36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 [8] 9 10 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 28. 18:36 | Link

LAURA
hétköznap kora délután | a folyosó elején | x

Valami egészen különös leng most körbe. Nem egyszerűen vidám vagyok és nem is a szokásos értelemben vetten kicsattanó. Jellemez valamiféle határozottság, a földön két lábbal állás. A fejem is mintha feljebb szegve tartanám. Nem arrogánsan, nem önimádóan és aki nem ismer annyira, talán észre sem vesz változást. Viszont, aki igen, annak bizony feltűnik, hogy van velem valami. Mondhatjuk: erőt sugárzok. Eddigi önmagamhoz képest biztosan.
Ezzel a céltudatos habitussal lépek a hangos folyórészre is, pedig egyébként nem tartok kifejezetten sehová. Csak járkálok a kastélyban egyelőre. Vége a mai utolsó órámnak, egy jó kis Bájitaltannak és még nem feltétlen döntöttem el, hazamenjek-e egyből vagy maradjak kicsit. Nem sejtem, hogy az élet hamarosan megoldja magát. Önfeledt barangolásom közben ugyanis meglátom valahol a folyosó közepe tájékán a barátnőmet. Igen, ez a szőke hajzuhatag, ez a járás, ez az alkat nem tartozhat máshoz. Egyből elszélesedik egy vigyor az arcomon.
- Lau! - szólok utána, gyorsítva lépteimen. Talárom lebeg utánam.
- Laura! - emelek hangomon, hiszen ráébredek, a portréktól képtelenség bármit hallani itt. Nem csoda, hogy még ez a második próbálkozásom sem jár sikerrel.
- LAURA! - üvöltöm mostmár, kezemet a szám mellé tartva, mintha ez segítene a dolgon. Egy Sonorus megoldhatna mindent, viszont az csak most fogjuk venni majd.
- La... - kezdem a sokadik kísérletet a szólongatásra, ám mostmár annyira kiáltva, hogy a torkom nem bírja és a közepén köhögni kezdek, ami olyan viccesen jön ki, hogy nevetésbe fullad. Nem bírok tovább menni tőle, lehunyt szemmel, felhúzott vállakkal röhögök a folyosó közepén. Kezemet hasam tájára nyomom, mert már most érzem, hogy fájni kezd a rekeszizmom. Tudjátok, vannak ezek a pillanatok, amikor történik veled valami és egyszerre látod magad kívülről, hogy ez hogyan festhettet egy külső szemlélőnek és hát sokszor igazán szórakoztatóan. Most is ez van. Mást nem nevetnék ki ezért, ha meglátom, hogy annyira üvölt, hogy köhögőrohama lesz, viszont magamon igazán viccesnek találom. Jót derülök és nem bírom abbahagyni, pedig szeretném utolérni a lányt. Páran elsétálnak mellettem, a zajongó festmények miatt fintorogva, és amikor meglátnak engem, furcsállva összenéznek, hogy ezt meg mi lelte. Amikor elkapok egy-egy ilyen pillantást, csak mosolyogva megrázom a fejem vagy legyintek, hogy jól vagyok. Közben próbálom rendezni magam. Egyelőre nem nagyon megy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 28. 19:51 | Link

Thomas

hétköznap kora délután |o

Fogalmazzunk úgy, hogy ma több óráról ellógtam. Igazoltan mondjuk, hiszen cseppet sem kellemes dolgokat vitattam meg a házvezetőnkkel. De így is rossz érzés fog el, hogy kihagytam a tanórákat. Ez ám az igazi prefektusi példamutatás, mi? Mindezt a vizsgaidőszak küszöbén. Univerzum te aztán tudsz időzíteni és keresztbe tenni az embereknek mondhatom.
Kezemben egy gyűrött cetlivel mászkálok össze-vissza a kastélyban, harmadszori nekifutással jutottam csak el a nyugati szárnyig, komolyan már ezért ovációval kéne jutalmazni engem jelenleg. A könyvtárba próbálok eljutni, de esküszöm, itt minden vándorol! Kivéve ezek a festmények ezen a folyosón. Mert ezek maradnak a helyükön és ordibálnak inkább a többivel.
Megállok az egyik piaci jelenet előtt, nagyon élethűen ábrázolják rajta a röfögő disznókat, de ami a legjobban mosolygásra késztet az a kakas, ami próbál elcsenni valami csillogót az őt mustráló kalapos úrtól. Még verdes is a szárnyaival, igazán mulatságos jelenet. Egészen addig, amíg kukorékolni nem kezd. Elfintorodom, megvonom a vállamat és tovább indulok lassan. A szemétdomb ura folytatja a kukorékolást, amitől semmit nem hallok egy ideig. Még a többi festményt sem. Olyan, mintha a fülembe ordított volna közvetlen közelről, szóval jelenleg félsüket vagyok. Hogy mögöttem van valahol valaki aki az én nevemet kiáltozza? Nem, nem hallok belőle egy mukkot sem. Megyek szépen tovább a nyárias szerelésemben. Persze nem uniformis van rajtam, ebédszünet után akartam felmenni a szobába felvenni újra; de ez elmaradt. Szóval maradtam a kényelmes rövidnadrágban és pólóban, amiben legalább nincs melegem.
Elhalad mellettem is az a pár ember, továbbra is csóválják a fejüket, és mintha valakiről beszélnének. Az egyikük hátra is pillant, ami kíváncsivá tesz. Meg sem torpanva hátranézek én is, és neki is megyek egy szemből érkező rellonosnak. Vagyis miután visszafordulok felé látom, hogy rellonos, és ahogy nézem elsős, szóval kis híján fel is löktem szegényt.
- BOCSI! – ordítom oda neki, feltartva mindkét kezemet, jelezve hogy nem szándékosan taposom ám le. Hátha nem hallja, vagyis valószínűleg nem hallja, amit mondok. Csak ez után fordulok vissza a röhögőgörccsel kínlódó Thomas felé. Hát persze, hogy ő az. De miért nevet ennyire? Mindenesetre elmosolyodom és gyorsan átszelem a köztünk lévő távolságot.
- Szia! Jól vagy? – ordítok rá amikor már előtte állok. Ha innen sem hall, akkor az úgy érdekes lesz. Reméljük, hogy tud szájról olvasni. Ha nem, hát valahogy csak megoldjuk, nem? Fejcsóválva, fülig érő szájjal várom türelmesen, hogy elmúljon a nevetése. Vajon megátkozták, vagy csak szimplán jó kedve van valamitől?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 28. 20:30 | Link

LAURA
hétköznap kora délután | a folyosó elején | valahogy így: KATT | x

Naja, talán nem is rossz, ha páran azt hiszik, hogy mondjuk megátkoztak. Ez elfogadhatóbb indok lehet a legtöbbek számára, mint az, ami a valóság. Érzékelem, hogy mintha valaki megint felém tartana: Lau közeledik. Picit abbamarad a nevetésem, ahogy megörülök ennek a ténynek. Mivel ott áll előttem és úgy kérdez kiáltva, így értem, amit mond, viszont, ahogy szóra nyitom a szám, hogy feleljek neki, eszembe jut az előbbi és mulatok tovább. Vállaim rázkódnak, kicsit kezembe temetem arcom. Már csinálhatok ilyet, nagyon keveset van rajtam a szemüveg mostanában. Szerintem lassacskán ugyanúgy fogok látni vele, mint nélküle. Elég az hozzá, egy-kétszer még próbálok felelni a szőkeségnek, mindhiába, mert mindig derülés lesz a vége. Rázom is fejem, kezem bocsánatkérően. Mindjárt okés leszek, komolyan.
- Igen, csak megláttalak és kiabáltam utánad, de elcsuklott a hangom és köhögni kezdtem és nagyon vicces volt - magyarázom emelt hangon, a végébe még picit belenevetve. Nem nagyon izgatom magam olyan apróságokon, hogy ez így elmesélve talán egyáltalán nem hat tréfásan. Tudom, Lau érteni fogja és még ha ő nem is találja ezt röhej tárgyának, elfogadja, hogy nekem az volt abban a pillanatban. Főleg, hogy látszik is rajtam, nekem mennyire tetszett, az meg ugye ragadós.
- Hallottad, hogy szólítgatlak? - érdeklődöm meg, tovább ordibálva kedélyesen. Hiszen az előbb ment elfele, most meg itt van. Úgyhogy elvileg hallania kellett engem vagy ilyesmi. Különben miért fordult volna vissza?
Közben, ahogy vigadalmam csillapodik, ismét kihúzom magam. Elengedem ezidáig szorongatott oldalamat és csak mosolygok a lányra, picit még fátyolos tekintettel. Szilaj kisugárzásom visszakúszik ismét. Tán el se tűnt, csak a kacagás halványította. Eskü, pár centivel magasabbnak is tetszhetek attól, ami árad belőlem. Mindenképp jelentősebbé teszi vékony, nem valami magas alkatomat.
- Én végeztem mára. Te? Ráérsz? - kérdezem, élesen artikulálva.
- Elmegyünk egy csöndesebb helyre? - javaslom, el is mutatva hüvelykujjammal valamerre. Akármerre, csak innen el. Nem mintha ne lenne meg a maga bája, ahogy torkunk szakadtából társalgunk. Azonban akár rám ér, akár nem, az elkövetkező pár mondatot is jobb lenne talán egy kevésbé harsogó helyen megejteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 28. 21:09 | Link

Thomas

hétköznap kora délután |o

Tuti megátkozták. Ennyire nem kérdeztem vicceset, hogy megint nevetésbe törjön ki. Vagy igen? Furán fogalmaztam volna? Nem, nem hiszem. Felvonom hát a szemöldökömet és úgy nézem a vonásait. Felkuncogok amikor tátogni kezd, mint egy hal, oké ez tényleg vicces. Ó és tényleg, nincs rajta szemüveg. Érdekes, eltévedni eltévedek, de észreveszem azt, amit nem szoktam. Hát milyen nap van ma?
Elnevetem magam kicsit én is, amikor végre sikerül elmondania, miért is röhögött ennyire. Hát, mégsem átok. Szimplán … Thomas. Valóban nem túl mókás történet, viszont elképzelve az egészet a fiú szemszögéből, hogy mint hősszerelmes rohan a lány után, ordibálva egy hangzavarral teli folyosón hogy felhívja magára a figyelmet … a lány meg csak megy tovább, ő még jobban ordítani kezd, majd cserben hagyja a hangja? Hát ez kőkemény komédia. De tényleg, filmbe is beleillik. Néma filmbe, Chaplin főszerepével például nagyon ütős lenne. Szóval naná, hogy én is nevetek rajta. Bólogatok is, hogy igen-igen, értem, hogy miért találja viccesnek. Elmondani persze nem tudom neki, vagyis csak az arcába kiabálva tudnám, de őszintén szólva valószínűleg nevetésbe fulladna a dolog részemről is.
- Nem! Láttam, hogy hátrafordulnak az emberek megbámulni téged – kiabálom közelebb lépve az oldalához, hiszen mégsem szeretném például szemtől szembe leköpködni véletlenül. Meg a füle oldalt van, jobban hall elvileg. Elvileg. Mindenesetre rámutatok a folyosót éppen elhagyó társaságra, és még forgolódó mozdulatot is teszek a fejemmel. Pantomim ordibálással, pompás délutánnak ígérkezik ez a mai. Jókedvemben még az a válasz is megfordul a fejemben, hogy nem, csak tudtam, hogy itt vagy. De azért ilyen megérzéseim még nincsenek.
Tekintetem egy kérdést sugároz, ahogy végigpillantok a magabiztosságot árasztó fiún. Határozottan annak tűnik, teljesen magabiztosnak, olyannak, mint aki teljesen rendben van magával és a környezetével. Eddig se volt meghunyászkodó tutyi-mutyi, de az eddigi kiállásához képest ez a mostani teljesen más.
- Nem mentem órákra, úgyhogy igen, teljesen kész vagyok. Ráérek – megszokásból normális hangnemben felelek, amiből persze egy szót sem lehet hallani. Még én sem hallom, pedig éreztem, hogy mozog a szám. Mielőtt azonban elordíthatnám magam újra – egek teljesen be fogok rekedni – már érkezik is a következő mutogatással egybekötött kérdés. Hatalmas nagy mosolyra húzódik a szám mielőtt válaszolnék.
- Miért? Nem tetszik, hogy ennyire kiabálunk egymással? – ó na ezt a hangerőt, még a folyosó végén is hallani lehetett. Ezen a poénon én kezdek el nagyon nevetni, bár igazából kevésbé vicces. De nekem most az. Legalábbis eltereli az eddig dolgokról a gondolataimat. Kicsit lecsillapodva zsebre vágom a kezemet, hogy elrakjam a cetlimet, nehogy véletlenül rápillantva eszembe jusson.
Gyorsan körbepillantok, majd felcsillanó szemmel nézek vissza a fiúra, hívógatóan intve az ujjammal. A folyosó másik végében két mellszobor és egy rakás festmény között van ugyanis két piros bársonyborítású szék. Legalábbis innen annak néz ki.  Rámutatok az ülőhelyekre, majd komótosan oda is sétálok. Nem óhajtok innen elmenni még.  Tök nyugis ez a hely, a kutya se tud kihallgatni minket. És ó nem, köszönöm, nem óhajtok a közeljövőben az iskolaújságba kerülni, szóval tökéletes lesz itt nekünk.
- Ha oda leülünk és összedugjuk a buksinkat akkor tudunk rendesen beszélni – hajolok egy picit közelebb Thomashoz ahogy a székek felé sétálunk. Hangosan beszélek még mindig, eléggé hangosan ahhoz, hogy halljon. De ha egymás fülébe suttogva - akarom mondani normális hangon beszélve – sem halljuk egymást, akkor még mindig ott az írás lehetősége. Meg a mutogatás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 28. 21:35 | Link

LAURA
hétköznap kora délután | a folyosó elején | valahogy így: KATT | x

Szusszanón nevetve emelem meg a szemöldököm, ahogy kiderül, az engem alaposan megnéző diáktársak hívták fel rám a figyelmét. Mint, amikor a buborékokból tudod, hogy valami úszik a víz alatt. Persze, hogy Lauhoz egy efféle hasonlat dukál.
Mivel feleletéből nagyjából semmit nem hallok, így a száját kezdem fixírozni, hátha a mozgásából leolvasom, mit mond. Annyi jön át, hogy neki sincs már ma más. Ezt veszem ki legalábbis. Hogy nem volt órán, az nem jut el hozzám. Pedig talán sikerült elkapni a szavakat, viszont olyan bizarrul hangzik, hogy nem sok ügyet vetek rá. Inkább csak mosolyogva bólogatok a jó hírre.
- De! Egyszerűen FANTASZTIKUS! - üvöltök válaszol a tréfálkozó kérdésre úgy, hogy a végén már feszül a nyakam és a halántékomon is kidagadnak az erek, aztán nevetek én is, a lánnyal együtt. Az egyik kofa nagyon csúnyán ránk pillant. Valószínűleg tart tőle, hogy elvonjuk a vásárlók figyelmét a harsányan kínálgatott portékáiról, a frissen befogott futóférgekről.
A hívogató ujjnak és ennek a pillantásnak nem tudok és egyáltalán nem is akarok ellenállni. Eltekintek az ajánlata felé. Szóval maradjunk? Na jól van. Végülis miért ne? Igazítok egyet táskámon és ballagok mellette a székek felé. Odaérve felakasztom cuccomat a háttámlára, majd lehuppanok, taláromat magam alá simítva persze. Lau felé fordulok a székemen. Elég hely van kettőnk közt ahhoz, hogy lábaink elférjenek. Nemes egyszerűséggel térdeim közé veszem a lány egyik combját, így ő is így tesz az én másikommal. Megfogom a kezét és a füléhez hajolok.
- Azt mondtad, nincs több órád? - kérdezek azért vissza a biztonság kedvéért, nehogy azt higgyem, tengernyi az időnk és belemerüljek valami mesélésbe, amivel feltartóztatom őt, elterelve egyéb teendőitől. Emelt hangon érdeklődöm, ordiálni ilyen közel azért nem kell. Eljut a szó a másikhoz. Itt mintha egy szemernyit kevésbé is lennének harsogók a festmények. Egy ici-picit. Tekintetem fénye figyelmes, barátságos, ám továbbra is belevegyül ez az újfajta erő.

//awh. 300. hsz *-*//
Utoljára módosította:Thomas Middleton, 2019. július 28. 21:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 28. 22:17 | Link

Thomas

hétköznap kora délután |o


Az érdekes az az, hogy nem szoktam ám ilyet csinálni. Hogy kíváncsiskodva ide-oda forgolódom csak mert valakik azt teszik. Szóval lehet, hogy tényleg valami megérzés volt. Vagy tényleg nagyon fura egy napom van. Inkább az utóbbira voksolnék.
Erre viszont nem gondoltam, hogy a szájról olvasás az azzal jár, hogy bámuljuk a másik száját. Pedig mennyire logikus nem? Szóval kicsit meglepődöm, amikor a fiú így tesz. Enyhe idegesség is tör rám, amitől nyelek egyet gyorsan. Oké, talán nem ártana néha gondolkodnom is, hogy ne érjenek ilyen meglepetések. Annak pedig őszintén örülök, hogy nem fogta fel, hogy nem mentem órára. Mert akkor rákérdezett volna, és nem, most nem akarok belemenni. Most jó így nevetgélni, ordibálni.
A fiú üvöltése olyan hangosra sikerül, hogy ösztönösen a fülemhez kapom a kezeimet, pedig egyáltalán nem sérti a fülemet. Csupán az, hogy tudom hogy mennyire ordít most késztet erre a mozdulatra. A kofával meg nem foglalkozom, még akkor sem amikor ő is emeli a hangerőt.
- SZUPER! Azért ne szokj nagyon hozzá! – kiabálom vissza neki, hiszen így is van. Nem akarok én folyton ordibálni vele, sőt, ha nem itt vagyunk egyáltalán nem akarok kiabálni. A kofa még hangosabbra vált, ami mulatságos, figyelembe véve az enyhén lányos hangszínét. Most már szinte sipítozik. Nyíltan kinevetem szegényt és még nyelvet is nyújtok neki a körbenézésem során. Hamarosan úgyis fellélegezhet, mert odébb állunk innen.
Kuncogok egy sort a cuccait rendezgető fiún, ezt még mindig nem egészen tudtam megszokni vele kapcsolatban. Vagyis igen, csak még mindig elmosolyodom rajta. Mivel nálam nincs semmi így nem kell ilyenekkel foglalkoznom, szimplán leülök a székre, oldalammal a háttámlának dőlve. Thomas is felém helyezkedik, szóval így a logikus. A lábaink elhelyezkedését egy enyhe szemöldök felvonással nyugtázom. Hamar kisimulnak azonban a vonásaim, hiszen így kényelmes, nem ütköznek össze folyton a térdeink. Ez is logikus. Mi van velem meg a logikával ma, de most komolyan?
A gyomrom hirtelen összerándul, amikor közel hajol hozzám. Rászorítok a kezére amikor megérzem a lélegzete csiklandozását a fülemnél. Hiába volt az én ötletem, erre szintén nem gondoltam. Pislogok gyorsan párat, végigpörgetem a fejemben a dallamot, amit mostanában szoktam dúdolgatni, hogy megint kiegyensúlyozott legyek.
- Azt, ma könnyű napom volt. Na és neked? Történt valami izgalmas, érdekes? – picit grimaszolok, amikor kijelentem, hogy könnyű volt a nap. Tanulásilag mindenképpen. A hangomat nem emelem fel túlzottan, pusztán annyira, mint a tanteremben szoktam, ha kérdést tesznek fel nekem. Szerintem hallja így is rendesen.  De azért odahajolok én is a füléhez, tessék, most visszakapja a beleszuszogást.  Biztos, hogy valami érdekes vagy valami történt vele, ez lerí róla. Majd mindjárt kiderül, hogy rájön-e, hogy arra kérdezek rá, hogy most miért ilyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 29. 14:45 | Link

LAURA
hétköznap kora délután | székfoglalva | valahogy így: KATT | x

Hihetetlen jó ilyen közel lenni. Persze, amint megneszelném, hogy neki ez nem tetszik, elhúzódnék, hiszen annak úgy a világon semmi értelme. Ez úgy a klassz, ha mindenki átadja magát annak a melengető élménynek, amit a másik közelsége jelent. Viszont tény, ez Lauval nyilvánvalóan más, mint amikor Rileyval gabalyodunk össze vagy mondjuk amikor Anniet karolom át. Ebben van valami rejtélyes kis izgalom. Valami jóleső feszültség. Meg még egy halom más oximoron. Irtóra tetszik. Legalább annyira, mint ő maga. A fülbe szuszogása pedig... hát az valami egészen pezsdítő. Mintha az érzékeimre egyszerre hatna. Jólesően. észrevétlen megborzongok tőle.
- Nyugis nap volt nekem is - vonok vállat békésen. Nincs semmi túl hatalmas megosztanivalóm. Legalábbis, ami a mát illeti. De más érdekesség az kétségtelenül akad. Egy ideje már szeretném elmesélni neki, ám még mielőtt ténylegesen összejött volna, valahogy nem akartam elkiabálni, most meg, mióta valósággá lett, nem volt még alkalmunk hosszabban beszélgetni.
- Viszont az van, hogy még az előző hétvégén megkérdeztem Liam bácsit, edzene-e engem és a hétvégén bele is kezdtünk - állok elő végre a csodás hírrel, örömittasan - Minden szombat és vasárnap délelőtt aikido-fúziót oktat nekem - fűzöm tovább lelkes szavaimat és ahogy erről mesélek, csak még jobban erősödik az a különös, új vibrálás körülöttem. Ott fénylik a tekintetemben, markánsítja tartásom, áthatja a lényem. Hiszen ez az oka. Küzdősportba kezdtem. Olyan terepre tévedtem, amelyen nem jártam még ezelőtt. Hasonlón sem. Azonban jó ideje fontolgatom már, ezt tudja Laura is. Azt is, hogy egyáltalán nem azért akartam ezt, hogy ellásam bárki baját vagy hogy menőzzek vele. Azért szerettem volna, mert a bácsikámon keresztül megtapasztaltam, hogy a lényege nem a harcban áll, hanem az eszmében. Kitartásban, önfegyelemben, alázatban. Mindet nagyra értékelem és még ha nem is jeleskedem az összesben még, ez segíthet, hogy tegyem. Hátrahúzom fejem a lány fülétől, hogy arcára tekinthessek, mit szól ehhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 30. 16:28 | Link

Thomas

hétköznap kora délután |o

Meglepően könnyen mennek ezek az érintkezések. Persze van, hogy egy-egy pillanatra ledermedek, de tényleg csupán pár másodpercre, amíg hozzá nem szokok az új dologhoz, az újdonság okozta reakcióimhoz. Nem tudom, hogy Thomas észlel-e bármit ebből, talán igen, talán nem. Ösztönösen fenntartom ilyenkor a fizikai kontaktust, hogy ha észleli is a röpke furcsaságot a részemről, akkor se gondolja azt, hogy ez nekem sok. Hogy nem tetszik. Mert tetszik, nagyon is. És ez egy kicsit megijeszt, ha teljesen őszinte akarnék lenni. Most is, hogy itt ülünk ennyire közel hajolva a egymáshoz, lábaink összesimulnak és belesúgunk a másik fülébe, ez valami elképesztő. Izgatottan várom, hogy újra megszólaljon, hogy a lehelete csiklandozza a fülemet, a nyakamat. Hogy újra végigsöpörjön az adrenalin a szervezetembe és kirázzon a hideg, jó értelemben persze.
Bólintok egyet, tudomásul véve az elhangzottat a találkozásunk előtti időszakáról. Annyira árad a fiúból a nyugalom, hogy nem látom értelmét indokolatlanul megszólalni. Inkább élvezem ezt a kis harmóniát, a külvilágot teljesen kizárva. Biztos ugyanúgy ordibálnak a freskók, jönnek-mennek a diákok, de nem tűnik fel egyik sem. Most már teljesen értem azt a kifejezést, hogy ’néz, de nem lát’.
- Tényleg? Na, hát ez szuper! – amint ő hátrébb húzza a buksiját, hogy lássa a reakcióimat már ficergve csúszok is előrébb a széken egy csöppet és széles mosollyal az arcomon lelkendezek bele a fülébe. Csupán egy pillanatra dőlök hátra, hogy láthassa is mennyire örülök, majd folytatom is a mondandómat ismét nagyon közel hajolva hozzá. Közben szórakozottan a hüvelykujjammal finoman simogatni kezdem a kezét.
- Aikido? Az a japán védekező harcművészet ugye? Amikor a másik energiáját használod fel? – a fúzió részét persze nem értem a dolognak. Vagyis azt igen, hogy nem szimplán aikido-t tanul hanem valami személyre szabottabbat. Thomas ismer már annyira, hogy tudja nagyon szeretem a különféle kultúrák dolgait tanulmányozni, van ami megragad belőle, van, amit elfelejtek. A japán küzdősportokról keveset tudok például, ezen kívül egy-két nevet talán. De remélhetőleg jól emlékszem erre a kis kevésre és nem kérdezek butaságokat. – És hogy tetszik eddig? Ha jól látom a szellemisége már egész jól átjár! Jaj, úgy örülök neked!
Őszintén ujjongok a hír miatt, hiszen tudom ez milyen sokat jelent neki. Hogy már régóta tervezte. Annyira jó, hogy végre bele is vágott a dologba! Csak az előnyére fog válni az biztos. És nem fogja megváltoztatni az alap személyiségét, nem fog a folyosókon harcba keveredni a szabályszegőkkel csak mert ő ilyeneket tud. Sugárzó mosollyal húzom el csöppet a fejem, aztán eszembe jut még valami.  
- És ez valamilyen életmód váltással is jár? Vagy csak edzetek? – emelek egy picit a hangomon ugyanis nem dőlök vissza a beszélgetőspózba. A vonásaim is kicsit komolyodnak, hiszen tudom, hogy sokszor kell megváltoztatnia ezt-azt a küzdősportot űzőknek. Étrendet például, van hogy napirendet is. Tekintetem egyenesen a boldogságot, büszkeséget és erőt sugárzó barnáiba fúrom immáron újra mosolyogva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 30. 20:19 | Link

LAURA
hétköznap kora délután | székfoglalva | valahogy így: KATT | x

Ó, nem veszek én észre semmit. Amennyire gáz ez úgy általában, jelen esetünkben még talán előnyös is. Fölösleges bonyodalom lenne csupán, ha a kis megingásai miatt óvatoskodni kezdenék. Kellemetlen helyzeteket szülhetne. Viszont így, hogy nem látok tovább az orromnál, most mindenki jól jár kivételesen.
- Úgy van - kiabálom, jókedvűen bólogatva. Nem tudnám ennél tökéletesebben leírni az aikidot, Liam bácsi is így fogalmazta meg. A fúzió része pedig valóban az, hogy rám, ránk van szabva. Tartalmaz egyéb elemeket is, mint maga az alap küzdősport. Illetve talán el is hagy néhányat, ami számomra esetleg nélkülözhető.
- Nagyon-nagyon tetszik - mosolygok idülten, fejemet rázva. Látszik, milyen mérhetetlenül lenyűgöz ez a harcművészeti ág és az különösen. hogy tényleg úgy érzem, ez nekem való lehet.
- Átjár? Úgy gondolod? - kérdezek vissza kiskutya szemekkel. Ez viszont mostmár egy igazán határozott, eltökélt kiskutya, nem kis félénk, ijedezős. Nyilván, ha most hirtelen beütne valami, egyből visszaváltanék nyárfalevélre. Mármint, ha egyedül lennék. Amikor valaki mással vagyok, akit féltek, ott más a felállás, akkor ez egész máshogy van. A lényeg, hogy ez persze nyilván nem megy egyről a kettőre egyáltalán és valószínű, hogy sok bukásom lesz még. Nagyobbak, mint az edzések nélkül. Mert talán eljön majd a pont, mikor már abban a hitben leszek, hogy tudok valamit. Aztán, amikor rájövök, hogy nem, nagyot koppanok. Azonban ilyeneken nem tépem most magam. Nem is fogom. Csak majd úgy megtörténik.
- Hát... - kezdek kicsit nyugtalanító ábrázattal az életmód váltással kapcsolatos feleletemnek. - Nem ihatok alkoholt - árulom el, bólogatva, szinte fájdalmas képpel, majd szélesen elvigyorodom, szusszanón nevetve egyet. Hiszen köztudott rólam, milyen iszákos vagyok és egyébként is, milyen önpusztító életet élek. Ezzel most fel kell hagyjak, kész, vége, ennyi.
- Edzés előtt speciális reggeli van, meg Liam bácsi mindig ad tippeket, miket egyek. Úgyhogy főleg ilyen étkezésbeli változások. Más nem igazán egyelőre - vonok vállat, immáron komolyabban folytatva feleletemet.
- Elég fárasztó különben az edzés és rendesen izomlázam lesz tőle, de... tökre élvezem - villantom meg azért, hogy nyilván nem egy sétagalopp egy ilyen tréning. Nem mintha ne sejtette volna a lány úgyis, dehát nem akarok kihagyni semmi fontosat a mesélésből, főleg nem szokásom valamit elmismásolni, hogy mondjuk macsóbb színben tűnjek fel.
- És... Liam bácsi zseniális - hatja át hangomat az a jellegzetes tónus, amit egyedül akkor ütök meg, amikor gyámomról beszélek, pláne, mikor véleményezem. Érzéseim arcomra is kiülnek. Látszik rajtam, odavagyok érte, hogy most eképpen is tölthetek vele időt. Hogy tényleg tanít engem. Hogy ilyenkor -talán jobban, mint eddig valaha- valóban csak ő és én vagyunk. - Fantasztikus mester. - teszem hozzá úgy, hogy nyilván nem vagyok szakértő a témában, ő az első, aki edz engem, viszont tanárom volt már egy pár és szerintem ez nem sokban különbözik alapjaiban attól, hogy miként oktatnak minket itt a suliban. Bácsikám türelmes és odaadó, ám kemény is és egyértelműen kiváló abban, amit tanít.
Ecsetelgetem egy kicsit még Laurának az óráim menetét, hogy mik vannak bemelegítéskor, eddig nagyjából milyen mozdulatokat tanultunk, hogyan kell ezt elképzelni. Eközben olykor hátrébb dőlök, hogy csak nagyvonalakban imitáljak egy-egy fogást, ilyenkor persze inkább a látottakra támaszkodhat, semmint a megjegyzéseimre. Aztán időről-időre visszahajolok hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 30. 21:12 | Link

Thomas

hétköznap kora délután |o

Jaj de jó, ezek szerint jól emlékeztem az aikido-ra. Nagyon illik Thomashoz, szóval Liam bácsi határozottan jól választott. Én meg hajlamos vagyok elfelejteni, hogy küzdősportokat oktat, valahogy a fejemben inkább ügyvédként van jelent. Vagyis nem, inkább mint Thomas bácsikája vagy gyámja vagy áh, apukája és kész. Végül is, ő neveli, ő vigyáz rá, gondozza, meg minden. Biológiailag nem, de mindenképpen apa-figura a fiú életében.
- Ennek nagyon örülök – viszonzom a mosolyt, hiszen az fontos, hogy élvezze is, amit csinál. Semmi értelme csupán kínlódni valamilyen sporttal vagy bármilyen más hobbival kapcsolatban. Ha nem élvezetből csináljuk, akkor ne is csináljuk.
- Háát, nem is tudom – forgatom meg a szemeimet és felelek vonakodó hangon. Biztosan tudja, hogy látszik rajta ez a változás. És csak rájátszik itt nekem, hogy nem. Vagy … tévednék? Teljesen megkavar ezekkel a nagyra nyílt szemekkel. Most csak szórakozik vagy komolyan kérdezi? Á, jobb lesz ha inkább válaszolok rendesen, abból nagy baj nem lehet.
Persze, hogy átjár! – szeretetteljesen mosolygok rá aztán a folyosó felé pillantok. Majd a plafonra. Mindegy hogy mit nézek, csak ne őt amíg így néz rám. Képtelen vagyok gondolkodni tőle. A tétovázó hang hallatán viszont visszakapom rá a tekintetem. Mit kell feladnia, hogy működőképes legyen ez az egész edzés?
- Jaj ne! Ezt most nem mondod komolyan? Pedig pont most akartalak elhívni egy kocsmába, hogy igyuk le magunkat a sárga földig. Tudod, csak úgy ünneplés gyanánt! Hát kivel fogok én most tequilázni? – belemegyek a játékba, kétségbeesett arcot vágva. Mint aki most azon gondolkodik, hogy honnan fog leakasztani magának megfelelő társaságot egy ilyen kicsapongáshoz. Aztán nem bírom tovább, elnevetem magam. Ez aztán nagy érvágás lesz neki. Nem ihat alkoholt. Még valami hasonló, amit el kell kerülnie?
- Ó, akkor ha jól sejtem az édességek tiltólistásak – ez már kevésbé jó hír viszont. Jó persze nem olyan tragédia nyilván, de akkor is egy olyan dolog, amire oda kell figyelni. A fejemben rögtön összekapcsolódnak a dolgok, miszerint nem csak neki kell akkor erre figyelnie, hanem nekem is. Hiszen nyilván van, hogy együtt eszünk, meg hasonlók, és talán nem kellene előtte befalnom egy egész csokitortát, tudván, hogy ő nem ehet. Na nem mintha eddig lett volna példa arra, hogy egy egész csokitortát akartam volna megenni.
- Az a jó, akkor hatásos – bólogatok nagyokat, igen sejtettem, hogy elfárad benne. Később jobb lesz, vagyis inkább amik most lefárasztják és nehézséget okoznak, azok már nem fognak. Helyettük más fogja. Amikor már megerősödnek bizonyos izmai és … ó. Na várjunk. Ez az egész nem csak a kisugárzásán fog meglátszódni, hanem szó szerint a kinézetén is. Ó. O-ó.
- Egyetértek, bár nem tudom, hogy oktat – szeretem ezt a hangsúlyt, ahogyan beszél a férfiről. Annyira át van itatva szeretettel minden szava ilyenkor. Az is jó, amikor olyan dologról beszél, amit nagyon szeret. Benitoról például. Ilyenkor szoktam teljesen bugyuta arckifejezéssel rámosolyogni. Nagyon átjön, amit érez, még én is teljesen telítődöm ezzel az áhítattal. Olyan könnyű az ő szemén át látni a világot néha, és eszméletlenül jó is. Nekem legalábbis nagyon jó, nem is tudja Thomas, hogy mennyit tud ez nekem segíteni.
A rögtönzött bemutatót érdeklődve figyelem, automatikusan hátrébb dőlve, amikor ő megmozdul. Bár nem hiszem, hogy lecsapna a hadonászás közben, de inkább adok neki még teret, hogy ne is kelljen erre figyelnie. Igazán mulatságosan festhetünk. Hol összebújunk, hol a lehető legmesszebb húzódunk a másiktól, mindenféle fura mozdulatok röpködnek a levegőben. Akaratlanul is elvigyorodom az egészen.
- Gondolom Liam bácsi is nagyon örül neki, hogy több időt tölthet veled – ha jól emlékszem van, hogy hétvégén is dolgozik, szóval az én fejemben az, hogy most hétvégenként edzi Thomast mindenképpen növeli az együtt töltött idejük mennyiségét. – Az amúgy nem rossz, hogy egész héten semmi, aztán két egymást követő napon van az edzés? Vagy szándékosan van így? Mondjuk én nem értek hozzá, nyilván Liam bácsi tudja, hogy mit, hogy csinál. Csak … kérdezem.
Tűnődő hangomba a végefelé már bocsánatkérő tónus is vegyül, hiszen eszem ágában sincsen bírálni a férfi módszereit. De tényleg.  Jaj, remélem nem fogja úgy felfogni!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 30. 22:00 | Link

LAURA
hétköznap kora délután | székfoglalva | valahogy így: KATT | x

Az apukám. Így van. Még ha nem is így utalok rá és nem is így szólítom meg, akkor is ez ő számomra. Magamban igazából már régen ennek nevezem. Hogy mikor lesz bátorságom ezt kimondani vagy egy óvatlan pillanatom? Meglátjuk.
Nem, nem, fogalmam sincs róla, mi látszik rajtam. Még máson se veszek észre ilyesmiket, nem hogy saját magamon. Eddig fel sem merült bennem, hogy más lennék. Hogy esetleg már most tetten érhető, mibe kezdtem. Az egy dolog, hogy valóban magabiztosabbnak érzem magam, viszont nem szoktam én olyanokon agyalni, ez vajon mennyire mutatkozik meg. De akkor ezek szerint meglehetősen.
- Nem, nem igazán - rázom a fejem az édességek kapcsán, miután kivigyorogtam magam azon, hogy becsatlakozott az alkohol kényszerű elhagyása miatti sopánkodásba - Mármint persze, a mértékre ügyelnem kell mindenből, de inkább a zsíros kaják azok, amik kevésbé jöhetnek szóba. Olyanokat viszont úgyse szoktam - számolok be neki róla, hogy egyáltalán nem olyan vészes a helyzet igazából. Ha valami bajnoknak készülnék, akkor nyilván másként lenne mindez, viszont így nincsenek ennyire durván szigorú feltételek. Főleg, hogy elég klassz szervezetem van, meg jó fizikai adottságaim - ezeket a bácsikám mondta.
- Ez majd hosszútávon kiderül, de nekem most tetszett így. Úgysem tudom megállni, hogy ne gyakoroljak otthon is - vallom meg kedélyesen, hogy a budanakeresdi lak sem marahat ám aikido-fúzió nélkül. - Azért lett így, mert akkor a suliba nem kavar be, meg engem így külön oktathat. Máskor mindig vannak csoportjai, más tanítványai - magyarázom bólogatva, hogy így fér ez bele igazából az ő idejébe is. Nekem meg tényleg teljesen oké eddig. Jó, nekem az is az lenne, ha minden áldott nap felkeltene hajnalban és suli előtt kihajtana. Nekem akármi az lenne. De ezt most hagyjuk.
Örülök, hogy volt végre alkalmam erről beszámolni a barátnőmnek. Már nagyon vártam, hogy megtehessem. Mosolyogva gyönyörködöm velem lelkesedő, csinos arcában, aztán odahajolok és nyomok rá egy puszit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 30. 22:45 | Link

Thomas

hétköznap kora délután |o

Egy akárkinek az iskolából, vagy egy nem túl közeli barátnak valószínűleg nem tűnhetne fel ez a változás. A közeli barátainak viszont igen. Nekem pedig, hát nagyon is. Eléggé rá vagyok hangolódva a rezgéseire ugyanis, észreveszem az apró dolgokat, általában.  Maximum meggyőzöm magam arról, hogy tévedek. Az okot nem feltétlenül tudom megállapítani, tökéletes példa erre az Udvar. Hiába tudtam, éreztem, hogy valami komoly dolog van a háttérben, fogalmam sem volt, hogy mi is volt az. Nem is próbálok sose találgatásokba bocsátkozni ugyanis eddig mindig elmondta. Idővel, de elmondta.
- Akkor a pacalpörkölt ugrott – kommentálom az elhangzottakat enyhe vállvonogatás kíséretében. Nem vesztett semmit sem a zsíros kajákkal kapcsolatban. A pacal pöri meg eleve elég gusztustalan. Már az is, amiből készül, a kinézete meg. Pfúj. Szóval akkor tulajdonképpen mázlija van. Edz is és nem is kell különösebben figyelnie az étkezésére. Na mondjuk eddig se kellett. Láttam én már elég sok nasit befalni őt, és meglátszik ez rajta? Ó dehogy! Egy grammnyi felesleg sincsen rajta. Ezt hívják mázlinak. A bácsikájával meg, hát, kénytelen vagyok egyetérteni…
- Azért túlzásba se ess, pihenni is kell a szervezetednek. De Liam bácsi ezt úgy is elmondta már – hát persze, hogy otthon is csinálja. Eddig is mozgott, táncolt. Most van valami új, ami ráadásul még a bácsikájához is köthető, még szép, hogy gyakorol. A külön oktatás viszont érdekes. Persze, elő szokott fordulni, de általában nem csoportban zajlanak ezek? Mennyivel klasszabb már, hogy nincs körülötted egy rakás vadidegen és csak rád tud koncentrálni a mestered!
Továbbra sem tudok teljesen napirendre térni az örvendezés és a fiú boldogsága felett. A mosolya persze ragadós, mint mindig. Kíváncsian figyelem a felém közelítő arcát, biztos megint belesúg valamit a fülembe. Majd elkerekedik a szemem, amikor megérzem az ajkait az arcomon. Mondhatjuk nyugodtan, hogy megdöbbentem egy kicsit rajta. Pedig ez nem is az első eset volt, hiszen kaptam én már tőle puszit. Miért érzem hát ezt most másnak? Miért nyúlok tétován az arcomhoz, oda ahol hozzámért?
- Köszönöm – suttogom akaratlanul ezt az egy szót majd pár gyors pislogás után azon kapom magam, hogy hajolok felé. Lassan. Nem tudom, hogy magam miatt – hogy esetleg meggondolhassam magam – vagy őmiatta – hogy esetleg elhúzódhasson -, de mindenképpen lassan közelítem arcomat az övéhez, hogy végül viszonozzam azt a puszit. Gyorsan kapom vissza a fejemet, a szám mosolyra húzódik, ám tekintetemet lesütöm és halvány pír látszik az arcomon. Kivárok így pár szívdobbanásnyi időt, majd újra ránézek. Azt legalább tudom, hogy miért éreztem késztetést arra, hogy én is adjak neki puszit.
- Thomas? – szólítom meg tétován miután rendeződtek a fejemben a gondolatok.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 30. 23:06 | Link

LAURA
hétköznap kora délután | székfoglalva | valahogy így: KATT | x

Nem csinálok én olyat. Nem erőltetem meg magam, nem fárasztom magam végelgyengülésbe. Kellemesen kimerítem magam, az lehet. Azt szeretem. Viszont nem vagyok önmagam ellensége. Nem bántom magam. Talán kicsit túlzásba is viszem az önkíméletességet általában. Ezért nem eszek csípős ételeket, ezért nem vonzanak a veszélyes helyzetek, ezért nem játszom olyan játékokat, amikben könnyű megsérülni. Mindenből csak a könnyedet. A harcművészet, amibe belevágtam, némileg a határaim veszegetése is hát, ám milyenségénél fogva olyasfajta, ami még tökéletesen belefér. Egyelőre tánctanulásnak hat. Tudom, persze, komolyabbra fognak fordulni a dolgok. Készen állok rá szerintem.
Megköszöni? Szelíden elvigyorodom ezen és mozdulatán, hiszen fura lenne bármit mondani rá. Szívesen bármikor? Inkább csak vidáman figyelem őt és csaknem rezdületlenül várok, ahogy hajol felém. Mondani készül valamit, vagy...? Nem. A puszim lel viszonzásra. Boldogan szusszanok egyet ajka finom, puha érintésére és szemébe néznék, ám lesüti azt. Megsimogatom akkor hát kezét.
- Igen? - kérdezek vissza, megemelt szemöldökkel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 30. 23:58 | Link

Thomas

hétköznap kora délután |o

Örülök neki, hogy nem jut el akkor a tudatomig a tény, hogy megköszöntem. Mert te jó ég, ugyan mégis ki az az elmeháborodott, aki megköszön egy puszit? Nem szokás, egyáltalán! De persze, tudjuk jól a választ: hát én. Én képes vagyok egy teljesen normális, magától értetődő dolgot is valami teljesen különlegesnek venni, valaminek, amiért hálásnak érzem magam. Ez eddig még rendben is van, de megköszönöm? Mintha meg se érdemelném ezeket az apró figyelmességeket, apró kedveskedéseket? De az ég szerelmére, a barátnője vagyok, hát az ilyenek teljesen természetesek, nem? Teljesen zakkant vagyok, ez már biztos.  Persze a viszonzás után már felfogom, nem véletlenül pirulok el. A szemébe se merek nézni egy darabig. Fogalmam sincs, hogy mit szól ehhez az egészhez.
A simogatást valamiféle bátorításként érzékelem, vagy legalábbis erőt tudok belőle meríteni, hogy ránézzek és megszólítsam. Ó, most választ vár, folytatást. De … mit is akartam? Miért szólítottam meg? Biztos szerettem volna neki valamit mondani, de nem emlékszem rá. Tehetetlenül rázom meg a fejemet a szemébe nézve. Csak nem mondhatom azt neki, hogy ’jaj bocs, elfelejtettem’. Vagyis de, mondhatnám neki simán, nem nézne érte hülyének.  Az, hogy én annak érzem magam az már más kérdés. Ismét közelebb hajolok hozzá, majd sóhajtok egyet.
- Szerinted fogok én tudni valaha normálisan reagálni az ilyesmikre? Úgy, mint bárki más? Hogy … ne az legyen, hogy aggódsz azon, hogy nem túl sok-e nekem vagy nem leszek-e rosszul? Mi … mi van … mi van akkor … szóval … ha én … sose leszek rá képes? – halkan beszélek, de biztos hogy hall. Hallania kell, hiába nem a fülébe súgok. Az most nem megoldás, most borzasztóan nagy szükségem van a szemkontaktusra, arra, hogy lássam rendesen az arcát. Dadogásom egyértelműen tükrözi, hogy mennyire félek attól, hogy igazam van. Hiába más minden Thomassal, mi van akkor, ha csak egy pontig működik nálam az, hogy jól viselem a közelségét. Nem merek jobban belegondolni. Szaggatottan veszem a levegőt és némán esdekelve nézem őt. Hogy ezt akartam-e mondani? Nem tudom, tényleg nem. De az biztos, hogy ez jó ideje foglalkoztat már.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. július 30. 23:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 31. 01:32 | Link

LAURA
hétköznap kora délután | székfoglalva | valahogy így: KATT | x

Beletelik egy pár pillanatba, mire felfogom, miről beszélünk. Ezalatt elég buta fejet vághatok. Aztán megértem. A pusziról van szó. Nem vettem észre, hogy ne reagált volna normálisan. Hiába nem tudtam mit mondani rá, nem találtam bizarrnak, hogy megköszönte. Viszont, mivel nekem nem volt kirívó, amit felém mutatott, így az merül fel bennem, hogy ennek ellenére igenis gondja volt vele és most így adja a tudtomra. Dehát viszonozta. Nem, akkor okénak kellett lennie. Nekem annak tűnt.
- Én nem aggó... - mosolyodok el, lazán megrázva a fejem, ahogy elkezdeném megnyugtatni afelől, hogy én nem aggódom ilyeneken, aztán rájövök, mit készültem mondani és gyorsan becsukom a számat. Szemem az ijedelemtől kicsit el is kerekedik. Most komolyan majdnem közöltem vele, hogy engem nem izgat, hogy neki milyen félelmei vannak és hogy az én tetteim mit tesznek vele? Mert bizony így hangozhatott volna, amit könnyeden a tudtára adni készültem. Pedig egyáltalán nem erről van szó. Legalábbis nem így.
- Szóval én nem gondolok ilyenekre, mert azt kérted, ne tegyem. Vagy félreértettem? Azt mondtad, nem szeretnéd, ha visszafognám magam és hogy ne féltselek, mert egyelőre nem volt semmivel baj. Meg, hogy szólsz, ha lesz. Ugye szólsz, ha lesz? - kérdezem meg, ha már itt vagyunk, kérőn pislogva rá. Közben pedig tényleg erősen remélem, hogy semmi olyat nem tettem, ami kellemetlen lett volna számára. Azt ígérte, azonnal előállna vele és én hiszek neki. Emiatt van az, hogy nem aggódom. Emiatt fogom most is a kezét, emiatt simul egymásnak lábunk, emiatt kapta a puszit. Mert ez jön belőlem és ő nem parancsolt ezidáig megálljt se szóval, se cselekedettel, se mulasztással.
Ha sose lesz rá képes? Mármint mire? Nem nagyon értem. Hiszen annyi minden megtörtént már, ami akár csak pár hete még csodaszámba ment volna. Kéz a kézben sétálgatás, ölelés, ezek a kedves érintések, a folytonos közvetlenség... mi kell még? Ó, hogy... ó! Szám finoman eltátom, szemem elkerekedik, így nézem őt kicsit, majd pislogok párat és közben nyelek egy nagyot. Érzem a pulzusomat az egekbe szökni. Mély lélegzetvételekkel nyugtatom magam. Le kell aztán süssem a szemem, valahova kezeinkre. Nem fogok hazudni neki. Eddig se tettem és nem most kezdem el.
- Engem nem foglalkoztatnak olyan nagyon meg nem olyan sürgősek ezek a dolgok - pillantok vissza rá és hangsúlyom, vonásaim elárulják, milyen dolgokra gondolok. Már ha nem lenne alapvetően is egyértelmű. Mert erről beszélünk, nem? A testiség azon formájáról, ami a párokat jellemzi. Amely szintet mi még nem értünk el. Egyezményesen nem. Most azt tudatja velem, hogy ő talán nem is fogja elérni, igaz? Ugye jól értem, hogy ezt akarja mondani?
- Vagyis... - folytatom, kissé félszegen - Igazából miattad már jobban foglalkoztatnak, de... nem baj. Úgy értem... - haladok tovább és csak remélni merem, hogy mindez, amit mondok, nem érinti rosszul vagy nem ültet el benne akármiféle kellemetlenséget. - Semmi nem lesz akkor, ha nem vagy rá képes - vonok vállat. - Csak az kell, amit mindketten szeretnénk. Ami mindkettőnknek megy. A többire nincsen szükség - rázom a fejem, mostmár egészen magabiztosan beszélve. Mert bár valami különös szomorúság ott ül még tekintetemben, már nagyjából elrendeződött a fejemben az imént támadt káosz. Hirtelen ugyanis egy fájdalom nyilalt belém amiatt, ami esetleg nem lehet. Ami nem történhet meg. Viszont egyből ráébredtem, hogy ha ő nem akarja, ha neki nem megy, akkor az a legjobb, ha nem kerül sor rá. Ehhez ketten kellünk. Ez a lényege. Hogy vágyhatnék olyasmire, amitől ő rosszul lesz? De álljunk csak meg...
- Meg különben is, ez egy elég nagy ha - mosolyodom el, elé tárva, hogy egyébként én meglehetősen kétlem, hogy bármi gond adódna bármivel. De tényleg, csak nézzen most ránk! Kár ilyeneken rágnia magát.
- Akárhogy lesz, az úgy lesz jó - jutok végül egyszerűen erre, amit megpecsételendő, felemelem jobbját, lehajtom kissé hozzá fejem és megcsókolom a kézfejét, aztán miközben lassan visszaengedem combjainkra, a szemébe nézek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 31. 21:37 | Link

Thomas

hétköznap kora délután |o

Nem konkrétan a pusziról van szó, bár az tény, hogy valószínűleg az hozta elő bennem a témát. A puszival egyáltalán nem volt semmi gond se. És nem attól függ, hogy viszonzom-e vagy sem. Mert előfordult nem egyszer, nem kétszer, hogy nem viszonoztam valamit, de nem azért mert baj lett volna vele. Hanem mert bármennyire is szerettem volna egyszerűen nem ment. És ez itt a probléma. Erről beszélek én. Hogy mindenkinek annyira könnyedén mennek ezek az érintgetős dolgok.  Én meg … hiába szeretném, sokszor nem megy.
Kérdőn felvonom a szemöldököm a félbehagyott mondatát hallva. Nem aggódik? Mármint, hogy értve nem aggódik? Az biztos, hogy ő is érzi, hogy kissé hiányos egy kijelentés lett volna, ha folytatja. A  kissé riadt tekintete erről árulkodik. Körülbelül semmivel nem lennék előrébb, és feltennék egy rakás kérdést, hogy mégis miről is beszél pontosan. Várok hát szememet le sem véve róla.
- Azt mondtam, azt kértem. Jól értetted – bólintva erősítem meg, hogy tényleg így gondoltam, amit mondtam akkor a medencében. Egy kis hangocska azért felteszi a kérdést a fejemben, hogy vajon tényleg nem fogja-e vissza magát, egy kicsit sem; de elhallgattatom. Nem vagyok biztos benne, hogy fel szeretném hozni ezt a témát. Ez is épp elég kusza most, és talán jobb is lett volna hagyni. Hát ha még tudnám előre, hogy mi fog ebből kisülni. De nem vagyok jövőbe látó, úgyhogy kanyarodjunk csak vissza.
- Igen, szólni fogok, ha valamivel baj lenne. Nem fogok hősködni és úgy tenni, mintha nem lenne gond. Az csak rontana a helyzeten. Nem utalgatok rá, nem füstjelekkel jelzem, hanem elmondom – fejtem ki világosan anno hogy is értettem azt, hogy ’majd mondom ha nem oké’. A körülírásból, meg hasonlókból nem is biztos, hogy megértené. Szóval az a tiszta ha teljesen egyértelműen  nyilatkozom. Még akkor is, ha a föld alá fogok elsüllyedni az egésztől. – Eddig amúgy nem volt ilyen. Viszont: arról is szóljak ha koncentrációs zavart okozol, ami az elemi mágia szempontjából nem biztos hogy épp jó? Mert érted, baj nincsen akkor sem, csak …
Te jó ég, én most tényleg azt ecsetelem neki, hogy tud olyat tenni velem – sőt mi az hogy tud? Tett és tesz – ami miatt nem tudok figyelni a megfelelő harmóniára? Eleve ezt már csak észreveszi, vagyis oké hát nem biztos.  Végül is az udvarban a sima esőből egyik percről a másikra lett majdnem cunami. Az is ilyen eset volt. És szerintem akkor sem vette észre, hogy mi váltotta ezt ki. De eddig ilyesmi nem ismétlődött meg, hiába voltak hasonló körülmények.
Most mi történik? Miért néz így rám? Mitől hökkent meg? Mit mondtam már megint? Lázasan gondolkodom, újra játszva magamban a feltett kérdéseimet és beugrik abban a pillanatban, ahogy elvonja a tekintetét az enyémtől. Azonnal elvörösödöm, ahogy megsejtem, hogy Thomas hogyan értelmezhette a szavaimat.
Édes Istenem, mondd hogy nem így van, mondd, hogy csak rémeket látok.
Ó köszi, ez kedves volt … nehogy segíts, de tényleg.

Nyelek egy nagyot, hiszen újra engem néz, és most elkezd 'azokról' a dolgokról beszélni. Az igazából megnyugtató, hogy nem sürgősek neki, meg úgy általában átbeszélni az egészet is jó; csak én erre most nem voltam felkészülve. Én nem erre gondoltam, nem ezt akartam mondani. De várjunk csak, mi az, hogy nem foglalkoztatják?
Zavarom csak egyre jobban nő, ahogy kijavítja saját magát. A kiürült fejemben visszhangot verve záporoznak egyes szavai, a többi fényévekkel lemaradva követi csak azokat. Ő szomorúan néz rám, én pedig egy kicsit riadtan rá. Ezek nagyon komoly dolgok, amikről ő beszél éppen. Olyanok, amiket világ életemben kerültem. Még említés szintjén is. És ami megijeszt a nyilvánvaló tényen kívül, hogy az érdeklődése valószínűleg milyen irányba halad, az hogy valamiféle örömöt is érzek az elhangzottak miatt.
- Oké – képtelen vagyok ennél többet kinyögni így hirtelen. Mégis mit kéne mondjak arra, hogy közli velem a barátom, hogy ha én úgy akarom akkor megmaradunk ezen a kézen fogva sétálós szinten? – Nem hiszem, hogy az gond lenne, hogy mit szeretnénk, inkább az, hogy azokból mi az, ami megy.
Álljon meg a menet. Most komolyan valami olyasmit mondtam neki hogy … vannak olyan dolgok, amiket szeretnék, amikre vágyom? Mármint vannak? Mi van? Az én múltammal? Mi van? Riadt tekintetem meghökkentté vált, majd rájövök, hogy igazán jó lenne ha mondanék is neki valamit, ami értelmet ad ezeknek a változásoknak. Ennek megvalósítása várat viszont magára, ahogy határozottsága mosolyba megy át. Rögtön megértem, hogy mire gondol. És az is világos lesz számomra, hogy ha bármi kis gond adódna valamivel, azt meg fogjuk tudni nem csak beszélni, de oldani is. Ez pedig nagyon megnyugtató gondolat.
- Köszönöm – mosolyogva mondom már megint ezt a szót, értve a szavaira, a hozzáállására. A kézcsóktól nevethetnékem támad, annyira régimódi ez a gesztus. És mégis mennyire jó, mennyire sokat tud jelenteni. Bocsánatkérő pillantással kihúzom a kezemet az övéből, de csak hogy a nyaka köré fonhassam mindkettőt. Amennyire a helyzet engedi megölelem őt, számat a füléhez érintve suttogni kezdek.
- Amúgy én az ilyen viszonzásokról, meg az alap kis dolgokról beszéltem ám. Hogy meglepődök néha azon, hogy ilyeneket kapok. És egyszerre örömteli és ijesztő az, hogy sokszor úgy érzem szeretnélek megölelni, vagy adni egy puszit. Csak valahogy nem mindig megy ilyen könnyen – tartok egy kis szünetet picit tétovázva, majd folytatom. – De örülök, hogy átbeszéltük 'azokat' a dolgokat. Köszönöm, hogy így gondolkodsz. Akárhogy lesz, az úgy lesz jó.
Elhúzódom a fülétől, hogy adjak az arcára egy puszit, majd továbbra is az ölelésben maradva a vállára hajtom a fejemet. Boldog vagyok, és iszonyatosan szerencsés is.  Egy hópelyhet idézek elő a semmiből, ami pont az orrára esik le. Felkuncogok, hiszen ez nem véletlen kifejezése volt az érzelmi állapotomnak. Mondhatnék én mindenfélét most, de mennyivel könnyebb megmutatni így.


// a 4es M alliterációt Masának ajánlom ; ) //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 31. 23:00 | Link

LAURA
hétköznap kora délután | székfoglalva | valahogy így: KATT | x

Végtelenül megkönnyebbülök, ahogy ismét megerősíti, egyértelműen a tudtomra fogja adni, ha bármi gond van. Fogalmam sincs, mi tévő lennék, ha csinálnék valamit, amitől ő rosszul érezné magát és én ezt bármilyen oknál fogva nem venném észre, aztán utólag derülne ki. Viszont eszerint ilyesmire nem nagyon van esély. Ne is legyen!
Hú, nem egyszerű a kérdése. Szemem össze is szűkítem, ahogy azon töprengek, szóljon-e róla, ha zavarom őt az összpontosításban. Amiatt nem kell aggódnia, hogy a fejembe száll ez a tény, hogy ilyen hatással vagyok rá, ugyanis nem jutok el addig, hogy ez testet öltsön bennem. Pedig tudtomra adta már egyébként, viszont szerintem akkor se tudtam igazán felfogni, mit is jelent ez.
- Nem muszáj szerintem - jutok aztán erre és osztom meg vele. Ezt különben is neki kell tudnia. Részemről felkészültem már a különféle jelenségekre. Már amennyire ezekre ugye fel lehet. Úgyhogy ráhagyom ezt a döntést.
Miután a továbbiakra is válaszolni kezdek, elbizonytalanodok kicsit amiatt, ahogy néz rám. Nem erről beszélünk? Nem arra gondolt, hogy tart attól, hogyan reagál majd rá, ha még gyakrabban, szorosabban ölelem, karolom át, vagy ha... esetleg megcsókolom? Akár tovább ennél ne is menjünk. Azt hiszem mégsem erről beszélt. De akkor miről? Na mindegy. Basszus. Jó, visszaszívni már nem lehet, meg különben se baj, ha szó esik ezekről. Nem? Várom inkább, mit reagál.
Úgy tűnik, minden rendben. Talán félreértettem, ám mégis közös nevezőre jutottunk. Mikor elveszi a kezét tőlem, figyelem, mi lesz ebből és ahogy a nyakam köré fonja őket, elmosolyodom, derekára simítok és odahajtom fejem hozzá, hallgatni őt.
Igen. Sejtelmem beigazolódik. Nem arról beszélt, amire én gondoltam. Így, hogy jobban elmagyarázza, már értem. Pfuh. Kicsit örülök neki, hogy nem látja most az arcom. Fájdalmasan hunyom le a szemem saját hülyeségem miatt, még ajkaimat is összepréselem hozzá. Ő csak ilyesmikre célzott én meg... hagyjuk is. Úgy látszik, ez is jól sült el végül. Szusszanón mosolyodom el a puszira. Ilyen alkalmakkor pedig sajnos ráébredek, tényleg jobban visszafogom magam, mint hiszem. Mert szívem szerint visszapuszilnék. Nem egyszer. Mégsem teszem. Ehhez azonban nem erőltetem meg magam. Nem leszek feszült tőle vagy ilyesmi. Ám tény, nem engedem el magam teljesen. Nem akarom elrontani. Nem akarom megijeszteni. Minek tenném, amikor helyette ölelhetem? Mint most. Arcomat vállamra hajtott fejének simítom. Pislogok aztán két meglepődöttet a rám hulló hópelyhen, és én is nevetek egyet halkan, megsimogatva a lány hátát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 31. 23:53 | Link

Thomas

hétköznap kora délután |o

Újra és újra elcsodálkozom azon, hogy miért is tartok én néha attól, hogy miket mondok neki. Mármint, hogy ennyire nyíltan és őszintén beavatom olyanokba, hogy miket vált ki belőlem, miket gondolok és érzek vele, velünk kapcsolatban. Ő pedig teljesen normálisan reagálja le. Nem vág önelégült arcot meg semmi ilyesmi. Akár felfogja ezeket, akár nem; én örülök hogy ilyen.
- Rendben – akkor majd meglátom az adott szituációban. Így visszamenőleg már nem sok értelmét látom elmondani neki. Reménykedhetnék abban, hogy soha nem lesz olyan szituáció, hogy elveszítsem a kontrollt … de azért ennyire naív én se vagyok. Lesz, ez ezer százalék. Ismerve magamat, nem nehéz olyat mondania vagy tennie amitől a föld felett fogok lebegni vagy húsz méterrel.
Ó, nem. A szorosabb ölelésekre és csókokra nem gondoltam, eddig. Most már viszont biztos, hogy fogok néha-néha. Hogy vajon mi lesz akkor. Tyűha, kíváncsi vagyok de komolyan. Na, koncentráljunk inkább a jelenre, ne fantáziálgassunk.
Túl vagyunk az első igencsak komoly témát boncolgató párkapcsolati beszélgetésünkön, egyikünk se süllyedt a föld alá, és még egyet is értünk. Szuper! Ki gondolta volna, hogy ez nem is annyira nehéz, mint amilyennek tűnt? Jó, azért minden nap nem diskurálnék ilyenekről, meg komolyabbakról. Nyilván.
Amúgy  meg most egy kicsit mintha ellentétben állnának a szavaim és a tetteim. Azt ecsetelem, hogy ez azért nehéz, és tessék, gond nélkül kezdeményezek én egy ölelést. Fülbesuttogással, amiről tudjuk, hogy borzongatóan jó. Azt ahogy átkarol mosolyogva nyugtázom, na nem mintha ő ebből sokat észlelne. Mint ahogy én se látom az ő arckifejezését. Gondolom kicsit zavarban van, hiszen én teljesen kis ártatlan dolgokra gondoltam ... Ő meg, nos hát nem. Oké, még mindig nem tudok napirendre térni a dolog felett.
Határozottan az az érzésem, hogy tetszenek neki a puszijaim. Legalábbis mindig olyan cuki hangot ad ki, tök jó. Ez biztos hozzájárul ahhoz, hogy bátrabban kezdem el osztogatni őket. Majd, mert most belefeledkezem a bújásba. Ezt már igazán nevezhetem annak szerintem. Jólesően sóhajtok egyet, amikor az enyémre helyezi a buksiját. Egy icipicit megmozdítom az enyémet, orromat a nyakához érintve, szemeimet is lecsukva. Most felőlem akár megvadult trollok is focizhatnak mellettünk egy golymókkal, akkor sem moccanok meg. Nem, és kész.
- Ez szándékos volt ám, de tudod, mit jelent, ugye? – motyogom bele a nyakába nem gondolva arra, hogy lehet ebből semmit sem hall. Karjaim pedig szorosabban ölelik körbe Thomas nyakát, ahogy végighúzza a kezét a hátamon. Tényleg nem szeretném ha ennek vége szakadna. Nem maradhatnánk így … örökre? Nem, persze, hogy nem … de…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. augusztus 1. 13:15 | Link

LAURA
hétköznap kora délután | székfoglalva | valahogy így: KATT | x

Ezt se hittem volna, akár még csak hetekkel ezelőtt sem. Nem csak azt, hogy barátnőm lesz vagy hogy ölelgetjük egymást a harsogó festmények gyűrűjében, ám azt sem, hogy ilyen beszélgetésekre kerül majd sor, amelyekben ráadásul én leszek az, akinek esetleg merészebb témákon jár majd az esze. Oké, az egy másik kérdés, hogy ez nálam változatlanul nem olyan, mint ahogy a korombeli társaimon látom. Szerintem soha nem lesz olyan. Nekem mást jelentenek ezek a dolgok. Máshogy állok hozzájuk. Hiába pikáns elvileg tehát a felvetés, mivel rólam van szó, mégsem úgy van az. Az én képletbe kerülésemmel minden képes veszíteni éléből, szélsőségességéből, piszkosságából. Hiányzik belőlem ez.
- Mit jelent? - kérdezek vissza, mert kissé nehezen bár, de sikerül kikövetkeztetnem, mit mondott. A hópihéről van szó szerintem. Az az, ami most szándékosan került ide. Ám nem pontosan értem, mi kéne eszembe jusson róla.
Néha lágyan erősítek az ölelésen, feljebb siklik kezem, térdeim jobban közrefogják combját vagy éppen újfent Launak simogatom az arcom. Nagyon szeretem az illatát, néha veszek is egy mélyebb levegőt. És naná, hogy a puszijai is osztatlan sikert aratnak. Kétlem, hogy valaha be tudnék telni velük.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 1. 19:09 | Link

Thomas

hétköznap kora délután |o

Elmondhatatlanul örülök annak, hogy Thomas nem olyan, mint a többi fiú. És mintha valami ilyesmit egyszer mondtam is volna neki. Hogy ő más.  Réges régen, egy messzi messzi … medencében. Megvan, beugrott. Szóval igen, bár ő felveti ezeket a dolgokat, mégsem pánikolok be tőle, hogy neki ilyeneken járna az esze. Mert hiába igen, de nem. Hiszen attól még, hogy megfordul a fejében még nem fog változni semmi sem. Nem fog se másképp nézni rám, se másképp viselkedni velem. Nem az a fő mozgatórugója, hogy elérje azokat a dolgokat. És ez nagyon megnyugtató. Az meg hogy bár foglalkoztatják ezek a dolgok de úgy igazából mégsem – vagy hogy is mondta – meg még nem áll össze a fejemben rendesen. Majd később, talán.
Úgyhogy most zavartalanul átadhatom magam a közelsége okozta jóleső érzéseknek. Érdekes, hogy mennyire tisztába vagyok most azzal, hogy pontosan hol ér hozzám. Most nem tudná eljátszani azt, hogy az egyik pillanatban még itt a keze, a másikban meg ott. Biztos azonnal észrevenném, ahogy megmozdul.
- Hát hogy boldog vagyok? – felviszem a hangsúlyt, bár kijelentésnek indul a mondatom. Határozottan kijelenthetjük, hogy az vagyok. De tényleg nem jött rá, hogy ezt próbáltam neki megmutatni? A kényes témák meg minden után – amik azért okozhattak volna akár elég nagy ijedelmet is részemről – úgy gondoltam, hogy jobb ha rendesen kifejezem, és nem csak szimplán hozzábújok. Bár lehet, hogy az is eléggé kifejező lenne, hiszen nagyon szeretek így lenni. Ezt már ezer százalékosan kijelenthetem.
Változást veszek észre ebben az ölelésben, valahogy intenzívebb egy kicsit. Meg-meg szorít, nem fájdalmasan persze, csak határozottan, erősebben. Amit akarva-akaratlanul de viszonzok. Már nem tudnám megmondani, hogy most ki szorítja be a lábai közé a másikét. És bár szeretnék a hajába túrni, mégsem teszem. Ez a lábszorítós mozdulat épp elég merész tőlem. Egy újabb puszi még belefér, úgy ítélem meg. Na, mondtam én hogy bátrabban osztogatom én őket.
Hogy mennyi idő telik így el? Nem tudnám megmondani. Az ölelésből végül egy váratlan hangzavar miatt bontakozom ki. Eddig is hangosak voltak a festmények, de ez most más, most egyesült erővel kezdenek el ordibálni egy mérgesen hadonászó diákkal, aki pálcát szegez az egyik halászra. Megforgatom a szememet, majd újra Thomasra pillantok. Hív minket a kötelesség. Feltápászkodunk és együttes erővel meggyőzzük az eridonos lányt, hogy ne vegye magára a sértéseket, nem úgy néz ki, mint egy kiguvadt szemű hal, – komolyan képes elhinni ezt a marhaságot? – csak tréfának szánta a portré. A lány távozta után már nem is ülünk vissza a helyünkre, mindkettőnknek akad dolga. Megvárom míg Thomas felveszi a táskáját majd kéz a kézben magunk mögött hagyjuk a hangzavaros helyet. Szerintem még örülnek is a festmények hogy nem kell tovább visszafogniuk magukat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Kalandvágy, jaj egy kicsit fáj!
Írta: 2019. augusztus 18. 20:32
| Link

Bevallom, szerettem este a kastélyban setálgatni. Olyan nagy ez a kastély, annyi benne a látnivaló, itt nem lehet unni az életet. Egy szép nap után, mielőtt lefeküdtem volna, kastély barangolásra indultam. Aznap, ide vezetet az utam. Mielőtt beértem volna a szakaszba, azt hittem szívbajt kapok. Ezernyi hahotázást halottam, némelyik talán még sikítozott is.
- Istenem, a folyosó talán elátkozott? - rémüldöztem.
Ezután, a kacagás felerősödöt. Ezúttal, még hangosabb, még fülsüketítő volt. Megrémülve, hátráltam, de nem sokáig. Ugyanis nekiütköztem a falnak, és koppant egyet a fejem. Néhány másodpercig, azt sem tudtam hol vagyok, de mintha a fal varázserővel bírna. Várjunk csak! Mi is ennek a folyosónak a neve? Ekkor villámszerűen eszembe jutott: Ez a harsogó portrék folyosója! Csetintettem egyet az ujjamal, és feláltam. Lassan, de biztosan végre beléptem a folyosóra. Nem döbbentem meg, hogy rengeteg festmény garmadája fogadott. Volt ott minden fajta, féle. Különösebb kedvencem, egy kedves öreghölgy és a kisunokája. A fiúcska alig lehetet több 5-nél. Rámosolyogtam, és ő viszonozta. Még sokáig időztem ott, amikor pedig 21:00-át ütött az óra, visszavonultam a szobámba.
Utoljára módosította:Zayday Hudson, 2019. augusztus 19. 10:44
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. március 14. 10:21 | Link



Tegnap végre az utolsó vizsgát is letudtam, így a magamnak emelt határidő is véget ért. Merlin rőt szakállára mondom, ennyire még egy hímnek sem sikerült felhúznia, mint ahogy ezt ő tette! Esküszöm, fogalmam sem volt, hogy képes vagyok ilyen nagyszabású türelmet és nyugalmat produkálni, mint azt az elmúlt hónapok alatt tettem. Komolyan... mi a fene van ezzel a férfival!?
Sok mindent lejátszottam már fejben. Biztos meleg. Kasztrálták. Impotens... de egyik sem állja meg a helyét a pletykákkal! És minden pletykának van valóságtartalma...
Eddig bírtam. A tanári felé csörtetek és már az se érdekel, ha az egész kastély szeme láttára rendezek jelenetet...
- Payne! Állj meg ott, ahol vagy! - Visszhangot vet a hangom a folyosón, ahogy megtorpanok egy pillanatra a sarkon. Pár diák felém fordul, van, aki megbotránkozva néz rám, hogy hogy veszem én a bátorságot, hogy így beszélek a félisten proffal. Hát pont hidegen hagy az összes!
- Kérlek, világosíts fel... mi bajod van neked?! - Felé lépkedve teszem fel az ominózus kérdést, mutatóujjammal a fejemhez mutatok, hogy bizony az említett díszpéldánynál ott vannak a problémák. Más kérdezhetné, hogy mivan, ha velem van a probléma? Biztos kétszer körbenevetném... Hisz, hahó! Én egy Ombozi vagyok! Nekem nem szoktak nemet mondani!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2020. március 14. 10:46 | Link

nőstényördög
pletyka, pletyka | hawaiime | ha jó a kedved...


Kezemben a régi, már ütött-kopott, sokat látott fekete paksamétával húzom be magam után az igazgatói iroda ajtaját, és arcomon derűs mosollyal, jókedvűen indulok el a zegzugos folyosókon, hogy minden különösebb visszhang nélkül, csendben hagyhassam el a Bagolykő Mágustanodát.
Már, ha tudnám, persze... és most nem azokra a diákokra gondolok, akik lépten-nyomon megállítanak, és a szerintük problémás, túl nehéz, túl könnyű, túl, túl, túl... vizsgafeladatról kérdezősködnek - nem, velük az ég egy adta világon semmi gond nincs (de tényleg!) -, hanem az Ombozi lányra, aki olyan érzékkel választja ki az iskola talán legveszélyesebb folyosóját, mint senki más.
Elég csak a hangját hallanom, hogy tudjam, ő az, és bár gyomrom azonnal ugrik egyet, nem mutatom, hogy bosszant. Végtére is, annak amit érzek, nincs sok köze bosszankodáshoz. Még rámosolygok egy Jó napot, tanár úr!-féle, abszolút illem- és szabályismerő lányra, majd lassítva lépteimen veszek egy mély levegőt, és látványos kelletlenséggel, számszegletében mégis egy csúnya, bujkáló mosollyal megfordulok.
- Micsoda váratlan meglepetés! Én is hasonlóképp örülök, hogy látom, Ombozi kisasszony - szólalok meg formálisan, bár a tekintetem csibészesen csillog, miközben bejárja a nőzet arcocskáját. - Sajnos nem áll módomban megadni önnek azt az utolsó pontot, ami a kiválóhoz szükséges. Talán majd jövőre... akárki is vegye át a tárgyat.
Persze, érzem, hogy nem a vizsgafeladatról beszél, hát nem vagyok teljesen hülye, de eszemben sincs megkönnyíteni a dolgát. Főleg nem itt, az alvást tettető, hangosan szuszogó-horkoló, de a fülüket rohadtul hegyező portrék között. Pillantásom a nőstényördög felsőjére esik, mire sebes szemöldököm megemelkedik kissé.
Are you still you?
Ó, kislány, ha te azt tudnád...
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2020. március 14. 10:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. március 14. 11:13 | Link



Ahogy felém fordul, akaratlanul is ráharapok az alsó ajkamra. Annyira idegesít, annyira irritál, annyira... akarom. Nem tudom megmondani, hányszor ültem Noelnél és hozzám nem illő módon panaszkodtam emiatt a Félisten Ősember miatt. Egyszerűen ésszel nem tudom felérni, hogy miért nem akar A pontból B-be lendülni és menni tovább. Külön-külön, mindenki a maga útján, természetesen. Hisz én ugyan nem fogom magam egy helyhez kötni! Nem. De feladni sem tudom, mert... az rontaná a nyerőszériámat, igen. Mi más okom lenne?
Noel mégis azzal a mindentudó mosolyával nézett rám minden egyes alkalommal, amitől bizseregtek az ujjaim a pálcám után és Merlinre esküszöm, ha nem szeretném ennyire, már rég leátkoztam volna az összes hajszálát... egyesével.
Ahogy megszólal, libabőrös lesz a karom, ami aljas módon, túlságosan tisztán tudatosul bennem. Hogy emiatt, vagy a szavait reagálom le egy horkantással, azt még én magam sem tudom eldönteni. Csak szúrós szemekkel csörtetek felé, a többi diákról tudomást sem véve. Borzadjanak csak, ha akarnak, legalább történik velük valami említésre méltó!
- Ne add nekem itt a bárgyút, Payne! Nagyon is jól tudod, hogy miről beszélek! Tényleg nem unod még a játszadozást? Ne hidd, hogy tűkön ülve várok rád, mindketten tudjuk, hogy annyi skalpot gyűjtök, amennyihez kedvem szottyan és bizony meg is teszem! Mert én... - Hirtelen hagyom abba a monológom, ami tisztán hallható volt mindenkinek, aki csak egy picit is hegyezte a fülét. Év vége van, pont nem érdekel, hogy ki hallja meg és ki nem, hisz a hírem úgy is megelőz. Nem hiszem, hogy pont ez verné ki bárkinél is a biztosítékot. Egy szuszra vágtam szavaimat Payne-nek, így csupán hatalmas fáziskéséssel jutottak el hozzám az övéi. Hirtelen azt is elfelejtem, hogy még mit akartam hozzávágni, pedig bizony készültem! Hirtelen párolog el a haragom egy kis része és csalfa mosolyra húzódnak a pirosra festett ajkaim.
- Azt hiszed, hogy ezzel minden el van intézve? Akkor nagyon rossz ajtón kopogtatsz! - Hiába próbálom hitelesen előadni, az előbbi vehemenciának csupán egy részét tudom belepasszírozni a szavakba. Csak állok ott előtte karba font kézzel, nem törődve a személyes térrel és félig megemelt szemöldökkel. Tessék Payne, a staféta átadva!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2020. március 14. 11:54 | Link

nőstényördög
pletyka, pletyka | hawaiime | ha jó a kedved...

egyedül neked
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2020. március 14. 12:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. március 14. 12:31 | Link



Vedd el
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2020. március 14. 13:35 | Link

nőstényördög
pletyka, pletyka | hawaiime | ha jó a kedved...

egyedül neked
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2020. március 14. 13:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. május 15. 18:51 | Link

Karola Love

Hosszú volt a mai nap. Legszívesebben csak eldőlnék az ágyon és aludnék, de ma járőröznöm kell. Az egyetlen jó a dologban, hogy Karolával tehetem. Jó lesz újra látni, és valahol jó is, hogy van ilyen közös felelősségünk, mert őszintén nehéz összeegyeztetni most a dolgokat az életemben. Mintha az élet ki akarna velem tolni, pont az utolsó évemre hozták be a tárgyak felét, amik tényleg érdekesek. Nekem meg ugye muszáj volt felvenni mindent, mert fogalmam sincs, hogy mihez kezdek majd jövőre, vagy utána, és hátha most jön majd a merlini megvilágosodás, meg a heuráka, hogy mi is érdekel, úgy igazán. Mert eddig sajnos nem nagyon jöttem rá, és ennek meg van a böjtje. Most már engem is kezd frusztrálni a dolog, de hát ez van.
Szóval ha fáradtan is, de vidáman sietek végig pár folyosón, míg elérek a megbeszélt helyre, ahol most a járőrt kezdjük majd Karolával. A talárom útközben kigombolom, kezd kényelmetlenné válni, a jelvényem is leveszem róla és inkább a pulóveremre tűzöm, hogy azért ha "kell" meglegyen. Míg várok a lányra, le is veszem a talárt és a táskámba süllyesztem. Utóbbit ellátom egy bűbájjal is, hogy több hely legyen benne, meg hogy könnyebb legyen, mert amennyi könyvet manapság magammal cipelek, tarthatnék a gerincferdüléstől, de mindegy is. Leülök az egyik portré alá, és hallgatom, hogy mit kiabálnak a portrék. Ez utóbbi persze nem túl sikeres, mert egybe folyik a sok-sok hang és csak a fejem fájdul meg a hangzavarban.
- Francba... Karola... hol vagy? - Fakadok ki és közben fel is állok, s fel-alá kezdek mászkálni, hátha a mozgástól csillapodik a fejemben lüktető fájdalom. Aztán ahogy fordulok végre feltűnik a lány a folyosó másik felén. Egy kisebb sóhaj után mosolyra húzom a számat, aztán sietve megindulok felé.
- Végre! - adok hangot az örömömnek, hogy láthatom, és ha végre mellé érek, akkor magamhoz is húzom őt egy apró csók erejéig. - Szia Gyönyörű! - köszönök neki végül, aztán ha hagyja megfogom a kezét, hogy elindulhassunk a járőrözésre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. május 15. 20:26 | Link

Márk

Tudtam jól, hogy vele kell járőröznöm ma este, meg is beszéltük, hogy hol találkozunk, de őszintén szólva nagyon is nehezemre esett elindulni, mert még mindig haragudtam rá a buli miatt. Azóta is csak futólag találkoztunk, vagy váltottunk pár üzenetet, de szóba hozni nem tudtam előtte a problémát, mert vagy vele volt valaki, vagy velem. Éppen ezért még mindig ott ücsörögtem az ágyam szélén, bár már indulnom kellett volna, de még az is megfordult a fejemben, hogy mondjuk rosszullétre hivatkozva megkérem Maját vagy Beliánt, hogy váltsanak le.
Végül aztán csak lemondtam erről a lehetőségről, s összeszedve magam, kifújtam a levegőt, majd úgy ahogy voltam tanítás óta, talárban indultam útnak a megbeszélt helyre. A hajam most egy hajgumival volt felfogva, de csak azért, hogy ha fel kéne mennünk a toronyba, vagy ki kéne mennünk az udvarra, akkor ne fújja össze a szél. Indulás előtt még ellenőriztem a pálcámat, magamhoz vettem egy zsebkendőt, majd talárom zsebébe csúsztatva azt, elindultam.
Nem siettem, lassú léptekkel, gondolataimba merülve közeledtem a Harsogó portrék folyosójához, s rákanyarodva ki is szúrtam pillantásommal az ott fel-le járkáló fiút.
- Szia - ejtettem ki számon egész halkan a szót, miközben felemeltem rá a pillantásom. Ő meg csak közeledett felém, meg is érintett, de amikor közelebb húzott, hogy csókot adjon nekem, akkor elfordítottam az arcomat, s tenyeremmel a mellkasánál fogva toltam őt el magamtól. Vele ellentétben nekem nem volt ennyire jó kedvem, még mindig zabos voltam.
- Menjünk, jó lenne minél előbb körbejárni mindent, mert fáradt vagyok - jegyeztem meg, közben elfordítottam a fejem, s összefűztem magam körül a karjaimat. Hogy megharagudott-e rám, vagy észrevette-e a távolságtartásomat? Fogalmam sincs, de abban a pillanatban ez nem is érdekelt.
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2020. május 15. 20:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. május 16. 13:43 | Link

Karola

Először nem tűnik fel, hogy baj lenne, csak amikor megölelném és megcsókolnám, helyette meg eltol döbbenek meg teljesen. Mi a franc? Mit csináltam? Mi a baj? A magyarázatára felhúzom a szemöldököm. Fáradt? De édes... és még hülyének is néz. Még hogy fáradt. Tudnék vele vitázni a fáradtságról, de nem akarok. Nagy levegőt veszek, és ha már nem kaptam se puszit se ölelést, akkor a mellkasán összefűzött karjait próbálom meg kibontani, hogy legalább a kezem fogja meg.
- Mi a baj? - kérdezem a szemeibe nézve, mert nem, nem vagyok hülye. Pár hónap alatt azért sikerült egy-két dolgot kitapasztalni nála. Egész biztos, hogy bántja valami, különben nem lenne ellenére egy puszi, akkor sem ha fáradt. Főleg akkor nem. Vagy nem értem. Mindegy. A lényeg, hogy érzem, hogy baj van és tudni akarom. Mert nem kellemes úgy járőrözni, hogy közben valami más jár a fejében és köztünk pedig szokatlan csend honol. Na meg én kifejezetten vártam ezt a járőrt, csakhogy egy kicsit együtt lehessünk, így eléggé rosszul esik, hogy ő ilyen.
- Csináltam valamit? Vagy nem csináltam és kellett volna? - próbálkozom, és közben nagyon agyalok, hogy mit ronthattam el, mert hát az is egyértelmű, hogy velem van baja. Elvégre ha a világgal lenne, akkor nem nekem fonná keresztbe a kezeit, akkor hozzám bújna, hogy vigasztaljam meg. Nem? De. Na de akkor... Semmi sem jut eszembe, ha csak az nem, hogy keveset találkoztunk, ami igaz is, de most végre itt vagyunk, szóval örülnie kéne...
Nem indulok el amíg nem tudom meg mi a probléma, és őt is megállítom ha kell. Csak nyögje ki, hogy mit csináltam. Tudni akarom. Meg tudjuk beszélni. Biztos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 [8] 9 10 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint