Cukikór - Tündérmókus

Ma néhány ember nem teljesen normális. Persze teljesen jó értelemben, mert ez a cukiság egész imponáló számomra. Na nem mintha nem lennék így is elég cuki meg aranyos,de azért na. Nem tudom, hogy mitől lett néhány ember ilyen, csak azt vettem észre, hogy egy páran a folyosókon néha már-már undorítóan cukik. És egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mitől. Eszembe jutott már az, hogy valami tudatmódosító szert kaptak, és attól lettek ilyenek, meg az is, hogy valami varázslat alatt állnak. De emellett még arra is gondoltam, hogy esetleg Ruru kísérletezett valami újabb sütivel, amibe tett valamit. Attól is lehet ilyen az ember. Biztos ez a titkos szándéka, mert tudat alatt olyan gonoszságon töri a fejét a levitás lány, hogy mindenkit ilyen cukivá tesz. Hát persze, én mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel a lánnyal, de hogy ez? Elindultam, hogy keressek egy olyan személyt, aki ilyen cukikórban szenved, viszont még mindig nem látok senkit. Direkt bújnak el előlem? Mert nagyon úgy tűnik. Már a fél kastélyt végigjártam, de valahogy mindig elkerülöm őket. Most itt vagyok a Harsogó portréknál, akik nem hazudtolják meg magukat, ismét be nem áll a szájuk.
- E-elnézést! - Szólok oda két egymással vitatkozó képhez, viszont mintha meg sem hallanának. - Hé! - mondom most már kicsit hangosabban, mire végre felfigyelnek rám. - Na végre. Nem láttak errefelé olyan diákot akik már szinte undorítóan cukin viselkednek? - Kérdem, mire ők egy fintorral az arcukon néznek rám.
- Hogy mi? Ja... igen. Arra ment egy lány - válaszolt bosszúsan az idősebb, és intett a folyosó vége felé, majd ismét elkezdtek veszekedni, én pedig némán elindulok arra, amerre mutatta.

Cukikór - Tündérmókus

Ma néhány ember nem teljesen normális. Persze teljesen jó értelemben, mert ez a cukiság egész imponáló számomra. Na nem mintha nem lennék így is elég cuki meg aranyos,de azért na. Nem tudom, hogy mitől lett néhány ember ilyen, csak azt vettem észre, hogy egy páran a folyosókon néha már-már undorítóan cukik. És egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mitől. Eszembe jutott már az, hogy valami tudatmódosító szert kaptak, és attól lettek ilyenek, meg az is, hogy valami varázslat alatt állnak. De emellett még arra is gondoltam, hogy esetleg Ruru kísérletezett valami újabb sütivel, amibe tett valamit. Attól is lehet ilyen az ember. Biztos ez a titkos szándéka, mert tudat alatt olyan gonoszságon töri a fejét a levitás lány, hogy mindenkit ilyen cukivá tesz. Hát persze, én mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel a lánnyal, de hogy ez? Elindultam, hogy keressek egy olyan személyt, aki ilyen cukikórban szenved, viszont még mindig nem látok senkit. Direkt bújnak el előlem? Mert nagyon úgy tűnik. Már a fél kastélyt végigjártam, de valahogy mindig elkerülöm őket. Most itt vagyok a Harsogó portréknál, akik nem hazudtolják meg magukat, ismét be nem áll a szájuk.
- E-elnézést! - Szólok oda két egymással vitatkozó képhez, viszont mintha meg sem hallanának. - Hé! - mondom most már kicsit hangosabban, mire végre felfigyelnek rám. - Na végre. Nem láttak errefelé olyan diákot akik már szinte undorítóan cukin viselkednek? - Kérdem, mire ők egy fintorral az arcukon néznek rám.
- Hogy mi? Ja... igen. Arra ment egy lány - válaszolt bosszúsan az idősebb, és intett a folyosó vége felé, majd ismét elkezdtek veszekedni, én pedig némán elindulok arra, amerre mutatta.

Cukikór - Keiko

*Ma már sikerült egy embert boldoggá tennie, a mai jó cselekedetét már megtette. Bizony, sok ember elkapta már a cuki-kórságot, és a tanárok sem tudták még megszüntetni a dolgot, nem mintha bánná. Ahogy hallotta a folyosói pletykákat, nagyon sokan valamiféle mugli drogra, tudatmódosítóra gondolnak, de nem sokan tudják rajta és Danshán kívül, pontosan honnan ered az egész. Az egyik portréval beszélget, sajnos nekik még nem találta ki, hogyan tudná átadni a cukiságot, de dolgozik rajta. Azonnal felkapja a fejét, ahogy hallja a hangosabb diákhangot, és oda néz. Mikor hallja a portré válaszát, elmosolyodva lép ki a folyosó árnyékából, és a lány felé mosolyog.*
- Helló-belló, cuki mókusz, engem keresel?
*Kacsint rá háztársára.*

Tündérmókus - Cukikór

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mitől lett ilyen cuki mindenki, vagyis nagyon sokan, ezért indultam el, hogy az első utamba eső cuki kóros embert kifaggassam. Csak hát mintha el akarnának kerülni engem, hisz valahogy még mindig nem találkoztam ilyen diákkal. Végső reményem a festmények, akik biztos láttak errefelé ilyen egyedet, csak sajnos sikerül egy goromba idős nőbe belebotlanom, aki inkább vetekszik mással, minthogy segítsen egy szegény, ártatlan diáknak. De végül sikerül szóra bírnom, és el is indulok arrafelé, amerre mutatta. Csak néhány lépést teszek meg, máris elém áll egy lány, teljes cukiságában. Ettől egy pillanatra hátrahökkenek, tágra nyílt szemekkel nézek a lányra.
- Öhm... Igen...? - hangom kicsit bizonytalanul hangzik, de végül nem bírom ki, hogy ne lépjek közelebb a háztársamhoz.
- Veled mi történt? Mit szívtál? Vagy beteg vagy? - törnek ki belőlem a kérdések, és még a homlokát is megérintem, ha engedi, hátha lázzal is jár ez a kór. - De ugye nem vagy tényleg cukorból? - böködöm meg Jenny arcát. Ez volt egyenlőre az utolsó kérdésem, ami tényleg érdekelt. Mi van, ha szép lassan átváltoznak cukorrá, és szétesnek, és mit sem tudó gyerekek megeszik. Az azért durva lenne.

Cukikór - Keiko

*Mosolyogva figyeli a lányt, a kinézetéből ítélve, hogy még nem lebeg a föld felett, még nem kapta el a cukiságot. Na majd most! Ha elhatározza magát, úgyse lehet neki ellenállni, na még így, hogy cuki is. Felnevet, ahogy hallja a kérdéseket, és hagyja, hogy a lány megérintse a homlokát.*
- Én amúgy isz cukiszág vagyok, moszt meg még jobban. De ahogy látom, te még nem kaptad el az egyre nagyobb társzadalmunkból a kórt. Nosz, mondhatjuk azt isz, hogy cukorból vagyok, de azért nem fizikailag. A lélek cukorországává változtatjuk a kasztélyt.
*Kacsint rá a lányra.*

Cukikór - Tündérmókus

Egy kicsit azért már ijesztő Jenny, és a cukiság. Komolyan, jóból is megárt a sok, és ez kifejezetten nagyon sok. Ha a beszélgetés tovább folytatódik, akkor komolyan vagy elhányom magam, vagy cukiságtúladagolásban fogok itt helyben elhunyni. Síromra is azt fogják írni, hogy túl sok cukiságot látott, és nem bírta. Jaj szegény én. Már előre látom a sorsom.
Még ahogy beszél, az is cuki. Jaj Istenem, legyen már vége a megpróbáltatásoknak. De azt még mindig nem tudom, hogy mitől lett ilyen szegény lány. Vajon elmondja, ha megkérem? Remélem a cukiságnak az egyik mellékhatása az ez, és megtudom mitől lett ilyen. És akkor már szaladhatok is el, hogy ne kapjam el a kórt. És mi van, ha levegő útján terjed? Akkor lehet már meg fertőződtem, és csak idők kérdése, hogy én is átváltozzak ilyen cuki, cukin beszélő lénnyé.
Valakire nagyon emlékeztet, ahogy beszél. Tulajdonképpen csak az emlékeztet valakire, hogy a "s" helyett mindig "sz"-t mond. De kire is? Jaj igen, Smeagol, a Gyűrűk urából! Ő szokott így, sziszegve beszélni, ha jól emlékszem, bár már elég rég láttam azt a filmet. Mindegy is, amúgy Jenny nem kezdi a Drágaszágot keresni, addig beszéljen csak nyugodtan így.
- Hogy... Mi? - kérdezem értetlenül. Cukorország? Na jó, ez még nekem is sok, pedig szeretem a cuki dolgokat, de mindenből megárt a sok, és ez kifejezetten nagyon sok. Blee. Cukorország.. Úr isten, mi folyik itt. - És... hogy lettél ilyen? Elárulod, vagy titok? - kérdezek rá végül a számomra fontos dologra, remélve, hogy mindent elmond. Azért készen állok a futásrám ha támadásba lendülne, hogy magával vigyen a cukorhadseregébe.

Cukikór - Keiko

*Na igen, ahogy telnek a napok és fogynak az áldozatok, egyre jobban cukisabbá válik ő is, pattogó bolhaként tud néha viselkedni, de azért nem mindig. Elgondolkodik azon, hogy a teljes igazságot mondja-e el a lánynak, de azért csak féligazságot terjeszt el.*
- Ez nem betegség, senkinek nem lesz baja tőle, csak egy ideig mindenben a jót látjuk meg, a rosszat nem, így a boldogságot kaphatjuk meg mindenből.
*Mosolyog rá a lányra, kicsit visszafogja magát, ahogy észreveszi, hogy picit megijedt. Lágyan mosolyogva lép mellé.*
- Ne aggódj, senkinek nincs baja, csak a boldogsághormon-szintje emelkedett meg, és ha hagyod, hogy megmutassam, milyen, te is csak az eufóriát fogod látni a mindennapi dolgokból.
*Néz rá lágyan.*

Cukikór - Tündérmókus

Magyarázatától kicsit megnyugodtam, de csak egy kicsit. Mi van, ha nem mondta el a teljes igazságot? Ez eddig szép és jó, azt még elhiszem, hogy nem betegség, de hogy tényleg ne lenne semmi baja... Lehet, hogy tényleg valami ritka, gyógyíthatatlan betegség fertőz, amiről akik elkapták nem is tudják, hogy betegség, és vidámak. Persze ebbe fognak belepusztulni. Chh... Milyen zagyvaság. A cukiságba nem lehet belehalni. Vagy igen? Én olyanról még nem hallottam, hogy valaki azért halt volna meg, mert túlságosan cuki lenne. Az persze elképzelhető, hogy azért kerül föld alá valaki, mert néhány, vagyis sok cuki állatka rátámad, de jelen esetben ez igaz, hisz Jenny nem állat, és csak egyedül van, szóval ha minden igaz, életben maradok. Elvileg.
Hagyjam, vagy ne? Nagy dilemma, nagy dilemma... Viszont ha az élet dilemmát ad, mit csinálsz? Dilimonádét! Hát persze. Szóval végül csak beleegyezem, hogy megmutassa, hogyan is leszek olyan boldog. Úgyis rám fér, hisz mostanában a sok tennivalóm leszívta az energiáimat, és a boldogságra nem maradt sok.
- Na jó, legyen! - adom be a derekam végül, és még egy halovány mosolyt is eleresztek. - De kérlek, ne fájjon nagyon. Jó? - Ez az utolsó amit mondok, a végét már teljesen cincogva, egérhangon, majd becsukom a szemem. Nem akarom látni, bármit is tesz, főleg ha az is olyannyira cuki, mint minden más, amit idáig tett, vagy mondott. Jöjjön, aminek jönnie kell.

Cukikór - Keiko

*Tényleg nem esett még senkinek semmi baja, és remélhetőleg nem is fog senkinek baja esnie ebben a kórságban. Jó is lenne, ha csak a cukiságba lehetne belehalni, nem más komolyabba, de ebbe nem fognak. Rámosolyog a lányra, és mellé lép.*
- Ne aggódj, nem lesz semmi bajod, és egyáltalán nem fog fájni.
*Nevet fel, ahogy a lány becsukja a szemét, és óvatosan visszanyitja, majd két puszit ad az arcára, így átadva a kórságot.*