tetszik - amíg nem talál rá arra a bizonyos teljesen indokolatlan gyenge pontomra, addig minden rendben van, tudok koncentrálni. És hát, ha már nyiladozik, engem mi tart vissza?
- Sok mindent nem láttál még, kedves Ethan - mondom, ahogy felemelem a kezem, és ujjaim hegyét a nyakán futtatom lefelé, lassan az ingéhez érve, mintha csak a párducot keresném a bőrén, így nézek a szemébe. - És abban is biztos vagyok, hogy néhány dolgot nehezen fogsz meglátni.
A szemébe nézek; nem vagyok vak, látom a szolidan és abszolút visszafogottan vizsgálódó tekintetet, s ő is érezheti, mire gondolok, amikor kimondom ezeket a szavakat. Éles váltás, de az ajkamon lévő enyhe mosoly elveszi a szavak igazi komolyságát, egy enyhe játszadozó árnyalatot adva nekik - komoly, de mégsem hangulatromboló, igaz, de mégsem elutasító. Tényközlés ez csupán, és nem utolsósorban teszt; mert nem csak Ethan figyelheti, hogyan reagálok, én is megtehetem ugyanezt vele. Ettől lesz érdekes.
A levegőben van már a csók, az a tipikus pillanat; de húzza, természetesen, amire csak a szájszélem apró rándulása ad reakciót - aztán enyhébb közelebb húzódok, de ajkaink még mindig nem érnek össze. Úgy döntök, meghagyom neki a lehetőséget, hogy ő tegye meg ezt a lépést.

Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2016. november 30. 10:50
Hozzászólásai ebben a témában


Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2016. november 30. 18:09 | Link

Allan Colton Fisher
-megjelenés-

Szeret vizsgálódni, tény és való, bár fájdalommal kell belátnia, hogy közel sem olyan jó, mint mondjuk egy hivatásos pszichológus vagy akár olyasvalaki, aki tényleg rengeteget foglalkozik a témával. Nem is voltak soha tévképzetei azzal kapcsolatban, hogy az átlagosnál jobb lenne az emberek megfejtésében. Mivel pontosan tudja, hogy ezekben a feladványokban nem olyan jó, mert hiányzik belőle az a deduktív zsenialitás, ezért inkább a saját rábeszélő adottságait használja arra, hogy ne is kelljen találgatnia - majd elmondja a másik fél neki saját maga, saját akaratából. Az úgyis jobban megy neki, minek erőltesse, amiben mások amúgy is ügyesebbek? Colton is biztosan találkozott már nála nagyobb agyturkásszal, nem is erre a pozícióra akar törni. Megelégszik "azzal az emberrel, akinek el akarja mondani a titkait" - alább sosem ad.
Gondolatban - és majdnem a mozdulatban is, de csak majdnem - megtorpan egy rövid időre, ugyanis a magának sem bevallott előzetes várakozásokhoz képest teljesen máshogyan reagál Colton. Akármennyire nem szeret fejben megjósolni előre dolgokat, akaratlanul is elképzeli, jelen pillanatban mondjuk azt, hogy a fiú erre majd még jobban megilletődik, lát majd valami szemlesütést, egy picit szorosabban összepréselt szájt, egy zavart oldalra nézést. Nem lenne ez különösebben indokolt, elvégre nem először találkoznak, tudja ám jól, hogy Colton egy ponton túl nem annyira gátlásos, mégis az előbbi reakciója alapján tudatalatt ilyesmire számított.
Ez legyen a "legrosszabb" meglepetése az elkövetkező időkben.
Ethan vizsgálódása inkább hajaz az egyszerű szemlélődésre, főleg ilyen szituációkban, gyönyörködtetni tudják a különféle reakciók, és most sincs másképp. Például, ahogy a vártakkal ellentétben mintha még több magabiztosságot merítene a helyzetükből, úgy vigyorog a vele szemben álló, már-már provokálva őt. Legkevésbé sem veszi rossz visszajelzésnek Colton szavait, csak kimondott olyan dolgokat, amelyekről már mindketten tudtak, ám így legalább feldobott egy labdát vele. A háttérben lapuló realitásból egyfajta lehetőséget kovácsolt; valamit, aminek a jelenlétét nem csak tudomásul venni, hanem használni is lehet. Legalábbis Ethan készen áll felhasználni.
Érzi a másik bőrének odőrjét, hallja a lélegzetvételeit, soha ilyenkor nincs jobban tudatában egy ember jelenlétének, mint amikor kitölti minden érzékszervét. Colton közelebb hajol hozzá, valódi, kézzel fogható felhívás, ennél egyértelműbb nem is lehetne, hogy igen, most kell lépnie. Ez egy tökéletes pillanat, egy tökéletes momentum, és tökéletesen... kiszámítható. Lassan lélegzi ki a levegőt, kivárja azt, amikor a legideálisabb lenne pontot tenni a kis játékuk végére.
Aztán egyetlen sima, és majdhogynem természetes mozdulattal Cole nyakához hajolva ajkaival épphogy rásimít a fedetlen bőrre.
- Ebben az esetben a segítségedet kell kérnem abban, hogy megmutasd nekem azt a néhány dolgot.
Ahogy lassan előrevándorol a szavakban, úgy halad felfelé a fiatalabb férfi nyakán, rövid, épp csak kóstolónak elég érintésekkel, mígnem a mondat végéhez érve már a fülébe duruzsolja azt, s az egészet egy szemtelen mozdulattal pecsételi meg, amivel játékosan a foga közé veszi a cimpáját. Aztán elengedi, és visszahajol az arcához, mosolya még mindig megingathatatlanul magabiztos, van benne valami alattomosan bizalmat keltő, melyet most elszínez a helyzetükhöz illő pajzán él.
- Hm? - Mintha csak tényleg Cole beleegyezését kérné, azonban a választ mégsem várja meg, ugyanis most törleszti azt az előbb kihagyott csókot. Ajkaikat összesimítva gyűri le a maradék távolságot maguk közt, ujjaival közben végigzongorázik a fiú gerincének ívén.
Utoljára módosította:Ethan R. Saint-Venant, 2016. november 30. 18:19
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. december 1. 23:11 | Link

Ethan R. Saint-Venant


Nos, Ethan hirtelen közelsége, annak ellenére, hogy először meglepett, majd kissé elbizonytalanított, hatással van rám, egyértelműen. Ez látszik is a furcsa ingadozásaimból, a hirtelen változásokból - elvégre egy olyan ember mellett, akiben senki sem érdekel, konstans bunkó köcsög vagyok, meg érzelemmentes f**z, és egyáltalán annyira sem erőltetem meg magam, hogy bármilyen változást erőltessek az arcomra. (Emiatt már kaptam panaszt is, hogy furcsa volt az arcom este, na akkor kiröhögtem az illetőt.)
Tehát, a lélegzete a bőrömön, a tekintete, az illata - a jelenléte kitölti az érzékelési skálám. A hátam közel van a falhoz, ez az, aminek e infók mellett még jelentőséget tulajdonítok némileg, de ez nem zavar. Főleg, hogy most én nézek rá magabiztos mosollyal, amivel biztosan megleptem legalább egy kicsit. Tulajdonképpen nincs is célom az ilyen furcsa megszólalásaimmal, nem azért csinálom, hogy mondjuk egyedi legyek (pff), vagy mert szándékomban áll mondjuk kísérleti nyúlként használni Ethant - nem, ez csak úgy jön, és sajna nem tudok tenni ellene. Milyen kár.
A pillanat, ahogy közelebb hajolok egy hajszálnyival, feszült - mintha vibrálna valami úgymond (ja, tom', közhelyes); és az a tudat, hogy a folyosón vagyok éppen Ethan Saint-Venant-tal, a Rellon perfektusával, sötétedés után, és ráadásul még ilyen izgalmas szituációban is, hát... sokat dob a dolgon.
Tudjátok, van az, amikor a tested már felkészül arra, mi fog vele történni; az ilyen csókoknál pl., egészen kicsit előrehajolsz, a szemed már majdnem le is csukódik, és valahogy benne van a mozdulat az emberben, amikor így húzzák, hogy bekövetkezzen.
Kissé meglepődök, amikor Ethan ajka a nyakamhoz ér; csak nagyra nyílik a szemem (a fene se számított rá), és egy kicsit felemelem az állam, hogy könnyebben odaférjen, ez meg már reflex. Persze beszélni is kezd, ajkai enyhén súrolják a bőrömet, így felvonom a szemöldököm és olyan zavarodott-megilletődött-csodálkozó arcot vágok. Azért az meglep, hogy ilyen gyorsan helyrevágott a srác, mármint pikk-pakk és máris eltűnt az előnyöm. El is pirulok, lol, hát, kellett nekem arcoskodni. Mindegy, legalább bebizonyosodott Ethanről, hogy egyáltalán nem olyan, mint a körülöttem megforduló srácok 80%-a. Igaz, abban a maradék húszban sem pirultam még el zavaromban, de hát, izé.
Főleg akkor lesz piros az arcom (addig csak tényleg egy nagyon enyhe árnyalat volt), amikor Ethan a fülemnél kezd babrálni, s a fogai súrolják a bőrömet.
- Hah, aha... - Ugyan már, Allan, azért ennél csak többre vagy képes. - Vannak dolgok, amiket ki kell érdemelni.
Kár, hogy piros vagyok közben amúgy, mert kissé illúzióromboló lehet, na mindegy. Azért próbálok valami félmosolyt rakni az arcomra (nem megy, még mindig ugyanúgy nézek ki), zavarom viszont csak akkor múlik el, mikor Ethan bepótolja az előbb elmulasztott csókot - akkor viszont már kissé magabiztosabban csúsztatom egyik kezem a derekára. Másik tenyerem a lapockáját tapintja ki, ahogy az ő tempójához igazodok. Végül is, mindegy. Amúgy sem akartam vezető lenni.
Hozzászólásai ebben a témában


Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2016. december 1. 23:56 | Link

Allan Colton Fisher
-megjelenés-

Majdnem elejt egy doromboló dicséretet - "ügyes" - Colton felé, amikor a fiú megemeli az állát, könnyebb hozzáférést biztosítva neki. Ám értelemszerűen teljesen mással van elfoglalva, minthogy ilyen apróságokkal húzza el az időt. Minek, mikor vannak másféle apróságok, amelyekkel húzhatja? Kár, hogy abból a szögből nem láthatja a másik rellonos megilletődött, kipirult arcát, pedig biztosan élvezné a látványt. Helyette másféle érzékszerveit kell jóllakatni, mint például az ízlelést.
Szép fogadtatás - fut át a fején a gondolat, amikor visszatérve Colton arcához a teljes zavarral és megilletődöttséggel kerül szembe. Sokan gondolják úgy, hogy ilyenkor nevetségesen festenek; furcsa fintorokba torzul az arc, a szem szarkában van, akinél még apró könnycseppek is gyűlnek a túlcsorduló érzelmek miatt, megint más összeszorítja a szemeit, vagy ráncolja a homlokát, szemöldökét. Aki ezt nevetségesnek tartja, az csak gyerek, és semmit sem tud a valódi közelségről, az csak mímeli a felnőtt létet, ahogy a kislány felveszi az anyja cipőjét, vagy ahogy a kisfiú ráül a motort imitáló zörgős műanyag játékra. Kinevetni valakit, aki ilyenkor zavarban van olyan, mint visszaélni a bizalmával és a ténnyel, hogy hajlandó volt érzelmileg kiszolgáltatni magát. Ethan mindig figyelt rá, hogy az ő partnerei ne ismerjék meg az ilyesfajta megalázottságot. Legalábbis ne általa.
Nem sieti és nem kapkodja el a csókot, nem rohannak sehova, és nem fogja a varázslatnak hála észrevenni őket senki sem. Időt és figyelmet áldoz arra, hogy kitapasztalja Colton habitusát, egy kicsit alkalmazkodik is hozzá, de inkább van itt szó arról, hogy annak ismeretében kezdi inkább diktálni ő a saját tempóját. Épp ezért nem is túl nehéz igazodnia Cole-nak sem. Egyik lábával előrébb lép, egész a fal mellé, a térdének a fal, combjának a fiú teste jelent végül akadályt; tétlen kezének Cole tarkóján talál helyet, ujjainak végével a göndör, barna fürtök közé kíváncsiskodva.
Végül lassan elválik, de nem hagy maguk közt túl sok helyet, épp csak egy-két centiméterrel húzódik el.
- Tehát ki kell érdemelnem. - Mély hümmentéssel veszi tudomásul a feltételeket, folytatva az előbbi gondolatmenetet, már-már azt hinné az ember, hogy szemtelenül úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, de a hangszíne árulkodó tónusokkal mélyebb.
- Elment a kedvem a falutól, vajon van esélyem megpályázni a jóindulatodat a szobámban is?
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. december 2. 21:28 | Link

Ethan R. Saint-Venant


Ethan tulajdonképpen sehogy sem reagálja le a piros arcomat, pedig valamennyire látom rajta, hogy észrevette - ez valamennyire könnyebbség am', mert legalább nem szül ennél kínosabb szituációkat a cucc. Asszem', még ha büszkeséggel is tölti el, vagy valami ilyesmi (mondjuk fogalmam sincs, mi játszódhat le benne), felül tud emelkedni ezen; ilyenkor pedig biztos vagyok benne, hogy ő az egyik legjobb választás ebből a szempontból. És neki amúgy sincs szüksége arra, hogy minimum egy hatalmas vigyorral erősítse meg a saját helyzetét, tudja ő ezt anélkül is, meg én is tudom, nincs miről beszélni. Korrekt.
Na persze, ezen nincs időm túl sokat filózni, mert ajka az enyémre tapad. A tempó hamar harmóniába is jön, valami mindkettőnknek kényelmes egyveleg, de azért mégis egyértelmű, hogy ki követ kit; szépen lassan, sokáig, elvégre nem sietünk sehova. Az előbbi pírnek már csak halvány emléke látszhat az arcomon, pont olyan halvány, mint az érintésem a férfi derekán és lapockáján; szinte alig érezni, hogy ott van. Fordíthatnánk ezt úgy is, hogy a művész kezek, és valahol... hát, fogjuk rá, valahol talán erről is lehet szó.
Mondjuk úgy, hogy nem számítok Ethan hirtelen testhelyzetváltására, és hogy ennél nagyobb meglepetés az elmúlt egy-két hétben szinte nem is történt (pangás van amúgy is). Kissé a falhoz lapulok a hirtelen jött közelség miatt, még a fejem is hátrabicsaklik egy kissé, s így a kőfalhoz ér (de gondolom, ez Monsieur Saint-Venant-nak nem okoz fennakadást), mindenesetre, mivel amúgy is elég hosszúra nyúlt az ajkaink párharca, veszek egy nagyobbacska levegőt a pár pillanatra talán megszakadt csókunk holtidejében. Persze, mivel a mestertanonc közelebb került hozzám, hátán más irányt vesznek ujjaim, s kicsit talán határozottabban is siklanak végig ujjbegyeim az ingén, mint annak előtte.
Amikor kissé hátrahajtja a fejét, nem követem a mozgását, még mindig a kőfalnak támasztom a loboncos fejemet. Szemeimet szinte csak résnyire nyitom ki, majd egészen, amint megszólal.
- Ethan! - Félig játék fenyegetés hallható egyébként jelentősen fojtott hangomban; valami indulatszerű tónus is csillan benne, de semmiképpen sem vagyok agresszív, ugyan már. Csak játszunk. (Speciel ő most a türelmemmel.)
- Esetleg... megengedem - felelek kissé szaggatottan, még mindig a hátán pihentetve ujjbegyeim. - De ha... nincs szűkös távolságon belül egy Ethan feliratú ajtó... - sóhajtok.
Nehéz az élet.
Végül pedig Ethan oldalán indulok el a Rellon körlete felé, hogy odabent betérjünk a szobájába, s kellemes ihletszerző eszmecserével folytassuk az est hátralévő részét.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2016. december 2. 21:34
Hozzászólásai ebben a témában



Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint